Forintos ötlet |
AUDIOLAND TÉRKÉPE
Az Utolsó Lapzártára készülve, elhatároztuk, hogy egyszersmind
leltárt is csinálunk, amennyiben feltérképezzük a hazai
"audiofil"-bolthálózatot. Térképünk ha nem is zsúfolt, de ígéretes. A
fővárost nem számítva, már 18 magyar városban árulnak nívós hifit -
nekünk legalábbis pillanatnyilag ennyiről van tudomásunk. (Budapesten
persze vagy két tucat hifi-kereskedő tevékenykedik, de róluk már
gyakran írtunk ezeken a hasábokon, nem tartottuk fontosnak, hogy az ő
címüket is felvigyük a Térképre.) Sajnálatosnak tartjuk, hogy a High
Fidelity egyelőre meglehetősen egyenetlenül oszlik el Audioland
területén. A legtöbb megyének csupán egyetlen városában találunk
specializált hifi-kereskedőt. Némely tartománynak ugyan két-két
városát is sikerült megszállni, viszont 5 megye a mai napig is fehér
folt, a szó szoros értelmében - ilyennek is ábrázoltuk. Amely megyében
csak egy helyen lehet hifit vásárolni, halvány szürkével jelöltük; a
sötétebb szürke két audio-székhelyre utal. E színjelölés némiképp
megtévesztő, hiszen például Fejér megyének két hifi-városa van, de a
boltjainak száma is csak ennyi. Ugyanakkor Borsodban (Hajdú-Biharban)
öten-hatan is tevékenykednek, csak hát ők valamennyien miskolciak
(debreceniek). Ne vesszünk össze, a Térkép így is szemléletes. Alább
megadjuk a kereskedők címét és (ha van) telefonját. A sorrendet
önkényesen szabtuk meg: Nyugattól haladunk Keletnek - de hiszen a High
Fidelity-nek mindig is ez volt az útiránya...
1. Szombathely: Leg-End, Thököly út 39, 9700, tel: 94/1 1-498.
2. Tapolca: Kossuth u. 2, 8300.
3. Győr: Meantime, Baross G. ú. 45, 9023, tel: 96/21-809.
4. Veszprém: Magic Sound, Fűzfa u. 42, 8200, tel/fax: 80/20-502.
5. Pécs: Hifi Galéria, Rákóczi út 46, 7621.
Datateam, Jókai Mór u. 47, 7622, tel: 42/20-420.
Infomix, Rákóczi út 46, 7621, tel: 72/36-888.
6. Székesfehérvár: Hifi Bolt, Sziget utca. 2, 8000.
7. Tatabánya: Csaba Audio, Réti út 85, 2800.
8. Dunaújváros: Dávid Audio, Latinovits Z. u. 4, 2400.
BÁV Rt. 89/B üzlet, Tanácsköztársaság u. 3-5, 2400.
9. Baja: (Merlin) Mayer István, 79/26-607.
10. Kecskemét. Média Kft, Bajcsy-Zs. u. 3, 6000, tel/fax: (36) 76-26-055.
Média Áruház. (?)
Hifi Hobby, Lugossy u. 10, 6000, tel: 76/20-101.
1l. Cegléd: Dream Audio, Kazinczy u. 9, 2700.
12. Szeged: Audioline, Kiss M. u. 1, Pf. 813, tel: 62/18-419.
13. Eger: Datateam, Fazola Henrik u. 1, 3300.
14. Miskolc: Datateam és Tritonus Bt, Erzsébet tér 1, 3530, tel: 46/32-426.
Peak Hold, Béla u. 1/A, 3531, tel: 46/346-492.
Zsolt Audio, Győri Kapu 91, 3532.
(Merlin) Vass-Andrási György, Miskolc-Tapolca, Fenyő út 20, 3519.
Market Central, Toronyalja u. 17, 3530, tel: 46/346-492.
15. Békéscsaba: (Merlin) Bíró József, Lencsési út 10, 5600, tel: 66/39-764.
l6. Gyula: Z Audio, Madarász köz 13, 5700.
17. Debrecen: Zsolt Audio, Piac u. 71, 4029, tel: 52/17-701.
ElektroTéka Kft. Szent Anna (Béke) u. 51, 4024, tel: 52/49-418.
Biki Hifi Shop, Bajcsy-Zs. u. 2, 4024, tel: 52/32-116.
Zeneház Bt. Jenei Tibor, Derék u. 87, 4031, tel: 52/16-612.
18. Nyíregyháza: M & M Maxi, Dózsa Gy. u. 2, 4400, tel: 42/16-829.
*
KERESKEDELMI HÍREK
BLUE NOTE KFT
Bp. Karolina út 34/B, 1113
tel:(ideiglenes) 155-5309
Ez a frissiben alapított cég a Linn magyarországi - kizárólagos
képviselete, kiskereskedők számára hozza be az árut, a nagyközönségnek
közvetlenül nem ad el, de azért természetesen azonban ma már
CD-játszót is ellátja információval az érdeklődőket. Tulajdonosa
Cserján Imre, akit a Hifi Magazin olvasói már ismerhetnek néhány évvel
ezelőttről (amikor még a Linn ausztriai képviseletén dolgozott).
A Linn említésére az embernek automatikusan "beugrik" az
Analóg-Kontra-Digitális vita. A Linn azonban ma már CD-játszót is
gyárt. Jelenlegi álláspontja (Cserján Imre tolmácsolásában) valahogy
így hangzik: a digitális technikát nem mi akartuk, reánk
kényszerítették, de tény, hogy ma már nem tudjuk kikerülni. A
gyáraknak tehát arra kell törekedniük, hogy mindkét médiummal az
analóggal is, a digitálissal is zenei élvezetet nyújtsanak.
MAGIC SOUND
Veszprém, Fűzfa u. 42, 8200
tel: 80/20-502
A Magic Sound által forgalmazott készülékeket és audiofil
hanglemezeket most már négy másik városban is meg lehet vásárolni.
(Dunaújváros: BÁV Rt. 89/B üzlet, Tapolca: a Kossuth utcai szakbolt,
Székesfehérvár: Hifi Bolt, Miskolc: Tritonus Bt. Pontos címüket,
telefonjukat lásd a többié között, a Térképen. )
NOHRTON AUDIO
Bp. Rahó u 15, fsz. 1, 1118
tel: 185-5947
Új cím, új nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig délelőtt 9-12h,
délután 15-18h, egyébként pedig telefon-bejelentkezés alapján. Az
elsősorban használt készülékekkel kereskedő cégnek van már saját
profilja is, a francia Cabasse, illetve a nagyon olcsó Norsik Audio
hangsugárzócsalád. Újabban használtlemez-böngészdét is indított a
Nohrton.