Phonosirató |
Sztárfotónkon a "legmodernebb" készüléktípus, a digitális kor
szimbóluma: az a fajta erősítő, amely "integrált" ugyan, de már nem
tartalmazza az analóg korszak jellegzetes áramkörét, a RIAA
elektronikát, más néven fono-előerősítőt, mert fütyül az LP-re -
kizárólag a CD-vel számol...
JADIS DA 30 erősítő
- csak vonalbemenettel
Milyen készüléktípust választhatnánk a Harmadév Nyuszijának?
Minden ötletünket elsütöttük, némelyiket többször is. Volt már
lemezjátszó, CD-játszó, magnó (orsós, kazettás, hifi-video, DAT), volt
elektrosztatikus fejhallgató, volt DAC, volt tízsávos ekvalizátor,
sőt, műholdvevő rendszer is. Sztároltunk már hangsugárzót (kis dobozt,
nagy dobozt, doboztalan dobozt), és persze az erősítőknek is
kipróbáltuk minden elképzelhető fajtáját: az előfokot, a
teljesítményfokozatot és a komplett gépet (az integráltat, ahogy a
brit zsargon mondja). Éppen csak az illesztőegységeket hagytuk ki a
sorból - dehát hogyan is festene egy pucér illesztőtranszformátor vagy
head-amp mint Playmate Of The Month?! Most már csak a DCC vagy a Mini
Disc segíthetne rajtunk, de azokat eddig még a nagy külföldi magazinok
sem kapták meg tesztelésre.
És akkor, isteni sugallatra, megvilágosodtunk! Megtaláltuk a
lehető legmodernebb készüléktípust, a digitális kor szimbólumát, amely
lábbal tiporja a hagyományokat: azt a fajta erősítőt, mely "integrált"
ugyan, de már nem tartalmazza az analóg korszak jellegzetes áramkörét,
a RIAA elektronikát, más néven fono-előerősítőt, mert fütyül az LP-re
- kizárólag a CD-re van tekintettel! És, mert legutóbb olcsó
erősítőkre esett a választásunk (azokban bezzeg benne volt a RIAA, és
persze félvezetősek voltak!), következzék most egy luxusmasina,
lehetőleg uborkanagyságú elektroncsövekkel - az ilyen gép ma ismét
ultramodernnek számít, főleg, ha félvezetők is vannak benne (persze
csak a tápegységében), mert ez fogja igazán megkülönböztetni őt a régi
idők csöves gépeitől.
A divat körforgása? Kezdetben vala az integrált elektroncsöves
erősítő, természetesen csak nagyszintű bemenettel, mert
kristályhangszedőhöz az is elegendő. Aztán, amikor elterjedtek a
mágneses hangszedők, amelyeknek alacsony jelét fel kell erősíteni, s
még korrigálni is kell a lemezvágási görbe tükörképe szerint,
egyszeriben vége szakadt a boldog békeidőknek. A csöves erősítők nem
szerették a RIAA-fokozatot, hascsikarásuk támadt tőle, búgni-brummogni
kezdtek, az istennek sem lehetett tisztességesen leföldelni őket. Át
is engedték a terepet a "különépített" audiofil
teljesítményfokozatnak, valamint az előerősítőnek, amely immár csöndes
volt, mint a temető, noha fono-elektronikát is tartalmazott - a RIAÁ-n
kívül még vagy három egyéb vágási karakterisztikával, lemezmárkák
szerint optimalizálva... csak hogy ne mondjuk, hogy nincs mivel
hifiznünk.
És íme, sok-sok évtized után újra elérkeztünk a Phono bemenet
nélküli integrált erősítőhöz. Igaz: ilyet egyelőre még csak a nagymenő
cégek készítenek. A közhasznú készülékek gyártói még nem engedhetik
meg maguknak azt a luxust, hogy negligálják az LP híveit. (Ezért
afféle tessék-lássék-minőségű MM-fokozatokat építenek.) De ami késik,
nem múlik. Megjósoljuk, hogy rövidesen a szerényebb auditóriumokban is
megjelennek a "line only", azaz csakis vonalszintű bemenettel
kiképzett erősítők... mint megilletődött látogatók a megboldogult LP
ravatalánál... (hogy mondod? még életben van?) helyesbítünk: a
nagybeteg LP halálos ágyánál.
Ez a filozófia persze nem kötődik a csöves technikához. A neves
"félvezetős" cégek is (Krell stb.) piacra hoztak már
csak-vonalbemenetű integrált erősítőt, de ilyenhez nem fértünk hozzá
Magyarországon. Különben is: ragaszkodjunk az elektroncsőhöz, mint a
modern idők szimbólumához. Körbeszaladgáltuk az audiofil készülékek
importőreit, és végül a Zebraudio-tól kaptunk kölcsön egy igazi High
End csodát, egy kultikus tárgyat: a DA 30-at, a francia Jadis
gyártmányát.
A Jadis céget is mint oly sok elkötelezett (audiofil) firmát, két
barát alapította, név szent Jean Paul Caffi és André Calmettes, az
ismert okból: nem találtak igazán jó erősítőt, elhatározták tehát,
hogy majd építenek maguknak (és nem csupán maguknak). Öt esztendő
alatt számos elő- és végfokozatot terveztek, legújabb modelljük egy
csöves DAC. Mint a Zebraudiotól megtudtuk, a Jadis sosem reklámozza
magát, és nem gyárt raktárra, csakis rendelésre dolgozik. Ennek
ellenére megvetette lábát a nemzetközi audiofil piacon, és termékeit
ma már több mint 20 országba exportálja. Hogy Olvasóink fogalmat
alkothassanak a gall cég választékáról, közzétesszük legnagyobb
modelljének, a négy sasszira épített, 2x400 wattos és 160 kilogrammos
JA500-nak a fényképét is. Igazán impozáns látvány; az árát meg sem
mertük kérdezni.
Hozzá képest jelen revűnk tárgya - csupán lepkesúlyú versenyző. A
pöttöm, mindössze 30 kilós DA30 a Jadis cég leges-leges-legkisebb
modellje. Teljesítménye szerény: 2x30 watt. Az ára annál
szerénytelenebb: 370 ezer forint. Dehát ebben a kategóriában a pénz
nem számít, csak a Cél, a Hangminőség, amely szentesít minden eszközt.
Szokásos alcímeinket ("kezelése", "szolgáltatásai") nyugodtan
elhagyhatjuk, a szolgáltatások minimálisak, kezelni pedig a DA30-at is
ugyanolyan egyszerű, mint az ősszel többi audiofil masinát, a
minimál-koncepció szülötteit. Ki-bekapcsoló (mellette lámpácska),
hangerő- majd balansz-szabályzó, monitorkapcsoló s végül bemeneti
szelektor öt kapcsolóállással - melyek között természetesen nem
szerepel többé a Phono.
Szóval, spártaian egyszerű gépezet a DA30. Tekintélyét nem a
szolgáltatásaival, hanem a külsejével alapozza meg. Impozáns,
krómozott fémdoboz, amelyből szabadon állnak ki a transzformátorok és
az elektroncsövek. Az utóbbiakat semmi sem védi (akárcsak az Audio
Innovations Series 500 csöveit sem - mind a két gép életveszélyes). A
hátoldalon 9 pár aranyozott RCA csatlakozóhüvely, úgymint: 6 bemenet,
1 magnókimenet, továbbá az előfok ki- és a végfok bemenete. Vagyis a
két föegységet külön-külön is használni lehet. A hangsugárzó-kimenet
csavaros-szorítós kivitelű. Két pár van belőle, s párhuzamosan vannak
kötve. Nyilvánvalóan kettős kábelezésre szánták őket.
Már megszoktuk, hogy audiofil készülékhez sosem kapunk kapcsolási
rajzot. Váratlan fordulat, hogy a Jadishoz igenis megkaptuk a
"térképet". A készülék belseje itt-ott eltér ugyan tőle, de főbb
vonalaiban megegyezik vele.
A DA30 bemeneti választókapcsolóját egyfokozatú triódás
erősítő-fokozat követi (egy ECC82 egyik fele). Csupán néhányszoros
erősítésre van beállítva. A jel ezután a hangerő-, és a
balansz-szabályzóra, onnan az elő/végfok átkapcsolóra fut, és egy
újabb ECC82 elektroncsövet vezérel. Ez differenciál erősítő
kapcsolásban működik, s egyenáramúlag csatolva működtet egy ECC83-as
kettős triódát, mely már a végcsöveket vezérli.
A teljesítményerősítő csövek típusa 6550A, és "A" osztályú
üzemmódban, ultralineár kapcsolásban dolgoznak. Ezáltal nincs szükség
külön előfeszültségre, viszont lényegesen kisebb lesz a hasznos
teljesítmény dehát valamit valamiért.
A kimenő transzformátor szekunder tekercseit át lehet kötni 4/6,
8/10 vagy 16/nagyobb impedanciájú terhelésre (a kezelési útmutatóban
látható ábrák szerint), de ehhez le kell szerelni az aljlapot és át
kell forrasztani a kivezetéseket. A szekunder tekercsről kismértékű
negatív visszacsatolást alkalmaztak, egy RC-taggal, amelyet a
differenciál erősítő rácsára kötöttek. Ettől eltekintve, a tervezők
tartózkodtak bármiféle visszacsatolástól. Kapcsolástechnikailag nincs
a készülékben semmi különleges, amire az öntevékeny hifista
ráharaphatna, hogy majd ő is megépíti a maga Jadisát - aminek nem is
volna semmi értelme. Az ördög, mint tudjuk, mindig a részletekben
lakozik.
A tápegysége is egyszerű. Graetz egyenirányító, fojtótekercses
szűrés, 442V a végerősítők anódjának. Minden cső egyenáramú fűtést
kap, soros áteresztő tranzisztoros stabilizátorról. Ebben sincs semmi
különös.
Ha levesszük az aljlapot, és a fenekére nézünk a dolgoknak, némi
meglepetésben lesz részünk. Az erősítő belső felépítése a (h)őskort
idézi, ilyen vagy ehhez hasonló szerelést réges-régi
rádiókészülékekben látni. Nincs nyomtatott áramkör, sem szigetelt
lapon elhelyezett forrfülek, amelyekre az alkatrészeket forrasszák.
Néhány szigetelő idomon vastagabb-vékonyabb, csupasz rézkábelek futnak
párhuzamosan, ezekhez, valamint a csőfoglalatok lábaihoz vannak
forrasztva az alkatrészek elég bizarr megoldás, napjainkban! (Nekem
igenis tetszik a dolog. Belevág a kábelteóriámba. A szerk.) A
tápegység egyenirányító diódáit is a hálózati transzformátor
csévetestjének szegecseire forrasztották. A tervezők, úgy látszik,
utálják a csavarokat, mert a nagyméretű elkók is csupán fel vannak
ragasztva a szerelőlapra, amely egyben a készülék doboza, és a
csatlakozásokat is az hordozza. Elöl egy vékony dísz-előlapot
helyeztek rá, feliratokkal. Az aljlap szintén krómozva van. Négy
csavar tartja, négy gumilábon áll.
Az alkatrészeken viszont látszik, hogy jóminőségűek. Igaz, a
teljesítménycsövek nem éppen ezoterikusak: "Made in PRC", vagyis
Kínában készültek. De találunk a gépben General Electric és Mazda
csöveket is. (A kisebb csöveken a Kevlon-gyűrű nem a Jadisé, hanem a
Zebraudio specialitása. Állítólag csökkenti a mikrofóniát - vagy
valami mást.)
A DA30 specifikációja mindössze néhány sor, így méréseink
eredményét, sajnos, nincs mihez hasonlítanunk. Egyszerűen nem találunk
semmiféle fogódzkodót. A Jadist tulajdonképpen nagyon szigorúan kéne
elbírálnunk, hiszen ebben az árkategóriában a legkisebb megingásra, a
legkisebb trehánságra sincs mentség. De tudjuk, hogy ezt a készüléket
nem annyira műszerrel, mint inkább füllel tervezték (ugyanaz a
filozófia, amelyet például az Audio Innovations tervezője is követ!),
így nem várhatunk tőle fényes paramétereket. Ez már abból is
nyilvánvaló, hogy alig alkalmaztak benne visszacsatolást.
Következésképpen elképzelhető, hogy a mérési adatok alapján elmarad
akár még az olcsó tranzisztoros erősítők mögött is. Dehát mi már
ismerjük a High End rejtelmeit.
A készüléket 8 ohmos terhelésre kötötték (azaz forrasztották) be.
Érdekes, hogy a gyár 1-16 ohmos terhelést enged meg, de nem derül ki,
hogyan kell ezt értelmezni. Valószínűleg arról van szó, hogy 4 ohmosra
kötve, az erősítő igen rövid ideig az egészen durva elillesztést (1
ohm) is elviseli. Mi minden mérésünket 8 ohmos műterheléssel végeztük.
A bemeneti feszültségek/impedanciák rendben vannak (a
magnókimeneté úgyszintén). A maximális bemeneti feszültség viszont
gyatra, a CD-játszó által szolgáltatott 2V körüli jel nyomán már
torzítás mérhető. Megjegyezzük, hogy a táblázatunkban megadott
830/650mV ot a specifikált 0,6% harmonikus torzítással határolva
mértük. Ha egy kicsivel nagyobb torzítást engedélyezünk, akkor már
néhány V-ra növekszik a bemeneti feszültség.
A kimeneti teljesítménnyel nem tudunk mit kezdeni. A specifikált
0,6% harmonikus torzításnál egyik csatornán sem kaptunk 30W-ot.
Ráadásul a készülék furcsán viselkedik, mert a két csatorna
torzításának jellege erősen eltér a kimeneti teljesítmény
függvényében: a jobb csatorna végig többet torzít, hogy aztán a
névleges, 30W teljesítménynél megtáltosodjék, és ott ő torzítson
kevesebbet.
Az intermodulációs torzítást 30 wattnál gyakorlatilag meg sem
tudtuk mérni (ugyanis az erősítő teljesítménye a magasabb
frekvenciákon drasztikusan csökken, márpedig az intermodulációs
torzítást 60+7000Hz-es mérőjellel végezzük), ezért fél teljesítménynél
határoztuk meg, így sem túl szép az eredmény.
A kimeneti teljesítmény stabilitása megfelelő.
A kockadiagram (a komplex terhelésen mért teljesítmény) igencsak
gyatra parallelogrammákat mutat. Ez a készülék nagyon nem szereti az
induktív terhelést (amelyre pedig ismerve a hangsugárzók lelki világát
- mindenképpen számítani kell).
A frekvenciajelleggörbe tisztességes, csak kevéssel tér el a
lineáristól 20Hz és 20kHz között. A fázis-frekvencia jellegörbe olyan,
amilyet ettől a technológiától (csövek plusz kimenőtranszformátor)
elvárhatunk.
Az áthallási csillapítás azonban mindenképpen igen gyönge. Csöves
technológia ide vagy oda, ennél jobbat illik produkálni, és ugyanez
vonatkozik a zajokra is. A "normál" zajon kívül búgás is jelentkezik,
az rontja le az eredményt. Mindent elkövettünk, hogy csökkentsük
(földeltünk, árnyékoltunk), de hiába; csupán a legelső ECC82
leárnyékolása javított valamicskét a helyzeten. Az a gyanúnk, hogy a
belső huzalozásnál, a nullpont kialakítása körül lehet valami
malacság.
A négyszögátvitel sarkai 10kHz-en jócskán lekerekednek. Ha az
ohmos terhelés mellé kapacitív is járul (1,3µF), berezgés keletkezik.
És hogy még cifrább legyen a dolog, a négyszög formája drasztikusan
változik a hangerőszabályzó állásától függően! Kisebb teljesítménynél
(0 és 3 watt között) még egészen tűrhető volna a válaszjel, de nem
sokkal feljebb (3 és 15 watt között) már egészen eltorzul, és
fűrészfoghoz válik hasonlóvá. Esetleg ez is arra utal, hogy egy belső
földelőpont nincs jól megválasztva.
A különbségi torzítás jókora, de nem vészes, rosszabbra voltunk
felkészülve.
Összegezve: teljesen tanácstalanok vagyunk. A Jadis DA30 semmilyen
szempontból sem jeleskedik, de csöves erősítőről lévén szó, tisztában
vagyunk vele, hogy az eredményt nem lehet a megszokott módon
interpretálni.
Szeánsz
Előbb vagy utóbb mindenki felfigyel rá (olvasói levelek tucatjait
idézhetnénk!), hogy a hifikészülékek olyanok, mint a sportolók: meccs
előtt szükségük van egy kis bemelegítésre. Ez a kis bemelegítés nem is
olyan kicsi: minimum 30 perc, de inkább egy-másfél óra. A Jadis DA30
kezelési útmutatójában is felhívják a figyelmünket, hogy a gép csak 1
óra elteltével éri el hőmérséklete és azzal együtt hangminősége
optimumát. Tanúsítjuk, hogy ez így van. Az első órában mind a két
erősítő (a Jadis és az Audio Innovations) érdesen, idegesítően szólt.
Utána aztán sokkal barátságosabb lett a hangjuk.
Itt rögtön megjegyezzük: az utóbbi két-három évben mindig azzal
kezdjük a szeánszot, hogy először is bekapcsoljuk az összes
készüléket, és időt engedünk nekik, hadd melegedjenek össze egymással.
A CD-játszót pedig, hiszen az nem fogyaszt sokat, sohasem kapcsoljuk
ki, az mindig kézmeleg állapotban leledzik, és ez jót is tesz a
hangjának.
Az erősítők szeánszai általában két-, nemritkán háromfordulósak,
attól függően, hogy van-e a tesztkészüléknek MC-bemenete. Most azonban
nem kellett gondoskodnunk sem hangszedőről, sem illesztőegységről -
hiszen a Jadisnak "definíció szerint" csak vonalbemenete van. Így hát
megmaradhattunk a CD-játszónál mint műsorforrásnál; az Olvasó
remélhetőleg nem kéri számon, miért nem próbáltuk ki az erősítőket
tunerről és magnóról is. A CD-játszó, a Pioneer PD-91 egy Sound
Organisation asztalkán állt (erről a segédeszközről bővebben írunk a
Negyedik Dimenzióban), a két erősítőt jobbról-balról egy-egy átlagos
minőségű fémállványon plusz pozdorjalapon helyeztük el. A kábelekkel
kapcsolatban idéznünk kell a Jadis előírását, amely így hangzik:
"Mindig nagyon magas minőségű interconnectet és hangszórókábelt
használj. Az interconnect legyen minél rövidebb, a hangszóróvezetéket
viszont ajánlatos kissé hosszabbra venni. A csatlakozásokat jól
szorítsd meg." Ezeknek az intelmeknek mi nem tett tettünk eleget,
ugyanis most már elég jól ismerjük a "magas minőségű" kábeleket, és
azt tapasztaltuk, hogy ahány típus, annyiféleképpen szól - nehéz olyat
találni, amely ne favorizálná vagy ezt, vagy azt az erősítőt (vagy
hangsugárzót). Kábeleink hétköznapi, közönséges típusok, amilyenekhez
bárki hozzáfér. És sem túl hosszúak, sem túl rövidek. Bevalljuk, a
csatlakozásokat sem tudtuk istenigazában meghúzni (bármennyire
hasznosnak tartjuk is ezt a technikát). Pontosan annyira voltak
szorosak, amennyire az RCA-konnektorok és banándugók ezt megengedik.
Szeánszunk eredményének érvényességét most is éppúgy meg lehet
kérdőjelezni, mint bármikor, amikor High End készüléket vizsgálunk. A
mi készülékeink nem alkotnak összehangolt rendszert, ezért nem
várhatjuk el, hogy igazán "kifussák magukat". Aki tudja a módját,
nyilván sokkal többet hozhat ki ezekből a masinákból (a Jadisból is,
az Audio Innovations-ből nemkülönben). Ezzel a megállapítással részben
szeánszunk érvényességének körét szeretnénk meghúzni részben pedig
egérutat engedünk azoknak, akik esetleg elégedetlenek a mi
ítéletünkkel.
A Jadis egyébként nem szorul rá, hogy igénybe vegye ezt a
kiskaput, mert muzsikáját szimpátiával fogadta a HFM zsűrije (ha nem
is fenntartás nélkül), és többségi véleménnyel őt hoztuk ki jobbnak
(bár ez a többség csak enyhe volt, és nem tükrözi a két készülék
árarányát). Nézzük a kommentárokat. A műsort a már megszokott
zeneszámokból állítottuk össze, megfejelve a Mendelssohn Szentivánéji
álommal, Beethoven Hegedűversenyével, valamint egy megdöbbentően
eleven hangú, csaknemarchív, 1958-as Armstrong-felvétellel (Down By
The Riverside).
Jadis Defy DA30. Mattabb, de puhább is, talán. De mattnak csak a
zongorán érzem, a dobon nem. Mendelssohn zenekara kis hangerőn mintha
torzítana. A dél-amerikai zenén már sokkal elevenebb, szebb, a mély
dob puhább, a magasak csengőbbek. Carmen hangja is élénkebb. Armstrong
színesebb, hangulatosabb. A hegedűverseny szólóhegedűje is szebb. *
Előbb nem tetszett, a tranzienseit puhának, lágynak éreztem. A
mélyátvitele kellemesebb, de lehet, hogy nem az igazi; néha kicsit
dörmögős (amin azt értem, hogy nincs tartása, kissé basszreflexes).
Ezzel együtt kellemesebb. Levegősebb, teresebb. De azért van benne
valami, ami nem igazán tetszik, valami torzítás-szerű vagy
túlvezérlődés-szerű (igaz, hogy csak nagyon ritkán). A magasai
szebbek, a szólamok jobban szétválnak, például Armstrong és a kórus
hangja. Lényegesen zeneibb. Bár vannak bajai is. * Ezek természetesen
igen jó erősítők, de a Jadis nekem nem tetszik annyira. Nem az én
ízlésem. Túlságosan lényegre törő, túlságosan feszes és forszírozott,
anélkül, hogy a sávszélei megjönnének. (Ez sem Audio Research.) A tere
csak látszólag széles, valójában a hangszórókhoz van kötve, nem mozog
előre-hátra. A zenéje magas tónusín, de nem hallom a színeit.
Egysíkúbbnak érzem. Hiányzik belőle a nyugalom; valami zavar a
koncentrálásban. Ha a hifinek az a célja, hogy a zenét behozza a
szobámba, akkor OK, egyébként nem. A középmagas tartományt
forszírozza, a csettintő hangok eluralkodnak a hangképen. Operán
szépen szól, "összefogja" a hangképet, de nekem most is túl közeli,
túl hangos. A zenekari tutti fárasztó. Armstrongon tölcséres effektus:
a magasai nincsenek meg, lepuhulnak, a középsáv dominál, a trombita
nem rezes, a fúvósok mind ugyanazon a hangon dudálnak. A
Hegedűversenyen nekem sem a zenekar, sem a szólistának a hangja nem
elég természetes. * Jobb, határozottabb mélyek, minden hangszer
testes, a teret jól meg lehet határozni, jobb a levegője. Viszont a
magashangok felső régiója hiányzik, és ettől olyan, mintha több lenne
a mélye (mintha a hangszínszabályzót kissé megemelték volna). A
magasveszteség miatt sok minden elvész, például a Carmenban a
csörgődob jó, de a többi hangszer magas komponenseit nem hallom
(holott a másik erősítőn még megvoltak). A hegedű brácsás, nem
szárnyal. Kicsit eltompul és lelassul. Sok előnye van, de számos
hibája is. Döntetlen.
Audio Innovations Series 500. Mindenütt szép, nem találok semmi
különösebb hibát. Carmen kicsit komorabb, nehézkesebb (pedig mintha
több magasa volna). Nem annyira hangulatos, mint a másik. *
Valahányszor ide kapcsolunk, egy kis csalódást érzek. Finom részletek
eltűnnek, a hangkép középre tolódik. * Természetesebb, hallgathatóbb.
Nem annyira a szólamokat hangsúlyozza, mint inkább a zene egészét.
Szólamai mégis többfélék. Hátrábbról szól, nincs ráragasztva a
mikrofonra. A vonóskara természetesebben zsong. Nekem még a
basszustartása is jobban tetszik (pedig ez sohasem volt az erénye).
Végig jól hallgatható, figyelemmel lehet követni. Operazenén pedig
számomra összehasonlíthatatlanul természetesebb. Beethoven
Hegedűversenyén minden a helyén van, a tónus kifogástalan, a zene
szabadon hullámzik. A basszusszólamot követni tudom (a másik erősítőn
nem). * A magastartománya feltétlenül jobb, de zavarosabb. Mintha nem
volna elegendő tartása. A tere nem eléggé definiált. Időnként ványadt.
Az egész hangzás magasabb színezetű. De sok mindent meghallok, ami a
másikon nem jön át. A hangzási arányai jobbak, a hegedűje is szebb (de
az sem az igazi). Térleképzésben és hangtisztaságban elmarad a
Jadistól. Nem tudok választani közöttük.
A francia erősítő hangképe mindenesetre jól észlelhetően eltér az
angolétól. Mellesleg az általunk ismert amerikaiakétól is. Nem tudjuk,
hogy igazából mi is az, amit megítélünk. Minőség? Avagy inkább
valamiféle ízlés, amely az erősítő hangjában tükröződik, s amely
némelyekben rokonszenvet, másokban ellenszenvet kelthet? Vagy ez is,
az is?
Az importőr Zebraudio-nál azt mondták, hogy a Jadis hangkaraktere
"nem csöves, hanem kifejezetten félvezetős". Lehet benne valami.
HFM