Hetedhéthatár |
HIFI NEWS & RECORD REVIEW
'92 január
Frászban tartja az audiofil szakírókat a PASC elnevezésű
adatsűrítő rendszer. Ezt az eljárást a DCC-hez, azaz digitális
kompaktkazettához dolgozta ki a Philips, nyilván azért, mert minél
kisebb az adatmennyiség, annál könnyebb azt felvenni, tárolni,
visszajátszani. Namármost, a szakírók tudva tudják, hogy a holland
multinacionális cég minden újítása előbb-utóbb kötelező gyakorlattá,
szabvánnyá válik. Rettegnek, hogy az ipar hatalmasságai tovább fogják
csökkenteni mindennapi hangkonzervjeink igy sem túlságosan magas
élvezeti értékét.
A Hi-Fi News szerkesztője, Steve Harris most némi
megkönnyebbüléssel arról számol be olvasóinak, hogy a Philips
összehívta a brit zsurnaliszták egy csoportját, kivitte őket
Észak-Londonba, a DECCA főhadiszállására, s demonstrálta előttük a
PASC rendszer képességeit. A muzsikát a DECCA 18 bites
mesterszalagjáról játszották, a digitális láncba egyelőre még nem DCC
magnót, csupán egy PASC enkódert/dekódert iktattak, és szorgalmasan
kapcsolgattak ide-oda. Harris imígyen kommentálja, amit hallott:
"Bele lehetne kötni, hogy az ilyesfajta A-B teszt nem mutatja ki a
nüánszokat; azonkívül a B&W 801 monitor sem éppen az audiofil
erényeiről (gyorsaságáról, transzparenciájáról) nevezetes.
Mindazonáltal korrekt teszt volt. Meggyőzött arról, hogy a jelenlegi
PASC kompressziós algoritmus - ellentétben a korábbiakkal - még a
tapasztalt hallgatóság számára sem rontja el a hangot. Martin Colloms
(aki szintén jelen volt) érzékelt ugyan néminemű változást a
hangképben. Később viszont demonstrálták neki, hogy a műsorjelet
nyolcvanszor (!) egymásután átfuttatják a PASC elektronikán, és mégsem
romlik tovább a hangminőség." (Az Audiophile-nek, mint látni fogjuk,
egész más a véleménye.)
"Hangsúlyozni kell, hogy ezeken a próbákon nem történt
hangfelvétel/visszajátszás, itt csupán a kompressziós rendszert
vizsgáztatták. De állítólag a szalagról már könnyű lesz épségben
visszanyerni az adatokat, mert a kódrendszer hatalmas redundanciát
tartalmaz."
A szerkesztő elmondja még, hogy a DECCA felvételi filozófiája
ellentétes a Philipsével (ezt is nyilván ott mesélték el neki). A
különbséget a következőképpen világítja meg:
"A Philips arra törekszik, hogy a felvevőberendezéssel
megörökítsen minden elképzelhető információt, ami csak a mikrofonon
keresztüljön, és igyekszik mindezt a lehető legkisebb veszteség árán
rögzíteni és visszajátszani. A felvevő/lejátszóberendezés
természetesen már csak rontani tud az eredményen, tehát legfeljebb
abban reménykedhetünk, hogy nem ront túl sokat."
"A DECCA ezt a műszaki megközelítési módszert egyfajta fiziológiai
megközelítési szemlélettel helyettesíti, amennyiben meghatározza, mi
az az információ, amelyet a hallgatóság még érzékelni tud (jaj szegény
fejünknek - a Szerk.), s csupán ezzel az információmennyiséggel
foglalkozik. Ez a gondolat ésszerűnek minősül a digitális világban,
mert így ügyes kompromisszumot köthetnek: az adatmennyiség csökkentése
árán elérhetik, hogy a műsorjelnek kevesebb manipuláción kell
keresztülmennie. Ne feledjük, az analóg technikában bármiféle
manipuláció durva minőségveszteséget okoz..."
E kis vargabetű után a HFN&RR szerkesztője visszakanyarodik a
digitális magnóhoz: semmi kétség immár - mondja -, hogy a DCC
ugyanolyan jól szólhat, mint a CD. Sőt, ha a PASC (esetleges) hatását
azzal ellensúlyozzák, hogy a műsorjelet 18 bites rendszerben kódolják,
a digitális kompaktkazetta akár még jobban is szólhat a CD-nél.
(Illusztrációnkat ehhez a kis riporthoz egy másik tudósításból
vettük. A tokiói hifi-kiállításon működőképes DCC-masinát mutatott be
a Philips, a Technics és a JVC. Közszemlére tették a készülék
fődarabjait is lásd a fotókon -, hogy az érdeklődő cégek
megszemlélhessék és megvásárolhassák a technológiát.)
Kulcsfontosságú DCC-modulok a tokiói Audio Vásáron. Rögzített
oda-visszajátszó fej (hordozható géphez) és elforduló típus
(hifi-készülékhez); a harmadik fej nagysebességű sokszorosító-magnóba
való. Alsó képünk a fránya PASC áramkör modulját ábrázolja. HFN&RR
január, Audiophile március
* Mellesleg: nemcsak a DECCA készíti hangfelvételeit 16 bitnél
nagyobb felbontással. Így dolgozik a BMG, az EMI, a Harmonia Mundi, a
Hyperion, a Sony Classical. Listájukat Tony Faulkner sorolja fel,
jónevű hangmérnök, gyakran megszólaltatja őt a HFN&RR (meg persze az
Audiofil is).
"Mi magunk is: 20 bites rendszerben dolgozunk, egy orsós
Mitsubishire, vagy éppenséggel közvetlenül RCD-re, amelyet rögtön a
présüzembe küldhetünk. Lám. a direct-to disk technikája újra itt van
velünk, és auditív nyereséget hoz mindazoknak, akik hajlandóak
félredobni a kevésbé transzparens professzionális és
félprofesszionális eszközöket (amilyen például a DAT.)"
A neves hangmérnök megdicséri az audiofil D/A konverterek gyártóit
(Wadia, Stax, Naim, Meridian, Levinson, Krell). "Jó nagyot rúgtak a
hangmérnökök nadrágjába" - jelenti ki, s hozzáteszi: éppen idejében.
"Mi például Staxot, Marantzot használunk monitorozásra, továbbá egy
modifikált Digilogot. Valamennyi fölényesen megveri a profi
modelleket, mérve is, fülre is."
Szóba hozza még az optikai kábeleket, minthogy profi célokra ő
azokat tartja a legjobbnak. "Mégha az olcsó és elterjedt Toslink
hangminősége hagy is kívánnivalót maga után - holott a legtöbb profi
berendezésben azt használják. A logikus válasz: az AT&T gyártmánya,
amelyet a Wadia is propagál. A hanglemezgyáraknak is azt kéne
használniuk."
* Folytassuk a digitálást néhány CD-játszó tesztjével. Paul Miller
az olcsó 1-bites masinák legutolsó generációját mutatja be. A
Philips-féle BitStreamet a Rotel RCD-965BX (300) képviseli, a
MASH-rendszert az általunk is tesztelt Technics SLK-PS700 (270), míg a
Denon DCD-580 (180) egy harmadik, "középutas" egybites technikát
reprezentál.
Miller megdicséri a Rotelt: nagyszerű masina, egyetlen baja, hogy
kissé rózsaszínben láttatja a világot - dinamikai hiba, ha jól értjük,
ugyanaz, amelyet annakidején mi is kifogásoltunk az egybites Rotelben.
Viszont a Technicset Miller teljesen más karakterűnek hallja, mint a
Hifi Magazin: azt mondja rá: se hús, se hal, nem képes megtartani
igazán a muzsika gazdagságát és melegségét, érzelem-befolyásoló
erejét. A legolcsóbbik, a Denon elzenélget - ha kissé érdesen is. Csak
az a kár, hogy műszaki szempontból gyöngécske.
A Micromegák persze más árkategóriába tartoznak, az új Leader
(azaz Vezető) elnevezésű gépnek 700 font az ára, de Martin Colloms ezt
sem sokallja. Mint írja: ellentétben a múltkori Logickal, a Leader
végre (csaknem) azt testesíti meg egyetlen dobozban, amit a Duo
kettőben. Szinte minden auditív paraméterében megközelíti a legjobb
CD-játszókat. Igaz, ritmusjátszó képességében erősen elmarad tőlük, de
azért még ebből a szempontból sem rossz; mondhatni, talán a
legmeggyőzőbb az egybitesek között. A neves szakíró ítélete: "ez a
legjobb integrált CD-játszó, ezért az árért - de akár még többért is."
"Majdnem annyit tud, mint a Duo, holott csak egydobozos." Micromega
Leader - vezető pozícióban. HFN&RR január
* Azt kéri egy olvasó, magyarázzák meg neki, mi a célja a
hangsugárzó-lábazatoknak és tüskéknek: 1. Elvezetik a rezgést a
hangszóródobozról, 2. Izolálják a rezgő dobozt a padlótól, 3. Egyéb...
A szerkesztőség válasza: "Várjuk a magyarázatot valamelyik
állványspecialistától."
* Még egy levél; egy régebbi cikkel száll vitába. "Mármint hogy a
BBC stúdiófelvételei javultak volna az utóbbi időben? Ugyan miféle
felvételek alapján merik ezt állítani? Huszonöt éve hallgatom a BBC
3-at, és ez alatt az idő alatt a hangminősége csak romlott.
Összehasonlítva a holland, a dán, a francia és a New York-i adásokkal,
a BBC stúdiófelvételei roppantul szegényesek. Többezer tekercs
felvételem van FM-ről, és könnyedén demonstrálni tudom, melyik jó,
melyik rossz. Na: akarjátok, hogy kiterítsük a kártyáinkat?"
* Egy-egy új Linn mindig esemény. Még akkor is, ha csak tuner;
akkor is, ha 1645 font az ára. De a Linn Kremlin helyett Trevor Butler
inkább venne egy Revox B260-at (1313-ért, beépített RDS-kártyával!),
és hát a Linn cégnek is ezt ajánlja - t. i. hogy vegyenek inkább egy
Revox-sasszit, és azt umbuldálják meg amúgy Linnes istenigazából. Majd
megenyhülten hozzáteszi: "Viszont tényleg ez az első olyan tuner,
amely egyáltalán partiban van a Revox-szal."
Hasznos tanács a Linn cégnek: vásároljon inkább egy Revox B260-at,
és abból építsen tunert magának... De azért dicsérik a Linn Kremlint
is. HFN&RR január
* A Sonic Frontiers SFS-50 csöves erősítő három szempontból lehet
érdekes: először is, noha kanadai gyártmány, bizonyos szempontból a
híres-nevezetes USA-gép, a Dynaco Stereo 70 leszármazottja (ha
emlékszik még valaki erre a legendás audiofil masinára), másodszor,
akárcsak a Dynaco, kit-formában is kapható, 30%-kal olcsóbban.
Harmadszor, hogy el ne feledjük: Magyarországon is árulják. Igaz, nem
a fővárosban, csak Veszprémben. De alighanem Britanniának is csak a
perifériáján kapható, mert az árát most még csak dollárban tudják
megadni (2200, s hozzá a szállítás költsége), Furcsa tervezési elv,
hogy noha a gép pentóda-üzemmódban működik, pótlólagos költséggel
tiszta trióda-üzemőre bővíthető. Egyéb tekintetben: a régi elvek,
plusz új technológia - lásd ARC és hasonlók. Ken Kessler nagyon
ajánlja, úgy is, mint amerikai állampolgár, úgy is, mint csőpárti
hifista.
Az Első Szerelem - amikor huszonöt év (és néhány válás) után
találkozunk vele. Dynaco Stereo 70 Series II. HFN&RR április
* Ha lehet hinni Martin Collomsnak (s bizonyos mértékig biztosan
lehet hinni neki), a Meridian a sikeres CD-játszók és DAC-ok után most
végre erősítőben is valami rendkívülit alkotott. Az MPA605 monoblokk
(1850 párja) olyasféleképpen néz ki, mint a jólismert Quad405, csak a
teljesítménye jóval nagyobb, 150 watt csatornánként. Colloms egészen
odáig van tőle, nem tudja abbahagyni a zenehallgatást.
"Az MPA605 olyan, mintha a többi, nagy márkából gyúrták volna
össze: transzparenciájával a Jadisra emlékeztet, ritmikájával a
Naimre, tónusát tekintve a Rowland-ra és az ARC-re, basszusának
kiterjedésével és precizitásával a Krellre - a sztereó fókusz
tisztaságával és stabilitásával pedig általában a High End
monoblokkokra. Megszólalásában gyors, eleven, határozott és mégis
finom. Hogy ezt hogyan éri el (tekintettel szimpla felépítésére és
szerény tápegységére), valóságos mérnöki misztérium."
Ha még egy percig így folytatom, a bosszús hagyománytisztelők azt
fogják mondani, meggárgyultam. Valójában az az egyetlen problémám,
hogyan pontozzam ezt az erősítőt, tekintettel arra az ugrásra, amelyet
reprezentál. Legkevesebb 33 pontot adok rá, és ha sokallod: eriggy,
hallasd meg magad."
Kinek a pap, kinek a papné... van, aki szerint melegszívű és
nagyvonalú, mások szerint hűvös és számító a Meridian 605 monoblokk.
HFN&RR január, Audiophile március
* Nézzük, hogyan épít hangsugárzót a Rogers, BBC-hagyományokra
támaszkodva. Néhány évvel ezelőtt igen sikeres volt az LS4a - most
ennek készítették el egy nagyobb változatát, az LS8a állódobozt (430).
Ez 86 centi magas, és természetesen lábtüskéken áll, megtakarítja a
lábazat árát (habár ezzel kapcsolatban lásd a HFM szerkesztőjének
tapasztalatait a 4. Dimenzióban). A HFN&RR kegyelettel említi meg,
hogy ezt a modellt még a nemrég elhunyt Richard Ross jegyzi - ő
tervezte a Rogers legutóbbi 27 hangsugárzóját!
Az LS8a afféle két és fél utas rendszer, amennyiben két 20 centis
dohogója párhuzamosan van kötve, csak éppen az egyiknek már 400Hz
fölött lekonyul az átvitele, a másik elmegy 3,5kHz-ig, tehát a
tényleges X-pontig (18dB/oktáv). A dohogók membránja polipropilénből
készült. A két hangszórónak külön légtere van. A mínusz 3dB 50Hz-re
esik. A dóm átmérője 19mm, anyaga alumínium, gyártója a SEAS.
Trevor Butlernek tetszik az új Rogers, azt mondja, még popzenén is
beválik, bár - Rogers-hagyomány! - természetesen inkább klasszikusra
van hangolva. Nyílt és tiszta, transzparens, picit tolakodó, és inkább
meleg, mintsem hűvös tónusú. "Kategória-győztes. Impedanciája szelíd,
érzékenysége magas, a torzítása alacsony. Egyetlen problémánk - hogy
Ross többé már nem tervez ilyet. Nehéz dolga lesz az utódjának."
Richard Ross huszonhetedik (és sajnos, immár utolsó) modellje, a
Rogers LS8a. HFN&RR január
* Ékszerdoboz: minihangsugárzó, 10 centis fekete dohogóval és
arany dómmal. "A Monitor Audio AR M1 kultuszt fog teremteni, mint
,büdzsé' audiofil rendszerek hangsugárzója, mondjuk egy MF vagy
Mission erősítővel és valamilyen jobb CD-játszóval kombinálva. Odáig
lesznek érte azok, akik High-Endre spekulálnánk, de nincs rá pénzük.
Feltéve, hogy nem hívei a BBC-féle iskolának, amely a
kiegyenlítettséget tartja a legfontosabb követelménynek."
A revűt Ken Kessler írta. Ebből mi arra következtettünk, hogy a
Monitor Audio AR M1 rockzenére való, nem klasszikusra. Meglepetésünkre
hangsugárzótesztünkön (lásd a 110. oldaltól) mást tapasztaltunk.
Odáig lesznek érte, akik High Endre spekulálnának. Monitor Audio AR M1
minimonitor (a szemközti oldalon). HFN&RR január
Február
A címlapon a neves amerikai Theta CD-játszó, két részben
elmesélve: a Data futómű (3000) és a Pro Prime DAC (1340). A Data
alcíme: Universal Transport, mert nemcsak CD-t játszik, hanem CX-et,
CDV-t - bármiféle lézer-letapogatású lemezt. Meglehetős nagyra
méretezték, hogy a 30cm átmérőjű korong is ráférjen a tálcájára.
A Thetákat Collomsék a hasonlóan neves márkákhoz mérték
(Micromega, Meridian, Wadia, Accuphase). A konverterét kissé
elmarasztalják amiatt, hogy a középsávban picit tolakodó (zongorán,
vokálon stb.), és emiatt nem minden hangsugárzóval párosítható jól. A
legszebben a saját futóművével zenél. "Ami természetesen nem jelenti,
hogy a Data volna a legjobb futómű" - jegyzi meg bölcsen Colloms, de
elismeri a Theta-futómű összes erényét: "fókuszával, a centrum helyes
leképzésével, a zene áramlásával csaknem eléri a Meridian 602-őt,
ugyanakkor a tisztasága, részletezőképessége, színpadmelysége eléri a
Wadiáét". Megígéri, hogy a Data transzportot legközelebb majd újra
előveszik, a drágábbik Theta dekóder, a DS Pro Basic tesztjén.
* Öt neves hangsugárzó 150-től 380 fontig. Jellemrajzuk távirati
stílusban:
Arcam Delta 2 (350). Kétutas, 15 literes, hosszú reflexcsővel
(melynek rezonanciája érezhető is a középsávban). VIFA hangszórók, MDF
doboz. A hangkép élénk, rockra jobb, mint klasszikusra. Kiemeli a
hegedűt a csellóhoz képest. A zongorája a középtartományban túl
kemény. A fókusz jó, a hangkép a komplex passzázsokban is tiszta
marad. A dinamika megnyerő, a basszus elegendően mély és erős.
KEF Q60 (380). Kétutas rendszer, a hangszórói koncentrikusak,
egybe van építve a polipropilén-membrános dohogó a 25mm-es lágydómmal.
Ami a hangszóró alatt látható, az nem membrán, hanem reflexnyílás
(tölcséres, küllős kiképzése nem annyira a szemnek szól, feltehetőleg
a nyílásban keletkező légörvénylést kívánták csökkenteni vele). A
doboz 20 literes, és jól ki van merevítve. A hangszóró mágnesét
mechanikusan elcsatolták a hangszórókosártól s vele a pozdorjadoboz
rezgéseitől. A Q60 hangja élénk, némileg magasba húz, de azért
kiegyenlített. Basszusa kissé száraz. Színpada, sztereója szép.
Allround doboz, minden zenei műfajban beválik.
Mordaunt-Short 5.20 (160). Miniatűr hangsugárzó, 11 literes
dobozban, 70 és 19mm-es hangszórókkal.
Reflex-rendszer, a cső hátrafelé nyílik. A dobozka meglepően jól
szól, rockzenéjének megvan a basszusa, tisztaságával az Epos ES11-re
emlékeztet, de basszusjátszó képességével még meg is előzi az Epost.
Viszont nem annyira semleges. Méretéhez képest csak kevéssé
komprimálja a hangképet, de azért csellón, zongorán és főleg a
zenekari tuttikon már bajai vannak. Magastartománya lekonyul. Érdemes
meghallgatni, mondja Colloms, és kipróbálni, jól illeszkedik-e a
rendszerünkhöz és az ízlésünkhöz.
Tannoy 605 (150). Ez is minidoboz, a hexagonál (hatszögletű)
sorozatból. A dóm alumíniumból készült, a mély/középhangszóró
polipropilén membránja igen trükkös: anyaga kifelé elvékonyodik. A
doboz mindenféleképpen ki van merevítve. Reflexcső hátul. (És 33Hz-re
van hangolva, holott a térfogata csak 10,5 liter!) Sztereó, fókusz,
színpadmélység: mind megfelelő. Balansz: kissé vékonyka, a dobozt
közelebb kell tolni a falhoz. Basszusa csak kis hangerőn elegendő, a
ritmusjátszó képessége gyönge. A dobozrezonanciák magasra tolódnak, a
középsáv (zongora) berezeg, a tenor jelentéktelen. A hangkép levegős
és artikulált. De az előző Tannoy, az E11 jobb volt.
Wharfedale 515 (260). Zárt, 20 literes doboz, vastag MDF-ből. Már
az új kerámia-dóm van benne, amelynek rezonanciáját egészen 40kH-ig
kitolták - csak sajnos, a 12-20kHz-es sávja nem eléggé egyenletes.
Következésképpen a felharmonikusai szépek ugyan, de ami alattuk van (a
hegedűk teste, például), az nincs eléggé megfogva, hiányzik az igazi
jelenléte. A kritikusabb CD-k vonósai érdesen zizegnek. A középsáv
tiszta, de nazális. A többi elmegy, de az összkép átlag alatti.
Hangsugárzó-parádé: Arcam Delta 2, KEF Q60, Mordaunt-Short 5.20,
Tannoy 605, Wharfedale 515. HFN&RR január
Március
Tehát akkor szükségünk van-e aktív előerősítőre a CD-játszó és a
teljesítményfokozat között, vagy valóban megteszi egy passzív eszköz:
a közönséges potméter is? Martin Colloms az utóbbi módon teszteli a
CD-játszókat, s ehhez az eljáráshoz fűz megjegyzést az egyik olvasó.
"A CD-játszó illesztéséhez általában 10 kiloohmos potmétert
ajánlanak, és az többnyire be is válik, de korántsem mindig. A
pofméter kimeneti impedanciája birkózni kezd a kábelkapacitással és
méginkább az erősítő bemeneti kapacitásával. A pofméter kimeneti
impedanciája nem konstans, függ a pofméter állásától és az őt megelőző
áramkör kimenő impedanciájától. Az utóbbi általában elegendően
alacsony, így elhanyagolhatjuk. Habár ellenőrizni kéne, hogy alacsony
marad-e bármiféle frekvencián."
"A potméter és az erősítő impedanciája aluláteresztő szűrőt képez,
mikor is a 10 kohmos potméterrel még nincs semmi baj, a
határfrekvencia elegendően magas marad a potméter legrosszabb
helyzetében is (mínusz 6dB-n, amikor is az impedanciája a névleges
érték negyedére, 2,5 kohm-ra esik vissza). A tesztben szereplő erősítő
határfrekvenciája így is 80kHz maradna. Mivel azonban az erősítő
átvitele 60kHz-en már 3dB-t esik, az effektus kumulatív lesz, és már a
hallható sávban is fázis-anomáliák léphetnek fel.
Ugyanez a potméter mint hangerőszabályzó kifejezetten gyanússá
válik, ha az erősítő bemeneti kapacitása túl magas, mondjuk 1,5nF."
"Egyre több CD-játszón látom, hogy a kimeneti erősítő nagy áramot
és alacsony impedanciát szolgáltat, mint a Wadia és a Micromega
konvertereiben. Nézetem szerint ilyenkor inkább 1 kiloohmos potmétert
célszerű választani, mert a kimenő erősítő ezt a terhelést szereti a
leginkább (feltéve, mint említettem, hogy alacsony impedanciája
magasabb frekvenciákon is fennmarad!), az erősítő is ilyenkor érzi
magát a legjobban."
"A tanulság nyilvánvaló: bizonyos rendszerekhez nem fogunk találni
kielégítő kompromisszumot. (Ha a CD-játszó nem szolgáltat elég nagy
áramot, az erősítőnek pedig túl magas a bemenő kapacitása. És akkor
még nem is szóltunk bizonyos erősen kapacitív összekötő-kábelekről.)
Feltehetően ez az oka, hogy némelyeknek annyira rossz véleménye van a
passzív hangerőszabályzásról - amely egyébként jobb eredményt adna,
mint bármi más."
"Mindazonáltal, nem vagyok száz százalékig biztos a dolgomban,
mert fejtegetéseim statikus paramétereken alapulnak."
* A Conrad Johnson "Sonographe" márkanéven (álnéven?) gyártott,
félvezetős produktumai közül az SD22 CD-játszó legújabb változatát
tesztelik (1000). Ugyanúgy Philips BitStreamből csinálták, mint a
Micromega Leadert, ugyanannyiba is kerül, de messze elmarad tőle:
basszusban, ritmikában, dinamikában.
* Felújították a Meridian 203 D/A konvertert (azt, amelyik a HFM
tavaly téli címlapján látható), a legújabb Philips áramkörökkel
(DAC7). Alvin Gold arra figyelmeztet, hogy ez a DAC változatlanul
kényes rá, milyen futóművel párosítjuk. A Meridian 200 és 600 nagyon
jó hozzá, "és persze akkor sincs baj, ha egy Wadiára kötjük" - vagyis,
ha jól értjük, nem szabad azt hinni, hogy ezzel az 500 fontsterlinges
konverterrel világbajnok készüléket csinálhatunk egy közönséges
Philipsből vagy Sonyból. Hangminőségére nézve igazi Meridian:
részletezőbb az első modellnél, azonkívül kiegyenlített, elegendően
dinamikus - habár éppen ebben a tekintetben nem egy Wadia vagy Theta.
(Egybites lágyság?) Viszont jobb a Linn DAC-nál, és ez is valami.
* Németóra. A Heco hangsugárzója tartja (Reflex20). Németes hangja
van - ennyi elég is róla.
Németóra. A Heco Reflex 20 még akcentussal ejti a zenét. HFN&RR
március
Április
Szokása a neves magazinoknak, hogy időről-időre egy kis
"bónusszal" lepik meg az olvasót: a címlapra ragasztott hasznos
mütyürrel, apró szerszámmal, néha CD-vel. Kompaktlemez jár az áprilisi
számhoz is, nem is akármilyen: R-CD, azaz olyan ezüstlemez, melyre a
felhasználók készíthetnek felvételt (R-CD-játszóval, persze). A
mustralemez a Meridian reklámajándéka, 7 komolyzenei műsorrészletet,
összesen 62 perc zenét hallunk róla. A lap elején Bob Stuart (a
Meridian alapítója) meleg szavakat mond az új médiumról, majd Tony
Faulkner hangmérnök elmeséli, hogyan készültek az egyes felvételek.
Érdekesség, hogy a láncban végig a Tim Paravicini csöves
erősítőberendezését használták. A felvételt közvetlenül az
R-CD-játszóra vezették, tehát afféle "direktvágott" lemezt
készítettek, arról készült a présmatrica. Ez tényleg az atomkor és a
kőkorszak találkozása...
* Az Audiolab cég eddig csak az erősítőivel aratott sikert. Most
újabb babérokra tör, éspedig egy digitál/analóg konverterrel, mely
szintén a 8000-es széria tagja (700). BitStream készülék, de nem a
DAC7 chip-kombinációt használja. Hangminőségéről így ír Colloms:
"Elegáns, arányos, részletező, de túl udvarias. Hallatlanul
tiszta, még a zenekar nagyenergiájú játékában is kimutatja a finom
harmonikusokat, de véleményem szerint nem képes megjeleníteni a
felvételek teljes dinamikáját és helyszínét. A magastartománya enyhén
,selypes' nem abban a regiszterben, ahol az olcsóbb készülékeknek van
bajuk (a sziszegőhangokon), hanem annál jóval feljebb: a ,treble'
lágyan elkenődik. A basszusa jó, de már a táncra szánt rockzene
ritmikájából kissé kiszűri az elevenséget. A komplex dobritmusok
veszítenek súlyukból jelentőségükből, a szinkópák pedig közelebb
kerülnek valamiféle általános zajhoz, mintsem a koherens zenekari
játékhoz." Colloms mindenesetre akkor már szívesebben használja a
Micromega Duo BS-t vagy a Meridian 203-at (mely átalakítók mellesleg
előttünk sem ismeretlenek).
Túlságosan "udvarias" az Audiolab DAC. HFN&RR április
* Lassacskán annyi a csöves erősítő, mint égen a csillag, de a
Dynaco Stereo 70 végfokról feltétlenül szót kell ejtenünk. Ezt a négy
EL34-gyel működő végfokot még a hatvanas években tervezte David
Hafler, azzal a céllal, hogy magasminőségű, megbízható (sőt:
agyonverhetetlen), ráadásul kit-formában is megvehető erősítőt adjon
az audiofileknek. A Stereo 70-et a mai napig széles körben használják,
sőt: modifikálják is, mint Minden Idők Legnépszerűbb Csöves
Erősítőjét. Most egyszercsak megjelent a naprakész változata (Series
II, 1070 fontért). Kívülről nagyjából azonos a régivel, csak
elegánsabb nála, s belül természetesen felhasználja a modern technika
vívmányait. Ken Kessler revűjéből az derül ki, hogy az új gépnek
valahogy nem annyira romantikus a hangzása, mint a réginek volt.
Egyébként neki már nem is a saját elődével kell megküzdenie, hanem a
Croft, az Audio Innovations, a Tube Technology, a Michaelson & Austin
mai készülékeivel. "A régi Stereo 70 olyan volt, mint az első
szerelmed. A Series II pedig az a személy, akivel már néhány válás
után ismerkedtél meg. Tégy próbát."
* Az Infinity hangsugárzók atyja, az amerikai Arnie Nudell évekkel
ezelőtt eladta cégét, és újat alapított, Genesis néven. Szakított a
planárhangszórókkal, de kitartott az aktívrendszerek és a
szub-basszussugárzók mellett, amennyiben mind a három szélessávú
Genesis aktív, két más testvérük pedig szab-basszus. A Hi-Fi News a
legkisebb komplett dobozt, a cilinderalakú IM-2500 minimonitort veszi
szemügyre (760), éspedig Ken Kessler szemüvegén át, mely korülmény
feltehetően kedvező a Genesisre nézve, tekintve, hogy az egész
szerkesztőségben ez az újságíró az egyetlen amerikai. Etalon gyanánt a
Celestion SL700 és a Sonus Faber Minuetto szolgált, ez megintcsak a
Genesis malmára hajtja a vizet, mert a két szélsőséges egyéniség
között feltehetőleg őt sem lehet majd másként minősíteni, mint önálló
egyéniséget. "Beszéljünk három eltérő egyéniségről. Az SL700 hangja
síma volt és koherens, a Minuettoé részletező és izgalmas, a Genesisé
pedig a kettő keveréke. Szintén képes betölteni a teret, ráadásul
precízebb is a Minuettonál, de egy kissé túl csillogó a felső
tartománya. Ugyanakkor tudja azt a trükköt, amit az SL700 tud:
eltünteti a hangszóródobozt. Viszont nem annyira nyitott és levegős,
mint a Celestion."
Később azért kiderül, hogy a Genesis kissé agresszív, kívánatos
közel tenni a falakhoz, és hogy aki szereti a BBC-hangot, az nem
lelkesedik az amerikaias hangszórókért.
Kezdetben teremté vala Arnie Nudell az Infinityt... majd pedig a
Genesis céget. Az IM-2500 a briteknek is tetszik; legalábbis az
amerikai származású briteknek. HFN&RR április
* Még egy hangsugárzó, az AR M2 (270). Az Acoustic Researchnek
eddig sehogysem sikerült beférkőznie a britek kegyébe lágy, de kissé
döglött és zavaros hangú dobozaival. Most végre Alvin Gold lelkesen ír
az M2-ről, erről a néprádió-kinézetű kétutas kisdobozról, amelynek
dohogója felül van és hátradől, a csipogója pedig oldalra csúszik
(tükörszimmetrikusan), és egy pici tölcséren, valamint diffrakciós
rácson át érintkezik a külvilággal.
"Az AR azt állítja, hogy ,e doboz sztereója 10-15 százalékkal
fókuszáltabb, mint a hagyományos típusoké'. Hogy valójában hány
százalékkal jobb náluk, nem tudom megállapítani, de tanúsítom, hogy
térleképzése tényleg ,megfogható' és hosszú időn keresztül
hallgatható. Kitűnő mélységérzetet kelt, a visszhangjai jól érezhetően
leválnak a hangszerek testéről és az énekhangokról. Térhatása a
sztereó tengelyen kívül is jobb az átlagosnál."
Népszupersztereó. Az Acoustic Research AR M2 térhatása a sztereó
tengelyen kívül is kitűnően érvényesül. HFN&RR április
* Kikiáltási ára 3000 font, lapzártakor már csak 1300, de még
mindig keresik azt a személyt, aki hajlandó volna elvállalni az
importőr szerepét - ennyit tudunk a Transfiguration elnevezésű japán
mozgótekercses hangszedőről, Ken Kessler szerint a világ valaha
készített legjobb pickupjáról. Leg, leg, leg. A leggyorsabb
tranziensek, a legjobb háromdimenziós hangkép, az a fajta, amelyet már
a befutó barázda zajának hangkarakteréről felismer az ember, és amely
a CD-hangot szánalmassá fokozza le. Akármennyibe kerül is, LP-barátok
számára a legjobb befektetés - legalábbis ezt állítja róla Kessler, a
britbe oltott amerikai audio-szakíró.
A Transfiguration hangszedő mellesleg gömbölyű, úgy néz ki, mint
egy írógép forgófeje. Kisméretű jószág, a legtöbb hangkarba csak
alátéttel lehet felszerelni. Konstrukciójának lényege: gyűrűmágnes,
két parányi tekerccsel a közepében. Kimeneti feszültsége csak 0,1mV,
de például egy Audio Research előerősítőt minden további nélkül kihajt
szobahangerőre. A gyártó cég neve: Immutable (vagyis
Megváltoztathatatlan) Audio.
Írógép-gömbfej? Vagy szputnyik? Vagy a világ legjobb hangszedője? A
transzcendens Transfiguration, a Megváltoztathatatlan Audiotól. HFN&RR
április
* Nehéz eligazodni ezeken a brit szakírókon. Trevor Butler a Sony
DTC-P7 DAT magnót (400) hallgatgatja, és azt állítja, hogy bár a
zenéje kissé érdes és helyenként komprimált, még mindig jobban szól,
mint a 38cm/s orsós analóg magnó. Vesd össze ezt azoknak a zenészeknek
és hangmérnököknek a véleményével (a brit Tony Faulkner, az amerikai
Doug Sax és James Boyk háborgásaival), akik szerint a profi digitális
magnó is éppen eléggé rossz dolog, de még mindig jobb, mint a DAT...
* A Hifi Magazin eddig a Pioneer PD-91 CD-játszót használta
referenciának vagy etalonnak (vagy mondjunk helyette inkább
"munkaeszközt"), ezért érdeklődéssel figyeljük gépünk utódjának, a
PD-75-nek a tesztjét a HFN&RR áprilisi számában. A PD-75 fő
érdekessége mechanikai szempontból a klasszikus lemeztányér (a
CD-korongot fordítva, címkével lefelé kell rátenni, a lézersugár
felülről tapogatja le), az elektronika felől nézve pedig a
bitstream-szerű DAC, a Pioneer saját változata, amely a keresztségben
a Pulseflow nevet kapta.
Ezt a gépet nem Colloms teszteli, hanem Paul Miller, nekik nem
egészen azonos a módszerük és az ízlésük, így a szeánsz eredményét
nehéz közös nevezőre hozni a többiével. Miller megdicséri a Pioneert,
azt mondja: nagy, meleg, kellemes hangja van, a zenéje az érzelmekre
is hat, szóval nincs semmi komoly baja. Különösen jól szerepel
nagyzenekaron, jól hallgatható, a részletek helyett inkább az egészre
koncentrál, ami azonban azzal jár, hogy a szólistákról kissé
elfeledkezik, s emiatt nem mindenki lesz boldog vele. De kitűnő
készülék, feltétlenül megéri az árát.
Miller külön felhívja a figyelmet a futóműre. A "Stable Platter
Mechanism"-mal kiképzett Pioneerok között ez az egyetlen, amelynek a
mechanikája tényleg "stabil" (mert az olcsóbb modellek kissé le vannak
egyszerűsítve!), s ezért akár mint önálló futómű is számításba jöhet.
Önálló futóműnek is számításba vehető a "lemeztányéros" Pioneer PD-75
CDjátszó. HFN&RR április
* A hőmérséklet hatásáról értekezik hosszasan Martin Colloms a
Monitor Audio Studio 20 (2000) tesztjének bevezetőjében. Ez gyanús,
mert miért pont az MA-hangsugárzó volna érzékenyebb a hőmérséklet
változására (pontosabban a hidegre), mint az összes többi?
Ez a drága állódoboz mindenesetre csak szobahőmérsékleten érzi jól
magát, különben durván, elhangoltan, ködösen és komprimáltan,
egyszóval átlagosan szól. Ha befűtenek, kisimul a hangja, rendkívül
széles sávban kiegyenlítődik, soha sem túl ködös vagy túl fényes, és a
basszusa is szép. Ámde: "mint általában a reflexdobozoknál, különösen
a kisméretűeknél, az alsó-középsáv itt is kissé súlytalan (cselló,
bariton, a zongora balkeze), és ezt a hiányt a reflexsávban próbálják
pótolni". Egyébiránt Colloms dicséri az MA-monitor sztereofóniáját,
fókuszát, transzparenciáját, sőt, a dinamikáját is (holott a dohogó
csak 170 milliméteres). A basszusból a legalsó oktáv hiányzik.
Colloms magas pontszámot ad a Studio 20-nak, de figyelmeztet, hogy
a ritmusjátszó képessége csak átlagos. Igaz, hogy ebből a szempontból
a jóminőségű hangsugárzók többsége szintén nem szerepel jól. Ahhoz túl
drágának kellene lenniük, vagy pedig fel kellene áldozniuk egyéb
paramétereiket a rockzene oltárán. Kivétel talán a B&W 805, de az meg
nem szól annyira csunyán, mint a Studio 20 - mely utóbbit Colloms
melegem ajánlja.
* A császár új, digitális ruhája? Miután egy évtizeden át azt
állította, hogy a CD úgy rossz, ahogy van, és semmi esély sincs rá,
hogy megjavítsák, nos, a Linn cég maga is piacra hozott egy
CD-játszót. "Mit kell ezen csodálkozni? Mondtuk, hogy CD-játszónk csak
akkor lesz, ha már ugyanolyan jót tudunk csinálni, amilyen az analóg
lemezjátszónk. Hát most itt van."
A Linn-szet két dobozból áll, a transzportból (Karié) és a DAC-ból
(Numerik), a kettő együtt 2600 font. A mechanika Japánból jött, de a
skótok erősen átdolgozták. Említést érdemel, hogy a lemezforgató
rendszert elektronikusan csatolták a D/A átalakító kvarcrendszeréhez
(csökkentendő a "jittert", azaz lebegést), és hogy egy
monitorkimeneten ellenőrizni lehet a lézerdióda állapotát. A
tulajdonos maga is eldöntheti, mikor kell cserélni ezt a fontos
részegységet. A lemezfiókot fémből készítették. A konverter
multibites.
Martin Colloms véleménye szerint a Karik/Numerik kellemes és
kiegyenlített hangú, átlagon felüli CD-játszó, de még messze van az
igazi élvonalbeli készülékektől. Hibája a kissé érdes középtartománya.
"Ez is egy jó gép a sok közül. De arra, hogy feledtesse velünk a gépi
hangzást arra már nem képes. A Linn lemezjátszókhoz hasonlítva:
közelebb áll az Axishoz, mint a Sondekhez. Nincs elég nagy lelke. És
ez öt taktuson belül kiderül."
* S hát akkor itt a másik Nagy Eretnek: a Naim Audio. Az ő
CD-játszója, a CDS (2940) is kétrészes gép, mint a Linné, csak az alsó
dobozban nem DAC van, hanem tápegység a futómű plusz konverter
számára. Az egész alkotmány spártaian egyszerű, s mint már többen is
megállapították, úgy néz ki, mint ha egy szokványos fekete Naim-dobozt
felül konzerv nyitóval kibontottak és plexivel pótoltak volna. Ott
kell betenni a korongot.
A Naim CDS-t Christopher Breunig teszteli, a lap zenei
rovatvezetője. Ő is tudja, hogy ez szokatlan dolog, de - mint elmondja
- Martin Colloms személyétől most kénytelenek voltak eltekinteni, mert
a Hi-Fi News fő technologistája maga is közreműködött a Naim
CD-játszójának tervezésében. Beszáll viszont a ringbe a szerkesztő,
Steve Harris, így a Naim CD-játszóról ketten mondanak véleményt.
Breunig: "A zenehallgatás minden pillanata élvezetes volt. Mint a
legjobb keserűcsokoládéknak, a CDS-nek is megvan a maga jellegzetes
aromája: erőteljes, sima és sötét tónusú. Emlékeztet a Naim 250 végfok
hangjára. Fő jellemzője a ritmus biztonsága. Hátránya, hogy van a
vonósainak egy kényelmetlen zománcossága - a hegedűje brácsaszerűen
nehézkes. Keveslem a levegősségét, valamint a felharmonikusait,
amelyek alapján meg lehet különböztetni az egyes hangszereket. A zenei
történést lekerekíti. Mozart zongorakvartettjén például kiábrándított
a nyugodt, flegmatikus karakterével. Komplex nagyzenekari passzázsokon
kitűnően hozza a zene struktúráját, de a felharmonikusaival nem tudja
kimutatni az egyes zenekarok jellegzetes hangszínét. Elég négy
másodpercet lejátszani Mahler Adagietto-jából, és rákérdezünk: ezek
tényleg a Berlini Filharmonikusok vonósai? Nem valahonnan máshonnan
jönnek?..."
(Szerkesztői megjegyzés: Breunig jellemzése nagyszerűen ráillik az
általunk ismert Naim-hangképre. Körülbelül így szólt az egyébként
kitűnő Naim NAP 250 teljesítményerősítő az Audio Research D-70 végfok
ellenében. Meglátásunk szerint más cégeknek is megvan a jellegzetes
"sajáthangjuk".
Breunig ezután még összehasonlítja a Naim CDS-t a Linn
CD-játszójával is, és azt találja, hogy a Naim komor tónusát ott
egyfajta könnyűsúlyú hangkarakter váltja fel, amely hol túlságosan
matt, hol meg tolakodó. Figyelembe véve a két csodagép árát, úgy is
fogalmazhatott volna: egyik kutya, másik eb.
Harris, a szerkesztő diplomatikusan jár el, amennyiben kizárólag a
Linnhez viszonyít (tehát nem a Wadiákhoz, Thetákhoz, esetleg
Meridianokhoz, Micromegákhoz). A kettő közül inkább a Naimmel
szimpatizál, szerinte annak sokkal megfoghatóbb a hangképe. "Tud
valamit, amit más gépek nem tudnak. Időnként viszont érdesen szól, és
a felharmonikus-tartománya is kevésbé korrekt, mint más nívós
készülékeké."
Két szomszédvár. A Linn Karik/Numerik vegyes fogadtatásra talál, a
Naim CDS (lenn) még vegyesebbre. Mégsem a Nagy Analóg Mammutok
fogják megváltani a digitális hifit? HFN&RR április, Audiophile
január-február
Audiophile
'92 január
Az évet itt éppen a Naim CD-játszó revüjével kezdik. Hatan
mondanak véleményt róla: három zenész (ezek véleménye bennünket nem
fog érdekelni, mert csak önmagában ítélik meg a gépet, nem pedig más
gyártmányokhoz viszonyítva), valamint három szakíró:
Alvin Gold. "Ellentétben a Naim cég magabiztos kijelentésével,
miszerint új standardot teremtett volna a CD-technikában, a CDS hangja
szerintem meglehetősen szegényes. Körülbelül így szóltak a CD-játszók
5 évvel ezelőtt. Ezt nagy biztonsággal állítom, több okból is. A Naim
Audio egyszerűen beleillesztette a CD-technikát a saját programjába.
Ugyanaz a jellegzetes hangkép: a visszafogott magastartomány, enyhén
lehajló, de azért átható basszussal és tolakodó középsávval... Durván
és érdesen szól a gyorsabb, mélyebbre hatoló, részletezőbb és
összefogottabb Meridianhoz képest. A Wadia pedig - noha közelebb esik
a Naim tónusához - több kör előnyt ad neki. Ha egyébként csak LP-vel
foglalkozol, s lenézed a CD-t, ez a Te géped. Ha viszont olyan
készüléket akarsz, amelyről a CD úgy szól, ahogy a zenének szólnia
kell, akkor máshol kereskedj."
Jonathan Kettle. "Már az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy a
CDS nem közönséges CD-játszó. Hogyan szól? Úgy, mint az LP, mínusz
sercegés és kattanások. Tagadhatatlanul meleg, elrységes, stabil,
kitűnő hang, a legkevésbé sem agresszív, megcáfolja azokat, akik
szerint a CD hűvös, steril médium. Amit hiányolok: kevésbé hallom az
eredeti színhely akusztikáját, valamint a különbséget a különböző
színhelyek között. A rockzenét meggyőzőbben tolmácsolja, szinte
valóságos basszgitárral, igazi tranziensekkel - mintha egy igazi YA
rendszert hallgatnánk élőben. A szimfonikus zenét is meggyőzően adja
vissza. De hol maradnak az árnyalatnyi finomságok? Például a távoli
trombitahang halk lecsengése, vagy a dobpergés visszhangja? A
dzsesszkedvelők szeretni fogják a Naim eleven zenéjét. A klasszikus
muzsika hívei viszont nem Lesznek lelkesek, hiányolni fogják a finom
ambiens információt, amit a Naim ugyan nem tüntet el teljesen, de
sokat elnyel a realizmusukból." Majd így folytatja: "A CDS fékiker de
az én CD-im e féleikernek is a rosszabbik felét tükrözik. Amit a CDS
jól csinál, azt valóban jól csinálja. Ámde a mai standardtól elmarad."
Malcolm Steward. "Immár 6 hónapja élek együtt a Naim CD-játszóval,
és egyet biztosra veszek: a CDS nem ,jóindulatú' produktum. Sok
tekintetben olyan, mint a klasszis lemezjátszók: kényes rá, hogyan
állítják be, és hogy milyen készülékekkel párosítják; hogy mire teszik
rá, és hogy milyen kábellel csatlakoztatják. De ha minden a helyén
van, akkor ez a masina közelebb visz az igazi, élő zenéhez, mint bármi
más digitális berendezés. Nézetem szerint a Naim muzikálisabb az
egyébként dinamikus és izgalmas Micromegy Triónál, egyszersmind
kifinomultabb és kontrolláltabb a Meridianoknál - csak éppen nem
annyira édeskés és rózsaszínes a zenéje. Engem különösen azzal nyer
meg, hogy úgy tolmácsolja a zenét, mint élő, lélegző, tökéletlen
emberi lények produkcióját. A legtöbb gép mechanikai, vagy még inkább:
matematikai módon közelíti meg a zenét. Ezt különösen rockzenén lehet
megfigyelni: minden ütem négy, pontosan egyforma 1eütésből áll,
metronomikus szabályszerűséggel, s nem hagy teret a dobosnak, hogy
kiépítse a ritmikát. A Naim úgy képezi le a zenét, hogy az harmóniában
marad az emberi jellemmel. Pedig számomra ez az, ami számít."
* Olvasói levél. "Nekem is Meridian 200/203 CD-játszóm van,
érdeklődéssel olvastam róla a novemberi számban. De teljesen
összezavart az a kommentár, hogy a gép tervezője, Bob Stuart szerint
az optikai kimenetet kerülni kell. Ugyanakkor a használati útmutatóban
az áll, hogy lehetőleg az optikai kimenetet kell használni. Felhívtam
a Meridian céget, ott is azt mondták, maradjak az optikainál. Mi itt
az igazság?"
A szerkesztőség válasza: ebben az ügyben nincs helyes és
helytelen. A hifi szépségei közé tartozik, hogy az ember maga dönthet
el egyes dolgokat, mint például azt is, milyen kábelt használjon.
Audiofil körökben úgy találják, hogy a normál, koaxiális kimenet
tisztább, hallgathatóbb hangot ad. Másfelől, a Wadia bebizonyította,
mire képes a jó optikai kábel. Sajnos, a Toslink gyártmánya, amely
széles körben elterjedt, valóban gyönge. A Wadia a sokkal jobb AT&T
gyártmányt használja."
* Magnósok nagyon szeretik a "csúcs" jelzőt. Nos, az
Audiophile-ben most Alvin Gold éppen az Aiwa "csúcsmagnóját", az
XK-S9000-et (700) teszteli. Megkülönböztetett figyelemmel kíséri a
különféle zajcsökkentők működését, és oda lyukad ki, hogy az Aiwa is
mindennemű zajcsökkentő nélkül szól a legjobban, s ez egyaránt
vonatkozik a Dolby B, C és S változatra - hm, mintha már mi is
mondtunk volna ilyesmit. Az XK-S9000 valóban nívós magnó ugyan, "de
megerősíti azt az érzésemet, hogy bár a kazettás magnók sokat javultak
az utóbbi időben, még mindig nem elég jók." Egy érdekesség:
valószínűleg ez az Aiwa az első olyan kazettás deck, amelybe D/A
konvertert (!) építettek. Állítólag nem is rosszat, ugyanis
határozottan feljavítja az alapfokú CD-játszók hangját. Nem éppen egy
Meridian - dekát az egész magnó alig kerül többe, mint a Meridian DAC.
* Az Audiolab D/A konvertere mérsékelt sikerrel lépett fel
áprilisban a HFN&RR pódiumán. Az Audiophile-ben viszont Jonathan
Kettle nyájasabban fogadja, megdícséri tiszta, precíz sztereó
színpadáért, elevenségéért, lüktetéséért, részletezóképességéér2, s
különösen a kórus tolmácsolásáért. Rockzenén a basszusát túl lágynak
találja, hiányolja az élő előadás nyers valóságát. Ezzel együtt úgy
véli, hogy versenyben van a Meridian 203 DAC7-tel.
* Másképp ítélik meg ebben a lapban a Linn tunert, a szovjetesre
keresztelt Kremlint is. Alvin Gold és Jonathan Kettle egyaránt el
vannak ragadtatva tőle, úgy vélik, hogy ez a rádió tényleg a Sondek
megfelelője. Kettle azt írja, hogy ezt megelőzően a legjobb tuner,
amit hallott, a Pioneer F-91 volt (a HFM etalonja!), de az most ki sem
látszik a Kremlin árnyékából. A Linn tuner minden tekintetben jobb a
Revoxnál is. Ezzel végzik: "Minden komoly rádióhallgatónak be kéne
jelentkeznie egy demonstrációra."
Műszaki szempontból nézve a dolgot: a Kremlin konstmkciójában nem
sok újdonság akad, de a tervezők gyakran szokatlan és főleg költséges
módon tesznek eleget az ismert műszaki elveknek.
* Viszont kivételesen egybecseng az Audiophile és a HFN&RR
véleménye, amikor a Pioneer PD-75 CD-játszót ítélik meg. J. Hughes
mindenekelőtt tisztázza, jobban szól a gép, ha a.) lekapcsolják a
digitális kimenetét, b.) rövidre zárják a koaxiális csatlakozóját és
c.) lekattintják a kijelző fényeit, ahogy ezt már a PD-91-ről
ismerjük. A PD-75 előzékeny készülék, megjegyzi, hogyan használtuk
legutoljára, és legközelebb újra ugyanúgy kapcsolja be magát, mégha
közben áramszünet volt is.
Az olcsóbb Pioneerokhoz képest a PD-75 stabilabban és simábban
szólal meg, basszusában nagyobb az energia, a magastartománya pedig
édesebb. Ez a gép pontosan félúton van a jó egydobozos és a drága
kétdobozos CD-játszók között. Már csak nagyon jó DAC-okkal lehetne
feljavítani, és azok sokba kerülnének. Szóval: "recommended".
* A Thorens mindig nívós lemezjátszó-futóműveket épített, de
sohasem tudott jó hangkart is csinálni. Ezt most végre ő is
beláthatta, mert az új TD166/VI (Mark VI!) már Rega RB250 hangkarral
ékeskedik. Kompletten 270 font az ára. S még egy változás: a
lemezpárna immár nem gumi, hanem brites filckorong. (Habár ugyanezt a
gépezetet Európa más országaiban továbbra is gumi lemezpárnával
árulják.)
Malcolm Steward többféle hangszedővel is kipróbálja, például a
Roksan Corus Blackkel is. Azt találja, hogy a Thorens jó lemezjátszó,
de azért nem valami nagy szám. Kissé ellágyítja, elkeni a basszust és
a tranzienseket is. A Systemdek IIX (Moth, vagyis lényegélcen Rega
RB270 karral, 25 fonttal magasabb áron) minden tekintetben lehagyja:
részletezőbb, dinamikusabb, ritmikusabb megnyerőbb.
*
Pofás!
Hifi ide, hifi oda - azért ne becsüljük le a dizájnt se. Átvettük
néhány jópofa készülék fényképét a lapok hírrovatából: Hogy tetszenek?
Kezdjük a formatervezéséről híres dán Bang & Olufsen cég új
modelljeivel, a hipermodern hifitoronnyal, amely immár a legkevésbé
sem emlékeztet toronyra, valamint az új aktívsugárzóval, amely pont
olyan, mint valami orgonasíp (de ceruzára is hasonlít). Izgalmas
látvány még a Denon CD-transzportja, mely kukta-fazékra, esetleg
vertikálisan összepréselt búvárra emlékeztet, mindenesetre szörnyen
eredeti. S végül íme a világ leglabirintusosabb hangsugárzója a Bower
& Wilkinstől, a Nautilus. Az alsó szekciója csigaszerűen
felcsavarodik, mint a híres-nevezetes "őskövület", a hajóspolip váza
(melyről a nevét kapta), felső három hangszórójának a csöve viszont
tüskeszerűen meredezik hátra. Ne tessék ácsingózni rá, az ára
ötszámjegyű lesz, fontban.
*
Február
Előző hónapban a Naim, most meg a Linn CD-játszója. Ez is le fog
szerepelni? Nem, a Linn Karik/Numerik itt (2600) jobb bizonyítványt
kap - ha nem menesztik is mennybe.
Az etalon a Meridian, értelemszerűen itt már nem a 200/203, hanem
a 602/606. Alvin Gold és Jonathan Kettle nagyjából egyetértenek abban,
hogy a Linn hangja tiszta, semleges, ritmikus és részletező, ezekben a
versenyszámokban megelőzi a Meridiant, amaz viszont nagyvonalúbban és
színesebben adja elő a klasszikus zenét. Magasabbra helyezve a mércét,
a Wadia DAC már szörnyen elhagyja a Linn Numerikot, dekát micsoda
áron. Mindent összevetve, a Linn CD-játszója valóban jól sikerült;
csaknem annyira jól, mint tervezői állítják.
A teszt elején felhívják a figyelmet egy eddig elhanyagolt
szempontra. Ha lehet hinni a Linn szakembereinek, a közhasznú
CD-játszók műanyag fiókmechanikája körülbelül 20 ezer nyitás/csukás
után már az elhasználódás jeleit mutatja. A Linn saját, fémből
szerkesztett mechanikája viszont 500 ezer operáció után is
kifogástalanul fog működni.
* A Magyarországon jólismert Heybrook cég időközben teljesen
lecserélte eddigi hangsugárzó-modelljeit. Az új típusok legnagyobbja a
Sextet-állódoboz (900, plusz 50 a keskeny lábazatért), ezt tesztelik
most a februári számban. Háromutas rendszer, csipogója egy olcsó japán
ribbon.
Jimmy Hughes-ban vegyes érzelmeket kelt a Sextet hangja. Jól meg
van fogva, a basszusát túlcsillapították ("sehol egy gramm fölösleges
háj"), következésképpen kissé könnyűsúlyú, de egyébként tiszta és
artikulált. Csak mérsékelten érzékeny, tehát jól meg kell hajtani,
hogy igazából megszólaljon. Kis hangerőn laposan szól. Hughes az Audio
Innovations triódás erősítőit használja, közismert róluk, hogy lágy,
"meleg" hangképük van, de a Sextet még ezekkel is kissé hűvösen
zenélt. Nem elég szívhezszóló.
Vele ellentétben Dave Wiley azt tapasztalja, hogy a Sextet igenis
jó hatásfokú, és kisteljesítményű erősítővel is meg lehet szólaltatni.
Ő is dicséri a hangsugárzó tiszta, artikulált hangját, de aztán egyre
inkább kevesli az új Heybrook basszusát. Panaszkodik, hogy a zenéje
emiatt nem árad zavartalanul, és a színpadának nincs elég mélysége.
Hát ez nem sikerült.
"Sehol egy gramm háj." Noha állódoboz, hűvös és sovány a Heybrook
Sextet. Audiophile március
* Fentemlített Dave Wileynek osztják ki a kis KEF K120 (160)
minidobozt, és ő valahogy így kezdi a cikkét: "soha sem voltam odáig a
KEF-ektől, mert a hangjuk precíz, de érdektelen. Mégis, erről a
bébidobozról elhiszem, hogy sikeres lesz. A K120 ugyanis eredendően
ritmikus. Ez a fő erénye. Képes megragadni a könnyűzene lényegét."
A többi paraméterével alighanem baj lehet. Szép lassacskán
kiderül, hogy a hegedűje túl fényes, a nagyzenekara (mint a
miniatűröké általában) komprimált, és hallottunk már részletezőbb
hangú kisdobozt is. A basszusátvitel pedig végképp nem tartozik az
erényei közé.
Képes megragadni a könnyűzene lényegét a KEF K120 "bébihangsugárzó".
(A komolyzene lényegét viszont már kevésbé érti.) Audiophile február
Március
Ezt a lapszámot a DCC-nek, a Philips-féle digitális
kompaktkazettának szentelték, megvilágítják a műszaki részleteit és a
kereskedelmi hátterét. Ezen túlmenően vaktesztben ellenőrzik, hogy a
PASC adatkompressziós áramkör nem teszi-e túlságosan tönkre a hangot.
Dave Wiley és Jimmy Hughes a legkevésbé sem erősíti meg azt, amit a
Philips állít és amit a Hi-Fi News & Record Review végülis
szentesített. Vakon is könnyedén felismerik, hogy a jelforrás (a CD)
tisztább, transzparensebb, és hogy a PASC enkóder/dekóderen
keresztülbocsátott jel zavarosabb, érdesebb, komprimáltabb - hát igen,
mi is valahogy így képzeltük. Egyszóval: lehet, hogy a Digitális
Kompakt Kazetta jobb lesz a hagyományos kompaktkazettánál, de egyelőre
még távol van attól, hogy igazi hifi-médium lehessen.
Még vitatkoznak róla, hogy vajon hifi-e vagy sem - ő mindenesetre már
itt van. Philips DCC, azaz digitális kompaktkazettás magnó. Audiophile
március
* Pontosabban: erről azért még vitatkoznak. Öten szólalnak meg.
Bob Stuart, a Meridian műszaki igazgatója optimista a DCC jövőjét
illetően, de hozzáteszi: a dekóderek tervezése az a terület, ahol majd
a specialista cégek is megmutathatják, mit tudnak. Jonathan Kettle, az
Audiophile szerkesztője azt mondja, hogy ő ugyan egyáltalán nincs
meggyőzve a DCC erényeiről, de majd meglátja - hiszen nem
ellendrukker, éppen ellenkezőleg. Tony Griffith, a Decca hangmérnöke
nem lát okot rá, hogy a DCC ne lehetne ugyanolyan jó, mint a CD. Alvin
Gold bizonytalan, de reménykedik. Végül a már általunk is jól ismert
Tony Faulkner hangmérnök leszögezi, hogy semmit nem adnak ingyen, és
ha a DCC-vel ennyi manipulációt kell végrehajtani, akkor annak meg is
lesz a maga következménye. A Compact Disc viszont fejlődőképes, még az
is elképzelhető, hogy a jövőben feljavítják 24 bit/96kHz-esre,
keskenyebb (kék) lézernyalábbal tapogatják le stb. "Ha a DCC olcsó
lesz és barátságos, akkor szívesen látom, mint az analóg kazetta
utódját. De nem szeretném, ha ráerőltetnék az audiofil közönségre."
* Perceken belül itt a DCC a nyakunkon, és erre az Arcam
megjelenik az ő első analóg kazettás magnójával, a Delta 100-zal (nem
mondják, mennyibe kerül).
Valójában ez nem is csupán az első Arcam-deck, de (a Neal óta) az
első brit deck. A hazafias szakírók illő lelkesedéssel köszöntik, és
leszögezik, hogy ez az egyik legjobb magnó, amit kapni lehet.
Vaktesztben összehasonlítják a Nakamichi 1-gyel, azzal egyenrangúnak
találják, majd addig Dolbyzgatnak ide-oda, amíg az Arcam egy kicsivel
jobbnak nem jön ki. Kommentárunk a késve érkezett brit magnó
tesztjéhez egy magyar népdal két sora: Puskás Ferkó későn futott, neki
csak a füle jutott.
DCC ide, DCC oda - tervezzünk gyorsan mi is egy analóg magnót. Hosszú
idő óta az első brit deck az Arcam Delta 100. Audiophile március
* Közben persze azért itt van a piacon a DAT is, habár még nem
vált túlságosan népszerűvé. Dave Wiley a Pioneer D500-at (595) viszi
haza, és egy-két heti használat után úgyszólván beleszeret. Ehhez
azonban rá kellett jönnie, hogy akárcsak az olcsó CD-játszóknak, a DAT
oknak is gyönge a saját konverterük. De egy Micromega Duo BS sokat
lendített a DAT-magnó hangján, stabilabbá, meggyőzőbbé tette. Némi kis
fátyol, egy kis ellágyulás, de a D500 végülis nagyon szépen zenélt.
Csakhát így már kétszerannyit kell fizetni érte.
* A Meridian 605 típusú monoblokkok (1850) itt is csatát nyernek,
legalábbis Alvin Goldnál, aki szerint ez a Meridian erősítő a világ
legjobb 10 típusa közé sorolandó. Ellentmond neki Jonathan Kettle. "Ha
azt hiszed, az erősítők között nincs különbség, hasonlítsd csak össze
az Audio Innovations Second Audiot a Meridian 605-tel. Úgy aránylanak
egymáshoz, mint a színpompás Gary Kaszparov és a hűvös, számító
Anatolij Karpov. Mind a kettő eredményes, de a közönség már a meccs
elején tisztában van vele, melyiket szereti és melyiket utálja."
Kettle persze Kaszparov-párti.
* Sehogysem sikerül mostanában a Wharfedale-nek. A legújabb,
515-ös modell (250) sem nyeri meg az Audiophile szerkesztőjét (pedig
ebbe a típusba is a Japánból importált, új kerámia-membránú dómot
építették). "Jó a basszusa, nyílt és levegős a hangképe... akkor hát
mégis: mi az, ami nem tetszik nekem ebben a hangsugárzóban? Miért nem
szólnak rajta jól a CD-im? Van benne valami alagútszerű. A zenészek
valahogy folyton ugyanazzal a hangerővel játszanak. Valami folyton azt
súgja: ,ne engedd át magad a zenének'. Pedig ez a Wharfedale-doboz
bizonyos tekintet en akár kategóriagyőztes is lehetne."
* Végül egy cubehőr, amelyről még nem értekeztünk:
illesztőtranszformátor - CD-játszóhoz...! Ilyen is van már, nem is
egy: például a Presence Audio Zyp (50) és az Audio Innovations 800
(150).
Jimmy Hughes véleménye: "Puristák most valószínűleg égnek emelik a
szemüket arra a gondolatra, hogy transzformátorral csatolják a
CD-játszójukat az erősítőhöz, de bármilyen meglepő is, a trafó tényleg
működik. Érdemes kipróbálni."
*
Audiophile slágerlista
HANGSUGÁRZÓK: Mission 760 (100). Dinamikailag és zeneileg
meggyőző, artikulált hangzás. Érzékenység, könnyű impedancia.
Celestion 3 (115). Az SL-szériára emlékeztet tónusával, simaságával,
színezetlenségével. JPW Sonata (115). Egyszerű komponensekből nagyon
okosan van összerakva. Kiegyenlített és meggyőző. Allison AL-100
(120). Méretére és árára rácáfol meghökkentően stabil basszusával.
Gyors és élénk - egy bizonyos hangerőig. Wharfedale Diamond IV (120).
Simább, édesebb hangú, transzparensebb, semlegesebb az elődjénél.
Mission 761 (140). Gyönge erősítővel kissé érdes, de nagyot szól,
életet visz a hifibe. Celestion 5 (155). Tiszta, kiegyenlített,
dinamikus, de jó berendezés kell hozzá. Rogers LS2a/2 (210).
Szimfonikuson nagyszerű - rockra kevésbé jó. Heybrook HB1/III (250).
Tiszta, dinamikus, de rossz berendezésben rondán szól. Merev kábelhez
tervezték. Tannoy 609 (250). Összehangolt (koncentrikus) hangszórók.
Néha kissé hegyesen szól, de megnyerő. Epos ES11 (330). Transzparens
és muzikális. Most már többféle erősítőhöz is megy. Spica TC-50 (600).
Túlszárnyalja a kategóriáját, de csak igen jó erősítővel. Klasszikusra
való. Acoustic Energy AE1 (764). "Újraírja a tankönyvet, de arról is
egy könyvet lehetne írni, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet." KEF
103/4 (995). Tökéletesen integrált hangkép, csodálatosan transzparens,
informatív. Kóruson a legszebb. Ruark Crusader (1325). Erőteljes,
részletező, de csak LP-ről. Dahlquist DQ-12/DQ8 (1300/850). Mély
basszus, csengő magasak, holografikusan precíz sztereofónia. Naim SBL
(1426). Dinamika, basszus. Audioplan Conzept (1840). Finom,
bensőséges, kamarazenére találták ki. Élénk hangú erősítőt szeretne.
KEF 105/3 (1995). A legtöbbet dzsesszen és klasszikuson nyújtja. Quad
ESL-63 (2072). Ennyiért verhetetlen. De kényes az elhelyezésére.
Kritizálják, hogy lassú, nincs basszusa. Apogee Centaurus (1996). Csak
hatalmas erősítővel elevenedik meg, de akkor nagyot szól. Némelyek így
is túl lágynak tartják. Impulse H2 (2250). Nagyot szól, de minden
hibát kimutat. Apogee Stage/Caliper Signature (3000/4000). Hatalmas
dinamika, életnagyság feletti hangkép, megdöbbentő közvetlenség.
Meridian D6000 (7650). Komplett rendszer. Jó hang, kivételes basszus,
a középmagasa kissé érdes.
ERŐSÍTŐK: NAD 3020i (150). Kezdőknek a mai napig ezt ajánlják.
Denon PMA350 (170). Testes, transzparens. Arcam Alpha 3 (200). Testes,
ritmikus, részletező. Mission Cyrus One (230). LP vagy CD, mindegy.
NVA AP20 (230). precíz, kontrollált. Pioneer A-400 (240). Kivételes
transzparencia. Kényes a többi láncszemre. Marantz PM40SE (240). Erő,
ritmika, tisztaság, basszus. Jó MM-fokozat. QED A240CD/SA (250/260).
Az egyik legjobb ebben a kategóriában. Onix OA22 (300). Nagyerejű. Jó
basszus. Harman-Kardon HK6500 (380). Izgalmas hangkép. Albarry PP1
(400). Jól kontrollált, megnyugtató hang. Muzikális. Audiolab 8000A
(410). Nyugodt, tiszta, levegős, de nem mindenki szereti. Exposure XV
(630). Nem igazán részletező, de nagyon egységes. Musical Fidelity
A200 (800). Erőteljes, édeshangú, de erősen melegszik.
ELŐERŐSÍTŐK: NVA P50/Phono Mark 2 (220/230). Passzív előfok plusz
fono-egység. Eleven, részletező. Naim 72/HiCap (460). Kommentár
nélkül. Linn Karin (1295). Eleven, izgalmas, tiszta. Finestra Preamp
(1300). Gyors, részletező. Csak néhány kereskedőnél kapható. DNM
Series 3B (kiviteltől függően 1500-3150). Kivételesen gyors, "áradó",
részletező hang. Equinox (2645). Háromdobozos készülék. Részletező és
kontrollált, semmi tolakodó nincs benne. Pink Triangle PIP II (2670).
Elemről működik. Naim NAC 52 (4535). Abszolút semleges.
VÉGERŐSÍTŐK: Chord SPM 1200 (2750). Kommentár nélkül. Audio Note
Ongaku (30000). Már mindent elmondtunk róla.
ELŐ/VÉGFOK KOMBINÁCIÓK: Conrad-Johnson PF1/MF200 (1380/2200). Erő
és jelenlét. Audio Innovations Series 1000/First Audio/Second Audio
(1500/3000). Simasága, dinamikája, ritmikája szinte hihetetlen.
Michaelson Audio Chronos (12 000). Nagyszerű basszus, döbbenetes
térhatás. Krell KSL-KST-100 (4300). Nagy teljesítmény, transzparencia,
dinamika - és az alacsony impedanciájú hangsugárzókat is elhajtja.
Audio Research LSI/Classic 60 (5000/3700). Csak line-ról. Gyönyörű,
zenei hangkép, transzparencia, de a sávszéleken picit mos.
*
Csoporttesztek a What Hi-Fi? 1992 február-márciusi számából
Kategóriagyőztesek a What Hi-Fi?-ből: a Philips CD604 CD-játszó és a
Heybrook Solo hangsugárzó.