Forintos ötlet



    - KERESKEDELMI HÍREK

    AES PROFI KIÁLLÍTÁS

        Az AES magyar tagozata (az Optikai,  Akusztikai  és  Filmtechnikai
    Tudományos   Egyesülettel   közösen)   professzionális   hangtechnikai
    kiállítást  szervez,  Pro   Audio   '92   címmel,   október   15-17-ig
    (csütörtöktől szombatig) a MTESZ Bp. Fő u. 68. sz. alatti  székházának
    III. emeletén. A kiállításon hat hazai kereskedő működik közre:  ATEC,
    BaSys, Best, Hifi Hobby,  InterMusica,  MidiSoft.  A  belépti  díj  50
    forint (a 16 oldalas kiállítási prospektus is benne foglaltatik.) Mint
    az AES-nél elmondták, e kiállítással  hagyományt  kívánnak  teremteni:
    jövőre is megrendezik.


    ANNEX

        Bp. Cseresznye u. 5, 1112
        Tel/fax: 185-9712

        Utólag lettünk figyelmesek a  Jamo  hangsugárzók  importőrére,  az
    ANNEX-re,  erre  az  1988-ban  alapított  magánvállalkozásra.  "Mindig
    vonzódtam  a  híradástechnikához;  szerettem  volna  olyan  termékeket
    felvállalni, amelyeket sajátunknak tekinthetünk" - ezzel  indokolja  a
    cég elnöke, Csányi László, hogy miért szálltak be a hifi-bizniszbe.  A
    dán  céget  ma  már  kizárólagos  joggal  képviselik   Magyarországon,
    akárcsak az angol  BIB-et,  amely  lemeztisztító  eszközeiről,  polcra
    helyezhető  lemeztartóiról  stb.  ismert.  Van  saját  kiskereskedelmi
    boltjuk is (Bp. Jókai u.  40,  1066,  tel:  06/60-16112),  ott  Sonyt,
    Pioneert, Panasonic/Technicset is árulnak.


    AUDITORIUM

        Bp. I. Batthyány u. 59
        Tel/fax: 135-9655

        Megváltozott a nyitvatartás ideje: mostantól már minden nap  12-19
    óráig,  szombaton  10-15  óráig  tartanak  nyitva  (szerdán  szünnap).
    Választékbővítés: az Infotec választékából átvették a Heybrookot és  a
    Quadot - s főleg a Missont.


    BASYS KFT

        Bp Lónyay u. 19, 1093
        Tel/fax: 137-3547

        A BaSys (most már önálló cég) elsősorban a Studer/Revox, továbbá a
    Pioneer, a Yamaha és a Sennheiser képviselője, s ennek  megfelelően  a
    hifin kívül stúdiótechnikával is foglalkozik. Legújabban  ő  képviseli
    már a Roadstar-t is (autó-hifi), továbbá az Ampex-et (magnószalag)  és
    a TDK-t (magnószalag, floppy). A  cég  vezetői  hangsúlyozzák,  hogy a
    BaSys a cseh és a szlovák piacon is jelen van - a Pioneer  termékeknek
    éppenséggel ő az ottani egyedüli hivatalos disztribútora!  -,  és  így
    nagyobb   mennyiségben,   következésképpen   kedvezőbb   feltételekkel
    szerezheti be az árut.
        Szeptember 1-vel márkaboltot nyitott a  BaSys  Budapesten,  a  Dob
    utca 60. sz.  alatt  (tel/fax:  121-5384).  A  bolt  neve  jól  cseng:
    "Akusztika".  A  hifi-készülékeken  kívül   stúdió-berendezéseket   is
    tartanak.  A  bolt   egyben   a   BaSys   termékeinek   bemutatóterme.
    Viszonteladókat is fogad.


    CSABA AUDIO

        Tatabánya II, Réti út 85, 2800
        Tel: 34/39-937

        Híven  eddigi  gyakorlatunkhoz,  ezután  is   hírt   adunk   róla,
    valahányszor új hifi-bolt nyílik bárhol  az  országban.  Márciusban  a
    tatabányai Bartha Csaba nyitotta meg  auditóriumát  a  saját  lakásán,
    illetve boltját a ház  alagsorában.  Kezdetben  főleg  a  Zsolt  Audio
    választékából vesz át (Arcam, Rega, Ion, StandArt), s mint  annyian, ő
    is gyárt készülék-állványokat és hangdoboz-lábazatokat.


    DATATEAM

        Bp Szász Károly u. 3, 1027
        Tel/fax: 201-2629

        Miskolcon is üzletet nyitott a Datateam, címe:  Miskolc,  Erzsébet
    tér 1, 3530, tel: 46/32-426.
        Új  márkanév  a  cég  választékában  a  japán  Sumiko  (MM  és  MC
    hangszedők - utóbbiak már 10 ezer forinttól kezdve). A  "régi"  márkák
    új  termékcsaládjai  közül  említést  érdemelnek   a   Triangle   azon
    modelljei, amelyeket  kit  formában  is  árulnak.  Ezek  mind  kétutas
    állódobozok  lesznek,  amikor  majd  a  vevő  otthon   megcsinálja   a
    készlethez   a   famukát.   Áruk   18    ezer    forintnál    kezdődik
    (összehasonlításul: Triangle állódobozt egyébként  nem  lehetne  kapni
    egy ötvenes alatt).  Említést  érdemlő  újdonság  még  a  különálló  -
    javított - hangkar a Project  lemezjátszóhoz,  valamint  a  félvezetős
    készülékeiről  ismert  Musical  Fidelitytől  egy  elektroncsöves   (!)
    CD-játszó.


    EKOTRADE

        Budapesti telefon: 156-1953
        Best Kft.

        Szervizvállalatot létesített az  Ekotrade  és  a  Best  az  eddigi
    Nakamichi-Denon szerviz két mérnökével,  Basa  Károllyal  és  Szöllősi
    Jánossal. A Microtone  Kft  elsősorban  az  Ekotrade  által  képviselt
    márkák szervizét  látja  el  (egyszersmind  forgalmazza  is  ezeket  a
    márkákat!),  de  amennyire  a  kapacitásából  telik,  más   készülékek
    javítását is elvállalja. Címe: Bp. Szilágyi Erzsébet fasor  61,  1026,
    tel/fax: 156-1953.


    HIFI BARLANG

        Bp. Szondi u. 5/7, 1067
        Tel: 132-7480

        Az Auditórium Kft-vel való együttműködés keretében a Hifi  Barlang
    felvette választékába a Rotelt és  a  JMlab-ot  (az  Auditórium  pedig
    (mint ezt őnála már elmondtuk) a kölcsönösség jegyében szintén  átvett
    különféle márkákat a Hifi Barlang (illetve annak  nagykereskedője:  az
    INFOVOX) választékából. A szóbanforgó készülékek  ára  a  két  boltban
    teljesen azonos.
        Az INFOVOX  egyébként  (mint  nagykereskedő)  mostantól  kezdve  a
    quadralt és a Luxmant is forgalmazza.


    HIFI HOBBY

        Kecskemét, Lugossy u. 10, 6000
        Tel: 76/20-101

        A  szegedi  Audio  nagy-  és  kiskereskedelmi  üzlet  is  felvette
    választékába a JBL hangsugárzókat (a Technics, Pioneer hifi-készülékek
    kiegészítéséül). Címe: Szeged, Bartók tér 5, 6722, tel: 62/22-342.
        Új, professzionális márkák a Hifi  Hobby  választékában  az  Audio
    Logic,  a  Digitech  és  a  DOD  (ezek  a  cégek  mind   az   amerikai
    Harman-csoport tagjai).


    MAGIC SOUND

        Veszprém, Fűzfa u. 42, 8200
        Tel/fax: 80/20-502

        Újabb audiofil lemezmárkák forgalmazását vette át  (Magyarországon
    kizárólagos joggal) a Magic Sound: Delos,  Justice,  Mobile  Fidelity,
    valamint Hearts of Space.  A  veszprémi  cég  fontosnak  tartja,  hogy
    teljes CD-választéka (most már több mint 70 ezer cím)  közvetlenül  az
    eredeti kiadótól származzék.
        Újdonsága  a  Magic  Soundnak  a  Roomtune  (passzív  eszközök   a
    szoba-akusztika  hangolására),  a   Target   állványcsalád,   valamint
    különféle, CD-lemezekhez való tartók, hordtáskák és polcok.


    MERLIN AUDIO

        Bp. Ráday u. 54, 1092
        Tel: 137-1012

        DAC-os üzletpolitika? A Merlin cég "zászlóvivője", a  japán  Audio
    Note változatlanul nem rokonszenvezik a  CD-játszókkal,  de  kénytelen
    alkalmazkodni a realitáshoz, ezért ha CD-futóművet  még  nem  is,  D/A
    átalakítót már igenis gyárt. Természetesen  (?)  elektroncsöveset.  És
    nemcsak külön készülék formájában hozza forgalomba, de bele is építi a
    komplett, integrált erősítőkbe. (Olyannyira, hogy az erősítőket  immár
    4-féle kivitelben árusítja: 1. fono-fokozattal, 2. DAC-cal, 3. mind  a
    kettő nélkül, de line bemenettel, végül 4. csupasz végfok gyanánt,  de
    potméterrel ellátva.)
        További hírünk, hogy a többi budapesti céghez hasonlóan  a  Merlin
    is  terjeszkedni  kezdett.  Három  másik   városban   talált   magának
    képviselőt, ezek  kizárólag  a  Merlin  Audio  választékát  árusítják,
    ugyanazon az áron, mint a budapesti "központ". Auditóriumukat egyelőre
    valamennyien a saját lakásukon működtetik, a látogatókat  arra  kérik,
    mindenképpen jelentkezzenek be telefonon vagy levélben.

        Baja: Mayer István
        (őhozzá címet nem kaptunk), tel: 79/26-607.

        Békéscsaba: Bíró József,
        Lencsési út 10, 5600, tel: 66/39-764.

        Miskolc: Vass-Andrási György,
        Miskolc-Tapolca, Fenyő út 20, 3519.


    P&P

        Bp. Törökvész út 95-97 "B"
        Tel/fax: 167-3236

        Divattá válik  az  elektroncsöves  DAC?  Mert  ilyet  tervezett  a
    Califoria Audio Lab is, mely cégnek a P & P vette fel a  magyarországi
    a képviseletét. (Elsősorban azért, mert  az  általa  képviselt  márkák
    közül  csak  az  Accuphase  gyárt  CD-játszót,  az  pedig  a  legfelső
    árkategóriába      tartozik,      kevesen      tudják      megfizetni.
    "Közép-árkategóriájú" rendszerekhez tehát mostantól a California Audio
    Lab CD-játszóit ajánlja.) Még egy új márkanév: a Kimber Kabel, amelyet
    szintén  kizárólagos  joggal  képvisel  a  P&P,  s   amelynek   teljes
    választékát  (tehát  az  interconnect-  és  a  hangszórókábeleket  is)
    átvette.
        A Törökvész úti stúdiót nemrég átalakították, de szeptembertől már
    ismét üzemel. Demonstráció kizárólag telefonbejelentkezésre!
        A P&P áruit nyár óta Debrecenben is meg lehet  találni  az  ottani
    Zeneház Bt-nél (fenei Tibor, Derék u. 87, tel: 52/16-612).


    SINUS KFT

        Bp. Fehérvári út 44, 1119
        Tel: 181-2120, fax: 185-2983

        Tavaly alakult, száz százalékosan angol érdekeltségű nagykereskedő
    cég. Hivatalos magyarországi forgalmazója a  Pioneer-nak  (autó-rádió,
    illetve otthoni hifi), most ősztől pedig már a JVC-nek  is.  (Harmadik
    termékcsoportját a Sega videojátékok képezik - ezek messzebb  esnek  a
    hifitől). A SINUS elsősorban a viszonteladókat kívánja  kiszolgálni (s
    hangsúlyozza,  hogy  legújabb  kereskedelmi  megállapodásai  révén  az
    eddiginél előnyösebb feltételeket ajánlhat!), de  irodájában  jelenleg
    is ad el magánszemélyeknek, és tervezi, hogy rövidesen kiskereskedelmi
    boltot nyit.


    STEREO GALÉRIA

        Bp. Népszínház u. 22, 1081
        Tel: 114-4464

        Új "telephelyei" vannak a Stereo Galériának. Autó-hifit árulnak (s
    akár rögtön be is szerelik a vásárló kocsijába) a Bp. Baross utca 232,
    1162 sz. alatti műhelyben.  Normál  hifit  pedig  a  Népszínház  utcai
    bolton kívül az Énekes u. 19, 1151 sz. alatt  is  árusítanak.  Mindkét
    címet a 169-9395 tel/faxon lehet elérni.


    ZEBRAUDIO

        Bp. Álmos vezér út 20, 1141
        Tel: 175-3755

        Mire lapunk megjelenik, a  Zebraudio  állítólag  forgalomba  tudja
    hozni  első  önálló  hangsugárzóját   (kétutas   állódoboz),   illetve
    erősítőjét (A-osztályú, triódás, 2x30 watt). Ezenkívül felvállalt  egy
    egészen  különleges  munkakört:  megbízás  alapján  szinte   bármiféle
    készüléket modifikál, úgyszólván "testre szab".


    ZSOLT AUDIO

        Krúdy Gyula u. 6, 1088
        Tel: 138-4281

        Függetlenül az őszi "kollektív" kiállítástól,  Zsolt  az  idén  is
    megrendezi saját, immár hagyományos bemutatóját, a  Korona  Szállóban,
    november 21-22-én (szombat-vasárnap).
        A Zsolt Audio eddig nem gyártott erősítőt, csupán összeszereléssel
    foglalkozott. Most a saját jogán  is  forgalomba  hoz  majd  különféle
    elektronikákat, mégpedig  nem  is  olcsókat.  Főleg  nagyteljesítményű
    végfokokról van szó (2x150W sztereó és 2x250W  monoblokkok).  Szellemi
    atyjuk az Ion Systems valamikori konstruktőre, Richard  M.  Hayes,  de
    közreműködött a tervezői munkában a Roksan egyik szakembere is.
        A fentieken kívül MC-előerősítőt, valamint hálózati zavarszűrőt is
    gyártanak, az utóbbinak érdekessége, hogy sokféle  kivitelben  készül:
    mintegy "ráhangolják" a különféle készüléktípusokra.