Barázdabillegetők |
- Pickup-parádé
Lehet, hogy ez az utolsó hangszedőteszt a Hifi Magazinban?
A sorompók felnyíltak, a világpiac bezúdult a Kárpát-medencébe, ma
már mindent meg lehet venni forintért. Több ezer féle készülék kínálja
magát - és mégis: hangszedőből alig találtunk többet vagy másfél tucat
típusnál, amelyet eddig még nem teszteltünk, s amelyet most még
érdemes tesztelnünk. Pedig a külföldi választék még mindig
tekintélyes, és a magyar hifi-kereskedők, ha akarnák, hangszedővel
kövezhetnék ki a járdát az auditóriumuk előtt. De ma már ők sem látnak
nagy fantáziát ebben az árucikkben. A CD, mint valami modern
madárijesztő, elveszi a közönség kedvét az analóg
barázdabillegetéstől.
Hangszedőre persze továbbra is szükség van, hiszen billegetés
közben a lejátszótűk elkopnak a barázdákon, és a legtöbb zenebarát
ilyenkor inkább új hangszedőt vesz, ahelyett, hogy csupán a réginek a
tűjét cserélné ki - ez már a hifisták észjárásából következik. Meg a
gyárak üzletpolitikájából is. Ők minden bizonnyal gondoskodni fognak
róla, a szimpla tűcsere ne legyen kifizetődő dolog - elvégre, ők is a
piacról élnek.
Végigjártuk az audiofil kereskedőket, és mindegyiküktől elkértük
azokat a hangszedőket, amelyeknek ára nem haladja meg a 20 ezer
forintot (és amelyeket ők is tesztelésre ajánlottak). Összesen 15
madarat sikerült így becsalnunk a kalitba, értelemszerűen főleg
MM-típusokat, illetve két magasjelű MC-t, ezeket szintén közvetlenül
rá lehet kötni az erősítő fono-bemenetére, mint a közönséges
mozgómágneses típusokat.
A normál, azaz alacsonyjelű MC-ket nem kértük el. Ezek általában
már eleve drágábbak, azonkívül elő-előerősítő vagy illesztőtrafó is
kellene hozzájuk, márpedig azzal együtt már mindenképpen túlesnének a
20 ezer forintos határon. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg egyik
kereskedő sem tart (rendszeresen) raktáron olcsó, de jóminőségű
illesztőegységet. Az erősítők saját MC-elektronikái pedig szerintünk
túl gyönge minőségűek, semhogy ki tudnák szolgálni a nívós
mozgótekercses hangszedőt. (Mégha átmenetileg használni is lehet
őket.)
A magasröptű High End hangszedőket most széles ívben elkerültük.
Egy olyan pickup, amelynek az árán erősítőt vagy CD-játszót lehet
vásárolni, maga is hifi-készüléknek számít. Az ilyen hangszedőt
általában együtt adják el a klasszis lemezjátszóval ahhoz van
kitalálva, azzal van összehangolva. Az ilyen hangszedőt nehezen is
tudnánk elbírálni. Meghaladná képességeinket.
Azt viszont belül érezzük képességeink határán, hogy a "normális",
"józan" hangszedőket levizsgáztassuk, zenei karakterüket megismerjük,
főbb erényeiket megdícsérjük, durvább hibáikra rámutassunk. Ez nem azt
jelenti, mint ha ki tudnák hozni belőlük a maximumot. Ahhoz az kéne,
hogy minden egyes pickupot számos futóművel és hangkarral próbáljunk
végig, és mindegyikhez megkeressük az ideális kombinációt. Hogy
végülis milyen tesztmódszert válasszunk - no de arról majd bővebben
értekezünk a szeánsznál. Előbb lássuk a tesztmezőnyt.
A hangszedőket betűrendben vonultatjuk fel, és egy-egy modell
bemutatása után rögtön a mérés eredményét is kommentáljuk. A
hangszedőket Dual 701 típusú lemezjátszóba szerelve mértük, s
mindegyiket 47 kohm/250pF terheléssel zártuk le. Mérőlemezek:
Brüel-Kjaer QR 2008 és QR 2010, DIN 45549 és 45542, valamint Shure
TTR-103. A mérések során a laboratórium hőmérséklete 22-25° (Celsius)
volt, a relatív légnedvesség pedig 55-65%. Az eredmény minden további
nélkül összevethető régebbi hangszedőtesztjeink eredményével.
*
AUDIO-TECHNICA AT 95E
Angliában Best Buy, szinte versenytárs nélkül. A mi
tesztmezőnyünkben is messze ez a legolcsóbb pickup. Egyszerű, de
tetszetős csomagolásban árulják (kartondoboz, plexi tok), ha jól
látjuk, specifikáció nélkül - a gyári adatokat a prospektusból írtuk
ki. Az AT 95E az Audio-Technica jellegzetes kettős mozgómágnesű
modellje, biradiális (elliptikus) tűvel. A tűtartó rész zöld színű. A
kivezetések mellett nincs színkód, csak a "+" jelzés mutatja meg,
melyik a bal és a jobb csatorna melegpontja.
Méréseinkhez. Mindkét csatornán jól érzékelhető kiemelés 10kHz
fölött. Az áthallás az egyik irányban jóval gyöngébb, mint a másikban.
A kimeneti feszültség igen alacsony a többi típuséhoz képest. (Vagyis
nagyon fontos, hogy az erősítő csöndes legyen, mert különben hallani
fogjuk a zaját.) Letapogatási képessége jó, intermodulációs torzítása
még 0dB kivezérlésen is rendkívül alacsony, ebből a szempontból a
legjobb az egész mezőnyben. Kitűnő a 10,8kHz-es impulzusfotó is. Az
1kHz-es négyszögjelen túllövés látszik - ez összhangban áll a a
magas-kiemeléssel. Frekvenciagörbéje nyomán sejteni lehet, hogy olcsó
pickup, de a többi tulajdonsága igen jó!
ARCAM C77 MG
Papírkarton, plexidoboz, benne szivacsba ágyazva a hangszedő, 1
pár rögzítőcsavar anyával, valamint imbuszkulccsal (ugyanis ilyen
kiképzésű a csavarfej, hogy jól meg lehessen szorítani). A C77
valójában a tűtartó jelzése, az Mg a hangszedőtest anyagára, a
magnéziumra utal. A kivezetőcsapok aranyozottak, betű- és színkód is
jelöli őket. A tűhegy kúpos, a tűtartó szár kettős alumínium cső. A
kezelési útmutató egyszerű, de elegendő.
Méréseinkhez. Igencsak szerény a frekvenciagörbe: erőteljes teknő
az 5-15kHz-es tartományban, majd éles csúcs 20kHz táján. Igaz viszont,
hogy a két csatorna átvitele teljesen azonos. Az áthallás az egyik
irányban 15kHz-ig rendkívül jó, a másikban gyöngébb, de még az is
átlagos. Kimeneti feszültsége meglehetősen nagy. Torzításai az
átlagosnál alacsonyabbak. Négyszögjel-átvitele megfelel a
frekvenciagörbéjének.
CLEARAUDIO IV, V ÉS VI
Nem derül ki a Clearaudio Electronic GmbH ismertetőfüzetéből, hogy
ki és hol gyártja ezeket a hangszedőket. Érdekessége mindhárom
modellnek, hogy igen magas kimeneti feszültséget specifikálnak,
továbbá, hogy a tűtartó száruk bórötvözetből készült. Magáról a tűről
viszont semmit sem sikerült megtudnunk, a prospektus is csak annyit
árul el, hogy a tűhegy "csökkentett tömegű" (RM, azaz Reduced Mass).
Szokatlan, hogy a specifikációban megadják a "garantált
fáziseltérést", amin valószínűleg (?) a két csatorna közötti
fáziseltérést értik, bár százalékban adják meg, és ezért nehéz rajta
eligazodni. (Ezért is nem tüntettük fel a gyári adatok táblázatában.)
A három hangszedő szemre tökéletesen egyforma. Felerősítő részük
műanyagból, maga a hangszedőtest aranyszínű fémlemezből készült. A
kivezetések aranyozottak, szín- és betűkóddal. A csomagolás roppant
egyszerű: egy gyógyszertári háncsdobozka, szivacsbetéttel. Kapunk 1
pár imbuszfejű csavart, anyával, de a hatlapú imbuszkulcs nélkül.
Méréseinkhez - Typ IV. A frekvenciagörbe mindkét csatornán
erőteljesen esik, már 3kHz-től kezdve, hogy aztán 15kHz táján
feléledjen és még ki is emeljen. Nem éppen előnyös átviteli karakter.
Az áthallás egyik irányban tisztességes, a másikban csak 20dB, de ezt
igen széles sávban megtartja, még egészen magas frekvenciákon is.
Letapogatási képessége szerény (csak +4dB, illeve 70µm), a torzítása
meglehetős. Impulzus-átvitele átlagos. (Két példányon ugyanazt
mértük.)
Méréseinkhez - Typ V. A frekvenciaátvitele, az áthallási
csillapítása pontosan olyan, mint az előzőé, csak a magasfrekvenciás
kiemelés egy hajszálnyival megnőtt. Követési és intermodulációs
torzítása átlagos, az impulzus-átvitel túllövést és berezgést mutat.
Meglehetősen vegyes kép!
Méréseinkhez- Typ VI. Itt a frekvenciaátvitel már egész
tisztességes: a jobb csatornán viszonylag egyenletes, és a balon is
csökkent a kiemelés mértéke. Az áthallás rendkívül kedvező, és mindkét
irányban egyforma - ennek a pickupnak ez a fő erénye! Követési
képessége megfelelő, torzításai átlagosak. Az impulzusfotón a túllövés
és a berezgés valamelyest csökkent.
DENON DL-110
Magaskimenetű MC, piros műanyagházban. A tűvédő egyszerűen
felhajtható, a kivezetések aranyozottak, a szín- és a betűkód egyaránt
megvan. A kartoncsomagolásban rendkívül elegáns plexi dobozka,
tűtisztító kefével, egy pár felerősítő csavarral, valamint plexi
beállítósablonnal, a kargeometria beállításához. Egyik végét
nagyítónak képezték ki, hogy jobban szemügyre vehessük a tű hegyét. A
kezelési útmutató többnyelvű, részletes.
Méréseinkhez. Kimeneti feszültsége elegendő (nagyjelű MC).
Frekvenciagörbéje enyhén emelkedik, majd a végén méginkább kiemel, így
viszonylag széles átviteli sáv adódik. Az áthallás az egyik irányban
kitűnő, a másikban kevésbé az. Követési képessége igen szerény.
MC-hangszedőtől alacsonyabb intermodulációs és középfrekvenciás
torzítást vártunk volna, az impulzus-torzítása viszont tényleg a
legalacsonyabb a mezőnyben. A négyszögjel-átvitel is MC-hangszedőre
vall, de a berezgés túl hosszú ideig tart. Vegyes kép.
EMPIRE 900/II ÉS 1000/II
Akármi legyünk, ha ez nem Ortofon VMS. Már szemre is aggasztóan
hasonlít rá, ráadásul a mágneses sönt elvén működik, márpedig az
tipikus Ortofon "patent". A hangszedőtest burkolata fém, a felerősítő
rész műanyag. A kivezetések is aranyozva vannak, a betű- és színkód
itt sem hiányzik. A kartondobozban furcsa alakú mű anyag ház, abban
csücsül a hangszedő, 1 pár felerősítő csavar, anya, csavarhúzó,
tűtartó kefe, valamint egy rövid ismetetőszöveg társaságában. Az
1000-es modell ugyanolyan, mint a 900-as, csak a nagyobbiknak némiképp
szigorúbb a specifikációja.
Méréseinkhez - 900/II. A sávban végig enyhe szintcsökkenés, majd
20-22kHz környékén erős kiemelés. Az áthallás 17kHz-ig egészen kitűnő!
Követési tulajdonságai átlagosak (igaz, hogy a tűerő igen alacsony:
mindössze 10mN). Az intermodulációs és a középfrekvenciás torzítása
átlagos, impulzus-torzítása alacsonyabb. Az impulzus-fotó túllövést és
berezgést mutat. Méréseink nyomán most még biztosabbak vagyunk benne,
hogy Ortofon VMS hangszedővel van dolgunk.
Méréseinkhez - 1000/II. Hasonló átviteli karakter, de itt a
kiemelést kicsit megszelídítették. Az áthallás itt is nagyszerű.
Követési tulajdonságai igen jók (mindössze 13mN tűerővel is!).
Torzításai közül a 10,8kHz-es impulzus-torzítás csekély, a többi
átlagos. A négyszögjelen itt is túllövés és berezgés.
EMPIRE MC 200 EH
Ez viszont magaskimenetű mozgótekercses hangszedő. Csomagolása,
tartozék-készlete ugyanaz, de a hangszedőtest ezüstszínű műanyag, az
alja fém. A tűtartó rész alumínium, a tű elliptikus. A dobozon nem az
olvasható, hogy Empire, hanem hogy Benz Micro. (Úgy tudjuk, híres
tűgyártó cég.) A kivezetések aranyozottak, a betű- és színkód rendben
van.
Méréseinkhez. Frekvenciaátvitele igen széles sávban egyenletes,
mintegy 40kHz-ig terjed (a legjobb a 17 között). Az áthallása nem
teljesen szimmetrikus, de így is kedvező. Torzításai MC-típushoz
mérten kissé magasak, bár a 10,8kHz-es fotója szép. A négyszögjel
MC-re vall, túllövésével és berezgésével együtt is.
GRADO ZCE+1 ÉS ZF1+
A hangszedőtest felirata ZC+, a tűtartóé ZC+1 - ki tudja, mi az
igazság. A csomagolás egyszerű kartonhenger, a cubehőr két pár (eltérő
hosszúságú) csavar, anyával, kezelési útmutatóval és egy műanyag
eszközzel, amely a tűtartó eltávolítására szolgál. A leírás nem mondja
meg, milyen rendszerű a hangszedő, de ha a tűtartót eltávolítjuk, jól
látható, hogy a négy tekercset hordozó 4 kis mágnesrudacska előtt négy
kis lágyvas lapkát mozgat a tű.
A (jóval) drágábbik modell mindenben azonos az előzővel, még az
adatlapja is teljesen ugyanaz. Csak annyiban tér el tőle, hogy a
hangszedő fémburkolata amazon még krómszínű volt, itt pedig
aranyszínű.
Méréseinkhez - ZCE+1. Sokat kínlódtunk vele, mert a specifikáció
rendkívül széles sávot, 55kHz-es felső határfrekvenciát ígér, de ezt
sehogysem sikerült igazolnunk. Az átvitel valójában így 30-35kHz-ig
terjed, ami persze bőven elegendő, viszont ára van: teknő a középső
sávban. Az áthallás nagyjából átlagos, úgy 10kHz fölött romlik el. A
követése jó, a torzításai viszonylag alacsonyak. Az impulzus-átvitel
nem éppen ideális, a fotó túllövést, berezgést, tetőesést mutat.
Méréseinkhez - ZF1+, Minden szempontból hasonlít a másikra.
NAGAOKA TS 10
Most nem fogjuk hiányolni az imbuszkulcsot: hármat is kapunk
egyszerre. A legnagyobbik a hangszedő felerősítő csavarjaihoz való, a
középsővel a tűtartó saját rögzítőcsavarjait lehet eltávolítani, a
harmadikkal pedig egy egészen pici hernyócsavart szoríthatunk be a
pickup alá, hogy ezzel egy harmadik ponton is megtámasszuk a
"shell"-ben. A hangszedőtest robusztusnak látszik, fémből készült, a
kivezetései aranyozottak, a betű- és színkód megvan. A csomagolás
karton, benne elegáns plexidobozzal.
Méréseinkhez. Ez a hangszedő sem kímélte az idegeinket. A
frekvenciaátvitelét még csak-csak elfogadtuk volna (mély árok, majd
viszonylag éles, bár nem nagy rezonancia 20kHz-en), de az áthallási
csillapítása roppant szegényes, a legszűkebb az egész mezőnyben.
(Habár, és ez mentségére szóljon, az áthallás még 20kHz-en sem omlik
össze). Tisztogattuk a tűt, változtattunk a hangszedő felerősítésén -
hiába. Viszont a követési tulajdonságai jók, az intermodulációs
torzítása alacsony. A másik két torzításfajtán már inkább csak
átlagos. Az impulzusfotón közepes berezgés, de erőteljes tetőesés
látszik.
PROJECT 4/II
A Datateamtől kapott információ szerint ez a hangszedő a Goldring
1000 sorozat tagja. (A Project elnevezéssel a Datateam nyilvánvalóan
"felvállalta" ezt a típust, mint választékának legjutányosabb
darabját, amelyet feltehetően az olcsó Project 1 lemezjátszóval kíván
párosítani.) A pickupot egyszerű háncsdobozka rejti (szintén a
Datateam patikájából való: ugyanolyan, mint a Clearaudio hangszedők
dobozkája). Specifikációt nem adnak hozzá. Minden társasága 1 pár
csavar, anyával, viszont imbuszkulcs nélkül, ami azért baj, mert a
csavarfej imbusz-kiképzésű. A hangszedőtest műanyagból készült. A
kivezetések aranyozottak, el vannak látva szín- és betűjelzéssel
egyaránt, csak a betűk nagyon aprócskák, alig látszanak. A tűtartón
piros háromszög és egy P betű (feltehetően "Project").
Méréseinkhez. Bal csatornán szinte ideálisan egyenes az átvitele,
és a jobb csatornáján is csak enyhe kiemelés látszik 10-18kHz között.
Áthallása erősen aszimmetrikus, ámde még ez a paramétere is átlagosnak
mondható, akárcsak a követési tulajdonságai, a torzításai. Az
impulzusfotón enyhe túllövés, de nem követi berezgés.
ROKSAN CORUS BLUE ÉS CORUS BLACK
A Roksan cég (relatíve) olcsó, mozgómágneses hangszedői.
Feltehetően a Goldring gyártmányai, ugyanis kísértetiesen hasonlítanak
az olcsó Projectre, amely szintén Goldring. Annyi különbséget lehet
felfedezni, hogy a Corus Blue és Black felerősítéséhez nem kell anya,
mert a hangszedőtestben menetet vágtak a csavar számára. A
hangszedőtestet is tömörebbre vették, jobban egybedolgozták a
felerősítő résszel. (Ez a Roksan újítása lehet. A Goldring
feltehetőleg az ő rendelésére modifikálta az eredeti típust.) A
csomagolás kartonpapír, benne esztergált fadobozka, 1 pár felerősítő
csavarral és imbuszkulccsal. A kezelési útmutató specifikációt is
tartalmaz.
A két hangszedő mindenben teljesen azonosnak látszik, a különbség
a tűgeometriában van, amennyiben a Bluenak a tűje Gyger III, a Blacké
pedig Gyger II. Hogy ez pontosan mit jelent, nem derül ki. Csak annyit
tudunk, hogy a Gyger cég neves hangszedőtű-gyártó.
Méréseinkhez - Corus Blue. Ezek a pickupok "hagyták magukat
mérni", nem kellett sokat bajlódni velük, "hozták" a
specifikációjukat. A Blue frekvenciajelleggörbéje 15kHz-ig teljesen
lineáris, utána az MM-ekre jellemző kiemelés, de viszonylag enyhe,
lapos. A felső határfrekvencia mindkét csatornán majd 30kHz-ig terjed.
Az áthallási csillapítás ragyogó, az összes között a legjobb. Követési
tulajdonságai átlagosak, az intermodulációs torzítása magas, a
10,8kHz-es impulzus-torzítása alacsony. A négyszögjel-átvitel
túllövést mutat, de még így is kedvező.
Méréseinkhez - Corus Black. A jobb csatorna átvitele egyenletes, a
bal csatornáé enyhén, egyenletesen esik. Az áthallási csillapítás itt
is kitűnő, 20kHz-en sem romlik számottevően. A letapogatás átlagos, a
közepes frekvencián mért torzítás az egyik csatornán igen magas.
Alacsony viszont az impulzus-torzítás. A négyszögjel-átvitel egészen
jó, a túllövése kisebb, mint amit a "kék" modellen mértünk.
Goldringok - méretre szabva. A Project hangszedő (jobbra) "normál"
kivitelű, a Roksan-kivitelnek tömörebb a teste, a hangszedőtest furata
pedig menetes (nincs szükség anyára).
*
ÖSSZEFOGLALÁS
Mindenekelőtt: véleményünk szerint a hangszedők változatlanul
fejlődnek. Ezt mi a gyártási eljárás pontosságának, az újabb anyagok
jobb minőségének tulajdonítjuk. A fejlődés főleg abban nyilvánul meg,
hogy a hangszedők bal és jobb csatornája ma jobban hasonlít egymásra,
mint évekkel ezelőtt. Hogy a frekvenciaátvitelük miért olyan, amilyen
- ebben már feltehetőleg a tervezők filozófiája tükröződik. Meg az
üzletpolitikájuk is.
Az is feltűnik, hogy a hangszedők ma jóval merevebb
felfüggesztésűek, mint régebben. (Például éppen az Empire a különösen
"lágy" pickupjairól volt híres.) Ma inkább stabilitásra törekednek -
lásd a Nagaoka hangszedő felépítését és harmadik, "kitámasztó"
csavarját.
Érdekes, hogy máig fennmaradt a jó öreg kúpos tű (Arcam, Nagaoka),
bár a tűk többsége elliptikus (bármilyen fantázianevük legyen is).
Szóval, a világ változatlanul előrefelé megy, csak az a kérdés,
mennyi idejük van még a hangszedőknek ehhez az előrefelé menetelhez.
Szeánsz
Hogyan csináljuk, hogy mindenkinek kedvére tegyünk? A kibicnek
semmi sem drága: bárki visszakézből felfedezi azt a kritériumot,
amelynek alapján szeánszunk eredményét tévesnek (vitathatónak)
nevezheti. De aki végigcsinálta az összesen 14-17 órás szubjektív
tesztet, átélte az eltérő hangzásképek zenei csatáját - az legalább
annyit el tud dönteni, hogy ezekután biztos-e a dolgában avagy sem.
Ítéletünkhöz ezért meg szoktuk adni a "magabiztossági együtthatónkat".
És most meglehetősen magabiztosak vagyunk. A szeánszok többsége "jó
szeánsz" volt, ilyenkor a zsűri egységesen ítél, keveset vitatkozik.
Ideális lemezjátszó nincs, minden gépnek (s pláne minden
futómű/hangkar kombinációnak) megvan a maga sajáthangja, amely egyes
pickupoknak inkább, más típusoknak kevésbé kedvez. A hifi-kereskedők
kitartó munkával meg tudják találni a szerencsés kombinációkat, így a
hangszedőkből is többet tudnak kihozni, mint mi, akiknek nincs módunk
heteken-hónapokon át kísérletezni minden egyes típussal. Egy-egy
jószág az ő számukra: egyéniség. A mi szemünkben: tesztpéldány.
Mi zeneszámonként csinálunk A-B tesztet. Folytonos pickup-cserével
ez reménytelen volna, nekünk tehát két egyforma lemezjátszóra van
szükségünk. A Linn Axisból és a Dual 505/3-ból már semmiképpen nem
tudunk hozzájutni másik, hajszálra azonos példányhoz. A
cserélhető-karú NAD pickuptesztre ideális volna, de szerettünk volna
most már valami jobbat. Ebben a kiadásunkban amúgyis tesztelünk két
lemezjátszót, az alapfokú Pro-Ject 1-et és a középkategóriájú Rotel
RP-855-öt. Mindkettőt számításba vettük, s végül a Rotelnél maradtunk.
Kölcsönkértük még egy példányát a Zebraudio-tól - itt mondunk érte
nyilvánosan köszönetet.
A hangszedőket áruk szerint csoportosítottuk, eképpen: 2500-tól
5400 forintig: Audio-Technica AT95E, Grado ZCE+1, Pro-Ject 4/II, Arcam
C77 Mg. 7600-9000 forintig: Clearaudio Typ IV, Denon DL-110, a két
Empire és a Grado ZF1+, 10000-11500 forintig: Roksan Corus Blue,
Nagaoka-Stilton TS10, Empire MC-200. És végül 13600-19600 forintig:
Clearaudio Typ V, Roksan Corus Black, Clearaudio Typ VI.
Etalonnak az árkategóriába illő Ortofont választottuk. Az
Ortofonok bevetése szükségszerű, hiszen az utóbbi 10 évben jószerivel
csak ehhez a márkához lehetett hozzáférni, a legtöbb magyar hifistának
ilyen hangszedője van. Most legalább kiderülhet, mennyit vesztettünk
(ha vesztettünk egyáltalán) amiatt, hogy Magyarországon a
pickupválaszték ennyire egyoldalú volt. Ha menetközben úgy érezzük,
hogy mégis erősebb etalonra van szükségünk, majd tudni fogjuk, mit
tegyünk.
A szeánszon erősítőnek az Audio Innovationst, hangsugárzónak a
JMlab Olympot használtuk.
I. CSOPORT (2500-5400 forint)
Etalonunk ebben a kategóriában az Ortofon X1-MC, a legkisebb
magaskimenetű MC. Öt évvel ezelőtt mindössze 2400 forintba és még
két-három évvel később is csak vagy 4000-be került. Ma már nyilván
jobban megkérnék az árát - ha kapható volna. Tónusát tekintve kissé
testes, a magastartománya enyhén lehajlik, de egyébként tiszta.
Tesztlemezek: Simon & Garfunkel, Sheffield-Wagner, az Opus3-ról a
dél-amerikai népzene ("Andok", ahogy egymás között nevezzük), Bach
hegedűverseny.
AT95E
Erre szavazok. Több és egészségesebb mély. Jobb tartás. Egész jó
Wagner. Rezesebb rezek. Andok: a legteteje nincs meg, nemcsak matt, de
kifejezetten hiányzik valamije. A hegedűje élénkebb, színesebb. * A
vonósai torzak, a fúvósai harsányak, a zene középre szorul, a
nagydinamikájú részeken nincs elegendő tartása. Hegedűre én
semmiképpen nem használnám. * A finomabb részleteket kevésbé hozza,
szűkebb a frekvenciasávja, kisebb a tere, a zene középről szól,
kevésbé szárnyal, még talán torzabb is, nem tetszik. * Nálam
döntetlen. Kiegyenlített hangzás, de szűk a sávja. Wagneren jobban
tetszik, nagyobb a vonósok nyüzsgése, hátrábbról szól és nagyobbat.
Alul kiürül, a mélyhangja statikus, nem lendül. Az Andok-zenén nem
meggyőző, a dimenziói szűkek. Ismét magashiány.
Az etalon. Mindenben kicsit gyöngébb. Kevesebb mély, kevesebb
dinamika, a legtetejét méginkább hiányolom, de azért nem rossz. *
Nyugodt, kevésbé érdes, mélyebbre megy, a szólamokat különválasztja,
minden szempontból kulturáltabb. * Sokkal tisztább, definiáltabb,
magasban-mélyben tovább megy. Részletfinomságok. Zenei és kulturált. *
Melegebb hangzás, rendezettebb, visszafogottabb. Kevésbé levegős.
Lekerekít, párnáz. A tuttikat jól hozza. Nem elég izgalmas, de nem is
fülsértő. Az Andok csúcsain ez a jobb. Szebb pánsíp, erőteljesebb
dobok. A hegedűversenyen a zenekar egységesebb, a szólista viszont
bizonytalan.
Kommentár. Az AT95E igazolta jóhírét. Nem véletlenül adják az
angolok oly sok lemezjátszóhoz éppen ezt a típust - persze, csak
átmeneti megoldásnak. Meglátásunk szerint inkább popzenére való (az a
társunk, aki rá szavazott, kizárólag popzenét hallgat). A többiek
egyetértettek abban, hogy olyan zenére, amelyben hegedű is van,
lehetőleg más pickupot választanának. De soha rosszabbat - ennyiért.
GRADO ZCE+1
A popénekes hangja kissé grízes. Wagner: a magasak enyhén esnek,
de kiegyenlített. A népzene matt, nem cseng ki, a középmély üt, úgy
100Hz körül. * A tere középre szorul. Torzabb. A dinamikája kisebb.
Gyöngébb hangszedő az előbbi AT-nél, de hegedűn jobban szerepel nála.
A mélyvonósai azonban túltengenek, az egész zene összemosódik, kevés a
levegője. * Szerényebb, el-elszól, de nem igazi élmény. Hiányos a
tere, szűk a sávja. Sok információ elvész. Nem elég érdekes.
Középszerű. * Erőteljes basszus, de leválik a hangkép törzséről. Nem
rossz, de nem elég színes. Fakó. Wagneren elég nyitott; talán
színesebb. Az Opus3 népzenéjén mindenfelé vannak szólamai, de azok nem
állnak össze. Nyugtalan. A hegedűversenyen a szólista jó, a zenekar
szétesik.
Az etalon. Tisztább, természetesebb. Csak nagyobb dinamika kéne.
Viszont: kiegyenlítettebb, több a magasa, jobb a csengése, szebbek a
hegedűi. Amije van, az finomabb. Nem egy csoda, de ezt választanám. *
Most is simább, nyugodtabb, a mélye jobb, a magasa bágyadtabb, de
lényegesen több részletet tud kimutatni. * Alul-fölül szélesebb,
részletdús, nagyobb terű. Hallgathatóbb. * Gömbölyű, kellemes, lágy,
popra kissé unalmas, a sávszélei neki is lekonyulnak. Mindenben
közepes (ami ebben a kategóriában nagy erény), azonkívül nem torzít
(ami szintén nagy erény). A hegedűversenyen a zenekar egységes, a
szólista gyönge.
Kommentár. A kisebbik Gradót egyhangúlag gyöngébbnek hoztuk ki
nemcsak az Ortofonnál, de az AT-nél is (vonósokon azonban jobb az
utóbbinál).
PRO-JECT 4/II
Már ahogy megszólal: egész jó. Világos hangkép. Wagneren is
tetszett, főleg a középtartomány (ez az erőssége), a legteteje viszont
hiányzik, a rezesek nem rezesek. Andok: matt, de dinamikus. A gitár
stb. tetszetős. A hegedűje markáns, pont ott hangsúlyoz, ahol az X1-MC
visszafog. * Erőteljes mély... vagy mélykiemelés? Mindenesetre nem
unalmas hangzás. A rezesek torzak. A mélye (üstdob) nem igazi. Egy
bizonyos tartományban kiemel (gitár, hasonlók). Jobb az első két
pickupnál, de néha harsány, tolakodó, becsapós. Vacilláltam. De
akusztikus hangszereken már bajok: a lényeget kiemeli, a részleteket
mellőzi. * Döntetlen. Csak egyes zeneszámokon tudok dönteni:
fele-fele. Wagner élénk, a tere jó, lendületes, dinamikus - kicsit
nyers. A mélyei néha túldöngenek. Némelyik zenei részleten
határozottan jobb. * Eddig a legjobb, nálam ő nyer. Popzenén
kiegyenlített, "súlya van", a szólamai artikuláltak. Testes (a
basszusa kicsit döng), a magasai igen jók, a tere átlagos. Van
egyfajta megnyerő közvetlensége. Lendületes, színes - jó MM. Kitűnően
pozícionál, "analógos". Még a tuttikon is elfogadható, bár ott már nem
elég súlyos. Az Andokban kiderül, hogy középhang-kiemelése van, kissé
nyers, de könnyű "ráhangolódni". A szólamok pregnánsak, de a finom
részletek nélkül. Bachon már mindenben MM, a teteje érdes, de azért
még a hegedűkön, sőt, a tuttikon is elfogadható.
Az etalon. Popzenén szép az énekhang, a többi kevésbé. Talán egy
hajszállal jobb, de ez se fenékig tejfel. A hegedűje ennek is szép,
csak másképp. Az Andok-zenén levegősebb, sztereóbb. * Unalmasabb,
döglöttebb, de jobb a mélye, a magasa is. Kulturáltabb, részletezőbb.
* Továbbra is ez a jobb. Unalmasabb, de a nyugalma, a simasága sok
mindent feledtet. A demó-zene kedvez neki: ott megmutathatja, hogy
szélesebb a tere, megfogottabb a mélye. A közepe kissé hiányos. * Itt
még inkább döglöttnek hat, mint eddig (mert a Pro-Ject annyira élénk).
A mélysávja jobb. És nem esik a nyakamba. Van elegendő
távolságtartása. (MC-erények). Nagyvonalúbb. Egységes, muzikális, de
nem elég színes.
Kommentár. A Pro-Ject hangszedőről mindnyájan jó véleménnyel
voltunk. Sajátos zenei világa van. A szólamokat kitűnően artikulálja,
élénk, "lényegretörő", de az árnyalatokról. megfeledkezik.
ARCAM C77 MG
Egész jó, aztán: grízes? Elegendően széles sáv, de torzítást
hallok, nem követési hiba, valami más, ami nem illik oda. Különben
tetszene. * A Pro-Ject jobb volt. Kis hangerőn unalmas, tompa.
Mélyben-magasban hiány. Nincs durva hibája, de erénye sincs.
Szerényebb, igénytelenebb, de hallgatható. * Komor, erőtlen, lomha,
tompa. Nem torz, nem tolakszik, de elmegy a kedvem a zenehallgatástól,
hiányzik a levegője, a dinamikája, a tere. A mélye néha túlsúlyos,
összefolyik. Magashiány (a csembaló elvész). * Nem tetszik. Tompa, a
sávja szűk, leül. lapos, "fel kéne hangosítani" effektus. Hiányzik a
jó MM-ek lendülete. A hegedű nyüszít. A szóló sem szép. Olcsóbb
lemezjátszó.
Az etalon. Éppen-hogy-csak, de ez nyer. Talán finomabb. * Jobb
magasak. Részletezőbb. * Megőrizte összes jó tulajdonságát - ennyit
tudok mondani róla. * Itt most csak erényei vannak.
Kommentár. Noha nem találtunk a hangjában semmi durva hibát,
többségünk ezzel a típussal. szimpatizált a legkevésbé.
II. CSOPORT (7600-9000 forint)
Magasabb etalont választottunk, az Ortofon MC10S-t a legolcsóbb
trafóval, a T5-tel. Eredeti, öt évvel ezelőtti áruk szerint ebbe a
kategóriába tartoznának (6000+2700 a trafó), és magára vessen, aki
annakidején a HFM tanácsára nem vásárolta meg őket, ma már csak 14-ért
kapná meg a kettőt. (Amikor e sorokat írjuk, még fel lehet lelni
utolsó példányaikat.) A zenék nagyjából azok, mint eddig.
Kiegészítettük őket egy kórusrészlettel a Proprius-Messiásról (belső
barázdára esik, nehéz lejátszani). Továbbá egy hangulatos popszámmal a
Philips demólemezről. Van rajta csengő gitár, erőteljes basszus,
rekedt férfihang lelkes női kórussal, és egy, különleges effektus:
erőteljes tutti után mindenki elhallgat, és együttes visszhangjuk
betölti a teret.
CLEARAUDIO IV
Matt. A dob üt. Gríz az énekhangon. Wagner nehézkes, kevés a
dinamika. Nem arról van szó, hogy, nekilódul és nem bírja - ez még
csak neki sem lódul. Csúnyább a tűzörej, zavar. Népzenén a dob csak
dörömböl, egybefolyik, kínlódik. Messiás: kriminális. * Tompa,
levegőtlen, szűk terű, az ének kásás, a mélyek puffognak, nem éppen
clear audio, inkább dirty audio. Sávhatárolt, a tranziensei rosszak, a
dinamikája is kisebb, nincs amiért dicsérhetném. * A felső basszusban
kiemel, a dobot hangsúlyozza, nem igazi mély. A magasa tompa, nem
cseng ki, nem csattog, sokhelyütt torzít is. Propriuson nagyon torz.
Egyetlen jó tulajdonsága sincs. Nem kéne. * Popzenén fedett, de
teltebb, dúsabb. A magasai lekonyulnak. A szólamok egymásra tolódnak,
a visszhang is rátolódik az énekre. A gitár kevésbé cseng.
Szimfonikusokon nem is olyan rossz, de a hegedű brácsás, a trombitája
pozaunos, a basszusa sem elegendő, és minden nagyon középről szól,
monósan. A kórus: egymás hegyén-hátán. És torzít.
Az etalon. Klasszissal jobb. Levegős, szép, a hangszereket
különválasztja, kezdenek megjönni az igazi mélyek. * Fölényesen jobb.
Elegáns, nyugodt, tiszta, szárnyaló, teres. * Tisztább, világosabb,
szárnyalóbb, a tere nagyobb és sokkal kevésbé torzít. * Szerényebb a
nagy MC-knél, de így is élmény. Popzenén a visszhang csodálatosan
komplex. Operazenén megelevenedik, csak a basszusának nincs elegendő
súlya. Mindenben sokkal jobb, még jobban is követ - pedig MC.
Kommentár. nincs kommentár.
DENON DL-110
Levegős, mélyben üt, az énekhangon torzítás. Néhol követési hiba,
de szép és élénk zene. Andok: mattabb, de el tudnám hallgatni. Mindig
ugyanaz: egy kicsivel kisebb csillogás, egy picivel nagyobb torzítás,
de igen jó hangszedő. Megközelíti a másikat. * Szerintem is közelebb
kerültek egymáshoz. Elegendően tiszta, a magasai csengőek, bár mintha
a középhangokat kissé túlhangsúlyozná. Még mindig hallok torzítást, az
énekhang picit kásás, a tér pedig kétoldalas. Sokszor tompa, távoli.
Erőtlenebb, nem annyira vidám. A Proprius kórusát leszámítva, el
tudnám hallgatni. Mindenesetre egészen más, mint az előzőek. * Már
ahogy megszólal, tetszik, nincs benne semmi idegesítő. A legteteje
azért hiányzik. A tere szűkebb, a hegedűk nem elég finomak, néhol
harsányak. De nagyon jól szól, el lehet zenélni vele, nem kelt nagy
hiányérzetet (ha nem hallunk jobbat). * A magasain azonnal érezni,
hogy MC - ha nem is igazi. Finom, csengő, de azért reszelősebb,
torzabb. A fortékat, a crescendókat nem tudja igazán érvényre juttatni
(dinamikai baj). Popzenén a visszhang elegendően sokszínű, de
piszkosabb. Végig egy kis "koszos tű effektus". Wagnert egy kicsit
lefojtja, a sávszélek szűkek, a magasak nem tudják keresztülvágni
magukat, kicsit hasítanak. Nem annyira színes. Az MM és az MC közé
esik, sok mindent nyer vele, de elveszti a jó MM-ek "kellemes
melegségét". A Messiáson kiegyenlített, zenei, picit fedett, sok
mindent meg lehet hallani rajta, csak nem olyan szép a hangja.
Az etalon. Levegős, szép, magasban jobb, mélyben pedig szebb (nem
több: szebb). * Jobb és szélesebb tér, a hangszerek szétválnak.
Energikusabb, de nyugodtabb, jobbak a mélyei. Kevésbé torzít. *
Nagyobb tér, finomság, sokkal több információ. * Mindenben jobb.
Nagyon szép zenei pillanatok. A felső sáv klasszissal jobb. Händelen:
felszáll a köd, minden magától értetődően tisztává és problémátlanná
válik.
Kommentár. Jellegzetes nagyjelű MC. Mindenben az MC10S felé húz, s
bár minden tekintetben elmarad tőle, jó benyomást kelt bennünk. Az
Ortofon termékválasztékban valahová az X3-MC és az X5-MC közé lehetne
beilleszteni, márpedig azok (mai áron) sokkalta drágábbak. Erre a
pickupra érdemes figyelni.
EMPIRE 900/II
Egész jó. A magasból leszed, grízesebb, fojtottabb, erőlködőbb. A
Walkűrön nem olyan szép. Andok: szép, nem torzít, de mattabb, nem elég
levegős. Nincs komoly hibája, nincs kiugró erénye. A Denon jobb volt.
* Valóban nincs különösebb baja. De a magasai nem elég finomak, a
közepe hangsúlyos. MM. Kevésbé transzparens: fátyol+érdesség. A mélye
sem az igazi. * A szopránon, fúvósokon fedett. Matt énekhang. Nem
olyan jó, mint a Denon volt. Zenefüggő; az Andokon nincs baj, a
Messiáson igen. * Nem vagyok biztos benne, hogy a Denon jobb volt. Ez
más irányból közelíti meg az MC10S-t. Jellegzetes Ortofon MM. Szűkebb,
de kellemes, megnyugtató. Viszont nem választja eléggé szét a
szólamokat. A visszhangja egész jó.
Az etalon. Mindent tud, amit a másik - meg még azt is, amitől a
zene szép lesz. * Szárnyal, lendületes, könnyed - ez az, amivel nem
tudnak versenyezni. * Elhúzza a fátyolt. Levegős, részletdús. A
hangszereknek jobb a tartásuk. * Amikor átkapcsolunk ide, mindig
rájövök, hogy a különbség valójában nagyon nagy. Nem műszaki, inkább
zenei értelemben.
Kommentár. Meghánytuk-vetettük a dolgot, és egységesen úgy
ítéltünk, hogy az Empire 900/II kiegyenlített, egészséges hangú,
jóminőségű hangszedő, de nem közelíti meg annyira ideáljainkat, mint a
Denon. Úgy körülbelül az Ortofon OM30-nak felelhet meg.
EMPIRE 1000/II
Elbizonytalanodtam. Kicsit nehézkes. Tud ő mindent - csak kisebb
osztályzatra, mint az MC. Mattabb, levegőtlenebb, a kórus szép, de
kevesebb benne a csengés-zengés. Tisztességes pickup. (De még mindig a
Denon a jobb.) * Az énekhang nem olyan tiszta, a magasa-mélye
rosszabb, a tere szűkebb, van rajta egy kis köd. Mindenben gyöngébb, a
torzítása is nagyobb. Kicsit erőlködik. Nagyon tisztességes, de nem
versenyezhet az MC tisztaságával, nyugodtságával. * Hasonlít az
előzőre - szinte ugyanaz. Nem tetszik. A különbség nem is olyan kicsi!
Például, a gitárkíséret és az ének aránya felborul (az énekes
hátratolódik). Fátyolos, fedett. A fúvósok nem igazán rezesek, van
rajtuk egy kis repedtfazék-színezet. Az apró részleteket elkeni,
elmossa. Az Andokon előbb azt mondom, hogy "ez jó!" - aztán
észreveszem, hogy a csattanások, csettintések legteteje eltűnik. A
csembaló tompa. Egyes hangszereket összemos. A Denon jobb volt. *
Hasonló a 900-ashoz, jobb nála, de nem lényegesen. Jó pickup, de nem
MC-kategória.
Kommentár. Az MC10S jellemzését megtakarítottuk. A "nagyobbik"
Empire lényegében ugyanolyan, mint a kisebbik. Ha amaz volt az Ortofon
OM30, akkor ez az OM40. Egykilenceddel drágább - és a javulás mértéke
is belül marad ezen az 1/9-es határon.
GRADO ZF1+
Első megszólalásra, a gitárhangnál: világos hangkép, végre egy MM,
amelyik tud csengeni-bongani. Aztán a férfihang már torzít, afféle
"kettőshangot" hallok, mint a BEAG hangszóróiról. Bizonyos szólamokat
eltüntet. Grízes? Wagner egész jó, de itt-ott torzít. Ugyanez az
Andokon (és a többi lemezen is). A hangzása különben szép volna, ha
nem volna ez az állandó torzítás. Nekem így nem kéne. * Hasonló a
véleményem, csak nem tudtam, mire véljem. Ahogy múlik az idő, egyre
kevésbé tetszik az MM-hang. Úgy látszik, van a két tábor között egy
senkiföldje, amit nem lehet átlépni. * A tere kicsi. Alul-fölül
sávhatárolt. Kissé komor, eltűnik a levegő, a derű. A nagyzenekar
kisebb létszámú. A Messiáson nem érzek teret: kisebb a templom. *
Szép, csengő gitárhanggal kezd, de az énekhang már leül. Fedett. Vályú
a frekvenciaátvitelben. A tuttija nagyon nem jó, erőszakos. A
visszhangja egysíkú, a komponensei összeolvadnak: lyuk a
prezensztartományban! Lehet, hogy ez okozza, de nekem a Wagner-zenén -
tetszett. A lemez ugyanis a prezenszsávban annyira domináns, hogy
kiegyenlítik egymást ezzel a kissé lyukas pickuppal. Megkockáztatom,
hogy szimfonikus komolyzenére beválik, mert lefogja a hegedűk
visítását, a sáv többi részében pedig kifogástalanul működik. A
fortisszimókon is jó. Sajnos, más zenéken ez már nem jön be, még a
kórusműveken sem. Ott már túl sok levegőt veszít.
Az etalon. Nagy és levegős tér, tiszta hangzás, a részleteket
kottázni lehet, Zeneibb, nagyobb élményt nyújt. * Sokkalta elevenebb.
Néhol elveszíti a tartását (Wagneren a Grado egyensúlya szerintem
hallgathatóbb), de minden egyéb tekintetben fölényesen jobb.
Kóruszenén a differencia hihetetlenül nagy.
Kommentár. Furcsa pickup. Jó basszust és szép magasakat kínál, de
a prezensztartománya behorpad. Feltehetően erősen rendszerfüggő, azt a
berendezést fogja szeretni, amelyik éppen a prezensztartományt
hangsúlyozza.
III. CSOPORT (10500-11500 forint)
Azonos tesztműsor. Az etalon is azonos - nem tartottuk fontosnak
lecserélni.
ROKSAN CORUS BLUE
Középtől lefelé azonos minőség, felül elveszít valamit. A
rezeseket csillogóbban kéne. Nagyon szép, sztereó. Magashiány, de
diszkréten adja elő. Nem torzít (váratlan, de itt már az MC10 torzít
többet). Még nem éri el az etalont, de nagyon tisztességes MM. * A
sávszélen gyengébb (szerintem mélyben is), a magas lényegesen
kevesebb, de nem torzít, jól hallgatható. Elélnék vele. * A magasa
kásás, kevésbé cseng, a mélye összemos, kevésbé van megfogva, néha
kong. Kevesebb levegő, kevesebb részlet. De ez az első MM, amelyik
végre a jó irányba mutat. Nagyon tisztességesen szól, és a differencia
már nem drasztikus. * Eddig a legjobb MM. Igen széles színpad, csak a
levegője nem annyira szabad. A visszhang-hatás nagyon artikulált, de
nem annyira finom, mint az MC-n. Élénk, sokszínű, de azért nem elég
széles a sáv. A körömmel pengetett hangszer, a finom zizzenések nem
jönnek keresztül. Mélyben is több energia kéne. De minden megszólal,
rendezetten, hallgathatóan, kiegyenlítetten. Igen sok szólama van, és
egyik sem zavarja a másikat. Demó-zenéken puha, lágy, de van valami
közöttem és a hangszedő között. Meglepő, de a Messiáson egyáltalán nem
torzít!
Az etalon. Nyíltabb, szárnyalóbb, jobb részletek, nagyobb élmény.
Magasban és mélyben is jobb. * A vonós simább, a fúvós ércesebb. Tér,
levegő, könnyedség, élet. A hangszerek meglendülnek. * Azért ez mégis
felszabadultabb, áttöri a fátylat. Felemelő. Megmarad az MM/MC
különbség, de a T5 trafó jelenléte már zavarni kezd (érdesség,
mélyhiány). Élénk, lendületes, picit nyers. Igazibb, de néha nem
annyira kiegyenlített.
Kommentár. Eddig a legjobb. Kulturált, kiegyenlített és sokszínű.
Bármelyik műfajban szépen szól. A magas tranzienseket, a levegőt nem
árasztja annyira szabadon, mint ahogy az MC csinálja. Ennek ellenére,
kitűnő pickup, mindnyájunknak nagyon tetszett.
NAGAOKA TS10
Jobb, mint a Blue, vagy legalább olyan jó (más erények és más
hibák). Picit üt. A magasai egész jók (de Wagneren nem elég rezesek).
A kóruson a torzítása erősebb. A mélyenergiái kisebbek. Kitűnő pickup
- de még mindig nem éri el az MC-t. * Nekem is nagyon tetszett.
Jobban, mint a Blue. Sávszélek, dinamika - semmi kifogásom. Aztán az
üstdobbal már baj van. A Messiáson is erősebben torzít. Van egy
magaskiemelése is. De szimpatikus hangkép. * Jobb, mint a Blue. De
elmarad az MC-től az ének tisztaságában. Tompább, fedettebb. A tere
sokszor kétoldalas, olyankor nem tudom, mi hol van. Jól szól, és mégse
tetszik. * Különvéleményt jelentek be: szerintem a Blue jobb volt. A
Nagaoka jó pickup, de túlságosan mélytónusú, legfelül lehajlik. (Más
is mondta, hogy tompa, fedett - számomra pedig kifejezetten fojtott.)
A visszhang szép és telt, de elvesznek a magas komponensei. Picit
monós. Dinamikailag szűk. "Fel kéne hangosítani" effektus. A csengése
lepuhul, a prezensz fölött viszont kiemel, ott sziszegős. Van egy
digitális mellékíze, mintha LP után CD-t hallgatnék. Nekem ez nem
kéne. De azért nívós MM.
Az etalon. Jobb és igazibb mélyek. Kulturált, finom, de már csak
kevéssel jobb. * Szélesebb tér, nyugalom, levegő. Élénk csembaló.
Zeneibb. * Sokkal élénkebb. A színpad méterekkel magasabb.
Kommentár. Nagyon jó hangszedő, 3:1 arányban jobbnak ítéltük a
Roksan Bluenál - és mégis, legalább ugyanannyival elmarad az
MC-hangtól. Tónusa enyhén mélybe hajlik; az a magaskiemelés, amelyre
jegyzeteinkben hivatkozunk, viszonylag alacsony frekvenciájú. Nem árt
neki, ha az átlagosnál csengőbb, élénkebb tónusú lemezjátszóval
párosítják.
EMPIRE MC-200EH
Elsőre nagyon szép, csillogó gitárhang, "na végre", még túl sok is
a magasa. Wagneren túlságosan is rezes, jobb trombita kéne. A mélyét
is keveslem. Demó-zenéken megvan a magasa, a levegője, de nem
választja jól szét a szólamokat. A hibái mindenesetre ügyesen vannak
elrejtve. Szerintem ez is Ortofon. Tipikus X5-MC. * Más a véleményem.
Elsőre nekem is tetszett, de mesterségesen feldúsul, túlszínez. Mintha
a hangmérnök megmanipulálta volna. A visszhang jó, de nem eléggé
tiszta. A tere elég széles, de kétoldalas, a szólamokat nehezebb
megtalálni, ez nagyon nem tetszik. A legteteje hiányzik, nem cseng ki,
sok szőr, rátét van rajta, ez fárasztó. Nekem nem kéne. * Kezdetben
nagyon szimpatikus - de igazán nekem se tetszik. A magasa kemény, az
énekes megfázott. Lomhább, kevesebb a lendülete, és mégsem nyugodt.
Tompább, fedettebb. Ezt a pickupot nem választanám. A torzítása is
zavart. * Első hallásra engem is megkapott a gitárhang csengése, ebben
az MC-re üt, de már a második taktusnál (ahol az ének megszólal)
rájöttem, hogy visszafogott, nem elég nyílt, a dinamikai felbontása
gyöngébb. Eddig (az etalontól eltekintve) a legjobb visszhang (ismét
MC-erény!), de középmagasban grízes. Wagneren jól szerepel, "a jó
irányban menetel", de minden tekintetben alulmarad. A sávszéleken
energiahiány. Demózenéken kissé statikus. De azért hallgatható, jó
pickup.
Az etalon. Nyugodt, derűs, sokkal tisztább, a tere jobb,
definiáltabb. Nagy különbség! * A vonós kicseng, a hangszereknek
megjönnek a felhangjai, a fúvós tisztább. Energikusabb. * Nyílt és
levegős, megfogott hangszerhangok. Fenomenális visszhang-hatás!
Tömörebb, egészségesebb. A Messiáson: más világ.
Kommentár. Bizonyos szempontból (gitárcsengés stb.) közelebb kerül
az MC10-hez, más tekintetben viszont (kiegyenlítettség, térleképzés)
jobban elmarad tőle, mint az előző két MM. Jó hangszedő. mégsem
szerettük igazán. Az Ortofon X5-MC-nek vagy az X3-MC-nek felel meg,
sőt: szerintünk azonos is valamelyik magaskimenetű Ortofon MC-vel.
IV. CSOPORT (13600-19600 forint)
Töprengtünk, felemeljük-e a mércét, megjavítsuk-e az MC10S
hangzását a drágább (T10) transzformátorral. Úgy döntöttünk, egyelőre
megmaradunk az eddiginél, aztán majd meglátjuk. A tesztműsor is
ugyanaz, mint eddig volt.
CLEARAUDIO V
Szépen szól, megvan a magasa, de nincs elég levegője. Matt. A
dinamikát visszafogja. Torzít, csak egészen finom kását hord fel, de
azt folyamatosan. Jó MM. De amitől az MC: MC (levegősség, finomság),
azt nem tudja utolérni. * Előbb tetszett, aztán feltűntek a hibái.
Wagneren a rezesek tompák, a hegedű jobb, de abban is gyöngébb. A
taps, a kagylócsörgetés legteteje hiányzik. A kórusművön a hangszerek
kevésbé hallatszanak (csembaló!). Jól szól, de egy pillanatig sem MC.
* Nekem még mindig kásás, náthás, a gitárcsengése nem jó, a mélye
puffog. Fedett, tompa, kevesebb a levegője. * Némi probléma a
hangerővel: halk? hangos? Civilizált MM. A magasa fojtott, "nem jön
át", a tere sem igazi, bár a visszhangot nagyon szépen leképezi.
Hallgatható, nem kelt hiányérzetet, nem volna benne kivetni való, csak
a lendületét keveslem. Kicsit digitális, "lekerekít", fed.
Komolyzenére valószínűleg sokkal jobb, mint popzenére.
Az etalon. Sokkal nagyobb zenekar, tér, szárnyalás, a rezesei
harsognak, a kórusa többtagú - és még csembalója is van. * Világosabb,
erőteljesebb, dinamikusabb, tisztább. * Minden elképzelhető
szempontból jobb. Helyszín, elevenség. "Analóg".
Kommentár. A Clearaudio megcáfolta előítéleteinket (aggályainkat):
ez a hangszedője érezhetően magasabb kategóriájú, mint a Typ IV volt.
Kiegyenlített, jóminőségű MM, de semmiben sem nyújt kárpótlást az
MC-hang életszerűségéért. Fő gyöngéje a dinamikai korlátja.
CD-barátoknak valószínűleg jobban fog tetszeni, analógpártiaknak talán
kevésbé.
ROKSAN CORUS BLACK
Idáig a legjobb. Megvan a magasa (nagyjából), a mélye ugyan nem
elég puha, de már tisztességes. Ami a dinamikát illeti, a többi pickup
többet veszített, mint ez. Demó-zenéken egy leheletnyivel fedettebb,
nincs durva hibája, de a minőségveszteséget azért most is fel lehet
ismerni. A kórusa szép, hallgatható. Jóhangú pickup, boldogan
hazavinném (bár az MC10-emet azért nem adnám oda érte). * Én is így
vagyok vele. Jól szól, csak a nüánszokban marad el (a lábdob ütése
kicsit feljebb csúszik, a hangkép kicsit kevésbé tiszta), mindenben
egy egész picivel gyöngébb, de szerintem is eddig ez a legjobb. * Az
énekhang picit torzít. Kicsit kevés a magasa, de nagyon szépen szól.
Ez esik legközelebb az etalonhoz. (Talán a mélyei még jobbak is - a TS
trafó ebből a szempontból nem jeleskedik). Van rajta egy pici
fedettség, ez zavar. De nagyon jó. * Ez a legjobb - és nini:
egyértelműen az MC-hangzás felé mozdult! Az első gitárakkordon azonnal
fel lehet fedezni a tér beszűkülését, az énekhang viszont már jó, a
hangkép kiegyenlített, lágy, kellemes és mégis definiált. Ez sem tudja
elengedni magát annyira, mint az MC, de ez kerül a legközelebb hozzá,
minden tekintetben. A legmagasa hiányzik, a visszhangon is. Egyébként
úgyszólván hibátlan. A testességével itt-ott még előnybe is kerül (az
a bizonyos MM-es feldúsulás!) A Messiáson aztán egyértelműen veszít,
nem tud annyi malasztot belevinni, nem eléggé vallásos.
Az etalon. Volumen, tér, levegő, dinamika - mindenben egy kicsit
jobb. * Még mindig eszköztelenebb és főleg nyugodtabb. De már nem nyer
akkora arányban. A Messiáson aztán megint nincs verseny, az MC itt
maga a valóság, amelyet a gép (az MM) nem tud megközelíteni.
Kommentár. Minden elképzelhető paraméterében közelít az általunk
ideálisnak vélt hangzás felé. Csak nüánszokban marad el tőle. Más
tekintetben: hozza a jó MM-ek dúsabb hangzását, s ez gyakran még
előnyös is lehet. Nagyszerű pickup.
CLEARAUDIO VI
Világos hangkép, van csengése. A mélye néhol üt. Van középtájt egy
szakasza, ahol ő lineáris, az MC10 pedig nem (?). Mindenesetre a
közepet hangsúlyozza. Felül egy kis magas- és levegőhiány, akár a
Roksanon. A Messiáson különösen szép. És mégsem éri el az MC
szellősségét. Egyenértékű a Roksannal. * Hasonló a véleményem. Végig
kerestem a hibákat, és mégsem tudok semmi rosszat mondani. Nincs durva
hibája, néhol még a tere is szélesebb. Aztán a Messiáson kiderül, hogy
az MC-hez képest kevésbé zenei, kevésbé megfogott, kevésbé részletdús,
a hangszerei kevésbé életszerűek. Egyenértékű a Roksannal. * Ez sem
tetszett igazán, még mindig fátyolos, kásás, kevesebb benne a szépség.
Habár hasonlít az MC-re, de mindenben alatta marad. A Messiás tényleg
jó teszt, megdöbbentő hangzásélmény - és megdöbbentő különbség a két
pickup között. A Typ VI a Roksannal körülbelül egyenértékű. * Nálam
nem éri el a Roksant: elmozdult ugyan az MC irányában, de nem jut
annyira közel hozzá. A Typ V-nél mindenesetre sokkal jobb. Nagyon jó
MM. A nagy beütéseken nagy basszusenergiák. A felső sávban még nem
jött meg az ereje. A visszhangja szép, de kissé kemény és nem elég
sokszínű. Wagneren is: sokat javult, de nem annyira egységes, mint a
Roksan volt. Picit színezett, a felső prezenszben "nyom", utána meg
esni kezd. Ezzel együtt nagyvonalúan szól. A tuttin kitűnő, csak
kevéssé fojtódik le. A Messiáson viszont már összefolyik, szűk,
valahol présel is, fáraszt.
Az etalon. Fény, csillogás, tisztaság, levegő. Magasabb mennyezet,
drágább hangszerek. * Továbbra is: eszköztelenség, nyugalom, tisztaság
hangszerszerűség, energiák ott, ahol szükségesek. Más világ. A
Händel-zenén kőtemplom és igazi trombita (nem pozaun!).
Kommentár. Hasonló kaliberű, értékes pickup, mint a Roksan Black,
bár másféle tónusú. Körülbelül egyenértékűek lehetnek, ízlés dolga,
kinek melyik tetszene jobban. Ebből a szempontból már nem nyom sokat a
latban, hogy a Typ VI talán egy kicsivel kevésbé közelíti meg a mi
ideálunkat. Egyébként egészen kitűnő hangszedő - de az árnyékát ő sem
tudja általlépni.
*
Már eddig is aggasztóan sok nyomdafestéket használtunk el, de
néhány sorban még hadd foglaljuk össze ajánlásainkat, meglátásainkat.
Az alsó kategóriában ajánlásunkat élvezi a kis Audio-Technica
AT95E és a Pro-Ject 4/II De mert egyiknek a hangja sem igazán
kiegyenlített, meg kell fontolni, milyen rendszerbe szabad
beilleszteni őket. A második csoportban egyértelműen a Denon DL-110 a
favoritunk. Pótolni tudja a ma már megfizethetetlenné drágult Ortofon
magaskimenetű MC-ket.
A harmadik csoportban a A Nagaoka és a Roksan Blue között érdemes
választani.
A felvégen a két legdrágább model között az dönthet, hogy melyiket
sikerül jobban összehangolni a lánc többi tagjával. Ez nyilvánvalóan
kívül esik a mi ítéletünk érvényességének körén.
A szeánsz előtt (aztán menet közben még inkább) azon
aggályoskodtunk, vajon méltányos dolog-e mozgótekercses típusokhoz
mérni a mágneses hangszedőket. Nos, a szeánsz végére minden kételyünk
elpárolgott. Ahogy felfelé haladtunk az árlétrán, az MM-ek hol ebben,
hol abban a paraméterükben kezdték megközelíteni a mi ideálunkat, a
legdrágábbak pedig szinte el is érték, csaknem minden szempontból Amit
mi MC-hangnak nevezünk, az nem agyszülemény, hanem az audio-valóságnak
egy magasabb foka. Meggyőződésűnk, hogy eddigi értékrendünkön semmit
sem kell változtatnunk.
Az MM-technika sokat fejlődött az idők folyamán, de az MC-hang
zeneiségét nem tudta elérni - és ma már egyre valószínűtlenebb, hogy
valaha is el fogja érni. A mi szeánszunkon testületileg jól
szerepeltek a Goldringok (a Pro-Ject és a két Roksan), de tudni kell,
hogy azért a Goldring cégnek is változatlanul MC-típusok a legjobb
hangszedői. És a Roksan: a nagy lemezjátszójába ő is MC-modellt ajánl,
egy EMT-t - lényegében ugyanazt a típust, amelyet valaha, úgy negyven
évvel ezelőtt az Ortofon adott el a német EMT gyárnak - s amely az
egész analóg korszakot túlélte.