Bemutatjuk |
Ebben a rovatunkban olyan készülékek tesztjét közöljük, amelyekkel
a hifi-kedvelők a hazai boltokban is találkozhatnak. A méréseket Dankó
Emil, Sólymos Antal és Szalai Lajosné végezte, a Magyar
Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet műszerparkján. Auditív ítéletünk a
Hifi Magazin kollektív véleményét tükrözi, teljesen elfogulatlan,
mindazonáltal - mint bárki másé - a szubjektivitás jegyeit is magán
viseli.
*
A Kevésbé Rút Kis Kacsa (Pro-Ject 1)
Előző, "digitalizált" kiadásunk után biztos' felüdíti majd az
Olvasót jelen számunk "analógos" revűje, melynek elején két
lemezjátszót, a végén pedig 15 hangszedőt Mutatunk Be. (De a kettő
közé azért besuvasztunk két CD-játszót is, hogy megadjuk az istennek,
ami az istené, a császárnak, ami a császáré, az ördögnek, ami az
ördögé.)
PRO-JECT 1
A két lemezjátszó közül ez az olcsóbbik, de az érdekesebbik is.
Afféle névtelen gyermek, "Pro-Ject 1" csupán a keresztneve, azaz a
típusszáma. Vezetékneve, az nincs neki, mivelhogy apja sincs.
Mostohaapja nevelte fel szívességből: az osztrák Lichtenegger úr, régi
ismerősünk, bécsi hifi-importőr és nagykereskedő, akinek székhelyét
annakidején Fel is tüntettük Bécs térképén ("A 100-as lista", 1989/2),
mint számos nívós audiofil készülék beszerzési forrását: Micromega,
Musical Fidelity, Beard, Boston, Siltech, Martin-Logan, Rega, Roksan,
NAD stb. kapható nála. A magyar hifi-kereskedők közül a Datateam áll
szoros kapcsolatban Lichtenegger cégével, és a hangzatosabb nevű
készülékeken kívül a Pro-Jectet is behozza tőle, mint afféle "sokkal
olcsóbb és mégis egész jó" lemezjátszót.
A Datateamnek egyébként is az a filozófiája, hogy a lemezjátszók
piacán ma már csak vagy a nagyon drága, vagy a nagyon olcsó gépekkel
lehet megélni - a középkategóriájú futóművek már elveszítették a
meccset a CD-játszókkal szemben. Következésképpen, aki igazán jó
hangot akar, az klasszis lemezjátszót vesz (a Datateam gyakorlatában
ez nem kevesebbet jelent, mint az Oracle-t), aki viszont áttér a
CD-re, de nem akarja felszámolni régi lemezgyűjteményét, annak még
mindig szüksége lehet egy elfogadható minőségű LP-gyalura. Erre vannak
kitalálva a Pro-Ject lemezjátszók, melyek közül mi most a kisebbiket
teszteljük. Ára (hangszedő nélkül) 13500 forint, ennyiért ma valóban
nem kínálnak nívós nyugati lemezjátszót.
Az tehát a kérdés, hogy a Pro-Ject vajon tényleg nyugati
minőségű-e. Merthogy származását tekintve a legkevésbé sem nyugati,
hiába fut be a Nyugati pályaudvarra akár a Wiener Walzerrel is. Nyílt
titok (vagy egyáltalán nem is titok), hogy ezt a lemezjátszót
Litovelben gyártatják, a Teslánál. A Pro-Ject 1 nem más, mint a
mindenki által ismert "néplemezjátszó", a jó öreg NAD 5120 utóda, a
groteszk kivitelű, laposkaros, gumitányéros, imbolygó sasszijú
gépezeté, amelyet mi annakidején Rút Kis Kacsának kereszteltünk. Hozzá
képest a Pro-Ject 1 tagadhatatlanul kikupálódott, ő már Kevésbé Rút
Kis Kacsa, sőt, kissé távolabbról, félszemmel pislogva Egész Helyes
Kis Kacsának véljük. Akár össze is téveszthetjük a Regával vagy a
Revolverrel - de az érzékcsalódás nem fog sokáig tartani. Egy lépéssel
közelebb lépve a hifista már gyanút fog, s nem túl tüzetes vizsgálat
után felfedezi a Tesla gyár lemezjátszó-technikájának összes
attribútumát.
A Pro-Ject 1 empírikus lemezjátszó. Nem úgy készítették, hogy
mindent lesöpörtek a rajzasztalról. Inkább végigtekintettek eddigi
gyártmányaik során, és összeválogatták a sikerültebb alkatrészeket. A
gép olcsóságának feltehetőleg az a nyitja, hogy fődarabjainak
többségét már évek vagy éppenséggel évtizedek óta gyártják, ezek már
"kifizették magukat", nem kell hozzájuk új szerszám, új technológia.
A NAD lemezjátszó nemcsak csúnya: nehézkes is volt. De egészen jól
zenélt - az akkori mércével mérve, az akkor kapható készülékekhez
képest. Fel is gyújtotta a zenebarátok képzelőtehetségét, mindenki
azon töprengett, hogy' lehetne még többet kihozni belőle. Sokan
(köztük mi is) a legravaszabb módosításokat eszelték ki, végre is
hajtották, de a gép inkább csak még csúnyább lett tőle, jobb nem lett.
(Pontosabban: a MOD többnyire csak a kieszelőjénél vált be, másokat
ritkán sikerült megnyerni vele.) De kevés volt a veszíteni valónk: a
készüléket olcsón árulták, jobbat - 5000 forintért! - úgysem lehetett
szerezni. Olvasói levelek tucatjai tanúskodnak róla, hogy a NAD
modifikálása az utóbbi években igen elterjedt népi játéknak számított.
Nos, a Pro-Ject 1 úgy van megszerkesztve, mint ha a tervezői
gyárlátogatásra hívták volna a legérdeklődőbb hifistákat, mindenkinek
a véleményét meghallgatták volna, és azokat összesítve (de a
kereskedelmi szempontokat sem elhanyagolva) dolgozták volna ki a végső
konstrukciót, olyan műszaki készültséggel, amely nem éppen High Tech,
de természetesen magasan meghaladja a MOD-okban gondolkodó hifista
"konyhai" technológiáját. A csomagolás jellegzetes Tesla (a fehér
Hungarocell-szerűség dirib-darabkáival), de az összerakott, üzembe
helyezett gép már több bizalmat gerjeszt.
FELÉPÍTÉSE
A "szolgáltatásai" fejezetet elhagyhatjuk, "kunsztokat" nem tud ez
a masina. Először be sem tudtuk kapcsolni, amíg meg nem találtuk a
rejtett hálózati kapcsolóját. Balkéz felöl a doboz aljára szerelték
("az ellenség megtévesztése céljából").
A meghajtószerkezetet a NAD-ból mentették át, de javítottak rajta,
a kis műanyagtányér csapágyát erősebbre vették, a motort pedig egy
körbefutó gumiszálra, négy ponton függesztették fel, á la Rega Planar.
(Mint látni fogjuk, a Rega más tekintetben is inspirálta a Pro-Ject
tervezőit) A motor a számos Teslából ismert M 307. Percenkénti
fordulatszáma 300, és közvetlenül a hálózati feszültségről
táplálkozik.
Ami teljesen megváltozott, éspedig előnyére: a lemeztányér. A NAD
5120 "modifikátorai" főleg a gumitányérra panaszkodtak, azt próbálták
kétségbeesetten kicserélni üvegre, fémre, plexire, bármire. A Pro-Ject
tányérjára már nem lehet panasz: kétkilós alumínium-öntvény,
esztergálva és centrírozva, ahogy a nagykönyvben áll. Az alján jól
látszanak a furatok, a kikönnyítések helyei, amelyekkel a tárcsát
dinamikusan kiegyensúlyozták. A lemezpárna sem gumi, hanem filckorong.
Amiben viszont nem biztos, hogy jó irányban rohamoztak a tervezők:
a váz. Elhagyták a NAD költséges, imbolygó, sok bajt okozó, de végülis
bevált rugós sassziját: az alaplap merev, szimpla pozdorja-lap. A
készülék filclábakon áll.
A hangkar igazi öszvér. A tervezők visszanyúltak 20 évvel
ezelőtti, szimpatikus, kardán-csapágyazású Supraphon hifi-hangkarhoz,
de annak csak a hátsó részét tartották meg: a csapágyházat, a
karbakkal, a klasszikus függő antiskating-ellensúllyal és a
karlifttel. Rácsodálkoztak a Rega RB300 robusztus karcsövére, és azt
mondták: "ez az!". Tehát a Tesla is vaskos csövet kapott, igaz, csak
alumíniumból (míg a Regáé egyetlen darab magnézium-öntvény!), dehát
szegény ember vízzel főz. A karcső elülső végét ellapították,
átfúrták, így lehet felszerelni rá a hangszedőt, valamint a pótlólagos
karfület. Kicsit többet kell vacakolni vele, de lényegesen
megbízhatóbban rögzíti a pickupot, mint az eddigi Teslák, 30 évre
visszamenőleg. A tűerő 0 és 30mN között állítható a kar hátsó részén,
az ellensúllyal), a legkisebb osztás 1mN.
A német nyelvű kezelési útmutató minden lényeges szempontra kitér,
a magyar nyelvű már szűkszavúbb, hiányos, hibás (nem található ábrákra
utal stb.). Sérelmezzük még, hogy a hangkar ellensúlya csekély, a
súlyosabb hangszedőket már nem tudja kibalanszírozni, a közepes
tömegűeket is csak úgy, hogy az ellensúlyt egészen a kar végéig
toljuk, akkor pedig játék közben nem lehet lehajtani a plexitetőt.
További panaszunk, hogy a fordulatszám-váltás is nehézkes. Mellékelnek
ugyan a géphez egy kis kézhezálló alkalmatosságot, amelynek
segítségével a tányér levétele után a szíjat át lehet piszkálni a
motortengely egyik hornyából a másikba. Kezdetleges megoldás (bár
némely értékesebb lemezjátszón is találkozni vele. (De legalább szóba
hoznák a magyar nyelvű leírásban!)
A hangszedő jelét a szokásos RCA rendszerű csatlakozókra vezették
ki, árnyékolt kábelen, amelynek minősége nem a legjobb: méréseink
szerint hajlamos rá, hogy búgást és zavarfeszültséget szedjen fel.
MÉRÉSEINKHEZ
Ennek a lemezjátszónak nincs beépített hangszedője. Mivel
hangszedő-tesztre készülünk, és a tesztmezőnyben ott az olcsó Pro-Ject
4/II, szintén a Datateam választékából, a méréshez értelemszerűen azt
szereltük a Pro-Ject 1 lemezjátszóba.
Szívünk szerint csak jót mondanánk erről a gépről, hiszen rajta
kívül nincs méltányolható olcsó lemezjátszó a láthatáron. De
jót-rosszat egyaránt mondanunk kell róla.
Fordulatszáma csak kevéssel tér el a névlegestől; a tű súrlódása
sem csökkenti számottevően. A nyávogása átlagos - csehszlovák gépről
lévén szó, ezt dicséretnek szánjuk. A Pro-Ject nem fog hallhatóan
nyávogni a kritikus részleteken, mint pedig a NAD tette volt. A
felfutási idő átlagos, a zajok is közepesek.
A hangkarral bajaink voltak. Először is, a mi példányunknak
szorult a csapágyazása, nekünk kellett kilazítanunk - remélni akarjuk,
hogy egyedi hibáról van szó. Megtettük, ami tőlünk telt, de a súrlódás
(még a csapágy kilazítása után is) jócskán eltér, aszerint, hogy a
vízszintes, avagy a függőleges irányú súrlódását mérjük-e. Ez a kar
ezt tudja. A kábelkapacitást is sokalljuk. Az akusztikai visszahatás
20 és 50Hz között erősen felszökik, majd meglepő módon 5kHz körül újra
megjelenik. Feltételezzük, hogy ez a váz kiképzésének, a szimpla,
merev szerkezetnek tudható be. Megjegyezzük, hogy a másik csatornán
lényegesen kedvezőbb értéket mértünk, dehát nekünk hivatalból mindig a
rosszabbat kell figyelembe vennünk.
A hangkar-hangszedő rezonancia (a Pro-Ject 4/II hangszedővel) 9Hz
körül van, és nem túl éles.
Összefoglalva: átlagos készülék. Nincsenek durva hibái, nincsenek
ékes erényei. Talán megérdemelt volna egy kicsivel több gondosságot a
gyárban - dehát akkor már nem is volna hű a szocialista
hagyományokhoz.
Rotel RP-855 lemezjátszó
Drágább, "nagyobb", "komolyabb" az előzőnél, csupán
zsurnalisztikai szempontból érdektelenebb nála - kevesebb róla a
mondanivalónk. Annyit előrebocsátunk, hogy (ellentétben a Pro-Jecttel)
az RP-855-öt mi komplett lemezjátszónak tekintjük és eszerint
kezeljük, tehát együtt a gyárilag beépített, Audio-Technica AT110E
hangszedővel, annak ellenére, hogy a futómű/kar, illetve a pickup nem
ugyanabba az árkategóriába tartozik. Dehát a kereskedő dolga
(esetünkben a Zebraudioé) meghatározni a saját üzletpolitikáját,
márpedig annak fontos része, hogy mit mivel célszerű kombinálni.
Az RP-855 tisztességes-becsületes, de átlagos készülék benyomását
kelti, akárcsak a Rotel többi gyártmánya: nincs bennük semmi
"speciális", de ami van bennük, az kellemes megjelenésű, és műszakilag
is megbízhatónak látszik. A fekete sasszi bal elülső sarkában, ferdén
elrendezve, ki-bekapcsoló gomb és fordulatszámváltó gomb húzódik meg.
A hangkar tövében karlift. A hangkar egyenes, a tűerőt az ellensúllyal
lehet beállítani, a rugós antiskating-et egy kisméretű koronggal
adjusztálhatjuk. A tűerő-skála 0-65mN, a legkisebb osztás 1mN. A Rotel
hangkar "shelljét", "papucsát" elvben ugyan el lehet távolítani (ki
lehet oldani egy rögzítőcsavarral), de gyakorlatilag egybeépített,
merev rendszerűnek tekintendő.
Az RP-855, lényegében véve, azonos felépítésű a Pro-Jecttel, csak
érezhetően nem ugyanabban az országban építették. A csapágyak és a
motor egy kerettel szegett és kimerevített Falapon ülnek, és az egész
rendszer mereven rögzül a dobozhoz. A készülék négy nagy, harangalakú,
talpán filccel bevont gumilábon áll.
Az alumíniumból készített lemeztányér alsó részét kisebb
átmérőjűre esztergálták, és ezt a palástot hajtják meg gumiszíjjal. A
lemezpárna: gumilap. A motor a Sankyo gyártmánya, egyenáramú, kefés
szervó-rendszerű, fordulatszámát a vezérlő-feszültség változtatásával
módosítják. Műanyag (vagy gumi?) házba rejtették, és rugalmasan
függesztették fel.
A készülékben 2 kisméretű nyomtatott áramköri lap rejlik, az egyik
a hálózati tápegységet hordozza, a másikon néhány ellenállást
találunk, meg két trimmer-potenciométert, ezek a fordulatszám
beállítására szolgálnak.
A hangszedő (AT 110E) olcsó Audio-Technica, az "E" betű
feltehetően elliptikus tűhegyre utal. Jelét kb. egy méteres, árnyékolt
kábelen vezették ki, és RCA-rendszerű csatlakozókkal látták el.
MÉRÉSEINKHEZ
Megismételjük: komplett lemezjátszót mérünk, tehát
futóművet+hangkart+hangszedőt.
A fordulatszám eltérése a névlegestől: átlagos. A
fordulatszám-esés (amelyet a tű fékező hatása okoz) egy kicsit nagyobb
az átlagosnál. A nyávogás és a felfutási idő viszont megfelelő.
A zajok rezgésmentesítő állványon, "B" görbével súlyozva jók, de
ha a gépet egyszerűen csak a laborasztalon és "A" görbe szerint mérjük
(vagyis az összes tényleges zajkomponenst beszámítjuk), akkor már
gyöngék.
A hangkar csapágysúrlódása - mindkét irányban - átlagos.
A hangszedő frekvenciaátvitele mindkét csatornán igen szép,
egyenletes. Nem látszik meg rajta, hogy olcsó típus! (Nem dominál az
MM-ekre jellemző kiemelés 10 és 20kHz között.) Az áthallás igen
becsületes, ráadásul szimmetrikus: még magasabb frekvenciákon is
nagyjából ugyanannyi szűrődik át a jobb csatornából a balba, mint az
ellenkező irányban. A hangszedő kimeneti feszültsége elegendően nagy,
a csatornák közötti eltérés minimális. A torzítás alacsony, az
impulzus-átvitel megfelelő. Hogy valami rosszat is mondjunk az AT
110E-ről: gyatra a követési képessége. Így is nagyon szép
bizonyítványt állítunk ki neki.
A Rotel RP-855 akusztikai visszahatása (az alacsony frekvenciákon
kívül) 150-200Hz táján is felüti fejét. Az eredmény átlagosan jó (vagy
inkább átlagosan rossz).
A hangkar-hangszedő rezonancia igen erőteljes, éles. Mondhatnánk:
kedvezőtlen. (Az egyik iskola szerint. A másik szerint éppen
ellenkezőleg. Hogy melyiknek van igaza, azt már nem fogjuk megtudni.
Ahhoz túl kevés ideje van hátra az analóg technikának.) A
rezonanciafrekvencia egyébként valamivel 9Hz alá esik.
Összefoglalva: minden szempontból kiegyensúlyozott, kicsivel átlag
fölötti műszaki nívó. A hangszedő jobb, mint vártuk.
Szeánsz
Az első kérdés mindig az hogy: mit hasonlítsunk mihez. (Fogas
kérdés.) A Pro-Jectet pickup nélkül árulják, így a teszt tárgya a
csupasz futómű plusz kar lesz - hangszedő nélkül. Ezt a gépet nyilván
az elődéhez, a NAD 5120-hoz kell mérnünk, mert az alsó árkategóriában
még mindig a Rút Kis Kacsa az etalonunk. Egyébként is érdekes lesz
megvizsgálni, mennyit fejlődtek hat év alatt a csehszlovákok. (A cseh
és szlovákok - de még inkább csak a csehek. Litovel a cseh
országrészben fekszik) Ha a fejlődés számottevő, a Pro-Ject
megmérkőzhet a Dual 505-tel is.
A Rotel már több fejtörést okozott nekünk, mert hangszedő is van
benne, mégpedig egy igen olcsó modell, az Audio-Technica AT-110E.
Angliában kb. 23 font az ára, idehaza úgy 3500 forintba jönne, ha
kapható volna. Az önmagában is csaknem 30 ezer forintos Rotel
lemezjátszó tehát minden kétséget kizárólag rangon alul házasodott,
amikor az alapfokú AT-110E-vel lépett frigyre. Válásról szó sem lehet,
tiltja az Egyház: a gépet csakis pickuppal együtt lehet megvenni. Aki
magasabbra vágyik, el kell kótyavetyélnie egy 3500 forintos, immár
használt (mindenesetre csomagolás nélküli) hangszedőt. Mégis, úgy
döntöttünk, hogy a Rotelt hangszedővel is, anélkül is kipróbáljuk.
Éspedig először a NAD, majd a Dual ellenében - aztán majd meglátjuk.
A szeánsz folyamán végig a JMlab Olymp hangsugárzót használtuk, az
Audio Innovations Series 500 erősítővel. Főleg demólemezeket tettünk
fel, a régi Philipset, Propriusokat (Jazz At The Pawnshop, Messiás),
az agyonnyúzott dél-amerikai népzenét az Opus3 harmadik albumáról,
aztán a Sheffield-Wagnert, alkalmanként a Reference Recordings
Fantasztikus Szimfóniáját stb.
PRO-JECT 1
Kulturáltabb, "kerekebb", melegebb, mint a NAD volt, de
dinamikájában és tarhatásában elmarad tőle. Komolyzenére előnyösebb,
popzenén csalódást okozhat.
Az új és a régi Teslába azonos hangszedőt szereltünk, egy-egy
Ortofon MC20S-t. Ez a pickup talán túl elegáns hozzájuk, de
tapasztalataink szerint a legtöbb lemezjátszóval jól párosítható.
Valószínű, persze, hogy a NAD-ot és a Pro-Jectet inkább
MM-hangszedővel fogják használni, ebből a szempontból az MC20S "nem
jellemző". Viszont az MC-próba sokat elárul nekünk a lemezjátszók
lelkéről. Egyébként, a Pro-Ject karja elég robusztusnak látszik, hogy
"meg tudja fogni" a "rázós" MC-hangszedőt.
Pro-Ject 1. Első megszólalásra: kellemes, puha, nem túl
részletező, némi dinamikahiány (az ütős nem csap oda elég nagyot).
Előnye, hogy nem érdes - ez feltehetőleg a jobb hangkar erénye. A
szimfonikus zene törzsét megtartja, nem torzít, a tuttit végig lehet
hallgatni, nem kell lecsavarni a hangerőszabályzót. Ugyanez operán is.
A középsáv kellőképpen meg van fogva. A dinamika azonban itt is
szerényebb. A zongora egységes és csengő. A dél-amerikai zenén
kiegyenlített, közelebb esik a nívós lemezjátszókhoz. Kissé zárt a
hangképe, és nem elég lendületes, de mindent egybevetve
természetesebb, zeneibb, értékesebb, hallgathatóbb. * A sávszélek
tágabbak, a mélye is, magasa is jobb. Hallgathatóbb. Elég nagy
differencia. De ezen sem érzem a teret, a levegőt. * Nekem egyáltalán
nem tetszik. A mélyei döngenek, a hangjai összefolynak, hervadtabb.
Nem nagy különbség, de a másik jobb (hozzá vagyok szokva?). * Gyatra
mélyek (hangszínszabályzós). Kong, üres: beütés, aztán semmi. Tompa,
élettelen, dinamikátlan.
Az etalon. Nyersebb, tolakodóbb, ugyanakkor tompább, fakóbb. Van
egy előnyös regisztere a középsávban, ott feltétlenül jobb, de az
egyes regiszterei nem elég folyamatosak, ezért gyakran fárasztó.
Szimfonikus zenén a jólismert, kissé komor tónus. Itt kissé monós. A
balansza nem olyan jó, de a basszusa igazibb. A nagyvolumenű
szimfonikus és operazenét "nem tartja meg" kellőképpen. Harsányabb,
kissé egysíkú, nem elég színes. * A magasak legteteje hiányzik, az
üveghangok eltorzulnak. A taps nem csattan. Tosca: sávhatárolt
alul-fölül, nem érdekes. A népzenén a mély lábdob poffog, a magasak
nem szépek. Az egész nem tetszett. * Élénk, dinamikus, jobb
tranziensek, jobb basszus. Kevesebb tűzörej. Hallgathatóbb. Nagyobb
színpad. * Klasszis különbség a NAD javára. Jobb és finomabb mélyek,
csengőbb magasak.
*
A zsűri két pártra szakadt (2-2). Ilyenkor mindig rájátszást
rendelünk el, hogy ki-ki beláthassa tévedését, és csatlakozhassék a
másik táborhoz. A rájátszás azonban (Wagner, valamint egy dzsessztrió)
ezúttal nem hozott eredményt, mindenki ragaszkodott eredeti
véleményéhez.
Említést érdemel, hogy a társaság popzene-kedvelő tagjai voltak
azok, akik feltétel nélkül a régi lemezjátszóra szavaztak,
"komolyzenei szekciónk" viszont az új modellt favorizálta. Talán nem
véletlenül. Megkockáztatjuk: a Pro-Ject kiegyenlítettebb, melegebb
hangja klasszikus zenén hosszabb ideig hallgatható, mint a NAD
lendületesebb, élénkebb, de tolakodóbb zenéje. Popzene-kedvelőknek
viszont csalódást okozhat a lemezjátszó kissé visszafogott, nem eléggé
"dögös" muzsikája.
(Szerkesztői megjegyzés: felhívjuk a figyelmet hangszedő-revűnkben
a Pro-Ject 4/I tesztjére. Úgy találjuk, hogy a pickup hangképe és a
lemezjátszóé tükörképszerűen kiegészíti egymást.)
Mitagadás, az új "szupernad" nekünk csalódást okozott. Arra
számítottunk, hogy knock-outolja a becsületben megőszült 5120-at, és
elnyeri tőle a "néplemezjátszó" büszke címet. Ámde kiütésről szó
sincs, a Pro-Ject legfeljebb ha pontozással nyerte meg a mérkőzést, ha
megnyerte egyáltalán. Ráadásul az árát is sokalljuk: értjük, értjük,
hogy már csak dollárért lehet behozatni, dehát ez akkor is csak egy
Tesla...
Másrészt nekünk is el kell ismernünk, hogy ebben az árkategóriában
nincs versenytársa a Pro-Ject 1-nek - ugyanis ebben az árkategóriában
egyáltalán nem is lehet kapni hasznavehető lemezjátszót.
A NAD 5120 immár a múlté, a szokványos hifi-tornyok
tojáshéj-lemezjátszóit pedig nem kívánja se testünk, se lelkünk. Aki
ragaszkodik hozzá, hogy hifi lemezjátszója legyen, de nincs rá több
pénze 16-18 ezer forintnál (vagy, még inkább: CD-játszót vásárol, de
mellékesen az analóg lemezeit is meg akarja tartani), annak még a
Tizennégy Karátos Aranyfülek sem tudnának jobbat ajánlani a Pro-Ject
1-nél.
S ha jól értjük, a Datateam éppen erre alapozta üzletpolitikáját.
ROTEL RP-855
Telt, meleg tónus (a Linn Axis irányába esik, de nélkülözi a nagy
lemezjátszók erejét és finomságait). Kiegyensúlyozott és már
elegendően széles sáv, méltányolható basszusdinamika. Kissé szűk
színpad, a mélysége is csekély. Zárt hangkép.
A rend kedvéért a NAD ellenében is kipróbáltuk a Rotelt, hogy e
meccs eredményéből majd arra is következtetni tudjunk, hol helyezkedik
el az értékskálán a Rotel a Pro-Jecthez képest.
A NAD lemezjátszóban, ha már úgyis benne van, bennehagytuk az
MC20S-t - abszurd kombináció, a pickup négyszer annyit ér, mint a
készülék maga. Ennek ellenére, a Rotel (a saját olcsó hangszedőjével)
szinte lesöpörte az asztalról a "cseh és szlovák" gépet. Egyszerűen
nem voltak versenyben.
ROTEL RP-855 - NAD 5120
Rotel RP-855. A Rotel tónusa tovább mozdult, a Linn Axis
irányában: kiegyenlítettebb, mint a Pro-Ject volt, a sávja is
szélesebb, és még a dinamikája, a lendülete is számottevő. Az olcsó MM
hangszedővel is becsületesen szól, bár hiányolom azokat a
finomságokat, amelyeket a jó MC tud (akár még a NAD-dal is!). A tere
nem elég nyitott, túlságosan benn van a szobában. Dzsesszen
meghittebb, kicsit piszkosabb ugyan, de a hangszerek összjátéka
meggyőzőbb. Itt is túl elöl szól. Wagneren jól együtt van, a rezesek
teltek és szép a színük, a basszus-beütés erőteljes. * Már első
megszólalásra nagy különbség. Tágasabb. A zene lüktetése izgalmasabb.
A sávszélei szélesebbek. Habár érezhetően nem MC: hallom a hibáit is.
* Először nem találtam szerencsésnek ezt a próbát, az volt a
benyomásom, hogy túlságosan kijátsszuk egymás ellen az MM-et és az
MC-t. Ezen később túltettem magam. A Rotelé igen jó MM. Kellemes
magasak és mélyek, nyílt, levegős hangkép, a hangszerek elkülönülnek,
a vibrafon játéka alatt most a zenészek beszélgetését is meghallom (a
NAD-on ennek nyoma se volt). Több információ. Kezd emlékeztetni a
régi, jóminőségű hangképekre, amelyeket hallgatni szoktunk. *
Kapásból: megjöttek a mélyek! Noha MM, még a magasai is elég jók (a
legtetejük talán nem annyira). Jó kombináció, jól van kitalálva.
Az etalon. Hűvösebb, üresebb. "Precízebb", de fárasztóbb. A tere
nyitottabb, levegősebb. Érezni, hogy a jó pickup szárnyalni szeretne,
de a mechanika visszafogja. Unalmas. Nincs tartása. A dob dübörög, a
csattanások eluralkodnak. Dzsesszen száraz, színtelen; tiszta, de
fárasztó. Harsány. * A mélytartományban nem természetes, kiemel,
poffog. A magasa nem cseng, a bőgő nem követhető. A közepe szép,
meggyőző. A terét én kisebbnek érzem. A tartást hangerővel pótolja,
kiabál. A sávszéleken baj van. * Visszafogottabb, sokszor kevésbé
torz, de nem olyan dinamikus. Végig kisebb a lendülete. Komor.
Erőtlen. A fúvós kevésbé csillog. Kulturált, de a zene elveszti
varázsát. * Ez se rossz, de érzem, hogy a pickup hangja "nem tud
keresztüljönni". Néhol szépen szól, de fontos dolgok elsikkadnak.
Wagnernek a legteteje matt, holott emlékezetem szerint az MC20S-nek
csillogó magasai volnának.
A Rotel könnyedén vette az első akadályt (amit el is vártunk
tőle), most hát egy osztállyal feljebb léphet. A középkategóriában
nekünk a Dual 505/3 az etalonunk, azt négy évvel ezelőtt még 17 és fél
ezer forintért meg lehetett kapni. Persze, azóta a Dualnak is felment
(volna) az ára: ha kapni lehetne, szintén belekerülne vagy 30 ezer
forintba, tehát nagyjából "pariban" volna a Rotellel. Ebben a menetben
mind a két lemezjátszót Ortofon MC20S-sel használtuk.
ROTEL RP-855 - DUAL 505/3
Rotel RP-855. Meleg tónus. Tömöttebb. Előre jön. Izgalmasabb, de
van egy zsíros elszíneződése. Nem annyira nyitott; az MC sem tudja
eléggé kinyitni. Dzsesszen meghitt hangulat. Hallgatható. (Később:)
kicsit fojtott. A cinnek piszkosabbak, ennél okvetlenül tisztább kéne
egy MC20S-ről! A vibrafon nagyon szép. A Messiás kórusán vérbő,
nagyvonalú, eleven. Több információ - és több torzítás. Egységes, de
szűk színpad. Túl elöl van. Kissé mesterséges visszhangosság.
Dzsessztrió: nyüzsög, nem eléggé nyugodt, a tranziensek "bemozdulnak".
A basszus üt. Fantasztikus szimfónia: zaftos, sercegő (zavar a
lemezzaj!), lendületes, de színezett. Döntetlen volna - de a vége felé
már inkább a Dualra szavaztam. * Jobb mélyek, nagyobb tér, a
hangszerek jól szétválnak, a sávszélek szélesebbek. Megnyerő. A
középtartomány az erénye. (Később:) a sávszélek mégse. Alul-fölül
hiányzik valami. Egyre inkább a Dualhoz húzok. * Elsőre: lényegesen
jobb a Rotel, erőteljes, jobb mélyek, jó tranziensek, lendület.
Színesebb, élénkebb, sokszor tömörebb és kiegyenlítettebb. De később
már kezdtem elpártolni tőle. A dzsesszlemezen zavart a zaja. A
Bálzenén is. Talán döntetlen. * Mindenben egy picit alulmarad. A felső
basszusban kiemel, majd onnan folyamatosan esik (noha magasban is
messzire elmegy). Dzsesszen nagyon szépen szól. A női kóruson
kíméletlenül torzít. Szimfonikus zenén durva tűzörej, agresszív. Csak
a középtartományban jobb a Dualnál.
Az etalon. Hűvösebb, szárazabb. Fakóbb? Nyílt színpadkép. A
dinamikája kisebb? Dzsesszen szép, tiszta, nyugodt, de picit
sterilebb, nem annyira meghitt. A másik készülék "rátesz a zenére", ez
meg elvesz valamennyit belőle. Később már ez tetszik jobban. A
kórus-zenén nem eléggé vérbő, de tiszta, artikulált, nyitott, levegős,
torzítatlan. Széles, de középen kissé üres színpad. Túl hátul van.
Kevés, de igazi visszhang. Néha nem elég érdekes. A dzsessztrión
fölényesen jobb: tiszta, nyugodt. A zongora, a bőgő és a dob
külön-külön és együtt is a helyén van. A szimfonikus zenén
visszafogott, de szimpatikus. * Talán kevésbé érdekes, kisebb a
dinamikája, de kiegyenlítettebb, tisztább. Egyre inkább az az érzésem,
hogy magasban-mélyben egyaránt jobb (bőgő, vibrafon stb.).
Kulturáltabb, nem színez, semleges. Talán a tere is nagyobb. *
Vacilláltam. A szeánsz elején oda, a vége felé egyre inkább ide
pártoltam. A Bálzenén a Dual lényegesen zeneibb, a vonósai
tetszetősebbek. * Kezdettől fogva a Dual tetszett jobban. Ma este most
először szólt rendesen a zene. Puha mélyek, szebb, kiegyenlített,
világosabb hangkép. A Messiás finom, a dzsessz igazibb, de szimfonikus
zenén a Dualnak is van egy üres tartománya a középsávban - ott a Rotel
a jobb.
A Rotel nem javult akkorát az MC-hangszedővel, mint vártuk volna.
Így is jól szólt, sőt: kicsit be is csapott bennünket. Négyünk közül
hármán ugyanazt az utat járták be: először beleszerettek az RP-855
zaftos, izgalmas, meleg hangképébe, majd a szeánsz előrehaladtával
egyre inkább átpártoltak a Dual szerényebb, nyugodtabb
interpretációjához. (A negyedik szavazat egyértelműen a Dualé.)
A Rotel jó lemezjátszó, ha nem is elsöprően jó. Az alapfokról
egyből meglehetősen magasra rúgja fel a mércét - és aztán ott is
hagyja. Amivel azt akarjuk mondani, hogy az RP-855 és az olcsó AT-110E
násza az Égben köttetett: várakozáson felül jó házasság. Nem érdemes
kipróbálni, hogy vajon micsoda hiper-szupert faraghatnánk belőle, ha
kicserélnénk a hangszedőjét egy értékes MC-típusra. (Mellesleg, az
importőr Zebraudio véleménye szerint is kifejezetten MM-re van
kitalálva.) Ezt a lemezjátszót így kell használni, ahogy van.
*
A Hifi Magazin itt mond köszönetet a revűhöz kölcsönzött
lemezjátszókért a DATATEAM-nek és a Zebraudiónak.
*
Technics CD-játszók
Idén sem menekülhet a Tisztelt Olvasó a Technicsektől. Ha mégis
menekülni próbálna, hadd kiabáljunk utána, hogy: vissza, vissza, ezt a
szeánszot nem érdemes kihagyni! Emlékeztetőül: a múltkoriban alapfokú,
20-24 ezer forintos gépekkel barátkoztunk, és egész tűrhetőnek
találtuk őket. Köztük volt az új Technics család két juniorja, az
SL-PS100 és 300. Most a család szeniorjai következnek, az SL-PS700 és
900. Persze, drágábbak az öccseiknél, körülbelüli áruk 35, illetve 45
ezer forint, ennek fejében viszont sok szolgáltatást is nyújtanak.
Természetesen MASH rendszerűek. Ismeretes, hogy a Multi Stage Noise
Filtering a Technics cég 1-bites szisztémaíjának a neve (bővebben
írtunk róla az 1991/1. lapszámban - esetleg érdemes újra beleolvasni).
A két gép meglehetős mértékben azonos, ezért mi csak a nagyobbikat
(bonyolultabbikat) fogjuk részletesen ismertetni, a másikról inkább
csak azt mondjuk el, milyen szolgáltatást hagytak le róla.
SL-PS900
Elegáns készülék. Eltérően a szokásos divattól, korongtartó fiókja
nem baloldalt van, hanem középen.
KEZELÉSE, SZOLGÁLTATÁSAI
Balról: ki/bekapcsoló gomb, fejhallgató-csatlakozó
(hangerőszabályzóval), valamint egy tolókapcsoló a Timer funkcióhoz.
(Azt állíthatjuk be vele, hogy ha időkapcsoló órával kapcsoljuk be a
készüléket, akkor normál, avagy véletlenszerű sorrendben játssza-e le
a korong műsorát. Nem valami létfontosságú szolgáltatás.)
A korongtartó fiók fölött nagyméretű, intelligens kijelző
(intelligencia-hányadosa legalább 150). Szükség is van az eszére, mert
gépünk minden elképzelhető és elképzelhetetlen szolgáltatással fel van
ruházva, igen sok mindenről kell tájékoztatnia gazdáját. Jobboldalt 22
számgomb, ezekkel bármelyik műsorszámot közvetlenül elérhetjük. Négy
nagyméretű gomb: az üzemmódkapcsolók (fióknyitás/zárás, Stop, Szünet,
Lejátszás).
Az előlap legfelső részén 5 kisméretű kerek nyomógomb, valamint
két téglalap-alakú. Az első két gombbal a kijelző üzemmódját lehet
változtatni. A kijelző egyebeken kívül azt is a tudtunkra adja, hogy
magnózás közben a kazettának éppen melyik felére másolunk ("A" vagy
"B"). Természetesen a szokásos információkat is megkapjuk, a
műsorrészek számáról, össz-idejéről, a még hátralévő időkről (a teljes
műsorra, illetve egy-egy műsorszámra) stb. stb. A többi gomb a
programozással kapcsolatos. Összesen 32 számot lehet programozni.
Legalul az előre-hátra keresés gombpárját találjuk, továbbá 6
kisméretű gombot (5 programgombot plusz egy "Funktion Managert"),
ezekkel igen sok mindent elő lehet varázsolni a készülék memóriájából,
csak ember legyen a talpán, aki megjegyzi, hogy melyik gomb mire való.
Főleg a magnósoknak lesz rá szükségük, hogy elmélyedjenek a használati
utasításban. Itt mi csak végigszaladunk a másfél tucat szolgáltatáson:
műsorkeresés üres részek (szünetek) nélkül; kazetta-oldal
kiválasztása; felvétel több CD-ről (eközben az egyes korongok
műsorideje mindvégig a memóriában marad!); csúcsszintű részek
megkeresése, hogy beállíthassuk a magnó kivezérlését; a műsor
lehalkítása szalagvégen vagy az előre megszabott időpontban; műsorok
közötti üres részek átugrása; beprogramozott részek átrendezése
(miközben a kazetta mindkét oldalára megtervezett játékidő változatlan
marad!); ismétlés (az egész korongé, vagy a programé); lejátszás
véletlenszerű sorrendben; valamely műsorrész lejátszása és ezt
követően pillanat-állj; a műsor szintjének felerősítése/lehalkítása az
előre kiválasztott helyen; ugrás előre/hátra a műsorrészek, illetve
index-számok között.
E funkciókban sok egyéb finomság, extra szolgáltatás rejlik.
Megtehetjük, hogy a műsorrészek közé 4 másodperces szünetet iktatunk,
de azt is elérhetjük, hogy a műsorszámok között egyáltalán ne legyen
szünet (holott eredetileg volt). Az már szinte természetes, hogy a gép
úgy meg tudja szervezni a magnófelvétel műsorát, hogy a szalagon a
lehető legkevesebb üres hely maradjon. Az oda/visszajátszó magnóknak
időt hagy irányváltásra, ki- vagy beúsztatja a hangot stb.
A távvezérlő segítségével további szolgáltatásokat varázsolhatunk
elő a cilinderből. Például szabályozhatjuk vele a hangerőt (a készülék
hangfrekvenciás kimeneti szintjét). Számgombok is vannak rajta.
Az SL-PS900 hátlapján egy szabályozható és egy fix szintű
hangfrekvenciás kimenetet találunk (ezek aranyozott RCA-hüvelyek), egy
3,5mm-es Jack-hüvelyt a magnó szinkronizálására, valamint egy
szabványos optikai kimenetet.
SL-PS700
Nagyon hasonlít a 900-asra, a méretei is ugyanazok. Lehagyták róla
a Timer kapcsolót, és kevesebb van rajta egy sornyi számgombbal (de
így is 32 műsorszámot programozhatunk vele, csak egy picit
nehézkesebben). A távvezérlője kisebb; azon is kevesebb a számgomb, és
nincsenek rajta index-léptető gombok. A nagyobbik gépen még külön
gombpárt kaptunk gyors, illetve lassú keresésre, itt viszont erre a
célra csak egyetlen gombpár szolgál; ha a gombok valamelyikét
lenyomjuk, akkor először lassan kezd keresgélni a kiolvasófej, majd
felgyorsul.
FELÉPÍTÉSÜK
Megint a nagy géppel kezdjük. Bonyolult masina, de áramköreit oly
nagyfokú integráltság jellemzi, hogy az elvi kapcsolási rajza még
áttekinthető marad.
Az "optikai pick-up" jelét már a kiolvasófejben egytranzisztoros
erősítő fogadja. Szervó-erősítő IC következik (AN 8800 SCE2), aztán a
digitális processzor (MN 6626), majd a digitális szűrő plusz D/A
átalakító, közös IC-ben elhelyezve (MN 6476). Kimenetén a két csatorna
hangfrekvenciás jelét kapjuk.
A hangjelet előbb differenciál erősítőre, majd a Technics által
előszeretettel alkalmazott "Class AA" erősítőre vezetik, ez utóbbi
áramkört aluláteresztő szűrővel és némító fokozattal is ellátták.
Csupán ehhez a részegységhez 7 dual IC-t és 10 tranzisztort használtak
fel nem takarékoskodtak az alkatrészekkel! (A konstrukció azért
látszik annyira bonyolultnak, mert a gépen két kimenet van: egy fix,
és tőle függetlenül egy szabályozható kimenetű.)
A készülék vezérlését ("system control") egy MN 1554 PKK6 jelű
IC-re bízták.
A múltkori Technicsek (SL-PG100 és 300) leírásakor kitértünk rá,
hogy a fokuszáló, sávkövető, kiolvasófej-mozgató motor működtetését
egy digitális szervó processzor végzi, s hogy azt viszonylag egyszerű
beszabályozni. A két nagyobbik gépben is ezt a megoldást alkalmazták.
Figyelmet érdemel a hálózati tápegység. Két egyforma
transzformátor közül az egyik a hangfrekvenciás, a másik az egyéb
áramköröket látja el. Az egyenirányítókra, stabilizátorokra és
kapcsolótranzisztorokra itt nem térünk ki, van belőlük bőven.
Bonyolultsága ellenére, a CD-játszó belseje igen jól áttekinthető,
rendezett, szükség esetén a gépet könnyen lehet javítani. A nyomtatott
áramköri lapokat bontható szalagkábelek kötik össze.
A doboz fémből készült, előlapja műanyag. Az aljlapot külön
műanyag burkolattal is ellátták.
Az SL-PS700 felépítése annyiban tér el a fentiektől, hogy elmaradt
a fix hangfrekvenciás kimenet (s vele együtt néhány IC és
tranzisztor), továbbá az egyik IC-hez néhány kezelőgombbal, azaz
kapcsolóval kevesebb csatlakozik. A tápegységbe pedig csak egyetlen
transzformátort építettek, az látja el az összes áramkört.
MÉRÉSEINKHEZ
Ebben a fejezetben már visszatérhetünk megszokott módszerünkhöz,
és külön kommentáljuk a két gép bizonyítványát.
Kiemeljük, hogy az intermodulációs torzítás mindkét Technics
CD-játszón annyira alacsony, hogy műszereinkkel nem is tudtuk megmérni
(alacsonyabb, mint 0,01%). A specifikációk szűkszavúak, de szigorúak.
A nagyobbik gép, értelemszerűen, egy picit többet ígér, mint a
kisebbik, de a különbség minden paraméterben csak árnyalatnyi.
SL-PS700. A feszültségek/impedanciák rendben vannak. A
fejhallgató-erősítő gyakorlatilag bármiféle fejhallgatót ki tud
vezérelni, elegendően nagy hangerőre.
A linearitás -60dB-ig jó, -80dB-n az eltérés jelentékeny, -90dB-n
már csak zajt kaptunk, hasznos jel nem volt mérhető.
A frekvenciagörbe mindössze 0,2dB-t esik 20kHz-en. A két csatorna
átvitele szinte azonos.
Az áthallási csillapítás kitűnő, bár a jobb csatornán egy
lehelettel elmarad a specifikációtól. A jel-zaj arány úgyszintén (de
ez legyen a legnagyobb bajunk). A dinamikatartomány széles, a
harmonikus torzítás (a rendszer korlátain belül) alacsony, a
kivezérlés és a frekvencia függvényében egyaránt. A
négyszögjel-átvitel megfelelő, bár 1002 és 5512Hz-en is (enyhe)
aszimmetria látszik. Az impulzus-átvitel nagyjából szimmetrikus. A
hibajavítás jól működik, a hozzáférési idő rövid.
Összefoglalva: a linearitása lehetne jobb is. De ígéretes
készülék.
SL-PS900. Kicsivel többet vártunk tőle, és ez be is jött.
A feszültségek/impedanciák rendben vannak. A feszültségkimenet
szintje észrevehetően nagyobb a szabványosnál. (Ebben tendenciát
látunk, a gyárak így is javítani akarnak a jel-zaj arányon. A 2,45V-os
kimenő feszültség persze nem fog túlvezérelni semmilyen tisztességesen
megépített erősítőt.)
A linearitás itt még -90dB-n is kifogástalan. A frekvenciagörbe
esése 0,2dB az egyik csatornán és 0,4 a másikon. Az áthallási
csillapítás kivételesen nagy, ilyet eddig még nem mértünk (a
specifikációt is túlteljesíti). A jel-zaj arány szintén kifogástalan.
A harmonikus torzítások alacsonyak. Az oszcillogramokon enyhe
aszimmetria. A hibajavítás megfelelő, a hozzáférési idő rövid.
Összefoglalva: Még biztatóbb, mint a másik.
Szeánsz
A Technics erősítők és magnók nem nagyon tetszettek nekünk, de az
új CD-játszókról egészen jó benyomásokat szereztünk - lásd előző
számunk szeánszait. Az SL-PG100 és 300 tesztje még bekerült az előző
számba, az SL-PS700 és 900 erre a számra maradt. A két szeánsz csaknem
egybeesett, a tesztkörülmények tökéletesen azonosak voltak. Etalon
gyanánt még mindig a Rotel RCD-855-öt használtuk, és a tesztműsor is
ugyanaz volt, mint a múltkor.
Egy-egy típuscsaládnak általában megvan a maga jellegzetes
hangképe, így volt ez a magnókkal és a erősítőkkel is. Tulajdonképpen
a CD-játszók hangjában is mindig ott bújkált valami "jellegzetesen
Technics", ennek ellenére a soronkövetkező gép egészen másféleképp
zenélt, mint a kisebb típusok. Mondhatnánk: klasszissal szebben szólt.
A különbség főképp abban nyilvánult meg, hogy a CD-hangnak szokatlanul
telt és mély basszusai "nőttek" - mint ezt a zsűri minden egyes tagja
hangsúlyozni fogja!
TECHNICS SL-PS700
Meleg, dús hangzás,
a magasa kissé kevés,
a felső prezensz színez,
a tere mérsékelt,
de igen jól hallgatható.
Meleg, telt hangzás, nagyon tetszik, kevésbé nyugtalanító. Ezek a
mélyek nem igaziak, de nagyon kellemesek. Ez már méltó vetélytársa a
Rotelnek! Két eltérő hangkép, nehéz értékítéletet alkotni (én nem is
tudok). A Technics sokszor zeneibb, semmi olyat nem csinál, ami
zavarna - igaz, elfogadnék egy kicsivel több magashangot. * Rengeteget
javult a kisebb modellekhez képest. Nagyon jó, puha mélyek, a magasa
is megjött, a tere ugyan még mindig kisebb, de definiáltabb. Meleg,
kellemes, szimpatikus, nyílt hangkép, néha tisztább is, öröm
hallgatni, én erre szavazok. * Minőségi változás: lényegesen jobb az
eddigieknél. A következő történt. A Technicsek eddig kiemeltek a
sávszéleken, csak a sáv szűk volt. Most a sáv szélesebb lett
(szélesebb, mint a Rotelé), és még mindig van rajtuk egy kis kiemelés.
Dögösebb, bassz-reflexes. Popzenén cseng-bong, néha jobban is, mint
kellene (a valóság nem ilyen). Csajkovszkij Rózsakeringője szellős,
most először hallom, hogy a húrnak utózengése van. Csak az a baj, hogy
a magaskiemelés miatt a vonósok nem szépek. * Sokkal több mély, mint
eddig. Ettől az egész lágyabb, amellett elegendően élénk, bár nekem
túl közeltéri (jobb szeretném egy kicsit messzebbről hallgatni, ebből
a szempontból még mindig technicses). A magasai még mindig nem az
igaziak; reszelősek is. Az egész túl dús, túl zaftos. A hangzási
balansza kitűnő, a tónusa viszont nem tetszik. Legnagyobb erénye a
basszusa - nem lebecsülendő erény. Emiatt feltétlenül számításba kell
venni.
Az etalon. A mélye inkább csak üt. A tere szélesebb, de hamis:
középen üres. * Nem szimpatikus hangkép. Néha torznak érzem. *
Szárazabb, keményebb, sterilebb hangzás. * A tónusa tetszene, de a
balansza nem jó. Szellősebb, de nincs elegendő tartása, hamarabb
fáradok. Kicsit kopogós.
TECHNICS SL-PS900
Kiegyenlítettebb,
kevésbé húz basszusba,
a magasa ennek is esik,
a tere jobb, de a zenéje
kevésbé "szimpatikus"
Időnként több részlet. El tudnék viselni egy kicsit több
magashangot. De így is erre szavazok. * Továbbra is a Technics a jobb.
Meg őrizte az előző modell erényeit. A leg-magasai szebbek (pengetés,
hegedű), csak éppen most nem következett be olyan minőségi ugrás, mint
amit a 700-as produkált a kisebb Technicsek után. Nem tudom, megér-e
ez a különbség tízezer forintot. * Nem ér meg. Sőt, továbbmegyek: én a
két Technics közül az előzőt választanám. Ennek leszedtek a
basszusából, meg a magasaiból is. Popzenén cseng-bong, de az énekes
hangja nem biztos, hogy jó. Az operán is, valami elveszett - habár az
energia, a lendület megmaradt. A Rotelnél így is jobb. * Szerintem is
kevesebb lett a basszus, amely pedig az előző Technics legfőbb erénye
volt. A Rotelénél persze így is sokkal több. A magasa tisztább,
levegősebb lett, de a teteje most is hiányzik. Jobban pozícionálja a
hangszereket, mint a 700-as, de van benne egyfajta nyugtalanság, a
hangkép valósággal rámesik, mint a Technics erősítőké, ez fárasztó.
Nyomja a fülem.
Az etalon. A magasai, a nyíltsága, a tere még mindig rokonszenves,
de lehetne lendületesebb. Időnként érdes. Kicsit kemény. * Gyakran
sovány, a magasai csattognak. * Ebben a menetben nincsenek kétségeim,
nekem a Rotel tetszik jobban. Keményebb, hűvösebb hangkép, de egyben
levegősebb is. A tapsok fölényesen életszerűbbek. A tónusa helyesebb -
csak lenne egy kicsit több basszusa, melegsége. De tisztább,
levegősebb, nyugodtabb, igazibb.
*
Csak mintegy mellékesen jegyezzük meg, hogy összehasonlítottuk a
700-as Technicset a Pioneer PD-91-gyel is. Nincsenek csodák: a drágább
gépnek nemcsak a magastartománya tisztább és levegősebb, de még a
basszusa is mélyebbre megy - csak nem tolakszik annyira.
Úgy látszik, ebben az árkategóriában (tehát 35-45 ezer forint
között) a CD-technika még nem produkálja azt a gépet, amellyel minden
zenei műfajban meg lehetne alkudni. De aki tud okosan megalkudni, az
itt már talál magának valót. A két Technics közűi az SL-PS700
mindenképpen méltó a hifisták figyelmére, ez a gép olyat produkál,
amit hasonszőrű CD-játszótól még nem hallottunk. Nem fenntartás nélkül
ajánljuk - de feltétlenül ajánljuk.