Még Menőbb Manók |
És Még Drágábbak is. A közismert NAD 3020 erősítő, a brit
hifi-magazinok kedvence (vagy ahogy mi neveztük el: Menő Manó) tíz
esztendővel ezelőtt úgy 100-110 fontsterlingbe került, és ma sem
sokkal magasabb az ára. Mostani revűnk szereplői viszont már a 200-240
fontsterlinges klub tagjai, ezért titulálhatjuk őket Még Menőbb
Manóknak. A High Tech birodalom óriásaitól egy világ választja el
őket, de a szerényebb hifi-berendezést meglepően feljavíthatják - ha
hihetünk a brit hifi-magazinoknak. (És megfordítva: ha tényleg ennyire
ügyesek ezek a manók, akkor megerősítik a brit hifi-magazinokba vetett
bizalmunkat.)
A 776 olvasói nagy valószínűséggel kitalálják a három manó nevét:
Pioneer A-400, Arcam Alpha 3, Musical Fidelity B1/II. Éppen a mostani
lapszemlénk tanúsága szerint az Audiophile októberben közös tesztet
rendezett a Pioneernak és az Arcamnak, és - hogy teljes legyen a
mezőny - a referenciagépek között a Musical Fidelityre is hivatkozott.
Nosza, mi is összehoztuk ezt a partit. A gépeket gond nélkül be tudtuk
szerezni: kölcsönkaptuk őket az itteni "dealerektől", kettőt a Zsolt
Audio-tól, a harmadikat a Datateamtől. Itt mondunk nekik nyilvánosan
köszönetet.
Ezt a rovatunkat elvben a "Harmadév Nyuszijának" kreáltuk
(Playmate Of The Month), a High End Audio sztárjainak, az "erotikusan
szép gépeknek", amelyekről mi, halandók csak álmodozhatunk. De nem
könnyű ám megtalálni az "igazit", amelyhez valami tanulságos revűt
kapcsolhatnánk (arról nem is beszélve, hogy a legdrágább gépek gyakran
egyáltalán nem szépek). Úgy érezzük, hogy a Még Menőbb Manók
tesztjével sokkal nagyobb hasznot hajtunk az olvasók többségének, mint
amekkora élményt valamely audio-madonna sztárfotójával szereztünk
volna neki. (Legközelebb majd megint keresünk egy szexis hangsugárzót
vagy badibildinges erősítőt.)
Szegény ember vízzel főz és takarékon hifizik. Ezek a gépek
azonban talán még az Átlagmagyarnak is beleférnek a költségvetésébe.
Eltöprenghet rajta: vajon mire lehetnek képesek ezek a törpe erőművek?
Hátha őnála is beválnának... Hátha nem is kellene jobb náluk. Hátha
olyanok ezek a Még Menőbb Manók, mint a közmondás szerinti szovjet
törpék: óriásiak...
ARCAM ALPHA 3
Egyszerű kinézetű, 2x40 wattos erősítő, 4 és 8 ohmos terhelésre
egyaránt dolgozik. Specifikációja semmi különlegeset nem ígér -
átlagosnak tűnik.
Minimanóhoz minimalizmus illik. Az Arcam azonban "komplett"
erősítő, amennyiben hangszínszabályzói is vannak. Az előlapja így is
kitűnően áttekinthető. Balról a bemeneti szelektor Phono és három
nagyszintű bemenet között választ (az egyikre az van írva, hogy
"Video", de persze ez is ugyanolyan, mint a többi). Két nyomógomb
következik, az első a monitorkapcsoló, a másikkal a hangszín- és
balansz-szabályzást lehet kiiktatni. Potméterek: hangerő-, aztán a két
hangszínszabályzó, majd balansz-szabályzó. A fejhallgatót a szokványos
6,3mm-es jack-hüvely fogadja. Amikor fejhallgatót használunk, a
kétféle hangszóró-kimenet közül az egyik (a "Switched" jelzésű)
automatikusan leválasztódik az erősítő kimenetéről. A sort a hálózati
kapcsoló zárja, zöld színű LED-del.
A hátoldalon 6 pár RCA csatlakozóhüvely (a fono-bemenet mellett
földelőcsavar) és 2 pár csavaros-szorítós hangszóró-csatlakozó. A
kezelési útmutató megemlíti, hogy az Arcam 3 az úgynevezett kettős
kábelezésre is alkalmas. (Amennyiben kettős hangszórókimenete van.
Multikábelezni más erősítővel is lehet, csak azzal esetleg többet kell
piszmogni, amikor bekötjük a kábeleket.)
FELÉPÍTÉSE
Kapcsolási rajzot nem kaptunk róla. Csak levettük a fedelét és
belenéztünk. A tápfeszültséget egy közepes méretű toroid
transzformátor szolgáltatja, a puffer elkók 10000µF-osak. A
teljesítményerősítőt diszkrét elemekből, tehát tranzisztorokkal
építették. (Látunk a készülékben négy NE5532N típusú IC-t is, ezek
feltehetőleg a fono előerősítő és a hangszínszabályozó egység
alkatrészei.) Hűtőborda nincs, a teljesítménytranzisztorokat a
hátlapra erősítették, pontosabban a hátlap-aljlapra, ez egy összefüggő
fémlemez.
Az erősítő egyetlen, nagyméretű nyomtatott áramköri lapon
helyezkedik el. Kellőképpen rendezett a belseje, az összképet csak
néhány gyógy-alkatrész rontja. Így nevezik a szakzsargonban azokat az
alkatrészeket, amelyek eredetileg nem részei a konstrukciónak, nincs
is helyük a paneleken, utólagosan építik be őket oda, ahová sikerül.
MÉRÉSEINKHEZ
Mint említettük, a specifikáció nem látványos. (De azért
tisztességes.) A feszültségek/impedanciák rendben vannak, de a
nagyszintű bemenetekről mért impedancia viszonylag alacsony. Illendő
lett volna 40-50 kohmra Feltornászni.
A 0,5% harmonikus torzítással határolt kimeneti teljesítmény
elegendő, 4 ohmon pedig már számottevő. (A névleges teljesítményen
mért harmonikus torzítás nagyságrendekkel alacsonyabb, mint amit
specifikálnak. Nem mintha extrém módon alacsony volna - inkább a
specifikációban megadott 0,5% a magas.) A
teljesítmény-frekvenciatartomány rendkívül széles, a felső
határfrekvenciát már nem is tudtuk meghatározni. Igaz, hogy (a
specifikáció szellemében) a gépet egészen 0,5% harmonikus torzításig
vezéreltük, de még így is le a kalappal előtte. A komplex terhelés
"kockadiagramja" is szép: az Arcam az alacsony impedanciákon is
helytáll. A kimeneti feszültség stabilitása megfelelő.
A frekvenciajelleggörbe nagyszintű bemenetről 2Hz-től 30kHz-ig
teljesen lineáris, a fono bemenet görbéje azonban 100Hz alatt erősen
esik, 20Hz-en már 4dB a hiány!
A hangszínszabályzók kevés vizet zavarnak, még a szerény
specifikációjukat sem teljesítik (nem mintha többre volna szükség). A
balansz-szabályzó jól működik.
A fázis-frekvencia jelleggörbe csak a magasabb frekvenciákon tér
el a lineáristól (megfelel a frekvenciagörbének). A harmonikus
torzítás (bármekkora kimeneti teljesítményen) kellőképpen alacsony. Az
intermodulációs torzítás átlagos.
A zajok alacsonyak. A készülék mentes bármiféle búgástól. A
maradékfeszültség-erősítés rendben van. Az áthallási csillapítás
átlagos. A különböző bemenetek közötti áthallás jobb az átlagosnál.
A négyszögjel-átvitel kapacitív terhelés hatására enyhén berezeg.
A különbségi torzítás mindkét bemenetről kitűnő - kedvező előjel!
Ezentúl mindig megfigyeljük, invertálnak-e az erősítők. Nos: az
Alpha mindegyik bemenetéről megtartja az abszolút fázist.
Összefoglalva: széles teljesítmény-frekvenciatartomány, alacsony
különbségi torzítás, derekas helytállás a komplex terhelésen,
egyenletes frekvenciaátvitel - kivéve fono-ról a mélytartományt. Úgy
látszik, minden nem jöhet össze.
MUSICAL FIDELITY B1/II
Ez viszont tényleg minimalista manó. A prospektusa is minimalista:
nem mondja meg, hány ohmos terhelésen szolgáltatja az erősítő a maga
2x35 wattját. Csak arra figyelmeztet, hogy legalább 88dB érzékenységű
hangsugárzót használjunk. Megszívlelendő tanács, mert hát a
teljesítmény viszonylag szerény. De ezzel túlságosan is megkötik a
vevő kezét. A hangsugárzók többségének nincs ki a 88 decibelje.
A készülék elüt a megszokott dizájntól, a karcsú fekete doboz
előlapját alul-felül "lecsapták", ettől még keskenyebbnek látszik,
mint amilyen. A kezelőszervek így is elférnek rajta, mert nincs sok
belőlük. Baloldalt a hálózati kapcsoló egy billenőkapcsoló, beépített
LED-del. A szokásos fejhallgató-csatlakozó következik, ez is
leválasztja a hangszórókat az erősítő kimenetéről. Hangerőszabályzó,
kimeneti választókapcsoló (a magnózáshoz) és végül a bemeneti
szelektor.
A Musical Fidelity B1/II mozgótekercses hangszedőt is fogad.
Ugyanazt a lyukat kell használni, mint egyébként, de van mellette egy
átkapcsológomb, MM-MC felirattal. Szokatlanabb szolgáltatása a
kimeneti választókapcsoló, ezzel a 2. számú magnó kimenetét
kapcsolhatjuk bármelyik bemenetre. Magyarán: miközben a bemeneti
szelektorral kiválasztott műsort hallgatjuk, magnószalagra vehetjük
egy másik bemenet műsorát a Tape 2 kimenetről.
A hátoldalon 6 pár RCA hüvely (a Phono hüvelyek mellett
Földelőcsavar és a már említett MM-MC váltó), továbbá egy pár
csavaros-szorítós hangszórócsatlakozó.
FELÉPÍTÉSE
Erről sem tudunk sokat. Rajz persze nincs hozzá. Majd rajzolunk!
(Igazság szerint lapzárta után mégis befutott egy másolat a kapcsolási
rajzról, de akkor már késő volt. A Szerkesztő utólagos megjegyzése.)
Akár az Arcamnak, ennek a teljesítményerősítője is diszkrét
elemekből van felépítve, azaz tranzisztoros. Meglepetésre 4-4 darab
teljesítménytranzisztort alkalmaz csatornánként (2N5880-2N5882).
Valószínűleg azén van ennyire szükség, hogy az erősítő - a
specifikáció értelmében - ±45A csúcsáramot tudjon szolgáltatni! A
jónéhány kisjelű tranzisztoron kívül két IC-t is találtunk benne
(TL072CP).
A hálózati transzformátor igencsak kicsi; toroid kivitelű. A
puffer elkók értéke 4700µF.
Az áramköröket egyetlen nagyméretű panelra szerelték, ezen kapott
helyet a 8 végtranzisztor is, mindegyik egy-egy saját pici, "fésűs"
hűtőfelületen.
Az erősítő belső kialakítása rendezett, átgondolt. A háza
fémlemezből készült.
MÉRÉSEINKHEZ
A bemeneti feszültségek és impedanciák rendben volnának, de
egyvalami a szemünkbe szökik. Mozgótekercses bemenetre kapcsolva, pár
száz ohmos helyett 22 kohmos impedanciát kapunk, ezt nem tudjuk mire
vélni. A maximális bemeneti feszültségek átlagosak. A fejhallgató- és
magnókimenet feszültsége/impedanciája megfelelő.
Mivel sem a specifikációban, sem magán a készüléken nem tüntetik
fel, hány ohmos terheléssel szabad használni, a 8 ohmnál maradtunk, a
méréseket ekkora műterheléssel végeztük. Nem mertük 4 ohmmal terhelni,
féltünk, hogy baj lesz vele. Ezt azért fontos előrebocsátani, mert a
jellemző kimeneti teljesítmény 8 ohmon még a specifikált 35 wattot sem
érte el. A zenei kimeneti teljesítménytől sem kell a falnak menni. A
kimeneti feszültség stabilitása átlagosnál gyöngébb. Komplex
terhelésen viszont rendkívül szabályos "kockát" rajzolt a gép, tehát
valóban nagy kimeneti áramot tud szolgáltatni.
A teljesítmény-frekvenciatartomány a bal csatornán igen szűk, a
másik csatornán jóval szélesebb. Feltehetőleg egyedi hiba.
A bal csatornán a teljesítmény függvényében mért harmonikus
torzítás is magasabb. (A névleges teljesítményen aztán mindkét
csatornán felszalad a torzítás, meghaladja a specifikált 0,5%-ot.)
Szintén a bal csatorna gyengélkedése okozhatja a magas IM torzítást,
mert a jobb csatornán kapott érték átlagos.
A frekvenciaátvitel a nagyszintű bemenetről kifogástalan, pár
Hz-től 50kHz-ig lineáris. MM-bemenetről még minden rendben van, csak
20Hz-en mértünk 1dB szintesést. MC-bemenetről azonban ugyanott már
majd' 6dB hiányzik.
Az áthallási csillapítás kifejezetten gyönge, főleg a bal
csatornából a jobb csatornába. Erre azért illett volna jobban
odafigyelni! A maradékfeszültség-erősítés rendben van, és még
elfogadható a különböző bemenetek közötti áthallás is.
A zajok nagyszintű bemenetről átlagosak. A fono-bemenet adatai
lehetnének jobbak is. MM-en, MC-n egyaránt számottevő eltérést mértünk
a két csatorna zaja között.
A négyszögjel-átvitel már 1kHz-en is piciny túllövést mutat,
10kHz-en aztán még inkább. Kapacitív terhelésre a túllövés még
erőteljesebb, viszont szerencsére alig marad berezgés utána.
A fázis-eltérés a sáv mindkét szélén számottevő.
A különbségi torzítás nagyszintű bemenetről igencsak erős. Fono
bemenetről kedvezőbbnek tűnik.
Az erősítő nem invertál, mindegyik bemenetéről megőrzi az abszolút
fázist.
Összegezve: nem vagyunk elragadtatva a B1/II-től. Kimeneti
teljesítménye szerény, az MC-bemenet frekvenciaátvitele az alsó
tartományban lekonyul, az áthallási csillapítás gyönge, a két csatorna
közül a bal többet torzít, a jobb pedig többet zajong. Nagyszintű
bemenetről a különbségi torzítása túl magas. Legmeggyőzőbb paramétere
a "kockadiagram".
PIONEER A-400
Egyszerű, de elegáns. ("Bársonyos" fekete előlap, aranyszínű és
mégsem hivalkodó felirattal - a japán gépek azért mégiscsak szebbek a
brit masináknál!) Kimeneti teljesítménye 4 ohmon 2x70W, 8 ohmon 2x50W
(minimális torzítással határolva). Különösebb szolgáltatásokat nem
nyújt, de az MM-en kívül MC-hangszedőt is fogad. Angol nyelvű kezelési
útmutatója és specifikációja korrekt.
A kezelőszervek itt is egy sorban helyezkednek el. Baloldalt a
hálózati kapcsoló (LED-del). A fejhallgató-csatlakozás itt is a
szabványos, és itt is úgy működik, hogy leválasztja a hangszórókat a
végfokról. A felvételi szelektorral azt állíthatjuk be, hogy a két
magnó melyik bemenet műsorát vegye. (A Tape 1->2 és a Tape 2->1
állásban egyik magnóról a másikra másolhatunk. "Off" állásban
értelemszerűen nincs magnófelvétel. "Source" állásban a bemeneti
kapcsolóval kijelölt műsorforrás jelét adjuk a magnóra. Valódi
monitorkapcsoló nincs rajta, holott az fontosabb volna.
A bemeneti választókapcsoló után a kettős hangerőszabályozó
potméter következik, ennek árnyékában szerényen megbúvik az MM/MC
nyomógomb.
A hátoldalon 8 pár RCA csatlakozóhüvely (azért ilyen sok, mert két
magnóhoz van ki- és bemenet). A lemezjátszó földelővezetékéhez
szorítócsavart kapunk. A hangszórócsatlakozók csavaros-szorítósak, de
banándugót is fogadnak.
FELÉPÍTÉSE
Hogy a Még Menőbb Manók versenye teljesen sportszerű legyen, ehhez
a készülékhez sem kaptunk dokumentációt. A háztetőt leemeltük,
bebámészkodtunk, amit láttunk, elmondjuk.
A transzformátor nagyméretű, de hagyományos kialakítású. A puffer
elkók 10000µF-osak. Ez az erősítő is diszkrét elemekből épül fel,
habár a tranzisztorokon kívül egy IC-t is tartalmaz. Érdekes a
végtranzisztorok hűtőfelületének kiképzése. Méhsejt-szerű, akárcsak az
egész váznak a szerkezete is. A prospektusban hivatkoznak is rá,
vibrációmentes konstrukciónak nevezik. Az alkatrészek többsége egy
nagyméretű nyomtatott áramköri lapon helyezkedik el, de vannak a
készülékben kisebb NYÁK-ok is. A Pioneer A-400 erősítő belvilága
rendezett, átgondolt, bizalomébresztő.
Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vagyunk
elégedve - csak azt nem értjük, hogy Magyarországra miért éppen a 240V
hálózati feszültségre készült példányokat imponálták! Ezt a kivitelt
az angol piacra szánták, ott 240V a szabványos hálózati Feszültség.
Nyilvánvaló, hogy van a gépnek "kontinentális" változata is, 220V-os
transzformátorral, csak az importőr nem gondolt rá vagy, még inkább:
nem fért hozzá. Sajnos, a 240 voltos hálózati feszültségre tervezett
erősítőnek a teljesítménye Magyarországon körülbelül a 80 százalékára
esik vissza!
MÉRÉSEINKHEZ
Kezdjük mindjárt ezzel, a kimeneti teljesítménnyel. Ez a paraméter
szorosan összefügg a tápfeszültséggel, ezért kétféleképpen is
megmértük: 220 és 240V-ról is. Mérési táblázatunkban a 240V-os
tápfeszültséggel mért adatok szerepelnek, ezek fölöttébb impresszívek,
4 ohmon például a zenei kimeneti teljesítmény nem kevesebb mint 132W!
A magyar hifista ebből a teljesítményből kevesebbet fog látni, az ő
számára az A-400 képessége csupán:
4 ohm, mindkét csatornán egyszerre: 67/66W
4 ohm, csak a egyik csatornán: 75/74W
8 ohm, mindkét csatornán egyszerre: 49/49W
8 ohm, csak a egyik csatornán: 51/51W
Azért ezek is nagyon tisztességes értékek, és éppen hogy csak
elmaradnak a specifikációtól! A továbbiakban a mérést 240V-os
tápfeszültséggel végeztük (a többi paraméter ugyanis vagy egyáltalán
nem, vagy csak csekély mértékben függ a tápfeszültség kismérvű
hibájától).
A frekvenciaátvitel tökéletesen lineáris, éspedig nemcsak a
nagyszintű, de a fono-bemenetről is, MM-en és MC-n egyaránt. A
teljesítmény-frekvenciatartomány megfelelő. A névleges kimenő
teljesítménynél mérhető harmonikus torzítás igen alacsony. Az
intermodulációs torzítás átlagos.
A fázis-frekvencia jellegörbe csak kevéssel tér el az ideálistól.
A zajok minden szempontból alacsonyak, még MC-bemenetről is -
egyes közepes erősítőkön MM-ről mérünk ennyit! Az áthallási
csillapítás átlag fölötti, a csatornák között is, de a különböző
bemenetek között is. A maradékfeszültség-erősítés szintén
kifogástalan.
A négyszögjel-átvitel csúnya. A kapacitív terhelés ugyancsak
felbosszantja ezt az erősítőt: jókora túllövéssel és utána durva
berezgéssel reagál rá. A kockadiagramon is ezt látjuk: kapacitív vagy
induktív terhelésre enyhe hullámmozgás jelenik meg az ábrán. Egyébként
azonban az A-400 igen nagy kimenőteljesítményt szolgáltat.
A különbségi torzítás átlagos.
Egy apróbb hiba: keveselljük a magnókimenet feszültségét. A
gyakorlatban azért ennyi is elegendő. Akárcsak az előző két erősítő, a
Pioneer is mindegyik bemenetéről megtartja az abszolút fázist.
Összegezve: Minden szempontból átlag feletti készülék, bár a
kapacitív terhelésért nem rajong. Kár, hogy nem a magyarországi
hálózati feszültséghez tervezték. Erről persze a szerencsétlen erősítő
nem tehet.
Szeánsz
A Még Menőbb Manókat illő kíváncsisággal fogadta a HFM stábja,
továbbá etalonunk, a náluk olcsóbb és régibb, viszont nagyobb
teljesítményű Denon PMA-320 erősítő. Először is valamennyit
bekapcsoltuk. A szeánsz folyamán az összes elektronika végig
feszültség alatt volt, függetlenül attól, hogy éppen hallatjuk-e vagy
sem. Ez nagyon fontos, mert a legtöbb erősítő csak egy-másfél órás
melegedés után találja meg az igazi énekhangját. (Fura, de még az
elektroncsöves, tehát gyorsan átforrósodó Audio Innovations-nek is
legalább ennyi kell!)
A műsort a Linn Axis lemezjátszó szolgáltatta (Ortofon
MC20S/T-2000), illetve a Pioneer PD-91 CD-játszó. Zenék: Opus3
demólemez (LP-n és CD-n), továbbá analógnak popmuzsika a Philipsről,
klasszikus a Sheffield-Wagnerről, digitálisnak pedig Trini Lopez,
valamint Beethoven (5. zongoraverseny), Bach János passiója (tenor,
bariton, kórus, hangsúlyos orgona és mélyvonósok). Az összes készülék
fémasztalkán + falapon állt (nem speciálmodelleken, csak a saját
kísérleti jószágainkon, de azok is jobbak mint a semmi).
Hangsugárzónkról, a JMlab Olympról tudni kell, hogy bár névleg 8
ohmos, a frekvenciasáv nagyrészében jóval alacsonyabb az impedanciája,
s ezzel próbára teszi az erősítők energiaszolgáltató képességét. A
kábelezés az erősítők és a hangdoboz között szokványos volt: az, amit
az Orionokon használnak. Speciálkábelekkel természetesen erősen
befolyásolni lehet az eredményt - de ezt mindenki a saját
felelősségére tegye. Úgy hisszük, a mi "derótunkat" többen használják,
mint bármelyik speciálkábelt.
A gépeket mindkét bemenetükről kipróbáltuk, tehát CD-ről és
MM-ről, valamint (a Musical Fidelityt és a Pioneert) az
MC-bemenetükről is, bár őszintén megvalljuk, hogy az utóbbi
szolgáltatásukról akár le is mondtunk volna. Borzasztóan szkeptikusak
vagyunk az integrált erősítők MC-elektronikájával szemben.
A zsűri tagjai mindvégig azonos sorrendben szólalnak meg.
ARCAM ALPHA 3
A nagyszintű bemenettel kezdtük.
CD. Még nem tudom. Popzenén közepes. Nem húz semerre, de nincs
különösebb erénye. Mindenben "nem eléggé" a jelzője. A zongorája
egészségesebb, a basszusa súlyosabb. Nem éppen szellős, de jól együtt
van. A hangszerei nem szépek. De életszerű. Népzenén ("Andok") szűk
színpad. Megfogott hangkép, nem volna zavaró, de a tónusa mélybe
színeződik, a valóság sokkal magasabb színezetű. Bach: előre tolódik.
Reszelős tenor. Az orgona súlyos ugyan, de nem hallom mögötte a
mélyvonósokat! Csúnyább templom. * A hangszerek nem válnak szét. Ken.
Kisebb a tere. Kevésbé érdekes. A dinamikája is kisebb. A végén
megenyhültem: a János passió nem szól rosszul, de szerényebb, és
kevésbé tiszta. Az orgonakíséret olyan, mintha mindig ugyanaz az egy
hang szólna, holott az is egy szólam. * Soványabb. Popzenén van benne
valami ingerült, ahogy igyekszik, és mégis alulmarad. Szűkebb tér.
Középtől felfelé nagyobb torzítás. Nagyon tisztességes hifi, de nem
éri el a Denont. * Szerintem egyértelműen jobb. Popzenén engem is
idegesített, de ezt később nem éreztem. A zongoraversenyen már nyílt,
csengő, a mélyét picit keveslem. A többi zenén is jobban különválaszt,
több a levegője. A templomban az evangelistát jobban hallom.
Az etalon. Közelebb van ahhoz, amit szeretek. Nyugodt, levegős,
nem kapar, rendezett, barátságos, tértölelő. Mindez azzal jár, hogy a
dögössége csökken - azt keveslem. A zongorája picit megfogatlan,
imbolyog. A zenekar tágas és lágy, a basszusszólam nem elég pregnáns.
Visszahúzódó, de zenei. Népzenén kissé vérszegénynek, sterilnek hat,
de roppant levegős, színezetlen, nem hifis. A felső basszusa nem elég
testes. A templom tiszta, világos. Szép és artikulált tenor. Az orgona
mögött ott vannak a csellók is. A bariton jó, a kórus sokszínű. *
Nagyobb tér. Mélyben-magasban jobb. Levegős. Definíció, dinamika. * A
mélye meg van fogva, sokkal mélyebbre is megy. Az egész nagyvonalúbb,
elegáns, könnyedén játszó. A felső sávja is jobb. * Mindenütt jól
szól, de kevésbé tetszik.
Szavazataink szerint 3:1, esetleg 2,5:1,5 a Denon javára.
MM. Popzenén nem tetszik. Artikulálatlan, nyers. Erős a tűzörej.
Nem elég mély, a basszusa nyomja a fülemet. Számomra a pickup-teszten
hallott lemezjátszó-hang, az olcsóbb MC10-zel és a Rotel
lemezjátszóval, de a csöves erősítővel fölényesen jobb volt (ennyit
arról, hogy minden a front-enden múlik). Piszkos, szőrös. Az
Andokzenén jól együtt van, de nem elég érdekes. A magastartománya
differenciálatlan. Wagneren a felső sáv unalmas, érdektelen, mélybe
csúszó. Alul a basszus nem igazi: a középsáv dominál. * Keskenyebb
sáv, a felső basszusa üt (az Andok-zene lábdobjaira gondolok).
Megtévesztő. A taps, a faütés kevésbé hallatszik. Biztos vagyok benne,
hogy szerényebb készülék. Talán még nőtt is a különbség. * Hasonló,
mint az előbb. A különbség picit csökkent, néha az Arcam tetszett
jobban, de csak rövid időre. A basszusa összefolyik, felismerhetetlen.
* Elsőre nagyon furcsán szólt (nekem is feltűnt, hogy ennyire jó
lemezjátszóról ez kevés). Alul pedig puffog, és ez az érthetőség
rovására megy. Később aztán kezdtem megszokni, bár nincs elegendő
mélye és magasa. A középsávban van egy kellemes tartománya, azzal jó
pillanatokat szerez: akkor, amikor a zenében éppen nincs se túl magas,
se túl mély komponens. Jó erősítő, gyönge fono-val. CD-n őrá
szavaztam, de mivel én LP-t hallgatok, mégis inkább a Denont vinném
haza.
Az etalon. Szebb, tisztább, de ez se tetszik annyira, mint a
múltkori hang. Dinamikailag sok baja van. De Wagneren sokkalta
igazibb, és ennek alapján biztosan mellette döntök. Teres, tágas,
sokszínű, hangszerszerű. A Walkűrök sokkal lendületesebben lovagolnak.
Hibája viszont, hogy a felső basszusa kevés. * Jobban szétválnak a
hangszerei, magasban javult (LP a CD után!), mélyben ez is lehetne
jobb. Wagneren a fúvós- és vonósszólamok szépen kijönnek (a másik
erősítőn nem mindig világos, hogy mi szól). * Levegős, nyugodt,
szárnyalóbb, hallgathatóbb - ez utóbbi a legnagyobb erénye. * Nem erre
számítottam, de mindenben sokkal jobb. Mélyben is. És koherens. Az
erősítő eleje és vége azonos erősségű.
Ebben a menetben már mindenki a Denonra szavazott.
MUSICAL FIDELITY
Utoljára a lemezjátszó volt bekötve, tehát azzal folytattuk.
MM. Lapos. Nehézkes. Fojtott. Érdektelen. Semmiképpen nem
használnám LP-re. Tulajdonképpen nem volna rossz, de CD-szerű: puha,
lágy, a magasai elhalványulnak, a doboz nem tud igazán odavágni.
Egysíkú, nem elég színpadszerű - nem monós, de igen szűk. Különben
közepes. Wagneren átlagos (ez a zene annyira dinamikus, hogy jut is,
marad is). A magasak nem jönnek keresztül, a tutti nyomja a fülemet. *
Nem ragad magával. A közepe túlharsogja a többit. Fárasztó. Nem
szeretnék vele zenét hallgatni. * Fedett, fátyolos. Keveslem a
dinamikáját. Nincs különösebb hibája, de unalmas - ez a legnagyobb
baja. Nem tetszik. * Mindenben tisztességes - ha tudomásul vesszük,
hogy szerényebb teljesítményű készülék. Semmi baja - csak mindenben
kicsit gyöngébb. A hibái ügyesen vannak eldugva. Mintha tudatosan
olcsóbbítani akarnánk a Denont (holott az az olcsóbb).
Az etalon. Egészségesebb - egy bizonyos határig. Mindenesetre több
színe van. Jobb sávszélek és szólamok. Nagyjából a megszokott hangkép,
egy kis dinamikahiánnyal. Wagneren nincs verseny, ez jó, a másik meg
nem az. * Minőségi ugrás. Levegője, arányai stb. És nagy hangerőn is
elviselhető. * Zeneibb. A gitár cseng, felhangjai vannak. Közelebb a
megszokotthoz. Eleven. Sávszélek rendben. * Mindenben jobb.
A szavazatok aránya 4:0 a Denonnak. Az MC-bemenetek hangjára ezek
után nem voltunk túlságosan kíváncsiak, dehát rend a lelke mindennek,
kipróbáltuk egy "nóta" erejéig (a Wagneren - meglehetősen komplex
nóta). Ugyanazt tapasztaltuk, mint az összes hasonló próbán: amikor
eltávolítottuk a magasminőségű illesztőtrafót, és a hangszedő jelét
közvetlenül kötöttük az erősítőre, a hangkép leült, elszegényedett,
érdektelenné vált, elveszítette a sávszéleit. A Denon azonban még
mindig elfogadhatóbban szólt.
Áttértünk tehát a nagyszintű bemenetre.
CD. Meglepően nyugodt és tiszta! Erről a bejáratáról viszonylag
több a magasa! Most is visszafogott, de talán jól is jön neki. A
szólamok szétválasztása most sem erénye. "Puha" hang, jó és rossz
értelemben egyaránt. A zongorája jobban tetszik (megfoghatóbb), a
zenekara már kevésbé, de együtt van. Most a basszusát sem hiányolom,
bár basszus-energiából kevesebbet "szállít", a mélyei nem lengenek.
"Van egy jó sávja." A középső tartományra koncentrál, ott tiszta és
artikulált, de szerintem egy kicsit színez is. Nagyon ügyes
kompromisszum, gyöngébb rendszerekben jól szerepelhet, de itt
túlságosan keresztüllátni rajta. Viszont a templomi zenén nagyon
szépen szól. A tenor szép, csengő, az orgona artikulált, követhető
(bár nincs elég energiája), a kórus egészséges. Ebben a műfajban jobb
a Denonnál. * Hasonló a véleményem. Meglepő, hogy most, CD-n már
kevésbé érzem tompának az MF erősítőt. Sokkal jobb a zongorája, de
gyöngébb a zenekara, ott már nem eléggé differenciált, összemos. A
szólóhangszerek igen jók! Bachon a legjobb oldalát mutatja. (De a
Denon azért valószínűleg jobb.) * Számomra a két erősítő most is
olyan, mint a mester és a tanítvány: az MF amihez nyúl, mindenben egy
picit gyöngébb. Önmagában szépen szól, de sok apró finomságot
hiányolok. Kissé tompa, fénytelen. És hamar kifullad. * Trini Lopezen
egész jó, tiszta, csengő, még dinamikus is, bár nincsenek igazán nagy
energiái. Beethoven jól hallatható, de a mélye nem igazi. Az
Andok-zenén is jól vizsgázik, a János passióban pedig finoman, szépen
szól. Úgy érzem, a magasai megvannak (a mélyei kevésbé). Mindenesetre
képes rá, hogy kimutassa a Denon hibáit is. Nálam döntetlen.
Az etalon. Derűsebb, csengőbb, életszerűbb. A levegője tiszta és
áttekinthető. A zongorája imbolyog, a felső basszus kevés, de a
zenekara így is meggyőzőbb. Az Andok-zenén széles, lágy, nem színez,
melegebb, barátságosabb. (A prezensz a gyöngéje, ott behorpad) A
Bach-muzsikán hiteles és szép, de a jelenlét-érzete (prezensz!)
gyöngébb. * Az MF után idekapcsolva: levegő, lendület, sávszélek. A
zongoraversenyen van egy tompasága, fedettsége, az nem tetszik. Az
Andok-zenén: mégiscsak jobb: nyílt, tágas, levegős, részletező. *
Mélyben jobb, nagyobb energiák. Jobb tartása van, de nem annyira
csengő.
Egy határozott és két határozatlan voks a Denonra. A negyedik
szavazat szerint döntetlen.
PIONEER A-400
Megint a CD-játszóval kezdünk.
CD. Popzenén kapásból a legjobb a három között. A Denon
kategóriája; talán nem annyira derűs és tág. A zongoraversenyen
kellemes összkép, csilingelő, tiszta zongora, megfogott hangtest, jó
arányok. Kicsit jobb mélytranziensek kellenének. Nem annyira levegős -
de még elegendően az. A basszusenergiát ez az erősítő is valami mással
pótolja, de kiegyenlítettebb és eszköztelenebb a másik kettőnél. Jól
követhető szólamok. Az Andok zenén már nem annyira könnyed és levegős,
mint a Denon. De a helyes irányban menetel. A temploma pedig
feltétlenül "jobb kőből épült": szebb a viszhangja. Kellemes, bár
kissé túlságosan pregnáns tenor. Nagyon jó kórus. Csak az egész
mélyeket hiányolom. * Hasonlónak hallom. Jól szól. (Egyedül a mélye
puffog néha.) A zongorája jobb, és a templomi zenén is tetszik, ott
körülbelül egyenrangú a Denonnal. * Vegyes. A zongorája csengőbb, a
vonósa tisztább, a hangszereit jobban meg tudom különböztetni, a
templomban nagyobb tér és több levegő. A mélytartománya kevésbé
tetszik. Döntetlen. * Nekem is nagyon tetszett. A mélye körülbelül
megfelel, a zongoraversenyen pedig úgy találom, hogy nem neki van több
prezensze, hanem a Denonnak van hiánya. Az Andok-zenén is jó, bár nem
lehengerlően az. Bach: itt Feltétlenül a Pioneerra szavazok.
Világosabb hangkép, szebbek az énekhangjai. CD-n feltétlenül ez a
legjobb a három gép között; sok tekintetben a Denont is megveri.
Az etalon. Egészségesebb. Mégis ez emlékeztet jobban a nagy
erősítőkre. Derűsebb. Beethovenen széteső zongora, prezenszhiány,
kissé elkeni a billentyűket, de igen jó zenekar, magas plafon, sokféle
hangszer. Az Andok-zenén nagyvonalú és lágy, de a felfutó élek is
ellágyulnak. * A mélyei puhábbak, és talán több magasa is van (a
popzenén). A zongoraversenyen nem tetszik, a dél-amerikai zenén annál
inkább (több mély, több levegő és élmény). * A magasait most keménynek
érem, nem csengenek ki. A mélytartománya értékesebb, a dél-amerikai
demó-zenén meggyőzőbb.
A szavazatok nagyjából megoszlottak a két erősítő között.
MM. Popzenén nem rossz, de az énekhang kissé érdes, hamar fáraszt.
Más zenéken is tetszetős, de egy picit nyugtalan. Wagneren a szólamok
kitűnőek, de ami rajtuk kívül van a zenében, az elsikkad. * A
legmélyeit (dob stb.) kevésbé szeretem, egyébként egyenrangúak,
magasban talán jobb is. Ha csak ezt hallgatnám, el tudnám fogadni.
Már-már rászavaztam, de a végén, a Wagner-zenénél visszamentem a
Denonra. * Visszafogottabb. A fúvósai életszerűek, de egyébként sok
minden elsikkad. A középtartománya most nem annyira jó, mint CD-n
volt. Romlott. * A popzenén, már első hallásra: üt, dohog, rátesz a
lemez hibáira. Erőtlenebb. Kevesebb mély. Wagneren matt, se legteteje,
se legalja.
Az etalon. Középtől lefelé egyértelműen jobb. A magasai ködösek. A
dél-amerikai zenén sokkal jobb (itt a lágysága és a mélyenergiái
döntenek). Wagner: hát igen, mégis ez a jobb. Hatalmas, tértölelő, a
zenészei muzikálisabbak. Talán túlzottan lágy, de sehol sem torz. *
Mégiscsak jobb. Puhább mélyek, igazibb dobok. A Walkűrök lovaglása
perdöntő. A nagyzenekar nagyobb, sok-sok hangszer van benne.
Plasztikusabb. * Nagyobb mélyenergiák. A magasa most sem tetszik. *
Magasban-mélyben jobb. Nem zavar a gyönge közepe.
Most mindenki a Denonra szavazott. (Zárójelben: kipróbáltuk a
Pioneer erősítő MC-bemenetét is. Fölösleges volt.)
*
A három M (Még Menőbb Manó) avagy három B (British Best Buy)
csalódást okozott nekünk. Nem tudtak meggyőzni arról, hogy az
erősítő-technika igenis töretlenül fejlődik, és hogy az évek során
egyre magasabbra kúszó áraknak egyre korrektebb mérnöki munka teremti
meg a fedezetét. Lehet, hogy ezek a gépek most, a 90-es évek elején
tényleg árkategóriájuk élvonalába tartoznak, de nem érezzük őket Best
Buynak abban az értelemben, ahogy a NAD 3020 volt az, úgy 10-12 évvel
ezelőtt. Ezért annak sem látjuk értelmét, hogy etalonunkat, a (most
látjuk, mennyire jólsikerült!) Denon PMA-320-at lecseréljük.
Annál is kevésbé, mert a Denon - azon túl, hogy a teljesítménye is
nagyobb! - eredendően eltér a három tesztkészüléktől. Ennek még
tisztességesen megcsinálták a fono-előerősítőjét! Az Alpha, a B1 és az
A-400 csak vonalszintről dolgozik jól, a RIAA-korrektoruk (legalábbis
benyomásaink alapján) túlontúl szimpla. Nem sokban tér el attól, amit
a jobb hifi-tornyok eresítőjében találunk. Vagy talán ma már nincs is
szükség jobb fono-elektronikára ebben az árkategóriában? Mert úgyis
mindenki CD-t hallgat? A Pioneertól ezt el tudnánk fogadni, de a két
brit audiofil iparostól több empátiát vártunk volna a jó öreg analóg
lemez iránt.
(Igazság szerint nem kéne meglepődnünk, mert az MF és a Pioneer a
brit revűk szerint is főleg a vonalbemenetéről jeleskedik, LP-ről
kevésbé dicsérik őket. Huszti Zsolt pedig, amikor az Arcamot elkértük
tőle, úgy vélekedett, hogy szerinte mind a három készülék csak CD-ről
szól igazán jól. Hangsúlyozzuk, hogy ezek a Szerkesztő
magánértesülései. Munkatársai előtt mindezt gondosan elhallgatta,
nehogy előítéleteket oltson beléjük.)
"All-round" erősítőnek a három közül talán még leginkább az Arcam
Alpha 3 válik be. Nem igazán tiszta a hangja: szőrös, színezett, de
valahogy "jól együtt van", azt lehetne rá mondani, hogy "analógos" -
jó és rossz értelemben egyaránt. CD-ről azonban nem produkál annyit,
mint a másik kettő.
Fekete lemezről valóban a Musical Fidelity B1/II a leggyöngébb -
ebben is igazuk volt az angoloknak. Utána felüdülés CD-ről hallgatni.
Ebben a versenyszámban csaknem felér a Denonnal. Abban tér el tőle,
hogy a sávszélei szűkebbek, ott az energiái is csekélyebbek, viszont a
középtartományban kellemesen, artikuláltan szól, s megnyerő
jelenlét-érzetet kelt. Ez a középső sáv azonban nem elegendően széles.
CD-ről a Pioneer A-400 még jobban kitesz magáért. Ennek az
erősítőnek szélesebb az a bizonyos középső, kiegyenlített tartománya,
de a sávszéleken neki is bajai vannak. A jó CD-hang után aztán
lelombozza közönségét a gyöngécske LP-zenével.
Az MC-bemenetről ugyanaz a véleményünk, mint eddig: ez csak afféle
mellék-szolgáltatás. Illetve, nemcsak mellékes, de tökéletesen
fölösleges is. Ezek az elektronikák nem alkalmasak rá, hogy
mozgótekercses hangszedőt kössünk rájuk. Ezt a hangminőséget
kényelmesen el lehet érni egy-egy jó MM-típussal is.
HFM