Hetedhéthatár |
Hi-Fi News & Record Review
'91 szeptember
A címlapon egy pár ízléses fekete rohamsisak, a Canon S50
hangsugárzó. A fotó-videó szakmából ismert cég most a hifiben is
exponálja magát... Egy újszülöttnek minden vicc új, a Canon
főkonstruktőre nyilván el volt ragadtatva, amikor valaki elmesélte
neki, hogy ha a hangszórót függőlegesre állítják, és a torkába nyomnak
egy terelőkúpot, akkor a magashangokat nem kévében sugározza, hanem
szépen elosztja a térben. Már rohant is a tervezőasztalhoz. Hiába
kiabálták utána, hogy: "...csakhát ez a trükk az utóbbi 30 évben
sohasem vált be".
Tehát elkészítették az S50-et, 350 fontért. A minősége gyöngécske,
Colloms őszintén megmondja: ez nem hifi-termék.
Viszont nagyon elegáns. És modern. Nem hifi - de legalább scifi.
Fényképező- és másológépek után: hangsugárzógépek. A Canon S-50-nek
még nem volt elegendő az expozíciós ideje. HFN&RR szeptember,
Audiophile szeptember
* Afféle kabarétréfa, de tanulságos. az egyik olvasó küldte be.
Képzeljük el, mondja, hogy a Compact Disc már tökéletesen kiszorította
a Fekete Lemezt, olyannyira, hogy az utóbbit már nem is ismeri senki.
És akkor, és akkor - valaki egyszercsak feltalálja a lemezjátszót!
A szupercég igazgatótanácsának ülésén a műszaki igazgató
szenzációs bejelentést tesz: Uraim, évek óta kísérletezünk egy
tökéletes analóg technikával, itt az ideje, hogy bevezessük.
Műsorhordozónk egy pvc korong, barázdákkal mindkét oldalán. Rátesszük
egy 30cm átmérőjű tányérra, és megforgatjuk, elektromotorral,
gumiszíjon át. A barázdát egy pici gyémántdarabkával tapogatjuk le. A
gyémántot alumínium csövecskébe foglaljuk megmozgatunk vele egy apró
tekercsek közé helyezett pirinyó mágnest. Az egész szerkezetet két
csavarral felfogjuk egy jó nagy csőre, amelyet csapágyazni kell. A
pici tekercsekből négy dróton jön ki a jel - kár, hogy nem lehet őket
közvetlenül rákötni a jelenlegi erősítők bemenetére.
Vezérigazgató (felugrik ültéből): Feltételezhetem, hogy ez a
korong sokkal kisebb a CD-nél?
Műszaki igazgató: Nem.
Vezér: Akkor talán hosszabb a műsorideje?
M. I. Nem.
Vezér: Vagy megbízhatóbb a CD-nél?
M. I: Nem.
Vezér: Tehát a hangminősége az, amely feledteti az összes
hátrányát?
M. I: No igen, sokat kísérleteztünk ezekkel a lemezjátszókkal, és
azt találtuk, hogy ha a megfelelő gyémántot a megfelelő szögben
illesztjük a megfelelő csőbe, és a korongot sikerül megfelelően
csapágyazni és a megfelelő sebességgel hajtani, és a négy drót, ami
kijön a nagy csőből, a megfelelő szögben áll, és ha a hőmérséklet is
éppen a megfelelő, továbbá ha a vevő szerez hozzá egy megfelelő
asztalkát, amiből alul-fölül hegyes tüskék állnak ki, és mindent
megfelelően a helyére rak...
Vezér: Mennyibe kerülne egy ilyen gép? M. I: Úgy 600 font lenne az
ára. Tömeggyártást feltételezve.
Vezér: Természetesen azzal a karizével, meg a
gyémántocska-kavicsocskával.
M. I: Nem, azok nélkül.
Az ülésnek vége: húsz elegáns úriember a padlón hentereg
nevettében. Aki már rosszul van a röhögéstől, azt a vállalati orvos
hazaküldi.
* Ha nem is tűnt el teljesen a fekete lemez, a CD-LP meccs állása
jelenleg már 2:1 - és hol van még a mérkőzés vége? A brit
hanglemezipar adatai szerint tavaly több mint 50 millió CD-t adtak el
(22%-kal többet, mint az előző évben), LP-ből pedig már csak félennyi
kelt el, nem is egészen 25 millió (35%-os visszaesés 1989 óta). És
akkor még mindig azt kell mondanunk, hogy a britek hűségesek maradtak
a pvc-lemezhez. Az amerikaiakhoz és a japánokhoz képest! Mert a
tengerentúli üzletekből az LP már teljesen kiveszett!
Egyébként továbbra is a műsoros kazetta maradt a vezető médium,
Angliában egy év alatt több mint 73 millió darabot adtak el, de már ez
is 10%-kal kevesebb, mint amennyi 1989-ban kelt el belőle. Ami arra
utal, hogy előbb-utóbb a műsoros kazetta forgalmát is fel kell majd
lendíteni valahogy. Például azáltal, hogy forgalomba hozzák digitális
ekvivalensét, a DCC-t.
* Az ehavi tesztkészülékek között a A Deltec PDM2 D/A átalakítót
említjük az első helyen (2000). Kétdobozos jószág, de a tervezői nem a
tápegységet különítették el a tulajdonképpeni DAC-tól, hanem inkább a
digitális elektronikát az analógtól. Voltaképpen arról van szó, hogy a
Philips az SAA 7350 BitStream processzor utolsó szakaszát külön
"csomagban" is árulja, TDA 1547 néven, és a Deltec logikusan járt el,
amikor különválasztotta a két eltérő funkciót.
Paul Miller szerint a PDM2 "félelmetesen" jól szól, különösen, ha
a kellő berendezésbe iktatjuk (elengedhetetlen a klasszis futómű), s
még inkább, ha a dobozkákat gondosan távol tartjuk a többi
komponenstől, s nem tesszük rá például a futómű tetejére. A PDM2
hangja hallatlanul tiszta és precíz és transzparens. Igaz viszont,
hogy a régebbi Deltec átalakítók hangja mintha melegebb lett volna...
A legjobb brit, egyszersmind a legjobb BitStream DAC a Deltec PDM2?
HFN&RR szeptember
* A Technológia rovatban Barry Fox a születőben lévő digitális
médiumok esélyeit latolgatja. A Philips-féle DCC és a Sony Mini Disc
(MD) után szóba kerül a Denon szabadalma is, a szabványosnál kisebb
méretű és mégis hosszabb játékidejű ezüstlemez: a Quad Density CD
(azaz négyszeres jelsűrűségű CD). Ez a négyszeres denzitás úgy jön ki,
hogy felére csökkentik egyrészt a jel ösvényszélességét (0,8 mikron a
szabványos 1,6 helyett) és a fordulatszámot is, miáltal a digitális
"pit" négyszerte kisebb lesz, tehát négyszerte több fér el belőle
ugyanakkora felületen. Aminek az az ára, hogy a lézersugárnak sokkal
pontosabban kell tapogatnia ahhoz, hogy "meglássa" a pitet.
A jelenlegi CD-játszók félvezetős lézerrel működnek, 0,78 mikron
hullámhosszúságú infravörös fénnyel. Finomabban dolgozna a kisebb
hullámhosszúságú, kék fényű lézer, amilyennel a CD-t "vágják", de azt
argon gázzal állítják elő, ilyen berendezést csakis profi célra
használnak. A hifihez félvezetős "kék" lézerre volna szükség, s olyat
ma még nem kínálnak a piacon. A Denon félvezetős lézerének
hullámhossza ugyan még mindig 0,63 mikron, de egy speciális lencsével
tovább fokuszálják, és akkor már csak akkora nyalábja marad, mint ha a
hullámhossza 0,53 mikron volna. Ezzel már le tudja tapogatni a
negyedméretű piteket.
* Egy ötlet a Negyedik Dimenzió számára: Ken Kessler a Floaters
elnevezésű kábel-távtartókkal kísérletezik, ezek plexiből készültek,
és horgászzsinóron tartják a rajtuk keresztül vezetett kábelt, hogy ne
érjen hozzá a padlóhoz vagy bármi egyébhez. Úgy 1-1,5 méterenként kell
elhelyezni őket, attól függően, hogy mennyire merev a kábel. Kessler
szerint a távtartók tényleg működnek, csakhát van nekik egy hátrányuk:
ellentétben a tüskékkel, lemez-leszorítókkal és egyéb kellékekkel, a
távtartók - látszanak.
* Szubjektív tesztmódszerét védelmezi Martin Colloms egy kis
vitairatban. Ismeretes, hogy Colloms régóta együtt tart egy
társaságot, és időközben úgy kiképezte őket, mint az akciófilmekben a
kommandósokat szokás. Az ő szeánszaikon általában nem használnak
etalont, vagy legalábbis nem úgy használják, mint mások teszik.
Egyszerűen csak összeállítják a láncot, hosszasan a zenére
koncentrálnak, és utána az emlékeik alapján ítélik meg a
tesztkészüléket, vagyis ahhoz viszonyítanak, hogy ugyanezek a zenék
hogyan szoktak szólni más készülékekről. Emlékezőképességük igen
fejlett lehet, mert amikor ellenőrzésképpen egy-egy ismert
referenciakészüléket "dobnak be" vaktesztben, az többnyire
következetesen ugyanazt a bizonyítványt kapja. Colloms is méltányolja
ugyan a különféle A-B és A-B-X teszteket, de szerinte azokkal csak
durva karakterkülönbséget lehet kimutatni. Márpedig ők a gépek
zenejátszó képességére koncentrálnak.
Nehezíti a zsűri munkáját, hogy a készülékek (s főleg a
referenciakészülékek) minősége folyvást emelkedik, nehéz összhangba
hozni a régi szeánszok eredményét a maiakéval. Főleg az erősítők és a
CD-játszók bizonyítványát kell átértékelni. Kezdetben ezeket is 1-től
10-ig pontozták, például a CD-játszók között elsőnek a Meridian MCD
Pro és a Denon DCD-1500 volt 100%-os, azaz 10 pontos. Igen ám, de a
Cambridge CD1-nek akkor már 13 pontot kellett adni, a kétdobozos
Accuphase pedig 16-ot érdemelt. Ezekután a Krellnek és a 203-as
Meridiannak már 24 pont járt, a jelenlegi Wadia pedig még ezeknél is
annyival jobb, hogy a teljesítményét legalább 29 ponttal kellett
jutalmazni. (És a pontszámok rövidesen tovább inflálódnak: tessék csak
megvárni a HFN&RR decemberi kiadását!) Ebből következik, hogy a
régebbi százalék-értékeket vagy át kell számítani, vagy, még inkább,
mellőzni kell. Csak a tényleges pontszámnak van értelme.
Érdekes, mondja Colloms, hogy a hangsugárzókat most is úgy lehet
megítélni, mint régen. A jólsikerült modellek, mint a Quadok,
Spendorok, Rogersek ma is beválnak referencia gyanánt, és jól
szerepelnek a vakteszteken. Ez nem azt jelenti, mintha a hangsugárzók
nem javultak volna: javultak, de csak fokozatosan, nem pedig
ugrásszerűen. Hasonló a helyzet a lemezjátszókkal is.
* További tesztek. A legdrágább gép a 35 kilós Basis Ovation
lemezjátszó a Graham 1.5 karral (6000 a kettő); John Nelson szerint
többféle hangszedővel is a legjobb analóg front-end, amit valaha
hallottak. (Dehát ennyiért?) Technics SL-XP700 "zsebcédé" (200),
Colloms szerint eddig a legjobb a maga nemében. John Shearne Phase 1
márvány-előlapos elő/végfok (880/860); sokallják a basszusát, de
muzikálisnak nevezik. B&W 804 hangsugárzó (1325); fokuszáló,
transzparens hang, széles és mély színpad, de mérsékelt ritmusjátszó
képesség inkább klasszikus zenére való.
Egy felülmúlhatatlan analóg gép: a Basis Ovation. HFN&RR szeptember
Október
Ebben a hónapban inkább csak a tesztek érdekesek.
* A címlapon a Roksan erősítők: a RoK L1 vonalszintű előerősítő, a
DS1 tápegységgel (a kettő együtt 2945) meg a RoK M1 monoblokk (4500
párja). Hozzávéve ezekhez az ArtaXerxes előerősítőt és minden egyéb
kelléket, a Roksan erősítőkészlet ára 8500 fontsterlingre rúg, ez már
mindenképpen a High End Audio territóriuma, a Krelleké és egyebeké.
Magától értetődik, hogy Colloms főleg a Roksan Xerxes
lemezjátszóról hallgatja az új elektronikákat, és megállapítja:
rendkívül jól sikerültek, egyesítik a brit és a (jobb) amerikai gépek
erényeit. Zenéjük semleges tónusú, a teljes sávban definiált, a
basszusban dinamikus, a magastartományban izgalmas, az énekhangjuk
kifejező - minden tekintetben szép hangkép, de van benne egy bizonyos
"szárazság". Érdekes, hogy vonal bemenetről (CD és tuner) a Roksan
erősítő nem szerepelt annyira jól, hangképe ekkor már határozottan
száraznak hatott, elnyelte a távoli visszhangokat. Colloms
megállapítja, hogy az erősítő hangját kifejezetten a
Xerxes/Artemiz/Shiraz lemezjátszóhoz hangolták (Linnel nem szól olyan
jól). Megdicséri a Roksan elektronikák belvilágát, elsőrangú
technológiájukat - de a hangminőségüket ehhez képest kissé szűkmarkúan
pontozza.
A hiányzó láncszem. Lemezjátszó és hangsugárzó után most már erősítőt
is kínál a Roksan. HFN&RR
* Hogy a Roksannál maradjunk, ebben a számban mutatja be Ken
Kessler az (emelt) középkategóriájú Roksan Radiust is (400 a futómű),
három más lemezjátszóval együtt, ezek: Oracle Paris (595), Michell
GyroDec (660) és Michell Synchro (300). Nem igazi teszt ez, inkább
csak egy kis analóg élvezkedés, és ezekkel a szavakkal zárul:
"E futóművek egyike sem fogja elérni, hogy újra megnyíljanak a
bezárt présüzemek, de azt elérhetik, hogy néhányunknak megváltozzék az
attitűdje a CD-vel szemben. És újra megélhetjük azt az érzést, amely
akkor fog el minket, amikor felhúzzuk az óránkat - ahelyett, hogy
csupán elemet cserélnénk benne..."
* Egy jóval olcsóbb gép: a Michaelson Odysseus (1150), ez az
integrált csöves erősítő, amelynek azonban csak vonalbemenete van -
íme, a CD térhódítása! A klasszikus EL34 teljesítménycsövekből
csatornánként 4-et, összesen 8-at használ, de nem vesz ki túl nagy
teljesítményt belőlük.
Az Odysseus nem versenytársa a "nagy" erősítőknek, de a zenéje
(Ken Kesler szerint) nagyon szép, hangkaraktere pedig különleges: a
csöves készülékek tiszta középsávját igazi "félvezetős" basszussal
párosítja. Olyan hang, amely nem fog vitát kelteni: mindenki szeretni
tudja. "Az átlagember erősítője" - mondja Kessler (szerintünk annak
azért egy kicsit drága). Egyébként még egy dologban hasonlít a
félvezetős erősítőkre: amikor klippel, akkor azt bizony nagyon rondán
teszi, nem olyan lágyan, mint a csöves elektronikák.
A ravasz görög után elnevezve, egy ravasz csöves erősítő, kétszer négy
darab EL34-es teljesítménycsővel. A Michaelson Odysseus. HFN&RR
október
* Vagy 18 ezer darabot adtak már el a Musical Fidelity B1-ből,
ebből a szerény, de audiofil erősítőből, amikor megérkezett a második
kiadása, Mk II néven (200). Alvin Gold azt írja róla, hogy kivételesen
jó gépezet, biztosan megveri a Pioneer A-400-at, vagy bármi más
hasonlót is - feltéve, hogy a vonal bemenetéről használjuk. (Magyarul:
ha CD-t hallgatunk.) A fono előerősítője kiábrándító.
Ugyanitt minősíti Gold a Musical Fidelity első CD-játszóját, a
CD1-et (400). A hangját sem dicséri, az árát pedig kifejezetten
magasnak találja.
CD-ről világbajnok, LP-ről felejtsd el. Musical Fidelity B1/II. HFN&RR
október
* És végül egy csoportteszt, 8 "megfizethető" CD-játszóról, Martin
Colloms tollából. Valamennyi készülék 1-bites. Collomsék ítélőszéke
jelenleg úgy 25 pontra méltatja a legjobb (egydobozos) CD-játszókat,
ehhez a maximális pontszámhoz kell viszonyítanunk. Alább táblázatban
foglaltuk össze a készülékek típusszámát, árát és bizonyítványát:
Meglepően jól szerepelt az olcsó Aiwa és (mint Colloms bevallja:
minden előítélete ellenére) a még olcsóbb Sony. A többi gép csupán
átlagos.
---------------------------------
Típus Ár Pont
---------------------------------
Aiwa XC-700 180 13
Marantz CD-52 160 9,4
NAD 5425 200 10
Philips CD-618 170 10
Pioneer PD-7700 250 10,6
Sony CDP-491 140 12
Technics SL-PG200A 200 9,8
Yamaha CDX-550E 200 9,2
* Szépeket ír Alvin Gold a dán Dali Skyline 2000-ről, erről a
160cm magas, gúla alakú hibridsugárzóról (1600), amely olyasfajta
ribbont használ, int az Apogee-hibrid, de elég magasan köti be, csupán
3kHz-től felfelé használja. A többi hangszórója dinamikus - és a
hangja is az. De nagyon jó erősítő kell hozzá, mert az impedanciája
meglehetősen faramuci.
* Érdekel valakit egy midi-monitor 6500 fontért? (Két nulla van a
végén.) Akit érdekel, ismerkedjék meg az olasz Sonus Faber cég Extrema
hangsugárzójával. Akit pedig a 6,5 kilofontsterlinges ár
visszariasztana, azért ismerkedjen meg vele, mert nagyon trükkös
hangsugárzó ám ez!
Már az alakja is rendkívüli. Akár egy rosszul sikerült néprádió az
ötvenes évekből. Hátulról előrefelé lefurnérozták, és ahol a furnér
elfogyott, onnantól műanyaggal borították. Alakja oly szabálytalan,
hogy ha egy kutya meglátja, tüstént ugatni kezd rá. Legnagyobb
magassága 46, szélessége csupán 28cm, a mélysége viszont nem kevesebb
mint 55cm, a súlya pedig 40 kiló. A mélyhangszóró 20 centis, a
lágy-dóm átmérője 28mm - ennyi látszik kívülről.
Ami nem látszik: a különlegesen impregnált polipropilén kónusz
mögött akkora mágnes rejtezik, mint maga a membrán; e hangszóró
tűrőképessége 2kW (10ms időtartamra specifikálva). A doboz
szendvicsszerkezetű, és tökéletesen "halott". Hátul bele van építve
egy KEF B139 oválhangszóró, de csupán passzív radiátornak használják,
a tényleges mélyhangszóró csillapítását szabályozzák vele. A
csillapítás mértékét egy 5 állású kapcsolóval lehet módosítani. (Nem
új technika.)
Újdonság viszont, hogy ebben a hangsugárzóban nem alkalmaztak
kondenzátort. Erre utal a szlogen: SINE CAP. A Sonus Faber szerint
kondenzátor nélkül transzparensebbek a magasak. (Lehet, hogy igaza
van, de a tankönyvek szerint a tekercs pontosan annyival tolja el a
fázist jobbra, mint a kondenzátor balra, tehát a fizika ismert
törvényei értelmében neki is pontosan akkorát kell torzítania.
Legfeljebb másféleképpen, mint ahogyan a kondenzátor teszi.)
A dómról tehát itt is egy elsőrendű szűrővel választják le a
mélyebb frekvenciákat, csak nem kondenzátort kötnek vele sorba, hanem
egy tekercset párhuzamosan. Ezenkívül bekötnek a hangsugárzó elé egy
hatalmas ellenállást, amely lezabálja az erősítő teljesítményének
jelentékeny részét; a hangsugárzó kigyulladna, ha nem látnák el -
hűtőbordákkal... Az Extrema tehát olyan konstrukció, amelynek az
impedanciagörbéje hallatlanul egyenletes, de amelyet irgalmatlanul
nagy teljesítménnyel kell meghajtani, hogy ne csak a fűtő-, akarom
mondani hűtőtestre jusson belőle, hanem a hangszórókra is.
A pudding próbája az evés, és feltehetőleg ugyanez áll a
spagettire is (ha már talján hangsugárzóról van szó). Nos, az ebéd
valósággal lucullusi: Ken Kessler ítélete szerint az Extrema
lélegzetelállítóan szól. Annyira transzparens, mint a legjobb dipólok,
akkora basszusdinamikája van, mint a hatalmas Duntecheknek, ugyanazt
megcsinálja, amit a Wilson Watt tudna - de az csak szub-basszussal! A
hangfrekvenciás sáv egyes regiszterei között teljesen folyamatos az
átmenet, és ráadásul a hangképnek nincs meg az a kissé kínos
precízsége, ami a kisméretű monitorsugárzókat jellemzi. Jól
hallgatható, a közönség "el tudja engedni magát". Az ára hallatlan, és
semmiképpen sem igazolható - de a zenéje tényleg rendkívüli. "Mérnökök
művészi produktuma. Vagy művészek mérnöki produktuma."
Extrém kicsi, extrém drága, extrém konstrukció: a Sonus Faber Extrema.
Hátul a KEF B139 nem sugároz, csak a fronthangszóró rezonanciáját
csillapítja. HFN&RR október
* Ugyanezt aligha lehet elmondani arról a három csinos
minidobozról, amely a következő teszt tárgyát képezi. Az Alphason
Artemis (300) hangja nem elég precíz, a magasai bántóak. A Monitor
Audio Studio 5 (600) kifejezetten félresikerült dizájn, sem a mélye,
sem a magasa nincs a helyén, az egész balansza hamis. Végül az olasz
RCF Mytho 1-et (600) a gyönge basszusa miatt diszkvalifikálja a
revüíró, Trevor Butler.
November
Térjünk vissza a CD-játszókhoz, és nézzük, mit produkál 6
középkategóriájú készülék, 350-650 fontsterlingért, tehát a múlthavi
gépek árának két-háromszorosáért, ugyanolyan körülmények között.
Táblázatunk most így üt ki:
--------------------------------
Típus Ár Pont
--------------------------------
Arcam Delta 70.3 BS 650 11,5
JVC XL-Z1011 520 10,5
Micromega Logic 500 14
Philips CD-850 380 14,5
Technics SL-PS900 350 11
Yamaha CDX-1050 420 9,6
--------------------------------
A pontszámok alapján nyilvánvaló: ez a csoport kiábrándítóan
szerepelt, a gépek többségének (köztük a Hi-Fi Answersben agyondicsért
JVC-nek!) hangminősége továbbra is közepes, 10 pont körüli, és csak
két gép érdemel figyelmet: a Philips és a Micromega. Nem is lehet
csodálni, hogy nagyjából egyformán zenélnek, hiszen a Micromega Logic
is "Philipsből készül" (mégpedig az olcsó CD-618-ból). Normál
állapotában érdes és tisztátalan a hangja (ekkor csak 10 pontot kap!),
de ha lekapcsolják a digitális kimenetét, továbbá a display-fényeit
is, akkor megtáltosodik, és csaknem úgy szól - mint a Philips. Amely
azonban lényegesen olcsóbb.
P. Howarddal szólva: "ezt értem - de minek kellett bele a jég?!"
* A címlapon egyébként a Marantz AX1000 "audio computer" látható,
ez a 9000 fontsterlinges számítógép, távvezérlővel (vagy mondjunk
inkább stílusosan egeret?). Van benne szinusz-generátor,
fehérzaj-generátor, rózsazaj-generátor, valamint azonosidejű
analizátor. Át tudja alakítani a szoba akusztikáját, szimulálni tudja
a koncerttermet, manipulálni tudja a sztereó színpadképet, úgy tudja
nyújtogatni-szűkítgetni a dinamikát, mint a tangóharmonikás a
hangszerét. Ken Kessler hosszasan eljátszik ezzel az új és költséges
játékszerrel, mint kislány az ötezer forintos Barbie-babával
("szeretünk, Barbie!"), és fölöttébb nagy véleménnyel van róla. A
revüt egy interjú egészíti ki, melyet a Marantz egyik igazgatójával
készítettek.
Rossz érzéseink támadnak. Lehet, hogy ha egyszer mi is
kölcsönkapunk egy ilyen aranyhajú fekete dobozt - mi is ennyit fogunk
süketelni róla?!
Marantz Audio Computer távvezérlővel, avagy egérrel. HFN&RR november
* Lapunk olvasói (vagy legalább a szerkesztői) számára bizonyára
fölöttébb tanulságos lesz az a teszt, amelyben 4 megfizethető erősítőt
vonultat fel John Nelson. Ugyanis a négy erősítő között ott van a
Technics SU-VX600, annak a Technics-családnak az (újabb,
továbbfejlesztett) tagja, amelyhez már nekünk is volt szerencsénk.
Most megtudhatjuk, hogyan szerepel ez a gép az Arcam Alpha 3, a
Philips FA-890 és a Yamaha AX-550 társaságában. (Az Arcam és a
Technics 200 fontba kerül, a másik kettő 230 és 240 fontba.) A zsűri
öt főből állt, és a szeánsz végig vakon folyt, a készülékeket utólag
azonosították. Mind a négy készüléket nagyon megdícsérték,
"méltányolnunk kellett azt a magas hangminőséget, amelyet ezek a gépek
elértek". Legkevésbé a Philipset magasztalták, "ezzel szeretnénk a
legkevésbé együtt élni".
Az Arcam nagyon jól szerepelt CD-ről, viszont nagyon rosszul
LP-ről, ami meglepő, hiszen a négy között ez az egy volt "brit
audiofil modell", azt vártuk volna, hogy lemezjátszóról pont ő fog
nyerni.
Mindent összevetve, a Yamaha jött ki a legjobbnak ("noha a
fono-előerősítőjével nem éri el a Technics színvonalát"). Nagyerejű,
magabiztos, kicsit lágy és visszahúzódó, de mindenki szerint "jól
lehet vele együttélni".
És akkor a Technics SU-VX600-ról. Egyhangúlag kimondták, hogy
ennek a legjobb a fono-fokozata. Szépen szól, zenei hangja van,
hosszú ideig el lehet hallgatni. Szóval, nagyon megdicsérték.
Mindazonáltal - és itt kezd az ítélet némiképp egybevágni a HFM
tapasztalatával - enyhe, de következetes bírálat érte az SU-VX600-at,
éspedig a színpadképe miatt, amely (bármely bemenetről!) észrevehetően
szűkebb és laposabb, mint a többi erősítőé. "Ez az effektus nem
drasztikus, de többen is megfigyelték; a zsűritagok képesek voltak rá,
hogy e tulajdonsága alapján a Technics erősítőt 15 másodpercen belül
vakon felismerjék."
Érdemes elgondolkodni rajta, vajon mennyire tud jó lenni egy olyan
erősítő, amelyet valamely negatív vonása alapján pillanatokon belül
azonosítani lehet.
Harmadszor is Alpha - de még mindig nem Omega. Így is kategóriájának
élvonalába tartozik az új Arcam Alpha 3 erősítő. Audiophile október
* A Celestion-ök a legudvariasabb, legjólneveltebb brit
hangsugárzók - rock and rollra nemigen szokták használni őket. Az új
Celestion 100 (500) úgy szeretné megnyerni magának a
popzene-rajongókat, hogy azért a klasszikus zene híveit se veszítse
el. Ez nem sikerült neki. Alvin Gold véleménye szerint az új modellnek
sincs igazi dinamika-feloldó képessége, ezenkívül száraz a basszusa,
viszont túlságosan dús a felső középsávja. A térhatás tágas, de a
zenei részletek gyakran összefolynak.
* Függesztett szubsasszijukról voltak nevezetesek a Thorens
lemezjátszók - az új TD280 viszont merev-vázas. Igaz, 190 fontért
megkapjuk az egészet, karral együtt, AT-95E hangszedővel. A revűíró
Owen Clingan természetesen a Rega Planar 2-vel hasonlítja össze (204
font, ugyanazzal a hangszedővel), és megállapítja, hogy a Thorens
zenéje kevésbé informatív, kevésbé ritmikus, kevésbé stabil, a hegedűk
érdesek, és az egész hangképnek van egy dobozos színeződése. Szóval:
nem ez az a gép, amelyet a kezdő hifistának ajánlani lehetne - még
akkor sem, ha ebben az árkategóriában, tehát 200 font körül aggasztóan
szűk a választék. ("Különösen, hogy a Revolver futóművek eltűntek a
piacról, a gazdasági bizonytalanság és a CD előretörése
következtében.")
* A Conrad-Johnson is megcsinálta a maga egydobozos erősítőjét,
végig elektroncsövekkel, valamint előlapján a Zero Feedback
szlogennel. (Persze, csupán az átfogó visszacsatolást mellőzték, az
egyes fokozatok jókora helyi visszacsatolással működnek.) Az Evolution
20 a Premier Seven leegyszerűsített változata, valamivel gyöngébb
amannál, de még mindig iszonyúan jó - és iszonyúan drága. Több mint
5000 fontba kerül.
* A józanabb erősítők közül az új, nagyobb teljesítményű Moth 100
wattos monoblokkok (700 párja) kerültek be a HFN&RR tesztrovatába.
Richard Black revűje nem túl alapos; mindent összevéve, tetszik neki a
Moth hangja, különös tekintettel arra, hogy ennyi pénzért nem sokan
kínálnak monoblokkokat talán csak az Audiolab, a Denon és a Quad.
Ígéretes, százwattos Moth monoblokkok. HFN&RR november
December
Minden eddigi csúcsot megdöntött az új Accuphase DP-70V CD-játszó
(4450): Martin Colloms nem kevesebb mint 35 ponttal jutalmazza!
Tekintve, hogy az eddigi rekorder, a Wadia csak 29 pontot ért el a
Colloms-féle értéktáblázatban, az Accuphase akkorát ugrott, mint az az
atléta, aki 9 méternél is tovább repül a homok fölött, vagy 7 méter
magasba tornázza magát a rúddal.
És ami a legérdekesebb a dologban: a DP-70V egydobozos gép. Igaz
viszont, hogy mindkét fődarabja külön be- és kimenetekkel bír,
tetszőlegesen (és többféleképpen) lehet összekapcsolni őket egymással
vagy más készülékekkel. A futómű is önálló, a konverter is az - csak
nem lehet szétszedni őket. A "tepsi" felvételen jól látszik, hogy
transzformátorból is kettő van, egy az analóg, egy a digitális áramkör
számára. Az Accuphase-ek mindig gyönyörű készülékek voltak. A DP-70V
sem kivétel: lágy pezsgőszínű alumínium előlap a kezelőszervek
minimumával (a kevésbé sűrűn használandó szabályzókat egy lehajtható
sín fedi). Különleges szolgáltatása a digitális hangerőszabályzó,
amely 40dB-t fog át, 1 decibeles lépésekkel. Talán érdemes szólni a
belvilágáról is. A kétféle elektronikát vaslemez választja el
egymástól (felül a DAC és az analóg szekció, alul a digitális
processzor, illetve a transzport áramkörei). A futómű lelke egy nagy,
lineáris rendszerű motor, öntött sasszin, rugókra függesztve. A
korongot Hall-vezérlésű motor hajtja. Különlegessége ennek az újtípusú
futóműnek egy erősítő az érzékelő diódák közvetlen közelében. Az a
szerepe, hogy növelje a jel-zaj arányt és a meghajtó teljesítményt,
mielőtt a jel elhagyná a futómű-mechanikát. Ami pedig a DAC-ot illeti:
az Accuphase nem 1-bites, hanem 20 bites, de az úgynevezett
zajformálás technikáját is alkalmazza.
Colloms hosszan elemzi a gép hangminőségét, és szinte csak
szuperlatívuszokat használ. A hangzás balansza, tisztasága,
részletgazdagsága, sávszélei, színpadszerűsége egyaránt példás, a zene
sohasem "száraz" vagy "sovány" vagy "kétdimenziós". Kitűnő a dinamika,
a ritmus: "összevethető a legjobb amerikaiakéval, és lényegesen
felülmúlja a legjobb 1-bitesekét". A zenei folyam nyugodtan,
kellemesen árad, ebből a szempontból a DP-70V annyival felülmúlja
minden versenytársát, hogy Colloms haladéktalanul kinevezi
referenciagépnek. Sőt: a 35 pontot ő valójában a komplett CD-játszóra
adta; a dekóder-rész önmagában még ennél is többet érdemel egy-két
ponttal.
Magasan a világ legjobb CD-játszója (a HFN&RR decemberi tesztje
szerint): Accuphase DP-70V
* Szintén nagyon jól szerepelt a Micromega Duo BS, ez az elegáns
kis DAC, amely legutóbbi számunk címlapján is látható: nem kevesebb
mint 27 pontot kapott a szeánszon. Colloms hangsúlyozza, hogy a Duonak
ez a mostani változata lényegesen jobb a tavalyinál. Mert azzal nem
voltak igazán megelégedve.
* Az előerősítőiről nevezetes Ben Duncan egy szörnyen hétköznapi
dolgot vizsgál: a közönséges háztartási elektromos hálózatot.
Angliában (és sejthetőleg Magyarországon is) a legtöbb háztartás
elektromos vezetékei köralakban futnak, tehát elindulnak a
kismegszakítóknál, végiggyűrűznek a lakáson, minden konnektort
végiglátogatnak, majd a kör végén visszatérnek a megszakítókhoz.
Duncan diagramokkal bizonyítja, hogy ilyen körülmények között a
hifi-berendezés mennyire érzékennyé válik a háztartási készülékek
működésére. A megoldás magától adódik: ha már nem lehet minden
háztartási gépet sugárirányban külön-külön megszakítóra kötni, akkor
legalább a hifi-berendezésnek legyen saját, független hálózata. Sőt, a
nagyteljesítményű erősítőket, monoblokkokat célszerű még egymástól is
függetleníteni. A szerző, nagyon helyesen, felhívja az olvasó
figyelmét: nehogy sajátmaga kezdjen barkácsolni - okvetlenül forduljon
szakavatott villanyszerelőhöz.
* Mordaunt-Short Classic 20 - ezt a hangdobozt (395) ugyanaz a
Robin Marshall tervezte, mint az ismert Epos 11-et. Emiatt aztán
Colloms nem is hasonlítja össze mással, mint az Epos-szal és nagyjából
azt tapasztalja, amire a tervező már jóelőre figyelmeztette: ez a
modell melegebb hangú, kevésbé semleges, de többféle berendezésbe
illeszkedik. Ha jól értjük: kevésbé precíz, de hallgathatóbb. (A
frekvenciagörbéje éktelenül ronda, kiemelés l, majd 3kHz-en is, aztán
egy 10dB-s beszakadás, majd egy videotonos felső sáv.)
* A gyönyörű Martin-Logan panelsugárzók mindig izgalmat keltenek,
az új hibrid, a Quest is (4500) hamar bekerül a HFN&RR tesztrovatába.
Nekünk és az átlagos HFM-olvasónak lőtávolon kívül esnek az efféle
ezoterikus modellek (mellesleg: 30 amperes erősítő kívántatik hozzá),
de azért elmondjuk, hogy a Quest 125Hz-től felfelé elektrosztatikus, a
basszushangszórója 320mm-es, a doboza 40 literes. Transzparenciáját,
térhatását tekintve jellegzetes Martin-Logan, olyasféle, mint a
múltkori Sequel, azzal a különbséggel, hogy a rock-and-rollt jobban
bírja, mint amaz. Hibája: az alsó-középsávban kissé ködös, zavaros,
felkeményedő. Ez némiképp zavarja a tenort és a csellót.
Transzparencia a szemnek és a fülnek: a Martin-Logan új
hibridsugárzója, a Quest. HFN&RR december
* Feltámadunk? Újra itt egy Lecson, a Quattra (350). A nyolcvanas
években minden brit hifista ismerte a gyönyörű formájú, jó hangú
Lecson erősítőket, amelyek azonban szörnyen megbízhatatlanok voltak, s
ezért gyorsan eltűntek a piacról. Ken Kessler rezignáltan meg is
jegyzi: "erősítőt Lecsonnak nevezni, ez olyan, mint ha egy hajót
Titanicnak keresztelnénk".
A Quattra szokványos külsejű, feketébe-dobozolt, de négycsatornás
erősítő. Nem a kvadrofóniát kívánja szolgálni, hanem a
multiamplifikálást, azaz a többutas erősítést. Háromféle módon lehet
csatlakoztatni: mint 4x20 wattos erősítőt a kétutas hangsugárzópár 4
hangszórójához, továbbá mint 2x45 wattosat normál módon, vagy kettős
kábelezéssel. Kesslernek ez utóbbi üzemmód tetszik a legjobban.
Kétutas erősítéskor, ha jól értjük, túlságosan is megérződik a
teljesítményveszteség: a térhatás javul, a dinamika viszont romlik.
"Erősítőt ismét Lecsonnak nevezni olyan, mint egy hajót a Titanic
névre keresztelni." De a 4 csatornás Quattra talán mégsem süllyed el.
HFN&RR december
*
Tisztességtudó áramkörök?
Vita folyt a Hi-Fi Newsban a CD-játszók hangminőségéről. Stan
Curtis (a Cambridge CD-játszók tervezője; van némi fogalma a digitális
technikáról) azzal a John Watkinsonnal vitatkozik, akinek a
DAT-technikáról szóló cikkét mi is közöltük a HFM-ben. Watkinson
tisztán elméleti szakember, szerinte "a tisztességesen megtervezett
zajspektrum-alakítással a CD-technika már elérte képességeinek
határát". (Lásd a Quad cég feje, Peter Walker által hangoztatott
elvet, miszerint "bármely tisztességesen megépített erősítő egyformán
szól".)
Dehát hol vannak ezek a tisztességesen megtervezett áramkörök? -
kérdi Curtis. Ő bizony már vagy ezerszer demonstrálta, hogy a való
világban soha semmi sincs tisztességesen megtervezve, s hogy a márkás,
sőt, akár a legnevesebb készülékeken is bőségesen akadna még javítani
való.
"A legnépszerűbb változatlanul az a hiedelem, hogy a digitális
logika szerint az 1 az 1, a nulla meg nulla, és hogy ,ebből kifolyólag
a tisztességesen megcsinált CD-játszónak nincs minősége, és mivelhogy
ez tény, az auditív hibák okát máshol kell keresnünk’. Nos, ez a tény
- mondja Curtis - a tényeknek nem abba a kategóriájába tartozik, mint
például az, hogy ha nekimegyünk egy téglafalnak, beverjük a fejünket.
Először is a digitális adatok, ha egyszer már visszaállítottuk őket
analóggá, kívül esnek a hibajavítás körén, és védtelenek a zavarokkal
szemben. A zavarok pedig igenis jelentkeznek, mint ezt a gyorslogikájú
áramkörök tervezői tanúsíthatják."
Curtis itt egy másik konstruktőrre hivatkozik ("aki éppúgy a
létező legjobb műszerparkot használja, mint Martin Colloms vagy én").
Az illető, aki egyáltalán nem holmi aranyfül, a Stereophile-nek adott
interjújában kijelentette: "amikor sikerült megjavítani a
négyszögjelek jelalakját a digitális szűrő digitális kimenete és a D/A
átalakító digitális bemenete között, az alacsony szinten mért
linearitás 6dB-t javult". Holott itt is ugyanazokról a nullákról és
egyesekről van szó, amelyeknek állítólag az égegyvilágon semmi hatásuk
sem lehet a hangminőségre!
"Kevés kétség fér hozzá, hogy a BitStream zajspektrum-alakításé a
jövő, de Watkinson azt hiszi, hogy a jelenleg forgalomban lévő,
kommersz BitStream-áramkörök máris tökéletesek. Mi a véleménye akkor a
hallható, ,üres mintajelekről’ (,idle signals’), amelyekről az egyik
gyártócég tudósít; vagy arról a csak félig megértett torzításformáról,
amelyet egy másik gyártócég csak úgy volt képes minimalizálni, hogy
belenyúlt az analóg áramkörökbe; vagy a jól hallható zajmodulációs
hatásról, amelyet az egyik legnépszerűbb zajspektrum-alakító chip
produkál; vagy bizonyos korai modellek horribilis zajszintjéről,
amelyet csak úgy lehetett elrejteni, hogy méréskor "A" súlyozó szűrőt
használtak, anélkül, hogy ezt megmondták volna? Folytathatnám, de az
igazság nyilvánvaló: a zajspektrum-alakítás technikájának még
megvannak a maga bajai, amelyeket tanulmányozni kell."
"Magam is azok közé a szegény ördögök közé tartozom, akiknek
alkalmazniuk kell az áramköröket, amelyeknek az adatlapja oly
felhőtlenül optimista. A chipek tervezőinek azonban vagy fogalmuk
sincs a problémákról, vagy egyszerűbbnek látják, ha azokról nem
vesznek tudomást. Abban reménykednek, hogy majd más sem fog
felfigyelni rájuk."
"És hát akkor vizsgáljuk csak meg azt az állítást, miszerint
bármely két tisztességesen (!) megtervezett zajspektrum-alakítós
CD-játszó egyformán szól, ha a kimenetükön egyformán 90dB zaj mérhető.
Igazán sajnálom - de micsoda egy ökörség! Hiszen még ha az analóg
fokozatok egyformán működnének is, már a digitális tartományban is
bőven akadnak eltérések! Még az sem biztos, hogy a két
zajspektrum-alakító áramkör egyforma: lehetnek eltérő fokozatúak, vagy
tartalmazhatnak más-másfajta szűrőt a visszacsatoló hurokban. Ennek
következtében eltérő lesz a zajspektrumuk a közép/felső regiszterben,
és egyszerű számításokkal kimutatható, hogy a differencia már belül
lesz a 90dB-s ,ablakon’. De még ha a két DAC zajspektrum-alakítója
azonos volna is, nem szabad elfeledni, hogy a spektrumuk csak
statisztikai értelemben azonos. Véletlenszerű zajokról van szó, és ez
definíció szerint azt jelenti, hogy ezek egy-egy kiragadott
pillanatban nem azonosak."
"Van-e jogunk feltételezni, hogy a túlmintavételező szűrők
azonosak lesznek? Eddig ez nem következett be - és nem is látok okot
rá, hogy valaha bekövetkezzen. Először is, a frekvenciaátvitelük
eltérhet a 15-20kHz-es tartományban, igaz, hogy csak úgy 0,2dB-vel, de
ennyi elegendő. És mi a helyzet a sáv közepén? Számos digitális
szűrőnek nincs hullámossága a sávon belül - más típusoknak viszont
van, mert ez a paraméter egyike azoknak a faktoroknak, amelyekkel a
konstruktőrök megalkudhatnak-gazdálkodhatnak, amikor optimalizálják a
szűrőt. A beszakadás tipikusan 0,05dB nagyságrendű. Ez tényleg
semmiségnek látszik, de ne feledjük, hogy egy-egy 0,1dB-s beszakadás
zajspektruma már csak vagy 36dB-vel van lejjebb az adott frekvencián.
Ez már elegendő ahhoz, hogy a készülékek mégse szóljanak egyformán -
vagyis, hogy ne nevezhessük őket ,tisztességesen megtervezett’
készüléknek."
*
Audiophile
'91 szeptember
A Linnre aztán igazán nem lehet azt mondani, hogy minden évben új
gyártmánycsaláddal jelentkezne, mint a kommersz gyárak. Ezért aztán
bármi, ami Glasgowból jön, izgalmat kelt az angol audiofilek körében.
Mint most a Kairn előerősítő (1295).
Hat évvel ezelőtti elődéhez (LK1) hasonlóan, a Kairn is
távvezérelhető. Mi több, a távvezérlő működtetni tudja az új Linn
tunert és CD-játszót, gyakorlatilag a komplett Linn rendszert,
mégpedig, ha jól értjük a dolgot, a szomszédos szobákból is. Ott tehát
szintén el lehet helyezni erősítőket és hangsugárzókat. Az előerősítő
fel van ruházva egy sereg kimenettel, bi- és triamplifikáláshoz.
(Tehát több végerősítőt csatolhatunk hozzá, s azokkal külön-külön
lehet meghajtani az egyes hangszórókat.)
Alvin Gold és Kettle, a szerkesztő egyetért abban, hogy a Kairn
kiegyenlítettebb, transzparensebb, hallgathatóbb a régi LKl-nél, és
hogy különféle (tehát nem Linn) készülékekkel párosítva is szépen
szól, de mindebből nem derül ki igazán, hol van a Kairn helye a Nap
alatt. Aztán a vége felé Kettle tesz egy olyan megjegyzést, miszerint
az Audio Innovations (csöves) Serien 1000 előfok a Second Audio
monoblokkokkal végtelenül jobban szól a Linn előerősítőnél, mégpedig
akár a Linn, akár az Audio Innovations teljesítményerősítőkön
keresztül.
Ha jól értjük, a Linn továbbra is a "front endjéről" marad híres.
A lemezjátszójáról biztosan. Esetleg a CD-játszójáról is, amelyről már
írtak - de majd csak 1992 elején fogják tesztelni a brit magazinok.
Az egész lakásból távvezérelhető a Linn Kairn. Audiophile szeptember
* Csupa-csupa hangsugárzó.
Az Audiophile sem állja meg, hogy el ne játszadozzék a Canon
S-50-nel (350). Leszögezik, hogy ez Darth Vader hangsugárzója (ha még
emlékszünk a Csillagok Háborújának Fekete Lovagjára), s megpróbálnak
jót mondoni róla, de ez még a közmondásos angol udvariasság ellenére
is csak nehezen sikerül. Mint valami archimedesi pont, biztonságot ad
az embernek, hogy a két nagy brit lap valamiben kivételesen
tökéletesen egyetért.
Mint a Monitor Audio Studio 5 (600) esetében is. Ezt a gyönyörűen
technologizált mini-monitort kollégáikhoz hasonlóan az Audiophile
szakírói sem szerették, a Studio 5 ezen a szeánszon szinte csak arra
volt jó, hogy elmondhassák: hozzá képest mennyire muzikális egy másik
minidoboz, amelyet szintén most teszteltek, a NEAT Petite (525). Annak
ellenére, hogy az utóbbi a legkevésbé sem "High-Tech": soft-dóm,
papírmembrán, semmi több. Viszont sokkal természetesebb, koherensebb,
"ennek a zenéje már inkább emlékeztet előadásra, nem pedig különféle
hangok zavaros agglomerációjára". Szóval, nagyon megdicsérik ezt az
eddig sosem-hallott jövevényt. (Megemlítjük, hogy rajtuk kívül a
harmadik lapnak, a What Hi-Fi?-nek is fölöttébb tetszik a Petite.)
Kétes dícséretben részesül az ATC SCM20, ez a drága (1400), de
súlyos, 25 kilós minimax, amelynek csupán a dohogója 9 kilót (!) nyom.
A basszusát keveslik, és bár elismeréssel illetik a dobozkát azért az
információmennyiségért, amelyet képes továbbítani, arra gyanakszanak,
hogy gazdájának élete nem lesz fenékig tejfel. "Ha elviseled, hogy a
szemedbe mondják, hogy kedvenc lemezeid rosszul vannak felvéve,
gyöngén szerkesztve és pocsékul keverve, más lemezeidről meg kiderül,
hogy jobbak, mintsem gondoltad volna - akkor ez az a mini-monitor,
amelyre már régóta vársz."
Még egy hangsugárzó, a józan középkategóriából: a Wharfedale
Coleridge C Class. Abban tér el az eredeti Coleridge-től, hogy a
dómjának kerámia-membránja van. Pontosabban: van a Wharfedale-nek egy
új membrán-típusa, és a jelen dobozt tekinthetjük a kísérleti
léggömbnek. A ballon, sajnos, nem száll elég magasra. Az új modell
(ahogy ez már lenni szokott) jobb is, de rosszabb is a réginél: a
basszusa izmosabb, a magastartománya szebb és édesebb, viszont a
középsávja túl erőteljes. Ettől felborul a hangkép egyensúlya.
Azonkívül, és a kritikusok ezt fájlalják a leginkább, nem elég
részletgazdag, nem eléggé informatív.
Pedig de jó a csipogója.
Wharfedale-doboz az égetőkemencében. (A dómjának valóban
kerámia-membránja van, innen a fotósok ötlete.) Audiophile szeptember
A snassz kis NEAT Petite lekörözi az elegáns Monitor Audio MA Studio
5-öt (lent). Audiophile szeptember
* A tehetség kitör és eget kér. Az elektrosztatikus
fejhallgatóiról ismeit Stax cég előzőleg már csinált egy olyan DAC-ot,
amelyet Angliában kb. 8000 fontért árulnának, ha árulnák. Talentumát
most aprópénzre váltva, készített egy olcsóbb típust, I DAC-Talent
néven. Ez viszont már kapható a briteknél (1400), és az Audiophile
munkatársai közül most ketten is kipróbálhatják.
Keveslik a Stax DAC-Talent tálentomát? Audiophile szeptember
A Talent multibit-konverter ("egy pár PCM-63P, az új Burr-Brown
konverter chip van benne"), felbontása 20 bit, túlmintavételezése
8-szoros. Alvin Gold úgy summázza a véleményét, hogy a Staxnak
sikerült eloszlatnia benne a "multibit-babonát", t. i. hogy egy drága
multibites gépnek feltétlenül jónak kéne lennie... Pedig a multibites
dinamika, az megvolna, sőt, még valamiféle bitstreames lágysággal is
ötvöződik, de ennek az az ára, hogy a hangkép lapos, egysíkú, lenyeli
a részleteket. Dave Wiley még rá is kontrázik: ennyi pénzért sokkal
többet várna az ember, "én ismerek legalább egy modellt 500 fontért,
amely minden tekintetben különb nála".
* Wiley egy további digitális házifeladatot is kap, ő viheti haza
az Aiwa XG-700 CD-játszót (180). Viszonylag jó véleménnyel van erről
az olcsó 1-bites jószágról: "...kritikus szavaim ellenére, igenis
muzikális gépnek tartom, amely bebizonyítja, hogy a BitStream
fejlődőképes. Érdemes kipróbálni. Ennek ellenére, én a magam részéről
többre becsülöm az egybites lágyságnál a multibites készülékek
dinamikáját."
* A Sonographe SC22P/SA150 erősítőt (1000/700) az teszi
különlegessé, hogy a Conrad-Johnson cég tervezte és gyárttatta, holott
ezek nem csöves, hanem félvezetős (MOS-FET) gépek. Csak annyiban
emlékeztet csöves nagybácsijaira, hogy a fono fokozata némileg
zajosabb az átlagosnál. Jonathan Kettle szerint rendkívül eleven
hangja van, a dinamikája igen nagy szélsőségeket fog át; valamelyest
nagyobbnak ábrázolja a zenei történést, mint amilyen. Kissé érdesebb,
fényesebb tónusú a kelleténél. Kettle azt mondja, "így is többre
tartom számos visszahúzódó, semlegesebb hangú erősítőnél". Sajnos, nem
mondja meg konkrétan, hogy melyeknél.
A Conrad Johnson félvezetős gépeket is tervez. A Sonographe
SC22P/SA150 elő/végfok. Audiophile szeptember és november
* Az Audio-Technica AT-OC10 hangszedő (307) Malcolm Stewardnak
jutott. Így teszi fel a kérdést: ez a drága pickup vajon ugyanolyan
magasra helyezi-e a mércét versenytársai előtt, mint a bevált AT-OC5.
A válasz az, hogy nem. Szó sincs arról, hogy az OC10 bármit is rosszul
csinálna - csak éppen mindent fél-szívvel csinál. Nem lelkesítő a
zenéje.
Október
Nagy hűhót csapnak az Arcam Alpha 3 erősítő körül (200), a tesztet
brit-japán meccs formájában játsszák le, amennyiben a gépet a bevált
Pioneer A-400-hoz hasonlítják, noha - mint Jonathan Kettle elöljáróban
meg is jegyzi, ebben az árkategóriában nagy a tülekedés, a vevők sok
jó készülék között választhatnak (a Musical Fidelity B1/II neve is
beugrik).
A szeánszot hárman is megejtik. Kettle revűjéből az Alpha 3-at úgy
ismerjük meg, mint amely feltétlenül jobb a saját elődjénél, a
népszerű Alpha 2-nél. A hangja testes, a basszusa elegendően
lendületes, ennek következtében a csellója és a nagyzenekara igen
szépen szólal meg (LP-ről és CD-ről egyaránt). A részlet-feloldó
képessége is tisztességes, de ebből a szempontból azért nem éri utól a
Pioneer A-400-at, amely viszont háklisabb, nem minden hangsugárzóval
szimpatizál. "Az ,angolos’, 150 és 300 font közötti hangsugárzók
jobban fogják szeretni a brit Alpha 3-at. Ha viszont magasabbra vágyok
akkor célszerűbb, ha a ,díjnyertest’, a Pioneer A-400-at választod."
Két kollégája vakon hallgatta meg ugyanezt a két erősítőt, vagyis
bejátszották nekik a zenét, de nem tudhatták, mikor melyik szól.
(Aranyos, ahogy ezt a kis mellékletet illusztrálják: kendővel bekötött
szemű műfejek bámulnak ránk a képről) Malcolm Steward fölényesen
jobbnak tartja a brit erősítőt, Dave Wiley viszont, bár neki is
tetszik az Alpha hangja, az A-400-re szavaz. Kiegyenlítettebbnek
mondja.
Egyébiránt, a vakteszt itt újdonság, az Audiophile sosem volt híve
ennek a tesztgyakorlatnak. Richard Garlick meg is ereszt róla egy kis
eszmefuttatást.
"Bármennyire kívánatosnak tartják is némelyek a vaktesztet -
mondja helytelen volna rákényszeríteni a szakírókat erre a módszerre.
Idegölő játék. A zenehallgatási idő rövid, nem lehet együtt-élni a
készülékkel (tehát nem is lehet annyi féle zenével kipróbálni, mint
egyébként). Az egész szituáció természet ellenes, mert
elkerülhetetlenül a zene egyes jellegzetességeire fogunk figyelni,
ahelyett, hogy a zene egészét ítélnénk meg. A vaktesztnek azonban -
folytatja Garlick - legalább annyi baja van, mint bármely más
tesztmódszernek, s ezért az Audiophile sosem fog olyan revűket
közölni, amelyeket kizárólag vaktesztre építenek. Mégis elfogadhatjuk
a vaktesztet, mint alkalmi kiegészítő eszközt, mellyel leküzdhetjük a
kritikusok esetleges elfogultságait."
* Mindnyájan ismerjük a háztartási-stílusú erősítőket, amelyek
olyanok, mintha a konyhaasztalon készültek volna. Ilyen a Sonic Link
DM20MJ3. Hatszáz fontba kerül - megjelenését látva a Felét sem
fizetnénk érte. De ha nem látjuk, csak a hangját halljuk, akkor talán
meg tudjuk szeretni. Malcolm Steward hosszú távon is igen jó
erősítőnek mondja, LP-ről és CD-ről egyaránt finoman, részletezően,
azonkívül dinamikusan, zeneien szól - kár, hogy ilyen randa. Utána
Dave Wiley és Richard Garlick - vaktesztben! - megállapítják, hogy a
Pioneer A-400 "csaknem hallgathatatlan" a Sonic Link mellett.
* Egy eleven miniszterrel cseveg az Audiophile szerkesztője,
olyannal, akinek van némi fogalma a hifiről, vagy legalább a zenéről.
David Mellor Technics lemezjátszót és Sony CD-játszót használ,
többezer lemeze van, és nagyon józanul azzal fejezi be nyilatkozatát,
hogy ő a maga részéről érdeklődéssel várja a brit hifi újabb és újabb
eredményeit, de ha az a kérdés, hogy az ember mire adjon ki
hirtelenében 500 fontot, gépekre-e, avagy inkább 50-60 darab CD-re,
akkor ő nagyon jól tudja, hogyan döntene.
Nem éppen "vadhifista" - de azért nekünk itt, Magyarországon
biztosan jól jönne egy ilyen államférfi. Az Audiophile cikkéből nem
derült ki, melyik tárcának áll az élén David Mellor. Felhívtuk a Brit
Nagykövetséget, és azt a választ kaptuk, hogy az illető valóban a
kormány tagja, s címe a következőképpen hangzik: Chief Secretary to
the Treasure- azaz főkincstárnok.
Pláne.
* A CD-játszó nem támasztja alá annyira stabilan a CD-korongot,
mint a lemezjátszó-tányér az LP-t. Ezért a Pioneer cég újításában
(SPM, azaz Stable Platform Mechanism) a Józan Paraszti Ész
megnyilvánulását üdvözölhetjük. Az ezüstkorongot afféle
lemezjátszó-tányérra ültetik, természetesen megfordítva, címkével
lefelé. A barázdák felfelé néznek, és a lézersugár felülről tapogatja
le őket. Az új Pioneer-széria minden tagja így működik; a nagyobb
futóművek ezen felül még a VRDS-sel is ki vannak képezve
(Vibration-free Rigid Disc Clamping System, azaz rezgésmentes
lemezcsatolás).
A mostani teszt tárgya alulról a harmadik modell, a PD-9700 (400).
Egybites készülék, 8 kilót nyom, külön van benne választva a digitális
és az analóg áramkör, és mindkét panelt külön hálózati transzformátor
szolgálja ki. A letapogató rendszer meg a motorja kissé széllelbélelt
(nem annyira robusztus, mint a drága PD-75-ben). A jelzőfényeket le
lehet kapcsolni (mint a régebbi PD-91-en, amelyet a HFM is használ).
Hughesnak tetszik a Pioneer gép. Olyasfajta, mondja, mint a
Micromega Logic: tiszta és megfogott a hangja, de dinamikusabb
amannál. Az Arcam Alphával összevetve, a tónusa tisztább és
fokuszáltabb, viszont nem annyira meleg és gazdag. A PD-9700 tehát nem
kifogástalan, de jó CD-játszó, és jó vétel. Keith Howardnak más a
véleménye. Ő csak átlagosnak hozza ki a Pioneert, és nem látja
igazolva a különleges tányérzatot. "Csak a letapogató rendszert
sikerült fejreállítani - a CD-piacot nem."
* Amennyire különleges a Pioneer, annyira közönséges masina a NAD
5440 (300). Ettől még lehetne nagyon jó - de nem az. Dave Wiley
kevesli a ritmusjátszó képességét, basszus-stabilitását, és többre
tartja a NAD-nál a régi 16/4-es Philipset. ("Nem mintha
BitStream-ellenes volnék, nekem is 1-bites gépem van.")
Kiegészítésképpen Alvin Gold a mai versenytársakkal veti össze a
NAD-ot: az Aiwa XC-700-zal, Musical Fidelity MC1-gyel és a bevált
Philips CD-850-nel. Azok mind meggyőzőbben zenélnek.
* A "hierarchia-elmélettel" vitatkozik George Entwistle, azzal a
közismert (brit eredetű) elvvel, miszerint mindig annak a komponensnek
kell jobbnak lennie, amelyik előrébb helyezkedik el a hifi-láncban.
Vagyis a lemezjátszó fontosabb volna az erősítőnél, amaz pedig a
hangsugárzónál.
Entwistle drasztikus példákat hoz fel, mindenekelőtt a múltkori
japán csodát, az Ongaku erősítőt, amely a viszonylag szerény Cambridge
CD2-vel párosítva akkorát szólt, mint ha a lánc elejére egy sokkalta
értékesebb CD-játszót kötöttek volna be. Tehát az információ eddig sem
a lánc elején veszett el, hanem a lánc közepén, holott az erősítő már
előzőleg is "előkelőbb" volt a Cambridge CD-játszónál.
"Hallottam egy olyan láncot is, amelynek az elején egy Pioneer
CD-játszó és erősítő állt (500 font a kettő), a végén pedig a
Townshend Sir Galahad, amely az általam ismert legjobb hangsugárzó, és
4000 fontba kerül. Ez így, együtt, jobban szólt, mint az én
rendszerem, akár eredeti, kiegyensúlyozott formájában, akár még az
Ongakuval együtt is. Eszerint az olcsó Pioneer CD-játszó és erősítő
igenis képes volt annyi ,információt’ szolgáltatni vagy megőrizni,
amelyet egy igazon jó hangdoboz aztán le is sugároz."
"Ezzel az egész hierarchia-teóriával a legjobb volna azt csinálni,
amit Schwarzkopf tábornok tett az iraki katonai presztízzsel."
* Közös revűt szentel a lap a Celestion 9-nek és a Tannoy 609-nek
(mindkettő 250). Hálás teszt, mindkét doboz megdicsőülten jön ki
belőle, azzal a fenntartással - hogy kinek a pap, kinek a papné. "Ha
zavar a Celestion kissé túlságosan is bőséges felsőbasszusa, és
kiegyezel a vékonyabb hangképpel, de elvárod a finom részeteket, a
háromdimenziós fókuszt és a transzparenciát (még alkalmi
túlfényezettség árán is), akkor a Tannoy fog jobban tetszeni. Ha
viszont inkább operát, nagyzenekart hallgatsz, és azokat a megfelelő
méretükben akarod láttatni, lemondva a végső finomságokról és
részletekről, akkor a Celestion-nel jársz jobban."
Kinek a pap, kinek a papné. A komolyzenei Celestion 9 és a rockos
Tannoy 609. Audiophile október
* Ebadta németje, hogy kikupálódott! Az Audioplan Konzept (1700)
alighanem az első germán doboz, amelynek a képességeit egy patinás
brit hifi újság is hajlandó elismerni. Ennek az elegáns állódoboznak a
hangja nem németes. Inkább lágy, kiegyenlített, meleg, nem agresszív -
sőt, talán túlságosan is udvarias. Olyannyira, hogy - noha az
Audioplan cég egyben az Audio Innovations csöves erősítők németországi
importőre -, a Konzept jobban szól a félvezetős erősítőkkel, mint
éppen a drága Audio Innovations-ökkel. "Nagyon jó hangsugárzó - de
azért szólhatna egy kicsit elevenebbül" - mondja Jonathan Kettle.
Roy Gregory még jobban megdícséri a Konzeptet, és kifejti, miért
vásárolta meg éppen ezt a hangsugárzót (erős érv!), mondjuk a KEF
105.3 helyett. Mint mondja, az Audioplan-doboz tökéletesen a zenére
koncentrál, semmi másra. Különleges erénye, hogy kitűnően
megkülönbözteti a felvételek helyszínét. Kettős kábelezéssel a
legjobb.
Néhány műszaki részlet. A Konzept kétutas rendszer. A doboza
labirintus, negyed-hullámhosszra hangolva. A dohogó papírmembránját
igyekeztek úgy csillapítani, hogy a tömege meg ne nőjön, az
érzékenysége ne csökkenjen.
A csipogója egy módosított SEAS lágy-dóm. A szűrők 6dB/oktávosak.
A keresztfrekvencia 2,5kHz. A kábelt ezüsttel forrasztják rá a
hangszóróra. A keresztváltót pedig teljesen kiöntik epoxi-gyantával,
hogy ne tudjon berezegni.
Beethoven is elégedetten bólint: az Audioplan Konzept hangminősége
immár a legkevésbé sem németes. Audiophile október
November
A tagadás ősi szelleme, akit az Audiophile-nél Jimmy Hughesnak
hívnak, szintén megtámadja a hierarchia-elvet, de másképpen érvel,
mint legutóbb Entwistle.
"Mindenki arra akart rábeszélni bennünket, hogy a legtöbb pénzt a
lemezjátszóba öljük, mert ami információ a lánc elején elvész, többé
már nem lehet helyreállítani. Ez bölcs tanács lehetett azokban az
időkben, amikor még az LP volt a világ közepe, de ma már, a CD korában
nem biztos, hogy helytálló."
"Én például otthon a Sony CDP-555 CD-játszót használom (egy
ezresért vettem négy évvel ezelőtt), az Audio Innovations 1000
előerősítőt a monoblokkokkal, és az Impulse H-1/II tölcséres
hangsugárzót. Ez így együtt vagy 8500 font, és nagyon jól össze van
lőve."
"Tegyük fel, valaki szintén ilyesmit szeretne, de olcsóbban. Hol
takarékoskodjék. A CD-játszóhoz semmiképpen sem ragaszkodnék, az új
Pioneer PD-9700 Fél áron többet tud, mint a négy éves Sony. Az Audio
Innovations erősítőket már nehezebb helyettesíteni, de mégis inkább
ezeket cserélném le, megtartanám az Impulse hangsugárzókat, és
meghajtanám őket a Pioneer A-400-zal (kitűnően szólnak együtt), vagy,
picit több pénzért, egy Kelvin Labs-szal. Tehát a hangsugárzóra adnám
ki a nagy pénzt. És a lánc elejét később javítgatnám."
"Az erősítő ugyanis csak akkor szűkíti be a hangképet, ha a
hangsugárzó rossz hatásfokú - mint a mai hangsugárzók általában. De
válassz egy igazából értékes, vagyis kellőképpen érzékeny
hangdoboztípust - és ki fog derülni, hogy az erősítőd igenis képes
továbbítani az információt. Csak az érzéketlen, rossz hatásfokú
hangsugárzó miatt veszítette el a zenei részleteket."
* Furcsa, nehezen megfogható revűt ad elő az Audiophile
szerkesztősége, "A Világ Végső Erősítői" címmel. Négy különböző
követelményt állítanak fel, úgy mint: lendület ("drive"),
Felbontóképesség, továbbá jó vétel és végül sokoldalúság ("bent
all-rounder": bármely berendezésben jól szól). Minden versenyszámban
négyen szavaznak; a szakírók nevét már ismeri az Olvasó, mi itt csak a
monogramjukat írjuk ki. Íme:
Lendület. MC: Naim 52/NAP135, AG és JH: Krell KSL/KST-100, JK:
Chord SPM-1200.
Felbontóképesség. AG: Audio Note Ongaku, JH (persze): DNM Series
3B/PA-2E, MC: Naim NAC52/NAP250, JK: Audio Note Ongaku.
Legjobb vétel. JH: Pioneer A-400, AG: Sony TAF-540E, JK: Arcam
Alpha 3, MS: Arcam Alpha 3.
Sokoldalúság. JK és JH: Audiolab 8000A, AG és MC (ők
igényesebbek): Audiolab 8000C/P.
A legjobb all-round erősítő, az Audiolab 8000A. Audiophile november
* A Rotel RC/RB-980BX elő/végerősítő (600) egyelőre nem aspirálhat
rá, hogy bekerüljön a fenti döntőbe, de mindent egybevetve jó közepes
osztályzatot kap Malcolm Stewardtól: nagyot szól, inkább a
finomságokban kell még javulnia - rockzenére jobban beválik, mint
klasszikusra. Alvin Gold az Audiolab 8000C/P-vel hasonlítja össze a
Rotel-készletet, és megállapítja, hogy az Audiolab bizony sokkal
különb. A Rotel-kombóban a fono-bejárat képezi a "szűk
keresztmetszetet". A teljesítményerősítője mindenesetre ugrásszerűen
javult, amikor a sajátja helyett az Audiolab 8000C előerősítővel
párosították.
A finomságokban még javulnia kell a Rotel RC/RB-980BX
elő/végerősítőnek. Audiophile november
* A Hifi Magazin előző számának címlapján látható konvertereket, a
Meridian 203-at és a Micromega Duo BS-t párbajoztatják a novemberi
Audiophile-ben. A háromtagú zsűri egyértelműen a Meridiant tartja
jobbnak, kisebb, nagyobb - illetve nagyon is nagy mértékben.
* Egy-egy Rogers hangsugárzó mindig eseményt hoz a brit
audioszakírók életébe. Most az LS2a/2 kisdoboz van terítéken (210), ez
bennünket is érdekelhet, nézzük a jellemrajzát:
"Élénk, dinamikus, talán túlságosan is az. Méretéhez képest
meglepően nagy, stabil sztereó színpadot generál, a zenekar levegős,
és körbeveszi a dobozokat. Ámde hegedűn is van benne egy érdesség,
zongorán pedig egy fémes színezet. Rockzenén még inkább érződnek a
hibái. A ritmusjátszó képessége megvolna, de a basszusa ellágyul,
lekerekedik. Mindent egybevetve, egységes és meggyőző hangképe van, de
ne várd tőle, hogy az olcsó elektronikákkal párosítva is szépen fog
szólni. Például az Arcam Alpha 3 erősítő igazán nem vádolható azzal,
hogy agresszív hangja volna, de így sem tudta palástolni a Rogers
dómjának fémes élességét." Ezt a kritikát egyébként a szerkesztő,
Jonathan Kettle írta.
Alvin Gold szintén jó véleménnyel van az LS2a/2-ről, de némiképp
hiányolja a dobozka hangjából az emóciót, vagy ahogy ő fogalmaz, az
adrenalint. Zenéje válogatja, mikor szerepel a Rogers jobban vagy
kevésbé jól. "Dehát mikor lehetett 210 fontért olyan hangsugárzót
vásárolni, amely minden zenéhez egyaránt megfelel?"
* Fejezzük be az Audiophile szemléjét David Vivian maró iróniájú
esszéjével.
"Ha most egy lágy szellőcskét érzel lengeni: az én megkönnyebbült
sóhajtásom az. Végre, végre nyugodtan hallgathatom a CD-imet, nem kell
attól tartanom, hogy megszólnak azok a kegyetlen analóg-pártiak."
"S hogy miét? Mert teljesen váratlanul, valami csoda folytán a CD
hirtelen bevált! Igen, ama vacak 16-bites formátum, mindennemű
dinamika nélkül, amelyet annyira megvetettek a zene igazi barátai,
egyszercsak annyira jó lett, mint a legjobb analóg lemezjátszó.
Felejtsétek el mindazt, amit a Philips és a Sony tett; feledjétek a
Meridian közreműködését; töröljétek emlékezetetekből a Wadiát, a
Micromegát és a többit. És rebegjetek köszönetet a Naim Audionak,
amiért megcsinálta a maga 3000 fontsterlinges CD-játszóját. És három
puszi a Linn cégnek, amiért, mint halljuk, nem egyszerűen csak
megjavította a CD-technikát, hanem úgyszólván újrateremtette azt. A
Roksan dettó. Igazi forradalom!"
"Biztos vagyok benne, hogy az idei Naim referencia-gépet meg
fogják verni a jövő év olcsó Philipsei, Pioneerjai és Denonjai. Elég
legyen már a humbugból - inkább örüljünk, hogy a CD folyvást javul."
Mi pedig hadd illusztráljuk ezt a tételt egy Sony CD-játszó
tesztjével. Jimmy Hughes a CDP-X333ES-t vizsgálgatja (400), és
megállapítja, hogy bár nyilván ez a gép sem hibátlan, feltétlenül
különb az ő CDP-555-jénél, amely négy ével ezelőtt még a Sony
csúcsmodellje volt, s amelyet ő 1000 fontért vásárolt.
"Óhajt valaki venni egy használt CDP-555-öt?"
Csoporttesztek a What HiFi? 1991. szeptember-decemberi számaiból
Mire képes egy olcsó Philips a kis Deltec Little Bit koverterrel. What
Hi-Fi? szeptember
A magnómezőny favoritjai, a Yamaha KX-250 és a Technics RS-BX404. What
Hi-Fi? október
A nagy nevettetők is kipróbálják a What Hi-Fi?-ben tesztelt
fejhallgatókat. (Ez azt jelentené, hogy az egész fejhallgatózás - kész
röhej?)
Hangsugárzó-szuperteszt a novemberi Whati Hi-Fi?-ből