Hangszerviz |
Címünk: Hifi Magazin, Budapest 76, Pf 38, 1406
Szívesen fogadjuk Olvasóink véleményét, hozzászólását, kritikáját
- de nem telefonon! Felhívjuk figyelmüket: levelükből alkalomadtán
szabadon, bár lényegi változtatás nélkül idézünk - hacsak a feladó nem
kéri, hogy kezeljük levelét bizalmasan. Változatlanul közérdekűnek
tekintjük, s ezért térítés nélkül közreadjuk adásvételi és
cserejavaslataikat, üzletszerű foglalkozást azonban nem hirdethetünk a
Böngészőben. Kérjük, írjanak írógéppel, és fogalmazzanak tömören, mert
helyhiány esetén az apróhirdetéseket meg kell rövidítenünk.
*
Vámnyilatkozat
Nyíltlevél Dr. Nagy Sándorhoz, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok
Minisztériumának vámosztályvezetőjéhez, a Vámtarifa Bizottság
titkárához
Igen Tisztelt Titkár Úr,
ez a levelem, ahogy megbeszéltük: emlékeztető, hogy "hivatalos"
formában is szóba hozhassam a zenehallgató nagyközönség egy igen
súlyos sérelmét, amelyre talán orvosságot lehetne találni. Arról van
szó, hogy a nívós zenehallgatást szolgáló (hifi) készülékek között a
műsorforrások (lemezjátszó, magnó, rádió) vámja "normális", tehát csak
12-15 százalékos, az erősítőket és hangsugárzókat viszont 50% vámmal
sújtják. Hogy ennek mi a logikája, az énelőttem (de Ön előtt is)
rejtély.
Minthogy az effajta nyíltlevél nemcsak a címzetthez, de a
nagyközönséghez is szól, bevezetőben összegezni szeretném a jelenleg
érvényes vámtarifa történetét - úgy, ahogy Ön elbeszélte.
Történetünk tehát 1968-ban kezdődik, amikor (az Új Gazdasági
Mechanizmus életbelépésével) új vámtarifát dolgoztak ki. A főhatóságok
azt az utasítás adták, hogy a gépek termékcsoportjában, ahová a
hifi-készülékek is tartoznak) minden egyes dollár 90 forintot érjen,
mihelyst átlépi a határt. Mivel a dollár értékét akkoriban 60
forintban határozták meg, e nyugati árukra értelemszerűen 50% vámot
kellett kiróni, hogy a bennük megtestesülő dollár 90 forintra
dráguljon. Később Magyarország is kapcsolódni szeretett volna a
világgazdaság fővonalához, csatlakozott tehát az Általános vám- és
Kereskedelmi Egyezményhez (GATT), s ennek folyományaképp a
vámtételeket átlagosan 24 százalékra csökkentette. Az egyes
termékcsoportok vámja ennél értelemszerűen alacsonyabb, de magasabb is
lehetett. A tarifa abban a termékcsoportban változott meg, amelyben a
külföldi kereskedelmi partnerek vámcsökkentést kértek. Efölött voltak
ugyan viták, de a vámnak ekkor nem volt különösebb iparvédelmi
jellege, csupán általános kereskedelempolitikai célokat szolgált.
A vámtételek egy része 1980-ban emelkedett, de legalábbis nem
csökkent: részben iparvédelmi okokból, részben pedig azért, mert a
Közös Piac nem oldotta fel bizonyos magyar termékek bevitelének
"diszkriminatív mennyiségi korlátozását", azaz: továbbra is
importkvótákat szabott. Állítólag a szóbanforgó két termék, a
hangsugárzó és az erősítő is ide tartozik. (Az Ön kommentárja: "hogy
ez jogszerű volt-e vagy sem, lehet rajta vitatkozni, tény azonban,
hogy a magyar intézkedések ellen sem a Közös Piac, sem a GATT nem
emelt kifogást".)
Újabb idő elteltével, a GATT Tokiói Fordulója nyomán, ismét
csökkenteni kezdték a vámtételeket, átlaguk 1981 és 1987 között
egészen 16%-ig esett. Ekkor már valóban esik az iparvédő (és a Közös
Piaccal szemben fenntartott) vámok maradtak magasak, tehát azok,
amelyekkel valamely magyar termék versenyképességét kívánták növelni,
nehezítvén a külföldi versenytársak dolgát.
Végül 1991 februárjában egy átfogó hatályú rendelkezéssel a
vámtételek átlagát 13%-ra szorították le.
A jövőben a Közös Piacról érkező áruk vámját 2001-ig fokozatosan
eltörlik. Ez termékcsoportonként más-más ütemben következik be. A High
Fidelity készülékek abba a körbe esnek, amelynek vámja 1995-tel kezdve
csökken és 1997-re tűnik el. (Miközben a világ más részéből importált
javak vámja is csökken, ha megkezdődik a GATT újabb vámcsökkentési
fordulója.)
*
Eddig a történet. Térjünk most vissza 1980 január elsejéhez,
amikor is iparvédelmi célzattal számos termék vámját drasztikusan
felemelték. Hogy melyek legyenek ezek a kivételesen magas tarifák (ezt
is az Ön elbeszéléséből tudom), arra általában a szakminisztériumok
tettek javaslatot. Ez volt az az idő, amikor a hifi erősítők és
hangsugárzók vámja is egyszeriben 50%-ra ugrott.
Mint a bűnügyekben, itt is azt kell kérdeznünk: kinek állt ez
érdekében. Nyilvánvaló, hogy a javaslattevő minisztériumok
hivatalnokai semleges személyek, nekik eszükbe sem jutottak volna
éppen az erősítők meg a hangszórók. valakinek kérnie kellett,
valakinek ki kellett járnia, ki kellett "lobbiznia" a hatóságoknál,
hogy ezeknek a közhasznú készülékeknek a vámját a csillagos égig
emeljék, s ezzel behozatalukat lehetetlenné tegyék. A nyomok (ezt már
nem Ön mondja, hanem én, de Ön sem cáfolja) két nagy iparvállalathoz
vezetnek: a BEAG-hoz és még inkább a Videotonhoz. A védővámok csakis
őket védték - nem annyira a külföldi ipar, mint inkább a hazai
vásárlóközönség ellen.
És ők vissza is éltek ezzel a védelemmel. Tisztelt Titkár Úr,
Tisztelt Vámtarifa Bizottság - a Hifi Magazin, az elektroakusztikai
kultúra lapja 1979 óta megvizsgálta a BEAG számos és a Videoton összes
közhasználatra szánt, hazai hangszórókból épített hangsugárzó dobozát.
Tesztjeink kétirányúak voltak: az objektív, műszeres méréseket a
Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézetben (tehát az ipar
minőségvizsgáló intézetében) végeztettük, lelkiismeretes mérnökökkel,
elsőosztályú műszerparkon, s mindezt elmélyült szubjektív
(meghallgatásos) teszttel egészítettük ki. Mindkét módszerrel ugyanazt
az eredményt kaptuk, nevezetesen, hogy a szóbanforgó készülékek
alacsony színvonalúak, a legjobb szándékkal sem lehet közös nevezőre
hozni őket a jobb nyugati hifi-gyártóknak még az alapfokú, legolcsóbb
készülékeivel sem. Nagyjából ez a véleményünk a hazai gyártású
erősítőkről is.
(Hangsúlyoznom kell, hogy teszteléskor bennünket tényleg a legjobb
szándék vezérelt: a Hifi Magazin mindig rokonszenvvel közeleik a
tesztkészülékekhez, különösen, ha azok hazai gyártásúak és viszonylag
olcsók. Hiszen nekünk is érdekünk, hogy minél olcsóbb és minél jobb
"hifit" találjunk a kispénzű olvasó- és vásárlóközönség számára. Ha
sikerül ilyen készülékeket találnunk, akkor ezt a saját érdemünknek is
tekintjük: fegyverténynek, amellyel kiérdemeljük az olvasók háláját.
De a Videoton hangsugárzók nem adtak rá módot, hogy hálát és
köszönetet arassunk.)
Ma, amikor a BEAG már rég csődbement és a Videoton is felszámolás
alatt áll, többé nem lehet azzal áltatni az adófizető polgárt, hogy a
vám megfizetésével ő tulajdonképpen a hazai ipart támogatja.
Nyilvánvaló, hogy soha nem volt mit támogatni és nem volt mit védeni:
a hazai erősítők és hangsugárzók más, eredendően alacsonyabb
termékcsoportot képeztek, mint a modern, márkás nyugati gyártmányok.
A horribilis védővám nem az ipart, még kevésbé az iparfejlesztést
szolgálta, hanem azt a tipikus, a szó legrosszabb értelmében vett
szocialista szituációt, hogy impotens nagyvállalatok gondtalanul
lubickolhassanak évtizedek óta megszokott pocsolyájuk langyos vizében.
Tisztelt Titkár Úr, Tisztelt Vámtarifa Bizottság! A Hifi Magazin,
mint az audio-kultúra hazai fóruma, hadd vállalja fel ennek a
kultúrának, ennek a mozgalomnak, de úgy is fogalmazhatnék: ennek a
szakmának az ügyét. Hadd forduljunk Önökhöz több tízezer hifi-kedvelő
nevében (és további többszázezer, hobbinkon kívülálló zenebarát
nevében, aki ezekről a dolgokról mit sem tud). Az 50%-os vámtétel
eredendően méltánytalan, jelenleg pedig már tökéletesen logikátlan is.
Az államnak nem hajt túl sok hasznot, hiszen a márkás erősítők és
hangsugárzók behozatala - éppen a vám miatt - minimális.
Megkockáztatom, hogy ha csökkenne a vám, talán még nőne is az állami
bevétel. Jó kereskedők mindig is a "nagy forgalom, csekély haszon"
elvét vallották!
A horribilis vám gyakorlatilag megbénítja a behozatalt és azzal
együtt a hifi-szakma fejlődését. Hogy egy jellemző példát mondjak:
igen sok zenebarát áldozna egy pár alapfokú, de már méltányolható
minőségű hangsugárzóra 20-25 ezer forintot. Harmincötezret viszont (és
a magas vám miatt ma itt kezdődik a hifi-hangsugárzó) kevesen adnának
érte, nemcsak azért, mert nincs ennyi pénzük, hanem mert ennyi pénzt
már nem is ér meg. Következésképpen, a nagyközönség inkább nem vesz
semmit - vagy kiegyezik valami egészen silány holmival. (Ez nem
légbőlkapott példa. A Hifi Magazin több ízben is végzett felmérést az
olvasóközönség körében. Ismerjük jövedelme nagyságát és a pénzkiadásra
való hajlandóságát.)
Nézetünk szerint semmi sem indokolja, hogy a vámtarifa
megkülönböztesse a hifi-lánc 3 láncszemét. Jelenleg azonban preferálja
az elejét (a műsorforrást: a lemezjátszót, magnót, rádiót), s vele
szemben diszkriminálja a közepét (az erősítőt) és a végét (a
hangsugárzót).
Kérjük Önöket, tegyék magukévá álláspontunkat, és hassanak oda,
hogy a High Fidelity árukategóriában a tarifa egységesen 12% legyen.
Nyomatékkal hangsúlyozzuk, hogy ezzel nem csupán műszaki-kereskedelmi,
hanem kulturális missziót is vállalnának. A High Fidelity, minthogy a
nívós zenehallgatást szolgálja, kulturális médium is.
Kérésünket ismételten szíves jóindulatukba ajánlva, s igenlő
válaszukban reménykedve, tisztelettel:
Darvas László,
a Hifi Magazin szerkesztője
Pro konzol
Szeretném figyelmeztetni egy korábbi ígéretére. Az 1989/3.
számban, az Audioland pályázat értékelésének 8-9. pontjáról van szó.
Arról, hogy picik a zeneszobák, viszont sokan tennénk állványra
készülékeinket. Ön akkor ezt írta: "úgy érezzük, napirendre kell
tűznünk a falikonzolok ügyét". Azóta várok, napirendre tűzés meg
semmi. Így a Prelúdiumok a szekrény tetején, a falakon meg két
Prelúdiumnyi üres hely. Ami egy 16 négyzetméteres szobában nem kis
dolog. Szóval, az lenne a kérdésem, hogy várjak még, vagy csináltassak
valamilyen állványt, és negyed év múlva szitkozódjak, hogy inkább
olyat kellett volna, amilyen az akkori HFM-ben jól "szól"?
Lengyel János
Orosháza, Thököly u. 6, 5900
Valóban kijelentettük, hogy "érdemes volna napirendre tűznünk a
falikonzolok ügyét" - de minél többet gondolkodunk rajta, annál
tanácstalanabbak vagyunk. Két okból is. Az egyik, hogy aggasztóan
keveset tudunk az állványok hatásmechanizmusáról, minőségéről,
tesztelésük módjáról. A másik, hogy a konzolokhoz össze-vissza kell
furkálni a falat, és ezt szívesebben csinálnánk valaki másnak a
szobájában.
Mégis - bár nem szívesen adunk tippet a mások kockázatára - azt
javasoljuk, hogy vágjon bele. Ha van, akivel olcsón meg tudja
csináltatni, készíttesse el a falikonzolokat a hangsugárzók alá. Nem
tudjuk, milyen konstrukció válik be a legjobban, de egészen biztos,
hogy bármelyik sokkal jobb, mint a szekrény teteje. Egy dolgot
valószínűnek tartunk: nem fog beválni a szokványos, 2mm falvastagságú
zártszelvény. Az 1mm-es volna a jó, de olyan zártszelvény nemigen
kapható Magyarországon. Csak csőből, tehát körkeresztmetszetű idomból
van ennyire vékony falvastagságú. (Asztalkát már csináltattunk belőle
- nem olyan kifinomult, mint a márkás típusok, de azért egész jó.
A CD és az Örök Élet
Legelőször el kell mondanom, hogy a HFM legutóbbi száma sem
okozott csalódást. Talán csak egyetlen dolog van, amit szívesebben nem
olvastam volna. Ez pedig a lakószobák akusztikájáról szóló cikk. Nem
nehéz kitalálni, miért: jómagam is lakótelepi lakásban lakom, sőt,
"zeneszobám" még a fényképen bemutatottnál is kisebb. Ezzel együtt
lehetséges elmerülni a zenehallgatásban, még az én szobámban is. Ez a
kritika sokmindenre úgysem volt jó, legfeljebb arra, hogy a túl kicsi
(vagy túl nagy) szobákban hifizgetők fejében felvetődött a lakáscsere
gondolata. (Nem az volt a célunk, hogy kritizáljuk a kisméretű
szobákat. A HFM ítéleteinek érvényességi körét szerettük volna
felmérni, vagyis hogy mennyiben támaszkodhat szeánszaink eredményére
az, aki eltérő akusztikájú szobában hallgatja a zenét. A Szerk.)
Más. Nemrég egy barátom megkért, ugyan kísérjem már el hifit
vásárolni. Ő semmit sem ért hozzá, csak szeretné minél jobb minőségben
hallgatni a zenét. Körbejártuk a főváros összes "zarándokhelyét", és
mindenhol előadtuk jövetelünk célját: egy viszonylag magas összegért
szeretnék komplett láncot vásárolni, az ő ajánlásaik alapján.
Mindenhol elmondtuk azt is, először meghallgatjuk a konkurencia
ajánlatait is, csak utána döntünk. Bár ne tettük volna! Egy kivétellel
minden helyen elkezdték az eladók a vetélytársaikat csepülni. (...)
Szerintem ez meglehetősen visszataszító jelenség, nem ártana valahogy
küzdeni ellene. Talán el lehetne gondolkodni azon, nem lenne-e
lehetséges valami olyasmi díjat alapítani, ami a hifi őshazájában,
Nagy-Britanniában már régóta létezik, s amelyet a legjobb
hifi-kereskedők kapnak. Ha össze tudnánk állítani valami
követelményrendszer-félét, hogyhát mit is értsünk ,legjobb’ alatt...
van már annyi kereskedőnk, hogy érdemes legyen ezt a díjat kiírni. Mit
szólnak hozzá? (A futball játékszabályai tökéletesen egyértelműek. S
mégis, mennyi nézeteltérés támad a játékvezető egy-egy ítélete nyomán!
A Szerk.)
És akkor valami valódi hifizgetés. Mint olvasóik közül annyian,
magam is kénytelen voltam tapasztalni, hogy bizonyos lemezek már
könnyebben hozzáférhetőek CD-n, mint LP-n. Miután már volt nálam
kölcsönbe egy-két CD-játszó, és nem okoztak heveny zeneundort (amire
pedig számítottam), úgy döntöttem, szerzek egyet magamnak. Találtam
egy Philips CD 614-et, meglepően olcsón. (...) Sajnos, a hosszú távú
zenehallgatás bebizonyította, hogy ez a készülék, bármennyire
hallgatható is önmagában véve, messze nem tudja azt produkálni, amit
Rega Planar 2/MC10S/T-20 lemezjátszómtól megszoktam.
Már kis híján kétségbeestem, de még megpróbálkoztam néhány
kísérlettel. És ÓRIÁSI meglepetések értek! Legelőször is
megfordítottam a hálózati kábelt. A különbség a dugó két helyzete
között igencsak jelentős! Tapasztalataim nagyrészt egybevágnak a HFM
tapasztalatával, de én még inkább hangsúlyoznám, mekkora különbséget
lehet előidézni ezzel a borzasztóan egyszerű művelettel.
Szintén a HFM-ből vettem azt a tippet, hogy meg kell várni, amíg a
készülék bemelegszik. Bizony, a különbség megint hatalmas tud lenni.
Máshol is eljátszottunk ezzel, és ott azért csak kisebb differenciát
sikerült előidézni. Lehet, hogy az én készülékem a szokottnál is
érzékenyebben reagál erre a varázslatra? (Nem. De gazda füle hizlalja
a jószágot. A Szerk.) Azóta mindenesetre ki sem kapcsolom a gépet.
Ugye meg tudnak nyugtatni, hogy ezzel nem ártok neki? (Van előnye is,
hátránya is. Kevésbé romlik el - másfelől gyorsabban használódik,
öregszik. A Szerk.)
Egy másik hatékony ötletet egy ismerősömtől kaptam. Panaszkodtam
ugyanis, hogy CD-ről a hangkép kissé fedett, komor, hiányoznak a
magashangok, és mintha a tér is beszűkülne. Azt javasolta, cseréljem
ki az általam használt kábelt (amiről csak annyit tudok, hogy az SME
karok tartozéka, és szinte ideális az MC10S/T-20 és a Rotel erősítő
között) egy van den Hul interconnectre. Tényleg ég és föld a
különbség. A hangminőség ha nem érte is el, de legalább megközelítette
azt, amivel eddig csak a lemezjátszó kényeztetett. A zenehallgatás
CD-ről is egyre több örömöt okoz, bár a lemezek minősége között nagy a
szórás.
Namármost, ha az árakat kezdjük mérlegelni, azt találjuk, hogy az
analóg front-end (újkorában) 50-60 ezer forintba került, szemben a
CD-játszó 24 ezer forintos árával. Ami a szoftver árát illeti, az
ezüstlemez valóban lényegesen drágább a fekete lemeznél (egyelőre),
dehát ugye a CD gyakorlatilag örök életű...
...bár ki tudja. Nemrég kölcsönkértem egy ezüstlemezt, majd néhány
nap múlva, mert nagyon tetszett a zene, magam is megvásároltam egy
példányát. A két lemez szemmel láthatóan ugyanabból a sorozatból
származott, csak az egyik lestrapáltabb, karcos volt. És, mintha csak
egy karcos analóg lemez lett volna egy makulátlan ellenében,
érezhetően másképp is szólt. Pontosabban, volt valami a hangjában, ami
miatt némileg kevésbé lehetett magára a zenére koncentrálni. A két
lemezt vendégeimnek is lejátszottam, és a különbséget ők is
detektálták. Rejtélyes ügy...
Szekeres István
Bp. Baross u. 117, 1083
*
2500 forintos Arany Kakadu!
Nem azért közöljük az árát, amiért az Állatkertben volt szokás
kiírni egy időben (ha tönkreteszel egy krokodilt vagy egy oroszlánt,
akkor ennyit meg ennyit kell fizetned érte, mert védett állatfaj),
hanem mert toronymagasan ez a legdrágább kakadunk. Eddig jobbára csak
a napilapokban madarásztunk, öt forintos, tíz forintos
sajtótermékekben, tehát olyan kiadványokban, amelyek a legkevésbé sem
az Örökkévalóság számára készültek. Most viszont olyan könyvet tartunk
a kezünkben, amelynek minden lapjáról tudományosság csurog. Címe: "A
technika krónikája" német eredeti alapján kiadta az Officina Nova.
Szörnyen ambiciózus kiadvány, az emberiség műszaki kultúrájának
történetét dolgozza fel rövid cikkekben, időszámításunk kezdete előtt
3000-től napjainkig, vagy akár a távoli jövőig is, mert utolsó
fejezetének címe: A holnap kutatása és technikája. A végén külön
fejezetben sorolja fel a kémiai Nobel-díjasokat, a fizikái
Nobel-díjasokat, továbbá a természettudósokat és feltalálókat A-tól
Z-ig. Hanyatt kell esni tőle.
Mikor kézbevettük, mohón lapozni kezdtünk benne, hifi után
nyomozva. Elvégre a hifi egy tudományágnak (az elektroakusztikának)
hétköznapi vetülete - hátha helyet szorítanak neki ebben a fényes
kötetben. Rá is bukkantunk a bennünket érintő cikkre, éspedig az
1973-as év krónikájában. Úgy látszik, ez az esztendő afféle mérföldkő
volt a hifi történetében, csak mi eddig nem tudtuk. De tanulni sohase
késő. Lássuk tehát a hifi-technika krónikáját. Nem hiába árulják ezt a
kötetet 2500 forintért minden szava aranyat ér.
"A High Fidelity meghódítja a piacot"
1973. Oskar Heil és Lincoln Walsh mérnökök egymástól függetlenül
olyan új hangszórórendszerrel jelentkeznek, amelynél különösen jó a
hanghűség, valamint a hatásfok. Ezzel az eszközzel teljessé lett az a
hangvisszaadó lánc, amely a minőséget olyannyira tökéletesítette, hogy
az emberi fül már nem képes különbséget tenni az akusztikailag
visszajátszott és az eredeti hang között. Az ilyen hangminőséggel
rendelkező új hangeszköz a piacon a High Fidelity márkanevet kapta.
(...)
A hangvisszaadó készülék minőségének mércéje, hogy megközelítően
állandó hatásfokkal közvetítsen az egész hangfrekvencia-tartományban,
vagyis 20 és 20000Hz közötti rezgések esetén. Hangszóróknál ezt a
követelményt az új típusoknál is csak több hangszóró kombinálásával
lehet elérni. Az ún. Hi-Fi-dobozokban ezért legkevesebb két-három
hangszóró van, amelyek a mély, a közepes és a magas hangokra nyújtanak
optimális teljesítményt. A magas hangok esetén használt hangszóró a
legtöbb esetben gömbhangszóró. Kiképzésének oka, hogy a magas
frekvenciáknál jelentkező erőteljes nyalábosodást kiküszöböljék. A
basszus hangot közvetítő mély hangú hangszóró teljesítményét azáltal
javítják meg, hogy a dobozokban a hangfalra szerelik fel őket, így a
doboz járulékos rezonanciatestként működik. Ezek az "aktív"
hangszóródobozok jobban alkalmazkodnak a tér akusztikai
tulajdonságaihoz. A hangszóródobozokban minden hangszórót saját
erősítővel látnak el, és ezeket egyenként lehet beállítani.
A hi-fi hangszórók megjelenése azért jelentős, mert nélkülük a
legtökéletesebben rögzített hangok sem szólalnak meg élethűen."
*
Hát ez a hifi története A technika krónikájában. Kakadu legyen a
nevünk, ha nem ért meg 2500 forintot.