Hangszerviz



Címünk: Hifi Magazin, Budapest 76, Pf 38, 1406 Szívesen fogadjuk Olvasóink véleményét, hozzászólását, kritikáját - de nem telefonon! Felhívjuk figyelmüket: levelükből alkalomadtán szabadon, bár lényegi változtatás nélkül idézünk - hacsak a feladó nem kéri, hogy kezeljük levelét bizalmasan. Változatlanul közérdekűnek tekintjük, s ezért térítés nélkül közreadjuk adásvételi és cserejavaslataikat, üzletszerű foglalkozást azonban nem hirdethetünk a Böngészőben. Kérjük, írjanak írógéppel, és fogalmazzanak tömören, mert helyhiány esetén az apróhirdetéseket meg kell rövidítenünk. * Vámnyilatkozat Nyíltlevél Dr. Nagy Sándorhoz, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának vámosztályvezetőjéhez, a Vámtarifa Bizottság titkárához Igen Tisztelt Titkár Úr, ez a levelem, ahogy megbeszéltük: emlékeztető, hogy "hivatalos" formában is szóba hozhassam a zenehallgató nagyközönség egy igen súlyos sérelmét, amelyre talán orvosságot lehetne találni. Arról van szó, hogy a nívós zenehallgatást szolgáló (hifi) készülékek között a műsorforrások (lemezjátszó, magnó, rádió) vámja "normális", tehát csak 12-15 százalékos, az erősítőket és hangsugárzókat viszont 50% vámmal sújtják. Hogy ennek mi a logikája, az énelőttem (de Ön előtt is) rejtély. Minthogy az effajta nyíltlevél nemcsak a címzetthez, de a nagyközönséghez is szól, bevezetőben összegezni szeretném a jelenleg érvényes vámtarifa történetét - úgy, ahogy Ön elbeszélte. Történetünk tehát 1968-ban kezdődik, amikor (az Új Gazdasági Mechanizmus életbelépésével) új vámtarifát dolgoztak ki. A főhatóságok azt az utasítás adták, hogy a gépek termékcsoportjában, ahová a hifi-készülékek is tartoznak) minden egyes dollár 90 forintot érjen, mihelyst átlépi a határt. Mivel a dollár értékét akkoriban 60 forintban határozták meg, e nyugati árukra értelemszerűen 50% vámot kellett kiróni, hogy a bennük megtestesülő dollár 90 forintra dráguljon. Később Magyarország is kapcsolódni szeretett volna a világgazdaság fővonalához, csatlakozott tehát az Általános vám- és Kereskedelmi Egyezményhez (GATT), s ennek folyományaképp a vámtételeket átlagosan 24 százalékra csökkentette. Az egyes termékcsoportok vámja ennél értelemszerűen alacsonyabb, de magasabb is lehetett. A tarifa abban a termékcsoportban változott meg, amelyben a külföldi kereskedelmi partnerek vámcsökkentést kértek. Efölött voltak ugyan viták, de a vámnak ekkor nem volt különösebb iparvédelmi jellege, csupán általános kereskedelempolitikai célokat szolgált. A vámtételek egy része 1980-ban emelkedett, de legalábbis nem csökkent: részben iparvédelmi okokból, részben pedig azért, mert a Közös Piac nem oldotta fel bizonyos magyar termékek bevitelének "diszkriminatív mennyiségi korlátozását", azaz: továbbra is importkvótákat szabott. Állítólag a szóbanforgó két termék, a hangsugárzó és az erősítő is ide tartozik. (Az Ön kommentárja: "hogy ez jogszerű volt-e vagy sem, lehet rajta vitatkozni, tény azonban, hogy a magyar intézkedések ellen sem a Közös Piac, sem a GATT nem emelt kifogást".) Újabb idő elteltével, a GATT Tokiói Fordulója nyomán, ismét csökkenteni kezdték a vámtételeket, átlaguk 1981 és 1987 között egészen 16%-ig esett. Ekkor már valóban esik az iparvédő (és a Közös Piaccal szemben fenntartott) vámok maradtak magasak, tehát azok, amelyekkel valamely magyar termék versenyképességét kívánták növelni, nehezítvén a külföldi versenytársak dolgát. Végül 1991 februárjában egy átfogó hatályú rendelkezéssel a vámtételek átlagát 13%-ra szorították le. A jövőben a Közös Piacról érkező áruk vámját 2001-ig fokozatosan eltörlik. Ez termékcsoportonként más-más ütemben következik be. A High Fidelity készülékek abba a körbe esnek, amelynek vámja 1995-tel kezdve csökken és 1997-re tűnik el. (Miközben a világ más részéből importált javak vámja is csökken, ha megkezdődik a GATT újabb vámcsökkentési fordulója.) * Eddig a történet. Térjünk most vissza 1980 január elsejéhez, amikor is iparvédelmi célzattal számos termék vámját drasztikusan felemelték. Hogy melyek legyenek ezek a kivételesen magas tarifák (ezt is az Ön elbeszéléséből tudom), arra általában a szakminisztériumok tettek javaslatot. Ez volt az az idő, amikor a hifi erősítők és hangsugárzók vámja is egyszeriben 50%-ra ugrott. Mint a bűnügyekben, itt is azt kell kérdeznünk: kinek állt ez érdekében. Nyilvánvaló, hogy a javaslattevő minisztériumok hivatalnokai semleges személyek, nekik eszükbe sem jutottak volna éppen az erősítők meg a hangszórók. valakinek kérnie kellett, valakinek ki kellett járnia, ki kellett "lobbiznia" a hatóságoknál, hogy ezeknek a közhasznú készülékeknek a vámját a csillagos égig emeljék, s ezzel behozatalukat lehetetlenné tegyék. A nyomok (ezt már nem Ön mondja, hanem én, de Ön sem cáfolja) két nagy iparvállalathoz vezetnek: a BEAG-hoz és még inkább a Videotonhoz. A védővámok csakis őket védték - nem annyira a külföldi ipar, mint inkább a hazai vásárlóközönség ellen. És ők vissza is éltek ezzel a védelemmel. Tisztelt Titkár Úr, Tisztelt Vámtarifa Bizottság - a Hifi Magazin, az elektroakusztikai kultúra lapja 1979 óta megvizsgálta a BEAG számos és a Videoton összes közhasználatra szánt, hazai hangszórókból épített hangsugárzó dobozát. Tesztjeink kétirányúak voltak: az objektív, műszeres méréseket a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézetben (tehát az ipar minőségvizsgáló intézetében) végeztettük, lelkiismeretes mérnökökkel, elsőosztályú műszerparkon, s mindezt elmélyült szubjektív (meghallgatásos) teszttel egészítettük ki. Mindkét módszerrel ugyanazt az eredményt kaptuk, nevezetesen, hogy a szóbanforgó készülékek alacsony színvonalúak, a legjobb szándékkal sem lehet közös nevezőre hozni őket a jobb nyugati hifi-gyártóknak még az alapfokú, legolcsóbb készülékeivel sem. Nagyjából ez a véleményünk a hazai gyártású erősítőkről is. (Hangsúlyoznom kell, hogy teszteléskor bennünket tényleg a legjobb szándék vezérelt: a Hifi Magazin mindig rokonszenvvel közeleik a tesztkészülékekhez, különösen, ha azok hazai gyártásúak és viszonylag olcsók. Hiszen nekünk is érdekünk, hogy minél olcsóbb és minél jobb "hifit" találjunk a kispénzű olvasó- és vásárlóközönség számára. Ha sikerül ilyen készülékeket találnunk, akkor ezt a saját érdemünknek is tekintjük: fegyverténynek, amellyel kiérdemeljük az olvasók háláját. De a Videoton hangsugárzók nem adtak rá módot, hogy hálát és köszönetet arassunk.) Ma, amikor a BEAG már rég csődbement és a Videoton is felszámolás alatt áll, többé nem lehet azzal áltatni az adófizető polgárt, hogy a vám megfizetésével ő tulajdonképpen a hazai ipart támogatja. Nyilvánvaló, hogy soha nem volt mit támogatni és nem volt mit védeni: a hazai erősítők és hangsugárzók más, eredendően alacsonyabb termékcsoportot képeztek, mint a modern, márkás nyugati gyártmányok. A horribilis védővám nem az ipart, még kevésbé az iparfejlesztést szolgálta, hanem azt a tipikus, a szó legrosszabb értelmében vett szocialista szituációt, hogy impotens nagyvállalatok gondtalanul lubickolhassanak évtizedek óta megszokott pocsolyájuk langyos vizében. Tisztelt Titkár Úr, Tisztelt Vámtarifa Bizottság! A Hifi Magazin, mint az audio-kultúra hazai fóruma, hadd vállalja fel ennek a kultúrának, ennek a mozgalomnak, de úgy is fogalmazhatnék: ennek a szakmának az ügyét. Hadd forduljunk Önökhöz több tízezer hifi-kedvelő nevében (és további többszázezer, hobbinkon kívülálló zenebarát nevében, aki ezekről a dolgokról mit sem tud). Az 50%-os vámtétel eredendően méltánytalan, jelenleg pedig már tökéletesen logikátlan is. Az államnak nem hajt túl sok hasznot, hiszen a márkás erősítők és hangsugárzók behozatala - éppen a vám miatt - minimális. Megkockáztatom, hogy ha csökkenne a vám, talán még nőne is az állami bevétel. Jó kereskedők mindig is a "nagy forgalom, csekély haszon" elvét vallották! A horribilis vám gyakorlatilag megbénítja a behozatalt és azzal együtt a hifi-szakma fejlődését. Hogy egy jellemző példát mondjak: igen sok zenebarát áldozna egy pár alapfokú, de már méltányolható minőségű hangsugárzóra 20-25 ezer forintot. Harmincötezret viszont (és a magas vám miatt ma itt kezdődik a hifi-hangsugárzó) kevesen adnának érte, nemcsak azért, mert nincs ennyi pénzük, hanem mert ennyi pénzt már nem is ér meg. Következésképpen, a nagyközönség inkább nem vesz semmit - vagy kiegyezik valami egészen silány holmival. (Ez nem légbőlkapott példa. A Hifi Magazin több ízben is végzett felmérést az olvasóközönség körében. Ismerjük jövedelme nagyságát és a pénzkiadásra való hajlandóságát.) Nézetünk szerint semmi sem indokolja, hogy a vámtarifa megkülönböztesse a hifi-lánc 3 láncszemét. Jelenleg azonban preferálja az elejét (a műsorforrást: a lemezjátszót, magnót, rádiót), s vele szemben diszkriminálja a közepét (az erősítőt) és a végét (a hangsugárzót). Kérjük Önöket, tegyék magukévá álláspontunkat, és hassanak oda, hogy a High Fidelity árukategóriában a tarifa egységesen 12% legyen. Nyomatékkal hangsúlyozzuk, hogy ezzel nem csupán műszaki-kereskedelmi, hanem kulturális missziót is vállalnának. A High Fidelity, minthogy a nívós zenehallgatást szolgálja, kulturális médium is. Kérésünket ismételten szíves jóindulatukba ajánlva, s igenlő válaszukban reménykedve, tisztelettel: Darvas László, a Hifi Magazin szerkesztője Pro konzol Szeretném figyelmeztetni egy korábbi ígéretére. Az 1989/3. számban, az Audioland pályázat értékelésének 8-9. pontjáról van szó. Arról, hogy picik a zeneszobák, viszont sokan tennénk állványra készülékeinket. Ön akkor ezt írta: "úgy érezzük, napirendre kell tűznünk a falikonzolok ügyét". Azóta várok, napirendre tűzés meg semmi. Így a Prelúdiumok a szekrény tetején, a falakon meg két Prelúdiumnyi üres hely. Ami egy 16 négyzetméteres szobában nem kis dolog. Szóval, az lenne a kérdésem, hogy várjak még, vagy csináltassak valamilyen állványt, és negyed év múlva szitkozódjak, hogy inkább olyat kellett volna, amilyen az akkori HFM-ben jól "szól"? Lengyel János Orosháza, Thököly u. 6, 5900 Valóban kijelentettük, hogy "érdemes volna napirendre tűznünk a falikonzolok ügyét" - de minél többet gondolkodunk rajta, annál tanácstalanabbak vagyunk. Két okból is. Az egyik, hogy aggasztóan keveset tudunk az állványok hatásmechanizmusáról, minőségéről, tesztelésük módjáról. A másik, hogy a konzolokhoz össze-vissza kell furkálni a falat, és ezt szívesebben csinálnánk valaki másnak a szobájában. Mégis - bár nem szívesen adunk tippet a mások kockázatára - azt javasoljuk, hogy vágjon bele. Ha van, akivel olcsón meg tudja csináltatni, készíttesse el a falikonzolokat a hangsugárzók alá. Nem tudjuk, milyen konstrukció válik be a legjobban, de egészen biztos, hogy bármelyik sokkal jobb, mint a szekrény teteje. Egy dolgot valószínűnek tartunk: nem fog beválni a szokványos, 2mm falvastagságú zártszelvény. Az 1mm-es volna a jó, de olyan zártszelvény nemigen kapható Magyarországon. Csak csőből, tehát körkeresztmetszetű idomból van ennyire vékony falvastagságú. (Asztalkát már csináltattunk belőle - nem olyan kifinomult, mint a márkás típusok, de azért egész jó. A CD és az Örök Élet Legelőször el kell mondanom, hogy a HFM legutóbbi száma sem okozott csalódást. Talán csak egyetlen dolog van, amit szívesebben nem olvastam volna. Ez pedig a lakószobák akusztikájáról szóló cikk. Nem nehéz kitalálni, miért: jómagam is lakótelepi lakásban lakom, sőt, "zeneszobám" még a fényképen bemutatottnál is kisebb. Ezzel együtt lehetséges elmerülni a zenehallgatásban, még az én szobámban is. Ez a kritika sokmindenre úgysem volt jó, legfeljebb arra, hogy a túl kicsi (vagy túl nagy) szobákban hifizgetők fejében felvetődött a lakáscsere gondolata. (Nem az volt a célunk, hogy kritizáljuk a kisméretű szobákat. A HFM ítéleteinek érvényességi körét szerettük volna felmérni, vagyis hogy mennyiben támaszkodhat szeánszaink eredményére az, aki eltérő akusztikájú szobában hallgatja a zenét. A Szerk.) Más. Nemrég egy barátom megkért, ugyan kísérjem már el hifit vásárolni. Ő semmit sem ért hozzá, csak szeretné minél jobb minőségben hallgatni a zenét. Körbejártuk a főváros összes "zarándokhelyét", és mindenhol előadtuk jövetelünk célját: egy viszonylag magas összegért szeretnék komplett láncot vásárolni, az ő ajánlásaik alapján. Mindenhol elmondtuk azt is, először meghallgatjuk a konkurencia ajánlatait is, csak utána döntünk. Bár ne tettük volna! Egy kivétellel minden helyen elkezdték az eladók a vetélytársaikat csepülni. (...) Szerintem ez meglehetősen visszataszító jelenség, nem ártana valahogy küzdeni ellene. Talán el lehetne gondolkodni azon, nem lenne-e lehetséges valami olyasmi díjat alapítani, ami a hifi őshazájában, Nagy-Britanniában már régóta létezik, s amelyet a legjobb hifi-kereskedők kapnak. Ha össze tudnánk állítani valami követelményrendszer-félét, hogyhát mit is értsünk ,legjobb’ alatt... van már annyi kereskedőnk, hogy érdemes legyen ezt a díjat kiírni. Mit szólnak hozzá? (A futball játékszabályai tökéletesen egyértelműek. S mégis, mennyi nézeteltérés támad a játékvezető egy-egy ítélete nyomán! A Szerk.) És akkor valami valódi hifizgetés. Mint olvasóik közül annyian, magam is kénytelen voltam tapasztalni, hogy bizonyos lemezek már könnyebben hozzáférhetőek CD-n, mint LP-n. Miután már volt nálam kölcsönbe egy-két CD-játszó, és nem okoztak heveny zeneundort (amire pedig számítottam), úgy döntöttem, szerzek egyet magamnak. Találtam egy Philips CD 614-et, meglepően olcsón. (...) Sajnos, a hosszú távú zenehallgatás bebizonyította, hogy ez a készülék, bármennyire hallgatható is önmagában véve, messze nem tudja azt produkálni, amit Rega Planar 2/MC10S/T-20 lemezjátszómtól megszoktam. Már kis híján kétségbeestem, de még megpróbálkoztam néhány kísérlettel. És ÓRIÁSI meglepetések értek! Legelőször is megfordítottam a hálózati kábelt. A különbség a dugó két helyzete között igencsak jelentős! Tapasztalataim nagyrészt egybevágnak a HFM tapasztalatával, de én még inkább hangsúlyoznám, mekkora különbséget lehet előidézni ezzel a borzasztóan egyszerű művelettel. Szintén a HFM-ből vettem azt a tippet, hogy meg kell várni, amíg a készülék bemelegszik. Bizony, a különbség megint hatalmas tud lenni. Máshol is eljátszottunk ezzel, és ott azért csak kisebb differenciát sikerült előidézni. Lehet, hogy az én készülékem a szokottnál is érzékenyebben reagál erre a varázslatra? (Nem. De gazda füle hizlalja a jószágot. A Szerk.) Azóta mindenesetre ki sem kapcsolom a gépet. Ugye meg tudnak nyugtatni, hogy ezzel nem ártok neki? (Van előnye is, hátránya is. Kevésbé romlik el - másfelől gyorsabban használódik, öregszik. A Szerk.) Egy másik hatékony ötletet egy ismerősömtől kaptam. Panaszkodtam ugyanis, hogy CD-ről a hangkép kissé fedett, komor, hiányoznak a magashangok, és mintha a tér is beszűkülne. Azt javasolta, cseréljem ki az általam használt kábelt (amiről csak annyit tudok, hogy az SME karok tartozéka, és szinte ideális az MC10S/T-20 és a Rotel erősítő között) egy van den Hul interconnectre. Tényleg ég és föld a különbség. A hangminőség ha nem érte is el, de legalább megközelítette azt, amivel eddig csak a lemezjátszó kényeztetett. A zenehallgatás CD-ről is egyre több örömöt okoz, bár a lemezek minősége között nagy a szórás. Namármost, ha az árakat kezdjük mérlegelni, azt találjuk, hogy az analóg front-end (újkorában) 50-60 ezer forintba került, szemben a CD-játszó 24 ezer forintos árával. Ami a szoftver árát illeti, az ezüstlemez valóban lényegesen drágább a fekete lemeznél (egyelőre), dehát ugye a CD gyakorlatilag örök életű... ...bár ki tudja. Nemrég kölcsönkértem egy ezüstlemezt, majd néhány nap múlva, mert nagyon tetszett a zene, magam is megvásároltam egy példányát. A két lemez szemmel láthatóan ugyanabból a sorozatból származott, csak az egyik lestrapáltabb, karcos volt. És, mintha csak egy karcos analóg lemez lett volna egy makulátlan ellenében, érezhetően másképp is szólt. Pontosabban, volt valami a hangjában, ami miatt némileg kevésbé lehetett magára a zenére koncentrálni. A két lemezt vendégeimnek is lejátszottam, és a különbséget ők is detektálták. Rejtélyes ügy... Szekeres István Bp. Baross u. 117, 1083 * 2500 forintos Arany Kakadu!
Nem azért közöljük az árát, amiért az Állatkertben volt szokás kiírni egy időben (ha tönkreteszel egy krokodilt vagy egy oroszlánt, akkor ennyit meg ennyit kell fizetned érte, mert védett állatfaj), hanem mert toronymagasan ez a legdrágább kakadunk. Eddig jobbára csak a napilapokban madarásztunk, öt forintos, tíz forintos sajtótermékekben, tehát olyan kiadványokban, amelyek a legkevésbé sem az Örökkévalóság számára készültek. Most viszont olyan könyvet tartunk a kezünkben, amelynek minden lapjáról tudományosság csurog. Címe: "A technika krónikája" német eredeti alapján kiadta az Officina Nova. Szörnyen ambiciózus kiadvány, az emberiség műszaki kultúrájának történetét dolgozza fel rövid cikkekben, időszámításunk kezdete előtt 3000-től napjainkig, vagy akár a távoli jövőig is, mert utolsó fejezetének címe: A holnap kutatása és technikája. A végén külön fejezetben sorolja fel a kémiai Nobel-díjasokat, a fizikái Nobel-díjasokat, továbbá a természettudósokat és feltalálókat A-tól Z-ig. Hanyatt kell esni tőle. Mikor kézbevettük, mohón lapozni kezdtünk benne, hifi után nyomozva. Elvégre a hifi egy tudományágnak (az elektroakusztikának) hétköznapi vetülete - hátha helyet szorítanak neki ebben a fényes kötetben. Rá is bukkantunk a bennünket érintő cikkre, éspedig az 1973-as év krónikájában. Úgy látszik, ez az esztendő afféle mérföldkő volt a hifi történetében, csak mi eddig nem tudtuk. De tanulni sohase késő. Lássuk tehát a hifi-technika krónikáját. Nem hiába árulják ezt a kötetet 2500 forintért minden szava aranyat ér. "A High Fidelity meghódítja a piacot" 1973. Oskar Heil és Lincoln Walsh mérnökök egymástól függetlenül olyan új hangszórórendszerrel jelentkeznek, amelynél különösen jó a hanghűség, valamint a hatásfok. Ezzel az eszközzel teljessé lett az a hangvisszaadó lánc, amely a minőséget olyannyira tökéletesítette, hogy az emberi fül már nem képes különbséget tenni az akusztikailag visszajátszott és az eredeti hang között. Az ilyen hangminőséggel rendelkező új hangeszköz a piacon a High Fidelity márkanevet kapta. (...) A hangvisszaadó készülék minőségének mércéje, hogy megközelítően állandó hatásfokkal közvetítsen az egész hangfrekvencia-tartományban, vagyis 20 és 20000Hz közötti rezgések esetén. Hangszóróknál ezt a követelményt az új típusoknál is csak több hangszóró kombinálásával lehet elérni. Az ún. Hi-Fi-dobozokban ezért legkevesebb két-három hangszóró van, amelyek a mély, a közepes és a magas hangokra nyújtanak optimális teljesítményt. A magas hangok esetén használt hangszóró a legtöbb esetben gömbhangszóró. Kiképzésének oka, hogy a magas frekvenciáknál jelentkező erőteljes nyalábosodást kiküszöböljék. A basszus hangot közvetítő mély hangú hangszóró teljesítményét azáltal javítják meg, hogy a dobozokban a hangfalra szerelik fel őket, így a doboz járulékos rezonanciatestként működik. Ezek az "aktív" hangszóródobozok jobban alkalmazkodnak a tér akusztikai tulajdonságaihoz. A hangszóródobozokban minden hangszórót saját erősítővel látnak el, és ezeket egyenként lehet beállítani. A hi-fi hangszórók megjelenése azért jelentős, mert nélkülük a legtökéletesebben rögzített hangok sem szólalnak meg élethűen." * Hát ez a hifi története A technika krónikájában. Kakadu legyen a nevünk, ha nem ért meg 2500 forintot.