Mikrofonművész - zongorabűvész |
- James Boyk demólemezei
Tavaszi lapszemlénkben szóba hoztuk a Performance Recordings
legújabb demó-CD-jét, amely a mikrofonozás világában próbálja
eligazítani a laikus zenebarátot. Nekünk is felkeltette az
érdeklődésünket, írtunk a PR cégnek, és kértük, küldjön nekünk is
mintát. Itt van a kezünkben, illőnek látjuk, hogy röviden beszámoljunk
róla.
Az előzményekről még annyit, hogy a HFN&RR már többször is
megszólaltatta az amerikai James Boykot, aki zongoraművész és
hangmérnök és hanglemezcég egyszemélyben (ő maga a Performance
Recordings), és nagyon markáns véleménye van a felvételtechnikáról.
Egy zongorahúron pendül a Sheffield Lab lemezcég tulajdonosával, a
neves Doug Sax-szal, amennyiben ő is feltétel nélkül analógpárti, azon
belül is csöves párti. Ő is speciális analóg magnóval, kifinomult
elektroncsöves erősítőkkel dolgozik, az általa használt
(szabadalmaztatott) rendszer a Magnetosaurus névre hallgat. Ősgyíkra
hivatkozni itt minden szempontból helytálló, Boyk nyilván tökéletesen
tisztában van vele, hogy az evolúció könyörtelenül kihalásra ítélte az
analóg hüllőket, az élővilágban immár a digitális emlősök vették át az
uralmat - lásd erről jelen kötetünk lapszemléjének elején az
LP-piacról küldött helyzetjelentést. Sokatmondó tény, hogy ezt a
mikrofontechnikai demólemezt maga a Performance Recordings is csupán
CD-n adta ki, LP-n már nem...
Mikrofontechnika
Boyk, akárcsak Sax és a többiek, a purista felvételtechnika, a
kevésmikrofonos felvételek híve. Persze, egyetlen pár mikrofont is
igen sokféle szempont szerint lehet kiválasztani és elhelyezni, mi
laikusok nehezen tudunk különbséget tenni kevésmikrofon és
kevésmikrofon között. Ezen kíván segíteni Boyk a "Sztereó Mikrofonozás
Technikájának Demonstrálása" című speciális felvétellel, amelyen
számos mikrofontípust és összesen 18 mikrofonállást hasonlít össze.
Izgalmas kísérlet, csakhát Boykék a demonstrációhoz nem zenét, hanem
egyfajta steril, elektronikusan generált, "klikk" hangzású jelet
alkalmaztak, olyasfajta hangot, amelyet a dobverő kelt a dob káváján.
Csaknem négy méter hosszúságban hangszórókat helyeztek el,
egyvonalban, és a műsorjel ezen a hangszóró-színpadon futkározik
középtől jobbszélig, majd át a balszélig és újra vissza középre. Ezt
az akusztikai történést kell leképezniük a különböző
mikrofon-konfigurációknak. Valóban nagyon érdekes effektusokat lehet
hallani, a színpad szélessége, mélysége és magassága mindig más és más
- csakhát a magunkfajta laikusnak nehéz összefüggést találnia a
hangszerek teressége és az elektronikus "klikk" teressége között. Úgy
véljük tehát, hogy ez a demólemez nem annyira a zenehallgató
közönségnek, inkább a hangtechnikusoknak nyújt hasznos információt. És
a hangvadászoknak - azoknak, akik a magnójukkal élő felvételt akarnak
készíteni.
Egy kiállítás képei
A Mr. Boyknak küldött levelünkben mi csak a mikrofon-demólemezből
kértünk mintát, szót sem ejtettünk a Performance Recordings egy másik
kiadványáról, pedig az szintén érdekelt bennünket: az Egy kiállítás
képeiről. Ezen a lemezen az eredeti művet (tehát Muszorgszkij
zongoradarabját, s nem pedig a Ravel-hangszerelte zenekari változatot)
halljuk, James Boyk előadásában. Azért nem kértük ezt a lemezt is,
mert nem akartunk mohónak látszani - azonkívül volt bennünk annyi
alattomosság, hogy kiszámítottuk a művész attitűdjét. Tudtuk, hogy ez
a felvétel a szíve csücske, és ha egyáltalán küld nekünk lemezt, akkor
azt is elküldi. Így is történt.
Boyk egyébként joggal büszke erre a felvételére. A zongoradarab
itt kétszer szólal meg egymásután, de az előadás mindkét esetben
ugyanaz, csak éppen az egyik "track"-et analóg, a másikat pedig
digitális magnóval rögzítették (a CD-hez a mesterszalagot Doug Sax
készítette), és a hallgatóságnak kell kitalálnia, melyik-melyik...
Tény, hogy nem nehéz kitalálni. Egyrészt, mert az analóg sávon mindig
fel lehet fedezni egy parányi szalagsuhogást, egészen parányit, de
ahhoz elegendőt, hogy ne beszélhessünk igazi vaktesztről. Másrészt
viszont az analóg felvétel kétségkívül sokkal tömörebb, elevenebb,
tartalmasabb, egyszóval zeneibb. Hozzá képest a digitális hangkép
steril, tompák a tranziensei, lekonyulnak a sávszélei. A lemez
kísérőfüzete felhívja a figyelmünket, hogy ugyanezt a különbséget
hallanánk akkor is, ha a CD analóg sávját az ugyanerről a sávról
készített fekete lemezzel hasonlítanánk össze...
Ennyivel jobb volna-e az analóg? Lehet, de szerintünk azt
meggyőzőbben kell bizonyítani. Mert a Performance Recordings által
kiírt kupameccs körülményei szerintünk nem mindenben felelnek meg a
sportszerűség elveinek. Egy minden ízében kifinomult, "belőtt" analóg
magnót állítottak szembe egy DAT-tal... Vagyis a digitális technikának
csupán egy ifjúsági versenyzőjét küldték a ringbe. A DAT jelenleg nem
egyenlő a digitális magnózással, azonkívül több jel arra mutat, hogy a
nagy digitális magnók A/D átalakítói sem reprezentálhatják "a"
digitális technikát - még a mait sem, hát még a holnapit. (A
méltányosság azonban úgy kívánja, hogy idézzünk a művész egy későbbi
leveléből, amelyben válaszol ellenvetéseinkre. "Használhattunk volna
bármiféle digitális processzort - írja Boyk -, valaki mindenképpen
azzal érvelt volna, hogy az nem reprezentálja a digitális technikát. A
Panasonic 255 DAT-magnó elfogadott gép a profi szakmában, a nagyon
kevés 64-szer túlmintavételező A/D konverterek egyikét tartalmazza.
Ami a "High End" átalakítókat illeti, többet is meghallgattam, és azt
találtam, hogy mindnek megvan a maga baja. Számos hangmérnök azt
mondja, hogy a mi Muszorgszkij-felvételünk digitális fele a legjobb
digitális zongorafelvétel, amit valaha hallottak. Az analóg igenis
ennyivel jobb a digitálisnál, még CD-ről is. A mi lemezünk ezt az
igazságot teszi szemléletessé, s ezért némely körökben kelletlenül
fogadják.")
Ennek ellenére, érdemes volt végighallgatni Muszorgszkijt,
köszönet érte James Boyknak. Demólemezeket veszélyes dolog esztétákkal
elbíráltatni (ritkán van egyensúlyban az auditív és az esztétikai
minőségük), de ez a lemez valószínűleg zeneileg is értékes.
Lejátszottuk egy jónevű zenekritikusnak - és kértünk tőle egy
párszavas kritikát.
Íme: "Nagyon tetszett. Jó zongorista, kiművelt technikájú, nagyon
jó technikai adottságokkal. Néhol esetlegességeket hallok a felvételen
(nem ismerem a művész repertoárját, de feltételezem, hogy ritkábban
játszik nagyközönség előtt, nem igazán nagy a koncert-rutinja).
Egyébként hallatlanul precíz, zenei elképzelései rendkívül
határozottak. Nem állítom, hogy a kedvenc zongoristáimra emlékeztet -
de bizonyos szempontokból emlékeztet rájuk. Nagyon jó zenész.
Tény, hogy a zongora itt tényleg úgy szól, ahogy egy zongorának
szólnia kell. Az Egy kiállítás képeit tehát ezennel besoroljuk
demólemezeink közé.
HFM