Hetedhéthatár |
Hi-Fi News & Record Review
1991 június
Svejk szavait, már t. i. hogy a kutya nem borjú: mennél kisebb,
annál drágább, a hangdobozokra is alkalmazhatjuk. Az Acoustic Energy,
a Monitor Audio, a Celestion és mások után most a B&W-nek is sikerült
tíz és fél literbe sűrítenie minden tapasztalatát. Melyet most aztán
literenként körülbelül 90 fontért árusít - a 805 típusszámú
minimonitor ugyanis 915 fontba kerül. Mint mindig, most is
figyelmeztetik a közönséget, hogy ehhez a dobozhoz is úgyszólván
elengedhetetlen a jóminőségű állvány, és persze az sem mindegy, hogy
milyen elektronikával hajtják meg stb. Colloms Linn-nel, Koetsuval,
Meridiannal, Krellel, Siltech-kel kínálja - ez így, együtt már eleve
nem szólhat nagyon rosszul.
De a kis 805-ös rá is szolgál a bizalomra. Esztétikai megjelenése
kissé szokatlan: tömzsi, kétutas reflexdoboz, amelynek a dómját
kirakták az őrtoronyba, azazhogy a doboz tetejére. A fémdóm
rezonanciafrekvenciája 28kHz! A mélyhangszóró lengőcsévéjének anyaga
Kaplon, a membráné Kevlar - az egész motor nagyon hasonlít ahhoz, amit
a Focal/JMlab hangszóróin láttunk. A keresztváltót két blokkban
építették meg, a szűrők meredeken vágnak, a fázisátvitelt
optimalizálták. A hangszóródoboz a B&W-féle "mátrix" elvén épül,
vagyis belül sejtszerkezet tölti ki - olyan merev, mint egy tégla.
A hangja messzemenően semleges. Testesnek ugyan nem testes, de a
basszusa 40Hz-ig terjed, és számottevő energiákat képes lesugározni. A
magasai tiszták, a térhatása megnyerő. Az énekhangjai különösen
színezetlenek, "sikerült elkerülni mind a polipropilén jellegzetes
gumiszerű dús színezetét, mind a többi anyagfajtára jellemző
nazalitást és kvakkogást" (,quack’, azaz hápogás - nehéz lefordítani,
de érteni véljük, miről van szó).
Colloms melegen ajánlja a 805-öst, azzal, hogy míg a konkurens
kisdobozoknak mind megvannak a maguk erényei és hibái, a B&W
minimonitor főleg a kívánatos tulajdonságokat ötvözi.
Rockhangszóró vagy nem rockhangszóró - a B&W 805 jött, látott és
győzött. HFN&RR június, Audiophile augusztus.
* Újratervezték a Linn Helix hangsugárzót (350). Trevor Butler
szerint a Helix hangja közelebb került a BBC-stílusú "monitorokéhoz"
(Rogers, Spendor). Bár a középtartomány változatlanul nem az erőssége,
basszusjátszó képességével hű marad a hagyományos Linn erényekhez, a
magasai viszont lágyabbak lettek. Sokat lendít rajta a Linn-féle
tömzsi, 350mm magas lábazat, a Ku-Stone (110).
* Egy-egy Meridian konverter mindig lázbahozza a brit szakírókat,
mint hazai (1-bites) válasz az amerikai (sokbites) Wadiákra és
Thetákra. Most azonban a Meridian nem DAC-ot, hanem ADC-t hozott
piacra: nem digitális/analóg, hanem analóg/digitális átalakítót,
607-es típusszámmal (980). Mivégre? Hát hogy az analóg jelet át
lehessen írni U-maticra vagy R-DAT-ra. A digitális magnó persze
tartalmazza a saját A/D átalakítóját, dehát éppen arról van szó, hogy
azt nem tartják audiofilnek. Valójában a 607 a (képünkön látható)
Meridian D6000 komplett erősítő/hangsugárzóhoz van kitalálva, mert az
mindegyik műsorforrás jelét digitális formában szeretné fogadni.
Colloms ítélete szerint a 607 bár nem tökéletesen semleges (van
egy enyhe "harmonikus" színeződése), lényegesen jobb a nagynevű "ipari
standard" átalakítóknál. Akkora a különbség köztük, mint az audiofil
direktvágott LP és a kommersz tömeghanglemez között. El is határozzak,
hogy ki fogják próbálni a Meridian 607 mesterszalag-készítő
képességét.
Nem DAC, hanem ADC a Meridlan 607, profi célokra, vagy kiegészítésül a
D6000 "digitális hangsugárzóhoz". HFN&RR június.
* Krell előerősítők (KPA/KBL vonal-egység és RIAA-korrektor) egy
vagyonért, kiviteltől függően 7500-8000 fontért. Nem tudjuk mond-e
valamit ez a teszt a magyar hifistának. Ezek a gépek minden
szempontból az élvonalba tartoznak, csaknem karakternélküliek, "habár
a középsávban fel lehet ismerni rajtuk a Krell jellegzetes tónusát".
Hm.
* Valamivel közelebb a földhöz az új Conterpoint elő/végerősítő,
az SA-1000/SA-100 típusok (900/1425). Most már csak az előfok csöves,
a végfokozat pedig hibrid: cső plusz MOSFET. Mondják, szépen szól,
csöves hangja van (kissé basszusszegény!), habár Ken Kessler szerint
nem is a géppel van baj, hanem a piaccal. Mert ha valaki ennyiért akar
erősítőt venni, akkor a Conterpoint jó tipp. De 20 százalékkal többért
már elérhető közelségbe kerül a High-End kategória (alja), és ott már
teljesen más távlatok nyílnak...
július
A hírrovatból: miután a Philips bejelentette, hogy a jövő év
áprilisára meglesz a DCC, a digitális kazettásmagnó, a Sony azzal
lepte meg az elektronika világát, hogy ő meg egy miniatűr
felvevő/lejátszó magneto-optikai (MO) rendszert hoz piacra, a Mini
Disc-et, szintén még a jövő év folyamán.
Mint a DCC, a Mini Disc is az adatkomprimálás (data compression)
elvén dolgozik, hogy elegendő játékidőt érhessen el. A 64mm átmérőjű
korong 74 percnyi műsort vesz fel és játszik vissza, és kazetta védi a
sérüléstől, mint a számítástechnikai cartridge-ot. A Mini Disc a Sony
szerint "nem fog olyan jól szólni, mint a CD, de sokkal, sokkal jobban
fog szólni, mint az analóg kazetta". A Mini Disc nem kompatibilis a
CD-vel, de lehet tervezni olyan Mini-Disc-játszót, amely a jelenlegi
CD-ket is képes letapogatni.
* Az Apogee cég, miután kitartó munkával sikerült olyan
hangsugárzókat konstruálnia, amelyekben a teljes sávot ribbonok
szólaltatják meg, tehát egyáltalán nincs bennült kónuszhangszóró -
további kitartó munka árán olyan hangsugárzókat tervezett, amelyekben
a mélyregisztert mégiscsak egy hagyományos dinamikus hangszóró
szolgáltatja. Merthát a nagy szalagsugárzók már önmagukban is roppant
drágák, meg még kivételesen strapabíró erősítő is kell hozzájuk, amely
nem ijed meg a komplex terheléstől és a kritikus pillanatokban fellépő
1-2 ohmos impedanciától. Ekkora kiadást csak kevesen engedhetnek meg
maguknak. Az új hibridsugárzókkal, a Centaur(us) családdal viszont az
Apogee apró(?)pénzre váltja a tehetségét, és szélesebb vevőkört céloz
meg. A család három tagja a Centaurus Major (4200), a Centaur (1645),
illetve a kis Centgurus Minor (1150). A HFN&RR-ben most Ken Kessler a
két szélső típust, a Majort és a Minort teszteli (a középső az
Audiophile-nek jutott, lásd ott). Méretük 163x46x30, illetve
100x35x22,5 centiméter; egészen közel lehet tolni őket a hátsó falhoz,
habár ők is jobb szeretik, ha van bőven levegőjük. Szemből "normális"
panelsugárzónak látszanak, ezért dobozosságuk nem szökik szembe. Az
olcsó húsnak ugyan általában híg a leve, de Kessler szerint a
Centaur-családdal érdemes megalkudni, sőt: nem is nagyon kell
megalkudni velük. Először is, a hatásfokuk meglehetős, az
impedanciájuk pedig 4-6 ohm, tehát már elviselhető, csaknem minden
erősítő elviseli. Különösen szépen szólnak csöves elektronikáról. A
basszusuk teltebb és lendületesebb a szélessávú ribbonokénál ("a
ribbon-basszus kissé jelentéktelen, véletlenszerű, sokan nem tudnak
megbarátkozni vele"), és a tervezőknek sikerült kifogástalanul
összehangolniuk a kétféle hangszórót. A hibridizáció tehát sikeres
volt; a kentaurok begaloppozhatnak a brit hifi-életbe.
Sikeres volt-e a hibridizáció? Képünkön a középső Apogee
hibridsugárzó, a Centaur félprofilból és hátulról. HFN&RR július,
Audiophile augusztus.
* Egy másfajta hibrid: a Magneplanar 2.6 (2250), a szokásos
"magnetosztatikus" panel, ribbon szalagsugárzóval kiegészítve. (Egy
hasonló modellről lásd: Mágneses Spanyolfal, HFM 1988/3.) Az amerikai
audiofilek e kedvence Angliában kevésbé népszerű, feltehetőleg, mert
konkurense a klasszikus brit panelnek, az elektrosztatikus Quadnak.
Steve Harris, a szerkesztő tárgyilagosan ítél. A Magneplanar szépen,
hallgathatóan, tisztán zenél. Jellegzetessége a "nagy hangkép", amely
betölti a teret (kissé túlságosan is nagy a puristák számára), és
persze tágas szoba kell neki, hogy kifuthassa magát.
Nem éppen rock-hangsugárzó, nem igazán elsöprő lendületű, de
értékes darab, megéri az árát.
* Igen, ez sok mindenkit érdekelni fog, a Nakamichi CD2 (300),
amelyen nem CD-játszó értendő, hanem Cassette Deck. Ez a készülék
váltja fel az előző családból a CR1-et és CR2-őt, úgyhogy mostantól a
CD2 a legolcsóbb Nakamichi. ("Inkább vagyok utolsó a Nakamichik
között, mint első a Technicsek között"?)
A lemezjátszók az utóbbi két évtizedben már megtanítottak
bennünket arra, hogy mi az, ami fontos, és mi az, amire nincs
okvetlenül szükség: a hifi-lemezjátszó minimalista készülék, alig van
rajta kezelőszerv. A magnók viszont egyre szerénytelenebbek lettek, és
úgy néznek ki, mint megannyi ékszerdoboz. Ma már ritka az annyira
spártai készülék, amilyen a CD2, ez a gép kevesebb tekergetni valót
kínál, mint olcsó dekkje. Viszont hárommotoros. (A feje azonban csak
kombifej.)
A diagramjai Chris Bryant szerint nagyon szépek, nekünk kevésbé
tetszenek, mert van bennük egy dombszerű vonulat, azonkívül a
basszuson (noha nagyon mélyre megy) 100Hz alatt négyszer-ötször is
végigvonaglik az a bizonyos, az egyszerűbb magnófejekre jellemző
rezonancia. Mindegy, a szubjektív teszt fölényesen igazolta a CD2-őt.
A hangja Bryant szerint kellemes, dinamikus, levegős, jóval
transzparensebb annál, amit a kazettás magnóktól megszoktunk, és bár
nem tekinthető elsődleges műsorforrásnak, igenis nagyon jól lehet vele
zenét hallgatni. Sokkal jobban, mint az újkeletű, kétszerte drágább
DAT-magnókkal.
Ki a kicsit nem becsüli...? A CD2 jelenleg a legolcsóbb Nakamichi
kazettás deck. És jobban szól a DAT-nál... HFN&RR július.
* Csöves erősítőket válogat össze Ken Kessler, "az alsó
árkategóriából", amin természetesen egy meglehetősen magas
árkategóriát kell érteni. A Solen Classic B35 (850, plusz 285 a
fono-egységért) csöves/MOSFET hibrid; a Croft Micro A, Super Micro és
Super Micro A előerősítők (260, 380, 650) egytől-egyig
elektroncsövesek, és az EL84-ekkel felszerelt Croft Series 5S végfok
egészíti ki őket (600); a Woodside SC26/STA35 pedig nem más, mint a
klasszikus csöves Radford elő/végerősítők továbbfejlesztése, amelynek
az eleje 1420 (csak vonal), illetve 1900 (ez komplett, RIAA is van
benne) fontba kerül, a végfoknak pedig kb. 1300 font az ára. Brit
alattvalók mindenesetre megengedhetnek maguknak ekkora kiadást.
Kessler valamennyi készülékről elismeréssel szól, kvázi olyan
értelemben, hogy most már minden angolnak elektroncső főhet az
erősítőjében, de mi ennek ne tulajdonítsunk nagy jelentőséget. Mégis,
az egyik modellt, a Woodside előerősítőt hallgatva annyira lelkes
szavakra fakad, hogy ezt már többre kell taksálnunk a szolsásos
udvarias neszesemmifogdmegjólnál, mert: "a Woodside cégnek sikerült
egy tökéletesen csöndes erősítőt produkálnia a digitális éra számára
(...). De ami több ennél: a csöves varázs. A teljes spektrum, a
legmélyebb basszustól kezdve, annyira természetesen szólal meg,
annyira meleg és barátságos, hogy az ember már-már visszakívánkozik a
rózsaszínű csöves korszakba..."
* Viszont disszonánsnak érezzük ugyanennek a szakírónak az
Audio-Technica AT-OC30 hangszedőről (510) zengett dicséreteit. "Semmi
románc, semmi színeződés: ez a pikcup nem söpri a hibákat az eufória
szőnyege alá. Némelyek számára CD-szerűen fog szólni, de digitítisz
nélkül. Igazi modern hangszedő, amely nem akarja a világot rózsaszín
szemüvegen át láttatni..." Mi (HFM) jobban szeretjük a romantikus
hangszedőket.
* Mivel az Arcam Black Box 3 BitStream-rendszerű DAC, s mivel Paul
Miller a BitStream első számú szószólója a brit szakírók között,
hízelgőbb kritikát vártunk tőle. Miller azonban, elismerve a BB3
erényeit (símaság, nyugalom, hallgatóság), fenntartja, hogy ez a
hangkép inkább megengedi, mintsem inspirálná a zenehallgatást, s
dinamikájában kissé lapos. Magyarán: ugyanazt mondja, amit a többiek
szoktak mondani az 1-bites átalakítókról, általában.
* Ha a klasszikus NAD 3020 erősítőnek és az LS3/5A hangsugárzónak
van DAC-ekvivalense, akkor ez az!" Így dicséri Ken Kessler az Audio
Alchemy digitális/analóg átalakítóját, a DDE 1-et (380). Nem igazán
High-End, de képes hallgathatóvá tenni az egyszerűbb CD-játszókat, és
120 fonttal olcsóbb a Meridian 203-nál. Kessler nyomatékosan, többször
is megdícséri a készüléket amiatt, hogy van rajta fázis-inverter
kapcsoló.
"Nem győzöm hangsúlyozni a fontosságát ennek a funkciónak.
Hányszor és hányan szidják a CD-játszót - holott egyszerűen csak
helyre kéne állítani az abszolút polaritást." (Az abszolút
polaritásról lásd: 180 fokos fordulat, HFM 1986/3.)
* Ha már szóba került a híres-neves, BBC-tervezte LS3/5A
hangdoboz: azzal kíván rivalizálni a vele azonos méretű Harbeth P3
(390). A hasonlóság azonban csak a méretekre és az árra terjed ki,
valamint azokra a paraméterekre, amelyeket a BBC előír a stúdióba
szánt kontrollhangsugárzók számára. A P3 modernebb motorokat használ,
a mélyhangszóró membránja polipropilén, a dómé alumínium. Trevor
Butler gratulál a Harbeth cégnek: a kis doboz megtartotta az LS3/5A
erényeit, még tovább is fejlesztette azokat - habár megtartotta a
klasszikus BBC-doboz bizonyos hátrányait is, így a középtartományban
azt a kiemelést, amely miatt a női hang kissé hápogóssá válik. Ez a
kiemelés azonban lejjebb csúszott, úgy 700Hz-re esik, s emiatt nem
annyira feltűnő.
Augusztus
Azt írja Steve Harris egy angol nyelvű japán lapra hivatkozva:
lehet, hogy Japánban a jövő év végével az utolsó japán hanglemezgyár
is bezárja présüzemét. A felkelő CD országában ugyanis a
rendszerváltás immár befejeződött, a zenehallgatók társadalma
gyakorlatilag teljesen átállt CD-re, és "ha valaki meglepődik azon,
hogy az üzletben nem talál LP-t, az biztosan külföldi". A fekete lemez
forgalma 1980 és 1990 között évi 200 millió darabról 2,3 millióra
esett vissza. Ez a folyamat megállíthatatlan, márpedig ha egy
hanglemezgyár meg akar élni, havonta legalább 50 ezer darabot (tehát
évente 600 ezret) kell kibocsátania.
"A hagyományos lemezjátszók gyártói arra hivatkoznak, hogy a
hanglemez-gyűjteményeket ezután is le kell játszani, sőt,
tulajdonosaik most már egyre jobban óvják pótolhatatlan kincseiket, és
jobb lemezjátszóra van szükségük, mint eddig bármikor. Ámde ahogy
telik-múlik az idő, az LP egyre inkább valami speciális ritkasággá
válik, melyet - minthogy nem lehet korlátlanul sokszor lejátszani -
már csak különleges alkalmakkor vesznek elő, mint az Oldtimer
gépkocsikat, s nem teszik ki őket a napi használattal járó
elnyűvődésnek."
"Nem túlzás, hogy az LP életét a nyolcvanas években olyan cégek
hosszabbították meg, mint a Linn és a Naim."
"Csupán a véletlen műve, de éppen jelen számunk levelezési
rovatában szólal meg Paul Benson, a Hi-Fi Answers egykori
szerkesztője, aki a hetvenes években a Linn Sondek leglelkesebb
propagátora volt. Arról számol be, hogy ő is áttért CD-re. Az a
CD-játszó, amelyik megnyerte őt, történetesen egy Peter Belt által
kezelt szerkezet volt - de ez már egy másik sztori..."
* Szóval, az írás már megjelent a falon, a fekete lemez tényleg
halálra van ítélve. Mint egy dísztávirat, amely valószínűleg utoljára
köszönti öregapót, úgy szépíti meg az LP végóráit az a tudósítás (a
hírrovatból), miszerint a királynő születésnapi kitüntetésosztogató
ünnepségén a Linn cég feje, Ivor Tiefenbrunn elnyerte az MBE címet
(Member Of The Order Of The British Empire - a fene tudja, mennyit
ér). Tiefenbrunn úgy nyilatkozott, hogy egy olyan ember számára, aki
mint egy menekültnek a fia, 17 évesen költözött Glasgowba, különös
megtiszteltetés, hogy méltányolják a teljesítményt, amellyel az ő cége
járult hozzá a brit hifi nemzetközi tekintélyéhez.
* A lapszemle rugalmas műfaj, eltűri, hogy a rokon témákat több
helyről is összeollózzuk. Zárjuk az LP sorsáról való morfondírozást
azzal, hogy az analóg audio utolsó nagy digitál-ellenes bölényei közül
a Linn Chicagóban bemutatta első (kétdobozos) CD-játszójának
prototípusát, amely állítólag most már fog annyira jól szólni, mint az
LP12 (!!!), a Naim pedig már piacra is hozott egy CD-transzportot
plusz D/A átalakítót...
* "High-End imitáció?" kérdi Steve Harris, meglátván a Musical
Fidelity új teljesítményerősítőjét, a P180-at (800). Körülbelül a
régi, vaskos A370 erőgépnek felel meg, de szétépítették 2 ízlésesebb,
lapos dobozba. A sztereó végfokot hídba kapcsolva, monóban is lehet
járatni, vagyis ki lehet egészíteni egy második végfokkal, és akkor
értelemszerűen megduplázódik a teljesítménye. Vagy ki lehet cserélni a
standard tápegységet egy különlegesre, a CRPS-re (újabb 800), amely
sokkal jobban győzi grafttal. Végül kombinálni lehet a dupla végfokot
a CRPS-sel (de így már 2400 fontba kerül).
"A szimpla P180 úgy szól, mint egy tipikus Musical Fidelity, de
mélyebb és megfogottabb a basszusa a szokásosnál. Amikor a normál
tápegységről a CRPS-re kapcsolunk, a hangkép az egész sávban
stabilabbá válik, azonkívül ,édesebbé’ és ,éneklőbbé’ is. Viszont
amikor egy helyett két hídbakapcsolt erősítőt hajtunk a CRPS-ről, ez a
rendszer inkább csak nagyobbat szól, de nem annyira meggyőző, mint a
szimpla sztereó végfok."
Ugyanekkor hallgatja meg a HFN&RR szerkesztője a Musical Fidelity
MC6 dipólsugárzót (2000). Ez a fajta konstrukció nem új: ami eddig
csak elöl volt, azt most kirakják hátra is, lényegében megduplázva a
kisebb méretű MC4 hangszórókészletét (de a frontoldalon még egy
további mélyhangszórót is alkalmaznak, a motorok száma így összesen
7).
"Az MC6 a zongorát meggyőző erővel és méretben tolmácsolja; talán
kissé eltúlzott méretben is. Az oboakvartett is széles, kissé
statikus, nem hullámzik. Hasonlóképpen, az élő dzsesszfelvételen is
,nagyobb-mint-szokásos’. A taps nem tetszett, és kezdtem úgy érezni,
hogy a hangsugárzó saját visszhangja megzavarja a terem visszhangját.
Kellemes hangú, de nem igazán kifinomult hangsugárzó."
"High-End imitáció?" Musical Fidelity P180 végfok az izmos CRPS
tápegységgel. HFN&RR augusztus.
* Tunerek már rég voltak terítéken, most ötöt kapunk egyszerre,
valamennyinek 300 fonton belül van az ára, tehát még a magyar hifista
számára is "lőtávolban vannak". Jellemrajzok távirati stílusban,
Trevor Butler kritikája nyomán:
Ariston Maxim (295). Transzparens, de túl szelíd énekhang. Némi
veszteség a térérzetben. A klasszikus zenét realisztikusan
tolmácsolja. Jó zenekari arányok. Helyes sztereofónia. Kis hangerőn
gyakran leül. A szólóhangszerek nagyon szépek. A magasa mintha le
volna kanyarítva, de hallgatható.
Carver TX-10 (300). Kezdetben kissé érdes, civilizálatlan, kiemelt
magasakkal és visszafogott mélyekkel, de később megszereti az ember.
Kissé japános. Szép, a szolgáltatásai bőségesek - a hangminőségéért
nem érdemes lecsapni rá.
Proton AT-470 (170). Rockzenén jól szerepel, van benne lendület,
de a basszusa nem az igazi. A klasszikus zene kissé beszűkül,
élettelen. A beszédhang reszelős.
Sony STS-370 (140). Rockzenén élénk, a basszusa is jó, a magasai
tiszták. A szimfonikus zenét is jól szólaltatja meg. A sztereofóniája
megfelel, kissé szűk, de van mélysége. Ez az olcsó gép a
laboratóriumban is jól szerepel, azonkívül a szolgáltatásai is
bőségesek. "Íme a tuner, amely minden ízlésnek megfelel", ez tényleg
Best Buy.
Yamaha TX-350L (130). Szintetikus zenén jól szól, a basszusa kissé
lágy, a dobütései nem elég izmosak. A magasai tiszták, de lekonyulnak.
Klasszikuson jobban szerepel, de a mélye ott kissé bummogós. A
színpada elég széles és mély, de nem elég magas. Mindent összevéve,
együtt lehet élni vele.
"Kis nagy tuner", a Sony STS-370. HFN&RR augusztus
* Lassan már minden hónapra jut egy-egy DAT-magnó. A Kenwood
DX-7030 (700) viszonylag jólsikerült darab, hangképét tekintve Paul
Miller szerint több hasonlóságot mutat a Kenwood CD-játszókkal, mint a
Sony DAT-okkal - ez nagy dicséret. Állítólag könnyedén, kellemesen
szól, s habár a felső tartomány fókusza, élessége,
tranziens-viselkedése korántsem elsőrangú, mindez inkább csak
,édesebbé’, nem pedig fárasztóbbá teszi a zenét.
DAT-magnó, de több hasonlóságot mutat a CD-vel, mint a saját
készüléktársaival a Kenwood DX-7030. HFN&RR augusztus.
* Ha nem is igazi minidoboz, de nem sokkal öblösebb annál a
Spendor S20 hangsugárzó (510); monitornak mindenképpen miniatűr.
Colloms megdicséri, elmondja róla nagyjából azokat a jelzőket,
amelyeket a Spendor-család csaknem minden tagja kiérdemel: semleges
balansz, igen jó fókusz, csekély színeződés, de némileg túlzott
lágyság és kiemelt basszus-tartomány (tehát a csellót hangsúlyozza a
hegedű rovására). "A magas ár a cég megbízhatóságát tükrözi, a
konzisztens minőséget; hogy jó vételnek nevezhető-e, az attól függ,
mire akarjuk használni. Azok a profik, akik egy hangosabb, finomabb és
szélesebb sávú LS3/5A-t keresnek - már meg is találták."
Egy modernebb - és egy nagyobb megfelelője a klasszikus LS3/5A-nak:
Harbeth P3, illetve Spendor S20. HFN&RR július/augusztus.
*
CD-kombó
Felújítja vásárlási tanácsadó szolgálatát Martin Colloms. Most
kizárólag CD-játszóra alapozott rendszereket állít össze, júniusban
500, júliusban 1000, augusztusban 1500 fontsterlingért. Előbb
felsorakoztatja az arra méltó típusokat, majd addig variálgatja őket,
amíg valami jó nem jön ki belőlük. Érdekes megfigyelni, hogy nem
mindig az elismerten legjobb gépekből áll össze a legkellemesebb hangú
lejátszóberendezés.
500 * Az alsó kategóriában a Rotel RCD-855 (250) az első számú
tipp, versenytárs nélkül (illetve a vele azonos Dual 5150-nel). Ha
spórolni kell, szóba jön 150-160 fontért a Philipsek közül a 610/II
vagy 620 (mindkettő multi-bites: Colloms nem szívleli a
BitStream-et!), a Marantz CD40 és a Technics SLP-277A. Az erősítők
között a Cyrus One (200), aztán a Pioneer A-300, az Arcam Alpha II és
a Rotel RA-820BX4 (mind kb. 190), valamint az olcsóbb Rotel RA-820AX
neve merül fel. Közülük tulajdonképpen a Cyrus volna a favorit, de
Colloms ezúttal mégis inkább a nagyobbik Rotelt favorizálja, mert az
"különösen jól barátkozik a CD-vel". Hangsugárzók: Celestion 3,
Wharfedale Diamond IV (egyaránt 110), Tannoy E11 (130), Creek CLS20
(200), KEF C15 (120), Mordaunt-Short MS3.20 (130). Colloms végül ezt a
két menüt állítja össze: Marantz CD40/Pioneer A-300/Tannoy E11 a
Target állvánnyal = 500 és Philips CD-620 II/Rotel RA-820AX/Celestion
3 = 420.
1000 * A középkategóriában még mindig a Rotel RCD-855 (és
Dual-alteregója) a legkívánatosabb front-end, esetleg a drágább
RCD-865 (300) vagy a Marantz CD50SE és CD60SE ugyanannyiért. A
folytatás is Rotel: az RA-820BX4 (200) vagy az RA-840AX4 (250), aztán
a Pioneer A-400 (230) vagy a Marantz PM40SE (240). A lánc végén a
Heybrook HB1 áll (a III. változat, 250-ért), a KEF C45 (240), a Rogers
LS4a (250), a Mission Cyrus 781 (250) vagy az Epos ES11 (330).
Optimális kombók a Marantz CD60SE/Rotel RA-820BX4/Epos ES11 és a Rotel
RCD-855/Rotel RA-820BX4/Mission 781.
1500 * Feljebb lépve, 1500 fontért már komoly dolgokat lehet
összevásárolni. A CD-játszó itt már az Arcam Alpha (400), a Sony 991
(300), a JVC XL-Z1011 (500), a Marantz CD80 (550), sőt, esetleg még a
Meridian 206B is szóba jöhet (900), de akkor az erősítőn és a
hangdobozokon már ugyancsak takarékoskodni kell. Egyébként erősítőnek
a Musical Fidelity A1 ajánlja magát (300), az Audiolab 8000A (400), a
Linn Intek (395), a Mission Cyrus Two (330) és a Musical Fidelity A200
(700). A hangsugárzók közül az Arcam Delta 2 (350), a Harbeth P3
(390), a KEF R101/2 (450) és a Spendor S20 (510) szerepel az étlapon.
Érdekes, ebben az árkategóriában Collomsék nem találtak optimális
kombinációt. Ha túlléphetik a keretet, mondják, akkor a Meridian/MF
A1/Epos láncot ajánlják 1800-ért (ha elmehetnek egészen kétezer
fontig, akkor az Epos helyett a Spendorral vagy más, drágább
dobozzal), ha viszont tényleg meg kell maradni az 1500-as határon
belül, akkor talán még az Arcam/MF A1/Epos éri meg a pénzt a
leginkább. Jó kombináció az Arcam/Cyrus 2/Cyrus 781 és a
Meridian/Pioneer A-400/Cyrus 781, de ez utóbbi már 1600
fontsterlingért.
*
Audiophile
1991 április
A Meridian 606 DAC (1100) itt is igen jó kritikát kapott, ez a
készülék állítólag már "hozni képes" az 1-bites lágyságot-simaságot,
anélkül, hogy a tranziensei lefulladnának. A szakírók körkérdést
intéznek önmagukhoz és kollégáikhoz: mi a véleményük, melyik a jövő
útja, az egybit avagy a sokbit? Íme a válaszok 1991 áprilisában:
Martin Colloms. "Ha az 1-bit valóban eredendően különb, akkor most
már, jó két évvel a bevezetése után, elvárhatnánk, hogy fölényesen
jobb legyen a multibitnél. Nem vagyok meggyőzve. Attól tartok, az ipar
túl hamar feladja a sokbites technikát. Az 1-bites technika visszaveti
a fejődést. A State Of The Art gépek ma még a multibitesek."
Alvin Gold. "A BitStream forradalmi újításnak látszott. Nem az -
de csökkentette a költségeket, és vannak bizonyos előnyei. Szerintem a
jövő útja az időtartomány-szűrés (Wadia és Theta). Talán az Időgép
egyszer kombinálni fogja ezt a technikát a BitStreammel."
Paul Miller. "Nyilvánosan megjósoltam, hogy a BitStream meg fogja
verni a sokbitet. Az utóbbi már elérte fejlődésének határait, a
BitStream viszont továbbfejleszthető. Az egybites technika egyik
vívmánya, hogy máris számos jóhangú modellt találunk a 200
fontsterlinges árkategóriában."
Noel Keywood. "A készülékek belső felépítése és kivitelezése
legalább annyit nyom a latban, mint az, hogy milyen típusú chipet
tartalmaz a DAC. Hogy BitStream vagy multibit - ez csak az egyik fele
a dolognak."
Keith Howard. "A sokbites technikának egyetlen nagy előnye van,
nevezetesen, hogy már volt ideje kiforrni. Az 1-bites technika azonban
eredendően jobb. Hátrányait már megjelenése pillanatában jórészt
ledolgozta, és a maradékot is rövidesen be fogja hozni."
BitStream-lágyság plusz jó tranziensek? A Meridian 606 DAC (képünkön a
602 futóművel). Audiophile április.
* Egyelőre még nem hozta be, mert a következő revüben három olcsó
CD-játszó közül a multibites Marantz CD-40 (180) jó osztályzatot kap,
az 1-bites Philips CD-624 és a Sony CDP-790 viszont (mindkettő 200)
pótvizsgára utasíttatik.
Alapfokon még mindig a sokbit győz. A Marantz (középen) megveri a
Philipset és a Sonyt. Audiophile április.
* Peter Belt varázseszközeinek szentelnek egy nagy, összefoglaló
felmérést, "A zsenialitás és az őrültség határán" címmel. Dave Wiley
minden egyes próbát azzal zár, hogy "nincs kimutatható effektus".
Kiegészítésül a szerkesztő helyt ad négy szakíró rövidrefogott
véleményének. Alvin Gold eredendően pszichikainak (vagyis
bebeszélésnek) minősíti a PWB jelenséget, Roy Gregory szerint valami
van, de az nem az igazi, "mások etéren megbízhatóbb eredményt
produkáltak" (ezt most halljuk először!), Keith Howard és Jimmy Hughes
pedig fenntartják véleményüket, miszerint Belt felfedezésében sokkal
többről van szó, mint hifiről. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a
belti teória ellenérzést kelt az emberekben, akik aztán hajlanak rá,
hogy ne hallják meg, amit különben meghallanának.
* Az egykori tulaj és főkonstruktőr már régen eltávozott és új
céget alapított, de a Mark Levinson cég azóta is virágzik, és
méregdrága elektronikákat árul. A No.28 típusjelű előerősítő elérte a
brit partokat (3000, fono-egységgel 3295). Jonathan Kettle szerint a
No.28 hangja nyílt és tiszta, de kissé száraz és személytelen.
* Alvin Gold két hónap óta folyton a Monitor Audio Studio 15-re
hivatkozik, nyilván azóta hallgatja ezt az elegáns, nem túl nagy, de
annál drágább (1500) kétutas dobozt, amelynek a dómját aranyréteg
borítja - ez állítólag nem esztétikai, hanem nagyonis műszaki faktor.
Most elérkezett a teszt pillanata. A Studio 15 "az egyik
legsemlegesebb és egyben legtranszparensebb hangú doboz, amely valaha
is az utamba tévedt", kissé elektrosztatikus karakterű - ami egyben
azt is jelenti, hogy nem eléggé testes, és emiatt a komplex (zenekari
stb.) műsorokon kevésbé tetszik. A szerkesztő Jonathan Kettle maga is
beszáll a ringbe, hogy Alvin el ne galoppozza magát. "A Studio 15
félúton van afelé, hogy kiemelkedően jó hangsugárzó legyen. De a
dinamikus passzusokon kissé szétesik, és van neki egy csörgő
elszíneződése is. Egyelőre ez még túl nagy kompromisszum."
* Egy másik drága jószág, az SD Acoustics SD1/II következik, ez a
furcsa, kéményszerű állódoboz (1350). Sok híve van, ezért Jimmy Hughes
óvatosan fogalmaz, neki csak fenntartásokkal tetszik az SD1, mert noha
egységesen, jó sztereofóniával szól, nem eléggé tiszta és artikulált.
Kéménymesék. Nem színezetlen, de szépen szól az SD Acoustics SD1/II.
Audiophile április.
* Nagy várakozás előzi meg a Pioneer új erősítőinek érkezését.
Ennek az az oka, hogy a Menő Manók mezőnyében jelenleg a kis Pioneer
A-400 (230) az egyik éllovas, és most mindenki azt lesi, hogy ha már
az a kis vacak is ekkorát szólt, akkor vajon mire képes a Pioneer cég,
most már nem holmi "büdzsé" készülékkel, hanem egy igazi
elő/végfokozattal, amilyen a C-73/M-73 (1000 a kettő). Nos, a dolog
csak mérsékelten jött be. A teljesítményfokozatot AB-osztályban
(2x100W), de A-osztályban is (2x20W) lehet működtetni; az utóbbi
üzemmódban egész jól szól, s minthogy szintszabályzók és külön
bemenetek is vannak rajta, célszerű úgy tekinteni, mint komplett
(vonalszintű) erősítőt. Az előerősítő, a C-73 úgyis kifejezetten
közepes, "felejtsük el".
* A Michell Gyro Deck lemezjátszó-futóműnek (645+100 a tápegység)
valószínűleg az a legnagyobb hibája; hogy aranyozott
tányér-pilléreivel, plexi-építményével túlságosan tetszetős, és ezért
a hifisták nem veszik komolyan. Időről-időre mégis előhalásszák, mint
most az Audiophile is, és konstatálják, hogy semmiben sem marad el a
"nagyok" mögött, sőt, bizonyos tekintetben még meg is veri a Linn
Sondeket. (Transzparensebb nála. Persze, a Linn-nek is vannak
ütőkártyái, dehát ez már így van az analóg lemezjátszók világában.)
Szóval, a Gyro Dec ismét igen jól szerepelt, de nem ez a lényeg.
Terveztek hozzá egy MC-plusz-MM-előerősítőt, az ISO-t (380), és ez
állítólag egészen nagyszerűen sikerült. Tervezőit állítólag az
inspirálta, hogy feljavítsák vele az előző fejezetben is emlegetett
Pioneer A-400 erősítőt (amely fono-bemenetről azért nem szól annyira
jól, mint nagyszintűről!). Lehet ugyan vitatkozni rajta, hogy egy 230
fontos komplett erősítőnek vajon partnere lehet-e egy nála
másfélszerte drágább elektronika, de úgy is felfoghatjuk a dolgot,
hogy a Pioneer (mint vonalszintről induló erősítő) annyira jó, hogy
alul van árazva.
"Az ISO MC-től a vonal bemenetig viszi a jelet. Olyan törpe, amely
megveri a nagyfiúkat. Transzparens, sztereó, muzikális és dinamikus."
(A Michell-készlet fényképét még előző lapszemlénk végén közöltük. Az
utolsó pillanatban kiderült, hogy a szövegnek már nincs helye - a
fotót meg ottfelejtettük.)
* És még egy érdekes körteszt. Az utóbbi években sokat hallani a
különféle hálózati szűrőkről, hogy mennyit javítanak a hifi-berendezés
hangján (illetve, az ellentábor szerint, hogy menyire lerontják a
hangminőséget). Itt most négy készüléket próbálnak ki, ezek: Lynwood
Basic (50) és Advanced (150), Pandora (120), Deltec The Power (100),
és a verdikt így hangzik: "Lehet, hogy egy-egy harsány hangú
rendszeren segíteni tudnak, de a nívós hifit tönkreteszik."
Május
(Torták.) A hifi férfihobbi, itt és világszerte egyaránt. A nők a
mi olvasóközönségünknek csupán 2 százalékát teszik ki, és ez
feltehetőleg Britanniában sincs másként. De ott azért akadnak olyan
hölgyek, akiknek keblében hifi-értő szív dobog, és akik a férjüket - a
mellékelt fotó tanúsága szerint - olyan születésnapi tortával lepik
meg, amely Musical Fidelity erősítőt, KEF hangsugárzókat és Yamaha
CD-játszót ábrázol, kék Lifeline hangszórókábellel és vdH
interconnecttel (az utóbbiak igaziak). "Remélhetőleg ugyanolyan
ízletes volt, mint a mi tortánk, amelyet a Pink Triangle
Születésnapjára készíttettünk" válaszolja az Audiophile. (A Hifi
Magazinban mi egyszer már kicukrászkodtuk magunkat, mi a Compact
Discet leptük meg tortával az első születésnapján, 1984-ben, ha valaki
emlékszik még rá.)
Születésnapi torták: felül egy hifista férjnek, alul a Pink
Triangle-nek. Audiophile május.
Koncentrikus KEF: kiegyenlített, nyugodt, de még nem elég
transzparens. Audiophile május.
* Igaz is, az Audiophile tortája azért ünnepli a Pink Triangle
céget, mert az új PT lemezjátszó-futómű az Anniversary ("Évforduló")
nevet viseli, ugyanis a cég fennállásának tizedik évében tervezték. A
gép ára 1175 font, és két dolog különbözteti meg az eddigi PT-től: a
doboza nem doboz, hanem egy kivájt MDF-tömb (a szubsasszi pedig
Aerolam/balzafa), azonkívül a tervezői visszatértek az AC
szinkronmotortól a DC szervómotorhoz, és ez utóbbit magára a
szubsasszira építették. Keith Howard feltűnően gyorsan befejezi a
cikket, leszögezi, hogy egy csomó hanglemezt végighallatott; az
Anniversary nem tudta igazán hozni magát - de azért príma lemezjátszó.
* "Professzionális kompetenciája lenyűgöző" - így méltatja Alvin
Gold a Krell KSL/KST-100 elő/végfokot (1800/2500). A
teljesítményfokozat azok közé a nagy állatok közé tartozik, amelyek
képesek 1 (egy!) ohmra is dolgozni (amikor is már valami 800 wattot
vagy mennyit szolgáltat), és Gold szerint az új Krell talán a legjobb
gépezet a maga árkategóriájában; lehet nála jobbat is találni, de nem
ennyiért. Az előerősítő egyébként alapkivitelében csak vonalszintet
fogad (a plusz fono-egység ára 350 font). A Krell képviselője, amikor
megkérdik, hogy ennek mi az oka, azt feleli, hogy nő az igény az ilyen
készülékek iránt. A konkurens Audio Research példájára hivatkozik: a
szintén csak vonalerősítő ARC LS-1-ből ma már ugyanannyi kel el, mint
a fono-elektronikával kiképzett változatából. (Ha jól értjük, ez
annyit jelent, hogy az ARC és a Krell vevőkörének fele ma már nem
nagyon hallgat LP-t!)
Krell erősítők. Ma már a vonal-egység az alapkivitel? HFN&RR június,
Audiophile május.
* Az Ortofon ismét nekidurálta magát, és újabb
csúcs-csúcs-csúcshangszedőt konstruált. Az MC 5000 megtartja elődeinek
(MC 2000 és 3000) erényeit, sőt, még azoknál is kifinomultabb -
viszont, mint amazok is, néha kicsit sterilen szól. Így is a legjobb
hangszedők közé tartozik. Hogy ki dönt mellette - ízlés, valamint 1500
font dolga.
* Ezzel szemben az Audio-Technica AT-OC5 csak 120 fontba kerül, és
ha nem is tartozik a szuperbrigádba, Malcolm Steward szerint számos
drágább pickupot leköröz. Saját elődénél, az AT-F5-nél mindenképpen
finomabban, kiegyenlítettebben, melegebben szól, némi magasfrekvenciás
érdességgel, kissé visszafogott basszussal, de a kellő dinamikával. Az
énekhangot (szoprán és kórus) kissé bizonytalanul adta elő egy
Thorens/Moth lemezjátszón, de már egy Linn/Naim lemezjátszóba építve
ezt a műfajt is jól győzte. Voltaképpen a Systemdektől felfelé
bármelyik lemezjátszó-kategóriát ki tudja szolgálni - és ez nagy szó.
Minden tekintetben jobb az elődjénél: Audio-Technica AT-OC5.
Audiophile május. (Jobbra.)
* Talán mert maga is aktív muzsikus, muzikálisabb hangsugárzót tud
építeni a többieknél? A Ruark dobozok tervezőjéről van szó, aki
háromutas állódobozával, a Crusaderrel ("Kereszteslovag", 1300) most
végre megvívta keresztesháborúját az elismerésért. Jókora, 900mm magas
reflexdobozról van szó, a két szélső hangszórója SEAS, a középső
Dynaudio, a doboz kétrétegű, kimerevített Medite, a bemenetek elő
vannak készítve bi-, sőt tri-kábelezésre vagy erősítésre.
A Crusader egyből felkerül az Audiophile slágerlistájára:
nagyvolumenű, széphangú, kifinomult, igazi audiofilnek való
instrumentum, amely azonban inkább csak LP-ről működik igazán jól, a
CD-zenét kissé elszabotálja, azon nem eléggé tiszta, nem eléggé
transzparens. "Analóg játszó kerestetik - digitálisok kíméljenek."
Nagystílű és tértölelő, mint egy keresztesvitézhez illik. A Ruark
Crusader azonnal felküzdi magát a slágerlistára. Audiophile május.
* Nemrég a Hifi Magazin egyik olvasója olyasmit írt nekünk, hogy a
jó hang titka összevissza annyi, hogy kell venni egy értékes
berendezést, amellyel az embernek többé nem kell vacakolnia: hátradől
a fotelben - és élvezi a zenét. Nekünk ez valahogy nem szokott
sikerülni, de holmi Linn Axisok, Pioneer CD-játszók, vagy (mint
legutóbb) Audio Innovationsök és JMlabok talán nem elég drágák az
önelégült hátradőléshez. Nézzük, mennyire sikerült hátradőlniük az
Audiophile szerkesztőinek, a Naim DBL hangsugárzót és a komplett Naim
erősítőrendszert hallgatván.
A Naim DBL (Decoupled Box Loudspeaker, azaz Elcsatol Dobozú
Hangsugárzó) IGEN NAGY állat, sokkal nagyobb azoknál a filigrán kis
oszlopocskáknál, amelyekkel a Naim eddig az erősítőit házasította. A
Naim-demonstrációk eddig mindig arra mentek ki, hogy mekkorát tud
szólni még az a kis vacak hangoszlop is, ha hátulról megtámogatják egy
szakajtóra való elektronikával. Mi lesz most, amikor már a
hangdoboznak is megvannak a maga méretei?!
A háromutas DBL ugyanazt az elvet követi, amely a kisebb
oszlopokon bevált: a tényleges basszuskamrát egy pillérszerkezetbe
építik, s leválasztják róla a (hangszórókat tartalmazó) dobozrészeket,
tüskékkel, illetve egyéb praktikákkal. A közép- és magassugárzó doboza
közös, de a csipogót függesztőrugók tartják, tehát el van csatolva a
másik motortól. A dobozok rezonanciapontjait számítógéppel
modellezték, és fémalátétes szivaccsal csillapították. A mélyhangszóró
átmérője 40cm, a membránja papír(könnyű), vagyis az érzékenysége a
lehető legnagyobb. A középhangszóró ELAC, a csipogó a már megszokott
Scanspeak. A komplett hangsugárzó darabonként 87 kilót nyom,
érzékenysége 92dB, frekvenciaátvitele 17Hz-20kHz ±3dB (amindenitneki).
Most már csak meg kell hajtani, többutasan, három sztereó NAP
250-nel, vagy még inkább 6 darab NAP 135 monoblokkal. A keresztváltó
természetesen elektronikus, az előerősítő és a végfokok közé
illeszkedik. Még egy részegység, amelyet szintén a Naim készített: az
ARO hangkar. A többi aztán már Linn: a Sondek futómű és a Troika
hangszedő. A Naim ezt az egész hifi-arzenált kölcsönadta az
Audiophile-nek. Ott hetekig ezt hallgatták, és bőven hívtak
látogatókat is.
Ha jól értjük, elsősorban azért, mert ők maguk nehezen tudták
megszeretni a Naim aktívrendszert. A dinamikával, ritmikával, az
ős-eleven zenei áramlattal nincs baj, azt a DBL hihetetlen
magabiztossággal hozza, "soha ilyen basszust még nem hallottunk" -
írja a szerkesztő, továbbá: "a szomszédék rázkódtak tőle az ágyban".
És a magastartománya is megnyerően sima. Ámde ami a kettő között van,
az problematikus. A hagyományos brit rendszerekről gyakran olvashatni,
hogy milyen csodás a középregiszterük, "kár, hogy a frekvenciasáv két
széle lekonyul". A DBL pont a fordítottját csinálja.
A hallgatóság kommentárjai: "száraz", "megül", "nem képes
kivetítődni", "komprimált és túlcsillapított". Továbbá: "mindegyik
felvétel egyformán szól rajta".
Érezvén, hogy valami nem stimmel, a szakírók a keresztváltóval
kezdtek manőverezni, hogy a középső tartományt szinkronba hozzák a két
szélső regiszterrel, de nem sikerült nekik. A következő alkalommal a
Naim cég alkalmazottja adjusztálgatta az X-váltót, átállította
(redukálta) a szinteket a kimenetén. Így már javult a hangkép, és a
szerkesztő Jonathan Kettle-nek most már sikerült dicsérnie is a DBL
aktívrendszert - fenntartva azonban, hogy ő még mindig nincs
meggyőzve. (A mi megfogalmazásunkban: még nem tud nyugodtan hátradőlni
a karosszékben.)
A kötet végén a cégeknek megadatik a válaszadás joga. A Naim
komoly pofával kifejti, hogy igen, ezt a rendszert bizony nagyon
gondosan kell összelőni. Azonkívül: tekintettel a mélyenergiáira, a
padlózatot meg kell erősíteni, alaposan le kell szögezni. "Jonathan
lakószobájának minőségéhez komoly kétségek férhetnek..."
"A szomszéd rezeg az ágyában..." A Naim aktívsugárzó 40 centis
basszushangszóróval és hat darab monoblokkal. (Jobboldali kép.) A
"robbantott ábra" megmutatja, hogyan kell összerakni a puzzle-t.
Audiophile május.
* Az R betűvel jelzett KEF hangsugárzók a mindenkori "Reference"
család tagjai. Az új "R" széria legkisebb tagja az R101/2
könyvtartó-méretű kisdoboz. Egyetlen motort tartalmaz, amely
voltaképpen kettő, mert a 160mm-es mélyhangszóró közepébe,
koncentrikusan, bele van építve a csipogó. Hogy ettől milyen előnyöket
várnak a tervezők, azt itt nem kell felsorolnunk, hiszen mások, mint
például a Tannoy, már évtizedek óta játszadoznak különféle
koncentrikus hangszórókkal. Az R101/2 mindenesetre elő van készítve
kettős kábelezésre vagy erősítésre, és használható - azaz megvehető -
hozzá a KEF KUBE 200 elnevezésű basszus-ekvalizátor (fekete doboz,
amelyet az elő/végerősítő közé lehet kötni).
Malcolm Steward előbb elmondja a jó híreket: a KEF minidoboznak
kitűnő a ritmusjátszó képessége és kiegyenlített az átvitele. Majd
áttér a rossz hírekre: a hangkép nem elég nyitott, nem elég
transzparens, és nem hozza a kellő közelségbe a történéseket. "Vegyes
érzelmeket hagyott bennem."
* Ha a High Fidelity (és a zene) lényege az erős kontraszt: a halk
és a hangos, a magas és a mély, az éles és a lágy között, akkor a JVC
XL-Z1011-nek (500) igazán muzikális hangú CD-játszónak kell lennie.
Jimmy Hughes szerint valóban az: különlegesen tiszta a hangja, széles
a dinamikája, mély a basszusa - és amit ritkábban szoktak leírni: a
felbontóképessége kiemelkedően jól működik alacsony jelszinten is.
* Kis doboz, majd középdoboz után egy nagyon nagy doboz, a Philips
FB-825 (600), egy háromutas, négyhangszórós oszlop: a családfő abban
az új famíliában, amelynek Benjáminja az általunk is tesztelt FB-815.
Térfogata 93 liter - ebből már jókora basszusszelek fújdogálhatnak...
Hát nem fújdogálnak: "ennek a hangsugárzónak 50-55Hz alatt nincs
basszusa, akkor meg minek ekkora szekrény?" Mellesleg, a
középtartománya is minden tekintetben gyöngébb a brit standardnál:
először civilizáltnak mutatkozik, de később kiderül, hogy zavaros,
gyakran idegesítő és kellemetlen. Egyes-egyedül a magassugárzóját
dícsérik.
Csak a csipogóját dicsérik a szekrénynagyságú Philips FB-825
hangdoboznak. Audiophile május.
* "Úgy néz ki, mint a szokásos távolkeleti elektronikák, de a
Harman Kardon HK6500 sokkal többre képes. Dinamikus, precíz,
részletező." (Csupán az MC-bemenetét marasztalták el, dehát melyik
erősítőnek jó az MC-áramköre. Legalábbis ebben a kategóriában.)
"Csak egyvalamire van szüksége: arra, hogy több ember legyen
hajlandó meggyőződni a kvalitásairól." A HK6500 azonban távolról sem
Menő Manó, ahhoz túlságosan drága (380). És nem is ajánlják az
alapfokú lemezjátszókhoz.
A Harman-Kardon HK-6500 "több figyelmet érdemelne". Audiophile május.
Július
Mulatságos, vagy inkább szomorú? Amit most Alvin Gold meghallgat,
az nem más, mint egy hifi-torony, csak éppen a Revoxtól: a H-Line (kb.
5000). "Életstíl"-koncepció, nyilvánvalóan a kívülállók számára,
márkás hifi-berendezés, amely tökéletesen távvezérelhető, és amellyel
egyszerre több szobát is be lehet hangosítani. Ettől az ötlettől az
audiofileknek feláll a szőr a hátukon, dehát a Revox mégiscsak Revox,
foglalkozni kell vele.
"Mit is szeretnél tudni róla? fogy felér-e egy hasonlóan árazott
audiofil berendezéssel? Nem ér fel. De civilizáltan szól, csodaszép, a
nevének is presztizse van. Számos drága hifi-láncnál jobban szól, és a
magnóját meg a tunerjét valóban nehéz megverni. De az egészből a
távszabályzója ér a legtöbbet, meg a többszobás szolgáltatása."
Megtölti az egész lakást zenével a Revox-torony (H-Line). Audiophile
augusztus.
* Itt is tesztelik az új hibridet, az Apogee hangsugárzót.
Mulatságos, hogy míg a HFN&RR a család két szélső tagjával, a Centarus
Minorral és Majorral tehetett próbát, az Audiophile-nek éppen a
középső modellt, a Centaurt sikerült megszereznie.
Alvin Gold azt írja, hogy eltérően a legtöbb hibridsugárzótól, az
Apogee valahogy "magától értetődően" jól szól. Tehát nem egy-egy
paraméterében tündököl (például nem annyira részletező a
prezensztartománya, mint a Martin-Logan Sequelé, nem olyan jó a
basszusa, mint a Snellé, nem annyira részletező, mint a Meridian
stb.), hanem inkább teljesen koherens, minden "együtt van" benne.
Leginkább a BBC-típusú monitorokra emlékeztet, a nagy Spendorokra és
Rogersekre. Erősítő, hát igen, az kell hozzá, valahol a Krell és az
ARC vidékén kezd igazából jól szólni, a kisebb erősítőkből "fasírtot
csinál". (Ez ellentétben van a HFN&RR-nek azzal a megállapításával,
hogy a Centaurusok még a törpe-elektronikákkal is nyargalóképesek.)
Másodiknak a szerkesztő, Jonathan Kettle szól hozzá, feltehetőleg
azért, hogy kicsit lehűtse a kedélyeket. Ő is elismeri a Centaur
erényeit, de úgy véli, hogy a hibridizáció nem sikerült igazán. A
ribbon és a dinamikus hangszóró között nincs ugyan éles
diszkontinuitás, a teljes regiszter együtt van, de a zene tisztasága,
precizitása a magasaktól a mélyek irányában fokozatosan romlik. Ha
ehhez még hozzávesszük a Krell-kategóriájú végfokot, az Apogee kezd
túlságosan sokat kérni azért, amit kínál.
* Ismét egy csakis-vonalszintű előerősítő, a Deltec DSP-50S, a
DPA-50S végfokkal (850/1000). Malcolm Steward dicséri a
Deltec-kombináció kivételesen tiszta és részletező hangját - CD-n.
Igaz, a plusz 300 fontért vásárlandó fono-egység, a DSP-50D gyatra.
Dehát fono-erősítőre ma már nem mindenkinek van szüksége (hát igen, ez
is egy érv).
* Bármennyire előtérbe került is a Compact Disc, sok audiofil
számára még ma is az LP az igazi hanglemez. Van (?) tehát még értelme
jó audiofil lemezjátszót konstruálni. A későnjövők között
figyelemreméltó név az Origin Live-é, mely cég az állványaival
szerzett hír-nevet magának, most meg egyszercsak kiderül róla, hogy
lemezjátszó-futóműveket is konstruál. Drágákat. Az Oasis S (850) többe
kerül a Három Nagynál (Linn, Roksan, PT) - ezt nyilván az
üzletpolitika diktálta így. Külsőre úgy néz ki, mint egy kissé
snasszra sikeredett Sondek, ugyanis a fedőlapja és a tányérja nem
fémből, hanem fekete PVC-ből készült. Jimmy Hughes azonban nem talál
benne kivetnivalót, szerinte "ez az egyik legzeneibb, legmegnyerőbb
hangú lemezjátszó. Kiállja, sőt, meg is nyeri a versenyt bármelyikkel
szemben, bármekkora legyen is azok híre-neve."
Műszaki részletek: két svájci AC szinkronmotor, a vastag
PVC-tányér három tüskén nyugszik, a csapágyazás különleges minőségű.
Függesztett rendszer (nem túl engedékeny), a szub-sasszija acélcsőből,
a kar-deszkája alumíniumból van. Nincs külső tápegység, sem
fordulatszám-váltás, de be lehet szerezni hozzá egy 33/45-ös
tápegységet, ha valaki kislemezeket is akar játszani. A motorokról
felfutás után sem veszik le a gázt... azazhogy feszültséget. Vagyis
inkább eltűrik a magasabb motorzörejt, de...
Új szuperlemezjátszó a CD-sivatagban, az Origin Live Oasis. Audiophile
július.
* Egy másik pályamódosító: a Rock lemezjátszó tervezője, Max
Townshend hangsugárzókat is készít, és ezeket lovagi nevekkel ruházza
fel. Aki most fog megvívni a kegyeinkért, az a legkisebbik lovag, a
neve tehát Sir David. Mint Sir Townshend többi hűbérese, ez is
állódoboz, reflex-rendszerű, iszonyatosan nehéz (különféle
műanyagokból rétegelték), a mély/középhangszóró membránja alumínium, a
csipogó pedig ribbonsugárzó. Az árát nem közlik, de aligha olcsó.
Hangminősége ha nem is kifogástalan, sokakat meg fog nyerni
magának: egészen 30Hz-ig terjedő mélybasszus, nyílt, szellős színpad,
meggyőző dinamika - és apróbb zűrzavarok a középsávban. Alvin Gold
szerint olyan, mint az Acoustic Energy AE-1, csak nagyobb kiadásban.
"Nem egyszerű eset, de nekem tetszik."
Még egy lovag: Sir David, a Rock lemezjátszó őrzője. Audiophile
július.
Augusztus
"Megér-e 6000 fonttal többet, mint a Linn Sondek?" Ezzel vezetik
be az amerikai Basis Debut Gold Standard lemezjátszó tesztjét. Mint
minden ezoterikus konstrukció, az üvegállványra épített, aranyozott,
művészi allűrökkel tervezett Basis is kellőképpen megijeszti a
szakírókat ahhoz, hogy ne egyedül álljanak ki ellene - most is ez
történik.
Jonathan Kettle, aki pedig maga is Basist használ (egy olcsóbb
változatát), azt írja, hogy ez a nagy amerikai gép ugyan semlegességet
áraszt magából, de ez a semlegesség mesterséges, és elnyeli a
ritmikát, az integritást és a fókuszt. Néha nagyot tud szólni, és van
benne valami a mesterszalag biztonságából. "Mint egy kollégám
pedzegette, a Basis úgy aránylik a lemezjátszó-technikához, mint a
BitStream a CD-technikához (és egy grimaszt vágott hozzá). Én is
tudnék mondani néhány kellemetlen analógiát.
Másodiknak Malcolm Steward, aki viszont Linn-tulajdonos, még
jobban levágja az üvegezett aranygépet: "igyekeztem felfüggeszteni
megszokott zenei kritériumaimat, de így is mindig a Linn tetszett
jobban. A Basisnak nincs igazi ritmikája, a basszusa sem követhető,
egyáltalán, a melodikája, a hitelessége egyaránt hiányzik."
Hogy ellensúlyozzák az egyoldalú brit szemléletet, engedélyt
kérnek az amerikai Stereophile egyik szakírójától, hadd vegyék át az ő
kritikáját is. No, abban olvashatunk mindenféle szép és jót. "A
zenének új dimenziókat nyit... sziklaszilárd... mérföldkő... az egyik
legfigyelemreméltóbb High-End termék, amellyel valaha találkoztam..."
Üveg és arany. A Basis Debut Gold Standard "úgy viszonylik az analóg
technikához, mint a BitStream a digitálishoz..." Audiophile augusztus.
* Talán érdemes utalnunk rá, hogy ebben a kötetünkben találkozni
fog az Olvasó a Micromega kétdobozos CD-játszójával. Itt, az
augusztusi Audiophileben az egydobozos gépet, a Micromega Logicot
tesztelik (500).
A BitStream-rendszer nem hatott reveláció gyanánt az Audiophile
szakíróira; az 1-bites francia gépezethez is gyanakodva közelítenek.
Dave Wiley azonban arra a következtetésre jut, hogy a Logic a legjobb
érv a BitStream-rendszer mellett. "Még nem hallottam ugyan a Meridian
602/606-ot, dehát az sokkal drágább. A Logic, persze, nem tökéletes,
de felveszi a versenyt számos 1000 fontsterlinges CD-játszóval." Wiley
jobbnak tartja a maga Arcam/MF kombinációját basszusban,
életszerűségben, de méltányolja a Logic könnyedségét, levegősségét.
"Ez a legjobb egydobozos CD-játszó."
Hasonló véleményre jut Jimmy Hughes is, ő azonban nem helyezi a
Logicot verseny nélkül az első helyre, mert a JVC XL-Z1011 (ugyancsak
500-ért) legalább annyi erényt csillogtat. A Logic mellett a simasága,
tisztasága, a JVC mellett viszont a testessége, lendülete szól.
A legjobb egydobozos? Micromega Logic. "Eddig a legjobb érv a
BitStream mellett." Audiophile augusztus.
* "A csőhangú tranyó" a címe Wiley következő revűjének, a Hafler
SE100/SE120 elő/végerősítőről (370/380, meg még 100 az MM/MC
fono-egységért - az előerősítőnek ugyanis csak vonal bemenete van).
Wiley szerint e Hitachi MOSFET-tel épített készülékek hangképe lágy és
kellemes, de kissé élettelen. A végfok kiegyenlítetten szól, nincs
komoly hibája, az előerősítő gyöngébb. "Hasonlítsd össze egy jó
passzív előerősítővel."
* "Úgy hirdetik, mint a B&W első rockhangszóróját. Ez nem teljesen
igaz, a kis 805 nem sugározza azt a bestiális basszust, ami a
rock-and-rollhoz szükségeltetik, ezt továbbra is meg kell hagynunk a
JBL-nek és a hasonszőrűeknek. De amit a 805 tud, az sem csekélység:
egy szinte természetfeletti ritmusérzék, elegendő ahhoz, hogy príma
dzsesszhangsugárzónak tituláljuk. A 805-ről a másik lapnak is nagyon
jó véleménye volt.
A legközelebb a semmihez. NVA passzív előerősítő (a középső doboz),
egyetlen szintszabályzóval és választókapcsolóval. Audiophile
augusztus.
HFM
*
SLÁGERLISTA
AUDIOPHILE
1991 NYÁR
CD-JÁTSZÓK
Marantz CD-40 (180), Marantz CD-60SE (350), Arcam Alpha (420),
Philips CD-850 (400), JVC XL-Z1011 (520), Meridian 208 (1600,
előerősítővel), Meridian 602/606 (2851, két doboz), Micromega Trio
(4000, három doboz).
CD-FUTÓMŰVEK
Technics SL-PA10 (460), Kenwood DP-X9010 (500), Arcam Delta 170
(620), Wadia WT-2000 (5614).
DAC-ok
Audio Alchemy DDE 1.0 (380), Meridian 203 (506), Aragon D2A
(1400), Wadia 2000 (7460).
KAZETTÁS MAGNÓK
Aiwa AD-F300 (100), Technics RS-B465 (130), Pioneer CT-447 (170),
Denon DR-M500 (180), Yamaha KX-530 (230), Sony DTC-55ES DAT (550),
Nakamichi 2 (300. alapmodell) és 1 (600, háromfejes).
TUNEREK
Arcam Alpha 2 (165), Pioneer F-565 (200), Aura TU-50 (200),
Technics ST-G90L (300), Quad FM4 (330), Arcam Delta 150 Nicam (350),
Onix B. D. W. 1 (360), Meridian 204 (525), Onkyo T-9090/II (590), Naim
NATO 2 (800), Revox H6 (911).
HANGSUGÁRZÓK
Mission 760, Celestion 3, Allison AL-100, Wharfedale Diamond IV
(mind 110), JPW Sonata (115), KEF C15 (120), Mission 761 (130),
Celestion 5 (150), Heybrook HB1/3 (240), Epos ES11 (300), Spendor
SP2/2 (545), Spica TC-50 (600), Acoustic Energy AE 1 (700), Monitor
Audio Studio 10 (1000), Ruark Crusader (1300), Dahlquist DQ-12/8
(1300/850), Naim SBL (1345), KEF 105/3 (1850), Quad ESL-63 (1860),
Apogee Centaur (1900), Impulse H2 (2050), Apogee Stage/Caliper
Signature (2400/3350), Meridian D6000 (aktív, 7050).