Fülszöveg |
- CD lemezjátszó és digitális magnó
Olvasóink gyakran kérik, ajánljunk nekik szakkönyvet, de
okvetlenül magyar nyelvűt - ez a bökkenő. Most végre magyar nyelven
megjelent munkát ajánlhatunk a műszaki érdeklődésű olvasó figyelmébe.
Hogy sebtében megnyitott könyvismertető rovatunkat a későbbiekben is
fenntarthatjuk-e, az persze nem rajtunk múlik, hanem a hazai
könyvkiadókon.
Új, a digitális hangtechnika iránt érdeklődők számára igen érdekes
témájú könyvvel jelentkezett a Műszaki Könyvkiadó. Ez esetben nem
túlzás azt állítani, hogy hézagpótló kiadványról van szó, hiszen
Ferenczy professzor tankönyvén kívül nincs tudomásom olyan magyar
könyvről, amely e témakörrel akár csak nagy vonalakban is foglalkozna.
Ezért nagy várakozással vettem a kezembe. A könyv műszaki
ismeretterjesztés céljából készült, és nem lép fel a magas szintű
előismeretek igényével. Természetesen a benne leírt anyag megértéséhez
a hangtechnikában és a digitális technikában legalább technikusi
szintű alapismeretekre van szükség.
Az eredeti művet a würzburgi Vogel Verlag und Druck KG adta ki
angol nyelven 1988-ban, de ismereteim szerint németül is megjelent. A
három évvel ezelőtti állapotokat tükrözi, de ez csak néhány
részletkérdésben jelent elmaradást, hiszen a CD-játszók alapvető
működési elvei ez alatt az idő alatt nem változtak meg. A kétnyelvű
származás nyomot hagyott a könyvön, de erre később térünk vissza.
Nézzük először a mű tartalmát kicsit részletesebben.
Az első rész a digitális hangtechnika alapjait ismerteti. Az
általános bevezetés után meglehetős részletességgel tárgyalja az
analóg/digitális átalakítás alapelvét és technikai megoldásait.
Foglalkozik a mintavétellel, a mintavételi tétellel, a mintavételi
frekvencia meghatározásának alapelveivel, az analóg minta
kvantálásával, a bemeneti aluláteresztő szűrővel, valamint a mintavevő
és -tartó áramkörrel. E résznek a logikai felépítés a gyengéje. A
szerző kissé önkényesen ugrál az analóg/digitális átalakítás fokozatai
között. Nem követi azt a logikai sorrendet, amelyet pedig a fejezet
elején egy folyamatábrán bemutat: az általános elvek rögzítése -
sávhatároló szűrő - mintavételezés - kvantálás - kódolás. Erénye
viszont, hogy az általános elveken kívül terítékre kerül sok
részletkérdés is: az átalakítás finomszerkezete és különböző hibái.
Ilyenek a kvantálási zaj, a sávhatároló szűrő átviteli függvényének
(amplitúdó és fázis, illetve futási idő karakterisztikájának) tűrése,
a mintavevő áramkör feszültségtartó kondenzátorának kisülése. (E
fejezet ábrái között azonban nem helyes a 2.13 ábra a kvantálási zaj
keletkezéséről. Az alsó részében ugyanis egy nem teljesen
véletlenszerűen változó kvantálási hibajelet mutat be. Hibás és emiatt
érthetetlen a nemlineáris kvantálást bemutató (2.14) ábra. Ez a
fejezet a kvantálók két áramköri megoldását is bemutatja. Így szó van
az integráló rendszerű és a szukcesszív approximáció elvén működő
átalakítóról. Az ehhez csatlakozó fejezet a kvantálók hibáit sorolja
fel, úgymint a lineáris (helyesen: linearitási), a monotonitási, az
ofszet és a túlvezérlési hibát. E rész két utolsó fejezete a kettes
komplemens kódolást és a PCM jel kimeneti jelformátumát, annak is az
un. NRZ változatát mutatja be.
A következő fejezetben a digitális/analóg átalakítás elvével és
technikai kialakításával ismertet meg bennünket a szerző. Így
bemutatja a létrahálózattal, az aktív áramosztóval megvalósított,
valamint az integráló rendszerű D/A átalakító működési elvét és
áramköri megoldási formáit, természetesen csak a tömbvázlat szintjén.
Itt is szóba kerülnek, de csak igen röviden az átalakítás hibái.
Részletesebben az átalakításkor keletkező kapcsolási zaj
eltávolításának (a szövegben glitchementesítésnek) technikai
megoldását ismerhetjük meg.
Külön fejezet foglalkozik a kimeneti szűrő feladataival. Ezt úgy
állítja be, mintha e szűrő egyik feladata a dekódolt impulzusok
simítása, másik feladata az alapsávi spektrum felett megjelenő
nagyobbfrekvenciás zavaróspektrum eltávolítása lenne. Az egyiket a
szűrő integráló hatásával magyarázza, a másikat a sávzáró jelleggel
hozza kapcsolatba. Ez azonban nem két feladat, hanem ugyanannak a
jelenségnek az idő-, illetve a frekvenciatartományban való
megfogalmazása.
A negyedik fejezet a hibafelismeréssel és hibajavítással
foglalkozik. Megismerkedhetünk a hibajavítás szükségességével, a
hibafelismerés alapjaival. Ennek során inkább csak felsorolja a szerző
a fontosabb hibajelző kódokat, tehát a paritás kódot, a ciklikus
redundancia kódot, valamint a hibajavító és -elfedő eljárások
alapelveit, a keresztparitásos kódot, a kódátszövés (interleaving)
különféle formáit. A javításról magáról csak az elvet ismerjük meg, a
hangtechnikában alkalmazott szószervezésű módszerekig nem jut el a
szerző. Hiányos a kódátszövés (interleaving) szerepének tisztázása is.
Ugyanis ez a technika nem csak az interpoláció, tehát a hibás kódok
helyettesítésének lehetőségét támogatja, hanem valódi hibajavításra is
lehetőséget ad, a hibajavító rendszer elvi korlátai között. (Helytelen
a 4.7 ábra, mely a cross interleaving technikáját mutatja be.)
Egy külön fejezetben találjuk a csatornakódolással kapcsolatos
tudnivalókat. A csatornakódokkal szembeni követelmények ismertetése
után néhány, a mágneses jelrögzítésben használt csatornakód mellett
leírja a CD technikában használt EFM (Eight To Fourteen) kódolás
alapelvét és fontosabb paramétereit.
E rész utolsó fejezete a CD rendszert és a CD lemezjátszót tekinti
át. A bevezető fejezet a rendszer főbb jellegzetességeit és a
kompaktlemez fontosabb adatait foglalja össze. Ismerteti a lemez
előállításának a lépéseit. (Ide kívánkozik az a megjegyzés, hogy a
magyar nyelvben a matrica család - apa, anya - harmadik generációját,
a nyomó lapot nem gyermeknek, hanem présmatricának vagy fiúmatricának
nevezik.) Bemutatja a felvételi csatornatömb vázlatát és a
kódformátumokat. Leírja a keret-struktúrát, részletesebben ismerteti
az alkódok formátumát és információtartalmát, illetve szerepüket a
lemezjátszó üzemének a vezérlésében.
Az egyik fejezetet az EFM kódolás részletesebb leírásának szánja a
szerző. Itt egy feltehetően félreértésből adódó hiba is becsúszott. A
14 bites EFM kódszavak közé 3 bites, az eredeti Sony-féle szóhasználat
szerint angolul merge bits-nek nevezett kódokat illesztenek be a kód
kisfrekvenciás spektrumának az elnyomására. Ezeket a szöveg egy helyén
nagyon helyesen és találóan csatoló biteknek, majd ezt magyarázva
merginbiteknek nevezi a fordítás. Ez azonban minden tekintetben hibás,
mivel ezek a bitek valóban az összekötés célját szolgálják és semmi
közük sincs valamiféle marginból magyarított, más jelentéstartalmú
szóhoz. Az eredeti mű, sajnos, nem állt rendelkezésemre, így nem
tudtam megállapítani, hogy ez a szerző vagy a fordítás hibája.
A következő fejezetcsoport a CD játszók optikai letapogatásának
megoldásait ismerteti. A lézerforrással kezdve sorra megismerkedhetünk
az optikai rendszer elemeivel, a lencsékkel, a polarizációs és
fázisforgató prizmákkal és az összetett fényérzékelő rendszerekkel.
Ebben a fejezetben különböző optikai rendszerek felépítésének a
vázlatát is bemutatják. Ez az egyik legjobban sikerült rész.
A CD-játszók felépítését ismertető fejezet igen részletesen írja
le a különféle elveken megvalósított fókusszervó és csíkkövető
rendszereket és azok működését. Jók az ábrák, szemléletesek a
magyarázatok. A szöveget jól egészítik ki az egyszerűbb áramköri
változatok, a szervó feladatokra, a jelfeldolgozásra és átalakításra
kifejlesztett, integrált áramkörök néhány típusának ismertetése,
amelyeknél általában a kifejlesztő cég nevét is megtaláljuk. Ír a
szerző a túlmintavételezéses D/A átalakításról, sőt, kitér a
256-szoros túlmintavételezésű, egybites D/A átalakítóra is. Ez
1988-ban valóban újdonság volt még. Talán ennek tudható be, hogy a
szerző a szövegben elsiklik afölött a tény fölött, hogy ez az
átalakító csak igen hatékonyan működő zaj- spektrum alakítóval lesz
felbontás tekintetében egyenértékű a hagyományos átalakítókkal. Az
angol nyelvű ábrán a zajspektrum alakító fokozat is megtalálható. (A
Hifi Magazin 1991/1. számában elég részletesen áttekintettük a
túlmintavételező átalakítókat. A Szerk.)
A könyv pár szóval megemlíti a CD-játszók folyamatvezérlésének
ügyét, valamint röviden a gépek karbantartásáról is említést tesz.
Természetesen ez utóbbi messze nem egy ismeretterjesztő mű feladata,
hiszen az ilyen berendezések csak jól felkészült szakszervizben
javíthatók. (De talán a szervizszakembereknek lesz honnét
elsajátítaniuk az alapvető ismereteket. S. A.)
A könyv harmadik része az R-DAT rendszer (Rotary Head Digital Tape
Recorder) rövid leírását adja - mindössze 14 oldalon. A működési elv
bemutatása után megismertet a fontosabb műszaki paraméterekkel, a
szalag csíkformátumával, a felírt jel keretformátumával. Megtaláljuk
nagyobb vonalakban a szervorendszer működésének elveit is, de a
szűkreszabott terjedelem miatt a kódformátumok és a hibajavító
rendszer teljesen kimaradt az anyagból.
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy nagyon tartalmas könyv
született a kompaktlemez technikájáról, amit bárki eredménnyel tud
forgatni, ha az átlagosnál több ismeretet akar szerezni erről a még
mindig fejlődésben lévő szakterületről. A digitális magnóról írt részt
viszont csak epizódnak lehet tekinteni, az a rész alig haladja meg egy
napilap műszaki rovatának a színvonalát.
A könyvet a fontosabb idegen szavak magyarázata és a közel harminc
tételt tartalmazó irodalomjegyzék zárja le. A könyv stílusa jó, a
magyarázatok érthetőek.
Néhány szakkifejezés fordításával és használatával, főleg
helyesírásával kapcsolatban azonban súlyosabb fenntartásaim vannak.
Szerencsésebbnek tartottam volna alkód helyett a segédkód, sáv helyett
a csík (pitcsík, mágnescsík) szavak használatát, de ez természetesen
ízlés és megszokás kérdése. Az is magától értetődő, hogy ebben a
szakmában szaporodnak az idegen szavak, amelyeket azonban a magyar
kiejtés szerinti helyesírással használunk. Ilyenek a generátor,
komparátor, impulzus, paritás, stb. Ezek jól megférnek a lefordított
szakkifejezésekkel, mint feszültség, számlánc, átalakító, órajel, stb.
Egy könyvnek igen nagy szerepe van abban, hogy a forrásnyelvi
szakkifejezéseket lehetőleg találó magyar szavakra fordítsa le. Ilyen
esetben az első egy-két előfordulásnál zárójelben célszerű megadni az
angol megfelelőt, később a fordítás már önmagában is használható. A
fordító is ezt teszi, pl. a szemábra (eye pattern) bevezetésénél és
használatánál. De néhány esetben a szöveg ezt az elvet épp fordítva
alkalmazza: a szakkifejezés fordítása és magyarázata után az angol
nyelvű változatot tartja meg a magyar szóösszetételekben is.
Például nagyon szemet szúró a glitche szó használata. Ezt a szót a
szakirodalom az átalakítóknál a kapcsolási hibák okozta
feszültségtüskék megnevezésére használja (ugye világos, mit értünk ez
alatt?). Az eltávolításukra szolgáló eljárásokat jelsmításnak,
jelsimító áramkörnek, esetleg a szószerinti fordításhoz közelebb álló
zavarmentesítésnek lehetne nevezni. Semmi esetre sem tartom azonban
elfogadhatónak a magyar szövegben a glitche szó használatát, ami
különösen vegyes összetételben (glitchementesítő, de-glitcheimpulzus)
megemészthetetlen alak, és nem felel meg a magyar helyesírási
szabályoknak. Hasonló eszmefuttatást lehetne tenni a jitter szóval
kapcsolatban, amelyet nyugodtan lehet pl. a remegés vagy ingadozás
szóval helyettesíteni. Így a rossz helyesírású fázisjitter változat
helyett a sokkal kifejezőbb fázisremegés (phasejitter) vagy
fázisingadozás kerülhetett volna a szövegbe.
Ez utóbbi szóval különben sincs szerencséje a kiadványnak. Az 5.4
ábra aláírásában két egymás után következő sorban a jitter mergin és a
jitter margin összetétel szerepel a remegési idő vagy remegési löket
helyett. Így sokszor a vegyes nyelvű ábrákról nem tudjuk eldönteni,
hogy a kétnyelvűség vajon szándékos-e (pl. 5.6 ábra: bitidő, jitter
margin), vagy pedig elnézés következménye. Ez utóbbinak a legszebb
gyöngyszeme a 11.25 ábrán a háromnyelvű Anti-schock komparátor (ez sem
a magyar, sem a német, sem az angol helyesírásnak nem felel meg). A
fentiekből következik, hogy az ábrák egy része magyar, más része
angol, néhány pedig vegyes nyelvű felirattal készült. Nem ártott volna
a színvonalnak az egységes magyar nyelvezet. (Mindez némileg tükrözi a
magyar szaknyelv felemás helyzetét, ami természetesen minden
szakcikkírónak problémát szokott okozni.) Végül nem tudom, mire megy
az angol szaknyelvet nem ismerő magyar olvasó a következő
magyarázattal: "offset: drift".
E hibákkal együtt is minden érdeklődő számára csak ajánlani tudjuk
e könyv beszerzését és tanulmányozását.
Dr. Takács Ferenc