Doboz a dobozban |
- Lakószoba és High Fidelity
A hifi legkiismerhetetlenebb alkalmatosságai a dobozok, főleg az a
nagy doboz, amelyben élünk, és amelybe a kisebb dobozokat tesszük.
Félve ugyan, de belekezdünk a teremakusztika rejtelmeinek
tanulmányozásába. Elsőnek néhány alapvető mérést végzünk el három
meglehetősen különböző szobában, három különböző hangsugárzón. (Utána
a hangsugárzókat meg is fogjuk hallgatni. Szándékosan olyan típusokat
választottunk, amelyeket előzőleg már normál körülmények között is
teszteltünk.) Cikkünk szerzője Dániel István az MTA Akusztikai
Kutatóintézetének munkatársa.
*
Amikor hifi berendezést választunk, módunkban áll megnézni, milyen
a magnó, a lemezjátszó, a végerősítő és a hangsugárzók stb. átvitele,
hogy ezek ismeretében döntsünk. (A legjobb természetesen az volna, ha
minden egység átvitele egyenletes volna.) Egy dologról azonban nincs
katalógus-adatunk: a saját szobánk akusztikai viselkedéséről.
Elképzelhető, hogy a szobánk annyira "egyenetlen átvitelű", vagy egyéb
módon rossz akusztikájú, hogy vagy át kell rendezni, vagy hozzá
illeszkedő, azaz ellenkezőleg-egyenetlen átvitelű rendszert kell
vásárolni (ha van egyáltalán ilyen) - vagy nem érdemes bele méregdrága
eszközöket venni. Ezek mind csak lehetőségek. Hogy mennyi bennük az
igazság, annak kiderítéséhez szeretnénk hozzájárulni a következő
méréssorozattal.
Kiválasztottunk három különböző típusú lakószobát, és mindegyikben
elvégeztük ugyanazokat a méréseket. A három helyiség közül az egyik
alacsony, kis térfogatú lakótelepi szoba. A második közepes méretű és
belmagasságú. (Ez ugyanaz a szoba, amelyben a Hifi Magazin szeánszait
rendezzük. A Szerk.) A harmadik kifejezetten magas, tágas, és egybe
van nyitva a két szomszédos helyiséggel. (Méretüket és leírásukat lásd
a szomszéd oldalon, a fényképek mellett.) A hangsugárzók pedig ezek
voltak: 1. JMlab Laureate, 2. Heybrook HB1 és 3. JBL XE-3.
Kisméretű szoba (fent). Mérete 5,3x3,5x2,6 méter, légtere 48 köbméter.
A hosszanti falon könyvespolc, a végigfutó polcon hifi-berendezés,
tévé, videómagnó. A többi fal szabad. Mi a hangdobozainkat szintén a
hosszanti fal mentén, de a képen látható Orionoknál beljebb helyeztük
el. Szemközt kárpitozott zsámolyok (volnának) láthatók, továbbá egy
üvegajtó. Egy másik, a bejárati üvegajtó a fényképész háta mögött van.
A falakat tapéta fedi, a mennyezetet úgyszintén.
Középnagyságú szoba (azaz a HFM szerkesztősége, jobbra). Mérete
5,5x4x3 méter, légtere 66 köbméter. Az OIvasó itt nagyjából azt látja,
amit a mi zsűrink szeánszolás közben. A fotós háta mögött közepesen
elfüggönyzött ablakok, az ablak balról körbefogja a sarkot és az
oldalfalon folytatódik, a másik oldalon pedig van még egy keskeny
könyvespolc. Jobbról-balról egy-egy íróasztal, irodagépekkel. A
falakon tapéta, a mennyezeten vékony tapéta, lefestve.
Nagy szoba (az átlagosnál már jóval nagyobb). Mérete 4,4x5,8x3,85
méter, légtere 98 köbméter. A szobából jobbra és balra is ajtó nyílik
(képünkön csak az egyik látszik). A bejárati ajtó a fotós jobb keze
mögött van, mellette hatalmas, csempézett kályha. A lejátszóberendezés
szemközt, a hangdobozpár a bejárati ajtónál kétfelől helyezkedik el.
Festett fal és mennyezet.
Az első méréssel arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen az "átviteli
jelleggörbéje" a szobának. Ha veszünk egy tökéletes spektrumú
hangsugárzót, megtápláljuk egy egyenletes spektrumú jellel, és
felvesszük a hangot (a hallgató füle táján elhelyezett) tökéletes
mikrofonnal, akkor ennek a hangnak a frekvencia-spektruma jellemezheti
az adott helyiséget. Tökéletes hangsugárzónk nincs, de 3 különböző, jó
minőségű hangsugárzót alkalmazva, a problémát kiküszöböltük (amennyire
tudtuk). A másik hiba az, hogy zenehallgatás közben a fejünk nincs
rögzítve - meg egyébként is két fülünk van. Más szemszögből, mérési
oldalról nézve a problémát: ha egy kissé elmozdítjuk a mikrofont,
erősen megváltozhat a jelleggörbe. Ebből adódik a kérdés, hogy melyik
görbét higgyük el. A jelleggörbék a helyfüggésének az az oka, hogy a
sok visszaverődés miatt minden frekvencián állóhullámtér vagy
interferenciatér alakul ki, s ennek eredményeként egyes helyeken erős
a hang, máshol pedig gyenge. Így a különböző helyeken felvett
frekvenciagörbén más-más frekvenciákon lesznek "leszívások" és
kiemelések. Másfelől viszont minden szobában kialakul egyfajta
érzésünk a szoba akusztikáját illetőleg, és ez a szubjektív
megítélésünk nem változik deciméterről deciméterre, ha fel-alá
sétálunk a szobában. (Feltehetően az agyunk végez valamiféle
kiátlagolást az egyes helyekhez tartozó hangélmények alapján.) Mégis,
ha realisztikus mérési eredményeket szeretnénk kapni, akkor olyan
mérési módszert kell választanunk, amely eléggé helyfüggetlen
eredményt ad.
Kézenfekvő volt az az ötlet, hogy mérés közben mozgassuk a
mikrofont. Ezt meg is próbáltuk egy erre a célra készült mikrofon
forgató állvánnyal, de az eredménnyel nem voltunk elégedettek, mert az
átviteli jelleggörbék csipkézettek lettek. A bajt valószínűleg az
okozta, hogy a forgató állvány körülfordulási ideje legalább 16
másodperc volt, s ez alatt az idő alatt túl sokat változott a mérőjel
frekvenciája (lassan változó sweep). A mikrofont tehát inkább kézzel
mozgattuk, kb. 1mp periódusidővel, a képzeletbeli hallgató fejénél,
105cm magasan, jobbra-balra kb. 80cm-es kitéréssel. A jelleggörbék
nagyobbik része ezzel a módszerrel készült. Meg kell jegyeznünk, hogy
ha nem sweep-elt szinusszal mértünk volna, hanem szélessávú zajjal, és
a jelet keskenysávú spektrum-analizátorral dolgoztuk volna fel hosszan
átlagolva, akkor a lassú mikrofonmozgatás is megfelelt volna.
Az átviteli jelleggörbére vonatkozó mérési összeállítást az 1.
ábrán láthatjuk. A Brüel-Kjaer 2010 elemző szinuszjelét végerősítés
után a hangsugárzókra vezettük. A mikrofon jelét szintén a BK 2010-zel
dolgoztuk fel, ez a műszer elsősorban egy heterodin elven működő
frekvencia-analizátor. Lényegében egy sávszűrő, amelynek
középfrekvenciája a kiadott szinusz frekvenciáját követi. (A
sávszélesség mindig alkalmazkodik az éppen mért frekvenciához.)
Természetesen mérhettünk volna szűrő nélkül is, csak akkor a mérés
sokkal érzékenyebb lett volna a külső zajokra. Így viszont nem kellett
a mérést minden autóduda után újra kezdeni, sőt, a mérés alatt még
halkan beszélgetni is lehetett. A szinusz-generátort a szintíró
hangolta folyamatosan egy hajlékony tengelyen keresztül; a
mérőfrekvencia együtt futott a szintírópapír előre nyomtatott
frekvenciaskálájával.
Az átviteli jelleggörbéken kívül minden szobában megmértük az
utózengési időt is, tercsávonként. (Az utózengési idő definíciója: a
hangforrás kikapcsolása után a hang ennyi idő alatt csökken 60dB-t.
Ezzel a 60 decibellel az amplitúdó az ezredrészére, az energia a
milliomodrészére esik vissza.) A mérési elrendezést lásd a 2. ábrán. A
hangsugárzókra zajjelet adtunk egy speciális CD-mérőlemezről, és a
mikrofonjelet frekvenciaelemzés után a szintíróra vittük. A
zajgenerátor bekapcsolása után a szintíró tolla egy magas szint körül
ingadozik (lásd az alábbi, szövegközti ábrán). A generátor
kikapcsolása után a hangnyomás többé-kevésbé egyenletesen esik az
alapzajnak, illetve a műszerek zajának megfelelő szintre. Az eső
szakasz meredekségéből kiszámítható az utózengési idő.
MÉRÉSI EREDMÉNYEK
A szomszédos 9 diagramon a három hangsugárzóval mért átviteli
jelleggörbéket láthatjuk a 3 helyiségben. Minden görbe elején
erőteljes hullámosság figyelhető meg a 40-200Hz-es tartományban. Ez a
helyiségekben lévő levegő rezgési módusaival függ össze. Ha zavaróak,
esetleg csökkenteni lehet őket a megfelelő pontokban elhelyezett és
hangolt rezonátor elnyelőkkel. Általában azonban elmondható, hogy ezek
a csúcsok (meglehetősen rögzített frekvenciával) hozzátartoznak a
helyiséghez.
Némelyik görbe a magas részeken is (8kHz-től felfelé) hullámos,
ezek még álló mikrofonnal készültek, míg a többi mozgatottal. (A
méréseket ugyanis a 2. számú helyiségben kezdtük, itt kísérleteztük
ki, milyen módszert kövessünk. Ezzel együtt, mi nagyjából
elfogadhatónak tartjuk a mérések eredményét, mert a 2. számú
helyiségben több módszerrel is hasonló eredményt kaptunk.) Végignézve
az átviteli görbéket a lakások szerint, megállapíthatjuk, hogy a
kisebb szobában fő vonulatában egyenletes görbét kaptunk, a nagy
térfogatúnak pedig meglehetős mélykiemelése van.
A kis szoba 100-150Hz-ig, illetve 200-300Hz-ig "lyukas", közbül
egy határozott kiemeléssel. A közepes szoba 120-300Hz-ig "lyukas", a
legnagyobb szoba pedig a mélykiemelés nagy csúcsai fölött 150-300Hz-ig
az.
Az alsó 3 diagramon a 3 helyiség utózengési idejét láthatjuk,
tercsávonként. Látható, hogy 100Hz fölött az utózengési idők a
kisméretű szobában a legrövidebbek és a legnagyobbikban a
leghosszabbak. A legkisebb szoba egyébként tele volt rakva szivacs
fotelekkel, amik jó hangelnyelésük révén szintén csökkentik az
utózengési időt. (Az ábra 100Hz alatti része nem megbízható. Ennek az
az oka, hogy az utózengési időt valójában olyan
frekvencia-tartományokban lehet jól mérni, ahol már a szobának -
illetve a benne foglalt levegőnek - elég sok rezgési módusa van. Már
említettük, hogy ezek a módusok eredményezik a csúcsokat az átviteli
görbék 150Hz alatti részén.)
Általában elmondható, hogy ha egy szobában nagyobb az utózengési
idő, akkor ugyanakkora hangteljesítmény betáplálása esetén erősebb
hang alakul ki benne. Ennek megfelelően érdemes összefüggéseket
keresni az utózengési adatok és az átviteli jelleggörbék (helyiséggel
összefüggő) sajátságai között. Vegyük tehát sorra a mért helyiségeket.
A legkisebb szobában a 200Hz körüli csúcs és az azt határoló
leszakadások nyoma az utózengés spektrumon is megfigyelhető. A
200Hz-es oszlop kiemelkedik, és mellette a két-két szomszédja
alacsonyabb a környezeténél.
A közepes helyiségben is van egy hasonló jelenség, hasonló
frekvenciákon. Ezenkívül az 1,6kHz táján bekövetkező esés az
utózengésben is megvan, és az átviteli görbéken is megtalálható
(megjegyezzük, hogy ez a mérés - a még álló mikrofon miatt -
bizonytalanabb. Például az 5. diagramon a 3kHz-es nagy csúcs a másik
két hangszóróval való mérésnél nem jelentkezett, így inkább mérési
hibának tekintettük.)
A legnagyobb helyiség átviteli görbéjének 200-400Hz-es behorpadása
összefüggésbe hozható az utózengési spektrum négy szomszédos tercén is
látható alacsonyabb értékekkel.
NÉHÁNY GONDOLAT
Félő, hogy a cikk olvastán valakinek az az érzése támad, hogy az
itt mért mennyiségek: az átviteli jelleggörbe, illetve az utózengési
idő pontosan értelmezett, jól definiált mennyiségek, és az azokat
körüllengő bizonytalanság csak a mérési módszerek kezdetlegességének,
mérőműszereink tökéletlenségének a következménye. Ezt tévedést el kell
oszlatni. Az a kérdés, miszerint ennek a helyiségnek a 200Hz körüli
tercsávon mekkora az utózengési ideje, ahhoz hasonlatos, mint
(Károlyházy Frigyestől lopott hasonlattal) egy krumplira rámutatni, és
azt kérdezni: ha ez kör, akkor mekkora a sugara. Akármilyen módszerrel
is mérjük a hang lecsengését a szobában, mindig egy szabálytalanul
hullámzó lecsengési görbét kapunk, és a kérdést úgy tesszük fel, hogy
"ha ez a kacskaringó egyenes, akkor mekkora a meredeksége"? (A cikkben
szöveg között közölt utózengési görbe egy kifejezetten szép példány. A
lecsengő szakaszok többnyire sokkal hullámosabbak. Néha alig lehet
őket kiértékelni.)
Megközelíthetjük másként is a kérdést. Egy adott frekvenciasávba a
szobának mindig valahány rezgési módusa esik. Mindegyik módushoz egy
jól definiált (és elvileg megmérhető) utózengési idő tartozik,
mindegyikhez más és más. Hogy ezek után hogyan definiáljuk az adott
sáv "átlagos" utózengési idejét, az már erősen ízlés dolga. Például
vehetjük a kérdéses módusok utózengési idejének a számtani átlagát,
esetleg figyelembe vehetjük, hogy magasabb frekvenciákon nagyobb a
módussűrűség, így súlyozással csökkenthetjük a magas frekvenciák
"létszámfölényét". De más baj is van. Ha azt akarom az "átlagos"
utózengési idő alapján becsülni, hogy hosszabb idővel a gerjesztés
megszűnése után mennyi lesz a hangnyomásszint (az alapzajoktól most
tekintsünk el), akkor inkább a hosszabb lecsengésű módusokkal kell
számolnom, mert a rövidebbekből hamar kipusztul az energia, és
"kiesnek a játékból".
Látható mindebből, hogy az utózengési idő körül elvi problémáink
is vannak, és a méréstechnikai nehézségek egy jó része ebből fakad.
Sajnos, nem jobb a helyzet a helyiség "átviteli jelleggörbéjével" sem.
Járjuk egy kicsit körül ezt is. Egy helyiségben két rögzített pont ("A
és B") között könnyen definiálható (bár nem olyan könnyen mérhető)
valamilyen impedancia-típusú átviteli függvény. A szoba tehát egy
lineáris rendszer, amelynek bemenete az "A" pontban egy nulladrendű
sugárzó (egy ún. lélegző gömb által létrehozott "térfogatsebesség",
azaz térfogatváltozás/idő), kimenete pedig az általa keltett
hangnyomás a "B" pontban. A két pont között megadott függvény még
nyilván kevés a teljes szoba jellemzéséhez. Ezen esetleg úgy
segíthetünk, hogy valamilyen módon összeátlagoljuk (valamilyen
felosztási finomsággal) az összes lehetséges pontpár átviteli
görbéjét.
Anélkül, hogy megvizsgálnánk ennek az "átlagolásnak" a
lehetőségét, foglalkozzunk inkább egy már előre is látható
problémával. Vegyünk két szobát. Az egyik 500Hz körül, a másik 2kHz
körül legyen "süket" (ezt elérhetjük a falakba épített hangolt
rezonátorokkal). Ha egy kicsiny ajtó kinyitásával egyesítjük a két
szobát, attól még lényegében nem változik semmi. Az egyik továbbra is
500Hz-en süket, a másik pedig 2 kHz-en az. Nyilván nem lehet (nem
érdemes) egyetlen "átlagolt" függvényben összemosni a két szoba eltérő
viselkedését. Ugyanez a jelenség egyetlen szobában is fennáll. Az
akusztikai környezet helyről-helyre változik valamennyit (ezt ne
keverjük össze a pontpárokhoz tartozó átviteli függvények erős
helyfüggésével), és a különböző mennyiségek összeátlagolása elvi
problémákat vetne fel. (Ezt láttuk az utózengési időnél is: különböző
fajta mérésekhez más és más átlagolási módszer volna megfelelő.)
Összefoglalva tehát: a hiba nem mindig a mérőműszerekben van. A
mérendő mennyiségek alapvető definíciói körül is sok a bizonytalanság.
A fizikai mennyiségeket, ha közvetlen definíciót nem adhatunk, a
hozzájuk vezető mérési utasítással is lehet definiálni. Az imént
tárgyalt mennyiségek sem így, sem úgy nincsenek kielégítően tisztázva.
Ez nem feltétlenül baj, mert az egyszer kőtáblába vésett (egyik
szempontból jó, de a másikból esetleg rossz) definíció megkötné a
kezünket, illetve a gondolkodásunkat. Mindenesetre, ha efféle
mennyiségeket mérünk, célszerű pontosan leírni a mérési eljárást is,
mert adatainkat csak így tehetjük egyértelművé.
Dániel István
SZEÁNSZ (HELYETT)
(A szakember itt befejezte mondandóját, s átadta a szót a
hifistáknak.)
Magazinunknak ebben a részében nem szoktunk szubjektív tesztet
közölni, de most nem kerülhetjük el. Mi ugyanis elsősorban arra várunk
választ az akusztikától, hogy "füleléseink" vajon ugyanazt az
eredményt hoznák-e, ha nem mindig ugyanott szeánszolnánk (t. i. a
középső szobában), hanem valamelyik lakótelep szűk panelfalai között,
vagy éppen ellenkezőleg, egy régi típusú ház tágas, levegősebb
lakószobájában. A szakcikket tehát összekötjük egy gyakorlati
próbával, és a legutóbbi lapszámunkban dícsérettel végzett JMlab
Laureate-ot és a JBL XE-3-at újra összehasonlítjuk a Heybrook
HB1-gyel, de most már a két idegen "dobozban", tehát az igen-igen
kicsiny lakótelepi skatulyában, illetve a századeleji, ha nem is
hodály-méretű, de a józan polgár számára épített ládában. Egyébként
minden ugyanaz, mint előző számunk hangsugárzó-tesztjén: a
műsorforrás, az erősítő stb.
Kis szoba - JBL
Mindkettővel bajaim vannak. Dohogó, zavaros mélyek. A JBL: fedett,
a magasa kemény, a mélye néha túl súlyos, de nem az igazi. A zene
veszít lendületéből. Dohog, rezonál. * Az egész hangminőség sokkal, de
sokkal rosszabb a megszokottnál, érdektelen, nem is tudom, mit
mondjak, nem szeretnék itt zenét hallgatni. Minden beszűkül. A JBL a
szűkebb sávú, alul-felül, a lelkesedés lelohad, a taps alig hallható.
A zongora jóval mélyebb tónusú. * Lágy. Olvadt. Tompa. Nem elég
érdekes. Fojtott. Popzenén a basszusa követhetőbb, de minden távolibb
és lassúbb. Öszefolyik, nem dob fel. Magashiány. Egyetlen előnye, hogy
a nagy hangtömegeken nem válik terhessé. Zongorán is jobb, több a
súlya. Dinamikaszegény, de hallgathatóbb.
Az etalon. Jobb, tisztább, tranziensebb, visszaad valamit a
valóságból. Sosem szerettem a HB1-et, de itt minden körülmények között
ezt választanám. * Viszonylag ez a jobb. Nincs mélye, de még ezek a
nemlétező mélyek is jobbak, mint a másiké. A taps, a csörgők emlékeim
szerintiek. Nagyobb tér. Magasabbra hangolt zongora. Hiányzik a húrok
csengése. Középszerű, nem szívből zenélnek - csak ledarálják. *
Derűsebb, levegősebb, érdekesebb, a basszusa elfogy. Popzenén
élénkebb, sokat segít a szoba bezárt levegőjén. A tere magasabb. A
tenor egészségesebb, de bántóbb is. A zenekar eltűnik mögüle. Nehéz
lenne sokáig hallgatni. A zongora kopogós, testetlen, csak jobb keze
van.
Kis szoba - JMlab
Sávhatárolt, összenyomott, tompább, érdektelenebb, kissé torz (tűt
pucolnék). A tompasága néha jót tesz neki, de... * Lendületesebb, mint
a JBL. Sok pozitívuma van, a felső-középtartománya jó, sokszor
kellemes, elfeledteti, hogy a mélye hiányzik. Erénye, hogy nem azt
hangsúlyozza, ami rossz, hanem ami jó. De a tere szűk. A kis szobát
jól kiszolgálja. A zongorája szebb, mint a HB1-é. * Kissé leül,
komorabb, de jól együtt van. A magasai neki is lekonyulnak, de csak
később. Testes, a basszusszólam dominál. A basszust tovább lehet
követi. Nem elég színes. Jól hallgatható, csak egysíkú. Lassú. Hűvös.
Nem eléggé zenei. A plafonja lejjebb van. Operán precíz, de nem
költői. A tenor mellé megvan a kíséret is (valamelyest). A zongora
kiegyenlített, megfogottabb, az alsó akkordok is megszólalnak, a
pedálozás visszhangja is hallható. Kissé göröngyösen szól, de van
súlya.
Az etalon. Mint egy jó mélysugárzó (!) a másikhoz képest... Néha
kicsit harsány, zavaró. * A sávszélei jobbak, taps, faütők,
csattanások. Operán nagyobb tér. A dinamikája neki is beszűkül. *
Emlékeztet a megszokottra, de most minden paraméterében gyöngébb
(annál). A perui zenén most is verhetetlen, még a pengetések is
hallhatók (még ebben a szobában is...). Szebb, de bántóbb tenor,
megint hiányzik a kíséret. Zongorán cseng-bong, de nem hallom az alsó
felét. Levegős, de szétesik.
Nagy szoba - JBL
A magasátvitel az előző szoba hangja után felüdülés. De ez a
hangszóró így is tompább, fedettebb, hátrábbról szól, a mélyei
dohogósak. A zongora tere megfoghatatlan. Komorabb. A hangszereket
nehéz különválasztani. Viszont gyakran kevésbé zavaró. * Döbbenetes,
hogy a másik lakás után a hangkép több nagyságrendet javult. A JBL
azért így is kevésbé tetszik, a Rigolettója nem szárnyal, kevésbé
tiszta, a tere kisebb, a zongorája is visszafogja a húrokat. Operán a
mélyek túltengenek, a zongoraversenyt kisebb teremben kevesebben
játsszák. * Oldott, puha, a basszusa túl magasan van, a prezensz
visszaesik, a levegő nem eléggé magaslati. Nem elég élénk, de
kellemes. A tenor nem annyira szép, de nem is olyan rikító. A zenekar
megvan, néha a basszusát is lehet hallani. Popzenén a basszus ragadós.
Minden megvan, de semmi sem elég érdekes. Zongorán hangszerszerűbb. A
zengés a mélytartományban érvényesül. Operán nem tetszik, a
tranziensek hiányoznak, a cintányér beütése kifejezetten döglött.
Viszont nem tolakszik. Hallgathatóbb.
Az etalon. Továbbra is ennél maradok, habár én nem szeretem a
HB1-et. Transzparensebb. Tér, levegő, felharmonikusok. Az élénksége
feledteti, hogy nincs basszus. * Ez sem tetszik igazán. Jobb tér,
levegő, mélye továbbra sincs, de kulturáltabb. Most viszont már a
magasaival van bajom, harsány, erőszakos, a forte hegedű süvít. * Mint
eddig. A perui zenén minden szempontból jobb. A tenor fekvése jó, a
zenekar eltűnik, a basszus gyönge. Popzenén színes, ez a jobb, még a
basszusa nélkül is. A zongorája csengő, de nem meggyőző. Operán
eleven, szép, de fárasztó. A tuttin a basszusnak fogy el az energiája.
Nagy szoba - JMlab
Most már azonos kategóriájúak. Egyre több erénye van, ennek a
kisdoboznak még a mélyei is meglepően jók. Egyensúly. Tanulság: kis
dobozhoz nem kis szoba kell, neki is nagy szoba kell. * Méretéhez
képest meglepően jó. A mélyei is. A balansza helyes. Talán a
csillogása lehetne több, de egész jól el lehet hallgatni. A tenor
mögött (tényleg) megvolt a zenei kíséret. Az fff nem szólt jól. A
zongorája megint jobb. A Beethoven nagyzenekar is igen hatásos, de a
hegedűje nem tiszta. * Ismerős, egységes kép, kissé sötét tónus.
Közepes tér, nem széles, de van mélysége. Korrekt, de nem elég színes.
Mélyebb tenor, másfajta elszíneződés (de ez is bántó). Harsány (csak
nem ugyanúgy). Nem mindig ad elég kárpótlást a HB1 szépségéért.
Popzenén nem tölti be a szobát, lassú, szűk (de együtt van). A
zongorája megint jobban tetszik: tömör, egészséges. Nagyzenekari
anyagon a saját sávhatárain belül helytáll, de nagy hangtömegeken
betorzít, nagy neki a szoba.
Az etalon. Továbbra is levegősebb, lendületesebb és teresebb, de
most már egyre gyakrabban érzem a hibáit is. Szúrós, harsány. *
Levegős Andok. A tenor (és a fff) jobb, a zenekar kevés. Most valahogy
a magasaival nem vagyok megelégedve. A nagyzenekar nem hatásos, de a
hegedűje szebb. Világos, derűs, a pánsípja élmény. A tenornak hamar
elfogy a türelme, és akkor tolakodni kezd. Popzenén testetlen, nem
elég tömör, kifakul. A zongorája kissé széteső, nem eléggé megfogott.
Nagyzenekaron elfogy ugyan a mélye, de nem torzít, betölti a szobát.
Konzekvenciák
A hifi-lánc legfontosabb láncszeme nem a lemezjátszó, nem is a
hangszóró, hanem a lakószoba. A szűk tér, az alacsony mennyezet
helyrehozhatatlanul elrontja a hangminőséget, s bár túlzás volna azt
állítani, hogy parányi szobában egyáltalán nem is érdemes zenét
hallgatni, a panelházi hifistának kétségtelenül nagyon nehéz a dolga.
Mivel a kis szobában nemcsak zenét hallgatni, de lakni is kell, a
teret csaknem mindig telepakolják hangelnyelő anyagokkal (szekrénysor,
padlószőnyeg, telekárpitozott bútorok), és a lakótér akusztikája a
süketszobákéhoz kezd közelíteni. Hogy lehet-e segíteni ezen, s ha
igen, milyen mértékig, erre mi sem tudjuk a választ. (A Szerkesztő
azonban, aki maga is lakott panelházban, úgy véli, hogy nála
annakidején korántsem volt ennyire reménytelenül rossz a hangkép. Ő
egyébként azt ajánlja, hogy a hangdobozokat semmi esetre se a hosszú
fal mentén helyezzük el.)
Az 1. számú szobában tartott szeánsz eredménye mindenesetre
jócskán eltért attól, amit vártunk. A magashangok zengése annyira
megszünt, hogy a csillogó hangú HB1-nek itt úgyszólván nem volt
ellenfele. Tehát nem a basszus-, hanem a prezensztartomány döntött. A
"józan méretű polgári lakásban" a zene sokkal szabadabban szárnyalt,
de egységes véleményünk szerint messze nem érte el azt a minőséget,
amihez (a 2. számú szobában) szokva vagyunk. Ebben annak is szerepe
lehet, hogy a háziak az ajtókat mindig tárva-nyitva tartják, és ehhez
mi is alkalmazkodtunk (méréskor is, zenehallatáskor is). De az is
lehet, hogy a szoba méretarányai messzebb állnak az ideálistól. (Vagy
csak nekünk volt idegen az akusztikája?) A szeánsz eredménye itt már
jobban hasonlított ahhoz, amit előző számunkban adtunk közre - ha nem
is egyezik meg vele minden részletében.
HFM