Negyedik Dimenzió |
Alább a Szerkesztő számol be a Negyedik Dimenzióban tett
utazásairól, a High Fidelity "megmagyarázhatatlan jelenségeiről. Mivel
ezek részben vagy egészben kívül esnek a klasszikus elektroakusztika
ervényességének körén, Olvasóinkban idegenkedést ébreszthetnek, s
csökkenthetik lapunk műszaki tesztjeinek hitelét. Nyomatékkal
leszögezzük, hogy az ehelyütt közölt írások teljes mértékben
függetlenek a lap műszaki részétől. Munkatársaink csakis azzal
járulnak hozzá ezekhez a cikkekhez, hogy résztvesznek a szeánszokon -
és borzadoznak. A Szerkesztő egymagában vállalja munkájának minden
ódiumát.
*
Nem vagyok többé sarlatán!
Valahányszor szóba hoztam valami "komoly embernek" a Peter Belt
által felfedezett effektust, mindig így mutatkoztam be: "én egy
sarlatán vagyok..." Úgy érzem, most már jogom hozzá, hogy elhagyjam
ezt a védekező-mentegetődző formulát. Nem vagyok többé sarlatán:
bizonyítani tudok, műszeres mérés eredményére hivatkozhatom. Ezek a
mérések ugyan még mindig nem voltak elegendően nagyszámúak, és a mérés
körülményei még nem mindenben feleltek meg az egzaktság
kritériumainak, de eredményük most már nagy biztonsággal előreveti
árnyékát a jövőbe.
Már elmeséltem, hogy a legújabb PWB-eszközökkel szemben egyre
gyanakvóbbá váltam, nem azért, mintha nem működtek volna, éppen
ellenkezőleg, túlontúl is működtek, csak éppen nem a jó irányban:
idegességet, zaklatottságot keltettek bennem és (a kísérletekről mit
sem tudó) családtagjaimban. "Halmozni" kezdtem a hatást, irgalmatlan
mennyiségű PWB-eszközt mozgattam meg, és valóban sikerült kimérni a
hatásukat, vérnyomás-változás formájában. A "kezelés" 10
higanymilliméterrel felvitte a vérnyomásomat, "kapcsolóüzemben".
Van nekem egy "beépített ügynököm" a műszaki egyetemen, egy
tanársegéd, aki kezdettől fogva hitelt ad nekem (nem elhiszí, amit
állítok, hanem érzékeli, amit demonstrálok, a rézkarikától kezdve a
szoba irányhatásáig). Szerettem volna beszervezni a professzorát is,
de a barátom azt mondta, jobb lesz, ha meg sem próbáljuk. "A
professzor mostanában azzal van elfoglalva, hogy reggelente kijár egy
pilisi faluba, és a helybélieket arról győzködi, hogy ne tiltakozzanak
a környéken építendő nagyfeszültségű távvezeték ellen, mert az
semmiképpen nem károsíthatja az egészségüket." Nem, tényleg jobb lesz
a professzort egyelőre békén hagyni. A barátom viszont elkért tőlem
20-25 PWB csipeszt, és elvégezte a vérnyomásmérés-próbát, még nálam is
alaposabban. A csipeszek, ruhára és a szobában található egyéb
szövetanyagokra helyezve, neki is megváltoztatták a vérnyomását, neki
is éppen 10 higanymilliméterrel. Csak: neki felfelé vitték, nem pedig
lefelé...
Hosszas keresgélés után sikerült találnom egy egészségügyi
intézetet, ahol vállalkoztak rá, hogy elvégeznek egy
kísérletsorozatot, legalább másfél tucat pácienssel. Osszesen 17
személyt vontak be a vizsgálatba (fiatalokat és középkorúakat
vegyesen). Mindegyiknek kétszer mérték meg a vérnyomását: előbb
"szárazon", azaz normál módon, majd pedig felrakták a ruhájukra és a
helyiségben található egyéb textíliákra az általam küldött
PWB-csipeszeket; akkor 10 percet vártak, és utána megismételték a
vizsgálatot. A 17 páciens többségének bizony megváltozott a
vérnyomása! Kézenfekvő dolog pszichológiai hatásra gyanakodni; hogy a
páciensnek már magától a vérnyomásmérés tényétől is megváltozik a
vérnyomása. Ez a jelenség nem ismeretlen az orvosok előtt; olyannyira
nem, hogy elnevezték "fehérköpeny-effektusnak", és még a
nagyságrendjét, sőt, még a tűrésmezejét is felmérték. Nagyszámú adat
alapján úgy találták, hogy a mérés körülményeinek hatására (tehát
attól, hogy el kell menni a rendelőbe, ott az orvos vagy a nővér
nekikészülődik stb.) a betegek vérnyomása átlagosan körülbelül 6
higanymilliméterrel térhet el normális értékétől; a tűrésmező ±3
higanymilliméter. Tessék ezt összevetni az alábbi táblázat adataival
(páciensek vérnyomása csipeszek nélkül, illetve csipeszekkel 10 perc
türelmi idő után):
1. 100/60 90/60
2. 120/80 110/80
3. 140/80 130/80
4. 100/70 97/70
5. 120/80 108/80
6. 120/60 95/60
7. 100/65 90/60
8. 120/80 115/80
9. 135/60 105/60
10. 115/80 100/60
11. 110/70 125/80
12. 115/85 130/80
13. 110/80 130/80
A fennmaradó 4 páciensnek nem változott a vérnyomása. Ez nem azt
jelenti, hogy tökéletesen érzéketlenek volnának a Belt-jelenségre - de
minden bizonnyal érzéketlenebbek az átlagosnál (a mázlisták!). A
táblázatban felsorolt 13 közül kettő gyöngén reagált (mindössze 3,
illetve 5 higanymilliméter változással), a többiek eredménye azonban
már eléri a 10 higanymillimétert, némelyiküké még a 20-at is! Az
átlageredmény a 17 páciensre, tehát azokat is beszámítva, akik nem
reagáltak a csipeszekre, 9,41 - jócskán meghaladja a
"fehérköpeny-effektus" által jelzett 6 higanymilliméteres
átlagértéket.
Most már válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy a Belt-hatás vajon
felfelé, avagy inkább lefelé nyomja-e az emberek vérnyomását. A
többségnek (esetünkben 59%-nak) lefelé vitte, némelyeknek viszont
(17%) éppenséggel "felnyomta a pumpát" - ajánlom ezt mindazok
figyelmébe, akik rézpántot ("mágneses karkötőt") viselnek a
csuklójukon, reuma és magas vérnyomás ellen, és ezzel esetleg sokkal
nagyobb bajt idéznek elő, mint amekkorától meg szeretnének szabadulni.
Hát igen, éppen ez a különbség a természetgyógyász és az európai orvos
között. Az előbbi képes felismerni bizonyos jelenségeket - az utóbbi
pedig képes a helyükre is tenni azokat. (Előbb vagy utóbb.)
Mindenesetre a fent leírt méréssorozat nyomán most már esélyt
látok rá, hogy a PWB-hatást (vagy bármiképp nevezzük is) most már
szakorvosok: kardiológusok és hematológusok is komolyan fogják venni,
és elvégzik a perdöntő, nagyszabású kísérletsorozatot, amelyre egy kis
hobbilap szerkesztőjének se módja, se pénze, se ideje nem volna. A
vérnyomás-szabályozás komoly dolog, a kutatók fáradsága igen gyorsan
megtérülhet, itt már nem holmi audiofil hangminőség forog kockán: itt
emberi egészségről... s ki tudja, még mi mindenről lehet szó. Hátha az
illetékesek most már "szagot fognak"... Egy ismert adoma szerint az
egykori brit miniszterelnök ellátogatott a hírneves Faraday
laboratóriumába, ott körbevezették, és magyaráztak neki mindenfélét,
amiből semmit sem értett. Végül megkérdezte, hogy ennek az egész
kísérletezgetésnek vajon mi a gyakorlati haszna. "Nem tudom, uram -
válaszolta a fizikus -, de az biztos, hogy Önök egyszer még adót
fognak szedni utána."
A Belt-jelenséget mi auditív effektus formájában ismertük - most
pedig már sikerült vérnyomás-méréssel is azonosítani. A Belt-jelenség
titka tehát pusztán a vérnyomás-szabályzásban rejlene? Végzetes
tévedés volna ebbe belenyugodni! Kiderülhet, hogy az auditív élmény és
a vérnyomás módosítása talán csak szimpla mellékhatása a
PWB-effektusnak; hogy sarlatánságaink az egész emberi szervezetre
hatnak, sokféleképpen és komplex módon.
Pápaszem és zokni
Véleményem szerint bárminemű fémkarika a csuklón: eredendően káros
az emberi egészségre, teljesen függetlenül attól, hogy fel-, avagy
lefelé nyomja a vérnyomásunkat. A fémpánt hatását elsősorban auditíve
lehet felismerni: eltűnnek a sávszélek, a felső basszus feldúsul, a
felső prezensz érdessé válik, a hangkép veszít levegősségéből és
könnyedségéből, a zene benyomul a szobába - mintha az audiofil,
kevésmikrofonos felvételt hirtelenében a szokásos tucatmikrofonos
tucatfelvételre cserélték volna. Némi gyakorlattal fel lehet ismerni
egy enyhe szédülésérzetet is, furcsa nyomást valami meghatározhatatlan
helyen: a fültövön, a dobhártyán, a fej két oldalán. (Én most
"kinagyítottam" az effektust, a valóságban természetesen nem ennyire
drasztikus.)
Fémpántot nem kötelező viselni, szemüvegre azonban előbb vagy
utóbb szüksége lesz az embernek. Én például közelre jól látok, de
moziban-színházban bizony már fel kell biggyesztenem az ókulárét
(egyelőre csak 1 dioptriásat). Természetesen az Operában is, ahol
időnként balettet adnak. A balettet látni is kell, felteszem újdonatúj
szemüvegemet, a látvány egyszeriben megelevenedik - és legnagyobb
megdöbbenésemre a zene teljesen tönkremegy! Lekapom a pápaszemet - a
zene helyreáll, a látvány elmosódik. Nekem ez a kettő együtt, úgy
látszik, többé már nem lesz tökéletes. Vigye el az ördög
Csajkovszkijt! Történetesen a rézkarika fiziológiai hatását is
Csajkovszkijon ismertem fel. A kettőnek teljesen azonos a hatása. Az
én szemüvegem fémkeretes; eleinte abban bíztam, hogy a bajt a fémkeret
csinálja. Hiú remény. A műanyagkeret éppúgy tönkreteszi a muzsikát. És
megint nemcsak zenehallgatásról van szó, hanem általános emberi
közérzetről. Ha szemüveget hordok, minden megváltozik körülöttem: még
ha behúnyom is a szemem, másképp érzékelem a teret, másképp érzékelem
a körülöttem állókat - mintha egy idegen közegbe cseppentem volna.
A fémpánt és a szemüveg mellé egy harmadik "zeneellenes"
használati eszközt is ajánlhatok: a zoknit. Ezt Peter Belt fedezte
fel, és az Audiophile tudósít róla. Ott nagyon jól szórakoznak ezen az
idétlen ötleten, még a címlapra is kitesznek egy piros zoknis lábat,
hogy,nagyobb legyen a mulatság. En sokkal kevésbé találtam
szórakoztatónak, én már tudom, hogy Belt felismerései mindig reálisak
- eltekintve attól a csekélységtől, hogy szerintem a jó irány egészen
másfelé mutat, mint amerre ő gondolja. De a zoknival tökéletesen igaza
van, zokniban tényleg sokkál rosszabb zenét hallgatni. Bárki
kipróbálhatja! Nem áprilisi tréfa! Legalább tíz percre felejtsd el,
hogy egész életedben úgyis zokniban fogsz járni. Hát nincs benned egy
szemernyi kísérletező kedv?!
Ez a három varázsszer - a fémpánt, a szemüveg és a zokni - egyre
inkább arról győznek meg, hogy mi, hifisták Péter W. Belt jóvoltából
valami lidérces titok nyomára bukkantunk. Hogy mi lesz a megfejtése,
arra nézve már többféle találgatást adtam közre ebben a rovatban -
most előállok a legújabbal.
Egy véletlen felfedezés karrierje
A Kirlián-effektus
Jelenlegi véleményem szerint (amely nem feltétlenül egyezik a
holnapival) a PWB-effektus "támadáspontja" nem más, mint az emberi
test "aurája", "elektromos légköre": az, amelyet a szovjet Kirlián
fedezett fel és fényképezett le. Erről vagy 20 évvel ezelőtt cikkeztek
a szovjet lapok - nem is adtam hitelt az egésznek, jellegzetes
áltudományos kacsának véltem. Nemrég azonban Király József
pszichológus arról tájékoztatott, hogy a Kirlián-effektus nem csalás,
nem ámítás, hanem hitelt érdemlő, demonstrálható, reprodukálható
jelenség, amelyről a fizikusok is elismerik, hogy létezik. Megkértem
őt, foglalja össze röviden, mit mondhatunk ma erről a titokzatos
jelenségről. Íme!
Egy krasznodari elektroműszerész, Sz. Kirlián nagyfrekvenciás
árammal működő orvosi készüléket javított, s közben szokatlan
elektromos kisüléseket vett észre. Amint keze a készülék
elektródjaival érintkezett, ujjai körül fényes kisüléseket észlelt,
mintha bőrfelületén apró lángnyelvek keletkeztek volna. E
fénykoszorúkat az elektródokhoz helyezett fényképező anyagokkal,
fényérzékeny lemezekkel meg is örökítette. E véletlen során az
elektrofotográfia új ága született meg. Magát a tüneményt pedig, első
észlelőjéről Kirlian-jelenségnek nevezték el.
Egy hazai fizikus a következőképp összegezte e jelenség lényegét
(a hagyományos fogalmak alapján - a Szerk.): nagyfeszültségű,
nagyfrekvenciás térbe helyezett tárgyak körül koronakisülés
keletkezik, amit már régebben is észrevettek. A kiváltó ok a két
elektród közötti feszültségkülönbség, s a levegő vezetővé válása.
Áramvezető plazma jön létre, amely kisülési csatornát alkot. A
gerjesztett részecskék energiatöbbletüket fényként leadják, a kisülés
tehát világít s fényképezhető. A jelenség, lényegében, "hideg"
elektronkibocsátás, amikor nem változik az anyag hőmérséklete, s mégis
elektronok válnak le róla. Ha pl. ilyen felvétel készül az ujjhegyről,
az egyik elektród maga az ujj, a másik pedig egy fémlap, amelyet
nagyfrekvenciás generátorral kapcsolnak össze. Ha e fémlapra
fényérzékeny anyagot helyeznek, az ujjról kiinduló elektronok
"megvilágítják", vagyis az elektródok között kisülési csatornák
keletkeznek.
Változó lelkiállapot - változó koronakisülés!
Pénzdarabokról, falevelekről, virágszirmokról számtalan s igen
szép színes felvételt szolgáltatott a Kirlián-féle fényképezési mód. A
fénykoszorúk nagyon sokféle, pl. az ember bőrfelületének különböző
részei különböző színekben jelennek meg, de a fénykoszorú alakja is
sokféle: kör, gyűrű, karika, "gázláng", apró csóvák, különféle
színárnyalatokban. Élénkek vagy fakók, felvillanók vagy állandók,
mozdulatlanok vagy mozgók. Ez a számtalan változat sok körülménytől
függ: az elektród formájától, a vezetőképességtől, a levegő
nedvességtartalmától, de az ujj bőrének biológiai, élettani
állapotától is. Ez utóbbi bizonyult a legszenzációsabbnak. Más alakot
és színt mutatott a koronakisülés, amikor a személy, akinek ujjait
"fényképezték", izgatott, vagy nyugodt volt. Ha egészségi állapotában
lényeges változások mentek végbe, vagy valamilyen gyógyszert, az
idegrendszeri-élettani működésre ható szert (alkohol, drog)
fogyasztott, más típusúak lettek e kisülési "protuberanciák".
Kiviláglott, hogy az ember érzelmi, lelki változásaira reagál a
koronakisülés. Más lelkiállapot - más fényjelenség. Ez a különbség a
legszembetűnőbben akkor jelent meg, amikor egy szólóhangszeres művész
ujjairól készültek felvételek, hangversenye előtt és után. A feszült,
kissé lámpalázas állapot hegyes, tüskés, kékes árnyalatú
kisüléssorozatot, a koncert utáni nyugodt, de fáradt, kimerült állapot
pedig sárgás, gyűrűszerű foltokat váltott ki a fényérzékeny anyagon.
1-2. "Csodadoktor" ujjhegye normál állapotban, és amikor úgy véli,
hogy most éppen gyógyít.
3-5. Ujjhegy, amikor a gazdája színjózan... illetve, amikor már
elkortyolgatott előbb fél deci, majd utána egy jókora adag pálinkát.
("Galaxies Of Life" - The Human Aura In Acupuncture And Kirlian
Photography, Gordon and Breach, New York, 1973.)
Új bőrreflex?
A pszichológia félévszázada ismeri és használja a galvános
bőrreflex jelenségét a finom érzelmi állapotok kifejezésére, illetve
mérésére. Egyenáramot áramoltatnak át pl. az ujjak felületén, s a bőr
villamos ellenállását mérik. A száraz bőrnek nagyobb, a nedvesnek
kisebb az ellenállása. Azt viszont, hogy bőrünk mennyire száraz,
alkati és klimatikus tényezőkön kívül idegrendszeri állapotunk,
pillanatnyi érzelmi töltöttségünk is szabályozza. Köztudott, hogy az
idegrendszeri működésében ézékeny ember tenyere gyakran nedves, amit
kézfogáskor is észreveszünk. A bőrreflex-mérés a kísérleti
pszichológia korrekt eszköze, bár e módszert egyes helyeken
erőszakoltan vulgarizálták, "hazugság-vizsgálónak" nevezve a
berendezést, amely állítólag leleplezi a tettest (tagad ugyan, de
belső nagyfokú szorongását nem tudja visszatartani s azt a készülék
igen jól jelzi.) Egy ember megnyilatkozásainak erkölcsi tartalmát nem
lehet készülékek mérési adataival kifejezni, a lelkiállapotáról
azonban valóban információt ad e módszer. Lehetséges, hogy a
bőrreflexes vizsgálómódszer mellé felsorakozhat a koronakisülés
fotográfiája is, mert e fények vizuálisan érzékelhetővé, láthatóvá
teszik az egyes lelkiállapotokat kísérő s a bőrben is tükröződő
élettani, idegrendszeri jelenségeket.
Ennek a technikája azonban egyelőre eléggé bonyolultnak tűnik,
mert a koronakisülést - mint láttuk - igen sok tényező befolyásolja,
az idegrendszerieken kívül. Sokan félnek tőle, hisz a laikusok
általában nem tudják, hogy a nagyfrekvenciás váltakozó áram csak a
vezető felületen fut végig, s ezért voltaképp veszélytelen (pl. a
látványos Tesla-kisülésekben jól láthatók az elektromos szikrák, amint
egyik ember kezéről a másikra ugranak át.) Kialakulóban van az a
technika, amely az újszerűség és a valóban ámulatot keltő fotográfiák
színes káprázata mellett létre hívhatja a lelkiállapot vizuális
eszközökkel történő kifejezését.
*
Érdekes volt Király József ismertetője? Nem akarok előre inni a
medve bőrreflexeire... de a pszichológus azt is megígérte, hogy
összeismertet olyan fizikusokkal, akik a Kirlián-jelenséget
reprodukálni tudják. Szeretném kipróbálni, vajon megváltozik-e az
emberi test elektromos (?) aurája a különféle PWB-praktikák hatására.
Egyvalami nem hagy nyugodni. Kirlián vagy PWB: tény, hogy valaki
feltesz egy fémpántot a csuklójára, és a másik ember ezt megérzi.
Látszólag ez csupán "mennyiségi" változás. Csakhát a mennyiségi
változásokat nagyon könnyen át lehet alakítani "minőségi" változássá,
azaz információvá. Példa erre a digitális hangrögzítés, amelynek
lényege - éppen mi, hifisták ne tudnánk?! - egyetlen mennyiségi
változó, egy elektromos impulzus, az "1"-es jel (amely hol van - hol
meg nincs). Végezzünk el egy gondolatkísérletet (a gondolatkísérlet
egyfajta modell, nem kell feltétlenül elvégezhetőnek lennie). Ha a
fémpánttal semmi mást nem lehet csinálni, csupán "morzézni", vagyis
"van jel - nincs jel" típusú információt közvetíteni, már akkor is
döbbenetes jelenség áll elő: a gondolatátvitel, mégha primitív
formában is. De én valószínűbbnek tartom, hogy az emberi test aurájára
sokkal többféleképpen lehet hatni, nemcsak a fémkarkötőnkkel vagy a
szemüvegünkkel vagy a ruházatunkkal, de az egész lényünkkel:
gondolatainkkal, érzelmeinkkel, egészségünkkel és betegségeinkkel.
Annyira elképzelhetetlen, hogy mindezek a tényezők a saját auránkon
(csillagászati hasonlattal) különféle típusú protuberanciákat s ezek
révén a másik emberen információváltozást idézzenek elő?
Csak tudnám, hogyan kell dekódolni.
Darvas László