Negyedik Dimenzió



        Alább  a  Szerkesztő  számol  be  a  Negyedik   Dimenzióban   tett
    utazásairól, a High Fidelity "megmagyarázhatatlan jelenségeiről. Mivel
    ezek részben vagy egészben kívül esnek a  klasszikus  elektroakusztika
    ervényességének  körén,  Olvasóinkban  idegenkedést  ébreszthetnek,  s
    csökkenthetik  lapunk   műszaki   tesztjeinek   hitelét.   Nyomatékkal
    leszögezzük,  hogy  az  ehelyütt  közölt   írások   teljes   mértékben
    függetlenek  a  lap  műszaki  részétől.  Munkatársaink  csakis   azzal
    járulnak hozzá ezekhez a cikkekhez, hogy résztvesznek a szeánszokon  -
    és borzadoznak. A Szerkesztő  egymagában  vállalja  munkájának  minden
    ódiumát.


                                      *

    Nem vagyok többé sarlatán!

        Valahányszor szóba hoztam valami "komoly embernek"  a  Peter  Belt
    által felfedezett  effektust,  mindig  így  mutatkoztam  be:  "én  egy
    sarlatán vagyok..." Úgy érzem, most már jogom  hozzá,  hogy  elhagyjam
    ezt a  védekező-mentegetődző  formulát.  Nem  vagyok  többé  sarlatán:
    bizonyítani tudok, műszeres mérés eredményére  hivatkozhatom.  Ezek  a
    mérések ugyan még mindig nem voltak elegendően nagyszámúak, és a mérés
    körülményei   még   nem   mindenben   feleltek   meg   az    egzaktság
    kritériumainak, de eredményük most  már  nagy  biztonsággal  előreveti
    árnyékát a jövőbe.
        Már elmeséltem, hogy  a  legújabb  PWB-eszközökkel  szemben  egyre
    gyanakvóbbá váltam,  nem  azért,  mintha  nem  működtek  volna,  éppen
    ellenkezőleg, túlontúl is működtek, csak  éppen  nem  a  jó  irányban:
    idegességet, zaklatottságot keltettek bennem és (a  kísérletekről  mit
    sem tudó) családtagjaimban. "Halmozni" kezdtem a  hatást,  irgalmatlan
    mennyiségű PWB-eszközt mozgattam meg, és valóban  sikerült  kimérni  a
    hatásukat,   vérnyomás-változás    formájában.    A    "kezelés"    10
    higanymilliméterrel felvitte a vérnyomásomat, "kapcsolóüzemben".
        Van nekem  egy  "beépített  ügynököm"  a  műszaki  egyetemen,  egy
    tanársegéd, aki kezdettől fogva hitelt ad  nekem  (nem  elhiszí,  amit
    állítok, hanem érzékeli, amit demonstrálok, a  rézkarikától  kezdve  a
    szoba irányhatásáig). Szerettem volna beszervezni a  professzorát  is,
    de a  barátom  azt  mondta,  jobb  lesz,  ha  meg  sem  próbáljuk.  "A
    professzor mostanában azzal van elfoglalva, hogy reggelente kijár  egy
    pilisi faluba, és a helybélieket arról győzködi, hogy ne tiltakozzanak
    a  környéken  építendő  nagyfeszültségű  távvezeték  ellen,  mert   az
    semmiképpen nem károsíthatja az egészségüket." Nem, tényleg jobb  lesz
    a professzort egyelőre békén hagyni. A barátom  viszont  elkért  tőlem
    20-25 PWB csipeszt, és elvégezte a vérnyomásmérés-próbát, még nálam is
    alaposabban.  A  csipeszek,  ruhára  és  a  szobában  található  egyéb
    szövetanyagokra helyezve, neki is megváltoztatták a vérnyomását,  neki
    is éppen 10 higanymilliméterrel. Csak: neki felfelé vitték, nem  pedig
    lefelé...
        Hosszas  keresgélés  után  sikerült  találnom   egy   egészségügyi
    intézetet,    ahol    vállalkoztak    rá,    hogy    elvégeznek    egy
    kísérletsorozatot,  legalább  másfél  tucat  pácienssel.  Osszesen  17
    személyt  vontak  be  a  vizsgálatba  (fiatalokat   és   középkorúakat
    vegyesen).  Mindegyiknek  kétszer  mérték  meg  a  vérnyomását:  előbb
    "szárazon", azaz normál módon, majd pedig felrakták a ruhájukra  és  a
    helyiségben   található   egyéb   textíliákra   az   általam   küldött
    PWB-csipeszeket; akkor 10 percet  vártak,  és  utána  megismételték  a
    vizsgálatot.  A  17  páciens   többségének   bizony   megváltozott   a
    vérnyomása! Kézenfekvő dolog pszichológiai hatásra gyanakodni; hogy  a
    páciensnek már magától a  vérnyomásmérés  tényétől  is  megváltozik  a
    vérnyomása. Ez a jelenség nem ismeretlen az orvosok előtt;  olyannyira
    nem,   hogy   elnevezték   "fehérköpeny-effektusnak",   és    még    a
    nagyságrendjét, sőt, még a tűrésmezejét is felmérték.  Nagyszámú  adat
    alapján úgy találták, hogy  a  mérés  körülményeinek  hatására  (tehát
    attól, hogy el kell menni a rendelőbe,  ott  az  orvos  vagy  a  nővér
    nekikészülődik stb.)  a  betegek  vérnyomása  átlagosan  körülbelül  6
    higanymilliméterrel térhet  el  normális  értékétől;  a  tűrésmező  ±3
    higanymilliméter. Tessék ezt összevetni az alábbi  táblázat  adataival
    (páciensek vérnyomása csipeszek nélkül, illetve csipeszekkel  10  perc
    türelmi idő után):

         1.    100/60   90/60
         2.    120/80  110/80
         3.    140/80  130/80
         4.    100/70   97/70
         5.    120/80  108/80
         6.    120/60   95/60
         7.    100/65   90/60
         8.    120/80  115/80
         9.    135/60  105/60
        10.    115/80  100/60
        11.    110/70  125/80
        12.    115/85  130/80
        13.    110/80  130/80


        A fennmaradó 4 páciensnek nem változott a vérnyomása. Ez  nem  azt
    jelenti, hogy tökéletesen érzéketlenek volnának a Belt-jelenségre - de
    minden bizonnyal  érzéketlenebbek  az  átlagosnál  (a  mázlisták!).  A
    táblázatban felsorolt 13 közül kettő  gyöngén  reagált  (mindössze  3,
    illetve 5 higanymilliméter változással), a többiek  eredménye  azonban
    már eléri a 10 higanymillimétert,  némelyiküké  még  a  20-at  is!  Az
    átlageredmény a 17 páciensre, tehát azokat  is  beszámítva,  akik  nem
    reagáltak   a   csipeszekre,   9,41    -    jócskán    meghaladja    a
    "fehérköpeny-effektus"    által    jelzett    6     higanymilliméteres
    átlagértéket.
        Most már válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy a  Belt-hatás  vajon
    felfelé, avagy  inkább  lefelé  nyomja-e  az  emberek  vérnyomását.  A
    többségnek (esetünkben  59%-nak)  lefelé  vitte,  némelyeknek  viszont
    (17%)  éppenséggel  "felnyomta  a  pumpát"  -  ajánlom  ezt   mindazok
    figyelmébe,  akik   rézpántot   ("mágneses   karkötőt")   viselnek   a
    csuklójukon, reuma és magas vérnyomás ellen, és ezzel  esetleg  sokkal
    nagyobb bajt idéznek elő, mint amekkorától meg szeretnének szabadulni.
    Hát igen, éppen ez a különbség a természetgyógyász és az európai orvos
    között. Az előbbi képes felismerni bizonyos jelenségeket -  az  utóbbi
    pedig képes a helyükre is tenni azokat. (Előbb vagy utóbb.)
        Mindenesetre a fent leírt  méréssorozat  nyomán  most  már  esélyt
    látok rá, hogy a PWB-hatást (vagy  bármiképp  nevezzük  is)  most  már
    szakorvosok: kardiológusok és hematológusok is komolyan fogják  venni,
    és elvégzik a perdöntő, nagyszabású kísérletsorozatot, amelyre egy kis
    hobbilap szerkesztőjének se módja, se pénze, se  ideje  nem  volna.  A
    vérnyomás-szabályozás komoly dolog, a kutatók fáradsága  igen  gyorsan
    megtérülhet, itt már nem holmi audiofil hangminőség forog kockán:  itt
    emberi egészségről... s ki tudja, még mi mindenről lehet szó. Hátha az
    illetékesek most már "szagot fognak"... Egy ismert  adoma  szerint  az
    egykori  brit   miniszterelnök   ellátogatott   a   hírneves   Faraday
    laboratóriumába, ott körbevezették, és magyaráztak  neki  mindenfélét,
    amiből semmit sem értett.  Végül  megkérdezte,  hogy  ennek  az  egész
    kísérletezgetésnek vajon mi a gyakorlati haszna. "Nem  tudom,  uram  -
    válaszolta a fizikus -, de az  biztos,  hogy  Önök  egyszer  még  adót
    fognak szedni utána."
        A Belt-jelenséget mi auditív effektus formájában ismertük  -  most
    pedig már sikerült vérnyomás-méréssel is azonosítani. A  Belt-jelenség
    titka  tehát  pusztán  a  vérnyomás-szabályzásban  rejlene?   Végzetes
    tévedés volna ebbe belenyugodni! Kiderülhet, hogy az auditív élmény és
    a   vérnyomás   módosítása   talán   csak   szimpla   mellékhatása   a
    PWB-effektusnak; hogy  sarlatánságaink  az  egész  emberi  szervezetre
    hatnak, sokféleképpen és komplex módon.


    Pápaszem és zokni

        Véleményem szerint bárminemű fémkarika a csuklón: eredendően káros
    az emberi egészségre, teljesen függetlenül  attól,  hogy  fel-,  avagy
    lefelé nyomja a vérnyomásunkat. A fémpánt hatását elsősorban  auditíve
    lehet felismerni: eltűnnek a sávszélek, a felső  basszus  feldúsul,  a
    felső prezensz érdessé  válik,  a  hangkép  veszít  levegősségéből  és
    könnyedségéből, a zene  benyomul  a  szobába  -  mintha  az  audiofil,
    kevésmikrofonos  felvételt  hirtelenében  a  szokásos  tucatmikrofonos
    tucatfelvételre cserélték volna. Némi gyakorlattal fel  lehet  ismerni
    egy enyhe szédülésérzetet is, furcsa nyomást valami meghatározhatatlan
    helyen: a  fültövön,  a  dobhártyán,  a  fej  két  oldalán.  (Én  most
    "kinagyítottam" az effektust, a valóságban természetesen  nem  ennyire
    drasztikus.)
        Fémpántot nem kötelező  viselni,  szemüvegre  azonban  előbb  vagy
    utóbb szüksége lesz az embernek. Én  például  közelre  jól  látok,  de
    moziban-színházban bizony  már  fel  kell  biggyesztenem  az  ókulárét
    (egyelőre csak 1 dioptriásat).  Természetesen  az  Operában  is,  ahol
    időnként balettet adnak. A balettet látni is kell, felteszem újdonatúj
    szemüvegemet, a látvány  egyszeriben  megelevenedik  -  és  legnagyobb
    megdöbbenésemre a zene teljesen tönkremegy! Lekapom a pápaszemet  -  a
    zene helyreáll, a látvány elmosódik. Nekem  ez  a  kettő  együtt,  úgy
    látszik,  többé  már  nem  lesz   tökéletes.   Vigye   el   az   ördög
    Csajkovszkijt!  Történetesen  a  rézkarika  fiziológiai   hatását   is
    Csajkovszkijon ismertem fel. A kettőnek teljesen azonos a  hatása.  Az
    én szemüvegem fémkeretes; eleinte abban bíztam, hogy a bajt a fémkeret
    csinálja. Hiú remény. A műanyagkeret éppúgy tönkreteszi a muzsikát. És
    megint  nemcsak  zenehallgatásról  van  szó,  hanem  általános  emberi
    közérzetről. Ha szemüveget hordok, minden megváltozik körülöttem:  még
    ha behúnyom is a szemem, másképp érzékelem a teret, másképp  érzékelem
    a körülöttem állókat - mintha egy idegen közegbe cseppentem volna.
        A  fémpánt  és  a  szemüveg  mellé  egy   harmadik   "zeneellenes"
    használati eszközt is ajánlhatok: a zoknit.  Ezt  Peter  Belt  fedezte
    fel, és az Audiophile tudósít róla. Ott nagyon jól szórakoznak ezen az
    idétlen ötleten, még a címlapra is kitesznek egy piros  zoknis  lábat,
    hogy,nagyobb  legyen  a   mulatság.   En   sokkal   kevésbé   találtam
    szórakoztatónak, én már tudom, hogy Belt felismerései mindig  reálisak
    - eltekintve attól a csekélységtől, hogy szerintem a jó irány  egészen
    másfelé mutat, mint amerre ő gondolja. De a zoknival tökéletesen igaza
    van,  zokniban  tényleg  sokkál  rosszabb   zenét   hallgatni.   Bárki
    kipróbálhatja! Nem áprilisi tréfa! Legalább tíz  percre  felejtsd  el,
    hogy egész életedben úgyis zokniban fogsz járni. Hát nincs benned  egy
    szemernyi kísérletező kedv?!
        Ez a három varázsszer - a fémpánt, a szemüveg és a zokni  -  egyre
    inkább arról győznek meg, hogy mi, hifisták Péter W.  Belt  jóvoltából
    valami lidérces titok nyomára bukkantunk. Hogy mi lesz  a  megfejtése,
    arra nézve már többféle találgatást adtam közre  ebben  a  rovatban  -
    most előállok a legújabbal.


    Egy véletlen felfedezés karrierje

    A Kirlián-effektus

        Jelenlegi véleményem szerint  (amely  nem  feltétlenül  egyezik  a
    holnapival) a PWB-effektus "támadáspontja" nem  más,  mint  az  emberi
    test "aurája", "elektromos légköre": az,  amelyet  a  szovjet  Kirlián
    fedezett fel és fényképezett le. Erről vagy 20 évvel ezelőtt cikkeztek
    a szovjet lapok  -  nem  is  adtam  hitelt  az  egésznek,  jellegzetes
    áltudományos   kacsának   véltem.   Nemrég   azonban   Király   József
    pszichológus arról tájékoztatott, hogy a Kirlián-effektus nem  csalás,
    nem  ámítás,  hanem  hitelt  érdemlő,  demonstrálható,  reprodukálható
    jelenség, amelyről a fizikusok is elismerik, hogy  létezik.  Megkértem
    őt, foglalja össze röviden,  mit  mondhatunk  ma  erről  a  titokzatos
    jelenségről. Íme!
        Egy  krasznodari  elektroműszerész,  Sz.  Kirlián  nagyfrekvenciás
    árammal  működő  orvosi  készüléket  javított,  s   közben   szokatlan
    elektromos   kisüléseket   vett   észre.   Amint   keze   a   készülék
    elektródjaival érintkezett, ujjai körül  fényes  kisüléseket  észlelt,
    mintha   bőrfelületén   apró   lángnyelvek   keletkeztek   volna.    E
    fénykoszorúkat  az  elektródokhoz  helyezett  fényképező   anyagokkal,
    fényérzékeny  lemezekkel  meg  is  örökítette.  E  véletlen  során  az
    elektrofotográfia új ága született meg. Magát a tüneményt pedig,  első
    észlelőjéről Kirlian-jelenségnek nevezték el.
        Egy hazai fizikus a következőképp összegezte e  jelenség  lényegét
    (a  hagyományos  fogalmak  alapján  -  a   Szerk.):   nagyfeszültségű,
    nagyfrekvenciás   térbe   helyezett   tárgyak   körül    koronakisülés
    keletkezik, amit már régebben is  észrevettek.  A  kiváltó  ok  a  két
    elektród közötti feszültségkülönbség,  s  a  levegő  vezetővé  válása.
    Áramvezető  plazma  jön  létre,  amely  kisülési  csatornát  alkot.  A
    gerjesztett részecskék energiatöbbletüket fényként leadják, a  kisülés
    tehát  világít  s  fényképezhető.  A  jelenség,  lényegében,   "hideg"
    elektronkibocsátás, amikor nem változik az anyag hőmérséklete, s mégis
    elektronok válnak le róla. Ha pl. ilyen felvétel készül az ujjhegyről,
    az egyik elektród maga az ujj,  a  másik  pedig  egy  fémlap,  amelyet
    nagyfrekvenciás  generátorral  kapcsolnak   össze.   Ha   e   fémlapra
    fényérzékeny  anyagot  helyeznek,  az   ujjról   kiinduló   elektronok
    "megvilágítják",  vagyis  az  elektródok  között  kisülési   csatornák
    keletkeznek.


    Változó lelkiállapot - változó koronakisülés!

        Pénzdarabokról, falevelekről,  virágszirmokról  számtalan  s  igen
    szép színes felvételt szolgáltatott a Kirlián-féle fényképezési mód. A
    fénykoszorúk nagyon sokféle, pl.  az  ember  bőrfelületének  különböző
    részei különböző színekben jelennek meg, de a  fénykoszorú  alakja  is
    sokféle:  kör,  gyűrű,  karika,  "gázláng",  apró  csóvák,   különféle
    színárnyalatokban. Élénkek  vagy  fakók,  felvillanók  vagy  állandók,
    mozdulatlanok vagy mozgók. Ez a számtalan  változat  sok  körülménytől
    függ:  az  elektród  formájától,   a   vezetőképességtől,   a   levegő
    nedvességtartalmától,  de   az   ujj   bőrének   biológiai,   élettani
    állapotától is. Ez utóbbi bizonyult a legszenzációsabbnak. Más  alakot
    és színt mutatott a koronakisülés, amikor  a  személy,  akinek  ujjait
    "fényképezték", izgatott, vagy nyugodt volt. Ha egészségi  állapotában
    lényeges változások  mentek  végbe,  vagy  valamilyen  gyógyszert,  az
    idegrendszeri-élettani   működésre   ható   szert   (alkohol,    drog)
    fogyasztott,  más  típusúak  lettek   e   kisülési   "protuberanciák".
    Kiviláglott, hogy  az  ember  érzelmi,  lelki  változásaira  reagál  a
    koronakisülés. Más lelkiállapot - más fényjelenség. Ez a  különbség  a
    legszembetűnőbben akkor jelent meg, amikor egy szólóhangszeres  művész
    ujjairól készültek felvételek, hangversenye előtt és után. A  feszült,
    kissé   lámpalázas   állapot   hegyes,   tüskés,    kékes    árnyalatú
    kisüléssorozatot, a koncert utáni nyugodt, de fáradt, kimerült állapot
    pedig sárgás, gyűrűszerű foltokat váltott ki a fényérzékeny anyagon.

    

    1-2.  "Csodadoktor"  ujjhegye  normál  állapotban, és amikor úgy véli,
    hogy most éppen gyógyít.


    

    3-5.  Ujjhegy,  amikor  a  gazdája  színjózan...  illetve,  amikor már
    elkortyolgatott  előbb  fél deci, majd utána egy jókora adag pálinkát.
    ("Galaxies  Of  Life"  -  The  Human  Aura  In Acupuncture And Kirlian
    Photography, Gordon and Breach, New York, 1973.)


    Új bőrreflex?

        A  pszichológia  félévszázada  ismeri  és  használja  a   galvános
    bőrreflex jelenségét a finom érzelmi állapotok  kifejezésére,  illetve
    mérésére. Egyenáramot áramoltatnak át pl. az ujjak felületén, s a  bőr
    villamos ellenállását mérik. A  száraz  bőrnek  nagyobb,  a  nedvesnek
    kisebb az ellenállása.  Azt  viszont,  hogy  bőrünk  mennyire  száraz,
    alkati  és  klimatikus  tényezőkön  kívül  idegrendszeri   állapotunk,
    pillanatnyi érzelmi töltöttségünk is szabályozza. Köztudott,  hogy  az
    idegrendszeri működésében ézékeny ember tenyere gyakran  nedves,  amit
    kézfogáskor   is   észreveszünk.   A   bőrreflex-mérés   a   kísérleti
    pszichológia  korrekt  eszköze,  bár   e   módszert   egyes   helyeken
    erőszakoltan   vulgarizálták,   "hazugság-vizsgálónak"    nevezve    a
    berendezést, amely állítólag leleplezi  a  tettest  (tagad  ugyan,  de
    belső nagyfokú szorongását nem tudja visszatartani s  azt  a  készülék
    igen jól jelzi.) Egy ember megnyilatkozásainak erkölcsi tartalmát  nem
    lehet  készülékek  mérési  adataival  kifejezni,  a   lelkiállapotáról
    azonban  valóban  információt  ad  e  módszer.  Lehetséges,   hogy   a
    bőrreflexes  vizsgálómódszer  mellé  felsorakozhat   a   koronakisülés
    fotográfiája is, mert e  fények  vizuálisan  érzékelhetővé,  láthatóvá
    teszik az egyes  lelkiállapotokat  kísérő  s  a  bőrben  is  tükröződő
    élettani, idegrendszeri jelenségeket.
        Ennek a technikája azonban  egyelőre  eléggé  bonyolultnak  tűnik,
    mert a koronakisülést - mint láttuk - igen sok  tényező  befolyásolja,
    az  idegrendszerieken  kívül.  Sokan  félnek  tőle,  hisz  a  laikusok
    általában nem tudják, hogy a nagyfrekvenciás  váltakozó  áram  csak  a
    vezető felületen fut végig, s  ezért  voltaképp  veszélytelen  (pl.  a
    látványos Tesla-kisülésekben jól láthatók az elektromos szikrák, amint
    egyik ember kezéről a másikra  ugranak  át.)  Kialakulóban  van  az  a
    technika, amely az újszerűség és a valóban ámulatot keltő  fotográfiák
    színes  káprázata  mellett  létre  hívhatja  a  lelkiállapot  vizuális
    eszközökkel történő kifejezését.

                                      *

        Érdekes volt Király József ismertetője? Nem akarok  előre  inni  a
    medve bőrreflexeire...  de  a  pszichológus  azt  is  megígérte,  hogy
    összeismertet   olyan   fizikusokkal,   akik   a    Kirlián-jelenséget
    reprodukálni tudják.  Szeretném  kipróbálni,  vajon  megváltozik-e  az
    emberi test elektromos (?) aurája a különféle PWB-praktikák hatására.
        Egyvalami nem hagy nyugodni. Kirlián vagy PWB: tény,  hogy  valaki
    feltesz egy fémpántot a csuklójára, és  a  másik  ember  ezt  megérzi.
    Látszólag  ez  csupán  "mennyiségi"  változás.  Csakhát  a  mennyiségi
    változásokat nagyon könnyen át lehet alakítani "minőségi"  változássá,
    azaz információvá.  Példa  erre  a  digitális  hangrögzítés,  amelynek
    lényege - éppen  mi,  hifisták  ne  tudnánk?!  -  egyetlen  mennyiségi
    változó, egy elektromos impulzus, az "1"-es jel (amely hol van  -  hol
    meg nincs). Végezzünk el egy  gondolatkísérletet  (a  gondolatkísérlet
    egyfajta modell, nem kell feltétlenül  elvégezhetőnek  lennie).  Ha  a
    fémpánttal semmi mást nem lehet csinálni,  csupán  "morzézni",  vagyis
    "van jel - nincs jel" típusú információt  közvetíteni,  már  akkor  is
    döbbenetes  jelenség  áll  elő:  a  gondolatátvitel,  mégha   primitív
    formában is. De én valószínűbbnek tartom, hogy az emberi test aurájára
    sokkal többféleképpen lehet hatni, nemcsak a  fémkarkötőnkkel  vagy  a
    szemüvegünkkel  vagy  a  ruházatunkkal,  de   az   egész   lényünkkel:
    gondolatainkkal,  érzelmeinkkel,  egészségünkkel  és  betegségeinkkel.
    Annyira elképzelhetetlen, hogy mindezek a tényezők  a  saját  auránkon
    (csillagászati hasonlattal) különféle típusú protuberanciákat  s  ezek
    révén a másik emberen információváltozást idézzenek elő?
        Csak tudnám, hogyan kell dekódolni.

                                                             Darvas László