A harmadév Nyuszija: Rotel RCD-865BX BitStream CD-játszó



        Tesztrovatunk  dugig  van  analóg  gépekkel   -   lemezjátszókkal,
    MC-bemenetű erősítőkkel! -, ezért, hogy a mérleg fel ne  billenjen,  a
    másik serpenyőjébe digitális nyuszit ültettünk. (Habár nyuszit  inkább
    tepsibe  szokás  ültetni,  nem  serpenyőbe.)  Ez  a   revü   eltér   a
    szabványostól. Mindenkori sztárfotónk a  lap  tengelyében  helyezkedik
    el, gyakran egy szakcikkel kiegészítve. Most megfordítottuk a  dolgot,
    a szakcikken van a hangsúly, azt egészítettük ki egy rövid revüvel.  A
    cikk a  CD-technika  újdonságáról,  az  "1  bites"  rendszerről  szól,
    amelyről sokan  azt  tartják,  hogy  már  a  közeli  jövőben  teljesen
    visszaszorítja a hagyományos sokbites (multibites)  technikát.  Akiben
    műszaki érdeklődés buzog, jól teszi, ha elolvassa  ezt  a  tanulmányt,
    vagy legalábbis elteszi a többi közé, mert a  jövőben  még  hivatkozni
    fogunk  rá.  Másoknak  a  bitszámtan  meghaladja  a  képességüket,  ők
    elsősorban azt szeretnék tudni, hogyan muzsikál az 1 bit a sok  bithez
    képest - tehát szereznünk kellett egy BitStream-rendszerű  CD-játszót.
    Ilyet ma már idehaza  is  lehet  találni,  főleg  a  hazai  "audiofil"
    kiskereskedők  választékában,  akik  közül  többen  ajánlottak  nekünk
    tesztelésre nem is  akármilyen  készülékeket  (mindnyájuknak  köszönet
    érte!), még különálló futóművet és DAC-ot is, de  az  majd  egy  másik
    harmadév látványossága lesz. Több nap mint  kolbász:  takarékoskodnunk
    kell a témákkal.
        Különféle  meggondolásokból  most   egy   szerényebb   készüléknél
    maradtunk: a Rotel cég legelső és akkor  BitStream-es  CD-játszójánál,
    az RCD-865BX-nél.  Egyebeken  kívül  az  szólt  mellette,  hogy  máris
    kapható  (bár  nem  jött  belőle  annyi,  hogy  belépőt  válthatna   a
    Bemutatjuk  rovatba),  az  ára  még  viszonylag   józan   (úgy   20-25
    százalékkal lehet drágább  a  Denon  DCD-820-nál),  megvan  a  műszaki
    leírása  (nekünk  ez  nagyon  fontos  szempont!)  és  végül,  de   nem
    utolsósorban: ha eltekintünk a BitStream IC-től, ez a gépezet teljesen
    azonos az előző Rotellel, az RCD-855 típusjelűvel, amely tavaly a brit
    lapok   egyik   nagy   tippje   volt,   s   amely   "sajátjogán"    is
    nyuszi-kandidátusnak  tekinthető.  (Kandidátus  egyébként   eredetileg
    annyit tesz: "fehérbe öltözött". Tehát angóra nyusziról volna szó - ha
    nem volna koromfekete, mint a Rotelek  általában.)  A  szeánszon  majd
    vele is találkozunk.

                                      *

    Bitfolyam

        A  Hetedhéthatár  olvasói  már  tudják,  hogy   a   Compact   Disc
    megteremtői, tehát a Philips és a  Sony  (majd  nyomukban  a  többiek)
    nemrégiben megreformálták a digitál/analóg átalakítók technikáját.  Az
    eddigi sok (16, 18,  20)  bit  és  csekély  túlmintavételezés  helyett
    egyetlen bittel, de nagyon sokszoros túlmintavételezéssel képeznek egy
    végeláthatatlan   adatfolyamot   (innen   a   Philips   által   kreált
    fantázianév, a BitStream). Az információt  az  impulzusok  sűrűségének
    (PDM), illetve szélességének modulálásával (PWM) kódolják. Az 1  bites
    technika, ha igaz, jobb minőséget  szolgáltat  a  multibitesnél,  mert
    csökkenti  a  jelforma  lépcsőzetességét   a   legalsó   jelszinteken.
    Azonkívül  dolgozni  is  egyszerűbb   vele,   vagyis   megkönnyíti   a
    gyártóüzemek dolgát. (Ezt készséggel elhisszük!) Természetesen nemcsak
    a High Fidelityben lehet alkalmazni,  mint  D/A  átalakítót,  hanem  a
    stúdiótechnikában is, az A/D konverterekben.
        Lapszemlénkben másfél év óta folyamatosan tudósítjuk az Olvasót az
    új típusú CD-játszók  karrierjéről.  Néhány  adat:  az  első  1  bites
    DAC-chipet, az SAA  7320  jelűt  először  1987  októberében,  a  Japan
    Electronics Show-n mutatta be a Philips. A  következő  évben  ugyanott
    már komplett A/D és D/A áramköröket láthatott a közönség. A Sony és  a
    JVC a kezdet kezdetétől fogva használja ezt az IC-t; a Sony  valójában
    hamarabb hozta piacra első 1 bites átalakítóját,  mint  a  Philips.  A
    szintén japán NTT cég is szabadalmaztatott egy ehhez hasonló  eljárást
    MASH, azaz Multistage Noise Shaping néven, ő  a  Matsushita  integrált
    áramkörét alkalmazza. Ezzel a  rendszerrel  a  Technics  CD-játszóiban
    találkozhatunk. Az első Philips BitStream  IC-t  hamarosan  követte  a
    javított  kiadású  SAA  7321,  és  rövidesen  megjelenik  a   harmadik
    változat, a 7350, amelynek-ha lehet hinni a  lapszemlénkben  olvasható
    vitának - már tényleg nem az olcsóság, hanem a minőség  lesz  az  első
    számú erénye. A Rotel RCD-865BX-ben még a 7321-es chipet használják.
        Az 1 bites technika rohamosan (feltartóztathatatlanul?) terjed;  a
    nagyfiúk már megint egymás között döntötték  el,  mi  legyen  a  világ
    sorsa. De  több  neves  audiofil  cég  (Meridian,  Micromega)  is  úgy
    határozott, hogy végleg átáll BitStreamre vagy valami hasonlóra.


    Rotel RCD-865BX

        A Rotel céget nem kell bemutatnunk, egyik nívós  olcsó  erősítőjét
    három évvel ezelőtt már sztárfotón szerepeltettük  ("Manók  tánca".  A
    Rotel a CD-technikában is kitűnően startolt:  hagyományos,  multibites
    RCD-855 ezüstlemezjátszójával több  angol  magazinnak  is  a  kegyeibe
    férkőzött. Ezek után meglepő, hogy újabb, BitStreames  készülékét,  az
    RCD-865 nevűt fanyalogva fogadta a  Hi-Fi  News  &  Record  Review-ben
    Martin Colloms. A mi revünk tárgya nem pontosan ugyanaz a gép, amely a
    HFN/RR-ben szerepelt, hanem annak egy "BX" jelzésű változata.
        Hangsúlyoznunk kell, hogy a tényleges különbség  a  D/A  átalakító
    IC-ben van elrejtve. Ha ettől eltekintünk, ez a CD-játszó semmiben sem
    különbözik  multibites  kartársaitól,  ugyanúgy  kell  kezelni,  és  a
    szolgáltatásai is lényegében azonosak. Egyszerű, jól kezelhető masina,
    nem tud semmi extrát,  de  van  hozzá  infravörös  távvezérlő.  A  gép
    ruházata: fekete előlap, fekete  gombokkal.  (Mit  tegyünk,  ez  ma  a
    divat. Ebben a lapszámunkban már  kizárólag  csak  szénfekete  masinák
    szerepelnek.  Alig  győzünk  elnézést   kérni   a   fotósainktól,   ők
    szívesebben látnának színpompásabbakat.

    Kezelése, szolgáltatásai

        Balra a hálózati kapcsoló (fölötte a bekapcsolást jelző LED), majd
    a  kazettatartó  fiók,  amely  12  és  8cm-es  korongot  is  fogad.  A
    távvezérlő  érzékelő-ablaka  után  a  kijelző.  Alattuk   a   szokásos
    üzemmódkapcsolók: Nyitó/zárógomb, Lejátszás (egyben újrakezdés), Stop,
    Pillanatállj, Léptetőgombok. Jobboldalt a többi  funkció:  Programozás
    (maximum 20 műsorszámot programozhatunk), Törlőgomb ("C", azaz Clear),
    Ismétlés,  Véletlenszerű  lejátszás   (Random).   Az   Index   jelzésű
    gombpárral az egyes műsorszámokon  belül,  az  "alműsorszámok"  között
    lépegethetünk,   a   Search   pedig   (magnós   nyelven   szólva)    a
    "gyorstekercselés".  Ez   utóbbi   funkció   lassan   kezdődik,   majd
    felgyorsul, és ha 10 másodpercnél tovább nyomjuk a  gombot,  maximális
    sebességre vált, de  ilyenkor  némítja  a  kimenetet  (a  két  lassabb
    sebességen csak lejjebb veszi a hangerőt).
        A kijelző a fiók bezáródása  nyomán  a  műsorrészek  számát  és  a
    játékidőt  mutatja,  percben  és  másodpercben  (valamint   a   korong
    átmérőjét  centiméterben,  de  ez  aligha  fontos).   Lejátszáskor   a
    műsorrész sorszámát és a már eltelt  időt  látjuk.  Kijelzi  a  gép  a
    programozás, a véletlenszerű lejátszás és  az  ismétlés  üzemmódot.  A
    program ellenőrzésekor a Review feliratot látjuk a kijelzőn. Az  Error
    természetesen itt is hibajelzés.
        A  távvezérlő  (magyarul:  buzerátor)  egyszerű,   kézreálló   kis
    szerkezet, és az Index funkción kívül mindenre  képes.  Számgombok  is
    vannak rajta 0-tól 9-ig, hogy beállíthassuk a kívánt műsorrészt.
        A készülék hátoldalán aranyozott RCA hüvelypár a  hangfrekvenciás,
    egy további RCA hüvely pedig a digitális kimenet. Csatlakozózsinórt is
    kapunk,  aranyozott  RCA  dugókkal.  Szállításkor  a  mechanikát   két
    eltávolítható műanyag izével kell rögzíteni az aljlapon.

    Felépítése

        "Valahol  már  találkoztunk."  Ezt  a  mechanikát  mi  már  láttuk
    egyszer, sőt: egyszer-kétszer. Például a Philips CD  210-ben.  Mindkét
    gép szervizkönyvében ugyanazt  a  robbantott  rajzot  mutatják:  semmi
    kétség, ez a Philips CDM4 nevű gépezete. Hogy aztán a Rotel  végzett-e
    rajta  kisebb-nagyobb  változtatásokat?  Kisebbet   talán.   Nagyobbat
    aligha.
        A kiolvasófej jelét egy TDA 8808T jelű IC fogadja és  erősíti.  Ez
    az IC vezérli (egy tranzisztor közbeiktatásával) a lézerdiódát, és azt
    a  TCA  0372   DP2   típusjelű   IC-t,   amely   aztán   meghajtja   a
    fókusztekercset, valamint (másik erősítőrészéről) a  fejet  radiálisan
    mozgató motort. Ehhez egy TDA 8809T radiális  hiba-processzor  adja  a
    vezérlőjelet, a központi vezérlőegységtől kapott utasítások alapján. A
    felerősített  nagyfrekvenciás  jel   egy   SAA   7310-re   kerül,   ez
    dekóder-demodulátor,  hiba-korrektor  és  lineáris   interpolátor   is
    egyben, amelyhez még egy dinamikus  RAM  (MPD  41416)  csatlakozik.  A
    feldolgozott jel a digitális szűrőre jut (SAA 7220).  És  itt  álljunk
    meg egy pillanatra. Ha ezt a leírást  összevetjük  a  Philips  CD  210
    kapcsolási rajzával, semmi lényegi eltérést nem  találunk.  Ugyanaz  a
    kapcsolástechnika, ugyanazok az IC-k.
        Most ugrik a majom a bitsztrímbe. Most következik  az  a  bizonyos
    SAA 7321 jelű IC, amely 256-szoros túlmintavételezést  produkál,  több
    mozzanatban (4-, 32-, majd végül még 2-szeresen). A  korongról  érkező
    16 bites jel fokozatosan átalakul 1 bites, impulzus-sűrűségmodulációjú
    jelfolyammá.  (Az  órajel  frekvenciája   256x44,1kHz=11,2896MHz.)   A
    BitStream-IC még egyéb feladatokat is ellát, így  a  D/A  átalakítást,
    valamint az utókiegyenlítést. Kimenetén már a bal és a  jobb  csatorna
    analóg  jelét  kapjuk,  de  ezt  célszerű  még  felerősíteni,  és   az
    impedanciáját  is  illeszteni   kell   (XR   5534A   típusú   IC).   A
    hangfrekvenciás  jelet  kéttranzisztoros   némító   fokozat   adja   a
    kimenetre. A gép digitális kimenete közvetlenül a  digitális  szűrőről
    kapja a jelet, egy IC-n és egy impulzus-transzformátoron keresztül.
        A   CD-játszó   lelke   egy   68HC05C8   típusú   mikroprocesszor.
    Gyakorlatilag ez is azonos azzal, amit a Philips masinákban  találunk.
    Az infravörös sugarat (a távvezérlő jelét)  az  érzékelő  egység  után
    egy-tranzisztoros    erősítő    fokozat    továbbítja    a    központi
    vezérlőegységhez. A viszonylag egyszerű  kijelzőt  egy  TMS  3763  CNL
    típusú IC vezérli.
        Miután a készülék áramkörei ennyire philipszesek, nem  kell  hozzá
    nagy képzelőerő, hogy kitaláljuk:  a  tápegység  sem  lesz  másmilyen.
    Hiszen  lényegében  azonos  tápfeszültségeket  kell   produkálnia.   A
    hálózati transzformátornak egy külön tekercse táplálja a  fluoreszcens
    kijelzőt, a  készülék  többi  áramkörét  egy  másik,  több  leágazásos
    tekercsrészről látják  el  tápfeszültséggel  (egyenirányítás  és  IC-s
    stabilizálás után ±15V és ±5V, illetve +27V a kijelző IC-je  számára).
    A minduntalan felhánytorgatott CD  210-hez  képest  itt  igényesebb  a
    tápegység, amennyiben két stabilizátor IC helyett a Rotelben 5 darabot
    találunk.
        A készülék minden lényeges áramköre egyetlen nagyméretű, kétoldalt
    fóliázott NYÁK-lapon kapott helyet. Egy kisebb, az előlapra  erősített
    panel a kijelzőt, a vezérlőrészt és a kezelőszerveket tartja. A  doboz
    fémből készült, szerkezete teljesen egyszerű.
        A távvezérlőben egyetlen IC (SAA 3010T) és 2 tranzisztor.

    

    Méréseinkhez

        Mielőtt a mérés eredményét kommentálnánk, el kell döntenünk, minek
    tekintsük  a  Rotel  RCD-865BX-et:  különleges  technológiát   sugárzó
    szupermasinának (és akkor sokat várunk  tőle),  vagy  pedig  csak  egy
    átlagos-jólsikerült készüléknek,  amelyben  történetesen  egy  újfajta
    IC-t is használnak. Azt hisszük, jobb lesz, ha ez utóbbinál  maradunk.
    Nem hagy nyugodni bennünket az a gondolat, hogy az 1  bites  rendszert
    (bár  műszakilag  szellemes,  és  akár  nagy  jelentősége  is  lehet),
    eredendően nem az igen tisztelt zenehallgató közönség számára találták
    ki, hanem elsősorban  a  gyárak  dolgát  akarták  megkönnyíteni  vele.
    BitStreammel olcsóbban lehet CD-játszót építeni.
        A kimeneti feszültség egy picivel nagyobb a szabványos 2V-nál,  de
    annyi baj legyen. A kimeneti  impedancia  rendben  van.  A  linearitás
    tisztességes, nincs mit hozzáfűznünk.
        A frekvencia-jelleggörbe szép, az ideálistól  mindössze  0,1dB-vel
    tér el, a specifikáció ±0,05dB-t ad meg - ha nagyon akarjuk,  a  kettő
    ugyanaz. Áthallási csillapításra 1kHz-en  100dB-t  adnak  meg,  nekünk
    csak 87-et sikerült mérnünk. Furcsa módon egyik irányban (bal -> jobb)
    a magasabb frekvenciák felé javulnak  az  értékek,  a  másik  irányban
    (jobb -> bal)  mindvégig  90dB  alatt  maradnak.  Egyébként  ennyi  is
    tökéletesen elegendő. Más kérdés, hogy a specifkációban  olyan  szépen
    néz ki a kerek 100-as szám.
        A jel-idegenfeszültség arány átlagos,  a  jel-zaj  arány  jobb  is
    lehetne,  elmarad  a  specifikált  100  (megint!)   dB-től.   A   jobb
    CD-játszókon ennél  magasabb  értékeket  kapunk,  de  ebből  nem  kell
    messzemenő következtetéseket levonni az 1 bites technikáról, ugyanis a
    97dB,  amit   mértünk,   pillanat-állj   üzemmódban   sem   növekszik.
    Feltehetőleg a kimeneti  fokozat  zaját  mérjük.  A  dinamikatartomány
    viszont igen széles, jócskán meghaladja a specifikációt.
        Az intermodulációs torzítás nagyon alacsony, csak azt nem  értjük,
    hogy (a specifikáció útmutatása szerint) miért kéne ezt  a  paramétert
    1kHz-en mérni, amikor ez kétjeles mérés. A különböző frekvenciákon  és
    különböző kivezérlési szinteken  mért  harmonikus  torzítások  szintén
    alacsonyak.
        A hibajavító  rendszer  megfelelően  működik.  A  hozzáférési  idő
    rövid. Végül nézzük meg az  oszcillogramokat.  Teljesen  szimmetrikus,
    szabályos  jelalakokat  kell  kapnunk,  ugyanis  az   új   technikának
    egyebeken kívül éppen abban áll az előnye, hogy elmaradhatnak  a  nagy
    meredekségű   hangfrekvenciás   szűrők,   amelyek   elronthatják    az
    impulzusátvitelt.  És  az  impulzusfotók   (4-5.)   tényleg   teljesen
    szimmetrikusak.
        Csak  hát  a  régebbi,   multibites   RCD-855   impulzusfotói   is
    tökéletesen ugyanilyenek,  mint  ezt  a  6-7.  kép  szemlélteti.  Sőt,
    ugyanilyen impulzusátvitelt mértünk már a Philips CD 210-en is. Igazán
    szerettünk volna mérhető különbséget találni a régi és az új  technika
    között, de ez lehetetlen: a  CD-mérőlemezeken  egyelőre  nincs  olyan,
    kritikus mérőjel, amellyel különbséget tehetnénk a multibit  és  az  1
    bit között. A mérőkorongokat tudvalevőleg ugyanazok gyártják,  akik  a
    CD-rendszert feltalálták és elterjesztették:  a  Sony  és  a  Philips.
    Eddig bizonyára nem állt érdekükben  olyan  tesztprogramot  árusítani,
    amellyel túlzott mélységekig lehetne  analizálni  a  CD-játszók  igazi
    képességeit. Talán majd most.  Talán  éppen  most  szerkesztik  azt  a
    mérőlemezt, amelyről olyan adatokat nyerhetünk, hogy azokból világosan
    kiderül az 1 bites technika  előnye.  Mint  a  szabóműhely  kirakatába
    kitett két nadrág: "ilyen volt... és ilyen lett".

    
    
    


    Szeánsz

    

        A BitStream-Rotelt először  természetesen  etalonunkkal,  a  Denon
    DCD-820-szal  vetettük  össze.  A  Denon  mellett  szól  a   kinézete,
    praktikuma, sok szolgáltatása, a Rotel mellett az újszerű technika.  A
    CD-játszókat egyszerű (=idehaza gyártott) fémállvány+falapon helyeztük
    el. Program: Carmen nyitány, Opus3 (dél-amerikai népzene), Bill Haley:
    Rock Around The Clock, Beethoven 5. zongoraversenye (Brendel), és mint
    "komplex  tesztműsor",  ismételten   opera:   a   Carmenből   most   a
    gyermekkórus és az azt követő  kis  instrumentális  intermezzo  az  I.
    felvonás elejéről.

    I. Rotel RCD-865BX és Denon DCD-820

        Rotel RCD-865BX. A Rotel a jobb. Szebb  magasak  (bár  ez  sem  az
    igazi), a tere is nagyobb. Feszesebb  hangzás.  A  részleteket  jobban
    leköveti. Talán a mélyei is jobbak. A hangzáson itt is fátyol van - de
    ez a fátyol vékonyabb.
        Pálfordulás  történt  velem,  ezt  a   gépet   előbb   tompábbnak,
    színtelenebbnek éreztem, a közepét keménynek, a magasait  keveselltem,
    és úgy éreztem, emiatt jobbak a mélyei. Nem tudtam megszeretni. Később
    egyre több minden megtetszett belőle. Végül  a  zongoránál  döntöttem:
    ott ez sokkal jobban tetszett, a vonósai is lényegesen zeneibbek. Több
    részlet, finomság, ami a másik gép hangjából hiányzik.
        Az operán a Rotel előbb  komorabb,  de  mintha  magasabbra  menne.
    Később: erőteljesebb, nagyobbat szól a beütéseken.  Meghökkentő,  hogy
    ez még Bill Haley-n is mennyire kijön. Sokkal mélyebbre megy, csak nem
    puffan. Magasban is jobb, magával  ragadóbb,  "leköveti  a  zenét".  A
    vonósai  egészségesebbek,  markánsabbak.   A   Carmen   gyermekkórusán
    egyértelműen jobb, magasban-mélyben egyaránt, és  itt  sokkal  jobb  a
    térhatása is,  levegősebb  mint  amikor  jobb  pickup  szól  egy  jobb
    lemezen.
        Ma én vagyok a hülyegyerek, ellenvéleményem van, ha nem is  vagyok
    eléggé eltökélt. Szóval, ez a hang  teltebb,  lágyabb,  de  zártabbnak
    érzem, valahogy olyan nyomott. Sötétebb tónus. Az Andok-zenén is kissé
    tompa, szubjektív magashiány, de azért változatlanul lágy, civilizált.
    Popzenén több mély (anélkül, hogy a szólam emiatt követhetőbb  volna),
    koncentráltabb, de tolakodóbb is. A magasak nem  igaziak.  Beethovenen
    kifejezetten fojtott,  zsíros.  Túl  meleg  tónus.  Sziszegő  magasak,
    forszírozott, mesterséges zengetés. A zongora szanaszét és  mindenütt.
    Nem tudom, mi  hol  van.  Nem  tetszik.  Carmenen  másodszorra:  meleg
    hangkép, a középtartomány erősebb, a  távoli  hangok  kivehetőbbek,  a
    basszusszólam erősebb. Kicsit a nyakamba esik minden, ez  hatásos,  de
    nem az igazi. "A fejemben szól."
        Az etalon. Néhol jobb mélyek, de hátha  csak  a  magashiány  miatt
    érzem így? Talán levegősebb is, de ebben sem vagyok biztos. A  magasai
    nem csengenek ki, egy kis tompaságot érzek. A zongora fura,  a  hegedű
    sem igazi. Az  egész  hangzást  fátyol  fedi.  A  dinamikai  tartomány
    kisebb.
        Elsőre levegősebbnek, nyíltabbnak éreztem, dinamikusabbnak is,  de
    a Carmenen (másodszorra) nem nyerte el a tetszésemet.
        Kezdetben  szimpatikus,  nyíltabb,  középmagasban  cseng  stb.  Az
    Andok-zenén minden megfordult, a  Denon  diszkréten  "elmuzsikál",  de
    kisebb a dinamikája. A rockon  is  csak  "elzenélget".  Általában  nem
    érzek durva hibákat, de nem annyira jó, mint a másik.
        Az operán derűs, kellemes, nyílt.  Kissé  hűvös  tónus.  Mérsékelt
    sávszélek. Andok: ismét hűvösebb,  kissé  üres,  de  élénkebbnek  hat,
    majd: kissé fakó. Energiahiány.  Bill  Haley-n  az  olcsó  pop  CD-kre
    jellemző mosottság.  Sávhatárolt.  A  mélye  nem  leng  ki,  dohog.  A
    középsávban   azonban   elfogadható.   Eléggé   nyitott.   Beethovenen
    rendezettebb, nyugodtabb, hallgathatóbb. Inkább csak  hiányzik  belőle
    valami, de sokkal-sokkal tágabb. A tere  szabadabb.  A  zongora  magas
    hangjai  csengőbbek,  tisztábbak,  konkrétabbak  és  mégis  lágyabbak,
    természetesebb hangzás.  Carmenen  másodszorra  kissé  vérszegény,  de
    tiszta, tágas színpad. Itt azért már nem nyer.
        Számszerűen három határozott  szavazat  a  Rotel  mellett  és  egy
    határozatlan voks ellene. Ezt az eredményt  tehát  eléggé  meggyőzőnek
    érezzük. A BitStream teszi e vagy sem, a Rotel RCD-865BX  valószínűleg
    határozottan jobb a Denon DCD-820-nál. Határozottan -  de  nem  minden
    tekintetben. Arra gyanakszunk, hogy az egységesebb,  lágyabb,  mélyebb
    tónusú hangképért egyelőre némi dinamikai veszteséggel fizetünk.

    II. BitStream Kontra Multibit

        Az 1 bites készüléket most a saját  elődével,  a  16  bites  Rotel
    RCD-855-tel hasonlítjuk össze. Emlékeztetjük az olvasót, hogy ez a gép
    Angliában nagy sikert aratott, nemrég 3  magazin  is  ajánlotta,  mint
    Legjobb Vételt.
        BitStream. Sokkal nagyobb a tere. Finomabb hangzás,  de  a  mélyei
    keményebbek, nem eléggé definiáltak, kicsit összemosottak. A zongorája
    igazibb, és más tekintetben is jobban tetszik. A  két  hangkép  nagyon
    hasonló, de ez a finomabb.
        Nem találtam sok különbséget. Ez a gép magasban és mélyben  kicsit
    szerényebb. A nagyon halk részleteknél "piszkosabb  a  tű".  Komorabb,
    fedettebb, de szépen szól.
        Olyan  vagyok,   mint   egy   ingadozó   középparaszt.   Kezdetben
    egyértelműen jobb a BitStream, levegősebbnek tűnik, aztán egyre inkább
    valami "stichet" érzek benne. Döntetlen.
        Lágy,  tompa,  oldott,  vannak  energiái,  de  lehetne  egy  kissé
    nyíltabb. A pánsípokon melegebb, teltebb, némi magashiány.  A  basszus
    feltétlenül erősebb (bár nem feltétlenül mélyebb), a  tér  zártabb.  A
    hangképből  hiányzik  minden  érdesség  -  olyannyira,  hogy   tényleg
    hiányzik. Van egy komor színezete. Egyfajta nyomottság. A rock már jól
    együtt van, nem esik szét, erős basszus,  felül  inkább  a  középsávot
    hallom, a cintányér dominál, de nem eléggé eleven. És hiányolok belőle
    egy kis távolságtartást is. A zongoraversenyen a  vonósok  hallatlanul
    lágyak, zeneiek, a szólista  azonban  ismét  túl  zárt,  színtelen.  A
    tranziensek lassúak. Így is hallgatható, muzikális, de azért jól érzem
    rajta, hogy valami veszendőbe ment. A végén  az  operán  ismét  minden
    nagyon együtt van, de a tranziensek lelassultak.
        Multibit.  A  mélyei   jobban   lekövethetők.   Kisebb   tér,   de
    szimpatikus, nincs vele semmi baj.
        Mint mondottam, nagyon hasonlók, de ez tetszik jobban. Könnyedebb,
    több részletet hoz ki, lendületesebb, talán mélyebbre is megy. Nagyobb
    energiákat mozgat meg. Közelebb a valósághoz.
        Valahol Bill Haley táján kiderül, hogy egyértelműen jobb magasban.
    Innen kezdve ez tetszett jobban. Beethoven csengőbb, középtől  felfelé
    feltétlenül szebben szól.  A  gyermekkóruson  is.  Mindent  egybevetve
    döntetlen.
        Hasonló tónus.  Kicsit  érdesebb,  üresebb,  de  nem  kellemetlen.
    Kezdetben keveselltem a  basszusát.  Viszont  eleven.  Az  Andok-zenén
    kiegyenlített,  definiáltnak  érzem,  a  pengetett  húros   hangszerek
    tisztán kijönnek, más részletek  pedig  eltűntek.  Rockzenén  magasabb
    tónus. Levegősebb. Könnyebb fajsúlyú, de nyitottabb. A magastartománya
    szerintem ennek élvezetesebb. A zongoraverseny  kiegyenlített,  nyílt,
    arányos, kicsit reszelős,  enyhén  sávhatárolt.  Operán,  másodszorra:
    közvetlenebb,  derűsebb,  nyíltabb,  lehet,  hogy  sávhatárolt,  de  a
    tranziensei jobbak, a zene valahogy "könnyebb a fülnek".
        Számszerűen  2,5:1,5  a  régi  technika  javára.  Amiből  (ha  nem
    tévedünk) két dolog következik. Először, hogy a Rotel RCD-855  tényleg
    nagyon  jól  sikerült  gépezet,  méltán  lett  Best   Buy   Angliában.
    Másodszor: a BitStream nem csodaszer, amelyet (egy-két IC  formájában)
    csak be kell építeni a CD-játszóba, és akkor már minden csupa béke  és
    boldogság.   A   BitStream-elektronika   ígérete    első,    felületes
    benyomásaink alapján valamiféle megnyerő lágyság, puhaság, egységesség
    a  hangképben,   amelyért   azonban   (egyelőre?)   a   magastartomány
    eltompulásával, a tranziensek  lelassulásával  kell  fizetni.  De  nem
    vagyunk  ellendrukkerek.  Örülnénk  neki,  ha  az  1  bites   technika
    fejlődésképesnek   bizonyulna,   erényeit    megtartaná,    hátrányait
    kiküszöbölné. A haza javára, a  magad  hasznára,  jegyezd  meg  ezt  a
    hangképet.