A harmadév Nyuszija: Rotel RCD-865BX BitStream CD-játszó |
Tesztrovatunk dugig van analóg gépekkel - lemezjátszókkal,
MC-bemenetű erősítőkkel! -, ezért, hogy a mérleg fel ne billenjen, a
másik serpenyőjébe digitális nyuszit ültettünk. (Habár nyuszit inkább
tepsibe szokás ültetni, nem serpenyőbe.) Ez a revü eltér a
szabványostól. Mindenkori sztárfotónk a lap tengelyében helyezkedik
el, gyakran egy szakcikkel kiegészítve. Most megfordítottuk a dolgot,
a szakcikken van a hangsúly, azt egészítettük ki egy rövid revüvel. A
cikk a CD-technika újdonságáról, az "1 bites" rendszerről szól,
amelyről sokan azt tartják, hogy már a közeli jövőben teljesen
visszaszorítja a hagyományos sokbites (multibites) technikát. Akiben
műszaki érdeklődés buzog, jól teszi, ha elolvassa ezt a tanulmányt,
vagy legalábbis elteszi a többi közé, mert a jövőben még hivatkozni
fogunk rá. Másoknak a bitszámtan meghaladja a képességüket, ők
elsősorban azt szeretnék tudni, hogyan muzsikál az 1 bit a sok bithez
képest - tehát szereznünk kellett egy BitStream-rendszerű CD-játszót.
Ilyet ma már idehaza is lehet találni, főleg a hazai "audiofil"
kiskereskedők választékában, akik közül többen ajánlottak nekünk
tesztelésre nem is akármilyen készülékeket (mindnyájuknak köszönet
érte!), még különálló futóművet és DAC-ot is, de az majd egy másik
harmadév látványossága lesz. Több nap mint kolbász: takarékoskodnunk
kell a témákkal.
Különféle meggondolásokból most egy szerényebb készüléknél
maradtunk: a Rotel cég legelső és akkor BitStream-es CD-játszójánál,
az RCD-865BX-nél. Egyebeken kívül az szólt mellette, hogy máris
kapható (bár nem jött belőle annyi, hogy belépőt válthatna a
Bemutatjuk rovatba), az ára még viszonylag józan (úgy 20-25
százalékkal lehet drágább a Denon DCD-820-nál), megvan a műszaki
leírása (nekünk ez nagyon fontos szempont!) és végül, de nem
utolsósorban: ha eltekintünk a BitStream IC-től, ez a gépezet teljesen
azonos az előző Rotellel, az RCD-855 típusjelűvel, amely tavaly a brit
lapok egyik nagy tippje volt, s amely "sajátjogán" is
nyuszi-kandidátusnak tekinthető. (Kandidátus egyébként eredetileg
annyit tesz: "fehérbe öltözött". Tehát angóra nyusziról volna szó - ha
nem volna koromfekete, mint a Rotelek általában.) A szeánszon majd
vele is találkozunk.
*
Bitfolyam
A Hetedhéthatár olvasói már tudják, hogy a Compact Disc
megteremtői, tehát a Philips és a Sony (majd nyomukban a többiek)
nemrégiben megreformálták a digitál/analóg átalakítók technikáját. Az
eddigi sok (16, 18, 20) bit és csekély túlmintavételezés helyett
egyetlen bittel, de nagyon sokszoros túlmintavételezéssel képeznek egy
végeláthatatlan adatfolyamot (innen a Philips által kreált
fantázianév, a BitStream). Az információt az impulzusok sűrűségének
(PDM), illetve szélességének modulálásával (PWM) kódolják. Az 1 bites
technika, ha igaz, jobb minőséget szolgáltat a multibitesnél, mert
csökkenti a jelforma lépcsőzetességét a legalsó jelszinteken.
Azonkívül dolgozni is egyszerűbb vele, vagyis megkönnyíti a
gyártóüzemek dolgát. (Ezt készséggel elhisszük!) Természetesen nemcsak
a High Fidelityben lehet alkalmazni, mint D/A átalakítót, hanem a
stúdiótechnikában is, az A/D konverterekben.
Lapszemlénkben másfél év óta folyamatosan tudósítjuk az Olvasót az
új típusú CD-játszók karrierjéről. Néhány adat: az első 1 bites
DAC-chipet, az SAA 7320 jelűt először 1987 októberében, a Japan
Electronics Show-n mutatta be a Philips. A következő évben ugyanott
már komplett A/D és D/A áramköröket láthatott a közönség. A Sony és a
JVC a kezdet kezdetétől fogva használja ezt az IC-t; a Sony valójában
hamarabb hozta piacra első 1 bites átalakítóját, mint a Philips. A
szintén japán NTT cég is szabadalmaztatott egy ehhez hasonló eljárást
MASH, azaz Multistage Noise Shaping néven, ő a Matsushita integrált
áramkörét alkalmazza. Ezzel a rendszerrel a Technics CD-játszóiban
találkozhatunk. Az első Philips BitStream IC-t hamarosan követte a
javított kiadású SAA 7321, és rövidesen megjelenik a harmadik
változat, a 7350, amelynek-ha lehet hinni a lapszemlénkben olvasható
vitának - már tényleg nem az olcsóság, hanem a minőség lesz az első
számú erénye. A Rotel RCD-865BX-ben még a 7321-es chipet használják.
Az 1 bites technika rohamosan (feltartóztathatatlanul?) terjed; a
nagyfiúk már megint egymás között döntötték el, mi legyen a világ
sorsa. De több neves audiofil cég (Meridian, Micromega) is úgy
határozott, hogy végleg átáll BitStreamre vagy valami hasonlóra.
Rotel RCD-865BX
A Rotel céget nem kell bemutatnunk, egyik nívós olcsó erősítőjét
három évvel ezelőtt már sztárfotón szerepeltettük ("Manók tánca". A
Rotel a CD-technikában is kitűnően startolt: hagyományos, multibites
RCD-855 ezüstlemezjátszójával több angol magazinnak is a kegyeibe
férkőzött. Ezek után meglepő, hogy újabb, BitStreames készülékét, az
RCD-865 nevűt fanyalogva fogadta a Hi-Fi News & Record Review-ben
Martin Colloms. A mi revünk tárgya nem pontosan ugyanaz a gép, amely a
HFN/RR-ben szerepelt, hanem annak egy "BX" jelzésű változata.
Hangsúlyoznunk kell, hogy a tényleges különbség a D/A átalakító
IC-ben van elrejtve. Ha ettől eltekintünk, ez a CD-játszó semmiben sem
különbözik multibites kartársaitól, ugyanúgy kell kezelni, és a
szolgáltatásai is lényegében azonosak. Egyszerű, jól kezelhető masina,
nem tud semmi extrát, de van hozzá infravörös távvezérlő. A gép
ruházata: fekete előlap, fekete gombokkal. (Mit tegyünk, ez ma a
divat. Ebben a lapszámunkban már kizárólag csak szénfekete masinák
szerepelnek. Alig győzünk elnézést kérni a fotósainktól, ők
szívesebben látnának színpompásabbakat.
Kezelése, szolgáltatásai
Balra a hálózati kapcsoló (fölötte a bekapcsolást jelző LED), majd
a kazettatartó fiók, amely 12 és 8cm-es korongot is fogad. A
távvezérlő érzékelő-ablaka után a kijelző. Alattuk a szokásos
üzemmódkapcsolók: Nyitó/zárógomb, Lejátszás (egyben újrakezdés), Stop,
Pillanatállj, Léptetőgombok. Jobboldalt a többi funkció: Programozás
(maximum 20 műsorszámot programozhatunk), Törlőgomb ("C", azaz Clear),
Ismétlés, Véletlenszerű lejátszás (Random). Az Index jelzésű
gombpárral az egyes műsorszámokon belül, az "alműsorszámok" között
lépegethetünk, a Search pedig (magnós nyelven szólva) a
"gyorstekercselés". Ez utóbbi funkció lassan kezdődik, majd
felgyorsul, és ha 10 másodpercnél tovább nyomjuk a gombot, maximális
sebességre vált, de ilyenkor némítja a kimenetet (a két lassabb
sebességen csak lejjebb veszi a hangerőt).
A kijelző a fiók bezáródása nyomán a műsorrészek számát és a
játékidőt mutatja, percben és másodpercben (valamint a korong
átmérőjét centiméterben, de ez aligha fontos). Lejátszáskor a
műsorrész sorszámát és a már eltelt időt látjuk. Kijelzi a gép a
programozás, a véletlenszerű lejátszás és az ismétlés üzemmódot. A
program ellenőrzésekor a Review feliratot látjuk a kijelzőn. Az Error
természetesen itt is hibajelzés.
A távvezérlő (magyarul: buzerátor) egyszerű, kézreálló kis
szerkezet, és az Index funkción kívül mindenre képes. Számgombok is
vannak rajta 0-tól 9-ig, hogy beállíthassuk a kívánt műsorrészt.
A készülék hátoldalán aranyozott RCA hüvelypár a hangfrekvenciás,
egy további RCA hüvely pedig a digitális kimenet. Csatlakozózsinórt is
kapunk, aranyozott RCA dugókkal. Szállításkor a mechanikát két
eltávolítható műanyag izével kell rögzíteni az aljlapon.
Felépítése
"Valahol már találkoztunk." Ezt a mechanikát mi már láttuk
egyszer, sőt: egyszer-kétszer. Például a Philips CD 210-ben. Mindkét
gép szervizkönyvében ugyanazt a robbantott rajzot mutatják: semmi
kétség, ez a Philips CDM4 nevű gépezete. Hogy aztán a Rotel végzett-e
rajta kisebb-nagyobb változtatásokat? Kisebbet talán. Nagyobbat
aligha.
A kiolvasófej jelét egy TDA 8808T jelű IC fogadja és erősíti. Ez
az IC vezérli (egy tranzisztor közbeiktatásával) a lézerdiódát, és azt
a TCA 0372 DP2 típusjelű IC-t, amely aztán meghajtja a
fókusztekercset, valamint (másik erősítőrészéről) a fejet radiálisan
mozgató motort. Ehhez egy TDA 8809T radiális hiba-processzor adja a
vezérlőjelet, a központi vezérlőegységtől kapott utasítások alapján. A
felerősített nagyfrekvenciás jel egy SAA 7310-re kerül, ez
dekóder-demodulátor, hiba-korrektor és lineáris interpolátor is
egyben, amelyhez még egy dinamikus RAM (MPD 41416) csatlakozik. A
feldolgozott jel a digitális szűrőre jut (SAA 7220). És itt álljunk
meg egy pillanatra. Ha ezt a leírást összevetjük a Philips CD 210
kapcsolási rajzával, semmi lényegi eltérést nem találunk. Ugyanaz a
kapcsolástechnika, ugyanazok az IC-k.
Most ugrik a majom a bitsztrímbe. Most következik az a bizonyos
SAA 7321 jelű IC, amely 256-szoros túlmintavételezést produkál, több
mozzanatban (4-, 32-, majd végül még 2-szeresen). A korongról érkező
16 bites jel fokozatosan átalakul 1 bites, impulzus-sűrűségmodulációjú
jelfolyammá. (Az órajel frekvenciája 256x44,1kHz=11,2896MHz.) A
BitStream-IC még egyéb feladatokat is ellát, így a D/A átalakítást,
valamint az utókiegyenlítést. Kimenetén már a bal és a jobb csatorna
analóg jelét kapjuk, de ezt célszerű még felerősíteni, és az
impedanciáját is illeszteni kell (XR 5534A típusú IC). A
hangfrekvenciás jelet kéttranzisztoros némító fokozat adja a
kimenetre. A gép digitális kimenete közvetlenül a digitális szűrőről
kapja a jelet, egy IC-n és egy impulzus-transzformátoron keresztül.
A CD-játszó lelke egy 68HC05C8 típusú mikroprocesszor.
Gyakorlatilag ez is azonos azzal, amit a Philips masinákban találunk.
Az infravörös sugarat (a távvezérlő jelét) az érzékelő egység után
egy-tranzisztoros erősítő fokozat továbbítja a központi
vezérlőegységhez. A viszonylag egyszerű kijelzőt egy TMS 3763 CNL
típusú IC vezérli.
Miután a készülék áramkörei ennyire philipszesek, nem kell hozzá
nagy képzelőerő, hogy kitaláljuk: a tápegység sem lesz másmilyen.
Hiszen lényegében azonos tápfeszültségeket kell produkálnia. A
hálózati transzformátornak egy külön tekercse táplálja a fluoreszcens
kijelzőt, a készülék többi áramkörét egy másik, több leágazásos
tekercsrészről látják el tápfeszültséggel (egyenirányítás és IC-s
stabilizálás után ±15V és ±5V, illetve +27V a kijelző IC-je számára).
A minduntalan felhánytorgatott CD 210-hez képest itt igényesebb a
tápegység, amennyiben két stabilizátor IC helyett a Rotelben 5 darabot
találunk.
A készülék minden lényeges áramköre egyetlen nagyméretű, kétoldalt
fóliázott NYÁK-lapon kapott helyet. Egy kisebb, az előlapra erősített
panel a kijelzőt, a vezérlőrészt és a kezelőszerveket tartja. A doboz
fémből készült, szerkezete teljesen egyszerű.
A távvezérlőben egyetlen IC (SAA 3010T) és 2 tranzisztor.
Méréseinkhez
Mielőtt a mérés eredményét kommentálnánk, el kell döntenünk, minek
tekintsük a Rotel RCD-865BX-et: különleges technológiát sugárzó
szupermasinának (és akkor sokat várunk tőle), vagy pedig csak egy
átlagos-jólsikerült készüléknek, amelyben történetesen egy újfajta
IC-t is használnak. Azt hisszük, jobb lesz, ha ez utóbbinál maradunk.
Nem hagy nyugodni bennünket az a gondolat, hogy az 1 bites rendszert
(bár műszakilag szellemes, és akár nagy jelentősége is lehet),
eredendően nem az igen tisztelt zenehallgató közönség számára találták
ki, hanem elsősorban a gyárak dolgát akarták megkönnyíteni vele.
BitStreammel olcsóbban lehet CD-játszót építeni.
A kimeneti feszültség egy picivel nagyobb a szabványos 2V-nál, de
annyi baj legyen. A kimeneti impedancia rendben van. A linearitás
tisztességes, nincs mit hozzáfűznünk.
A frekvencia-jelleggörbe szép, az ideálistól mindössze 0,1dB-vel
tér el, a specifikáció ±0,05dB-t ad meg - ha nagyon akarjuk, a kettő
ugyanaz. Áthallási csillapításra 1kHz-en 100dB-t adnak meg, nekünk
csak 87-et sikerült mérnünk. Furcsa módon egyik irányban (bal -> jobb)
a magasabb frekvenciák felé javulnak az értékek, a másik irányban
(jobb -> bal) mindvégig 90dB alatt maradnak. Egyébként ennyi is
tökéletesen elegendő. Más kérdés, hogy a specifkációban olyan szépen
néz ki a kerek 100-as szám.
A jel-idegenfeszültség arány átlagos, a jel-zaj arány jobb is
lehetne, elmarad a specifikált 100 (megint!) dB-től. A jobb
CD-játszókon ennél magasabb értékeket kapunk, de ebből nem kell
messzemenő következtetéseket levonni az 1 bites technikáról, ugyanis a
97dB, amit mértünk, pillanat-állj üzemmódban sem növekszik.
Feltehetőleg a kimeneti fokozat zaját mérjük. A dinamikatartomány
viszont igen széles, jócskán meghaladja a specifikációt.
Az intermodulációs torzítás nagyon alacsony, csak azt nem értjük,
hogy (a specifikáció útmutatása szerint) miért kéne ezt a paramétert
1kHz-en mérni, amikor ez kétjeles mérés. A különböző frekvenciákon és
különböző kivezérlési szinteken mért harmonikus torzítások szintén
alacsonyak.
A hibajavító rendszer megfelelően működik. A hozzáférési idő
rövid. Végül nézzük meg az oszcillogramokat. Teljesen szimmetrikus,
szabályos jelalakokat kell kapnunk, ugyanis az új technikának
egyebeken kívül éppen abban áll az előnye, hogy elmaradhatnak a nagy
meredekségű hangfrekvenciás szűrők, amelyek elronthatják az
impulzusátvitelt. És az impulzusfotók (4-5.) tényleg teljesen
szimmetrikusak.
Csak hát a régebbi, multibites RCD-855 impulzusfotói is
tökéletesen ugyanilyenek, mint ezt a 6-7. kép szemlélteti. Sőt,
ugyanilyen impulzusátvitelt mértünk már a Philips CD 210-en is. Igazán
szerettünk volna mérhető különbséget találni a régi és az új technika
között, de ez lehetetlen: a CD-mérőlemezeken egyelőre nincs olyan,
kritikus mérőjel, amellyel különbséget tehetnénk a multibit és az 1
bit között. A mérőkorongokat tudvalevőleg ugyanazok gyártják, akik a
CD-rendszert feltalálták és elterjesztették: a Sony és a Philips.
Eddig bizonyára nem állt érdekükben olyan tesztprogramot árusítani,
amellyel túlzott mélységekig lehetne analizálni a CD-játszók igazi
képességeit. Talán majd most. Talán éppen most szerkesztik azt a
mérőlemezt, amelyről olyan adatokat nyerhetünk, hogy azokból világosan
kiderül az 1 bites technika előnye. Mint a szabóműhely kirakatába
kitett két nadrág: "ilyen volt... és ilyen lett".
Szeánsz
A BitStream-Rotelt először természetesen etalonunkkal, a Denon
DCD-820-szal vetettük össze. A Denon mellett szól a kinézete,
praktikuma, sok szolgáltatása, a Rotel mellett az újszerű technika. A
CD-játszókat egyszerű (=idehaza gyártott) fémállvány+falapon helyeztük
el. Program: Carmen nyitány, Opus3 (dél-amerikai népzene), Bill Haley:
Rock Around The Clock, Beethoven 5. zongoraversenye (Brendel), és mint
"komplex tesztműsor", ismételten opera: a Carmenből most a
gyermekkórus és az azt követő kis instrumentális intermezzo az I.
felvonás elejéről.
I. Rotel RCD-865BX és Denon DCD-820
Rotel RCD-865BX. A Rotel a jobb. Szebb magasak (bár ez sem az
igazi), a tere is nagyobb. Feszesebb hangzás. A részleteket jobban
leköveti. Talán a mélyei is jobbak. A hangzáson itt is fátyol van - de
ez a fátyol vékonyabb.
Pálfordulás történt velem, ezt a gépet előbb tompábbnak,
színtelenebbnek éreztem, a közepét keménynek, a magasait keveselltem,
és úgy éreztem, emiatt jobbak a mélyei. Nem tudtam megszeretni. Később
egyre több minden megtetszett belőle. Végül a zongoránál döntöttem:
ott ez sokkal jobban tetszett, a vonósai is lényegesen zeneibbek. Több
részlet, finomság, ami a másik gép hangjából hiányzik.
Az operán a Rotel előbb komorabb, de mintha magasabbra menne.
Később: erőteljesebb, nagyobbat szól a beütéseken. Meghökkentő, hogy
ez még Bill Haley-n is mennyire kijön. Sokkal mélyebbre megy, csak nem
puffan. Magasban is jobb, magával ragadóbb, "leköveti a zenét". A
vonósai egészségesebbek, markánsabbak. A Carmen gyermekkórusán
egyértelműen jobb, magasban-mélyben egyaránt, és itt sokkal jobb a
térhatása is, levegősebb mint amikor jobb pickup szól egy jobb
lemezen.
Ma én vagyok a hülyegyerek, ellenvéleményem van, ha nem is vagyok
eléggé eltökélt. Szóval, ez a hang teltebb, lágyabb, de zártabbnak
érzem, valahogy olyan nyomott. Sötétebb tónus. Az Andok-zenén is kissé
tompa, szubjektív magashiány, de azért változatlanul lágy, civilizált.
Popzenén több mély (anélkül, hogy a szólam emiatt követhetőbb volna),
koncentráltabb, de tolakodóbb is. A magasak nem igaziak. Beethovenen
kifejezetten fojtott, zsíros. Túl meleg tónus. Sziszegő magasak,
forszírozott, mesterséges zengetés. A zongora szanaszét és mindenütt.
Nem tudom, mi hol van. Nem tetszik. Carmenen másodszorra: meleg
hangkép, a középtartomány erősebb, a távoli hangok kivehetőbbek, a
basszusszólam erősebb. Kicsit a nyakamba esik minden, ez hatásos, de
nem az igazi. "A fejemben szól."
Az etalon. Néhol jobb mélyek, de hátha csak a magashiány miatt
érzem így? Talán levegősebb is, de ebben sem vagyok biztos. A magasai
nem csengenek ki, egy kis tompaságot érzek. A zongora fura, a hegedű
sem igazi. Az egész hangzást fátyol fedi. A dinamikai tartomány
kisebb.
Elsőre levegősebbnek, nyíltabbnak éreztem, dinamikusabbnak is, de
a Carmenen (másodszorra) nem nyerte el a tetszésemet.
Kezdetben szimpatikus, nyíltabb, középmagasban cseng stb. Az
Andok-zenén minden megfordult, a Denon diszkréten "elmuzsikál", de
kisebb a dinamikája. A rockon is csak "elzenélget". Általában nem
érzek durva hibákat, de nem annyira jó, mint a másik.
Az operán derűs, kellemes, nyílt. Kissé hűvös tónus. Mérsékelt
sávszélek. Andok: ismét hűvösebb, kissé üres, de élénkebbnek hat,
majd: kissé fakó. Energiahiány. Bill Haley-n az olcsó pop CD-kre
jellemző mosottság. Sávhatárolt. A mélye nem leng ki, dohog. A
középsávban azonban elfogadható. Eléggé nyitott. Beethovenen
rendezettebb, nyugodtabb, hallgathatóbb. Inkább csak hiányzik belőle
valami, de sokkal-sokkal tágabb. A tere szabadabb. A zongora magas
hangjai csengőbbek, tisztábbak, konkrétabbak és mégis lágyabbak,
természetesebb hangzás. Carmenen másodszorra kissé vérszegény, de
tiszta, tágas színpad. Itt azért már nem nyer.
Számszerűen három határozott szavazat a Rotel mellett és egy
határozatlan voks ellene. Ezt az eredményt tehát eléggé meggyőzőnek
érezzük. A BitStream teszi e vagy sem, a Rotel RCD-865BX valószínűleg
határozottan jobb a Denon DCD-820-nál. Határozottan - de nem minden
tekintetben. Arra gyanakszunk, hogy az egységesebb, lágyabb, mélyebb
tónusú hangképért egyelőre némi dinamikai veszteséggel fizetünk.
II. BitStream Kontra Multibit
Az 1 bites készüléket most a saját elődével, a 16 bites Rotel
RCD-855-tel hasonlítjuk össze. Emlékeztetjük az olvasót, hogy ez a gép
Angliában nagy sikert aratott, nemrég 3 magazin is ajánlotta, mint
Legjobb Vételt.
BitStream. Sokkal nagyobb a tere. Finomabb hangzás, de a mélyei
keményebbek, nem eléggé definiáltak, kicsit összemosottak. A zongorája
igazibb, és más tekintetben is jobban tetszik. A két hangkép nagyon
hasonló, de ez a finomabb.
Nem találtam sok különbséget. Ez a gép magasban és mélyben kicsit
szerényebb. A nagyon halk részleteknél "piszkosabb a tű". Komorabb,
fedettebb, de szépen szól.
Olyan vagyok, mint egy ingadozó középparaszt. Kezdetben
egyértelműen jobb a BitStream, levegősebbnek tűnik, aztán egyre inkább
valami "stichet" érzek benne. Döntetlen.
Lágy, tompa, oldott, vannak energiái, de lehetne egy kissé
nyíltabb. A pánsípokon melegebb, teltebb, némi magashiány. A basszus
feltétlenül erősebb (bár nem feltétlenül mélyebb), a tér zártabb. A
hangképből hiányzik minden érdesség - olyannyira, hogy tényleg
hiányzik. Van egy komor színezete. Egyfajta nyomottság. A rock már jól
együtt van, nem esik szét, erős basszus, felül inkább a középsávot
hallom, a cintányér dominál, de nem eléggé eleven. És hiányolok belőle
egy kis távolságtartást is. A zongoraversenyen a vonósok hallatlanul
lágyak, zeneiek, a szólista azonban ismét túl zárt, színtelen. A
tranziensek lassúak. Így is hallgatható, muzikális, de azért jól érzem
rajta, hogy valami veszendőbe ment. A végén az operán ismét minden
nagyon együtt van, de a tranziensek lelassultak.
Multibit. A mélyei jobban lekövethetők. Kisebb tér, de
szimpatikus, nincs vele semmi baj.
Mint mondottam, nagyon hasonlók, de ez tetszik jobban. Könnyedebb,
több részletet hoz ki, lendületesebb, talán mélyebbre is megy. Nagyobb
energiákat mozgat meg. Közelebb a valósághoz.
Valahol Bill Haley táján kiderül, hogy egyértelműen jobb magasban.
Innen kezdve ez tetszett jobban. Beethoven csengőbb, középtől felfelé
feltétlenül szebben szól. A gyermekkóruson is. Mindent egybevetve
döntetlen.
Hasonló tónus. Kicsit érdesebb, üresebb, de nem kellemetlen.
Kezdetben keveselltem a basszusát. Viszont eleven. Az Andok-zenén
kiegyenlített, definiáltnak érzem, a pengetett húros hangszerek
tisztán kijönnek, más részletek pedig eltűntek. Rockzenén magasabb
tónus. Levegősebb. Könnyebb fajsúlyú, de nyitottabb. A magastartománya
szerintem ennek élvezetesebb. A zongoraverseny kiegyenlített, nyílt,
arányos, kicsit reszelős, enyhén sávhatárolt. Operán, másodszorra:
közvetlenebb, derűsebb, nyíltabb, lehet, hogy sávhatárolt, de a
tranziensei jobbak, a zene valahogy "könnyebb a fülnek".
Számszerűen 2,5:1,5 a régi technika javára. Amiből (ha nem
tévedünk) két dolog következik. Először, hogy a Rotel RCD-855 tényleg
nagyon jól sikerült gépezet, méltán lett Best Buy Angliában.
Másodszor: a BitStream nem csodaszer, amelyet (egy-két IC formájában)
csak be kell építeni a CD-játszóba, és akkor már minden csupa béke és
boldogság. A BitStream-elektronika ígérete első, felületes
benyomásaink alapján valamiféle megnyerő lágyság, puhaság, egységesség
a hangképben, amelyért azonban (egyelőre?) a magastartomány
eltompulásával, a tranziensek lelassulásával kell fizetni. De nem
vagyunk ellendrukkerek. Örülnénk neki, ha az 1 bites technika
fejlődésképesnek bizonyulna, erényeit megtartaná, hátrányait
kiküszöbölné. A haza javára, a magad hasznára, jegyezd meg ezt a
hangképet.