Hetedhéthatár |
Legutóbbi számunk lapszemléjében arra vállalkoztunk, hogy
bemutatjuk Olvasóinknak az összes brit hifi magazint, szám szerint
hetet, augusztusi kiadásuk alapján. Ennél jobb időpontot nem is
találhattunk volna, ugyanis a hetedik magazin, a Which CD azóta
megszűnt, feloszlott az űrben. Maradványait összeszedte és magába
olvasztotta a Hi-Fi News & Record Review, és e fúzió tényét a
címlapján is feltünteti, amennyiben a fejléc alá odabiggyeszti, hogy
"a Which CD-vel" (van kiegészítve); valójában csak helyet ad a másik
magazinból átmentett hanglemez-slágerlistáknak és a CD-játszókról
összeállított adatbanknak, összesen 7-8 újságoldalon.
Egyébiránt: a jövőben is megmaradunk eddigi forrásainknál, a
HFN/RR-nél és a HFA-utód Audiophile-nél, de mostantól kezdve átvesszük
még a What Hi-Fi?-ből is a érdekesebb csoporttesztek eredményét.
Alkalmanként szemlézni fogjuk az amerikai Audio-t is.
HFN/RR
1990 szeptember
* Négy olcsó japán erősítő a brit füleknek: Rotel RA-820BX4 és
RA-840BX4 (190 és 250), valamint Pioneer A-300 és A-400 (180 és 230).
Richard Black szerint nincs valami fene nagy különbség köztük, nem
rosszak, de a Rotelekkel vigyázni kell, mert nincs rendben az abszolút
fázisuk. A fono rész és a teljesítményerősítő is fázist fordít,
következésképpen a vonalbemenet invertál; ha CD-t hallgatunk, a fázist
mindenképpen rendbe kell hozni. De még LP-hallgatáskor is célszerű
visszafordítani a fázist, egyszerre mindkét csatlakozási ponton: a
fonobemenetnél és a hangszóróknál.
* Miután a tesztrovatban nem volt analóg lemezjátszó, a rövid
tesztek között Ken Kessler eljátszogat az Oracle Delphi MK IV-gyel
(kiviteltől függően 1450-1950). "Valahányszor kipróbáltam egy-egy
újabb Oracle-t, mindegyiket jobbnak hallottam az előzőnél. Az MK IV is
feltétlenül jobb az MK III-nál, és valahol a Roksan és a Basis között
helyezkedik el. Ez marad az én referencia-gépem abban a magas
árkategóriában, amelyben azért még nem lehet királyságot vásárolni.
Olcsóbbik, egysebességes változatában rendkívül jutányos vétel."
Roksan fölött, Basis alatt: Oracle Delphi Mk IV. HFN/RR, szeptember
* Ben Duncan BitStream-építésre buzdítja az öntevékeny olvasókat.
A részleteket hadd ne adjuk közre.
* A hírrovatból: Amerikában beperelték a Sony céget, amiért a DAT
magnót bevitte az USA-ba. A Sony nem az egyedüli importőr, de a
DAT-zenekarban nyilván ő a prímás (prímás inter pares, azaz egyenlők
között az első), persze, hogy őt választotta céltáblájául a több mint
40 ezer dalszerzőt tömörítő Nemzeti Zenekiadók Szövetsége; szerinte a
digitális magnót arra találták ki, hogy megsértsék vele a szerzői
jogot. (Ezt a vádat a Washingtonban székelő "Magnósok Jogait Védő
Egyesület" rövidlátónak és céltalannak nevezte). A keresetet egyébként
a Zenekiadók által szponzorált felmérésre alapítják, mely felmérés
kimutatta, hogy a DAT-tulajdonosok - még kimondani is szörnyű! - a
készüléket arra szeretnék használni, hogy zenét vegyenek fel üres
magnókazettára...
Október
...a Sony azonban nem hagyja magát: "ha per, úgymond, hadd legyen
per". Mert miközben a világ türelmetlenül vár a Philips-féle Digitális
Kompakt Kazettára (DCC), a japánok már kidolgozták a maguk Micro
DAT-ját. Barry Fox a Technológia rovatban összehasonlítja a két
rendszert.
A Philips, mint ismeretes, arra törekszik, hogy a digitális
jeleket a világszerte elterjedt kompaktkazettán rögzítse. A DCC
hátrányai: az alap-specifikációja gyöngébb, mint a CD-é (erre máris
mindenki felhúzza a szemöldökét!), a műsoridő is csak félannyi, a
kazetta csak az egyik irányban játszik. Kettős fejkészletre van
szükség (külön író, külön olvasófejre), és ezeket a speciális
magnófejeket nehezebb gyártani, tehát drágábbak. A magnószalagnak
feltétlenül igen jó minőségűnek kell lennie, és még így is nehéz a
lassan mozgó szalagot rajta tartani a fejeken. S végül, de nem utolsó
sorban: a gép nem lehet kisebb a jelenlegi kazettás magnóknál, hiszen
ugyanazt a kazettát használja, mint azok.
"Noha némely hanglemezgyárak (a Philips-szel szoros kapcsolatban
álló Polygram, Warner stb.) támogatásukról biztosították a DCC-t, a
mérnökök úgy vélik, hogy ha valóban szükség van egy olcsó, apró,
könnyű, kompromisszumos (mérsékelt minőségű) digitális rendszerre,
akkor az bizonyára a Sonyé lesz" - jelenti ki Fox, és rátér a Micro
DAT ismertetésére. Ez radikálisan új technológia, postabélyeg nagyságú
kazettán rögzíti a digitális jeleket. A forgófejnek nem kell többé
hűségesen követni a sávokat: a Sony egy úgynevezett "nem-követő" (!!!)
rendszert fejlesztett ki, ennek az a lényege, hogy lejátszáskor a
fejeket kétszeres sebességgel forgatják, betakarítják a szalagról az
összes digitális kódot, amely a fejek útjába akad, kiválogatják a
hasznos jeleket a nemkívánatosak közül, visszaállítják az időrendet
stb. A Micro DAT rendszer tehát nem annyira a precíziós mechanikán,
mint inkább a kifinomult elektronikán alapul. A készülék ennélfogva
sokkal kisebb és sokkal olcsóbb lehet a DCC-nél. A tejdob átmérője
mindössze 14,8mm, a magnószalag 2,5mm széles (az RDAT-é még 4mm), a
kazetta mérete 3x2x0,5cm - és még így is két teljes órányi műsort
képes rögzíteni, 12 bit felbontással, 15kHz határfrekvenciával, szóval
úgy körülbelül URH-minőségben.
"Napról napra valószínűbb, hogy a Philips új fegyvere, a DCC már
csak afféle döglött gránát - holott még be sem vetették."
(Mindazonáltal: a fejleményeket majd figyeld a decemberi lapszámban.)
Micro DAT: a kazetta alig nagyobb a 100 yenes érménél. HFN/RR,
október
* Ez nagyon jó játék, és még kulturálódni is lehet rajta. A
HFN/RR-ben egyszer már megszólaltatták James Boyk amerikai
zongoraművész-hangmérnököt, akinek saját lemezcége is van, a
Performance Recordings. Ken Kessler most bemutatja Boyk legújabb
lemezét: The Performance Recordings Demonstration Of Stereo Microphone
Technique (PR-6), ez rövid zenei részleteket ismételget nem kevesebb
mint 18 különböző mikrofonállásban és/vagy különböző
mikrofontípusokkal. Ha jól értjük, ez az album LP-n is és CD-n is
kapható, de egyelőre csak Amerikában (és fogalmunk sincs, mennyiért).
A cím, ha netán valakit érdekel: Performance Recordings, 2135 Holmby
Avenue, Los Angeles, Cal 90025, USA.
* A Rock Reference lemezjátszót (az Excalibur karral 2690) maga a
szerkesztő, Steve Harris veszi kézbe. Az etalonok maguktól adódnak:
"A jelenlegi árakon a Rock kissé drágának látszik a legerősebb
brit vetélytársakhoz, a Linnhez és a Roksanhoz képest, és nehéz volna
azt állítani, hogy a kettő közül bármelyiket is megverné minden
tekintetben - habár hozzá képest mind a kettő színezetten szól.
Hiányzik viszont belőle akár a Linn magas színvonalú kommunikációs
képessége, akár a Roksan elnyomhatatlan élénksége. Másrészt,
hallatlanul megfogott basszusával olyat tud, amit a másik kettő nem;
ez a basszus csak a nagy tömegű ezoterikus lemezjátszókra jellemző...
Ha már mindenáron meg kell alkudni precizitás és muzikalitás között,
akkor a Rock kihívóan precíz. Mint a CD - és ez nem feltétlenül
pejoratív ítélet."
* Ken Kessler összeszedi minden matematikai tudását, összead,
szoroz, gyököt von, hogy 3000 fontsterlingért olyan hifi-berendezést
válogasson össze, amely precízen, semlegesen muzsikál, azonfelül nagy
dinamikával és igazi sztereofóniával szólal meg szóval, mindenképpen
felülemelkedik a középhifin, már csak igazi High-Enddel lehetne
megverni. És lehetőleg brit legyen. Kessler ugyanis amerikai, rajong a
tengerentúli ezoterikákért, és ezt az olvasók gyakran felróják neki.
"Pedig mennyit küzdöttem a brit Celestion 3-ért, az LS3/5A-ért, a
Croftért..." - mondja Kessler, szemét az égre emelve. Íme, az ő
tippjei.
"A CD-játszó úgyszólván magamagát kínálja: az Arcam Alpha (349)
annyira zenei hangú, amennyire csak lehet ebben az árkategóriában.
Sávszéleken egy kissé lágy a hangja, de ez sem feltétlenül rossz
dolog. A lemezjátszót nehezebb volt kiválasztani. A Regával nem lehet
konkurálni, de szerencsére itt egy olcsóbb variációja, a Moth hangkar,
a Moth saját futóművén 275-ért. Az Audio-Technica AT-F5 hangszedő
kevés pénzért sokat kínál, finom, részletező, teres, jól követ; még
jobban működik a Stilton Audio által módosított változata (ráadásul az
már britnek nevezhető), 149 fontért. A csöves Croft Micro II S
előerősítő nagyon megér kétszáz fontot, az 50 fonttal drágább Micro II
Aval szemben pedig Kessler szerint esélytelen minden előerősítő 1000
font alatt. A Denon POA-4400A monoblokkoknak 599 font párja, de akár
háromezerért is kínálhatnák őket: lágyan, de dinamikusan szólnak, és
még szimmetrikus bemenet, valamint szintszabályzó is van rajtuk. Végül
az Acoustat Spectra 11 elektrosztatikus (hibrid) hangsugárzó a maga
1100 fontjáért a legvérmesebb várakozásomat is felülmúlja: felső
frekvenciái tiszták, édesek, kiterjedtek, a basszusa pedig erőteljes
(ha nem is teljesen kontrollált)."
A HFN/RR gyakran ír ki pályázatot, amelyen az olvasók megnyerhetik
valamelyik szponzor cég ajándékát, nívós hifi-készülékeit. Novemberben
(tehát a következő hónapban) a fent kiválasztott masinák lesznek
soron. Nem egészen világos, hogy a HFN/RR azért kérte el éppen ezeket,
mert Kesslernek ezek tetszettek, avagy megfordítva, Kesslernek azért
tetszettek éppen ezek, mert ezeket kapták meg a szponzoroktól.
Mindenesetre: "a nyertest felkérjük, írjon kritikát a készülékekről,
és döntse el, igazam volt-e vagy sem".
"Két dolgot jóelőre tisztázni kell. Először is senki, de senki ne
próbálja meghallgatni ezt a berendezést, amíg legalább 24 óráig nem
volt bekapcsolva. Másodszor: a tulajdonos egy héten belül utálni fogja
a kettős monó hangerőszabályzót...úgy, ahogyan én is utálom..."
A 3000 fontsterlinges szuperláncnak Denon a vége és Acoustat a
legvége. HFN/RR, október
* Öt egy bites CD-játszó: négy olcsó és egy drága. A Rotel RCD 865
(300) mindössze 44%-ot kap, holott az elődét, a multibites RCD 855-öt
55%-ra taksálták. A Sorra CDP 790 (200) 34%-ot kapott, a Yamaha CDX
930 (350) még szánalmasabban szerepelt, az ő képességeit Collomsék
csupán 31%-ra becsülték. A Philips CD 850 (400) viszont minden
tekintetben felülmúlta a többieket, azonkívül a saját elődét, a CD
840-et is. "Átlagban 60%-ot kapott, de némelyek jóval többet, mások (a
ritmus-megszállottak) jóval kevesebbet adtak rá". Végül a
nyálcsordítóan szép Marantz CD 11 (2000) mindössze 56%-ot tudott
összeszedni, nem többet, mint a régi multibites CD85. Nem mind arany,
ami BitStream? (A Rotel RCD 865 javított változatát, az RCD 865BX-et
lásd sztárfotónkon. A Szerk.)
A régi nóta; "az egyik precízebb, a másik zeneibb". BitStreames
Philips CD850 és Arcam Alpha. Audiophile, december
* Másoknak viszont igenis sikerül aranyat kovácsolni az egybites
technikából. A Meridian 602/603 futómű/előerősítővel egybeépített DAC
(3000) fergetegesen szerepelt a HFN/RR szeánszán. Még optikai
csatlakozással használva is 96%-osnak ítélték ott, ahol a Wadia 2000
reprezentálja a száz százalékot, hagyományos (tehát nem optikai)
kábellel pedig 113%-os eredményt ért el, vagyis referenciagéppé lépett
elő. (Hogy minden azért mégse stimmeljen, a DAC-cal egybeépített
előerősítő LP-ről 50%-ot, line bemenetről 56%-ot produkált.
* "Végy egy sikeres minidobozt, és hajtsd rajta végre a
következőket: 1. Növeld a méretét, 2. Növeld az árát, 3. Növeld a
minőségét annyira, hogy az áremelést indokoltnak tüntethesd fel." Íme
a receptúra, amelyet minden hangszórógyár ismer, s amelynek most a
Celestion 5 hangsugárzót, a kis 3-as utódát is köszönhetjük. Nagyobb a
réginél, drágább is (110 helyett 150) vajon jobb is nála? Ken Kessler
szerint nem. Az új doboz talán "nagyobbat szól", de semmiképpen nem
muzsikál annyira precízen. Azonkívül túl fényes a hangja.
Az lehetett a baj, magyarázza Kessler, hogy a Celestion 3-as annak
idején túlságosan jóra sikeredett.
"A csodát nem sikerült megismételni." Celestion 5. HFN/RR, október
November
A szerkesztői jegyzetekben Steve Harris röviden regisztrálja ama
hanglemeztörténeti eseményt, hogy van már olyan CD, amelynek
műsorideje átlépte a 80 perces határt (Virgin Classics:
Csajkovszkij/Dvořák-szerenádok). "De ez még mind nem elegendő. Ne
feledjük: a Walkür második felvonása teljes 100 percig tart!"
* A képen látható mikroszkópot az apjától örökölte a
tűgeometriájáról és kábeleiről nevezetes hollandus; a papa hangmérnök
volt, még a világháború előtt, és viasz mesterlemezeket vizsgálgatott
vele. Az interjúban, melyet a HFN/RR készít AJ van den Hul-lal, sok
érdekes technikai részletről esik szó (kábelek átvitelének
spektrum-analízise, Kereszt-Kristályos Torzítás stb.), a lényeget
azonban a következő idézettel szeretnénk megvilágítani:
"Valahányszor hangszedőt konstruálok, az az első dolgom, hogy
felteszem egy Elly Ameling lemez befutó barázdájára. Ha a lemezzaj
nagyon lágy és nagyon finom, és egyszerre jön minden irányból, tudom,
hogy jó úton járok."
Körülbelül itt tart a mérnöktudomány.
"Ha a lemezzaj nagyon lágy és nagyon finom, és egyszerre jön minden
irányból, akkor tudom, hogy jó úton járok." A. J. van den Hul a papa
mikroszkópjával. HFN/RR, december
* A címlapon az SME lemezjátszó-futómű, amely "30 év konstruktőri
gyakorlatát testesíti meg, 40 kilót nyom és csaknem 10 ezer fontba
kerül". Ekkora tekintély ellenében több kritikust kell felvonultatni,
és a HFN/RR így is tesz, amennyiben Martin Colloms hadállását további
négy szakíróval erősíti meg.
Étvágygerjesztőnek először Ken Kessler ír a gépről mindenféle
szépeket, dicséri hallatlanul magabiztos egyenfutását, zenei
részletezőképességét stb. stb., de azért mégiscsak oda lyukad ki, hogy
ez bizony nem extraklasszis lemezjátszó, és alulmarad (mondjuk) a
Basis-szel szemben. "Nem mondom, hogy ne volna muzikális, de olyan,
mint egy precízen játszó német fúvószenekar egy csapat New Orleans-i
utcai zenész ellenében..."
Colloms hűvösnek, kissé "jegesnek", CD-szerűnek nevezi az SME
futómű hangját, s hozzáteszi, hogy tiszta hangképe ráadásul nem is
őrződik meg a komplex zenei passzázsokon. A basszusa sem elég stabil,
és mintha folyton le volna maradva a hangkép egészéhez képest. A zene
precíz, ünnepélyes és számító, ahelyett, hogy közlékeny, érzelmes,
megragadó volna. "Olyan lemezjátszók, mint az LP12, a PT TOO és a
Roksan - ismert hibáik ellenére - képesek rá, hogy megragadóak,
expresszívek, dinamikusak, közlékenyek legyenek." Minthogy ezek a
gépek csaknem hússzorta (!!!) olcsóbbak, az SME ezzel a revüvel
gyakorlatilag agyon van lőve.
Hogy jogos önvédelemből, azt további három tanú igazolja: Chris
Bryant, Christopher Breunig és Steve Harris mind elhozták a saját
lemezeiket, és nagyjából-egészéből ők is ugyanazt hallották. Az SME-t
annyiféle berendezéssel kombinálták, hogy azok csak két teremben
fértek el!
Ha már egyszer nem lehet harangozni (mert a harang nem szól
szépen), minek bajlódjunk a harangöntés részleteivel. Azokról tehát
csak távirati stílusban szólunk. Az SME futómű, mint a fényképen is
látható, kettős lapra van felszerelve. Az alaplap alumíniumöntvény
plusz vastag csillapítóréteg. A felső lap még vastagabb
alumíniumöntvény (a csillapítórétege is vastagabb), precíziós
gumiszálakon függ, lengése 2-3Hz-re van hangolva és folyadékkal van
csillapítva ("Zero Q"). A két sasszit külön kell vízszintbe állítani
(á la Roksan), a tányér két részből áll, ezek valami plexiszerűséggel
vannak csillapítva, összeadott súlyuk 7,8kg. A csapágytengely átmérője
19mm, hossza 170mm, tűrése 1µm, és kétféle különleges olajból kevert
koktélban forog. A meghajtás elektronikus, a két és fél kilós
motoregységet rugalmasan építették rá az aljlapra.
Hiába van felfüggesztve szilikongumi-harangokra, az SME lemezjátszó
nem harangozik elég szépen. HFN/RR, november
* Interjú a Philips egyik marketingmenedzserével, akinek az a
feladata, hogy egyebek között BitStream-IC-ket adjon el a
japánoknak...szóval, ő csak tudja, mire jó az új 1 bites technika. Itt
csak a beszélgetés zárórészét idézzük, ahol is a riporter arra kérdez
rá, mi a helyzet az Analóg/Digitális oldalon, azaz a
stúdiótechnikában. A válasz:
"Ott még több előnye van a BitStreamnek; ez az előny főleg a magas
frekvenciájú és az alacsony szintű jelek feldolgozásában érvényesül, s
különösen akkor, ha nemcsak (felvételkor) az A/D, hanem (lejátszáskor)
a D/A átalakító is BitStream-rendszerű. Demonstrálni tudjuk, hogy
ilyenkor a hangminőség sokkal kellemesebb, sokkal inkább "analógos",
tovább lehet hallgatni, kevésbé fárasztó. Japánban már kapható is
olyan CD, amely BitStream-technikával készült: Nippon Phonogram és
Philips Classics."
* DAT-magnó: a Denon DTR-2000 (800) - ez a gép már tízszerte
olcsóbb annál a Nakamichinél, amely annak idején körbelátogatta a
világ hifi-magazinjainak címlapjait, szóval: ezt már emberi
fogyasztásra szánták. "800 font? Ennyiért még egy Revox B77-et se
lehet vásárolni!" Ez igaz, mondja Trevor Butler, de a Revoxon
külön-külön is lehet dolgozni a párhuzamos sávokra, a DAT-tal ez
egyelőre még nem megy, az orsós magnó több kreativitást engedélyez
tulajdonosának.
* Olcsó multibit CD-játszók: Aiwa XC-777 (200), Marantz CD40 (200)
és Yamaha CDX-730E (230). Hangminőségük, rendre: 42%, 50%, 39% -
megint a Marantz (és a Philips-klán) nyert.
* Írni és olvasni is tud a Kenwood cég CD-játszója, jobban mondva
CD-WO rendszere, amely alapállásban enkóderből (DA-7000),
felírókészülékből (DD-7200) és PC-egységből tevődik össze (eddig kb.
13 ezer font); az alaprendszert ki lehet egészíteni U-matic
hifi-videóval és processzorral, A/D átalakítóval, ROM-mal, CD-I
formázóval, CD grafikai szerkesztővel stb. stb. Jelenlegi formájában
nyilván nem a hifistát, hanem a stúdióembereket kívánja kiszolgálni.
Paul Miller azért eljátszogat vele, felvételt készít különféle
CD-kről, és azt állítja, hogy a hangminőség figyelemreméltóan hűséges
maradt az eredetihez, sőt, helyenként "még jobban is szólt annál",
amit úgy kell érteni, hogy a magasak tisztasága megmaradt, a
mélytartomány viszont kellemesen feldúsult, különösen a gitárhangokon.
(Ezt az effektust mi is ismerjük, analóg magnófelvételeken is fellép -
bizony, ez torzítás.)
"A megfizethető és jól kezelhető CD-R egyelőre még messze van, de
most a Kenwood CD-WO rendszer egy lépéssel közelebb hozta."
A Kenwood CD-WO rendszer "tolla", a DD-7200. "A megfizethető és jól
kezelhető CD-R egyelőre még messze van..." HFN/RR, november
* További tesztek. Meridian 206B (900); a normál 206
BitStream-változata. Jobb a réginél. KEF C45 hangdoboz (200); nem
valami nagy szám. JVC XL-V231 egybites CD-játszó (150); semmi különös.
December
* A hírrovatból: itt a DAT-Walkman, a Sony TCD-D3. Brit ára még
nincs, Japánban 98 ezer jenbe kerül (kb. 380 font, de mire áthajózik
az óceánon, öt-hatszáz is lehet belőle). A gépecske mérete kb.
85x40x120mm, súlya 420 gramm. Az átalakító 1-bites, és be van építve
az SCMS másolásgátló rendszer (másolatok továbbmásolását tiltja).
* Időről időre valaki nekiáll szubbasszussugárzót tervezni. Így
volt ez már a hatvanas években, aztán a hetvenesekben, a
nyolcvanasokban, és valószínűleg a kilencvenesekben is így lesz. A
szubbasszussugárzó: nyomasztó probléma, akkor is, ha van, akkor is ha
nincs. Ezúttal Richard Lord mutatja be legújabb produkcióját,
Monochord néven. Ez egy kb. 3,5 méteres labirintus, 350mm átmérőjű KEF
B300B hangszóróval. A szerző a transmission line-ra esküszik, 1970 óta
számos konstrukció leírását publikálta. Az a lényeg, mondja, hogy a
méreteket nemigen lehet, de nem is szabad csökkenteni, a labirintust
nem szabad túlságosan összehajtogatni, mert csökken a hatásfoka,
azonkívül csőrezonanciák is fellépnek. És a keresztmetszetét sem
szabad csökkenteni, különösen a hangszóró közelében nem, ott
feltétlenül meg kell hagyni a teljes membránátmérőt; a labirintus
későbbi szakaszai aztán már enyhén elkeskenyedhetnek. A megoldás: a
hangládát valamiféle ülőalkalmatosságnak kell álcázni. És lőn. "Amikor
nekikezdtem a tervezésnek, a feleségem nagyon morgott (ki ne értené
meg?), de látván a kész terméket, megenyhült." És: "A jövő hónapban a
konstrukció részleteit is publikáljuk."
Akit Lord ötlete túlságosan fellelkesítene, gondolja meg, hogy a
jó szubbasszussugárzó még csak az egyik fele a dolognak. A másik,
valószínűleg nehezebb fele: az az elektronika, amellyel a
basszusregisztert csatlakoztatni lehet a fő rendszerhez.
Lássuk a medvét. Vagy a kutyát. Vagy a kislányt. Csak a Monochord
szub-basszussugárzót ne lássuk. Azért van beleépítve a kanapéba.
HFN/RR, december
* Barry Fox (a Technológia rovatban) legutóbb elparentálta a
Philips digitális kompaktkazettát, most azonban arról tudósít, hogy az
új rendszer "megvan", és 1992-ben forgalomba kerül. A hollandok azt
ígérik, hogy feltétlenül olcsóbb lesz az R-DAT-nál; várhatóan 5-600
font lesz az ára. Egyelőre nagy diplomáciai játszmák zajlanak akörül,
hogy melyik gyár áll rá a DCC-re és melyik marad az R-DAT-nál. Addig
is néhány műszaki részlet a Philips Digitális Kompaktkazettáról:
Noha tradicionális abból a szempontból, hogy a felvétel oda- és
visszafelé a szalag fél szélességében zajlik, a kazettát nem kell
kivenni és megfordítani: a DCC-t eredendően oda-visszajátszósra
tervezték. A szalagsebesség marad 4,5cm/s, a műsoridő nem változik.
A fejek a szalagot 16 szegmensre osztják (8-8 párhuzamos szegmens
mindkét irányban). Ennyire alacsony szalagsebességgel még a 8
párhuzamos sávon sem lehet rögzíteni azt a körülbelül 2 millió bitet,
amely a CD-minőségű sztereofóniához szükséges. Új kódolási technikát
fejlesztettek ki, ezt PASC-nak nevezik (Precision Adaptive Sub-hand
Coding), és tulajdonképpen a digitális rádiózás mellékterméke. A PASC
processzor a már ismert 33, 44,1 vagy 48kHz-en végzi a mintavételt,
majd analizálja a jeleket, frekvenciájuk szerint. A hangfrekvenciás
tartományban precízebb munkát végez, több bitet "használ", a sávon
kívül viszont már trehányabbul dolgozik. A végeredmény állítólag
egyenértékű a 18 bites rendszerekkel.
A házi használatra szánt DCC-magnók mind digitális, mind pedig
analóg üzemmódban felvesznek, illetve lejátszanak (műsoros kazettát
is). A másolásgátló rendszer itt is az SCMS, amely megakadályozza
ugyan a másolatok továbbmásolását, azt viszont nem tiltja, hogy a CD-t
akár az összes barátunknak sorban felvegyük.
A Philips azt állítja, hogy a DCC-jelet gyári úton, nagy
szalagsebességgel is másolni lehet, úgy, mint az analógot szokás.
(Lásd Kígyó a tepsiben, HFM 1989/3. A Szer-k.) Ez nagyon fontos hír a
hanglemezgyárak számára, ugyanis az R-DAT kazettákat csak igen
körülményesen és drágán lehet nagy szalagsebességgel sokszorosítani.
* Most már talán be fogják ismerni, hogy a CD nem szól jól?
Merthogy most már lesz olyan CD, amely tényleg jól szól?
A japán Optrom cég a Mitsui petrolkémiai nagyvállalatnak egy
üzeme, 1986 óta gyárt CD-t. Legújabban olyan kollekciót küldözget az
újságíróknak, amelyben minden felvétel duplikát, és a két példány
abban tér el, hogy az egyiknek hagyományos polikarbonát, a másiknak
pedig különleges, "Amorf PoliOlefin" (APO) az alapanyaga. APO-ból
eddig is gyártottak hasonló terméket: számítástechnikai célra.
Az Optrom szerint az APO-ból készített CD műszakilag is minden
tekintetben különb a réginél, a hangminősége pedig fölényesen jobb:
tisztább magasak, masszívabb basszus, kevésbé visszhangos középsáv. "A
hagyományos CD hangja mesterséges, hiányzik belőle a lágyság,
szegényes a basszusa, tisztátalanok a magasai" - és ezt most nem az
"egyszemélyes" Koetsu vagy Stax vagy Micro Seiki állítja, hanem egy
petrolkémiai nagyüzem, amely már maga is milliószámra adott el
kompaktlemezeket.
A pudding próbája az evés, és ez különösen helytálló a High
Fidelityhez címzett vendéglőben, ahol minden szakács a fizika
törvényeire hivatkozik, mégsem tudnak megegyezni az ízekben. Szóval,
nem annyira az Optron cég kémiai okfejtései az érdekesek, hanem hogy
hogyan szólnak az APO lemezek. Ken Kessler szerint sokkal
transzparensebbek, "analógosabbak" a hagyományosnál, olyanok, mint a
csöves erősítő hangja a tranzisztorosaké után stb. stb.
Decembert írunk: a CD-barátok számára ajándékot hozott a Tél-APO?
* Új hangdobozmérési módszer: a Vízesés Diagram, amely a
hangsugárzók tranziens viselkedését térképezi fel, s afféle
"háromdimenziós" ábrát rajzol. Kell hozzá egy rafinált számítógépes
rendszer (MLSSA, becenevén Melissa), viszont nem kell hozzá
süketszoba. Martin Colloms először felveszi egy ismert, átlagosnál
jobb minőségű hangdoboz, a Spendor SP2-II vízesésdiagramját, majd
kipróbálja módszerét azon a hat brit hangsugárzón, amelyet egyébként
is tesztelnie kell: JPW Minim (80), Goodmans M100 (80), Arcam Alpha
(200), Creek CLS20 (200), Castle Winchester (1200), Monitor Audio
Studio 10 (1000). Íme a Spendor niagarája:
JPW Minim, Goodmans M100, Arcam Alpha, Creek CLS20, Castle Winchester,
MA Studio 10. HFN/RR, december
Ami a hangminőségüket illeti, a hat modell közül valószínűleg csak
a Creek éri meg az árát (ha jól olvasunk a sorok között).
* További tesztek. Luxman LV-92 erősítő (180); ennyiért megéri.
Pink Triangle LPT (azaz Little Pink Thing) lemezjátszó-futómű (350);
kompromisszumos jószág, bizonyos tekintetben jobb a Linn Sondeknél, de
nem mindenki fogja szeretni a hangzási balanszát.
A Kis Rózsaszínű Izé (Little Pink Thing). HFN/RR, december
* A DAT-magnó, önmagában, ma már nem újdonság. Újdonság viszont,
hogy már 550 fontért is lehet kapni. A Sony DTC-55ES-t Paul Miller
vizsgáztatja. Tulajdonképpen meg is dicséri: megvannak az előnyei,
megvannak a hibái, de végül is korszerű gépet kapunk józan áron,
"ugyanez a pénz holt tőke volna, ha egy 550 font fölötti kazettás
magnóba fektetnénk".
*
Audiophile
1990 szeptember
A címlapon látható Wadia WT-2000 CD-futómű Alvin Gold kezébe
kerül. Az árát nem mondja (annyit magunktól is tudunk, hogy a Wadiák
drágák), de sokrétű szeánszot rendez és tanulságos dolgokat mond.
"A CD-transzportnak nagyon fontos szerepe van, de erre csak a
Meridian 208 tanított meg bennünket. Hasonlóképpen ahhoz, amit annak
idején a Linn Sondektől tanultunk. A jó CD-futómű előnye ugyanabba a
nagyságrendbe esik, mint a jó LP-futómű előnye. A zenét valahogy
könnyebben lehet követni, az ember dobogni kezdi a lábával a ritmust
és így tovább. Mellesleg az értékes D/A átalakítók is ilyesfajta
változást hoznak."
"Érdekes, hogy akár a lemezjátszóknál, itt is elkezdték a
rezgéscsillapító játékot. A Wadia is kitalált egy fantázianevet a maga
rezgéscsillapító berendezéséhez (VRDS, azaz Rezgésmentes Merev
Lemezrögzítő Rendszer), ez utóbbi egy CD-nagyságú, enyhén homorú
alumínium-tányérból áll, amelyet jól rá kell szorítani a CD-re. Súlyt,
ennélfogva tehetetlenségi nyomatékot is ad neki, s ezzel - állítólag -
csökkenti a hibaarányt."
"A legjobb TEAC futómű eléri a Meridian minőségét, és ez az a
TEAC, amire a Wadia is épít. Ennek a mechanikának egyébként is
rendkívül alacsony a digitális lebegése ("jitter"), a Wadia pedig még
tovább javította ezt a paramétert. A tápegységet áttervezték, és még a
dobozt is különös gonddal építették meg, mondván, hogy a készüléket
körülvevő dobozban elektromágneses és termodinamikai áramlatok,
továbbá örvényáramok kavarognak. A TEAC és a Wadia között,
mindazonáltal, az a legnagyobb különbség, hogy az utóbbit kifinomult
üvegszál-rendszerrel csatlakoztatják a konverterhez. "Ez mind lehet
techno-misztikus süketelés, de - és ez a lényeg - a Wadia futómű Gold
szerint tényleg kivételesen szépen muzsikál. Kitágítja a dinamikát,
artikuláltabbá teszi az emberi hangot, az énekesek megjelennek a
szobában, immár nem olyanok, mintha elektronika szimulálná őket. A
részletek előtárulnak, a zenei architektúra egységesebb. Könnyebb
megkülönböztetni a vonósokon vagy a fúvósokon belül a rokon
hangszereket.
"Az a hit, hogy a CD-futóművek kizárólag mechanikai szerepet
játszanak, vagyis (ahogy a Quad mondaná) minden tisztességes CD-futómű
egyformán szól, éppen annyira racionális, mint akkor volt, amikor az
LP-futóművekre vagy az erősítőkre mondták ugyanezt. "És végül: "A
Wadia ugyan nem gyógyítja ki a CD-t minden betegségéből, de megengedi,
hogy figyelmen kívül hagyhassuk mindazt, ami a CD-vel nincs rendben."
* És mindjárt egy másik CD-transzport: a Technics SL-PA10 (450).
Talán nem éri el a Kenwood DP-X9010 minőségét (főleg dinamikai
tekintetben marad alul), de nem rossz készülék. Különösen jól működik
a Meridian 203 DAC-cal.
* Lényegében a CD-futóművekről szól Keith Howard e havi monológja
is: ravasz dolog a hifi-gyáraktól, hogy két dobozban adják el nekünk
ugyanazt, amit mi szívesebben vennénk meg egyetlen dobozban.
"Számoljuk csak össze, hány darabból áll egy szuper
hifi-berendezés: futómű, tápegység, légsűrítő a hangkarcsapágy
légpárnáihoz; előerősítő és tápegysége; tuner és tápegysége;
CD-futómű, DAC és tápegységük; aktív keresztváltó és tápegysége; három
monó végfok csatornánként; két hangsugárzó; két szubbasszus, Melyekhez
esetleg még külön hangszínszabályzó, térhatás-processzor és a jó ég
tudja, mi minden járul."
"Hogy az előerősítő jobban szól külön tápegységgel, meg a
CD-futómű is külön processzorral, ebben még lehet igazság, legalábbis
tízből kilencszer bejön a dolog, de miért ne csinálhatna valaki egy
príma előerősítőt vagy CD-játszót egyetlen dobozban?"
"A különálló DAC voltaképpen azért szól jobban, mert a nagy cégek
rutinból dolgoznak, fütyülnek a részletekre, hagyják, hogy helyettük
valaki más csinálja meg a házifeladatot - és az a valaki más végre meg
is csinálja. Semmi más oka nincs, hogy az egydobozos készülék miért ne
szólhatna eredendően ugyanígy. Hacsak fel nem fedeznek valami új
természeti törvényt, amely ezt indokolja. Valójában a többdobozos
módszer nem más, mint a rossz tervezés kritikája."
* Jimmy Hughes mostanában arról szeret írni, hogy a modern
hangsugárzók ugyan színezetlenül szólnak, de rosszak a tranzienseik,
nem tudnak "megszólalni". A régi időkben, a monó korszakban
kisteljesítményű csöves erősítőket használtak, következésképpen nagy
hatásfokú hangsugárzókra volt szükség. Amikor beköszöntött a
sztereofónia, egy nagy doboz helyett mindenki inkább két kisebbet
vásárolt; ezeket egyre nagyobb teljesítménnyel kellett meghajtani. A
hangerő helyreállt, a basszusátvitel helyreállt - a megszólalás
elevensége viszont odalett.
"A sztereofónia oda vezetett, hogy el tudjuk fogadni a sokkal
gyöngébb hangminőséget, anélkül, hogy rájönnénk a gyatraságára. Ha
tudni akarod, mire képes a berendezésed valójában, kapcsolj monóra, és
figyelj egyetlen hangsugárzó hangjára. Vajon be tudja-e tölteni a
szobát, kényelmesen, erőlködés nélkül, úgy, hogy minden hangszer
hangját tisztán ki lehessen venni?"
"Ne érts félre, nem azt mondom, hogy a színezetlenség nem fontos
senki (senki?) nem akar éles rezonanciákkal színezett, üreges, döngő
hangot. De kétségbe vonom, hogy ezt a problémát azzal kéne megoldani,
hogy a doboz belsejében sok-sok csillapítóanyagot helyeznek el, hogy a
könnyű papírmembránt nehéz műanyagokkal cserélik fel, hogy komplex
keresztváltókat terveznek, amelyek kellemetlen reaktív impedanciával
terhelik az erősítőt. A bajt csak a szőnyeg alá söprik."
* További tesztek. Pioneer A-400 (230): "minimalista" erősítő
ettől a cégtől, ki hallott már ilyet? Jimmy Hughes szerint egészen
kitűnő, itt-ott némi keménységgel a hangjában, de így is lényegesen
jobb például a QED A-270-nél. "A 3-500 fontsterlinges kategóriába
tartozhatna. Sőt, hallottam már rosszabbat 1000 fontért, számos
elő/végfokozattól is."
* Alvin Gold válasza egy popzenekedvelőnek a Kérdés/Felelet
rovatból: "...de térjünk vissza a CD-LP dilemmára. Ha egyszerűen csak
zenét akarsz sercegés és recsegés nélkül, válaszd a CD-t. De ha
tényleg ennyire odavagy a hatvanas évek popzenéjéért, akkor a CD-ben
nagyot fogsz csalódni. Ezt nem azért mondom, mintha CD-ellenes volnék,
hanem mert az ebből az időből származó popzenét gyalázatos módon
ültették át CD-re. Általában keményen és egyszínűen fog szólni, sokkal
öregesebben, mint az LP-újrakiadás."
LP után szomjúhozás a CD-sivatagban. Audiophile, szeptember
Október (nem érkezett meg)
November
A legnagyobb lelkendezés a Linn Lingót fogadja, a Linn Sondek
lemezjátszó-futómű új, immár a készüléken kívül elhelyezett
tápegységét. Az előző modelleket 514 fontért "átlingózzák"; ehhez bele
kell nyúlni a lemezjátszóba, és lebontani róla a régebbi, Valhalla
elnevezésű tápegységet. Az új, lingózott LP 12 ára jelenleg 1084 font.
A Lingo egyébként egy 16x7,5x33 centiméteres fekete doboz, hálózati
kapcsolóval az előlapján. Malcolm Steward szerint a Lingo "új
magasságokba emeli az LP12-őt", mi több: "ez a Linn cég legjobb
produktuma azóta, mióta az LP12 megpillantotta a napvilágot". (Mint a
következő hónapban kiderül, a Pink Triangle cég is piacra hozott egy
új tápegységet, PT és Linn Sondek futóművekhez. A szintén fekete
dobozkának a Pink Linnk nevet adták. Ahogy mondani szokás: ehhez pofa
kell.)
Régi nagyágyú, új ágyútalppal: "Lingózott" LP12. Audiophile, november
* Bonyolult vita bontakozik ki az új Philips BitStream IC, a 7350
körül.
Legutóbb ugyanis Bob Stuart (Meridian) azt nyilatkozta, hogy ez az
IC túl drága, semhogy érdemes volna alkalmazni az olcsóbb
készülékekben.
A Deltec Audio igazgatója erre most azt írja, hogy ők már
legolcsóbb, 300 fontsterlinges átalakítójukban is ("Little Bit") az új
IC-t használják, és ez a gép lényegesen jobb egyrészt a régebbi
Delteceknél, másrészt mindazoknál a DAC-oknál, amelyek még a régi
chipre épültek, "amilyenek a Meridianok".
Stuartnak megadatik a válaszadás joga. Kitart állításánál,
miszerint a 7350 (házi nevén BSDAC) tényleg csak drága masinákba való,
nem azért, mintha maga a chip sokba kerülne, hanem mert a BSDAC
egészen más módon működik, mint a régebbi chip (például digitális
szűrőt sem tartalmaz). Szimpla módon persze könnyű bánni vele: fogjuk
a 7350-as IC-t, kiegészítjük a Sony, a Yamaha, az NRC vagy valaki más
segéd-chipjével - ezek azonban tömegcikkek, és messze nem hozzák ki a
7350-asból annak igazi képességeit. "Amint ezt nemrég egy
AES-előadásomban is kifejtettem." Továbbá: "Úgy vélem, a Deltec rossz
szolgálatot tesz önmagának és az iparnak. Az, hogy milyen D/A típust
és annak melyik variánsát választjuk, ez csupán részletkérdés. A
CD-játszónak és az átalakítónak egy egész sereg fontos alkatrésze és
részegysége van a DAC-chipen kívül: a bemeneti áramkörök, a dekóderek,
a szervók, a zárt fázishurkok, az oszcillátorok, a digitális és analóg
szűrők stb. Ami számít: a tervezés részletei, a műszaki paraméterek és
persze, a hangminőség."
A szerkesztőség telefonon a Philipset is megkérdezte, és ott azt a
választ kapta, hogy a 7350-et valóban High-End felhasználóknak
szánták. "De hogy ezen mit értenek, azt nem voltak hajlandóak
megvilágítani."
* Tesztek. Audioquest 7000 hangszedő (1200). Nagyjából azonos a
Tsorugival, illetve a Spectral MCR-rel. A legmélyebb basszusból volt
már jobb is, ettől eltekintve szinte verhetetlen. Pioneer PD-73
CD-játszó (800). Jó gép, a Wadia hangkarakterével, de néha kissé
rikító, harsány. Conrad-Johnson PF1/MF200 elő/végfok (1350/2200). Az
előerősítőt dicsérik (kellemes, édes hangja van, sokáig lehet
hallgatni), a végerősítőt a DNM vagy a (triódás) Audio Innovations
kényelmesen megveri.
Az első nem-csöves Conrad-Johnson erősítő, a PF1/MF200. Audiophile,
november
"Wadiás volna, de néha kissé harsány." Pioneer PD-73. Audiophile,
november
CD-futómű: a "Szuperszonikus" Wadia WT-2000. Audiophile, szeptember
December
BitStream itt, BitStream ott, BitStream mindenütt, nemcsak drágán,
de immár nagyon olcsón is -az újdonság reklámereje alábbhagyott, most
már józanabb hangulatban vizsgálhatjuk az 1 bites készülékek
hangképét. Jonathan Kettle, a szerkesztő a Philips CD850-nel és az
Arcam Alphával barátkozik, és ezt írja cikke élére: "Hová tűnt a
hírhedt CD-érdesség?" A kettő között az a különbség, hogy a Philips
precíz, az Alpha precizitásban kevesebbet, muzikalitásban többet
produkál.
* A kábelekről már volt szó, jöhetnek az asztalkák. Malcolm
Steward a következő hatot hasonlítja össze: Target TT2 (60, ez már az
1990-es modell), Alphason R3 (70), Sound Organisation Z028 (97),
ArchiDee TNX (129), Audiotech ATT1 (130), Mana Acoustics Reference
(300). A rangsor is ugyanez, csak visszafelé. "Mindegyik asztalka jól
működött. Mindazonáltal meglepő, mennyire másképpen szólnak. Mint
hifi-láncszem, nem változtatják meg a hierarchiát, változatlanul
fontosabb a mi, mint a mire. Az LP12 a Targeten továbbra is megveri a
Regát, még ha az utóbbit egy Manára állítjuk is."
Bútorbemutató a decemberi Audiophileből. Felső sor: Target TT2, Mana
Reference, Audiotech ATT1. Alsó sor: Sound Organisation Z028, ArchiDee
TNX, Alphason R3.
* További tesztek. Deltec PDM One Series II DAC (BitStream; az
árát nem tudjuk). Hát bizony távolról sem Wadia, sőt, még csak nem is
Meridian 203. Musical Fidelity A200 (700). Fono-ról elfogadható, a
vonalbemenetről kitűnő. Audio Research LS1/Classic 60 elő/végerősítő
(1575/3373). Az eleje sem rossz, a vége igazi ARC: "egyszerűen
nagyszerű". Heybrook Point Five II hangsugárzó (179). Ha bejáratják,
kiegyenlített, élénk, nyitott. A felső regisztere most már sokkal
jobban össze van hangolva az alsóval, mint az első változaton volt.
JBL XPL200 hangsugárzó (2000). Még mindig rockhangszóró, de már
civilizáltabb, eljátssza Sosztakovicsot is, ha kell. A lágyhangú
erősítőket szereti, például az Audio Innovations triódáit, de akár a
kis Pioneer A-400 is megfelel neki.
Még mindig rockhangszóró, de már civilizált a JBL XPL200. Audiophile,
december
Kétfelé kell vágni, mármint az Egyet, akkor lesz belőle Fél. (A
Heybrook 0.5 hangdobozt viszont a legkevésbé sem fűrészelte el a
decemberi Audiophile.)
Az Év Reklámja. "Baby take a chance... baby come and dance... sweet
little rock and roller"-énekli a miniatűr Elton John a Panasonic
walkmanról. What Hi-Fi?, szeptember
*
Csoporttesztek
a What Hi-Fi 1991. szeptemberi számából
