Hetedhéthatár



Megváltoztatta nevét és küllemét a HiFi Answers. Május óta jobb papíron, több színes képpel, szebb fotókkal jelenik meg, Audiophile (with Hi-Fi Answers) címmel. Mint mondják, a lap megújította magát. A mi fogalmaink szerint németesebb lett, aminek nem örülünk túlságosan, mert megfontolt és számtalanszor ellenőrzött véleményünk szerint a germán hifi-sajtó nem sok hasznos információt nyújt a magyar zenebarátok számára. Ez a fejlemény arra ösztönzött bennünket, hogy újra szemlét tartsunk a brit magazinok fölött. Éppen hét, vagy ha úgy tetszik: hetedhét van belőlük, és még magunk sem döntöttük el, melyiket vagy melyikeket fogjuk figyelemmel kísérni a jövőben. Annyi biztos, hogy lapszemlerovatunknak ezután is a Hi-Fi News & Record Review marad a tartópillére, mint a legsokoldalúbb brit újság, amely egyesíti az objektív és a szubjektív szemléletmódot. Előbb tehát végignézzük a HFN/RR-t (előre felhívjuk a figyelmet e lap június-júliusi szenzációjára, egy monstre kábelparádéra), utána pedig egy szokatlan revűt láthat az Olvasó: áttekintést valamennyi brit magazin lapzártánk előtti legutolsó, vagyis augusztusi számából. Ajánlólistát is közölnek; némelyikük ugyan csak részlegeset, de így is érdekes lesz összehasonlítani a tippjeiket! * HFN/RR 1990 május Az aranymembrán után mi más következhetne, mint a gyémántmembrán. Mint Barry Fox a Technológia rovatban leírja, a Trio-Kenwood cég szabadalmat nyújtott be egy minden eddiginél merevebb membrán-konstrukcióra. A titánból vagy szilikonkarbidból készült dómot vákuumkamrában plazmaégő elé állítják, amely metánt és hidrogént bocsát ki magából, miközben a dóm felszínét vízzel hűtik, hogy a hőmérséklete ne haladja meg az 1000 Celsius fokot. A membránon ekkor vékony gyémánt filmréteg képződik, óránként 100 mikron/négyzetcentiméteres sebességgel, ez 50-szer gyorsabb minden eddigi eljárásnál. A dóm membránt végül is 2 mikron vastagságú gyémántréteggel borítják, miáltal annyira merevvé teszik, hogy kétszerte magasabb frekvenciákat képes átvinni, mint az eddigi dóm-membránok. Tekintve, hogy már az eddigi fém-dómok átvitele is meghaladta a hangfrekvenciás sávot, az új Trio-Kenwood hangszóró sztereofóniáját a denevérek, sőt: akár a denevér-emberek is élvezhetik. * Két erősítőt tesztel Richard Black. Aura VA-40 erősítő (190); minimálkoncepció, rossz laboreredmény (fonoról az átvitel felfelé kiemel), de elfogadható hangminőség, tiszta, semleges, hallgatható, a basszusa erőteljes, a treble kissé érdes, nagy hangerőn némileg agresszív. Harman/Kardon HK6500 (350); az MC-bemenetet leszámítva tiszta, torzítatlan, karakter nélküli hangminőség, se nem "édes", se nem "elsöprő", nagyon dicsérik. (Mi azonban nem vagyunk meggyőzve.) * CD-játszókat mutat be Martin Colloms, összesen hatot, érdemes táblázatba foglalni őket: ----------------------------------------- Típus Ár Hangminőség %-ban ----------------------------------------- Marantz CD 50 275 46 Marantz CD 80 559 67 Philips CD 620 200 46 Sany CDP 470 160 35 Technics CD 377A 180 42 Technics SL-PS70 300 39 ----------------------------------------- A bizonyítványt már "Wadia utáni" százalékokban kapták. Leginkább még a Philips CD620, illetve a Marantz CD80 éri meg a pénzt. Újabb amerikai roham a brit fülek ellen: JBL XPL 90. HFN/RR május Június Ez a lapszám szegényesebb az előzőnél; a 12 oldalas japán különszám ("Mi újság Japánban?" - alighanem fizetett hirdetés), a digitális technika alaptézisei (sokadszorra ismertetik), valamint a KEF és a B&O közös akusztikai-mikrofontechnikai kísérletei egyaránt szörnyen érdektelenek. * Ezúttal a tesztek sem túl izgalmasak. Talán még a Moth cég Series 30 erősítőrendszere érdemel figyelmet: három-négy teljesen egyforma, keskeny, hosszúkás doboz, 10x5 centiméteres fa előlappal, és közülük csak az egyiken van kezelőszerv - hangerő és szelektor. A végfok monó (30W/8 ohm) vagy sztereó (2x15 W/8 ohm) kivitelben egyaránt 170 fontba kerül, a passzív szabályzóegység 130, a fono fokozat 170 font. A hangminőség Richard Black szerint minden tiszteletet megérdemel, a fono elektronika különösen nívós, és bármiféle más rendszerrel jól párosítható. * A hangszedők világának uralkodóit hasonlítgatja össze Ken Kessler; valamennyien legalább 800 fontsterlinges magasságban vagy még feljebb székelnek. Kessler a kellő tisztelettel nyilatkozik róluk, hangsúlyozza, hogy nem rangsort akar állítani, csupán hangkarakterük szerint osztályozza őket, de ahogy mindezt előadja, semmi kétségünk sem marad afelől, hogy a Koetsu Rosewoodot tartja a legszebb hangúnak, és a sorrend azáltal alakul ki, hogy a többiek mennyire távolodnak a Rosewood hangkarakterétől: Rowland Comhliment, majd Lydian és Audioguest AQ 7000 (mindkettőt a japán Scan-Tech gyártja, akárcsak a legendás Spectral-t és a Tsurugi-t), aztán: Ortofon MC 3000II és a hozzá nagyon hasonló Koetsu Ken Chan. A paletta a "romantikustól" a "tárgyilagosig" terjed, és minthogy a Koetsu mind a két szélen képviselteti magát, nagyon valószínű, hogy a legjobb hangszedők lényegében véve azonos nívón állnak, csupán másképp vannak finomra hangolva. * A "Hónap Nyuszija" a Krell ezoterikus CD-játszója, az MD-I futómű az SBP-64x vagy az olcsóbb SBP-16x átalakítóval (15, illetve 10 ezer dollárért). A futómű a Philips CDM-3 transzporton épül, de egész másképp néz ki, mint a szokványos nyelvkiöltögetős CD-játszók. Fel-lehajtható vastag plexitetejével inkább a francia Micromegára hasonlít. Colloms szuperlatívuszokban nyilatkozik róla, ami azért meglepő, mert 1. a Krell átalakítók frekvenciaátvitele aggasztóan esik már 10kHz-től; 2. a szövegben szó van egy bizonyos félvezetős érdességről; 3. a Krell átalakítók tulajdonképpen jobban szóltak a Meridian futóművel és végül; 4. a revűpéldány nem is jellemző a típusra, a szériamodell változtatásokat tartalmaz (de utólag azt is megküldték a HFN/RR-nek stb., stb., stb.). Aggasztóan következetlen revű. Megfizethetetlen és utolérhetetlen: a 15 ezer fontsterlinges, lemezjátszó-kinézetű Krell MD-1/SBP-64x a világ legdrágább CD-játszója. * Colloms ezúttal másra tartogatta az erejét: egy nagy kábeltesztre, amely több mint 50 "interconnect"-re terjed ki, az olcsóbb modellektől az ezoterikákig, s valószínűleg jobban fogja érdekelni a Hifi Magazin olvasóit, mint a 10 ezer fontsterlinges DAC-ok. A mérések eredményét nincs helyünk közreadni (nem is volna sok értelme), viszont átvettük a táblázatnak azt a részét, amelyben a kábelek hangminőségét osztályozzák a következő paraméterek szerint: basszus, középsáv, magasak, fókusz, színpadmélység-, illetve szélesség, levegő, dinamika, ritmusképesség, tisztaság. Utána rövid kommentár, majd bizonyítványosztás következik, százalékban. Az osztályzatok 48 és 99% között mozognak; az a két, ma már nem kapható modell, amelyet csupán mint referenciát szerepeltetnek a mostani tesztben (Audioquest Turquoise 1 és Randall) 62, illetve 78%-ot kap. Természetesen a kábelek árát is megadják, kivéve az utóbbi kettőét. A kábelek konstrukciójára itt nem térünk ki, csak azt mondhatjuk, hogy: ahány, annyiféle. A szimpla egyeres, illetve a sok-sok érből sodrott típusok között minden elképzelhető átmenet előfordul. Nagyon nehéz bármiféle általános következtetést levonni: a kábelkészítés változatlanul misztikus iparág. A viszonylag olcsó típusok között mindenesetre figyelmet érdemel a filléres Audio-Technica AT610A és Sony Standard OFC, aztán a két Chord, a DNM I/C és a van den Hulok közül a még megfizethető D300 II. * A LÉZERES LP-JÁTSZÓ Hát akkor végre van egy olyan lemezjátszó, amely érintés nélkül képes lejátszani a hanglemezt, éspedig nem a CD-t, hanem az LP-t. Az eljövetelét hirdető fanfárok harsogása, majd a temetését kísérő mélabús gyászzene után most végre hifi-muzsikát hallunk, amelyet maga a Finial Laser Turntable szolgáltat mindazoknak, akik hajlandóak kifizetni érte 21 ezer fontsterlinget. Ez az összeg tízszerte több, mint amennyiért eredetileg ígérték nekünk ezt a varázslatos gépezetet. És még egy légy az ünnepi levesben: jelenlegi állapotában a Finial kizárólag 30 centiméteres LP-t játszik, 25 vagy 12 centiset nem, 78-as fordulatú lemezt pedig végképp nem, holott ha valami, hát a sellaklemez az, amely rászorulna a kíméletes, érintés nélküli letapogatásra. Sajnos, a korai lemezeken még nem volt szabványosítva sem a pontos fordulatszám, sem pedig a barázdák szélessége és egymástól való távolsága, s az ilyen lemezekhez igen nehezen alkalmazkodnak a gondolkodó gépek. A konstruktőrök mindazonáltal még nem adták fel a reményt, megpróbálják tökéletesíteni rendszerüket. A lézeres LP-játszónak külön revűt szentel Ken Kessler és Martin Colloms. Kessler természetesen nem mér, csak barátkozik a készülékkel, kezelgeti és hallgatja. A Finial jókora, 18 és fél kilós, 475x479x159 centiméteres masina; játék közben a teteje jócskán felhevül, nemigen szabad bármit is rárakni. Amikor a lemeztálca előcsúszik, egy alumíniumtányérkát kell behelyezni rá, ez négy gumilábacskán áll, és van neki lemezpárnája is, amely "elektromosan vezet, megvédi a lemezt és csillapítja a rezgéseket". Adnak a géphez egy kalibrációs LP-t is 20 perc műsoranyaggal, erre csak akkor van szükség, ha a készüléket most kapcsoltuk be és "hidegen" akarjuk használni. A Finialt ugyanolyan egyszerűen lehet installálni, mint a CD-játszókat. Igaz, hogy szintbe kell állítani, a rezgésekre viszont sokkal kevésbé érzékeny, minta hagyományos LP-játszók. Ahhoz, hogy a leolvasófej megugorjék, ököllel kell csapkodni a készüléket. Kifogásolja Kessler, hogy a plexi előlap "akkora sebességgel gyűjti az ujjlenyomatokat, mint az FBI", és hogy a kezelőszervek túlságosan picire sikerültek. Az utóbbiak csaknem mindenben a CD-játszó kezelőszerveire emlékeztetnek, de van köztük, például, egy olyan Pillanat-állj gomb is, amely nem csendesít, hanem egyetlen fordulatot ismétel, ismétel, ismétel. A gép bármikor meg tudja mondani, mennyi a teljes, az eltelt és a hátralévő idő, és meg tudja különböztetni a 33-as fordulatú lemezt a 45-östől - ez nem nagy kunszt, miután az utóbbit nem is tudja lejátszani. (Nem egészen világos, hogy akkor miért tudja szabályozni a fordulatszámot 30 és 50 között.) A Finialnak beépített RIAA korrektora van (vajon nevezhetjük-e még fono-előerősítőnek?), és 1 V feszültséget ad ki. A lézeres lemezjátszó ugyanúgy dolgozik, mint a CD-játszók: tud programozni, blokkot ismételni, valamint zajt csökkenteni - a zajcsökkentője logikai módszerrel szűri ki a kattanásokat, reccsenéseket. Azon az elven különbözteti meg a felületi hibákat a zenében előforduló hasonló impulzusoktól, hogy a zenei jelnek mindig van visszhangja is, a kattanásnak viszont nincs. A zajcsökkentő természetesen kiiktatható. A Hi-Fi Magazin olvasóit talán nem fogja meglepni Kessler véleménye: a zajcsökkentő elektronika itt is elfátyolozza egy kicsit a hangképet, úgyhogy jobb kikapcsolni, hacsak nem túlságosan karcos a lemez. Kessler azt tapasztalta, hogy a lézeres lemezjátszó első próbálkozásra számos lemezt visszadobott, másodszorra viszont már ezeket is kifogástalanul lejátszotta. Ha a készüléket "hidegen" és kalibrálás nélkül használják, egy-egy lemezzel többször is kísérletet kell tenni, mielőtt a Finial "elfogadná". Ráadásul lélekben hozzá kell edződnünk, hogy a Finial csak olyan lemezt hajlandó lejátszani, amely tiszta, mint a patyolat. A fekete korongot minden lejátszás előtt alaposan meg kell pucoválni, éspedig nem holmi lemezkendővel vagy Decca-karbonkefével, hanem profi lemeztisztítóval; mint amilyen a VPI, a Keith Monks vagy a Nitty Gritty. Ezen nem lehet segíteni: a porszemeket a hagyományos lemezjátszó tűje egyszerűen félretaszigálja az útból, a lézersugár viszont "leolvassa" őket... A Finialnak abban van az igazi előnye, hogy a reménytelenül mély karcolásokon is ugrás nélkül, egyetlen kattanás árán, de biztonságosan túljut. Kessler kipróbálta a gépet egy halom erősen elhasznált lemezen, és azt tapasztalta, hogy még azoknak is csak 1-2 százalékán ugrik meg a leolvasófej egyszer-egyszer. A vetemedésektől pedig egyáltalán nem zavartatja magát a gép. Nyávogás, dübörgés, akusztikai visszahatás, szénaboglya a tű hegyén: a hagyományos lemezjátszásnak ez a sok klasszikus öröme szintén mind a múlté. És hát akkor a hangminőség. Kessler dicséri a Finial sima, kellemesen meleg hangját, tágas színpadát, nagyon tetszik neki a lézerpickup "letapogatási képessége", meg hogy nincs belső-barázdatorzítás, de már első meghallgatásra is hiányolja a klasszis analóg lemezjátszók tranzienseit, magasátvitelét, színpadmélységét. A hangminőséget úgy 1000 fontsterlingre taksálja, de a végén hozzáteszi: "akár Dual CS505-öd, akár Goldmund Reference-ed van, egyik sem fog elavulni a Finial miatt". Mint ismeretes, a Goldmund ugyanolyan drága, mint a Finial, a Dual viszont a századrészébe sem kerül... A revű második részében Martin Colloms közreadja a műszaki részleteket, amelyekre nekünk itt nincs helyünk, de átveszünk tőle néhány rajzot és diagramot. (Az angol szöveg fordításával nem bajlódunk, az érdekeltek megértik, a többség pedig amúgy is csak illusztrációnak fogja tekinteni ezeket a sémákat.) A mérés eredményét azonban már indokoltnak tartjuk ismertetni. Tehát: a Finial sima hangja elsősorban a frekvenciaátvitelének tudható be, amely meglehetősen szűk. A külső barázdákon az átvitel 10 kHz-ig lineáris, de 20kHz-en már 3dB-t esik. Alul a felső basszus egy lehelletnyit kiemel, de a mélytartománynak 20Hz-nél 1,7dB hiánya van. Ezt még megbocsáthatnánk a Finialnak, de a belső lemezbarázdák frekvenciaátvitele már annyira szűk, hogy Colloms a gépet alkalmatlannak ítéli professzionális használatra: teljes kivezérlésen a szint már 2kHz táján esni kezd, 10kHz-en 6dB, 20kHz-en 12dB hiányzik. Ebből a szempontból a Finial úgy működik, mint a kazettás magnók: ellágyítja a hangot és lefogja a tranzienseket. Dehát: "ezt a gépet nem is az audiofileknek szánták..." A két csatorna szintje fél dB-n belül van, a fáziskülönbségük 10 kHz-en <15 fok, a csatornaelválasztás viszont a specifikált 80dB helyett csupán 25dB, amit Colloms nem tud mire vélni. Az áthallással, a letapogatási képességgel és a zajokkal nem volt semmi baj. A torzítás viszont sokkal magasabb, mint a nívós analóg hangszedőké. * Július Az interconnect-ek után egyéb kábelek: hangszóróhoz, hálózati vezetékhez, valamint kifejezetten digitális készülékek összekapcsolásához. (Ez utóbbiak részben hagyományosak, részben üvegszálas optikai kábelek. Mi nem foglalkozunk velük, egyrészt, mert nálunk csak nagyon kevesen használnak CD-játszót külső konverterrel, másodszor pedig mert az optikai kábel eddig nemigen látszik jobbnak a hagyományosnál - éppen ellenkezőleg.) A kábelek mérési adataival és felépítésével nem vesződünk, úgysincs korreláció köztük és a hangminőség között. A szubjektív ítéleteket ismét táblázatos formában adjuk közre. A referencia (100%) egy rendkívül rövid kábel volt a KEF R105/3 hangsugárzó és a szorosan mellé helyezett teljesítményerősítő között. Collomsék táblázata feltünteti, melyik kábelt hány méteres darabokban árulják. Némelyik típusnál nem jelölik meg a hosszúságot, ezeket feltehetőleg méterre adják. A méteráruból Collomsék mindig 5 méteres darabokat vágtak. A hangszórókábelek között figyelmet érdemel az olcsó QED és DNM, aztán a Naim, a hálózati csatlakozók között pedig (amelyeket egy Mission Cyrus Two erősítőn vizsgáztattak) a filléres egyeres háztartási villanyvezeték, valamint a Sonic Link, amely igaz, hogy 50 fontba kerül, de magabiztosan verte az egész (nem éppen népes) mezőnyt. * Itt az új Bitstream-IC - jelenti be Steve Harris a szerkesztői jegyzetekben -, és ez az elektronika már lényegesen jobb az előzőnél. A régi IC-nek, a 7321 DAC3-nak ugyanis nem az volt az elsődleges feladata, hogy megjavítsa a hangminőséget, hanem hogy könnyebben és gyorsabban lehessen CD-játszót építeni, egészen olcsó rendszerekhez, akár Walkman-típusú hifihez is. Valójában nem is volt igazán alkalmas rá, hogy kihasználhassák vele a CD-rendszer teljes, 90dB-s dinamikatartományát. A tervezők hamar rájöttek, hogy a DAC3-mal csak akkor építhetnek kitűnő hangú CD-játszókat, ha az IC-t nem teljesen a rendeltetése szerint alkalmazzák. A legszemléletesebb példa erre, hogy azok a specialisták, akik már a korai Bitstream-IC-vel is jó eredményt értek el (Meridian, Arcam, de maga a Philips is), eleve megkettőzték a DAC3-at, és olyan konfigurációban alkalmazták, hogy egy-egy IC csupán a jel felét (például a jobb és a bal csatorna inverzét) dolgozta fel valamilyen differenciális módban, s ezáltal 6dB-vel növelhették a jel-zaj arányt. Az új Bitstream-IC, a 7350 DAC3 jelű, már lényegesen többre képes. Augusztustól gyártani fogják, és akkor a mérnököknek újra át kell gondolniuk a lehetőségeiket. Az új típus különösen alkalmas lesz rá, hogy a tervezők a saját elveik szerint egészítsék ki az IC-t digitális szűrőkkel és egyéb áramkörökkel, kihasználva a rendszer teljes potenciálját. Harris azonban megjegyzi a végén, hogy erre azért még várnunk kell. A Philips legutóbb is azt csinálta, hogy meglebegtette a vásárlók orra előtt a Bitstreamet, de aztán még jóideig nem hozta forgalomba, mert előbb ki akarta árusítani a régi típusú gépeket. Harris szerint a Philips az új IC-t sem fogja felajánlani másoknak, mindaddig, amíg raktárkészlete van a régi DAC3-ból. A következő havi szerkesztői előszóban ismét szóba kerül az új IC. Megtudjuk róla, hogy ez már 384szeres túlmintavételezésre képes, és hogy a Musatex Audio-nak az a konvertere, amelyet a nyári CES-en (Chicago Electronics Show) lehetett látni, már a 7350-es IC-vel készült - noha ezt akkor, a kiállításon még elhallgatták. Tehát most már biztos, hogy rövidesen találkozni fogunk a második generációs Bitstream konverterekkel. * Addig viszont meg kell maradnunk a 7321-es IC-nél, ahogy ezt az Arcam teszi az új Delta 110/120 elő/végerősítőjével (700/500), ugyanis az előfokba be van építve a Bitstream-átalakító; természetesen két IC, differenciál üzemmódban. Paul Miller dicséri a Deltába épített DAC-ot, ha jól értjük, legalábbis a Deltec-kel állítja egy sorba, sőt, felismerni véli az Arcam hangjában a Meridian 208 bizonyos pozitívumait is... Csábító árukapcsolás: Arcam Delta 110/120 erősítő-kombináció, beépített Bitstream-átalakítóval. HFN/RR július * Közben a szerkesztőségnek sikerült beszereznie a Philips (állítólag) eddigi legjobb CD-játszóját, amelyet Európában nem, csak a tengerentúlon hoztak forgalomba, LHH 500 típusszám alatt. Hárman is meghallgatják, és a következő verdiktek születnek. 1. Nem rossz, de jobb is lehetne; a Marantz CD85 a maga 16 bites technológiájával biztosan megveri. 2. Meglehetősen hűvös hangkép. Hallgatható, de főleg háttér-zenélésre való (!). 3. Valamivel könnyedebben szól a Marantznál, de az erényei nincsenek annyira kiegyenlítve. Mellesleg: árát tekintve, nem is a Marantzot, hanem a Meridiant kéne megvernie. * A hatalmas teljesítményű "kisipari" teljesítményerősítő, a Chord némelyek szerint az eddigi legjobb brit végfok. Itt meglepetésre közepesnek hozták ki, csak 55%-ot kapott a zsűritől. * Viszont felsőfokon nyilatkoznak a Mana cég lemezjátszó-asztalkájáról (200). A Mana olyasfajta konstrukció, mint a PM Systems volt, csak zömökebb, és üvegből van a tetőlapja. Van egy olyan változata is, hogy az üveglapot bútorlapra cserélik, arra ráállítanak még egy lábas keretet (szintén tüskékkel), és a keret tetejére jön az üveglap. * Playmate Of The Month: a KEF R105/3 hangsugárzó (1800). A konstrukció lényegét már jól ismerjük, egy basszus-kamrán alapul, amelyben egyegy zártdobozos mélyhangszóró dolgozik alulról és felülről, és a basszusenergia egy nyíláson át árad ki a hangsugárzóból, mint ez a metszetképen jól látható. A mélysugárzó átvitele 12dB/oktávot esik 150Hz fölött. A felső regiszter három középhangszóróból áll, melyek közül a középsőnek még egy csipogó is van építve a torkába, koaxiálisan. A műszaki adatok csodálatosak, a frekvenciaátvitel teljesen lineáris, az impedanciagörbe pedig szinte pontosan 4 ohm, végig az egész tartományban. Collomsék zsűrije a hangminőségre is igen magas osztályzatot ad (70%), de a basszusát kissé száraznak tartják, s ezért a hangsugárzót a KEF mélyhang-ekvalizátorával (KUBE) egészítik ki. Egyébként szuperlatívuszokban szólnak róla, de nem hasonlítják össze más hangsugárzókkal, amin nem győzünk csodálkozni, és őszintén szólva, nem is igen adunk hitelt az egésznek. Eszünkbe jut a KEF 8105 és az R105/II, azokat ugyanígy agyba-főbe dicsérték a Hi-Fi Newsban, s mi lett a vége? azóta sem hivatkozik senki ezekre a KEF-hangsugárzókra. Mellesleg, a többire se nagyon. A KEF monitorhangsugárzó legújabb változata, az R105/3, különleges mélysugárzó-kamrával és koncentrikus felső regiszterrel. HFN/RR július Augusztus Martin Colloms közreadja ajánlólistáját a CD-játszókról, CD-futóművekről és Digitál/Analóg átalakítókról. Ezt majd a 776 végén közöljük, együtt a többi magazin ajánlólistáival. * Az augusztusi lapszámot a High End-nek szentelték, olyan készülékek vannak terítéken, mint az Audio Research GSI előerősítő (1575 - holott csak nagyszintű bemenete van!), aztán a Classé DRSlDR8 elő/végfok (2000/2600) és különösen a Carver Silver Seven elektroncsöves teljesítményerősítő monoblokk 14 darab 6550-es kimenő csővel és külön tápegységgel (17 000, igen, 3 nulla a végén), mind csodálatosan szólnak. Csak a negyedik High-End masina, az Aragon D2A D/A átalakító (1350) nem kap jeles osztályzatot, jobbnak ítélnek nála egy új brit konvertert. * Ez a konverter: az 500 fontsterlinges Meridian 203, amely gyakorlatilag azonos a Meridian 208 CD-játszó Bitstream-es átalakítójával. Nagyon kívánatos jószág, még éppen a megfizethetőség határán. Colloms így jellemzi: "A 203-ashoz képest a legtöbb CD-játszó érdesen szól. Felbontóképessége a zene leghalkabb részletein, transzparenciája, színpadmélysége új normákat állít. Hangkaraktere jellegzetes Bitstream, finom és hallgatható. Igaz, egy picit ellágyítja a tranzienseket, s egy parányit komprimálja a dinamikát, de így is 100%-ra becsüljük, ugyanannyira, mint a Krell 64x-et, amelynek másfélék az erényei." Emlékeztetőül: a tízezer fontsterlinges Krell 64x jelenleg a világ legdrágább konvertere. Kis pénzért nagyágyú. A Meridian 203 Bitstream-DAC versenyben van a hiper-szupersztárokkal is. HFN/RR augusztus, Audiophile * A HFN/RR szakírói az utóbbi időben nem lelkesednek a Sony CD-játszóiért. Vajon meglágyítja-e a szívüket az új CDP X77ES (1000), amelynek átalakítója a Technics-féle MASH/PWM rendszerben működik, vagyis többé-kevésbé a Bitstream megfelelője, Paul Miller kritikája: az új géphangja kellemes, semleges, muzikális, vibráló és eleven, fölülmúlja az összes eddigi Sonyt - de még mindig nem éri el a legjobb Bitstream-készülékek színvonalát. A világhírű SME hangkarok alatt végre egy SME futómű. HFN/RR augusztus * Most pedig lássuk, milyen volt az augusztus Britanniában. A magazinokat oldalról-oldalra, vagy legalábbis rovatról-rovatra haladva mutatjuk be, hogy olvasóink mintegy maguk előtt lássák őket. * Audiophile (with Hi-Fi Answers) Mint alcíme is hirdeti, ez a lap a régi HFA utóda. Elegánsabb a réginél, finomabb a papírja, szebbek a fotói (ez talán még a mi reprodukcióinkból is kiderül). A magazin terjedelme a borítóval együtt 94 oldal. de ezen belül, takarékosságból, olcsó sárga papírra rryomott, melléklet-szerű íven jelentetik meg a Kérdés-Felelet rovatot és a slágerlistát. A hirdetés-oldalak száma 39 (41%). A lapot jelenleg Jonathan Kettle szerkeszti, elődét, Keith Howardot mint tanácsadó szerkesztőt tüntetik fel a kolofónban. Munkatársaik sorában ott találjak Alvin Goldot, Jimmy Hughest, valamint Paul Millert, ami azért meglepő, mert ő eddig inkább a Hi-Fi News szerkesztőségéhez kötődött; műszaki ember, szeret méricskélni - az Audiophile viszont, hűen jogelőde gyakorlatához, egyáltalán nem közöl mérési adatokat. A lapot változatlanul a Haymarket Ltd adja ki, a szerkesztőség és egyben a kiadó címe Haymarket Magazines Ltd, 38-42 Hampton Road, Teddington, Middx TWII OJE. Előfizetni az alábbi címen lehet: Subscription Dept., Audiophile with Hi-Fi Answers, Haymarket Puhlishing Services Ltd, 12-14 Ansdell St, London W8 5TR. Egy-egy szám ára 1.95 font, előfizetési díj egy évre 15, font (de ehhez bizonyára még postaköltség is járul). A lap apróhirdetéseket is közöl, a közlési díj 30 szóig 10 font, minden további szó 40 penny. * A hónap kacér nyuszijáról ("The Audiophile Exclusive") mindjárt az első oldalakon fellebbentik a fátylat. A sztárfotön és mellesleg a címlapon is a francia Micromega Trio látható különféle pózokban. Ez egy háromrészes CD-játszó: futómű, DAC, tápegység, az utóbbi 2500 fontsterlingért, az első kettőről nem mondják meg, mennyibe kerül, de a teljes készlet ára valószínűleg inkább a 10, mint a 8 ezer fonthoz közelít. Akinek a pénz nem számít, olvassa el Roy Gregory beszámolóját. Már maga a futómű is szokatlan: felhajtható plexitetejével hagyományos lemezjátszónak álcázza magát. (A Kreil ezt már a franciáktól tanulta.) A konverter Bitsiream-rendszerű, és mint az értékesebb gépek általában, csatornánként egy-egy Philips 7321 IC-t alkalmaz, "Tune Aligned Differential" üzemmódban, ami magyarul annyit tesz, mint Wohltemperiertes IC vagy valami hasonló. A három gépet mechanikailag is egymáshoz csatolták: mindegyikük két-két gumilábon és egy-egy átfutó fémtüskén áll, mely utóbbiak egymásba illeszkednek. A tápegységben 4 transzformátor van, három a konvertert táplálja, egy pedig a futóművet. A futómű egy speciális koaxiális száloptikán adja át a jelet a DAC-nak. ("Hewlett-Packard optikai csatolóval hajtunk meg egy rendkívül gyors tranzisztort. Mások impulzusátalakítót használnak, de az hajlamos a csörgésre.") Ezek után meglepő Roy Gregory megállapítása, miszerint a Trio kevésbé szereti a száloptikát, mint a hagyományos kábelezést, és hogy digitális műsorjelek átvitelére a Kimber Digilink kábel vált be a legjobban. További, rendkívül tanulságos észrevétele: a régebbi, sokbites Micromegákat napokkal előbb kellett bekapcsolni, hogy bemelegedjenek, az új típusnak 7-8 óra is elegendő (!), de ez a gép sem szól szépen, ha fázik a lába. És ha kellő időben bekapcsolják? "Nos, a Trio még akkor is kiábrándítóan szólt, de rájöttem, miért. Az volt a baj - magyarázza Gregory -, hogy összehasonlítás céljából odahordtam mellé egy csomó másféle konvertert, ezek is be voltak dugva a hálózatba, és úgy látszik, zavarták a Micromegát. Nem világos, mi módon kommunikálnak egymással ezek az átalakítók. Azt sem tudom biztosan, zavarják-e őket egyéb készüléktípusok is. De abban biztos vagyok, hogy a komputerek (szövegszerkesztők és hasonlók) árnyékolása megfelel az ipari szabványnak, vagyis nem okozhatnának gondot." Furcsálljuk ezt a tanácstalanságot egy olyan lapban, amely annak idején elsőnek adott hírt a PWB-effektusról! És ha a többi gépet eltávolítják mellőle? Igen, akkor a Trio tökéletesen megváltoztatja a hangját és a minőségét. Jellemzői: széles és mély színpad (mégha hátrafelé elkeskenyül is), egészen rendkívüli teremhang-információ, mondhatni egy forradalmian új CD-sztereofónia, "több alacsony szintű információ jut el a fülünkig". A hangkép ugyan egy kissé hűvös, nem annyira testes, mint a Thetáé és nem annyira édes, mint a Wadiáé, de azoknak is megvannak a maguk sebezhető pontjai. Summa summárum, "a Trio az első olyan CD-játszó, amely be tud vonni a zenei folyamatba, és amelyen tényleg élvezni tudom a kis ezüstkorong muzsikáját." * A hírrovat egyetlen oldalpárt tesz ki. Hírt adnak benne a Marantz és a Meridian új készülékeiről, a TDL labirintus-hangsugárzók egy kisebb változatáról, aztán az Analogue Experience értékes tápegységeiről (ezek maguk szintetizálják a 220V/50Hz-et, és így stabilabb és zavarmentesebb tápfeszültséget szolgáltatnak, mint a közönséges, háztartási hálózati aljzatok), a Sony 1bites (Bitstreamhez hasonló) CD-játszóiról, az Oxford Acoustics első erősítőiről (ez a cég eddig csak lemezjátszót gyártott!), végül az amerikai Apogee félig ribbon, félig dinamikus hibridsugárzójáról, a találó nevű Centaurról. * Kommentárokat, elmélkedéseket olvashatunk The State Of The Art rovatcím alatt. (Nehéz megszelídíteni ezt a kifejezést, amelyet pedig oly szívesen használnak az angolszászok. Csúcshifinek is fordíthatnánk, de többet jelent ennél: valamely mesterség vagy akár művészet eddig elért maximális színvonalát értik rajta.) A szerkesztő a CES-en, a nyári chicagói hifi-kiállításon szerzett élményéről számol be. Az a lényege, hogy semmi sem változott: bármekkora dérrel-dúrral reklámozzák is újdonságaikat a multinacionális mamutvállalatok (a Sony és a többiek), mindezt ásítással fogadják az audiofil gyártócégek. S bármilyen érdekes High End kiállítást szervezzenek is az audiofilek, a nagyközönség továbbra is a távollétével tüntet. Keith Howard arról ír, hogy reneszánszukat élik az elektroncsöves erősítők, és sokan azt állítják, hogy a csöves hang eredendően zeneibb a félvezetősnél. Howard végigmegy az ismert műszaki érveken, és sorra cáfolgatja őket. Végül leszögezi: "más dolog azt állítani, hogy a csöves erősítők jobbak - és megint más dolog azt állítani, hogy tudjuk, miért jobbak." Jimmy Hughes a modern hangsugárzókról értekezik. Az utóbbi két évtizedben a hangsugárzók egyre színezetlenebbül, de egyre rosszabb hatásfokkal szólnak. A modern hangsugárzók többsége nehézkes, lassan jön lendületbe, és bár elegendő hangerőt szolgáltat, a dinamikát végzetesen komprimálja. Pedig a zenének a dinamika, a megszólalás elevensége adja a savát-borsát. A tisztaság és a színezetlenség nem elegendő. Roy Gregory egy új márkanevet mutat be, mondván, hogy akinek nem futja Jadis erősítőkre, most megbékélhet a Cadence monoblokkokkal, amelyeknek csupán 2000 font párja... Az úgynevezett referencialemezeket veszi fülügyre Dave Wiley; mármint azokat a lemezeket, amelyeket saját magunk referenciának tekintünk, amikor a boltban arról döntünk, milyen készüléket vásároljunk. Nagyon kell vigyázni, mert a hangfelvételek egyáltalán nem viselkednek kiszámíthatóan. Amikor a hifi-berendezésünk javul, egyes lemezek szebben, más felvételek viszont rosszabbul szólnak, és kérdés, melyiknek higgyünk. "Például a Blue Nile lemeze, a Hats 1989 egyik legjobb rocklemeze volt, az összes magazin odáig volt érte, és én is sokra becsülöm mind a zenéjét, mind a hangminőségét. De ma már tudom róla, hogy ezt a lemezt hallgatva hifit vásárolni öngyilkosság volna." Egyáltalán, mondja Wiley, amikor vásárolni megyünk, okvetlenül hagyjuk otthon a legjobb, valamint a legrosszabb lemezeinket. És az előítéleteinket is, teszi hozzá. * A tesztrovat következik. (Itt-ott interjük tarkítják; ebben a hónapban az elektrosztatikus Quad hangsugárzó atyjával, Peter Walkerrel beszélgetnek - nem mond semmi újdonságot.) Egy-egy revű terjedelme mindig egy oldalpárt tesz ki; jól mutat benne az egyetlen nagyméretű, elegáns tárgyfotó. A Roksan Artaxerxes fono-előerősítőt (500) osztatlan lelkesedéssel fogadja Jimmy Hughes, és kipróbálja csupa Roksanon, valamint az Audio Innovations csöves erősítőrendszerébe illesztve is. A csinos kis ékszer Artaxerxesről már szóltunk a HFM legutóbbi számában, mint a Xerxes futómű appendixéről. Most megtudhatjuk, mire képes. Ékszerdoboz: Roksan Artaxerxes fono-előerősítő. Audiophile "Tiszta, nyílt, zajtalan hangkép, borotvaéles késsel rajzolja meg a vonalakat. Precíz, részletező, jól fokuszált, közvetlen. Némelyek kissé hűvösnek találhatják a hangzási balanszát, még az Audio Innovations lágy, meleghangú készülékeivel párosítva is. A DNM előerősítővel használva, némiképp csökken a mélybasszus, a testesség, de az eredmény még így is meglepően jó. Az Artaxerxes aggasztóan kényes rá, hogy a lemezjátszó körül minden a legnagyobb rendben legyen, például kifogástalan legyen a VTA (a hangszedő függőleges letapogatási szöge). Némelyik LP magas hangjai így is kissé vékonyan szóltak az Artaxerxesen, nemcsak a Shirazzal, de Ortofon 2000-rel és 3000-rel kombinálva is. Mégis azt mondom: kitűnő készülék, képes elsőosztályúan szólni, legjobb pillanataiban pedig szinte felülmúlhatatlan." A Yamaha CDX-1030 (500) CD-játszó PDW-rendszerű, tehát 1-bites. Jimmy Hughes előbb a fele ennyire drága Denon és Technics játszókkal méri össze, és azt írja, hogy "a Yamaha igen jól szerepelt a maga izgalmasabb tonális színeivel, tisztább, definiáltabb, fókuszáltabb zenéjével. Feljebb haladva a létrán, a 450 fontsterlinges Kenwood DP-8020-szal szemben még mindig jobbnak találtam a Yamahát a jelenlét-érzete, részletező-képessége, nagyobb 'ablaka' miatt, de itt már észre kellett vennem, hogy a Kenwood hangképe megfogottabb, jobban 'együtt van'. A Yamaha időnként elkeni a magasakat; például a vonóskara kissé zsúfolt." Vesd össze Noel Keywood ítéletével, a Hi-Fi Review-ben. * Mind ezt csinálják: előbb piacra hoznak egy középkategóriájú lemezjátszót azok számára, akiknek túlságosan drága volna a Linn - aztán evés közben megjön az étvágyuk, és "trónt követelnek". Ezt teszi most a Manticore a Magister lemezjátszóval, amely nem kevesebb mint 3500 fontba kerül (karral, tápegységgel, tokkal, vonóval). Becsületére szóljon a Manticore cégnek, hogy újszülöttjét nem dicsőíti túlságosan, csupán azt állítja róla, hogy "más. mint a többi". Malcolm Stewart egyetért vele: "a Magister nem a legjobb, még kevésbé Best Buy, egyszerűen csak a középkategória egyik nívós darabja. És nagyon szép." A Magister teste egyébként tömör fa, amelynek a belsejét kimarták. A lazán felfüggesztett szubsasszi Aerolamból készült. Nem a legjobb, csupán "más" akar lenni a Manticore Magister lemezjátszó. Audiophile * Három utas állódoboz, a Tannoy J95 (kb. 500), nehéz, kimerevített, lezárt Medite dobozban, amelynek aljában egy üreget házilag még ki is lehet önteni homokkal. A mélytartomány állítólag 30Hz-ig megy (mínusz 3dB), a magassugárzó dóm membránja alumíniumból készült. A J95 érzékenysége 90dB, és a doboz elő van készítve a kettős kábelezésre. Alvin Gold úgy véli, a Tannoy ismét feljövőben van, legutóbbi modelljei mind ígéretesek. A revüből azonban inkább az derül ki, hogy a J95 energikus, tolakodó egyéniség, túlzó felső basszussal és színezett, érdes magasakkal, amelyek különösen oldalirányból hallgatva vonják magukra a figyelmet. Ízlés dolga? Az Audiophile-nek nem tetszik a Tannoy J95 hangsugárzó, a Hi-Fi Review-nek annál inkább * A Meridian 203 digitális/analóg átalakító (500) itt is nagy sikert arat, Alvin Gold lényegesen jobbnak tartja a többi korai Bitstreamnél (Deltec stb.), de hangsúlyozza, hogy a gépet be kell járatni, mert "hűvös" állapotában nem tudja érvényre juttatni a képességeit. Továbbá: a jó DAC sem csodaszer, jó futómű is kell hozzá, a gyöngéken nem sokat segít. Más szempontból nézve, még olcsó rendszerekben, 200 fontsterlinges hangsugárzókon is keresztüljönnek a Bitstream-Meridian erényei. * Egy érdekes jövevény: a JDI előerősítő (2500), különálló, de egyazon állványon használandó tápegységgel. A JDI cég egyetlen emberből áll, akit a hangsugárzóiról ismert Castle Acoustics felkarolt. A JDI előerősítő Alvin Gold szerint sok tekintetben felér a legjobbakkal, de néha kissé mechanikus a hangja. * Az Audiophile havonta kipróbál egy-egy komplett lejátszóberendezést is, de nem egészen értjük, milyen elv szerint válogatja össze a berendezés komponenseit. Ebben a hónapban Roy Gregory a Camhridge CD3M CD-futóművet, a Linnx elektronikákat és a német Audioplan Kontrapunkt hangsugárzót kombinálja (együtt kb. 3000) - hát, meglehetősen tarka társaság. És a tesztből az ég egy világon semmi sem derül ki, azon kívül, hogy a Cambridge futómű gyöngécske. * Tanulságos olvasmány a Szemtől-Szembe (avagy: "Párbaj"?) rovat, amelyben ezúttal passzív előerősítőket versenyeztetnek, tehát olyanokat, amelyek csupán a CD (és a tuner és a magnó) jelét képesek fogadni, a hangszedőét nem, mert hiányzik belőlük a RIAA-fokozat. Pontosabban, hiányzik belőlük bármiféle erősítő-fokozat: van bennük egy-két potméter, néhány kapcsoló, némi drót egy dobozban - és kész. Dave Wiley az Albarry AP3-at (250) és a Mod Sguad Line Drive-ot (500) hasonlítja össze, megállapítja, hogy jobban szólnak a közönséges potmétereknél (a"teásdoboz-ponknál" - de nehéz választani közöttük: az Albarry hangja semlegesebb, a Mod Squadé dögösebb. Megint a jólismert dilemma, amelynek az volna az egyetlen megoldása, ha egybe tudnánk gyúrni a két készülék erényeit. Jobbak a "teásdoboz-potiknál"? Két passzív előerősítő: a kis Albarry AP3 és a Mod Squad Line Drive. Audiophile * A magazin vége felé a gyártó cégek, illetve a kereskedők fűzhetnek megjegyzést a revűhöz, melynek szövegét az Audiophile (azaz HFA) szokás szerint még kéziratban bemutatja nekik. Szabad egyetérteni, köszönetet mondani, vitatkozni, kibúvót keresni, tiltakozni, esetleg szidni a szakírónak azt az édes jó audiofil keresztanyját. * Az apróhirdetések előtt az utolsó érdemleges rovat a "10 Szuper Felvétel", amelyben a hónap legjobb hangú lemezeit dicsérik - éppen most augusztustól kezdve. Külön érdekesség számunkra, hogy az e havi Top 10-be bekerült a Muzsikás együttes Blues For Transylvania című lemeze is (Hannibal HNBL 1350). * Hi-Fi Choice Azaz Hifi Választás; fejléce szerint "A Világ Első Számú Hifi Vásárlási Tanácsadója". A hetvenes évek végén, amikor a mi magazinunk első ízben jelent meg, a Hi-Fi Choice már létezett ugyan, de csak mint könyvsorozat, amelynek egyes köteteit ("Hangszedők", "Hangsugárzók" stb.) időről-időre, felújítják. Tudomásunk szerint az a Paul Messenger alapította, aki a Hi-Fi Choice-t ma mint társszerkesztő jegyzi, és nem tartjuk kizártnak, hogy a lap most is az ő tulajdona. A tényleges szerkesztő John Bamford, a munkatársakat jórészt az Audiophile gárdájából toborozták. (Alvin Gold, Roy Gregory és Paul Miller; az utóbbi itt kedvére mérhet, tekintve, hogy ez a magazin műszaki adatokat, sőt, diagramokat is publikál.) A Hi-Fi Choice nagyon szép kiállítású lap, elejétől-végéig értékes műnyomópapírra nyomják, holott csak az első fele magazinszerű, a másik fele egyetlen hatalmas katalógus, amely gyöngébb papíron is megélne. A lap teljes terjedelme borítóval együtt 140 oldal, a hirdetés-oldalak száma 47 (34%). A szerkesztőség és a kiadóvállalat címe: Dennis Publishing Ltd, 14 Rathbone Place, London W1P 1DE, és mindent ezen a címen intéznek. Egy-egy szám ára 3 font, előfizetési díj egy évre 30, két évre 55 font Európában, postaköltséggel együtt. Apróhirdetéseket is közöl a lap, de azokat ritkán adja fel magánszemély, többségük kiskereskedőktől származik. Az apróhirdetés díja szavanként 40 penny, de minimum 10 font. (A szerkesztőség kiköti, hogy az apróhirdetést csak a lapból kivágott szelvényen fogadja el, de ezzel feltehetőleg csupán a telefonálgatókat kívánja elhessegetni - az írott szöveget és a pénzt bizonyára mindenképpen elfogadják.) A Hi-Fi Choice, noha magazinnak van álcázva, megtartotta azt a szokását, hogy minden lapszámát más-más készülékfajtának szenteli. Az idei lapszámok avagy kötetek közül a januárban hangsugárzókról, a februárban lemezjátszókról és hangkarokról, a márciusiban erősítőkről, az áprilisiban kazettás magnókról, a májusiban hangsugárzókról, a júniusiban CD-játszókról, a júliusiban komplett rendszerekről, most pedig, az augusztusiban ismét erősítőkről közölnek sok-sok tesztet. Jelzik, hogy a következő két kötet főprofilját a hangsugárzók és a kazettás magnók képezik. A régebbi köteteket a következő címen lehet megrendelni: Hi-Fi Choice, Mail Order, P.O. Box 320, Gondon N21 2NB. * A szerkesztői előszóban (állandó címe: "Menü" John Bamford cáfolja azt a konzervatív állítást, miszerint minden jól megtervezett erősítő egyformán szólna. Újólag leszögezi, hogy az audiofilek meglepően nagy különbségeket hallanak az egyes modellek között, még szigorú vaktesztben is, amikor senki sem tudja, mikor melyik készülék szól - ahogy ez a Hi-Fi Choice szeánszain szokásos. "Mindazonáltal fel kell hívnunk az olvasóközönség figyelmét, hogy a készülékeket mi egy referencialáncba illesztve hallgatjuk, és ezzel természetesen befolyásoljuk is az eredményt. Valamely erősítő, amely nálunk megbukik a vizsgán, esetleg csodálatosan szól egy másik berendezésbe illesztve. Tehát keresni kell egy lelkiismeretes kereskedőt, aki mindent becsülettel demonstrál." * A hírrovatban új gyártmányokon (Technics, Monitor Audio, Wharfedale, Denon, Sherwood) és üzleti eseményeken kívül technológiákról is írnak, mint például most egy újfajta magnóelőmágnesezési eljárásról. * A rovatcímeket nehéz lefordítani, az elsőnek az lehetne a címe, hogy Vegyes Felvágott, vagy Ez Meg Az, de valójában az összes rovatmeglehetősen vegyes. Csak végigszaladunk a főbb témáikon. Méltatják az Analogue Experience lemezjátszó-tápegységeit; ezek olyan lemezjátszókat tudnak kiszolgálni, amelyek a Philips egy bizonyos motorjával futnak: Rega, Manticore, Revolver, Systemdek stb. Az egysebességes modell ára 100, a kétsebességesé 135 font. Alvin Gold a Monitor Audio Studio 10-zel (1000) barátkozik, azzal a hangsugárzóval, amelynek nem csak a dómja, de a nagy membránja is fémből készült. Ha jól értjük, nem szól annyira áttetszően és dinamikusan, mint riválisa, a kis Acoustic Energy AE-1. Ellátogat a Hi-Fi Choice egy hifistához is, akinek sok és értékes készüléke van, s ezeket ízlésesen installálta. Hogy miért éppen őt választották? A cikk végén szemérmesen megadják egy kereskedő címét, mint aki a szóban forgó berendezést szállította és installálta... * A hálózati feszültség olyan, mint a ruházat: ajánlatos tisztán tartani. Roy Gregory a különféle hálózati kábelekről, elosztókról, feszültségstabilizáló stb. készülékekről ír, és melegen ajánlja őket. Különösen el van ragadtatva az EC Audio cég Pandora elnevezésű szelencéjétől, azazhogy fekete dobozától, amelyről csak annyit szabad tudni, hogy NEM azonos a már ismert hálózatifeszültség-szűrőkkel - hogy akkor mivel azonos, az egyelőre üzleti titok. A Pandora 120 fontba kerül, de állítólag nagyon megéri az árát, mert ha rajta keresztül csatlakoztatjuk a hálózathoz a lemezjátszót, drasztikusan megjavítja annak szinte minden paraméterét: dinamika-érzetét, színpadszerűségét, levegősségét is; olyan, mintha magát a zenekari játékot javítaná fel. Ez még a klasszis lemezjátszókra is vonatkozik, amelyeknek saját tápegységük van (például: Roksan); a fekete izé még ezeken is rengeteget segít. Akárcsak a CD-játszókon, DAC-okon vagy előerősítőkön. Pandora szelencéje, amely megtisztítja a hálózati feszültséget. Hi-Fi Choice * Az Audio Ötvös: arckép a japán Hiroyashu Kondoról, az Audio Note cég alapítójáról, aki kilométerszámra építi készülékeibe az ezüstdrótot. Erősítőit, hangsugárzóit, hangszedőit nemcsak Japánban, hanem állítólag Európában is ismerik már az audiofilek. Kono előzőleg felvételi technikával foglalkozott a TEAC-nál és a CBS Sonynál, majd 1976-ban a saját lábára állt. Fő büszkesége a két évvel ezelőtt épített Ongaku elektroncsöves (persze triódás) teljesítményerősítő, amelyet Angliában 30 ezer fontért kínálnak. A japán aranyfülű ezüstműves, Hiroyashu Kondo a 30 ezer fontsterlinges Audio Note csöves monoblokkal. Hi-Fi Choice * Egy tömör bevezető után a rövid, egyoldalas tesztek következnek, összesen 20 erősítőről, köztük éppen a NAD 3020i-ről (ismertetés; mérési eredmények és kommentárjuk; hangminőség; konklúzió), a végén Paul Miller még egyszer kitér mindegyik modellre, majd egy zárófejezetben pótlólag elmagyarázza, mit mért és mért így mért. * Hogy a tesztrovat ne legyen egysíkú, hangszedőket is tesztel Richard Black. Az Arcam, a Glanz, a Goldring, a Nagaoka/Stilton, az Ortofon és a Shure összesen 10 modellje közül egyedül az Ortofon 510-et minősíti Legjobb Vételnek. * Ezután már maga a Directory következik. Címét ezúttal nem fordíthatjuk "évkönyv"-nek, hiszen a tesztelésnek alávetett készülékek listáját évente 12szer publikálják, napra-, de legalábbis hónapra készen. Készülékcsoportonként betűrendben haladva rövid leírást adnak minden egyes készülékről, megjelölik az árát és azt, hogy melyik kötetben tesztelték. Rövid kommentár után kétféleképpen is kiállítják a bizonyítványát (laboratórium és szeánsz), s amelyik megérdemli, ahhoz még odabiggyesztik, hogy R, illetve BB (Recommended=Ajánlott, illetve Best Buy=Legjobb Vétel) - a mi slágerlistánkban csak ez utóbbiak szerepelnek. * Ha a szerkesztő az elején "menüt" ígért, akkor igazán csak desszertnek nevezhetjük Paul Messenger hifizgetését a lap utolsó oldalán. Ez a rovat a mániákusoknak szól, Messenger aktív Isobarikot használ összesen 12 darab Naim elektronikával, meg egyebekkel. Most éppen a Mana lemezjátszó-asztalkát dicséri, továbbá az abszolút fázis jelentőségét hangsúlyozza, fenntartva, hogy gyakran igen nehéz eldönteni, melyik fázisállás a helyes. "Tapasztalatom szerint a fáziskülönbség különösen az ötvenes-hatvanas években készült felvételeken kritikus. Ugyanis az egyszerű hangfelvételi-technika jobban megőrzi, a modern sokcsatornás keverőasztalok húsdarálója viszont meglehetősen összezagyválja a zene eredeti fázisviszonyait." * Hi-Fi News & Record Review A szemlézésén már túlvagyunk, de a rend kedvéért akkor még hadd adjuk meg ennek a lapnak is az általános "paramétereit". A HFN/RR-t viszonylag jó minőségű papírra nyomják, fotóinak minősége azonban nem elsőrangú. Terjedelme borítóval 118 oldal, a hirdetésoldalak száma augusztusban 49 (41%). A szerkesztőség és a kiadóvállalat címe: Link House Magazines Ltd, Link House, Dingwall Avenue, Croydon, Surrey CR9 2TA. Előfizetés: 120/126 Lavender Avenue, Micham, Surrey CR4 3HP. Egy-egy szám ára 1,70 font, előfizetési díj külföldre 29 font. Az apróhirdetések közlési díja szavanként 50 penny, de minimum 13 font. * Hi-Fi Review Kissé gyanús sajtótermék. Szerkesztője, Chris Frankland egykor a HFA munkatársaként végezte el a linnista-naimista főiskolát, később Flat Response címen adott ki egy újságot, amely körülbelül oly mértékű tiszteletnek örendett a brit audio-szakmában, mint mondjuk a Kacsa című botránylap a magyar sajtóban. (A címe mellesleg pompás szójáték: egyenes frekvenciaátvitelt, egyszersmind azonban visszakézből való választ is jelent.) Néhány kereskedő állt mögötte, főleg a Linn/Naim szekta papjai, ők pénzelték, gyakran a cikkeket-riportokat is ők írták. A Flat Response körülbelül 1985-ig élt, a Hi-Fi Review 1985-ben született, joggal tekinthetjük a régi lap elegánsabb, civilizáltabb reinkarnációjának. Meglepetésükre, munkatársainak sorában ott találjuk a jónevű mérnök-szakíró Noel Keywondot. A Hi-Fi Review papírja viszonylag olcsó és vékony (nem jobb a mienknél), a képminősége azonban megjárja, még a színes fotói is megélnek. Terjedelme borítóval 102 oldal, a hirdetésoldalak száma 45 (44%). A szerkesztőség és a kiadó címe: 113 Church Road, Upper Norwood, London SE19 2PR. Egy-egy szám ára 1.90 font, előfizetési díj egy évre Európában 28 font. Minden apróhirdetést 8 fontért közölnek, de a terjedelmük maximum 40 szó lehet. (Itt is a lapból kivágott szelvényt kell beküldeni, de feltehetőleg anélkül is megy a dolog. ) * Az olvasói levelek szokás szerint az analóg lemezt és a jól ismert lemezjátszókat magasztalják. A hírrovatban, mindazonáltal, digitális nyalánkságokat (Arcam, Meridian) is szóba hoznak. Ugyanitt figyelmet érdemel a TDL cég legújabb, mindössze 65 centiméter magas labirintus-hangsugárzója, amelyről fotót is közölnek, valamint a Ruark Acoustics hangsugárzó-lábazata. * Kommentárok következnek. A szerkesztő Linn-módra tanítja vásárolni a közönséget, amennyiben nem először és nyilván nem is utoljára a szájába rágja, hogy előbb jön a futómű, majd a kar, a hangszedő, és csak a végén az erősítő és a hangsugárzó, ha tehát a költségvetésünk módjuk 800 font, akkor célszerű ebből 600-at a front end-re költeni. Ez idáig jól ismert dolog, új viszont, ahogy Frankland ezt az elvet a digitális lemezjátszóra is alkalmazza. "Ha már mindenképpen CD-játszót akarsz venni (noha annak a hangminősége messze elmarad a hanglemezé mögött), legalább vásárold a legjobbat, amit csak meg tudsz fizetni." Ez az, amit úgy hívnak: a kibicnek semmi sem drága. Frankland ugyanis feltehetően semmiféle CD-a nem hallgat zenét. Ha hallgatna, rájönne, hogy ennél rosszabb tanácsot szántszándékkal sem adhatott volna a kezdő CD-barátoknak. A lánc-elv után arról beszél, amit az angolban szinergetikának neveznek, vagyis hogy némely készülék bizonyos rendszerbe illesztve rosszul szól ugyan, más rendszerben viszont esetleg csodákat művelhet. Ezt Frankland üres miszticizmusnak ítéli, szerinte a jó készülék jó, a rossz készülék rossz, és az utóbbit semmiféle mágikus kombinációban nem lehet használni. "Sokan mondják, hogy a Linn Sondek lemezjátszó számára a Linn hangszóró és a Naim erősítő ideális, az idegen lemezjátszók számára nem, s ezért szólnak rosszabbul egy ilyen láncban. Holott csupán arról van szó, hogy a Linn a világ legjobb lemezjátszója, és ha a többi lemezjátszó nem szól jól a Linn/Naim láncban, akkor ennek csakis az az oka, hogy eredendően rosszabbak, és teljesen mindegy, hogy berendezésem melyik láncszemét (a Naim erősítőt, a Linn hangsugárzót vagy lemezjátszót) kölcsönzöm át egy másik rendszerbe: az ott mindenképpen javítani fog. És megfordítva: mindegy, melyik láncszemet veszem át a másikból, nálam az csak rontani fog." Howgh: beszéltem! * A következő rovatban Peter Turner is először leírja a kötelező tiszteletkört: előbb jön a futómű, aztán jön a... és így tovább, de aztán vargabetűt ír le, és felpattan a vesszőparipájára, amennyiben a kábelezés és az állványozás jelentőségét hangsúlyozza. * A műsorforrások jövőjéről elmélkedik Noel Keywood, a Philips által beharangozott digitális kompaktkazetta (DCC) kapcsán. A DCC ugyan állófejes, s emiatt csak 16kHz-ig visz át, tehát gyöngébb a DAT-nál és a CD-nél - de nem is ezekkel fog versenyezni, hanem a kazettás magnószalaggal. "Miután az LP-t sikeresen meggyilkolták, a kazetta lesz a következő áldozat?" * A tesztrovatban először is öt olcsó tunert vizsgálnak, valamennyi szintézeres, és valamennyinek 100 font alatt van az ára. A Denon TU-260L, a JVC FX-311L, a Kenwond KT-1020L, a Memorex ST-404 és a Sony ST-S110 közül Noel Keywood a Sonynak adja a pálmát, de mindegyikkel meg van elégedve. * A japán CEC, azaz Chuo Denki drága DD-lemezjátszóit igencsak kedvelik a brit szakírók, ugyanis ezekkel lehet kimutatni, mennyire rossz a Direct Drive, és mennyire jók a hazai lemezjátszók. A Hi-Fi Review most a 600 fontsterlinges ST930-ról mutatja ki, hogy egyetlen erénye: az, hogy van rajta 78-as fordulatszám, tehát képes lejátszani az archív lemezeket is. De még ebben a tekintetben sem ismerik el a létjogosultságát. Létezik ugyanis a Rega Planar 2-nek egy csak 78-as változata. Az csak 150 fontba kerül és feltehetőleg még jobban is szól, mint a CEC. * Digitális szakasz: Noel Keywood előbb a Yamaha CDX-1030 1-bites CD-játszót, később pedig a Radford konvertert teszteli. A Yamaháról megállapítja, hogy laposan, érdesen szól, sőt: mintha 5 évvel visszaforgatta volna az idő kerekét. "Dióhéjban: elborzadtam a hangjától." A Radfordot dicséri, de fenntartással fogadja annak magas árát (900), és voltaképpen jobbnak tartja nála a lényegesen olcsóbb Deltec-et. * A Tannoy J95 (500) az Audiophileben mérsékelten lelkes fogadtatásra talált. Nézzük, mit szól hozzá a HFR-ben Ian Rankin, amikor éppen Mick Jaggert hallgatja. "Kivételesen mély és telt basszus, de nem túlzott (Alvin Gold szerint meglehetősen túlzott), a magasak édesek, sohasem érdesek vagy harsányak (Gold szerint érdesek és harsányak), a hangkép eleven és muzikális. Lehet, hogy van jobb duóoz 500-ért, de azt én még nem hallottam." * Az előkelő SD Acoustics OBS-t (800) maga a szerkesztő fogadja, sok-sok könnyűzenével kínálja, s amikor el kell válniuk, így jellemzi: "Meglepő zenei integritás. Fantasztikus dinamika, döbbenetes dobütések, izgalmas tempó, jó énekhang. Igaz, a hangkép színezett, és ezért nem mindenkinek fog tetszeni. Én azonban lelkesen ajánlom." Ehhez még azt kell tudni, hogy Frankland otthon Linn Isobarikot hallgat. Az ő paraméterei között első helyen áll a dinamika, és az utolsón a térhatás és a színezetlenség. Színezett hangú, de döbbenetesen dinamikus az SD Acoustics OBS. Hi-Fi Review * Négyoldalas, semmitmondó interjú a Mobile Fidelity hanglemezcég elnökével. Utána 5 oldalas lista következik azokról a lemezekről, amelyeket a Hi-Fi Review forgalmaz (!?); köztük most már-első ízben-ott vannak a Mobile Fidelityk is... (A többi főleg GRP, ECM, Fantasy, de van köztük egy Sheffield és egy Reference Recordings is.) * Hanglemezkritikák. Komoly zenéről Peter Herring, könnyűzenéről Chris Frankland ír. * S végül az ajánlások, amelyek ha nem is mindenben, de tényleg eltérnek a többi lap tippjeitől (lásd összesített slágerlistánkat a 776 végén). * High Fidelity A New Hi-Fi Sound és a Popular Hi-Fi utóda. Közepes képminőségű magazin, gyakorlatilag színes fotók nélkül. Terjedelme a (természetesen színes) borítóval együtt 118 oldal, a hirdetésoldalak száma 53 (45%). A lapot Elizabeth Hughes szerkeszti, tehát egy hölgy - fehér holló az olyan férfi-hobbiban, mint a miénk. Állandó munkatársai jobbára ismeretlen nevűek, de találkozunk a lapban Alvin Gold, Keith Howard, Malcolm Steward, Paul Miller egy-egy cikkével vagy tesztjével is. A szerkesztőség és egyben a kiadó címe Haymarket Leisure and Trade Magazines Ltd, 38-42 Hampton Road, Teddington, Middx TWJI OJE. Egy-egy szám ára 1,80 font, előfizetési díj egy évre 15 font (de ehhez bizonyára még postaköltség is járul). A lap apróhirdetéseket is közöl, a közlési díj 30 szóig 10 font, minden további szó 40 penny. * A Szerkesztői jegyzetekben egyebeken kívül a Bose Lifestyle rendszerről olvashatunk, amelynek az a lényege, hogy a hálószobától az ebédlőig, a fürdőszobától az éléskamráig mindenütt el lehet helyezni erősítőket és hangsugárzókat, a műsort pedig nem kábelen, hanem rádióadón keresztül kapcsolgathatjuk ide-oda, kedvünk szerint. Elizabethnek tetszik az ötlet, mi kevésbé vagyunk elragadtatva tőle. (Pedig erről a témáról egy nagy, színes revűt is közölnek a lapban). * A hírrovatban van egy érdekes beszámoló a házi használatra szánt DAT magnókról, amelyek (ha hihetünk a chiCagóí hifi-kiállításon szerzett értesüléseknek), most már biztosan forgalomba kerülnek Amerikában, éspedig olcsóbban, mint gondolták: az áruk inkább a 800, mint az 1000 dollárhoz esík majd közelebb. A Denon, a JVC, a Technics és a Sony széria-modelleket mutatott, ezek augusztus-szeptemberre már kaphatóak lesznek az USA-ban. Valamennyi gép (ideszámítva a még csak prototípus-állapotban leledző Onkyot, Philipset és Samsungot is), fel van ruházva a Philips felvételgátló rendszerével, az SCMS-szel (Serfal Copyright Management System), amelyet időközben a japán ipari minisztérium, illetve az amerikai hanglemezipar is elfogadott. Az SCMS "jóvoltából" a házi DAT-magnóval egyetlen első generációs digitális felvételt készíthetünk bármiféle digitális műsorforrásról (CD, DAT, szatellit-adó stb.). Ezekről a felvételekről viszont már nem lehet további digitális (tehát "tökéletes") másolatot készíteni, a DAT tehát most már nem (vagy kevésbé) rontja a hanglemezgyárak üzleti esélyeit. Az USA törvényhozói ugyan még nem tették kötelezővé, hogy minden eladott DAT-ban benne legyen az SCMS, de úgy hírlik, ezt a törvényt rövidesen meghozzák. A dalszerzők és a zenei kiadók követelését viszont, vagyis hogy a DAT magnók és magnószalagok forgalmából nekik százalékot fizessenek, valószínűleg elutasítják. Pillanatokon belül megjelennek a piacon a műsoros és anélküli DAT-kazetták is. A CBS/Sony 20 dollárért ígér műsoros kazettát, 12/15/18 dollárért 60/90/120 percnyi üres szalagot. A Denon és a JVC szintén bejelentette, hogy DAT kazettás szalagot fog gyártani. "Ezzel szemben a Philips digitális kompaktkazettájáról még semmi hír. Lehet, hogy csak vaklárma volt?" * Szintén a hírrovatból egy elemzés, amely bennünket több szemponthól is érdekel, miután a Thorn-EMI lemezcégről van benne szó. (Lásd róla jelen lapszámunk szerkesztői jegyzeteit.) Szóval, Az Independent című újság szerint az EMI 5 éven belül megszünteti az LP-gyártást (LP-a mi most bármiféle hagyományos hanglemezt értünk). Az LP-présüzemek számát máris 11-ről 5-re csökkentették, de ezeket is sorra be fogják zárni. Az EMI szószólói később tiltakozlak Az Independent cikke ellen, ők nem beszéltek pontos határidőről, ők addig kívánnak LP-t gyártani, amíg van iránta kereslet, akár 1991-ig, akár 2000-ig, nekik mindegy. Az újság azonban fenntartotta, hogy azt írta, amit mondtak neki. A High Fidelity háttérinformációval is szolgál a fentiekhez. Amerikában 1977-ben 344 millió LP-t, tavaly már csak tizedennyit adtak el; száz eladott album közül ma csupán 5 az LP, 30 a CD és 65 a kazetta. És ne feledjük, hogy ez öngyorsító folyamat: mennél kevesebb LP fogy, annál kevesebbet préselnek belőle - és vice versa. * Kommentárok, vélemények következnek. Egy intelligensen szomorú esszében David Vivian a High Fidelity fő problematikájával küszködik: a nagyközönség nincs tisztában vele, mit is értsünk hifin. Az emberek értékrendje valahogy így áll fel: lakás, kocsi, bútor, hűtőszekrény, mikrosütő, tévé, videó, komputer, külföldi nyaralás, aztán, talán: zenegépek - s ha el is szánják magukat, hogy hifit (vagy legalábbis sztereót) vásároljanak, olyat akarnak, amellyel a lehető legkevesebbet kell vacakolniuk. A hirdetésekből különben is megtanulták, hogy a CD "a létező legjobb hangminőséget nyújtja", azonkívül "egy életre ellát torzítatlan zenével", magyarán: CD-játszót kell venni, mindegy, hogy milyet... Holott, mélázik Vivian, egy 500 fontsterlinges, CD-re épülő midi-rendszer és egy ugyancsak 500 fontsterlinges, de okosan összeválogatott CD-rendszer között még így is ég és föld a különbség, és éppen ez volna a hifi legfőbb szépsége és paramétere, hogy összeállítsuk a megfelelő rendszert, amelyben a legnagyobb a "zenei élvezet per fordulatszám..." A brit audiofil készülékek általában fekete dobozok, minél kevesebb gombbal. Funkcionálisnak funkcionálisak, de ettől még korántsem szépek - szögezi le John Bauldie. Megdicséri némely típus elegáns "dizájnját" (Mission, Quad, Meridian, Celestion), és példának állítja őket a többiek elé. Hogy mondandójának kellő hangsúlyt kölcsönözzön, elmondja, hogy a formatervezők között manapság az olaszok örvendenek a legjobb hírnévnek, olyannyira, hogy amikor a japán Taiyo Yuden egy kicsit fel akarta dobni termékének, a That's kazettának a külalakját, a turini Ital Design Companyhoz fordult. Ez a cég tervezte egyebek között egy sereg gépkocsi karosszériáját: BMW-M1, Lotus Esprit, Saab 9000, három Maserati, Fiat Uno, Volkswagen Golf. Mindegyik hifi, nemde? Chicago, ahol a nyári hifi-kiállítást rendezik az amerikaiak, sokkal kellemesebb hely Las Vegasnál, a téli kiállítás színhelyénél - bizonykodik Malcolm Steward. Nem azért, amiért gondolnánk, t. i. hogy nyáron sokkal kellemesebb az idő, mint télen, hanem mert Chicagót (eltérően Las Vegastól) nem a turisták számára találták ki, megvan a maga kulturális élete, és nem is akármilyen. A komolyzene-kedvelők számára itt a Chicago Symphony Orchestra, amelynek Steward egy kitűnő Mahler 1-est köszönhet, "a könnyűzenei (főleg dzsessz) szentélyeknek pedig se szeri se száma: Carlos Johnson, Gavin Christopher, a Casey Jones Band, Maurice John Vaughan, Michael Coleman..." Ami már csak azért is nagyszerű, mert a kiállításon nemigen lehetett zenét hallgatni. Még a sok-sok tízezer dolláros berendezések is kiábrándítóan muzsikáltak. "Tényleg még a britkészülékek szóltak a legelfogadhatóbban" - mondja Steward bocsánatkérően, s azzal fejezi be, hogy ő a CES-en csak egyetlen teremben hallott valóban zenei hangminőséget: ott, ahol a kis Mission Cyrus One-nal hajtottak meg egy 100 fontsterlinges Mission 760 minidobozt. "Nem állítom, hogy ez lett volna a legjobb, de hát ez egy monstre show, én sem látogathattam el minden terembe - ha valaki talált valami izgalmasat, amelyet én elmulasztottam volna, kérem: hívjon fel telefonon. Mindenesetre, az idei chicagói showról nekem ezek fognak az eszembe jutni: a CSO, amint Mahlert játssza, a Carlos Johnson s Serious Blues Band, amint a Come Together-t játssza, és a kis Mission 760, amint mindazt játssza, amit kell neki." * Kérdés/Felelet, azaz vásárlási tanácsadás az olvasóknak. (A tippek lényegükben ugyanazok, mint amelyeket majd az összesítésben olvashatunk. ) * Igazán szép tesztmezőny jött össze elő/végerősítőkből; az ilyen teszteket azért szeretjük, mert nincs kibúvó, nem segít semmiféle diplomáciai manőver, meg kell mondani, melyik készülék a jobb. Richard Carney meg is mondja nyíltan, hogy az 5 erősítő-kombináció közül egyértelműen a szerény kis Moth Series 30 (490) éri meg leginkább a pénzt, de ugyanennyire szépen szól a Cambridge Audio C100/A70 (500) is. Gyöngébb náluk az elegáns Quad 34/306 (645) és a QED C300/P300 (600). A leggyöngébb a Rotel RC-870BX/RB-870BX (450). Ez azonban Carney személyes véleménye, amelyet a szerkesztőség nem vállal fel. Kerestük a rokonszenves Moth erősítőket a High Fidelity ajánlólistáján, de ott meglepetésünkre a QED-eket találtuk... Ez elment zenélni, ez meglőtte, ez hazavitte, ezt megsütheted - mert ez az icikepicike mind megverte. Elő/végerősítők versenye, a Moth Series 30 győzelmével. * A tesztek itt hirtelen abbamaradnak, afféle vegyesfelvágott következik, "20 kérdés/felelet az erősítőkről", a már említett Bose-féle lakásagyonzenésítő rendszer, aztán egy nyilvánvalóan fizetett cikk a B&O-ról és üzletpolitikájáról, csinos kommersz készülékek fotói valamelyik kiállításról, valamint egy "Ki Kicsoda?", amely arról világosít tel, hogy a különféle márkanevek mögött mely gazdasági nagyhatalmak állnak. A magazinban ezt rajzok és tényképek szemléltetik, de mi csak a csupasz információt ragadjuk ki belőlük. Tehát: Marubeni: Sanyo, Fisher. Tandy Corporation: Realistic, Radio Shack, Supertape, Tandy, Memorex. Hitachi: Maxell. Thomson: Saba, Nordmende, Brandt, Telefunken, Angliában még a Ferguson. Sony: CBS Records, Columbia Pictures, Aiwa. Philips: Marantz, Pye, Schneider, Bang & Olufsen (25%-ban), Polygram, Grundig (51%-ban). Matsushita: National, Panasonic, Technics, Quasar és 61%-ban a JVC. Néhány brit érdekeltség: Tannoy: Jamo, Audix, Goodmans, Mordaunt-Short, Creek. Hi-Fi Markets Plc: NAD, Cambridge Audio. Wharfedale: Fanfare Electronics, Fane/McKenzie. AGI (USA): KEF, Meridian. * Most már tényleg tesztek következnek. A készülékeket csillagokkal osztályozzák egytől-ötig, két tantárgyban: mennyire szépen énekelnek, és mennyire számítanak jó vételnek. Csillag helyett mi szövegesen adjuk meg az osztályzatokat ének/számtanból: Sony CDP-X55ES CD-játszó (600) jó/közepes, Heco640 háromutas német hangsugárzó (530) elégséges/közepes, Technics RS-B765 kazettás deck (230) jó/jeles, Meridian 203 DAC (500) jeles/jeles, vagyis kiváló, Denon DCD-3560 Bitstream CD-játszó (1000) közepes/elégséges, AR 152 hangsugárzó (350) jó/jó, Radford DAC1 DAC (900) jó/elégséges, Snell J11 hangsugárzó (750) jeles/jó. * A vásárlási tippek után (lásd őket összesített slágerlistánkban) még néhány színes írást olvashatunk, például a csomagküldő hifi-kereskedelemről (vigyázat: nem csak Sony és Technics, de KEF, Roksan, Musical Fidelity is van a csomagban!), a hanglemezek préselési minőségéről, vagy akár autóhifiről. Ez utóbbi cikkben megszólaltatják (kedves ötlet) azt a Russ Kane-t, akinek a hangját Londonban minden autós ismeri: ő a "Repülő Szem", aki a levegőből figyeli a közúti forgalmat, és információival segít elkerülni a dugókat. Megtudjuk róla, hogy amikor éppen nem repül, akkor egy Jaguar Sovereign kocsit vezet, Clarion autóhifije van, és nagyon szereti Frank Sinatrát. * Az utolsó oldalakon hanglemeztippeket adnak, műfajonként felsorolva az utóbbi idők (és azon belül is az utóbbi hetek) legjobb hangú felvételeit. Ő csak tudja! Russ Kane, aki a levegőből adja a közlekedési tanácsokat, Clarion autó-hifit használ. High Fidelity * What Hi-Fi? Vaskos kötet, borítóval együtt 174 oldal, többféle papíron - váltakozó, de inkább jó képminőséggel. A hirdetésoldalak száma 96 (55%), s ennek alapján azt állítjuk, hogy Angliának a What Hi-Fi? ha nem is a legjobb, de feltétlenül a legnépszerűbb hifi-magazinja. A hirdetők között szinte az egész ország összes kiskereskedőjét megtaláljuk, van is róluk egy több darabra szabdalt térkép a lapban. A What Hi-Fi-t Mark Payton szerkeszti, munkatársainak listáján ott találjuk Alvin Gold, Paul Miller, Malcolm Steward nevét. A szerkesztőség és a kiadó címe a már jól ismert Haymarket Magazines Ltd, 3842 Hampton Road, Teddington, Middx TW11 OJE. Egy-egy szám ára 1,80 font, előfizetési díj egy évre Európában 50 font. Apróhirdetést nem közölnek. * Eddig ez az első magazin, amelyben a szerkesztő nem tartja fontosnak, hogy bevezetőt írjon hozzá. Így hát, ha átlapozzuk a nem túlságosan érdekes hírrovatot, máris benne vagyunk az élet, jobban mondva a rövidtesztek sűrűjében. Kitűnően áttekinthető, féloldalas kis mini-revük ezek, egy-egy józan méretű, de precíz fotóval, "kutyafuttában odavetett" jegyzetekkel, amelyek mindazonáltal nagyon is lényegretörőek. A végén még nagyobb betűvel külön kiemelik, mi tetszett, illetve nem tetszett nekik a szóban forgó készülék produkciójában. Ezt a távirati stílusú plusz-mínusz jellemzést fordítjuk le alább. Sherwood RV-1340R receiver (330). Sima hang, sok szolgáltatás - alkalmanként a szokásos tuner-torzítással. És túl nagy. Little Pink Thing/Moth Arm lemezjátszó futómű/hangkar (400). Esztétikus; félelmetes basszus; csaknem verhetetlen - nem találunk benne hibát. Mach magnókazetták, normál/króm (1/1,5). Divatos csomagolás, olcsó ár; a vasoxid elfogadhatóan - a króm viszont aggasztóan kiegyensúlyozatlanul szól. Van den Hul Clearwater hangszórókábel (3 font métere!). Megéri az árát; vaskos, de hajlékony; feszes basszus - kissé érdes magasak; nem elég sima hang. Monitor Audio Monitor 11 hangsugárzó (300). Stabil doboz, makulátlan magasak, definíció - néha lustán szól; nem elég transzparens. Sony CDP-590 CD-játszó (170). Tiszta, csillogó középsáv; sok szolgáltatás - a magastartomány el van szúrva; gyönge technológia. Akai GX-65 deck (300). Jól kezelhető, jól van megépítve, zenei a hangja - a szolgáltatások száma csekély. Sansui RZ-3000 receiver (250). Kellemes hang, tisztességes tuner - de zajos. És a hangszóró-csatlakozói ügyetlenek. B&W Rock Solids hangsugárzók (190). Meglepően jó basszus, kompakt, divatos - ööö... túlságosan is divatos ahhoz, hogy komolyan vegyék. (Lásd a képen!) Crown CD-81R CD-játszó (100). Olcsó, elviselhető, a célnak megfelel - de lehetne azért jobb is. KEF C45 hangsugárzó (200). Elegáns; dinamikus basszus - a magasak laposak; fárasztó. Sony CDP-790 CD-játszó (?). Dicséretes technológia és szolgáltatások; sima hangkép - a basszusa kissé fokuszálatlan, de ezen kívül kevés baja van. Komoly hangszórógyár jampec doboza, a B&W Rock Solids. What Hi-Fi? Jó basszus, de lapos hangkép - a KEF C45 nem futott be. What Hi-Fi? * Rövid Kérdés/Felelet rovat, majd annál hosszabb hirdetési blokk után csoporttesztek következnek. Ezeket itt szupertesztnek nevezik, és tulajdonképpen igazuk is van, mert semmi sem annyira értékes a vásárlóközönség számára (és semmi sem veszi oly nagyon igénybe a szakírók idegeit), mint az összehasonlító tesztek, amelyeken nem lehet ötölni-hatolni, jobbra-balra egyformán bókolni; itt színt kell vallani, elnyerve valamelyik gyár rokonszenvét és az összes többinek az ellenszenvét. A What Hi-Fi? ezt nagyon körültekintően adja elő, minden oldalról körülszaglássza a versenyzőket, felméri a kondíciójukat, lelkiállapotukat, többféle szempontból rangsorolja őket, mielőtt kiállítja a végbizonyítványukat. Az osztályzatok 1 csillagtól 5 csillagig terjednek. A 220 és 260 fontsterlinges lemezjátszók mezőnyének (Acoustic Research EB101, Linn Basik, Systemdek IIX/Moth Arm, Thorens TD316) osztályzatai például így festenek: Hangminőség Systemdek 5, AR 4, Thorens 4, Linn 3. Szolgáltatások Thorens 4, Systemdek 3, Linn 2, AR 2. Konstrukció Thorens 4, Systemdek 4, Linn 3, AR 3. Megéri a pénzt Systemdek 5, AR 4, Thorens 4, Linn 3. Rangsor Systemdek 5, AR 4, Thorens 3, Linn 2. Systemdek IIX (Moth karral), mint szuperteszt-győztes. What Hi-Fi? Ugyanez a játék 155 és 185 font között (Rega Planar 2, Revolver Rebel, Systemdek 1): Hangminőség Rega 4, Systemdek 3, Revolver 2. Szolgáltatások Revolver 3, Systemdek 2, Rega Konstrukció Rega 5, Systemdek 4, Revolver Megéri a pénzt Rega 5, Systemdek 4, Revolver Rangsor Rega 4, Systemdek 3, Revolver 2. Még lejjebb, 90 fontért (NAD 5120 és Dual CS430): Hangminőség NAD 4, Dual 2. Szolgáltatások NAD 3, Dual 4. Konstrukció NAD 2, Dual 4. Megéri a pénzt NAD 5, Dual 2. Rangsor nem közlik, de evidens. Még egy szuperteszt, hangkarokkal 115 és 150 font között (Linn Akito, Rega RB300, Roksan Tabriz - semleges terepen, egy Little Pink Thing-re szerelve): Hangminőség Linn 5, Roksan 3, Rega 3. Szolgáltatások Linn 4, Rega 4, Roksan 3. Konstrukció Linn 5, Rega 4, Roksan 4. Megéri a pénzt Rega 5, Linn 5, Roksan 4. Rangsor Linn 5, Roksan 4, Rega 4. A cikkben persze részletesen is jellemzik a hangkarokat: "a Rega allround, erőteljes basszussal, de nincs meg az a sebessége és pontossága, mint a Linn Akito-nak; a Roksan is minden zenén beválik a maga megbízható mélyregiszterével, de a ritmikája csak átlagos, és nem annyira precíz, mint a Linn" stb. stb. Érdekes a 300 fontsterlinges 1-bites CD-játszók versenye is (Rotel RCD-865, Technics SL-PS70, Sony CDP-990), habár ez inkább csak szuper gyorsteszt, és csak annyi az eredménye, hogy a Rotel egy fokkal jobb a másik kettőnél. A 220 és 280 font közötti, összesen 12 hangsugárzó szupertesztje viszont már okvetlenül megér egy táblázatot. A paraméterek között a "kompatibilitás" nyilván arra vonatkozik, mennyire könnyen barátkozik valamely hangszóró a különféle erősítőkkel. Ami a végeredményt illeti, a Rogers jó bizonyítványát előre láttuk, a Wharfedale-ét némi kétséggel fogadjuk. * Ezzel még korántsem értünk végére a teszteknek, de azok már esetlegesebbek; egy Marantz és egy Pioneer erősítő, vagy egy komplett Yamaha és Sanyo midi-rendszer mérkőzéséből nem sok tanulságot lehet levonni. A magazin hátralévő részében hanglemez-rezüméket olvashatunk, majd következik a vásárlási tanácsadás, kilométerhosszúságban. (A megszámlálhatatlanul sok típus közül mi csak a Legjobb Vételeket gyűjtöttük ki.) * Which CD? Kevésbé "izmos", mint a többi magazin. Címéhez híven inkább hanglemezekkel, semmint hifivel foglalkozik; voltaképpen egy hifi-magazin és egy hanglemez-szaklap keveréke. Terjedelmét tekintve is ez a legsoványabb, borítóstul is mindössze 86 oldalt számlál. A papír és kép minősége közepes, színes fotót csak a borítón közöl. A lapot Nuala Harvey szerkeszti, akinek polinéziai csengésű keresztnevéből nem derül ki (és még "perfekt" angolok segítségével sem tudtuk megállapítani), hogy fiú-e avagy lány. A munkatársak listáján sem találtunk ismerős nevet. A szerkesztőség címe 23-27 Tudor Street, London EC4Y OHR. Előfizetni ezen a címen lehet: Which CD, Subscriptions Dept., 120/126 Lavender Avenue, Micham, Surrey CR4 3HP. Egy szám ára 1,70, előfizetési díj egy évre Európában 29 font. Az apróhirdetés díja 40 penny szavanként, minimum 10 fontért. (Elvben itt is a lapból kivágott szelvényt kell beküldeni. Felhívják a figyelmet, hogy az olvashatatlan írást visszadobják.) * Mentegetődzéssel kell kezdenünk: ebből a lapból nem jutottunk hozzá a legutolsó számhoz, úgyhogy megtörve a Brit Augusztus egységét, a Which CD-nek kivételesen az előző, a júliusi számát szemlézzük. * Itt sincs szerkesztői bevezető, sőt: ebben a lapban egyáltalán senki sem ír publicisztikát, eltekintve a legutolsó oldalon közölt csevegéstől, amelyet egy bizonyos "Füstölt Hering" ír alá. E komikus álnévből nyilvánvaló, hogy az esszé Peter Herring lelkén szárad; jónevű szakíró, számos hifi-lapnak dolgozik. * A hírrovat a szokásos módon, képekkel illusztrálja az újdonságokat: az Arcam Bitstream-konverterrel kombinált előerősítőjét, a Meridian 203 DAC-ot, a Finial lézeres LP-játszóját, amely végre kapható (mint már tudjuk: 21 ezer fontért), az amerikai Boston Acoustics háromutas zárt dobozát, a Denon új olcsó tunerét, a TU260L-t (100) és a Pioneer kifejezetten angol piacra szánt erősítőit. * Egy olyan hír, amely kifejezetten a lap profiljába vág: megalakult az Európai Lézerlemez Szövetség (Europian Laser Disc Association, ELDA). Lézerlemezen itt videolemezt értsünk, Pioneer-féle 30 centis képlemezt és Philips-féle CDV-t. Az ELDÁ-nak az a fő feladata, hogy propagálja a lézerlemezt, gondoskodjon elegendő műsoranyagról és teremtse meg a szabványokat. Az alapítók névsora: Philips, Pioneer, PolyGram, Sony, Telemedia, Bertelsmann és Warner Home Video (ha nem is mind tisztavérű európaiak, mindegyiküknek van gyára-vállalata az öreg kontinensen) végül, mint tiszteletbeli európai, a Panasonic, aki vállvonogatva ugyan, de azért mégiscsak beszállt a kocsiba, feltehetően csak azért, hogy megtudja, mi történik ideát. Háttérinformáció: Japánban eddig 9000 féle lézerlemez-műsor között lehet választani, 1990-ben több mint egymillió gépet adtak el. Az USA-ban arra számítanak, hogy az idén összesen 400 ezer készülék talál gazdára; a lemezcímek száma 5000. * Máris katalógus következik, az e hónapban megjelent lemezekről. A popműfajban kb. 280, a klasszikusban kb. 320 albumot sorolnak fel. Az utóbbiak között 5 Hungaroton is akad: a Schola Hungarica legújabb Gregorian-albuma, a Kecskés Ensamble kuruc énekei, Kodály kórusműveinek 7. darabja, Scarlatti Madridi miséje és Szokolay Vérnásza. * Slágerlista, nem hifi-készülékekről, hanem a szó eredeti értelmében hanglemezekről: a bestsellerekről, vagyis amelyekből a legtöbb példány fogyott. Komoly zenében a Top20 listavezetője már jó ideje Vivaldi Négy Évszakja, Nigel Kennedy és az ECO előadásában. A popzenei Top 30-at "Rock" címen publikálják, de ide bármiféle témájú sikerlemez bekerülhet - és lám, a 11. helyen ott találjuk Nigel Kennedy fenti lemezét, a 14. helyen pedig a legújabb popsztár, Luciano Pavarotti énekli az ő operaáriáit. Sőt, a 23. helyen ismét Nigel Kennedy hegedül Mendelssohnt, Schubertet. Túlzásokba azért ne essünk, a lista élén igazi popzenei album áll: egy tízlemezes soulzenei gyűjtemény. * Interjúk művészekkel: Oleta Adams musical-énekesnővel és Gloria Estefan spanyol popkirálynővel. * Pop- és rockhíradó 11, dzsessz 2. klasszikus zene 10 oldalon. * Ismertetés a "CD-magnóról", azaz CD-R-ről, két szerző tollából. Egyikük ugyanaz a Barry Fox, akinek cikkét annak idején már átvettük a HFN/RR-ből (lásd HFM 1990/1). * Tony Faulkner hangmérnök (szintén jó nevű szakíró) foglalja össze, milyen nagy utat tettek meg a CD-játszók az 1983-as első generációs készülékektől a sokbites, erős túlmintavételezésű gépeken keresztül a Bitstreamig. Megvilágítja a CD-technika professzionális hátterét, (végre) elismeri, hogy komoly bajok voltak a DAT-magnók hangminőségével, de fölöttébb bizakodóan nyilatkozik a digitális profi hangtechnika jövőjéről. * Ha valahol, hát a Which CD?-ben a helye annak a körtesztnek, amelyben a hordozható CD-játszók minőségét méri fel John Nelson. Sajnos, "minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vagyok elégedve" - szóval, I. Ferenc John tesztjétől nem leszünk sokkal okosabbak. Annyi azért kiderül belőle, hogy a Denon DCP-100 (250) és a Kenwood DPC-S1 (250) orrhosszal megelőzi a Sony D-350et (300), két orrhosszal a Yamaha CDX-P7 (200) és a Philips AZ 6892 (150) előtt. Zsebcédék, sorakozó! Denon DCP-100, Philips AZ6892, Sony D-350, Kenwood DPC-81. Which CD? * Mulatságos, de a Which CD? ponttáblázata szerint az előbbi Denon és Kenwood minimókusok ugyanannyit produkálnak, mint a következő teszt főszereplője, a félelmetes hírű Meridian 208(1500) - amelyről, mindazonáltal, itt is elismerik, hogy a ma létező legjobb egydobozos CD-játszó. Ki érti ezt? * További tesztek. JPW Minim hangsugárzó (80), Sherwood CD-rendszer (CD-játszó, receiver, kazettás magnó 400-ért). Közepes pontszám. * A magazin végén adatbankot állítanak össze a Which CD?-ben tesztelt CD-játszókról (de csakis a CD-játszókról). Felsorolják a legfontosabb paramétereiket, és a végén minősítik is őket, több szempontból: konstrukció, hangminőség, menyire éri meg a pénzt stb. A legmagasabb pontszám 10, de ezt még senki sem kapta meg (noha a Which CD? ugyancsak bőkezűen osztogatja a pontokat). A Nagy Slágerlistán mi csak azokat a típusokat tüntetjük fel, amelyek a hangminőségükre 9 pontot kaptak. * SLÁGERLISTA Rendhagyó ajánlólista következik: 7 magazin tippjeit összesítjük, készülékfajtánként. Az Audiophile újabban azt a politikát követi, hogy minden hónapban más-más készülékfajtákat vesz szemügyre behatóbban, ezért ennek a lapnak több számából tallózunk. A Hi-Fi Choice teljes körű listát közöl, de olyan sok készülékre adja áldását ("Recommended", vagyis ajánlott), hogy ezeket nem sorolhatjuk fel, csupán a Legjobb Vételeket ("Best Buy") említjük meg. A Hi-Fi News & Record Review nem tart fenn rendszeres tanácsadó szolgálatot, de éppen augusztusban közreadta a legjobb CD-játszók és átalakítók listáját, s azt nyilván érdemes összevetni a többiekével. A Hi-Fi Review-nek állandó tippjei vannak, s ezek jórészt eltérnek a többiekétől, akárcsak a High Fidelity tippjei is. A What Hi-Fi minden hónapban teljes listát ad a forgalomban lévő készülékekről, és árkategóriánként kiemeli közülük a legjobbakat. Végül a Which CD? csupán a CD-játszókkal foglalkozik. CD-JÁTSZÓK Audiophile: Marantz CD-60SE (380), Arcam Delta 170 (600), Meridian 208 (1500), Micromega Trio (4000); Futómű: Kenwood DP-X9010 (550). Átalakítók: Arcam Black Box (300), Musical Fidelity Digilog (400), Deltec PDM One (475), Aragon D2A (1535), Wadia 2000 (7300). Hi-Fi Choice: Philips CD 610 (160), Technics SL-P277A (160), Akai CD-52 (250), Rotel RCD-855 (250), Akai CD-62 (330), Marantz CD 50SE (330), Philips CD 840 (350), Marantz CD 60SE (380), Arcam Alpha (400). Hi-Fi News & Record Review: Philips CD 610 (160), Technics SL-P277A (160), Philips CD 620 (200), Marantz CD 40 (200), Rotel RCD-855 (250) hangsúlyozottan mint Best Buy, Arcam Alpha (400), Marantz CD 80 (550), Meridian 206 (800), Marantz CD 94 (900), Radford WSC D-1 (1000), Meridian 208 (1500). A HFN/RR külön kitér a D/A átalakítókra, több típust is felsorol, ezek között kettő kap 100%-os bizonyítványt, a Krell 64x (10 000) és a Meridian 203 (500). Hi-Fi Review: Denon DCD-620 (200), Sony CDP-770), Philips CD 840 (350), Philips CDD 882 (500), Denon DCD-1560 (600), Pioneer PD-91 (900), Denon DCD-3520 (1000). Futómű: Arcam Delta 170 (600). DAC: Arcam Black Box 2 (300), Musical Fidelity Digilog (400). High Fidelity: Technics SL-P333 (150), TEAC CD-P400 (300), Technics SL-P570 (300), Philips CD 840 (350), Marantz CD-60SE (380), Technics SL-P777 (380), Marantz CD-80 (500), Pioneer PD-9300 (550), Marantz CD-94 II (900), Meridian 208 (1500). What Hi-Fi? Philips CD 610 (160), Technics SL-P277A (160), Denon DCD-520 (170), Marantz CD 40 (200), Sony CDP 790 (200), Rotel RCD-865 (300), TEAC CD-P400 (300), Marantz CD 50SE (330), Arcam Alpha (350), Cambridge CD3 (650), Pioneer PD-91 (900). Which CD? Denon DCP-100 (250), Philips CD630 (250), Aiwa XC-001 (300), Sony D350 (300), Akai CD 62 (330), Philips CD880 (500), Philips CDD882 (500), Arcam Delta 170 (600), Yamaha CDX-1110 (700), Yamaha CD-5050 (800), Pioneer PD-91 (900), Technics SL-P1200K (900), Woodside WS1 (1000), Meridian 207 PRO CD (1050), Tandberg TCP-3015A (1243), Mod Squad Prisma (1320 - ez utóbbi külön dicsérettel). LEMEZJÁTSZÓ FUTÓMŰVEK Audiophile: Rega Planar 2/3 (hangkarral 155/207), Ariston Q-deck (hangkarral és Ortofon OM 10-zel 165), Systemdek IIX (170), Manticore Mantra (345), Pink Triangle Little Pink Thing (345), Linn Axis (hangkarral 400), Linn LP 12 (600), Roksan Xerxes (700), Townshend Rock Reference (1800). Hi-Fi Choice: NAD 5120 (karral 90), Technics SL-DD33 (karral 110), Dual CS 505-3 (karral 160), Rega Planar 2/3 (karral 155/207), Ariston Q-deck (karral 165), Thorens TD 280 II (karral 180), Rotel RP-855 (karral 190), Thorens TD 166 V (karral 200), Ariston Icon (karral 215), Acoustic Research EB101 (karral 230). Hi-Fi Review: Dual CS 505-3 (karral 140), Rega Planar 2/3 (karral 155/207), Revolver Rebel (karral 170), Revolver (karral 215), Linn Basik (karral 260), Little Pink Thing (345), Linn Axis (karral 435), Linn Sondek LP 12 (600), Roksan Xerxes (700), Alphason Sonata (720). High Fidelity: Dual CS-430 (100), Systemdek I (170), Ariston Pro (180), Revolver Rebel (185), Little Pink Thing (345). What Hi-Fi? NAD 5120 (karral 90), Dual CS 505-3 (karral 140), Rega Planar 2 (karral 155), Ariston Q-deck (karral 165), Systemdek IIX (170), Rega Planar 3 (karral 207), Acoustic Research EB 101 (karral 230), Linn Basik (karral 260), Townshend Avalon (300), Linn Axis (karral 400), Thorens TD 2001 (karral 600), Linn Sondek LP 12 (600), Roksan Xerxes (700), Alphason Sonata (karral 1200), Townshend Rock Reference (karral 1800). HANGKAROK Audiophile: Rega RB 250/300 (78/115), Roksan Tabriz/Tabrizzi (150/230), Manticore Musician/Magician (230/440), Alphason Xenon (240), Alphason HR-100S (415), Linn Ittok (480), Naim ARO (600), Linn Ekos (975). Hi-Fi Choice: Moth Arm (78 - lényegében azonos a Rega RB 250-nel), Rega RB 300 (115). Hi-Fi Review: Rega RB 250/300 (78/115), Linn Akito (150), Linn Ittok LVIII (483), Roksan Artemiz (500), Naim ARO (700), Linn Ekos (975). High Fidelity: Roksan Tabrizzi (230), Manticore Musician (230). What Hi-Fi? Moth Arm (78), Rega RB 300 (115), Linn Akito (150), Linn Ekos (975), Helius Cyalene (1066), SME Series V (1206). HANGSZEDŐK Audiophile: Audio-Technica AT95E (18), Audio-Technica AT110E (21), Goldring 1042 (85), Linn K-9 (81), RATA RP 70/RP 70vdH (80/100), Goldring Eroica/Eroica LX (100/115), Audio-Technica AT-F3/AT-F5 (74/106), Ortofon Quasar (300), Kiseki Purpleheart Sapphire (700), Linn Troika (720), Koetsu Red K Signature (1455). Hi-Fi Choice: Audio-Technica AT95E (18), Revolver (20), Arcam C77/C77 Mg (22/30), Ortofon 510 (30), Nagaoka MP11 Boron (40), Glanz MFG 310-LX (50), Denon DL110 (70), Ortofon MC10 Super (70), Linn K-9 (81 ), Audio-Technica AT-F3/AT-F5 (74/106). Hi-Fi Review: Audio-Technica AT95E (18), Linn K-5/9/18 (33/81/140), Nagaoka TS10 (50), Nagaoka TS11 (70), Audio-Technica AT-F3/5 (74/106), Stilton AT-F3/F5 (110/140), Stilton OC7SB/OC9SB (365/500), Linn Troika (720), Kiseki Purpleheart Sapphire (700), Audio-Technica ART1 (800). High Fidelity: Goldring 1042 (85), Audio-Technica AT-F5 (106), Ortofon Quartz (120), Ortofon Quattro (180). What Hi-Fi? Goldring Elan (16), AudioTechnica AT95E (18), Revolver (20), Audio-Technica AT110E (21), Linn K-5/9/18 (33/81/140), Ortofon 510 (30), Rega Bias (34), Nagaoka MP10SB (40), Nagaoka Gold SB (70), Audio-Technica AT-F3/AT-F5 (74/106), RATA RP70 vdH (100), Dynavector 17D2 II (280), Ortofon MC 2000 II (600), van den Hul MC-Two (900). KAZETTÁS MAGNÓK Audiophile: Aiwa AD-F270 (100), Rotel RD-845 (130), Denon DR-M500 (170), Aiwa AD-F800 (250), Akai GX-95 (400), Pioneer CT-91 a (500). Hi-Fi Choice: Aiwa AD-F270 (100), Aiwa RD 470 (150), Technics RS-B555 (160), Denon DRM-500 (170), Aiwa AD-WX777 (180), Pioneer CT-445 (180), Rotel RD-865 (200), Technics RS-B655 (200), Aiwa AD-F800 (250), Akai GX-52 (250), Kenwood KX-5010 (270). Hi-Fi Review: Denon DRM-400 (130), Technics RS-B355 (140), NAD 6325 (160), Denon DRW-750 (250), Akai GX-52 (250), Pioneer CT-737 II (350), Nakamichi CR-2E (375), Aiwa AD-WX909 (400), Aiwa XK-009 (550), Nakamichi CR7E (1500), Nakamichi Dragon (1750). High Fidelity: Akai GX-52 (250), Aiwa AD-F800 (250), Kenwood KX-5010 (270), NAD Monitor6100 (270), Denon DRM-800 (300), Marantz SD-60 (350), Pioneer CT-91a (500), Sony TC-K730ES (500), Nakamichi CR-4E (700). What Hi-Fi? Aiwa AD-F270 (100), Pioneer CT-225 (100), Technics RS-B355SK (140), Yamaha KX-230 (140), Denon DRM-500 (170), Aiwa AD-WX777 (180), Technics RSB-655 (200), NAD 6340 (220), Marantz SD 50 (220), Rotel RD-865 (230), Denon DRW-750 (250), Pioneer CT-656 (250), Akai GX-65 (300), Nakamichi CR7E (1500), Nakamichi Dragon (1750). TUNEREK Audiophile: Arcam Alpha 2 (165), Denon TU-550L (180), NAD 7020e (receiver, 200), Pioneer F656 (200), Technics ST-G90L (300), Quad FM4 (330), Meridian 204 (525), Onkyo T-9090 II (590), Naim NATO 2 (720). Hi-Fi Choice: Rotel RT-830AL (110), Arcam Alpha (120), Yamaha TX-L400 (130), NAD 4020 (140), Akai AT-52L (150), Rotel RT-850AL (160), Arcam Delta 80 (300), Sony ST-S 700ES (300). Hi-Fi Review: NAD 4225 (160), Arcam Alpha (165), Creek T40 (190), Linx Theta (400), Magnum FT11 (450), Naim NAT-02 (800), Naim NAT-01/NAPST (1300). High Fidelity: Pioneer F-656 (200), Rotel RT-870L (230), Musical Fidelity T1 (250), Naim NAT 02 (800). What Hi-Fi? Kenwood KT-1020L (100), Rotel RT-830AL (120), Onkyo T-4000 (130), NAD 4225 (160), Arcam Alpha 2 (165), Pioneer F-656 (200), Technics ST-G70L (200), Musical Fidelity T1 (250). ERŐSÍTŐK Audiophile: NAD 3020i (140), Kenwood KA-4010 (170), QED A240 CD/SA (200/260), Arcam Alpha 2 (180), Mission Cyrus One (200), Musical Fidelity B1 (200), Rotel RA 840BX4 (250), Musical Fidelity A1 (270), Musical Fidelity 8200.(350), Audiolab 8000A (350), Exposure 10 (400), Musical Fidelity A100 (460), Marantz PM 75 (500). Hi-Fi Choice: Rotel RA-810A (120), Rotel RA-820AX (150), Arcam Alpha 2 (180), Creek CAS 4040 S2 (180), Mission Cyrus One (200), QED A240 CD2/SA2 (200/260), Musical Fidelity A1 (270), Musical Fidelity B200 (350), Audio Innovations Series 300 (480). Hi-Fi Review: Denon PMA-250 II (140), Acoustic Research 03 (160), Harman/Kardon HK6100 (160), Creek 4040S2 (180), Aura VA-40 (190), Ion Obelisk 1 (195), Creek 4140S2 (220), Ion Obelisk 2 (265), Onix OA21 S (300), NVA AP35 (350), Naim NAIT 2 (390), Exposure Ten (400), Linn Intek (500). High Fidelity: Rotel RA-810A (120), Denon PMA-250 II (140), Sonic Link DM20 (300), Mission Cyrus Two (330), Sony TA-F630ESD (350), Kelvin Integrated (400), OAC Mistrale (450), Audiolab 8000P (500). What Hi-Fi? Rotel RA-810A (120), Aiwa XA-005 (130), NAD 30201 (140), Rotel RA-820AX (150), Harman-Kardon HK 6100 (160), Arcam Alpha 2 (180), Rotel RA-820BX4 (190), Mission Cyrus One (200), Musical Fidelity B1 (200), Mission Cyrus Two (330), Audiolab 8000A (350), Exposure EXP X (400), Kelvin Labs Integrated (400), Marantz PM 94 (1200). ELŐ- ÉS VÉGERŐSÍTŐK Audiophile: Audiolab 8000C/P (325/495), Naim 72/HiCap (előfok és tápegység, 573/460), DNM Series 3 (előfok, kiviteltől függően 1100-2400), DNM GEM (végfok, 935), Aragon 4004 (végfok, 1800), Pink Triangle PIP II (előfok, 2670), Krell KSA-80 (végfok, 3500), Naim NAC 52/NAP 250 (elő/végfok, 4250/1300). Hi-Fi Choice: Rotel RC-870BX/RB-870BX (elő/végfok 220/230). Hi-Fi Review: Ion Obelisk 3X/X-PAK (530), Naim 62/140 (961), Linx Vega (960), Exposure 11/12/8s (1600), Exposure 11/12/Mono 8 blokkok (2070), Naim 72/HICAP/250 (2400), Exposure Eleven/Nine/Four (2940), NVA PSU kétszer/P80/Statement 1 (3720), EAR G88/549 (3800/3000), Naim NAC 52 (4250). High Fidelity: QED C300/P300 (600), Heybrook C3/P3 (900), Musical Fidelity 3A-X/MA-50 (1254), Sumo Athena/Polaris (1445). What Hi-Fi? Előerősítők: Croft Micro II (200), Exposure EXP VII (430), Pink Triangle PIP II (2670), Naim NAC 52 (4250). Teljesítményerősítők: Exposure EXP VIII (470), Musical Fidelity MA 50 (monoblokk 875), Rowland Model 1 (2500), Jadis JA-80 (3550). HANGSUGÁRZÓK Hi-Fi Choice: Wharfedale Delta 30 (80), Goodmans Maxim Two (90), JPW Sonata (100), Mordaunt-Short 3.10 (100), Mission 761 (130), Rotel RL-850 II (140), Arcam Alpha (200), Heybrook HB 100 (255), Mission 763 (300), Musical Fidelity MC-2 (300), Wharfedale 505 II (180). Hi-Fi Review: JPW Minim (90), AR Red Box (100), Celestion 3 (110), Royd A7 II (115), Tannoy E11 (130), Celef Altos (180), Mordaunt-Short 3.30 (180), Monitor Audio 9 (190), Linn Index Plus (220), Royd Eden (235), Monitor Audio R300MD (250), Linn Helix II (330), SD Acoustics SD3 (350), Monitor Audio MA-R700GMD (350), Linn Kan II (380), NVA Cube 2 (380), Epos ES14 (385), Monitor Audio 852 Gold (450), Ruark Talisman (580), Naim IBL (690), Acoustic Energy AE1 (700), Linn Kaber (990), Monitor Audio Studio 10 (1000), NVA Cubix (1100), AE3 (1650), Naim SBL (1345), Linn Isobarik (1875). High Fidelity: Goodmans M500 (130), KEF C25 (150), Monitor Audio MA7 (150), NAD 8225 (150), Heco 120S (170), Wharfedale 505.2 (180), Rogers LS2a (180), B&W Solid (180), Celestion DL8 II (200), KEF C45 (200), Townshend AMT (1000). What Hi-Fi? Celestion 3 (110), Tannoy E11 (130), Celestion DL4 II (140), Monitor Audio Monitor 7 (150), Sony APM 121 ES (150), Castle Clyde (160), Wharfedale 505.2 (190), Tannoy DC 1000 (200), Castle Durham (210), Musical Fidelity MC-1 (230), Rogers LS4a (250), Tannoy M20 (250), Arcam Two Plus (280), Tannoy DC 2000 (330), KEF 102 (395), Rogers LS7t (440), Spendor SP2 (500), Acoustic Energy AE1 (700), Celestion 3000 (700), TDL Monitor (1800), Magnepan MG 2.5R (2000).