Két kiállítás képei |
Ősszel mindig megélénkül a High Fidelity világa, Némethontól
Britanniáig egymást követik a kiállítások. Nekünk az idén nem volt
módunk felnyergelni az útlevelünket, ezért a hivatalból külföldre
látogató magyar hifi-kereskedőktől kértünk és kaptunk útibeszámolót,
kettőt is. Az egyiket Kiss Péter (Penna & Poor) készítette a
frankfurti High Enden, a másikat Csontos István (Merlin Audio) a
londoni Penta Show-n. Mindketten mentegetődztek amiatt, hogy
tudósításuk elkerülhetetlenül szubjektív és talán elfogult is lesz; mi
ezt "bocsánatos bűnnek" tekintjük, és köszönetet mondunk az
élménybeszámolóért, valamint a fotókért. (Színesíti a dupla-riportot
az a körülmény, hogy a két szerző közül az egyik digitál-, a másik
analógpárti.)
*
HIGH END '90
- Frankfurti impressziók Kiss Pétertől
Hotel Kempinski Gravenbruch. Öt csillag, melyet nem is tartanak
fontosnak réztáblán mutogatni, hiszen mindenki számára magától
értetődik, hogy ez egy High End Hotel.
A parkőr kezében irányítótárcsa. Villog, több száz méterről észre
lehet venni. High End tárcsa. Miért éppen ilyen környezetben, miért
szállodában rendeznek kiállítást? A válasz maga is tipikusan High End:
annak idején "igazi" hifi készülékeket kerestek a szállodalánc
lakosztályaiba, s ezért bemutatóra hívták a legnevesebb gyárakat és
kereskedőket. Az eredménnyel annyira meg voltak elégedve, hogy amikor
kiválasztották, amit kerestek, mindjárt elhatározták, hogy mostantól
kezdve évről-évre összehívják ezt a találkozót, most már a szakma és a
nagyközönség számára.
Nyereséges vállalkozás lett belőle, legalábbis erre következtetünk
a kiállítók és a látogatók számából. 1990 szeptemberében jó 90
kiállító kínálta több száz gyártóvállalat termékeit a kis- és
nagykereskedők, valamint a "nagyközönség" számára, amely létszámát
tekintve talán nem igazán nagy, de vásárlóerejét tekintve biztosan az.
Szinte hihetetlen, milyen sok megrendelést vettek fel a kiállítók ott,
helyben. Az igényes vásárlók nyilván készültek erre az eseményre,
annak reményében, hogy a cégek vezérkarán kívül a készülékek
tervezőivel is találkozhatnak.
Ez természetesen bennünket is vonzott. Miután túl voltunk
hivatalos tárgyalásainkon, fejest ugrottunk a látnivalókba,
csattogtatva a fényképezőgépet és zümmögtetve a videokamerát. Noha
három teljes napot töltöttünk a kiállításon, nem ígérhetünk teljes
körű beszámolót. Képzeljünk el egy nagy szállodát, labirintus-jellegű
folyosórendszerrel, amely alaposan próbára tette még a mi
autópálya-kijáratokon edződött tájékozódó-képességünket is. Hiába volt
a kezünkben a több száz oldalas katalógus, néha perceken keresztül
azzal voltunk elfoglalva, hogy "irányzékot vegyünk".
A kiállítók egy-egy lakosztályt béreltek, abban rendezték be a
termékbemutató kiállítást, a tárgyalóhelyiséget és a zeneszobát. Hadd
ne válaszoljunk arra a kérdésre, hogy lehet-e hifit demonstrálni
szállodaszobában, még ha az luxuskivitelű is. (Mindnyájunk közös
gondja ez.) Voltak, akik demonstráltak, voltak, akik nem. A két tábor
között nem a készülékeik árfekvése képezte a választóvonalat, hiszen
például Accuphase, Bower & Wilkins, Carver stb. vígan zenélt, míg Mark
Levinson, Krell és mások hallgatásba burkolóztak. Az utóbbi
feltehetőleg azért, mert a 3kW (!) teljesítményű monoblokk
üzemeltetéséhez a szállodának hiányzott a kellő "erőművi kapacitása".
Töprengek: mi lehetett az oka a kiállítás első napján a tízperces
áramhiánynak. Talán a Krell mégis megpróbálta?!
Tapasztalatunk szerint nő az igényesebb (drágább) gépek száma.
Hagyományos Mid-Fi cégek megtartják ugyan a helyüket a saját
kategóriájukban, de felfelé kacsingatnak: új, High End jellegű
készülékeket produkálnak, először például csak a gyár "jubileumi
szériájaként", korlátozott mennyiségben, majd egész gyártmánycsaládot
építenek köré. Így született a Yamaha csodaszériája, most pedig a
Denon támad hasonló taktikával. A Marantz, a Pioneer is mind drágább
készülékeket dob piacra, híveiket immár a felhők fölé csábítva
(akarattal nem beszéltem ezoterikus magasságokról). Meghallgattuk
például az új Pioneer M6-os monoblokkot, Cabasse hangdobozokkal, vagy
a Marantz SC22 előerősítőt és az MA22 végfokot; hangjuk igazán biztató
volt. Egy másik irányzat: befutott cégek (kihasználva nevüket,
tekintélyüket) olcsóbb, széles rétegek számára is elérhető
készülékekkel jelentkeznek, mint a Nakamichi a különféle
CD-játszókkal, integrált erősítőkkel és persze kazettás magnókkal.
Titkos tippeket, sajnos, nem közölhetek ("hogyan vásároljunk 2
ezer márkáért jobb hangot, mint 200 ezerért" - lásd: "hogyan lehet
néhány hét alatt tökéletesen megtanulni egy nyelvet"). Ez a felismerés
nekünk is szomorúságot okozott. Megpróbáltunk minden előítélet nélkül
csupán "hangokat keresni", nem bonyolódva olyan (egyébként igen
fontos) dolgokba, mint a kábel vagy a teremakusztika. Szinte bekötött
szemmel, kihegyezett füllel járkáltunk, a szobákból kiszűrődő
szirénhangokból tájékozódva... bevalljuk, nem sokszor hallottunk
annyira csábító énekszót, amelynek ne lehetett volna ellenállni. Pedig
a füleink korántsem voltak betömve viasszal...
Már messziről is csalogatott azonban egy csodálatos hang, melyről
akkor sem változott meg a véleményünk, mikor kiderült, hogy
birtoklásáért bizony hatszámjegyű összeget kellene az asztalra tenni
(persze márkában). Az Accuphase kiállításáról van szó, ahol a híres
1000-es monoblokkokat hallottuk, Bower & Wilkins 800-as
hangsugárzókkal. Meglepetésünkre, sokkal jobban szóltak ezek a "falak"
(várfalakra gondoljunk, a súlyuk 110 kiló) itt, az Accuphase-zel, mint
a B&W saját standján, triamplifikálva. Mint elmagyarázták, ennek az az
oka, hogy az ő erősítőik "marathoni igényeket szolgálnak" (több napi
üzem egyfolytában, emeletről való leejtés stb. ).
Szerényebb külsőségek között, de szintén kitettek magukért a
Mirage hangsugárzók Electrocompaniettel - ez a kombináció igazán
csodálatos. Hangsugárzókról szólva, illik megemlíteni az Infinity
bemutatóját a Kappa 9/A-val, illetve a legnagyobb attrakcióval, a
Reference Betával, bár ez utóbbi a mi számunkra kegyetlenül szólt. S
végül említést érdemel az egész kiállításon végigvonuló High End
Design egyik jeles képviselője, az Acapella Audio Arts, mely nevében
is jelzi, hogy súlyt helyez a készülékek optikájára. Hangszórói,
melyek színes gramofontölcsérek mélyéről szólalnak meg, nemkülönben a
Fifth Avenue nevű doboz, mely ténylegesen a New York-i Ötödik Sugárút
egyik híres épületét mintázza, igazán méltódarabjai lehetnek bármely
ultramodern lakberendezésnek.
Megmaradva a "design" témakörénél, szólnunk kell az analóg
lemezjátszók némely típusáról, melyek a külalakjukkal remélnek új
híveket nyerni. Ez bizonyára sikerül is nekik. A CD-játszónál biztosan
esztétikusabb a fekete lemezt játszó szerkezet. Ilyen a Transrotor,
minden lemezjátszó-családok legfeltűnőbbike. A különböző színű és
típusú modellek csak forogtak-forogtak - miközben a standon CD szólt.
A "design" egyik potenciális területe a csöves erősítők világa
(itt azonban korántsem egyértelmű az esztétikai meccs kimenetele).
Meglepően sok volt a csöves gép. Hiába kongatták meg a vészharangot a
csöves technika fölött már sok-sok évvel ezelőtt, a csövek itt vannak,
és egyre erősítik a zenét és pozíciójukat. A csöves technika
túlélőképességét az bizonyítja a legjobban, hogy CD-játszókban is
alkalmazzák őket, újabban például a Luxmanokban is. (Az amerikai Glass
Audio cikke szerint 75 cég gyárt elektroncsöves audio-készülékeket.)
Igazán kíváncsiak voltunk a Carver Silver Sevenre, minden csöves
erősítők legnevezetesebbikére, de (átvitt értelemben) utunkba állt egy
szintén Carver gyártmányú, az Apogee-hoz nagyon hasonló hangszóró. Ez
valahogy nem engedte csillogni az Ezüst Hetes erényeit.
Érdekesen alakult a kiállításon a digitális-analóg párviadal. Még
nekünk is, akik a digitális oldalon állunk, meglepetést okozott, hogy
alig láttunk olyan bemutatót, ahol egész nap ne CD szólt volna (Sony
X7ESD, Madrigal Proceed, Meridian 207 és hasonlók, jobb helyeken
napjaink csodájával, a Wadia D/A átalakítóval). Vajon csak a könnyebb
kezelhetőség okán?
A CD-világ sztárja a Wadia Digimaster készülékcsalád. Ezek a D/A
átalakítók modulrendszerűek, tehát a technika fejlődésével az
áramköreiket egy kézmozdulattal ki lehet cserélni. De nem ez a lényeg,
hanem a zenéjük. Már az is élmény, amikor a zene még meg sem szólalt:
az ember "térbe kerül", olyan térillúziót érez, amely tényleg
rendkívüli. A zene levegősen, szabadon, természetesen árad. Itt
érezzük igazán a digitális technika előnyeit; egy koncertzongora
perkusszív karaktere itt vált hangfelvételi valósággá. Éppennyire
döbbenetesen hat egy-egy vonós pizzicato leképezése.
A digitális kor újabban kiagyalt eszközei közül említést érdemel
még a Digitális Műhold Rádiótuner, melynek neve magyarul kissé
komplikáltan hangzik. Abban különbözik régebbi társaitól, hogy
antennabemenete csak parabolaantennával barátkozik, és digitális
jeleket fogad. Már itthon is fogható néhány olyan rádióadás, melyet
ezzel a technikával sugároznak. Azt hiszem, van jövője ennek az
ésszerű készüléknek, hiszen a CD-lemezek drágák, a magnófelvétel
olcsó. A digitális rádiótuner és a DAT összekapcsolásával egy egészen
új magnós korszak kezdődhet. Az olcsóbb) DAT-ok már a láthatáron
vannak, a digitális tunereknek pedig már a második generációját
mutatják be (például a Grundig, Fine Art márkanéven). Ezekben a
konstrukciókban már kiküszöbölték az előző generáció
gyermekbetegségeit.
Quadral/Luxman bemutató Titan hangsugárzóval és egy ferde előlapos
CD-játszóval (balra lenn egy nyájtól elbitangolt Mark Levinson)
A kocka nincs elvetve. Madrigal Proceed CD-játszó és belsőségei
Krell erőmű
Nakamichi DAT-futómű, távirányítóval a tetején
Nemzetközi elektroncső-bemutató: Klimo Linnet (NSZK), Carver Silver
Seven (USA), Beard P100 (Anglia), és Air Tight (Japán)
Feltörekvő erősítők: Pioneer monoblokkok, Cabasse hangsugárzóval
*
PENTA SHOW
- Londoni benyomások Csontos Istvántól
Ha mindenáron párhuzamot szeretnénk találni az audiofil
berendezések szokásos szeptemberi seregszemléjéhez, a filmesek
Cannes-i fesztiválja kínálkozik analógiának. Nem is olyan távoli ez a
kapcsolat, mert mind a film, mind a (hifi) hangreprodukció a 20.
század szülötte, és nagyon is jellemzőek arra a korra, melyben élünk.
Kézzelfogható kapcsolat is van e két terület között: Steven Spielberg
a Monster cég audiofil kábeleit használta egyik filmje forgatása
során, a hangsávok rögzítésekor. És hogy Stanley Kubrick zseniális
filmesszéjében, a 2001-es űrodisszeiában a bécsi Práter óriáskerekére
emlékeztető űrállomást az a John A. Michell tervezte, akit ma a
Michell Gyrodec lemezjátszó gyártójaként ismerünk.
A hifi-berendezések fesztiválján nem sok újdonsággal rukkoltak ki.
Az idén kevesebb volt a szenzáció, sőt, neves cégek, mint például a
Cambridge és a Roksan, nem is tartottak önálló bemutatót. A többiek is
inkább a régebbi modelljeiket módosították; megelégedtek annak
jelzésével, hogy még élnek, hogy jelen vannak a piacon. Az
előrejelzések azt mutatják, hogy az 1990-es év mélypont lesz a
hifi-kereskedelemben (is) Angliában (is). Ha ez így megy tovább,
néhány kereskedő kénytelen lesz megválni a Ferrarijától...
Ellentétben a várakozással, valamint azzal, amit Chicagóban és
Frankfurtban tapasztaltak a szakírók, ezen a kiállításon az analóg
(még) erősen jelen volt, a kiállítók 90 százaléka használt hagyományos
lemezjátszót (is). A leginkább favorizált gépek az Alphason, Linn,
Pink, Roksan cégek gyártmányai közül kerültek ki. Futottak még:
Mychell Gyrodec, Oracle, Revolver, Towshend Rock Reference. Hogy ki
milyen lemezjátszót használt a demonstrációkon, ez nem feltétlenül egy
kiforrott "láncideológiát" tükrözött, inkább a rokoni és üzleti
kapcsolatokra vetett fényt. Mivel mással magyarázhatnánk különben azt,
hogy a méregdrága YBA erősítőket a legolcsóbb Revolver lemezjátszókkal
demonstrálták?
Minden pesszimista előrejelzés ellenére az analóg technikának
újdonságokra is futotta az erejéből. Az Alphason itt mutatta be Super
Nova névre hallgató, alacsonyan árazott futóművét, mellyel
feltehetőleg a Linn Axisnak próbál versenytársat állítani. A Pink
Triangle már fél évvel ezelőtt megtette ezt a lépést, mikor piacra
dobta a Little Pink Thinget. Ez a cég egyébként a kiállításon
ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Az ünneplés fényét
emelendő, megjelentették az Anniversary névre keresztelt modellt. Az
Oxford Acoustic Crystalette a cég Reference nevű futóművének
egyszerűsített és jóval olcsóbb változata. Az Oracle sem akart
kimaradni a sorból, Paris nevű készülékével tömegek számára szeretné
lehetővé tenni egy Oracle feliratú készülék birtoklását. Örvendetes
tendencia, hogy a High-End kategóriában mozgó cégek sorra jelentkeznek
mérsékelten árazott készülékekkel, és nem csupán az analóg vonalon.
Az a krónikás, aki az analóg lemezjátszók történetét szándékozik
majd földolgozni, valószínűleg könyvének epilógusában fogja említeni
az S.M.E. cég Modell 30 nevű futóművét. Az S.M.E. eddig kizárólag
hangkarokat gyártott, és éppen most érezte alkalmasnak a pillanatot,
hogy kirukkoljon egy saját futóművel. E készülék tervezői aligha
törekedtek kompromisszumra ezzel a 38 kg-os, függesztett vázú
készülékkel. Számtalan technikai érdekessége közül csupán egyet
említek meg: a szubsasszit 96db szilikon gumiszállal függesztették
fel. Ezt a lemezjátszót minden bizonnyal az analóg technika
testamentumának szánták...
A Penta egyébként nem csupán a berendezések, hanem a különböző
ideológiák tárháza is. Ezek az ideológiák hol nyíltabban, hol
bújtatottabban vannak jelen. Számomra a legszimpatikusabb az Aristoné
volt, mely így hangzott: You listen to us - we listen to You. (Te
miránk figyelsz, mi pedig Terád.)
A CD-játszók közül az Arcam, a Meridian és a Radford gyártmányait
használta a legtöbb kiállító. A Philips elhozta a Bitstream-fejlesztés
legutolsó gyümölcsét, a CD850-et. Az audiofil gyártók közül a Meridian
is felesküdött a Bitstream technológiára, és a nagy sikerű 208 CD
játszó/előerősítő kombináció után a kiállításon egy teljesen friss
produktummal állt elő, a 602-es típusszámú CD-játszóval, és a 603-as
D/A átalakítóval, ugyancsak a Bitstream jegyében. Hasonló lépésre
szánta el magát a Deltec, ő "The Little Bit" néven forgalmazza saját
fejlesztésű. igen kulturált megjelenésű D/A átalakítóját, melynek
alapját már a Philips 7350 típusszámú PDM-chip képezi. Rajtuk kívül
még az Arcam, a Musical Fidelity, a Radford és a Beard fejlesztett ki
önálló konvertert a középkategóriában. A Beard DAP1 érdekessége, hogy
két db ECC 88 típusú csövet használ, visszacsatolás nélküli
üzemmódban. (A tervezők büszkén jegyzik meg, hogy sikerült a csövek
torzítását 1%-on belül tartani...) A gépet egyébként gyönyörű
fadobozban helyezték el, egyaránt szem előtt tartva az esztétikai
igényességet, valamint a fémdobozok állítólag káros hatását a CD
játszóra.
A High End kategóriát a Krell, Wadia és California Audio Lab neve
fémjelezte. A CAL annak idején nagy vihart kavart csöves D/A-jóval; a
Tempest II. továbbra is a szakírók kedvence, miközben a kaliforniai
cég most már egyre-másra készíti félárú készülékeit (az úgynevezett
második legjobbakat": Avia Mk II, Tercett, Genesis). A Krell és a
Wadia külön egységekre bontja a CD-játszót, a transzportokhoz 2-3 féle
átalakító közül lehet választani. Mike Moffat (Theta) csupán
átalakítókat és digitális előerősítőket kínált. Az elektrosztatikus
fejhallgatóiról ismert Stax is forgalomba hozott egy konvertert, DAC
X1T néven. A legnagyobb érdeklődés talán a Madrigál cég Proceed nevű
CD játszója iránt mutatkozott. Ez Philips CDM1 Mkll. alumínium bázisú
transzportra épült, és a tervezők nagy hangsúlyt fektettek a mechanika
akusztikai izolálására. Csatornánként külön D/A átalakítója van, és a
két "master tápegységet 11 segédtápegység egészíti ki.
Többen is fantáziát láttak "hifi bútorok" (nem állványok: tényleg
bútorok) készítésében. Az itáliai Achibee cégen kívül a jó nevű
Alphason jeleskedik ebben az új üzletágban, valamint a (jelenleg)
ausztrál illetőségű Max Townshend, aki tervezési szempontjai között
első helyen említi a WAF-ot (Wife Accepted Factor, azaz a Feleség
Tűrési Tényezője).
A legnagyobb vállalkozó kedvet a hangdobozgyártók mutatták.
Miközben valóban jó hangsugárzót alig találni a piacon, a vállalkozók
és típusaik száma évről-évre nő. A Linn mostanában az IKEA által
sugárzott esztétika jegyében tervezi hangdobozait (Kaber). A Tannoy
átváltott a műanyag dómokról a metáldómokra, akárcsak a Monitor Audio.
Ez utóbbi cég a teljes kollekcióját fölsorakoztatta, de a
demonstrációkon kizárólag a Studio 10-et használta. A Rogers
többszörösen is megtöri a saját hagyományait: a multikábelezhető P24
az első földön álló modell, valamint az első háromutas hangsugárzó a
Rogers cég történetében. A TDL elkészítette a világ valószínűleg
legkisebb labirintus hangsugárzóját, a Stúdió 05-öt. Az ATC eddig
szintén csak nagyméretű stúdiómonitorokat gyártott. Most első
kisdobozával, az SM20-szal feltehetően a klasszikus BBC LS3/5A-nak
próbált konkurrenciát állítani. A Mordaunt-Short új kisdobozai pedig
méretükben a Goodmans Maximmal és a Wharfedale Diamond-dal
versenyeznek. Említést érdemelnek a J.P.W. hangszórócsalád tagjai,
melyek újabban a brit szakírók ajánlását élvezik. A hat dobozból álló
sorozat közül még a legnagyobb és a legdrágább is alig kerül többe,
mint a HB1.
Más dimenziókat ígér a Celestion 7000. Ennek az állódoboznak a
közép- és magastartományát egy széles sávú ribbon sugározza. Hátránya,
hogy rendkívül kényes az elhelyezésre. Igen elegáns kinézetű
dobozokkal szerepelt a Pro Arc: a Response Three és a Super Tower a
legjobb brit hagyományokat idézték. Ennek ellenkezőjére mutatott
példát a Meridian. A D600 már a digitális technológia gyermeke, a
világon az első (aktív) hangsugárzó rendszer, melyben a
keresztváltótól a szűrőkig minden digitális. Az Infinity az IRS
sorozat tapasztatait próbálta hasznosítani új dobozában, a Modulusban:
apró, elegáns, kétutas dobozka EMIT típusú magassugárzóval. (Ajánlanak
hozzá egy 200 wattos teljesítményerősítővel ellátott, 30 centis
membránú szubbasszust.) A tavalyi kiállításon nagy sikert aratott az
Apogee Stage, amely (többek szerint) nem csupán a legolcsóbb Apogee,
hanem a legjobban sikerült széles sávú ribbon hangsugárzó. Idén egy
még olcsóbb modellel, a Centraurral jelentek meg a kiállításon, ez
hibrid konstrukció, felépítésében nagyon hasonlít a Celestion
7000-hez, amennyiben a mélyhangszórója dinamikus. Max (maximalista?)
Townshend Sir Galahadja hat Jordán/közép/mélyet tartalmaz dobozonként
(igaz, maga a doboz is körülbelül háromszor akkora, mint a régebbi
Glastonbury). A jó kedélyéről ismert ausztrál szakember demonstrációi
felüdülést jelentettek a kiállítás fáradalmaitól, valamint az olcsó
boroktól koordinálatlan mozgású szakírók számára.
Az elektrosztatikus hangsugárzók is jelen voltak a kiállításon. A
már elfogadott Magneplanar és Martin Logan nyomán az Acoustat próbál
betörni a brit piacra: itt a kiállításon rendezte meg az új Spectra
II. angliai premierjét. Ez is hibrid rendszer, papírmembrános
mélysugárzóval van kiegészítve, az elektrosztatikus rész 300Hz-ig
dolgozik. A szimpatikus konstrukció az amerikai piacon 1000 dollár
alatt kapható, hátránya viszont, hogy mint minden elektrosztatikus
rendszer - ez is jó minőségű és nagy teljesítményű erősítőket kíván. A
Spectrákat a kiállításon 150W triódás monoblokkokkal demonstrálták
(Raymond Lumley Megavox M150).
Az erősítőgyártók okozták a legkevesebb meglepetést-hacsak a
csöves erősítők megismételt reneszánsza nem számít annak (Beard,
Croft, E.A.R., Audio Research, Conrad-Johnson, de sok névtelen is, pl.
Sound Design). Az olcsóbb termékeket is kínáló cégek közé tartozik az
Audio Innovations, mely a sikeres 500 szérián kívül a
kisteljesítményű, de magas minőségű First Audio Amplifiert
demonstrálta. Hogy milyen nagy az érdeklődés a csöves készülékek
iránt, az is jelzi, hogy a PM Components Ltd, mely kizárólag csövek
forgalmazásával foglalkozik, standot nyitott a kiállítás területén, és
kedvezményes áron kínálta a válogatott csöveket (a General Electrictől
a Siemensen és a Mullardon át egészen a kínai Golden Dragonig) az
érdeklődő audiofileknek. A már klasszikusnak számító Audio Research
egy vonalbemenetű előerősítőt állított ki, az LS-1-et (RIAA-t nem
tartalmaz, kizárólag CD-játszót képes fogadni), és az új végfoksorozat
eddig legnagyobb teljesítményű példányát, a Classic 120-at. Bob Carver
az egyenként 375W teljesítményű monoblokkokat, a Silver T Sevent
kínálta. A meglehetősen drága konstrukció igen jó minőségű
kondenzátorokat, különleges transzformátorokat, ezüst belső
kábelezést, valamint csatornánként 15 igen drága csövet tartalmaz. A
Beard a régen várt M1000 triódás (120W) A/B osztályú monoblokkokat
demonstrálta, valamint egy AB osztályú integrált erősítőt, a P1-35-öt.
A tranzisztoros készülékek közül a dán Primare cég erősítői az
esztétikai igényesség szempontjából vizsgáztak jelesre. A Pink
Triangle két évvel ezelőtt jelent meg a piacon a Pip előerősítővel, a
beharangozott Pop végerősítővel a mai napig nem készült el, de itt van
helyette a Pipit, a Pip egyszerűsített, jóval olcsóbb változata. A
Svájcban dolgoztató DNM szintén új készülékekkel lepte meg az
érdeklődőket, a PA 1 előerősítő és a PA2 végfok (70 W monoblokk)
csupán FET-jelben és kondenzátoraiban azonos a korábbi modellekkel. A
francia Yves Bernard André (YBA) új csúcsmodelljével, a távvezérlésű
Signature-rel képviseltette magát. A Musíc Fidelity egy új integrált
erősítővel, az A200-zal jelentkezett, egyszersmind a még újabb MX
előerősítővel és a P173 végfokkal váltotta fel az MTV/P172t. Az Ion
Systems a teljes választékát felvonultatta, a népszerűbb Obelisk és a
drágább Nexus szériát. Végül a Kelvin Lab Digital Integrated a
CD-tulajdonosokat vette célba: a 2x30 wattos erősítő egy Philips
SAA7320/D/A átalakítót is tartalmaz.
Pink Triangle lemezjátszó, Pink PIP előerősítő és tápegység (jöhet
Pink Floyd)
Gyrodek Űrodüsszeia
Tájkép analóg lemezjátszóval és csöves erősítővel
Sir Galahad (Max Townshend, új hangsugárzója társaságában)
Formatervezés: erősítő, CD-játszó, hangsugárzó (tessék kitalálni,
melyik melyik)
Micromegák csapata