Negyedik Dimenzió |
Alább a Szerkesztő számol be a Negyedik Dimenzióban tett
utazásairól, a High Fidelity "megmagyarázhatatlan" jelenségeiről.
Mivel ezek részben vagy egészben kívül esnek a klasszikus
elektroakusztika érvényességének körén, Olvasóinkban idegenkedést
ébreszthetnek, s csökkenthetik lapunk műszaki tesztjeinek hitelét.
Nyomatékkal leszögezzük, hogy az ehelyütt közölt írások teljes
mértékben függetlenek a lap műszaki részétől. Mérnök munkatársaink
csakis azzal járulnak hozzá ezekhez a cikkekhez, hogy résztvesznek a
szeánszokon és borzadoznak. A Szerkesztő egymagában vállalja
munkájának minden ódiumát.
*
I. A Szivárvány Effektus
Már tudjuk, hogy a különféle tárgyak, alakzatok, köztük is
elsősorban a korongok káros teret keltenek maguk körül; a mozgások
szintúgy, a forgó mozgások pláne, a sebes forgások még inkább, a forgó
hanglemezek és CD-k pedig a leginkább. Sajnos, bele kell törődnünk,
hogy korunkban, a XX. század végén fő műsorforrásaink még mindig a
forgó korongok, s jórészük még a jövő évezred elején is minden
bizonnyal közkézen forog...
A lemezek tehát, miközben zenét szolgáltatnak, rögtön meg is
zavarnak bennünket a zene élvezetében. Nincs mit tenni - illetve, van
mit tenni: csökkenteni kell a káros teret a Peter Belt eszközeivel és
módszereivel. E módszerek közül legutóbbi, 1990/1. lapszámunkban
megint közzé tettünk néhányat. Emlékeztetőül: csökkenti a káros
"töltést" az (alkoholos) lila filctollal a korong élére húzott 1
centiméteres csík, valamint egyetlen narancsszínű pötty a
hanglemezcímke valamely szabad részén.
Hihetetlen, ugye? Nos, még mielőtt tavaszi kiadásunk megjelent
volna, körlevéllel fordultunk olvasóink egy csoportjához (a levél
melléklete, mint bizonyára sejtitek, 1-1 lila Staedtler filctoll volt,
valamint 1-1 ív matrica, fehér és narancsszínű pöttyökkel), és
felkértük őket néhány kísérlet elvégzésére - beszámolójukat lásd
néhány hasábbal később. A kísérlet eredménye nem egyértelmű ugyan, de
nagyon érdekes olvasmány, ki-ki megítélheti belőle, érdemes-e
kipróbálnia a színvarázslatot. Én a magam részéről fenntartom, hogy a
lila csík plusz narancsszínű pötty minimum 1 orto-t javít a
hangminőségen, vétek kihagyni. Csakhát nem ez a lényeg. Hanem ami
utána jön!
Az újdonságok kritikusai csaknem mindig beleesnek abba a hibába,
hogy az új technikát annak kezdeti állapotából akarják megítélni,
tehát folyvást azt nézik, ami van, nem pedig azt, ami lesz - ha mi is
úgy akarjuk. (Magam is elkövettem ezt a hibát, nem is egyszer, például
a korai félvezetős elektronikák, valamint a Compact Disc premierje
után.) Szóval, mindig azon múlik a dolog, kinek drukkol az ember.
Mondjak rá egy példázatot? Rendben van, vicc következik:
Arisztid gróf trópusi öltözékben, parafasisakban, puskával a
vállán jelenik meg a klubjában, és közli, hogy Afrikába készül,
oroszlánra vadászni; szerinte ez igen egyszerű dolog, az ember csak
fogja a puskát és durr! A klubtagok tamáskodnak, Tasziló
akadékoskodik: "No és ha a puskád csütörtököt mond?" (A hülye
arisztokraták, mint tudjuk, raccsolnak.) "Semmi baj: van hevolvehem
is." "No és ha a hevolveht elvesztetted?" "Akkoh előhántom hűséges
vadásztőhömet, és a fenevad bohdái közé máhtom!" "És ha a kés is
eltöhött?" Arisztid szemrehányóan tekint fel, és korholólag kérdi:
"Mondd, Tasziló, te most nekem dhukkolsz, vagy az ohoszlánnak?!"
Ti minek drukkoltok: működjék-e a PWB-effektus, vagy sem?
Mert ha valaki nem kifejezetten ellendrukker, annak már régebben
is, de legkésőbb a lila tintánál okvetlenül le kellett hogy essen a
tantusz: ha ilyesmi egyáltalán előfordulhat, akkor mi minden
lehetséges még ezen felül? Csak legyen türelmünk kivárni!
S túl sok türelemre igazán nincs szükség. Legutóbbi cikkünkön még
meg sem száradt a nyomdafesték, amikor a fáradhatatlan Peter Belt már
"feltérképezte" az egész szivárványt, és pontos leírást adott róla,
milyen mintázat szerint kell felvinni a különféle színeket a
hanglemezek (az LP és a CD) élére, hogy a lehető legjobban
közömbösítsük a forgó korong káros "töltését". Némiképp erre utal
jelen kiadásunk címlapfotója is, mert témája csak részben a Roksan
lemezjátszó - legalább ennyire a PWB Rainbow Effect, azaz Szivárvány
Effektus. A valóságban persze nem úgy kell elrendezni a szivárványt,
ahogy a címlapképen látható, hanem ahogy térképünk mutatja: 5 szín a
szélrózsa 8 irányában. Olyképpen kell "tájolni", hogy a
hanglemezcímkén a szövegsorok többsége Nyugatról Kelet felé (tehát a
pirostól a zöld irányába) fusson. Észak kék, Dél sárga, a közbülső
égtájak lilák. Minden színt alkoholos filctollal kell felvinni, minden
csík körülbelül 1cm hosszú. Figyelem: a kékből és a zöldből nem
egy-egy, hanem két-két vonás szükséges, köztük néhány milliméter
hézaggal. (Célszerű vásárolni egy színtelen tollat is, úgynevezett
törlőfilcet az esetleg elhibázott vonások korrigálására: a színes
tintát a törlőfilccel feloldjuk, majd egy ronggyal teljesen
letöröljük.) A Szivárvány Effektus meglepően hatékony, érdemes
elbíbelődni a filctollakkal - a közönséges, bolti filctollakkal!
Peter Belt persze kezeli is őket, miáltal hatékonyabbak lesznek a
közönséges tollaknál. Hogy mennyivel? Erre magam is kíváncsi voltam,
mert hiszen az írószerboltban 70 forintért meg lehet kapni ugyanazokat
a Staedtlereket, amelyek a PWB cég közvetítésével 350-400 forintba
jönnének, darabonként. Eljátszogattam a kétféle (a normál, illetve a
PWB-től kapott) tollkészlettel, és a következőket tapasztaltam.
1. A legkevésbé hatékony a közönséges lila toll (az, amit kísérlet
céljára a körlevéllel szétküldtem).
2-3. Hatékonyabb nála akár a PWB lila tolla, akár pedig a "normál
szivárvány", azaz 5 szín a térkép szerinti mintázatban felhordva. A
kettő között az a különbség, legalábbis az én tapasztalataim szerint,
hogy a normál szivárvány inkább szélességében, a PWB-lila viszont
inkább mélységében tágítja a színpadot, és zengést visz a hangképbe.
(Mellesleg ebben az irányban működik a normál lila filctoll is. A lila
mindenképpen a leghatékonyabb szín, ha csak egy tollra futja, ezt a
színt kell választani.)
4. Végül a PWB-szivárvány egyesíti magában az előzőek erényeit, s
hozzá még valami kellemes derűt is kölcsönöz a zenének.
A PWB-tollkészletet csupán azoknak ajánlom, akik már tudják, mire
számíthatnak. Közönséges filctollakhoz azonban könnyű hozzáférni,
bárki próbát tehet a Szivárvány Effektussal. Nem állítom, hogy ez a
varázslat kivétel nélkül mindenkit meggyőz, de a hifisták túlnyomó
többsége rá fog döbbenni, hogy az az öt toll (összesen 350 forintért!)
akkorát javít a hangképen, mint egy sokszorta drágább hangszedő. Nem
mondhatok mást: aki ez elől a próba elől kitér, "az oroszlánnak
drukkol" - saját maga ellenében.
Ami pedig a polarizált filctollak magasabb árát illeti:
lapszemlénkben szóba kerülnek azok, akik a PWB-technika tüzénél a
saját pecsenyéjüket sütögetik. Némely cégek a saját nevükön hoztak
forgalomba (történetesen zöld színű) alkoholos filctollakat, éspedig
darabonként 15 fontért!
II. Kísérleti fizika
A PWB-effektus létezését eddig nem sikerült egzakt módon
bebizonyítani, dimenzióját nem ismerjük, hatását mérni nem tudjuk
egyelőre nem marad más, mint hogy a statisztikai módszerhez
folyamodjunk. Június 16-án a Hi-Figyelő adásában kezelt és kezeletlen
CD-t játszottunk be, és felkértük a rádióhallgatókat (illetve
legutóbbi lapszámunkban a HFM olvasóit is), írják meg, melyik
hangképet találták jobbnak az "A" és a "B" közül. Ha elegendő
szavazatot kapunk, matematikai-statisztikai módszerrel vizsgálhatjuk,
észlelhető volt-e a különbség a kétféle hangkép között (ami
egyenértékű volna azzal, hogy a PWB-effektus igenis létezik, sőt: az
emberen kívül a gépekre is hat, hiszen még a
CD-játszón-magnón-magnószalagon-adóállomáson keresztül is átjön.) Hogy
érkezett-e elegendő levelezőlap, és hogy mi áll bennük, azt csak
lapzárta után fogom megtudni, de akár pozitív, akár negatív lesz az
eredmény, természetesen közzétesszük a HFM téli számában.
Addig csak egy olyan kísérletről számolhatok be, amely a
legkevésbé sem egzakt, sokan azt mondanák róla: a pszichikai ráhatás
tipikus esete - de amelynek eredménye a zenehallgató ember számára
máris sokat mond. Említettem, hogy körlevélben kértem fel 25
olvasónkat, végezzenek el néhány egyszerű kísérletet. A rend kedvéért
közreadom a szövegét, már csak azért is, mert le van írva benne a
helyes tesztmódszer, amelyet mindenkinek a figyelmébe ajánlok. Hála a
Magyar Postának, levelemet nem mindenki kapta meg, és a kísérleteket
nem is mindenkinek volt ideje elvégezni; mások elvégezték ugyan, de
csak hetekkel később. Határidőre összesen 18 választ kaptam. Nem
vettem figyelembe azokat a leveleket, amelyek a tavaszi szám
megjelenése után érkeztek. Figyelmen kívül hagytam az utólagos
korrekciókat is: "előző levelemben azt írtam, hogy az effektus nem
tetszett, azóta viszont rájöttem, hogy..." stb. A táblázatban
összefoglalt, távirati stílusúra rövidített, de lényegét tekintve
mégis szöveghű jegyzőkönyv a kísérletező kedvű zenehallgatók spontán,
első reakcióját tükrözi.
Íme a levél:
"Kedves Barátunk, hadd kérjünk fel néhány egyszerű kísérlet
elvégzésére. Mindig arról lesz szó, hogy bizonyos manipulációk vajon
megváltoztatják-e a hangképet. A következő tesztmódszert ajánljuk: egy
zenei részletet hallgass 3-4 percig; kapcsold ki a zenét, végezd el a
szóbanforgó manipulációt; újra hallgasd meg az előbbi zenét,
elejétől-végéig. (Ezt többször is meg lehet ismételni.)
1. Végy 10-15 LP-t vagy CD-t, állítsd őket függőleges helyzetben a
földre vagy az asztalra, neki is támaszthatod őket valaminek. A
lemezkötegnek párhuzamosan kell állnia a 4 fal valamelyikével.
Hallgasd a zenét így ("A") - majd fordítsd el a lemezköteget 90 fokkal
("B"). Változott valami?
2. Hagyj elöl a fenti lemezkötegből 5+5 darabot. Az egyik
csoportot kezeld olyképpen, hogy ragassz fel a mellékelt narancssárga
pöttyökből 1-1 darabot az 5 lemez egyik (illetve: a CD-k egyetlen)
címkéjére; a pötty ne fedjen le betűt, feliratot. Egyszersmind ragassz
a fehér pöttyökből egy-egy darabot a lemezborító (illetve a CD-doboz)
belsejébe, úgy, hogy mintegy fedésbe kerüljön az LP-vel, illetve
CD-vel. A másik köteget ellenkezőképpen kezeld: a korongra kerül fehér
pötty, a borító belsejébe narancsszínű. Minden lemezt tégy vissza a
borítójába. Most jön a kísérlet: vidd ki a szobából előbb a
narancsszínnel kezelt lemezeket ("A"), majd hozd vissza őket és
helyettük a másik csoportot vidd ki ("B"). Változott valami?
3. Most csak egyetlen LP-re vagy CD-re ragassz narancssárga
pöttyöt: arra, amelyet éppen hallgatsz. (Fehér pöttyöt a
lemeztányérra, illetve a CD-játszó tálcájába ragassz, fedésben a
behelyezendő CD-vel.) Változott valami?
4. Végy elő másik 5+5 lemezt. Az egyik csoportot kezeld olyképpen,
hogy a mellékelt filctollal húzz egy-egy 1cm hosszú vonalat a
hanglemezek élére (CD-nek a túloldali belső élére is, a lyuknál).
Valamennyi lemezt tedd vissza a tokjába. A kezelt lemezeket vidd ki a
szobából, hallgasd a zenét ("A"), majd vidd ki a kezelt lemezeket,
hozd be helyettük a kezeletleneket, és hallgasd a zenét így is ("B").
Változott valami?
5. Ismételd meg az előbbi kísérletet egyetlen lemezen: hallgasd
előbb kezeletlenül ("A"), majd a lila csíkkal kezelten ("B") - a csík
egyébként alkohollal lemosható. Változott valami?
Kérjük, írd meg tapasztalataidat április végéig.
Baráti üdvözlettel:
Darvas László,
szerkesztő"
A válaszokat lásd monstre táblázatunkban.
III. Több fényt!
Ez a fejezet nagyon rövid lesz, de nagyon velős. Igazság szerint
már az előző lapszámban is benne lett volna, de az utolsó percben
kihúztam, mondván: még alszom rá egyet. Azóta körülbelül 120-at
aludtam rá, úgyhogy most már közre merem adni.
Zenét hallgatni én félhomályban, vagy még inkább: sötétben
szeretek. Az erős fény zavarja a szemem. Mégis, már évekkel ezelőtt
feltűnt, hogy ha felgyújtom a villanyt, a zene mintha megváltozna.
Akkor ezt azzal magyaráztam, hogy a hirtelen fellobbanó fény mintegy
"sokkot" okoz, becsapja érzékszerveinket: több fény jut a szemünkbe,
és azt képzeljük, több hang is jut a fülünkbe. Holott...
Holott tényleg így van. Nemrégiben megint felfigyeltem rá,
módszeresen kezdtem kísérletezni, egyszerre gyújtottam fel vagy
oltottam le az összes lámpát, hetekig hallgattam zenét 500 wattos
világosságban, illetve vaksötétben, és meggyőződtem róla, hogy szó
sincs érzékcsalódásról: ha a lámpák fel vannak gyújtva, a zene valóban
jobban szól, és nem is akármennyivel. Attól kezdve lehetőleg
díszkivilágításban hallgattam zenét - nem éppen áramtakarékos módszer.
És akkor egyszercsak megérkezett Peter Belt legújabb körlevele, a
következő meglepő felfedezéssel:
"Régóta ismeretes, hogy ha felkapcsoljuk a villanyt, megváltozik a
hangérzékelésünk. Eddig úgy gondolták, hogy ez csupán az
elektromágneses eszközök aktivitásának hatása. Most azonban már
tudjuk, hogy a helyes magyarázat nem ez. Bármiféle, a fény spektrumába
eső energia, beleértve a napfényt is, közvetlenül befolyásolja
hangérzékelő képességünket." (És ezután következik a már ismert
PWB-féle színteória, miszerint a fénynek nem is kell feltétlenül
láthatónak lennie: a színes tárgyak már önmagukban is manipulálnak
bennünket...)
A 17x2cm-es Elektrét Filmet keresztben kell 2mm-es csíkokra vágni.
A nyomtatással ellátott felületen a szövegsorok valamelyikét csíkkal
kell lefedni, a sima felületekre keresztbefektetett csíkokat kell
ragasztani...
Új divat szerint kékkel és sárgával pettyezett celluloidkorong
CD-re és készülékek alá; a Hanglemez Alátétkorong is ugyanilyen, csak
nagyobb.
PWB Gold Polariser egyetlen nyomógombbal és egy ellendarabbal.
IV. Örvény és energiaegyensúly
A következő fejezetben elmondom, milyen PWB-eszközöket lehet
vásárolni Magyarországon is a boltban. Előbb azonban hadd beszéljek
egy olyan PWB-készülékről, amely még Angliában sem igen kapható,
minthogy még csak kísérleti stádiumában leledzik, habár egy-két
audiofil kereskedő már forgalomba hozta, többszáz fontsterlingért. Én
is csak kölcsönbe kaptam egyet (még csak nem is magától Belttől).
Egyáltalán nem azért hozom szóba, hogy bárkit is rábeszéljek, de az
effektus, amelyet elő lehet idézni vele, hallatlanul érdekes...vagy
riasztó... vagy kétségbeejtő, ki hogyan fogja fel. Nem a Konkrétum: az
Elv az, ami izgalmas.
A PWB Gold Polariserről beszélek. Ezzel a fajta polarizátorral
kizárólag hanglemezt és CD-t lehet kezelni, egészen meglepő módon:
felülről mintegy rá kell lőni vele a forgó lemezre. A polarizátor egy
kicsiny, téglaalakú, kinyithatatlan dobozka, telistele
tűzködve-ragasztva különféle varázslatos tappancsokkal és fóliákkal.
Egyetlen kezelőszerve van, egy nyomógomb. Meg mernék esküdni rá, hogy
csupán passzív érintkezést teremt, és a dobozkában nincsenek sem
áramkörök, sem battériák - minden valószínűség szerint tökéletesen
üres. A Polarizátornak van egy tartozéka, "ellendarabja" is, egy fehér
műanyagkupak, szintén tetőtől-talpig elvarázsolva. Lássuk, mire
megyünk vele.
A Compact Disc kezelését fogom leírni (LP-vel kicsit bonyolultabb
a procedúra). A műanyag kupakot a CD-játszó tetejére kell tenni,
pontosan a CD középpontja fölé. Elindítjuk a CD-t, és pillanat-álljra
kapcsolunk. Most jön a mágia. Egyenesen szembe fordulva a készülékkel
és a mögötte lévő fallal, kezünkbe vesszük a varázsdobozt, magasan az
ellendarab fölé tartjuk, és "rálövünk". Utána megnyomjuk a Play gombot
- és azt tapasztaljuk, hogy a CD hangja sokkal szellősebb,
kellemesebb, hallgathatóbb lett, s ami a legfontosabb: megjött a
színpadmélysége, pedig ebben a versenyszámban a CD sohasem
jeleskedett.
Mint ahogyan a mesebeli eseményeknek is saját logikájuk van (három
nap az esztendő, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, kakasszóra
el kell tűnni a balfenéken stb.), a Gold Polariser is valami szörnyű,
mesebeli logika szerint működik: ha kimondjuk a varázsigét, oda a
hatása! Esetünkben a varázsige nem verbális, tehát nem imádkozni vagy
káromkodni kell, elegendő egyetlen rossz mozdulat, például hogy
kitárjuk az ajtót, és a CD térhatása összeomlik!
A Gold Polariser ugyanis, ha jól interpretálom, a forgó korong
örvénylő, káros terét egyetlen függőleges oszlophoz "köti", s mintegy
leválasztja a szoba energiaállapotáról. Valamiféle egyensúlyi
helyzetet teremt. Bármely manipuláció, amely megbolygatja a szoba
energiaállapotát (készülékek ki- vagy bekapcsolása, ajtók
nyitása-csukása, tárgyak ki- és bevitele stb.), azonnal felborítja az
egyensúlyi helyzetet, és mint egy veszélyes örvény: a szobában újra
dominálni kezd a forgó korong káros tere, ékes bizonyságául annak,
hogy a Compact Disc rákfenéi nem elektro-akusztikai természetűek. A
szoba energiarendszerét eltorzító örvényt nem lehet kipusztítani sem
BitStreammel, sem túlmintavételezéssel, sem különleges tápegységekkel.
Lassan hozzá kell szoknunk ahhoz a gondolathoz, hogy a High
Fidelity leggyengébb láncszeme nem valamely készülékben rejlik. Sőt,
maga a High Fidelity sem készülékekben, nem abban a bizonyos
"elektroakusztikai lánc"-ban rejlik. A High Fidelity a lakószobában
rejlik, a szoba tárgyaiban, az ott tartózkodó személyekben, a szomszéd
szobákban és emeleteken, a szekrényekben és a falakban, a háztartási
gépeinkben és a könyveink lapjai között; a High Fidelity a teljes
emberi lakókörnyezetben rejlik. Nem állítom, hogy a High Fidelityhez
ne kellenének jó készülékek is. De hogy a készülékekkel, bármennyire
audiofilek legyenek is, önmagukban semmire se lehet menni, számomra ez
olyan világos, mint a Nap.
Egyszer majd, úgy tizenöt-húsz esztendő múltán, a kezdő
audiofileknek talán már nem azt fogják tanácsolni, hogy X vagy Y
futóművet vegyenek (félreértés ne essék, nem LP-, hanem CD-futóműre
gondolok - vagy lehet, hogy addigra már valamiféle buborékmemóriákkal
fogjuk reprodukálni a zenét?!); nem azt a tanácsot kapják, hogy Q vagy
Z erősítőhöz és hangsugárzóhoz kössék a sorsukat, hanem hogy döntsék
el, milyen mélységig hajlandóak rendbehozni lakókörnyezetük
töltésállapotát! Csupán a saját szobájukban kívánnak rendet teremteni?
Avagy hajlandóak komolyabban venni a dolgot, "kitakarítani" az egész
lakást, az egész emeletet, az egész...?
Lidércálom? Persze, hogy az. Kísértethistória? Az bizony, a
javából. De van annyi haszna, hogy megint valamivel többet tudunk a
Természetről.
És még ha ezt nem látjátok is be: legalább ne a hírnöknek vágjátok
le a fejét, aki a rossz hírt hozta.
V. PWB a boltban
Némi bizonytalankodás után a PWB cég eldöntötte, milyen
üzletpolitikát kövessen. Mostantól kezdve gyártmányainak egy részét
hifistáknak szánja és hifi-boltokban forgalmazza - másik csoportját
viszont a legkevésbé sem hifistáknak, hanem kizárólag csak
gyártóvállalatoknak hajlandó eladni, mert ezek az eszközök arra valók,
hogy velük a különféle készülékeket pontról-pontra,
alkatrészről-alkatrészre kezeljék, s ezáltal sokkal értékesebbé
varázsolják. Hogy van-e már kapás, ráharapott-e már egy nagy hal a
polarizált horogra, arról egyelőre nincs hírünk.
A hifistáknak szánt, tehát "bolti" választék jelenleg, 1990 nyarán
durván 20 gyártmányból áll. Valamennyi a permanens fejlődés
állapotában leledzik: a jelenlegi Olaj, Krém és Műszercsipesz
"harmadik generációs", a CD-Fedőkorongból pedig már éppenséggel az
ötödik változatnál tartunk. Tényleg mindegyik jobb egy kicsit az
előzőnél. Akit ez bosszant, gondoljon arra a mondókára, miszerint "a
változtatás jogát, amennyiben az a műszaki fejlődést szolgálja, a gyár
fenntartja magának". Az áttekinthetőség kedvéért alább megpróbálom
csoportosítani a jelenlegi PWB-választékban szereplő kegyszereket.
I. Spirálcsövek. A Standard Spirálcső 6mm átmérőjű, általános
rendeltetésű (nem létezik olyan kábelfajta, amelyen ne működne!),
azonkívül Töltéscsapdát is lehet készíteni belőle, amely ugyan nem
annyira hatékony, mint az "igazi", viszont sokkal olcsóbb amannál. A
szintén 6mm-es Fehér Spirálcső kizárólag AC-kábelekhez való (amelyek
hálózati feszültséget szállítanak), a 12mm-es Vastag Fehér pedig AC-re
és csővezetékekre: vízre, gázra, központi fűtésre.
II. Öntapadó fóliák. Az Ezüst Fólia úgy működik, ahogy ezt a HFM
1989/1. lapszámában elmagyaráztuk. Az átlátszó Elektrét Filmből vágott
csíkocskák elsősorban szövegek káros terét közömbösítik hanglemezen,
CD-n, könyvben, folyóiratban. Felirat nélküli felületeken, tehát
bútoron, készüléken, hangsugárzók dobozán szintén igen hatékony, csak
oda más mintázatban: keresztalakban (misssssztikus!) kell
felragasztani. Fogyatékossága az összes PWB-fóliának (mint ahogyan az
Elektrét Krémnek is), hogy ha lemossák őket, hatásukat vesztik. Ez a
körülmény nyilván korlátozza a felhasználási területüket.
A 17x2 cm-es Elektrét Filmet keresztben kell 2mm-es csíkokra vágni. A
nyomtatással ellátott felületen a szövegsorok valamelyikét csíkkal
kell lefedni, a sima felületekre keresztbefektetett csíkokat kell
ragasztani...
Új divat szerint kékkel és sárgával pettyezett celluloidkorong CD-re
és készülékek alá; a Hanglemez Alátétkorong is ugyanilyen, csak
nagyobb
PWB Gold Polariser egyetlen nyomógombbal és egy ellendarabbal
III. Kenceficék: Elektrét Krém, Elektrét Olaj - ugyanazok, mint a
másfél évvel ezelőttiek, csak hatékonyabbak.
IV. Celluloidkorongok: CD-Fedőkorong, Hanglemez Alátétkorong,
Elektrét Talp (a 8cm-es korong). Szintén javultak a régebbiekhez
képest.
V. Töltéscsapdák. A normál Töltéscsapda (azaz Limpet, "Tappancs")
az a piciny műanyag csavar, amelyről legutóbb írtam, és amely az
égegyvilágon bármiféle objektumon hatékony, beleértve a
hangsugárzó-lábazatot, a csillárt, a gáztűzhelyet vagy a ház külső
falát. A Dóm Töltéscsapda egy műanyag kupak, amelyet a készülékek,
hangsugárzók tetejére kell helyezni. Háromszorta drágább a
"Tappancsnál" - de annyiszorta azért nem jobb nála.
Dóm Töltéscsapdák, egy marék "közönséges" Töltéscsapda társaságában
VI. Krokodilcsipeszek: kicsi, nagy, szimplán, illetve
Töltéscsapdával erősítve - ez összesen négyféle; ötödiknek ebbe a
csoportba sorolható az Elektrét Biztosítótű is. Minden elképzelhető és
elképzelhetetlen helyen működnek, amire csak rá lehet csíptetni őket,
különösen kábeleken és textilanyagokon, de akár a hűtőszekrény
fémvázán is hatékonyak.
Különféle elektrét krokodilok találkozója
VII. Elektrét Műszercsipesz. Egyfajta polarizátor. Mindenekelőtt
az emberi kéz okozta káros töltéskoncentrációt semlegesíti, például
hanglemezen vagy CD-n vagy akár a hangszedők kivezetőcsapjain stb.
Bármiféle apró tárgyat kezelni lehet vele, ezeknek ugyanis ki étel
nélkül káros töltésük van. Tapasztalatom szerint egy sereg egyéb módon
is működik, de ártani is lehet vele - szóval, a kísérletezés szép
dolog, de okosabb betartani a kezelési utasítást.
"Utoljára ezzel nyúlj hozzá!" - hanglemezt, CD-t, hangszedőt és ezer
apró tárgyat kezel az Elektrét Műszercsipesz.
VIII. Polarizált Filctollak öt színben. Ezekről már mindent
elmondtam.
A fentiek közül hetet megrendelt a Belgrád-rakparti RAMOVILL Hifi
Áruház, összességében egész tekintélyes összegért, magam is kíváncsi
vagyok, lesz-e irántuk fizetőképes kereslet. Első rátában a következő
varázsszerek érkeztek: Spirálcső és Elektrét Talp nagyobb, Elektrét
Olaj és CD Fedőkorong kisebb, Elektrét Krém és Elektrét Film igen
szerény mennyiségben. Jött néhány darab az igen drága Elektrét
Műszercsipeszből is.
Minthogy szabályszerűen forgalomba kerültek, s ezzel belépőt
szereztek akár a Bemutatjuk rovatba is, érdemes elgondolkodni rajta,
hogyan lehetne tesztelni, minősíteni ezeket a különleges
hifi-segédeszközöket. Háromféle szeánsz látszik kivihetőnek.
1. Összeállíthatunk két teljesen egyforma "láncot" (lemezjátszó
vagy CD-játszó, plusz erősítő és hangdobozok), az egyiket kezeljük, és
az a kérdés, hogy a kezelés nyomán vajon jobban szól-e. Biztosan
jobban fog szólni, csak nehéz lesz eldönteni, hogy mennyivel.
2. Összeállíthatunk két eltérő láncot, egy drágábbat és egy
olcsóbbat. Az utóbbit kezeljük, és megvizsgáljuk, utoléri-e a
drágábbikat. Ennek a módszernek az a baja, hogy túl sok benne a
független változó. (Melyik láncszemet milyen mértékben kell kezelni,
hogy berendezésünk utolérjen egy értékesebbet - éspedig mennyivel
értékesebbet stb.)
3. A leginkább racionális eljárásnak az látszik, hogy csupán
egyetlen készüléket (lehet CD-játszó, lehet hangszedő, lehet
hangsugárzó, mindegy) kezelünk, egy viszonylag szerény típust, és
megvizsgáljuk, hány forintnyi kezelés hatására mennyit fejlődött. Ha
történetesen hangszedőről volna szó, a mértékegységet is ismerjük: itt
nyilván orto-ban kell számolnunk...
Darvas László