Importzuhatag |
Nem hiszünk a szemünknek és a fülünknek: a hanglemezboltok teli
vannak nyugati LP-vel és CD-vel: DG-vel és CBS-szel, Philips-szel és
EMI-vel. Még a popkedvelők is bőven találnak maguknak valót,
komolyzenéből pedig soha nem látott választék csalogatja a látványtól
megrészegült vásárlókat. Az ár "világpiaci", tehát magasabb ugyan a
hazainál, de még mindig alacsonyabb a bécsinél. Mit mondhat erre az
újságíró? "Apád-anyád ide jöjjön" - de ők nem jöttek ide, tehát mi
mentünk el hozzájuk, a Hungarotonhoz, és az importüzlet hátteréről
kérdezgettük Cserna Andrásné kereskedelmi igazgatót és Dr. Nádori
Péter főszerkesztőt.
*
HFM: Hosszú évekig-évtizedekig alig láttunk importlemezt a magyar
boltokban, most pedig mintegy varázsütésre szinte nyugati választékot
kínálnak a kereskedők. Minek köszönhetjük ezt a - mondhatom-e így:
-korszakváltást?
N. P: Ha régebben elhanyagoltuk a nyugati lemezeket, ezt nem
gonoszságból tettük, egyszerűen csak nem volt rájuk deviza. Tavaly év
elején bizonyos mértékig felszabadították az importot, mi ezt a
lehetőséget komolyan vettük és azonnal kihasználtuk. Hadd hívjam fel
arra is a figyelmet, hogy az import-liberalizáció nyomán nemcsak a
kész lemezek, de a licenckiadványok száma is ugrásszerűen nőtt,
korábban évente 3-4 felvételnek, tavaly tízszer ennyinek a gyártási
jogát vásároltuk meg.
HFM: Szóval, egyszeriben szembetalálkoztak a "világpiaccal". Ez
lelkesítő, de (mint mindenki tudja, aki járt már Nyugaton) riasztó
élmény is egyben. Önök hogyan "élték meg" ezt a találkozást?
Cs. A: Eleinte bizonytalankodtunk, nem tudtuk, lesz-e kereslet a
drága importkiadványokra. Felméréseket készítettünk, elsősorban a
Vörösmarty téri hanglemezszalonban, és az eredmény bennünket is
meglepett, azt tapasztaltuk, hogy a vásárlók örömmel fogadják a
belföldinél sokkalta nagyobb választékot, és hajlandóak megfizetni
érte a magasabb (mert nyilván "világpiaci") árat.
HFM: Voltaképpen mekkora most a hazai importválaszték? Cs. A: Az
év vége felé hoztuk be az első komolyabb tételt, mintegy 2000 fajtát.
Rövidesen, tehát úgy márciussal bezárólag várható újabb 2000 cím.
HFM: Mennyi ebből a hagyományos, fekete színű lemez, és mennyi az
ezüstszínű?
Cs. A: A szállítmánynak körülbelül 40-40 százaléka LP és CD, a
többi műsoros kazetta.
HFM: És műfajilag hogyan oszlanak meg? Már úgy értem, mi a komoly-
és a könnyűzene aránya?
Cs. A: CD-a és kazettán fele-fele, az LP-k túlnyomórészt
komolyzeneiek. HFM: Mit szóltak a hangtea mezboltok, amikor Önök
szinte elárasztották őket nyugati hanglemezekkel?
Cs. A: Akárcsak bennünket, őket is felkészületlenül érte az
importszabadság. Egyelőre nehezen tudjuk elfogadtatni velük ezt a
hatalmas választékot. Többségük csak igen óvatosan és viszonylag kevés
fajtát rendel. Arra kényszerülünk tehát, hogy magunk mutassuk be a
nagyközönségnek, mennyi minden kapható idehaza is. Márciusban
meglehetősen nagy reklámköltséggel kiállítást és vásárt rendezünk, két
helyen is, a TRIÁL Lenin körúti üzletében és a Divatcsarnok Lotz
termében. Sajnos, Magyarországon még nem létezik korszerű
hanglemezbolt-hálózat.
HFM: Hány olyan hanglemezholt lehet Magyarországon, tehát a
fővárosban és vidéken, amely nyugati importlemezeket is kínál?
Cs. A: Úgy 100-150. De a teljes importválasztékot csak néhány elit
bolt tudja felmutatni: a Vörösmarty téri Hanglemezszalon, a
Rózsavölgyi (a nagy és a kicsi), az Erkel Könyvesbolt, az ÁKV Szent
István körúti üzlete, vidéken pedig a saját, illetve más vállalatokkal
közösen alapított boltjaink.
N. P: Bonyolítja a helyzetet, hogy bár a választék tényleg
hatalmas, a szériák kicsik: egy-egy zenefajtából esetleg csak
10-20-30-50 darabot hozunk be, mert többre nem volna igény.
Nyilvánvaló, hogy a kortárs zenét viszonylag kevesen keresik. Vagy,
hogy egy másik példát mondjak, a Beethoven szimfóniákat meg lehet
kapni Ferencsikkel, Karajannal, Bemsteinnel, Casals-szal, de vannak
néhányan, akik archív lemezről szeretnék megismerni mondjuk
Furtwängler művészetét. Ezekből a lemezekből egyszerre nem rendelünk
többet 10 darabnál, de ennyit rendelünk, mert fontosnak tartjuk, hogy
mindenki megtalálja, amire vágyik. Munkatársunk, Uhrman György a
Presto-ban megírta, hogy egy vásárló két Beethoven-szimfóniát keresett
meghatározott párosításban - és nem kevesebb, mint 3-féle ilyen lemezt
tudtak ajánlani neki... Meg kell mondanom, hogy engem is, mint
hanglemezvásárlót, először fog el az a szörnyű érzés, amelyet eddig
csak a nyugati hanglemezboltokból ismertem, hogy: úristen, honnan lesz
nekem pénzem ennyi lemezre?!
HFM: Nyilvánvaló, hogy ez az ország túlságosan kicsi, semhogy
érdemes lenne hatalmas hanglemezkészleteket tartani. Ésszerűbb, hogy
ha kifogy valamelyik cím, meg lehessen rendelni.
Cs. A: A nagy boltok elfogadnak rendelést.
HFM: És mennyi idő alatt érkezik meg az áru?
Cs. A: Körülbelül egy hónap alatt.
HFM: Katalógus?
Cs. A: Az nincs. Éppen azért, mert a példányszámok kicsik,
képtelenség naprakész katalógust készíteni. Mire kinyomtatnánk, el is
avulna. Ismétlem, a boltok többsége viszonylag kevés zenefajtát
rendel, s többnyire főleg könnyűzenét. Azt meg képtelenség volna
naprakészen követni.
HFM: Bizományban is adnak árut a boltoknak?
Cs. A: Nem, erre mi nemigen vállalkozhatunk; feltétlenül
készpénz-rendelést várunk. Ebből következik, hogy mi csak ajánlhatjuk
a hanglemezeket, de nincs jogunk erőszakoskodni a kiskereskedőkkel.
HFM: Hogyan szerezték be ezt a temérdek hanglemezt? Kik intézték
az importüzletet?
N. P: Kereskedők és zenei szerkesztők együtt. Bécsben minden nagy
hanglemezkiadóm megvan a maga terjesztő-központja. Külkereskedelmi
részlegünk megszervezte, hogy mindegyiket meglátogathassuk: a
PolyGramot (amelynek márkanevei a Polydor, a Philips, a Decca,
komolyzenében a DG), a CBS-t, az EMI-t, a BMG-t (Ariola, RCA!), a
WEA-t. Reggeltől-estig válogattunk, részben a készletből, részben a
katalógusokból.
HFM: Lehetett-e "jól járni", jó üzletet kötni, alkudozni?
Cs. A: Főleg a könnyűzenei lemezekre kaptunk eseti ajánlatokat,
amikor bizonyos, ott visszamaradt készleteket engedménnyel
vásárolhattunk meg. De egyébként is lehetett alkudni. Amikor nagyobb
tételeket vettünk át, akkor is adtak némi engedményt.
HFM: Hogyan látják a különféle médiumok (GP, CD, kazetta) jövőjét
- és hazai forgalmát?
Cs. A: Sok új felvételt már egyáltalán nem is jelentetnek meg
LP-n, ezeket értelemszerűen kompaktlemezen hoztuk be. Ha viszont
mindkét fajtából vásároltunk, akkor a CD példányszámát óvatosságból
kissé visszafogtuk. Érdekes, hogy a műsoros kazettával kevésbé volt
sikerünk. Kazettán a popzenére összpontosítottunk, ismervén a hazai
könnyűzene-kedvelők ízlését. Kiderült azonban, hogy ha nyugati
popzenéről van szó, akkor azt mégiscsak inkább hanglemezen keresik.
N. P: Úgy fogalmaznék, hogy ilyenkor mindenkiben felülkerekedik a
gyűjtő, aki "ad rá", hogy a nyugati felvételek, akár a popzenei számok
is "klasszikus formátumon", tehát lemezen legyenek meg neki. Ezért
másodszorra a kazettákból már kevesebbet vásároltunk.
Cs. A: Hoztunk be videokazettákat is, 30-40 címet, párszáz
darabot. Ezekről még nincs viszzajelzésünk a kereskedelemtől.
HFM: Remélhetjük-e, hogy ez a tekintélyes választék a jövőben is
fennmarad, sőt, még bővül is?
N. P: Feltétlenül. Azt akarjuk, hogy az import ne csak valamiféle
kampányjelenség legyen, hanem igenis tekintsük természetesnek, hogy ma
már Magyarországon is van jelentős importválaszték. Folyamatosan
figyeljük a nagy cégek kínálatát, újdonságait, katalógusait,
nemkülönben a saját bolthálózatunk visszajelzéseit. Ha egy-egy cím
kifogy, de a közönség továbbra is érdeklődik iránta, akkor újra
megrendeljük. Rugalmasságra törekszünk.
HFM: A külföldi üzletfelek pedig bizonyára szintén rugalmasak.
Cs. A: Igen, körülbelül 1 hónap alatt megküldik, amit kérünk.
Legalábbis eddig ezt tapasztaltuk.
N. P: Néha aztán meglepően nem rugalmasak a partnereink. Például
Reiner Frigyes egyik Bartók-felvételét a nagy karmester születésének
100. évfordulóján szerettük volna megjelentetni, de ajánlatunkra még a
101. évfordulóra sem kaptuk meg a választ. Számunkra ez érthetetlen.
Cs. A: Időnként pedig nagyonis érthető. Például Tina Turner új
felvételét egyidőben jelentethettük volna meg a nyugatiakkal. De csak
egy-másfél hónapos csúszással küldték el nekünk.
N. P: Ennek nyilván üzleti okai lehetnek. Hogy az első, üzletileg
legfontosabb hetekben a magyarok is odakinn vásároljanak. Egyébként ez
egyes komolyzenei felvételekre is áll. Nézegettük a legfrissebb
szórólapokon az újdonságokat, az volt alájuk írva, hogy "megjelennek
szeptemberben", meg is rendeltük őket, és novemberben még sehol sem
voltak,
HFM: A komolyzenei importlemezek ára alacsonyabb, a könnyűzenei
kiadványokat drágábban árulják. Mi ennek az oka?
Cs. A: A könnyűzenét 8% kulturális járulék, magyarul giccsadó
terheli, nem beszélve természetesen az ÁFÁ-ról. A komolyzenén viszont
még ÁFA sincs.
N. P: A beszerzési áruk sem azonos. Nagyon más ám odakinn az
árstruktúra. Például az a Tina Turner lemez az első hónapban bizonyára
drágább, mint Domingo Lohengrinje. De nagyon könnyen el tudom
képzelni, hogy 2-3 hónap múlva a kettő közül már az előbbi lesz az
olcsóbb. Odakinn ugyanis a piac rendkívül mozgékony, élénken reagál a
kereslet alakulására. Magyarországon ez egyelőre hiányzik a
kereskedelem eszköztárából.
HFM: Mi lesz, ha megint leértékelik a forintot?
N. P: A már behozott készletnek ettől nem fog felmenni az ára. A
további import-tételek ára viszont természetesen magasabb lesz.
HFM: Végezetül egy roppant izgalmas kérdés. Nemrég az a (nyugati
forrásból származó) hír röppent fel, hogy a Hungaroton tárgyalásokat
folytat az amerikai Thorn-EMI elektronikai és hanglemezgyártó
konszernnel. Állítólag vegyesvállalatot alapítanának, 15-l7 millió
dolláros tőkebefektetéssel. Két héttel ezelőtt a Magyar Hírlap
interjút készített Bors Jenővel, a Hungaroton vezérigazgatójával, de
több konkrétumot a cikkből sem tudtunk kihámozni.
N. P: Mi sem mondhatunk egyebet, mint hogy a tárgyalások javában
folynak. Az a célunk, hogy erősítsük a magyar zeneművészet pozícióit -
és szolgáljuk a közönséget.
HFM: Reméljük, következő számunkban már tényekről tájékoztathatjuk
olvasóinkat. Addig is: köszönjük a beszélgetést.