Komputerstúdió |
A hangtechnika eszközeinek digitalizálódásáról már többször is szó
volt e hasábokon. Megismerkedhettek az olvasók a digitális
jelátalakítás alapelveivel (Hifi Magazin 7), a digitális elven működő
kompaktlemezzel és lejátszó készülékével (Hifi Magazin 12), írtunk a
digitális DAT magnó működési alapelveiről is (Hifi Mozaik 4-7). Azt is
sokan tudják, hogy a stúdiókba már régóta használnak digitális elven
működő eszközöket, mint például szalagos magnókat, digitális
zengetőket vagy különféle hangeffektus-előállító berendezéseket. E
digitális eszközöket azonban a stúdiók többsége ma még analóg
berendezésekkel összekapcsolva használja; teljesen digitális
stúdiórendszert eddig csak nagyon kevés helyen építettek ki. A jövő
azonban előreveti árnyékát - s szerzőnk ezt az árnyékot rajzolja
körül.
*
Még ha eltekintünk is a digitális hanghordozóktól, amelyek
létrejöttüket a komputerizációnak köszönhetik, a számítástechnika
mindenképpen jelen van a stúdiókban. A hangmérnök és a zenei rendező
nagyfigyelmet igénylő munkáját igen hatékonyan lehet számítógéppel
támogatni, ezért még az analóg keverőasztalok is (az igényesebb
típusaik mindenképpen!) el vannak látva számítógéppel, amely egy sor
automatizálható tevékenységet átvállal a kezelőjétől, így az jobban
koncentrálhat a tényleges alkotó munkára. De ma már szinte minden
stúdióberendezésnek (zengető, egyéb effekt készülék, magnó,
lemezjátszó) elmaradhatatlan tartozéka valamilyen mikroszámítógép,
amely fogadja a kezelőnek a nyomógombokkal közölt utasításait,
végrehajtja azokat, és a visszajelzők útján informál bennünket a
készülék működéséről és mindenkori állapotáról. Efféle mikroszámítógép
ma már az igényesebb közszükségleti berendezésekben is megtalálható.
A hangtechnikában tehát (mellesleg a képtechnikában is) két
irányban hódít a digitális technika: egyrészről az analóg
jelfeldolgozás funkcióit fokozatosan digitális megoldások váltják fel,
másrészről mind az analóg, mind a digitális berendezésekben
mikroszámítógép közvetít a kezelő és a berendezés között. Egyvalami
azonban közös ezekben a berendezésekben: egy adott célra készültek, és
másra nem használhatók. Ha egy gép keverőasztalnak készült, nem lehet
vele a jelet rögzíteni, sem zengést előállítani; ha kétcsatornás
magnónak építették meg, nem lehet tizenhatcsatornás magnóként vagy
keverőasztalként használni.
Ez a kifogás első olvasásra talán értelmetlennek látszik; aligha
fordult meg az olvasó fejében, hogy jó lenne a lemezjátszóját
magnónak, a magnóját rádiónak használni. Pedig csak a műszaki
adottságaink korlátozzák a fantáziánkat. Ha adottságaink tágulnak,
korlátaink fokozatosan leomlanak.
Tehát találjunk fel egy olyan készüléket, amely bármiféle
jelfeldolgozási feladatra (szint- és panorámaszabályozás, szűrés,
zengetés, effektus stb.), továbbá felvételre és lejátszásra is
alkalmas, mégpedig tetszőleges számú csatornán, sőt: képes ezeket a
feladatokat tetszőlegesen kombinálni. Bizonyos mennyiségi korlátokat
el kell fogadnunk (a beépített eszközök számától és hatékonyságától
függően), de ragaszkodjunk hozzá, hogy berendezésünket elvileg
bármilyen célra beállíthassuk.
Nem valamiféle kivihetetlen ötlettel játszadozunk. Könnyű
kitalálni, hogy egy programozható, számítógépszerű berendezésről
beszélünk. A számítógépek a beléjük töltött programtól függően képesek
bármiféle, logikailag egyértelműen megfogalmazott feladat megoldására.
Mindegy, milyen feladatról van szó: tudományos számításról,
adatfeldolgozásról kereskedelmi vagy gazdasági célra, vagy éppen
modellezésről a műszaki tervező munkában. Felhasználhatjuk a komputert
épület, gép, vagy elvi és nyomtatott áramkör tervezésére -
kikapcsolódásképpen még játékra is. Kitűnő segédeszköz a számítógép az
oktatásban, a szövegírásban, vagy a kiadványszerkesztésben; például ez
a cikk is egy (szub)mikroszámítógép szövegszerkesztőjével készült.
Mindehhez nem kell más, mint egy számítógép és a megfelelő programok.
Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy egy számítógéppel bármilyen
feladat megoldható, de minél nagyobb a gép működési sebessége és minél
nagyobb a tárolókapacitása, annál hatékonyabban dolgozik és annál
összetettebb feladatok megoldására alkalmas.
A számítógépek és a jelfeldolgozás eszközei most értek el arra a
színvonalra, hogy olyan rendszert alkothassanak, amely a hangtechnika
majd minden részét átfogja. Előrebocsátom: elvileg bármelyik
hagyományos eszközt "kiválthatja" a korszerű számítástechnika, tehát
elsősorban azt igyekszem megvilágítani, hogy milyen
többlet-szolgáltatást nyújt a hagyományos (analóg vagy digitális),
célorientált berendezésekkel szemben.
A számítógépes stúdió eszközei
1. A számítógép és kezelése
Már említettük, hogy a számítógép a hagyományos (analóg vagy
digitális) stúdióban is megjelent, habár egyelőre csak mintegy a
stúdió kelléktárát gazdagítja. Nagyobb feladatok megoldására a
számítógépet beépítik a keverőasztalba, vagy egy általános célú gépet
csatolnak a berendezéshez. Egyszerűbb berendezésekben (magnók,
zengetők) a készülékbe épített mikroprocesszor látja el a számítógép
feladatát. Ez utóbbi a berendezés külalakját nem változtatja meg,
létezésére csak abból következtethetünk, hogy a készülék
"intelligensebb" a többinél.
Ezzel szemben a számítógépes jelfeldolgozó rendszerben a
berendezések a számítógép köré csoportosulnak. Minden funkciót a
számítógép vezérel, működéséről a számítógép képernyőjén megjelenő,
szemléletesen megszerkesztett szöveges ábrák tájékoztatnak bennünket.
A rendszer vezérléséhez szükséges utasításokat azonban az esetek
többségében nem a számítógépeknél megszokott billentyűzettel adjuk be
- ez ugyanis lassú és kényelmetlen módszer volna. Sokkal hatékonyabb
eljárásokat alkalmaznak.
Az egyik leggyakrabban használt módszer: a kurzort, azaz a
képernyőn villogó kereszt vagy nyíl alakú mutatót úgynevezett egérrel
mozgatják. Az egér egy gömb alakú görgőt tartalmazó eszköz, amelyet
sima lapon görgetünk, s ezáltal vezetjük rá a mutatót a képernyőn
felkínált funkciók valamelyikére. A kiválasztott funkciót az egéren
található gomb(ok) megnyomásával élesztjük fel. A kezelés elve
megegyezik a sokak által ismert vezérlő bot (joystick) működésével, de
annál sokkal gyorsabb, pontosabb. Az is gyakori módszer, hogy a
számítógépet az érintésre érzékeny képernyővel vezérlik. E képernyőn
ujjheggyel kell megérinteni a kívánt feladat szimbólumát, mire az
működni kezd. Ehhez természetesen speciális, kapacitív érzékelő
réteget tartalmazó képernyőre van szükség. Ma még ritkán használják a
leggyorsabb vezérlési módszert, a bitmátrix táblát. Ez egy műanyag
tábla, melynek felülete alatt keresztirányú vezetékrendszer található.
Ha a számítógéppel összekötött, elektronikus ceruzával megérintjük a
tábla valamely pontját, a képernyő megfelelő helyén megjelenik a
fénymutató. A feladat a ceruza hegyének megnyomásával indítható meg.
Az is előfordul, hogy a fontosabb feladatokat külön nyomógombbal lehet
működésbe hozni. E vezérlési módszerek a hagyományos billentyűzet
szerepét az esetleges szöveges információ és a számadatok begépelésére
korlátozzák.
A számítógép feladata a működtető és jelfeldolgozó programok
tárolása. Ezek a hagyományos módon a gép mágneses merev lemezes
tárolójában vannak elhelyezve. A gépet a hajlékony lemezes meghajtón
keresztül töltik fel programokkal. Erre természetesen csak egyszer van
szükség.
2. A jeltároló
A hagyományos stúdiótechnika jeltárolója: a szalagos magnó
valamelyik változata. Az analóg szalagos magnót mindenki "személyesen"
ismeri, de tud annak digitális változatáról is. A digitális felvételek
készítéséhez leggyakrabban U'Matic rendszerű kazettás videomagnót
használnak, amelyben a digitális jeleket PCM processzor alakítja át a
video magnó számára megfelelő, úgynevezett álvideojellé. Egyre
gyakrabban használnak DAT magnót is a digitális felvételek
rögzítésére. Végül megemlíthetnénk az (analóg és digitális)
sokcsatornás magnókat, mint a könnyűzene és a képhangosítás
nélkülözhetetlen hanghordozóit.
Ezeket a szalagjátszókat annyira megszoktuk, hogy nélkülük szinte
el sem tudjuk képzelni a munkát. Holott például montírozáskor (a nyers
felvételek kész műsorokká szerkesztésénél) meglehetősen nehézkes a
kezelésük. Szerkesztéskor a szalagon egymástól távol eső, esetleg
más-más tekercseken vagy kazettákon található részleteket kell egymás
mögé és mellé illeszteni, időt rabló tekercseléssel,
tekercs-cserékkel, másolatkészítéssel és a berendezések szinkronban
járatásával.
Előnyösebb a magnóknál az olyan jelhordozó, amelyen a felvételek
tetszőleges részletének bármelyik pontját várakozás nélkül el lehet
érni. Erre legalkalmasabb-a félvezető memóriát nem számítva - a lemez
alakú jelhordozó. A számítástechnika merevlemezes, mágneses
adattárolói 20-50 ezredmásodperc várakozási idő alatt érik el a
lemezfelület bármely részén található adatsort; az adatfeldolgozásban
ez ugyan elég nagy idő, de a hangtechnika számára elfogadható.
Merevlemezes tárat, mint már említettük, a számítógép is tartalmaz
- a hangjel mintáinak tárolását azonban nem azon, hanem a
számítógéphez kívülről csatolt lemezrendszeren tárolják. A merev
mágneslemeznek az a legnagyobb hátránya, hogy nem cserélhető, tehát ha
új felvételt akarnak készíteni, a rajta levő műsort előbb át kell írni
valamely más jelhordozóra. Ebből a szempontból tökéletesebb nála a
többször is írható magnetooptikai lézerlemez. Ennek a kazettás lemezét
cserélni lehet, a felvételt nem kell "elmenteni". A lemezkazetta
cseréjével máris felvételre kész a berendezés, és a régebben készült
felvételekhez is gyorsan hozzá lehet férni.
A lemezes hangjelhordozók kritikus adata a kapacitás és a
jelsebesség. A kapacitásigényt a lemezre felírandó műsoridő határozza
meg; egy ilyen rendszerrel csak akkor lehet hatékonyan dolgozni, ha
néhány órányi műsor helyezhető el rajta. A számítástechnika
egységeivel ezt a következőképp fejezhetjük ki. A hangtechnikában
másodpercenként 44100 vagy 48000 jelmintát kell feldolgozni, illetve
rögzíteni. Egy minta 16 bitet azaz 2 bájtot tartalmaz, egy
másodpercnyi műsorhoz tehát 96000 bájt méretű memória szükséges. Egy
órányi felvételt kerekítve 350000000 bájt, rövidebben írva 350 Mbájt
(megabájt) méretű memóriában lehet elhelyezni. Így ezekben a
rendszerekben egy vagy több 350-800 Mbájt méretű tárat használnak a
jelek rögzítésére.
A jelsebesség adja meg, hogy másodpercenként hány bájt írható fel
vagy olvasható le a tárolóról. Fentebb már kiszámoltuk, hogy egy
hangcsatornában csaknem 100 kilobájtot kell átvinni műsorpercenként. A
mai merevlemezes tárolók 500-1500 kilobájt/másodpercenkénti
jelsebességgel működnek, így elvileg öt-tizenöt hangcsatorna
ellátására is alkalmasak. Természetesen minél több a műsorcsatorna,
ezzel arányosan rövidül a műsoridő; ha még több hangcsatornát akarunk
rögzíteni, vagy nagyobb műsoridőt akarunk, úgy több lemezegységet kell
használni. Például negyedórás, 32 csatornás műsor rögzítésére nyolc
darab olyan 350 Megabájtos tároló szükséges, amely egyenként legalább
400 kilobájt/ másodperc írás/olvasási sebességgel képes működni.
(Számoljunk utána!)
3. A jelprocesszor
A digitális jelfeldolgozásban a különféle szabályzási feladatokat
(hangerő-, hangszínszabályzás, szűrés stb.) matematikai
összefüggésekkel lehet leírni. Ezekben az összefüggésekben szorzások
és összeadások találhatók. Így jelprocesszornak elvileg bármelyik
általános célú számítástechnikai mikroprocesszor használható lenne-
csakhogy ez utóbbiak túlságosan lassan hajtják végre a matematikai
műveleteket, különösen a szorzást. A leggyorsabb általános célú
processzorok is alig 1-2 millió szorzást végeznek egy másodperc alatt,
márpedig a hatékony jelfeldolgozáshoz ez nagyon kevés. Ezért
kifejlesztettek olyan jelprocesszorokat, melyek tízszerte többet:
másodpercenként 10-20 millió műveletet is képesek elvégezni. Ezek már
képesek lehetnek mindarra, amiről alább részletesebben fogunk
beszélni.
Az eddig elmondottakat a következőképpen foglalhatjuk össze. A
számítógéppel vezérelt stúdiórendszerek tulajdonképpen két
számítógépből állnak. A vezérlés feladatát a maga kategóriájában
nagyteljesítményű, általános célú számítógép látja el. Ez mindent
tartalmaz, ami egy korszerű személyi számítógéphez tartozik. A
számítógép a kezelő utasításai alapján vezérli a jelfeldolgozó
rendszert, amelyet szintén egy nagy teljesítményű, jelfeldolgozó
számítógépnek tekinthetünk. Teljesítményét a speciális, nagy műveleti
sebességű jelprocesszor és a nagytárolási kapacitású, merevlemezes,
mágneses memória határozza meg. Azt, hogy a rendszer mire képes, a
vezérlőszámítógép vezérlő, illetve a jelfeldolgozó processzor
jelfeldolgozó programja határozza meg. A két programcsomag
természetesen szerves logikai kapcsolatban van egymással.
A rendszerhez (a megoldandó feladattól függően) különféle
kiegészítő eszközök tartoznak.
A már elkészült, összeszerkesztett műsorok természetesen nem
maradnak a számítógépben, azokat át kell másolni valamilyen digitális
szalagra vagy kazettára, gyorsmásolás céljára (lásd képriportunkat a
műsoros kazetták gyártásáról - a szerk.) 6,25 vagy 12,5mm-es
mágnesszalagra, vagy mozgóképhangosításhoz videokazettára, illetve a
hangosfilm hangcsíkjára.
A szalagjátszókkal való összeköttetést analóg-digitál,
digitál-analóg és digitál-digitál illesztők szolgálják. A számítógép
által készített szerkesztési listák, tartalomjegyzékek, szövegek és
egyéb információk kinyomtatására nyomtató is csatlakozik a
rendszerhez. Tekintettel az elektronikus zenére, egyes berendezéseket
az elektronikus hangszerek (egyszerű, vagy a sebességre és nyomásra
érzékeny klaviatúra, elektromos harmonika stb.) fogadására is
előkészítik. Végül, mivel manapság még az analóg keverési technika az
olcsóbb (főleg a sokcsatornás rendszerekben), gondoskodni kell az
analóg keverőasztalok illesztéséről is.
A számítógépes stúdióban tehát egyszerűbb, de igen összetett
rendszereket is találhatunk. Fontosabb típusaikat a szomszédos
táblázatban tekinthetjük át. Jelen cikkünk a programozható
mérőrendszerekkel, a két- és négycsatornás felvétel-szerkesztőkkel és
sokcsatornás jelrögzítő rendszerekkel foglalkozik. Az elektronikus
zenei felvételekre, valamint a komplett sokcsatornás jelrögzítő és
utómunkálati rendszerekre egy más alkalommal kerítünk sort.
E berendezéseket lemezalapú rendszereknek, közvetlen lemezre író,
esetleg szalagnélküli stúdiónak nevezzük. Ez a megjelölés néha a
berendezés fantázianevében is megjelenik (Direct to Disc, The Tapeless
Studio), de egy sor más, igen szemléletes megnevezést is fel tudunk
sorolni: Digital Production System, Digital Production Centre,
Screensound System, The Audio Table stb. A továbbiakban sorra vesszük
a fent felsorolt fontosabb rendszer-típusokat, és részletesebben
ismertetjük működésük lényegét.
Számítógépes rendszer-típusok
1. Számítógépes mérőrendszerek
A szorosan vett stúdiótechnikai berendezések előtt érdemes ezekkel
is megismerkedni.
A számítógépes mérőberendezések egy számítógépből és a
hozzácsatolt mátrixnyomtatóból állnak. Tekintettel a későbbi
bővítésekre, a számítógépekben rendszerint van szabad kártyahely, itt
helyezik el a jelprocesszor kártyát. A rendszer összeállítását az 1.
ábrán mutatjuk be.
1. A számítógépes mérőrendszer
A jelprocesszor kártyán az előző fejezetben bemutatott
jelfeldolgozó processzor helyezkedik el, a működéséhez szükséges
áramkörökkel. Találunk ezek között félvezető memóriát, analóg-digitál
és digitál-analóg átalakítót, illesztő áramköröket a számítógéphez,
valamint a külső digitális eszközök csatlakoztatásához, azonkívül egy
sor más (megértésükhöz nem feltétlenül szükséges) egyéb áramkört.
Mivel a számítógépet és a jelprocesszort (programváltással) igen
rövid idő, legfeljebb néhány tized másodperc alatt át lehet állítani
egyik üzemmódról a másikra, e gépi rendszer számos hagyományos
mérőberendezés feladatát ellátja. Programrendszeréhez hozzátartoznak a
jelfeldolgozási és az azokat vezérlő programok fejlesztését támogató
szerkesztő és fordító programok. Ezekkel a felhasználó saját
jelfeldolgozási elképzeléseit is meg tudja valósítani, maga is "át
tudja specifikálni" a berendezést.
A ma kapható ilyen berendezésekhez a következő rendszer
programokat lehet beszerezni: programozható jelgenerátor állandó és
automatikusan változó frekvenciával és amplitúdóval (szinusz-,
fűrészfog-, négyszög- és összetett jel); voltmérő, impedanciamérő;
tárolós oszcilloszkóp; jelkésleltető és jelhurokképzés;
spektrumanalizátor (4096 pontos); komplex átviteli függvény mérése;
impulzus-átviteli függvény számítása; csoportfutási idő számítása;
torzításmérés a frekvencia és az amplitúdó függvényében; kétcsatornás
spektrum korreláció számítás; oktáv- és tercsáv analízis; zajspektrum
elemzés; mérési eredmények átlagolása az időtartományban; a mérési
eredmények grafikus megjelenítése a képernyőn; a mérési eredmények
tárolása lemezen; több mérési eredmény összehasonlító értékelése;
fejlesztő program különféle típusú jelprocesszorhoz és
processzorkártyához; szűrőtervező programcsomag.
Láthatjuk, a számítógépes mérőberendezés egyaránt alkalmas jelek
előállítására és mérésére, illetve a rendszer által előállított
jelekkel vizsgált berendezés kimeneti jelének kiértékélésére. Nagy
előnye a hagyományos műszerekkel szemben, hogy összetett mérési
feladatokra is képes, és az eredményt grafikonok formájában is
megjelenítheti a képernyőn. Ki is nyomtatja őket, akár táblázatosan,
akár grafikus formában. Végül, de nem utolsó sorban, az eredményt
tartósan tárolni tudja a merevlemezes memóriában (vagy hajlékony
lemezre kiírva), hogy később összehasonlíthassuk más mérések
eredményével.
2. Számítógépes szerkesztők
Ezek már szorosan véve is a stúdiótechnika eszközei. A
felvételkészítés egyik fontos mozzanata a szerkesztés (más néven
vágás, montírozás, editálás). Ritkaság ugyanis, hogy valamely műsort
elejétől-végig megszakítás nélkül, egyszerre vegyék fel. Különféle
okok miatt a felvétel részletekben készül el - és ezekből a részekből
kell összeszerkeszteni a teljes műsort.
Az analóg felvételek mágnesszalagjaiból ollóval vágják ki és
ragasztó szalaggal illesztik össze a megfelelő részeket. A digitális
felvételeknél erre a célra kifejlesztett, elektronikus editorral
másolatokat készítenek a kiszemelt részletekről, amelyeket az editor
fűz össze automatikusan egységes felvétellé. Mindkét módszer sok-sok
időt rabló tekercseléssel jár. Amikor ollóval vágnak, az eredeti
műsoranyag meg is semmisül.
A mágneslemezes berendezések sorában külön csoportot képeznek a
kifejezetten két-, esetleg négycsatornás felvételek
összeszerkesztésére kifejlesztett, személyi számítógépekkel működő
berendezések. Erre a célra olyan nagyobb teljesítményű gépeket
használnak, mint például az IBM-kompatibilis AT, az Atari ST4 Mega, az
Apple Macintosh II (20MHz órajel, 2-8 Mbájt operatív tár, aritmetikai
processzor). Az ilyen rendszer tipikus összeállítását a 2. ábrán
láthatjuk. A számítógépet a már ismert processzor kártyával kell
kiegészíteni. Ez tartalmazza a jelprocesszor(oka)t, a néhány megabájt
méretű operatívtárat, a jelcsatorna be-és kimeneti kapuit, valamint a
jeltárolásra használt mágneslemezes tár(ak) illesztőjét. A rendszer
tartozéka a nagykapacitású, mágneses, keménylemezes tároló. A
jelillesztők a szalagos, kazettás és lézerlemezes rögzítőkhöz,
valamint az egyéb hangtechnikai eszközökhöz csatolják a rendszert.
Tipikus még, hogy ezeket a berendezéseket egérrel, bitmátrix táblával,
vagy az érintésre érzékeny képernyőről, menürendszerűen vezérlik.
2. A számítógépes felvételszerkesztő rendszer
A műsorjelet a felvétellel egyidejűleg, tehát a keverőasztal
kimenetéről juttatják mágneslemezre, de valamely (analóg vagy
digitális) rögzítőről is betölthetik a már korábban felvett
nyersanyagot. A betöltés két-, négyszeres sebességgel is történhet a
mágnesszalagos vagy lézerlemezes háttértárolóról. Ismeretes olyan
rendszer is, amelyen ha a betöltést névleges sebességgel végzik, már a
betöltéssel egyidejűleg meg lehet kezdeni a szerkesztési munkát.
E berendezések minden olyan feladatnak megfelelnek, amelyet eddig
kézi vágással vagy a digitális, eletronikus szerkesztőkkel végeztünk -
s ezen túlmenően jelentős előnyeik is vannak. Az alábbiakban a
többletszolgáltatásaikat foglaljuk össze. Ezek a szolgáltatások ma még
nem általánosak, egyik rendszerben ezt, a másikban azt kínálják,
semelyikben sem nyújtják valamennyit. Figyelembevéve azonban, hogy e
szolgáltatásokat kizárólag a programok határozzák meg, várható, hogy e
tekintetben rövid idő múlva éppúgy nem lesz lényeges különbség két
gyártmány között, ahogy ma sincs lényeges különbség a világ sokféle,
azonos kategóriájú stúdiómagnója vagy keverőasztala között.
Az elektronikus szerkesztés előnyei közül talán ezek a leginkább
említésre méltóak:
1. A vezérlő számítógép listát készít az egymáshoz illesztendő
részekről és az illesztés paramétereiről. A nyers felvétel érintetlen
marad, más változat összeállításához többször is felhasználható.
2. A kritikus vágási helyeken a szerkesztést egyidejűleg több
változatban is meg lehet ejteni, és ezeket a változatokat közvetlenül
is össze lehet hasonlítani.
3. A képernyőn meg lehet jeleníteni valamennyi csatorna jelének
burkológörbéjét, vagy megfelelő széthúzással (audiozoom) a jelalakját.
A vizuális megfigyelés sokat segít a vágási pontok kijelölésekor (3.
ábra).
4. Az előző opcióval nemcsak a szünetekben (a hang indulásakor),
hanem a hangon belül is lehet vágni, mivel a vágás helyén a két jelet
azonos pillanatértékre lehet összeilleszteni!
5. A sztereó műsorjel két csatornájában a vágási helyeknek nem
kell szükségképpen azonos időpontba esniük.
6. A hibás vágást minden következmény nélkül módosítani lehet.
7. Vágáskor az egymáshoz illesztendő részeknek kattanásmentesen
kell átmenniük egymásba, ezt folyamatos le-, illetve felkeveréssel
érik el. A vágási helyeken az átkeverés burkolóját sokféle függvényből
választhatjuk ki (lineáris, négyzetes, koszinuszos, exponenciális
stb.). A számítógépes szerkesztőben a le- illetve felkeverés
burkolóját eltérő alakúra és időtartamúra választhatjuk. Itt is
többféle megoldást próbálhatunk ki és hasonlíthatunk össze.
8. Ha ki kell vágnunk bizonyos (külső eredetű, illetve a nem
tökéletes vágásból származó) impulzusszerű zajokat, a hiányzó részlet
interpolálás révén jó közelítéssel helyreállítható az eredeti
jelszakasz környezetéből, mint a 4. ábrán a Sonic Solution
rendszerével (lásd lapszemlénkben is az Audio diagramsorozatát a
NoNoise rendszer működéséről. A szerk.)
9. A periodikus vagy véletlenszerű zajokat csökkenteni lehet
speciális jelfeldolgozó algoritmusokkal.
10. A legtöbb rendszer módot ad rá, hogy a szint- és a
panorámaszabályzáson kívül különféle, programozható
hangszínszabályzókat is beiktassunk.
11. A szerkesztés szempontjából teljesen mindegy, hogy a
montírozandó felvételt milyen hanghordozóról kapjuk, illetve hogy
milyen hanghordozóra adjuk ki.
12. A memóriában elhelyezett műsorjelen olyan manipulációkat is
végre lehet hajtani, amelyekre a névleges sebességgel lejátszott
műsoron nem volna mód.
A merevlemezes szerkesztő-berendezések kiépítésüktől és
szolgáltatásaiktól függően 30-80 ezer dollárba kerülnek, s ennek az
összegnek jelentős hányadát éppen a szerkesztő program ára teszi ki.
Vannak olyan speciális programok (például a fentemlített zajeltávolító
programok), amelyek - egyelőre - többe kerülnek, mint maga a készülék!
3. A hangjel görbéje egy felvételszerkesztő képernyőjén
4. Érintkezőhiba okozta impulzusok és jelkiesések
3. Számítógépes sokcsatornás berendezés
A stúdiómunkában gyakran alkalmazzák a sokcsatornás technikát. A
popzenét például csaknem mindig így veszik fel, gyakorlatilag minden
hangszer és minden énekes szólam hangját külön csatornán rögzítik,
legtöbbször nem is egyidejűleg: a szólamok egymás után, az úgynevezett
rájátszásos technikával kerülnek a megfelelő sávokra. Az egyes
szólamok közti arányokat a sokcsatornás alapfelvétel elkészülte után,
a kétcsatornás szalagra való keveréssel és összejátszással alakítják
ki, és ekkor viszik rá a felvételre a különféle elektronikus
effektusokat is - a kész felvétel végül is a keverőasztalon születik
meg. A popzenei stúdiók 16-32-48 csatornás magnókat használnak; ezeken
a gépeken a csatornák egy részét lejátszásra, más csoportjukat
felvételre lehet kapcsolni, egyidejűleg. A sokcsatornás technológia
másik alkalmazási területe a hangosfilm és a videofelvételek
kísérőhangjának összeállítása. Ennél a munkánál a prózai felvételhez
háttérzenére, egyéb kísérő hangokra, effektusokra van szükség. Ezeket
legtöbbször különféle két- és többcsatornás szalagokon tárolják, és
szigorúan szinkronban kell lenniük mind egymással, mind pedig a
mozgóképpel.
5. Egy sokcsatornás számítógépes hangrendszer elvi felépítése.
A fenti célra megintcsak igen előnyösen használható egy olyan
számítógépvezérelt berendezés, amely a digitalizált hangjeleket
nagykapacitású mágneslemezen tárolja (5. ábra). Ez annyiban különbözik
az előző rendszertől, hogy egyrészt több mágneslemezes egységet,
másrészt több áramkört tartalmaz; utóbbiak egy külön jelprocesszor
szekrényben kapnak helyet (5. ábra).
A "magnótlan", számítógépes rendszernek ismét számos előnye van a
szalagos hangrögzítőkkel szemben:
1. a felvételek bármelyik részét közvetlenül el lehet érni (nem
úgy, mint a szalagon!),
2. a minőség a lejátszások számától függetlenül változatlan, sem a
fej, sem a jelhordozó nem kopik (hiszen a fej a mozgó mágnesréteg
fölött, attól 2-5 mikrométer távolságra, a levegőben lebeg),
3. a jelek védve vannak a hibákkal szemben,
4. az összes csatornát egyidejűleg lehet kezelni,
5. a jelek szabadon átrendezhetők,
6. szükség esetén széles határok között változtatható a
mintavételi frekvencia,
7. tetszőleges számú csatornát lehet kialakítani (bizonyos
korlátok között),
8. az "előre-és visszatekercselést" tetszőleges helyről,
várakozási idő nélkül indíthatjuk,
9. be lehet állítani a beszúrás, a helyettesítés (Punch In) és a
vágás átkeverési idejét,
10. hanghurok és szekvencia képezhető,
11. a rendszer automatikusan konvertálja a külső és belső
időkódokat,
12. speciális programok segítik a zenei, a dialóg és a háttérjelek
editálását,
13. magasfokú a modularitás: az alapelemekből tetszőleges
berendezést lehet összeállítani,
14. a munka közben szerzett tapasztalatok nyomán (vagy újabb
igények szerint) a vezérlő programokat folyamatosan lehet
korszerűsíteni és továbbfejleszteni.
A lemezen tárolt jeleket egymással, illetve a külső berendezések
jelével az időkód szinkronizálja. Többféle időkódszabvány létezik,
ezek ezek egyik leggyakrabban használt típusa az SMPTE (Society of the
Motion Picture and Television Engineers) időkód. Ez egy tízjegyű szám,
amelynek formája a következő:
óó: pp: mp: kk: bb:
óra: perc: másodperc: keret: bit:
Az SMPTE kódot a hang-, video-vagy képfelvétellel párhuzamosan, de
külön csíkon, digitális jelek formájában viszik fel a jelhordozóra. A
lemezestároló rendszerben minden felvétel kezdetéhez (vagy tetszőleges
pontjához) hozzá lehet rendelni egy időkódot. A lemezrendszer ezt az
időkódot várakozási idő és tehetetlenség nélkül képes követni akkor
is, ha a továbbiakban a felvételt már nem az elején indítják. Az
időkódon keresztül pontosan nyomon lehet követni a külső jelhordozók
gyors előre- vagy hátratekercselését is. Megfelelő jelprocesszálással
azt is megtehetjük, hogy a jelszekvenciát bizonyos korlátok között
időben összenyomjuk, illetve megnyújtjuk.
Kísérőhang keverésénél az időkóddal egyértelműen meg lehet adni
egy dialóg, egy effektus vagy egy háttérzaj belépésének időpontját. Ez
könnyen korrigálható, és minden lejátszásnál pontos szinkronitást
biztosít.
Az ilyen sokcsatornás rendszernek természetesen együtt kell
működnie bármiféle analóg, esetleg digitális keverőberendezéssel is.
Ezt az együttműködést áttekinthetővé lehet tenni, ha egy sokcsatornás
elosztó rendszeren keresztül vezéreljük a rendszert. Az elosztó teremt
kapcsolatot a lemeztároló és valamely közönséges keverőasztal között.
Azt is lehetővé teszi, hogy a lemezes tároló valamennyi csatornájában
(a többitől függetlenül) korrekciót vagy keverést végezzünk. Az
elosztó beállításakor természetesen meg kell határozni, mely
csatornákon fogjuk rögzíteni a keverő berendezés kimenetén megjelenő
sztereó jelet, s mely csatornák tartalmazzák a keverő bemeneti jeleit.
A fentiekből bizonyára kiderül, hogy mennyire bonyolult egy ilyen
sokcsatornás rendszer kezelése. Az összes kezelési lehetőséget nem is
lehetne egyetlen képernyőn áttekinteni, a kép túlságosan zsúfolt
lenne. A számítógépet ezért nagyon gyakran, beépítik egy speciális
kezelőasztalba, és a fontosabb, gyakran használatos funkciókat külön
erre a célra rendelt nyomó- vagy forgatógombokkal lehet működtetni.
Egy ilyen speciális, sokcsatornás kezelőasztal vázlatos rajzát
mutatjuk be a 6. ábrán. A csatornák összerendezését figyelemmel lehet
kísérni a szemléletesen megkomponált képernyőn.
6. Egy sokcsatornás számítógépes hangrendszer kezelőlapja a fontosabb
belső kapcsolatokkal
A stúdiók számottevő mennyiségű háttér-zajtárat tárolnak,
képhangosításhoz, hangjáték-készítéshez, s azokat általában szalagon
tárolják, pedig a lemezes módszer korszerűbb és előnyösebb. Ma már
kompaktlemezen is kaphatók ilyen hangminta-összeállítások, viszonylag
olcsón. De gyűjteményünket célszerűbb lesz írható-olvasható
lézerlemezen (is) kéznél tartani, mivel annak tárolási térfogata
sokkal nagyobb, hozzáférési ideje pedig összehasonlíthatatlanul kisebb
a szalagokénál. A mintákat nem is kell a mágneslemezre átmásolni,
mivel a számítógépes rendszerben a professzionális, digitális
lemezjátszók ugyanúgy vezérelhetők, mint a mágneslemez.
Dr. Takács Ferenc