Komputerstúdió



    


        A hangtechnika eszközeinek digitalizálódásáról már többször is szó
    volt  e  hasábokon.   Megismerkedhettek   az   olvasók   a   digitális
    jelátalakítás alapelveivel (Hifi Magazin 7), a digitális elven  működő
    kompaktlemezzel és lejátszó készülékével (Hifi Magazin 12),  írtunk  a
    digitális DAT magnó működési alapelveiről is (Hifi Mozaik 4-7). Azt is
    sokan tudják, hogy a stúdiókba már régóta használnak  digitális  elven
    működő  eszközöket,  mint   például   szalagos   magnókat,   digitális
    zengetőket vagy  különféle  hangeffektus-előállító  berendezéseket.  E
    digitális  eszközöket  azonban  a  stúdiók  többsége  ma  még   analóg
    berendezésekkel   összekapcsolva   használja;    teljesen    digitális
    stúdiórendszert eddig csak nagyon kevés helyen építettek  ki.  A  jövő
    azonban előreveti árnyékát -  s  szerzőnk  ezt  az  árnyékot  rajzolja
    körül.

                                      *

        Még  ha  eltekintünk  is  a  digitális  hanghordozóktól,   amelyek
    létrejöttüket  a  komputerizációnak  köszönhetik,  a  számítástechnika
    mindenképpen jelen van a stúdiókban. A hangmérnök és a  zenei  rendező
    nagyfigyelmet igénylő munkáját  igen  hatékonyan  lehet  számítógéppel
    támogatni, ezért  még  az  analóg  keverőasztalok  is  (az  igényesebb
    típusaik mindenképpen!) el vannak látva számítógéppel, amely  egy  sor
    automatizálható tevékenységet átvállal a kezelőjétől,  így  az  jobban
    koncentrálhat a tényleges alkotó munkára.  De  ma  már  szinte  minden
    stúdióberendezésnek   (zengető,   egyéb   effekt   készülék,    magnó,
    lemezjátszó)  elmaradhatatlan  tartozéka  valamilyen  mikroszámítógép,
    amely  fogadja  a  kezelőnek  a  nyomógombokkal  közölt   utasításait,
    végrehajtja azokat, és  a  visszajelzők  útján  informál  bennünket  a
    készülék működéséről és mindenkori állapotáról. Efféle mikroszámítógép
    ma már az igényesebb közszükségleti berendezésekben is megtalálható.
        A  hangtechnikában  tehát  (mellesleg  a  képtechnikában  is)  két
    irányban  hódít   a   digitális   technika:   egyrészről   az   analóg
    jelfeldolgozás funkcióit fokozatosan digitális megoldások váltják fel,
    másrészről  mind  az  analóg,   mind   a   digitális   berendezésekben
    mikroszámítógép közvetít a kezelő és a  berendezés  között.  Egyvalami
    azonban közös ezekben a berendezésekben: egy adott célra készültek, és
    másra nem használhatók. Ha egy gép keverőasztalnak készült, nem  lehet
    vele a jelet  rögzíteni,  sem  zengést  előállítani;  ha  kétcsatornás
    magnónak építették meg, nem  lehet  tizenhatcsatornás  magnóként  vagy
    keverőasztalként használni.
        Ez a kifogás első olvasásra talán értelmetlennek  látszik;  aligha
    fordult  meg  az  olvasó  fejében,  hogy  jó  lenne  a  lemezjátszóját
    magnónak,  a  magnóját  rádiónak  használni.  Pedig  csak  a   műszaki
    adottságaink korlátozzák a  fantáziánkat.  Ha  adottságaink  tágulnak,
    korlátaink fokozatosan leomlanak.
        Tehát  találjunk  fel  egy  olyan  készüléket,   amely   bármiféle
    jelfeldolgozási  feladatra  (szint-  és  panorámaszabályozás,  szűrés,
    zengetés,  effektus  stb.),  továbbá  felvételre  és  lejátszásra   is
    alkalmas, mégpedig tetszőleges számú csatornán, sőt:  képes  ezeket  a
    feladatokat tetszőlegesen kombinálni. Bizonyos  mennyiségi  korlátokat
    el kell fogadnunk (a beépített eszközök  számától  és  hatékonyságától
    függően),  de  ragaszkodjunk  hozzá,  hogy   berendezésünket   elvileg
    bármilyen célra beállíthassuk.
        Nem  valamiféle   kivihetetlen   ötlettel   játszadozunk.   Könnyű
    kitalálni,  hogy  egy  programozható,  számítógépszerű   berendezésről
    beszélünk. A számítógépek a beléjük töltött programtól függően képesek
    bármiféle, logikailag egyértelműen megfogalmazott feladat megoldására.
    Mindegy,  milyen   feladatról   van   szó:   tudományos   számításról,
    adatfeldolgozásról  kereskedelmi  vagy  gazdasági  célra,  vagy  éppen
    modellezésről a műszaki tervező munkában. Felhasználhatjuk a komputert
    épület,  gép,  vagy  elvi  és   nyomtatott   áramkör   tervezésére   -
    kikapcsolódásképpen még játékra is. Kitűnő segédeszköz a számítógép az
    oktatásban, a szövegírásban, vagy a kiadványszerkesztésben; például ez
    a cikk is  egy  (szub)mikroszámítógép  szövegszerkesztőjével  készült.
    Mindehhez nem kell más, mint egy számítógép és a megfelelő  programok.
    Némi  túlzással  azt  mondhatjuk,  hogy  egy  számítógéppel  bármilyen
    feladat megoldható, de minél nagyobb a gép működési sebessége és minél
    nagyobb a tárolókapacitása,  annál  hatékonyabban  dolgozik  és  annál
    összetettebb feladatok megoldására alkalmas.
        A számítógépek és a jelfeldolgozás eszközei most értek el  arra  a
    színvonalra, hogy olyan rendszert alkothassanak, amely a  hangtechnika
    majd  minden  részét   átfogja.   Előrebocsátom:   elvileg   bármelyik
    hagyományos eszközt "kiválthatja" a korszerű  számítástechnika,  tehát
    elsősorban    azt     igyekszem     megvilágítani,     hogy     milyen
    többlet-szolgáltatást nyújt a  hagyományos  (analóg  vagy  digitális),
    célorientált berendezésekkel szemben.


    A számítógépes stúdió eszközei

    1. A számítógép és kezelése

        Már említettük, hogy  a  számítógép  a  hagyományos  (analóg  vagy
    digitális) stúdióban is  megjelent,  habár  egyelőre  csak  mintegy  a
    stúdió  kelléktárát  gazdagítja.  Nagyobb  feladatok   megoldására   a
    számítógépet beépítik a keverőasztalba, vagy egy általános célú  gépet
    csatolnak  a  berendezéshez.   Egyszerűbb   berendezésekben   (magnók,
    zengetők) a készülékbe épített mikroprocesszor látja el  a  számítógép
    feladatát. Ez utóbbi a  berendezés  külalakját  nem  változtatja  meg,
    létezésére   csak   abból   következtethetünk,   hogy    a    készülék
    "intelligensebb" a többinél.
        Ezzel  szemben  a   számítógépes   jelfeldolgozó   rendszerben   a
    berendezések a  számítógép  köré  csoportosulnak.  Minden  funkciót  a
    számítógép vezérel, működéséről a  számítógép  képernyőjén  megjelenő,
    szemléletesen megszerkesztett szöveges ábrák tájékoztatnak  bennünket.
    A rendszer  vezérléséhez  szükséges  utasításokat  azonban  az  esetek
    többségében nem a számítógépeknél megszokott billentyűzettel adjuk  be
    - ez ugyanis lassú és kényelmetlen módszer volna.  Sokkal  hatékonyabb
    eljárásokat alkalmaznak.
        Az  egyik  leggyakrabban  használt  módszer:  a  kurzort,  azaz  a
    képernyőn villogó kereszt vagy nyíl alakú mutatót úgynevezett  egérrel
    mozgatják. Az egér egy gömb alakú görgőt  tartalmazó  eszköz,  amelyet
    sima lapon görgetünk, s ezáltal vezetjük  rá  a  mutatót  a  képernyőn
    felkínált funkciók valamelyikére. A kiválasztott  funkciót  az  egéren
    található  gomb(ok)  megnyomásával  élesztjük  fel.  A  kezelés   elve
    megegyezik a sokak által ismert vezérlő bot (joystick) működésével, de
    annál sokkal gyorsabb,  pontosabb.  Az  is  gyakori  módszer,  hogy  a
    számítógépet az érintésre érzékeny képernyővel vezérlik.  E  képernyőn
    ujjheggyel kell megérinteni a  kívánt  feladat  szimbólumát,  mire  az
    működni  kezd.  Ehhez  természetesen  speciális,  kapacitív   érzékelő
    réteget tartalmazó képernyőre van szükség. Ma még ritkán használják  a
    leggyorsabb vezérlési módszert, a bitmátrix  táblát.  Ez  egy  műanyag
    tábla, melynek felülete alatt keresztirányú vezetékrendszer található.
    Ha a számítógéppel összekötött, elektronikus ceruzával  megérintjük  a
    tábla valamely pontját,  a  képernyő  megfelelő  helyén  megjelenik  a
    fénymutató. A feladat a ceruza hegyének megnyomásával  indítható  meg.
    Az is előfordul, hogy a fontosabb feladatokat külön nyomógombbal lehet
    működésbe hozni. E  vezérlési  módszerek  a  hagyományos  billentyűzet
    szerepét az esetleges szöveges információ és a számadatok begépelésére
    korlátozzák.
        A számítógép  feladata  a  működtető  és  jelfeldolgozó  programok
    tárolása. Ezek a  hagyományos  módon  a  gép  mágneses  merev  lemezes
    tárolójában vannak elhelyezve. A gépet a hajlékony  lemezes  meghajtón
    keresztül töltik fel programokkal. Erre természetesen csak egyszer van
    szükség.


    2. A jeltároló

        A  hagyományos  stúdiótechnika  jeltárolója:  a   szalagos   magnó
    valamelyik változata. Az analóg szalagos magnót mindenki "személyesen"
    ismeri, de tud annak digitális változatáról is. A digitális felvételek
    készítéséhez  leggyakrabban  U'Matic  rendszerű  kazettás  videomagnót
    használnak, amelyben a digitális jeleket PCM processzor alakítja át  a
    video  magnó  számára  megfelelő,  úgynevezett   álvideojellé.   Egyre
    gyakrabban  használnak  DAT   magnót   is   a   digitális   felvételek
    rögzítésére.  Végül   megemlíthetnénk   az   (analóg   és   digitális)
    sokcsatornás  magnókat,  mint  a   könnyűzene   és   a   képhangosítás
    nélkülözhetetlen hanghordozóit.
        Ezeket a szalagjátszókat annyira megszoktuk, hogy nélkülük  szinte
    el sem tudjuk képzelni a munkát. Holott például montírozáskor (a nyers
    felvételek kész műsorokká  szerkesztésénél)  meglehetősen  nehézkes  a
    kezelésük. Szerkesztéskor a  szalagon  egymástól  távol  eső,  esetleg
    más-más tekercseken vagy kazettákon található részleteket kell  egymás
    mögé    és    mellé    illeszteni,    időt    rabló    tekercseléssel,
    tekercs-cserékkel, másolatkészítéssel és  a  berendezések  szinkronban
    járatásával.
        Előnyösebb a magnóknál az olyan jelhordozó, amelyen  a  felvételek
    tetszőleges részletének bármelyik pontját várakozás  nélkül  el  lehet
    érni. Erre legalkalmasabb-a félvezető memóriát nem számítva - a  lemez
    alakú   jelhordozó.   A   számítástechnika   merevlemezes,    mágneses
    adattárolói 20-50  ezredmásodperc  várakozási  idő  alatt  érik  el  a
    lemezfelület bármely részén található adatsort; az  adatfeldolgozásban
    ez ugyan elég nagy idő, de a hangtechnika számára elfogadható.
        Merevlemezes tárat, mint már említettük, a számítógép is tartalmaz
    -  a  hangjel  mintáinak  tárolását  azonban   nem   azon,   hanem   a
    számítógéphez  kívülről  csatolt  lemezrendszeren  tárolják.  A  merev
    mágneslemeznek az a legnagyobb hátránya, hogy nem cserélhető, tehát ha
    új felvételt akarnak készíteni, a rajta levő műsort előbb át kell írni
    valamely más jelhordozóra. Ebből a  szempontból  tökéletesebb  nála  a
    többször is írható magnetooptikai lézerlemez. Ennek a kazettás lemezét
    cserélni lehet, a  felvételt  nem  kell  "elmenteni".  A  lemezkazetta
    cseréjével máris felvételre kész a berendezés, és a  régebben  készült
    felvételekhez is gyorsan hozzá lehet férni.
        A  lemezes  hangjelhordozók  kritikus  adata  a  kapacitás  és   a
    jelsebesség. A kapacitásigényt a lemezre felírandó műsoridő  határozza
    meg; egy ilyen rendszerrel csak akkor lehet  hatékonyan  dolgozni,  ha
    néhány  órányi  műsor  helyezhető   el   rajta.   A   számítástechnika
    egységeivel ezt a  következőképp  fejezhetjük  ki.  A  hangtechnikában
    másodpercenként 44100 vagy 48000 jelmintát kell  feldolgozni,  illetve
    rögzíteni.  Egy  minta  16  bitet  azaz  2   bájtot   tartalmaz,   egy
    másodpercnyi műsorhoz tehát 96000 bájt méretű memória  szükséges.  Egy
    órányi felvételt kerekítve 350000000 bájt, rövidebben írva  350  Mbájt
    (megabájt)  méretű  memóriában  lehet  elhelyezni.   Így   ezekben   a
    rendszerekben egy vagy több 350-800 Mbájt méretű  tárat  használnak  a
    jelek rögzítésére.
        A jelsebesség adja meg, hogy másodpercenként hány bájt írható  fel
    vagy olvasható le a  tárolóról.  Fentebb  már  kiszámoltuk,  hogy  egy
    hangcsatornában csaknem 100 kilobájtot kell átvinni műsorpercenként. A
    mai   merevlemezes    tárolók    500-1500    kilobájt/másodpercenkénti
    jelsebességgel   működnek,   így   elvileg   öt-tizenöt   hangcsatorna
    ellátására is alkalmasak. Természetesen minél  több  a  műsorcsatorna,
    ezzel arányosan rövidül a műsoridő; ha még több hangcsatornát  akarunk
    rögzíteni, vagy nagyobb műsoridőt akarunk, úgy több lemezegységet kell
    használni. Például negyedórás, 32 csatornás  műsor  rögzítésére  nyolc
    darab olyan 350 Megabájtos tároló szükséges, amely egyenként  legalább
    400  kilobájt/  másodperc  írás/olvasási  sebességgel  képes  működni.
    (Számoljunk utána!)


    3. A jelprocesszor

        A digitális jelfeldolgozásban a különféle szabályzási  feladatokat
    (hangerő-,    hangszínszabályzás,     szűrés     stb.)     matematikai
    összefüggésekkel lehet leírni. Ezekben az  összefüggésekben  szorzások
    és összeadások  találhatók.  Így  jelprocesszornak  elvileg  bármelyik
    általános célú számítástechnikai  mikroprocesszor  használható  lenne-
    csakhogy ez utóbbiak túlságosan lassan  hajtják  végre  a  matematikai
    műveleteket,  különösen  a  szorzást.  A  leggyorsabb  általános  célú
    processzorok is alig 1-2 millió szorzást végeznek egy másodperc alatt,
    márpedig  a  hatékony  jelfeldolgozáshoz  ez   nagyon   kevés.   Ezért
    kifejlesztettek  olyan  jelprocesszorokat,  melyek  tízszerte  többet:
    másodpercenként 10-20 millió műveletet is képesek elvégezni. Ezek  már
    képesek  lehetnek  mindarra,  amiről   alább   részletesebben   fogunk
    beszélni.
        Az eddig elmondottakat a  következőképpen  foglalhatjuk  össze.  A
    számítógéppel    vezérelt    stúdiórendszerek    tulajdonképpen    két
    számítógépből állnak.  A  vezérlés  feladatát  a  maga  kategóriájában
    nagyteljesítményű, általános célú  számítógép  látja  el.  Ez  mindent
    tartalmaz,  ami  egy  korszerű  személyi  számítógéphez  tartozik.   A
    számítógép  a  kezelő  utasításai  alapján  vezérli  a   jelfeldolgozó
    rendszert,  amelyet  szintén  egy  nagy  teljesítményű,  jelfeldolgozó
    számítógépnek tekinthetünk. Teljesítményét a speciális, nagy  műveleti
    sebességű jelprocesszor és a  nagytárolási  kapacitású,  merevlemezes,
    mágneses memória határozza meg. Azt, hogy a  rendszer  mire  képes,  a
    vezérlőszámítógép  vezérlő,   illetve   a   jelfeldolgozó   processzor
    jelfeldolgozó   programja   határozza   meg.   A   két   programcsomag
    természetesen szerves logikai kapcsolatban van egymással.
        A  rendszerhez  (a  megoldandó   feladattól   függően)   különféle
    kiegészítő eszközök tartoznak.
        A  már  elkészült,  összeszerkesztett  műsorok  természetesen  nem
    maradnak a számítógépben, azokat át kell másolni valamilyen  digitális
    szalagra vagy kazettára, gyorsmásolás céljára (lásd  képriportunkat  a
    műsoros  kazetták  gyártásáról  -  a  szerk.)  6,25   vagy   12,5mm-es
    mágnesszalagra, vagy mozgóképhangosításhoz videokazettára,  illetve  a
    hangosfilm hangcsíkjára.
        A    szalagjátszókkal    való    összeköttetést    analóg-digitál,
    digitál-analóg és digitál-digitál illesztők szolgálják.  A  számítógép
    által készített szerkesztési listák,  tartalomjegyzékek,  szövegek  és
    egyéb   információk   kinyomtatására   nyomtató   is   csatlakozik   a
    rendszerhez. Tekintettel az elektronikus zenére, egyes  berendezéseket
    az elektronikus hangszerek (egyszerű, vagy a  sebességre  és  nyomásra
    érzékeny  klaviatúra,  elektromos  harmonika   stb.)   fogadására   is
    előkészítik. Végül, mivel manapság még az analóg keverési technika  az
    olcsóbb (főleg a  sokcsatornás  rendszerekben),  gondoskodni  kell  az
    analóg keverőasztalok illesztéséről is.
        A számítógépes  stúdióban  tehát  egyszerűbb,  de  igen  összetett
    rendszereket  is  találhatunk.  Fontosabb  típusaikat   a   szomszédos
    táblázatban   tekinthetjük   át.   Jelen   cikkünk   a   programozható
    mérőrendszerekkel, a két- és négycsatornás felvétel-szerkesztőkkel  és
    sokcsatornás jelrögzítő  rendszerekkel  foglalkozik.  Az  elektronikus
    zenei felvételekre, valamint a  komplett  sokcsatornás  jelrögzítő  és
    utómunkálati rendszerekre egy más alkalommal kerítünk sort.

    
    
        E berendezéseket lemezalapú rendszereknek, közvetlen lemezre  író,
    esetleg szalagnélküli stúdiónak  nevezzük.  Ez  a  megjelölés  néha  a
    berendezés fantázianevében is megjelenik (Direct to Disc, The Tapeless
    Studio), de egy sor más, igen szemléletes megnevezést  is  fel  tudunk
    sorolni:  Digital  Production  System,  Digital   Production   Centre,
    Screensound System, The Audio Table stb. A továbbiakban sorra  vesszük
    a  fent  felsorolt  fontosabb  rendszer-típusokat,  és  részletesebben
    ismertetjük működésük lényegét.


    Számítógépes rendszer-típusok

    1. Számítógépes mérőrendszerek

        A szorosan vett stúdiótechnikai berendezések előtt érdemes ezekkel
    is megismerkedni.
        A   számítógépes   mérőberendezések   egy   számítógépből   és   a
    hozzácsatolt   mátrixnyomtatóból   állnak.   Tekintettel   a   későbbi
    bővítésekre, a számítógépekben rendszerint van szabad kártyahely,  itt
    helyezik el a jelprocesszor kártyát. A rendszer összeállítását  az  1.
    ábrán mutatjuk be.

    

    1. A számítógépes mérőrendszer

        A   jelprocesszor   kártyán   az   előző   fejezetben   bemutatott
    jelfeldolgozó  processzor  helyezkedik  el,  a  működéséhez  szükséges
    áramkörökkel. Találunk ezek között félvezető memóriát,  analóg-digitál
    és digitál-analóg átalakítót, illesztő  áramköröket  a  számítógéphez,
    valamint a külső digitális eszközök csatlakoztatásához, azonkívül  egy
    sor más (megértésükhöz nem feltétlenül szükséges) egyéb áramkört.
        Mivel a számítógépet és a jelprocesszort  (programváltással)  igen
    rövid idő, legfeljebb néhány tized másodperc alatt át  lehet  állítani
    egyik  üzemmódról  a  másikra,  e  gépi  rendszer  számos  hagyományos
    mérőberendezés feladatát ellátja. Programrendszeréhez hozzátartoznak a
    jelfeldolgozási és az azokat vezérlő programok  fejlesztését  támogató
    szerkesztő  és  fordító  programok.  Ezekkel   a   felhasználó   saját
    jelfeldolgozási elképzeléseit is meg tudja  valósítani,  maga  is  "át
    tudja specifikálni" a berendezést.
        A  ma  kapható  ilyen   berendezésekhez   a   következő   rendszer
    programokat lehet beszerezni: programozható  jelgenerátor  állandó  és
    automatikusan  változó  frekvenciával   és   amplitúdóval   (szinusz-,
    fűrészfog-, négyszög- és  összetett  jel);  voltmérő,  impedanciamérő;
    tárolós    oszcilloszkóp;     jelkésleltető     és     jelhurokképzés;
    spektrumanalizátor (4096 pontos); komplex  átviteli  függvény  mérése;
    impulzus-átviteli függvény  számítása;  csoportfutási  idő  számítása;
    torzításmérés a frekvencia és az amplitúdó függvényében;  kétcsatornás
    spektrum korreláció számítás; oktáv- és tercsáv analízis;  zajspektrum
    elemzés; mérési eredmények átlagolása  az  időtartományban;  a  mérési
    eredmények grafikus megjelenítése a  képernyőn;  a  mérési  eredmények
    tárolása lemezen;  több  mérési  eredmény  összehasonlító  értékelése;
    fejlesztő    program    különféle    típusú    jelprocesszorhoz     és
    processzorkártyához; szűrőtervező programcsomag.
        Láthatjuk, a számítógépes mérőberendezés egyaránt  alkalmas  jelek
    előállítására  és  mérésére,  illetve  a  rendszer  által  előállított
    jelekkel vizsgált berendezés  kimeneti  jelének  kiértékélésére.  Nagy
    előnye  a  hagyományos  műszerekkel  szemben,  hogy  összetett  mérési
    feladatokra  is  képes,  és  az  eredményt  grafikonok  formájában  is
    megjelenítheti a képernyőn. Ki is nyomtatja őket,  akár  táblázatosan,
    akár grafikus formában. Végül, de  nem  utolsó  sorban,  az  eredményt
    tartósan tárolni  tudja  a  merevlemezes  memóriában  (vagy  hajlékony
    lemezre  kiírva),  hogy   később   összehasonlíthassuk   más   mérések
    eredményével.


    2. Számítógépes szerkesztők

        Ezek  már  szorosan  véve  is   a   stúdiótechnika   eszközei.   A
    felvételkészítés egyik  fontos  mozzanata  a  szerkesztés  (más  néven
    vágás, montírozás, editálás). Ritkaság ugyanis, hogy  valamely  műsort
    elejétől-végig megszakítás nélkül,  egyszerre  vegyék  fel.  Különféle
    okok miatt a felvétel részletekben készül el - és ezekből a  részekből
    kell összeszerkeszteni a teljes műsort.
        Az analóg  felvételek  mágnesszalagjaiból  ollóval  vágják  ki  és
    ragasztó szalaggal illesztik össze a megfelelő részeket.  A  digitális
    felvételeknél  erre  a  célra  kifejlesztett,  elektronikus  editorral
    másolatokat készítenek a kiszemelt részletekről, amelyeket  az  editor
    fűz össze automatikusan egységes felvétellé. Mindkét  módszer  sok-sok
    időt rabló tekercseléssel  jár.  Amikor  ollóval  vágnak,  az  eredeti
    műsoranyag meg is semmisül.
        A mágneslemezes berendezések sorában külön  csoportot  képeznek  a
    kifejezetten     két-,      esetleg      négycsatornás      felvételek
    összeszerkesztésére  kifejlesztett,  személyi  számítógépekkel  működő
    berendezések.  Erre  a  célra  olyan  nagyobb  teljesítményű   gépeket
    használnak, mint például az IBM-kompatibilis AT, az Atari ST4 Mega, az
    Apple Macintosh II (20MHz órajel, 2-8 Mbájt operatív tár,  aritmetikai
    processzor). Az ilyen  rendszer  tipikus  összeállítását  a  2.  ábrán
    láthatjuk. A számítógépet  a  már  ismert  processzor  kártyával  kell
    kiegészíteni. Ez tartalmazza a jelprocesszor(oka)t, a néhány  megabájt
    méretű operatívtárat, a jelcsatorna be-és kimeneti kapuit, valamint  a
    jeltárolásra használt mágneslemezes tár(ak)  illesztőjét.  A  rendszer
    tartozéka  a  nagykapacitású,  mágneses,   keménylemezes   tároló.   A
    jelillesztők  a  szalagos,  kazettás  és   lézerlemezes   rögzítőkhöz,
    valamint az egyéb hangtechnikai  eszközökhöz  csatolják  a  rendszert.
    Tipikus még, hogy ezeket a berendezéseket egérrel, bitmátrix táblával,
    vagy az érintésre érzékeny képernyőről, menürendszerűen vezérlik.

    

    2. A számítógépes felvételszerkesztő rendszer


        A műsorjelet  a  felvétellel  egyidejűleg,  tehát  a  keverőasztal
    kimenetéről  juttatják  mágneslemezre,  de   valamely   (analóg   vagy
    digitális)  rögzítőről  is  betölthetik   a   már   korábban   felvett
    nyersanyagot. A betöltés két-, négyszeres sebességgel is  történhet  a
    mágnesszalagos  vagy  lézerlemezes  háttértárolóról.  Ismeretes  olyan
    rendszer is, amelyen ha a betöltést névleges sebességgel végzik, már a
    betöltéssel egyidejűleg meg lehet kezdeni a szerkesztési munkát.
        E berendezések minden olyan feladatnak megfelelnek, amelyet  eddig
    kézi vágással vagy a digitális, eletronikus szerkesztőkkel végeztünk -
    s ezen  túlmenően  jelentős  előnyeik  is  vannak.  Az  alábbiakban  a
    többletszolgáltatásaikat foglaljuk össze. Ezek a szolgáltatások ma még
    nem általánosak, egyik  rendszerben  ezt,  a  másikban  azt  kínálják,
    semelyikben sem nyújtják valamennyit. Figyelembevéve azonban,  hogy  e
    szolgáltatásokat kizárólag a programok határozzák meg, várható, hogy e
    tekintetben rövid idő múlva éppúgy nem  lesz  lényeges  különbség  két
    gyártmány között, ahogy ma sincs lényeges különbség a  világ  sokféle,
    azonos kategóriájú stúdiómagnója vagy keverőasztala között.
        Az elektronikus szerkesztés előnyei közül talán ezek  a  leginkább
    említésre méltóak:

        1. A vezérlő számítógép listát  készít  az  egymáshoz  illesztendő
    részekről és az illesztés paramétereiről. A nyers felvétel  érintetlen
    marad, más változat összeállításához többször is felhasználható.
        2. A kritikus vágási  helyeken  a  szerkesztést  egyidejűleg  több
    változatban is meg lehet ejteni, és ezeket a változatokat  közvetlenül
    is össze lehet hasonlítani.
        3. A képernyőn meg lehet jeleníteni  valamennyi  csatorna  jelének
    burkológörbéjét, vagy megfelelő széthúzással (audiozoom) a jelalakját.
    A vizuális megfigyelés sokat segít a vágási pontok  kijelölésekor  (3.
    ábra).
        4. Az előző opcióval nemcsak a szünetekben (a  hang  indulásakor),
    hanem a hangon belül is lehet vágni, mivel a vágás helyén a két  jelet
    azonos pillanatértékre lehet összeilleszteni!
        5. A sztereó műsorjel két csatornájában  a  vágási  helyeknek  nem
    kell szükségképpen azonos időpontba esniük.
        6. A hibás vágást minden következmény nélkül módosítani lehet.
        7. Vágáskor az egymáshoz  illesztendő  részeknek  kattanásmentesen
    kell átmenniük egymásba, ezt  folyamatos  le-,  illetve  felkeveréssel
    érik el. A vágási helyeken az átkeverés burkolóját sokféle függvényből
    választhatjuk  ki  (lineáris,  négyzetes,  koszinuszos,  exponenciális
    stb.).  A  számítógépes  szerkesztőben  a   le-   illetve   felkeverés
    burkolóját  eltérő  alakúra  és  időtartamúra  választhatjuk.  Itt  is
    többféle megoldást próbálhatunk ki és hasonlíthatunk össze.
        8. Ha ki kell vágnunk  bizonyos  (külső  eredetű,  illetve  a  nem
    tökéletes vágásból származó) impulzusszerű zajokat, a hiányzó  részlet
    interpolálás  révén  jó  közelítéssel   helyreállítható   az   eredeti
    jelszakasz  környezetéből,  mint  a  4.   ábrán   a   Sonic   Solution
    rendszerével (lásd  lapszemlénkben  is  az  Audio  diagramsorozatát  a
    NoNoise rendszer működéséről. A szerk.)
        9. A  periodikus  vagy  véletlenszerű  zajokat  csökkenteni  lehet
    speciális jelfeldolgozó algoritmusokkal.
        10.  A  legtöbb  rendszer  módot  ad  rá,  hogy  a  szint-  és   a
    panorámaszabályzáson       kívül       különféle,        programozható
    hangszínszabályzókat is beiktassunk.
        11.  A  szerkesztés  szempontjából  teljesen   mindegy,   hogy   a
    montírozandó felvételt  milyen  hanghordozóról  kapjuk,  illetve  hogy
    milyen hanghordozóra adjuk ki.
        12. A memóriában elhelyezett műsorjelen  olyan  manipulációkat  is
    végre lehet  hajtani,  amelyekre  a  névleges  sebességgel  lejátszott
    műsoron nem volna mód.

        A   merevlemezes    szerkesztő-berendezések    kiépítésüktől    és
    szolgáltatásaiktól függően 30-80 ezer dollárba kerülnek,  s  ennek  az
    összegnek jelentős hányadát éppen a szerkesztő program ára  teszi  ki.
    Vannak olyan speciális programok (például a fentemlített zajeltávolító
    programok), amelyek - egyelőre - többe kerülnek, mint maga a készülék!

    

    3. A hangjel görbéje egy felvételszerkesztő képernyőjén
    4. Érintkezőhiba okozta impulzusok és jelkiesések


    3. Számítógépes sokcsatornás berendezés

        A stúdiómunkában gyakran alkalmazzák a sokcsatornás  technikát.  A
    popzenét például csaknem mindig így veszik fel,  gyakorlatilag  minden
    hangszer és minden énekes szólam  hangját  külön  csatornán  rögzítik,
    legtöbbször nem is egyidejűleg: a szólamok egymás után, az úgynevezett
    rájátszásos  technikával  kerülnek  a  megfelelő  sávokra.  Az   egyes
    szólamok közti arányokat a sokcsatornás alapfelvétel elkészülte  után,
    a kétcsatornás szalagra való keveréssel és  összejátszással  alakítják
    ki,  és  ekkor  viszik  rá  a  felvételre  a  különféle   elektronikus
    effektusokat is - a kész felvétel végül is a  keverőasztalon  születik
    meg. A popzenei stúdiók 16-32-48 csatornás magnókat használnak; ezeken
    a  gépeken  a  csatornák  egy  részét  lejátszásra,  más  csoportjukat
    felvételre lehet kapcsolni, egyidejűleg.  A  sokcsatornás  technológia
    másik  alkalmazási  területe  a  hangosfilm   és   a   videofelvételek
    kísérőhangjának összeállítása. Ennél a munkánál a  prózai  felvételhez
    háttérzenére, egyéb kísérő hangokra, effektusokra van szükség.  Ezeket
    legtöbbször különféle két- és többcsatornás  szalagokon  tárolják,  és
    szigorúan szinkronban  kell  lenniük  mind  egymással,  mind  pedig  a
    mozgóképpel.

    

    5. Egy sokcsatornás számítógépes hangrendszer elvi felépítése.


        A fenti célra megintcsak  igen  előnyösen  használható  egy  olyan
    számítógépvezérelt  berendezés,  amely  a   digitalizált   hangjeleket
    nagykapacitású mágneslemezen tárolja (5. ábra). Ez annyiban különbözik
    az előző  rendszertől,  hogy  egyrészt  több  mágneslemezes  egységet,
    másrészt több áramkört tartalmaz;  utóbbiak  egy  külön  jelprocesszor
    szekrényben kapnak helyet (5. ábra).
        A "magnótlan", számítógépes rendszernek ismét számos előnye van  a
    szalagos hangrögzítőkkel szemben:

        1. a felvételek bármelyik részét közvetlenül el  lehet  érni  (nem
    úgy, mint a szalagon!),
        2. a minőség a lejátszások számától függetlenül változatlan, sem a
    fej, sem a jelhordozó nem kopik (hiszen  a  fej  a  mozgó  mágnesréteg
    fölött, attól 2-5 mikrométer távolságra, a levegőben lebeg),
        3. a jelek védve vannak a hibákkal szemben,
        4. az összes csatornát egyidejűleg lehet kezelni,
        5. a jelek szabadon átrendezhetők,
        6.  szükség  esetén  széles   határok   között   változtatható   a
    mintavételi frekvencia,
        7.  tetszőleges  számú  csatornát  lehet   kialakítani   (bizonyos
    korlátok között),
        8.   az   "előre-és   visszatekercselést"   tetszőleges   helyről,
    várakozási idő nélkül indíthatjuk,
        9. be lehet állítani a beszúrás, a helyettesítés (Punch In)  és  a
    vágás átkeverési idejét,
        10. hanghurok és szekvencia képezhető,
        11.  a  rendszer  automatikusan  konvertálja  a  külső  és   belső
    időkódokat,
        12. speciális programok segítik a zenei, a dialóg és a háttérjelek
    editálását,
        13.  magasfokú  a  modularitás:   az   alapelemekből   tetszőleges
    berendezést lehet összeállítani,
        14. a munka  közben  szerzett  tapasztalatok  nyomán  (vagy  újabb
    igények   szerint)   a   vezérlő   programokat   folyamatosan    lehet
    korszerűsíteni és továbbfejleszteni.

        A lemezen tárolt jeleket egymással, illetve a  külső  berendezések
    jelével az időkód  szinkronizálja.  Többféle  időkódszabvány  létezik,
    ezek ezek egyik leggyakrabban használt típusa az SMPTE (Society of the
    Motion Picture and Television Engineers) időkód. Ez egy tízjegyű szám,
    amelynek formája a következő:

        óó: pp: mp: kk: bb:
        óra: perc: másodperc: keret: bit:

        Az SMPTE kódot a hang-, video-vagy képfelvétellel párhuzamosan, de
    külön csíkon, digitális jelek formájában viszik fel a jelhordozóra.  A
    lemezestároló rendszerben minden felvétel kezdetéhez (vagy tetszőleges
    pontjához) hozzá lehet rendelni egy időkódot. A lemezrendszer  ezt  az
    időkódot várakozási idő és tehetetlenség nélkül  képes  követni  akkor
    is, ha a továbbiakban a felvételt  már  nem  az  elején  indítják.  Az
    időkódon keresztül pontosan nyomon lehet követni a  külső  jelhordozók
    gyors előre- vagy hátratekercselését is. Megfelelő  jelprocesszálással
    azt is megtehetjük, hogy a  jelszekvenciát  bizonyos  korlátok  között
    időben összenyomjuk, illetve megnyújtjuk.
        Kísérőhang keverésénél az időkóddal egyértelműen  meg  lehet  adni
    egy dialóg, egy effektus vagy egy háttérzaj belépésének időpontját. Ez
    könnyen korrigálható,  és  minden  lejátszásnál  pontos  szinkronitást
    biztosít.
        Az  ilyen  sokcsatornás  rendszernek  természetesen  együtt   kell
    működnie bármiféle analóg, esetleg digitális  keverőberendezéssel  is.
    Ezt az együttműködést áttekinthetővé lehet tenni, ha egy  sokcsatornás
    elosztó rendszeren keresztül vezéreljük a rendszert. Az elosztó teremt
    kapcsolatot a lemeztároló és valamely közönséges keverőasztal  között.
    Azt is lehetővé teszi, hogy a lemezes tároló valamennyi  csatornájában
    (a  többitől  függetlenül)  korrekciót  vagy  keverést  végezzünk.  Az
    elosztó  beállításakor  természetesen   meg   kell   határozni,   mely
    csatornákon fogjuk rögzíteni a keverő berendezés  kimenetén  megjelenő
    sztereó jelet, s mely csatornák tartalmazzák a keverő bemeneti jeleit.
        A fentiekből bizonyára kiderül, hogy mennyire bonyolult egy  ilyen
    sokcsatornás rendszer kezelése. Az összes kezelési lehetőséget nem  is
    lehetne egyetlen  képernyőn  áttekinteni,  a  kép  túlságosan  zsúfolt
    lenne. A számítógépet ezért nagyon  gyakran,  beépítik  egy  speciális
    kezelőasztalba, és a fontosabb, gyakran használatos  funkciókat  külön
    erre a célra rendelt nyomó- vagy  forgatógombokkal  lehet  működtetni.
    Egy  ilyen  speciális,  sokcsatornás  kezelőasztal   vázlatos   rajzát
    mutatjuk be a 6. ábrán. A csatornák összerendezését figyelemmel  lehet
    kísérni a szemléletesen megkomponált képernyőn.

    

    6.  Egy sokcsatornás számítógépes hangrendszer kezelőlapja a fontosabb
    belső kapcsolatokkal


        A  stúdiók   számottevő   mennyiségű   háttér-zajtárat   tárolnak,
    képhangosításhoz, hangjáték-készítéshez, s azokat  általában  szalagon
    tárolják, pedig a lemezes módszer korszerűbb  és  előnyösebb.  Ma  már
    kompaktlemezen is kaphatók ilyen hangminta-összeállítások,  viszonylag
    olcsón.   De   gyűjteményünket   célszerűbb   lesz    írható-olvasható
    lézerlemezen (is)  kéznél  tartani,  mivel  annak  tárolási  térfogata
    sokkal nagyobb, hozzáférési ideje pedig összehasonlíthatatlanul kisebb
    a szalagokénál. A mintákat nem  is  kell  a  mágneslemezre  átmásolni,
    mivel  a  számítógépes  rendszerben   a   professzionális,   digitális
    lemezjátszók ugyanúgy vezérelhetők, mint a mágneslemez.

                                                         Dr. Takács Ferenc