A Harmadév Nyuszija: Nakamichi CR-7E kazettás magnó |
- 'A fogalom'
Végigmehetünk az egész ábécén, A-tól Z-ig, tehát Aiwától Zenithig
végigpásztázhatjuk azokat a cégeket, amelyek kazettás magnót
gyártanak, vásárolhatunk tőlük mindegy hogy mit, mindegy hogy milyet,
mindegy hogy mennyiért- az "értő" hifisták elismerését nem fogjuk
kivívni egyikkel sem.
Pontosabban csak az egyikkel fogjuk kivívni. Azzal, amelyikre az
van írva, Nakamichi. Ez a név: fogalom.
Ha van masina, amely nagyon odakívánkozik a HFM poszterére, akkor
az minden bizonnyal valamelyik Nakamichi, lehetőleg a drágábbak közül.
Nem is olyan könnyen teljesíthető kívánság, ugyanis ez a japán cég
ugyancsak megkéri munkájának ellenértékét: még az "olcsóbbak", mondjuk
a Naka Misik is legalább 350 dollárba kerülnek, az igazi Naka Mihályok
ára akár ötször-hatszorta magasabb is lehet.
Igazából nagyon kevés hiányzott hozzá, hogy már 10 évvel ezelőtt
meghívhassuk a magnókedvelőket egy kis jóleső csámcsogásra. A Hifi
Magazin legelső, beköszöntő számában utaltunk rá, hogy hozzáférünk az
akkori "másodhegedűs" Nakamichihez, a 700-ashoz (abban az időben az
1000-es típusszámú vitte a prímet). Csak egy volt a baj: akkortájt
terjedtek el a metálkazetták, és a 700-as típus még nem volt kiképezve
a metálszalag fogadására- csúnya, kövér légy a didaktikai levesben.
Megmaradtunk tehát a kevésbé rangos márkáknál, és a Harmadév Nyusziját
előbb a Pioneer, majd az Aiwa cilinderéből húztuk elő (Hifi Magazin 4,
illetve 22).
Dehát ami késik, nem múlik, íme: sztárfotónkon (s ami fontosabb:
laboratóriumunkban és zeneszobánkban) ott pompázik egy igazi
Nakimichi, nem is akármelyik, hanem felülről (a Dragon után) a
második, a CR-7E típusjelű. A bécsi vásáron kaptuk kölcsön a japánok
ausztriai képviselőjétől. Viszonylag újkeletű gép, Európa-kalauzunkban
még nem is szerepelt, mert Angliában idáig csak a Dragon és az "alsó"
öt, CR-1-től CR-5-ig jelölt típus volt forgalomban. A
Nakamichi-árlista egyébként így hangzik, az Audio 1988 októberi
Directoryja alapján (némileg kerekítve):
CR-1A 350$
CR-2A 475$
CR-3A 800$
CR-4A 1000$
CR-5A 1100$
CR-7A 1600$
Dragon 2200$
(A típusjelzésen belül az A, illetve az E betűjel feltehetőleg az
USÁ-ba, illetve az Európába szánt modellekre utal.)
A Nakamichi cégről még annyit, hogy világhírét egyértelműen a
kazettás magnókkal alapozta meg. Ma már ezer más dologgal is
foglalkozik, gyártmánylistáján minden készüléktípust megtalálunk, a
mikrofontól az erősítőn át a CD-játszóig és a DAT-ig, de ezek valahogy
nem tudták lehengerelni az audiofil konkurenciát. Nakamichi, ez a mai
napig azt jelenti: kazettás magnó. Le kell szögezni, hogy a japán cég
azóta sem váltotta aprópénzre a nevét. Magnóinak többsége háromfejes,
és még a legszimplábbaknak is hallatlanul igényes a specifikációjuk.
Íme tehát a Playmate Of The Month, a Harmadév Nyuszija, álmaink
netovábbja, az egyik legjobb kazettás magnó: a Nakamichi CR-7E.
*
A Hifi Mozaik szerkesztősége ezúton is köszönetet mond a tesztelésre
kölcsönkapott készülékért a Nakamichi ausztriai képviselőjének, P.
Kienast úrnak. Köszönettel tartozunk továbbá a RÉS Kft.-nek, amiért
levette vállunkról a szállítás, az adminisztrálás, a vámelőjegyzés
gondját.
KEZELÉSE, SZOLGÁLTATÁSAI
Komoly kinézetű, jól megtermett készülék, sok-sok kezelőszervvel
és szolgáltatással. Semmi hivalkodó nincs rajta, az előlap, a
gombkészlet, az egész doboz fekete, a feliratok sárgák. "CR-7E
Discrete Head Cassette Deck", ez áll a bal felső sarokban az előlapon.
További feliratok a kazettatartó fedelén: "Auto Calibration",
"Playback Azimuth Fine Tuning", "Discrete 3 Head", "Direct Drive",
"Double Capstan", "Microprocessor Control", magyarul: automatikus
szalagkalibráció, a lejátszófej résmerőlegessége finomszabályozható, 3
önálló fej, direkthajtás, kettős hangtengely, mikroprocesszoros
vezérlés. Azt már fel sem tüntették, hogy ebben a masinában csak úgy
mellesleg 4 motor is van. (Ezzel együtt: nem igazi 3 motoros magnó!) A
nagyméretű display okos és elegáns, minden lényeges funkcióról
tájékoztat bennünket. Az alapvető funkciókat egyébként infravörös vagy
vezetékes távvezérlővel is működtethetjük.
Az előlap bal oldalán, legfelül a hálózati kapcsoló, alatta a
kazettatartó rekesz nyitógombja, majd a távvezérlő érzékelő-ablaka,
még lejjebb a Timer 3 állású tolókapcsolója (a Timerrel, mint
ismeretes, a távollétünkben is felvételre vagy lejátszásra kapcsolható
a magnó), legalul pedig a fejhallgató-csatlakozó 6,3mm átmérőjű Jack
hüvelye látható.
A kazettatartó rekesz finoman, szépen nyílik (habár véleményünk
szerint kicsit szűken nyílik, kissé nehézkes kiszedni a kazettát - no
de ez legyen a legnagyobb baj). A kazettatartó mellett a kijelző,
alatta egy sorban, a készülék középvonalában 9 kisméretű gomb (ezekre
majd visszatérünk), majd ezek alatt, szintén a kazettarekesznél
szintén 9, pontosabban 3x3 nagyméretű, téglalap alakú gomb.
Ez utóbbiak között a felső két sorban az üzemmódkapcsolókat
találjuk (Gyorsvissza, Lejátszás, Gyorselőre, illetve Pillanat-állj,
Stop, Felvétel). Az alsó 3: a zenét fel-, illetve lekeverő Fadergombok
és a felvételi némítógomb. Ha a Faderek valamelyikét nyomva tartjuk, a
ki-, illetve beúsztatás 2 másodperc alatt megtörténik. Ha csak éppen
megnyomintjuk őket, ugyanez 4 másodpercig fog tartani. A gombok fölött
piros LED-ek teljesítenek szolgálatot, jelezve, hogy melyik funkció
működik. Amikor a zene teljesen "elúszott", a Rec Mut gomb fölötti LED
is kigyullad. A Rec Mut gomb funkciója a szokásos: felvétel közben ha
megnyomjuk, nem engedi a műsorjelet a szalagra, "csendet" veszünk fel.
(Ha viszont a monitorkapcsoló a Source állásban van, akkor a műsorjel
továbbra is megjelenik mindenütt másutt, tehát a fejhallgatón, a
vonalkimeneten-csak éppen a szalagon nem.)
Térjünk most vissza az elsőnek említett, egyvonalban elhelyezett 9
kisméretű gombra. A Counter Reset a számláló nullázógombja. Aztán egy
3-állású tolókapcsoló következik, ez két szélső állásban (Memory Stop,
illetve Auto Repeat) gyorscsévéléskor a számláló 00.00 helyzetének
elérésekor stopra, illetve lejátszásra kapcsol, középső állásban pedig
kikapcsolja ezeket a funkciókat. A harmadik gomb a számláló üzemmódját
váltja. Alapállapotában az eltelt játékidőt méri percben és
másodpercben; egyszeri megnyomásra a kazettán még hátralevő időt
mutatja, másodszori megnyomásra átvált 4 számjegyes kijelzésre -
harmadszor is megnyomva elkezdi ugyanezt elölről.
A 4-5-6. gombbal manuálisan kapcsolhatunk vasoxid, krómdioxid vagy
metál szalagra. (Ami nem azt jelenti, hogy magnónk ne érzékelné
automatikusan is, a kazettatest kivágásaiból, hogy milyen szalaggal
van dolga.) Ehhez a csoporthoz tartozik a 7. gomb is (EQ), ezzel a
felvételi korrekciót válthatjuk 120-ról 70µs-ra; az egész
gombcsoportot fölül a "Manual Tape/EQ" felirat fogja egységbe. A 8.
gomb a Dolby zajcsökkentőé (első megnyomásra B, a másodikra C, a
harmadikra kikapcsol - a display ezt mindvégig jelzi nekünk). A 9.
gomb a Peak Hold feliratot viseli, és akkor kell működtetnünk, ha azt
akarjuk, hogy a kivezérlésjelző pár másodpercig tárolja a mindenkori
kivezérlési csúcsszinteket.
Még néhány fontos kezelőszerv: egy közepes méretű nyomógombbal
(Tape Length) az éppen használt kazetta játékidejét hozhatjuk a
készülék tudomására (C-46, C-60, C-90 - sorban ezek a feliratok
jelennek meg a számláló alatt, aszerint, hogy hányszor nyomtuk meg a
gombot), erre azért van szükség, mert a gép a szalaghosszból számítja
ki a már eltelt vagy a még hátralevő műsoridőt.
Alatta egy egészen rendkívüli szolgáltatás: egy potenciométer
forgatógombja, Playback Azimuth felirattal. Nem kevesebbről van szó,
mint hogy ezen a magnón finomszabályozni lehet a lejátszófej
résmerőlegességét! Ha ezt a gombot megmozgatjuk, a kijelző
automatikusan üzemmódot vált, és arról tudósít bennünket, mennyire tér
el a lejátszófej helyzete a függőlegestől. Hallgatva a műsort, s
állítgatva az azimutgombot, optimálisra állíthatjuk a magasátvitelt. A
kijelző bal csatornája fölött, a -5dV-s szintnél egy nyíl világosodik
ki, és amikor a szintjelző éppen eddig tér ki, akkor áll a fejrése
tökéletesen merőlegesen. Az esetleges hibát "oszlopdiagram"
szemlélteti, úgyhogy könnyen elvégezhetjük a korrekciót. Praktikus,
szellemes szolgáltatás! Mintegy zárójelben megjegyezzük, hogy a
legnagyobb Nakamichin, a Dragonon még ennyit sem kell csinálni - a
masina önműködően elvégzi az egészet. No de ne legyünk telhetetlenek.
Visszatérve a CR-7E-re, az automatikus szalagkalibrálás széles,
téglalap alakú gombja következik (Auto Calibration); ha ezt
megnyomjuk, a gép néhány másodperc alatt teszteli a kazettánkat,
beállítja hozzá az optimális előmágnesezést és a kívánt szintet. A
procedúra a következőképpen zajlik le. A kalibráló gomb megnyomása
után a készülék picit előrecsévéli a szalagot (nehogy a befutószalagon
kezdje meg a mérést!), és visszaállítja a lejátszófejet merőlegesre
(hiszen azt előbb esetleg elállítottuk!). A kijelző legalsó sorában
ekkor az Azimuth felirat jelenik meg. Most a szint állítás következik
("Level", mondja a felirat), majd az előmágnesezést állítja be a magnó
("Bias"). Ezután újra állítja, pontosítja a szintet és az
előmágnesezést. Amikor az eredménnyel elégedett, kivilágítja a Ready,
azaz "Kész" feliratot, amely előbb még villogni kezd, amíg a szalagot
a gép visszatekercseli kiindulási helyzetébe, majd pedig állandóvá
válik, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy a mérés eredményét a
magnó már elraktározta a memóriájába. A gép mind a három
szalagfajtához meg tud jegyezni egy-egy ideális pozíciót, s ezeket
akkor sem felejti el, ha kikapcsoljuk. (Ilyenkor egy lítium elem
gondoskodik feszültségről. Az elemet csak kb. 7 év után kell
kicserélni.) Szalagmérés közben a gép a zajcsökkentőt kikapcsolja, a
be- és kimenetelt némítja, majd a teszt után minden funkciót
visszaállít. Érdekessége még ennek az automatikus szalagkalibrációnak,
hogy a mérést külön-külön mindkét csatornán elvégzi. Más magnók ezt
legfeljebb csak az egyik csatornán csinálják meg. Ha teszt közben a
készülék bármi zavart észlel, egyszerre jelenik meg rajta mind a 4
felirat. Ilyenkor a Reset gombbal töröljük az addigi eredményeket, és
újra indítjuk a kalibrációt.
Még egy fontos kezelőszerv: a monitorkapcsoló, amely a bejövőjelet
(Source) vagy a szalagról jövőjelet (Tape) adja a kimenetre.
A készülék jobb oldalán egymás alatt 4 forgatógomb helyezkedik el.
A legfelső kicsit nagyobb a többinél, ez a fő felvételi szintszabályzó
(Master), ezzel keverhetjük le a jelet. Alatta a bal és a jobb
csatorna felvételi szintszabályzója, legalul pedig a kimeneti
szintszabályzó.
Utoljára még négy nyomógomb, ezek legalul sorakoznak egymás
mellett. Az első a Manual Tape Eq feliratot viseli; ezt akkor
használjuk, ha ki akarjuk kapcsolni az automatikus
szalagfajta-érzékelést, és magunk akarjuk beállítani a gépet a
különféle szalagfajtákhoz, a már említett Manual Tape/Eq
Selectorokkal. Ilyenkor a gomb mellett egy piros LED gyullad ki. Az
Auto Fade (automatikus úsztatás) gomb automatikusan lehalkítja a
felvételi jelet, ha a hátralevő idő 00.00-hoz közelít. Még ezzel se
legyen gondja a tulajdonosnak! A harmadik gombbal (Subsonic Filter,
azaz szubszonikus szűrő) 20Hz alatt megvághatjuk a magnó
basszusátvitelét, csökkentve például a lemezjátszódübörgést. A
negyedik és egyben tényleg legutolsó gombbal (MPX Filter) a sztereó
rádióadások felvételekor lehet kiszűrni a nemkívánatos pilotjeleket.
Talán nem is kell mondanunk, hogy bármit teszünk is mindezekkel a
gombokkal, a kijelző, hogy úgy mondjuk, minden lépésünket figyelemmel
kíséri.
Vegyük mégegyszer szemügyre a kijelzőt. Már csak az eleganciája és
áttekinthetősége miatt is rászolgál a dicséretre, arról nem is
beszélve, hogy csatornánként 24-24 szintet különböztet meg! (Bontása:
-40, -30, -20, -10, -5, 0, +3, +5, +7, +10dB feliratozva, közöttük
további szintlépcsők.) Itt aztán tényleg nem spóroltak a
kivezérlésjelzőn. A kezelési útmutatóban elmondják, hogy a vasoxid és
a krómdioxid szalagot +5, a metált +8dB-ig szabad vezérelni, de
hozzáteszik, hogy ez csak tájékoztató adat.
A magnó hátoldalán aranyozott RCA csatlakozóhüvelyek: a vonal be-
és kimenet. A távvezérlő csatlakozódugóját (ha nem infravörössel
dolgozunk) egy kerek, 8-pólusú csatlakozóaljzat, illetve egy 3,5mm
átmérőjű Jack hüvely fogadja. A vezetékes távvezérlő (típusa: RM-5)
nem tartozéka a készüléknek, külön kell megvásárolni, de az
infravörösé bennefoglaltatik a magnó árában.
Megérdemel egy pár jó szót a kezelési útmutató is. Alapos, gondos
füzetecske. Jótanácsai közül megemlítjük, hogy célszerű a szalaggal
érintkező felületeket 10 óránként tisztítani, a fejeket,
hangtengelyeket pedig 50 óránként demagnetizálni.
Kipróbálva a készüléket, az az érzésünk támadt, hogy ezt a magnót
valószínűleg vérbeli magnósok tervezték. Mindent beleterveztek, ami
szükséges - semmit, ami fölösleges. Nincs benne, például, zenekereső
funkció, amely abból állna, hogy a magnó a műsorközti szüneteket
érzékelve, a megkeresett szám elején lejátszásra kapcsol. Ugyancsak
nincs lehetőség arra, hogy gyorscsévélés közben belehallgassunk a
műsor csiripelésébe. Bezzeg az olcsóbb masinákon ez mind rajta van.
Egyvalamit azért mégis hiányolunk: a Dolby HX-et (amelyről az Aiwa
AD-F990 tesztjében tettünk említést). Nem ismerjük a Nakamichi
konstruktőrök hitvallását - talán szándékosan tekintettek el ettől a
műszaki megoldástól.
ELEKTROMOS FELÉPÍTÉSE
Megkaptuk a szervizkönyvet is, így hát elvben semmi akadálya nem
volna, hogy a CR-7E felépítésének részleteit az érdeklődő Olvasó elé
tárjuk - csakhogy ez a készülék irgalmatlanul bonyolult! Ezért csupán
fővonalakban ismertetjük. Az elektromos részt és a mechanikát itt
valójában nem lehetne szétválasztani (egységes elektro-mechanikai
rendszert alkotnak), de a könnyebbség kedvéért mégis külön
alfejezetekben szólunk róluk.
Felvételkor a vonal bemenetre bocsátott jel közvetlenül a
csatornánkénti szintszabályozó potméterre, majd a Master
szintszabályzóra jut. Tranzisztoros erősítőfokozat következik, utána
LC-szűrők alkotják a bekapcsolható pilotszűrőket. Ezután fotoelemek
iktatódnak a jel útjába: a felvétel úsztatásakor ezeket változó
fényerővel világítja meg egy LED, változtatva az ellenállásukat, s
ezáltal szabályozva a hangfrekvenciás jel intenzitását. Némító
tranzisztor után a Dolby zajcsökkentő van soron - egy alaposan
megbonyolított, külön panelen elhelyezkedő áramkör. Ráadásul 4 azonos
részt tartalmaz (kettőt felvételhez, kettőt lejátszáshoz), hogy
monitorozni is lehessen vele. A Dolby B és C áramkör egy NE 652 típusú
IC-re épül, de felhasználnak hozzá egy NJH 072DE dual IC-t, melynek
egyik része a Dolby IC előtt némi erősítést és impedancia-illesztést
végez. Másik része (5 tranzisztorral megtámogatva) a zajcsökkentő
ki-bekapcsolásában és a B-C üzemmódok váltogatásában vesz részt, és ők
kapcsolják a szubszonikus szűrőt is.
A zajcsökkentő kimenetről FET-es kapukon keresztül jut a vonal
erősítőre vagy a felvenni kívánt, vagy már a szalagról jövő jel. Itt
egy NJM 0820 típusú IC-t és még két tranzisztort találunk; egyikük a
120/70µs időállandót váltja az IC negatív visszacsatoló ágában. A
vonal erősítő kimenete a vonal kimenet szintszabályozó potméterére
kerül, onnét a kimenetre, illetve a fejhallgató erősítő bemenetére. A
fejhallgató kimenetet IC-s erősítő hajtja meg, ellenütemű,
komplementer tranzisztorpáron keresztül. Ugyancsak a vonal erősítőről
kap vezérlést a kivezérlésjelző áramkör. A vezérlőjel egy IC-s
fokozaton keresztül, majd a logikai kapukon át újabb erősítő
közbeiktatásával jut a kivezérlésjelzőt meghajtó IC bemenetére.
Mivel a display igen sok mindent kiír, ráadásul csatornánként 24
szegmenssel rendelkezik, értelemszerűen viszonylag bonyolult holmi:
összesen 96 kivezetése van. Egy LC7550 típusú IC vezérli, de besegít
neki 3 darab, logikai kapukat tartalmazó IC és 20 tranzisztor. Ez az
egész áramkör egy külön panelen helyezkedik el.
A vonalerősítőről vezérlik a fejmeghajtó áramkört is - no ez nem
ilyen egyszerű, a jelnek hosszú utat kell megtennie a felvevőfejig.
Maga a fejmeghajtó áramkör egy NJM 2043 típusú IC, de van előtte egy
szilárdtest kapcsoló (TC9145P típusú IC), itt állítják be a
szalagfajták szerinti alaperősítést (némító tranzisztorok vannak a
kapcsoló előtt és után!), s előtte még a teljes rész erősítését is
kézben tartják egy LED-fotoellenállás egységgel, amely két IC-s
erősítőfokozat között helyezkedik el.
Erre a rendkívül komplikált megoldásra azért van szükség (s persze
csatornánként külön-külön!), hogy szalagteszteléskor pontosan be
lehessen állítani a szalag érzékenységének megfelelő kivezérlési
szintet. A szalag bemérésekor a magnó egy 400Hz-es nagyszintű jellel
végzi a szintbeállítást, és addig bűvészkedik, amíg a szalagról
visszakapott jelszint el nem ér egy referenciaszintet. A szóbanforgó
fotoellenállás a fejmeghajtó fokozat egyik IC-jének negatív
visszacsatoló ágában helyezkedik el. A LED fényétől függően nő vagy
csökken az ellenállása - s azzal fordított arányban az egész fokozat
erősítése. Ez az áramkör lényegében véve azt teszi, hogy kiegyenlíti
az egyes szalagok érzékenysége közötti különbséget. Az előmágnesezést
15kHz-es beállítójellel ellenőrzi a magnó, s amikor ez a jel egy
bizonyos szintet elér, akkor az ehhez tartozó előmágnesezési
áramnagyságot a "memóriájába vési".
És most térjünk át a törlő- és előmágnesezési jelre. A törlőfejet
ellenütemű oszcillátor hajtja meg. Ennek nagyfrekvenciás jele (105kHz)
vezérli azokat az ellenütemű erősítő fokozatokat, amelyek az
előmágnesező jelet állítják elő külön a bal és külön a jobb csatorna
felvevőfeje számára. Erősítésüket szalagfajták szerint 3-3 tranzisztor
és 1-1 IC végzi. És ne felejtsük el, hogy a gépnek figyelembe kell
vennie a szalagteszt alkalmával megkeresett előmágnesezési optimumot
is, de ez utóbbit egészen másutt, a logikai és memóriaegységnél
raktározza el.
A törlő-előmágnesező résszel közös panelen kapott helyet a
tápegység. Jónéhány féle feszültséget állít elő: ±12V-ot hagyományos
áteresztő tranzisztoros stabilizátorral, 2x3 tranzisztorral és egy
IC-vel (jobbára a hangfrekvenciás erősítőrészek számára), továbbá
+5,6V-ot egy kéttranzisztoros, +19V-ot és még 14,5V-ot
egytranzisztoros stabilizátorokkal.
A lejátszás üzemmódot könnyebb lesz ismertetnünk. A lejátszófej
zajszegény FET-es erősítőt vezérel (2SK170), majd IC-s erősítő
következik (NJM 072 DE), melynek kimenete a Dolby áramkörre kerül.
Ennek bemenetén, mint említettük, IC-s impedancia-illesztő
erősítőfokozat található, itt állítják be a lejátszási korrekciót. A
jel további útja ugyanaz, mint idefelé volt.
Az idáig felsorolt áramkörök képezik a hagyományosan értelmezett
magnó-elektronika döntő részét. Ezek azonban csupán felét teszik ki
annak, amit a kapcsolási rajzon látunk. A magnó működését igen
bonyolult, több mikroprocesszorral vezérelt logikai és funkcionális
vezérlő rész irányítja. A kezelőszervek kapcsolóiról jövő utasítások
nagyrészét egy TMP 4315BP típusú IC dolgozza fel, tranzisztorok és
jónéhány digitális IC közreműködésével. Innét kapnak vezérlést,
jelfeldolgozás után, a különféle némító áramkörök, és innen fut ki a
vezérlőjel a mechanikában működő elektromágneshez és motorokhoz (lásd
majd később). Egy másik mikroprocesszor (TMP 4740N) arra ügyel, hogy a
különféle funkciók megfelelő sorrendben "lépjenek be". Közvetett úton
ide futnak be a jelek a csévélőorsók forgását érzékelő
fotodetektorokról is. Kimenetei egy LC7800 típusú IC-t vezérelnek,
amely az elektronika funkcióit "rendezi", és egy újabb
mikroprocesszort vezérel. A rajz alapján ez utóbbi, egy LC6510C lehet
a készülék lelke. A monitorozással járó átkapcsolások, a zajcsökkentő
ki-bekapcsolása, a szalagteszteléssel kapcsolatos jelek előállítása, a
szalagfajták szerinti korrekció és előmágnesezés beállítása, az azimut
beállítását végző áramkör vezérlése (s eközben minden funkció
készenlétbe helyezése) - ez mind-mind ennek az áramkörnek a feladata!
Persze, jónéhány kisegítő rész járul még hozzá, így aztán meglehetősen
bonyolult elektronika kerekedett ki belőle.
Az ebben az áramkörben előállított órajellel vezérlik azt az
analóg/ digitális átalakítót, amely a két csatorna szintjére és
előmágnesezésére vonatkozó adatokat digitális alakra hozza, hogy
azokat memorizálni lehessen.
MECHANIKA
Mint bevezetőben elmondtuk, ebben a magnóban összesen 4 motor
található. A legfontosabb köztük a hangtengely meghajtását végző
direkthajtású motor. A lendtömeg tömzsi, 35mm átmérőjű és kb. 45mm
hosszúságú, vasból készült, és a tengelye egyben hangtengely is. A
lendkerék mögött helyezkedik el egy kisméretű nyomtatott áramköri
panel, melyen két meghajtó-tekercset, 2 IC-t és 2 HAL-elemet találunk.
Lapos gumiszíjjal hajtják meg a másik, az előzőnél lényegesen kisebb
tömegű lendkereket, amelynek tengelye a második hangtengely (így áll
össze a "dual capstan").
A csévélőmotor kis méretű egyenáramú típus, vezérléséről 9
tranzisztor gondoskodik.
A lejátszófej résmerőlegességét újabb, piciny motor állítja. A
mechanika belsejében van elrejtve, s precíz fogaskerék-áttétellel
mozgatja a lejátszófejet. Ezt is elég komplikált módon vezérlik,
néhány IC és tranzisztor segítségével.
A komplett fejegység külön törlőfejet, egészen karcsú, kicsiny
felvevőfejet és egy lejátszófejet tartalmaz. Ha megnyomjuk a felvétel
gombot, a fejegység felemelkedik a szalaghoz (de az még nem indul el,
csak akkor, ha a lejátszás gombot is megnyomjuk). Ez tulajdonképpen a
felvételi készenléti állapot, késedelem nélkül indíthatjuk belőle a
felvételt. Hogy ez ennyire finoman és gördülékenyen megy, azt egy
újabb motornak köszönhetjük, ez mozgatja a fejegységet, szinte
hangtalanul! (Más cégeknek még az igényesebb magnói is
elektromágnessel, hangos csattanással rántják fel a fejszerelvényt a
fejekhez. A Pioneer CT-F1250-en ez már kifejezetten zavaró volt; az
Aiwa AD-F990 már kíméletesebben adta elő, de azért azon is jól meg
lehetett hallani a csattanást.) A Nakamichin a meghajtó motor
tengelyére néhány excentrikus tárcsát erősítettek, ezek elektromos
kontaktusokat nyitnak-zárnak, hogy tudassák mindenkori helyzetüket a
vezérlőrésszel. Ennek a motornak a vezérléséről 7 tranzisztor
gondoskodik.
Futólag említettük, hogy a két csévélőorsónál fotodetektorokat
helyeztek el. Ezek impulzusai erősítés után az egyik vezérlőegységre
kerülnek, s ott történik a számlálás, az idő szerinti vagy a
hagyományos értelemben vett szalaghossz-mérés. Innét kap aztán
parancsot az az áramkör, amely felvételkor lekeveri a műsort a
szalagvégen (azaz a számláló 00.00 állásában). Ebből is látható,
mennyire nehéz különválasztani itt az elektronikát és a mechanikát. A
kettő ezernyi szállal kötődik egymáshoz.
A mechanika egyébként várakozásunkon felül egyszerű, a méretei is
kicsinyek. De strapabírónak látszik.
Megfelel viszont várakozásainknak az a rend, amely a készülék
belsejében uralkodik. A mechanika mögött a tápegységet és a
törlő-előmágnesező áramköröket tartalmazó NYÁK lap helyezkedik el.
Távolabb 3, egymás fölött emeletesen felépített nagy méretű panelt
találunk. A legnagyobbik a vezérlő részt tartalmazza. Néhány csavart
eltávolítva, ezt a panelt kihajlíthatjuk, és hozzáférhetünk a
középsőhöz (Dolby áramkörök), illetve a legalsóhoz (hangfrekvenciás
részek). Ha nem is túl könnyen, de mindent el lehet érni. A szerelés
hagyományos, kivéve a direkthajtás elektronikáját. Ez "csip"
alkatrészekből épül fel, úgynevezett felületszerelt technológiával -
amelyet egyre gyakrabban viszontlátunk a videómagnókban és egyéb nagy
bonyolultságú készülékekben.
A paneleket (14 darab van belőlük) viszonylag sok kábel köti
össze, de ezek is rendezetten futnak.
Pár szót még a készülék házáról. Erős fémlemezből készült, és
merevítők futnak benne keresztben (mellesleg ezek tartják a 3 egymás
fölött elhelyezett NYÁK-ot).
MÉRÉSEINKHEZ
A szalagsebesség pontosan annyival tér el a névlegestől, mint ezt
a gyár állítja. Az egyenfutás, a magnók e legeslegfontosabb paramétere
fenomenális, soha még kazettás magnót nem mértünk, amelynek ennyire
alacsony lett volna a nyávogása - ebből a szempontból még a
csúcskategóriájú orsós magnók sem jobbak (sőt!). De azért vegyük csak
szemügyre a specifikációt. Tanulságos lesz.
A gyár ±0,048%-ot ad meg, súlyozott csúcsértéknek - ha csak
lejátszáskor mérjük. Ehhez egy gyakorlatilag "nyávogásmentes" kazettát
kellene lejátszanunk, ilyen azonban nem létezik, a gyári mérőkazetták
±0,06% nyávogást specifikálnak. Azonkívül: az emberfia nem csak
lejátszani, de felvenni is akar, a gyakorlatot tehát csak a
felvétel/lejátszáskor mért nyávogással modellezhetjük, azt viszont a
Nakamichi nem adja meg. Tapasztalatunk szerint felvétel/lejátszáskor
úgy másfélszer nagyobb a nyávogás, mint csak lejátszáskor. A Nakamichi
által specifikált adat tehát a mi gyakorlatunkban kb. ±0,07%-nak felel
meg, szűrővel mérve... Másrészt viszont a Nakamichin lineárisan
tudtunk ±0,12-14%-ot mérni, annyit, amennyi más magnón csak szűrővel
jön ki. Szóval, le a kalappal a CR-7E tervezői előtt.
Az átcsévélési idő közepes. Becsületére válik a készüléknek, ahogy
Memory Stop üzemmódban gyorscsévéléskor leáll a szalag végén. A
számláló egy picit túlfut, majd finoman visszaáll a 00.00 pozícióba.
A bemenő feszültség/impedancia megfelel a specifikációnak és a
gyakorlatnak is. A kimenő feszültségekkel/impedanciákkal sincs
gondunk. A táblázatunkban megadott értékek a kimeneti szintszabályzó
max. állására vonatkoznak (de akár vissza is szabályozhatjuk a
potmétert).
A lejátszási frekvencia-jelleggörbéktől nem vagyunk elragadtatva.
Magas frekvenciákon vasoxid és krómoxid szalaggal egyaránt kiemelést
mértünk, 16kHz-en 2,4-3,3dB-t, s ez 18kHz-en 3,8-5dB-re növekedett.
Egyszerűen nem értjük, miért így állították be a lejátszási
korrekciót!
A teljes frekvenciajelleggörbét minden esetben úgy vettük fel,
hogy előtte elvégeztük a szalagtesztelést. A jelleggörbék vasoxid
szalaggal szinte ideálisak, 20Hz és 20kHz között mindkét csatorna
±1dB-n belül van - nem akármilyen teljesítmény! Külön felhívjuk a
figyelmet az alacsonyfrekvenciás átvitelre: teljesen sima, sehol a
megszokott hepehupák. A Dolby B-vel kapott jelleggörbe is szép, a
legtöbb magnó zajcsökkentő nélkül sem produkál ilyet. Dolby C-n már
határozottan érződik az alacsony frekvenciás szintesés; úgy látszik,
csodák azért még nincsenek.
Krómdioxid (TDK SA-X) szalaggal már gyengébb eredményt kaptunk, a
középmagas tartományban egy kb. 1dB-s "gödör", majd 12kHz felett egy
2dB-s kiemelés. Ezen az állapoton tovább ront a Dolby B és pláne a C.
Nem vagyunk elragadtatva!
Metál szalaggal újra magára talál a magnó, bár kiemelés itt is
látható, de viszonylag enyhébb. A zajcsökkentő aztán ismét megteszi a
magáét.
A CR-7E kezelési útmutatójában mindhárom szalagkategóriában
ajánlanak bizonyos típusokat, krómdioxidnak például javasolják a TDK
SA-X-et és a Nakamichi saját (?) SX-C90-es típusát. Ezt a szalagot épp
az előző számban teszteltük, még mindig a fiókunkban volt, minden
további nélkül kipróbálhattuk. Megjegyezzük, hogy a kazettatesztben
nem voltunk elragadtatva ettől a szalagtól, de kíváncsiak voltunk rá,
mit produkál együtt a két Nakamichi. A 8. diagram alapján úgy látjuk,
hogy a magnót tényleg erre a szalagtípusra "húzták be", mert olyan
jelleggörbét produkált, mint ha léniával húzták volna, a másik két
szalag távolról sem adott ilyen jó eredményt.
És ha már felborítottuk a sorrendet, nézzük meg a 9. diagramot is:
a krómszalaggal felvett görbét, amely a 2Hz-2kHz-es tartományt
ábrázolja - a 20Hz-en induló diagramokon nem lehetne meghatározni az
alsó határfrekvenciát. Láthatjuk, hogy az átvitel 12Hz-ig teljesen
lineáris, alatta pedig szinte egycsapásra megszűnik a jel.
Oszcilloszkópon nézve a jelet, 12Hz alatt egy torz, felismerhetetlen
valami látszik, szinte értékelhetetlen. De nehogy valaki félreértse
ezt a megjegyzésünket: kész csoda, hogy egy magnó 12Hz-től működik!
A nagy szinten felvett jelleggörbék megfelelnek várakozásainknak.
Azaz, nem egészen, mert krómdioxidról 0dB-n valamivel kedvezőbb
átvitelt reméltünk. A vasoxid és a metál görbéjén semmi kivetni valót
nem találunk.
A 7. diagramon a szubszonikus és az MPX szűrő hatását
demonstráljuk. A mélyvágó szűrő határfrekvenciája kb. 20Hz, a
pilotszűrő viszonylag hamar, 14kHz fölött lép működésbe. A görbék
ideálisak: lineárisak.
Mielőtt továbblépnénk, egy kis érdekesség. Magnónk nincs
felkészítve vaskróm (IEC III) szalag fogadására, erről a
szalagtípusról a kezelési útmutatóban sem tesznek említést. Ennek
ellenére, egy BASF vaskróm-szalagon is kipróbáltuk a Nakamichi
tudományát. A szalagtesztelés elsőre rendben lefutott, a magnó
kitűnően beállította a szintet és az előmágnesezést, a frekvenciagörbe
kifogástalan volt. Ez azt jelenti, hogy a Nakamichi CR-7E igen széles
tartományban képes alkalmazkodni a különböző szalagokhoz.
A harmonikus torzítások megfelelőek, 0dB-n lényegesen alatta
maradnak a specifikált értéknek.
Elérkeztünk az elektronika kényes jellemzőjéhez, a zajhoz. A
nyugalmi zajszint nagyon tisztességes, az üzemi zajok is rendben
vannak. Korszerű szalagokkal, korszerű lejátszó-erősítőkkel ezt lehet
produkálni. Érdemes fellapozni az Aiwa AD-F990 tesztjét, ott is
csaknem ugyanezt mértük - higgye el az Olvasó, nem puskáztunk.
Az áthallási csillapítás kivételes, ilyet sem mértünk még kazettás
magnón! Úgy hisszük, ez éppen a határán van annak, amit a hagyományos,
analóg hangrögzítéssel el lehet érni (tekintsünk most el az FM-en
dolgozó hifi-videómagnóktól). A törlési csillapítás kitűnő (ismét
azonos az Aiwán mért adattal). A kivezérlésjelző, pontosabban a magnó
beállítása hibátlan.
Összefoglalva: erényei csodálatosak, hibái alig akadnak és csaknem
megbocsáthatóak. Nakamichi.
Szeánsz
Minden másolás torzítással jár, s ezek a torzítások általában nem
csupán eltérő nagyságúak, de eltérő jellegűek is. Amikor tehát azt
mondjuk, hogy egyik magnó kevésbé torzít, mint a másik, akkor ebből
nem feltétlenül az következik, hogy az ő hangképe helyes, a másiké meg
nem. Lehet, hogy az ő zenéje csupán kevésbé tér el az igazságtól
északi irányban, mint amennyire a másik magnó tér el attól Dél vagy
Kelet felé.
Mert hogy eltér, azt biztosra vehetjük. Akik azt állítják, hogy
náluk a magnófelvételt nem lehet megkülönböztetni az eredetitől,
nagyon rossz bizonyítványt állítanak ki vagy az auditív koncentrációs
képességükről, vagy még inkább, az egész hifi-berendezésükről. Hogy
egyebet ne mondjunk: bárminemű kábelnek megvan a maga "sajáthangja", s
pusztán az a körülmény, hogy a magnóhoz előbb oda kell vezetni a
műsorjelet, aztán meg vissza kell vezetni az erősítőhöz, már önmagában
is garantálja, hogy a szalagról ne egészen azt halljuk vissza, amit
szeretnénk. Ehhez járulnak a mágneses hangrögzítés jellegzetes,
eredendő nyavalyái. Isten csodája, hogy a magnók mégis olyan jól
tudnak szólni.
Már amelyik. Azok a magnók, amelyeket ma hallgatunk, minden
kétséget kizáróan jól szólnak. A Nakamichi CR7E-t először egy régebbi,
de igen jó minőségű kazettás géppel, azzal az Aiwa AD-F990-nel
hasonlítjuk össze, melynek fényképét a Hifi Magazin 22. számában a
poszterre is kitettük; ennek a próbának az az érdekessége, hogy a
magyar "Best Buy" magnó, az AD-F220 ugyanannak a készülékcsaládnak a
legkisebb tagja, amelyben az AD-F990 a szenior. Másik vonatkoztatási
pontunk a címlapunkon látható ITT hifi-videómagnó lesz, amelyet néhány
oldallal később a tesztrovatban is Bemutatunk.
(Olvasóink közül nyilván többen is reklamálni fognak amiatt, hogy
orsós magnókat nem hívtunk meg a mai szeánszra. Igazuk van, de hadd
jegyezzük meg, hogy a nagy Aiwát annak idején egy orsós magnóval is
összehasonlítottuk, és azt találtuk, hogy ha vasoxidon nem is, de
krómon és metálon versenyben van a félcsíkos, 38cm/s szalagsebességű
Revox G36-tal. Előzőleg, a 21. lapszámban pedig a Nordmende
videómagnót még jobbnak is hoztuk ki a Revoxnál. Véleményünk szerint a
profik változatlanul jobban teszik, ha inkább a minden tekintetben
megbízhatóbb orsós géppel dolgoznak. De ha High Fidelityben
gondolkozunk, vagyis jobbára csak hanglemezek műsorát akarjuk szalagra
átírni, akkor nincs értelme tovább berzenkedni a nívós kazettás magnók
ellen.
Tesztprogramnak az Ortofon és a Philips demólemezt választottuk,
valamint a Sheffield direktvágott lemezéről Wagner muzsikáját, a
Walkűrök lovaglását. Utóbbit már nagyon régen vettük elő, s most
megint megdöbbentett bennünket félelmetes életszerűségével,
dinamikájával, harsogó rezeseivel és vibráló, bizsergő vonósaival,
úgyhogy a következő napokban folyamatosan műsoron tartottuk, végig a
mostani szeánszsorozaton. A lejátszóberendezés ez volt: NAD 5120/MC
10S/T-2000/Naim NAIT/Spendorok.
1. Nakamichi CR-7E / Aiwa AD-F990
Vakteszt volt, előbb magnófelvételt készítettünk és közben jól
megfigyeltük a lemezhangot, majd pedig a két magnó hangját egyidejűleg
játszottuk vissza a Naim NAIT erősítőn, úgy hogy két nagyszintű
bemenet között kapcsolgattunk, és senki sem tudta, melyik magnó szól
"Aux"-on, melyik "Tape"-en. Mindent elkövettünk, hogy felvételkor a
kivezérlés mértéke, lejátszáskor a hangerő mindkét magnón azonos
legyen.
Vasoxid. Ebben a "versenyszámban" az Aiwa jobban szerepelt, az
eredmény számszerűen kb. 2,5-1,5.
Nakamichi CR-7E. Van különbség, de nehezen tudom megfogni. Ez a
hangkép kopogósabb, szárazabb. Világosabb. Az énekesnő kissé előrébb
lépett. Élénkebb. A rezesek kicsit jobban elkülönülnek, a hegedűket
jobban tudom követni, de a basszusát nem érzem meggyőzőnek.
Néhol kisebb, másutt magasabb a zaja. Csengőbb, elevenebb, de a
magastartománya nem elég finom. A magnófelvételek általában mindig
imbolyognak, bizonytalankodnak - ez a magnó csak nagyon kevéssé teszi,
de a másik meg egyáltalán nem.
Ez is elmarad a lemezhangtól, de élettelibb.
Elég nehezen tudok választani, zavar, hogy mindkettő erősen eltér
a lemezhangtól. Ez a hangkép keményebb, zajosabb, a fúvósai egészen
élesek.
Aiwa AD-F990. Teltebb, erősebb basszusa van. Talán hallgathatóbb.
Wagneren nem indul meg igazán, de nem rossz, a hangkép végig koherens,
emlékeztet a lemezhangra.
Picit tisztább, határozottabb. A kontúrjai nem eléggé élesek.
Wagneren finom, a zaja egyenletes, zene közben meg lehet feledkezni
róla. Nagyon jó mélyek. Kicsit érdes, de ez a jobb.
Nem vagyok megelégedve vele. Összenyomja a dinamikát,
érdektelenebb, a magashangja lényegesen kevesebb (cintányér stb.), s
bár a másik is elmarad a lemezhangtól, ez a gép fátyolosabban szól.
Ez is elmarad a lemeztől, de jobban tetszik. Dinamikusabb,
kevesebb zaj, több mély. Levegősebb, tágasabb, stabilabb, nyugodtabb.
Krómdioxid. Fordult a kocka, ezen a szalagtípuson a Nakamichi
nyert, mégpedig fölényesen (kb. 3,5-0,5 arányban).
Nakamichi CR-7E. Krómmal minden sokkal jobb! Mind a két magnó
jobb, mint vasoxidon bármelyik! És mégis, most nagy a differencia
közöttük. Ez a hangkép teresebb, jobban szétteríti a szólamokat,
sztereóbb, definiáltabb, szebbek a magasai. Közelebb a lemezhanghoz. A
mélyeket néha keveslem, pedig valószínűleg mélyebbre mennek. Tosca:
jobb arányok, szélesebb színpad, kivehetőbb szólamok, és még puhábbak
is! Wagneren kisebb a különbség, ez a hangkép magasabb fekvésű, de a
basszusa is szabadabban lélegzik. Definiáltabb, rendezettebb.
Nehéz dönteni, mind a kettő nagyon jó, a zaj már-már a lemezzajjal
vethető össze. Az énekhangon itt némi bizonytalanság, egy kis
magaskiemelés. Mégis erre szavazok, nekem tetszik ez a magas színezet.
Mindkettő jól szól, de ennek jobb a balansza, a magastartománya, a
levegője. Nem magaskiemelés, hanem egyszerűen csak tovább megy, tovább
cseng.
Nekem éppenséggel hiányzik a magasa. Kellemesebb, dögösebb mélyek.
Aiwa AD-F990. Ez is jobban szól, mint az előbb, de monósabb.
Mélytónusú, a mélyei dominálnak, néha nagyokat ütnek. A magasak
helyenként kaparnak. Mindent összevéve kellemes, de szűk a tere,
összecsukódik. Tosca: a színpad bezáródik, a szólamok középen
tömörödnek! Zsíros, öblös hangzás, több torzítás. Mélytónusú, de a
basszusa valójában nem megy mélyebbre.
Előbb élénkebbnek hat, majd: összébb húzódik. Lineárisabbnak
érzem, de nem mindig. A műsortól függ, melyik tetszik jobban. A
mélyenergiákat keveslem.
Picit a mélyeket hangsúlyozza, ezt túlzottnak érzem. Némi
fátyolosság.
Egyenletesebb. Megfoghatóbb, stabilabb mélyek. Levegősebb, még azt
is mondhatnám, hogy közelebb a lemezhanghoz, és mégis kevésbé tetszik,
van valami hibája, de nem tudom, mi. Nem a szívem szerint való. A
Sheffield lemezen eltévesztem őket, sok minden megfordul. Most mintha
inkább itt volna magashiány.
Metál. A két magnó a bolondját járatta velünk, most megint inkább
az Aiwára szavaztunk. A hangminőség, mindazonáltal, mintha kissé
visszaesett volna az előbbi menet óta.
Nakamichi CR-7E. Változatlanul igen jók, de a króm még jobb volt.
Kezdetben nem tudok különbséget tenni, aztán: ezt enyhén sötétebbnek,
monósabbnak, szűkebb sávúnak érzem. Valamivel durvább. Operán,
nagyzenekaron rengeteget tévesztek, ítéletem inkább csak statisztikai.
A krómszalag jobb volt. Ez a hangkép mattabb, de a mélyei jobban
tetszenek.
A króm jobb volt. Forszírozott mélyek, a magas pengetés nem szép,
a legteteje hiányzik. A női hang kissé eltorzul a lemezhanghoz képest.
Némi torzítás.
Nekem inkább ez tetszik jobban. Időnként tisztább, lágyabb,
mélyebb, a Toscán különösen jók a mélyei. Nyíltabb. A fúvósai is
szebbek. A metál most is romlott a krómhoz képest, de nem annyit, mint
máskor, amikor olcsó magnókat hallgatunk.
Aiwa AD-F990. Nagyon közel vannak egymáshoz, de mintha ennek
tágabb volna a színpada. Talán rendezettebb.
Zajosabb, de jobbak a magasai. Tisztább, megfoghatóbb. Csengőbb,
de kevesebb a mélye. Enyhén erre szavazok.
Több levegő, a gitárpengetés sokkal jobb, a balansz úgyszintén,
feltehetően a tere is szélesebb, de nagy kivezérlésen torzítások. A
hegedű-glisszandók sokkal szebbek.
A High-End készülékek képességeit mindig nagyon nehéz
demonstrálni, ez, hogy úgy mondjuk, külön üzletág: csak azok űzhetik
igazán eredményesen, akik érdekeltek is benne. Mi, egyszerű halandók,
akik hétköznapi eszközeinkkel és gondolkodásunkkal nem tudunk a dolgok
legmélyére hatolni, semmiképpen sem érezzük méltányosnak azt a
szakadékot, amely az Aiwák és a Nakamichik ára között tátong - de
megértjük, hogy a Rollce-Royce-oknak és Lamborghiniknak másképpen
készül a költségvetésük, mint a Fiatoknak vagy Opeleknek. Megmaradva a
járműipari hasonlatnál, idézhetjük azt a jólismert mondást, hogy a
Trabanttal is el lehet jutni ugyanoda, ahová a luxuskocsikkal - de
persze mi is tudjuk, hogy ez durva leegyszerűsítése a dolgoknak.
Mégis, ha eltekintünk a Nakamichi fölényesen korszerűbb
technológiájától, és csak a hangminőségére koncentrálunk, azt kell
mondanunk, hogy ezt a hangminőséget csak krómkazettával tudjuk
igazolni. Sőt, a másik két kazettatípuson még inkább az olcsóbbik
magnóval rokonszenveztünk. Tény azonban, hogy ha mindkét gépből a
maximumot akarjuk kihozni, akkor a Nakamichit is, az Aiwát is
kötelezően krómoxiddal kell járatnunk, márpedig akkor nem lesznek
kétségeink aziránt, hogy melyik a jobbik magnó. A 6-féle hangkép közül
(két magnó háromféle szalaggal) mindenképpen a Nakamichi CR-7E
krómdioxidról szóló zenéjét választanánk.
Innen kezdve meg is maradtunk ennél a kombinációnál.
2. Nakamichi CR-7E Dolby zajcsökkentővel
A zajcsökkentő hatását tehát csak krómkazettával próbáltuk ki.
Felvételt készítettünk zajcsökkentő nélkül, majd zajcsökkentőkkel
(Wagner: A Walkűrök lovaglása, Händel: Messiás), eközben megint a
lemezhangot hallgattuk, majd sorban visszajátszottuk a felvételt
"csupaszon", illetve Dolby-B-vel és C-vel. Jegyzeteinkben az utóbbi
kettőre összpontosítunk.
Dolby-B. Feldúsul. Mesterségesen felmelegszik. Zavaró bummogás, a
tranziensek elkenődnek, a felső regiszter "leül". Jól érezhető lépés a
"mezei" kazettás magnók irányába. Nem olyan jó hallgatni. Nem is a
hangképben: a közérzetemben állt be nagy változás.
Mattabb. Vesztett a kicsengéséből. A zaj tökéletesen kipusztult,
már a lemezzaj dominál, de a magastartomány érdektelen.
Kicsit veszít a dinamikájából. A női hang háttérbe szorul. A
balanszát nem érzem, hogy megváltozott volna.
Jól érezhető magashangesés, a balansz felborul, a mélyek
feldúsulnak.
Dolby-C. Az előbbihez képest már nem is romlott olyan sokat. Még
érdektelenebb - de a balansza talán még jobb is, mint Dolby-B-vel. Még
mindig elfogadható hangkép, de durvább, közönségesebb.
A zaj már az előbb eltűnt, itt már nem volt mit kipusztítani.
Némileg tovább romlott, de nem is olyan rossz.
Egyre inkább a mélyek dominálnak. A legteteje elsikkad, szegényes,
de még mindig hallgatható.
A hang érdektelenebb, a hibák növekednek, de még mindig nem
durvák.
Kétségtelen, hogy a Nakamichi Dolbyja kevésbé ártalmas, mint az
összes eddigi kazettás magnó zajcsökkentője - de ha a végeredményt
nézzük: minek ehhez Nakamichi?
3. Nakamichi CR-7E ITT/Nokia VR 3998
Végezetül (egy nagyon-nagyon elhúzódó szeánsz végén) az ITT/ Nokia
hifi-videómagnóval hasonlítottuk össze a japán csodagépet. A
Sheffield-Wagnert használtuk, valamint a Proprius-Messiást. Előre kell
bocsátanunk, hogy mindkét magnó iszonyúan jól szólt, élvezet volt
hallgatni őket.
Nakamichi CR-7E. Jól meg lehet különböztetni őket, egy pillanatra
sem voltak kételyeim, hogy melyik hangképet szeressem. Ez fedettebb, a
magasai mattabbak, az egész egy picit összefolyik, jobban érezni, hogy
magnófelvétel. Némi torzítás. Mind a két gép toronymagasan a normál
magnók fölé emelkedik, mindazonáltal itt is érzek egy kis elektronikus
függönyt - semmi baj nincs, csak a zene érdekességéből veszett el egy
kicsi. A kórus egy picit présel, a tranziensek enyhén elkenődnek.
Nincs komoly baj, a két hangkép közel egyforma, de ez mattabb. A
dinamikája időnként összenyomódik, mintha nem tudna egy léc fölé
emelkedni. A kóruson viszont ez tetszik jobban.
Magashiány, de jobb balansz. Erre szavazok. Kissé kétoldalas.
Visszafogottabb, egyenletes, de tompább. Kevésbé jó magasak. Kissé
komor.
ITT/Nokia VR 3998. Élénkebb, gyorsabb tranziensek, lelkesebb zene.
Magasabb tónusú. A rezesei mégis lágyabbak. Közelebb esik a
lemezhanghoz. Jobb hallgatni. Hangszerszerűbb. A kórus szép tiszta, a
Proprius-Händel Messiása magnóról még soha nem szólt így!
Finom, lendületes, csillogó. Enyhén, de erre szavazok.
Erős mélyhiány, felfelé húz, de a magasai szebbek.
Nyílt, levegős, jobb fúvósok. Könnyedebbnek, lendületesebbnek,
teresebbnek érzem.
A szavatati arány 3-1 az ITT/Nokia javára, tehát mi ezt a magnót
ítéltük jobbnak. Vitatkoztunk rajta, melyikük hangzási balansza a
helyes: az ITT/Nokiáé-e (ha így igaz, akkor a kazettás deck hangképe
magasat veszít, a mélye pedig feldúsul), avagy inkább a Nakamichié
(ebben az esetben a másiknak a hangja mélyszegény és magasba húz). Az
Olvasó erre talán maga is válaszolni tud, ha elolvassa a Bemutatjuk
rovatban az ITT gép szeánszát, ahol is az "outputot" csakis az
"inputtal": a VR 3998 hangját a lemezhanggal hasonlítjuk össze.
Kétségtelen, hogy a Nakamichi CR-7E a maximumot hozza ki a
hagyományos technológiából. Kérdés azonban, hogy vajon nem járt-e már
el az idő e fölött a technológia fölött. Lehet, hogy tévedtünk, és a
Nakamichi mégsem gyöngébb a VR 3998-nál. Az utóbbi azonban feleannyiba
kerül - és (csak úgy mellékesen!) még egy képmagnó is van benne. Nem
is akármilyen.