A Harmadév Nyuszija: Nakamichi CR-7E kazettás magnó



    - 'A fogalom'


        Végigmehetünk az egész ábécén, A-tól Z-ig, tehát Aiwától  Zenithig
    végigpásztázhatjuk  azokat  a   cégeket,   amelyek   kazettás   magnót
    gyártanak, vásárolhatunk tőlük mindegy hogy mit, mindegy hogy  milyet,
    mindegy hogy mennyiért- az  "értő"  hifisták  elismerését  nem  fogjuk
    kivívni egyikkel sem.
        Pontosabban csak az egyikkel fogjuk kivívni. Azzal,  amelyikre  az
    van írva, Nakamichi. Ez a név: fogalom.
        Ha van masina, amely nagyon odakívánkozik a HFM poszterére,  akkor
    az minden bizonnyal valamelyik Nakamichi, lehetőleg a drágábbak közül.
    Nem is olyan könnyen teljesíthető kívánság, ugyanis  ez  a  japán  cég
    ugyancsak megkéri munkájának ellenértékét: még az "olcsóbbak", mondjuk
    a Naka Misik is legalább 350 dollárba kerülnek, az igazi Naka Mihályok
    ára akár ötször-hatszorta magasabb is lehet.
        Igazából nagyon kevés hiányzott hozzá, hogy már 10  évvel  ezelőtt
    meghívhassuk a magnókedvelőket egy kis  jóleső  csámcsogásra.  A  Hifi
    Magazin legelső, beköszöntő számában utaltunk rá, hogy hozzáférünk  az
    akkori "másodhegedűs" Nakamichihez, a 700-ashoz (abban  az  időben  az
    1000-es típusszámú vitte a prímet). Csak egy  volt  a  baj:  akkortájt
    terjedtek el a metálkazetták, és a 700-as típus még nem volt kiképezve
    a metálszalag fogadására- csúnya, kövér légy  a  didaktikai  levesben.
    Megmaradtunk tehát a kevésbé rangos márkáknál, és a Harmadév Nyusziját
    előbb a Pioneer, majd az Aiwa cilinderéből húztuk elő (Hifi Magazin 4,
    illetve 22).
        Dehát ami késik, nem múlik, íme: sztárfotónkon (s  ami  fontosabb:
    laboratóriumunkban  és  zeneszobánkban)   ott   pompázik   egy   igazi
    Nakimichi, nem  is  akármelyik,  hanem  felülről  (a  Dragon  után)  a
    második, a CR-7E típusjelű. A bécsi vásáron kaptuk kölcsön  a  japánok
    ausztriai képviselőjétől. Viszonylag újkeletű gép, Európa-kalauzunkban
    még nem is szerepelt, mert Angliában idáig csak a Dragon és az  "alsó"
    öt,   CR-1-től   CR-5-ig   jelölt   típus    volt    forgalomban.    A
    Nakamichi-árlista  egyébként  így  hangzik,  az  Audio  1988  októberi
    Directoryja alapján (némileg kerekítve):

        CR-1A    350$
        CR-2A    475$
        CR-3A    800$
        CR-4A   1000$
        CR-5A   1100$
        CR-7A   1600$
        Dragon  2200$

        (A típusjelzésen belül az A, illetve az E betűjel feltehetőleg  az
    USÁ-ba, illetve az Európába szánt modellekre utal.)
        A Nakamichi cégről még  annyit,  hogy  világhírét  egyértelműen  a
    kazettás  magnókkal  alapozta  meg.  Ma  már  ezer  más  dologgal   is
    foglalkozik, gyártmánylistáján minden  készüléktípust  megtalálunk,  a
    mikrofontól az erősítőn át a CD-játszóig és a DAT-ig, de ezek valahogy
    nem tudták lehengerelni az audiofil konkurenciát. Nakamichi, ez a  mai
    napig azt jelenti: kazettás magnó. Le kell szögezni, hogy a japán  cég
    azóta sem váltotta aprópénzre a nevét. Magnóinak többsége  háromfejes,
    és még a legszimplábbaknak is hallatlanul igényes a specifikációjuk.
        Íme tehát a Playmate Of The Month, a  Harmadév  Nyuszija,  álmaink
    netovábbja, az egyik legjobb kazettás magnó: a Nakamichi CR-7E.

                                      *

    A  Hifi  Mozaik szerkesztősége ezúton is köszönetet mond a tesztelésre
    kölcsönkapott  készülékért  a  Nakamichi  ausztriai képviselőjének, P.
    Kienast  úrnak.  Köszönettel  tartozunk továbbá a RÉS Kft.-nek, amiért
    levette  vállunkról  a  szállítás,  az adminisztrálás, a vámelőjegyzés
    gondját.


    KEZELÉSE, SZOLGÁLTATÁSAI

        Komoly kinézetű, jól megtermett készülék,  sok-sok  kezelőszervvel
    és  szolgáltatással.  Semmi  hivalkodó  nincs  rajta,  az  előlap,   a
    gombkészlet,  az  egész  doboz  fekete,  a  feliratok  sárgák.  "CR-7E
    Discrete Head Cassette Deck", ez áll a bal felső sarokban az előlapon.
    További  feliratok  a  kazettatartó   fedelén:   "Auto   Calibration",
    "Playback Azimuth Fine Tuning", "Discrete  3  Head",  "Direct  Drive",
    "Double  Capstan",  "Microprocessor  Control",  magyarul:  automatikus
    szalagkalibráció, a lejátszófej résmerőlegessége finomszabályozható, 3
    önálló  fej,  direkthajtás,  kettős   hangtengely,   mikroprocesszoros
    vezérlés. Azt már fel sem tüntették, hogy ebben a masinában  csak  úgy
    mellesleg 4 motor is van. (Ezzel együtt: nem igazi 3 motoros magnó!) A
    nagyméretű  display  okos  és  elegáns,  minden  lényeges   funkcióról
    tájékoztat bennünket. Az alapvető funkciókat egyébként infravörös vagy
    vezetékes távvezérlővel is működtethetjük.
        Az előlap bal oldalán, legfelül  a  hálózati  kapcsoló,  alatta  a
    kazettatartó rekesz nyitógombja, majd  a  távvezérlő  érzékelő-ablaka,
    még  lejjebb  a  Timer  3  állású  tolókapcsolója  (a  Timerrel,  mint
    ismeretes, a távollétünkben is felvételre vagy lejátszásra kapcsolható
    a magnó), legalul pedig a fejhallgató-csatlakozó 6,3mm  átmérőjű  Jack
    hüvelye látható.
        A kazettatartó rekesz finoman, szépen  nyílik  (habár  véleményünk
    szerint kicsit szűken nyílik, kissé nehézkes kiszedni a kazettát -  no
    de ez legyen a legnagyobb baj).  A  kazettatartó  mellett  a  kijelző,
    alatta egy sorban, a készülék középvonalában 9 kisméretű gomb  (ezekre
    majd  visszatérünk),  majd  ezek  alatt,  szintén  a  kazettarekesznél
    szintén 9, pontosabban 3x3 nagyméretű, téglalap alakú gomb.
        Ez utóbbiak  között  a  felső  két  sorban  az  üzemmódkapcsolókat
    találjuk (Gyorsvissza, Lejátszás, Gyorselőre,  illetve  Pillanat-állj,
    Stop, Felvétel). Az alsó 3: a zenét fel-, illetve lekeverő Fadergombok
    és a felvételi némítógomb. Ha a Faderek valamelyikét nyomva tartjuk, a
    ki-, illetve beúsztatás 2 másodperc alatt megtörténik. Ha  csak  éppen
    megnyomintjuk őket, ugyanez 4 másodpercig fog tartani. A gombok fölött
    piros LED-ek teljesítenek szolgálatot, jelezve,  hogy  melyik  funkció
    működik. Amikor a zene teljesen "elúszott", a Rec Mut gomb fölötti LED
    is kigyullad. A Rec Mut gomb funkciója a szokásos: felvétel közben  ha
    megnyomjuk, nem engedi a műsorjelet a szalagra, "csendet" veszünk fel.
    (Ha viszont a monitorkapcsoló a Source állásban van, akkor a  műsorjel
    továbbra is megjelenik  mindenütt  másutt,  tehát  a  fejhallgatón,  a
    vonalkimeneten-csak éppen a szalagon nem.)
        Térjünk most vissza az elsőnek említett, egyvonalban elhelyezett 9
    kisméretű gombra. A Counter Reset a számláló nullázógombja. Aztán  egy
    3-állású tolókapcsoló következik, ez két szélső állásban (Memory Stop,
    illetve Auto Repeat) gyorscsévéléskor  a  számláló  00.00  helyzetének
    elérésekor stopra, illetve lejátszásra kapcsol, középső állásban pedig
    kikapcsolja ezeket a funkciókat. A harmadik gomb a számláló üzemmódját
    váltja.  Alapállapotában  az  eltelt   játékidőt   méri   percben   és
    másodpercben; egyszeri  megnyomásra  a  kazettán  még  hátralevő  időt
    mutatja, másodszori  megnyomásra  átvált  4  számjegyes  kijelzésre  -
    harmadszor is megnyomva elkezdi ugyanezt elölről.
        A 4-5-6. gombbal manuálisan kapcsolhatunk vasoxid, krómdioxid vagy
    metál szalagra. (Ami  nem  azt  jelenti,  hogy  magnónk  ne  érzékelné
    automatikusan is, a kazettatest kivágásaiból,  hogy  milyen  szalaggal
    van dolga.) Ehhez a csoporthoz tartozik a 7. gomb  is  (EQ),  ezzel  a
    felvételi   korrekciót   válthatjuk   120-ról   70µs-ra;   az    egész
    gombcsoportot fölül a "Manual Tape/EQ" felirat fogja  egységbe.  A  8.
    gomb a Dolby zajcsökkentőé (első  megnyomásra  B,  a  másodikra  C,  a
    harmadikra kikapcsol - a display ezt mindvégig  jelzi  nekünk).  A  9.
    gomb a Peak Hold feliratot viseli, és akkor kell működtetnünk, ha  azt
    akarjuk, hogy a kivezérlésjelző pár másodpercig tárolja  a  mindenkori
    kivezérlési csúcsszinteket.
        Még néhány fontos kezelőszerv:  egy  közepes  méretű  nyomógombbal
    (Tape Length)  az  éppen  használt  kazetta  játékidejét  hozhatjuk  a
    készülék tudomására (C-46,  C-60,  C-90  -  sorban  ezek  a  feliratok
    jelennek meg a számláló alatt, aszerint, hogy hányszor nyomtuk  meg  a
    gombot), erre azért van szükség, mert a gép a szalaghosszból  számítja
    ki a már eltelt vagy a még hátralevő műsoridőt.


    
    

        Alatta egy  egészen  rendkívüli  szolgáltatás:  egy  potenciométer
    forgatógombja, Playback Azimuth felirattal. Nem kevesebbről  van  szó,
    mint  hogy  ezen  a  magnón  finomszabályozni  lehet   a   lejátszófej
    résmerőlegességét!  Ha  ezt   a   gombot   megmozgatjuk,   a   kijelző
    automatikusan üzemmódot vált, és arról tudósít bennünket, mennyire tér
    el a lejátszófej helyzete  a  függőlegestől.  Hallgatva  a  műsort,  s
    állítgatva az azimutgombot, optimálisra állíthatjuk a magasátvitelt. A
    kijelző bal csatornája fölött, a -5dV-s szintnél egy nyíl  világosodik
    ki, és amikor a szintjelző éppen eddig tér ki,  akkor  áll  a  fejrése
    tökéletesen   merőlegesen.   Az   esetleges   hibát    "oszlopdiagram"
    szemlélteti, úgyhogy könnyen elvégezhetjük  a  korrekciót.  Praktikus,
    szellemes  szolgáltatás!  Mintegy  zárójelben  megjegyezzük,  hogy   a
    legnagyobb Nakamichin, a Dragonon még ennyit sem  kell  csinálni  -  a
    masina önműködően elvégzi az egészet. No de ne legyünk telhetetlenek.
        Visszatérve a CR-7E-re, az  automatikus  szalagkalibrálás  széles,
    téglalap  alakú  gombja  következik   (Auto   Calibration);   ha   ezt
    megnyomjuk, a gép  néhány  másodperc  alatt  teszteli  a  kazettánkat,
    beállítja hozzá az optimális előmágnesezést és  a  kívánt  szintet.  A
    procedúra a következőképpen zajlik le.  A  kalibráló  gomb  megnyomása
    után a készülék picit előrecsévéli a szalagot (nehogy a befutószalagon
    kezdje meg a mérést!), és visszaállítja  a  lejátszófejet  merőlegesre
    (hiszen azt előbb esetleg elállítottuk!). A  kijelző  legalsó  sorában
    ekkor az Azimuth felirat jelenik meg. Most a szint állítás  következik
    ("Level", mondja a felirat), majd az előmágnesezést állítja be a magnó
    ("Bias").  Ezután  újra  állítja,   pontosítja   a   szintet   és   az
    előmágnesezést. Amikor az eredménnyel elégedett, kivilágítja a  Ready,
    azaz "Kész" feliratot, amely előbb még villogni kezd, amíg a  szalagot
    a gép visszatekercseli kiindulási  helyzetébe,  majd  pedig  állandóvá
    válik, ami egyszersmind azt is jelenti,  hogy  a  mérés  eredményét  a
    magnó  már  elraktározta  a  memóriájába.   A   gép   mind   a   három
    szalagfajtához meg tud jegyezni egy-egy  ideális  pozíciót,  s  ezeket
    akkor sem felejti el,  ha  kikapcsoljuk.  (Ilyenkor  egy  lítium  elem
    gondoskodik  feszültségről.  Az  elemet  csak  kb.  7  év  után   kell
    kicserélni.) Szalagmérés közben a gép a zajcsökkentőt  kikapcsolja,  a
    be-  és  kimenetelt  némítja,  majd  a  teszt  után  minden   funkciót
    visszaállít. Érdekessége még ennek az automatikus szalagkalibrációnak,
    hogy a mérést külön-külön mindkét csatornán elvégzi.  Más  magnók  ezt
    legfeljebb csak az egyik csatornán csinálják meg. Ha  teszt  közben  a
    készülék bármi zavart észlel, egyszerre jelenik meg  rajta  mind  a  4
    felirat. Ilyenkor a Reset gombbal töröljük az addigi eredményeket,  és
    újra indítjuk a kalibrációt.
        Még egy fontos kezelőszerv: a monitorkapcsoló, amely a bejövőjelet
    (Source) vagy a szalagról jövőjelet (Tape) adja a kimenetre.
        A készülék jobb oldalán egymás alatt 4 forgatógomb helyezkedik el.
    A legfelső kicsit nagyobb a többinél, ez a fő felvételi szintszabályzó
    (Master), ezzel keverhetjük le  a  jelet.  Alatta  a  bal  és  a  jobb
    csatorna  felvételi  szintszabályzója,  legalul   pedig   a   kimeneti
    szintszabályzó.
        Utoljára  még  négy  nyomógomb,  ezek  legalul  sorakoznak  egymás
    mellett. Az  első  a  Manual  Tape  Eq  feliratot  viseli;  ezt  akkor
    használjuk,    ha    ki    akarjuk    kapcsolni     az     automatikus
    szalagfajta-érzékelést,  és  magunk  akarjuk  beállítani  a  gépet   a
    különféle   szalagfajtákhoz,   a   már   említett    Manual    Tape/Eq
    Selectorokkal. Ilyenkor a gomb mellett egy piros LED  gyullad  ki.  Az
    Auto Fade  (automatikus  úsztatás)  gomb  automatikusan  lehalkítja  a
    felvételi jelet, ha a hátralevő idő 00.00-hoz közelít.  Még  ezzel  se
    legyen gondja a tulajdonosnak! A harmadik  gombbal  (Subsonic  Filter,
    azaz   szubszonikus   szűrő)   20Hz   alatt   megvághatjuk   a   magnó
    basszusátvitelét,  csökkentve  például   a   lemezjátszódübörgést.   A
    negyedik és egyben tényleg legutolsó gombbal (MPX  Filter)  a  sztereó
    rádióadások felvételekor lehet kiszűrni a  nemkívánatos  pilotjeleket.
    Talán nem is kell mondanunk, hogy  bármit  teszünk  is  mindezekkel  a
    gombokkal, a kijelző, hogy úgy mondjuk, minden lépésünket  figyelemmel
    kíséri.
        Vegyük mégegyszer szemügyre a kijelzőt. Már csak az eleganciája és
    áttekinthetősége  miatt  is  rászolgál  a  dicséretre,  arról  nem  is
    beszélve, hogy csatornánként 24-24 szintet különböztet meg!  (Bontása:
    -40, -30, -20, -10, -5, 0, +3, +5,  +7,  +10dB  feliratozva,  közöttük
    további   szintlépcsők.)   Itt   aztán   tényleg   nem   spóroltak   a
    kivezérlésjelzőn. A kezelési útmutatóban elmondják, hogy a vasoxid  és
    a krómdioxid szalagot  +5,  a  metált  +8dB-ig  szabad  vezérelni,  de
    hozzáteszik, hogy ez csak tájékoztató adat.
        A magnó hátoldalán aranyozott RCA csatlakozóhüvelyek: a vonal  be-
    és kimenet.  A  távvezérlő  csatlakozódugóját  (ha  nem  infravörössel
    dolgozunk) egy kerek, 8-pólusú  csatlakozóaljzat,  illetve  egy  3,5mm
    átmérőjű Jack hüvely fogadja. A vezetékes  távvezérlő  (típusa:  RM-5)
    nem  tartozéka  a  készüléknek,  külön  kell   megvásárolni,   de   az
    infravörösé bennefoglaltatik a magnó árában.
        Megérdemel egy pár jó szót a kezelési útmutató is. Alapos,  gondos
    füzetecske. Jótanácsai közül megemlítjük, hogy  célszerű  a  szalaggal
    érintkező   felületeket   10   óránként   tisztítani,    a    fejeket,
    hangtengelyeket pedig 50 óránként demagnetizálni.
        Kipróbálva a készüléket, az az érzésünk támadt, hogy ezt a  magnót
    valószínűleg vérbeli magnósok tervezték.  Mindent  beleterveztek,  ami
    szükséges - semmit, ami fölösleges. Nincs benne,  például,  zenekereső
    funkció, amely abból állna,  hogy  a  magnó  a  műsorközti  szüneteket
    érzékelve, a megkeresett szám elején  lejátszásra  kapcsol.  Ugyancsak
    nincs lehetőség arra,  hogy  gyorscsévélés  közben  belehallgassunk  a
    műsor csiripelésébe. Bezzeg az olcsóbb masinákon ez mind rajta van.
        Egyvalamit azért mégis hiányolunk: a Dolby HX-et (amelyről az Aiwa
    AD-F990  tesztjében  tettünk  említést).  Nem  ismerjük  a   Nakamichi
    konstruktőrök hitvallását - talán szándékosan tekintettek el  ettől  a
    műszaki megoldástól.


    ELEKTROMOS FELÉPÍTÉSE

    

        Megkaptuk a szervizkönyvet is, így hát elvben semmi  akadálya  nem
    volna, hogy a CR-7E felépítésének részleteit az érdeklődő  Olvasó  elé
    tárjuk - csakhogy ez a készülék irgalmatlanul bonyolult! Ezért  csupán
    fővonalakban ismertetjük. Az elektromos  részt  és  a  mechanikát  itt
    valójában  nem  lehetne  szétválasztani  (egységes  elektro-mechanikai
    rendszert  alkotnak),  de   a   könnyebbség   kedvéért   mégis   külön
    alfejezetekben szólunk róluk.
        Felvételkor  a  vonal  bemenetre  bocsátott  jel   közvetlenül   a
    csatornánkénti   szintszabályozó    potméterre,    majd    a    Master
    szintszabályzóra jut. Tranzisztoros erősítőfokozat  következik,  utána
    LC-szűrők alkotják a bekapcsolható  pilotszűrőket.  Ezután  fotoelemek
    iktatódnak a  jel  útjába:  a  felvétel  úsztatásakor  ezeket  változó
    fényerővel világítja meg egy LED,  változtatva  az  ellenállásukat,  s
    ezáltal  szabályozva  a  hangfrekvenciás  jel   intenzitását.   Némító
    tranzisztor után  a  Dolby  zajcsökkentő  van  soron  -  egy  alaposan
    megbonyolított, külön panelen elhelyezkedő áramkör. Ráadásul 4  azonos
    részt  tartalmaz  (kettőt  felvételhez,  kettőt  lejátszáshoz),   hogy
    monitorozni is lehessen vele. A Dolby B és C áramkör egy NE 652 típusú
    IC-re épül, de felhasználnak hozzá egy NJH 072DE  dual  IC-t,  melynek
    egyik része a Dolby IC előtt némi erősítést  és  impedancia-illesztést
    végez. Másik része  (5  tranzisztorral  megtámogatva)  a  zajcsökkentő
    ki-bekapcsolásában és a B-C üzemmódok váltogatásában vesz részt, és ők
    kapcsolják a szubszonikus szűrőt is.
        A zajcsökkentő kimenetről FET-es kapukon  keresztül  jut  a  vonal
    erősítőre vagy a felvenni kívánt, vagy már a szalagról jövő  jel.  Itt
    egy NJM 0820 típusú IC-t és még két tranzisztort találunk;  egyikük  a
    120/70µs időállandót váltja az  IC  negatív  visszacsatoló  ágában.  A
    vonal erősítő kimenete a  vonal  kimenet  szintszabályozó  potméterére
    kerül, onnét a kimenetre, illetve a fejhallgató erősítő bemenetére.  A
    fejhallgató   kimenetet   IC-s   erősítő   hajtja   meg,   ellenütemű,
    komplementer tranzisztorpáron keresztül. Ugyancsak a vonal  erősítőről
    kap  vezérlést  a  kivezérlésjelző  áramkör.  A  vezérlőjel  egy  IC-s
    fokozaton  keresztül,  majd  a  logikai  kapukon  át   újabb   erősítő
    közbeiktatásával jut a kivezérlésjelzőt meghajtó IC bemenetére.
        Mivel a display igen sok mindent kiír, ráadásul  csatornánként  24
    szegmenssel rendelkezik, értelemszerűen  viszonylag  bonyolult  holmi:
    összesen 96 kivezetése van. Egy LC7550 típusú IC vezérli,  de  besegít
    neki 3 darab, logikai kapukat tartalmazó IC és 20 tranzisztor.  Ez  az
    egész áramkör egy külön panelen helyezkedik el.
        A vonalerősítőről vezérlik a fejmeghajtó áramkört is - no  ez  nem
    ilyen egyszerű, a jelnek hosszú utat kell  megtennie  a  felvevőfejig.
    Maga a fejmeghajtó áramkör egy NJM 2043 típusú IC, de van  előtte  egy
    szilárdtest  kapcsoló  (TC9145P  típusú  IC),  itt   állítják   be   a
    szalagfajták szerinti alaperősítést  (némító  tranzisztorok  vannak  a
    kapcsoló előtt és után!), s előtte még a  teljes  rész  erősítését  is
    kézben  tartják  egy  LED-fotoellenállás  egységgel,  amely  két  IC-s
    erősítőfokozat között helyezkedik el.
        Erre a rendkívül komplikált megoldásra azért van szükség (s persze
    csatornánként  külön-külön!),  hogy  szalagteszteléskor  pontosan   be
    lehessen  állítani  a  szalag  érzékenységének  megfelelő  kivezérlési
    szintet. A szalag bemérésekor a magnó egy 400Hz-es  nagyszintű  jellel
    végzi a  szintbeállítást,  és  addig  bűvészkedik,  amíg  a  szalagról
    visszakapott jelszint el nem ér egy referenciaszintet.  A  szóbanforgó
    fotoellenállás  a   fejmeghajtó   fokozat   egyik   IC-jének   negatív
    visszacsatoló ágában helyezkedik el. A LED fényétől  függően  nő  vagy
    csökken az ellenállása - s azzal fordított arányban az  egész  fokozat
    erősítése. Ez az áramkör lényegében véve azt teszi,  hogy  kiegyenlíti
    az egyes szalagok érzékenysége közötti különbséget. Az  előmágnesezést
    15kHz-es beállítójellel ellenőrzi a magnó,  s  amikor  ez  a  jel  egy
    bizonyos  szintet  elér,  akkor  az   ehhez   tartozó   előmágnesezési
    áramnagyságot a "memóriájába vési".
        És most térjünk át a törlő- és előmágnesezési jelre. A  törlőfejet
    ellenütemű oszcillátor hajtja meg. Ennek nagyfrekvenciás jele (105kHz)
    vezérli  azokat  az  ellenütemű  erősítő   fokozatokat,   amelyek   az
    előmágnesező jelet állítják elő külön a bal és külön a  jobb  csatorna
    felvevőfeje számára. Erősítésüket szalagfajták szerint 3-3 tranzisztor
    és 1-1 IC végzi. És ne felejtsük el, hogy  a  gépnek  figyelembe  kell
    vennie a szalagteszt alkalmával megkeresett  előmágnesezési  optimumot
    is, de ez  utóbbit  egészen  másutt,  a  logikai  és  memóriaegységnél
    raktározza el.
        A  törlő-előmágnesező  résszel  közös  panelen  kapott  helyet   a
    tápegység. Jónéhány féle feszültséget állít elő:  ±12V-ot  hagyományos
    áteresztő tranzisztoros stabilizátorral,  2x3  tranzisztorral  és  egy
    IC-vel (jobbára  a  hangfrekvenciás  erősítőrészek  számára),  továbbá
    +5,6V-ot   egy   kéttranzisztoros,    +19V-ot    és    még    14,5V-ot
    egytranzisztoros stabilizátorokkal.
        A lejátszás üzemmódot könnyebb lesz  ismertetnünk.  A  lejátszófej
    zajszegény  FET-es  erősítőt  vezérel  (2SK170),  majd  IC-s   erősítő
    következik (NJM 072 DE), melynek kimenete  a  Dolby  áramkörre  kerül.
    Ennek   bemenetén,   mint   említettük,    IC-s    impedancia-illesztő
    erősítőfokozat található, itt állítják be a lejátszási  korrekciót.  A
    jel további útja ugyanaz, mint idefelé volt.
        Az idáig felsorolt áramkörök képezik a  hagyományosan  értelmezett
    magnó-elektronika döntő részét. Ezek azonban csupán  felét  teszik  ki
    annak, amit  a  kapcsolási  rajzon  látunk.  A  magnó  működését  igen
    bonyolult, több mikroprocesszorral vezérelt  logikai  és  funkcionális
    vezérlő rész irányítja. A kezelőszervek kapcsolóiról  jövő  utasítások
    nagyrészét egy TMP 4315BP típusú IC  dolgozza  fel,  tranzisztorok  és
    jónéhány  digitális  IC  közreműködésével.  Innét  kapnak   vezérlést,
    jelfeldolgozás után, a különféle némító áramkörök, és innen fut  ki  a
    vezérlőjel a mechanikában működő elektromágneshez és motorokhoz  (lásd
    majd később). Egy másik mikroprocesszor (TMP 4740N) arra ügyel, hogy a
    különféle funkciók megfelelő sorrendben "lépjenek be". Közvetett  úton
    ide   futnak   be   a   jelek   a   csévélőorsók   forgását   érzékelő
    fotodetektorokról is. Kimenetei egy  LC7800  típusú  IC-t  vezérelnek,
    amely   az   elektronika   funkcióit   "rendezi",   és    egy    újabb
    mikroprocesszort vezérel. A rajz alapján ez utóbbi, egy LC6510C  lehet
    a készülék lelke. A monitorozással járó átkapcsolások, a  zajcsökkentő
    ki-bekapcsolása, a szalagteszteléssel kapcsolatos jelek előállítása, a
    szalagfajták szerinti korrekció és előmágnesezés beállítása, az azimut
    beállítását  végző  áramkör  vezérlése  (s  eközben   minden   funkció
    készenlétbe helyezése) - ez mind-mind ennek az áramkörnek a  feladata!
    Persze, jónéhány kisegítő rész járul még hozzá, így aztán meglehetősen
    bonyolult elektronika kerekedett ki belőle.
        Az ebben az  áramkörben  előállított  órajellel  vezérlik  azt  az
    analóg/ digitális  átalakítót,  amely  a  két  csatorna  szintjére  és
    előmágnesezésére  vonatkozó  adatokat  digitális  alakra  hozza,  hogy
    azokat memorizálni lehessen.


    MECHANIKA

        Mint bevezetőben elmondtuk, ebben  a  magnóban  összesen  4  motor
    található. A  legfontosabb  köztük  a  hangtengely  meghajtását  végző
    direkthajtású motor. A lendtömeg tömzsi, 35mm  átmérőjű  és  kb.  45mm
    hosszúságú, vasból készült, és a tengelye  egyben  hangtengely  is.  A
    lendkerék mögött helyezkedik  el  egy  kisméretű  nyomtatott  áramköri
    panel, melyen két meghajtó-tekercset, 2 IC-t és 2 HAL-elemet találunk.
    Lapos gumiszíjjal hajtják meg a másik, az előzőnél  lényegesen  kisebb
    tömegű lendkereket, amelynek tengelye a második hangtengely  (így  áll
    össze a "dual capstan").

   

        A  csévélőmotor  kis  méretű  egyenáramú  típus,  vezérléséről   9
    tranzisztor gondoskodik.
        A lejátszófej résmerőlegességét újabb,  piciny  motor  állítja.  A
    mechanika belsejében  van  elrejtve,  s  precíz  fogaskerék-áttétellel
    mozgatja a lejátszófejet.  Ezt  is  elég  komplikált  módon  vezérlik,
    néhány IC és tranzisztor segítségével.
        A komplett fejegység külön  törlőfejet,  egészen  karcsú,  kicsiny
    felvevőfejet és egy lejátszófejet tartalmaz. Ha megnyomjuk a  felvétel
    gombot, a fejegység felemelkedik a szalaghoz (de az még nem indul  el,
    csak akkor, ha a lejátszás gombot is megnyomjuk). Ez tulajdonképpen  a
    felvételi készenléti állapot, késedelem nélkül  indíthatjuk  belőle  a
    felvételt. Hogy ez ennyire finoman  és  gördülékenyen  megy,  azt  egy
    újabb  motornak  köszönhetjük,  ez  mozgatja  a  fejegységet,   szinte
    hangtalanul!   (Más   cégeknek   még   az   igényesebb    magnói    is
    elektromágnessel, hangos csattanással rántják fel a  fejszerelvényt  a
    fejekhez. A Pioneer CT-F1250-en ez már kifejezetten  zavaró  volt;  az
    Aiwa AD-F990 már kíméletesebben adta elő, de azért  azon  is  jól  meg
    lehetett  hallani  a  csattanást.)  A  Nakamichin  a  meghajtó   motor
    tengelyére néhány excentrikus  tárcsát  erősítettek,  ezek  elektromos
    kontaktusokat nyitnak-zárnak, hogy tudassák mindenkori  helyzetüket  a
    vezérlőrésszel.  Ennek  a  motornak  a  vezérléséről   7   tranzisztor
    gondoskodik.
        Futólag említettük, hogy  a  két  csévélőorsónál  fotodetektorokat
    helyeztek el. Ezek impulzusai erősítés után az  egyik  vezérlőegységre
    kerülnek,  s  ott  történik  a  számlálás,  az  idő  szerinti  vagy  a
    hagyományos  értelemben  vett  szalaghossz-mérés.  Innét   kap   aztán
    parancsot az  az  áramkör,  amely  felvételkor  lekeveri  a  műsort  a
    szalagvégen (azaz a  számláló  00.00  állásában).  Ebből  is  látható,
    mennyire nehéz különválasztani itt az elektronikát és a mechanikát.  A
    kettő ezernyi szállal kötődik egymáshoz.
        A mechanika egyébként várakozásunkon felül egyszerű, a méretei  is
    kicsinyek. De strapabírónak látszik.
        Megfelel viszont várakozásainknak az  a  rend,  amely  a  készülék
    belsejében  uralkodik.  A  mechanika  mögött  a   tápegységet   és   a
    törlő-előmágnesező áramköröket tartalmazó  NYÁK  lap  helyezkedik  el.
    Távolabb 3, egymás fölött emeletesen  felépített  nagy  méretű  panelt
    találunk. A legnagyobbik a vezérlő részt tartalmazza.  Néhány  csavart
    eltávolítva,  ezt  a  panelt  kihajlíthatjuk,  és   hozzáférhetünk   a
    középsőhöz (Dolby áramkörök), illetve  a  legalsóhoz  (hangfrekvenciás
    részek). Ha nem is túl könnyen, de mindent el lehet érni.  A  szerelés
    hagyományos,  kivéve  a   direkthajtás   elektronikáját.   Ez   "csip"
    alkatrészekből épül fel, úgynevezett felületszerelt  technológiával  -
    amelyet egyre gyakrabban viszontlátunk a videómagnókban és egyéb  nagy
    bonyolultságú készülékekben.
        A paneleket (14 darab  van  belőlük)  viszonylag  sok  kábel  köti
    össze, de ezek is rendezetten futnak.
        Pár szót még a készülék  házáról.  Erős  fémlemezből  készült,  és
    merevítők futnak benne keresztben (mellesleg ezek tartják a  3  egymás
    fölött elhelyezett NYÁK-ot).


    MÉRÉSEINKHEZ

        A szalagsebesség pontosan annyival tér el a névlegestől, mint  ezt
    a gyár állítja. Az egyenfutás, a magnók e legeslegfontosabb paramétere
    fenomenális, soha még kazettás magnót nem  mértünk,  amelynek  ennyire
    alacsony  lett  volna  a  nyávogása  -  ebből  a  szempontból  még   a
    csúcskategóriájú orsós magnók sem jobbak (sőt!). De azért vegyük  csak
    szemügyre a specifikációt. Tanulságos lesz.
        A gyár ±0,048%-ot  ad  meg,  súlyozott  csúcsértéknek  -  ha  csak
    lejátszáskor mérjük. Ehhez egy gyakorlatilag "nyávogásmentes" kazettát
    kellene lejátszanunk, ilyen azonban nem létezik, a gyári  mérőkazetták
    ±0,06%  nyávogást  specifikálnak.  Azonkívül:  az  emberfia  nem  csak
    lejátszani,  de  felvenni  is  akar,  a  gyakorlatot  tehát   csak   a
    felvétel/lejátszáskor mért nyávogással modellezhetjük, azt  viszont  a
    Nakamichi nem adja meg. Tapasztalatunk  szerint  felvétel/lejátszáskor
    úgy másfélszer nagyobb a nyávogás, mint csak lejátszáskor. A Nakamichi
    által specifikált adat tehát a mi gyakorlatunkban kb. ±0,07%-nak felel
    meg,  szűrővel  mérve...  Másrészt  viszont  a  Nakamichin  lineárisan
    tudtunk ±0,12-14%-ot mérni, annyit, amennyi más magnón  csak  szűrővel
    jön ki. Szóval, le a kalappal a CR-7E tervezői előtt.
        Az átcsévélési idő közepes. Becsületére válik a készüléknek, ahogy
    Memory Stop  üzemmódban  gyorscsévéléskor  leáll  a  szalag  végén.  A
    számláló egy picit túlfut, majd finoman visszaáll a 00.00 pozícióba.
        A bemenő feszültség/impedancia megfelel  a  specifikációnak  és  a
    gyakorlatnak  is.  A   kimenő   feszültségekkel/impedanciákkal   sincs
    gondunk. A táblázatunkban megadott értékek a  kimeneti  szintszabályzó
    max.  állására  vonatkoznak  (de  akár  vissza  is  szabályozhatjuk  a
    potmétert).
        A lejátszási frekvencia-jelleggörbéktől nem vagyunk  elragadtatva.
    Magas frekvenciákon vasoxid és krómoxid szalaggal  egyaránt  kiemelést
    mértünk, 16kHz-en 2,4-3,3dB-t, s ez  18kHz-en  3,8-5dB-re  növekedett.
    Egyszerűen  nem  értjük,  miért  így  állították   be   a   lejátszási
    korrekciót!
        A teljes frekvenciajelleggörbét minden  esetben  úgy  vettük  fel,
    hogy előtte elvégeztük  a  szalagtesztelést.  A  jelleggörbék  vasoxid
    szalaggal szinte ideálisak, 20Hz  és  20kHz  között  mindkét  csatorna
    ±1dB-n belül van - nem  akármilyen  teljesítmény!  Külön  felhívjuk  a
    figyelmet az alacsonyfrekvenciás átvitelre:  teljesen  sima,  sehol  a
    megszokott hepehupák. A Dolby B-vel  kapott  jelleggörbe  is  szép,  a
    legtöbb magnó zajcsökkentő nélkül sem produkál ilyet.  Dolby  C-n  már
    határozottan érződik az alacsony frekvenciás szintesés;  úgy  látszik,
    csodák azért még nincsenek.
        Krómdioxid (TDK SA-X) szalaggal már gyengébb eredményt kaptunk,  a
    középmagas tartományban egy kb. 1dB-s "gödör", majd 12kHz  felett  egy
    2dB-s kiemelés. Ezen az állapoton tovább ront a Dolby B és pláne a  C.
    Nem vagyunk elragadtatva!
        Metál szalaggal újra magára talál a magnó,  bár  kiemelés  itt  is
    látható, de viszonylag enyhébb. A zajcsökkentő aztán ismét megteszi  a
    magáét.
        A  CR-7E  kezelési  útmutatójában   mindhárom   szalagkategóriában
    ajánlanak bizonyos típusokat, krómdioxidnak például javasolják  a  TDK
    SA-X-et és a Nakamichi saját (?) SX-C90-es típusát. Ezt a szalagot épp
    az előző számban teszteltük, még  mindig  a  fiókunkban  volt,  minden
    további nélkül kipróbálhattuk. Megjegyezzük,  hogy  a  kazettatesztben
    nem voltunk elragadtatva ettől a szalagtól, de kíváncsiak voltunk  rá,
    mit produkál együtt a két Nakamichi. A 8. diagram alapján úgy  látjuk,
    hogy a magnót tényleg erre a szalagtípusra  "húzták  be",  mert  olyan
    jelleggörbét produkált, mint ha léniával húzták  volna,  a  másik  két
    szalag távolról sem adott ilyen jó eredményt.
        És ha már felborítottuk a sorrendet, nézzük meg a 9. diagramot is:
    a  krómszalaggal  felvett  görbét,  amely  a  2Hz-2kHz-es   tartományt
    ábrázolja - a 20Hz-en induló diagramokon nem lehetne  meghatározni  az
    alsó határfrekvenciát. Láthatjuk, hogy  az  átvitel  12Hz-ig  teljesen
    lineáris,  alatta  pedig   szinte   egycsapásra   megszűnik   a   jel.
    Oszcilloszkópon nézve a jelet, 12Hz alatt egy  torz,  felismerhetetlen
    valami látszik, szinte értékelhetetlen. De  nehogy  valaki  félreértse
    ezt a megjegyzésünket: kész csoda, hogy egy magnó 12Hz-től működik!
        A nagy szinten felvett jelleggörbék megfelelnek  várakozásainknak.
    Azaz,  nem  egészen,  mert  krómdioxidról  0dB-n  valamivel  kedvezőbb
    átvitelt reméltünk. A vasoxid és a metál görbéjén semmi kivetni  valót
    nem találunk.
        A  7.  diagramon  a  szubszonikus  és   az   MPX   szűrő   hatását
    demonstráljuk.  A  mélyvágó  szűrő  határfrekvenciája  kb.   20Hz,   a
    pilotszűrő viszonylag hamar, 14kHz  fölött  lép  működésbe.  A  görbék
    ideálisak: lineárisak.
        Mielőtt  továbblépnénk,  egy   kis   érdekesség.   Magnónk   nincs
    felkészítve   vaskróm   (IEC   III)   szalag   fogadására,   erről   a
    szalagtípusról a kezelési  útmutatóban  sem  tesznek  említést.  Ennek
    ellenére,  egy  BASF  vaskróm-szalagon  is  kipróbáltuk  a   Nakamichi
    tudományát.  A  szalagtesztelés  elsőre  rendben  lefutott,  a   magnó
    kitűnően beállította a szintet és az előmágnesezést, a frekvenciagörbe
    kifogástalan volt. Ez azt jelenti, hogy a Nakamichi CR-7E igen  széles
    tartományban képes alkalmazkodni a különböző szalagokhoz.
        A  harmonikus  torzítások  megfelelőek,  0dB-n  lényegesen  alatta
    maradnak a specifikált értéknek.
        Elérkeztünk az  elektronika  kényes  jellemzőjéhez,  a  zajhoz.  A
    nyugalmi zajszint nagyon  tisztességes,  az  üzemi  zajok  is  rendben
    vannak. Korszerű szalagokkal, korszerű lejátszó-erősítőkkel ezt  lehet
    produkálni. Érdemes  fellapozni  az  Aiwa  AD-F990  tesztjét,  ott  is
    csaknem ugyanezt mértük - higgye el az Olvasó, nem puskáztunk.
        Az áthallási csillapítás kivételes, ilyet sem mértünk még kazettás
    magnón! Úgy hisszük, ez éppen a határán van annak, amit a hagyományos,
    analóg hangrögzítéssel el lehet érni  (tekintsünk  most  el  az  FM-en
    dolgozó hifi-videómagnóktól).  A  törlési  csillapítás  kitűnő  (ismét
    azonos az Aiwán mért adattal). A kivezérlésjelző, pontosabban a  magnó
    beállítása hibátlan.
        Összefoglalva: erényei csodálatosak, hibái alig akadnak és csaknem
    megbocsáthatóak. Nakamichi.

    
    
    


    Szeánsz

    

        Minden másolás torzítással jár, s ezek a torzítások általában  nem
    csupán eltérő nagyságúak, de eltérő jellegűek  is.  Amikor  tehát  azt
    mondjuk, hogy egyik magnó kevésbé torzít, mint a  másik,  akkor  ebből
    nem feltétlenül az következik, hogy az ő hangképe helyes, a másiké meg
    nem. Lehet, hogy az ő zenéje  csupán  kevésbé  tér  el  az  igazságtól
    északi irányban, mint amennyire a másik magnó tér el  attól  Dél  vagy
    Kelet felé.
        Mert hogy eltér, azt biztosra vehetjük. Akik  azt  állítják,  hogy
    náluk a  magnófelvételt  nem  lehet  megkülönböztetni  az  eredetitől,
    nagyon rossz bizonyítványt állítanak ki vagy az auditív  koncentrációs
    képességükről, vagy még inkább, az  egész  hifi-berendezésükről.  Hogy
    egyebet ne mondjunk: bárminemű kábelnek megvan a maga "sajáthangja", s
    pusztán az a körülmény, hogy a  magnóhoz  előbb  oda  kell  vezetni  a
    műsorjelet, aztán meg vissza kell vezetni az erősítőhöz, már önmagában
    is garantálja, hogy a szalagról ne egészen azt  halljuk  vissza,  amit
    szeretnénk.  Ehhez  járulnak  a  mágneses  hangrögzítés   jellegzetes,
    eredendő nyavalyái. Isten csodája,  hogy  a  magnók  mégis  olyan  jól
    tudnak szólni.
        Már amelyik.  Azok  a  magnók,  amelyeket  ma  hallgatunk,  minden
    kétséget kizáróan jól szólnak. A Nakamichi CR7E-t először egy régebbi,
    de igen  jó  minőségű  kazettás  géppel,  azzal  az  Aiwa  AD-F990-nel
    hasonlítjuk össze, melynek fényképét a Hifi  Magazin  22.  számában  a
    poszterre is kitettük; ennek a próbának  az  az  érdekessége,  hogy  a
    magyar "Best Buy" magnó, az AD-F220 ugyanannak a  készülékcsaládnak  a
    legkisebb tagja, amelyben az AD-F990 a szenior.  Másik  vonatkoztatási
    pontunk a címlapunkon látható ITT hifi-videómagnó lesz, amelyet néhány
    oldallal később a tesztrovatban is Bemutatunk.
        (Olvasóink közül nyilván többen is reklamálni fognak amiatt,  hogy
    orsós magnókat nem hívtunk meg a mai szeánszra. Igazuk  van,  de  hadd
    jegyezzük meg, hogy a nagy Aiwát annak idején egy  orsós  magnóval  is
    összehasonlítottuk, és azt találtuk, hogy  ha  vasoxidon  nem  is,  de
    krómon és metálon versenyben van a félcsíkos,  38cm/s  szalagsebességű
    Revox  G36-tal.  Előzőleg,  a  21.  lapszámban   pedig   a   Nordmende
    videómagnót még jobbnak is hoztuk ki a Revoxnál. Véleményünk szerint a
    profik változatlanul jobban teszik, ha  inkább  a  minden  tekintetben
    megbízhatóbb  orsós  géppel  dolgoznak.   De   ha   High   Fidelityben
    gondolkozunk, vagyis jobbára csak hanglemezek műsorát akarjuk szalagra
    átírni, akkor nincs értelme tovább berzenkedni a nívós kazettás magnók
    ellen.
        Tesztprogramnak az Ortofon és a Philips  demólemezt  választottuk,
    valamint a  Sheffield  direktvágott  lemezéről  Wagner  muzsikáját,  a
    Walkűrök lovaglását. Utóbbit már  nagyon  régen  vettük  elő,  s  most
    megint   megdöbbentett    bennünket    félelmetes    életszerűségével,
    dinamikájával, harsogó rezeseivel  és  vibráló,  bizsergő  vonósaival,
    úgyhogy a következő napokban folyamatosan műsoron tartottuk,  végig  a
    mostani szeánszsorozaton. A lejátszóberendezés ez  volt:  NAD  5120/MC
    10S/T-2000/Naim NAIT/Spendorok.


    1. Nakamichi CR-7E / Aiwa AD-F990

        Vakteszt volt, előbb magnófelvételt  készítettünk  és  közben  jól
    megfigyeltük a lemezhangot, majd pedig a két magnó hangját egyidejűleg
    játszottuk vissza a  Naim  NAIT  erősítőn,  úgy  hogy  két  nagyszintű
    bemenet között kapcsolgattunk, és senki sem tudta, melyik  magnó  szól
    "Aux"-on, melyik "Tape"-en. Mindent elkövettünk,  hogy  felvételkor  a
    kivezérlés mértéke,  lejátszáskor  a  hangerő  mindkét  magnón  azonos
    legyen.

        Vasoxid.  Ebben  a  "versenyszámban"  az Aiwa jobban szerepelt, az
    eredmény számszerűen kb. 2,5-1,5.
        Nakamichi CR-7E. Van különbség, de nehezen tudom  megfogni.  Ez  a
    hangkép kopogósabb, szárazabb. Világosabb. Az énekesnő  kissé  előrébb
    lépett. Élénkebb. A rezesek kicsit jobban  elkülönülnek,  a  hegedűket
    jobban tudom követni, de a basszusát nem érzem meggyőzőnek.
        Néhol kisebb, másutt magasabb a zaja. Csengőbb,  elevenebb,  de  a
    magastartománya nem elég finom.  A  magnófelvételek  általában  mindig
    imbolyognak, bizonytalankodnak - ez a magnó csak nagyon kevéssé teszi,
    de a másik meg egyáltalán nem.
        Ez is elmarad a lemezhangtól, de élettelibb.
        Elég nehezen tudok választani, zavar, hogy mindkettő erősen  eltér
    a lemezhangtól. Ez a hangkép keményebb, zajosabb,  a  fúvósai  egészen
    élesek.
        Aiwa AD-F990. Teltebb, erősebb basszusa van. Talán  hallgathatóbb.
    Wagneren nem indul meg igazán, de nem rossz, a hangkép végig koherens,
    emlékeztet a lemezhangra.
        Picit tisztább, határozottabb.  A  kontúrjai  nem  eléggé  élesek.
    Wagneren finom, a zaja egyenletes, zene közben  meg  lehet  feledkezni
    róla. Nagyon jó mélyek. Kicsit érdes, de ez a jobb.
        Nem   vagyok   megelégedve   vele.   Összenyomja   a    dinamikát,
    érdektelenebb, a magashangja lényegesen kevesebb (cintányér  stb.),  s
    bár a másik is elmarad a lemezhangtól, ez a gép fátyolosabban szól.
        Ez  is  elmarad  a  lemeztől,  de  jobban  tetszik.  Dinamikusabb,
    kevesebb zaj, több mély. Levegősebb, tágasabb, stabilabb, nyugodtabb.

        Krómdioxid.  Fordult  a  kocka,  ezen  a szalagtípuson a Nakamichi
    nyert, mégpedig fölényesen (kb. 3,5-0,5 arányban).
        Nakamichi CR-7E. Krómmal minden sokkal  jobb!  Mind  a  két  magnó
    jobb, mint vasoxidon bármelyik! És  mégis,  most  nagy  a  differencia
    közöttük. Ez a  hangkép  teresebb,  jobban  szétteríti  a  szólamokat,
    sztereóbb, definiáltabb, szebbek a magasai. Közelebb a lemezhanghoz. A
    mélyeket néha keveslem, pedig valószínűleg  mélyebbre  mennek.  Tosca:
    jobb arányok, szélesebb színpad, kivehetőbb szólamok, és még  puhábbak
    is! Wagneren kisebb a különbség, ez a hangkép magasabb fekvésű,  de  a
    basszusa is szabadabban lélegzik. Definiáltabb, rendezettebb.
        Nehéz dönteni, mind a kettő nagyon jó, a zaj már-már a lemezzajjal
    vethető  össze.  Az  énekhangon  itt  némi  bizonytalanság,  egy   kis
    magaskiemelés. Mégis erre szavazok, nekem tetszik ez a magas színezet.
        Mindkettő jól szól, de ennek jobb a balansza, a magastartománya, a
    levegője. Nem magaskiemelés, hanem egyszerűen csak tovább megy, tovább
    cseng.
        Nekem éppenséggel hiányzik a magasa. Kellemesebb, dögösebb mélyek.
        Aiwa AD-F990. Ez is jobban  szól,  mint  az  előbb,  de  monósabb.
    Mélytónusú, a  mélyei  dominálnak,  néha  nagyokat  ütnek.  A  magasak
    helyenként kaparnak. Mindent  összevéve  kellemes,  de  szűk  a  tere,
    összecsukódik.  Tosca:  a  színpad  bezáródik,  a   szólamok   középen
    tömörödnek! Zsíros, öblös hangzás, több  torzítás.  Mélytónusú,  de  a
    basszusa valójában nem megy mélyebbre.
        Előbb  élénkebbnek  hat,  majd:  összébb  húzódik.  Lineárisabbnak
    érzem, de nem mindig.  A  műsortól  függ,  melyik  tetszik  jobban.  A
    mélyenergiákat keveslem.
        Picit  a  mélyeket  hangsúlyozza,  ezt  túlzottnak   érzem.   Némi
    fátyolosság.
        Egyenletesebb. Megfoghatóbb, stabilabb mélyek. Levegősebb, még azt
    is mondhatnám, hogy közelebb a lemezhanghoz, és mégis kevésbé tetszik,
    van valami hibája, de nem tudom, mi. Nem  a  szívem  szerint  való.  A
    Sheffield lemezen eltévesztem őket, sok minden megfordul. Most  mintha
    inkább itt volna magashiány.

        Metál.  A két magnó a bolondját járatta velünk, most megint inkább
    az  Aiwára  szavaztunk.  A  hangminőség,  mindazonáltal,  mintha kissé
    visszaesett volna az előbbi menet óta.
        Nakamichi CR-7E. Változatlanul igen jók, de a króm még jobb  volt.
    Kezdetben nem tudok különbséget tenni, aztán: ezt enyhén  sötétebbnek,
    monósabbnak,  szűkebb  sávúnak  érzem.  Valamivel   durvább.   Operán,
    nagyzenekaron rengeteget tévesztek, ítéletem inkább csak statisztikai.
        A krómszalag jobb volt. Ez a hangkép mattabb, de a  mélyei  jobban
    tetszenek.
        A króm jobb volt. Forszírozott mélyek, a magas pengetés nem  szép,
    a legteteje hiányzik. A női hang kissé eltorzul a lemezhanghoz képest.
    Némi torzítás.
        Nekem  inkább  ez  tetszik  jobban.  Időnként  tisztább,  lágyabb,
    mélyebb, a Toscán különösen jók  a  mélyei.  Nyíltabb.  A  fúvósai  is
    szebbek. A metál most is romlott a krómhoz képest, de nem annyit, mint
    máskor, amikor olcsó magnókat hallgatunk.
        Aiwa AD-F990. Nagyon  közel  vannak  egymáshoz,  de  mintha  ennek
    tágabb volna a színpada. Talán rendezettebb.
        Zajosabb, de jobbak a magasai. Tisztább,  megfoghatóbb.  Csengőbb,
    de kevesebb a mélye. Enyhén erre szavazok.
        Több levegő, a gitárpengetés sokkal jobb,  a  balansz  úgyszintén,
    feltehetően a tere is szélesebb, de nagy  kivezérlésen  torzítások.  A
    hegedű-glisszandók sokkal szebbek.
        A   High-End   készülékek   képességeit   mindig   nagyon    nehéz
    demonstrálni, ez, hogy úgy mondjuk, külön üzletág: csak  azok  űzhetik
    igazán eredményesen, akik érdekeltek is benne. Mi, egyszerű  halandók,
    akik hétköznapi eszközeinkkel és gondolkodásunkkal nem tudunk a dolgok
    legmélyére  hatolni,  semmiképpen  sem  érezzük  méltányosnak  azt   a
    szakadékot, amely az Aiwák és a Nakamichik  ára  között  tátong  -  de
    megértjük, hogy  a  Rollce-Royce-oknak  és  Lamborghiniknak  másképpen
    készül a költségvetésük, mint a Fiatoknak vagy Opeleknek. Megmaradva a
    járműipari hasonlatnál, idézhetjük azt a  jólismert  mondást,  hogy  a
    Trabanttal is el lehet jutni ugyanoda, ahová  a  luxuskocsikkal  -  de
    persze mi is tudjuk, hogy ez durva leegyszerűsítése a dolgoknak.
        Mégis,  ha   eltekintünk   a   Nakamichi   fölényesen   korszerűbb
    technológiájától, és csak a  hangminőségére  koncentrálunk,  azt  kell
    mondanunk,  hogy  ezt  a  hangminőséget  csak  krómkazettával   tudjuk
    igazolni. Sőt, a másik két  kazettatípuson  még  inkább  az  olcsóbbik
    magnóval rokonszenveztünk. Tény azonban,  hogy  ha  mindkét  gépből  a
    maximumot  akarjuk  kihozni,  akkor  a  Nakamichit  is,  az  Aiwát  is
    kötelezően krómoxiddal kell  járatnunk,  márpedig  akkor  nem  lesznek
    kétségeink aziránt, hogy melyik a jobbik magnó. A 6-féle hangkép közül
    (két  magnó  háromféle  szalaggal)  mindenképpen  a  Nakamichi   CR-7E
    krómdioxidról szóló zenéjét választanánk.
        Innen kezdve meg is maradtunk ennél a kombinációnál.


    2. Nakamichi CR-7E Dolby zajcsökkentővel

        A zajcsökkentő hatását tehát  csak  krómkazettával  próbáltuk  ki.
    Felvételt  készítettünk  zajcsökkentő  nélkül,  majd  zajcsökkentőkkel
    (Wagner: A Walkűrök lovaglása,  Händel:  Messiás),  eközben  megint  a
    lemezhangot  hallgattuk,  majd  sorban  visszajátszottuk  a  felvételt
    "csupaszon", illetve Dolby-B-vel és C-vel.  Jegyzeteinkben  az  utóbbi
    kettőre összpontosítunk.

        Dolby-B. Feldúsul. Mesterségesen felmelegszik. Zavaró bummogás,  a
    tranziensek elkenődnek, a felső regiszter "leül". Jól érezhető lépés a
    "mezei" kazettás magnók irányába. Nem olyan jó  hallgatni.  Nem  is  a
    hangképben: a közérzetemben állt be nagy változás.
        Mattabb. Vesztett a kicsengéséből. A zaj  tökéletesen  kipusztult,
    már a lemezzaj dominál, de a magastartomány érdektelen.
        Kicsit veszít a dinamikájából.  A  női  hang  háttérbe  szorul.  A
    balanszát nem érzem, hogy megváltozott volna.
        Jól  érezhető  magashangesés,  a  balansz   felborul,   a   mélyek
    feldúsulnak.

        Dolby-C. Az előbbihez képest már nem is romlott olyan  sokat.  Még
    érdektelenebb - de a balansza talán még jobb is, mint Dolby-B-vel. Még
    mindig elfogadható hangkép, de durvább, közönségesebb.
        A zaj már az előbb eltűnt, itt  már  nem  volt  mit  kipusztítani.
    Némileg tovább romlott, de nem is olyan rossz.
        Egyre inkább a mélyek dominálnak. A legteteje elsikkad, szegényes,
    de még mindig hallgatható.
        A hang érdektelenebb,  a  hibák  növekednek,  de  még  mindig  nem
    durvák.
        Kétségtelen, hogy a Nakamichi Dolbyja kevésbé  ártalmas,  mint  az
    összes eddigi kazettás magnó zajcsökkentője -  de  ha  a  végeredményt
    nézzük: minek ehhez Nakamichi?


    3. Nakamichi CR-7E ITT/Nokia VR 3998

        Végezetül (egy nagyon-nagyon elhúzódó szeánsz végén) az ITT/ Nokia
    hifi-videómagnóval  hasonlítottuk  össze   a   japán   csodagépet.   A
    Sheffield-Wagnert használtuk, valamint a Proprius-Messiást. Előre kell
    bocsátanunk, hogy mindkét magnó  iszonyúan  jól  szólt,  élvezet  volt
    hallgatni őket.

        Nakamichi CR-7E. Jól meg lehet különböztetni őket, egy  pillanatra
    sem voltak kételyeim, hogy melyik hangképet szeressem. Ez fedettebb, a
    magasai mattabbak, az egész egy picit összefolyik, jobban érezni, hogy
    magnófelvétel. Némi torzítás. Mind a két gép  toronymagasan  a  normál
    magnók fölé emelkedik, mindazonáltal itt is érzek egy kis elektronikus
    függönyt - semmi baj nincs, csak a zene érdekességéből veszett el  egy
    kicsi. A kórus egy picit présel, a tranziensek enyhén elkenődnek.
        Nincs komoly baj, a két hangkép közel egyforma, de ez  mattabb.  A
    dinamikája időnként összenyomódik,  mintha  nem  tudna  egy  léc  fölé
    emelkedni. A kóruson viszont ez tetszik jobban.
        Magashiány, de jobb  balansz.  Erre  szavazok.  Kissé  kétoldalas.
    Visszafogottabb, egyenletes, de tompább.  Kevésbé  jó  magasak.  Kissé
    komor.
        ITT/Nokia VR 3998. Élénkebb, gyorsabb tranziensek, lelkesebb zene.
    Magasabb  tónusú.  A  rezesei  mégis  lágyabbak.   Közelebb   esik   a
    lemezhanghoz. Jobb hallgatni. Hangszerszerűbb. A kórus szép tiszta,  a
    Proprius-Händel Messiása magnóról még soha nem szólt így!
        Finom, lendületes, csillogó. Enyhén, de erre szavazok.
        Erős mélyhiány, felfelé húz, de a magasai szebbek.
        Nyílt, levegős,  jobb  fúvósok.  Könnyedebbnek,  lendületesebbnek,
    teresebbnek érzem.

        A szavatati arány 3-1 az ITT/Nokia javára, tehát mi ezt  a  magnót
    ítéltük jobbnak. Vitatkoztunk  rajta,  melyikük  hangzási  balansza  a
    helyes: az ITT/Nokiáé-e (ha így igaz, akkor a kazettás  deck  hangképe
    magasat veszít, a mélye pedig feldúsul),  avagy  inkább  a  Nakamichié
    (ebben az esetben a másiknak a hangja mélyszegény és magasba húz).  Az
    Olvasó erre talán maga is válaszolni tud, ha  elolvassa  a  Bemutatjuk
    rovatban az ITT  gép  szeánszát,  ahol  is  az  "outputot"  csakis  az
    "inputtal": a VR 3998 hangját a lemezhanggal hasonlítjuk össze.
        Kétségtelen, hogy  a  Nakamichi  CR-7E  a  maximumot  hozza  ki  a
    hagyományos technológiából. Kérdés azonban, hogy vajon nem járt-e  már
    el az idő e fölött a technológia fölött. Lehet, hogy tévedtünk,  és  a
    Nakamichi mégsem gyöngébb a VR 3998-nál. Az utóbbi azonban feleannyiba
    kerül - és (csak úgy mellékesen!) még egy képmagnó is van  benne.  Nem
    is akármilyen.