Kígyó a tepsiben



    - Műsoros kazetták gyártása Dorogon

    

        Csináltunk    már    képriportot    a    hanglemezgyártásról,    a
    rádiósműsorkészítésről,  legutóbb  a  CD-gyártásról  is  -  a  műsoros
    kazettáról azonban  eddig  valahogy  megfeledkeztünk,  pedig  jelenleg
    világszerte ez a legnépszerűbb műsorforrás. Az  utóbbi  négy-öt  évben
    több fogyott belőle, mint a  hanglemezből.  A  Hungaroton  tavaly  4,6
    millió darabot gyártott, s bár az idén némiképp  csökkent  a  kereslet
    (nőtt a konkurrencia!),a dorogi hanglemezgyárban arra számítanak, hogy
    1989-ben is legalább 4 millió kazettát fognak kibocsátani.
        De a műsoros kazetta már csak azért is megérdemel egy képriportot,
    mert a legtöbb  emberben  teljesen  hamis  kép  él  arról,  hogyan  is
    sokszorosítják a kazettákat. Lelki szemünk előtt egy hatalmas szekrény
    jelenik meg, egy monstre hifitorony, amelyben sok-sok  kazettás  magnó
    van elhelyezve, s azok közül az egyik lejátszik, a  többi  pedig  csak
    készíti a felvételeket, megállás nélkül. (Őszintén bevalljuk, hogy  mi
    magunk is valahogy így képzeltük a dolgot; gyaníthatólag az Olvasó sem
    képzelte  másképp.  Ha  mégis:  elismeréssel  adózunk  neki!)  Persze,
    tényleg   vannak   ilyen,    egyszerű    módon    dolgozó,    kisüzemi
    másolóberendezések, de  a  professzionális,  nagyüzemi  kazettamásolás
    teljesen másképp történik.
        Arról is bizonyára sokan  hallottak  harangozni,  hogy  a  műsoros
    kazettát  nem  "valós  időben",  normál  (4,75cm/s)  szalagsebességgel
    másolják, hanem felgyorsítva, a normál szalagsebesség  többszörösével,
    miáltal a fél-egy órás programot  pár  perc  alatt  lefuttatják,  s  a
    termelékenységet  így  a  sokszorosára  növelik.   Aki   próbált   már
    közönséges,  kétkazettás  magnón  "gyorsmásolni",  az  tudja,  hogy  a
    hangminőség már a kétszeres sebességű másolás nyomán is  8  napon  túl
    gyógyuló sérüléseket szenved (illusztrációért tessék  tesztrovatunkhoz
    lapozni!),  márpedig  a  nagyüzemi  másolást  nem   kétszerte,   hanem
    sokszorta  nagyobb  szalagsebességgel  végzik.  Hogyan  tudják   mégis
    megóvni a hangminőséget? Hát úgy,  hogy  a  nagyüzemi  másoláshoz  nem
    kazettás magnót használnak! A lejátszó-  és  a  felvevőgépek  egyaránt
    orsós stúdiómagnók csak kissé el  vannak  maszkírozva,  hogy  nehezebb
    legyen rájuk ismerni.
        Hogy a gyártási folyamatot már most tisztán lássuk magunk előtt: a
    mestergép egy végtelenített szalagot játszik folyamatosan, a másológép
    pedig egy nagy tekercs  magnószalagra  veszi  fel  egymásután  sokszor
    ugyanazt. A tekercset később szétvágják  és  kazettatestbe  töltik.  A
    teljes gyártási folyamat  tehát  3  fő  részre  tagolódik:  másolás  -
    betöltés -  öltöztetés  (az  utóbbi  pedig  ismét  háromra:  címkézés,
    tokozás,  csomagolás).   Igyekeztünk   minden   fontosabb   mozzanatot
    megörökíteni.  "Idegenvezetőnk"   Szalai   Ferenc   volt,   a   dorogi
    hanglemezgyár MEO-főnöke,  akitől  majd  a  műsoros  kazetták  műszaki
    paramétereit is meg fogjuk tudakolni.


    MESTERGÉP ÉS MESTERSZALAG

        Miután erről az iparágról mi még nem írtunk, sőt  mások  sem  igen
    írtak róla Magyarországon, most kell eldöntenünk, hogyan fordítsuk  az
    angol  szakkifejezéseket.   A   Mastert   nyugodtan   nevezhetjük   (a
    mesterszalag analógiájára) mestergépnek, azt a  masinát  pedig,  amely
    engedelmesen figyel a Mester szavára, s  amelynek  az  angolban  Slave
    (szolga) a neve, másoló- avagy szolgagépnek fogjuk hívni.
        A  műsoranyag  Budapestről,   a   Hungaroton   Rottenbiller  utcai
    stúdiójából  érkezik,  1/2  coll  szélességű  szalagon,  amely  19cm/s
    szalagsebességű  felvételt  hordoz.  A   kazettamásoló   üzemben   ezt
    mesterszalagnak nevezik, valójában  persze  ez  is  csak  másolat:  az
    eredeti, analóg vagy digitális  mesterszalagnak  egy  (mindig  analóg)
    kópiája,  amelyet  a  mestergépen  harminckétszeres  vagy  éppenséggel
    hatvannégyszeresen felgyorsítanak.
        Dorogon jelenleg két mestergép  dolgozik,  mindkettő  az  amerikai
    Cetec Gauss gyártmánya. Az  elsőt  még  valamikor  1976-ban  helyezték
    üzembe, ez 32-szeres szalagsebességgel működik. A  másodikat  1988-ban
    installálták, ez sokkal modernebb, és számos  egyéb  tudományán  kívül
    64-szeres sebességű játékra  is  képes.  (Egészen  új  technológia;  a
    dorogiak szám szerint hatodikak, akik ezt megvették.)  Képriportunkban
    mi  ezt  a  drágább,  körülbelül  50  ezer   dolláros   gépet   kaptuk
    lencsevégre.
        Az első, ami a laikus figyelmét azonnal  megragadja:  a  mestergép
    annyira  sebesen  (másodpercenként  6  vagy  12  méteres  sebességgel)
    továbbítja a szalagot, hogy szó sem lehet "tekercselésről", tehát  nem
    használhatnak semmiféle orsót. A magnó egy  széles,  hosszú  asztallal
    van egybeépítve,  az  asztal  teteje  tepsiszerűen  van  kiképezve  és
    üvegtetővel van leborítva. A tepsi és az üvegtető között bő 1/2 coll a
    hézag, tehát éppen nem szorul meg benne az élére  állított  szalag.  A
    magnószalag elfut a fejek előtt, végigszalad az asztal mentén, majd  a
    túloldalon visszafordul  és  beszalad  a  tepsibe,  ahol  jobbra-balra
    kígyózva-tekeregve, sűrű  hurkokat  képezve  igyekszik  visszafelé,  a
    magnófejek  irányába,  hiszen  nemsokára  újra  jelenése   lesz   ott.
    Voltaképpen az egész műsor, mint valami  minden  tiltakozása  ellenére
    vitrinbe  zárt  hüllő,  szünet  nélkül  ott  tekergőzik  a   tepsiben,
    eltekintve attól a néhány méteres szakasztól, amelynek éppen  kint,  a
    magnóban van dolga. Ha a műsorkígyó túlságosan hosszú, akkor  a  tepsi
    oldalfalait kétoldalt széjjelebb húzzák,  hogy  a  viharosan  hullámzó
    huroktenger elférjen odabenn.
        A  végtelenített  szalagon  futó  műsor  végén  a  mestergép   egy
    úgynevezett vágóhangot állít elő és küld  a  szolgagépnek,  ez  jelzi,
    hogy vége az egyik előadásnak, kezdődik a következő.  A  vágóhang  egy
    6-8Hz körüli  frekvenciájú  jel,  ez  önmagában  nem  hallható,  de  a
    magnószalagot telítésbe vezérli, a  másolaton  tehát  maradandó  jelet
    képez, amelynek majd később, a magnószalag kazettába  töltésekor  lesz
    jelentősége.
        A magnókazetták műsora négycsíkos: két  sáv  (az  "A"  szalagoldal
    sztereóban) előrefelé, a másik két sáv (a "B"  szalagoldal,  ugyancsak
    sztereóban) visszafelé fut. A mestergépet ez a legkevésbé sem izgatja,
    ő egyszerre játssza mind a négy csatornát. Az "A" szalagoldal  műsorát
    menetirányban adja  le,  a  "B"  szalagoldalét  meg  visszafelé  -  ha
    belehallgatnánk,   zagyvaságokat   hallanánk.   Minthogy   azonban   a
    másológépek is egyszerre írják fel a négy csatorna  műsorát,  a  végén
    minden maga-magától helyreáll, ugyanis  műszaki  szempontból  teljesen
    mindegy, milyen sorrendben érzékeli a  magnófej  a  szalagon  sorakozó
    felmágnesezett dipólusokat. A felvétel egyébként Dolby-B-vel  készült,
    így  kerül  a  mesterszalagra,  így  másolják  tovább,  így  kerül   a
    kazettákba is - a dorogiaknak ezzel semmi dolguk.
        Maga a mestergép robusztus stúdiómasina,  hasonlít  a  Studerekre,
    Ampexekre vagy akár a Mechanikai Laboratórium magnóira és a többire  -
    csak persze azok nincsenek összeházasítva egy  tepsifedelű  asztallal.
    (A stúdiómagnók szerkezetének tárgyalásába most nem merülhetünk  bele,
    erről a témáról a Hifi  Magazin  1981/2,  azaz  6.  lapszámában  talál
    bővebb információt az Olvasó.) A  magnófejek  felirata:  Saki,  Japán.
    Állítólag nagyon időtálló fejek, egy teljes évet is kibírnak, ami  nem
    csekélység,  hiszen  a  szalagkígyó   hatalmas   sebességgel   súrlódó
    vasoxid-pikkelyei borzasztóan igénybe veszik őket.  Egyébként  egyszer
    fel is lehet csiszolni a fejeket, és akkor  még  jóideig  használatban
    maradhatnak.  Még  egy  érdekesség;  a  szalagot  nem  a   hagyományos
    hangtengely/nyomógörgő továbbítja,  hanem  a  két  "capstan"  vákuumal
    magára szívja a szalagot, és ez adja azt a nyomóerőt,  amely  révén  a
    magnószalagot igen nagy sebességgel továbbíthatják.


    SZOLGASEREG

        Egy-egy  "mester"  szavát  több  "szolga"  figyeli.   Dorogon,   a
    Hanglemezgyárban  két  gyártósort  használnak,  a  másológépek   száma
    összesen 14 (két régebbi típus a dán Lyrec-től származik, a  többi  12
    mind amerikai gyártmány, közöttük négy régebbi, nyolc  új  típusú).  A
    Gauss szolgagépek úgy 20 ezer dollárba kerülnek, darabonként.  Szintén
    stúdiómagnók, csak valamivel bonyolultabbak. Már  említettük,  hogy  a
    felvétel dolbyzva jön, a Gaussokban nincs külön Dolby-B áramkör (Dolby
    HX viszont van).
        A szolgagépek hatalmas, 2450 méteres tekercsekben fogadják az  1/7
    coll (3,81mm) szélességű,  tehát  kazettába  szánt  szalagot,  amelyre
    30-35 felvételt készítenek egymás  után.  A  felvételeket  csak  az  a
    bizonyos vágóhang  választja  el  egymástól,  amelyet  a  mestergépről
    érkező, 6-8Hz-es jel idéz elő  (később  a  töltőgépeket  majd  ezek  a
    jelzések  figyelmeztetik,  hogy  "itt  kell  vágni").  A   szolgagépek
    gondosan "figyelik", hol tartanak a műsorban, és ha a szalagon már nem
    volna  elég  hely,  akkor  bele  sem  kezdenek  a  következő  menetbe:
    leállnak. Ami a szalag típusát  illeti,  Dorogon  főleg  BASF  LH18-at
    használnak, de  jó  tapasztalataik  vannak  az  AGFA  és  a  délkoreai
    Sunkyong   gyártmányaival   is-ott-jártunkkor   éppen   az   utóbbival
    dolgoztak.
        Mint a modern, civilizált masinák  általában,  a  Gauss  gépek  (a
    mester is, a szolgagépek is) azonnal kijelzik az üzem  közben  fellépő
    hibákat, például hogy vágóhangmaradványt érzékelnek, rossz helyen  lép
    be a vágóhang, hiányzik az indítási parancs, túl magas a  hőmérséklet,
    kiesett a tápfeszültség, nem feszül a szalag, nincsenek szinkronban  a
    "capstan"-ok   (a    stúdiómagnók    természetesen    mindig    kettős
    meghajtórendszerrel dolgoznak!), nincs előmágnesezés stb. stb.
        A mestergépen be lehet állítani bizonyos alapprogramokat, mindegy,
    hogy  milyeneket-  de  maximálisan  csak  hármat.  Ezek   között   egy
    kapcsolóval lehet választani, s ilyenkor a  szolgagépek  automatikusan
    ráállnak a Mester pozíciójára, nem kell őket állítgatni-méricskélni. A
    dorogiak a következő három alap-programot választották: vasoxid szalag
    64-szeres,  vasoxid   szalag   32-szeres   és   krómdioxid   32-szeres
    szalagsebességre. Hogy miért éppen így programozták a rendszert,  arra
    később még visszatérünk. A munkát általában úgy szervezik meg, hogy  a
    kisebb szériákat a régi vonalon futtatják, a kisebbik  sebességgel,  6
    szolgagépen, a nagy  sorozatokat  az  új  "Masteren",  kétszer  akkora
    tempóban, 8 szolgagépen. A gépek egyébként kompatibilisek, tehát ha  a
    műsort az új masináról adják le, de csak a kisebbik szalagsebességgel,
    akkor rákapcsolhatják az összes másológépet.
        Van   a   másolószobában   egy   kerekeken    gördülő,    komplett
    mérőberendezés, valamint egy speciális,  1/7  collos  szalagot  játszó
    Studer A80-as stúdiómagnó. A dorogi kazettaüzemben  a  munkahét  azzal
    kezdődik, hogy a mestergépre mérőszalagot tesznek, minden  szolgagépen
    másolatot készítenek,  ezeket  a  másolatokat  a  Studerre  teszik,  s
    körültekintő mérésnek vetik alá. Rutinszerűen  tehát  még  az  "orsós"
    szalagot mérik, nem a kész  kazettát.  (más  kérdés,  hogy  amikor  új
    mesterszalag   érkezik,   az   első   másolatot   kazettába    töltik,
    végighallatják, majd archiválják, a mesterszalaggal együtt hogy később
    az esetleges hibák eredetét meg lehessen állapítani.) Később a gyártás
    folyamán  az  ellenőrzés  már  jórészt  csak  azt  célozza,   hogy   a
    hangminőség ne változzék, továbbá, hogy minden a helyére kerüljön,  ne
    cserélődjön fel a bal csatorna a jobb csatornával, az "A" műsoroldal a
    "B"-vel.


    VÉGSZÓRA VÁRVA

        A szomszéd szobában a töltőgépek sorakoznak, ezekből is  van  vagy
    tíz  darab.  Az  olasz  Tapematic  2002  típusúak  a  modernebbek,   a
    részletfotókat  ezekről  készítettük.   A   Tapematic   kétorsós,   de
    lényegében ugyanazon az elven működik, mint a többi, egyorsós  masina.
    A nagy  szalagtekercs,  amely  a  másolószobából  érkezik,  úgy  30-35
    felvételt tartalmaz, s mint tudjuk, ezeket  a  vágóhang  választja  el
    egymástól. A töltőgép szét fogja vágni őket, s mindegyiket beragasztja
    egy-egy kazettába, a következőképpen.
        Az üres kazetta a C null (a továbbiakban: C-0)névre  hallgat.  Ezt
    mázsaszám vásárolják, specialista gyártóvállalatoktól,  legszívesebben
    a svájci ICM-től, de az  egyszer  már  említett  Sunkyong-gal  is  meg
    vannak  elégedve  (hazai   kazettatestet   ma   már   egyáltalán   nem
    használnak). A C-0 kazettában már benne van a befutószalag, elöl-hátul
    rögzítve a magokon. A töltőgép megragadja a kazettát,  félig  kiszívja
    belőle a  befutószalagot,  középen  elnyisszantja  (eközben  vákuummal
    tartja, nehogy elcsússzon), a két szalagvég közé egy  komplett  műsort
    tekercsel, mindkét oldalon  beragasztja  -  és  máris  kiveti  a  kész
    kazettát. Mindez igen gyors tempóban zajlik: felül bemegy a C-0,  alul
    kipotyog a műsoros kazetta. A gép a hibákat is érzékeli.  Valahányszor
    selejtet gyárt, kinyit egy  ajtót,  és  kiveti  a  rossz  kazettát.  A
    Tapematic  2002  még  azt  is  megteszi,   hogy   a   rossz   irányban
    beléhelyezett  kazettát  megfordítja.  Egyébként  pedig  minden  hibát
    feljegyez, kijelez, adminisztrál.
        A  szalagot  természetesen  nem  menetközben  szabdalják  fel.   A
    vágóhang figyelmeztető jelére a gépnek meg kell  állnia,  s  meg  kell
    várnia a "végszót", amikor is újra megindulhat. Rendkívül érdekes az a
    mozzanat, ahogy a töltőgép rááll a vágóhengerre. A szalag egy magnófej
    előtt kígyózik  el  (a  gép  bal  oldalán),  és  ez  a  fej  mindvégig
    figyelemmel kíséri a műsort. A vágóhang közelében lelassítja,  majd  a
    kellő pillanatban meg  is  állítja  a  szalagot.  Hogy  honnan  tudja,
    mikortól kezdve lassítson? Onnan, hogy amikor az új műsort  felteszik,
    a gép először lassabban, a 30m/s  töltési  sebesség  helyett  "csupán"
    7m/s-os tempóval  futja  a  szalagot,  s  közben  pontosan  megméri  a
    műsoridőt. Ezt  követően  már  egy  mikroprocesszor  jelzi  előre,  ha
    közeledik a vágóhang.


    ÖLTÖZŐSZOBA

        A szalaggal töltött kazetta teljesen csupasz, nincs rajta egy betű
    sem. Címkét kell ragasztani rá, tokba kell tenni, ki  kell  egészíteni
    azzal a kartonlappal, amely a kazettákon a lemezborítónak  felel  meg,
    tehát amelyre a műsort és a márkanevet nyomtatják, s végül az  egészet
    be is kell csomagolni, tízenként. A nyugatnémet Heino Ilseman  gépsora
    mindezt  olyan  gyorsan  végzi,  hogy  egy-egy  kazettára  csupán  2,4
    másodpercet veszteget el!
        A  címke  persze  megintcsak  speciális  gyártmány  (mellesleg:  a
    hanglemezek címkéjét  sem  az  ÁPISZ-nál  vásárolják).  Ragasztót  nem
    használnak,  a  gép  oldószerrel  mintegy  fellazítja  a   kazettatest
    felszínét, s annak saját anyaga  fogja  meg  a  papírcímkét.  A  tokot
    szintén nem lehet akárhonnan beszerezni. Mintegy 1  millió  darab  már
    itthon készül, s tárgyalnak  a  hazai  termelés  növeléséről  -  de  a
    nagyobb rész továbbra is az ICM és a Sunkyong cégektől érkezik.
        A tokozóberendezés forgódobbal dolgozik, egyik oldalról beemeli  a
    kazettákat és a tokokat, a másik oldalról a  "színlapot",  a  harmadik
    fázisban az  egészet  egyetlen  mozdulattal  összecsukja,  a  negyedik
    oldalon pedig szállítószalagra helyezi a készterméket.
        A kazettagyártás iszonyú hévvel, három műszakban  folyik.  Ünnepek
    előtt, vagy bármikor, amikor  felfut  a  kereslet,  még  hétvégén  sem
    állnak le a gépek. Összkapacitásuk heti 140  ezer  darab,  de  erre  a
    teljesítményre egyelőre  csak  vasoxid  szalaggal  képesek.  Nem  elvi
    korlátokról, inkább csak arról  van  szó,  hogy  a  mestergépek  három
    alapprogramja között, amelyekről  már  beszéltünk,  nincs  "krómdioxid
    64-szeres sebességgel". Krómszalagokra  pedig  eddig  még  nem  kaptak
    akkora megrendelést, ami indokolná, hogy ezeket is  lóhalálban,  tehát
    64-szeres  sebességgel  másolják.   A   magnófelvétel   időállandójára
    egyébként egységesen  120µs-ot  állítanak  be.  Ez  krómon  ugyan  nem
    optimális, de a gyakorlatban kielégítő eredményt ad.  A  nyugatiak  is
    elfogadják (a krómkazettát vasoxid kivágással!), márpedig éppen  nekik
    kell elfogadniuk, hiszen Cr02-kazettát eddig csak  külföldi
    vevő rendelt a Hungarotontól. Belföldre a vasoxid is megteszi.
        Amin azért érdemes elgondolkodni egy kicsit.


    KAZETTA ÉS HIFI

        A kompaktkazetta mérsékelten  hifi-médium  -  de  azért  mégiscsak
    hifi-médium. Ismeretes, hogy a High Fidelity normáit  lejjebb  kellett
    ereszteni, hogy a kazettás magnók  is  beleférjenek  a  szabványba.  A
    műsoros kazetták gyártásakor is csupán  a  hifi-szabvány  kritériumait
    tartják szem előtt, azoknak viszont következetesen eleget  tesznek,  s
    minden tekintetben "kézben tartják" ezeket a paramétereket.
        A  frekvenciaátvitelt  csúszófrekvenciával   mérik,   az   előírás
    vasoxidon 40Hz-12,5kHz ±3dB, a középső sáv törésmezeje a  gyakorlatban
    ±2dB. Ezt a mérést még a Studeren végzik, de időnként - próbaképpen  -
    később,a   már   kazettába   töltött   szalagon   is   ellenőrzik    a
    frekvenciaátvitelt. Ilyenkor azonban már nem  a  teljes  sávot  mérik,
    hanem a  fáziseltérést  10kHz-en,  de  abból  meglehetős  biztonsággal
    következtetni  lehet  a  felvétel   magasfrekvenciás   minőségére.   A
    nyávogást először az orsós szalagon mérik. Tekintve,  hogy  a  kazetta
    tökéletlensége miatt az egyenfutás romlani fog,  megnyugtató,  hogy  a
    nyávogás nem  éri  el  az  előírásokban  megengedett  0,2%-ot,  inkább
    0,1%-hoz konvergál. A mérést egyébként a kazettába töltött szalagon is
    elvégzik:  a  két  mérés  együtt  a  kazettamechanika  minőségéről  ad
    felvilágosítást.
        A  többi  paramétert  a  kész  kazettán  ellenőrzik.  A  maximális
    kivezérlésnél  a   torzítás  k3=5%  lehet  (26dB).  Nulla  decibelnek a
    250nWb/m-t   tekintik.   A   dorogiak   nem   akarják   felülbírálni a
    hangmérnököt,  csak  arra  törekszenek,  hogy  a lehető legpontosabban
    reprodukálják  a  mesterszalag műsorát, de azért figyelemmel kísérik a
    jelszintet,  és  vigyáznak, hogy a szalagon ne léphessen fel torzítás.
    Ezért  a  gyakorlatban  inkább  csak 3% harmadik harmonikus torzításig
    vezérlik  a szalagot. A csatornaeltérés kisebb mint 2dB végig az egész
    sávban.  A  zaj  46dB,  lineárisan,  bármiféle  szűrő  nélkül.  Fontos
    követelmény,  hogy  a  kazetták  ne  rángassák  a  szalagot. Ezt külön
    műszerrel  mérik.  Végül van az üzemrészben két ellenőrző szoba, ott a
    kazettákat  szúrópróbaszerűen  kazettás  magnón  is  lejátsszák, tehát
    füllel is ellenőrzik.
        Szubjektív  tesztet  ritkán  csinálnak,  de  amikor  az  új  Gauss
    mestergép megérkezett,  és  először  készítettek  másolatot  maximális
    szalagsebességgel, kipróbálták,  mi  a  különbség  a  32-szeres  és  a
    64-szeres sebességű felvétel  között.  Mint  elmesélték,  ez  a  próba
    minden aggályukat eloszlatta: várakozásukkal ellentétben  a  maximális
    sebességű felvétel szólt jobban... (Nem vagyunk meggyőzve.  Szerintünk
    az lett volna a jó, ha egyáltalán nem hallanak  különbséget.  Mert  ha
    van különbség a kétféle technika között - akkor  nem  lehet  kétséges,
    melyik a jobb.)
        A munkát persze elsősorban az minősíti, hogy a  vásárlók  mennyire
    vannak  megelégedve  vele,  pontosabban:  hogy  a   kazettáknak   hány
    százalékát cseréltetik vissza. A dorogiak statisztikája meglepően  jó,
    a visszaérkezett kazetták aránya a  kezdeti  hibák  után  0,06-0,1%-ra
    esett  vissza.  Az  újabb   beruházás   idején   még   egyszer   kissé
    megemelkedett a gyárihibás visszárú aránya  (1983:  0,15%),  de  azóta
    ismét minden rendben van, és a kazettáknak még egy ezreléke sem köszön
    vissza. Ennyire  jó  statisztikájuk  a  világcégeknek  sincs,  amit  a
    dorogiak azzal magyaráznak, hogy nekik (mármint a magyaroknak)  sokkal
    több a veszíteni valójuk, tehát sokkal jobban kell vigyázniuk.


    KALÓZKAZETTÁK

        A  minőségi  kifogással   visszaérkező   kazetták   között   egyre
    gyakoribbak a vállalat márkajeleit használó, de  nem  Dorogon  készült
    példányok. A kazetta-sokszorosítás jövedelmező iparág, főleg,  ha  meg
    lehet takarítani a szerzői honoráriumot, a forgalmi adót  stb.  Szerte
    az országban felvirágzott az  orvmásolás,  a  "kalózok"  megvásárolnak
    egyetlen  darab  kazettát  vagy  lemezt,  a  műsorát  primitív   módon
    magnóról-magnóra    másolják,    a    borítókartont     házinyomdákban
    sokszorosítják,  és  a  végterméket  piacokon-vásárokon  mint  eredeti
    kazettát árusítják. A kalózkodás tárgyát persze  sosem  a  szimfonikus
    zenekarok produkciója képezi,  hanem  az  éppen  divatos  külföldi  és
    magyar popzenei kiadványok, valamint Pityi Palkó édesbús dalköltészete
    vagy  Lagzis  Lajcsi  kurjongatása;   "II   musici   di   roma"...   A
    kalózkazetták, bár a minőségük kritikán aluli, a  célnak  úgy  látszik
    megfelelnek. Illetve, mégsem felelnek meg, mert a  csalódott  vásárlók
    csapatostul viszik vissza a kazettát.  Hová  is  vihetnék,  ha  nem  a
    hanglemezboltokba...
        A hamisítványokat némi rutinnal kapásból fel  lehet  ismerni,  nem
    csak a silány nyomdai  kivitelükről  és  olcsó  kartonpapírjukról,  de
    arról is,  hogy  ezek  szinte  kivétel  nélkül  olcsó  hazai  gyártású
    kazettát rejtenek, márpedig az MHV ilyet ma már nem használ. A kalózok
    tömegével vásárolják fel az áruházakban a C 60-ast, sőt még  odáig  is
    elmennek, hogy a kellő műsoridejű (például pont 21  perces!)  kazettát
    rendelik meg nagy  mennyiségben.  Tény,  hogy  Magyarországon  ma  már
    számos kisvállalat folytat kiadói tevékenységet,  jogszerűen  -  s  ők
    nyilván nagymennyiségben rendelnek kazettát,  ismét  csak  jogszerűen.
    Nincs  más  hátra:  a  kalózokat,  akik  a  Hanglemezgyárnak  hatalmas
    veszteséget  okoznak,  s  rontják  a  gyár  termékeinek   hitelét,   a
    piacokon-vásárokon kell tettenérni.  A  rendőrség  ebben  csak  nagyon
    mérsékelt segítséget tud nyújtani az ellenőröknek; előfordul,  hogy  a
    hétfőn bekísért árus szerdán már újra ott áll a standon, és  árulja  a
    kazettáit...

                                      *

    

    Az  újabbik  Gauss  gyártósor. Elöl a tepsivel egybeépített mestergép,
    amelynek  szavára  egyszerre  8  "szolga"  figyel. Mindenütt (itt és a
    szomszédos  termekben  is)  rend és laboratóriumi tisztaság uralkodik.
    A  készülékek  szorgalmasan  dolgoznak, s viszonylag kevés ember kell,
    hogy kiszolgálja őket


    

    Szolgagép szalagpadja. A frontoldalon a számításba jövő hibák jegyzéke
    egy lecsapható ajtócskán, amely a beállítószerveket takarja


    

    A műsort egy speciális Studeren ellenőrzik
    Jobbra: gördülő műszerpark a másolóteremben


    
    

    A   mestergép  fejgarnitúrája  és  szalagvezető  rendszere,  illetve a
    vezérlőegység  részletei a négy műsorcsatorna indikátoraival. A rácsok
    mögött ventilátorok



    
    
    

    Régebbi   (egyorsós)  és  újabb  (kétorsós)  töltőgépek.  Kinagyítva a
    Tapematic  2002;  felül bemegy a C null, alul kijön a műsoros kazetta.
    Erősebben  kinagyítva; a szalagot egy magnófej előtt vezetik el, amely
    a vágóhangra figyel


    
    
    
    
    

    A   konfekcionáló  gépsor.  Az  "öltöztetés"  az  ablak  felőli  gépen
    kezdődik,  a  forgódobon jól látható a címke, amelyet majd rányomnak a
    kazettatestre. Az előtérben a tokozás művelete zajlik, a kazetták és a
    tokok   balfelől,   a   borítólapok   elölről  jutnak  be  a  gépbe. A
    szállítószalag a kész műsoros kazettákat viszi a csomagológéphez.