Még egy rund! - Kazettateszt III. |
Ez immár a harmadik kazettatesztünk. Az elsőt 1984 őszén (HFM
15.), a másodikat 1986 őszén (HFM 21.) készítettük úgy látszik, ez a
munka úgy 2-3 évenként, de mindig ősszel esedékes. Tény, hogy (mint
Olvasóink is sűrűn felhívták rá figyelmünket), számos új típus jelent
meg a boltokban; bolton most már nem feltétlenül állami üzletet
értünk.
És hát ez mindjárt az első kérdés: milyen típusokat vehetünk be a
tesztmezőnybe? Mert ha csak a hivatalos hazai kínálatnál maradunk, a
választék túlságos szűk marad, ha viszont sarkig kitárjuk a kaput a
világpiac előtt, akkor a teszt a fél magazint kitölti, és az Olvasó
kazettamérgezést kap. Annakidején, 1984-ben a hibrid módszert
választottuk: körlevelet írtunk az ismert kazettagyártó cégeknek, és
amelyik szóba állt velünk, annak a gyártmányait ismeretterjesztő
célzattal besoroltuk a tesztmezőnybe. Másodszorra, 1986-ban már
annyira felvirágzott a magánkereskedelem, hogy megmaradhattunk a hazai
kínálatnál, de vadászterületünket akkor már kiterjesztettük a maszek
kereskedők boltjaira. Most is ezt a politikát követtük, tehát
végigjártuk a várost, és (kizárólag forintért!) összevásároltuk, amit
találtunk. Ez tehát azonos a tényleges választékkal, csak persze hol
ez kapható, hol az kapható belőle, azaz: a választék tényleges ugyan,
de nem állandó. Tény, hogy egész tisztességes tesztmezőny jött össze.
Az árak, sajnos, nagyot nőttek az utóbbi időben (szíttuk is a
fogunkat, különösen, hogy a teszthez nekünk minden típusból két
példányra volt szükségünk). Legfeljebb az növeli a vásárlási kedvet,
hogy a gyárak egyre tarkább burkolófóliát használnak; úgyszólván
divatszíneket alkalmaznak...
Természetesen csak azokat a típusokat vettük meg, amelyekkel eddig
még nem volt dolgunk. Új típusnak minősítettük mindazokat, amelyeken a
típusszám után még valami módosításra utaló jelölést is találtunk
("New", "Improved" stb.). A módosításra némely cég, mint például a
Sony vagy a TDK a gyártmányismertetőben is kitér, másoknál csak a
kazettaburkolaton feltüntetett diagram vagy más paraméter árulja el a
módosítás tényét. Véleményünk szerint jobb lett volna, ha ezeket a
típusokat egytől-egyig új típusszámmal látják el. Az előző két
alkalommal 80, most 41, a három kazettatesztben tehát összesen 121
típust vizsgáltunk.
A kazettamérés paramétereit már többször is elmagyaráztuk, ezért
az lenne a legegyszerűbb, ha megkérnénk az Olvasót, hogy lapozzon
vissza a 15., illetve 21. lapszámhoz. Ámde egyrészt nincs meg
mindenkinek ez a két kiadásunk, másrészt kiegészítést is kell fűznünk
némelyik paraméterhez (főleg a legfontosabbhoz: az előmágnesezés
méréséhez!), úgyhogy jónak láttuk újra összefoglalni a legfontosabb
tudnivalókat - de szintén csak a cikk végén.
Pillantás az ablakra
A szabványosításról szóló rövid ismertetést azonban nem ússza meg
ilyen könnyen a nyájas Olvasó. Kérjük, ne lapozza át az alábbiakat.
A kazettagyártó cégek ma már messzemenően betartják, amit a
nemzetközi ajánlás előír, illetve ajánl. Az IEC (International
Electrotechnical Commission) 94-5 számú, 1988-ban végleges formába
öntött ajánlása alapján a kazetták a szalag aktív rétegének
milyenségétől függően a következő jelölést kapták:
normál (vasoxid): IEC I.
krómdioxid (és hasonló): IEC II.
vaskróm: IEC III.
metál: IEC IV.
Ezek közül ma már csak az I., a II. és a IV. csoport érdekel
bennünket. Nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a vaskróm (IEC III.)
gyakorlatilag kihalt, az új gyártmányok között egyetlen ilyen típust
sem találtunk. Némely nagy cég választékában ugyan még fellelhetők a
vaskróm kazetták is, de "piaci részesedésük" ma már a nullával
egyenlő.
Az egyezményes jelölésen kívül a gyárak a régebben használatos
elnevezéseket is megtartják (ezek többnyire a szalag gyártásához
használt különleges anyagra utalnak: "Ferricobalt", "Super Avilyn"
stb.), s megadják a felvételi korrekcióit is (vasoxidon 120, krómon és
metálon 70µs), azonkívül a High Bias felirattal utalnak a két utóbbi
csoport magasabb előmágnesezési áramszükségletére.
Namármost, a kazettákon ugyan ott van már a szabványos jelölés, a
magnókról viszont még gyakran hiányzik. Pedig a készülékek
korrekcióját nekünk kell beállítanunk, általában 2-3 gomb
nyomkodásával! Szerencsére egyre inkább tért hódítanak azok a magnók,
amelyek felismerik a különféle szalagfajtákat, és maguktól ráállnak a
megfelelő korrekcióra, illetve előmágnesezésre. Jó tudni, hogy a
kazettákon apró kivágások, "ablakok" vannak: ezek tájékoztatják a
készüléket, hogy milyen szalaghoz kell alkalmazkodnia. Hasznosnak
tartjuk egy ábrán is bemutatni ezeket az "ablakokat" (1. ábra). A két
legszélső ablakocska mindig a felvételi retesz: ha az ezt takaró
lemezkét eltávolítottuk, a magnó tudni fogja, hogy a szalagon "védett"
felvétel van, és abba nem szabad beletörölni. Ha tehát például a gyári
felvételt törölni akarjuk, a kazettán előbb pótolni kell egy kis
ragasztószalaggal a hiányzó lapocskát. Krómdioxid - vagy hasonló -
kazettán valamivel beljebb is van két kivágás, metálkazettán pedig
ezen kívül még középtájt is van kettő. Az ablakocskák elrendezéséből
egyetlen pillantással ellenőrizni tudjuk a szalag hovatartozását. Hogy
erre miért van szükségünk, arra még visszatérünk az Ilford
kazettáknál.
Vonatkoztatási szalag és referenciaszalag
Megragadjuk az alkalmat, hogy ezekről is szóljunk. Számos olvasói
levél tanúsítja, hogy nincs mindenki tisztában vele, mi a különbség
vonatkoztatási szalag és referenciaszalag között. A kettő korántsem
ugyanaz.
a.) Vonatkoztatási szalag
Német nevén "Bezugsband". A magnómérések (és részben a
kazettamérések) elengedhetetlen kelléke, amely gyárilag készített,
nagypontosságú felvételeket tartalmaz. A felvételek készítésekor
vasoxid szalagon 120µs, krómdioxid szalagon 70µs korrekciót
alkalmaztak. (A metál szalagok felvételi korrekciója szintén 70µs.
Ebből következik, hogy nincs szükség külön metál vonatkoztatási
szalagra.)
A vonatkoztatási szalag első része egy 315Hz frekvenciájú
felvétel, amely a szalagfluxus vonatkoztatási szintjét rögzíti.
Általában ezt tekintik 0dB-es kivezérlésnek. Értékét valaha
160nWb/m-ben definiálták, majd a Dolby-B zajcsökkentő térhódításával
és a szalagok minőségének javulásával 200nWb/m-re emelték (ez volt a
"Dolby 0dB" szint). Később ezt is megemelték, s hosszú évek óta már
általában a 250nWb/m-t tekintik vonatkoztatási szintnek, de még mindig
gyakran találkozni olyan magnókkal, amelyeken a kivezérlésjelző 0dB-es
szintjét még 160 vagy 200nWb/m-hez állították be.
A vonatkoztatási szint után kisebb szinten felvett 315Hz-es, majd
vele azonos szintű 10kHz-es jelcsomag következik, ezek segítségével
pontosan be lehet állítani (illetve ellenőrizni lehet) a lejátszófej
résének merőlegességét.
Ezután egy újabb 315Hz-es, kisszintű jel képez viszonyítási alapot
az utána következő diszkrét frekvenciasorozathoz
(31,5-40-63-125-250-500-1k-2k-4k-6,3k-8k-10k-12,5k-14k-16k-18k),
amellyel a magnók lejátszási frekvenciajelleggörbéjét lehet
meghatározni. Ha valamely magnó jelleggörbéje kifogástalan,
értelemszerűen csupa 0dB-es értékhez jutunk minden egyes frekvencián.
A régebben gyártott vonatkoztatási szalagok végén, színes
elválasztó szalag után, egy üres rész következik. Ezt egyéb felvételek
készítésére is lehet használni - és erre még visszatérünk.
b.) Referenciaszalag
Eltérően a vonatkoztatási szalagtól, a referenciaszalag igen
pontosan specifikált tulajdonságú, üres szalag. Etalon gyanánt
használatos: kazettamérés alkalmával hozzá hasonlítjuk a többi
kazettát. A hangsúly itt talán nem is annyira a minőségen van, mint
inkább azon, hogy ezt a minőséget mennyire ismerjük. Mivel a
referenciaszalagnak minden tulajdonságával tisztában vagyunk,
segítségével elvonatkoztathatunk a mérésre használt magnók
tulajdonságaitól s általában a mérés körülményeitől. A mérést bárhol,
bármikor elvégezhetjük vagy megismételhetjük: a tesztpéldányok mindig
ugyanabban a mértékben fognak eltérni (ugyanattól) a
referenciaszalagtól. Az IEC ajánlása nyomán a következő kazettákat
tekintjük referenciának:
vasoxid: BASF R723DG
krómdioxid: BASF U564W
vaskróm: Sony CS301
metál: TDK E912BH
Jelen tesztünkben mi is a BASF R723DG-t használtuk referenciául a
vasoxid kazettákhoz. A krómcsoportban pár évvel ezelőtt még egy másik
BASF típus, az S4592 A volt az etalon, s nekünk nincs más a
tulajdonunkban, de ez nem nagy baj, mert nem sokban tér el a mai
referenciaszalagtól. (Az eltérés tizeddecibelekben mérhető.) A
vaskrómmal ma már nem kell bajlódnunk. Végül a metál kazettákat a TDK
MA-R Referencia elnevezésű típushoz hasonlítjuk, amely pontosan
megfelel a TDK E912BH referenciaszalagnak.
Visszatérve még egy kicsit a vonatkoztatási szalagokhoz: mint
említettük, ezeknek is van egy üres részük. Régebben, a
referenciaszalagok "eljövetele" (azaz szabványban való rögzítése)
előtt Európában többnyire a BASF gyártmányú, garantált minőségű DIN
Bezugsband (tehát vonatkoztatási szalag) üres részét használták
magnóméréshez és egyben a szalagvizsgálatokhoz is referenciaszalag
gyanánt. Az utóbbi időben, miután megjelentek a nemzetközileg
elfogadott, tényleges referenciaszalagok, a BASF újkeletű
"Bezugsbandjai" már nem tartalmazzák azt a bizonyos üres részt.
*
KAZETTAREVŰ
Most pedig jöjjenek a kazetták: 41 típus, libasorban.
Természetesen szalagfajták szerint és betűrendben vesszük őket sorra,
kissé távirati stílusban. Az IEC-megjelölésen kívül ideírjuk
mindazokat a jelzőket, amelyeket a gyár a kazettán feltüntet (például:
IEC I, Position: Normal). Mindegyikről előbb egy rövid ismertetést
adunk, majd bizonyítványt állítunk ki róluk a mérési eredményeik
nyomán. Mechanikai tulajdonságaikat ezúttal sem mérjük, de ha a
kazetta burkolóján vagy másutt valami érdekesebb, a mechanikára utaló
információt találtunk, azt elmondjuk. A táblázatban a kazetták árát is
megadjuk, a *-gal jelölt típusok a magánkereskedelemből származnak.
Három típusnak nem ismerjük a pontos árát; ezeket a kazettákat a
baráti körünkből kölcsönöztük.
Ami a mérést illeti, a paraméterek ugyanazok, mint eddig. (Némi
módosítással. A részleteket lásd a cikk végén). Ugyanazt a magnót is
használtuk, a Pioneer CT-F1250-et. (Szintén némi módosítással - ezért
az ugyanarról a referenciaszalagról készített régebbi, illetve
újkeletű mérések eredménye nem esik teljesen egybe.)
I. Vasoxid (IEC I)
1. AGFA F-DX I 60 (IEC I, FE/120µs, ferro). Egyszerű, ízléses
csomagolás; a tokban lévő kartonon tartalomjegyzék és 3 nyelvű
kezelési útmutató, valamint a kazettára ragasztható címkék. A szalag
átlagosan jó minőségű, egyenletessége 1kHz-en jó, 10kHz-en viszont
furcsa, periodikus jelingadozást mutat. Átmásolódása kedvezően
alacsony.
2. BASF Ferro Extra I 90 (IEC I, BIAS: Fe, EQ: 120µs). Elénk piros
celofán, a belső kartonlapon tartalomjegyzék, kívül néhány adat, mely
szerint a kazettatest 30... +85C közötti hőmérséklet-tartományban
stabil marad, valamint egy szép halványpiros diagram, amely a szalag
dinamikáját jellemzi. A mérési eredmények valamivel jobbak az
átlagosnál. Az egyenletesség igen jó, az átmásolódás viszont nagyfokú.
Egy érdekesség: ez a típus nem az NSZK-ban, hanem Franciaországban(!)
készült. Mellesleg "életfogytiglani" garanciát vállalnak rá.
3. Fuji DR60 (Type I, Normal Position, Bias: normal/EQ 120µs).
Átlagosan megnyerő csomagolás. Belül kezelési útmutató. A burkolófólia
tájékoztatója szerint ezt a szalagot átlagos zenei- és
beszédfelvételekre szánták. Hát nem tudjuk, hogy a Fuji mit nevez
átlagosnak, mert ez a szalag a legtöbb szempontból átlag alatti.
Kivezérelhetősége a közepes frekvenciákon gyatra, relatív érzékenysége
(a frekvenciajelleggörbe) úgyszintén: ezt a szalagot nemigen lehet
kivezérelni még 0dB-ig sem, alul kell vezérelni jó néhány dB-lel. A
maximális kivezérlés 10kHz-en csak azért tűnik jónak, mert azt a
315Hz-es kivezérléshez kell viszonyítani, de ne feledjük, hogy ott a
szalagok többsége 4-5dB-lel jobb a Fujinál. Igaz, alacsony a zaja, az
átmásolódása pedig majdhogynem a legkisebb - de mi kerül ebben a
szalagban 176 forintba? Az állami kereskedelemben?!
4-5. Ilford Ferro Dinamic 60 és 90 (Type I, Normal Bias - 120µs
EQ). Ezt a két típust egy füst alatt elintézhetjük; értelemszerűen
azonosak. Egyszerű csomagolás, "Ilford Hi-Fi" felirat - némi
ellentmondásban áll a tájékoztató szöveggel, miszerint ezt a szalagot
főleg hordozható készülékekhez ajánlják... A kartonlap belsején
tartalomjegyzék, kívül egy nagyon becsületes frekvenciajelleggörbe
szemlélteti, mit várhatunk a magasabb frekvenciákon - ritka
őszinteség! A halványszürke kazettatesten semmiféle jelölés sincs,
ezeket a tulajdonosnak kell felragasztgatnia (szerencsére 2 készletet
is adnak); ha ezt elmulasztjuk, és véletlenül összecseréljük a
kazettákat, nem fogjuk tudni, melyik hány perces, és melyik az "A"
oldaluk. Ennyire azért nem kellett volna spórolni! (Sőt, a címkék
hiányában még az iránt is kételyeink támadhatnak, hogy milyen szalag
van a kazettában: vasoxid-e, avagy - lásd a következő csoportban -
krómdioxid. Ha ez a malőr bekövetkezne, jusson eszünkbe, hogy a
kazetta kivágásairól, "ablakairól" mégiscsak azonosítani lehet a
szalagot!). Az olcsóság természetesen a műszaki jellemzőikben is
megmutatkozik: átlag alattiak, egyenletesség szempontjából éppenséggel
a leggyengébbek. Csak igénytelen felvételekhez ajánljuk őket!
6. Philips FS60 (Type I - Normal Position, IEC I, EQ 120µs).
Divatszínű csomagolás, citromsárga kazetta. A fólián a "Moving Sound"
felirat vajon a hordozható készülékekre utal? Ennek (és olcsóságának)
ellenére egész tisztességes. Külön ki kell emelni a maximális
kivezérelhetőségét 10 kHz-en. Az egyenletessége is jó. A komolytalan
külső jó minőségű szalagot takar.
7-10. Polimer kazetták. A gyártó nevét ugyan sem a tokon, sem a
kazettán nem találjuk meg (sőt: a burkolófólián sem - a burkolófóliát
ugyanis lespórolták róluk!), de némelyiknek a kartonlapján, egy "HIFI
DIN 45500" körpecsét belsejében ott díszeleg a Polimer embléma. Mind a
négy kazetta kartonlapján az áll, hogy "ferric bias 120 ps EQ IEC I".
A Charm és Ideal elnevezésű kazettákba "Superferro", a high dynamic
elnevezésűbe "Ferro" jelzésű szalagot töltöttek, az ismertető szerint
az utóbbi a szerényebb (tehát az első három típus alkot egynemű
csoportot). Minőségüket tekintve, a Charm 60-nak és az Ideal 60-nak
kéne azonosnak lennie. Valóban erősen hasonlítanak, az Idealnak
kicsivel kedvezőbb a zaja, illetve a kivezérelhetősége 10kHz-en. A
Charmnál még némi érzékenységváltozást is tapasztaltunk, és az
egyenletesség-diagramjai is elég gyatrák. A négy típus közül az Ideal
90-nek a legjobb a kivezérelhetősége a közepes frekvenciákon, az
egyentér zajaránya viszont erőteljesebb (és jócskán ingadozik is). A
high dynamic 90 10kHz-en igen tisztességesen kivezérelhető, a zaja is
átlagos, és rendkívül jó az egyenletessége, de találtunk rajta egy kis
azimuthibát, és viszonylag nagy az átmásolódása is. Vegyes jellemzők,
dehát olcsó szalag - ez az utóbbi típus tehát nem látszik rossz
vételnek.
11-12. Sony Hip-hop 60 és 90 (Type I, Normal Position). Élénk
piros, illetve zöld csomagolófólia, hasonló színű kartonlapok. A
szalagtartó magok is zöldek, illetve pirosak az átlátszó
kazettatestben. A kartonlapon belül tartalomjegyzék, egy külön lapon a
testre felragasztható táblácskák, japán nyelvű (ismerető?) szöveggel.
A kazettán a "MITE, MITE, KIITE!!" felirat is ott díszeleg. (Ősi
szamuráj átkozódás. A szerk.) A kettő közül a 90 perces kivitelű
látszik jobbnak, egyentéri zaj-arány, modulációs zaj, de különösen
egyenletesség szempontjából. Nagyjából a középmezőnyben foglalnak
helyet. Az áruk ehhez képest igen magas. Sokba kerül a piros meg a
zöld, amivel hip-hop kivarázsolják a pénzt a zsebünkből.
13. Sony EF60 Impro ed (Type I, Normal Position, Normal Bias 120
Ns EQ). Ízléses csomagolás, füstszínű, áttetsző kazettatest. A
csomagolófólián az "Improved" ("Javított") felirat, valamint egy
frekvenciagörbe, mely szerint az új típus érzékenysége és
magaskivezérelhetősége 1dB-lel nagyobb a régiénél. Hasonló a
Hip-pophoz, de az egyenletessége 10kHz-en tisztességesebb, átmásolódás
szempontjából pedig a legjobb a mezőnyben. Nagyjából átlagos minőségű
szalag, az ára is reálisabb: hipp-hopp 80 forinttal olcsóbb az
előzőknél.
14. Sony HF60 New (IEC I/Type I, Normal Bias 120µs EQ). Ízléses,
egyszerű csomagolás, a fólián elmagyarázzák, hogy 0,5dB-lel
csökkentették a zajt az eredeti HF-hez képest. A kazettatest átlátszó
halványszürke, a kartonlapon tartalomjegyzék, külön lapon címkék a
kazettatestre. Minden szempontból egyenletesen jó szalag, jobb az
EF-nél, és még olcsóbb is.
15. Sony HF-S60 (IEC I/Type I, Normal Bias 120µs EQ). A
kazzettatest fekete, középütt jókora fehér átlátszó betéttel -
egyszerű, szép kivitel. A csomagolófólián sok-sok adat. A szalag
aktívanyaga "Microfine Crystal Gamma", miáltal az alacsony és közepes
frekvenciájú kivezérlésnek 0,5dB-lel, a magasfrekvenciájúnak pedig
2dB-lel kéne magasabbnak lennie, mint az (új) HF-en. Valójában alul
javult ugyan a kivezérelhetőség (0,6dB-lel), magas frekvenciákon
azonban visszaesett valamelyest. Viszont a szalagzaj igen alacsony, ez
az egyik legcsöndesebb szalag. Egyenletességével is a legjobbak közé
tartozik.
16. Sony HF-S90 (IEC I/Type I, Normal Bias 120µs EQ). Kivitelére,
"specifikációjára" nézve ugyanaz, mint az előző, de azért eltér tőle.
Maximális kivezérelhetősége az alsó tartományban kb. 1dB-lel nagyobb,
egyenletessége 10kHz-en lényegesen csúnyább, azonkívül - mivel
vékonyabb a szalag - az átmásolódása is erősebb. De így is nagyon
tisztességes.
17. Sony HF-ES60 (IEC I/Type I, Normal Bias 120µs EQ). Kivitelében
az EF-hez hasonlít. Jól kivezérelhető, kedvező relatív érzékenységű
szalag, igen alacsony zajjal - ez a legcsöndesebb a 24 típus között!
Egyenletesség-diagramja furcsa, állandóan jelenlévő, periodikus
hullámzást mutat, ezt nem tudjuk mire vélni. Az átmásolódás igen erős,
ebből a szempontból a HF-S-sel szilárdan tartják az utolsó helyet. A
csomagolófólia Super Ferric Tape-ről, Ultrafine Single Crystal Gamma
részecskékről beszél, amely 1,5dB-lel nagyobb relatív érzékenységet és
kivezérlhetőséget eredményez, valamint 2dB többletet a magas
frekvenciákon a HF-S-hez képest. Ekkora különbséget mi nem
tapasztaltunk, de azért igen tisztességes szalag. Mellesleg nem
Japánban - Franciaországban gyártották.
18. TDK A/60 (Type I, Normal Bias 120µs EQ). Egyszerű csomagolás,
fekete kazettatest, a csomagolófólián "Super Precision Cassette
Mechanism" felirat, de hogy ez miben nyilvánul meg, nem derül ki. Némi
érzékenységváltozást tapasztaltunk (ha már itt tartunk: egy TDK
ismertetőben erre a jellemzőre 0,3dB-t specifikálnak). A modulációs
zaj lehetne alacsonyabb. Különben egyenletes minőségű, közepes szalag.
19. TDK D60 (IEC I/Type I, Normal Bias 120µs EQ). Egyszerű,
ízléses csomagolás, a kartonlap mellett címkéket tartalmazó lapocska,
amelyből azt is megtudjuk, hogy a kazettát ugyan Japánban gyártották,
de Koreában szerelték össze. A kazettatest átlátszó, halványszürke, és
a "Reliable (azaz: Megbízható) Cassette Mechanism" felirat olvasható
rajta. Mindenesetre másképp néz ki, mint a 3 évvel ezelőtt gyártott
D60. A TDK gyártmányismertetője szerint már a "Pure Grained (azaz:
finomszemcséjű) Ferric" aktívréteggel képezték ki. Minden szempontból
egyenletes, jó közepes minőségű szalag, bár a zajától nem vagyunk
elragadtatva. Az egyenletessége viszont szép.
20. TDK D90 (IEC I/Type I, Normal Bias 120µs EQ). Minden
szempontból megegyezik a vastagabb típussal, azonkívül, hogy ezt
teljes mértékben Japánban gyártották, valamint hogy az átmásolódása
(értelemszerűen) erősebb. Az egyenletesség-diagramján egy picit
szélesebb az ingadozás tartománya 10kHz-en, de tüskéket nem tartalmaz.
21-24. TDK IF és AR típusok (IEC I/Type I, Normal Bias 120µs EQ).
A vasoxid-csoport sztárjai. Mind a 4 típusban azonos, AR jelzésű
szalag van. Rendkívül nagy kivezérelhetőség és érzékenység, alacsony
zaj, kitűnő egyenletesség. Az IF60 és IF90 kazettatartó tokja olyan,
mint egy kis fekete bőrönd; a 60-asé ráadásul dupla nagyságú, mert 2
kazettát tartalmaz. Belül kartonlap, felragasztható címkék (kettő a
kazettára, egy a bőrönd oldalára, a negyedik meg az aljára). A
típusjel a doboz oldalára is felírt szlogenből ered: "IF you say yes"
("ha Te azt mondod, igen"). A kazettatest fekete, középen nagyméretű,
halvány füstszínű, átlátszó betéttel. Ízléses, szép - és jó. Az AR60
és AR90 típusok csomagolása hagyományos. Különben minden ugyanaz, mint
az előbb, csak a kazettatestet még "High Precision Anti-Resonance
Cassette Mechanism"-nak is nevezik. A csomagolófólián
frekvenciajelleggörbét is mutatnak, összehasonlítván az AR szalagot a
D-vel. Specifikálják a maximális kivezérelhetőséget 315Hz-en (+6,5dB)
és a zajt (56dB).
II. Krómcsoport (IEC II)
BASF Chrome Extra II 60 és 90 (IEC II, Position: CrO2,
Bias Cr, EQ 70µs). Ezüst színű burkolófólia, amelyen e szalag
dinamikáját hasonlítják össze egy vasoxidéval; a koordinátarendszert
úgy alakították ki, hogy a krómra nézve minél előnyösebb legyen. Ezt a
diagramot megismétlik a (tartalomjegyzéknek való) karton hátoldalán
is, és elmondják, hogy a kazettatest -30... + 85°C-ig klímaálló. A
kazetta testfekete, ízléses. A két típus átlagos, és mindenben
teljesen azonos, kivéve egy-egy paraméterüket, amellyel csoportelsők
(a 60 perces az átmásolódás, a 90-es pedig a modulációs zaj
alacsonyságával).
27-28. BASF Chrome Super II 90 (IEC II, Position: CrO2,
Bias Cr, EQ 70µs). Elegáns fekete burkolófólia, az előző típusokon
megcsodált diagramok, és egy érdekesség: ennek a típusnak kettős
krómdioxid rétege van. Úgy látszik, érdemes volt kitalálni ezt a
technológiát, mert ez a szalag lényegesen felülmúlja a Chrome Extrát -
bár az egyenletessége 10kHz-en jobb is lehetne.
28. Ilford Chrome Dioxid 90 (Type II. High Bias - 70µs EQ). Fehér
burkolófólia, hátul frekvenciajelleggörbével, elöl "Microxid Formula"
felirattal, amely sejthetőleg a szalag anyagára utal. A világos szürke
kazettatest tökéletesen jelöletlen, amíg fel nem hordjuk rá a címkéket
- mi nagyon nem szeretjük ezt a Csináld Magad stílust. (Erre vonatkozó
megjegyzéseinket lásd a vasoxid-csoport Ilford kazettáinál.)
Paraméterei igen szerények, ez a szalag az utolsó helyért mérkőzik a
Kamichival és a Polimerrel. Különösen az átmásolódásával nyeretlen.
Igaz, nagyon olcsó - de ez sem mentség.
29. Kamichi Superchrom SCC-60 (Bias CrO2, EQ: 70µs).
Talán inkább kamuchi, mert nevében a Nakamichira emlékeztet. Azonkívül
átlátszó testben aranyszínű alumínium orsókon fut a szalag - amely,
mindazonáltal, a leggyengébb a mezőnyben. Kivezérelhetősége 315Hz-en a
0dB-t sem éri el, viszont rendkívül jó 10kHz-en. Ezzel ki is
merítettük az erényeit. Hogy mi kerül rajta 220 forintba? Na, Kamichi?
30. Maxell XL II 60 (IEC Type II, High - CrO2).
Ízléses, szép csomagolású kazetta, "Pure Epitaxial Cassette"
felirattal. Elmagyarázzák, hogy a szóbanforgó mágneses anyag miben
jobb az előzőnél, továbbá, hogy miben áll a "High Resonanceproof (azaz
rezonanciamentes) Cassette Mechanism" lényege. Az elegáns fekete
kazettatestben átlátszó, nagyméretű, ovális betét. Felragasztható
címkék. Jó szalag, egyenletessége tisztességes, gyakorlatilag a
legjobb a krómcsoportban (egy kis szintváltozás azért levon
valamicskét az értékéből).
31. Memorex HB II 90 (IEC II, Bias: High - CrO2, EQ
70µs). Piros-fekete csomagolófólia, a tokban a kartonon belül
tartalomjegyzék, kívül ismertető, frekvencia-jelleggörbével. A kazetta
az USA-ban készült. Átlagos minőségű szalag. Az egyentér zaj
ingadozik, egy kis érzékenységváltozás is tapasztalható, a modulációs
zaj erős. Többet vártunk tőle.
32. Nakamichi SX-C90 (High Bias 70µs EQ). Jellegzetes színű
burkolófólia, egyszerű fekete kazettatest, a kartonlapon belül
tartalomjegyzék. Hiányoljuk az IEC II jelölést! "Ferricobalt Tape"-nek
nevezik - aktívrétege eszerint nem hagyományos krómdioxid, hanem
krómszerű. Zengzetes felirat: "Nakamichi Reference Tape".
Egyenletessége tényleg kiváló, de a zaja magas, többi jellemzői pedig
átlagosak. A Nakamichi magnókra gondolván, kissé csalódottak vagyunk.
33. Polimer high dynamic 60 (IEC II. high chrome bias 70µs EQ).
Egyszerű csomagolás, de itt azért már burkolófóliára is futotta. A
kartonlapon belül tartalomjegyzék, kívül "superchrom" és "DIN 45500"
felirat, Polimer emblémával. Fekete kazettatest, egyszerű címke. Az
Ilford és a Kamichi társaságában ez a szalag a sereghajtó. Viszont ez
a legolcsóbb is.
34. Sony UX 60 (Type II, CrO2, High Bias 70µs EQ). Szép
burkolat, fekete kazettatest, nagyméretű, átlátszó betéttel. Az
aktívréteg "Microfine UNIAXIAL" (feltehetőleg innen az UX betűjel). A
kartonlapon tartalomjegyzék. Külön kis címkék a kazettára és a tokra.
Átlagosnál jobb szalagjellemzők, a zaja egy kicsit alacsonyabb is
lehetne.
35. Sony UX-S 90 (IEC II/Type II. High Bias 70µs EQ). Hasonló
kivitel, de ez már "SUPER UNIAXIAL", állítólag jobb (1dB)
kivezérelhetőséggel és nagyobb (0,5dB) relatív érzékenységgel. Tényleg
észrevehetően jobb szalag az előzőnél, még az egyenletessége is
javult, de minősége így is csak átlag feletti. A zaja a legmagasabb az
egész mezőnyben.
36-37. TDK SA-X 60 és 90 (IEC II/Type II). Szép csomagolófólia,
sok-sok tájékoztató szöveggel. Ez is úgynevezett krómszerű szalag,
"Super Avilyn" aktívréteggel, amely két rétegből áll: egy gamma
vasoxidból és egy kobalttal ionizált rétegből. "Super Precision
Anti-Resonance Cassette Mechanism"-usára nézve semmi információt nem
találtunk. A kazettatest fényes fekete, közepén átlátszó, nagyméretű
betéttel. Ez a két típus a legjobb a mezőnyben. Közepes
frekvenvenciákon nekik a legnagyobb a kivezérelhetőségük, a relatív
érzékenységükkel is kitűnnek, alacsony a zajuk, az egyentér
zaj-arányuk is jó, az átmásolódásuk viszonylag csekély. A 90 percesnek
kitűnő, a 60 percesnek valamivel gyöngébb az egyenletessége.
38-39. TDK Cue 60 és 90 (High Position Type II, High Bias 70µs
EQ). A "Super Precision & Rigidity Cassette Mechanism"-ba, amelyet
teljesen fekete csomagolófólia rejt, SF jelzésű szalagot töltöttek. A
TDK gyártmányismertetőjében azt találtuk, hogy a krómszerű szalagok
minőségi sorrendje alulról kezdve: SF, SA, SA-X. Tehát gyöngébb
eredményre kellett felkészülnünk - és valóban, ez a szalag csupán
közepes. Viszont drága.
40. That's VX90 (IEC II/Type II, Bias: High, EQ: 70µs). A zöld
színű csomagolófólián közlik, hogy az aktívréteg "Summicro Cobalt
Gamma". Jelleggörbét is adnak, összehasonlítván a VX-et az IEX II
referenciaszalaggal és a diagram igazat mond. A kazettán is találunk
műszaki adatokat, de ezek már nem teljesen fedik a mi méréseinket. A
kazettatest újszerű, amennyiben egy V alakú átlátszó betétet
tartalmaz. Átlagosan jó szalag, maximális kivezérelhetőségére nézve a
középsávban átlag alatti, 10kHz-en viszont elsőrangú. Relatív
érzékenységével szintén a jobbak közé sorolható.
Metál (IEC IV)
41. Maxell UX90 (IEC Type IV Metal). A szép csomagolásra
nyomtatott ismertető a "New Super Stabilized Pure (SSP)" metál
részecskék, valamint a "Super Silent-Phase Accuracy" mechanikai
előnyeit ecseteli. A matt fekete kazettatesten érdekes alakú, átlátszó
ablak. Kartonlap, címkék. Az UX90 elmarad a TDK-referenciaszalag
mögött, bár a modulációs zaja kisebb amazénál. Kisméretű
érzékenység-változást mértünk, ez nem túl lényeges. Az
egyenletesség-diagram tisztességes. Jó szalag - csak nagyon drága.
*
ÖSSZEFOGLALÁS ÉS AJÁNLÁS
Úgy látjuk, hogy a kazetták minősége tovább javult az utóbbi
években. A gyárak javítottak az aktívréteg tulajdonságain,
megbízhatóbbá tették a kazettatestet és a szalagvezetést. A vasoxid
szalagok előmágnesezési áramszükséglete például alig-alig tér el a
referenciaszalagétól - ez nagyon komoly eredmény; eszerint ha a
magnónk előmágnesezését jól állították be, akkor bármelyik kazettát
nyugodtan használhatjuk vele. (Félreértés ne essék: nem arról van szó,
hogy azonos minőséget kapunk, hanem hogy mindegyik kazetta a "legjobb
formáját" hozza majd.)
A vasoxid alapanyagú kazetták között a TDK AR-ek, majd az
ugyancsak TDK IF-ek szerepeltek a legjobban. Dicséretet érdemelnek még
a Sony kazettái közül a HF-S és HF-ES jelzésűek. Ellenkező előjellel,
de fel kell hívnunk a figyelmet a Fuji DR-re: ezt ajánlatos lesz
elkerülni.
A krómdioxid (és hasonló) típusok versenyében megintcsak a TDK
nyert, az SA-X típussal. Jó véleményünk van a Maxell XL II-ről és a
Sony UX-S-ről is.
A metál szalagok közül ezúttal egyet sem ajánlhatunk, pontosabban
ezt az egyet (a Maxell MX-et) nem ajánlhatjuk: drága.
MIT MÉRTÜNK - ÉS HOGYAN MÉRTÜK
Mintegy lábjegyzetben, de azért mégiscsak újra kinyomtatjuk ezt a
méréstechnikai magyarázószöveget, definiálván a kazettateszt műszaki
jellemzőit. Lényegében azt ismételjük meg, amit a Hifi Magazin 21.
lapszámában közöltünk - némi módosítással, naprakészen.
1. Előmágnesezési áramszükséglet. Közismert, hogy az
előmágnesezési áram a szalagnak szinte minden lényeges
elektroakusztikai jellemzőjét befolyásolja. Minthogy ez sarkalatos
pontja a műszeres tesztnek, minden szalagnak a lehető legpontosabban
meg kell határozni az előmágnesezési áramszükségletét. A már többször
emlegetett IEC 94-5 számú szabványajánlás kétféle módszert javasol.
Az első módszer a referenciaszalag tulajdonságaihoz kötődik. Az
előmágnesezési áramot két jellemzővel kell behatárolni. Először meg
kell határozni azt az előmágnesezési áramnagyságot, amely 315kHz-en a
vonatkoztatási szinthez képest egy bizonyos (szalagfajták szerint
előre megadott) értékkel nagyobb kivezérlést produkál
(k3=3%). Ezzel az előmágnesezési árammal 10kHz-en szintén
szalagfajták szerint előre meghatározott mértékű jelcsökkenést kell
kapnunk a vonatkoztatási szinthez képest.
A másik módszer ennél egyszerűbb, idáig ezt használtuk, és ezután
is ennél maradunk (mellesleg a DIN45512 számú szabvány is ezt írja
elő.) A felvevőfejre viszonylag kis, kb. - 20 decibeles kivezérlést
eredményező, 6,3kHz-es jelet kell bocsátani. Az előmágnesezést kis
szintről indulva fokozatosan növeljük, és közben mérjük a szalagról
visszakapott 6,3kHz-es jel nagyságát. A kimenőfeszültség nyilván egyre
növekszik, elér egy maximumot, majd csökkeni kezd. Amikor a csökkenés
elér egy előre meghatározott értéket (például vasoxidon 3,5dB-t), az
ekkor adódó előmágnesezési áramot tekintjük optimálisnak. A
szemléletesség kedvéért egy ábrán is bemutatjuk az előmágnesezési áram
és a kimenőfeszültség jelleggörbéjét. Ez utóbbi módszernek az a
hátránya, hogy a görbe teteje viszonylag lapos, nehéz meghatározni a
maximum-értéket, majd az előírt jelcsökkenés mértékét.
Mindenki maga döntheti el, melyik módszert választja. Ha pontosan
dolgozunk, mindkét módon gyakorlatilag ugyanazt az eredményt kell
kapnunk. Meg kell azonban jegyeznünk (a szabványok sem mulasztják el
felhívni erre a figyelmet!), hogy az ilyeténképpen meghatározott
előmágnesezési áram nem szűkségképpen optimális, tehát nem biztos,
hogy ezzel kapjuk például a legszebb görbét.
Azt a bizonyos szintesést, amelyről szó van, mi vasoxid szalagon
3,5 decibelben, krómon és metálon 7,5dB-ben definiáltuk. A tesztben
szereplő összes szalag előmágnesezési áramszükséglete egészen jól
megközelíti a referenciaszalagét. Ez azt jelenti, hogy ha a magnónkat
szakszerűen állítjuk be, akkor szinte minden becsületes magnószalaggal
közel optimális eredményre számíthatunk.
2. Vonatkoztatási szinten mért harmadik harmonikus torzítás. A
bevezetőben már említettük, hogy a vonatkoztatási szint 250nWb/m
mágnesezettségnek felel meg. Tehát ekkora mágnesezettséget hoztunk
létre a szalagon a 315Hz frekvenciájú mérőjellel, és megmértük a
harmadik harmonikus torzítást. Nyilván minél jobban kivezérelhető egy
szalag, annál kisebb a torzítása a vonatkoztatási szinten. Más
oldalról nézve a dolgot: körülbelül ekkora torzítást várhatunk e
szalagról az otthoni magnóval is, ha 0dB-ig vezéreljük ki - s ha a
magnó 0 decibeles kivezérlését tényleg 250nWb/mre állították be.
3. Maximális kivezérelhetőség. Ezt a paramétert a következőképpen
mérjük. Meghatározzuk azt a legnagyobb kivezérlést, amelyen a 315Hz-es
mérőjel 3. harmonikus torzítása éppen eléri a 3%-ot. Ez pontosan az a
csúcsszintű kivezérlés, amelyet magnóméréskor is emlegetünk. Ugyanezt
a mérést 1 és 2kHz-en is megismételjük. Magasabb frekvenciákon ez a
módszer nem követhető, mert a 3. harmonikus már kívül eshet a
rögzíthető frekvenciasávon. (Például a 7kHz-es jelnek a 3. harmonikusa
21kHz-re esik.) A magastartományban tehát más módszert kell
választani.
Kézenfekvő, hogy inkább a különbségihang-torzítást válasszuk
indikátornak. Két, célszerűen megválasztott mérőjel különbsége
torzításként jelentkezik a hallható hangok tartományában. Mi 5+6, 7+8
és 10+11kHz-es, azonos nagyságú mérőjelet alkalmaztunk, és mindig a
különbségüket: az 1kHz-es jelet mértük. Azt a kivezérlést tekintettük
maximálisnak, amelyen a torzítási produktum éppen 3 százalékot tett
ki. A táblázatunkban megadott számértékek azt mutatják, hogy mekkora
kivezérlést képes elviselni a szalag (a fentebb definiált torzítás
elérésekor) egy-egy frekvencián, a vonatkoztatási szinthez képest.
Minél nagyobb a szám, annál jobban kivezérelhető a szalag.
4. Maximális kivezérelhetőség 10kHz-en. Lényegében ugyanaz, mint
az előző paraméter, csak most 10kHz-en vizsgáljuk a szalag
kivezérelhetőségét. Itt arról van szó, hogy magasfrekvencián mekkora
mágnesezettséget képes rögzíteni a magnószalag, ha telítésig
(szaturációig) vezéreljük. A legnagyobb kimeneti feszültséget a
315Hz-en mért maximális kivezérelhetőséghez viszonyítjuk, és dB-ben
adjuk meg. Minthogy a magnószalag a legmagasabb hangokon már nem képes
akkora jelek rögzítésére, mint közepes frekvenciákon, az ebben a
rubrikában álló számok előtt értelemszerűen mindig mínuszjel áll.
Ebben az esetben tehát minél kisebb a számérték, annál jobb a szalag,
mert viszonylag kevésbé romlik le a magasabb frekvenciákon.
Fel kell figyelnünk azonban valamire. A 10kHz-en mért maximális
kivezérelhetőséget a csúcsszinten kapott kivezérléshez arányítjuk.
Eszerint az a szalag, amely 315Hz-en igen nagy kivezérlést képes
viszonylag kis torzítással elviselni, látszólag hátrányba kerül, mert
10kHz-en majd jóval kevesebbet fog produkálni, tehát túl nagy lesz a
különbség. De ha abból indulunk ki, hogy magnózáskor kihasználjuk-e
szalagok (közepes frekvenciákon mért) nagy kivezérelhetőségét, akkor a
hangkép pontosan azt fogja mutatni, amit a mi mérési táblázatunk.
Ezt a jellemzőt egyébként viszonylag egyszerűen mérjük. A szalagra
10kHz-es mérőjelet bocsátunk, először kis szinten, majd fokozatosan
növelve a jelszintet, mérjük a szalagról kapott kimenőfeszültséget. Ez
utóbbi először arányosan nő a bemenő jellel, majd elér egy maximumot,
s végül csökkenni kezd. Ilyenkor a szalag mágnesanyaga telítődésbe
kerül. A maximális kivezérelhetőséget tehát a maximális
kimenőfeszültséggel mérjük, illetve abból számítjuk.
5. Relatív érzékenység. Ugyanakkora hangáram hatására a különböző
szalagok eltérő mértékben mágneseződnek fel, lejátszáskor tehát eltérő
kimeneti feszültséget szolgáltatnak. A relatív érzékenységet öt
frekvencián vizsgáltuk (315Hz-1-6,3-10-12,5kHz), viszonylag alacsony
kivezérlésen: 20 decibellel a vonatkoztatási szint alatt. Ez a mérés a
frekvenciaátvitelről is tájékoztat, csak éppen nem folyamatos görbét
szolgáltat, hanem öt diszkrét számértéket. Referenciaszintnek itt is
az etalonszalag adatát tekintjük, és az attól való eltérést adjuk meg
decibelben. Megjegyezzük, hogy a magasabb frekvenciák jelszintjét
rendkívül erősen befolyásolja az előmágnesezési áram.
6. Vonatkoztatási szinthez viszonyított jel-zaj-arány. Ez
lényegében a szalag saját zaja. Műsorjel nélküli felvételt készítünk
(a felvevőfejre csupán az előmágnesezési áramot juttatjuk), és azt
lejátsszuk. A jel-zajarány a vonatkoztatási szintnek megfelelő
kimeneti feszültséghez viszonyítjuk, IEC "A" szűrővel súlyozva. Minél
nagyobb a számérték, annál jobb a szalag.
Ennél a vizsgálatnál azt feltételezzük, hogy a magnó
lejátszóerősítőjének zaja (lásd magnóméréseinknél a nyugalmi zajszint
adatát) elhanyagolható a szalagéhoz képest. A való világ magnói persze
nem teljesen zajtalanok, emiatt mérésünk eredménye a szalag és a
lejátszóerősítő zaját összegzi. A már említett IEC-ajánlás erre is
gondol, és egy korrekciós görbe használatát írja elő. Első
kazettatesztünkben ezt a korrekciót még nem alkalmaztuk (nem állt
rendelkezésünkre a pontosításhoz szükséges táblázat), a másodikban
viszont már igen. Zárójelben azért megadjuk a korrigálatlan értéket
is: ezt lehet összevetni a legelső teszt számadataival.
7. Maximális kivezérléshez viszonyított előmágnesezési zajarány.
Ez a jellemző nem egy újabb mérés, hanem csupán egy egyszerű összeadás
eredménye. Azért van rá szükség, hogy közös nevezőre hozzuk a
különböző paraméterű szalagokat.
Előfordul, hogy valamely szalag zaja a vonatkoztatási szinthez
viszonyítva nem volna éppen alacsony, de maga a szalag annyira jól
kivezérelhető, hogy a gyakorlatban - amikor is megfelelőképpen
kivezérlik - mégis viszonylag kevés zajt érzünk. Tehát a
vonatkoztatási szinthez viszonyított jel-zaj-arányhoz most hozzáadjuk
azt az értéket, amely a vonatkoztatási szintet a maximális
kivezérelhetőségtől elválasztja.
Minthogy az előző paramétert (a vonatkoztatási szinthez
viszonyított jel-zajt) kétféleképpen adtuk meg, értelemszerűen most is
kétféle adathoz jutunk. Első helyen ezúttal is a korrigált értéket
adjuk meg, és zárójelben közöljük a közvetlenül mert számértéket,
amely összevethető a legelső teszt adatával.
8. Vonatkoztatási szinthez viszonyított egyentér zaj-arány.
Magnózás közben a fej és a szalaggal érintkező fémrészek
felmágneseződhetnek, de ezen kívül külső, állandó mágneses terek is
hatással lehetnek a szalagra. Ezt a hatást szimuláljuk, amikor az
előmágnesezési áramon kívül még egyenáramot is átbocsátunk a felvevő
fejen. (Az egyenáramú jel nagysága akkora, mint a vonatkoztatási
szintet létrehozó 315Hz-es jel effektív értéke.) A zajt speciális
szűrővel súlyozzuk, ez 8-10dB-lel csillapítja az 500Hz alatti
zajkomponenseket. A jó minőségű szalagok zaja egyenletes,
ingadozásoktól mentes. A gyengébb típusok zaja ingadozik, nem lehet
megadni egyetlen számértékkel, csak "tól-ig".
9. Vonatkoztatási szinthez viszonyított átmásolódási jelarány. A
magnószalag mindig felcsévélt állapotban van (eltekintve attól a ritka
pillanattól, amikor éppen elfut a fejek előtt). Az egymással érintkező
részek műsora átkopírozódik. Ezt a nemkívánatos effektust - amely
sajnos, elkerülhetetlen - úgy modellezzük, hogy 500Hz-es,
vonatkoztatási szintű felvételt készítünk a szalagnak egy akkora
szakaszára, amely a felcsévélő orsó nem egészen egy fordulatára kerül.
Ezután 10 fordulatnyi jelnélküli felvételt készítünk, és 24 órán át
így tároljuk a kazettát. Akkor megmérjük az üres részekre átmásolódott
jel nagyságát, és a vonatkoztatási szinthez viszonyítjuk, decibelben.
Minél nagyobb a számérték, annál kisebb az átmásolódási hajlam, annál
jobb a szalag (ebből a szempontból). Az átmásolódás a gyakorlatban
olyképpen jelentkezik a legpregnánsabban, hogy valamely műsor vagy
műsorrész előbb csak egészen halkan szólal meg, majd utána következik
az igazi műsor ("Pre-echo"). Még szerencse, hogy mindez többnyire
elvész a magnó és a szalag jóval erősebb zajában...
10. Azimut-hiba és érzékenység-változás. Tulajdonképpen két
jellemzőről van szó, csak éppen a mi mérési módszerünkkel (tehát
azzal, amelyre még képesek vagyunk) nehéz szétválasztani őket.
Azimut-hibán azt értjük, hogy a kazetta nem vezeti precízen a
szalagot: hiába állították be a magnón a fejrést, ha maga a szalag nem
abban a síkban fut, amelyben kellene. Az azimuthibát tulajdonképpen
fokban kéne megadni (hány fokkal tér el a kazettában a szalag
futásiránya az ideálistól), de ezt így nem tudjuk mérni, és az
eredmény amúgy sem mondana sokat. Kínálkozik azonban egy egyszerű és
szemléletes módszer: 10kHz-es felvételt készítünk előbb az egyik, majd
a másik irányban, és megvizsgáljuk, van-e szintkülönbség a kettő
között. Minthogy a magnó jól van beállítva, a két irányban kapott
jelnagyságnak egyenlőnek kellene lennie. Ha mégis van közöttük
különbség, akkor ebből a kazettatest pontatlanságára, a szalagvezetés
(vagy esetleg a szalag) hibájára következtethetünk. Az eltérést dB-ben
adjuk meg: minél nagyobb a számérték, annál gyengébb a kazetta.
Van azonban egy buktatója is ennek a módszernek. Korántsem biztos,
hogy a magnószalagról tényleg egyforma nagyságú jel érkezik oda-,
illetve visszairányban. Előfordulhat, hogy a kazetta jó irányban
vezeti a szalagot (tehát nincs azimuthiba), viszont valamely gyártási
hiba következtében a szalag mégsem teljesen ugyanúgy viselkedik
errefelé, mint arrafelé. Ezért ajánlja az IEC, hogy a relatív
érzékenységet mindkét szalagirányban határozzuk meg. Értelemszerűen
ugyanezt a mérést ajánlja, mellyel mi az azimuthibát szerettük volna
kimutatni... Szerencsére azonban könnyű különválasztani a kétféle
paramétert. Minden kazettán meghatároztuk a 10kHz-es jel nagyságát az
egyik irányban, majd megfordítottuk a kazettát, és megismételtük a
mérést. Ha eltérést tapasztaltunk, állítottunk a fejen, és megkerestük
a jel maximumát. (Vagyis: ráállítottuk a fejet a nem pontosan futó
szalagra.) Ha most már nagyjából azt kaptuk, amit az ellenkező
futásirányban is, akkor biztosra vehettük, hogy nem a szalaggal van
baj, hanem a szalagvezetéssel.
Komolyabb bajt egyébként seholsem tapasztaltunk, s ennek nagyon
örülünk, mert az azimuthiba (mégha kicsiny is) arra engedne
következtetni, hogy valami nincs rendben a gyártás körül.
11. Modulációs zaj. A modulációs zaj mindig jelen van a szalagon,
a műsor hátterében. Ugyanis a hasznos jel felvételekor-lejátszásakor
nemkívánatos jelek is keletkeznek. Ezek frekvenciája a vizsgáló
frekvencia közvetlen közelébe esik. A modulációs zajt a magnó
nyávogása, a szalag sebességének ingadozása és természetesen a szalag
bizonyos tulajdonságai okozzák.
A jel mellett fellépő úgynevezett oldalsávokat
frekvenciaanalizátorral kellene kimutatni. A mi módszerünk egyszerűbb:
elég egy harmonikus torzításmérő, amellyel kiszűrjük a vizsgálójelet a
szalagról visszakapott műsorból. Ez a jelkomplexum azonban nemcsak a
modulációs zajt tartalmazza, hanem a harmonikus torzítást is. Hogy az
utóbbiaktól megszabaduljunk, olyan mérőjelen választunk, amelynek
felharmonikusait a magnó már nem viszi át. M1 a 10kHz-es frekvenciát
választottuk. Mivel ezt a jelet a magnók csak viszonylag kis
kivezérlésen rögzítik hűségesen, a vonatkoztatási szintnél 15dB-lel
kisebb jellel mértük - ez a jel még egyik szalagtípuson sem okoz
szaturációt. A modulációs zajt a vonatkoztatási szinthez
viszonyítottuk. Az eredmény csupán tájékoztató jellegű, mindazonáltal
jól szemlélteti az egyes szalagok közti különbséget.
12. Kiesés (drop-out) és egyenletesség-ingadozás. Nem elég, ha jó
a szalag, egyenletesen kell jónak lennie. Ámde minden szalag
egyenetlen, többé vagy kevésbé. Ha konstans nagyságú mérőjellel
felvételt készítünk, s ezt visszajátsszuk, akkor (még ha a magnó
kifogástalan is), a jel kisebb-nagyobb mértékben, de ingadozni fog,
sőt, akár teljesen el is tűnhet egy-egy pillanatra. Véleményünk
szerint a szalagoknak ez a legbosszantóbb hibájuk. És megfordítva:
legnagyobb erényük az egyenletességük.
Voltaképpen egy és ugyanazon hibáról van szó, mégis, a szalag
mérésére vonatkozó előírások megkülönböztetik az
egyenletesség-ingadozást (uniformity-variations) a kiesés hibától
(drop-out annoyance). Az előbbin általában rövid idejű (40ms-1s) és
hosszabb idejű (>1s) szintingadozást értenek, az utóbbit pedig úgy
definiálják, mint "a reprodukált jelszint jelentős pillanatnyi
csökkenését". Meglehetősen hosszadalmas mérési és értékelési eljárást
írnak elő, speciális mérőműszerre is szükség van hozzá - viszont az
eredményt egyetlen számértékkel lehet megadni. Mi nem rendelkezünk a
fentemlített berendezéssel, de másnak se nagyon lehet ilyen, mert a
lapokban-prospektusokban ez ideig seholse láttuk, hogy a szabványos
módon adták volna meg a paraméterek e legfontosabbikát.
Megmaradtunk tehát eddigi gyakorlatunknál. Egy némileg
egyszerűsített módszert választottunk, amely valamennyi hibatípust
nagy biztonsággal kimutatja és dokumentálja. A szalag eleje és közepe
táján 2 perces felvételt készítettünk 1 és 10kHz-es mérőjellel, 20
decibellel a vonatkozatási szint alatt. A felvételeket visszajátszva
diagrampapíron rögzítettük a jelszint ingadozását. Ezt a módszert
egyébként az IEC a rövid idejű egyenetlenségek, az ismert angol
szakíró Angus KcKenzie pedig a drop-out mérésére ajánlja. Szerintünk
mindkét célra megfelel.
Hangsúlyozzuk, hogy ezt a mérést az érintetlen, még semmilyen más
mérésre nem használt kazettákon végeztük, az esetleges hibákat tehát
nem mi okoztuk. A szalagvégeket pedig kihagytuk: legalább 5 méterrel
beljebb kezdtük a műsort, hogy meg ne tévesszenek bennünket a
befutószalag felragasztásakor és a kazetta összeszerelésekor
óhatatlanul fellépő hibák.
Minden kazettáról 1-1 diagramot közlünk, párhuzamosan ábrázolva az
1, illetve 10 kHz-es szintingadozást. A szintíró sebessége
meglehetősen nagy volt (500mm/s), a papír viszont mindössze 1mm/s
sebességgel haladt az írótoll előtt. A teljes diagrampapír 10dB-t fog
át, egy-egy osztás 0,2dB szintváltozást reprezentál. Az eredményt
számszerűen is megadjuk:
a.) átlagolva a szintingadozás mértékét, külön 1 és 10kHz-en,
figyelmen kívül hagyva az 1 másodpercnél hosszabb kieséseket, valamint
a ritkábban jelentkező, rövid idejű ingadozásokat;
b.) csak az 1 másodpercnél hosszabb és 1dB-nél nagyobb, tehát
valóban erős szintingadozások idejét arányítjuk a teljes, 2+2 perces
teljes felvételi időhöz, szintén külön 1 és 10kHz-en.
Felhívjuk Olvasóink figyelmét: diagramjaink előírásosak, de a
kiértékelésük bizonyos mértékig önkényes (egyébként ugyanezt a
módszert követtük előző szalagtesztjeinket is). Tehát: szemléletes
képet adunk a különféle szalagtípusok közötti különbségekről, de az
eredmény csak a mi régebbi, saját tesztjeinkkel vethető össze.
Sólymos Antal
