Hetedhéthatár |
HFN/RR
1988 december
Kísérleti léggömb - avagy lélegző ballon? A hírrovatban olvastunk
a német MB Quart cég új hangsugárzójáról, amelyben a felső regisztert
egy "lélegző gömbre" bízták. A szűkszavú műszaki leírás alapján nehéz
eldönteni, milyen csoportba soroljuk ezt a hangsugárzót. A membránja
"magnetostrictív" anyagból készült (nikkel és kobalt), s ezt
réztekercs szövi át. Ha jól értjük, a Magneplanarnak egy szférikus
változatáról van szó. A kísérleti példány gömbje mindössze 10 cm
átmérőjű, frekvenciaátvitele 8-50kHz, torzítása 1%.
Kísérleti léggömb: szférikus Magneplanar. Felbocsátotta az MB Quart
cég. (HFN/RR december)
* És még egy hír: a hangszedőiről nevezetes dán Ortofon - a cég
fennállásának 70. évfordulója alkalmából - piacra hozta első
teljesítményerősítőjét, PPA600 típusszám alatt. Jókora bivaly:
csatornánként 225W-ot ad ki 8 ohmra. Hídkapcsolásban, tehát monóban
650W a teljesítménye. Alacsony impedancián (2 ohmon) 40 A csúcsértéket
produkál.
* Új csöves előerősítőkről értekezik Ken Kessler. Az egyik, a Rose
(amely Oxfordban virult), megnyeri a tetszését: "370 fontért
beléphetsz vele abba a klubba, amelybe a Croft erősítők tulajdonosai
járnak". Kevésbé van ínyére a másik, az Oakley Image, egy jugoszláv
(!) készülék, amely a nevével azt a benyomást akarja kelteni, mintha
nyugati volna. A név tényleg nyugatias, csak erősen régivágású, ami
nem volna olyan nagy baj, mint az, hogy a kivitele túlságosan is
szocialista. "Kitűnő példa arra, hogy egy Moszkvics miért marad el a
legszimplább Ford mögött is."
Mindenesetre érdekes, hogy a jugoszlávok a Kuzma lemezjátszó után
egy elektronikával is szerencsét próbáltak a brit piacon.
* A tokyoi audio kiállításról tudósít Martin Colloms. Nem lát
semmi gyökeresen újat, inkább azt tapasztalja, hogy mind többen
sajátítják el a jelenlegi technikát.
"A legármányosabb demonstrációt az Aiwánál láttam. Ez a cég egy
komplett digitálís felvevő/lejátszó rendszert mutatott be,
mikrofontól-hangsugárzóig, a kellő digitális interfészekkel, amelyek
között végig optikai kábel fut. Ebből már maga a mikrofon is szép
teljesítmény; kissé túlméretezett ugyan, de benne van az A/D átalakító
és az interfész. Hasonlóképpen érdekes az Aiwa Excelig nevű
fejhallgatója is, ez normál méretű (habár a tápfeszültséget kívülről
kapja), és mégis el van látva kétcsatornás, 4-szeres
túlmintavételezésű, 16 bites digitális elektronikával és a hozzá való
szűrővel. Virtuóz rendszer, de csak azt mutathatja meg, mire képes a
digitalizáció, ha Walkman-technikával párosítják."
* Egyszer már ellátogatott a HFN/RR a Sound Clinic elnevezésű
stúdióba, amelyet egy fiatal hangmérnök üzemeltet és amelynek
elektronikáit az a Tim Paravicini installálta, akit az EAR csöves
erősítők tervezőjeként ismernek. A stúdió jól prosperál, számos LP és
CD hanganyagát itt készítették el. Érdekes lehet számunkra, milyennek
hallják a Sound Clinic hangmesterei az analóg és a digitális hangot.
"Van valamiféle izgalom az analóg lemez hangjában, egyfajta
vitalitás, amely ennek a médiumnak a sajátja. Feltehetőleg azzal
kapcsolatos, hogy itt végül is egy darab követ rángatunk a
pvc-barázdákban. A digitális hangból hiányzik ez az izgalom. Tudunk
készíteni olyan szingli-LP-t (egyetlen popszám, 30cm-es lemezre vágva
- a szerk.), hogy ha egy zsúfolt diszkóban lejátsszák, minden ember
talpra ugrik és táncolni kezd; ugyanez a felvétel CD-n nem fogja
kiváltani ezt a hatást. Az analóg lemeznek van valami ismeretlen
komponense, amelyre senki sem tud rámutatni az ujjával."
"Kicseréltünk minden analóg áramkört a digitális berendezésünkben,
mert nem voltunk megelégedve a hangjával. De még digitál/digitál
másoláskor is hallani lehet a különbséget az eredeti és a másolat
között. Gyakran hoznak nekünk olyan felvételeket, amelyek állítólag
digitális klónok, azaz tökéletes másolatai az eredetinek - csakhogy ez
nem igaz. Fel lehet ismerni őket. Egyszerűen csak van valami a
hangjukban, amiről érezni lehet, hogy másolatról van szó. És még egy
érdekes dolog: másképpen szól a digitális másolat, attól függően, hogy
milyen gyártmányú szalagra veszik fel..."
* A Well-Tempered Turntable tesztjét Chris Breunigra osztották ki,
ő nem műszaki ember, a zenei rovatot vezeti - nézzük, hogyan zenésíti
meg auditív élményeit.
"Először egy árban megfelelő referencialáncot válogattam össze: a
saját RATA-modifikált Linn Sondekemet éppen Well Tempered karral és
van den Hul MC One-nal, az új RATA állványon, és ezt hallgattam meg a
komplett Well Tempered lemezjátszó és egy Koetsu Red ellenében. Később
hasznosabbnak találtam, ha mellőzve az A-B tesztet egyszerűen csak
meghallgatok mindenféle zenéket.
"Első impresszióm: a WTT hangja drámai, tértölelő, gyors, könnyed
és rendkívül precíz. Visszatérve a Linnre, a színpad kisebb lett, a
hangszín sötétebb..."
"A WTT nyíltságát, a hang hallgathatóságát nem lehet kétségbe
vonni. Egyik vendégem megfigyelte, hogy az egyes hangjegyek közti
csend csendesebb, és én is egyetértek vele abban, hogy a hangfelvétel
önálló passzázsait jobban lehet követni ezen a lemezjátszón..."
"Paradox, hogy visszatérve a Linnhez, megnyerő volt annak ritmus-
és dallamjátszó képessége. A hangzás precizitásával, a hangmagasság
stabilitásával, a dinamikatartománnyal tehát szembeállíthatjuk a
művészi motivációt. Ezt valahogy ritkán emlegetik..."
"Vegyünk például egy gitárhangot. Az LP12 kimutatja a gitárhang
minden nüanszát és érvényre juttatja a ritmust. A WTT ezeken a
frázisokon kevésbé precíz; nem a hangerő, hanem a lendület hiányzik
belőle. Vagy vegyünk egy korhű hangszerekkel játszott Beethoven Ötödik
Szimfónia legelejét: kritikus részlet, amelyen nem mindig lehet nyomon
követni, mit játszanak a zenészek. A WTT-a ez úgy szólt, mintha a
digitális technikával dolgozó hangmérnök kivágta volna a hangjegyek
egyes részleteit. Némelyik vonós-frázisnak eltűnt a közepe. Hallod a
legelejét, érzed a crescendót a befejezésig - de nem tudod, mi történt
a kettő között."
"A WTT nagyon hasonlóan szól a CD-hez - de ez már önmagátlan is
kívánatossá teheti azok számára, akik egyforma hangképet szeretnének a
kétféle szoftverről..."
* A Stax Quattro II CD-játszót méricskéli Martin Colloms,
műszerrel, füllel, zsebszámológéppel - mármint hogy hány százalékos
eredményt produkál a Stax az Abszolút Skálán, amelyen a legfelső
pontot, a 100%-ot jelenleg az Accuphase DC80/DP81 jelöli ki. Nos, a
Quattro-t Colloms zsűrije nem kevesebb mint 92%-ra taksálja, ez
14%-kal jobb a Cambridge CD1-nél és 23%-kal a Sony CDP557-nél. (Mely
utóbbi Colloms szerint lényegesen jobb a mi Pioneerunknál. Mely utóbbi
azért határozottan jobb a Philips CD150-nél. Mely utóbbi kétségtelenül
jobb a...) Az ugyanebben a számban tesztelt Sony CDP-337ESD (550-,) a
maga 78%-kával előkelőbb helyet foglal el a Collomsék listáján, mint a
Sony CDP-557!
Ígéretes Sony CD-játszó: a CDP-337ESD (HFN/RR december)
* A High Fidelity egész történelme arra tanít, hogy előbb-utóbb
minden készüléktípust részegységeire bontanak, s azokat külön-külön
hozzák forgalomba, mint precíz, drága, "audiofil" masinákat. Ezen a
gyakorlaton a digitális korszak sem fog változtatni. A CD-játszókat
máris többen megpróbálták két részre bontani CD-transzportra és
DAC-ra, vagyis D/A átalakítóra (Accuphase, Sony, Marantz - lásd eddigi
lapszemléinket). Nem sokkal később megjelentek a piacon a
CD-transzport nélküli, audiofil-kivitelű átalakítók (A&R Arcam Delta
Black Box stb.), amelyeket a CD-játszók digitális kimenetéről kell
táplálni, kihagyva a gép saját D/A átalakítóját.
Ilyen jószág a Musical Fidelity cég Digilogja is (400,-), amelyet
most egyszerre ketten is tesztelnek a HFN/RR szakírói közül. Alvin
Goldnak nagyon tetszik a kis konverte-egység, úgy érzi, még egy
Marantz CD-85 is szárnyakat kap tőle. Paul Miller 2-700 fontsterlinges
Denon, Technics, Toshiba, Philips és Marantz ezüstlemezjátszókkal
párosítja a Digilogot, és azt állítja, többet nyer vele, mintha inkább
egy 400 fonttal drágább CD-játszót vásárolna.
Digilog: DAC-olva a konkurenciával, a Musical Fidelity is tervezett
egy CD-játszókhoz való külső konverter-egységet. (HFN/RR december, HFA
március)
A kereskedő dilemmája: a teli van mindenféle agyonspecializált
szerkezetekkel, még a bögre alatti szék is tüskéken áll - a vevő pedig
bejön, és nagy jámborul hifi-tornyot kér (HFN/RR december)
1989 január
Mint ismeretes, a HFN/RR szerkesztősége (az egy Christopher
Breunigot kivéve) tagadja, hogy a Peter Belt-féle polarizálásnak
felismerhető auditív hatása volna. A legutóbbi Hi-Fi Show-a egy
nyilvános kísérletet is végeztek, hogy alátámasszák álláspontjukat.
Egy hotelben 4 lehallgató szobát rendeztek be. A hifi-készülékek
mindenütt azonosak voltak: Quad erősítők és ELS-ek, Denon DCD810
CD-játszóval. Felkérték Peter Beltet, hogy "kezelje" a négy szoba
közül az egyiket, de úgy, hogy ne hagyjon látható nyomot. A második és
a harmadik szobát kezeletlenül hagyták, a negyedikben pedig csak
annyit manipuláltak, hogy egy kicsit eltekerték az erősítőn a
hangszínszabályzót. Felkértek úgy 50 személyt (kereskedőket,
újságírókat, a kiállítás látogatóit), hogy hallgassanak zenét,
pontosabban hallgassák meg Rickie Lee Jones "Easy Money" című számát
mind a négy teremben, és osztályozzák a hangminőséget 1-tői 10-ig
terjedő pontszámmal (amikor is az egyik kezeletlen szoba "hangképét"
tekintették referenciának, 5-ös pontszámmai). Tökéletes vakteszt volt,
maguk a gépek kezelői sem tudták, melyik szoba melyik. Az eredmény a
statisztika nyelvén szólva teljesen inszignifikáns, a hallgatóság
nagyjából hasonlónak minősítette a 4 szoba "hangminőségét".
Hogy miért éppen Quad készülékeket használtak - ennek az a
magyarázata, hogy Ross Walker (a Quad cég trónörököse) szintén
közreműködött a kísérlet előkészítésében. Egyszersmind kijelentette:
10 ezer fontot ad jótékony célokra, ha vaktesztben bebizonyítják neki,
hogy a PWB-effektust meg lehet hallani.
* A digitális hangsugárzó erősen izgatja a Brit Audio Szövetség
fantáziáját. Rövidesen szakértőt kérnek fel, hogy fél-egy év leforgása
alatt készítsen "tanulmánytervet egy brit tervezésű digitális
hangsugárzó fejlesztési koncepciójáról". E hosszútávú programnak, mely
a Kék Ég Kutatás nevet viseli, 10 év alatt kell meghoznia a
gyümölcseit: a digitális átalakítót, a hozzá tartozó interfészekkel.
* A "Playmate Of The Month" ezúttal alighanem a 350 fontsterlinges
Roksan Artemiz hangkar, a címlapon is ez látható (a Rowland erősítők
társaságában), Születését misztikus jóslatok előzték meg, a Roksan cég
prospektusaiban többször is hivatkoztak egy bizonyos Cambyses nevű
hangkarra, mint a precízió mintaképére - amely, mindazonáltal, sosem
került forgalomba... Most viszont itt van helyette az Artemiz, amely
"számos részletében azonos a Cambyses-szel" és amelyet "csupán a
Cambyses múlhat felül"...
Romantikus hangkar, a Roksan Artemiz. (HFN/RR január)
A "nagy" brit lemezjátszó-futóművekhez kezdetben mindig idegen
hangkart használtak; miként a Linn Sondekhez csak jóval később
építették meg az Ittokot, azonképpen a Roksan Xerxesnek sem volt saját
hangkarja, sokáig a Regával párosították. Az Artemiz is erősen
Rega-szerű alkotmány, könnyű és merev - bár, ha közelebbről megnézzük,
sok mindenben eltér amattól. A csapágyazása különösen érdekes,
mindegyik csapágyházban 3 golyó ("piramid-csapágyazás", mondja a
prospektus). Ezt a fajta csapágyat nem kell "előfeszíteni", üzemen
kívül lötyög is, játék közben viszont stabil, ugyanis a tűerő
ráfeszíti a mozgó golyót a fixen beágyazott golyók közül kettőre.
Ami a hangminőséget illeti, arról Alvin Gold fölöttébb óvatosan
nyilatkozik. "Két hét után még nem merek végleges véleményt mondani
róla. Ha CD-játszó volna, vagy erősítő, hangsugárzó, akkor könnyebb
volna a dolgom. De a történelem arra tanít, hogy a hangkarokkal
csínján kell bánni. A Rega RB300-at is mennyire lebecsülték, aztán
kiderült, hogy egyszerűen csak nem kompatibilis a Linn Sondekkel.
Ugyanígy, a Linn Ittok képességeit sem ismertük fel, amíg nem volt meg
a hozzávaló klasszis hangszedő. Így ezt a revüt is függőben kell
hagynom. Az előjelek mindenesetre biztatóak." Gold végül is az Ittok
kategóriájába helyezi az Artemizt ("ami azt jelenti, hogy jobb a
Regánál"), de megjegyzi, hogy sokat javított rajta azáltal, hogy egy
kicsit megbirizgálta, szorosabbra állította a csapágyat...
* A Rowland Research erősítőt (Coherence One, előfok: 3750,- és
Model 3, végfok: 1625.-) Paul Miller méri és hallgatja és dicséri - ha
nem is mértéken felül.
* Hangsugárzók: Acoustic Energy AE1, AE2, AE4 (700, 1140, 1800
font). Csak a kis 7 literes modell ajánlható - de az se nekünk.
Wharfedale 505 (170): a basszusát dicsérik, a tisztaságát is - de az a
gyanúnk, hogy egy kicsit agresszív hangja lehet. ATC SCM50 hangsugárzó
(2200, illetve aktív formában 3000 font): nem szeretjük, ha egy
hangsugárzóban azt dicsérik, hogy mennyire kimutatja az igazságot és
hogy mennyire nem retusálja a zenét "eufónikus színeződésekkel"...
Musical Fidelity Reference 2 (200): jó minőségű kis doboz, de nem szól
eléggé testesen.
Egy hangszóró helyett kettő, egy pillér helyett kettő - az Acoustic
Energy AE2 mégsem annyira jó, mint az AE1 volt. (HFN/RR január, HFA
február)
* Cáfolván azt a mondást, hogy senki sem próféta a saját
hazájában, íme mi is krónikába foglaljuk, mekkora lelkendezésre
késztette Ken Kesslert egy magyar hifista felfedezése. A brit szakírót
a müncheni hifi kiállításon megkereste egy bizonyos "Pierre-Jean
Farkas", és demonstrálta neki, hogy mennyivel jobban szól a Rega
Planar lemezjátszó, ha leszedik róla a lemezpárnát, és a hanglemezt
csupán három órafelhúzó csavaron támasztják fel. "Ó, borzalom: a
hangkép tényleg precízebb lett, a basszus teltebb, a zaj
alacsonyabb"... Kesslernek annyira tetszik a dolog, hogy februárban
még egyszer szóba hozza. Természetesen ő is utal rá (nekünk is
eszünkbe jutott), hogy Farkas Péter ötlete az amerikai Meitner
tányérnélküli lemezjátszójára emlékeztet.
Egy magyar Párizsban, avagy: lehet 3 csavarral több? A hanglemez alá
tett három órafelhúzó csavar csodát tett a Regával. (HFN/RR február)
Február
Derült égből mennykőcsapás: kényes helyzetbe kerülhetnek mindazok,
akik megvették a Philipstől és a Sonytól a CD-játszók licencét. Barry
Fox a Technológia rovatban elmondja, hogy van egy Disco Vision
Associates (DVA) nevű cég, egy képlemezgyártó társulat, amelyet a két
nagy amerikai konszern, az MCA és az IBM alapított. Birtokába jutván
egy 2000 szabadalmat felölelő egységcsomagnak, amely az optikai,
lézeres információtárolásra is kiterjed, a DVA követeléssel léphet fel
bárki ellen, aki CD-játszót gyárt vagy forgalmaz! A Philipssel például
már évek óta vitában áll, de nemrég kiegyeztek. Úgy hírlik, a holland
muhi nem kevesebb mint 20 millió dollárt fizetett a DVA-nak, miáltal
neki most már jogában áll használni a szóbanforgó szabadalmakat.
Arra azonban nem terjed ki a megállapodás hatálya, hogy a Philips
másoknak is átengedhesse a licencet! Eszerint mindazok a cégek, akik
egyszer már kifizették a Philips CD-rendszer licencdíját (25 ezer
dollárt), s azóta is jogdíjat fizetnek a készülékek és a lemezek után,
most újra a zsebükbe nyúlhatnak. Az amerikai cég 50 ezer dolláros
licencdíjat követel tőlük, plusz 1,5% jogdíjat minden eladott készülék
után! Hogy nyomatékot adjon szavának, a DVA közzétette azoknak a
listáját, akik már "bedobták a törülközőt", magyarán szólva elővették
a bugyellárisukat és fizettek: Philips, Sony, Hitachi, JVC,
Matsushita, Mitsubishi, NEC, NipponColumbia, Pioneer, Sanyo, Sharp,
TEAC, Toshiba, Yamaha... legény a talpán, aki ezekután mégis perre
viszi a dolgot! (Legalábbis ezt állítják az amerikai szabadalmi
jogászok.) "Tipikus jenki módszer - így háborog Fox - előbb
megzsarolni a japánokat, akik túl büszkék, semhogy perre vigyék az
ügyet, majd a japánok skalpját lobogtatva terrorizálni az európai
gyárakat. Ezt már az RCA is megcsinálta 20 évvel ezelőtt mindenféle
döglött vagy kihalófélben lévő színestévé- és
képmagnó-szabadalmakkal."
Az meg direkt mulatságos, hogy a DVA csak most kezd el
fenyegetőzni. Eddig szépen meglapult a fűben, és kivárta, amíg a
Philips-Sony lobby elfogadtatta a világgal a CD-rendszert. Ha már
akkor kiderül, hogy a felhasználók pert kaphatnak a nyakukba, a CD-ből
sosem válik világszabvány! A Philips és a Sony nagyon jól tudhatta
mire megy ki a játék! Vajon nem lett volna kötelességük figyelmeztetni
a többieket?! Ezt most már jogászok is firtatják.
És ez még nem minden! Másfél évvel ezelőtt színre lépett a
torontói Optical Recording Corporation, és azt állította, hogy a
CD-lemezek és készülékek gyártói megsértik az ő birtokában lévő
szabadalmakat (szám szerint vagy 26-ot: adatszinkronizáció,
adatkompresszió stb., stb., stb.). A torontóiak most 10 ezer dollár
licencdíjat és 2% jogdíjat követelnek a CD-készülékek gyártóitól.
Meggondolandó (mondja Fox), hogy a 20-as években, amikor a
rádiózás virágzásnak indult, a Radio Corporation of America, azaz a
későbbi RCA gondosan rátette a kezét az összes lényeges szabadalomra.
A Philipsnek és a Sonynak éppígy össze kellett volna gyűjtenie a kellő
szabadalomcsokrot a CD-technológia védelmére. Mulasztásukat még
csúnyán megbánhatják, ha a vevők összefognak, és kártérítésért perlik
a CD-technika inventorait.
Csak távoli villámlás gyanánt, de ez a két baljós fogalom
("szabadalmi per" és "RCA") újra megvilágítja egy pillanatra a szobát,
amikor éppen a modern High Fidelity egyik legnagyobb egyéniségével, az
amerikai Edgar Villchurral beszélgetnek. Neki köszönhetjük 1. az
akusztikus felfüggesztésű mélyhangsugárzót, 2. a dóm magassugárzót és
3. a három ponton felfüggesztett lemezjátszó-alvázat - ezek ma is
szinte kötelező konstrukciós elemei a legtöbb nívós
hifi-berendezésnek. Villchur a hadseregben szerezte elektronikai
ismereteit (a légierőnél, a második világháború folyamán), utána
azonban inkább művészetekkel foglalkozott, majd rádiószerelő műhelyt
nyitott. Később mégis kijárta az egyetemet, és elektronikai,
akusztikai tanfolyamot is vezetett. Az akusztikus felfüggesztésű
hangsugárzó (illetve az Acoustic Research cég) történetét így meséli
el:
"Megpróbáltam eladni a találmányomat. Úgy terveztem, 10 ezer
dollár fogok kérni, aztán majd ötért is odaadom - csakhát nem kellett
senkinek. A nagynevű cégek azt mondták: tudod, Ed, milyen jók a
mérnökeink. Ha volna valami abban, amit itt leírsz, ők már bizonyára
maguktól is rájöttek volna. Ez az úgynevezett NIH-reakció: Not
Invented Here, azaz Nem Nálunk Találták Fel. Ekkor az egyik
tanítványom, Henry Kloss (a "K" a későbbi KLH cégben) azt mondta: van
egy kis kócerájom, ahol hangszórókat gyártogatok postai rendelésre.
Miért ne csinálnánk együtt a dolgot? Így hát vállalatot alapítottunk,
én lettem az elnök, ő meg az elnökhelyettes... Alapítótőkénk 6000
dollár volt (ebből kettő az enyém, a többit úgy kaptuk kölcsön).
Hangsugárzó-tervezőre nem telt, ebbe a szerepkörbe Henrynek kellett
'beugrania'. Első gyártmányunkat, az AR-1-et 75 százalékban ő
tervezte, ideértve a speciális anyagok kifejlesztését és egyáltalán az
egész gyártási folyamat megszervezését."
"Ami a találmányomat illeti, ezt később nem tudtam megvédeni a
szabadalombitorlókkal szemben. Volt ugyanis az RCA-nak egy soha nem
használt hangszórószabadalma 1944-ből, melynek értelmében egészen lágy
felfüggesztésű hangszórót is lehet építeni, és akkor ha ezt egy
hangfalra szerelik, a rezonanciafrekvencia igen alacsony lesz. Utólag
arra hivatkoztak, hogy az ilyen hangszórót 'kis dobozba is bele lehet
szerelni, és akkor az is egész jó lehet'. A pert ezen a fokon
elvesztettem, és elhatároztam, hogy nem folytatom, mert eszembe jutott
Armstrong esete, azé az emberé, akinek egyebek között az FM rádiózást
köszönhetjük, és akinek a tevékenysége nélkül nem beszélhetnénk modern
elektronikáról. Armstrong életfogytig tartó szabadalmi perben állt az
RCA-val; amikor nem bírta tovább, kivetette magát az ablakon. Három
hónappal később a per az ő javára dőlt el. De ha nem tékozolja az
erejét pereskedésre, ki tudja mit alkothatott volna még."
Megkérdik Villchurt: felismerte-e, hogy az akusztikus
felfüggesztésű hangszóróval valami korszakalkotót produkált? "Inkább
csak azt éreztem, hogy sikerült kijavítanom a hangszórók egy alapvető
hibáját, azt, hogy nagyságrendnyivel nagyobb a torzításuk, mint az
erősítőké. A torzítást főleg a mechanikai felfüggesztés okozza.
Mindenki azon volt, hogy jó minőségű membránszélt készítsen és ezzel
leszorítsa a hangszóró rezonanciafrekvenciáját - és akkor már csak az
volt a baj, hogy jó nagy dobozt kellett csinálni, mert a dobozba zárt
levegőrugó erősen felfelé nyomja a hangszóró rezonanciáját. Én
megfordítottam a dolgot. Szinte semmilyen membránszélt nem
alkalmaztam, csupán egy lágy gumiszegélyt, amelynek gyakorlatilag
nincs visszatérítő ereje, de erre nincs is szükség, mert a
visszatérítő erőt majd úgyis a dobozba zárt levegő szolgáltatja. Annak
mozgása lényegesen lineárisabb, mint a membránszél mozgása, tehát
kisebb lesz a torzítás. A rezonanciafrekvenciát pedig kényelmesen
beállíthatjuk a doboz méretezésével. A hangszóródoboznak ettől kezdve
már nem a minimális méretét kell meghatározni, mint eddig, hanem az
optimális méretét."
Az Acoustic Research cég tehát sokkal kisebb hangsugárzókat tudott
készíteni, mint konkurensei, s ezzel nagy népszerűséget szerzett
magának. "Amikor aztán beköszöntött a sztereó korszak, kétszer annyi
hangdobozt adtunk el, mint előzőleg. A kis dobozokból sokkal könnyebb
volt kettőt elhelyezni a lakószobában, mint a nagy dobozokból. A
sztereó nekünk dolgozott." 1967-ben, amikor Villchur kiszállt az
üzletből és eladta a cégét, Amerikában minden harmadik eladott
hangsugárzó az AR gyártmánya volt.
A High Fidelity halhatatlanlainak egyike, Edgar Villchur, a klasszikus
AR3a hangsugárzóval. (HFN/RR február)
* Négy fejhallgatót hasonlít össze Ken Kessler. Csaknem pont
azoktól a cégektől válogat, mint amelyeket Dínó, a Sárkány vett
fülügyre a Hifi Mozaik 2. kötetében, de persze főleg újabb típusokat
kért be: AKG K280 Parabolic (110), a "drótnélküli" Beyer DT690 (200),
Sennheiser HD540 Reference Gold (160 - ezt mi is ismerjük), illetve
Audio-Technica ATH-910 és ATH-911 (65 és 76 ezekhez sajnos nem volt
szerencsénk). Kessler szerint a Beyer DT690 minősíthetetlen, kár is
róla beszélni. Az AKG analitikus, a Sennheiser semleges karakterű, az
A-T fejhallgatók az előző kettő közé esnek. "Ha egy igazi zárt
rendszer izolációjára és az ezzel járó dögönségre szavazol, akkor nem
találsz jobbat az ATH-910-nél."
* További tesztek. Goldring Excel MC hangszedő (500); inkább
klasszikus zenére ajánlja a könnyűzene-rajongó Kessler - ez nem sok
jót jelent. Tunerek 300 fontért: Denon TU-800L és Technics ST-G90L; ha
már ezek, akkor inkább a Denon. Marantz CD85 CD-játszó (550)- az
olcsóbb Marantz CD65 ugyanilyen jól szól. Technics SL-P200 CDjátszó
(180); számos műszaki érdekességet tartogat, de a hangminősége nem éri
meg, hogy ezeket behatóbban ecseteljük. Kelvin MCI/M30 elő/végfok
(575/595); langyos revü, brit a britnek nem vájja ki a szemét. Proton
AA-1150 teljesítményerősítő (400) a P-1100 vagy az AP1000
előerősítővel (170 vagy 200); nem sok derül ki róluk a tesztből. B&W
DM550 és DM570 hangsugárzók (150, 250); a kisebbik modell szimpatikus,
de nem elég testes a basszusa, a nagyobbik kifejezetten csalódást
okoz.
Március
Finial La Komédia: vége a komédiának, nem lesz lézeres LP-játszó -
a Finial cég úgy döntött, hogy eláll a további kísérletektől. Ez elég
érdekes hír ahhoz, hogy a HFN/RR-ben ketten is tárgyalják a műszaki,
illetve a kereskedelmi vonatkozásait. Dehát ez már fölösleges beszéd.
Akárcsak az egyszeri plébános közismerten kimerítő magyarázata arról a
13 okról, amely miatt nem lehet harangozni. Az első az, hogy nincs
harang. A többi érv már nem túl izgalmas.
A gép, amely most már sohasem készül el: a Finial lézerletapogatású
LP-játszó. (HFN/RR március)
A téli Las Vegas-i CES-ről (Consumer Electronics Show) Ken Kessler
tudósít bennünket. Noha ezen a kiállításon állítólag egyaránt kitett
magáért a digitális és az analóg "lobby", tehát a CD-játszókon kívül
szép számmal akadtak kifinomult LP-játszók is, mi most mégis csupán
két digitális újdonságra hívjuk fel Olvasóink figyelmét.
Az egyik a Sansui CD-játszója, amelynek átalakító egységében
valami egészen különös, 1 bites (!) rendszert alkalmaznak. Ez nem
látszott valami falrengető újdonságnak, különben sem értettünk belőle
sokat, és amikor a februári HFN/RR-t kézhez vettük, még gyorsan
átsiklottunk fölötte. Ámde azóta a Philips is propagálni kezdte új
CD-technológiáját ("Bit stream"), amelynek szintén az a lényege, hogy
a jelet 1 bites bontásban bocsátják ki, irgalmatlan mértékű
túlmintavételezéssel. Valami készül - megpróbálunk mielőbb irodalmat
szerezni róla.
A másik érdekesség inkább kereskedelmi, vagy még inkább
pszichológiai természetű. A Nakamichi az USÁ-ban is forgalomba hozott
egy DAT-magnót, amely minden tekintetben kompatibilis a
CD-technikával, vagyis D/D is lehet másolni vele. A Nakamichi tehát
truccol az amerikai hanglemezipar hatalmasságaival, s kiteszi magát a
pereskedésnek. Igaz viszont, hogy készüléke, a Digital Audio Recorder,
plusz az 1000p processzor 10 ezer dollárba kerül, tehát annyira drága,
hogy csak egészen keveset lehet belőle eladni, ennélfogva az esetleges
per tárgyát képező összeg is annyira csekély lenne, hogy szinte
biztosra vehetjük: a lemezcégek nem fognak bíróság után kiabálni. Pont
olyan ez, mint amikor a kisgyerek valami tiltott dolgot művel,
miközben felnőttek éppen újságot olvasnak, nincs kedvük felállni és
nyakonteremteni. A kiskölök meg tovább szemtelenkedik, de közben azért
figyel, és amikor úgy látja, hogy hopp, most mindfart ugrik egy pofon,
akkor gyorsan abbahagyja a manipulációit.
Aztán megint újra kezdi...
* Tesztek. Celef Nimbus CF2 (230), Mission Cyrus 781 (240) és a
Dual Concentric legújabb változataként a Tannoy DC1000 (200)
hangsugárzó; csak a Mission jöhet szóba, de vigyázat, ez sem annyira
jó hangsugárzónak, mint a Cyrus erősítők erősítőnek... Aragon 24K
előerősítő (1400); minden tekintetben dicsérik, és azoknak ajánlják,
akiknek nem telik ARC-re. A Michel Gyrodec lemezjátszó legújabb
változata (595, plusz 93 az új tépegységért); Paul Miller szubjektív
revűje semmitmondó. Pioner CLD-1200 és PD-6100 CD-játszók, melyek
közül az első a CDV-képlemezt is lejátssza (580, illetve 250). Ugyanaz
a vicc, mint múltkoriban a Philips készülékeivel: a kettő közül a
CDV-modell a gyöngébb. Mellesleg, a másik sem rendkívüli. Technics
SU-A60/SE-ASO elő/végerősítő (400/400); az előerősítőben DAC, tehát
digitális/analóg konverter is van - de minek. Philips FT-880 tuner
(150); volt már jobb. Sony CDP-M75 CD-játszó (230); szimpatikus - de
nem éri el a pár fonttal drágább Marantz CD65-öt.
Kétutas középdobozok: Celef, Mission, Tannoy. (HFN/RR március)
Április
Egy kép a hírrovatból. Tessék találgatni: digitális ébresztő ára?
Avagy 800 megawattos teljesítményerősítő tápegységgel és
táp-tápegységgel? Nem: ez az Apolo gue hangsugárzó. Hat évi
tervezőmunka után, valamint egy olasz festőművész tervei alapján hozta
forgalomba a Goldmund cég, pontosabban nem is hozta forgalomba, hanem
rendelésre készíti, párját körülbelül 50 ezer dollárért. Annyit tudunk
róla, hogy ultragyors és érzékeny (szabadalmaztatom) hangszórói és
rendkívül komplex keresztváltói vannak.
Űrodisszeia 2001, avagy akusztikus erőmű, avagy Goldmund hangsugárzó
50 ezer dollárért. (HFN/RR április)
* Ezüstlemezjátszók minden mennyiségben. Első helyen (és az
áprilisi szám címlapján) látjuk a Sony CDP-R1/DAS-RI kombinációt
(5000), s ezt nem kevesebb mint 6 olcsóbb masina követi Goodmans
GCD550 (200), JVC XL-E990 (230), Marantz CD75/IISE (350), TEAC ZD880
(450), Denon DCD-1520 (495), Nakamichi CDP-2E (595). Mivel Collomsék
egy állandó etalonhoz viszonyítanak, a hangminőséget %-ban adják meg,
és folyvást hivatkoznak az előzőleg tesztelt modellekre is, az
eredményt a szemléletesség kedvéért tabellába foglaljuk (csillaggal
jelölve a mostani tesztpéldányok):
Accuphase DP80/81 (etalon) 100
Cal Tempest 94
Stax Quattro 91
*Sony CDP-R1/DAS-R1 85
Marantz CD12 83
*Marantz CD75/II SE 77
Marantz 65SE/II (300 font!) 75
*Denon DCD 1520 68
*Nakamichi CDP-2E 63
*Goodmans GCD550 54
*TEAC ZD880 52
*JVC XL-E900 50
Colloms megállapítja, hogy a mostani tesztmezőny igazi győztese,
egyben a 350-400 fontsterlinges kategória új etalonja a Marantz CD75.
(Ezzel egyáltalán nem értünk egyet. Az olcsóbb CD65 mindössze 2%-kal
kapott kevesebbet, s ez a különbség nem nagyobb, mint az ilyesfajta
tesztek hibahatára! A szerk.) A Denon megjárja, a többí gép csalódást
okozott. Más szemszögből nézve a dolgot, külön dicséretet érdemel a
Goodmans GCD550, mert árához mérten egész elfogadható hangminőséget
produkál - s hogy el ne feledjük: még egy különleges szolgáltatást is.
Ez a masina ugyanis lemezváltós. Egyszerre S CD-t lehet beledugni. Még
távvezérlője is van - és mindez 200 fontért.
* Még mindig CD-játszók, de most már zsebbéliek: a Philips D6800
(130), a Sanyo CP12 (260), a Sony D-150 (300) és a Technics SL-XP6
(230) "CD-Walkman". A hangminőségüket nincs értelme százalékban
kifejezni, csak a Technics szól úgy, hogy egyáltalán rá lehessen kötni
egy szobai hifi-berendezésre. Enny azonban elég, hogy a zseb-kategória
etalonjává lépjen elő.
* További tesztek. Dynavector SSA/504 erősítő (1990); 4x35 vagy
2x70W teljesítmény, plusz térhatás-szimuláló áramkörök. Nem jó üzlet.
Harman/Kardon PM65 erősítő (450); "futott még". Celestion 3
hangsugárzó (100); a legolcsóbb kisdoboz, amelyben már fémdóm van.
Ennyi pénzért verhetetlen. (Ken Kessler szerint.)
*
Magno charta
Ennek a kötetünknek egy kazettateszt a fő attrakciója, nézzük,
milyen masinákat érdemes etetni ezekkel a kazettákkal. Kazettás magnót
ritkán tesztel a HFN/RR (a HFA még kevésbé), nemigen tartja
hifi-médiumnak. Most valahogy mégis úgy fordult a dolog, hogy öt
hónapon belül 3 ízben is magnók adtak randevút a HFN/RR
olvasóközönségének.
DECEMBER
Első nekifutásra négy alapfokú gépet vizsgál Chris Bryant.
"Lássunk világosan. Tudnunk kell, hogy egy 200 fontsterlinges
magnó jócskán lemarad az ugyanilyen árú CD-játszó mögött. A kazettás
decknek kisebb a dinamikája, szűkebb a frekvenciaátvitele, nagyobb a
zaja, kevésbé stabil az egyenfutása. Komoly hifista nem kezd ki
kazettás magnóval. Még a kényelem, a praktikum is inkább a CD mellett
szól. Ámde az a körülmény, hogy a magnóval felvételt is lehet
készíteni, életben tartja ezt a médiumot - a nem túl kritikus
zenehallgatók örömére."
A négy masina, amelyeket Bryant felsorakoztat, a Denon DR-MIOHX, a
Pioneer CT-443, a Sansui D-X301iR és a TEAC V-570. Mindegyik japán, és
mindegyik úgy 180-200 fontba kerülhet (pontos árat nem közöltek).
Valamennyiben van Dolby B, C és HX-pro áramkör, valamennyi legalább
kétmotoros (a Denon 3 motoros), viszont egyikben sincs külön felvevő
és külön lejátszó fej. Hangminőségre a Denon nyert egy orrhosszal a
Pioneer előtt; a Sansui volt a sereghajtó. Csak a rend kedvéért
említjük meg, hogy a Dolby-B Bryant szerint is mindig fejheverte, a
Dolby-C pedig még fenéken is rúgta a hangképet.
JANUÁR
Az előző havi, olcsóbb modellek után Bryant most középkategóriájú
típusokat vizsgál: a Denon DR-M34HR 320, a Pioneer CT-939 400 fontba
kerül, a Nakamichi CR1 350-be - viszont az utóbbi gép csak kétfejes,
míg a másik kettő háromfejes. (Ebből következtetni lehet az egyes
márkák rangjára.) Valamennyi gép három motoros, a Pioneer ezen felűt
kettős hangtengelyt is alkalmaz.
A Pioneerét leszámítva, a diagramok bizony csúnyácskák, a
Nakamichinak még a mélyfrekvenciás hepehupái is szembeszökőek (jóval
100Hz fölé futnak!), és a Denon görbéi sem bizalomgerjesztőek. Paradox
dolog, mondja Breunig, hogy a három gép közül még a legolcsóbb szól a
legjobban...
ÁPRILIS
Lássunk akkor valami jót is. Most két magnó van terítéken, a TEAC
R-919X (400) és az Akai GX-95 (600). Az oda-visszajátszó TEAC-kal
nincs megelégedve Bryant: műszakilag ugyan kitűnő, és szépen is van
megépítve, de a hangminősége mérsékelt. Vagy legalábbis nem éri el az
Akaiét.
Mivel az eddig felsorolt összes deck közül az Akai az egyetlen,
amelyről Bryant jót ír, alább közreadjuk a szeánszát, kissé rövidítve.
"Bevezetőnek gyári (Dolby-B) felvételt hallgattunk. A hangkép
nyitott volt, dinamikus, eleven és artikulált középsávval -
kétségtelenül ez a legnagyobb előnye. Némileg fényesebb a kelleténél,
és középen egy kissé tolakodó, de rengeteg részletet visszaad, és még
a dobütések gyors tranzienseit is követni tudja. A basszusa kissé
súlytalan és nem elég kiterjedt, de azért így is meggyőző. A
magastartománya informatív, de hiányzik a legteteje. Kielégítő
szélesség- és mélység-érzetet tud kelteni, de a sztereó képe némileg
instabil, lehetne precízebb is.
Mindegyik szalagtípussal jól szólt, főleg metállal és Dolby
nélkül. Összehasonlítva a bejövő hanggal, a magnóhang valamelyest
ellaposította a mélységérzetet, elbizonyította a pont-érzékelést és
egy kissé érdesebb is lett, bár ez nem volt kellemetlen.
Csöndes passzázsokon a szalagzaj már hallható, de hozzá lehet
szokni, különösen metálon.
Dolby-B-vet csökken a visszhang, az énekhang felkeményedik, veszít
súlyából a basszus, elvész a tranziensek gyorsasága. A transzparencia
is csökken, a hangkép bezáródik. Kisebb és kevésbé mély a színpad. A
Dolby-C tovább rontja a basszus artikuláltságát és elködösíti a
hangkép fókuszát."
Hát körülbelül ezt tudja egy csaknem-klasszis deck.
*
HFA
1988 december
Persze, megint "beltezéssel" kezdik. Előbb a levelezési rovatban
az olvasók: némelyek paródiát írnak a PWB-effektusról, mások pedig
arról értekeznek, hogy nyilván nem minden ember egyformán fogékony
erre a hatásra, tehát értelmetlen dolog azon mutatkozni, hogy
létezik-e vagy sem.
Jimmy Hughes, a Nagy Varázsló Felfedezőbe további meglepő dolgokat
tár fel. Elmondja, a PWB "töltés" szempontjából az sem mindegy, hogy a
lakáson belül hogyan helyezkednek el az egyes tárgyak. Például csupán
azáltal, hogy máshová rakta a hanglemezeit, sikerült tökéletesen
tönkretennie, illetve aztán újra rendbehoznia a hangképet. Beszámol a
legújabb fejleményekről is: Peter Belt immár készülékeket kezel az ő
varázseszközeivel. Hughes szerint a kezelés következtében egészen
egyszerű készülékek (Arcam Two vagy Yamaha A-320 erősítő, Yamaha
CDX-810 CD-játszó) többet produkáltak, mint a legtöbb High End
Masinéria. "Az ehhez való eszköz közforgalomba nem kerül, de a gyártó
cégek licencet válthatnak ki rá, ha érdekli őket."
És egy varázsvessző nélküli újdonság. Hughes felfedezi, hogy a
hangszórókábel jobban szól, ha a "+" és "-" vezetéken kívül egy
harmadik vezetékszálat is futtat az erősítő és a hangsugárzó között.
Ennek a harmadik szálnak nem is kell feltétlenül áram alatt lennie,
elég, ha érintkezik a hangszóródobozzal, illetve az erősítő dobozával.
De ha már úgyis van egy harmadik vezetékszál, akkor az a legjobb, ha a
pozitív eret megkettőzzük, a negatívot pedig nem. Más szóval: a
pozitív páros legyen, a negatív pedig páratlan. Ez az elv az
"interconnect", tehát az egyes készülékek között futó kábelekre is
érvényes. Hughes nyomatékosan ajánlja, hogy kísérletezzünk ezzel a
konstrukcióval.
* Tesztek. Infinity IRS Gamma hangsugárzó (6500); még most is
vitatkoznak fölötte, hogy tényleg hibás volt-e a tesztpéldány, attól
szólt-e ennyire pocsékul. Empire MC-1000 vdH hangszedő (475); jó, de
nem éri el a Kisekit. Stilton Audio MOD-jai: Audio-Technica AT-F5 (110
és 140); a nagyobbik modellnek használt a módosítás. Denon DCD-810
CD-játszó (250); gyöngébb, mint a Philipsek-Marantzok, illetve Sonyk.
Kenwood LS-770G hangsugárzó (250); egész britesen szól, de a magasai
még nem szépek. Aragon 4004 teljesítményerősítő (1800); új cég
gyártmánya, és azonnal bekerül a HFA etalonjai közé. Alexandcr 566
hangsugárzó (160); impresszív miniatűr. Acoustic Research AR132 (180);
érdektelen.
A teljesítményfokozat után az előerősítővel is remekelt az Aragon.
(HFN/RR március)
*
A "CD-magnó" viszontagságai
"Megszületett az a fajta CD, amelyre házilag készíthetünk
felvételt. Olcsón is lehetne gyártani - ha nem ütközne
ellenérdekekbe." A HFA februári számában Andy Benham értekezik az új
médiumról, amely, mint látni fogjuk, olyan nagyon azért még nem
született meg...
"Tavaly tavasszal a Tandy cég bejelentette, hogy sikerült
tökéletesítenie a házi felvételkészítésre is alkalmas CD-t, de őt
senki sem vette komolyan. Igaz, a számítástechnikai iparágban
felhalmozódott ismeretek már régóta alapot adnak egy
felvehető-törölhető Compact Disc kifejlesztéséhez, de mindenki úgy
vélte, hogy addig még legalább 5 évnek kell eltelnie. Ámde nem sokkal
később, 1988 novemberében 'kiszivárgott' a Philips egy házi
használatra szánt memoranduma. Kiderült, hogy a holland óriás akár már
egy éven belül is forgalomba hozhatná a házi felvételre alkalmas CD-t.
S nem is egy, de mindjárt kétféle technológiát ígér. Az egyiket (CD-R)
házi használatra szánják, az ilyen korongra csak egyszer lehet
felvételt készíteni, viszont minden tekintetben kompatibilis a normál
CD-vel, csak nem ezüst-, hanem aranyszínű. A másik (CD-E) a
professzionális változat, erről le is lehet törölni a műsort, mint a
magnószalagról, de ez a technológia nem kompatibilis a jelenlegi
CD-rendszerrel."
"Ez a kis tanulmány eljutott az IFPI-hez, vagyis a hanglemezipar
nemzetközi érdekvédelmi szövetségéhez, ahhoz, amely oly elszántan
küzdött a Copycode bevezetéséért, és amely máig is minden követ
megmozgat, hogy ezek a kövek a DAT-magnókra potyogjanak. Tájékoztatni
őt a törölhető CDről - mintha csak vörös posztót lengetnénk egy bika
előtt! Vajon hogyan kerülhetett ez a dokumentum éppen az IFPI kezébe?
Hiszen végig arról van benne szó, hogy bizony a CD--R fel fogja
bőszíteni a lemezipar hatalmasságait! Ha a Compact Disc műsorát
DAT-szalagra vagy CD-R-re másoljuk, a másolat mindenképpen klónozott
lesz, vagyis elvben megkülönböztethetetlen az eredetitől, de a CD-F2
ezen felül még formátumában is azonos az eredetivel, és a jelenleg
használatos készülékekkel is le lehet játszani - nem úgy, mint a
DAT-szalagot. Csupán annak van szüksége új gépre, aki a CD--R
felvételt elkészíti."
"Ha a CD-R készülékek és lemezek drágák volnának, nem fájna
miattuk az IFPI feje. (A Sony például már két évvel ezelőtt
kifejlesztett egy hasonló rendszert. A készülékért 4-5000 fontot,
egy-egy lemezért kb. 100 fontsterlinget kért volna...) Csakhogy
ellentétben a CD-E-vel és a DAT-tal, a CD-R nagyon olcsó! A felvevő
géphez alig-alig lenne szükség pótlólagos alkatrészekre, ezért csak
80-100 fonttal lenne drágább a jelenlegieknél. A lemezek pedig úgy 3-5
fontba kerülnének."
"Idáig jutván az olvasásban, azt hihetnénk, hogy ez a
Philips-memorandum tényleg házi használatra készült, és csak
véletlenül került az IFPI kezébe. Ámde most kilóg a lóláb. A szerző
egyszercsak az ellenfelet kezdi győzködni 'Úgy érezzük, a
hanglemezipar kevésbé fog tiltakozni a CD-R és CD-E, mint a DAT ellen,
hiszen a mi esetünkben a műsoranyag már eleve megvan, éspedig
CD-formátumon. A Philips cég, mindazonáltal, megérti, hogy a CD-R és
CD-E is ugyanazokat a szerzői jogi problémákat veti fel, mint a DAT.
Ezért mindaddig nem hozza forgalomba az új médiumot, amíg a hardver-
és szoftveripar nem jut közös nevezőre (csatoljuk az erről szóló
nyilatkozatot).' Vagyis a memorandum nem kiszivárgott, hanem
kiszivárogtatták - s nem véletlenül éppen azon a héten, amelyre a
hanglemezgyárak értekezletet hívtak össze, hogy tárgyaljanak a DAT
kapcsán felvetődött szerzői jogi problémákról!"
"A Philips-memorandum, azon kívül, hogy egy kicsit megfricskázta
mind a készülékgyártókat, mind pedig a hanglemezipart, egyben
előkészítette a terepet a japán Taiyo Yudennek, aki nemrég
bejelentette, hogy hazájában még az idén piacra hozza a házilag írható
CD-t. (A Taiyo Yuden az a cég, amely a That's márkanév mögött áll.)
Mint 1988 decemberében egy sajtókonferencián elmondották, 5 és 8
collos korongokat hoznak forgalomba, a kisebbiket úgy 5 fontnak
megfelelő áron - professzionális használatra. Olcsó, a jelenleginél
alig drágább gépeket is ígértek - szintén professzionális használatra.
Vagyis szándékosan úgy fogalmaztak, hogy a lehető legkevésbé
bosszantsák fel a hanglemezgyárakat."
"Az IFPI reakciója, mindazonáltal előrelátható volt: 'Ugyanazt
mondjuk a CD-R-re és a CD-E-re is, mint a DAT-ra: a műszaki fejlődést
mindig örömmel üdvözöljük, de tiltakozunk ellene, ha sérti a művészek
és producerek érdekeit. Elvárjuk a másolásgátló technikát, és jogi
védelmet is várunk a másolókkal szemben.' A Philips-memorandumnak és a
japánok sajtótájékoztatójának voltaképpen csak annyi volt az
eredménye, hogy sikerült újra napirendre tűzniük az otthoni digitális
műsormásolás ügyét, amely az utóbbi időben kissé elaludt."
"Pedig amikor a Sony felvásárolta a CBS-t, mindenki azt várta,
hogy szent lesz a béke: a Sony adja a DAT-technológiát, a CBS pedig a
gyári felvételű DAT-kazettákat. Nem ez történt. A CBS ugyanis a maga
hatalmas profitjával olyan sokat hoz a közös konyhára, hogy a Sony
menedzserei egyelőre nem firtatják a DAT ügyét. Némiképp hasonlóan áll
a másik készülékgyártó óriás, a Philips is a hozzá kötődő PolyCram
lemezvállalattal. Bármit, ami csökkentené a CD profitját, a Philips és
a Sony azonnal meg fog torpedózni."
"Hát ezért annyira nehéz bevezetni valamely új technológiát. A
Philips cég jóváhagyása nélkül ez csaknem reménytelen, különös
tekintettel arra, hogy a Philips legifjabb csemetéje, a CDV-technika
is éppen most teszi meg az első lépéseket."
Hozzáteszi még Benham, hogy a CD-korongok ára alig csökken, holott
egy-egy korong gyártási költsége már 1981-ben is csak 1,2 fontot tett
ki, jelenleg, pedig úgy 90 penny körül járhat. Érdemes áttekinteni a
brit hanglemezipartól kapott adatokat (a szomszédos táblázatban).
"Amíg a CD-biznisz ekkora profitot hoz, roppant csekély az esélye
annak, hogy a Philips és a Sony felesküdjön a CD-R-re"
A HANGLEMEZGYÁRTÁS KÖLTSÉGEI ANGLIÁBAN
(MINDEN ADAT FONTSTERLINGBEN)
-----------------------------------------------
CD 1986 CD 1987 LP 1987
-----------------------------------------------
Üzleti ár 11,99 10,99 6,49
-----------------------------------------------
Forgalmi adó (VAT) 1,56 1,43 0,85
Kiskereskedelmi árrés 3,14 2,81 1,33
Terjesztés, árleszállítás 0,80 1,02 0.80
Szerzői jogdíj 0.75 1,08 0,79
Műszaki jogdíj 0,34 0,51 0,35
"Dizájn" és csomagolás 0,45 0,23 0,28
Gyártás költsége 2,25 1,20 0,39
Egyéb költségek 0,45 0,39 0,29
Hirdetés, hírverés 0,75 0,46 0,36
Rezsi 1,10 1,08 0,74
Profit 0,40 0,78 0,31
-----------------------------------------------
A három mikro-fotó közül az első egy CD-barázdát mutat. A második egy
üres, a harmadik egy "teli" CD-R barázdáinak képe
A CD, amelyre felvételt is lehet már készíteni. A That's cég 5 és 3
collos CD-R korongja felülről, alulról és nagyításban.
*
1989 január
Minden újságpéldánynak a címoldalán egy kis ajándékot talál a
nyájas olvasó: a Monstor Cable cég szívességéből egy-egy SoundRinget,
kedvcsinálónak. Ez a kis CD-segédeszköz, mely kedves infantilizmussal
a keresztnevén mutatkozik be ("Max vagyok, a CD SoundRing!"), színes,
viszonylag súlyos műanyagból készült, egyik oldalán öntapadó korong. A
CD-lemezt benne kell hagyni a dobozában, a helyén. Max-ról le kell
hámozni a papír védőréteget, de csak a gyűrűje alatt, és fel kell
ragasztani-az egészet a CD-re, miközben a CD-doboz középső pillére
központosítja a CD-t Maxszal. Miután eltávolítottuk a középső,
gyárilag körbevágott műanyagkorongot, a CD-nek már csak a szélén marad
egy 1cm széles gyűrű, vagyis Max. A Hi-Fi Answers szerkesztősége
felkéri az olvasókat, próbálják ki a SoundRinget, és írják meg,
bevált-e.
Max, a SoundRing a brit hifistáknak is bemutatkozik. (HFA január)
A márciusi számban 9 olvasót szólaltatnak meg, ezek közül 7
meglehetősen dicséri Max-et, 1 nem észleli a hatását (hozzáteszi még,
hogy ő a Belt fóliáinak hatását sem észleli), a kilencedik pedig azt
tapasztalta, hogy készüléke, egy öreg Philips CD104 nem hajlandó
lejátszani a felgyűrűzött korongot - sőt, utána már akkor sem
játszotta le, amikor a gyűrűt leszedte a CD-ről. (A szerkesztő
kommentárja: valószínűleg ujjlenyomatok kerültek a korongra.)
Az olvasók azt is szóbahozták, hogy hát akkor most már jó volna
megtudni, mibe kerül Max, ha nem grátisz kapjuk a HFA címlapjára
ragasztva, hanem pénzért a boltban. "Ahogy én a Monster Cable céget
ismerem, ez a mulatság sem lesz éppenséggel olcsó." Hát tényleg nem
olcsó: darabja másfél font, tucatja 15 font, az 50 darabos csomag
pedig 50 font. Kérdés, nem lehetne-e olcsóbban hozzájutni, magyarán:
házilag elkészíteni. (Lásd legutóbbi kötetünkben Szilágyi Sándor
levelét a CD szélére ragasztott szarvasbőr gyűrűről.)
Ami a SoundRing hatásmechanizmusát illeti, a gyártmányismertető
szerint Max ugyanazt csinálja, amit a lemezjátszók lemeztányérja:
megadja a kellő forgatónyomatékot. Hát ez nagyon gyanús dolog, mert a
CD-technikában ennek a forgatónyomatéknak semmi jelentősége sincs. A
CD-játszó sohasem nyávog, mert előbb begyűjti, majd tárolja az
adatokat, s végül tökéletesen egyenletes ütemben bocsátja ki őket. Szó
van a cikkben rezgéscsillapításról is, ez szintén dilettáns okfejtés,
és egyáltalán nincs szinkronban a CD-technika lényegével. A HFA
szerkesztői Bob Stuart (a Meridian konstruktőr) magyarázatát fogadják
el, miszerint a CD-korong rezgése önmagában véve nem volna káros, de
megnehezíti a letapogató rendszer működését, minek következtében a
rendszer több áramot vesz fel a tápegységből - ezt akadályozza meg a
csillapítóeszköz. Akinek ez a magyarázat megfelel, fogadja el. Ez sem
tudománytalanabb, mint a többi.
* Az új RATA asztalkáról áradozik Peter Turner. Erről már tudjuk,
hogy lényegében véve nem más, mint balzafa. Mi a magunk részéről most
éppen túl vagyunk a balzafa-konstrukciókon és a fémszerkezeteket
kedveljük - de vigyázat: más az, amit mi barkácsolunk össze, és megint
más, amit a specialisták főállásban produkálnak.
Turner szubjektív ítélete: "Ismét egy lépéssel közelebb az
ideálishoz. A középsáv fenomenális, tiszta és sztereofónikus. A
basszus kiterjedt és mégis kontrollált, a magas regiszter csodálatosan
hozza a harangjáték, a triangulum, a pikkolók hangját. Mintha újra
született volna az ember."
Lehet, hogy a balzafáért vívott harcot is túl korán adtuk fel?
* A Philips 582 CD-játszót tesztelik (200), immár másodszorra.
Ellentétben a múltkori kritikussal, George Entwistle egyáltalán nincs
jó véleménnyel erről a korszerű és mégis megfizethető masináról. (Hogy
kinek volt igaza, azt rövidesen meg fogjuk tudni: úgy néz ki a dolog,
hogy kapunk kölcsön a Philips gyártól egy 582-est.)
* Tesztek. Gall erősítők a HFA címlapján: az YBA 3 elő/végfokozat
(tíz híján 2000 font a kettő); vannak erényei, de meg sem közelíti a
DNM erősítőket. Onkyo T-9000/11 tuner (550); David Präkel a
hangminőségét is, a szolgáltatásait is nagyon dicséri. Heybrook HB100
(250); az udvarias ajánlás ("érdemes meghallgatni" stb.) nem jelent
jót. Stax Gamma Pro/SRM-TI elektrosztatikus fejhallgató/tápegység
(296/895); a kettő közül a tápegység a nagy szám (de meg is kérik az
árát). Denon DAP-2500/POA-4400 előerősítő, monoblokkokkal; az
előfokban DAC is van, de így sem ajánlják. A teljesítményblokkok
viszont állítólag nagyon becsületesek. Sansui SR-222/V lemezjátszó
(160); "tulajdonképpen" versenyben van az Ariston Q-Deck, a Revolver
Rebel, a Thorens TD280 és a Dual CS-505.3 közül bármelyikkel - de
azért mégiscsak amazok a jobbak.
Gall High-End: YBA elő/végfokozat. (HFA január)
Február
Néhány érdekes hangsugárzó van terítéken.
Az első az Impulse H1 állódoboz (2800), amelynek két regisztere is
tölcséresen van kiképezve. A mélyhangszórót hátulról, a
középhangszórót elölről illesztették tölcséresen, a magassugárzó
(amely pedig a legkedveltebb terep a tölcséres kísérletekhez)
csupaszon marad, mint normál dóm. Ez a konstrukció tehát gyökeresen
eltér a jellegzetes amerikai nyomókamrás rendszerektől, de a tölcsér
végül is tölcsér, attól pedig mindig is viszolyogtak a brit
aranyfülűek. Ámde az Impulse H1, ha hihetünk a HFA kritikusának,
rendkívül kiegyenlítetten és színezetlenül szól, vagyis mentes a
tölcséres hangsugárzók negatívumaitól, a pozitívumaikat viszont
jórészt megtartotta: érzékeny, nagyot szól, analitikus a hangja. A H1
méretei szokatlanok (körülbelül 110x35x68cm - rendkívül mély!), a
hangszórókészlete viszont a legkevésbé sem rendkívüli. A 21cm-es SEAS
dohogó impregnált papírkónuszú, a középhangszóró hasonló, de csak
12,5cm átmérőjű. A Focal csipogónak fordított (konkáv) dómja van. Ezt
a kis motort más cégek is szívesen használják, Jimmy Hughes azonban
éppen ez utóbbi komponensről mondja, hogy kissé csökkenti a rendszer
potenciálját. Különlegesnek minősül az Acoustic Energy AE2 is (1140),
a múltkori AE1 "bővített kiadása", a két alumínium-membrános
dohogójával és ELAC fém-dómjával és főleg a rendkívül impozáns,
kétpilléres lábazatával, amely persze nincs benne a vételárban. David
Präkel ezúttal elégedetlen, mind a hangdobozzal (nem annyira sikerült
darab, mint a miniatűr AE1), mind pedig az állvánnyal (szemre szép, de
nem szolgálja annyira a hangminőséget, mint a Celestion SL700-as
lábazata).
Az Impulse H1 tölcséres állódoboz elölről és belülről. (HFA február)
Bizonyos értelemben figyelemreméltó a Sansui SP-100i is (780). A
hangminőségével ugyan nem nyeri meg a szerkesztő Keith Howard
tetszését, de a konstrukciója megérdemel néhány szót. A csipogó dómja
titániam, és még egy leheletnyi gyémánt-réteget is nittek fel rá,
ionizálással (???), a mély/középhangszóró membránját pedig
kartonszálakból szőtték. A membránszél "ki van fordítva", azaz konkáv.
Mindkét hangszórót különleges technikával árnyékolták, hogy mágneses
terükkel ne zavarják egymást. A "motorokat" nem az előlapra
csavarozták, hanem a hátlap szerelvényeire - nem érintkeznek az
előlappal. (A hézagot csillapítóanyag tölti ki.) A keresztváltót külön
dobozban helyezték el, mintegy leválasztva a hangszóródobozról. A
külcsín pedig ellenállhatatlan...
Szupertechnológia - de nem szuperhangminőség. Sansui SP-100i. (HFA
február)
* További tesztek. Marantz CD75/IISE CD játszó (350); kitűnő! Opus
3 Continuo lemezjátszó-futómű (400 - a demófelvételeiről nevezetes
svéd Opus 3 cég gyártmánya!); nincs igazán kiérlelve. Monitor Audio
R300/MD hangsugárzó (250); nem igazán precíz, kissé lompos a felső
basszusa, de rendkívül jól hallgatható. Empire 1000/II hangszedő (60);
svájci gyártmány az Ortofon VMS licenc alapján. Kellemesen szól.
Harman/Kardon PM635i erősítő (160); "hát nem egy Cyrus One". Goldring
Elan hangszedő (15); versenyben van e kategória sztárjával, az
AT95E-vel!
Lemezjátszó a hanglemez-specialista Opus3 cégtől: a Continuo. (HFA
február)
Március
Ellentétben a Hi-Fi News-szak a HFA rendkívül nagyra tartja a DNM
erősítőket. Az új PA2 teljesítményfokozatnak (2000 a sztereó pár) szép
fotókat és két teljes újságoldalt szentel Jimmy Hughes. Érdekessége a
gépnek, hogy eleve hídkapcsolásra tervezték. A DNM cég szerint ugyanis
a nagy teljesítmény és a jó hangminőség bizonyos mértékig kizárja
egymást. Az előző modellel, a GEM-mel csatornánként csupán 30 wattot
tudtak produkálni, a PA2 teljesítménye viszont a hídkapcsolás révén
meghaladja a 2x70 wattot. (A normál erősítők a hangsugárzó "+"
pólusára dolgoznak, a "-" pólus földre van kötve. A hídkapcsolás
gyakorlatilag "kétoldalról" hajtja meg a hangsugárzót, egy-egy
teljesítményerősítővel a "+" és a "-" pólus irányából. A két erősítő
ellenfázisban dolgozik, kétszeres feszültséggel, négyszeres
teljesítménnyel. A rendszer nincs földre kötve.)
Hídkapcsolásra tervezve: az új DNM végfok. (HFA március)
A hídkapcsolás régi dolog, de többnyire csak arról van szó, hogy a
két monó végfok utólagos hídba-kapcsolásával megnövelik az erősítő
teljesítményét. Ehhez általában közbeiktatnak egy extra fázisfordító
áramkört, miáltal fázistolást és egyéb nonlinearitást visznek a
rendszerbe - ez az, amit a PA2 tervezője el akart kerülni.
Hughes szerint a PA2-nek az az egyetlen hibája, hogy nincs olyan
gyönyörűen eloxálva, mint az amerikai High End erősítők, és nincs
rajta két nagy fogantyú, mint amazokon. Egyetlen erénye: a
hangminősége...
* További tesztek. Goldring Excel hangszedő (500); talán nem szól
annyira káprázatosan, mint némelyik szuper-MC, de nagyon muzikális, és
viszonylag olcsó (?). Musical Fidelity Reference 4 hangsugárzó (400);
nem rossz, de kissé tolakodó lehet a hangja. Kelvin Labs M60 monoblokk
(1895 párja); minőségéhez képest kissé drága. Denon DCD-610 CD-játszó
200); a nagy gépekhez képest kicsit döglött hangú, de azért nagyon
tisztességes. Kuzma Stogi Reference hangkar (700); fenntartás nélkül
dicsérik, még a Mission Mechanikkal összevetve is. Tannoy DC-1000
hangsugárzó (200); dicsérik, de nem valami meggyőzően. Bajok lehetnek
a basszusával is, a treble-lel is és az impulzusátvitelével is. KEF
CIS hangsugárzó (100); meglehetősen gyatra lehet. Musical Fidelity
Digilog DAC (400); jobb, mint az A&R Black Box, de hűvösebb tónusú,
tehát kevésbé fog tetszeni annak, aki egyébként nem szereti a
CD-hangot.
A jugoszláv Kuzma legújabb hangkarjában már nem találnak semmi
kivetnivalót. (HFA március)
Postacímek
Hi-Fi News & Record Review:
Link House Dingwall Avenue, Croydon CR9 2TA, England
Hi-Fi Answers:
Haymarket Publishing Ltd., 10-12 The Causeway Teddington, Middlesex,
TW11 OHE, England
Audio:
1515 Broadway, New York, N. Y. 10708, USA