Hetedhéthatár



HFN/RR 1988 december Kísérleti léggömb - avagy lélegző ballon? A hírrovatban olvastunk a német MB Quart cég új hangsugárzójáról, amelyben a felső regisztert egy "lélegző gömbre" bízták. A szűkszavú műszaki leírás alapján nehéz eldönteni, milyen csoportba soroljuk ezt a hangsugárzót. A membránja "magnetostrictív" anyagból készült (nikkel és kobalt), s ezt réztekercs szövi át. Ha jól értjük, a Magneplanarnak egy szférikus változatáról van szó. A kísérleti példány gömbje mindössze 10 cm átmérőjű, frekvenciaátvitele 8-50kHz, torzítása 1%. Kísérleti léggömb: szférikus Magneplanar. Felbocsátotta az MB Quart cég. (HFN/RR december) * És még egy hír: a hangszedőiről nevezetes dán Ortofon - a cég fennállásának 70. évfordulója alkalmából - piacra hozta első teljesítményerősítőjét, PPA600 típusszám alatt. Jókora bivaly: csatornánként 225W-ot ad ki 8 ohmra. Hídkapcsolásban, tehát monóban 650W a teljesítménye. Alacsony impedancián (2 ohmon) 40 A csúcsértéket produkál. * Új csöves előerősítőkről értekezik Ken Kessler. Az egyik, a Rose (amely Oxfordban virult), megnyeri a tetszését: "370 fontért beléphetsz vele abba a klubba, amelybe a Croft erősítők tulajdonosai járnak". Kevésbé van ínyére a másik, az Oakley Image, egy jugoszláv (!) készülék, amely a nevével azt a benyomást akarja kelteni, mintha nyugati volna. A név tényleg nyugatias, csak erősen régivágású, ami nem volna olyan nagy baj, mint az, hogy a kivitele túlságosan is szocialista. "Kitűnő példa arra, hogy egy Moszkvics miért marad el a legszimplább Ford mögött is." Mindenesetre érdekes, hogy a jugoszlávok a Kuzma lemezjátszó után egy elektronikával is szerencsét próbáltak a brit piacon. * A tokyoi audio kiállításról tudósít Martin Colloms. Nem lát semmi gyökeresen újat, inkább azt tapasztalja, hogy mind többen sajátítják el a jelenlegi technikát. "A legármányosabb demonstrációt az Aiwánál láttam. Ez a cég egy komplett digitálís felvevő/lejátszó rendszert mutatott be, mikrofontól-hangsugárzóig, a kellő digitális interfészekkel, amelyek között végig optikai kábel fut. Ebből már maga a mikrofon is szép teljesítmény; kissé túlméretezett ugyan, de benne van az A/D átalakító és az interfész. Hasonlóképpen érdekes az Aiwa Excelig nevű fejhallgatója is, ez normál méretű (habár a tápfeszültséget kívülről kapja), és mégis el van látva kétcsatornás, 4-szeres túlmintavételezésű, 16 bites digitális elektronikával és a hozzá való szűrővel. Virtuóz rendszer, de csak azt mutathatja meg, mire képes a digitalizáció, ha Walkman-technikával párosítják." * Egyszer már ellátogatott a HFN/RR a Sound Clinic elnevezésű stúdióba, amelyet egy fiatal hangmérnök üzemeltet és amelynek elektronikáit az a Tim Paravicini installálta, akit az EAR csöves erősítők tervezőjeként ismernek. A stúdió jól prosperál, számos LP és CD hanganyagát itt készítették el. Érdekes lehet számunkra, milyennek hallják a Sound Clinic hangmesterei az analóg és a digitális hangot. "Van valamiféle izgalom az analóg lemez hangjában, egyfajta vitalitás, amely ennek a médiumnak a sajátja. Feltehetőleg azzal kapcsolatos, hogy itt végül is egy darab követ rángatunk a pvc-barázdákban. A digitális hangból hiányzik ez az izgalom. Tudunk készíteni olyan szingli-LP-t (egyetlen popszám, 30cm-es lemezre vágva - a szerk.), hogy ha egy zsúfolt diszkóban lejátsszák, minden ember talpra ugrik és táncolni kezd; ugyanez a felvétel CD-n nem fogja kiváltani ezt a hatást. Az analóg lemeznek van valami ismeretlen komponense, amelyre senki sem tud rámutatni az ujjával." "Kicseréltünk minden analóg áramkört a digitális berendezésünkben, mert nem voltunk megelégedve a hangjával. De még digitál/digitál másoláskor is hallani lehet a különbséget az eredeti és a másolat között. Gyakran hoznak nekünk olyan felvételeket, amelyek állítólag digitális klónok, azaz tökéletes másolatai az eredetinek - csakhogy ez nem igaz. Fel lehet ismerni őket. Egyszerűen csak van valami a hangjukban, amiről érezni lehet, hogy másolatról van szó. És még egy érdekes dolog: másképpen szól a digitális másolat, attól függően, hogy milyen gyártmányú szalagra veszik fel..." * A Well-Tempered Turntable tesztjét Chris Breunigra osztották ki, ő nem műszaki ember, a zenei rovatot vezeti - nézzük, hogyan zenésíti meg auditív élményeit. "Először egy árban megfelelő referencialáncot válogattam össze: a saját RATA-modifikált Linn Sondekemet éppen Well Tempered karral és van den Hul MC One-nal, az új RATA állványon, és ezt hallgattam meg a komplett Well Tempered lemezjátszó és egy Koetsu Red ellenében. Később hasznosabbnak találtam, ha mellőzve az A-B tesztet egyszerűen csak meghallgatok mindenféle zenéket. "Első impresszióm: a WTT hangja drámai, tértölelő, gyors, könnyed és rendkívül precíz. Visszatérve a Linnre, a színpad kisebb lett, a hangszín sötétebb..." "A WTT nyíltságát, a hang hallgathatóságát nem lehet kétségbe vonni. Egyik vendégem megfigyelte, hogy az egyes hangjegyek közti csend csendesebb, és én is egyetértek vele abban, hogy a hangfelvétel önálló passzázsait jobban lehet követni ezen a lemezjátszón..." "Paradox, hogy visszatérve a Linnhez, megnyerő volt annak ritmus- és dallamjátszó képessége. A hangzás precizitásával, a hangmagasság stabilitásával, a dinamikatartománnyal tehát szembeállíthatjuk a művészi motivációt. Ezt valahogy ritkán emlegetik..." "Vegyünk például egy gitárhangot. Az LP12 kimutatja a gitárhang minden nüanszát és érvényre juttatja a ritmust. A WTT ezeken a frázisokon kevésbé precíz; nem a hangerő, hanem a lendület hiányzik belőle. Vagy vegyünk egy korhű hangszerekkel játszott Beethoven Ötödik Szimfónia legelejét: kritikus részlet, amelyen nem mindig lehet nyomon követni, mit játszanak a zenészek. A WTT-a ez úgy szólt, mintha a digitális technikával dolgozó hangmérnök kivágta volna a hangjegyek egyes részleteit. Némelyik vonós-frázisnak eltűnt a közepe. Hallod a legelejét, érzed a crescendót a befejezésig - de nem tudod, mi történt a kettő között." "A WTT nagyon hasonlóan szól a CD-hez - de ez már önmagátlan is kívánatossá teheti azok számára, akik egyforma hangképet szeretnének a kétféle szoftverről..." * A Stax Quattro II CD-játszót méricskéli Martin Colloms, műszerrel, füllel, zsebszámológéppel - mármint hogy hány százalékos eredményt produkál a Stax az Abszolút Skálán, amelyen a legfelső pontot, a 100%-ot jelenleg az Accuphase DC80/DP81 jelöli ki. Nos, a Quattro-t Colloms zsűrije nem kevesebb mint 92%-ra taksálja, ez 14%-kal jobb a Cambridge CD1-nél és 23%-kal a Sony CDP557-nél. (Mely utóbbi Colloms szerint lényegesen jobb a mi Pioneerunknál. Mely utóbbi azért határozottan jobb a Philips CD150-nél. Mely utóbbi kétségtelenül jobb a...) Az ugyanebben a számban tesztelt Sony CDP-337ESD (550-,) a maga 78%-kával előkelőbb helyet foglal el a Collomsék listáján, mint a Sony CDP-557! Ígéretes Sony CD-játszó: a CDP-337ESD (HFN/RR december) * A High Fidelity egész történelme arra tanít, hogy előbb-utóbb minden készüléktípust részegységeire bontanak, s azokat külön-külön hozzák forgalomba, mint precíz, drága, "audiofil" masinákat. Ezen a gyakorlaton a digitális korszak sem fog változtatni. A CD-játszókat máris többen megpróbálták két részre bontani CD-transzportra és DAC-ra, vagyis D/A átalakítóra (Accuphase, Sony, Marantz - lásd eddigi lapszemléinket). Nem sokkal később megjelentek a piacon a CD-transzport nélküli, audiofil-kivitelű átalakítók (A&R Arcam Delta Black Box stb.), amelyeket a CD-játszók digitális kimenetéről kell táplálni, kihagyva a gép saját D/A átalakítóját. Ilyen jószág a Musical Fidelity cég Digilogja is (400,-), amelyet most egyszerre ketten is tesztelnek a HFN/RR szakírói közül. Alvin Goldnak nagyon tetszik a kis konverte-egység, úgy érzi, még egy Marantz CD-85 is szárnyakat kap tőle. Paul Miller 2-700 fontsterlinges Denon, Technics, Toshiba, Philips és Marantz ezüstlemezjátszókkal párosítja a Digilogot, és azt állítja, többet nyer vele, mintha inkább egy 400 fonttal drágább CD-játszót vásárolna. Digilog: DAC-olva a konkurenciával, a Musical Fidelity is tervezett egy CD-játszókhoz való külső konverter-egységet. (HFN/RR december, HFA március) A kereskedő dilemmája: a teli van mindenféle agyonspecializált szerkezetekkel, még a bögre alatti szék is tüskéken áll - a vevő pedig bejön, és nagy jámborul hifi-tornyot kér (HFN/RR december) 1989 január Mint ismeretes, a HFN/RR szerkesztősége (az egy Christopher Breunigot kivéve) tagadja, hogy a Peter Belt-féle polarizálásnak felismerhető auditív hatása volna. A legutóbbi Hi-Fi Show-a egy nyilvános kísérletet is végeztek, hogy alátámasszák álláspontjukat. Egy hotelben 4 lehallgató szobát rendeztek be. A hifi-készülékek mindenütt azonosak voltak: Quad erősítők és ELS-ek, Denon DCD810 CD-játszóval. Felkérték Peter Beltet, hogy "kezelje" a négy szoba közül az egyiket, de úgy, hogy ne hagyjon látható nyomot. A második és a harmadik szobát kezeletlenül hagyták, a negyedikben pedig csak annyit manipuláltak, hogy egy kicsit eltekerték az erősítőn a hangszínszabályzót. Felkértek úgy 50 személyt (kereskedőket, újságírókat, a kiállítás látogatóit), hogy hallgassanak zenét, pontosabban hallgassák meg Rickie Lee Jones "Easy Money" című számát mind a négy teremben, és osztályozzák a hangminőséget 1-tői 10-ig terjedő pontszámmal (amikor is az egyik kezeletlen szoba "hangképét" tekintették referenciának, 5-ös pontszámmai). Tökéletes vakteszt volt, maguk a gépek kezelői sem tudták, melyik szoba melyik. Az eredmény a statisztika nyelvén szólva teljesen inszignifikáns, a hallgatóság nagyjából hasonlónak minősítette a 4 szoba "hangminőségét". Hogy miért éppen Quad készülékeket használtak - ennek az a magyarázata, hogy Ross Walker (a Quad cég trónörököse) szintén közreműködött a kísérlet előkészítésében. Egyszersmind kijelentette: 10 ezer fontot ad jótékony célokra, ha vaktesztben bebizonyítják neki, hogy a PWB-effektust meg lehet hallani. * A digitális hangsugárzó erősen izgatja a Brit Audio Szövetség fantáziáját. Rövidesen szakértőt kérnek fel, hogy fél-egy év leforgása alatt készítsen "tanulmánytervet egy brit tervezésű digitális hangsugárzó fejlesztési koncepciójáról". E hosszútávú programnak, mely a Kék Ég Kutatás nevet viseli, 10 év alatt kell meghoznia a gyümölcseit: a digitális átalakítót, a hozzá tartozó interfészekkel. * A "Playmate Of The Month" ezúttal alighanem a 350 fontsterlinges Roksan Artemiz hangkar, a címlapon is ez látható (a Rowland erősítők társaságában), Születését misztikus jóslatok előzték meg, a Roksan cég prospektusaiban többször is hivatkoztak egy bizonyos Cambyses nevű hangkarra, mint a precízió mintaképére - amely, mindazonáltal, sosem került forgalomba... Most viszont itt van helyette az Artemiz, amely "számos részletében azonos a Cambyses-szel" és amelyet "csupán a Cambyses múlhat felül"... Romantikus hangkar, a Roksan Artemiz. (HFN/RR január) A "nagy" brit lemezjátszó-futóművekhez kezdetben mindig idegen hangkart használtak; miként a Linn Sondekhez csak jóval később építették meg az Ittokot, azonképpen a Roksan Xerxesnek sem volt saját hangkarja, sokáig a Regával párosították. Az Artemiz is erősen Rega-szerű alkotmány, könnyű és merev - bár, ha közelebbről megnézzük, sok mindenben eltér amattól. A csapágyazása különösen érdekes, mindegyik csapágyházban 3 golyó ("piramid-csapágyazás", mondja a prospektus). Ezt a fajta csapágyat nem kell "előfeszíteni", üzemen kívül lötyög is, játék közben viszont stabil, ugyanis a tűerő ráfeszíti a mozgó golyót a fixen beágyazott golyók közül kettőre. Ami a hangminőséget illeti, arról Alvin Gold fölöttébb óvatosan nyilatkozik. "Két hét után még nem merek végleges véleményt mondani róla. Ha CD-játszó volna, vagy erősítő, hangsugárzó, akkor könnyebb volna a dolgom. De a történelem arra tanít, hogy a hangkarokkal csínján kell bánni. A Rega RB300-at is mennyire lebecsülték, aztán kiderült, hogy egyszerűen csak nem kompatibilis a Linn Sondekkel. Ugyanígy, a Linn Ittok képességeit sem ismertük fel, amíg nem volt meg a hozzávaló klasszis hangszedő. Így ezt a revüt is függőben kell hagynom. Az előjelek mindenesetre biztatóak." Gold végül is az Ittok kategóriájába helyezi az Artemizt ("ami azt jelenti, hogy jobb a Regánál"), de megjegyzi, hogy sokat javított rajta azáltal, hogy egy kicsit megbirizgálta, szorosabbra állította a csapágyat... * A Rowland Research erősítőt (Coherence One, előfok: 3750,- és Model 3, végfok: 1625.-) Paul Miller méri és hallgatja és dicséri - ha nem is mértéken felül. * Hangsugárzók: Acoustic Energy AE1, AE2, AE4 (700, 1140, 1800 font). Csak a kis 7 literes modell ajánlható - de az se nekünk. Wharfedale 505 (170): a basszusát dicsérik, a tisztaságát is - de az a gyanúnk, hogy egy kicsit agresszív hangja lehet. ATC SCM50 hangsugárzó (2200, illetve aktív formában 3000 font): nem szeretjük, ha egy hangsugárzóban azt dicsérik, hogy mennyire kimutatja az igazságot és hogy mennyire nem retusálja a zenét "eufónikus színeződésekkel"... Musical Fidelity Reference 2 (200): jó minőségű kis doboz, de nem szól eléggé testesen. Egy hangszóró helyett kettő, egy pillér helyett kettő - az Acoustic Energy AE2 mégsem annyira jó, mint az AE1 volt. (HFN/RR január, HFA február) * Cáfolván azt a mondást, hogy senki sem próféta a saját hazájában, íme mi is krónikába foglaljuk, mekkora lelkendezésre késztette Ken Kesslert egy magyar hifista felfedezése. A brit szakírót a müncheni hifi kiállításon megkereste egy bizonyos "Pierre-Jean Farkas", és demonstrálta neki, hogy mennyivel jobban szól a Rega Planar lemezjátszó, ha leszedik róla a lemezpárnát, és a hanglemezt csupán három órafelhúzó csavaron támasztják fel. "Ó, borzalom: a hangkép tényleg precízebb lett, a basszus teltebb, a zaj alacsonyabb"... Kesslernek annyira tetszik a dolog, hogy februárban még egyszer szóba hozza. Természetesen ő is utal rá (nekünk is eszünkbe jutott), hogy Farkas Péter ötlete az amerikai Meitner tányérnélküli lemezjátszójára emlékeztet. Egy magyar Párizsban, avagy: lehet 3 csavarral több? A hanglemez alá tett három órafelhúzó csavar csodát tett a Regával. (HFN/RR február) Február Derült égből mennykőcsapás: kényes helyzetbe kerülhetnek mindazok, akik megvették a Philipstől és a Sonytól a CD-játszók licencét. Barry Fox a Technológia rovatban elmondja, hogy van egy Disco Vision Associates (DVA) nevű cég, egy képlemezgyártó társulat, amelyet a két nagy amerikai konszern, az MCA és az IBM alapított. Birtokába jutván egy 2000 szabadalmat felölelő egységcsomagnak, amely az optikai, lézeres információtárolásra is kiterjed, a DVA követeléssel léphet fel bárki ellen, aki CD-játszót gyárt vagy forgalmaz! A Philipssel például már évek óta vitában áll, de nemrég kiegyeztek. Úgy hírlik, a holland muhi nem kevesebb mint 20 millió dollárt fizetett a DVA-nak, miáltal neki most már jogában áll használni a szóbanforgó szabadalmakat. Arra azonban nem terjed ki a megállapodás hatálya, hogy a Philips másoknak is átengedhesse a licencet! Eszerint mindazok a cégek, akik egyszer már kifizették a Philips CD-rendszer licencdíját (25 ezer dollárt), s azóta is jogdíjat fizetnek a készülékek és a lemezek után, most újra a zsebükbe nyúlhatnak. Az amerikai cég 50 ezer dolláros licencdíjat követel tőlük, plusz 1,5% jogdíjat minden eladott készülék után! Hogy nyomatékot adjon szavának, a DVA közzétette azoknak a listáját, akik már "bedobták a törülközőt", magyarán szólva elővették a bugyellárisukat és fizettek: Philips, Sony, Hitachi, JVC, Matsushita, Mitsubishi, NEC, NipponColumbia, Pioneer, Sanyo, Sharp, TEAC, Toshiba, Yamaha... legény a talpán, aki ezekután mégis perre viszi a dolgot! (Legalábbis ezt állítják az amerikai szabadalmi jogászok.) "Tipikus jenki módszer - így háborog Fox - előbb megzsarolni a japánokat, akik túl büszkék, semhogy perre vigyék az ügyet, majd a japánok skalpját lobogtatva terrorizálni az európai gyárakat. Ezt már az RCA is megcsinálta 20 évvel ezelőtt mindenféle döglött vagy kihalófélben lévő színestévé- és képmagnó-szabadalmakkal." Az meg direkt mulatságos, hogy a DVA csak most kezd el fenyegetőzni. Eddig szépen meglapult a fűben, és kivárta, amíg a Philips-Sony lobby elfogadtatta a világgal a CD-rendszert. Ha már akkor kiderül, hogy a felhasználók pert kaphatnak a nyakukba, a CD-ből sosem válik világszabvány! A Philips és a Sony nagyon jól tudhatta mire megy ki a játék! Vajon nem lett volna kötelességük figyelmeztetni a többieket?! Ezt most már jogászok is firtatják. És ez még nem minden! Másfél évvel ezelőtt színre lépett a torontói Optical Recording Corporation, és azt állította, hogy a CD-lemezek és készülékek gyártói megsértik az ő birtokában lévő szabadalmakat (szám szerint vagy 26-ot: adatszinkronizáció, adatkompresszió stb., stb., stb.). A torontóiak most 10 ezer dollár licencdíjat és 2% jogdíjat követelnek a CD-készülékek gyártóitól. Meggondolandó (mondja Fox), hogy a 20-as években, amikor a rádiózás virágzásnak indult, a Radio Corporation of America, azaz a későbbi RCA gondosan rátette a kezét az összes lényeges szabadalomra. A Philipsnek és a Sonynak éppígy össze kellett volna gyűjtenie a kellő szabadalomcsokrot a CD-technológia védelmére. Mulasztásukat még csúnyán megbánhatják, ha a vevők összefognak, és kártérítésért perlik a CD-technika inventorait. Csak távoli villámlás gyanánt, de ez a két baljós fogalom ("szabadalmi per" és "RCA") újra megvilágítja egy pillanatra a szobát, amikor éppen a modern High Fidelity egyik legnagyobb egyéniségével, az amerikai Edgar Villchurral beszélgetnek. Neki köszönhetjük 1. az akusztikus felfüggesztésű mélyhangsugárzót, 2. a dóm magassugárzót és 3. a három ponton felfüggesztett lemezjátszó-alvázat - ezek ma is szinte kötelező konstrukciós elemei a legtöbb nívós hifi-berendezésnek. Villchur a hadseregben szerezte elektronikai ismereteit (a légierőnél, a második világháború folyamán), utána azonban inkább művészetekkel foglalkozott, majd rádiószerelő műhelyt nyitott. Később mégis kijárta az egyetemet, és elektronikai, akusztikai tanfolyamot is vezetett. Az akusztikus felfüggesztésű hangsugárzó (illetve az Acoustic Research cég) történetét így meséli el: "Megpróbáltam eladni a találmányomat. Úgy terveztem, 10 ezer dollár fogok kérni, aztán majd ötért is odaadom - csakhát nem kellett senkinek. A nagynevű cégek azt mondták: tudod, Ed, milyen jók a mérnökeink. Ha volna valami abban, amit itt leírsz, ők már bizonyára maguktól is rájöttek volna. Ez az úgynevezett NIH-reakció: Not Invented Here, azaz Nem Nálunk Találták Fel. Ekkor az egyik tanítványom, Henry Kloss (a "K" a későbbi KLH cégben) azt mondta: van egy kis kócerájom, ahol hangszórókat gyártogatok postai rendelésre. Miért ne csinálnánk együtt a dolgot? Így hát vállalatot alapítottunk, én lettem az elnök, ő meg az elnökhelyettes... Alapítótőkénk 6000 dollár volt (ebből kettő az enyém, a többit úgy kaptuk kölcsön). Hangsugárzó-tervezőre nem telt, ebbe a szerepkörbe Henrynek kellett 'beugrania'. Első gyártmányunkat, az AR-1-et 75 százalékban ő tervezte, ideértve a speciális anyagok kifejlesztését és egyáltalán az egész gyártási folyamat megszervezését." "Ami a találmányomat illeti, ezt később nem tudtam megvédeni a szabadalombitorlókkal szemben. Volt ugyanis az RCA-nak egy soha nem használt hangszórószabadalma 1944-ből, melynek értelmében egészen lágy felfüggesztésű hangszórót is lehet építeni, és akkor ha ezt egy hangfalra szerelik, a rezonanciafrekvencia igen alacsony lesz. Utólag arra hivatkoztak, hogy az ilyen hangszórót 'kis dobozba is bele lehet szerelni, és akkor az is egész jó lehet'. A pert ezen a fokon elvesztettem, és elhatároztam, hogy nem folytatom, mert eszembe jutott Armstrong esete, azé az emberé, akinek egyebek között az FM rádiózást köszönhetjük, és akinek a tevékenysége nélkül nem beszélhetnénk modern elektronikáról. Armstrong életfogytig tartó szabadalmi perben állt az RCA-val; amikor nem bírta tovább, kivetette magát az ablakon. Három hónappal később a per az ő javára dőlt el. De ha nem tékozolja az erejét pereskedésre, ki tudja mit alkothatott volna még." Megkérdik Villchurt: felismerte-e, hogy az akusztikus felfüggesztésű hangszóróval valami korszakalkotót produkált? "Inkább csak azt éreztem, hogy sikerült kijavítanom a hangszórók egy alapvető hibáját, azt, hogy nagyságrendnyivel nagyobb a torzításuk, mint az erősítőké. A torzítást főleg a mechanikai felfüggesztés okozza. Mindenki azon volt, hogy jó minőségű membránszélt készítsen és ezzel leszorítsa a hangszóró rezonanciafrekvenciáját - és akkor már csak az volt a baj, hogy jó nagy dobozt kellett csinálni, mert a dobozba zárt levegőrugó erősen felfelé nyomja a hangszóró rezonanciáját. Én megfordítottam a dolgot. Szinte semmilyen membránszélt nem alkalmaztam, csupán egy lágy gumiszegélyt, amelynek gyakorlatilag nincs visszatérítő ereje, de erre nincs is szükség, mert a visszatérítő erőt majd úgyis a dobozba zárt levegő szolgáltatja. Annak mozgása lényegesen lineárisabb, mint a membránszél mozgása, tehát kisebb lesz a torzítás. A rezonanciafrekvenciát pedig kényelmesen beállíthatjuk a doboz méretezésével. A hangszóródoboznak ettől kezdve már nem a minimális méretét kell meghatározni, mint eddig, hanem az optimális méretét." Az Acoustic Research cég tehát sokkal kisebb hangsugárzókat tudott készíteni, mint konkurensei, s ezzel nagy népszerűséget szerzett magának. "Amikor aztán beköszöntött a sztereó korszak, kétszer annyi hangdobozt adtunk el, mint előzőleg. A kis dobozokból sokkal könnyebb volt kettőt elhelyezni a lakószobában, mint a nagy dobozokból. A sztereó nekünk dolgozott." 1967-ben, amikor Villchur kiszállt az üzletből és eladta a cégét, Amerikában minden harmadik eladott hangsugárzó az AR gyártmánya volt. A High Fidelity halhatatlanlainak egyike, Edgar Villchur, a klasszikus AR3a hangsugárzóval. (HFN/RR február) * Négy fejhallgatót hasonlít össze Ken Kessler. Csaknem pont azoktól a cégektől válogat, mint amelyeket Dínó, a Sárkány vett fülügyre a Hifi Mozaik 2. kötetében, de persze főleg újabb típusokat kért be: AKG K280 Parabolic (110), a "drótnélküli" Beyer DT690 (200), Sennheiser HD540 Reference Gold (160 - ezt mi is ismerjük), illetve Audio-Technica ATH-910 és ATH-911 (65 és 76 ezekhez sajnos nem volt szerencsénk). Kessler szerint a Beyer DT690 minősíthetetlen, kár is róla beszélni. Az AKG analitikus, a Sennheiser semleges karakterű, az A-T fejhallgatók az előző kettő közé esnek. "Ha egy igazi zárt rendszer izolációjára és az ezzel járó dögönségre szavazol, akkor nem találsz jobbat az ATH-910-nél." * További tesztek. Goldring Excel MC hangszedő (500); inkább klasszikus zenére ajánlja a könnyűzene-rajongó Kessler - ez nem sok jót jelent. Tunerek 300 fontért: Denon TU-800L és Technics ST-G90L; ha már ezek, akkor inkább a Denon. Marantz CD85 CD-játszó (550)- az olcsóbb Marantz CD65 ugyanilyen jól szól. Technics SL-P200 CDjátszó (180); számos műszaki érdekességet tartogat, de a hangminősége nem éri meg, hogy ezeket behatóbban ecseteljük. Kelvin MCI/M30 elő/végfok (575/595); langyos revü, brit a britnek nem vájja ki a szemét. Proton AA-1150 teljesítményerősítő (400) a P-1100 vagy az AP1000 előerősítővel (170 vagy 200); nem sok derül ki róluk a tesztből. B&W DM550 és DM570 hangsugárzók (150, 250); a kisebbik modell szimpatikus, de nem elég testes a basszusa, a nagyobbik kifejezetten csalódást okoz. Március Finial La Komédia: vége a komédiának, nem lesz lézeres LP-játszó - a Finial cég úgy döntött, hogy eláll a további kísérletektől. Ez elég érdekes hír ahhoz, hogy a HFN/RR-ben ketten is tárgyalják a műszaki, illetve a kereskedelmi vonatkozásait. Dehát ez már fölösleges beszéd. Akárcsak az egyszeri plébános közismerten kimerítő magyarázata arról a 13 okról, amely miatt nem lehet harangozni. Az első az, hogy nincs harang. A többi érv már nem túl izgalmas. A gép, amely most már sohasem készül el: a Finial lézerletapogatású LP-játszó. (HFN/RR március) A téli Las Vegas-i CES-ről (Consumer Electronics Show) Ken Kessler tudósít bennünket. Noha ezen a kiállításon állítólag egyaránt kitett magáért a digitális és az analóg "lobby", tehát a CD-játszókon kívül szép számmal akadtak kifinomult LP-játszók is, mi most mégis csupán két digitális újdonságra hívjuk fel Olvasóink figyelmét. Az egyik a Sansui CD-játszója, amelynek átalakító egységében valami egészen különös, 1 bites (!) rendszert alkalmaznak. Ez nem látszott valami falrengető újdonságnak, különben sem értettünk belőle sokat, és amikor a februári HFN/RR-t kézhez vettük, még gyorsan átsiklottunk fölötte. Ámde azóta a Philips is propagálni kezdte új CD-technológiáját ("Bit stream"), amelynek szintén az a lényege, hogy a jelet 1 bites bontásban bocsátják ki, irgalmatlan mértékű túlmintavételezéssel. Valami készül - megpróbálunk mielőbb irodalmat szerezni róla. A másik érdekesség inkább kereskedelmi, vagy még inkább pszichológiai természetű. A Nakamichi az USÁ-ban is forgalomba hozott egy DAT-magnót, amely minden tekintetben kompatibilis a CD-technikával, vagyis D/D is lehet másolni vele. A Nakamichi tehát truccol az amerikai hanglemezipar hatalmasságaival, s kiteszi magát a pereskedésnek. Igaz viszont, hogy készüléke, a Digital Audio Recorder, plusz az 1000p processzor 10 ezer dollárba kerül, tehát annyira drága, hogy csak egészen keveset lehet belőle eladni, ennélfogva az esetleges per tárgyát képező összeg is annyira csekély lenne, hogy szinte biztosra vehetjük: a lemezcégek nem fognak bíróság után kiabálni. Pont olyan ez, mint amikor a kisgyerek valami tiltott dolgot művel, miközben felnőttek éppen újságot olvasnak, nincs kedvük felállni és nyakonteremteni. A kiskölök meg tovább szemtelenkedik, de közben azért figyel, és amikor úgy látja, hogy hopp, most mindfart ugrik egy pofon, akkor gyorsan abbahagyja a manipulációit. Aztán megint újra kezdi... * Tesztek. Celef Nimbus CF2 (230), Mission Cyrus 781 (240) és a Dual Concentric legújabb változataként a Tannoy DC1000 (200) hangsugárzó; csak a Mission jöhet szóba, de vigyázat, ez sem annyira jó hangsugárzónak, mint a Cyrus erősítők erősítőnek... Aragon 24K előerősítő (1400); minden tekintetben dicsérik, és azoknak ajánlják, akiknek nem telik ARC-re. A Michel Gyrodec lemezjátszó legújabb változata (595, plusz 93 az új tépegységért); Paul Miller szubjektív revűje semmitmondó. Pioner CLD-1200 és PD-6100 CD-játszók, melyek közül az első a CDV-képlemezt is lejátssza (580, illetve 250). Ugyanaz a vicc, mint múltkoriban a Philips készülékeivel: a kettő közül a CDV-modell a gyöngébb. Mellesleg, a másik sem rendkívüli. Technics SU-A60/SE-ASO elő/végerősítő (400/400); az előerősítőben DAC, tehát digitális/analóg konverter is van - de minek. Philips FT-880 tuner (150); volt már jobb. Sony CDP-M75 CD-játszó (230); szimpatikus - de nem éri el a pár fonttal drágább Marantz CD65-öt. Kétutas középdobozok: Celef, Mission, Tannoy. (HFN/RR március) Április Egy kép a hírrovatból. Tessék találgatni: digitális ébresztő ára? Avagy 800 megawattos teljesítményerősítő tápegységgel és táp-tápegységgel? Nem: ez az Apolo gue hangsugárzó. Hat évi tervezőmunka után, valamint egy olasz festőművész tervei alapján hozta forgalomba a Goldmund cég, pontosabban nem is hozta forgalomba, hanem rendelésre készíti, párját körülbelül 50 ezer dollárért. Annyit tudunk róla, hogy ultragyors és érzékeny (szabadalmaztatom) hangszórói és rendkívül komplex keresztváltói vannak. Űrodisszeia 2001, avagy akusztikus erőmű, avagy Goldmund hangsugárzó 50 ezer dollárért. (HFN/RR április) * Ezüstlemezjátszók minden mennyiségben. Első helyen (és az áprilisi szám címlapján) látjuk a Sony CDP-R1/DAS-RI kombinációt (5000), s ezt nem kevesebb mint 6 olcsóbb masina követi Goodmans GCD550 (200), JVC XL-E990 (230), Marantz CD75/IISE (350), TEAC ZD880 (450), Denon DCD-1520 (495), Nakamichi CDP-2E (595). Mivel Collomsék egy állandó etalonhoz viszonyítanak, a hangminőséget %-ban adják meg, és folyvást hivatkoznak az előzőleg tesztelt modellekre is, az eredményt a szemléletesség kedvéért tabellába foglaljuk (csillaggal jelölve a mostani tesztpéldányok): Accuphase DP80/81 (etalon) 100 Cal Tempest 94 Stax Quattro 91 *Sony CDP-R1/DAS-R1 85 Marantz CD12 83 *Marantz CD75/II SE 77 Marantz 65SE/II (300 font!) 75 *Denon DCD 1520 68 *Nakamichi CDP-2E 63 *Goodmans GCD550 54 *TEAC ZD880 52 *JVC XL-E900 50 Colloms megállapítja, hogy a mostani tesztmezőny igazi győztese, egyben a 350-400 fontsterlinges kategória új etalonja a Marantz CD75. (Ezzel egyáltalán nem értünk egyet. Az olcsóbb CD65 mindössze 2%-kal kapott kevesebbet, s ez a különbség nem nagyobb, mint az ilyesfajta tesztek hibahatára! A szerk.) A Denon megjárja, a többí gép csalódást okozott. Más szemszögből nézve a dolgot, külön dicséretet érdemel a Goodmans GCD550, mert árához mérten egész elfogadható hangminőséget produkál - s hogy el ne feledjük: még egy különleges szolgáltatást is. Ez a masina ugyanis lemezváltós. Egyszerre S CD-t lehet beledugni. Még távvezérlője is van - és mindez 200 fontért. * Még mindig CD-játszók, de most már zsebbéliek: a Philips D6800 (130), a Sanyo CP12 (260), a Sony D-150 (300) és a Technics SL-XP6 (230) "CD-Walkman". A hangminőségüket nincs értelme százalékban kifejezni, csak a Technics szól úgy, hogy egyáltalán rá lehessen kötni egy szobai hifi-berendezésre. Enny azonban elég, hogy a zseb-kategória etalonjává lépjen elő. * További tesztek. Dynavector SSA/504 erősítő (1990); 4x35 vagy 2x70W teljesítmény, plusz térhatás-szimuláló áramkörök. Nem jó üzlet. Harman/Kardon PM65 erősítő (450); "futott még". Celestion 3 hangsugárzó (100); a legolcsóbb kisdoboz, amelyben már fémdóm van. Ennyi pénzért verhetetlen. (Ken Kessler szerint.) * Magno charta Ennek a kötetünknek egy kazettateszt a fő attrakciója, nézzük, milyen masinákat érdemes etetni ezekkel a kazettákkal. Kazettás magnót ritkán tesztel a HFN/RR (a HFA még kevésbé), nemigen tartja hifi-médiumnak. Most valahogy mégis úgy fordult a dolog, hogy öt hónapon belül 3 ízben is magnók adtak randevút a HFN/RR olvasóközönségének. DECEMBER Első nekifutásra négy alapfokú gépet vizsgál Chris Bryant. "Lássunk világosan. Tudnunk kell, hogy egy 200 fontsterlinges magnó jócskán lemarad az ugyanilyen árú CD-játszó mögött. A kazettás decknek kisebb a dinamikája, szűkebb a frekvenciaátvitele, nagyobb a zaja, kevésbé stabil az egyenfutása. Komoly hifista nem kezd ki kazettás magnóval. Még a kényelem, a praktikum is inkább a CD mellett szól. Ámde az a körülmény, hogy a magnóval felvételt is lehet készíteni, életben tartja ezt a médiumot - a nem túl kritikus zenehallgatók örömére." A négy masina, amelyeket Bryant felsorakoztat, a Denon DR-MIOHX, a Pioneer CT-443, a Sansui D-X301iR és a TEAC V-570. Mindegyik japán, és mindegyik úgy 180-200 fontba kerülhet (pontos árat nem közöltek). Valamennyiben van Dolby B, C és HX-pro áramkör, valamennyi legalább kétmotoros (a Denon 3 motoros), viszont egyikben sincs külön felvevő és külön lejátszó fej. Hangminőségre a Denon nyert egy orrhosszal a Pioneer előtt; a Sansui volt a sereghajtó. Csak a rend kedvéért említjük meg, hogy a Dolby-B Bryant szerint is mindig fejheverte, a Dolby-C pedig még fenéken is rúgta a hangképet. JANUÁR Az előző havi, olcsóbb modellek után Bryant most középkategóriájú típusokat vizsgál: a Denon DR-M34HR 320, a Pioneer CT-939 400 fontba kerül, a Nakamichi CR1 350-be - viszont az utóbbi gép csak kétfejes, míg a másik kettő háromfejes. (Ebből következtetni lehet az egyes márkák rangjára.) Valamennyi gép három motoros, a Pioneer ezen felűt kettős hangtengelyt is alkalmaz. A Pioneerét leszámítva, a diagramok bizony csúnyácskák, a Nakamichinak még a mélyfrekvenciás hepehupái is szembeszökőek (jóval 100Hz fölé futnak!), és a Denon görbéi sem bizalomgerjesztőek. Paradox dolog, mondja Breunig, hogy a három gép közül még a legolcsóbb szól a legjobban... ÁPRILIS Lássunk akkor valami jót is. Most két magnó van terítéken, a TEAC R-919X (400) és az Akai GX-95 (600). Az oda-visszajátszó TEAC-kal nincs megelégedve Bryant: műszakilag ugyan kitűnő, és szépen is van megépítve, de a hangminősége mérsékelt. Vagy legalábbis nem éri el az Akaiét. Mivel az eddig felsorolt összes deck közül az Akai az egyetlen, amelyről Bryant jót ír, alább közreadjuk a szeánszát, kissé rövidítve. "Bevezetőnek gyári (Dolby-B) felvételt hallgattunk. A hangkép nyitott volt, dinamikus, eleven és artikulált középsávval - kétségtelenül ez a legnagyobb előnye. Némileg fényesebb a kelleténél, és középen egy kissé tolakodó, de rengeteg részletet visszaad, és még a dobütések gyors tranzienseit is követni tudja. A basszusa kissé súlytalan és nem elég kiterjedt, de azért így is meggyőző. A magastartománya informatív, de hiányzik a legteteje. Kielégítő szélesség- és mélység-érzetet tud kelteni, de a sztereó képe némileg instabil, lehetne precízebb is. Mindegyik szalagtípussal jól szólt, főleg metállal és Dolby nélkül. Összehasonlítva a bejövő hanggal, a magnóhang valamelyest ellaposította a mélységérzetet, elbizonyította a pont-érzékelést és egy kissé érdesebb is lett, bár ez nem volt kellemetlen. Csöndes passzázsokon a szalagzaj már hallható, de hozzá lehet szokni, különösen metálon. Dolby-B-vet csökken a visszhang, az énekhang felkeményedik, veszít súlyából a basszus, elvész a tranziensek gyorsasága. A transzparencia is csökken, a hangkép bezáródik. Kisebb és kevésbé mély a színpad. A Dolby-C tovább rontja a basszus artikuláltságát és elködösíti a hangkép fókuszát." Hát körülbelül ezt tudja egy csaknem-klasszis deck. * HFA 1988 december Persze, megint "beltezéssel" kezdik. Előbb a levelezési rovatban az olvasók: némelyek paródiát írnak a PWB-effektusról, mások pedig arról értekeznek, hogy nyilván nem minden ember egyformán fogékony erre a hatásra, tehát értelmetlen dolog azon mutatkozni, hogy létezik-e vagy sem. Jimmy Hughes, a Nagy Varázsló Felfedezőbe további meglepő dolgokat tár fel. Elmondja, a PWB "töltés" szempontjából az sem mindegy, hogy a lakáson belül hogyan helyezkednek el az egyes tárgyak. Például csupán azáltal, hogy máshová rakta a hanglemezeit, sikerült tökéletesen tönkretennie, illetve aztán újra rendbehoznia a hangképet. Beszámol a legújabb fejleményekről is: Peter Belt immár készülékeket kezel az ő varázseszközeivel. Hughes szerint a kezelés következtében egészen egyszerű készülékek (Arcam Two vagy Yamaha A-320 erősítő, Yamaha CDX-810 CD-játszó) többet produkáltak, mint a legtöbb High End Masinéria. "Az ehhez való eszköz közforgalomba nem kerül, de a gyártó cégek licencet válthatnak ki rá, ha érdekli őket." És egy varázsvessző nélküli újdonság. Hughes felfedezi, hogy a hangszórókábel jobban szól, ha a "+" és "-" vezetéken kívül egy harmadik vezetékszálat is futtat az erősítő és a hangsugárzó között. Ennek a harmadik szálnak nem is kell feltétlenül áram alatt lennie, elég, ha érintkezik a hangszóródobozzal, illetve az erősítő dobozával. De ha már úgyis van egy harmadik vezetékszál, akkor az a legjobb, ha a pozitív eret megkettőzzük, a negatívot pedig nem. Más szóval: a pozitív páros legyen, a negatív pedig páratlan. Ez az elv az "interconnect", tehát az egyes készülékek között futó kábelekre is érvényes. Hughes nyomatékosan ajánlja, hogy kísérletezzünk ezzel a konstrukcióval. * Tesztek. Infinity IRS Gamma hangsugárzó (6500); még most is vitatkoznak fölötte, hogy tényleg hibás volt-e a tesztpéldány, attól szólt-e ennyire pocsékul. Empire MC-1000 vdH hangszedő (475); jó, de nem éri el a Kisekit. Stilton Audio MOD-jai: Audio-Technica AT-F5 (110 és 140); a nagyobbik modellnek használt a módosítás. Denon DCD-810 CD-játszó (250); gyöngébb, mint a Philipsek-Marantzok, illetve Sonyk. Kenwood LS-770G hangsugárzó (250); egész britesen szól, de a magasai még nem szépek. Aragon 4004 teljesítményerősítő (1800); új cég gyártmánya, és azonnal bekerül a HFA etalonjai közé. Alexandcr 566 hangsugárzó (160); impresszív miniatűr. Acoustic Research AR132 (180); érdektelen. A teljesítményfokozat után az előerősítővel is remekelt az Aragon. (HFN/RR március) * A "CD-magnó" viszontagságai "Megszületett az a fajta CD, amelyre házilag készíthetünk felvételt. Olcsón is lehetne gyártani - ha nem ütközne ellenérdekekbe." A HFA februári számában Andy Benham értekezik az új médiumról, amely, mint látni fogjuk, olyan nagyon azért még nem született meg... "Tavaly tavasszal a Tandy cég bejelentette, hogy sikerült tökéletesítenie a házi felvételkészítésre is alkalmas CD-t, de őt senki sem vette komolyan. Igaz, a számítástechnikai iparágban felhalmozódott ismeretek már régóta alapot adnak egy felvehető-törölhető Compact Disc kifejlesztéséhez, de mindenki úgy vélte, hogy addig még legalább 5 évnek kell eltelnie. Ámde nem sokkal később, 1988 novemberében 'kiszivárgott' a Philips egy házi használatra szánt memoranduma. Kiderült, hogy a holland óriás akár már egy éven belül is forgalomba hozhatná a házi felvételre alkalmas CD-t. S nem is egy, de mindjárt kétféle technológiát ígér. Az egyiket (CD-R) házi használatra szánják, az ilyen korongra csak egyszer lehet felvételt készíteni, viszont minden tekintetben kompatibilis a normál CD-vel, csak nem ezüst-, hanem aranyszínű. A másik (CD-E) a professzionális változat, erről le is lehet törölni a műsort, mint a magnószalagról, de ez a technológia nem kompatibilis a jelenlegi CD-rendszerrel." "Ez a kis tanulmány eljutott az IFPI-hez, vagyis a hanglemezipar nemzetközi érdekvédelmi szövetségéhez, ahhoz, amely oly elszántan küzdött a Copycode bevezetéséért, és amely máig is minden követ megmozgat, hogy ezek a kövek a DAT-magnókra potyogjanak. Tájékoztatni őt a törölhető CDről - mintha csak vörös posztót lengetnénk egy bika előtt! Vajon hogyan kerülhetett ez a dokumentum éppen az IFPI kezébe? Hiszen végig arról van benne szó, hogy bizony a CD--R fel fogja bőszíteni a lemezipar hatalmasságait! Ha a Compact Disc műsorát DAT-szalagra vagy CD-R-re másoljuk, a másolat mindenképpen klónozott lesz, vagyis elvben megkülönböztethetetlen az eredetitől, de a CD-F2 ezen felül még formátumában is azonos az eredetivel, és a jelenleg használatos készülékekkel is le lehet játszani - nem úgy, mint a DAT-szalagot. Csupán annak van szüksége új gépre, aki a CD--R felvételt elkészíti." "Ha a CD-R készülékek és lemezek drágák volnának, nem fájna miattuk az IFPI feje. (A Sony például már két évvel ezelőtt kifejlesztett egy hasonló rendszert. A készülékért 4-5000 fontot, egy-egy lemezért kb. 100 fontsterlinget kért volna...) Csakhogy ellentétben a CD-E-vel és a DAT-tal, a CD-R nagyon olcsó! A felvevő géphez alig-alig lenne szükség pótlólagos alkatrészekre, ezért csak 80-100 fonttal lenne drágább a jelenlegieknél. A lemezek pedig úgy 3-5 fontba kerülnének." "Idáig jutván az olvasásban, azt hihetnénk, hogy ez a Philips-memorandum tényleg házi használatra készült, és csak véletlenül került az IFPI kezébe. Ámde most kilóg a lóláb. A szerző egyszercsak az ellenfelet kezdi győzködni 'Úgy érezzük, a hanglemezipar kevésbé fog tiltakozni a CD-R és CD-E, mint a DAT ellen, hiszen a mi esetünkben a műsoranyag már eleve megvan, éspedig CD-formátumon. A Philips cég, mindazonáltal, megérti, hogy a CD-R és CD-E is ugyanazokat a szerzői jogi problémákat veti fel, mint a DAT. Ezért mindaddig nem hozza forgalomba az új médiumot, amíg a hardver- és szoftveripar nem jut közös nevezőre (csatoljuk az erről szóló nyilatkozatot).' Vagyis a memorandum nem kiszivárgott, hanem kiszivárogtatták - s nem véletlenül éppen azon a héten, amelyre a hanglemezgyárak értekezletet hívtak össze, hogy tárgyaljanak a DAT kapcsán felvetődött szerzői jogi problémákról!" "A Philips-memorandum, azon kívül, hogy egy kicsit megfricskázta mind a készülékgyártókat, mind pedig a hanglemezipart, egyben előkészítette a terepet a japán Taiyo Yudennek, aki nemrég bejelentette, hogy hazájában még az idén piacra hozza a házilag írható CD-t. (A Taiyo Yuden az a cég, amely a That's márkanév mögött áll.) Mint 1988 decemberében egy sajtókonferencián elmondották, 5 és 8 collos korongokat hoznak forgalomba, a kisebbiket úgy 5 fontnak megfelelő áron - professzionális használatra. Olcsó, a jelenleginél alig drágább gépeket is ígértek - szintén professzionális használatra. Vagyis szándékosan úgy fogalmaztak, hogy a lehető legkevésbé bosszantsák fel a hanglemezgyárakat." "Az IFPI reakciója, mindazonáltal előrelátható volt: 'Ugyanazt mondjuk a CD-R-re és a CD-E-re is, mint a DAT-ra: a műszaki fejlődést mindig örömmel üdvözöljük, de tiltakozunk ellene, ha sérti a művészek és producerek érdekeit. Elvárjuk a másolásgátló technikát, és jogi védelmet is várunk a másolókkal szemben.' A Philips-memorandumnak és a japánok sajtótájékoztatójának voltaképpen csak annyi volt az eredménye, hogy sikerült újra napirendre tűzniük az otthoni digitális műsormásolás ügyét, amely az utóbbi időben kissé elaludt." "Pedig amikor a Sony felvásárolta a CBS-t, mindenki azt várta, hogy szent lesz a béke: a Sony adja a DAT-technológiát, a CBS pedig a gyári felvételű DAT-kazettákat. Nem ez történt. A CBS ugyanis a maga hatalmas profitjával olyan sokat hoz a közös konyhára, hogy a Sony menedzserei egyelőre nem firtatják a DAT ügyét. Némiképp hasonlóan áll a másik készülékgyártó óriás, a Philips is a hozzá kötődő PolyCram lemezvállalattal. Bármit, ami csökkentené a CD profitját, a Philips és a Sony azonnal meg fog torpedózni." "Hát ezért annyira nehéz bevezetni valamely új technológiát. A Philips cég jóváhagyása nélkül ez csaknem reménytelen, különös tekintettel arra, hogy a Philips legifjabb csemetéje, a CDV-technika is éppen most teszi meg az első lépéseket." Hozzáteszi még Benham, hogy a CD-korongok ára alig csökken, holott egy-egy korong gyártási költsége már 1981-ben is csak 1,2 fontot tett ki, jelenleg, pedig úgy 90 penny körül járhat. Érdemes áttekinteni a brit hanglemezipartól kapott adatokat (a szomszédos táblázatban). "Amíg a CD-biznisz ekkora profitot hoz, roppant csekély az esélye annak, hogy a Philips és a Sony felesküdjön a CD-R-re" A HANGLEMEZGYÁRTÁS KÖLTSÉGEI ANGLIÁBAN (MINDEN ADAT FONTSTERLINGBEN) ----------------------------------------------- CD 1986 CD 1987 LP 1987 ----------------------------------------------- Üzleti ár 11,99 10,99 6,49 ----------------------------------------------- Forgalmi adó (VAT) 1,56 1,43 0,85 Kiskereskedelmi árrés 3,14 2,81 1,33 Terjesztés, árleszállítás 0,80 1,02 0.80 Szerzői jogdíj 0.75 1,08 0,79 Műszaki jogdíj 0,34 0,51 0,35 "Dizájn" és csomagolás 0,45 0,23 0,28 Gyártás költsége 2,25 1,20 0,39 Egyéb költségek 0,45 0,39 0,29 Hirdetés, hírverés 0,75 0,46 0,36 Rezsi 1,10 1,08 0,74 Profit 0,40 0,78 0,31 ----------------------------------------------- A három mikro-fotó közül az első egy CD-barázdát mutat. A második egy üres, a harmadik egy "teli" CD-R barázdáinak képe A CD, amelyre felvételt is lehet már készíteni. A That's cég 5 és 3 collos CD-R korongja felülről, alulról és nagyításban. * 1989 január Minden újságpéldánynak a címoldalán egy kis ajándékot talál a nyájas olvasó: a Monstor Cable cég szívességéből egy-egy SoundRinget, kedvcsinálónak. Ez a kis CD-segédeszköz, mely kedves infantilizmussal a keresztnevén mutatkozik be ("Max vagyok, a CD SoundRing!"), színes, viszonylag súlyos műanyagból készült, egyik oldalán öntapadó korong. A CD-lemezt benne kell hagyni a dobozában, a helyén. Max-ról le kell hámozni a papír védőréteget, de csak a gyűrűje alatt, és fel kell ragasztani-az egészet a CD-re, miközben a CD-doboz középső pillére központosítja a CD-t Maxszal. Miután eltávolítottuk a középső, gyárilag körbevágott műanyagkorongot, a CD-nek már csak a szélén marad egy 1cm széles gyűrű, vagyis Max. A Hi-Fi Answers szerkesztősége felkéri az olvasókat, próbálják ki a SoundRinget, és írják meg, bevált-e. Max, a SoundRing a brit hifistáknak is bemutatkozik. (HFA január) A márciusi számban 9 olvasót szólaltatnak meg, ezek közül 7 meglehetősen dicséri Max-et, 1 nem észleli a hatását (hozzáteszi még, hogy ő a Belt fóliáinak hatását sem észleli), a kilencedik pedig azt tapasztalta, hogy készüléke, egy öreg Philips CD104 nem hajlandó lejátszani a felgyűrűzött korongot - sőt, utána már akkor sem játszotta le, amikor a gyűrűt leszedte a CD-ről. (A szerkesztő kommentárja: valószínűleg ujjlenyomatok kerültek a korongra.) Az olvasók azt is szóbahozták, hogy hát akkor most már jó volna megtudni, mibe kerül Max, ha nem grátisz kapjuk a HFA címlapjára ragasztva, hanem pénzért a boltban. "Ahogy én a Monster Cable céget ismerem, ez a mulatság sem lesz éppenséggel olcsó." Hát tényleg nem olcsó: darabja másfél font, tucatja 15 font, az 50 darabos csomag pedig 50 font. Kérdés, nem lehetne-e olcsóbban hozzájutni, magyarán: házilag elkészíteni. (Lásd legutóbbi kötetünkben Szilágyi Sándor levelét a CD szélére ragasztott szarvasbőr gyűrűről.) Ami a SoundRing hatásmechanizmusát illeti, a gyártmányismertető szerint Max ugyanazt csinálja, amit a lemezjátszók lemeztányérja: megadja a kellő forgatónyomatékot. Hát ez nagyon gyanús dolog, mert a CD-technikában ennek a forgatónyomatéknak semmi jelentősége sincs. A CD-játszó sohasem nyávog, mert előbb begyűjti, majd tárolja az adatokat, s végül tökéletesen egyenletes ütemben bocsátja ki őket. Szó van a cikkben rezgéscsillapításról is, ez szintén dilettáns okfejtés, és egyáltalán nincs szinkronban a CD-technika lényegével. A HFA szerkesztői Bob Stuart (a Meridian konstruktőr) magyarázatát fogadják el, miszerint a CD-korong rezgése önmagában véve nem volna káros, de megnehezíti a letapogató rendszer működését, minek következtében a rendszer több áramot vesz fel a tápegységből - ezt akadályozza meg a csillapítóeszköz. Akinek ez a magyarázat megfelel, fogadja el. Ez sem tudománytalanabb, mint a többi. * Az új RATA asztalkáról áradozik Peter Turner. Erről már tudjuk, hogy lényegében véve nem más, mint balzafa. Mi a magunk részéről most éppen túl vagyunk a balzafa-konstrukciókon és a fémszerkezeteket kedveljük - de vigyázat: más az, amit mi barkácsolunk össze, és megint más, amit a specialisták főállásban produkálnak. Turner szubjektív ítélete: "Ismét egy lépéssel közelebb az ideálishoz. A középsáv fenomenális, tiszta és sztereofónikus. A basszus kiterjedt és mégis kontrollált, a magas regiszter csodálatosan hozza a harangjáték, a triangulum, a pikkolók hangját. Mintha újra született volna az ember." Lehet, hogy a balzafáért vívott harcot is túl korán adtuk fel? * A Philips 582 CD-játszót tesztelik (200), immár másodszorra. Ellentétben a múltkori kritikussal, George Entwistle egyáltalán nincs jó véleménnyel erről a korszerű és mégis megfizethető masináról. (Hogy kinek volt igaza, azt rövidesen meg fogjuk tudni: úgy néz ki a dolog, hogy kapunk kölcsön a Philips gyártól egy 582-est.) * Tesztek. Gall erősítők a HFA címlapján: az YBA 3 elő/végfokozat (tíz híján 2000 font a kettő); vannak erényei, de meg sem közelíti a DNM erősítőket. Onkyo T-9000/11 tuner (550); David Präkel a hangminőségét is, a szolgáltatásait is nagyon dicséri. Heybrook HB100 (250); az udvarias ajánlás ("érdemes meghallgatni" stb.) nem jelent jót. Stax Gamma Pro/SRM-TI elektrosztatikus fejhallgató/tápegység (296/895); a kettő közül a tápegység a nagy szám (de meg is kérik az árát). Denon DAP-2500/POA-4400 előerősítő, monoblokkokkal; az előfokban DAC is van, de így sem ajánlják. A teljesítményblokkok viszont állítólag nagyon becsületesek. Sansui SR-222/V lemezjátszó (160); "tulajdonképpen" versenyben van az Ariston Q-Deck, a Revolver Rebel, a Thorens TD280 és a Dual CS-505.3 közül bármelyikkel - de azért mégiscsak amazok a jobbak. Gall High-End: YBA elő/végfokozat. (HFA január) Február Néhány érdekes hangsugárzó van terítéken. Az első az Impulse H1 állódoboz (2800), amelynek két regisztere is tölcséresen van kiképezve. A mélyhangszórót hátulról, a középhangszórót elölről illesztették tölcséresen, a magassugárzó (amely pedig a legkedveltebb terep a tölcséres kísérletekhez) csupaszon marad, mint normál dóm. Ez a konstrukció tehát gyökeresen eltér a jellegzetes amerikai nyomókamrás rendszerektől, de a tölcsér végül is tölcsér, attól pedig mindig is viszolyogtak a brit aranyfülűek. Ámde az Impulse H1, ha hihetünk a HFA kritikusának, rendkívül kiegyenlítetten és színezetlenül szól, vagyis mentes a tölcséres hangsugárzók negatívumaitól, a pozitívumaikat viszont jórészt megtartotta: érzékeny, nagyot szól, analitikus a hangja. A H1 méretei szokatlanok (körülbelül 110x35x68cm - rendkívül mély!), a hangszórókészlete viszont a legkevésbé sem rendkívüli. A 21cm-es SEAS dohogó impregnált papírkónuszú, a középhangszóró hasonló, de csak 12,5cm átmérőjű. A Focal csipogónak fordított (konkáv) dómja van. Ezt a kis motort más cégek is szívesen használják, Jimmy Hughes azonban éppen ez utóbbi komponensről mondja, hogy kissé csökkenti a rendszer potenciálját. Különlegesnek minősül az Acoustic Energy AE2 is (1140), a múltkori AE1 "bővített kiadása", a két alumínium-membrános dohogójával és ELAC fém-dómjával és főleg a rendkívül impozáns, kétpilléres lábazatával, amely persze nincs benne a vételárban. David Präkel ezúttal elégedetlen, mind a hangdobozzal (nem annyira sikerült darab, mint a miniatűr AE1), mind pedig az állvánnyal (szemre szép, de nem szolgálja annyira a hangminőséget, mint a Celestion SL700-as lábazata). Az Impulse H1 tölcséres állódoboz elölről és belülről. (HFA február) Bizonyos értelemben figyelemreméltó a Sansui SP-100i is (780). A hangminőségével ugyan nem nyeri meg a szerkesztő Keith Howard tetszését, de a konstrukciója megérdemel néhány szót. A csipogó dómja titániam, és még egy leheletnyi gyémánt-réteget is nittek fel rá, ionizálással (???), a mély/középhangszóró membránját pedig kartonszálakból szőtték. A membránszél "ki van fordítva", azaz konkáv. Mindkét hangszórót különleges technikával árnyékolták, hogy mágneses terükkel ne zavarják egymást. A "motorokat" nem az előlapra csavarozták, hanem a hátlap szerelvényeire - nem érintkeznek az előlappal. (A hézagot csillapítóanyag tölti ki.) A keresztváltót külön dobozban helyezték el, mintegy leválasztva a hangszóródobozról. A külcsín pedig ellenállhatatlan... Szupertechnológia - de nem szuperhangminőség. Sansui SP-100i. (HFA február) * További tesztek. Marantz CD75/IISE CD játszó (350); kitűnő! Opus 3 Continuo lemezjátszó-futómű (400 - a demófelvételeiről nevezetes svéd Opus 3 cég gyártmánya!); nincs igazán kiérlelve. Monitor Audio R300/MD hangsugárzó (250); nem igazán precíz, kissé lompos a felső basszusa, de rendkívül jól hallgatható. Empire 1000/II hangszedő (60); svájci gyártmány az Ortofon VMS licenc alapján. Kellemesen szól. Harman/Kardon PM635i erősítő (160); "hát nem egy Cyrus One". Goldring Elan hangszedő (15); versenyben van e kategória sztárjával, az AT95E-vel! Lemezjátszó a hanglemez-specialista Opus3 cégtől: a Continuo. (HFA február) Március Ellentétben a Hi-Fi News-szak a HFA rendkívül nagyra tartja a DNM erősítőket. Az új PA2 teljesítményfokozatnak (2000 a sztereó pár) szép fotókat és két teljes újságoldalt szentel Jimmy Hughes. Érdekessége a gépnek, hogy eleve hídkapcsolásra tervezték. A DNM cég szerint ugyanis a nagy teljesítmény és a jó hangminőség bizonyos mértékig kizárja egymást. Az előző modellel, a GEM-mel csatornánként csupán 30 wattot tudtak produkálni, a PA2 teljesítménye viszont a hídkapcsolás révén meghaladja a 2x70 wattot. (A normál erősítők a hangsugárzó "+" pólusára dolgoznak, a "-" pólus földre van kötve. A hídkapcsolás gyakorlatilag "kétoldalról" hajtja meg a hangsugárzót, egy-egy teljesítményerősítővel a "+" és a "-" pólus irányából. A két erősítő ellenfázisban dolgozik, kétszeres feszültséggel, négyszeres teljesítménnyel. A rendszer nincs földre kötve.) Hídkapcsolásra tervezve: az új DNM végfok. (HFA március) A hídkapcsolás régi dolog, de többnyire csak arról van szó, hogy a két monó végfok utólagos hídba-kapcsolásával megnövelik az erősítő teljesítményét. Ehhez általában közbeiktatnak egy extra fázisfordító áramkört, miáltal fázistolást és egyéb nonlinearitást visznek a rendszerbe - ez az, amit a PA2 tervezője el akart kerülni. Hughes szerint a PA2-nek az az egyetlen hibája, hogy nincs olyan gyönyörűen eloxálva, mint az amerikai High End erősítők, és nincs rajta két nagy fogantyú, mint amazokon. Egyetlen erénye: a hangminősége... * További tesztek. Goldring Excel hangszedő (500); talán nem szól annyira káprázatosan, mint némelyik szuper-MC, de nagyon muzikális, és viszonylag olcsó (?). Musical Fidelity Reference 4 hangsugárzó (400); nem rossz, de kissé tolakodó lehet a hangja. Kelvin Labs M60 monoblokk (1895 párja); minőségéhez képest kissé drága. Denon DCD-610 CD-játszó 200); a nagy gépekhez képest kicsit döglött hangú, de azért nagyon tisztességes. Kuzma Stogi Reference hangkar (700); fenntartás nélkül dicsérik, még a Mission Mechanikkal összevetve is. Tannoy DC-1000 hangsugárzó (200); dicsérik, de nem valami meggyőzően. Bajok lehetnek a basszusával is, a treble-lel is és az impulzusátvitelével is. KEF CIS hangsugárzó (100); meglehetősen gyatra lehet. Musical Fidelity Digilog DAC (400); jobb, mint az A&R Black Box, de hűvösebb tónusú, tehát kevésbé fog tetszeni annak, aki egyébként nem szereti a CD-hangot. A jugoszláv Kuzma legújabb hangkarjában már nem találnak semmi kivetnivalót. (HFA március) Postacímek Hi-Fi News & Record Review: Link House Dingwall Avenue, Croydon CR9 2TA, England Hi-Fi Answers: Haymarket Publishing Ltd., 10-12 The Causeway Teddington, Middlesex, TW11 OHE, England Audio: 1515 Broadway, New York, N. Y. 10708, USA