Európa-kalauz



        A nyugat-európai hifi-kultúra s vele együtt a Hifi  Mozaik  erősen
    "angolra van  hangolva".  Olvasóink  is  főképp  a  brit  sajtó  által
    rekomendált márkaneveket keresik. Ezt a nyomvonalat követve, alább 100
    készüléktípusról           közlünk           egy           összesített
    londoni-müncheni-bécsi-budapesti(!)   árlistát,    módot    adva    az
    Olvasónak, hogy összevethesse az angol, a nyugat-német és  az  osztrák
    árakat. Közreadjuk a  három  város  térképét  is,  feltüntetve  rajtuk
    azokat  a   boltokat,   amelyekben   a   szóbanforgó   márkákat   nagy
    valószínűséggel meg lehet találni. Útikalauzunk  természetesen  számos
    további információt is tartalmaz.


                                      *

        Ennek az "audiofil bédekkernek" nyáron kellett volna  megjelennie,
    mert akkor van a szezonja: úgy június-július  táján,  amikor  hirtelen
    fellendül  a   hifi-idegenforgalom,   az   audiofilek   úgyszólván   a
    prospektusokkal hálnak, fontolgatván, mely városokban keressék  fel  a
    helyi kulturális  nevezetességeket:  a  Linnt,  a  NAD-ot,  esetleg  a
    Marantzot, Sonyt, ki-ki ízlése és pénztárcája szerint. Miután  azonban
    közvetlenül nyár elején becsapott a száraz mennykő egy új  vámrendelet
    formájában, amely gyakorlatilag kizárja, hogy értékesebb  készülékeket
    vámmentesen lehessen  behozni,  talán  mégsem  olyan  nagy  baj,  hogy
    útikalauzunkkal csak őszre készültünk el.
        Pedig igazán idejében: még 1988 novemberében nekikezdtünk.
        És 1989 júniusában, több mint fél évi intenzív  levelezgetés  után
    még mindig sehol sem álltunk vele.


    A hifi-országút

        Fenntartjuk, hogy ötletünk logikus volt. Abból indultunk ki,  hogy
    a High Fidelity fő útvonala mainapság Ausztrián és az NSZK-a keresztül
    Angliáig vezet; az  Észak-Nyugati  Átjárótól  jobbra  vagy  balra  eső
    territóriumokon viszonylag ritkán cserkészkedik a kifejezetten hifiben
    utazó magyar turista.
        Ausztriában   nyilván   Bécset   keresik    fel    a    legtöbben.
    Nyugat-Németországban München a leglátogatottabb helység,  mert  odáig
    még a mi honfitársaink is el tudnak gurulni a Trabantjukkal.  (Érdekes
    volna még Nyugat-Berlin, ahová olcsón el lehet jutni  keleti  irányból
    repülővel plusz magasvasúttal, csak az a feneség, hogy  a  nívós  hifi
    nemigen fér bele a  maximálisan  20  kilónyi  légipoggyászba.)  Az  út
    legvégén pedig a hifisták Mekkája, London várja az utazót, akinek - ha
    szorgalmasan olvasgatja a HFM-et - főleg olyan holmikra  fáj  a  foga,
    amelyekre a Hi-Fi News & Record Review vagy még inkább a Hi-Fi Answers
    ütötte rá a pecsétet: "recommended", azaz ajánlott.
        Magától értetődik, hogy a brit hifi  Angliában  a  legolcsóbb.  (A
    japán holmi már nem feltétlenül. Habár az angol árszint  egyébként  is
    viszonylag alacsony.) A készülékek aztán egyre drágulnak,  ahogy  mind
    távolibb országokba exportálják őket. Általában  a  legjobb  volna  az
    angol árat fizetni, a helyszínen, csak hát el  is  kéne  jutni  odáig.
    Hogy milyen messzire érdemes utazni valamely  készülékért,  erre  csak
    kiadós számolgatás árán lehet válaszolni.  Az  egyenletet  mindenkinek
    magának kell felírnia nekünk csak az a feladatunk, hogy az  Olvasót  a
    kellő információ  birtokába  juttassuk.  A  teljes  piacot  ugyan  nem
    tekinthetjük át, de erre talán  nincs  is  szükség.  Kiválasztunk  úgy
    25-30 márkanevet, azokon belül is 3-4 típust (legyen kereken 100),  és
    egy nagy táblázatot  készítünk,  amelyből  világosan  kiderül,  hogyan
    aránylanak egymáshoz az árak.
        Természetesen boltcímeket is közlünk, de csak  mértékkel,  mert  a
    Menő Manóra és  egyebekre  vadászó  magyar  turistának  általában  meg
    vannak számlálva az órái, és nincs ideje felkeresni  hetvenhét  boltot
    szerte a városban. "Time  Is  Manó"  (ezt  a  szójátékot  egyszer  már
    ellőttük). Hasznosabbnak véltük, ha  inkább  idefényképezzük  a  három
    város térképét, és mindegyiken feltüntetünk nem többet, csak  1-1,  de
    megbízható boltot  minden  egyes  márkanévhez.  Ezekkel  a  boltokkal,
    stúdiókkal, auditóriumokkal egyenként lelevelezzük, mit várunk  tőlük,
    illetve mit ajánlanak ők ezen túlmenően. Még fénymásolatot is  küldünk
    nekik a saját városukról:  ikszeljék  be  rajta,  hol  találjuk  őket.
    Nyilván  minden  címzettnek  repesni  fog  a  szíve  az   örömtől,   s
    postafordultával küldi a választ,  miszerint  tárt  karokkal  várja  a
    magyar hifistákat. (Nem egészen így történt.) De hogyan válasszuk ki a
    boltok százai közül a számunkra legalkalmasabb hifi-forrást?


    Csak tiszta forrásból?

    

        Minthogy a legrövidebb  (és  legtisztességesebb)  az  egyenes  út,
    közvetlenül a gyárakhoz fordultunk: legyen  az  ő  joguk  kijelölni  a
    boltot.   Megírtuk   első   (de   korántsem   utolsó!),   szívhezszóló
    körlevelünket. És máris megkezdődtek a bajok.
        Először is: a gyárak vagy válaszoltak, vagy nem.
        Másodszor: ha válaszoltak,  nemigen  akaródzott  nekik  megnevezni
    egyetlen "dealer"-t. Inkább küldtek  nekünk  egy  lepedőnyi  listát  -
    amellyel viszont nem tudtunk mit  kezdeni,  hiszen  cégnevenként  több
    tucatnyi kereskedővel képtelenség felvenni a kapcsolatot.
        Harmadszor: a londoni címeken kívül szükségünk volt a német és  az
    osztrák képviselők címére is, ezt azonban legfeljebb néhány gyártó cég
    adta meg nekünk (Spendor, Celestion stb.)  Az  importőr  (tehát  az  a
    kereskedő, aki valamely nembrit, általában  japán  eredetű  gyártmányt
    forgalmaz Angliában: Denon, Marantz stb.) sohasem  törte  magát,  hogy
    összehozzon  bennünket  germán  kollégáival;  ezeket  így  csak   nagy
    nehézségek árán tudtuk kinyomozni, hogy  megírhassuk  nekik  következő
    körlevelünket. Egy országgal  odébb  aztán  minden  megismétlődött,  a
    németek  ritkán  tudták  megmondani,  kihez  forduljunk   Ausztriában.
    Nemhogy a bécsi boltcímeket, de gyakran még az illető márkanév  ottani
    képviselőjének (importőrének) címét sem ismerték.
        Ha előre tudtuk volna,  hogy  a  levelezés  ennyire  nyögvenyelős,
    valószínűleg megpróbáltunk volna személyesen eljutni a  szóbanforgó  3
    városba, vagy ismerősöket kértünk  volna  fel,  hogy  térképezzék  fel
    számunkra az ottani hifi-belvárost. (Mellesleg  ezt  is  megpróbáltuk,
    nem is egyszer.  Az  eredmény:  újabb  semmitmondó,  használhatatlanul
    hosszú címlisták.) Utazgatásra azonban egyre kevésbé maradt időnk.  Az
    egész ügy úgy nyúlt, mint a rétestészta, folyton abban  reménykedtünk,
    hogy legutolsó körlevelünkre most már biztosan megérkezik az érdembeni
    válasz... amely aztán vagy megérkezett, vagy sem.  Valójában  rengeteg
    levelet kaptunk, csak a bennük foglalt információ  nem  volt  elegendő
    egy lelkiismeretes "bédekkerhez". Jelen  kötetünk  zárásáig  már  csak
    néhány nap volt hátra, amikor a Szerkesztő eldöntötte, hogy "aki bújt,
    aki nem, megyek!", vagyis - makacsul ragaszkodván eredeti ötletéhez  -
    juszt is összehozza az Európa Kalauzt. Olyan lesz, amilyen lesz.
        A londoni lista kielégítőnek látszik, a 100 közül 85 adat konkrét,
    azaz levélben kapott információn alapul,  csupán  15  típushoz  (három
    cégnévhez Mission, Musical Fidelity, Sony) kellett  újsághirdetésekből
    vennünk az árakat, de persze azért ezeknek is megadjuk a forrását.
        Münchent telefonon "dolgoztuk meg", a telefonszámla  csillagászati
    összegekre rúg. A 100 modell közül a müncheni  térképen  így  is  csak
    55-nek tudjuk megjelölni a beszerzési  forrását,  de  többnek  nem  is
    nagyon lehet, ugyanis a bajor  fővárosban  némely  brit  márkanév  még
    "nincs jelen", némely készüléktípus  pedig  az  egész  NSZK-ban  nincs
    forgalomban,  így  például  Spendorokból  a  németek  egészen  másféle
    típusokat használnak (de ugyanazzal  a  típusszámmal:  BC1  stb.!),  a
    Sonynak pedig ma már csak a sokkal újabb keletű típusait forgalmazzák.
    Szerencsére a hiányzó márkanevek közül némelyiknek már van nyugatnémet
    képviselője,  ha  nem  is  Münchenben,  de   Frankfurtban;   őrá   még
    visszatérünk. A müncheni + frankfurti adatok együtt 76  készüléktípust
    ölelnek fel a 100-as  listán,  s  ennyi  már  feltétlenül  elegendő  a
    tájékozódáshoz.
        Végül, ami Bécset illeti, a Szerkesztő mint valami  modern  Zrínyi
    Miklós az utolsó pillanatban száz tallért tett a zsebébe és  kirohant.
    Végigjárta  a   hifi-üzleteket,   szorgalmasan   jegyzetelt,   és   jó
    lelkiismerettel  állítja,  hogy  táblázatunkban  csak  olyan  készülék
    helyén maradhatott lyuk, amely Bécsben nem létezik.  (A  Celestion-nek
    és a Rotelnek már,  a  Monitor  Audio-nak  még  nincs  képviselője,  a
    B&W-nek sincs, de őszre már lesz.  A  Tannoytól  csak  stúdió-holmikat
    forgalmaznak, ezek számunkra érdektelenek.)


    Üzletpolitika

        Mint már említettük, a gyárak többnyire elengedték a fülük mellett
    azt a kérésünket, hogy jelöljenek ki  számunkra  egyetlen  "dealer"-t.
    Nyilván úgy érezték, nem szabad  előnyös  helyzetbe  hozniuk  egyetlen
    üzletfelüket sem, a többiek rovására.
        Akadtak azonban olyan gyárak is, amelyek  nemcsak  hogy  hajlandók
    voltak kijelölni a képviselőjüket, hanem  még  kizárólagos  joggal  is
    felruházták őt, kikötve, hogy a szóbanforgó cég termékeiből  csakis  ő
    adhat el Magyarországra. Több ilyen tárgyú levelet kaptunk. A Linn  és
    a Naim az ausztriai  képviselőjére,  az  pedig  egyértelműen  a  bécsi
    Sound-Companyra "ruházta" a  Magyarországgal  való  kereskedés  jogát.
    Hasonlóképpen, a Rega és a Manticore (valamint  a  100-as  listán  nem
    szereplők  közül  a  Roksan)  cég  a   frankfurti   East   End   Audio
    tulajdonosához utasított bennünket, akinek kezei, mint a  HFM  olvasói
    jórészt  már  tudják,  egészen  Budapestig  meg  vannak   hosszabbítva
    testvérvállalata, a Zsolt Audio révén. Valahogy senki sem örült  neki,
    hogy közre akarjuk  adni  ezt  a  temérdek  boltcímet.  Mivel  mindkét
    kereskedőcéggel  jók,  mondhatni  barátiak  a  kapcsolataink,   hosszú
    beszélgetéseken igyekeztünk  tisztázni  az  esetleges  félreértéseket;
    reméljük,  sikerrel.  Vitánknak   alább   csak   a   kvintesszenciáját
    ismertetjük.
        A mi oldalunkról nézve a dolgot:  a  gyárak  csupán  a  piacaikkal
    rendelkezhetnek, nem pedig az ezeken a piacokon élő emberekkel. A Linn
    vagy a Rega természetesen előírhatja, hogy lemezjátszóit  kizárólag  a
    kijelölt kereskedők adhassák el  Magyarországon  vagy  Magyarországra.
    Azt viszont nem írhatják  elő,  hogy  a  külföldre  utazó  magyar  hol
    vásároljon. Nem tilthatják meg az Európában kószáló  Kovács  Jánosnak,
    hogy például a Linnt az East  End  Audio-tól  vegye,  a  Regát  meg  a
    Sound-Companytól, vagyis pont fordítva, mint ahogy ők javallják. Másik
    érvünk az volt, hogy árlistáink az igazságot  szolgálják.  Tekintélyes
    propagandahatásuk van, és ez a propaganda ingyenes -  de  kétélű.  Aki
    előnyös árat ajánl, arra  nézve  a  reklámunk  is  előnyös  lesz.  Aki
    viszont túlságosan sokat kér, az magára vessen. Az a  fontos,  hogy  a
    vásárlóközönség  tisztán  lássa  a  piacot.  Mérlegeljen  -  és  aztán
    döntsön.
        Az asztal másik oldalán elsősorban azzal érveltek, hogy a  csupasz
    árinformáció félrevezető, az alacsonyabb ár önmagában nem biztos, hogy
    a   vásárló   érdekét   szolgálja.    Az    értékes    hifi-készülékek
    kereskedelmében nagy jelentősége van a  teljes  körű  szolgáltatásnak,
    tehát a demonstrációnak, a tanácsadásnak, a szavatosságnak, vagy éppen
    annak a körülménynek, hogy a berendezést  szakszerűen  s  lehetőleg  a
    vásárló otthonában kell beállítani (például a Linn Sondek esetében  ez
    közismerten kritikus tényező). Hangsúlyozták, hogy  a  gyári  garancia
    kizárólag  a  gyár  által  kijelölt  forrásból  származó  készülékekre
    vonatkozik. Ezt mindenesetre jó lesz  tudomásul  venni:  ha  külföldön
    vásárolunk Linnt vagy Regát, és a gép elromlik, vagy  egyszerűen  csak
    nem úgy működik, ahogy kéne, magunkra vessünk,  mert  panaszunkat  nem
    fogja méltányolni sem a gyár, sem kelet-európai képviselője!
        A mi árlistánk csak 100 típusra, 22 márkanévre terjed  ki,  de  ez
    korántsem  jelenti,  hogy  Olvasónknak  ennyire  kéne  szűkítenie   az
    érdeklődési  körét.  Ezeket  a  típusokat  ugyan   számos   szempontot
    figyelembe véve, de mégiscsak  önkényesen  választottuk  ki,  abból  a
    célból, hogy összehasonlíthassuk a brit, a német és az osztrák árakat.
    Mi ezeket az adatokat tekintettük a legfontosabbnak, de  ha  tehettük,
    azt is megkérdeztük a boltokban, milyen egyéb készülékeket árusítanak,
    s egyáltalán: van-e egyéb  közölnivalójuk.  A  LONDON",  "MÜNCHEN"  és
    "BÉCS" címszavak után "BUDAPEST" megjelöléssel térünk ki  arra  a  két
    kereskedőcégre, amely most  már  folyamatosan  "jelen  van"  a  magyar
    fővárosban:  a  már  említett,  Frankfurtban  székelő,  de   budapesti
    képviselőt alkalmazó East End Audio-ra, valamint -az újonnan alapított
    budapesti Merlin Audiora, mely utóbbi éppen abból akar megélni, hogy a
    vevők megbízása alapján beszerzi a készülékeket, elsősorban  Angliából
    - vagy bárhonnan.

                                      *

    A 100-as lista

        Egyszerre háromféle pénznemben számolni  nagyon  nehéz  volna,  az
    árakat azért egységesen dollárban adjuk  meg,  az  1989.  július  20-i
    kurzus   szerint   (némi   kerekítéssel:   1$=0,62   font=1,91DM=13,46
    schilling). A filléreket minden  átszámításkor  felfelé  kerekítettük.
    Egy-egy  készüléktípuson  belül  természetesen  mindig  az  egyszerűbb
    kivitelű, tehát olcsóbb modellt választottuk. Táblázatunkban  a  nettó
    árakat soroljuk fel, erre még rárakódik az általános forgalmi  adó  (a
    VAT Angliában 15%, a Mehrwertsteuer az NSZK-ban 14%, Ausztriában 20%),
    amelynek ősszegét visszatérítik ugyan, de általában csak akkor, ha  az
    áru már elhagyta az ország területét. Ha a készüléket  postán  küldik,
    az adó többnyire automatikusan kiesik.
        Figyelem:  adataink  jórészt  tavasziak-nyáriak,  tehát  korántsem
    "holtbiztosak", inkább csak támpont gyanánt szolgálnak, s nyilván  nem
    pótolhatják  a  helyszíni,  naprakész  információt.  A   postacímeket,
    telefonszámokat  megadjuk.  Kérjük  Olvasóinkat,  ne  feledjék,   hogy
    Londonban az angol, Münchenben a német a hivatalos nyelv, a  magyarral
    még Bécsben sem mennek sokra...

    
    


                                      *

    London

    

        A brit metropolisznak nincs szoros értelemben vett belvárosa, maga
    a város pedig rémisztően nagy (ismeretes, hogy annyi  a  lakosa,  mint
    egész Magyarországnak). Az angolok nem szeretik a sokemeletes házakat,
    inkább vízszintes irányban terjeszkednek, kiterjedt metróhálózatot  is
    építettek. A lepedőnyi várostérkép helyett tehát inkább a metróhálózat
    vázlatán jelöljük meg a hifiboltok körülbelüli helyét.
        Az első hárommal levelezésben állunk, tőlük származik a  listaárak
    85%-a. Rajtuk kívül  megjelölünk  néhány  további  boltot,  olyanokat,
    amelyek számos nagy cég kereskedőhálózatának  listáján  rajta  vannak.
    Ezekhez azonban egyelőre  nincs  kapcsolatunk:  vagy  még  nem  írtunk
    nekik, vagy írtunk, de nem válaszoltak. Minthogy a Mission, a  Musical
    Fidelity  és  a  Sony  készülékek   áráról   nem   kaptunk   levélbeli
    visszajelzést, itt említjük meg, hogy a Musical Fidelity erősítőket  a
    Hi-Fi Experience (6) és Doug Brady (7), a  Mission  erősítőket  és  a,
    Sony CD-játszókat a Covent Garden Records (8) hirdeti.


        1. KJ Leisuresound
        26 New Cavendish Street, London V1M 7LH
        Tel.: 486 8262/3

        A 100-as listáról: A&R, B&W,  Celestion,  Denon,  Dual,  Goodmans,
    Heybrook, Linn, Manticore, Marantz, Monitor Audio,  Musical  Fidelity,
    Nakamichi, NAD, Naim,  Quad,  QED,  Rogers,  Rotel,  Spendor,  Tannoy,
    Wharfedale, Yamaha.
        Egyéb: Acoustic Energy, Air Tangent, Albarry, Alexander, Alphason,
    Apogee, Audio Research,  Audiolab,  Audioplan,  Avance,  Beard,  Bose,
    Castle,  Clearaudio,  Counterpoint,  Croft,  DNM,  EAR,  Entec,  Epos,
    Foundation, Gale, Garrott,  Goldbug,  Goldmund,  Grado  Harbeth,  KEF,
    Kinergetics, Kiseki,  Koetsu,  Krell,  Kuzma,  Madrigal,  Magneplanar,
    Martin Logan, Meridian, Michell,  Micor  Seiki,  Milltek,  Mod  Squad,
    Moth, Nitty Gritty, Onkyo, Oracle, PC Audio,  Phase  Technology,  Pink
    Triangle,  RATA,  Revolver,  Revox,  SD   Acoustics,   SME,   Sicomin,
    Systemdek, Van den Hul, Voyd, Zeta.
        Tudnivalók: rendelésre postán küldi az árut. Az  átlagos,  kb.  10
    kilós csomag fuvardíja biztosítással 25 font légi úton, 18 közúton.  A
    maximális súly 20 kiló lehet, ez 40 font repülőn,  28  közúton.  Angol
    nyelvű levélre készséggel válaszol.


        2. Grahams Hi-Fi Ltd.
        Canonbury Yard, 190a New North Road, London N1 7B5
        Tel.: 226 5500

        A 100-as listáról: A&R,  Denon,  Dual,  Heybrook,  Linn,  Mission,
    Musical Fidelity, Marantz, Naim, Nakamichi, Quad, QED,  Rega,  Rogers,
    Sony, Spendor, Wharfedale, Yamaha.
        Egyéb: Allsop, Apollo, A-T, Audiotrade, Boston, Cantorion, Castle,
    Clearwater, Creek, DNM, Dean, Decca, Deltec, Discwasher, Elite,  Epos,
    Estat, Foundation, Goldring, Gotham, Grace,  Grado,  Grahams,  Helius,
    Hunt,  Ikea,  Ion,  Jecklin,  KEF,  Kingsbrook,  Knowin,  LAST,   Mark
    Levinson, Logic, MB Quart, Maxell, Meridian, Michell, Milty,  Mordaunt
    Short, Moth, NVA, Nagaoka, Nytech,  Onic,  Ortofon,  Partington,  Pink
    Triangle, PWB, Quadropod, RCL, RATA, Ross, Royd, Salton, SD Acoustics,
    Sennheiser, Shure,  Slate,  SME,  Smiths,  Snell,  Sound  FCTY,  Sound
    Organisation, Stanton, Stax, Supex, Target, TDK, TEK, That S, Thorens,
    Trackmate, Triax.
        Tudnivalók: Meridian-választéka rendkívül erős. Postán is szállít,
    de a Heybrook, Linn, Naim, Rega nyomatékos kérésére ezeket a  márkákat
    nem  exportálja.  Transzport  10  kilóig  és  300  font   értékhatárig
    biztosítással légi úton 25, közúton 18 font.


        3. Spatial Audio & Video
        29 Tottenham Court Road, London Wl
        Tel.: 637 8702

        A 100-as listáról: B&W, Celestion, Denon, Dual,  Marantz,  Monitor
    Audio, NAD, Rotel, Tannoy, Wharfedale.
        Egyéb: AR, Harman/Kardon, JBL, Onkyo, TEAC, Technics, Thorens.
        Tudnivalók: sokféle gyártmányt  forgalmaz,  a  fenti  listát  csak
    mutatónak szánta. Szívesen küld csomagot is.


        4. Audio T
        190 West End Lane, West Hampstead, London, NW61SQ
        Tel.: 794 7848


        5. Billy Wee Sound Systems
        248 Lee High Road, Lemsham, London SEl3 SPT
        Tel.: 318 5755


        6. Hi-Fi Experience
        Lion House, 227 Tottenham Court Road, London W1P OHX
        Tel.: 580 3535


        7. Doug Brady Hi-Fi
        14/18 Monmouth Street, Covent Garden, London WC2H 9HB
        Tel.: 379 4010


        8. Covent Garden Records
        84 Charing Cross Road, London WC2
        Tel.: 379 7635

    


    München

    

        Müncheni boltcímet túlságosan is sokat ismerünk, csak nem  tudjuk,
    mit  kezdjünk  velük.  Akiknek  írtunk,  azoktól   alig-alig   kaptunk
    visszajelzést  -  vajon  ezekután  ajánlhatjuk-e  őket  az  Olvasónak?
    Némelyikükkel  sikerült  telefonon  beszélnünk,   ők   is   segítettek
    kiegészíteni ártáblázatunkat. (Persze, rengeteg  egyéb  gyártmányt  is
    tartanak, de telefonon erre nem tudtunk  kitérni.)  Ennek  a  városnak
    elég jól áttekinthető a térképe, a hifi-kereskedők "koordinátáit" igen
    pontosan meg tudjuk adni, úgy, ahogy ők ezt  nekünk  lerajzolták  vagy
    telefonon elmagyarázták.

        1. Hifi News
        Freundsbergstr. 17, 8000 München 19
        Tel.: 16 74 70

        A 100-as listáról: A&R, Celestion, Linn, Quad, (az NSZK képviselet
    ajánlására): QED, továbbá NAD,  Nakamichi,  Rogers,  Spendor,  Yamaha,
    valamint külön kérésre/megrendelésre  B&W,  Heybrook,  Monitor  Audio,
    Mission, Musical Fidelity, Rotel, Sony.
        Egyéb: Alphason, AR, Accuphase,  Audiostatic,  Camtech,  Dynaudio,
    Luxman, KH, Perreaux, Quadral,  Stax,  Sonofer,  T&A,  valamint  külön
    megrendelésre ADC, dbx, Revox, Sansui, Technics.


        2. Elektro-Markt Süd
        Drygalsky Allee 31, 8000 München 71
        Tel.: 78 40 48

        A  100-as  listáról:  Sony,  valamint  (az   NSZK-beli   képviselő
    ajánlására): Marantz.
        Egyéb:  Aiwa,  Grundig,  Heco,  Hitachi,  ITT/Nokia,  Jamo,   JVC,
    Panasonic, Philips, Saba, Sharp, Technics, Vivanco.


        3. Radio-RIM
        Bayerstr. 25 am Hbf, (Pf. 20 20 26), 8000 München 2
        Tel.: 55 17 02-0

        Afféle "kakukktojás", de jó, ha tudunk róla. Alkatrészbolt,  amely
    hangszedőkhöz cseretűket árul.


        4. Saturn Hansa
        Schwanthaler Str. 115, 8000 München 2
        Tel.: 510 850

        Számos  nagy  cég  ajánlja.  (B&W,  Denon,  Spendor,  Yamaha).   A
    választéka feltehetően jelentékeny.


        5. Life Like
        Asamstr. 7, 8000 München 90
        Tel.: 65 193 73

        (Az  NSZK  képviselet   ajánlására):   Mission,   továbbá:   Naim,
    Nakamichi, Rotel biztosan.


        6. Elektro Egger
        Gleichmannst. 10, 8000 München 60 Tel.: 88 67 11
        Dual és Quad biztosan.


        7. Hifi Treffpunkt
        Albert-Rosshaupter-Str. 40, 8000 München 70
        Tel.: 76 933 23

        Heybrook, Quad biztosan.


    Bécs


    

        Monarchiánk fővárosában öt évvel ezelőtt (lásd a Hifi Magazin  14.
    lapszámát) alig-alig bukkantunk igazán audiofil cégre.  Azóta  itt  is
    virágzásnak indult a nívós hifi, és  a  kereskedők  jelentékeny  része
    "angolra van hangolva".   Listánk  természetesen  nem  teljes,  csupán
    annyi adatot tartalmaz, amennyit még éppen  kézben  lehet  tartani.  A
    bennünket érdeklő kereskedők változatlanul nem a központban tanyáznak,
    a  belváros  térképe  úgyszólván   üres,   ezért   inkább   a   teljes
    várostérképből vágtunk ki egy négyzetet,  kb.  ötszörte  nagyobbat  az
    előbbinél.  Tájékoztatásul:   a   Westbahnhoftól   (azaz   a   Nyugati
    Pályaudvartól) 25-30 perc alatt még a legmesszebb  eső  boltot  is  el
    lehet érni busszal, villamossal, metróval.


        1. SoundCompany
        Himmelpfortgasse 17, A-1010 Wien
        Tel.: 512 84 87

        A 100-as listáról: A&R Cambridge, Linn, Naim.
        Egyéb: Proton, PM Systems.
        Tudnivalók: az A&R, a Linn  és  a  Naim  gyár  3  éves  garanciája
    kizárólag az ebben a boltban vásárolt készülékekre érvényes. Részletes
    tanáccsal szolgálnak arra nézve, hogyan kell a  készülékeket  helyesen
    beállítani.


        2. Shortone
        Kaisertsr. 86, A-1070 Wien
        Tel.: 93 21 68

        A 100-as listáról: Denon, Dual, Heybrook, Linn, Marantz,  Mission,
    Naim, QED, Rega, Yamaha.
        Egyéb: Aiwa, Audio-Technica, Creek, Exposure, KEF, Maxell, Proton,
    Sennheiser, Sound Organisation, Systemdek, Thorens.
        Tudnivalók: a  Creek,  a  Heybrook,  a  Sound  Organisation  és  a
    Systemdek árusítására helyezi a fő súlyt. Postán is szállít (nettó ár,
    plusz 15% transzportköltség).


        3. Absolute Sound
        Mariahilferstr. 45, Raimundhof, A-1060, Wien
        Tel.: 587 0 432

        A  100-as  listáról:  Denon,  Dual,  Heybrook,  Linn,   Manticore,
    Mission, Musical Fidelity, NAD, Naim, Nakamichi, Rega,  Rogers,  Sony,
    Wharfedale, Yamaha.
        Egyéb: Alphason, Audio-Technica, Bartolomaus,  Burmeister,  Creek,
    Ecouton-Audiolabor, Elite Rock, Empire, Epos, Exposure, Goldring,  Ion
    Systems,  KEF,   Omtec,   Ortofon,   Quicksilver,   Roksan,   Rowland,
    Sennheiser, SME,  Sound  Organisation,  Systemdek,  Thorens,  vd  Hul,
    Vecteur.


        4. (A, B, C) Hartlauer

        Áruházvállalat, amely a kommersz készülékeken  kívül  sok  értékes
    hifit, alkalmanként High Endet is árul. Három boltját jelöljük meg:

        4/A: Meidlinger Hauptstr. 62, A-1120 Wien
        Tel.: 85 85 28 25
        (végigtárcsázandó;  az  utolsó  két  számjegy  a   mellékállomásé,
    anélkül a központ jelentkezik).
        A 100-as listáról: Denon,  Dual,  Heybrook,  Linn,  Mission  (csak
    erősítők), NAD, Naim, Nakamichi, Sony, Wharfedale, Yamaha.
        Egyéb:  AKG,   Audio-Technica   (plusz   mindenféle   hangszedőhöz
    cseretűk!),  Aiwa  (csak   magnók),   Electrompaniet,   harman/kardon,
    Infinity,  Kenwood,  Magnat,  MB  Quart,  Philips  (csak  CD-játszók),
    Proton, Quadral, Sennheiser, Systemdek, T+A, Technics, Thorens.

        4/B: Meidlinger Hauptstr. 32, A-1120 Wien
        Tel.: 83 42 47
        Az előzőtől párszáz lépésre. Jelentéktelen kis  bolt,  de  esetleg
    érdemes felkeresni, mert  elképzelhető,  hogy  találunk  benne  néhány
    értékesebb, de  elfekvő,  leértékelt  darabot.  Ottjártunkkor  például
    ezeket láttuk: Mordaunt-Short MS25Ti párja  4000,  Rotel  RP870  párja
    3200, Wharfedale  108 pára 6400 -  s  végül  1  (és  nem  több)  darab
    Mission 707, 1200 schillingért.

        4/C: Praterstr. 44-46. A-1020 Wien
        Tel.: 26 55 80

        Szintén nagy, emeletes elektronikai áruház. Választéka  lényegében
    azonos a másikéval, de tart  néhány  ezoterikát  is  (Accuphase,  ARC,
    Burmeister, Mark Levinson).


        5. Audio Electronic Hi-Fi
        Paninglgasse 24, A-1040 Wien
        Tel.: 65 01 97

        A   100-as  listáról:  Musical  Fidelity,  NAD,  Nakamichi,  Rega,
    Wharfedale.
        Egyéb: ő a bécsi képviselője (a Musical Fidelityn kívül) a  Beard,
    a  Boston,  a  Clearaudio,  a  Lectron  (L' Audiophile),  a  Micromega
    (CD-játszó), a Siltech, a  Teufel  és  a  Triangle  cégeknek.  További
    márkák: Empire, Kenwood, Kuzma, Martin-Logan, Ortofon, Roksan,  Shure,
    SME, Target, Thorens.
        Tudnivalók:  elsősorban  nagykereskedő,  de  kiskereskedőként   is
    működik. Látogatókat kizárólag bejelentkezés alapján fogad!


        6. IBG
        Storkgasse 12
        Tel.: 55 7l 31

        A  100-as  listáról:  Musical  Fidelity,  NAD,  Nakamichi,   QUAD,
    Wharfedale.
        Egyéb: ACR, Dynaudio, Focal, Luxman, SEAS, Thorens, Teufel.
        Tudnivalók:   hangsugárzót   épít,    akusztikával    foglalkozik.
    Építőelemeket, kábeleket, csatlakozókat, egyéb tartozékokat is árul.


        7. bma electronic
        Burggasse 79, A-1070 Wien
        Tel.: 93 81 18

        QED-specialista.


    

    Budapest


        A magyar fővárosban ma már többen  is  vannak,  akik  megpróbáltak
    kiépíteni valamiféle (átmeneti vagy  tartós)  kapcsolatot  a  külföldi
    cégekkel. Közülük eddig ketten léptek a nyilvánosság elé.


        1. East End Audio

        Frankfurti cég,  de  együttműködik  a  budapesti  Zsolt  Audio-val
    (Alkotmány u. 12., tel.: 312-858). Számos brit céget képvisel a magyar
    piacon: Audiolab, A&R Cambridge, Creek, Epos, Exposure, Goodmans,  Ion
    Systems (régebbi  nevén  Nytech),  Mordaunt-Short,  Musical  Fidelity,
    Onix, RATA, Rogers, Royd, Target, TDL.  Némelyiket  (Manticore,  Rega,
    Roksan, Spendor, újabban a  Heybrook)  kizárólagos  joggal  képviseli.
    Legtöbbször a mindenkori nettó, tehát VAT  nélküli  brit  árakat  kéri
    (táblázatunkban  ezt  *-gal  jelöltük).  de  a  készüléket   közelebb:
    Frankfurtban adja  át  vagy  onnan  szállítja.  Exkluzív  ajánlata  az
    extraklasszis lemezjátszók közül a  Roksan,  amelyet  a  gyárral  való
    megállapodás értelmében  Nagy-Britannián  kívül  egyedül  ő  árusíthat
    nettó angol áron  (Xerxes  570,  Artemiz  391,  Shiraz  425  font).  A
    felsoroltakon kívül sok más céggel is kapcsolatot tart,  és  beszerzi,
    amire a magyar vevőnek szüksége van.
        Az East End Audio hangsúlyozza, hogy átfogó  szolgáltatást  nyújt:
    demonstrációt (a Zsolt Audio-nál Budapesten az Alkotmány u.  12.  szám
    alatt, illetve az új "Studio 3"-ban, azaz a RAMOVILL Belgrád rkp.  22.
    sz. alatti bemutatótermében), továbbá  speciális  garanciát,  amely  a
    készülékek beállításán kívül 5 évi jótállást is tartalmaz  csaknem  az
    összes, nála vásárolt készüléktípusra; a jótállás csekély díj  felében
    meghosszabbítható.
        Mint  lapzártakor  halljuk:  a   Zsolt   Audio   és   a   RAMOVILL
    együttműködése  nyomán  Budapesten   is   árusíthatnak   készülékeket,
    devizáért. Mindezt az East End Audio még azzal is kiegészíti, hogy  ha
    a vevő újabb, magasabb kategóriájú készüléket vásárol  tőle,  akkor  a
    régebben  nála  vásárolt  készüléktípusok  közül  némelyiket  hajlandó
    beszámítani, mégpedig az eredeti teljes vételáron.


        2. Merlin Audio

        Hívható a 371-012 telefonon. Külföldi kapcsolatai  alapján  számos
    (kb. 1600 féle) nyugati készüléket ajánl,  a  mindenkori  brit  bruttó
    (VAT-tal terhelt) áron, amelyen felül a postaköltség és a vám  terheli
    a megrendelőt. Táblázatunkban ezt egységesen **-gal jelöljük. Jelenleg
    postán,    később    valószínűleg    autóval    szállít.     Budapesti
    bemutatótermében  -  kizárólag  bejelentkezés  alapján  -  jelenleg  a
    következő készülékeket demonstrálja: a 100-as listáról az Arcam  Alpha
    és a Monitor Audio 352, ezenkívül: Goldring Eroica,  Goldring  Electro
    Lz II és Highphonic MC-A3 hangszedő, Moth (=Rega RB250)  és  Excalibur
    hangkar, Pink Triangle, Revolver és Townshend Avalon (Elite  Rock  Mk.
    IV) futómű,  Black  Head  és  The  Head  (EAR)  transzformátor,  Audio
    Innovations Series 300 és 500, Cambridge P55 erősítő,  Alexander  566,
    Castle Durham, Harbeth LS3/5A,  Monitor  Audio  252,  Spica  TC-50  és
    Townshend Glastonbury hangsugárzó, Isoda és Vecteur kábel, Origin Life
    és Target asztalka.