Negyedik Dimenzió: Réz volna karika



        Alább  a  Szerkesztő  számol  be  a  Negyedik   Dimenzióban   tett
    utazásairól,  a  High  Fidelity  "megmagyarázhatatlan"  jelenségeiről.
    Mivel  ezek  részben  vagy   egészben   kívül   esnek   a   klasszikus
    elektroakusztika  érvényességének  körén,  Olvasóinkban   idegenkedést
    ébreszthetnek, s csökkenthetik  lapunk  műszaki  tesztjeinek  hitelét.
    Nyomatékkal  leszögezzük,  hogy  az  ehelyütt  közölt  írások   teljes
    mértékben függetlenek a lap  műszaki  részétől.  Mérnök  munkatársaink
    csakis azzal járulnak hozzá ezekhez a cikkekhez, hogy részt vesznek  a
    szeánszokon  és  borzadoznak.   A   Szerkesztő   egymagában   vállalja
    munkájának minden ódiumát.


                                      *


        (...) A Ló, látván, hogy meg nem értik,
        Fejét búsan lehajtja térdig,
        S szelíd mosollyal, mint a vértanúk
        Indul a lépcsőn lefelé.

        Tabló. - Keresvén e tünet okát,
        Tanár úr összehúzza homlokát,
        S szól megfontoltan: "Véleményem ez -
        A dolog merőben valószínűtlen."

                                                 CRHISTIAN MORGENSTERN: LÓ
                                              (KARINTHY FRIGYES FORDÍTÁSA)

                                      *

        Tanár úr most is össze fogja húzni  a  homlokát,  mert  ma  megint
    sokkal többről lesz szó, mint High  Fidelityről.  És  sokkal  többről,
    mint holmi rézkarikákról meg rézkampókról - melyek, mindazonáltal, mai
    transzcendens értekezésünk fő témáját képezik. Ugye,  mindenki  tudja,
    miféle rézkarikáról beszélek?  Nem?  Persze!  Mert  nem  olvassátok  a
    Negyedik Dimenziót! Sose lesz belőletek  igazi,  becsületes  sarlatán!
    (Mint az egyszeri plébános a misén.  "Sosem  jártok  templomba!",  így
    korholj a a gyülekezetet -  vagyis  éppen  azokat,  akik  történetesen
    járnak templomba...)


    I. Karikacsapás


        Az Olvasó tehát (legalábbis ennek  a  rovatnak  az  olvasója)  már
    értesült a brit Peter W. Belt  felfedezéséről,  miszerint  létezik  az
    elektromágneses térnek egy olyan megjelenési formája, amelyet a fizika
    eddig nem definiált. Egész lakókörnyezetünket átszövi ez az ismeretlen
    mező, erőtér vagy töltés, nevezzük bárminek; az a lényeg, hogy káros a
    hallásmechanizmusunkra (s talán egész szervezetünkre is).  Védekezésül
    meg kell változtatnunk e kellemetlen erőtér polaritását, s ezt meg  is
    tehetjük a Peter W. Belt varázseszközeivel.


    SZÁMMISZTIKA

        Sőt,  azok  nélkül  is.  Hogy  hitelt  szerezzen   szavainak   (és
    áruinak!), a Nagy Mágus önként felfedte némely titkát. E titkok között
    a legfontosabb a középkori számmisztikára  emlékeztető  Páros/Páratlan
    szabály: ha valamely objektum páros  dominanciát  mutat  (páros  számú
    sarka/karj  a/lába/elágazása/stb.  van),  akkor  a  körülötte  kiépülő
    erőtér  káros  az  emberre.  Ha  viszont  "blokkoljuk"  a  szóbanforgó
    objektum egyik sarkát/elágazását/stb., akkor páratlan  élményben  lesz
    részünk...
        A Páros/Páratlan szabályból kiindulva  magam  is  felfedeztem  egy
    hamisítatlan PWB-trükköt. A 6. kötet  lapszemléjében  már  elmeséltem,
    honnan jött az ötlet: láttam, hogy babonás emberek rézkarikát húztak a
    csuklójukra, "reuma ellen", "magas vérnyomás ellen" - de hátha ők is a
    Páros/Páratlan szabályra találtak rá  véletlenül-öntudatlanul?!  Tehát
    karkötőt készítettem vastag,  szigeteletlen  rézdrótból  (6-7  menetet
    tekertem   belőle),   és   azt   tapasztaltam,    hogy    drasztikusan
    megváltoztatja a hangképet, éspedig nemcsak akkor, ha én húzom  fel  a
    csuklómra, hanem akkor is, ha más  személy  veszi  fel  a  közelemben.
    Hasonlóképpen: vendégeim többsége  is  érzékelte,  ha  rajtam  volt  a
    karperec. Hogy  mit  érzékeltek,  azt  eddig  elhallgattam,  mert  nem
    akartam befolyásolni a kísérletező kedvű Olvasót.  Nehéz  is  szavakba
    önteni. Fogalmazzunk úgy, hogy  a  karika  visszhangossá,  izgalmassá,
    keménnyé, élessé teszi a hangképet. Meglehetősen drasztikus  effektus,
    az  emberek  többsége  (tíz  férfi  közül  7-8,  tíz  nő  közül   8-9)
    vaktesztben  is  igen  gyorsan  felismeri.*  (*   Legalábbis   szimpla
    vaktesztben. Á1dozataim ugyan mit sem tudnak a rézkarikáról  (a  hátuk
    mögött mampulálok!), de mindig jelzem nekik, hogy éppen az A vagy a  B
    "kapcsolóállást"  hallják-e.   Kettős   vaktesztben,   amikor   is   a
    hallgatóságnak   kell   kitalálnia,    hogy    most    éppen    melyik
    "kapcsolóállást" hallja, az effektus csaknem kimutathatatlan.  Jómagam
    is belezavarodom. Ha  másvalaki  manipulál  a  hátam  mögött,  tíz-tíz
    próbálkozásból (ami borzasztóan  fárasztó!)  mininum  4-6,  maximum  8
    "találatot" érek  el,  a  statisztikai  eredményem  nem  szignifikáns.
    Sorozatban, tehát hibázás nélkül 6 találat a  legtöbb,  amit  elértem,
    iszonyatos koncentrálás árán.  Erre  is  kizárólag  azzal  a  Proprius
    demólemezzel voltam képes, amelyen szopránhang  szól  egy  templomban,
    minimálmikrofonos felvételről.)
        Ráadásul magam  sem  tudtam  eldönteni,  hogy  a  karkötő  tényleg
    javít-e a hangképen. Lehet, hogy inkább ront rajta? Aminek, hogy saját
    magamat idézzem,  a  Páros/Páratlan  szabály  értelmében  az  volna  a
    magyarázata, hogy az emberi állat nem négy-, hanem ötágú. Az ötödik  a
    feje. Ha az öt elágazás közül az egyiket blokkoljuk, négy marad. És  a
    négy páros szám! A spekuláció tehát nem segít, tapasztalati úton  kell
    eldönteni, előnyös divat-e zenehallgatáshoz a fémkarkötő.


    GONDOLATOK A BÉKACOMBRÓL

        De hát el kell-e dönteni egyáltalán?  És  megéri-e  ezt  az  egész
    cécót egy hitvány rézkarika?  Válaszom:  megéri,  mert  ellentétben  a
    PWB-eszközökkel, amelyeket pénzért  kell  megvásárolni  és  amelyeknek
    gyártási technológiája s pláne a  hatásmechanizmusa  teljes  mértékben
    ismeretlen,   a   rézdrót-karika   bárhol,   bármikor,   bárki   által
    reprodukálható, és mint ilyen, ideális kísérleti eszköz a PWB-effektus
    vizsgálatára! Ebből a szempontból még az is érdektelen, hogy a  hatása
    előnyös-e avagy káros.
        Persze, én nagyon szurkoltam  a  rézkarikának,  mert  hát  nagyobb
    dicsőség feltalálni valami  jót,  mint  valami  károsat  s  ennélfogva
    hasznavehetetlent. Habár az sem haszontalan dolog, ha kiderítjük, hogy
    fém óraszíjat vagy karkötőt viselni káros az egészségre,  s  ezért  le
    kell  beszélni  róla  az  embereket  (feltéve,  hogy  hagyják  magukat
    lebeszélni).
        Azonkívül, ha a fémkarika beválna, akkor bizonyára  egyéb  célokra
    is  lehetne  használni  -  az  újszerű  dolgok   kritikusai   szívesen
    megfeledkeznek erről az eshetőségről!  "Az  a  bolond  Galvani  doktor
    nekem is megmutatta a rángatózó békacombokat. Na és, ha rángatóznak  -
    akkor mi van?!"
        Szóval, okvetlenül dűlőre akartam vinni a dolgot. Még mielőtt a 6.
    kötet megjelent volna,  levelet  írtam  25  olvasónknak  a  vállalkozó
    kedvűek közül, s  roppant  óvatosan  megpendítettem  nekik  a  dolgot.
    Kaptam összesen  17  válaszlevelet,  hosszabb-rövidebb  beszámolókkal;
    némileg  rövidítve,  de  valamennyit  közreadom  e  cikk  végén   ("I.
    jegyzőkönyv").  Láthatjuk,  a  többség  nemcsak  hogy  érzékelte,   de
    előnyösnek is ítélte a rézdrót karperec hatását.
        Természetesen bemutattam a trükköt a HFM "hivatalos" szeánszán is.
    Kollégáim  azonnal  felismerték  az  effektust,   de   nem   egyformán
    minősítették. Sólymos Antal és Dankó Emil hajlott rá, hogy  elfogadja,
    Szalai  Márti  viszont  a  lehető  leghatározottabban  elzárkózott   a
    rézkarkötő-viseléstől, mondván, hogy visszhangzik tőle az egész  feje.
    Később is, akárhány alkalommal próbálta, mindig ez maradt a véleménye.


    AZ OPERAHÁZ FANTOMJA (ÉS A VIGADÓÉ)

        Egyszer, egy váratlan ötlettől  vezéreltetve,  magammal  vittem  a
    rézkarperecet az Operába. Szavamra,  nem  hittem,  hogy  a  rézkarkötő
    élőzenén is működne, éppen csak nem zártam ki ennek a lehetőségét sem,
    ugyanis állítólag az egész  PWB-jelenséget  az  elektromos  hálózatból
    szóródó energia idézi  elő,  márpedig  egy  színházépület  még  sokkal
    jobban át van szőve kábelekkel, mint  egy  polgári  lakás.  A  hattyúk
    tavát adták; számomra Csajkovszkij tényleg inkább csak hifi-zene annak
    viszont elsőrangú.
        Ezen az estén végső és teljes bizonyságot szereztem róla,  hogy  a
    PWB-effektus   egyáltalán   nem   elektroakusztikai,   hanem    igenis
    fiziológiai jelenség. A rézkarkötő a hús-vér  zenészek  muzsikáját  is
    elváltoztatta, éspedig pontosan abban  az  irányban,  mint  odahaza  a
    hangszóróból hallható zenét! Némi  túlzással  azt  mondhatnám:  szinte
    belökte  az  embert  a  zenekar  közepébe  -  minden  csengeni-bongani
    kezdett! Minthogy az operazene a zenekari árokból,  ennélfogva  mindig
    egy kicsit fedetten szól, a  karkötő  hatását  itt  lelkesítően  jónak
    ítéltem.  Legközelebb  viszont  a   Vigadóban,   egy   koncerten   azt
    tapasztaltam, hogy a karperec okozta csengés-bongás majd  szétrepeszti
    a  fejem.  Ezt  akkor  a   Vigadó   hírhedten   rossz   akusztikájának
    tulajdonítottam.
        Másokat is felkértem, próbálják  ki  a  karika  hatását  élőzenén.
    Volt,   aki    észlelte,    volt,    aki    nem.    Elhatároztam,    a
    legilletékesebbekhez fordulok, magukhoz a zenészekhez, sőt: egy  egész
    zenekarhoz. Visszaélvén a  barátsággal,  amely  néhány  művészemberhez
    fűz, sikerült rávennem  a  legnevesebb  magyar  kamaraegyüttest,  hogy
    egyik próbáján szánjon egy félórát rám és a karikáimra.
        A történelmi jelentőségű szeánszhoz, amely a Vigadóban zajlott  le
    1989. január 7-én, a Liszt Ferenc Kamarazenekar 16  vonóssal,  jómagam
    16 rézkarikával, 16 jegyzettömbbel és ugyanennyi golyóstollal,  Mozart
    pedig egy hegedűversennyel járult hozzá. Kostyál  Kálmánt  leszámítva,
    akinek a karikavarázslatot már High Fidelityn is bemutattam, senki nem
    tudta,  mire   számítson;   talán   fölösleges   is   mondanom,   hogy
    rézkarikáimat mindnyájan megmosolyogták. Az idő  nagyon  szűkös  volt,
    ezért a zenekar csak apróbb, kb. 3 perces részleteket ismételt meg A-B
    teszt formájában (tehát egyszer eljátszotta karpereccel,  egyszer  meg
    anélkül). A  16  zeneművész  közül  nem  észlelték  a  hatást  négyen,
    észlelték vagy legalábbis észlelni vélték tizenketten.
        Tudományos  értelemben,  persze,   effajta   kísérleteknek   nincs
    bizonyító erejük. Elsősorban azt lehet felhozni ellenük,  hogy  amikor
    odaadjuk a zenészeknek a karikát, ezzel már eleve azt sugalljuk,  hogy
    hallani  fognak  valami  különbséget.  Azt  viszont  semmiképpen   sem
    sugalltuk, hogy ezt a különbséget milyen szavakkal jellemezzék, Vessük
    össze a zenészek jegyzeteit ("II. jegyzőkönyv", lásd a cikk  végén)  a
    hifisták jegyzeteivel. Úgy vélem, van köztük korreláció.  Más  kérdés,
    hogy a zenészek közül a többség  már  nem  minősítette  előnyösnek  az
    Effektust.    Nevezetes    ellenszavazat    a    Rolla    Jánosé;    a
    hangversenymestert, mint  később  elmondta,  fölöttébb  zavarta,  hogy
    egyszercsak túlságosan a saját hegedűjét kezdi hallani, s kevésbé  tud
    koncentrálni az összjátékra...
        Tizenhat  zenész  közül  tizenkettő  -  ez  éppen  75   százalékos
    eredmény. Se nem jobb, se nem rosszabb annál,  amit  High  Fidelityvel
    szoktam elérni, laikus hallgatóság  körében.  Ezért  úgy  gondolom,  a
    PWB-effektusnak semmi köze a  muzikalitáshoz.  Nincs  szégyellnivalója
    annak, aki nem észleli. Nem a füle rossz.  Feltehetőleg  csak  kevésbé
    érzékeny egy káros erőtérre. Tekintse szerencséjének.
        Mindenesetre  kínos  dolog,  hogy  a  High  Fidelity   etalonjának
    tekintett élőzenét  a  PWB-effektus  éppúgy  manipulálni  tudja,  mint
    otthonunkban a gépzenét.


    AKADÉMIKUS KÉRDÉS

        Többször  leírtam  már,  hogy  a  PWB-effektus  "nem  fér  bele  a
    tankönyvbe".  Kollégáim  kezdettől  fogva  tiltakoznak  ez   ellen   a
    kijelentésem ellen, s őszintén szólva, magam  is  úgy  vélem,  hogy  a
    PWB-effektus bizonyára beleférne a fizikakönyvbe, ha  akadna  fizikus,
    aki "felvállalná", felkutatná, analizálná és végül megértené.  Csakhát
    Belt    szerint    a    PWB-jelenség    magyarázatáért    egészen    a
    kvantummechanikáig kéne leásni. (Ezzel persze végképp elásta magát  az
    elektroakusztikusok előtt.) Egyelőre tehát bele kell  nyugodnom,  hogy
    amivel foglalkozom, merő sarlatánság.
        A rend kedvéért még véleményeztettem is a dolgot, nem is  akárhol:
    a  Magyar  Tudományos   Akadémián,   persze   csak   "nemhivatalosan".
    Körlevelet  küldtem  20  neves  akadémikusnak  (10  fizikusnak  és  10
    biológusnak) azzal, hogy véleményüket szeretném kérni egy "fél-  avagy
    áltudományos  elmélet  megítélésében".   Néhány   sorban   leírtam   a
    Páros/Páratlan   szabály   lényegét,   hozzátéve,   hogy   e   szabály
    előrejelzése  szerint  másmilyennek  fogjuk  hallani   a   zenét,   ha
    rézdrótból készített karikát húzunk a magunk vagy  a  mellettünk  álló
    személy csuklójára, illetve a szék lábára stb.  Kértem,  válaszoljanak
    igennel/nemmel a következő három kérdésre:

        1. Ellentétben áll-e mindez a jelenlegi tudományos ismeretekkel?
        2. Elképzelhetőnek tartja-e Ön, hogy mindez a valóságot tükrözi?
        3. Feltéve (de meg nem engedve), hogy mindez a valóságot  tükrözi:
           lehet-e ennek bármiféle tudományos jelentősége?

        Találgattuk,  hányan  fognak  reagálni  erre  a  kissé  provokatív
    felhívásra: hárman? öten?  Tudósaink  becsületére  szóljon,  hogy  nem
    kevesebb, mint 9 válaszlevelet kaptam. Némelyek nem voltak  hajlandóak
    igen/nemmel válaszolni (szerintem ez a rossz lelkiismeret  jele!),  ők
    szóban fejtették  ki  véleményüket,  a  többség  azonban  belement  az
    igen/nem játékba. Akár így, akár úgy, kivétel nélkül mindegyiküknek az
    volt a véleménye, hogy az általam megfogalmazott  elmélet  tökéletesen
    ellentétben áll a jelenleg elfogadott tudományos ismeretanyaggal.  (És
    természetesen nem is hisznek benne.)
        Társszerkesztőm, Sólymos Antal ugyan kétségbe vonta,  hogy  bármit
    is irracionálisnak kéne tartanunk, csak  mert  az  akadémikusok  annak
    mondják. Én viszont azzal érveltem,  hogy  máskor  is  fordultunk  már
    külső lektorokhoz,  szaktekintélyekhez,  ha  nem  voltunk  biztosak  a
    dolgunkban, és szó nélkül belenyugodtunk az ítéletükbe. Pedig  sohasem
    volt egyszerre 9 (és ennyire tekintélyes) lektorunk!  Tehát  nyugodtan
    elfogadhatjuk, hogy a PWB-effektus  "nem  fér  bele  a  tankönyvbe"  -
    egyelőre...
        Az én begyemet más  nyomja;  nem  az,  hogy  az  Akadémia  ennyire
    szkeptikus. Tudósnak nem is szabad hinnie ennyire  abszurd  dolgokban;
    elvárom tőle, hogy ne  higgyen  bennük.  De  ott  van  az  a  bizonyos
    harmadik  kérdés,  amelyet  most  már  imígyen  is  megfogalmazhatunk:
    "Lehet-e  tudományos  jelentősége   egy   olyan   jelenségnek,   amely
    ellentétben áll tudományos ismereteinkkel,  és  még  is  sikerül  róla
    kimutatni, hogy létezik?" Véleményem szerint ez nem is  kérdés,  hanem
    közönséges  szószaporítás.  Valami  egészen  magától  értetődő  dolog,
    éspedig mind a Magyar Tudományos Akadémia, mind pedig a  józan  emberi
    ész mércéjével mérve egyaránt. Az én  akadémikusaim  többsége  azonban
    erre is nemet mondott. Csupán ketten válaszoltak igennel.
        Ők válaszoltak úgy, ahogy tudóshoz illik.
        A többiek pedig úgy, ahogy akadémikushoz illik.


    II. Rézkorszak


        Akár négyágúak vagyunk, akár (a fejünket is ideszámítva)  ötágúak,
    az a lényeg, hogy a rézpánt igenis működik,  csak  éppen  nem  biztos,
    hogy a csuklónkra kell húzni. De hátha találunk a számára  valami  más
    helyet?! Bizony találunk - az én szobámban akár negyvenet is!  Mielőtt
    azonban  megjelölném  ezeket  a   "stratégiai   pontokat",   tisztázni
    szeretném, mi a célom.
        Nem akarok senkit rábeszélni, hogy  rézkarikákkal  és  hasonlókkal
    rakja tele a lakását.  Én  ezeket  mindenekelőtt  kísérleti  eszköznek
    tekintem: segítenek  megismerni  a  valóságot.  De  az  audiofil,  aki
    egy-egy jobb  hangszedőért,  erősítőkapcsolásért,  dómsugárzóért,  más
    nyelven megfogalmazva: néhány decibelért vagy kilohertzért  úgyszólván
    gyilkolni  képes,  nagyon  jól  tenné,  ha  mielőtt  magához  venné  a
    konyhakést, előbb megtanulná, mi az,  amit  decibelek  és  kilohertzek
    árán   sohasem    fog    megszerezni.    (Vigyázat!    A    rézkarikák
    "interferálhatnak" a PWB-eszközökkel! Ha tehát  "beltezünk",  időnként
    ellenőrizzük a rézkarikák hatását, nehogy meglepetés érjen bennünket!)


    KIVÁGOM A REZET

        A rézdrót-karika időközben hosszabb fejlődésen ment keresztül.  Az
    Effektust ugyan bármiféle, fémből készült karkötővel elő lehet idézni,
    még fém  óraszíjjal  is,  de  hatékonyabb  a  rézdrót  karika,  s  még
    hatékonyabb a vörösrézből készített fémpánt, úgy 1mm  vastag  és  25mm
    széles - ez még éppen kezelhető méret. A vas  és  a  sárgaréz  kevésbé
    válik be, mint a  vörösréz.  (Ugyanezt  tapasztalta  Járai  Péter  Pál
    budapesti olvasónk is. Ő még nemesfémekkel is  kísérletezett,  és  azt
    találta, hogy az ezüst "működik",  az  arany  viszont  nem.  Figyelmet
    érdemel, hogy a fentemlített összes fém közül éppen a  vörösréznek  és
    az ezüstnek a legjobb a vezetőképessége.)
        Mulatságos, de még a karperec alakja is számít! Ha a rézpánt egyik
    végén lecsapjuk a sarkokat (1. ábra), újra megváltozik a hangkép.  Itt
    jogot formálok egy kis spekulációra. Eszerint a  rézkarkötő,  akárhány
    sarka legyen  is,  mindenképpen  betölti  elsődleges  funkcióját,  ti.
    "blokkol egy elágazást". Lévén azonban maga is egy objektum,  neki  is
    megvan a maga PWB-tere, és ebből a szempontból már korántsem  mindegy,
    hogy 4 sarka van-e, avagy csak 3.  A  Páros/Páratlan  szabály  itt  is
    könyörtelenül érvényesül!
        Olyannyira, hogy ha  a  pánt  túlságosan  hosszú  vagy  túlságosan
    rövid,  akkor  az  Effektus  kissé  alábbhagy.  Körcikkben   számolva,
    elegendő 50-60 fok hiány  vagy  többlet,  és  a  karperec  elmozdul  a
    Páratlan (1) irányból a Páros (0 vagy 2) felé.  De  ehhez  már  nagyon
    figyelni kell, hogy észrevegyük.


    SZÉKFOGLALÓ

        Nézzük  először  is  a   széklábakat,   pontosabban   a   negyedik
    széklábakat,  tehát  azokat,  amelyek  alá  a  Páros/Páratlan  szabály
    értelmében papírlapot tettem. Mi lenne, ha inkább rézpántot  húznék  a
    bokájukra?  Kipróbáltam:  a  karika  lényegesen  jobb  a  papírlapnál.
    Érdekes, hogy ha a "bilincs" egyszer  fenn  van  a  fotelek  lábán,  a
    papírlap már csak rontani tud a közállapotokon. Ez egyébként  teljesen
    logikus, mert a  Páros/Páratlan  szabály  értelmében  egyvalamit  csak
    egyszer és egyhelyütt szabad kezelni. (Vagy háromszor, vagy  ötször  -
    de semmiképpen sem kétszer.)
        Bármilyen furcsa, de az én rusztikus foteljeimnek és zsámolyaimnak
    nemcsak bokájuk van, de csuklójuk is,  mint  ezt  világosan  ki  lehet
    venni a 2. ábrán. A rézpánt a  foteleknek  nemcsak  a  bokáján,  de  a
    csuklóján is kitűnően működik - és ez még nem minden. Evidens, hogy  a
    négy felfelé és a négy  lefelé  néző  láb  külön-külön  alkot  egy-egy
    "páros" rendszert, vízszintes elrendezésben. Mellesleg azonban  a  le-
    és felfelé néző lábak oldalról  nézve  is  páros  rendszert  mutatnak,
    függőleges elrendezésben. Logikusnak látszik, hogy  a  felül,  illetve
    alul "blokkolt" végződések éppen átellenben feküdjenek egymással, hogy
    minden irányból  3-3  szabad  lábat  lássunk.  És  a  hangkép  tényleg
    ilyenkor a legjobb. Igaz, a szabad lábak összege így is 6 marad (páros
    szám), de hát minden nem stimmelhet.


    HÉTFÁNFÜTYÜLŐ RÉZKARIKÁK

        Másképp  áll  a  dolog  egy   másik   8   sarkú   objektummal:   a
    hangszóródobozzal  (Spendor  BC1,  Heybrook  HB1).  Ennek  is   minden
    irányból 4 sarka van, de úgy látszik,  ezek  másféle  töltésmintázatot
    adnak, mint a bútorlábak. Azt tapasztaltam, hogy a 8 sarok  közül  itt
    csak egyet kell blokkolni (lehetőleg az előlap egyik  felső  sarkát!),
    így 1 szabad sarok marad, és a hangminőség várakozáson  felül  javulni
    fog (3.  ábra).  Ha  viszont  a  túlsó,  átellenben  fekvő  sarkot  is
    "blokkoljuk", a hangkép visszafelé, a rossz irányban  mozdul  el.  Itt
    tehát a sarkok össz-száma (8 vagy 6) adja a domináns töltésmintázatot,
    nem pedig az egy-egy oldal mentén fekvő sarkok száma.
        Nehéz rá magyarázatot  találni,  hogy  miután  a  nagy  rézkarikát
    felhelyezem, utána miért lehet  tovább  manipulálni  a  hangképet  egy
    újabb,  kisebb  rézhengerrel,  amelyet  pontosan  a  tetőlap   közepén
    helyezek el. (Még jobban bevált ugyanitt egy esztergált réztüske!)
        Hasonlóképpen   7   sarkú   szeretne   lenni    a    PM    Systems
    lemezjátszó-asztalka is: megköszöni, ha  egy  parányi  karikával  vagy
    hengerrel "megszüntetjük" a nyolcadik sarkát  (4.  ábra).  Ez  azonban
    csak az egyik óhaja az asztalkának. A lefelé, illetve felfelé álló 4-4
    tüskéje  közül  egyet-egyet  szintén  "blokkolni"  kell,  PWB  tanácsa
    szerint úgy, hogy pénzdarabot csúsztatunk alul a  tüske  és  a  padló,
    illetve felül a tüske és a fedőlap közé. Nos,  az  érméknél  ismétcsak
    jobban beválnak a rézkarikák, rézhüvelyek!
        A 6 ágú csillár persze magától értetődően páros dominanciát mutat.
    Megpróbáltam blokkolni az egyik karját, előbb csak  vékony  rézdróttal
    az üvegbúra alján (a PWB-effektus már ekkor  is  azonnal  fellépett!),
    majd drasztikusabb eszközzel: rézpánttal a búra legtetején (5.  ábra).
    Ugyanígy  blokkoltam  a  két  falikar  közül  is  az  egyiket.   Hálás
    varázslat, "hagyja magát" demonstrálni.
        Végül, de nem utolsósorban ismét egy élőlény, amely jól  reagál  a
    rézkarikára: szeánszaim állandó résztvevője,  szobám  egyetlen  dísze,
    egy jókora diffenbachia (6. ábra). Valószínű ugyan, hogy itt már nem a
    Páros/Páratlan szabály érvényesül, hanem Peter Beltnek  az  a  tétele,
    miszerint a cserepes növény tere káros az egészségünkre. Félreértés ne
    essék: a  növény  bizonyára  igen  hasznos  sok  egyéb  szempontból  -
    éppencsak a PWB-effektus szempontjából nem az.  De  ezen  is  segíteni
    lehet a rézkarikával. (Érdekes, kivételesen a szimpla, vastag  rézdrót
    működött jobban; a  rézpánt  itt  kevésbé  hatékony.)  Szóval,  az  én
    közérzetem feltétlenül jobb, legalábbis  zenehallgatás  közben,  ha  a
    diffenbachián rajta van a rézkarika.  Hogy  a  diffenbachia  mit  szól
    hozzá, azt tőle kéne megkérdezni. Nem tréfálok. Sokat adnék  érte,  ha
    megtudhatnám, másképp nőnek-e a palánták,  ha  rézdrótot  csavarnak  a
    tövük köré. (Nem valami  költséges  kísérlet:  100  palánta  elegendő,
    ebből 50-et kéne körüldrótozni, a másik 50 a kontrollcsoport.  Sajnos,
    nekem semmi kapcsolatom az agrárvilággal.)


    RÉZKARC

        Ha   jól   számolom,   az   erősítőnek,   a   lemezjátszónak,   az
    illesztőtranszformátornak és a  többi  készüléknek  8-8,  tehát  páros
    számú sarka van. Mégis, ezek a jószágaim nem úgy  viselkednek,  mintha
    nyolcsarkúak volnának: nemigen reagálnak az  egyik  sarkukon  átvetett
    rézkarikára. Viszont hálásan fogadják az előlap  egyik  felső  sarkára
    tett L-idomot, azaz egy kb. 40 mm hosszú, félbehajlított rézszalagot (
    1. ábra). Elég gyönge effektus. Ha  demonstrálni  akarjuk,  "halmozni"
    kell a hatást: egyszerre 3-4 készülékre kell felrakni a pántocskákat.
        Ezzel a varázslattal,  ha  jól  értem,  a  készülékek  előlapjának
    "parallelogrammáját" blokkoljuk. Ilyen parallelogrammát  aztán  többet
    is  találtam  a  szobában.  Az  L-idomokkal   elő   tudom   idézni   a
    PWB-effektust egyebeken kívül a  lemezjátszó-asztalka  pozdorja-lapján
    és a (Linn Index) hangszórólábazatok fém  tetőlapján,  a  falon  függő
    kerámia-képeken, az  ajtók  és  ablakok  tokján  stb.  A  fotókon  jól
    látszik, hogy minden rézpántnak  lecsaptam  két-két  sarkát  az  egyik
    végén. Nem nyertem vele sokat. A 3-, illetve 4-sarkú L-idomok  auditív
    hatása között roppant csekély a különbség; csak akkor tudom érzékelni,
    ha 8-10 darabbal manipulálok egyszerre.


    A RÉZ ÉS AZ EGÉSZ

        Tartozom még a válasszal arra  a  kérdésre,  miszerint  az  emberi
    állat  vajon  négy-,  avagy  ötágú-e.  Jelenlegi  véleményem   szerint
    (amellyel a többség nem fog egyetérteni!) ötágú. A fémkarkötő  párosat
    csinál a páratlanból, következésképpen káros. De miért vagyok  ennyire
    bizonytalan a véleményemben?
        Arra gyanakszom, ugyanaz a fajta torzítás téveszt  meg  bennünket,
    amelyet a telefonkészülék aktivitása okoz, és  amelyet  a  telefondugó
    kihúzásával lehet ha nem is megszüntetni, de legalább csökkenteni. Ezt
    a csalóka jelenséget így jellemeztem a 4. kötet Köz- és magánvarázslat
    című kísérletsorozatában:
        "A két hangkép főleg abban tér el, hogy az  egyik  valóban  teres,
    levegős, a másik viszont elszínezi és visszhangossá teszi  a  szólista
    hangját, mégpedig úgy, hogy ez  a  visszhang  a  prezensz-tartományban
    jelentkezik.  Sokan  ez  utóbbit  érezték  teresnek...  Egy-két   órai
    zenehallgatás után ezek a félreértések minden  bizonnyal  tisztázódtak
    volna." Hát nem, nem tisztázódnak olyan könnyen. Nekem például egy fél
    esztendő sem volt elegendő, hogy kitanuljam! Mentségemre szóljon, hogy
    a rézkarkötővel nem valami külső tárgy, hanem a saját személyünk terét
    manipuláljuk, és ez a hatás annyira szokatlan, hogy szinte sokkolja az
    embert. A legtalálóbban egy neves zenész (Pongrácz Péter oboaművész, a
    Zeneakadémia rektorhelyettese) fogalmazta meg: "az emberen  valamiféle
    bizsergés vesz erőt". Arra gyanakszom, hogy ez  a  bizsergés  egyfajta
    irritáció.
        A PWB-varázslat, ezt már tudjuk, nem  mindig  ugyanazt  a  hatást:
    váltja ki.  Feltehetően  azért  nem,  mert  káros  töltésmintázat  nem
    egyféle van, hanem nagyon is sokféle, s ezeket nem teljesen  egyformán
    érzékeljük. A változás tendenciáját azonban meg lehet határozni. Ha  a
    helyes irányban manőverezünk, a hangkép általában  lágyabbá,   puhábbá
    válik,  elveszíti  agresszivitását.  Gyakran  dinamikát  kölcsönöz   a
    zenének, de  ez  a  dinamika  nem  a  prezensz-tartományban,  hanem  a
    sávszéleken érvényesül. Ugyanez vonatkozik a visszhangosságra: nemcsak
    maguk  a  szólamok  visszhangzanak,  hanem  a  felharmomkusaik  is!  A
    térhatás sem  abban  jelentkezik,  hogy  pregnánsabban  különválnak  a
    szólamok. Inkább azt érezzük, hogy  a  tér  kitágul,  s  benne  minden
    szólam megtalálj a a maga helyét. Gyakran azt is érzem, hogy eltűnik a
    zenéből a komorság, s helyét valami kellemes,  nyugodt  derű  foglalja
    el.
        Hát  ez  történik,  valahányszor  a  rézkarikákkal   megszüntetjük
    valamely objektum páros dominanciáját. Ha viszont mi magunk húzzuk fel
    a csuklónkra a fémkarikát - akkor, érzésem szerint, nem  ez  történik.
    És a többi rézkarika? Azoknak vajon biztosan előnyös a hatásuk?
        Erről sem vagyok meggyőződve. Legfeljebb  annyit  mondhatok,  hogy
    manipulációim eredménye  a  többségnek  tetszik.  Kezdetben  nekem  is
    feltétel nélkül tetszett, de mióta ezer más ("igazi")  PWB-varázslatot
    csináltam, a rézkarikákkal egyre kevésbé vagyok elégedett. Lehet, hogy
    megint  egy  "tetszetős"  torzításfajtának  estem  áldozatául,   amely
    mintegy   ellensúlyozza   a   hifi-berendezésem   többi    torzítását,
    "sajáthangját". Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy maga a beavatkozás
    indokolt ugyan, de az eszközök,  amelyeket  használok  (a  réztárgyak)
    másodlagos torzításokat okoznak. A varázslat eredménye semmiképpen sem
    egyenesen előre vagy hátra mutat. Egy viszont halálbiztos: az  általam
    megjelölt helyek stratégiai pontok, amelyeken  be  lehet  avatkozni  a
    hangminőségbe jobban mondva a lakás "töltésállapotába".


    I. JEGYZŐKÖNYV:

    HIFISTÁK TAPASZTALATAI A FÉMKARKÖTŐVEL

        1. Dr. Á. L. (Szerep): senki a  családból  nem  hallott  semmiféle
    különbséget.
        2. B. J. (Debrecen):  Hallani  vélek  különbséget,  de  nem  merek
    megesküdni  rá.  Ha  a  karperecet  felveszem,   mintha   egy   fokkal
    hangosabban játszana a zenekar, és egy lépéssel minden zenész közelebb
    lépne hozzám. Ugyanezt éreztem, amikor egyik családtagom húzta  fel  a
    karperecet. Ő szerinte egy picit nyíltabbá vált a  hangzás,  mintha  a
    függönyt kissé félrehúzták volna.
        3. Cs. M. (Békéscsaba): Van  különbség,  ha  nem  is  lényeges.  A
    karpereces változat nyugodtabban szólt, kevésbé rikoltozott. A zongora
    hangja természetesebbnek hatott. A térhatás is jobbnak tűnt. A  próbát
    három különböző napon elvégeztem, és  mindhárom  esetben  ugyanazt  az
    eredményt kaptam. Gyanakodtam, hogy csak beképzelem  az  egészet  -  a
    háromszori próba azonban cáfolni látszik ezt. A húgom  is  kipróbálta,
    és hasonlókat hallott, mint én.
        4. F. Gy. (Bp.): A különbség minden alkalommal észlelhető,  azonos
    jellegű. A feleségemet is bevontam, ő is hallotta,  és  kb.  ugyanazt,
    mint én, függetlenül attól, hogy ki  viselte  az  "ékszert".  Karperec
    (egyikünkön): simább,  nem  sziszeg,  térből  szól,  kellemes,  sokáig
    hallgatható, lejön a hangszóróról, dinamikusabb,  testesebb,  tisztább
    magasak, feljebb megy, a cintányér tovább  szól,  rezesebb.  Egyszóval
    természetesebb.   Nélküle:   érdesebb,   sziszegőbb,    hangszórósabb,
    tranzisztorosabb,  "hifibb",  vékonyabb,  hátrábbról  szól,  szőrösebb
    magashangok, cintányér csattog, alumíniumos, a teteje hiányzik.
        5. G. L. (Bp.): A színpad kiszélesedik, az énekesek előjönnek  egy
    vékony függöny  mögül.  Az  "s"-ek  és  a  "c"-k  jobban  kivehetők  a
    kórusműveken. A hegedűhúrok rezgései kitisztulnak. A  mélytartományban
    nem érzek változást. Operafelvételnél a teremhatás (visszhang)  cseng,
    szinte betölti az egész szobát - jobbról is, balról is hallom! Ezek  a
    különbségek csak hosszabb zenehallgatás után vehetők  észre,  rá  kell
    hangolódni! Könnyűzenénél már sokkal észrevehetőbb a karperec  hatása:
    a  cinnek  és  az  összes  magashangú  hangszer,  az   effektek   stb.
    élénkebbek, jobbak, kicsengenek, hifibbek.
        6. G.  Z.  (Kemecse):  Nem  jutottam  egyöntetű,  megmásíthatatlan
    véleményre. Amit hallani VÉLEK: a  karperec  viselésével  szélesebbnek
    érzem a sztereó színpadot, jobban elkülönülnek a  hangszerek.  De  ezt
    csak egyetlen alkalommal éreztem (Händel: Tűzijáték-szvit),  akkor  is
    csak árnyalatnyinak. Kipróbáltattam a feleségemmel is, az eredmény nem
    értékelhető,  illetve,  ami  mégis  van:  szerinte  az  egész  színpad
    távolabb kerül, legalább 4-5 méternyit.
        7. G. I. (Bp.): Körülbelül 1 perces A-B tesztben: talán hallottam,
    talán csak akartam hallani a különbséget. Bebeszéltem  magamnak,  hogy
    picikét nőtt a magas, szóval cinnesebb  lett,  s  talán  szélességében
    nőtt a tere.
        8. Dr. G. I. (Békéscsaba): nyolc ember hallgatta  meg  a  karperec
    hatását. A tesztek átlagosan másfél-két  órásak  voltak.  Valamennyien
    érezték a különbséget, már az első félórában  is,  és  mivel  itt  még
    "vakon"  működtek  közre,  semmi   kétség,   hogy   egyetlen   karkötő
    felhelyezése akár több személy számára is észlelhető.  A  nyolc  közül
    kettőnek nem tetszett a hatása. A többiek  mind  jobbnak  tartották  a
    "rezes" változatot: nyíltabb, definiáltabb,  szebb  magasak,  tisztább
    mélyek és mélyebbek  (a  felső  basszus  kiemelése  nélkül),  hosszabb
    lecsengések, szólamtisztaság, jobb tér. Magam  többhetes  kísérletezés
    után a karperecre szavazok, habár nem mindig voltam képes meghallani a
    hatását.
        9. Dr. H. G. (Bp.): A hangkép  tisztább  lett,  a  magasak  jobban
    csengtek, a mélyek definiáltabbá  váltak  és  erőteljesebben  szóltak,
    nőtt a dinamikájuk. Összességében kedvezőbb hangkép.  Talán  csak  fél
    "orto". Tartós zenehallgatásnál mégis felveszem a fémszíjat, mert  1-2
    órás zenehallgatásnál már érzékelhető a különbség.
        10. J. P. P. (Bp.): Nem tudom,  mit  vártam,  de  elég  váratlanul
    tudatosodott bennem, mi is történt. Valami megváltozott a levegőben. A
    zene plasztikus, szinte érinthető tömbként  jelent  meg  a  térben.  A
    húrok zengtek, a hangszerek életre keltek. Levéve a karperecet, minden
    egy  kicsit  összemosódott,  minden  egy   kicsit   torz   lett.   Egy
    hangjátékban  az  emberi  hang  karpereccel  érthetőbb  lett,  de  már
    természetellenesen puha és plasztikus.  A  konyhában,  egy  zsebrádión
    ugyanilyen irányú változást észleltem, Estére azután, ha nem  is  tűnt
    el a varázs, de alig-alig észlelhetővé vált. (Második levél egy  hónap
    múlva): Időközben rájöttem,  miért  nem  tetszik  igazán  nekem  ez  a
    karkötősdi. Zenehallgatás közben szeretem elengedni magam. Gondolataim
    elkalandoznak (szétfolynak?), sokszor csak azt veszem  észre,  vége  a
    zenének. A karperec ezt nem engedi meg. Valahogy  összefog,  kénytelen
    vagyok koncentrálni, s bár az objektív kép javul,  mégis  csak  rajtam
    tesz erőszakot, (így van! A szerk.) szemben a többi hifi-varázslattal.
        11.  K.   B.   (Sopron):   Egyértelmű   különbség,   bár   nehezen
    definiálható. Feleségem, ha  felteszi,  szintén  hallja:  "így  jobban
    szól", de nem lenne hajlandó karpereccel zenét hallgatni. Én magam  is
    csak akkor, ha más nem látja. Ha a másik személyen  volt  a  karperec,
    nem hallottuk a hatását.
        12. K.  Gy.  (Kaposvár):  Az  eredmény  csak  ennyi:  lehet,  hogy
    hallottam valamit...
        13. L. J. (Zirc): Talán csak bebeszélem magamnak. Apróbb eltérések
    a zenében: mintha a hangerőt valaki egy hajszállal feltekerte volna. A
    basszus mintha puhább, lágyabb, nagyobb mélységérzetet keltett  volna.
    A zene igen apró, finom részletei mintha jobban  előtérbe  kerülnének,
    ezáltal mintha javult volna a sztereókép.
        14. S. T. (Makó):  Előrebocsátom,  hogy  1.  Sötétben  végeztem  a
    szeánszot. Az eredmény az, hogy a Bach Magnificat  (Proprius)  annyira
    megdöbbentő jelenlétérzetet keltett, hogy szinte hűvös templomillattal
    telt meg a szoba. 2. Maximális szkepticizmussal fogtam  a  szeánszhoz,
    biztos voltam benne, hogy nem fogok semmi változást hallani. Még aznap
    kísérletet tettem a feleségemmel és másokkal is. Ezek  a  próbák  mind
    negatív eredményt hoztak. Én sem éreztem a hatást, mikor más csuklóján
    volt a karperec.
        15. Sz. J. (Pásztó): Semmi különbséget nem észleltem.
        16. V. G. (Bp.): Semmi eredmény.
        17. V. Gy. (Bp.): Előbb semmi. Aztán jött egy  olyan  érzés,  hogy
    talán  nem  jól  hallok?!  Megvan  minden  abban  a  zenében,   de   a
    részletekből - mellékzöngék - eltűnt valami.  (Ez  az!  A  szerk.)  Ne
    tarts közönségesnek, de fület pucoltam. Komolyan. A jelenséget azonban
    nem tudtam sokszor visszatéríteni, úgyhogy nem biztos,  hogy  helyesen
    észleltem.


    II. JEGYZŐKÖNYV:

    A RÉZKARIKA HATÁSA ZENÉSZEKRE ZENEKARI JÁTÉK KÖZBEN

        1. Ugyanaz a hatás, mint otthon. (Kostyál Kálmán jegyzete; ő  volt
    az egyetlen, ak1 a hatást már ismerte. A szerk.)
        2. Karikával összpontosítottabb a hangzás (ércesebb).
        3. A hangszínt nagyon befolyásolta a karperec! Mintha  feltekerték
    volna a hangszínszabályzót. Nem tetszik. (Rolla jegyzete. A szerk.)
        4.  Lényeges  különbség  nincs.  Talán   egy   kicsit   szálkásabb
    karikával, mint anélkül.
        5. Csak érzés:  mintha  valami  erősítőt  kapcsoltak  volna  be  a
    hangszerbe  vagy  mintha   egy   más   teremben   játszottunk   volna,
    megváltozott a hangzás... Valahogy fémesebb, zizegőbb lett.
        6. A karkötő használata kissé mintha "felerősítette",  konkrétabbá
    tette volna a zenekar hangzását, avagy a Vigadó nem igazán  szerencsés
    hangzását.
        7. Karpereccel sokkal nehezebb játszani.  A  hangszer  szárazabban
    szól.
        8. Kicsit olyan, mintha sztereóban  hallanám,  amit  játszunk,  és
    középről.
        9. A karperec felvétele után úgy  éreztem,  hogy  hangszínváltozás
    történt. Karperec nélkül jobban tetszett a hang.
        10. A rézkarikával kicsit jobban zeng (rezonál) a hangszer.
        11. A karpereccel való játék  nehezebb,  a  hangzás  fémesebb,  de
    lehet, hogy ennek pszichikus oka van.
        12. Mintha egy kicsit jobb hangszerem (nagybőgő. A szerk.)  lenne,
    és a terem puhább és zengőbb lenne.

                                                             Darvas László


    

    1. Réz volna karika, ha kivágnák és körbehajlítanák
    2. Négy meg négy, az sokféleképpen négy


    

    3. Nekem nyolc! (De a hangdoboznak csak 7!)


    

    4. Rézkarika a tüskén és az asztalka csücskén


    

    5. Lámpacsoda


    

    6. Egy muzikális növény


    

    7. L-idom erősítőn, CD-játszón, kerámia képen