Negyedik Dimenzió: Réz volna karika |
Alább a Szerkesztő számol be a Negyedik Dimenzióban tett
utazásairól, a High Fidelity "megmagyarázhatatlan" jelenségeiről.
Mivel ezek részben vagy egészben kívül esnek a klasszikus
elektroakusztika érvényességének körén, Olvasóinkban idegenkedést
ébreszthetnek, s csökkenthetik lapunk műszaki tesztjeinek hitelét.
Nyomatékkal leszögezzük, hogy az ehelyütt közölt írások teljes
mértékben függetlenek a lap műszaki részétől. Mérnök munkatársaink
csakis azzal járulnak hozzá ezekhez a cikkekhez, hogy részt vesznek a
szeánszokon és borzadoznak. A Szerkesztő egymagában vállalja
munkájának minden ódiumát.
*
(...) A Ló, látván, hogy meg nem értik,
Fejét búsan lehajtja térdig,
S szelíd mosollyal, mint a vértanúk
Indul a lépcsőn lefelé.
Tabló. - Keresvén e tünet okát,
Tanár úr összehúzza homlokát,
S szól megfontoltan: "Véleményem ez -
A dolog merőben valószínűtlen."
CRHISTIAN MORGENSTERN: LÓ
(KARINTHY FRIGYES FORDÍTÁSA)
*
Tanár úr most is össze fogja húzni a homlokát, mert ma megint
sokkal többről lesz szó, mint High Fidelityről. És sokkal többről,
mint holmi rézkarikákról meg rézkampókról - melyek, mindazonáltal, mai
transzcendens értekezésünk fő témáját képezik. Ugye, mindenki tudja,
miféle rézkarikáról beszélek? Nem? Persze! Mert nem olvassátok a
Negyedik Dimenziót! Sose lesz belőletek igazi, becsületes sarlatán!
(Mint az egyszeri plébános a misén. "Sosem jártok templomba!", így
korholj a a gyülekezetet - vagyis éppen azokat, akik történetesen
járnak templomba...)
I. Karikacsapás
Az Olvasó tehát (legalábbis ennek a rovatnak az olvasója) már
értesült a brit Peter W. Belt felfedezéséről, miszerint létezik az
elektromágneses térnek egy olyan megjelenési formája, amelyet a fizika
eddig nem definiált. Egész lakókörnyezetünket átszövi ez az ismeretlen
mező, erőtér vagy töltés, nevezzük bárminek; az a lényeg, hogy káros a
hallásmechanizmusunkra (s talán egész szervezetünkre is). Védekezésül
meg kell változtatnunk e kellemetlen erőtér polaritását, s ezt meg is
tehetjük a Peter W. Belt varázseszközeivel.
SZÁMMISZTIKA
Sőt, azok nélkül is. Hogy hitelt szerezzen szavainak (és
áruinak!), a Nagy Mágus önként felfedte némely titkát. E titkok között
a legfontosabb a középkori számmisztikára emlékeztető Páros/Páratlan
szabály: ha valamely objektum páros dominanciát mutat (páros számú
sarka/karj a/lába/elágazása/stb. van), akkor a körülötte kiépülő
erőtér káros az emberre. Ha viszont "blokkoljuk" a szóbanforgó
objektum egyik sarkát/elágazását/stb., akkor páratlan élményben lesz
részünk...
A Páros/Páratlan szabályból kiindulva magam is felfedeztem egy
hamisítatlan PWB-trükköt. A 6. kötet lapszemléjében már elmeséltem,
honnan jött az ötlet: láttam, hogy babonás emberek rézkarikát húztak a
csuklójukra, "reuma ellen", "magas vérnyomás ellen" - de hátha ők is a
Páros/Páratlan szabályra találtak rá véletlenül-öntudatlanul?! Tehát
karkötőt készítettem vastag, szigeteletlen rézdrótból (6-7 menetet
tekertem belőle), és azt tapasztaltam, hogy drasztikusan
megváltoztatja a hangképet, éspedig nemcsak akkor, ha én húzom fel a
csuklómra, hanem akkor is, ha más személy veszi fel a közelemben.
Hasonlóképpen: vendégeim többsége is érzékelte, ha rajtam volt a
karperec. Hogy mit érzékeltek, azt eddig elhallgattam, mert nem
akartam befolyásolni a kísérletező kedvű Olvasót. Nehéz is szavakba
önteni. Fogalmazzunk úgy, hogy a karika visszhangossá, izgalmassá,
keménnyé, élessé teszi a hangképet. Meglehetősen drasztikus effektus,
az emberek többsége (tíz férfi közül 7-8, tíz nő közül 8-9)
vaktesztben is igen gyorsan felismeri.* (* Legalábbis szimpla
vaktesztben. Á1dozataim ugyan mit sem tudnak a rézkarikáról (a hátuk
mögött mampulálok!), de mindig jelzem nekik, hogy éppen az A vagy a B
"kapcsolóállást" hallják-e. Kettős vaktesztben, amikor is a
hallgatóságnak kell kitalálnia, hogy most éppen melyik
"kapcsolóállást" hallja, az effektus csaknem kimutathatatlan. Jómagam
is belezavarodom. Ha másvalaki manipulál a hátam mögött, tíz-tíz
próbálkozásból (ami borzasztóan fárasztó!) mininum 4-6, maximum 8
"találatot" érek el, a statisztikai eredményem nem szignifikáns.
Sorozatban, tehát hibázás nélkül 6 találat a legtöbb, amit elértem,
iszonyatos koncentrálás árán. Erre is kizárólag azzal a Proprius
demólemezzel voltam képes, amelyen szopránhang szól egy templomban,
minimálmikrofonos felvételről.)
Ráadásul magam sem tudtam eldönteni, hogy a karkötő tényleg
javít-e a hangképen. Lehet, hogy inkább ront rajta? Aminek, hogy saját
magamat idézzem, a Páros/Páratlan szabály értelmében az volna a
magyarázata, hogy az emberi állat nem négy-, hanem ötágú. Az ötödik a
feje. Ha az öt elágazás közül az egyiket blokkoljuk, négy marad. És a
négy páros szám! A spekuláció tehát nem segít, tapasztalati úton kell
eldönteni, előnyös divat-e zenehallgatáshoz a fémkarkötő.
GONDOLATOK A BÉKACOMBRÓL
De hát el kell-e dönteni egyáltalán? És megéri-e ezt az egész
cécót egy hitvány rézkarika? Válaszom: megéri, mert ellentétben a
PWB-eszközökkel, amelyeket pénzért kell megvásárolni és amelyeknek
gyártási technológiája s pláne a hatásmechanizmusa teljes mértékben
ismeretlen, a rézdrót-karika bárhol, bármikor, bárki által
reprodukálható, és mint ilyen, ideális kísérleti eszköz a PWB-effektus
vizsgálatára! Ebből a szempontból még az is érdektelen, hogy a hatása
előnyös-e avagy káros.
Persze, én nagyon szurkoltam a rézkarikának, mert hát nagyobb
dicsőség feltalálni valami jót, mint valami károsat s ennélfogva
hasznavehetetlent. Habár az sem haszontalan dolog, ha kiderítjük, hogy
fém óraszíjat vagy karkötőt viselni káros az egészségre, s ezért le
kell beszélni róla az embereket (feltéve, hogy hagyják magukat
lebeszélni).
Azonkívül, ha a fémkarika beválna, akkor bizonyára egyéb célokra
is lehetne használni - az újszerű dolgok kritikusai szívesen
megfeledkeznek erről az eshetőségről! "Az a bolond Galvani doktor
nekem is megmutatta a rángatózó békacombokat. Na és, ha rángatóznak -
akkor mi van?!"
Szóval, okvetlenül dűlőre akartam vinni a dolgot. Még mielőtt a 6.
kötet megjelent volna, levelet írtam 25 olvasónknak a vállalkozó
kedvűek közül, s roppant óvatosan megpendítettem nekik a dolgot.
Kaptam összesen 17 válaszlevelet, hosszabb-rövidebb beszámolókkal;
némileg rövidítve, de valamennyit közreadom e cikk végén ("I.
jegyzőkönyv"). Láthatjuk, a többség nemcsak hogy érzékelte, de
előnyösnek is ítélte a rézdrót karperec hatását.
Természetesen bemutattam a trükköt a HFM "hivatalos" szeánszán is.
Kollégáim azonnal felismerték az effektust, de nem egyformán
minősítették. Sólymos Antal és Dankó Emil hajlott rá, hogy elfogadja,
Szalai Márti viszont a lehető leghatározottabban elzárkózott a
rézkarkötő-viseléstől, mondván, hogy visszhangzik tőle az egész feje.
Később is, akárhány alkalommal próbálta, mindig ez maradt a véleménye.
AZ OPERAHÁZ FANTOMJA (ÉS A VIGADÓÉ)
Egyszer, egy váratlan ötlettől vezéreltetve, magammal vittem a
rézkarperecet az Operába. Szavamra, nem hittem, hogy a rézkarkötő
élőzenén is működne, éppen csak nem zártam ki ennek a lehetőségét sem,
ugyanis állítólag az egész PWB-jelenséget az elektromos hálózatból
szóródó energia idézi elő, márpedig egy színházépület még sokkal
jobban át van szőve kábelekkel, mint egy polgári lakás. A hattyúk
tavát adták; számomra Csajkovszkij tényleg inkább csak hifi-zene annak
viszont elsőrangú.
Ezen az estén végső és teljes bizonyságot szereztem róla, hogy a
PWB-effektus egyáltalán nem elektroakusztikai, hanem igenis
fiziológiai jelenség. A rézkarkötő a hús-vér zenészek muzsikáját is
elváltoztatta, éspedig pontosan abban az irányban, mint odahaza a
hangszóróból hallható zenét! Némi túlzással azt mondhatnám: szinte
belökte az embert a zenekar közepébe - minden csengeni-bongani
kezdett! Minthogy az operazene a zenekari árokból, ennélfogva mindig
egy kicsit fedetten szól, a karkötő hatását itt lelkesítően jónak
ítéltem. Legközelebb viszont a Vigadóban, egy koncerten azt
tapasztaltam, hogy a karperec okozta csengés-bongás majd szétrepeszti
a fejem. Ezt akkor a Vigadó hírhedten rossz akusztikájának
tulajdonítottam.
Másokat is felkértem, próbálják ki a karika hatását élőzenén.
Volt, aki észlelte, volt, aki nem. Elhatároztam, a
legilletékesebbekhez fordulok, magukhoz a zenészekhez, sőt: egy egész
zenekarhoz. Visszaélvén a barátsággal, amely néhány művészemberhez
fűz, sikerült rávennem a legnevesebb magyar kamaraegyüttest, hogy
egyik próbáján szánjon egy félórát rám és a karikáimra.
A történelmi jelentőségű szeánszhoz, amely a Vigadóban zajlott le
1989. január 7-én, a Liszt Ferenc Kamarazenekar 16 vonóssal, jómagam
16 rézkarikával, 16 jegyzettömbbel és ugyanennyi golyóstollal, Mozart
pedig egy hegedűversennyel járult hozzá. Kostyál Kálmánt leszámítva,
akinek a karikavarázslatot már High Fidelityn is bemutattam, senki nem
tudta, mire számítson; talán fölösleges is mondanom, hogy
rézkarikáimat mindnyájan megmosolyogták. Az idő nagyon szűkös volt,
ezért a zenekar csak apróbb, kb. 3 perces részleteket ismételt meg A-B
teszt formájában (tehát egyszer eljátszotta karpereccel, egyszer meg
anélkül). A 16 zeneművész közül nem észlelték a hatást négyen,
észlelték vagy legalábbis észlelni vélték tizenketten.
Tudományos értelemben, persze, effajta kísérleteknek nincs
bizonyító erejük. Elsősorban azt lehet felhozni ellenük, hogy amikor
odaadjuk a zenészeknek a karikát, ezzel már eleve azt sugalljuk, hogy
hallani fognak valami különbséget. Azt viszont semmiképpen sem
sugalltuk, hogy ezt a különbséget milyen szavakkal jellemezzék, Vessük
össze a zenészek jegyzeteit ("II. jegyzőkönyv", lásd a cikk végén) a
hifisták jegyzeteivel. Úgy vélem, van köztük korreláció. Más kérdés,
hogy a zenészek közül a többség már nem minősítette előnyösnek az
Effektust. Nevezetes ellenszavazat a Rolla Jánosé; a
hangversenymestert, mint később elmondta, fölöttébb zavarta, hogy
egyszercsak túlságosan a saját hegedűjét kezdi hallani, s kevésbé tud
koncentrálni az összjátékra...
Tizenhat zenész közül tizenkettő - ez éppen 75 százalékos
eredmény. Se nem jobb, se nem rosszabb annál, amit High Fidelityvel
szoktam elérni, laikus hallgatóság körében. Ezért úgy gondolom, a
PWB-effektusnak semmi köze a muzikalitáshoz. Nincs szégyellnivalója
annak, aki nem észleli. Nem a füle rossz. Feltehetőleg csak kevésbé
érzékeny egy káros erőtérre. Tekintse szerencséjének.
Mindenesetre kínos dolog, hogy a High Fidelity etalonjának
tekintett élőzenét a PWB-effektus éppúgy manipulálni tudja, mint
otthonunkban a gépzenét.
AKADÉMIKUS KÉRDÉS
Többször leírtam már, hogy a PWB-effektus "nem fér bele a
tankönyvbe". Kollégáim kezdettől fogva tiltakoznak ez ellen a
kijelentésem ellen, s őszintén szólva, magam is úgy vélem, hogy a
PWB-effektus bizonyára beleférne a fizikakönyvbe, ha akadna fizikus,
aki "felvállalná", felkutatná, analizálná és végül megértené. Csakhát
Belt szerint a PWB-jelenség magyarázatáért egészen a
kvantummechanikáig kéne leásni. (Ezzel persze végképp elásta magát az
elektroakusztikusok előtt.) Egyelőre tehát bele kell nyugodnom, hogy
amivel foglalkozom, merő sarlatánság.
A rend kedvéért még véleményeztettem is a dolgot, nem is akárhol:
a Magyar Tudományos Akadémián, persze csak "nemhivatalosan".
Körlevelet küldtem 20 neves akadémikusnak (10 fizikusnak és 10
biológusnak) azzal, hogy véleményüket szeretném kérni egy "fél- avagy
áltudományos elmélet megítélésében". Néhány sorban leírtam a
Páros/Páratlan szabály lényegét, hozzátéve, hogy e szabály
előrejelzése szerint másmilyennek fogjuk hallani a zenét, ha
rézdrótból készített karikát húzunk a magunk vagy a mellettünk álló
személy csuklójára, illetve a szék lábára stb. Kértem, válaszoljanak
igennel/nemmel a következő három kérdésre:
1. Ellentétben áll-e mindez a jelenlegi tudományos ismeretekkel?
2. Elképzelhetőnek tartja-e Ön, hogy mindez a valóságot tükrözi?
3. Feltéve (de meg nem engedve), hogy mindez a valóságot tükrözi:
lehet-e ennek bármiféle tudományos jelentősége?
Találgattuk, hányan fognak reagálni erre a kissé provokatív
felhívásra: hárman? öten? Tudósaink becsületére szóljon, hogy nem
kevesebb, mint 9 válaszlevelet kaptam. Némelyek nem voltak hajlandóak
igen/nemmel válaszolni (szerintem ez a rossz lelkiismeret jele!), ők
szóban fejtették ki véleményüket, a többség azonban belement az
igen/nem játékba. Akár így, akár úgy, kivétel nélkül mindegyiküknek az
volt a véleménye, hogy az általam megfogalmazott elmélet tökéletesen
ellentétben áll a jelenleg elfogadott tudományos ismeretanyaggal. (És
természetesen nem is hisznek benne.)
Társszerkesztőm, Sólymos Antal ugyan kétségbe vonta, hogy bármit
is irracionálisnak kéne tartanunk, csak mert az akadémikusok annak
mondják. Én viszont azzal érveltem, hogy máskor is fordultunk már
külső lektorokhoz, szaktekintélyekhez, ha nem voltunk biztosak a
dolgunkban, és szó nélkül belenyugodtunk az ítéletükbe. Pedig sohasem
volt egyszerre 9 (és ennyire tekintélyes) lektorunk! Tehát nyugodtan
elfogadhatjuk, hogy a PWB-effektus "nem fér bele a tankönyvbe" -
egyelőre...
Az én begyemet más nyomja; nem az, hogy az Akadémia ennyire
szkeptikus. Tudósnak nem is szabad hinnie ennyire abszurd dolgokban;
elvárom tőle, hogy ne higgyen bennük. De ott van az a bizonyos
harmadik kérdés, amelyet most már imígyen is megfogalmazhatunk:
"Lehet-e tudományos jelentősége egy olyan jelenségnek, amely
ellentétben áll tudományos ismereteinkkel, és még is sikerül róla
kimutatni, hogy létezik?" Véleményem szerint ez nem is kérdés, hanem
közönséges szószaporítás. Valami egészen magától értetődő dolog,
éspedig mind a Magyar Tudományos Akadémia, mind pedig a józan emberi
ész mércéjével mérve egyaránt. Az én akadémikusaim többsége azonban
erre is nemet mondott. Csupán ketten válaszoltak igennel.
Ők válaszoltak úgy, ahogy tudóshoz illik.
A többiek pedig úgy, ahogy akadémikushoz illik.
II. Rézkorszak
Akár négyágúak vagyunk, akár (a fejünket is ideszámítva) ötágúak,
az a lényeg, hogy a rézpánt igenis működik, csak éppen nem biztos,
hogy a csuklónkra kell húzni. De hátha találunk a számára valami más
helyet?! Bizony találunk - az én szobámban akár negyvenet is! Mielőtt
azonban megjelölném ezeket a "stratégiai pontokat", tisztázni
szeretném, mi a célom.
Nem akarok senkit rábeszélni, hogy rézkarikákkal és hasonlókkal
rakja tele a lakását. Én ezeket mindenekelőtt kísérleti eszköznek
tekintem: segítenek megismerni a valóságot. De az audiofil, aki
egy-egy jobb hangszedőért, erősítőkapcsolásért, dómsugárzóért, más
nyelven megfogalmazva: néhány decibelért vagy kilohertzért úgyszólván
gyilkolni képes, nagyon jól tenné, ha mielőtt magához venné a
konyhakést, előbb megtanulná, mi az, amit decibelek és kilohertzek
árán sohasem fog megszerezni. (Vigyázat! A rézkarikák
"interferálhatnak" a PWB-eszközökkel! Ha tehát "beltezünk", időnként
ellenőrizzük a rézkarikák hatását, nehogy meglepetés érjen bennünket!)
KIVÁGOM A REZET
A rézdrót-karika időközben hosszabb fejlődésen ment keresztül. Az
Effektust ugyan bármiféle, fémből készült karkötővel elő lehet idézni,
még fém óraszíjjal is, de hatékonyabb a rézdrót karika, s még
hatékonyabb a vörösrézből készített fémpánt, úgy 1mm vastag és 25mm
széles - ez még éppen kezelhető méret. A vas és a sárgaréz kevésbé
válik be, mint a vörösréz. (Ugyanezt tapasztalta Járai Péter Pál
budapesti olvasónk is. Ő még nemesfémekkel is kísérletezett, és azt
találta, hogy az ezüst "működik", az arany viszont nem. Figyelmet
érdemel, hogy a fentemlített összes fém közül éppen a vörösréznek és
az ezüstnek a legjobb a vezetőképessége.)
Mulatságos, de még a karperec alakja is számít! Ha a rézpánt egyik
végén lecsapjuk a sarkokat (1. ábra), újra megváltozik a hangkép. Itt
jogot formálok egy kis spekulációra. Eszerint a rézkarkötő, akárhány
sarka legyen is, mindenképpen betölti elsődleges funkcióját, ti.
"blokkol egy elágazást". Lévén azonban maga is egy objektum, neki is
megvan a maga PWB-tere, és ebből a szempontból már korántsem mindegy,
hogy 4 sarka van-e, avagy csak 3. A Páros/Páratlan szabály itt is
könyörtelenül érvényesül!
Olyannyira, hogy ha a pánt túlságosan hosszú vagy túlságosan
rövid, akkor az Effektus kissé alábbhagy. Körcikkben számolva,
elegendő 50-60 fok hiány vagy többlet, és a karperec elmozdul a
Páratlan (1) irányból a Páros (0 vagy 2) felé. De ehhez már nagyon
figyelni kell, hogy észrevegyük.
SZÉKFOGLALÓ
Nézzük először is a széklábakat, pontosabban a negyedik
széklábakat, tehát azokat, amelyek alá a Páros/Páratlan szabály
értelmében papírlapot tettem. Mi lenne, ha inkább rézpántot húznék a
bokájukra? Kipróbáltam: a karika lényegesen jobb a papírlapnál.
Érdekes, hogy ha a "bilincs" egyszer fenn van a fotelek lábán, a
papírlap már csak rontani tud a közállapotokon. Ez egyébként teljesen
logikus, mert a Páros/Páratlan szabály értelmében egyvalamit csak
egyszer és egyhelyütt szabad kezelni. (Vagy háromszor, vagy ötször -
de semmiképpen sem kétszer.)
Bármilyen furcsa, de az én rusztikus foteljeimnek és zsámolyaimnak
nemcsak bokájuk van, de csuklójuk is, mint ezt világosan ki lehet
venni a 2. ábrán. A rézpánt a foteleknek nemcsak a bokáján, de a
csuklóján is kitűnően működik - és ez még nem minden. Evidens, hogy a
négy felfelé és a négy lefelé néző láb külön-külön alkot egy-egy
"páros" rendszert, vízszintes elrendezésben. Mellesleg azonban a le-
és felfelé néző lábak oldalról nézve is páros rendszert mutatnak,
függőleges elrendezésben. Logikusnak látszik, hogy a felül, illetve
alul "blokkolt" végződések éppen átellenben feküdjenek egymással, hogy
minden irányból 3-3 szabad lábat lássunk. És a hangkép tényleg
ilyenkor a legjobb. Igaz, a szabad lábak összege így is 6 marad (páros
szám), de hát minden nem stimmelhet.
HÉTFÁNFÜTYÜLŐ RÉZKARIKÁK
Másképp áll a dolog egy másik 8 sarkú objektummal: a
hangszóródobozzal (Spendor BC1, Heybrook HB1). Ennek is minden
irányból 4 sarka van, de úgy látszik, ezek másféle töltésmintázatot
adnak, mint a bútorlábak. Azt tapasztaltam, hogy a 8 sarok közül itt
csak egyet kell blokkolni (lehetőleg az előlap egyik felső sarkát!),
így 1 szabad sarok marad, és a hangminőség várakozáson felül javulni
fog (3. ábra). Ha viszont a túlsó, átellenben fekvő sarkot is
"blokkoljuk", a hangkép visszafelé, a rossz irányban mozdul el. Itt
tehát a sarkok össz-száma (8 vagy 6) adja a domináns töltésmintázatot,
nem pedig az egy-egy oldal mentén fekvő sarkok száma.
Nehéz rá magyarázatot találni, hogy miután a nagy rézkarikát
felhelyezem, utána miért lehet tovább manipulálni a hangképet egy
újabb, kisebb rézhengerrel, amelyet pontosan a tetőlap közepén
helyezek el. (Még jobban bevált ugyanitt egy esztergált réztüske!)
Hasonlóképpen 7 sarkú szeretne lenni a PM Systems
lemezjátszó-asztalka is: megköszöni, ha egy parányi karikával vagy
hengerrel "megszüntetjük" a nyolcadik sarkát (4. ábra). Ez azonban
csak az egyik óhaja az asztalkának. A lefelé, illetve felfelé álló 4-4
tüskéje közül egyet-egyet szintén "blokkolni" kell, PWB tanácsa
szerint úgy, hogy pénzdarabot csúsztatunk alul a tüske és a padló,
illetve felül a tüske és a fedőlap közé. Nos, az érméknél ismétcsak
jobban beválnak a rézkarikák, rézhüvelyek!
A 6 ágú csillár persze magától értetődően páros dominanciát mutat.
Megpróbáltam blokkolni az egyik karját, előbb csak vékony rézdróttal
az üvegbúra alján (a PWB-effektus már ekkor is azonnal fellépett!),
majd drasztikusabb eszközzel: rézpánttal a búra legtetején (5. ábra).
Ugyanígy blokkoltam a két falikar közül is az egyiket. Hálás
varázslat, "hagyja magát" demonstrálni.
Végül, de nem utolsósorban ismét egy élőlény, amely jól reagál a
rézkarikára: szeánszaim állandó résztvevője, szobám egyetlen dísze,
egy jókora diffenbachia (6. ábra). Valószínű ugyan, hogy itt már nem a
Páros/Páratlan szabály érvényesül, hanem Peter Beltnek az a tétele,
miszerint a cserepes növény tere káros az egészségünkre. Félreértés ne
essék: a növény bizonyára igen hasznos sok egyéb szempontból -
éppencsak a PWB-effektus szempontjából nem az. De ezen is segíteni
lehet a rézkarikával. (Érdekes, kivételesen a szimpla, vastag rézdrót
működött jobban; a rézpánt itt kevésbé hatékony.) Szóval, az én
közérzetem feltétlenül jobb, legalábbis zenehallgatás közben, ha a
diffenbachián rajta van a rézkarika. Hogy a diffenbachia mit szól
hozzá, azt tőle kéne megkérdezni. Nem tréfálok. Sokat adnék érte, ha
megtudhatnám, másképp nőnek-e a palánták, ha rézdrótot csavarnak a
tövük köré. (Nem valami költséges kísérlet: 100 palánta elegendő,
ebből 50-et kéne körüldrótozni, a másik 50 a kontrollcsoport. Sajnos,
nekem semmi kapcsolatom az agrárvilággal.)
RÉZKARC
Ha jól számolom, az erősítőnek, a lemezjátszónak, az
illesztőtranszformátornak és a többi készüléknek 8-8, tehát páros
számú sarka van. Mégis, ezek a jószágaim nem úgy viselkednek, mintha
nyolcsarkúak volnának: nemigen reagálnak az egyik sarkukon átvetett
rézkarikára. Viszont hálásan fogadják az előlap egyik felső sarkára
tett L-idomot, azaz egy kb. 40 mm hosszú, félbehajlított rézszalagot (
1. ábra). Elég gyönge effektus. Ha demonstrálni akarjuk, "halmozni"
kell a hatást: egyszerre 3-4 készülékre kell felrakni a pántocskákat.
Ezzel a varázslattal, ha jól értem, a készülékek előlapjának
"parallelogrammáját" blokkoljuk. Ilyen parallelogrammát aztán többet
is találtam a szobában. Az L-idomokkal elő tudom idézni a
PWB-effektust egyebeken kívül a lemezjátszó-asztalka pozdorja-lapján
és a (Linn Index) hangszórólábazatok fém tetőlapján, a falon függő
kerámia-képeken, az ajtók és ablakok tokján stb. A fotókon jól
látszik, hogy minden rézpántnak lecsaptam két-két sarkát az egyik
végén. Nem nyertem vele sokat. A 3-, illetve 4-sarkú L-idomok auditív
hatása között roppant csekély a különbség; csak akkor tudom érzékelni,
ha 8-10 darabbal manipulálok egyszerre.
A RÉZ ÉS AZ EGÉSZ
Tartozom még a válasszal arra a kérdésre, miszerint az emberi
állat vajon négy-, avagy ötágú-e. Jelenlegi véleményem szerint
(amellyel a többség nem fog egyetérteni!) ötágú. A fémkarkötő párosat
csinál a páratlanból, következésképpen káros. De miért vagyok ennyire
bizonytalan a véleményemben?
Arra gyanakszom, ugyanaz a fajta torzítás téveszt meg bennünket,
amelyet a telefonkészülék aktivitása okoz, és amelyet a telefondugó
kihúzásával lehet ha nem is megszüntetni, de legalább csökkenteni. Ezt
a csalóka jelenséget így jellemeztem a 4. kötet Köz- és magánvarázslat
című kísérletsorozatában:
"A két hangkép főleg abban tér el, hogy az egyik valóban teres,
levegős, a másik viszont elszínezi és visszhangossá teszi a szólista
hangját, mégpedig úgy, hogy ez a visszhang a prezensz-tartományban
jelentkezik. Sokan ez utóbbit érezték teresnek... Egy-két órai
zenehallgatás után ezek a félreértések minden bizonnyal tisztázódtak
volna." Hát nem, nem tisztázódnak olyan könnyen. Nekem például egy fél
esztendő sem volt elegendő, hogy kitanuljam! Mentségemre szóljon, hogy
a rézkarkötővel nem valami külső tárgy, hanem a saját személyünk terét
manipuláljuk, és ez a hatás annyira szokatlan, hogy szinte sokkolja az
embert. A legtalálóbban egy neves zenész (Pongrácz Péter oboaművész, a
Zeneakadémia rektorhelyettese) fogalmazta meg: "az emberen valamiféle
bizsergés vesz erőt". Arra gyanakszom, hogy ez a bizsergés egyfajta
irritáció.
A PWB-varázslat, ezt már tudjuk, nem mindig ugyanazt a hatást:
váltja ki. Feltehetően azért nem, mert káros töltésmintázat nem
egyféle van, hanem nagyon is sokféle, s ezeket nem teljesen egyformán
érzékeljük. A változás tendenciáját azonban meg lehet határozni. Ha a
helyes irányban manőverezünk, a hangkép általában lágyabbá, puhábbá
válik, elveszíti agresszivitását. Gyakran dinamikát kölcsönöz a
zenének, de ez a dinamika nem a prezensz-tartományban, hanem a
sávszéleken érvényesül. Ugyanez vonatkozik a visszhangosságra: nemcsak
maguk a szólamok visszhangzanak, hanem a felharmomkusaik is! A
térhatás sem abban jelentkezik, hogy pregnánsabban különválnak a
szólamok. Inkább azt érezzük, hogy a tér kitágul, s benne minden
szólam megtalálj a a maga helyét. Gyakran azt is érzem, hogy eltűnik a
zenéből a komorság, s helyét valami kellemes, nyugodt derű foglalja
el.
Hát ez történik, valahányszor a rézkarikákkal megszüntetjük
valamely objektum páros dominanciáját. Ha viszont mi magunk húzzuk fel
a csuklónkra a fémkarikát - akkor, érzésem szerint, nem ez történik.
És a többi rézkarika? Azoknak vajon biztosan előnyös a hatásuk?
Erről sem vagyok meggyőződve. Legfeljebb annyit mondhatok, hogy
manipulációim eredménye a többségnek tetszik. Kezdetben nekem is
feltétel nélkül tetszett, de mióta ezer más ("igazi") PWB-varázslatot
csináltam, a rézkarikákkal egyre kevésbé vagyok elégedett. Lehet, hogy
megint egy "tetszetős" torzításfajtának estem áldozatául, amely
mintegy ellensúlyozza a hifi-berendezésem többi torzítását,
"sajáthangját". Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy maga a beavatkozás
indokolt ugyan, de az eszközök, amelyeket használok (a réztárgyak)
másodlagos torzításokat okoznak. A varázslat eredménye semmiképpen sem
egyenesen előre vagy hátra mutat. Egy viszont halálbiztos: az általam
megjelölt helyek stratégiai pontok, amelyeken be lehet avatkozni a
hangminőségbe jobban mondva a lakás "töltésállapotába".
I. JEGYZŐKÖNYV:
HIFISTÁK TAPASZTALATAI A FÉMKARKÖTŐVEL
1. Dr. Á. L. (Szerep): senki a családból nem hallott semmiféle
különbséget.
2. B. J. (Debrecen): Hallani vélek különbséget, de nem merek
megesküdni rá. Ha a karperecet felveszem, mintha egy fokkal
hangosabban játszana a zenekar, és egy lépéssel minden zenész közelebb
lépne hozzám. Ugyanezt éreztem, amikor egyik családtagom húzta fel a
karperecet. Ő szerinte egy picit nyíltabbá vált a hangzás, mintha a
függönyt kissé félrehúzták volna.
3. Cs. M. (Békéscsaba): Van különbség, ha nem is lényeges. A
karpereces változat nyugodtabban szólt, kevésbé rikoltozott. A zongora
hangja természetesebbnek hatott. A térhatás is jobbnak tűnt. A próbát
három különböző napon elvégeztem, és mindhárom esetben ugyanazt az
eredményt kaptam. Gyanakodtam, hogy csak beképzelem az egészet - a
háromszori próba azonban cáfolni látszik ezt. A húgom is kipróbálta,
és hasonlókat hallott, mint én.
4. F. Gy. (Bp.): A különbség minden alkalommal észlelhető, azonos
jellegű. A feleségemet is bevontam, ő is hallotta, és kb. ugyanazt,
mint én, függetlenül attól, hogy ki viselte az "ékszert". Karperec
(egyikünkön): simább, nem sziszeg, térből szól, kellemes, sokáig
hallgatható, lejön a hangszóróról, dinamikusabb, testesebb, tisztább
magasak, feljebb megy, a cintányér tovább szól, rezesebb. Egyszóval
természetesebb. Nélküle: érdesebb, sziszegőbb, hangszórósabb,
tranzisztorosabb, "hifibb", vékonyabb, hátrábbról szól, szőrösebb
magashangok, cintányér csattog, alumíniumos, a teteje hiányzik.
5. G. L. (Bp.): A színpad kiszélesedik, az énekesek előjönnek egy
vékony függöny mögül. Az "s"-ek és a "c"-k jobban kivehetők a
kórusműveken. A hegedűhúrok rezgései kitisztulnak. A mélytartományban
nem érzek változást. Operafelvételnél a teremhatás (visszhang) cseng,
szinte betölti az egész szobát - jobbról is, balról is hallom! Ezek a
különbségek csak hosszabb zenehallgatás után vehetők észre, rá kell
hangolódni! Könnyűzenénél már sokkal észrevehetőbb a karperec hatása:
a cinnek és az összes magashangú hangszer, az effektek stb.
élénkebbek, jobbak, kicsengenek, hifibbek.
6. G. Z. (Kemecse): Nem jutottam egyöntetű, megmásíthatatlan
véleményre. Amit hallani VÉLEK: a karperec viselésével szélesebbnek
érzem a sztereó színpadot, jobban elkülönülnek a hangszerek. De ezt
csak egyetlen alkalommal éreztem (Händel: Tűzijáték-szvit), akkor is
csak árnyalatnyinak. Kipróbáltattam a feleségemmel is, az eredmény nem
értékelhető, illetve, ami mégis van: szerinte az egész színpad
távolabb kerül, legalább 4-5 méternyit.
7. G. I. (Bp.): Körülbelül 1 perces A-B tesztben: talán hallottam,
talán csak akartam hallani a különbséget. Bebeszéltem magamnak, hogy
picikét nőtt a magas, szóval cinnesebb lett, s talán szélességében
nőtt a tere.
8. Dr. G. I. (Békéscsaba): nyolc ember hallgatta meg a karperec
hatását. A tesztek átlagosan másfél-két órásak voltak. Valamennyien
érezték a különbséget, már az első félórában is, és mivel itt még
"vakon" működtek közre, semmi kétség, hogy egyetlen karkötő
felhelyezése akár több személy számára is észlelhető. A nyolc közül
kettőnek nem tetszett a hatása. A többiek mind jobbnak tartották a
"rezes" változatot: nyíltabb, definiáltabb, szebb magasak, tisztább
mélyek és mélyebbek (a felső basszus kiemelése nélkül), hosszabb
lecsengések, szólamtisztaság, jobb tér. Magam többhetes kísérletezés
után a karperecre szavazok, habár nem mindig voltam képes meghallani a
hatását.
9. Dr. H. G. (Bp.): A hangkép tisztább lett, a magasak jobban
csengtek, a mélyek definiáltabbá váltak és erőteljesebben szóltak,
nőtt a dinamikájuk. Összességében kedvezőbb hangkép. Talán csak fél
"orto". Tartós zenehallgatásnál mégis felveszem a fémszíjat, mert 1-2
órás zenehallgatásnál már érzékelhető a különbség.
10. J. P. P. (Bp.): Nem tudom, mit vártam, de elég váratlanul
tudatosodott bennem, mi is történt. Valami megváltozott a levegőben. A
zene plasztikus, szinte érinthető tömbként jelent meg a térben. A
húrok zengtek, a hangszerek életre keltek. Levéve a karperecet, minden
egy kicsit összemosódott, minden egy kicsit torz lett. Egy
hangjátékban az emberi hang karpereccel érthetőbb lett, de már
természetellenesen puha és plasztikus. A konyhában, egy zsebrádión
ugyanilyen irányú változást észleltem, Estére azután, ha nem is tűnt
el a varázs, de alig-alig észlelhetővé vált. (Második levél egy hónap
múlva): Időközben rájöttem, miért nem tetszik igazán nekem ez a
karkötősdi. Zenehallgatás közben szeretem elengedni magam. Gondolataim
elkalandoznak (szétfolynak?), sokszor csak azt veszem észre, vége a
zenének. A karperec ezt nem engedi meg. Valahogy összefog, kénytelen
vagyok koncentrálni, s bár az objektív kép javul, mégis csak rajtam
tesz erőszakot, (így van! A szerk.) szemben a többi hifi-varázslattal.
11. K. B. (Sopron): Egyértelmű különbség, bár nehezen
definiálható. Feleségem, ha felteszi, szintén hallja: "így jobban
szól", de nem lenne hajlandó karpereccel zenét hallgatni. Én magam is
csak akkor, ha más nem látja. Ha a másik személyen volt a karperec,
nem hallottuk a hatását.
12. K. Gy. (Kaposvár): Az eredmény csak ennyi: lehet, hogy
hallottam valamit...
13. L. J. (Zirc): Talán csak bebeszélem magamnak. Apróbb eltérések
a zenében: mintha a hangerőt valaki egy hajszállal feltekerte volna. A
basszus mintha puhább, lágyabb, nagyobb mélységérzetet keltett volna.
A zene igen apró, finom részletei mintha jobban előtérbe kerülnének,
ezáltal mintha javult volna a sztereókép.
14. S. T. (Makó): Előrebocsátom, hogy 1. Sötétben végeztem a
szeánszot. Az eredmény az, hogy a Bach Magnificat (Proprius) annyira
megdöbbentő jelenlétérzetet keltett, hogy szinte hűvös templomillattal
telt meg a szoba. 2. Maximális szkepticizmussal fogtam a szeánszhoz,
biztos voltam benne, hogy nem fogok semmi változást hallani. Még aznap
kísérletet tettem a feleségemmel és másokkal is. Ezek a próbák mind
negatív eredményt hoztak. Én sem éreztem a hatást, mikor más csuklóján
volt a karperec.
15. Sz. J. (Pásztó): Semmi különbséget nem észleltem.
16. V. G. (Bp.): Semmi eredmény.
17. V. Gy. (Bp.): Előbb semmi. Aztán jött egy olyan érzés, hogy
talán nem jól hallok?! Megvan minden abban a zenében, de a
részletekből - mellékzöngék - eltűnt valami. (Ez az! A szerk.) Ne
tarts közönségesnek, de fület pucoltam. Komolyan. A jelenséget azonban
nem tudtam sokszor visszatéríteni, úgyhogy nem biztos, hogy helyesen
észleltem.
II. JEGYZŐKÖNYV:
A RÉZKARIKA HATÁSA ZENÉSZEKRE ZENEKARI JÁTÉK KÖZBEN
1. Ugyanaz a hatás, mint otthon. (Kostyál Kálmán jegyzete; ő volt
az egyetlen, ak1 a hatást már ismerte. A szerk.)
2. Karikával összpontosítottabb a hangzás (ércesebb).
3. A hangszínt nagyon befolyásolta a karperec! Mintha feltekerték
volna a hangszínszabályzót. Nem tetszik. (Rolla jegyzete. A szerk.)
4. Lényeges különbség nincs. Talán egy kicsit szálkásabb
karikával, mint anélkül.
5. Csak érzés: mintha valami erősítőt kapcsoltak volna be a
hangszerbe vagy mintha egy más teremben játszottunk volna,
megváltozott a hangzás... Valahogy fémesebb, zizegőbb lett.
6. A karkötő használata kissé mintha "felerősítette", konkrétabbá
tette volna a zenekar hangzását, avagy a Vigadó nem igazán szerencsés
hangzását.
7. Karpereccel sokkal nehezebb játszani. A hangszer szárazabban
szól.
8. Kicsit olyan, mintha sztereóban hallanám, amit játszunk, és
középről.
9. A karperec felvétele után úgy éreztem, hogy hangszínváltozás
történt. Karperec nélkül jobban tetszett a hang.
10. A rézkarikával kicsit jobban zeng (rezonál) a hangszer.
11. A karpereccel való játék nehezebb, a hangzás fémesebb, de
lehet, hogy ennek pszichikus oka van.
12. Mintha egy kicsit jobb hangszerem (nagybőgő. A szerk.) lenne,
és a terem puhább és zengőbb lenne.
Darvas László
1. Réz volna karika, ha kivágnák és körbehajlítanák
2. Négy meg négy, az sokféleképpen négy
3. Nekem nyolc! (De a hangdoboznak csak 7!)
4. Rézkarika a tüskén és az asztalka csücskén
5. Lámpacsoda
6. Egy muzikális növény
7. L-idom erősítőn, CD-játszón, kerámia képen