Hetedhéthatár |
Hi-Fi News & Record Review
1988 július
Az előző havi teszteken kiábrándítóan szerepelt néhány jónevű,
középkategóriájú hangsugárzó. Martin Colloms jobbat és olcsóbbat ígért
helyettük. Hát akkor kezdjük mindjárt ezzel, az ígéretes törpedobozok
szemléjével. A legolcsóbb közöttük a Goodmans Maxamp (kivitelétől
függően 70, illetve 100 font). A másik három, a Celestion DL4, a
Mordaunt-Short MS25Ti2 és a Tannoy Eclipse egyaránt 120 fontba kerül.
Egyik sem hibátlan, sőt, mindegyiknek vannak, hogyne volnának elég
komoly fogyatékosságai is - mindazonáltal Colloms szívesebben
hallgatna zenét velük, mint a múltkori, júniusi dobozokkal.
Dávidok, egy Góliátok elleni sikeres csata után: Celestion DL4/II,
Goodmans Maxamp, Mordaunt-Short MS25Ti/II és Tannoy Eclipse (HFN/RR
július)
Külön szót érdemel a Maxamp. Itt a "mezei", passzív változatát
vizsgálják, a 70 fontosat. A 100 fontos kivitel aktív, amennyiben a
sztereó pár egyikébe egy aprócska teljesítményfokozatot építettek. "Ha
valaki most kezd hifizni, és CD-re áll rá (tehát nincs szüksége
fono-előerősítőre), kézenfekvő alapberendezés mondjuk egy 160 fontos
Philips ezüstlemezjátszó és a Maxamp: ezért az összesen 260 fontért
már zenét lehet hallgatni."
* Mi újság a stúdió-szakmában - ezt foglalja össze röviden Keith
Spencer-Allen, a Studio Sound szerkesztője.
Az év elején, a hangtechnikai szakma (Audio Engineering Society)
idei, párizsi világtalálkozóján mindenki jelen volt, akinek köze van a
műsorhordozókhoz, a hangfelvételekhez. Jelen volt, persze, az újságíró
is, aki most számbaveszi, melyik médium milyen fejlődésnek néz elébe.
Szót ejt egyebek között a Neumann-féle DMM-eljárásról, amellyel immár
ezüstlemezt is lehet készíteni. A DMM a fekete lemez gyártásában is
egyre nagyobb szerephez juthat, különösen, hogy a hagyományos
lakklemezek gyártói egyre-másra "beadják az ipart". DAT-prognózis: a
gépek már mindenütt jelen vannak, csak éppen nem lehet megvásárolni
őket. Nagy érdeklődést keltett a Sony és a Casio hordozható
DAT-magnója. (Ezeket, noha még nincsenek forgalomban, jelen számában
már teszteli is a HFN/RR!)
Egy kritikus pont a digitális technikában, amelyen a hangminőség
gyakran elúszik: a szerkesztés, montírozás. Jelenleg csaknem mindenki
a Sony DAE-1100-et használja - és bizony sokan panaszkodnak e korai
szerkesztőgép hangminőségére, amely főleg akkor hagy kívánnivalókat
maga után, ha a fő szintszabályzó nem 1:1 arányban adja tovább a
feszültséget. Nos, a Sony most büszkén bemutatta az új, sokkal különb
DAE-3000 editort. Igaz, e géppel párhuzamosan már nagyon komoly
számítástechnikai eszközöket kell bevetni, de akkor lényegesen többet
is produkál a szimpla szerkesztésnél. Például képes rá, hogy
megváltoztassa a zene tempóját a hangmagasság módosítása nélkül, vagy
megfordítva: megváltoztatja a hangmagasságot, anélkül, hogy a tempót
megzavarná. "Ekkora hatalom, ha illetéktelen kezekbe jut, riasztó
következményekkel járhat" - fűzi hozzá a Studio Sound szerkesztője.
És végül úgy látszik, a profik is hajlandóak egy kicsit
odafigyelni az audiofilekre. Ezzel nem az olyasfajta hírekre célzunk,
mint például hogy a Mitsubishi új, X-86 típusjelű készüléke már
96kHz-es mintavétellel is működtethető. (Az eddigi, 48kHz-es
mintavételi frekvenciát eddig sem csupán a háklis hallgatóság találta
alacsonynak. Valószínűleg mindenki sejti, hogy ez kevés-csak az
elektronikai eszközök eddig nem produkáltak többet.) Sokkal fontosabb
ennél, mert szemléletváltozást takar, hogy a profi készülékek gyártói
most már igyekeznek "tisztán tartani a műsorjel útját". Egyre többen
keresik a jó kábeleket, köztük az LC-OFC anyagúakat, márpedig ez drága
mulatság, hiszen egy keverőasztalban nem egy-két, hanem sok-sok száz
méter kábel tekereg. Az alkatrészek minőségére is jobban ügyelnek. "Jó
példa erre a Solid State Logic cég Series 4000G konzolja. Nem hiszem
ugyan, hogy az SSL mérnökei az ellenállások szubjektív hangminőségét
is megvizsgálták volna, tény azonban, hogy a régi konstrukciót
teljesen megváltoztatták, és az új készüléknek sokkal szebb a hangja."
* És hát akkor íme a két Walkman-méretű DAT-magnó: a Sony TCD-D10
és a Casio DA1. A neves hangmérnök, Tony Faulkner mutatja be őket.
Műszaki adatokról fölösleges itt értekezni: a két DAT-Walkman alkalmas
rá, hogy mesterszalagot készítsenek velük. A Casio 900, a Sony úgy
1500 fontba kerül (majd). Drága? A laikus zenebarátnak bizony az. De a
hangmérnök tudja, hogy a Sony valóságos Olcsó János. Az analóg világ
gyöngyszemei, az orsós, de miniatürizált Nagrák hatszor ennyibe
kerülnek.
Stúdióminőséget ígérő miniatűr DAT-magnók: Sony TCD-D10 és Casio DA1.
(HFN/RR július)
* Három új hangsugárzóállvány: a múltkor már említett RATA Torlyte
(balzafából; az árát nem közlik), a Partington Dreadnought 2 (110, -
üresen, 130 ha ki van öntve homok és ólom keverékével) és végül a
legújabb Foundation, "Designer Series" fantázianévvel (300). Először
mind a hármat LS3/5A-val, azaz a BBC-tervezte minidobozzal próbálják
ki, és az alábbi ítéleteket hozzák:
Legjobb hangminőség: Foundation
Legjobb sztereofónia: Foundation
"Legédesebb" középsáv: RATA vagy Partington
Legzeneibb basszus: RATA
Legszebb kinézet: Foundation
Legjobb vétel: Partington
Ha viszont az LS3/5A-ról átváltanak a Celestion SL600-as
hangsugárzóra, akkor minden megváltozik, és a RATA lesz a nyerő.
Wilson WATT-tal megint a Foundation nyer, de nyomában szorosan ott a
Partington. Egyéb, hagyományosabb konstrukciókkal párosítva a
Partington győzött, miáltal ez az állvány bizonyult a
"leguniverzálisabbnak".
* További tesztek. Mission Cyrus One, javított kiadásban (180);
"annyira jól szól, mint egy 1987-es Cyrus Two". Kuzma Stabi/Stogi
lemezjátszó futómű/hangkar (575/350); lapszemlénkben már régebben is
szóba került ez a jugoszláv gyártmány. Rokonszenvvel írnak róla, de
nem tartják összemérhetőnek az igazi nagyágyúkkal. AR/Rowen R-1 és R3
(1500 és 750), az Acoustic Research hangsugárzók svájci importőre
tervezte őket, eredeti AR-hangszórókból. Meghökkentő, mennyire nem
AR-esen szólnak. De szépen szólnak. Nestorovic Alpha-1 csöves
monoblokk (4700 párja); a hónap ezoterikája. Extraklasszis, Ken
Kessler szerint. TDL Reference nagyméretű labirintus-hangsugárzó
(2590); szintén extraklasszis, szintén Kessler szerint.
Jugoszláv roham a felső hifi-piac meghódítására: Kuzma Stabi/Stogi
lemezjátszó-futómű/hangkar. (HFN/RR július)
Az új Cyrus One, kívülről-belülről módosítva - és megdrágítva. (HFN/RR
Július)
Augusztus
Ismét kisméretű, mindazonáltal már drágább (300) hangsugárzók: JBL
L20t, SD Acoustics SD3 és végül, de nem utolsósorban a BBC-tervezte,
immár klasszikus minimonitor, az LS3/5A. Az utóbbi típust, mint
ismeretes, több cég is gyártja a BBC licence alapján; itt most a
Harbeth gyártmányát tesztelik. Változatlanul igen jó véleménnyel
vannak róla. Dicsérik a JBL-t is. Az SD3-mal viszont elégedetlenek.
Az agyonverhetetlen BBC-modell, az LS3/5A, ezúttal a Harbeth cégtől.
(HFN/RR augusztus)
Hangdoboz-revü: JBL TLX7Gi, Castle Stirling, Tannoy M20 II Gold és B&W
DM1800. (HFN/RR szeptember)
* A Mission új CD-játszója, a PCM II (600) úgy van kiképezve, hogy
külön tápegységgel ("PSX") is használni lehessen, akárcsak a már
ismert Cyrus Two erősítőt. Valamivel jobban is szól ebben a
párosításban, de a nyereség állítólag nem számottevő. (Fontos viszont
- jegyzi meg Colloms - hogy a CD-játszó jelét ne aktív elektronikával,
hanem passzív úton juttassák a teljesítményerősítőre. És még egy
apróság: tovább javul a hangminőség, ha kikapcsoljuk a PCM II
fluoreszcens kijelzőjét; ezen a gépen ezt is meg lehet csinálni.)
* Ariston System: lemezjátszó ("Q-Deck"), erősítő, plusz
hangsugárzók ("Image") összesen 500 fontért. Kétségtelenül sokkal
jobb, mint egy hifi-torony - persze, az is igaz, hogy a tornyokban a
fenti komponenseken kívül általában még kétkazettás deck, esetleg
CD-játszó is van.
Ízlésében angol, szolgáltatásaiban skót az Ariston hifiberendezése: a
Q-Deck, az erősítő és az Image minidoboz. Viszont az erősítőhöz
távvezérlőt is adnak! (HFN/RR augusztus)
* További tesztek. Sony CDP-557ESD ezüstlemezjátszó (1000);
nagyszerűen szól, de dinamikailag mégsem meggyőző. Acoustic Research
CD-06 ezüstlemezjátszó (380); Philipsből csinálták, de minek.
Cambridge Audio P55 erősítő (289); ebben az árkategóriában a legjobbak
közé sorolandó. Monitor Audio R300/MD hangsugárzó (200); jólsikerült
típus, az énekhangjait különösen dicsérik.
"Cégünk reklámja": a Sony CDP 557ESD ezüstlemezjátszó. (HFN/RR
augusztus, HFA augusztus)
Egy civilizált JBL-hangsugárzó: JBL L20t. (HFN/RR augusztus)
Állványimádás felsőfokon: Partington Dreadnought, RATA Torlyte és a
Foundation Designer Series. (HFN/RR július)
Szeptember
Hamar körbeszáguldotta az audio-világot az a (rém?)hír, miszerint
a Compact Disc bizony nem az örökkévalóság számára készült: az
ezüstkorongok idő előtt tönkremennek. A Hi-Fi News & Record Review egy
szerkesztői jegyzetben foglalkozik ezzel a jelenséggel, és a
következőket tudja megállapítani.
1. Barry Fox a New Scientistben arról értekezett, hogy a
Laser-Vision lemezek néha valóban elöregszenek. Oxidációs folyamatról
van szó, amelynek során elbomlik a ragasztóréteg, amely a lemez két
oldalát tartja össze. A CD-korongokat azonban nem fenyegeti ez a
veszély, mert ezek más technológia szerint készülnek. 2. A Cambridge
Audio cégnél Stan Curtis időről időre megmérte a kiesési hibákat a cég
archívumának ezüstkorongjain. Azt tapasztalta, hogy a lemezek 95
százaléka 3 év után is kifogástalan. A hibás 5 százalék állapota a
további két év folyamán rohamosan romlott. Curtis azonban nem talált
"kritikus" márkát vagy gyártóüzemet. (Vagy legalábbis nem nevezte
néven őket.)
Barry Fox még visszatér erre a témára a novemberi lapszámban lásd
ott, továbbá az Audio szemléjében Feldman cikkét.
* Ben Duncan, a HFN/RR házikonstruktőre az aktív AMP-O1 után
ezúttal egy passzív előerősítőt tervezett az öntevékeny olvasók
számára. A PAS-01 mindössze 25 elektronikai alkatrészt tartalmaz -
igaz, nem akármilyeneket. A készüléket kit-formában 85 fontért meg is
lehet rendelni.
* Az új Celestion-típuscsaládot mutatja be David Präkel: az
SL6-ból SL6Si, az SL600-ból SL600Si lett (a módosítás elsősorban a
keresztváltót érinti), és kihoztak egy nagyobb méretű, két
mélyhangszóróval ellátott dobozt is SL12 néven. (A mélyhangszórói nem
párhuzamosan vannak kötve: az egyik csak a legmélyebb tartományban
dolgozik.) Egyik típus sem hoz szégyent a Celestion-re - de, ha jól
vesszük ki, nem is fogja megnyerni azokat, akik nem szeretik a
jellegzetes SL6-hangkaraktert (lásd HFM 14!).
A Celestion új hangsugárzócsaládja. Álló sor: SL 12 és (középen)
SL6Si, ülő sor: SL600Si. (HFN/RR szeptember)
* További tesztek. Pink Triangle PIP II előerősítő (2670);
extraklasszisnak mondják. Pioneer PD-91 ezüstlemezjátszó (800);
műszakilag csaknem ugyanaz, mint a Sony 557, de isten tudja miért: nem
szól olyan jól. További ezüstlemezjátszók: Sony CDP-227ESD (350);
kitűnő, de nem éri el a 333-as típus minőségét. Technics SL-P990
(450); vegyes benyomások. Yamaha CD-X910 (700); hangminőségre ez a
leggyengébb a három között. Hangsugárzók: B&W DM 1800 (450); kissé
régi típusú, loudnesses. Castle Stirling (380); mérsékelt dicséret, a
magassugárzójával nincsenek megelégedve. JBL TLX7Gi (230); jobb, mint
várták, de nem lelkesednek érte. Tannoy M20 II Gold (200); jobb, de
nem sokkal jobb az elődénél. Kettős kábelezéssel ajánlják. Hangszedők:
Ortofon 540 (95) és Ortofon X5-MC (99); mindkettő átlagosan jó
kritikát kap azzal, hogy az MC-típusnak melegebb, a másiknak hűvösebb
a hangja.
A Pink Triangle PIP előerősítő tápegysége: 6 darab 6 voltos elem.
(HFN/RR szeptember)
Október
A PWB-jelenséget illetően a HFN/RR eddig a rossz lóra tett:
minthogy nem ő fedezte fel a Varázslót, igyekezett bagatellizálni a
jelentőségét, szkeptikus megjegyzéseket tett, illetve (még márciusban)
közreadta Paul Millernek egy roppant szerencsétlen tanulmányát. Miller
vegyileg elemezte a PWB-gyártmányokat, és nem talált bennük semmi
különöset amin nem is lehet csodálkozni, ugyanis az elektrét nem
kémiai, hanem fizikai jelenség...
A brit sajtó demokratizmusát dicséri, hogy a szerkesztő most némi
fanyalgással ugyan, de mégiscsak közreadja zenei rovatvezetőjének,
Chris Breunignak a lehető leglelkesebb riportját arról, hogy a
különféle PWB-eszközök mennyire megjavítják a Zenét. Breunig a
Polarizátorral és a Spiratube-bal, a műanyag fóliákkal (s azok révén a
"Töltéskötéssel"), a csipeszekkel és a lemez-fedőkorongokkal
kísérletezik (lásd cikkünket a lap elején), és mindet rendkívül
hatékonynak találja. Arról is beszámol, hogy Peter Belt kölcsönadta
neki a legújabb varázseszköz prototípusát. Ez egy pisztolyforma
alkalmatosság (vigyázat! nem Zerostat!), amellyel ha a zeneszobában és
a szomszéd szobában lefelé vagy vízszintesen lövöldözünk, kifejezetten
elronthatjuk a hangminőséget, viszont felfelé lövöldözve
két-háromszorta többet javítunk, mint bármely eddigi varázslattal...
(Hogy a PWB-effektusra, valamint a brit sajtó demokratizmusára
később ne kelljen visszatérnünk, itt mondjuk el, hogy a Beltbarát
Hi-Fi Answersben meg P. Turner vallja be, hogy eltérően a többiektől,
ő bizony képtelen kihallani a PWB-eszközök auditív hatását. Kézenfekvő
javaslatunk: a HFN/RR-nek el kéne cserélnie Breunigot Turnerre, és
akkor ismét tisztán látjuk a frontokat.)
* "Kedves Gyerekek! Bizonyára találtok otthon egy-két kisebbfajta
atomreaktort, amit a szüleitek már nem használnak..." Az
ismeretterjesztő irodalomnak (á la Öveges professzor) ez a paródiája
jut az eszünkbe, olvasván Ole Thofte cikkét arról, hogyan építsünk
könnyen és gyorsan szélessávú, kétutas ribbon-hangsugárzót.
Építsünk könnyen, gyorsan szélessávú ribbonsugárzót...? (HFN/RR
október)
Kellékek: stroncium-ferrit mágnesdarabkák, alumínium-, valamint
műanyagfólia, perforált acéllap, pozdorjalemez. Ezt a cikket egyébként
először a dán High Fidelity, majd két amerikai újság is közölte, és a
szerző azt állítja, hogy a feladat sokkal könnyebb, mint amilyennek
látszik. Ami bennünket illet: mi nem vágnánk bele.
* A hangsugárzó-konstruktőröket időről időre megkísérti a
koncentrikus kivitelű, dohogót és csipogót egyesítő hangszóró eszméje.
Most a KEF cég állt vele elő. Új hangszórótípusa, az Uni-Q abban
különbözik a Tannoy-féle Dual-Concentrictől, hogy a mélyhangszóró
közepébe épített csipogó nem tölcséres, hanem csak szimpla dóm,
fázisát tekintve azonban össze van hangolva a mélyhangszóróval. A két
első doboztípus, amely már az "Uni-Q" hangszórót tartalmazza, a
miniatűr C35, illetve a kétszerte nagyobb (és egy további
mélyhangszóróval ellátott) C75. Martin Colloms meghajtja az elismerés
zászlaját a KEF-konstruktőrök műszaki tudása előtt - mindazonáltal
egyáltalán nincs elragadtatva az új hangsugárzók hangminőségétől:
basszusuk száraz, dinamikájuk erőtlen, sztereofóniájuk szűk.
A koncentrikus hangszóróval ellátott új KEF-dobozok, a C35 és a C75. A
metszetkép a hangszóró felépítését mutatja. A keresztváltót ráépítik a
motorra. (HFN/RR október)
* Öt új CD-játszó sorakozik fel a HFN/RR szakírói és az
olvasóközönség előtt: Denon DCD 610 (230), Marantz CD65/IISE (300),
Onkyo DCX-2500 (200), Rotel RCD 820B (240), Sansui CD-X501i (300),
viszonylag homogén mezőny, érdemes megjelölni benne a legjobbat, a
Best Buy-t. Colloms a Marantznak adja a pálmát, szerinte a CD65/IISE
az új referencia-készülék ebben az árkategóriában.
* További tesztek. Stax Lambda Pro II fejhallgató (elektroncsöves
tápegységgel 470+900 font); Ken Kessler szerint fenomenális. Rowland
Research Complement MC-hangszedő (2250); nem kommentáljuk. Deltec
DSP-50S/DPA-50S elő/végerősítő. (675/825); alulárazott High-End
készülékek, valódi óriásölők. Matisse Reference előerősítő (3000);
klasszikus "csöves" hang.
A Harmadév Hirdetése: Nakamichi teljesítményerősítő. (HFN/RR október)
November
Barry Fox a Technológia rovatban a CD-korongokat fenyegető
(állítólagos) kórról elmélkedik.
"Még mielőtt a legelső CD-t eladták volna, a mérnökök már érezték
a lelkük mélyén, hogy előbb-utóbb gondjaik lesznek. Csak hát a
CD-gyártó üzemeknek (amelyek alig valamivel zárkózottabbak az amerikai
titkosszolgálatnál), nem volt kedvük meghallgatni a felmerülő
kérdéseket még kevésbé az esetleges válaszokat. Nos, a léggömb
kipukkadt... a lemezgyárak szerencséjére viszonylag hamar. Mert (a
brit szakemberek becslése szerint) az idén 550 millió Compact Disc-et
adnak el világszerte, jövőre pedig már 760 milliót; ez év végéig
mintegy 80-ra nő a CD-gyártó üzemek száma, és kapacitásuk eléri az
évenkénti 900 millió darabot..."
"A CD kereskedelmi ereje hihetetlenül nagy hibatűrő képességében
rejlik. A legtöbb CD tele van szeplőkkel, parányi lyukakkal, sőt,
nagyobbakkal is; ezeket mind megláthatjuk, ha a korongot a fény felé
fordítjuk. Mégis, ellentétben az LP-vel és a szintén analóg jelet
szolgáltató LaserVision videolemezzel, a CD kifogástalanul működik -
mindaddig, amíg a hibák annyira el nem szaporodnak, hogy a gép végül
már nem hajlandó lejátszani a lemezt. De ebben az erényében rejlik a
CD gyöngéje is: elrejti nemcsak a gyártási hibákat, hanem az anyag
elöregedésének jeleit is."
"Hála a legutóbbi hecckampánynak, most már - anyagfárasztási
kísérletek nyomán - tudjuk, hogy az aranylemezek tovább tartanak az
alumíniumnál, és hogy bizonyos alumínium lemezek tovább tartanak a
többinél. Amit nem tudunk, s amit az iparnak kell felderítenie: milyen
mértékben korrelálnak ezek a fárasztópróbák azokkal a
viszontagságokkal, amelyeknek a CD-korong az autóban, a fűtőtestek
közelében, a padlásszobában stb. van kitéve."
"Hála a hecckampánynak, most már azt is tudjuk, hogy a CD-gyártás
során a lakkozás és a feliratkészítés is kritikus lehet."
"Mindeddig csak arról szól a hírharsona, hogy veszélyben van a
műsorhordozó CD. Pedig ennél a médiumnál sokkal nagyobb jelentősége
van a számítástechnikában adattárolásra használatos CD-nek. Egyetlen
ötcollos CD 600 Mbyte adatot tárol, ez megfelel egy teljes
könyvespolcnyi lexikonnak. Rossz rágondolni, mi történik, ha ezek a
CD-ROM-ok egyszercsak értéküket vesztik..."
"Az első riasztó hírek nyomán a japán Matsushita máris
kísérletezni kezdett különféle borítóanyagokkal: arannyal, ezüsttel,
nikkellel, platinával, hogy CD-korongjainak hosszú élete legyen itt e
Földön. Számos lemezgyár, például a Mobile Fidelity, aranyborítású
CD-t árusít Japánban és az USA-ban."
"A Brit Könyvtár kutatási részlege a Plasmon-féle, a CD-hez
hasonló optikai lemezt választotta archiválás céljára, ezt a típust
tehát beható vizsgálatnak veti alá. A vizsgálati berendezés már áll. A
brit hanglemezipar nemrég felvette a kapcsolatot a könyvtári
szakemberekkel, hogy a tesztet a műsorhordozó CD-re is kiterjesszék.
* Riport az októberi Penta Show-ról, (jelenleg) a legnagyobb brit
hifi-kiállításról, amelynek szponzora éppen a Hi-Fi News & Record
Review. A HFN/RR maga is tartott bemutatókat. Az egyiken a kettős
kábelezés, valamint a kettős erősítés (multiamplifikálás) előnyeit
demonstrálták, a másikon pedig - az erősítő torzítási karakterét
változtatva - ismételten bebizonyították ama régi tétel igazságát,
miszerint az emberi fül jobban elviseli az erősítőtorzítás páros számú
harmonikus összetevőit, mint a páratlanokat még ha az utóbbiak szintje
alacsonyabb is.
A riport azt a benyomást kelti bennünk, hogy a Penta Show a
legjobb értelemben vett hifi-kiállítás, amely tág teret nyit a "High
End" készülékeknek és az olcsó, de nívós gépeknek egyaránt. Felsorolni
a márkákat és a típusszámokat itt nagyon száraz mulatság volna. Mi
nyilván arra sem volnánk képesek, hogy az adathalmazból kiragadjuk a
riport legérdekesebb motívumait - szerencsére Ken Kessler megteszi
helyettünk, felsorolva, mi volt számára igazán emlékezetes.
Mindenekelőtt a Roksan cég terme. A közép-keleti illetőségű cég
igazi atmoszférát teremtett, muzeális kövületekkel a la
Tigris/Eufrátesz, amelyek között kitűnően érvényesültek a Roksan
modern formatervű készülékei. "Oázis a szemnek és a fülnek." A
lemezjátszók közül Kessler előbb az Oxford Acoustics új Crystal-ját
emeli ki, mint a legizgalmasabb, legtöbb vitát kavaró konstrukciót, de
van néhány dicsérő szava az Oracle Alexandráról is. Ígéretes produktum
a Marantz CD 12 ezüstlemezjátszó, amelyből csupán 500 számozott
példányt adnak ki. A hagyományos hanglemezt lézersugárral letapogató
Finial lemezjátszó még mindig nem érkezett meg, de a kiállításon
bejelentették, hogy Kaliforniában éppen most hozzák forgalomba, és
jövő áprilisig már Angliában is kapható lesz. Kessler további
lelkendezései főleg elektroncsöves erősítőknek szólnak (Cadence,
Audion, Beard és természetesen Audio Research).
A dogmák csődöt mondanak? Újra és újra az Oxford Crystal, az Air
Tangent lineáris, légpárnás hangkarral - itt a HFA augusztusi
címlapjáról. A részletfotókon a 15 kilós tányér és az alumínium-plexi
szendvicsből készült szubsasszi, valamint a Papst motort vezérlő
elektronika.
Hangulat, stílus, atmoszféra - a Roksan bemutatószobája a londoni
Penta Show-n. (HFN/RR november)
* A Philips új CD-játszóit teszteli Martin Colloms. A kis CD 582
(200) állítólag nagyszerű kis masina, a CD 782 (250) inkább csak
átlagos. A harmadik gép, a CDV 475, mint típusjele is mutatja, már
CDV-korongokat is fogad, tehát olyan lemezeket, amelyek hangot és
képet rögzítenek. Nívós, átlagos minőségű CD-játszónak felel meg,
"amely úgy 200 fontot érhet; ha kiegészítenénk egy 300 fontsterlinges
képlemezjátszóval, 500 fontot költenénk rá - és éppen ennyibe is
kerül". Colloms még elejt egy megjegyzést arról, hogy a video mennyire
nem illeszkedik be egy komoly audió-rendszerbe (a kép csupán silány
illusztrációja annak, amit hallunk), majd Trevor Butler veszi át a
szót és a CDV 475-öt. Ő is oda lyukad ki, hogy a képminőség - amely
nagyjából olyan, mint a jelenlegi képmagnóké - túlságosan gyatra
ahhoz, hogysem összhangba hozhassuk a hifivel. A kép megöli az
illúziót, amelyet a hang teremtene.
A két jobboldali gép csak ezüst-, a baloldali már aranylemezt is
játszik. A Philips új CD- és CDV-játszói közül a novemberi HFN/RR-ben
igen jó kritikát kap a CD 582.
A kombi játszók egyébként (a Pioneer CL-D1200 és most a Philips
gépe) háromféle lemezméretet fogadnak. A 12cm átmérőjű, csak az egyik
oldalán használatos korong 6 perc kép+hangot és 20 perc kép nélküli
hangot tárol. (A szokványos ezüstlemez műsora, mint ismeretes, úgy 74
percre terjed ki, sztereóban. Monóban nyilván kétszerte hosszabb
lehet.) A 20cm átmérőjű CDV kétoldalas, oldalanként 20 perc
kép+hanggal, a 30cm-es CDV pedig oldalanként 1 órányi műsort rögzít.
Az utóbbinak az ára 20 fontnál kezdődik. A popzene olcsóbb, a
klasszikus drágább.
* Minden bizonnyal méltó a magyar olvasó érdeklődésére is Paul
Miller erősítő-revüje, amelyben 160-220 fontsterlinges gépeket
hasonlítanak össze - a mezőny fölöttébb egynemű, és még éppen
"lőtávolba" esik. A versenyzők: Cambridge P40, Creek CAS 4040, Marantz
PM-45, QED A240SA, Rotel RA-840BX3 és Technics SU-V450. A Cambridge
igen jó CD-n (azaz vonal bemenetről), MM-ről már kissé gyengébb, az
MC-bemenete méginkább az. A Creek, ha jól értjük, kissé erőszakos,
közönséges. A Marantz csak közepes ugyan, de Philips-típusú
CD-játszóval kitesz magáért. A QED főleg a fono-bemenetéről
jeleskedik. A Rotel precízen, szárazon, kissé laposan szól, jobb is,
rosszabb is a régebbi 820-as szériánál. Végül a Technics ha felülmúlja
is a szokványos japán dömping-hifit, még mindig csak a műszaki
paramétereivel tüntet: nincs egyénisége, nem tud felnőni a csoport
többi tagjához.
* Ugyanebbe az árkategóriába esik az a 4 hangsugárzó is, amelyet
Martin Colloms vesz a gondjaiba: B&W 560, Celestion DL6 II, Tannoy
Mercury II és Wharfedale 507 II. A B&W csalódást kelt "dobozos",
"papírkónuszos" hangszínezetével. A Celestion tisztán, lágyan szól, a
középhangjai kissé döglöttek, az összkép mindazonáltal kellemes. A
Tannoy dieséretet kap: hibái elviselhetőek, a hangképe eleven, zenei.
A Wharfedale sem rossz, de nem ér meg egy misét.
Egy bevált konstrukció: Tannoy Mercury II. (HFN/RR november)
* Különleges mini-hangsugárzókról áradozik Ken Kessler. Az
Alexander 514 (120) mérete 112x97x222 milliméter, van benne egy 10
centi átmérőjű papírhangszóró, egy dóm és úgyszólván semmi
keresztváltó; a 40 fonttal drágább 566-os típus is ugyanezt
tartalmazza, csak a köbtartalma nagyobb. És ezek az olcsó zsebdobozok
ki tudnak szolgálni igen komoly hifi-berendezéseket is! Sőt: inkább az
a bajuk, hogy nagyon is kényesek rá, hogy a "front end", amelyről
hajtják őket, nívós legyen.
Az Alexander mini-, illetve törpedoboz hangszórói kisebbek a Compact
Discnél. (HFN/RR szeptember)
*
A SLÁGERLISTA
(A Hi-Fi Answers tippjei 1988 novemberében)
A Hi-Fi Answers havonta közzéteszi mindenkori tipp-listáját. Alább
az 1988 novemberi vásárlási javaslatokat foglaljuk össze. A HFA
szakírói készülékcsoportonként, az olcsóbbtól a drágább felé haladva
sorolják fel a "Best Buy"-okat. Ajánlataikat egy-egy rövidteszttel
indokolják, mi ezekből csak egy-két mondatot ragadunk ki (vagy teszünk
hozzá). Az árakat természetesen fontban kell érteni. Vigyázat: maga a
Tipp csak ritkán, a gépek ára viszont annál gyakrabban változik!
Lemezjátszó-futóművek
Rega Planar 2/3 (az RB 250, illetve RB 300 hangkarral 135/188).
Kitűnő színpad és dinamika, de mindkét gépnek rezgésmentes környezetre
van szüksége. Ariston Q-deck (hangkarral 149). Automata (!), beépített
OM-10 hangszedővel. Systemdek IIX (Linn Basic LVX Plus hangkarral
144). A középkategória egyik sztárja: széphangú és megbízható.
Manticore Mantra (Rega RB 250-nel 265). A szegény ember Linnje. Linn
Axis (Basic LVX Plus hangkarral 345). A szegény ember másik Linnje.
Elite (Townshend) Rock (450). Ellentmondásos; vitatkoznak fölötte, de
sokan nagyon szeretik. Linn LP12 (509). Nem látszanak rajta az évek.
Pink Triangle PT TOO (650). Számos javítás után. Roksan Xerxes (595).
Az első gép, amely megtörte a Linn egyeduralmát.
Hangkarok
Rega RB300 (90). Bármely hangszedőhöz ajánlják, de nem mindegyik
futóműhöz. Linn LV-X/LV-X Plus (115/129). Az árában már egy olcsó
hangszedő is benne van (bizonyítandó, hogy mire képes egy igazán jó
kar - de ezt már mi tettük hozzá). Alphason Xenon (210). Még nem
klasszis, de már elég drága - ezen a senkiföldjén ez a kar a legjobb.
Alphason HR-100S (359). Titáncsőből van hajlítva. Hűvös, precíz hang.
Linn Ittok (429). A HFM-ben fölösleges bemutatni. Zeta 2 (459).
Különlegesen erőteljes basszus. Többféle kábelezéssel árulják. Mission
Mechanik (699). Egyetlen alumíniumdarabból
esztergálták-marták-gyalulták. Tiszta, precíz, testes hangzás, egyike
a legjobbaknak.
Hangszedők
Audio-Technica AT95E (17). Az óriásölő. Nagaoka MP 10SB (40).
Angliában modifikált típus. Élénk középtartomány. Linn K-9 (69).
Minden hanglemezen egyformán jól szól, megközelíti a drága MC-ket.
RATA RP70/RP70vdH (77/99). A Goldring Epic modifikációja. Goldring
Eroica (95). Finom, civilizált hang. Kétféle változat (alacsony,
illetve magas kimenetű). Audio-Technica AT-F3/ AT-F5 (70/100). A
legjobb "büdzsé-MC"; némi gyengeség itt-ott, de remek sztereó kép. A
két modell közötti árdifferencia reális. Kiseki Purpleheart Sapphire
(695). Nem fűzünk hozzá kommentárt. Ortofon MC3000 (800). Lásd Mozaik
3: "Kontrapunkt".
CD-játszók
Marantz CD75 (300). Mindaz, amit a Philips tud, meg amit a Marantz
hozzáad. Denon DCD-1500/II (500). Dús basszus, "atmoszféra". Kenwood
DP-1100SG (500). A drágább DP-3300-at visszavonták, most ez a gép lett
a "vezérmodell". Sony CD-P333ES (550). A Philips
16-bit-négyszeres-túlmintavételezésű IC-vel, de a Sony saját
szűrőjével. Marantz CD94 (800). Természetes, zenei, részletező. Tovább
javítható a CDA94 típusjelű külső D/A konverterrel, még egyszer
ennyiért. Pioneer PD91 (800). Ez már
18-bit-nyolcszoros-túlmmtavételezésű. De egyébként is jól sikerült
gép.
Integrált erősítők
NAD 3020e (120). Megint ő a Menő Manó, de nem versenytárs nélkül
(Denon PMA-250, mint kérdőjel). Még inkább ajánlják az új 3220PE-t, de
az 20 fonttal drágább. Kenwood KA550D/KA660D (130/160). Mindkettő
"maximális információra" törekszik - vagyis egy kicsit túl élénk
hangú. A&R Arcam Alpha Plus 150). Jobb basszussal, mint az előző
változata. QED A240 CD/SA (150/200). Az utóbbi változat MC-bemenettel.
Marantz PM45 (200). Annyira jó, mint a brit erősítők - de nagyobb a
teljesítménye - és nem a "minimálkoncepció" szülötte. Musical Fidelity
A1 (270). Igazi A-osztályú - és forró. Myst TMA3 (290).
Minimálkoncepció alapján, és nagyon jól van megépítve. Musical
Fidelity B200 (300). Igazi audiofil-középkategória. Minimál-koncepció.
Musical Fidelity A100 (459). A szegény ember ARC-je. Marantz PM94
(1000). Nagy teljesítmény.
Elő-végfokok
Audiolab 8000C/P (765). Semleges hangkép, kitűnő színpad és
dinamika. DNM Series 3 (csak előfok, 1000-1800). Brit terv, svájci
kivitel. DNM GEM (850). Rendkívüli "felbontóképesség", de csak 30 watt
csatornánként. Krell KSA50 (2800). 1982 óta referencia a brit piacon.
Hangsugárzók (páronként)
Wharfedale Delta 30 (80). Lényegesen jobb a Diamondnál. Goodmans
Maxim 2 (80). Semleges hangkép, valamivel kifinomultabb az első
változatnál. Heybrook Point Five (129). Artikulált középtartomány,
kellemes basszus, kitűnő sztereofónia. Tannoy Mercury II (150). Minden
rendszerhez és zenéhez jól illeszkedik. Heybrook HB1 (a már módosított
típus, 189). "Egyike az igazán bevált konstrukcióknak. Művészi
kompromisszum. Basszusban némileg szegény, a treble enyhén grízes, de
a középsáv mesteri." A&R Arcam Two Plus (250). Kitűnő mélyek,
civilizált hang. Monitor Audio R352 (250). Katonás, kontrollált,
kicsit száraz, precíz. Metáldómos, "MD" jelű változata 50 fonttal
drágább. Monitor Audio R852/MD (350). Az egyik legjobb metáldómmal.
Musical Fidelity MC4 (500). Lehetne több basszusa, de nagyon
civilizált. Ezt is a HB1S állvánnyal ajánlják. Spica TC-50 (595). Az
amerikai audiofilek egyik kedvence, a térhatása szinte hihetetlen.
Yamaha NS1000M (900). Monitor-minőség: semleges, tiszta, artikulált.
SD Acoustics SD-1 (1150). Nem teljesen semleges, de mindenfajta zenén
kitűnő. Quad ESL-63 (1460). Versenytársai 2-3000 fontba kerülnek.
Apogee Caliper (2550). Csaknem eléri a drágább Duetta és a Scintilla
minőségét. Rossz hatásfokú. Kettős kábelezés elengedhetetlen.
*
HFA
1988 július
Tesztek. Krell KSA-80 teljesítményerősítő (2800); igazi Krell,
igazi klasszis, de valahogy túl precíz. Nem eléggé romantikus. Audio
Electronics TC-10 hangsugárzó (700); újabb kísérlet a "dual
concentric" hangszóróval, a la Tannoy. A hangja? "Nem nekem való" -
mondja Jimmy Hughes. Pioneer F-91 tuner (350); a Pioneertradíció
jegyében fogant készülék, jobb az előző generációnál, és az elit
csoportba tartozik - mely csoportot mindazonáltal megelőzik az
"egzotikus", nagymenő tunerek. "Arra tökéletesen elegendő, hogy
kimutassa a BBC és a többi rádióállomás összes műsorának (bőséges)
hibáját." Sonus Faber Electa hangsugárzó (1200); megint egy drága
törpedoboz, ezúttal Itáliából. Elismerően írnak róla. Kettős
kábelezéssel különösen jól szól. Sumo Athena előerősítő (600); ennek
is a vonalbemenete a jobb, a fono-fokozata gyengébb. Celestion DL4/II
és DL8/II (120/200); dicsérik, de nem mondják, mihez képest. Metáldóm
immár tömeggyártásban, de papírmembrános dohogóval párosítva -
vigyázat, ezek a Celestion-ök nem SL6-osok! A kisebbik mindenesetre
jobban megéri a pénzt. Mission Cyrus One, módosítva (180); teltebben,
tömörebben szól a régi változatnál, dehát drágább is nála.
Augusztus
A címlapon a Crystal lemezjátszó (az Oxford Acoustics gyártmánya)
az Amerikából importált Airtangent hangkar legújabb változatával. Ezt
a kombinációt néhány hónappal ezelőtt már tesztelték, de most ismét
előveszik, feltehetőleg azért, mert sehogyan sem fér a fejükbe, mitől
szól olyan jól, amikor pedig egyáltalán nem azokat a konstrukciós
elveket követi, amelyeket oly fölényesen és megfellebbezhetetlenül
kodifikáltak az eddig széphangúnak ismert lemezjátszók (Linn Sondek,
Roksan Xerxes stb.) tervezői. Először is, nincs rugókra függesztve.
Másodszor, hatalmas tömegű tányérja van: egy 15 kilós
plexi-foszfor-bronz szendvics. Harmadszor: a szubsasszija is
nagytömegű (figyeld, hogy nem rugókon áll, hanem három tüskén!).
Negyedszer: a talapzata, amellyel már eleve egybeépítették, homokkal
van kiöntve. Ötödször: a hangkar csapágyazása (hagyományos értelemben
véve) a legkevésbé sem "merev", hiszen ez a hangkar légpárnán úszik.
"Nem szolgálhatok semmiféle modellel arranézve, hogy lehet, hogy ez a
rendszer egyáltalán működik" - ismeri be Alvin Gold. Ennek ellenére,
ez a 2000+2000 fontsterlinges lemezjátszó minden kétséget kizáróan
extraklasszis.
A magunk részéről egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy a
lemezjátszó-konstruktőrök egyetlen szlogenjét sem szabad készpénznek
venni. Túlontúl sok a sikeres recept. ("A piactérre sokféle úton el
lehet jutni", Sólymos Antal kedvenc mondása szerint. A szerk.)
* További tesztek. Kenwood DP-1100SG CD-játszó (450); lényegében
véve ugyanolyan jó, mint az eddigi csúcsmodell, a 150 fonttal drágább
3300D. Sony CDP-557ESD CD-játszó (1000); nagyszerű gép ("habár messze
nem szól olyan jól, mint egy PWB-eszközökkel kezelt olcsó Yamaha" -
teszi hozzá a makacs Jimmy Hughes). NVA AP30 erősítő (290); olyan,
mintha a konyhaasztalon tervezték volna, de állítólag nagyon szépen
szól. Creek CAS 4040S2 erősítő (160); jobb az elődeinél és a Rotel
RA-820BX3-nál. Rowen Research R-1&1 hangsugárzó (1500);
AR-hangszórókból építi az AR svájci importőre. Nem AR-karakterű hang,
mások az erényei és a hibái. Bőven vannak hibái.
Szeptember
"Lemeztisztító folyadékokkal szemben három fő követelményt kell
állítanunk: ne hagyjanak foltot a lemezen, csökkentsék a lemezzajt,
javítsanak a hangminőségen." Jimmy Hughes az utóbbi két évben sokat
kísérletezgetett a különféle kenceficékkel, és némelyiknek lelkes
hívévé szegődött. Jó véleménnyel van a Hunt P2-ről és a Cantorion
Discrex-ről, s különösen a legújabbról, az Amerikából importált
LAST-ról. Ez utóbbit kissé körülményes használni, a LAST ugyanis
háromféle folyadékból áll (One, Two, Three) - igaz, a harmadikat
inkább csak az erősen elpiszkolódott lemezeken kell bevetni.
Félreértések elkerülése végett ezek a lemeztisztító szerek azonnal
felszáradnak, játék közben a hanglemez már nem nedves. Tehát szó sincs
nedvesen játszásról á la LencoClean.
* Tesztek. A&R Arcam Delta 60 erősítő (250); túlságosan műszaki
hangja van ("jellegzetes, régi vágású, nagy visszacsatolású, sok-sok
nullával a torzítási táblázatban"). A&R Arcam Delta Black Box D/A
átalakító olyan CD-játszókhoz, amelyeknek van digitális kimenetük
(250); az olcsó gépeket felviszi a középkategóriába vagy még afölé is.
Pioneer PD-91 ezüstlemezjátszó (800); itt jobb osztályzatot kap, mint
a HFN/RR-ben, Acoustic Research CD-06 ezüstlemezjátszó (350); jó - ha
nem is lelkes - kritikát kap. Spica TC-50SE és TC-50SEX hangsugárzók
(795/895); a nagysikerű TC-50 javított változatai. A módosítás
elsősorban a keresztváltót érinti, a "SEX" betűjelű modellből még ki
is emelték ezt a részegységet. A hang folyvást javul - sajnos, az ár
túl progresszíven emelkedik. Musical Fidelity Reference 2 hangsugárzó
(200); ha jól értjük, főleg az MF saját erősítőivel szól jól. Goldring
Epic II hangszedő (22); Dual lemezjátszóban sokat javít az Ortofon
OM10-hez képest, és legalább annyira jó, mint az Audio-Technica
AT-95E, mely utóbbi egy kissé "fényesebb" hangzású, az Epic viszont
testesebb, színdúsabb, kifinomultabb. Kiseki Blackheart hangszedő
(1600); elsőrangú, de riasztóan drága.
A megbízható A&R cég új Delta 60 erősítője. (HFA szeptember)
Október
Jelentés a hanglemezpiacról. A popzenében még mindig az LP
dominál, a klasszikus zene híveit viszont egyre kevesebb fekete lemez
várja a bolti polcokon. A katalógus rohamosan szűkül. A Deutsche
Grammophon 1989. január 1-től az új termést már csak az új formátumban
jelenteti meg - és példáját bizonyára sokan követik majd. A CD ára
Angliában ma még 10 font fölött van, 9,5-10 fontért adják a már nem
teljesárúakat és 8-ért a "mid-price", azaz közép-árkategóriájú
ezüstlemezeket (régebbi sorozatok, analóg felvételek stb.)-ez bizony
már LP-ár! Igaz: a teljesértékű LP-újdonság ára. Az is igaz viszont,
hogy LP-gyártásra most már csak kicsiny üzemek állnak rá. Ők audiofil
minőséget ígérnek, de magasabb árat is követelnek érte. Szóval: még
egy kis türelmet, és a CD lesz az olcsóbbik médium...
* Aranycsipogó aranyfülűeknek. A Monitor Audio 852/GMD hangsugárzó
(450), dómsugárzójának membránja fémből készült, méghozzá nemesfémből:
aranyból. Persze, nem aranyfóliából húzták. Galván-eljárással vitték
fel az aranyat a műanyag hordozórétegre. David Präkel szerint maga a
csipogó nagyszerű, csak az a baj, hogy túl gyors a rendszer többi
részéhez képest. Amit egyébként már mások is felróttak a modern,
fém-dómos hangsugárzóknak.
Fémdómok után nemesfém dóm: aranyozott membrán a Monitor Audio MA 852
csipogóján. (HFA október)
A csipogó még mindig nem illeszkedik eléggé a rendszerhez. Az új
Heybrook-széria első darabja, a HB200. (HFA november)
* Megint egy digitális erősítő, abban az értelemben, hogy D/A
konvertert is tartalmaz, a CD-játszók számára: a Technics
SU-A60/SE-A50 elő/végfok (400/400). Alvin Gold fanyalog tőle. Az
erősítővel sincs megelégedve, ami pedig az előerősítőbe épített
átalakítót illeti, ez csak a gyöngébb CD-játszókon segít, a
nívósabbakon már csak rontani tud. Gold úgy véli, hogy az
átalakítónak, ha egyszer már kiemelték a CD-játszóból, nem az
erősítőben, hanem egy külön dobozban van a helye (amilyen az A&R Arcam
Black Box).
* A NAD 3300 erősítőt (400), és a NAD 4300 tunert (433)
próbálgatja Jimmy Hughes. Mind a kettőt dicséri: "egy jó erősítő - és
egy kitűnő tuner". Az utóbbi állítólag szebben szól, mint a valamikori
extraklasszis Yamaha CT-7000!
* További tesztek. Citation 25 előerősítő (500); rengeteg kommersz
szolgáltatást nyújt, de végül is kellemes hangú masina. Canton CT 120
hangsugárzó (1990); amikor valamit nem szidunk, de megdicsérni sem
szeretnénk, azt mondjuk rá: "érdekes". A Cantonra is ezt mondják.
Wharfedale 505 hangsugárzó (170); ennyiért nem tudnak (vagy nem
akarnak) jobbat említeni. Marantz PM-25 erősítő (125); nem egy nagy
szám, de soha rosszabbat. Linn K5 hangszedő (30); ez is az
Audio-Technicától való, mint a többi Linn. Dicsérik.
Ma már szokatlan az ennyire sok szolgáltatás az előerősítőkön.
Harman/Kardon Citation 25. (HFA október)
A renegát Amstrad 60 centi átmérőjű parabolaantennája, a beltéri
egységgel. Újabb pofon a szabványosításnak? (HFA november)
November
Miközben az Angliában népszerű kit-erősítőt, az Audiokits PE
30+30-at korszerűsítgeti, Julian Coleman felfedezi magának a
"négyvezetékes" rendszert, amelyről egy időben Olvasóink vitatkoztak
egymással a Hangszerviz hasábjain. Arról van szó, hogy egy második
vezetékpár révén a hangsugárzót mintegy be lehet iktatni az erősítő
visszacsatolási körébe, miáltal az erősítő most már nemcsak a saját
hibáit, de a hangszórókban keletkező nonlinearitásokat is kijavítja.
Coleman feltétlenül előnyösnek ítéli ezt a technikát, felhívja azonban
a figyelmet a veszélyekre is. Például, ha a rendszer nincs tökéletesen
beállítva, az erősítő szétlőheti a csipogót.
* Ha már bennünket, kelet-európaiakat is ennyire izgat a műholdas
tv-adás, a DBS (lásd "Égi jelek", Mozaik 5.), mennyivel inkább
aktuális lehet ez a téma a nyugatiak számára! Mint minden új médium, a
DBS is tömegével veti fel a problémákat - amelyek aztán további
problémákat fiadzanak. Andy Benham (miután megfutja az úgyszólván
kötelező tiszteletkört a scifi-író tudós A. C. Clarke előtt, aki 40
évvel ezelőtt elsőnek vetette fel a közvetlensugárzó műholdas tévéadás
gondolatát), helyzetképet ad, majd összefoglalja, mire számíthat a
brit nézőközönség a jövőben.
Önmagában véve, a műholdas tv-közvetítés korántsem új. Tehát
mindazok, akik kábeltévét néznek, az űrből kapják a képet és a hangot,
de persze egy földi professzionális közvetítőállomástól. Bárki, akinek
van 1000 fontja a parabolaantennára, megkéri a felállítási engedélyt
és kiad további 400 fontot a parabolatányér installálására,
"hazaviheti" magának az égi jeleket. Mivel azonban a költségek igen
nagyok (a parabolatányér nemkülönben!), egyelőre még kevés a
vállalkozó.
Hála a műszaki fejlődésnek, az égből sugárzott jel most már
annyira erős lehet, hogy akár 60 centiméter átmérőjű tányérral is "be
lehet gyűjteni". A parabolaantenna így valósággal háztartási eszközzé
válhat. Ez a koncepció áll a DBS, a közvetlensugárzó műholdas tévéadás
mögött.
Tizenkét évvel ezelőtt, az első nemzetközi "műholdas" konferencián
a briteket az állami rádió, a BBC képviselte. A BBC 1982-ben még két
csatornányi égi jelet ígért, 1986-ban viszont már rájött, hogy a DBS
neki túl drága mulatság lenne, s ezért visszalépett a vállalkozástól.
A kormány mindenáron brit szatellitet szeretett volna készíttetni
("Buy British!"), de kiderült, hogy az amerikaiak úgyszólván már
raktárról is olcsóbbat szállíthatnak annál, amit az angolok még meg
sem terveztek. Így hát maradt megint az import.
Noha a brit televíziózásban a PAL rendszert alkalmazzák, a műhold
számára valami jobbat akartak - azt a bizonyos MAC rendszert, amelyről
a mi "műholdas" cikkünkben is szó volt. A MAC már a kilencvenes évek
nagyfelbontású televíziójához illeszkedik, amennyiben 1250 soros, és
480000 kép-elemet visz át, négyszer annyit, mint a PAL. Ami a
hangátviteli technikáját illeti, ez digitális lesz, 32kHz-es
mintavétellel és 14 bit felbontással - nem éppen az audiofilek számára
találták ki. (Arról nem is beszélve, hogy a gyakorlatban még egy
14/10/14 bites kompander/expander rendszert is tartalmaz! Ezek után
komikusan hangzik, hogy lesz egy csupán beszéd stb. átvitelére
elegendő, "nem-hifi", mindössze 16kHz mintavételi frekvenciájú
hangcsatornája is...) A brit szisztéma egyébként a D-MAC nevet kapta;
abban tér el a "normál", kontinentális MAC-tól, hogy négy helyett
nyolc hangcsatornája van. A D-MAC-ból jelenleg már csak egyvalami
hiányzik: az a dekóder, pontosabban információletiltó áramkör,
amellyel megakadályozzák, hogy a végül is három csatornányi égi jelet
illetéktelenek is vehessék. (Az előfizetők persze hozzájutnak a
tiltás-feloldó áramkörhöz). A dekóder-rendszer nem is fog elkészülni
1989 végéig. Dehát a műholdat sem lövik fel 1989 augusztusa előtt.
Időközben létrejött egy konzorcium, azaz társulás, BSB (British
Satellite Broadcasting) néven, magába tömörítvén a műholdas tv-adásban
érdekelt intézményeket és vállalatokat, köztük az Armstad céget, amely
a parabolaantennákhoz szükséges receivert, azaz a beltéri egységet
gyártotta volna (úgy 200-250 fontsterlinges áron). Csakhogy az
Armstadnak elfogyott a türelme, vagy megjött az étvágya: kilépett a
konzorciumból, és elhatározta, hogy - merész ötlet! - saját
DBS-rendszerével lekörözi az egész "hivatalos" brit DBS-programot!
Műholdnak az Astrát választotta, ezt 1988 vége felé (azaz
nagyjából e sorok írásával egyidőben - a szerk.), mindenesetre a
BSB-műhold startjánál sokkal hamarabb szándékszik útjára bocsátani egy
luxemburgi vállalat. Ez a szatellit nem három, hanem 16 csutorányi
programot szolgáltat. Igaz, kisebb teljesítményű a BSB-műholdnál, de
az általa sugárzott jeleket így is zavartalanul venni lehet már 60cm
átmérőjű parabolaantennával is! Sajnos, bizonyos technikai okok miatt
az Astra nem közvetítheti a MAC-rendszerű adást, így hát az Armstadnak
meg kellett maradnia a jelenlegi PAL rendszernél. Az Armstadféle
receiverhez tehát később egy kiegészítő áramkört kell csatlakoztatni,
hogy a D-MAC-ot is fogadhassa (ha majd lesz olyan). Hosszú távon
persze csakis a D-MAC-é a jövő: jobban illeszkedik a televíziózás
jövőbeli rendszeréhez. Arról nem is beszélve, hogy a BSB-adás
vételéhez 60 helyett 30cm átmérőjű parabolatányér is elegendő. Ha
igaz, a tányér átmérője rövidesen 25 centiméteresre zsugorodik!
A "renegát" Armstad tehát csak rövid távon remélhet nyereséget.
Sőt, vállalkozásába csúnyán bele is bukhat, ugyanis ha az Astra
szatellitet nem sikerülne fellőni decemberben, legközelebb már csak
1991-ben tudnák indítani. Eső után köpönyeg: akkorra már a BSB-műhold
és a D-MAC fogja uralni Britannia egét.
Ha viszont az Armstad számítása beválik, akkor megint sikerült egy
jó nagy gólt lőni a szabványosítás hálójába.
* Ha már az előbb szó volt a fém-dómokról, nézzük meg az új
Heybrook HB200-as hangsugárzót a HFA címlapján. A Heybrook
főkonstruktőre (az egykori hifi-újságíró Peter Comeau) eddig úgy
nyilatkozott, miszerint nem szereti a fém-dómokat, mert fémesen
szólnak. Az ELAC 25mm-es dómjáról viszont jó véleménnyel van. Igaz,
ezt a csipogót mások is szívesen használják. Persze, mindenki a saját
ízlése szerint módosítja; a Heybrook is kicserél benne egyet s mást.
Alvin Gold dicséri a HB200 basszusát, dinamikáját, középhangátvitelét,
ámde baja van éppen a csipogóval: úgy érzi, a kis hangszóró nem
illeszkedik szervesen a rendszer egészéhez.
A HB200 egyébként egy új széria első tagja. Kétutas, jó hatásfokú
reflexdoboz (reflexnyílások a doboz hátoldalán). A mély/középhangszóró
porsapkája úgy van kiképezve, hogy simává tegye a hangszóró
magasátvitelét. A szint megközelítőleg 18 decibelt esik oktávonként,
szűrőt nem iktatnak közbe, ez a hangszóró közvetlenül csatlakozik a
teljesítményerősítőhöz. A belső kábelezés egyeres, hangszóróvezetéknek
is egyereset ajánlanak. A hátoldalon kettős terminált találunk, egy
párat a magas-, egy párat a mélyhangszóró számára. A HB200 tehát elő
van készítve a kettős kábelezésre, illetve a kétutas erősítésre.
* További tesztek. Stax Lambda Signature fejhallgató (470); nem
ismernek jobbat nála. AKG K280 fejhallgató (110); elmarad a Sennheiser
HD540 és a Beyer DT880 mögött. Thorens TD320/II lemezjátszó (350);
nincs miért elmarasztalni, de ennyiért már inkább valami mást. Yamaha
CDX-1110 CD-játszó (700); jó, de nem kitűnő. Van rajta egy olyan
kimenet, amely kikerüli a szűrőt - és a készülék tényleg jobban szól
szűrő nélkül! SD Acoustics OBS hangsugárzó (695); ebben az
árkategóriában inkább a Snell Type J/II-t ajánlják. Harman/-Kardon
hk880 Vxi receiver (600); jó, de semmi rendkívüli. Rotel RA-810A
erősítő (100); ha okosan válogatják össze a többi láncszemet, a kis
Rotel kitesz magáért.
*
AUDIO
1988 július
Megszületett az újraírható CD? Az amerikai Tandy cég bejelentette,
hogy sikerült kifejlesztenie egy olyan CD-rendszert, amelyben a
felvételt házilag letörölhetjük, s helyébe új felvételt készíthetünk,
akárcsak a magnókkal. Neve: THOR-CD (Tandy High-Intensity Optical
Recording). Az új készülék másfél-két éven belül piacra kerül. Újabb
egy év elteltével kihozzák a számítástechnikai (CD-ROM) változatát is.
A műszaki részletek egyelőre nem ismeretesek; arra a kérdésre, hogy
hány alkalommal készíthetünk újabb felvételt ugyanarra a korongra, a
Tandy azt nyilatkozta, hogy gyakorlatilag végtelenszer.
Az Audio szemleírója, Ivan Berger még megjegyzi, hogy a Philips
már régóta ígéri a CD egy törölhető-újraírható változatát, és a
japánok is hasonlón törik a fejüket.
* Tesztek. The Well Tempered Arm és Turntable (lásd a briteknél
is), valamint csak úgy mellékesen a 11500 dolláros Versa Dynamics
lemezjátszó, egy különleges légpárnás hangkarral - lásd a képen.
Még egy különleges analóg lemezjátszó: a Versa Dynamics,
hangszedő-hosszúságú légpárnás hangkarral. (Audio július)
A "Digital Music-Man", Tom Jung hangmérnök, egyik tehetséges zenei
rendezőjével; a háttérben felismerhető a Cello, azaz Mark Levinson
előerősítője. Alul Jung irodája-auditóriuma. (Audio augusztus)
Augusztus
Egy érdekes adat: Michael Tearson szerint ma már a legtöbb
amerikai rádióállomás műsorának legalább 75%-át CD szolgáltatja.
Namármost, az ezüstlemez sokkal kevésbé sérülékeny, mint az LP, de
azért ő sem szereti, ha szódavizet vagy feketekávét loccsantanak rá,
vagy telehintik cigarettahamuval - ami úgyszólván elkerülhetetlen a
szűk stúdiószobácskákban, amikor a lemezlovas tucatnyi lemezt rámol
ide-oda...
Tehát kifejezetten a lemezlovasoknak való a Denon cég új
konstrukciója, a DN-950 ezüstlemezjátszó ("CD Cart Player"), amelybe a
korongot csak úgy lehet bedugni, ha előbb beleerőltették egy speciális
műanyag rekeszbe. A rekeszt maga a gép nyitja fel, odabenn, hogy le
tudja olvasni. (A műanyag rekesz ára 3 dollár darabonként.) További
előnye a DJ-lejátszónak, hogy rendkívül gyorsan megtalálja a
kiválasztott műsorrészeket.
* Valóban "megromlanak" az ezüstlemezek? Leonard Feldman
elhatározta, hogy utánanéz a dolognak, és fárasztópróbának vetett alá
6 CD-korongot. A fárasztópróba abból állt, hogy az ezüstlemezeket
hosszú órákra hűtőszekrénybe dugta (mínusz 18 Celsius fok), illetve
forrásban lévő vízbe mártotta (100 Celsius fok), s egy-egy ciklus után
lejátszotta őket egy nagyon olcsó, valamint egy nagyon drága
készüléken.
A 6 lemezből 1 már eleve defektes volt: nagyítóval karcolást és
anyagbuborékot lehetett kimutatni benne. Ez utóbbi lemezen nem
lehetett lejátszani két műsorszámot, sem a fárasztópróba előtt, sem
pedig utána. A fennmaradó 5 lemez közül az egyik, egy korai (1983-as)
Philips megvetemedett a harmadik forrázás után. Ezzel a lemezzel az
olcsó, hordozható készülék már nem boldogult. A másik azonban
lejátszotta.
Feldman következtetései: 1. A szélsőségesen magas hőmérséklet
többet árt a CD-nek, mint a nagy hideg vagy a légnedvesség. 2. A
régebbi kiadású korongok sérülékenyebbek. 3. A CD-korong mechanikailag
egynemű, nem esik szét, nem lép felé rajta úgynevezett
"lézerrothadás". (A Pioneer-féle, mindkét oldalon műsorral ellátott, s
ennek megfelelően két rétegből ragasztott LaserVision lemez idővel
kétfelé válik - ez az úgynevezett "laser rot" pánikot okozott a
CD-kedvelők körében.)
* "The Digital Music Man" címmel interjút közölnek Tom Junggal, a
Digital Music Products nevű hangfelvétel-készítő cég főemberével. A
beszélgetésből mi csak annyit ragadunk ki, hogy Jung szerint a DAT
jobb, mint a CD, pontosabban: a DMP cég gyakorlatában a DAT-felvételek
jobban szólnak, mint a CD-kiadványok. Arra a kérdésre pedig, hogy mi
javítani valót talál a jelenlegi digitális technikán, a hangmester azt
feleli: végre el kellene távolítani a műveleti erősítőket az analóg
jel útjából. Kizárólag A-osztályú elektronikákat szabadna használni.
Illusztrációképpen bemutatjuk Jung dolgozó- s egyben
lehallgatószobáját.
* Tesztek. Pioneer Elite F-91 tuner (600); Marantz CD-94 CD-játszó
és CDA-94 D/A átalakító (1700/1700); Nakamichi CR-4A kazettás deck
(995); Sumo Delilah aktív keresztváltó (500); Mod Squad Prism
CD-játszó (1300).
Marantz CD-94/CDA-94 CD-játszó/átalakító. A két készülék száloptikával
is csatlakozhat. Extra szolgáltatás a szimmetrikus ("Balanced") analóg
kimenet a CDA-94 hátoldalán. (Audio augusztus)
A Nakamichi még mindig Nakamichi. A CR-4A az augusztusi Audioban
Szeptember
Wagner Nibelung-tetralógiáját végighallgatni több mint fél napos
program; 1953-ban a Bayreuthi Fesztiválon 14 óra 14 percnyi műsort
rögzítettek. Ezt a hatalmas információtömeget most sikerült egyetlen
albumba, pontosabban 7 CD korongra sűríteni, vagyis minden egyes
ezüstlemez több mint 2 órányi műsort hordoz.
Nincs itt valami tévedés?
Hiszen a maximális műsoridő a CD-n is csak 70 perc!
Valóban, a CD-korongon csak 70 perc zene fér el - sztereóban,
tehát mindkét csatornán! Az 1953-as felvétel azonban még monó, azaz
egycsatornás. Eltérően a hagyományos fekete lemeztől, az ezüstlemez (a
maga 80dB áthallási csillapításával!) módot ad rá, hogy a bal, illetve
a jobb csatorna más-más monó műsort tartalmazzon. Ezeket persze
külön-külön, pontosabban egymás után kell lejátszani - mint most a
Rodolphe Production cég felvételén, amelyet a Harmonia Mundi adott ki
(RPC 32503.0).
Régi, húsz évvel ezelőtti erősítőkön gyakran alkalmaztak 4 állású
kimeneti választókapcsolót, amellyel nemcsak a sztereót lehetett
monósítani, de bármelyik csatorna jelét is kivihettük mindkét
hangsugárzóra. Ma ez nincs divatban. A Harmonia Mundi lemezgyár ezért
a "dual-monó" lemezekhez hozzácsomagol egy adaptert - ez aztán a
figyelmes kiszolgálás! A szóbanforgó archív felvétel egyébként
tiszteletreméltó eszmei értéket hordoz: Wolfgang Windgassen, Astrid
Varnay és mások alakítását. Hasonló, 2 óra 24 perc játékidejű
"dual-monó" korongon hoztak ki nemrég egy archív Fideliót is (RPC
32494).
A teljes Ring (14 órás műsor) mindössze 7 ezüstlemezen: a Harmonia
Mundi "dual-monó" korongjai, a monó adapterrel. (Audio szeptember)
Az Audio szemleírója még megjegyzi, hogy ez az ötlet már más
stúdióknak is eszébe jutott Európában, csak éppen a PolyGram
megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó olyan korongot gyártani,
amely nem teljesíti minden tekintetben a CD-technológia előírásait.
Még egy adalék: a japán Sanyo cég úgy véli, háttérzenéhez gyatrább
hangminőség is elegendő 0,5% torzítás (a digitális technikában ez
horribilis!), 79dB jel-zaj arány - és természetesen a mintavételi
frekvenciának sem kell túl magasnak lennie. A Sanyo által specifikált
BGM (Back Ground Music) rendszer módot ad rá, hogy egyetlen Compact
Discen (CD-I formátum) 8 órányi műsort rögzítsenek. A BGM CD-játszókon
természetesen van egy kapcsoló, amellyel átkapcsolhatunk szabványos
CD-üzemmódba.
* A nyári chicagoi Consumer Electronics Show-ról számol be Bert
Whyte.
Elmeséli, hogy noha az R-DAT-ot az Egyesült Államokban még mindig
nem hozták forgalomba, állítólag már 12 ezren használnak odahaza
DAT-magnót. Ezek számára, tehát úgyszólván a feketepiacra gyárt
műsoros kazettákat a fentebb már említett Tom Jung (azaz a DMP cég).
Ezeket a felvételeket a chicagoi kiállításon is hallani lehetett.
A CD-bizniszt persze ez mit sem zavarja; mind kifinomultabb gépek
látnak napvilágot. A Sony legjobb CD-játszóját jelenleg úgy hívják,
hogy CDP-R1/DAS-R1; mint a típusjelből kiderül, a D/A átalakítót külön
dobozba építették. (A kettő együtt 8000 dollár.) "Húsz oldalt tudnék
teleírni róla" - mondja Bert Whyte, de mégsem teszi, így csak annyit
tudunk meg tőle, hogy a Sony mérnökei most már nagy gondot fordítottak
minden elképzelhető mechanikai, optikai és elektronikai apróságra. Így
például a kvarc-oszcillátor annyira pontosan dolgozik, hogy a "jitter"
(lebegés) 0,1 nanoszekundumra csökkent. Ezzel elérték, hogy az
időkésésből adódó torzítás (time-delay distortion) csupán hetedannyi,
mint bármiféle más CD-játszóban. Ügyeltek a mechanikai rezonanciákra
is: még a kondenzátorok is rezgéscsillapító anyagba vannak ágyazva. A
fő paraméterek: 18 bit (lineárisan), 8-szoros túlmintavételezéssel.
Szuper-CD-játszót ajánl a Spectral cég is, 5800 dollárért. Ő a
változtatható karakterisztikájú szűrőjére, a fáziskorrigáló, illetve
torzításcsökkentő áramköreire esküszik. Nyomtatott áramköreit a
Tektronixtól, az opto-izolátort és a kijelzőt a Hewlett-Packardtól
szerzi be.
* Tesztek. Revox B260 tuner (2500); Kenwood KDT-99R DAT-autómagnó
(2000); Yamaha CDX-11100 CD-játszó (1200); PS Audio 4.6 előerősítő
(659).
Október
Az idei Hifi-Évkönyv
November
Ebben a számban tesztelik a Yamaha DSP-3000-et, a régebbi DSP-1
utódát. Ez a gép még meggyőzőbben szimulálja a zenei történés
színhelyének akusztikáját. A választék: 8-féle koncertterem (6 európai
és két amerikai), továbbá operaházi erkély és földszint, kisebb,
illetve nagyobb méretű templom, 4-féle dzsesszklub, 4-féle terem
kamarazenéhez, 2-féle rock koncert, 2-féle diszkó, mozi és színház
(klasszikus, illetve musical) és még sok egyéb. Mindezt különféle
szabályzószervekkel még tovább is lehet, hogy úgy mondjuk, ragozni. A
készülék Dolby Surround rendszerben kódolt programot is fogad.
Templom, koncertterem, operaház, dzsesszklub, diszkó... a Yamaha
DSP-3000 térhatásprocesszor. (Audio november)
H. A. Robertson különféle zenéket manipulálgat a DSP-3000
processzorral. Megállapítja, hogy ez a gép simábban szól, kevésbé
torzít a réginél, de egyébként is többet tud amannál, és "úgy
tekinthetjük, mint a sztereofónikus illúzióteremtés legfontosabb
eszközét". A DSP-3000 ára 1900 dollár. Valójában még több is, hiszen
afféle "álkvadró" készülékről van szó: négy teljesítményerősítőt, négy
hangsugárzót kell csatlakoztatnunk hozzá.
* További tesztek. dbx TX1 tuner - (800); Dual CS 5000/Ortofon
X3-MC lemezjátszó/hangszedő (500/100); Eclipse EST-240 autó-DAT-magnó
(1600); Meitner PA-6i előerősítő (2400); Audio Research M-300
monoblokkok (5000).
Az X3-MC (a Dual lemezjátszóban) itt 100 dollárba kerül! (Audio
november)
A Sony új zászlóshajója, a CDP-R1/DAS-R1. (Audio szeptember)
Előerősítő, amelyet csakis távvezérlővel lehet kezelni: Meitner PA-6i.
(Audio november)
*
Digitális zajcsökkentés
Az ezüstlemezek, mint ismeretes, egyaránt hordozhatnak digitális,
de analóg módon felvett műsort is. A Compact Disc műsora csaknem
tökéletesen zajtalan: nem serceg, nem kattog - ámde az analóg magnó
szalagzaját az (ADD) ezüstlemezről is meg lehet hallani. Sőt. Minthogy
most már ez az egyetlen zaj köztünk és a zene között, a magnó halk
suhogása jobban zavarhatja az érzékeny fülűeket, mint valaha.
A digitális technika azonban módot ad rá, hogy a régebbi
technikával készített műsor zajkomponenseit eltüntessék - például a
kaliforniai Sonic Solutions cég NoNOISE elnevezésű logikai
rendszerével, amelyet eddig már számos lemezcég (EMI, RCA, CBS, MCA,
Philips) alkalmazott. (Andy Benham írt róla a májusi HFA-ban;
helyhiány miatt mi csak most hozzuk szóba.) A NoNOISE rendszer kétféle
programot egyesít: az egyiket a reccsenések-kattanások, a másikat
pedig az állandó jellegű zajok, mint például a szalagzaj ellen "veti
be".
A számítógép egy 1 Gigabyte-os kemény lemezen rögzíti a digitális
mesterszalag műsorát. A gép kezelője először is a saját két fülének
segítségével állapítja meg, mi a baja a műsornak, amelyet
mindazonáltal egy kijelző rendszeren is megjelenít. Olyasmit fog
látni, mint mi az 1. ábrán, ahol is Ravel Bolerójának egyik felvételén
folytonossághiány (=kattanás) jelentkezik. (A vízszintes tengelyen az
időt tüntetik fel milliszekundumokban, a függőlegesen az amplitúdót a
16 bites skálán.) A NoNOISE rendszer előbb kitörli a kattanást, majd
interpoláció útján kitölti a hézagot. Az eredmény a 2. ábrán látható.
A szalagzajt másképpen tüntetik el. A zene szünetében mintát
vesznek a zajból; a 3. ábrán 0,6 másodpercnyi anyagot látunk egy
1962-es Eroica első és második tétele közötti szakaszból. A mintát
több mint 2000 apró részletre bontják, elemzik, összevetik más,
"jellemző" zajmintázatokkal (4, ábra), és végül az 5. ábrán látható,
60%-kal kisebb amplitúdójú zajjá alakítják. Hogy ez a transzformáció
nem rontja el a zenei anyagot, azt a 6-7. ábra szemlélteti: "ilyen
volt - ilyen lett". A 8-9. ábrán az előbbi zenei anyagnak már nem az
időbeli lefutását, hanem a frekvenciaspektrumát mutatják. A két
diagram főleg 6kHz fölött tér el egymástól, annak megfelelően, hogy a
szalagzaj főleg a felső frekvenciasávban dominál. Végül a 10-11. ábrán
mintegy kinagyítják a 12-13kHz közötti tartományt, demonstrálandó,
hogy a zaj itt körülbelül 13dB-t csökkent.
A műszaki magyarázathoz Jimmy Hughes egy szeánsszal csatlakozik.
Tetszik neki a NoNOISE rendszer, de azért úgy érzi, hibái is vannak,
amennyiben a hangképet néha kissé érdessé, másutt ködösebbé teszi.