Negyedik Dimenzió: A PWB-kísértet |
Alább a Szerkesztő számol be a Negyedik Dimenzióban tett
utazásairól, a High Fidelity "megmagyarázhatatlan" jelenségeiről.
Mivel ezek részben vagy egészben kívül esnek a klasszikus
elektroakusztika érvényességének körén, Olvasóinkban idegenkedést
ébreszthetnek, s csökkenthetik lapunk műszaki tesztjeinek hitelét.
Nyomatékkal leszögezzük, hogy az ehelyütt közölt írások teljes
mértékben függetlenek a lap műszaki részétől. Mérnök munkatársaink
csakis azzal járulnak hozzá ezekhez a cikkekhez, hogy résztvesznek a
szeánszokon - és borzadoznak. A Szerkesztő egymagában vállalja
munkájának minden ódiumát.
*
"Nehéz új tényeket régi, korábbi filozófiából származó fogalmi
rendszerbe préselni, vagy a régi mondás szerint új bort régi tömlőbe
tölteni. Az ilyen kísérletek mindig kínosak, mert arra csábítanak,
hogy ilyenkor akarva nem akarva mindig a régi tömlők elkerülhetetlen
szakadásaival foglalkozzunk, ahelyett, hogy az új bornak örülnénk."
WERNER HEISENBERG
*
Kísértet járja be Európát: a polarizálás kísértete.
Peter W. Belt angol mérnök egy olyan jelenségkört ismert fel,
amely minden bizonnyal megváltoztatja a High Fidelityről alkotott
fogalmainkat; jelenlegi fogalmainkkal ezt a jelenséget nem is igen
tudjuk leírni.* (*Ezért Belt talán jobban tette volna, ha az új
jelenség leírására új kifejezéseket kreál. Habár akkor még kevesebbet
értenénk belőle, pedig így sem értünk belőle sokat. Végü1 is mindenki
olyan nyelven beszél, amilyenen tud, ígyhát Belt elméletét ismertetve
a Szerzőnek (és Olvasójának is) meg kell elégednie a régi szavakkal -
csak éppen tudnunk kell, hogy most új értelemben használjuk azokat.
Rossz lelkiismeretemet hadd enyhítsem azzal, hogy kérdőjelet
biggyesztek a leggyanúsabb kifejezések mögé.) Arról volna szó, hogy
elektromossággal körülszőtt világunkban egy eddig ismeretlen,
legalábbis a fizika által még nem definiált elektromos(?) erőtér(?)
épül ki nemcsak a háztartási gépek, de a természetes tárgyak, e
tárgyak különféle kombinációi, valamint az élő szervezetek körül is.
Ezt a kísérteties erőteret, amely tehát egész lakókörnyezetünket
átszövi, Belt töltésnek(?) keresztelte el. A töltést az okozná, hogy
az elektromos hálózat polarizálja(?) maga körül a levegőt, a levegő
pedig a tárgyakat. A töltés ezek után újra kölcsönhatásba lép az őt
létrehozó szórt energiával...
E kölcsönhatás (mondja Belt) káros az ember hallásmechanizmusára,
sőt: egész szervezetére. Védekezésül redukálni kell a töltést, illetve
meg kell változtatni a polaritását. Ezt meg is tehetjük bizonyos
manipulációk révén; ezeket Belt polarizálásnak nevezi. Minden egyes
polarizációs manőver csökkenti a káros töltés összmennyiségét, s
szervezetünk ezt megkönnyebbüléssel veszi tudomásul. A polarizálással
tehát valójában nem annyira a hangminőségen javítunk, mint inkább a
fejünkbe épített számítógép működéséhez teremtünk kedvezőbb
feltételeket. Az emberi tudat, mint a hangátviteli lánc leggyengébb
láncszeme - nos, hogy tetszik ez a teória?
Belt azt állítja, hogy a polarizáláshoz néha egyáltalán nincs
szükség bonyolult kellékekre: elegendő elhelyezni egy-két papírlapot
vagy drótdarabkát a megfelelő helyen, és a hangminőség máris
észlelhetően javul. (Ezeket a szellemes módszereket már pedzegettük a
4., majd részletesen ismertettük a 6. kötet lapszemléjében, s most már
nem kerülhetjük el, hogy vissza ne térjünk rájuk a szeánszon). Ennél
azonban állítólag jóval sokrétűbb manipulációt tesznek lehetővé a PWB
Electronics cég (=P. W. Belt) által forgalomba hozott varázsszerek,
amelyek szinte kivétel nélkül az elektrét melléknevet viselik. (Az
elektrét olyan anyag, amely elektromos töltését tartósan megőrzi; úgy
tekinthetjük, mint az állandó mágnes elektromos megfelelőjét.)
Kapcsolatba léptem a feltalálóval, s ő annyira előzékeny volt, hogy
megküldte gyártmányainak szinte teljes kollekcióját.
És ezzel alaposan feladta nekem a leckét. Én ugyanis már jól
tudom, hogy az auditív nyereség, amelyet a rossz lelkek segítségével
elérhetünk (ha elérhetünk egyáltalán), csak elmélyült zenehallgatás
közben érvényesül igazán. Tesztkörülmények között ez a hatás
viszonylag csekély, sokaknak éppen csak eléri a hallásküszöbét.
Másrészt, a PWB-eszközöket máris ezernyi módon lehet alkalmazni.
Ennyiféle manipulációt nyilván nem próbálhatok, végig, és még ha
végigpróbálnám is, semmiképpen sem tudnám őket hiteltérdemlően
demonstrálni - dehát egy Heybrook és egy Orion hangsugárzó, egy Linn
és egy NAD lemezjátszó különbözőségét szintén nem demonstráljuk
"hiteltérdemlően". (Mint ahogy a zenekritikus sem demonstrálja
"hiteltérdemlően" esztétikai ítéleteit - de azért joggal ragaszkodik
hozzá, hogy ne vonják kétségbe a jóhiszeműségét! Tessék még azt is
figyelembe venni, hogy a zenekritikus afféle egyszemélyi döntést hoz,
nekem viszont, bármennyire is saját rovatom a Negyedik Dimenzió, a
szeánszokon bizony ki kell állnom a munkatársaim, tehát józan
mérnökemberek elé, akik a lehető legmélyebb szkepticizmussal, sót, nem
kis rettegéssel szemlélik ezt az egész PWB-féle istenkísértést.)
Próbálkozásaim számát pedig ésszerűen redukálni fogom. Minden
PWB-gyártmányt csak egy-két szeánszon léptetek fel. Ha ezek sikeresek,
bizonyítottnak veszem, hogy a kísértet létezik, más szóval, hogy ez a
varázseszköz a használati utasításában leírt többi módon is működik.
Indokolt-e ez a bizalom?
Ha egyszerű, közönséges, hétköznapi kijelentéseket vizsgálnék,
tehát olyanokat, hogy: "fenn a padláson nyitva van az ablak" vagy
"37x289= 10693" és hasonlókat, akkor nyilván mindegyik állítást
függetlennek kéne tekintenem a másiktól. Ha az egyik igaznak bizonyul,
a másik attól még hamis lehet. Tehát kivétel nélkül valamennyit
ellenőriznem kellene.
De amikor a bűvész nyuszit húz elő a cilinderéből, akkor nemde
elhisszük neki, hogy nyúl helyett galambot vagy színes kendőket vagy
bármi mást is elővarázsolhatott volna?
Ha pedig valaki olyan képtelenséget állítana, hogy "magasan a
fejünk fölött, geostacioner pályán, minden egyes szélességi kör mentén
ott kering egy pár rendőrcsizma"; és ha ennek utánanéznénk, és már az
első három szélességi kör fölött megtalálnánk a csizmákat - akkor
vajon nem adnánk-e hitelt az egész csizma-teóriának?!
Márpedig Peter Belt előrejelzései látszólag éppannyira ostobák,
mint egy pár rendőrcsizma (mégha geostacioner is).
Hadd kongassam meg tehát az éjféli harangot, hadd szembesítsem az
erős idegzetű Olvasót a PWB-kísértettel. Alább sorra veszem a PWB cég
termékeit, táblázatba foglalom általam kreált magyar, valamint eredeti
angol nevüket és főbb alkalmazási területeiket, továbbá (arra az
esetre, ha valaki netán kedvet kapna a szellemidézéshez) az árukat*
(*Háromféle árat adok meg. Az első az angliai bolti ár fontsterlingben
(amelyre még rárakódik a VAT, azaz a brit ÁFA). A második az exportár,
szintén fontsterlingben; ez általában a bolti ár 50%-a volna, de
tekintettel a mi cucilista viszonyainkra, PWB a magyaroktól csak
40%-ot kér. Az exportáron természetesen nincs VAT, viszont rakódik rá
némi postaköltség. A harmadik az én becslésem arról, hogy a font
hivatalos átszámítgatása után mekkora lesz majd a hazai bolti ár,
forintban, Áfával és Béfával és Céfával. (Félre a TRÉfával: megint a
RAMOVILL Belgrád-rakparti Hifi- Áruháza volt annyira vállalkozó kedvű,
hogy kérésemre próbaképpen megrendelt néhány készletet a
PWB-varázseszközökből. Lapzártakor a csomag még nem érkezett meg, így
hát nem lehetett "árat képezni"). El kell még mondanom, hogy mivel
ilyen holmikat vásárolni aggasztó mértékben bizalmi kérdés, az angliai
boltok 30 napon belül visszavásárolják a PWB-eszközöket az elégedetlen
vevőtől. Magyarországról persze már aligha lehet utólag reklamálni.)
is. A Hifi Mozaik és Szerkesztője természetesen nem vállalhat
garanciát semmilyen hifi-produktumért, így nyilván a PWB-eszközökért
sem. Garantálni csak egyvalamit garantálhat: azt, hogy ez az egész
rémisztő olvasmány, s különösen a végén a szeánsz tényleg a denevér
szárnyai alá kívánkozik.
Első nyavalyatörés: Celluloid lemezek
PWB-eszközök a Linn Axis lemezjátszón. A filcpárnát levettük, hogy
látni lehessen a 29cm-es alátétkorongot. Az Elektromos Védőernyő
pozícióját a hálózati kábel belépési pontja határozza meg
Többségük a lemezjátszással kapcsolatos, és roppant egyszerű módon
használandó. Mindegyikre piros és fekete pöttyök (elektrétek?) vannak
felhordva, sajátos mintázatban: mintegy ellenpontozzák egymást.
1. Nagyméretű (29cm átmérőjű) alátétkorong. Ennek kettős hatása
van. Az egyiket akkor fejti ki, amikor a hanglemez alá tesszük (a
lemezpárna alá vagy fölé, mindegy). Másik képessége, hogy külön is
kezelni lehet vele minden egyes hanglemezt, amennyiben egy
papírzsebkendővel mintegy rádörzsöljük a korongban rejlő "energiát"(?)
a hanglemezcímkére. Misztikus szempont, hogy a dörzsölő mozdulatokat a
hanglemezcímkén futó szöveg főirányában kell végezni.
2. CD-fedőkorong. Analóg az előzővel, tehát szintén kettős hatású
eszköz. A CD tetejére (tehát a feliratos oldalára) kell helyezni,
amikor betesszük a lemezt a gépbe, de lejátszás előtt külön is
kezelhetjük vele az ezüstlemezeket - ugyanúgy, mint az
LP-alátétkoronggal.
3. Elektromos Szélvédő (lemezjátszóhoz). Téglalap alakú, kb. 51x78
milliméteres celluloidlap, ezúttal nem pötty-, ha nem karikaalakú, de
ismét piros és fekete színű jelölésekkel. Az alsó sor középen kétfelé
van metszve, ezt vissza kell hajlítani 90 fokban: az egyik felét
előre, a másikat hátra, hogy mintegy lábazatot képezzenek. Talpoldaluk
öntapadó. A függőleges helyzetbe állított lapocskát keresztbe kell
állítani a lemeztányér és azon pont között, ahol a hálózati kábel
befut a készülékbe.
4. Kisméretű (8cm átmérőjű) alátétkorongok. Ezekből hármat adnak
egy csomagban. Bármiféle készülék - audio, video, háztartási
berendezés stb. - egy-egy lába, illetve a cserepes növények alá kell
rakni belőlük.
Második nyavalyatörés: Elektrét Csipesz
Elektrét Krokodil
Kisméretű krokodilcsipesz. Egyszerűen csak rá kell csíptetni a
szőnyeg szélére.* (*Ennek elvi jelentősége lehet. A szőnyeg, kárpit
stb. általában erősen töltődik sztatikusan, és ezt a töltését meg
fogja őrizni, függetlenül attól, hogy rajta van-e a csipesz vagy sem.
Ha tehát a csipesz megváltoztatja a hangképet, akkor a Belt-féle
"töltés" tényleg alapvetően más természetű, mint a fizikában eddig
definiált elektrosztatikus töltés.) Állítólag az autó kárpitjára
csíptetve is érezteti jótékony hatását: szebben szól az autórádió,
azonkívül jobb lesz a gépkocsivezető közérzete is. Talán még egy
kísértet lepedőjén is hatékony; eredményesebben lehet kísérteni vele.
Harmadik nyavalyatörés: Elektrét Ecset (plusz Elektrétképző Folyadék)
Új képet fest a High Fidelityről? Az Elektrét Ecset, egy flakon
Elektrétképző Folyadékkal
Töltést hagy hátra mindazokon a felületeken, amelyekkel,
érintkezik. Hogy a hátrahagyott töltés kedvező avagy kedvezőtlen
lesz-e, ez az ecsetvonások irányától függ.** (**Ez is elvi jelentőségű
kísértet. Ha Belt tényleg annyira kézben tudja tartani polarizációs
technikáját, hogy egyaránt produkálhat vele "pozitív" illetve
"negatív" előjelű hatást, akkor igencsak valószínű, hogy a két hatás
közül az egyik tényleg előnyös, és hogy a Belt által ajánlott
polarizációs irány a helyes. Ugyanez vonatkozik majd az elektrét
fóliapárra és a Polarizátorra is - lásd később -, mert ezekkel szintén
két irányban lehet manipulálni. Az ecseteléshez ajánlott "polarizációs
irány" egyébként az elektrotechnikában jobbkézszabály névvel jelölt
iránynak felel meg.) Erősíti az ecsetelés hatását az elektrétképző
folyadék, amelyből csak egészen keveset kell az ecsetre csöppenti.
Ecsetelendő objektum mindenekelőtt a CD és a hanglemez (minden
lejátszás előtt), a lakásban található összes képernyő, valamint a
hangszórók membránja és a dómsugárzók rögzítőlemeze.
Negyedik nyavalyatörés: Elektrét olaj (Sol-Electret)
Fecskendők nyitva (Elektrét Olaj) és csukva (a Polarizátor)
Lényegét tekintve finom műszerolaj, afféle egyszer használandó
injekciós fecskendőben mint tégelyben. Két érintkező fémfelület közé
kell felvinni, éspedig tekintet nélkül arra, hogy a két felület
egymáshoz képest forog-e vagy sem. Íme a Sol Electret legfőbb
alkalmazási területei:
bármiféle csatlakozó (villásdugó, banándugó, Jackek, koaxiális
tévé- és rádió-antennacsatlakozó dugók és aljzatok,
telefoncsatlakozók, nemkülönben a hangszedő és a hangkar
érintkezőcsapjai, elektroncsövek lábai, szárazelemek pólusai,
potméterek (a tengely és a kezelőgomb találkozása stb.);
csapágyak (a lemezjátszóban és a CD-játszóban);
zsanérok (a lemezjátszó plexitetőn, az ajtón-ablakon, a
fürdőszobaszekrényen);
rögzítőcsavarok csavarmenete (az előbb felsorolt szerelvényeken,
továbbá az elektromos készülékekben, hangsugárzókban, de ide
sorolhatók a hangsugárzó-lábazatok lábtüskéi is).
Belt azt ajánlja, hogy még a dómsugárzók membránját és a
mélyhangszóró porsapkáját is kenjük be vékonyan "Sol-Electret"-tel. Ez
az ötlet, ti., hogy mechanikai hatásnak tegyük ki az akusztikailag
aktív alkatrészeket, feltehetőleg nem talál lelkes fogadtatásra a
hifisták körében. Én a magam részéről csak arra hívom fel a figyelmet,
hogy Peter Belt álláspontja szerint a High Fidelity legtöbb problémája
egyáltalán nem mechanikai-akusztikai, hanem kifejezetten elektromos
eredetű!
Ötödik nyavalyatörés: Elektrétfóliák
Elektrétfóliák életnagyságban, piros, fekete és ezüst színekben
Ezüstszínű elektrétcsíkok mintázata hanglemez (mindkét) vagy CD
(egyetlen) címkéjén A csíkok merőlegesek a nyomtatott szöveg
főirányára. Szövegbetűre is rákerülhetnek, de kívül kell esniük a
belső, kb. 45 mm-es sávon
Ezeket az öntapadó ragasztóréteggel ellátott, vékony fóliákat
apró, 7x8 centiméteres darabokban hozzák forgalomba. Belt mind újabb
típusokat fejleszt ki, jelenleg háromféle van forgalomban: a piros és
a fekete (ezeket együtt kell használni), valamint az ezüstszínű.
1. Piros/Fekete. Számtalan módon alkalmazható, mindig színpárok
formájában. A fóliából apró ötszögletű nyilacskákat lehet vagdalni, s
1-1, illetve 2-2 piros/fekete nyílpárt kell felragasztani a különféle
tárgyakra egy bizonyos logika szerint (lásd ábráinkon). Egyetlen
"adag" fóliapárból 112 nyílpár jön ki. Ez nem túl sok, mert
alkalmazási területük úgyszólván felmérhetetlen. Kezelni lehet velük:
bármiféle elektromos (hifi, audio, háztartási) készülék hátoldalát
a kábel belépési pontjánál, azonkívül a lakás összes elektromos
vezetékét (a tévé és rádió koax antennavezetékét különösen!), a
hálózati csatlakozódugókat, nemkülönben a víz, gáz, központi fűtés
csővezetékeit;
a lakás ajtajait(!);
a hanglemezt és a CD-t, a magnó, és a videokazettát;
a hangkart és a lemezjátszó plexitetejét;
a mélyhangszórót és a dómokat, a hangsugárzó előlapját, amely a
hangszóróselymet tartja, valamint a hangsugárzólábazatot;
a tévéképernyőket és a fénycsöveket.
2. Ezüstszínű fólia "töltéskötéshez". Ha igaz, ez Belt egyik
legmesszebbre vezető felismerése: bármiféle két felület találkozásánál
káros töltés lép fel, de ezeket hatástalanítani lehet az elektrét
fóliával - amelynek alkalmazási területe eszerint megintcsak
beláthatatlan. "Töltéskötéshez" csak egyféle fóliát kell használni: az
ezüstszínűt. Vékony, 2mm-es csíkokra kell vágni, és keresztül kell
ragasztani valamely két felület találkozási síkja fölött. A
Páros/Páratlan szabály változatlanul érvényben van, tehát két-két
felületet mindig csak egy-egy ponton szabad áthidalni. A
legkézenfekvőbb példák arra, hogy mit kell kötni mihez:
Hangsugárzók: porsapka/kónusz, kónusz/membránszél,
membránszél/kosár, mágnes/vaslemez (külön az első és külön a hátsó!),
hangszórókosár/hangdoboz, hangdoboz/levehető előlap,
hangdoboz/állvány.
Hangszedők: tűfoglalat/hangszedőtest, hangszedőtest/papucs,
papucs/karcső, karcső/karbak, karbak/talapzat, karcső/ellensúly.
Készülékek: fémdoboz/sasszi (mint a legfontosabb találkozási
pont), de bárhol másutt is.
Belt nem kevesebbet állít, mint hogy bárminemű nyomtatott
szövegnek is káros tere van, s azt szintén közömbösíteni lehet az
ezüst színű elektrétfóliából vágott, kb. 3mm széles és két-háromszor
ilyen hosszú csíkocskákkal. A könyvek, hanglemez-ismertetők stb.
bármelyik lapján a belső vagy külső margóra kell ragasztani egy
függőleges csíkot (amely tehát merőlegesen áll a nyomtatás
főirányára). Hanglemez- és CD-címkén (lásd az ábrát) az ezüstcsíkok
állítólag hatékonyabbak a piros/fekete nyílpárnál.
Hatodik nyavalyatörés: A Polarizátor
Ez is egy aprócska, műanyag hegyű injekciós fecskendő, amelynek
dugattyúja azonban teljesen be van nyomva. Belsejében két golyó zörög.
Ha a fecskendőt két-háromszor megrázintják, a golyók összeütődnek, és
a Polarizátor ettől már legalább 5 óra hosszat üzemképes: permanens
töltést hagy mindazokon a tárgyakon (a felületükön és a belsejükben),
amelyekhez a hegyét hozzáérintjük. A fecskendő csövének elülső részén
fekete betűkkel van felírva a márkajelzés, vele szemben pedig, tehát
ha a csövet 180 fokkal elforgatjuk, piros fóliajelzést látunk. A
Polarizátort úgy kell használni, hogy a padlóval párhuzamosan tartva,
de kissé előrefelé döntve, az orrcsúcsát 4-5 másodpercig hozzáérintjük
ahhoz a tárgyhoz, amelyet kezelni akarunk. Mégpedig egy meghatározott
rítus szerint hol "fekete", hol pedig "piros" üzemmódban (tehát hol a
fekete, hol pedig a piros jelzéssel felfelé)!
A kezelési utasításban Belt nyomatékosan nem ajánlja, hogy a
Polarizátort bárki is szétszedje, "de minthogy az emberi természet
olyan, amilyen, egyesek biztosan szét fogják szedni". Ezért hát
leírja, mi módon kell visszahelyezni a golyókat a fecskendő tubusába.
Nem sokat kockáztat. Ha felboncoljuk is a Polarizátort - garantáltan
nem fogunk kideríteni róla semmit.
A Polarizátor Belt szerint a hanglemezeken, s különösen az
ezüstlemezeken a leghatékonyabb. Más szempontból kezeli a hanglemezt,
mint az elektrét-fólia, illetve az elektrét ecset teszi. A többféle
polarizációs eljárás tehát nemcsak hogy nem zárja ki, hanem még
erősíti is egymást. (Bizonyos fenntartásokkal. A Polarizátorral kezelt
hanglemezt például már nem szabad megérinteni az ecsettel.
Hasonlóképpen, a Polarizátornak vagy az elektrétképző folyadéknak nem
szabad érintenie a műanyagfóliákat.) A Polarizátor hatása egyébként
permanens; nem szűnik meg, amikor visszadugjuk a lemezt a dobozba vagy
a lemezborító tasakba. Lemeztisztítás után mindazonáltal tanácsos
megismételni a polarizálást.
A hanglemezeken kívül kezelni lehet a Polarizátorral mindennemű
kábelt és kábelcsatlakozót, a fejhallgatót és a szárazelemeket. Sőt,
akár a hangszedőt vagy az egyes hangszórókat is, de ezekhez a
manipulációkhoz már szükség van az Elektrét Csipeszre (adnak is belőle
egy darabot a Polarizátor mellé), illetve egy darab Spiratube-ra. Ez
utóbbi egy spirálisan felvágott, 3 vagy 6mm vastagságú, szintén bűvös
erővel felruházott műanyagcső. Hát egyelőre ezek a lidérces dolgok
kerültek, elő a PWB-kísértet lepedője alól. De még sok minden rejtőzik
odabenn is, a lepedő alatt. PWB folyamatosan tökéletesíti polarizációs
technikáját, újabb és újabb eszközökkel áll elő, és arról ábrándozik,
hogy előbb vagy utóbb meg tud nyerni magának valami nevesebb
iparvállalatot. Azt szeretné ugyanis, ha az ő titokzatos tudományát
már a készülékek összeszerelésekor is hasznosítani lehetne. Legújabb
produktumát ("Contra Caps" - elektromos készülékekbe építendő,
töltésredukáló kondenzátorok) kifejezetten a gyártóüzemeknek szánta.
Hasonlóképpen főképp az iparnak ajánlja a kifejlesztés alatt álló új,
Arany/Szürke fóliapárt (amely azonban esetleg felváltja majd a
közhasználatra szánt Piros/Fekete fóliapárt is).
Lássuk tehát: van-e alapja Peter Belt optimizmusának?
Szeánsz
I. Varázsvessző nélkül...
Mielőtt valaki pénzt adna ki varázsvesszőre és hasonlókra, érdemes
kipróbálnia, mire megy imádsággal és ráolvasással; tudományosnak éppen
ezek a módszerek sem tudományosak, de legalább ingyenesek. A Hifi
Mozaik 6. kötetének lapszemléjében közreadtuk Jimmy Hughes cikkét
mindazokról a PWB-manipulációkról, amelyek egy fillérbe sem kerülnek.
(Hogy ne kelljen itt mindent újra elmondanom, kérem az Olvasót,
lapozzon vissza az előző kötethez.) Ezeknek a manipulációknak a
többségét a HFM szeánszain is kipróbáltuk. Íme:
1. A Páros/Páratlan szabály
Tanúsítjuk, hogy módosul a hangkép, ha egy-egy névjegyet
csúsztatunk a zeneszoba bútorainak (heverő, két fotel, két zsámoly,
két szék, egy dohányzóasztal) egy-egy lába alá. A hangkép teltebb,
stabilabb, kissé hangosabb lesz, a magasai kitisztulnak. Mindez csak
zenehallgatás közben "jön ki" igazán, tesztkörülmények között
kételyeket hagy az emberben - nekünk is két szeánszunkba került, amíg
szerkesztőségünk végre kollektíven és jó lelkiismerettel úgy ítélt,
hogy: semmi kétség, a hatás létezik.
Később én még nagyon sokak előtt demonstráltam ezt a hatást.
Számomra a papírdugdosás az experimentum crucis, a perdöntő kísérlet
arra nézve (amit fizikus és orvos ismerőseim is egybehangzóan
megerősítenek), hogy a PWB-effektus semmi körülmények között sem fér
bele a fizikatankönyvbe.
Tapasztalatom szerint egészen enyhén, de meghallható, ha a
készülékeink (erősítő, lemezjátszó stb.) egy-egy lába alá is
papírlapot teszünk. A négylábú állványok egyik lábtüskéje alá
helyezett pénzdarab szintén javít a hangképen. És kitűnően működik a
Páros/Páratlan szabály a Heybrook HB1 hangdobozon is. Mint már a 6.
kötet lapszemléjében is pedzegettem: a mélyhangszóró 4 csavar-alátétje
közül az egyiket át kell helyezni a magassugárzó egyik csavarja alá,
hátul pedig, a kapcsolótáblánál el kell távolítani az alátétet az
egyik csavar alól. A hangkép egy leheletnyivel lágyabb lesz. Még a
basszusa is javul.
A 6. kötet lapszemléjében, amikor a Páros/Páratlan szabályt
először hoztuk szóba, magam is javasoltam egy kísérletet:
zenehallgatás közben húzzunk rézdrót-karikát az egyik csuklónkra.
Függőben hagytam, hogy a hatás vajon előnyös-e, avagy inkább káros.
Továbbra is függőben hagyom, azzal, hogy erről a kísérletről egyszer
még lesz mondanivalóm.
2. A matrózcsomó
Emlékeztetőül ismét iderajzoljuk, miről van szó. A matrózcsomó egy
másfél arasznyi, 0,4-0,5 milliméter átmérőjű szigetelt drótból kötött
hurokszerűség, amelyet a különféle hálózati készülékek (kihúzott!!!)
villásdugójára, illetve az üzemen kívüli hangsugárzók pólusaira kell
kötni, abból a célból, hogy mintegy "blokkoljuk" vele a gép káros
terét.
Ezt a módszert mi hangsugárzókkal vizsgáztattuk. A szeánszon a
Spendorokat hallgattuk, de behoztunk a szobába egy pár Heybrook
HB1-est is, és ez utóbbiakat próbáltuk "blokkolni". Előbb csak egy
szimpla dróttal zártuk rövidre a bemenetüket - ezzel gyakorlatilag
semmit sem értünk el. Amikor viszont matrózcsomót alkalmaztunk, a
Spendorok zenéje észlelhetően javult.
Később (egymagamban) más módon is kipróbáltam a matrózcsomó
varázserejét. Meggyőződtem például arról, hogy a Quad 405
teljesítményerősítő, még ha nem használom is, "jelen van" a zenében,
tehát "blokkolni" kell a hálózati csatlakozóját, sőt: még a
hangszórókimeneteit is. Ez körülbelül annyit segít, mintha a Quadot
átvinném a lakás másik felébe. De még ott is célszerű felszerelni rá a
matrózcsomókat - habár az auditív nyereség ilyenkor már tényleg csak
árnyalatnyi, és csak nagyon elmélyült zenehallgatás közben lehet
kimutatni.
Viszont mindenképpen "blokkolni" kell lemezjátszás közben az
erősítő nagyszintű bemeneteit. (Ezek általában párhuzamosan vannak
kötve, matrózcsomót tehát csak az egyikre kell kötni, de persze mind a
két csatornán, a melegpont és az árnyékolás közé.) Ha CD-játszót
hallgatunk, azt természetesen a nagyszintű bemenetre csatlakoztatjuk,
és az erősítő fono-bemenetei maradnak üresen, tehát ezeket kell
"blokkolni" matrózcsomókkal. Ilyenkor még pregnánsabb a hatás!
Enyhén ugyan, de tisztul a hangkép, ha matrózcsomóval csomózunk
össze mindent, ami összecsomózható, tehát például:
az erősítő és a lemezjátszó hálózati vezetékét;
a bal és a jobb (külön-külön árnyékolt) kábelszálat a
lemezjátszótól az illesztő-transzformátorig, illetve a trafótól az
erősítőig futó vezetéken;
a hangszóróvezetékben a pozitív és a negatív szálat.
Van a szobámban egy szövegszerkesztő gép. Ha a kihúzott
villásdugóját matrózcsomóval zárom le, meg lehet hallani, amikor a
gépet bekapcsolt állapotba hozom! Ugyanis ilyenkor érvényesül igazán a
matrózcsomó "töltés-közömbösítő" hatása. A telefondugót sem elegendő
csupán kihúzni a konnektorból: matrózcsomót is kell erősíteni rá.
Teljesen mindegy (az én lakásomban, legalábbis), hogy a zeneszobában
vagy a szomszéd szobában felszerelt telefonról van-e szó.
3. Szárazelemek
Ezeket nem próbáltuk meg elvarázsolni. Azt azért elmondom, hogy
látogatóimmal általában levétetem az elemes órájukat, s egyszersmind
ki is viszem azt a szobából. (Többnyire aztán ott is felejtik,
távozáskor az utcáról jönnek vissza érte, nem mulasztván el célzásokat
tenni a házigazda fejlett üzleti érzékére: "én meg olyan kísérleteket
fogok szervezni, hogy a látogatóknak a pénztárcájukat kelljen
letenniük" stb.) Meggyőződésem, hogy a kvarcórák nélkül mindig
tisztább a hangkép. Demonstrálni nehezen tudnám, de úgy gondolom, a
kísérletező kedvű olvasók többsége a saját környezetében fel fogja
ismerni az elemek káros hatását.
4. Hálózati csatlakozódugók polaritása
Ezt egyszer már letudtuk (lásd "Forró drót" című cikkünket a Hifi
Mozaik 5. kötetében). Egyáltalán nem mindegy, hogy a villásdugót
milyen helyzetben dugjuk a konnektorba. Érdemes kipróbálni: rendkívül
tanulságos kísértet - és minden házban megjelenik!
II...és varázsvesszővel
Hát akkor most lássuk az "igazi" PWB-eszközöket.
A Szerkesztő még a kezdet kezdetén, jelen kötetünk "hivatalos"
szeánszai előtt demonstrálta egyszer Dankó Emil és Szalai Márti,
egyszer pedig külön Sólymos Antal előtt némely egyszerű módon
használható PWB-eszköz varázserejét: a nagyméretű alátétkorongot
betette a hanglemez alá, egy további menetben pedig az egész szobát
beborító padlószőnyeg sarkára rácsíptette az elektrét csipeszt.*
(*Igazság szerint ezeken a "bemelegítő" szeánszokon egyszerre 2-2
eszközt kombináltam, hogy könnyebb legyen kimutatni a hatásukat. A
nagyméretű alátétkoronghoz is, az elektrét csipeszhez is egy-egy
további (hozzájuk hasonló) PWB-eszközt társítottam. Ez utóbbiak ma már
nincsenek forgalomban, ezért nem írok róluk részletesebben.) Mindegyik
próba pozitív volt, mindenki felismerte a sávszélek növekedését és a
dinamikai többletet. Innen kezdve módszeresen haladtunk tovább.
Tekintettel témánk kényességére, megállapodtunk, hogy szokásunktól
eltérően mindig névvel fogunk szavazni: ítéletünket mindenütt a
monogramunkkal hitelesítjük. Végtére, mi nem képviselők vagyunk a
Parlamentben, és nem holmi vízlépcsőről szavazunk.
1. A 29cm-es alátét lemezpolarizáló hatása
A duplikát demólemezeken (Ortofon, Philips, JBL, Proprius)
próbáltuk ki: az egyik példányt polarizáltuk, a másikat nem. Hárman
"vakon" ítéltek, csak DL tudta, hogy most éppen a kezelt avagy a
kezeletlen példány szól-e. Az eredmény fölött máris heves vita támadt,
s mivel ez a fajta vita nagyonis jellemző a PWB-féle szeánszokra, első
tapasztalatainkat (didaktikai célzattal) Kérdés/Felelet formájában
dolgozom fel.
1. Működik-e az eljárás? Egyhangú "igen": a hangkép kétségtelenül
megváltozik.
2. Javul-e a hangkép? Vegyes válaszok.
3. Jellemezhető-e a változás egyértelműen? Nem. (A Szerkesztő
szerint sem mindig - de csaknem mindig.)
4. Vannak-e bizonyos jellemző vonásai, tehát visszatérő jegyei a
"polarizált" hangképnek? Mindenki szerint igen.
DE: Magasabb tónus, tisztább, kevesebb torzítás; valahányszor
ezeket érzem, ez a hangkép eleve jobban is tetszik. Negatívum: van,
amikor a mélyei nem tetszenek, dohognak - talán a Spendor hibája? SZM:
Visszhangosság majdnem mindig - nekem ez nem mindig tetszik, különösen
a szóló zongorán nem. A magashang csilingelőbb - de időnként ez nem
jön be. SA: Visszhangosabb, erőteljesebb, jobb mély. Néha mintha picit
feltekernék a hangerőszabályzót. Ha észleltem az effektust, akkor
mindig ezeket vettem észre. De volt olyan is, hogy megjött a
visszhang, és ugyanakkor elment a mélyhang és a hangerő. Ez nagyon
zavart. DL: Jellegzetes hangerő- és mélyhangtöbblet, tisztább és
magasabb magasak, teltebb hangzás és mindenekelőtt zengés (térhatás).
Időnként zavart okoz a hangkép ellágyulása. Ez valójában a torzítások
hiánya.
Később a Szerkesztő azt tapasztalta, hogy a nagyméretű
alátétkoronggal való polarizálás meglehetős basszus-többletet idéz elő
számos felvételen.
2. A 8cm-es alátétkorong
Egyszerre 3 darabot tettünk a Linn lemezjátszó egyik lába alá. A
korongokat DL helyezgette ide-oda, a többiek addig behunyták a
szemüket, számukra ez tehát vakteszt volt. Így is megállapították,
hogy a hatás egyértelműen "megvan", de nem túl erős, azonkívül ki
előnyösnek, ki pedig hátrányosnak érzi - zenétől függően. Végül az
Ortofon I/6-on (templom, kórus, orgona) létrejött a Társadalmi
Konszenzus, amikor is mind a négyen egységesen és eléggé határozottan
ugyanarra szavaztunk, éspedig a polarizált hangképre. (SA: "zengőbb,
tömörebb, ez a jobb").
Hosszabb távon: az alátétkorongok lágyítják a hangképet.
3. Elektromos Szélvédő
Ezt már nem vakon vizsgáltuk; a társaság kezdetben így sem igen
reagált rá. Viszont a Proprius felvételt hallgatva (templomi szoprán)
mindenki arra kezdett gyanakodni, hogy a Védőernyő valahogy más
irányban dolgozik, mint az előbbiek. "Talán csak újból elrontja, amit
az előző eszköz kijavított; a 8cm-es korong plusz a Szélvédő
feltehetőleg ugyanúgy szól, mintha mind a kettőt eltávolítanánk."
Logikus volt, hogy ellenpróba gyanánt bevessük a két eszközt együtt
is.
Ekkor azonban váratlanul igen erős hatást tapasztaltunk. Hármunk
határozott véleménye szerint, egy határozatlan vélemény ellenében, az
effektus nemhogy kioltódott volna, de még fel is erősödött, a
polarizált hangkép egyértelműen stabilabb, tömörebb, zengőbb. SA
nyilatkozata: "most már nyugodt lelkiismerettel tudok dönteni."
4. Elektrét Olaj
Előbb a hangszóróvezetékek banándugóit kentük be vele (mind a
nyolcat egyszerre), és lestük, változott-e valami. SA: talán több lett
a magas, de nagyon bizonytalan vagyok benne. SzM: hasonlót érzek, de
talán csak bebeszélem. DE: élénkebbnek, levegősebbnek hallom. DL:
tömörebb, a magasai tisztábbak, úgy fél ortóra becsülöm a különbséget.
Ezután a villásdugókat kezeltük a szobában fellelhető összes
készüléken (erősítő egy hosszabbítóval, lemezjátszó, asztali lámpa,
írógép, számítógép). SA: semmi hatás. DE: talán élénkebb. SzM: a
bebeszélés határán. DL: isten bizony olajozottabban szól! Nem annyira
érdes, lágyabb, puhább, elviselhetőbb.
Peter Belt azt állítja, hogy a hatást egyetlen villásdugón is meg
lehet figyelni. Kiválasztottunk tehát egy villásdugót (az erősítőét),
és hol bekentük, hol meg letöröltük. Többféle zenén is "ábéztünk"
vele. Ketten közülünk semmit sem hallottak, ketten viszont úgy
érezték, hogy amikor az olajat letöröljük a villáról, hervadtabb lesz
a hangkép, érdesebb a férfihang, rekedtebb az énekesnő.
A Szerkesztő később még sokat kísérletezett az olajjal, és azt
tapasztalta, hogy nem elég, ha csupán a banándugókat olajozzuk meg.
Már magát a csupasz drótvéget is érdemes bekenni, mielőtt rászereljük
a banándugót!
5. Elektrét Ecset
Ez az eszköz nagyonis alkalmas rá, hogy A-B teszten vizsgálják,
hatása ugyanis az ecsetvonások irányától függ, vagyis nemcsak
javítani, de rontani is lehet vele. Hogy halmozzuk a PWB-effektus
"kvantumjait", az ecsettel (és a mellé rendelt folyadékkal) egyszerre
7 tárgyat kezeltünk: a hanglemezt, valamint a hangsugárzópár összesen
6 hangszóróját. Az első próba az alábbi eredményt hozta.
SA: valami történt. Simább lett a szóló, jobban kiemelkedik a
zenéből. Bizonytalan vagyok benne. Viszont egész este most éreztem
először, hogy egész jó a hangkép. SzM: semmi hatás. DE: kicsit
vidámabb az egész. DL: nekem nagyon tetszik. Élénkebb hangszín,
kontúrosabb szólamok, kellemességérzet, odafigyelhetnékérzet (pedig
ezt az Ortofon dixiet már nagyon utálom). Jobb arány a bőgő csattogása
és brummogása között.
Megpróbáltuk a hanglemezt és a hangszórókat meg- és
visszababonázni. Ez csak részben sikerült. SA: nem lehet
visszacsinálni, vagy nem teljes mértékig. DE: ha jó irányban
ecsetelünk, a hangkép teresebb és talán dinamikusabb is. Jobban
tetszik. SzM: semmi hatás. DL: Tényleg nem megy vissza ugyanoda. De ha
rosszul ecsetelünk, a hangkép tolakodóbb, a basszusnak nincs elég
energiája, a fejemen kopog. Újra jó irányban varázsolva, a zene
finomabb, magasabb tónusú, levegősebb. Az effektus a kábel
irányhatására emlékeztet.
6. Piros/fekete nyilak
Egyszerre kezeltük vele a lemezjátszótányért, hangkart, a
lemezjátszó és az erősítő hátoldalát, valamint a magas- és
középsugárzó dómokat (összesen 9 nyílpár). Teljesen egybehangzó
véleményünk szerint messze ez volt a leghatékonyabb varázslatunk!
SzM: élénkebb, vidámabb. A tér megnő. A férfi énekes hangja
megváltozik. DE: fene egye meg, ez tényleg működik! Tisztább,
dinamikusabb, könnyedebb, vidámabb, felszabadultabb. Megszűnt a
magashanghiány. SA: Nagyobb tér (ezt ritkán írom le, nem vagyok rá
különösebben érzékeny). Jobb az egész hangzás, élénkebb, több a finom
magas. Csillogóbb, mélyebbre is megy, de nem pufog - határozottan
jobb! DL: nagyobb lendület, kiterjedt sávszélek, érdekesebb, több
magas, csengőbb gitárhang. Sokkal hangosabb - mintha felcsavarták
volna a gombot. Country-zenén lemezjátszónyi különbség (NAD-Linn)! A
polarizálatlan hang ezek után kifejezetten bánatosnak hat.
Kipróbáltuk még a nyílhegyeket a lemezjátszó plexitetején is.
Vegyes tapasztalatokat szereztünk. Közfelkiáltással elfogadtuk, hogy a
hatás itt is érvényesül ugyan, de viszonylag csekély. Jobban járunk,
ha a plexitetőt egyszerűen csak levesszük a gépről.
A Szerkesztő később kipróbálta a piros/fekete nyílpárokat a
hangszóróvezetéken. Drasztikus hatást tapasztalt.
7. Ezüstszínű fólia
Ezt is egy duplikát hanglemezalbumon próbáltuk ki. A Philips
demólemez egyik példányára felvittük a kis ezüst csíkokat, a másikra
meg nem. A Szerkesztő váltogatva tette fel a két lemezt, a többiek
vakon ítéltek. Valamennyien elég nagy különbséget észleltünk, de
kezdetben megoszlott a véleményünk arról, hogy melyik hangkép a jobb.
Amikor (egy popzenei számon) első ízben ítéltünk egyhangúlag, akkor
történetesen mindenki a polarizált változatra szavazott; alább ennek a
próbának a jegyzeteit adjuk. Érdemes megfigyelni, hogyan mondja
mindenki ugyanazt - másféleképpen:
SzM: ez a szimpatikusabb bár mintha a másik kicsit magasabb tónusú
volna. DE: nyugodtabb, hallgathatóbb. Egyetértek, hogy a másik magasai
jobban kicsengenek, de azok kásásabbak, idegesítőbbek, vibrálóbbak.
SA: mivel a befutóbarázdákon a másik hangkép jobban sercegett, arra
számítottam, hogy több magasat fogok hallani róla. Tévedtem: a
polarizált hangkép a csengőbb, azon van több felhang. DL: Visszhangos,
élénkebb, nagyobb energiái vannak, a másik néha nyugodtabb, de
döglött, szegényes, azonkívül kellemetlenül sziszeg.
8. A Polarizátor
Megintcsak a duplikát Philips lemezhez folyamodtunk: az egyik
példányát polarizáltuk, a másikat nem. Ekkor azonban már a negyedik
óra végén jártunk, a nem is tudom hányadik szeánszon, és erősen
belefáradtunk az egészbe. Az effektust így is mindnyájan felismertük,
de nem tudtunk közös nevezőre jutni, hogy melyik hangkép a jobb.
A lapzártához közeledvén, be kellett fejeznünk a kollektív
szeánszot. Jómagam azonban még eljátszogattam a Polarizátorral, és azt
találtam, hogy nemcsak hatékony, de rendkívül sokoldalú is. A
hanglemezek hangját lágyabbá, teltebbé teszi, csökkenti az
agresszivitásukat. Ugyanezt tapasztaltam a kábeleken: a
hangszóróvezetéken is, az "interconnect"-eken is. (A szigetelés okozta
"rátétet" a polarizálás sem tüntette el a hangképből, más tekintetben
viszont - magasátvitel, dinamika, basszusenergiák - a szigetelt
vezeték most már felülmúlta a szigeteletlent.) Végül a
zsebszámológépből kiszedtem a két ceruzaelemet, s ezeket kezeltem a
Polarizátorral. A Belt-effektus meghökkentően pregnánsan jelentkezett.
Lapzárta ide, lapzárta oda: nem tudtam kihagyni, hogy ezt kollégáim
előtt is ne demonstráljam. Kétszeri ide-oda "kapcsolgatás" tökéletesen
elegendő volt!
Ugyanis (emlékezzünk rá) a Polarizátort kétféleképpen lehet
használni: "piros", illetve "fekete" módban, és a két pozíció hatása
egyértelműen ellentétes! Amikor az egyik pozíció javít, akkor a másik
szavatoltan ront a hangképen. Ez azt bizonyítja, hogy Peter Belt
valóban kézben tudja tartani az ő polarizációs kísérteteit: ezek nem
jelenhetnek meg bármikor, amikor a kedvük úgy tartja. Nem
kísérthetnek, csakis éjfélkor, 12 és 1 óra között...
*
Egyhangú - éspedig igenlő választ adhatunk tehát arra a kérdésre,
hogy létezik-e a PWB-effektus, és hogy hatékonyak-e a PWB-eszközök.
(Tudom, hogy ez a válasz a mérnökök többségét a legkevésbé sem fogja
lelkesítení; ők az új bort mindenképpen a régi tömlőbe szeretnék
belepréselni, s eközben folyvást "a régi tömlő szakadásain
siránkoznak, ahelyett, hogy az új bornak örülnének". Pedig az új
felfedezések új távlatokat is nyitnak, s ezt a gondolkodó embernek
igenis örömmel kellene fogadnia.)
Arra viszont nem adhatunk egyhangú választ, hogy érdemes-e pénzt
is adni ezekért az eszközökért. Kollégáim változatlanul azt tartják,
hogy a pénzt inkább értékesebb készülékekre kell költeni - habár a
piros/fekete fóliánál ők is erősen meginogtak.
Nekem más a véleményem. A PWB-effektust a szeánszokon mi
apródonként, mondhatnám: kvantumonként vizsgáltuk, és még így is ki
tudtuk mutatni. Igaz, ezek a kvantumok nem lineárisan összegződnek,
tehát 5 varázslat összeredménye nem 5 kvantum lesz, hanem csak másfél
vagy alig több. De azért sok kicsi sokra, nagyon sokra megy. Ezért, ha
brit hifistáknak adnék tanácsot, akik eddig már a legszerényebb
számítás szerint is vagy 500 fontsterlinget öltek a
hifi-berendezésükbe, habozás nélkül azt ajánlanám, hogy a következő
100 fontot PWB-eszközökre költsék el. Az Orionok, Videotonok, Teslák
tulajdonosainak nyilván felelőtlenség volna ilyesmit ajánlani. De
egy-egy PWB-eszköz "hifiegyenértéke" még a hazai körülmények között is
igen nagy lehet.
Peter Beltért éppenséggel a mérnökök sem rajonganak, a
gyártóvállalatok viszont kifejezetten utálják őt; félnek, hogy
műanyagfóliáival és ecsetjeivel elhalássza előlük a kuncsaft pénzét.
Ez az aggodalmuk szerintem teljesen alaptalan. A polarizálás csak
részben tudja kiküszöbölni a silány készülékek hibáját, s általában
még növeli is a különbséget a gyönge és a közepes, illetve a közepes
és a kiemelkedő készülékek között. A Linn lemezjátszó tehát továbbra
is jobban fog szólni, mint a NAD. De a PWB-eszközök jóvoltából a
szerény NAD-ot esetleg kellemesebb lesz hallgatni, mint (polarizálás
nélkül) a márkás Linnt. Hadd világítsam ezt meg egy gasztronómiai
hasonlattal. A hétfogásos luxusvacsora nyilván ízletesebb, mint a
kenyérből, szalonnából és vöröshagymából összeállított menü. Mégis, mi
a jobb: másnapos állapotban, fejfájósan, elegáns, de aznap vásárolt
cipőt hordva, szorosra kötött nyakkendőval a Gundelben vacsorázni -
avagy inkább sportolás utáni egészséges fáradtsággal, kiéhezetten,
otthon a konyhaasztalnál ingbenglóriában kényelmesen szalonnázgatni?
Remélem, sőt, hiszek is benne, hogy a PWB-eszközök egyszer még
széles körben elterjednek, és akkor nagyságrendnyivel olcsóbbak
lesznek. Komoly audiofil akkor már nemigen fog zenét hallgatni
anélkül, hogy előzőleg ne redukálná minden elképzelhető eszközzel a
lakásában huhogó káros "töltést". S nem fogja kísértetnek nézni azt,
aki éppen arra törekszik, hogy megszabadítsa őt a kísértetektől.
Darvas László