A Harmadév Nyuszija: Magneplanar MG-IIIa hangsugárzó |
A poszterkép a hozzá csatlakozó teszttel afféle becsali műfaj:
miközben az Olvasó prospektuséhségét próbáljuk vele kielégíteni,
igyekszünk belecsempészni valami tanulságot is. Persze, az a
legfontosabb, hogy a szóbanforgó készülék, a Harmadév Nyuszija érdekes
legyen és jól mutasson. Nos, érdekességben most nem lesz hiány, mert a
világ egyik legkülönösebb hifiproduktumát kaptuk lencsevégre. De hogy
Olvasóink mennyire találják majd attraktívnak a Magnepan cég
Magneplanar MG-IIIa típusú hangsugárzóját, azt nem tudjuk megítélni. A
hangsugárzó nem az a bútordarab, amelyre azt szokták mondani, hogy
dísze a lakásnak. Pedig "Maggie", ahogy az amerikai audiofilek
becézik, valójában nagyon szexis hajadon, ámde rendkívül konzervatív
módon öltözködik, és a világért sem válna meg szolid fekete
kosztümjétől. (Rejtett bájait a mögötte elhelyezett erős lámpákkal
igyekeztünk feltárni, mérsékelt sikerrel.) Öltözködésről beszélni
egyébként itt nagyon is stílusos, mert a Magneplanar a maga táblaszerű
megjelenésével és mindössze 5,1cm (!) vastagságával tényleg úgy néz
ki, mint valami paraván, amelyet csakis azért tartanak benn a
szobában, hogy mögötte toalettet lehessen csinálni...
A Minnesota államban (USA) székelő Magnepan cég 1971 óta építi ezt
a - természetesen számos szabadalommal védett- panelsugárzót, amely
alakját és sugárzási karakterét tekintve az elektrosztatikusra
emlékeztet, de valójában, mint majd látni fogjuk, a dinamikus
hangszórónak egy síkban kiterített változata. Van mágnese,
lengőcsévéje is van, csak éppen egyik sem olyan, mint megszoktuk. A
Mágneses Spanyolfal természetesen speciális anyagokból épül fel, és
meglehetős műgonddal gyártják, ebből kifolyólag igen drága. Tehát
viszonylag kevés vevőre számíthat, minek következtében még drágábbá
válik, hiszen igazi nagyüzemi gyártásról szó sem lehet. Egy adat
1987-ből: a cég fennállása óta, tehát 16 év alatt mindössze 130 ezer
hangsugárzó hagyta el az üzemet - ebben a szakmában ez "nem tétel". A
Magneplanar afféle kultikus jószág, hívei - főleg amerikai audiofilek
- valóságos szektába tömörülve áldoznak a Mágneses Spanyolfalnak
(akárcsak a britek az elektrosztatikus Quadnak).
Tudomásunk szerint a Magnepan cég kizárólag hangsugárzókat gyárt,
s katalógusában jelenleg 6 típus szerepel. Lényegében mindegyik
ugyanazon az elven működik. A 3 kisebb típus kétutas, a nagyobbakat,
így az MG-IIIa-t is ribbon (szalag) magassugárzóval egészítették ki,
ezek tehát háromutasak. Az MG-IIIa egyébként második a sorban a
Tympani mögött, amely minden viccet félretéve is, tényleg olyan, mint
valami három lapból összehajtogatott spanyolfal. (Lásd a 85. oldalon.)
Tájékoztatásul néhány sorral lejjebb kiírtuk egy gyártmányismertetőből
a különféle méretű Magnepan-paravánok legfontosabb adatait. Az
incheket és poundokat természetesen átszámítottuk centiméterekre és
kilókra. Az árak magasak, de mielőtt felháborodnánk, gondoljuk meg: az
MG-IIIa ára nem sokkal haladja meg az ottani Kovács Jánosok egyhavi
átlagjövedelmét.
Akkor tehát ismerkedjünk meg a Magnepan-féle "Planar-Magnetic
Speaker System"-mel, kereskedelmi fantázianevén Magneplanarral, az
MG-IIIa típus révén.
A Magnepan hangsugárzóit nem nevezhetjük hangdoboznak, hiszen
egyáltalán nincs dobozuk (csak rámájuk van). De még hangfalnak sem
nevezhetjük őket, a hangfal ugyanis olyan alkotmány, amelynek csupán
valahol a közepén helyezkedik el aktív egység, azaz hangszóró. A
Magneplanaroknak ezzel szemben gyakorlatilag a teljes felületük aktív.
Ezért aztán a mélyátvitelük sem egészen olyan, mint a hangfalaké.
Abból, hogy a hangsugárzónak minden pontját egyidejűleg és egyformán
hajtják meg (mint az elektrosztatikus rendszerekben), egyéb előnyök is
származnak, mindenekelőtt az, hogy elmarad a konvencionális
kónuszhangszórókról ismert kellemetlen "betörés" (egyes membránrészek
ellenfázisú mozgása - lásd HFM 15-16.). És mivel a panel nagyméretű,
minden pontjának csak egészen keveset kell mozdulnia, tehát csökkenni
fognak a torzításai, javulni fog az impulzusátvitele. Csupa-csupa
ígéretes vonás. Azon kívül, hogy - éppen, mivel a membránnak csak
picit szabad elmozdulnia - bizony paraván-nagyságú panelekre lesz
szükség. Az MG-IIIa mélysugárzójának 4000, középsugárzójának
1100cm2 a felülete.
De hogyan lehet ilyen hangsugárzó-panelt építeni?
A Magneplanar immár klasszikus mély, illetve közép/magassugárzója
(utóbbinak a magsátvitele sem rossz, tehát a pótlólagos szalagsugárzó
nélkül is kitűnően használható!) úgy épül fel, ahogy az 1. ábra
mutatja. Parányi állandó (rúd)mágnesek sora előtt műanyag fóliát
feszítenek ki: ez lesz a membrán. Vastagsága mindössze 12,7µm. A
fólián alumínium vezetőcsíkok képezik a "lengőcsévét", amelyek a
mágnesek erőterében helyezkednek el, s az elektromos jel ütemében
mozogni fognak a mágnesekhez képest. Ennek a konstrukciónak még az az
előnye is megvan, hogy impedanciája tisztán ohmos jellegű, a
frekvencia-impedancia jelleggörbéje pedig közel lineáris - ez
megkönnyíti az erősítők dolgát.
Mivel a fémlemez, amely a rúdmágneseket hordozza, perforálva van,
a Magneplanar mind a két irányban gyakorlatilag azonos hangnyomást
kelt, azaz dipólsugárzó. Hogy ez a szimmetria előnyös avagy
hátrányos-e, az vita tárgyát képezi; tény, hogy a dipólok némiképp más
ütemben mozgatják meg a szoba levegőjét, mint a hagyományos
hangsugárzók.
Néhány évvel ezelőtt a Magneplanarok még kizárólag kétutasak
voltak. Néhány évvel ezelőtt a nagyobb modelleket háromutassá
alakították, amennyiben megtoldották őket egy ribbon magassugárzóval
(felépítését a 2. ábra szemlélteti). Ez a szalagsugárzó méltó a
nevére: 1400mm hosszú, tehát tényleg "szalag" - hozzá képest az
eddigi, kurta ribbonok csak afféle pántlikasugárzók voltak. Viszonylag
széles is (6,25mm), így hát méltányolható hangnyomást képes kelteni,
holott a legtöbb ribbon csak tölcsérrel kiegészítve tud megszólalni
igazán. De hát a Magneplanarok felületén bőven marad hely akár egy
ilyen hosszú csipogó számára is. Igen kényes jószág, a széltől is óvni
kell - ezt szó szerint tessék érteni, ugyanis a fóliát akár egy kisebb
széllökés is kipukkaszthatja. Hátoldalát szállításkor egy hosszú
fémszalaggal kell lezárni, ezt a ribbon mágnesei a panelre rántják és
íly módon rögzítik. Még a védőcsíkot is csak óvatosan szabad
feltenni-levenni, mert egy hirtelen mozdulat tönkreteheti a
hangszórót.
A ribbon-membrán vastagsága mindössze 3,8µm. Tömege tehát
rendkívül kicsiny. A ribbonoknak igen jó az impulzusátvitelük és
gyakorlatilag lineáris az impedanciamenetük. Mivel a "lengőtekercsük"
azonos a membránjukkal (a csupasz fémszalaggal), impedanciájuk
általában igen alacsony, és transzformátorral kell illeszteni őket az
erősítőhöz - ámde a Magneplanar hosszú ribbonjának még
illesztőtranszformátorra sincs szüksége. A ribbon egyébként szintén
dipólsugárzó, tehát ebben a tekintetben is jól egészíti ki a "Planar
Magnetic Speaker System"-et.
A Magneplanarnak a keresztváltója is sajátos. Természetesen a
dobozon ívül helyezkedik el - hiszen nincs is doboz. A névleges
keresztfrekvencia valahol 300 és 500Hz között van: az aluláteresztő
(magasvágó) szűrő 300Hz fölött 18dB/oktáv, a felüláteresztő (mélyvágó)
szűrő 500Hz alatt 12dB/oktáv meredekséggel vág. A planár és a ribbon
sugárzó közé még egy további elválasztó tagot is helyeznek: egyetlen
kondenzátort, amely 6dB/oktáv meredekséggel csökkenti a jelszintet
körülbelül 3kHz-től lefelé. Ez a kondenzátor viszont már a hangsugárzó
hátoldalába van beépítve.
Szót érdemel a keret is, amely a hangszórókat rögzíti. Régebben
ezt tucatnyi alkatrészből rakták össze, újabban egyetlen
üvegszál-erősítésű lapból készítik. A lapot két oldalról falécek
zárják le, ezeken belül a teljes felületét levehetetlen fekete
hangszóróselyem borítja elölről-hátulról. Alul két fémidomra,
"talpakra" kell felcsavarozni. Szó ami szó, elég bizonytalanul áll a
talpain.
Hátul, a lap alján helyezkedik el a csatlakozótábla, amelyen 2-2
pár csatlakozó fogadja a keresztváltóból kijövő vezetékeket
(feliratuk: "mély", illetve "közép/magas"). Találunk rajta egy
harmadik csatlakozópárt is, amely rövidre van zárva, de meg lehet
bontani, és akkor ezen a ponton ellenállást iktathatunk a ribbon
magassugárzó elé, vagyis csökkenthetjük a legmagasabb tartomány
szintjét a mély/közép tartományéhoz képest. (Mi ezzel nem kívántunk
kísérletezni). Aki pedig hajlandó még messzebbre bemerészkedni a High
End Audio birodalmába, az kettős teljesítményerősítővel is
meghajthatja Maggiet (biamplifikálás), de akkor szüksége lesz az XO-1
keresztváltóra. Azt külön kell megvásárolni, és az előerősítő, illetve
a végerősítők közé kell kötni.
Az MG-IIIa-t párosával árulják, és így is csomagolják.
Természetesen a legnagyobb óvatossággal kell kezelni. A lapos, de
irdatlanul nagy kartondobozban egymásra kell helyezni a két panelt;
magunk is csodálkoztunk rajta, de ebben az állapotukban sértetlenül
átvészelik a transzport megpróbáltatásait. Igaz: nekünk már nem a
tengeren túlról kellett ideszállítanunk. Maggiet. De még így is
háromszor kellett kocsira (teherkocsira) raknunk: amikor kölcsönkértük
és laborba, majd utána a meghallgatásra vittük, s végül amikor
visszaszállítottuk. Eközben a permanens rettegés állapotában
leledztünk, hogy véletlenül megcsúszik a kezünk, és tönkretesszük az
értékes jószágot. (Maggie tulajdonosa legalább ekkora, vagy még
nagyobb gyötrelmeket élt át nem győzünk hálát mondani neki
önfeláldozásáért.)
A komplett csomag egyébként úgy 60 kilót nyomhat. Külön kis
dobozban kap helyet az összesen 4 darab talprész, a két keresztváltó,
a csavarokkal, ellenállásokkal és az imbuszkulccsal.
MÉRÉSEINKHEZ
Mielőtt részleteznénk az eredményt, előre kell bocsátanunk, hogy
alig tudtuk elhelyezni Maggiet. A süketszobánkat nem éppen a Planar
Magnetic Speaker System számára méretezték. A hangsugárzót egy 0,5x1
méteres falapra állítottuk, kb. másfél méterre a szoba falától. Az
optimális mikrofontávolságot 0,5 méternél találtuk meg. Tágasabb
süketszobában valószínűleg 2,5-4 méter távolságban kaptuk volna az
optimális görbéket.
A hangsugárzópár közös jelleggörbéje (1. diagram) szinte teljesen
együtt fut, a két példányt nyilván gondosan válogatták. A
frekvenciaátvitelben a 200-500Hz közötti sáv dominál, a 2-12kHz
közötti szakasz pedig kissé visszaesik, a tűrésmező a mi mérési
körülményeink között inkább ±4-5, semmint ±3 decibel. A 37Hz-es alsó
határfrekvencia viszont (sőt: még a bejáratott példányokra megadott
32Hz is) mindenképpen belül van a specifikáción.
A megadott érzékenységet sehogysem tudjuk igazolni, 500Hz-en
nekünk a 85 helyett csak 82dB jött ki, és bizony ez nem kis különbség
(hangnyomásban csak a fele), holott mi nem is 1 méterről, csak fél
méter távolságból mértünk! Vagyis még ez a 82dB is inkább csak 79dB!
Elképzelhető, hogy a gyár nem süketszobára, hanem lakószobára
specifikál: a falakról visszaverődő energia "besegít", és akkor kijön
a 85dB, de erre nézve sehol sem találtunk utalást a
Magnepan-irományokban. Akárhonnan nézzük is a dolgot: meglehetősen
érzéketlen hangsugárzó az MG-IIIa.
Második diagramunkra nem a közeltéri görbét vittük fel - ennek nem
lett volna értelme (lényegében az első diagram is "közeltéri"). Inkább
a 200Hz fölötti szakaszt vettük fel újra, de most más léptékkel
(1:10), hogy ellenőrizzük a felső határfrekvenciát, amelyet a gyár 40
kHz-en specifikál. Láthatjuk, hogy a ribbonsugárzó 40kHz fölött még
teljes erőbedobással dolgozik, sőt, 52kHz-en is csak 10 decibelje
hiányzik. A gyár által specifikált felső határfrekvenciát azonban csak
akkor tudjuk igazolni, ha eltekintünk a 20kHz fölötti viszonylag
széles beszakadástól, valamint attól, hogy a 40kHz-es kiemelés ismét
5dB-lel magasabb az 1kHz-es szintnél. A görbe egyébként 43kHz-en éri
el -3 decibeles pontját.
Az irányjellegörbéket duplán kellett felvennünk, hiszen a
Magneplanar aszimmetrikus konstrukció: az egyik példánynak a bal, a
másiknak a jobb oldalán helyezkedik el a magassugárzó ribbon, elvben
tehát nem mindegy, melyik irányban forgatjuk el őket. Az elforgatott
hangsugárzó ribbonja a 3. diagramon közelebb, a 4. diagramon távolabb
esik a mérőmikrofontól. A 20 fokban felvett görbék mindkét oldalról
párhuzamosak a tengelyirányúval. Az egészen oldalról (40 fokos
szögből) felvett görbe 2 és 4kHz között a többutas hangsugárzókra
jellemző beszakadást mutatja, de ne feledjük: a mérőmikrofon mindössze
fél méternyire volt a hatalmas panelektől (nagyobb távolságban a két
regiszter jobban átlapolódik). A görbe ezután zavartalanul elfut
egészen 20kHz-ig - ennek a ribbonnak tényleg kitűnő a vízszintes
diszperziója!
A harmonikus torzítás mérésekor eltértünk a gyakorlattól. Maggie
kényes, drága holmi, igyekeztünk csínján bánni vele, nem hajtottuk meg
túlságosan. Az 5. diagram az 1 watt erősítőteljesítménnyel kapott
torzítást szemlélteti; ez a torzítás 100Hz fölött úgyszólván nemleges.
(Még az 1,1kHz-es tüske is csak 0,5%-ot ér el!) A 30-40Hz-es sávban a
torzítás 3%-ig nő. Mérsékelt, 86 decibeles hangnyomáson (6. diagram)
az alsó tartomány torzítása eléri a 8 százalékot (miközben a felső sáv
továbbra is teljesen tiszta marad!), de ha 92 decibelt állítunk be,
ami még mindig csak mérsékelt szobahangerőnek felel meg (7. diagram -
itt már csak 300Hz-ig mértünk), a torzítás a 10%-ot is meghaladja. A
2. és 3. harmonikusok aránya és karakterisztikája nem változik. Mi
tagadás, jobbat vártunk!
Az impedanciagörbe (8. diagram) ha nem is teljesen egyenes, de
lényegesen egyenletesebb, mint a hagyományos hangsugárzóké. A 400 és
3000Hz-es dombocskákat a keresztváltó hatásának tudhatjuk be. A
mélytartomány megfelel a specifikációnak (habár a középtartomány
impedanciája 1,5kHz-en valamelyest 4 ohm alá esik!), és a magas
regiszter is mindvégig 3 ohm fölött marad, pontosan úgy, ahogy a
specifikáció állítja - az erősítők azonban ettől még így sem lesznek
boldogok.
A burst fotók (1-5. kép: 850, 1482, 2353, 5500, 10120Hz) általában
azt mutatják, hogy a jel megszűnése után mindig marad egy határozott
utórezgés; idővel csillapodik ugyan, de elég hosszan jelen van. Igen
szép viszont a jelcsomagok átvitele. A jel egyenletesen épül fel,
nincsenek rajta hepehupák, elmaradnak a dinamikus hangszórókról jól
ismert dakszlikutya- és trapezoidalakzatok. Valószínűleg tényleg igen
jók lehetnek a Mágneses Spanyolfal dinamikai tulajdonságai.
Szeánsz
A Mágneses Spanyolfalat először is el kell helyezni valahogy a
szobában. Lehetőleg egy nagy szobában. A miénk sajnos nem túl tágas
(kb. 560x400cm), a hangsugárzókat csak a rövid oldalon tudjuk
elhelyezni, egy jókora heverő két oldalán, vagyis mindenképpen elég
közel kerülnek az oldalsó falakhoz. Csupán előre-hátra tudjuk
húzogatni őket, viszonylag szük határok között; az (enyhén befelé
fordított) panelek távolsága a hátsó faltól legkevesebb 60-70,
legfeljebb pedig 140-150 centiméter lehet. Mint várható volt, Maggie
ebben az utóbbi pozícióban, tehát a faltól távolabb érezte jól magát.
Nem állítjuk, hogy ideális körülményeket teremtettünk számára, de úgy
érezzük, így is módot adtunk rá, hogy meggyőzően demonstrálhassa
képességeit.
Más szempontból viszont nemhogy nem ideális, de kifejezetten nehéz
helyzetbe hoztuk őt. Többé-kevésbé minden hangsugárzó kényes rá, hogy
milyen erősítővel hajtják meg, de a Magneplanar úgyszólván hírhedten
válogatós. Már eleve nagy teljesítményre van szüksége, s ezen felül
még kellemetlen módon is terheli az erősítőt. A kis Naim NAIT itt csak
játékszernek minösül. (Kipróbáltuk: egész tűrhető hangerőig hajtja meg
az MG IIIa-t, de a dinamikából, a sávszélekből bizony nem sok marad.)
Régi etalonunknak, a népszerű Quad405 végfokozatnak a teljesítménye
még csak megvolna, de nagyon nem szereti a Magneplanaréhoz hasonló,
alacsony impedanciájú hangsugárzókat. Mégis, mindenképpen el akartuk
kerülni, hogy kölcsönkért, tehát általunk ismeretlen
szuper-elektronikákkal hajtsuk meg a Mágneses Spanyolfalat, amelyet
szintén kölcsönbe kaptunk, s amelynek hangkarakterét szintén nem
ismerjük - éppen most szeretnénk megismerni. Végül is megmaradtunk a
Quadnál. A közkedvelt NAD3020-as erősítő előerősítő részével
párosítottuk volna, de hirtelenében nem találtunk ilyen gépet, ezért
egy olcsó NAD előerősítőt szereztünk be helyette (az 1240 típusszámút,
ez még mindig a "mi kategóriánkból" való). Lemezjátszónak is a
NAD5120-ast választottuk. (Igaz, Ortofon MC30S/T-2000-rel.) A szeánsz
végén, mint alternatív forrást, a Philips CD150 ezüstlemezjátszót is
bekapcsoltuk.
Semmiféle A-B teszthez nem volt kedvünk. (Nem is lehetett volna
összehozni: egy másik hangsugárzónak már sehogysem maradt volna helye
a szobában.) Abból indultunk ki, hogy a fenti lejátszóberendezés,
valamint a Spendor vagy a Heybrook hangdobozok hangját elég jól
ismerjük, s most elsősorban ezek, valamint eddigi élményeink alapján
próbáljuk megtanulni és elbírálni, hogyan muzsikál a Mágneses
Spanyolfal. Feltettük összes demólemezünket (Ortofon 0002 és 0003,
country a JBL-ről, Tosca-részlet a Philipsről, templomi zene a
Propriusról stb.), és végighallgattunk egyebek között egy tételt
Mozart 3. hegedűversenyéből. Ezüstlemezből csak hazaiakkal
rendelkezünk, ezek közül az egyik legjobb (mindenesetre a
leghallgathatóbb, a Szerkesztő véleménye szerint) szintén egy Mozart:
ha nem is hegedű-, de zongoraverseny Kocsis Zoltánnal és a Liszt
Ferenc Kamarazenekarral, valamint a Don Pasquale, Gregor Józseffel a
címszerepben - nagy előny, hogy ezt a hangot "élőben" is hallottuk
már.
Négyen szeánszoltunk, négyen számolunk be élményeinkről:
I. Először borzasztóan tetszett, és szomorú voltam, hogy ilyen
hangsugárzóm nekem nem lesz. (Később azért rájöttem, mi a hibája.)
Először is a mélyei tetszettek: soha ilyet nem hallottam a
jólismert a lemezekről. Azonkívül: kristálytisztán szól, nem
valamiféle dobozból, hanem szétteríti a zenét a térben. Viszont a
zongorán már feltűnt valami: annyira visszhangos, hogy ez már őrület.
Legalábbis mesterségesnek éreztem, és innentől kezdve gyanakodni
kezdtem. A country-zene is sokkal visszhangosabb, még a prózán is,
mint megszoktam. A Tosca nagyon tetszett, ez tényleg opera: nagy tér,
nem csak színpada van, hanem zsinórpadlása, zenekari árka is stb.
Mélység-magasság, minden a helyén. A templomi zenén azonban a kórus
kezdett nem tetszeni (de már az orgona se tetszett). Túl visszhangos,
összemossa a szólamokat, nem lehet kivenni, mit énekelnek. A szopránra
is rátesz valami visszhangot. A Mozart hegedűverseny hangszereit is
összemossa.
II. Feltétlen híve, tisztelője lettem ennek a hangsugárzónak. Nem
érzek negatívumokat. (Talán mert én ritkábban hallgatok élőzenét.)
Egyes felvételeken olyan hangok szólaltak meg, hogy úgy éreztem, most
hallom először ezeket a lemezeket. Például rendkívül életszerű volt a
gitár, és végre megszólaltak a dobozhangjai is. Az ének nagyon szép,
levegős, zengő, már az első pillanatban megnyer. Nagyon szép mélyek,
eléggé mélyek is, talán a legjobbak, amit eddig hallottam. A Tosca
volt a legjobb: tágas színpad, élénk hangkép, és a legnagyobb
dinamikájú részleteknél sem omlik össze, nem szűkül be. A Proprius
temploma is nagyon tetszett, valóságszerű teret éreztem, az éneknél
valósággal templomi hangulat fogott el. Mozart: most hallottam először
hanglemezről, hogy a vonósok hangja is lehet szép.
A CD szerintem semmilyen drága hangszóróhoz nem jó.
III. Visszatérő jelzőim: életnagyságú zene, koherens hangkép,
azonkívül teljesen torzítatlan. Számos olyan torzítás, amit eddig
követési hibának tulajdonítottam, megszűnt. Például a JBL demólemez
csembalójáról eddig azt hittem, hogy lejátszhatatlan.
A hang kissé kemény és számomra erőszakos, de ez feltehetőleg a
gyengébb elektronikák műve. Érezni vélek két frekvenciacsúcsot, az
egyiket a basszusban (magasabban, mint a Spendoron), egyet pedig az
alsó prezensztartományban, amelyhez képest a magasak észlelhetően
esnek. (A Naim erősítő lágyabban szól, de egyébként megdöglik.) A
lemezzajból én szinte semmit sem hallok.
Egy megjegyzés a nagy panelméretekkel kapcsolatban (a Magneplanar
távolról sem tekinthető "pontszerű forrásnak"): várakozásommal
ellentétben a frekvenciaarányok nem változnak meg aszerint, hogy
feljebb avagy lejjebb avagy oldalirányban messzebb viszem-e a fejemet.
A hangkép tónusa azonos marad, a precizitása, mindazonáltal, a
fókuszban a legjobb. Az "image", a tér kipontozása nem annyira jó,
mint a kis dobozoké, de a zene így is igen jól leválik a hangszóróról,
kilép a levegőbe, és érzékeltetni tudja a zenekar egyes "rétegeit".
A hangkép minden zenefajtán "életnagyságú", érezni, hogy
hangszerek, s nem játékszerek produkálják. Mindazonáltal egy kissé "a
zene itt szól benn a szobában" stílusú hangkép.
Mozart hegedűverseny: a szóló-részeken az impulzusátvitel
fenomenális: egyszerűen semmiféle torzítást sem hallani! Most kezdem
érteni, hogy a hibákat jórészt a gyöngébb lemezjátszó és erősítő
okozhatja.
CD-ről (noha jól éreztem a jellegzetes Hungaroton-hibákat, a mély-
és magasvágást, a dinamika-kompressziót), a hangkép tónusát
közelebbnek éreztem a hangversenytermihez. Még a felső prezensz
megszokott CD-visítása sem zavart annyira. Don Pasquale pedig
szerintem igen jól érzi magát a Mágneses Spanyolfal mögött.
IV. Még mielőtt elkezdtünk volna odafigyelni a zenére, és csak
ide-oda tologattuk a hangsugárzót, már feltűnt a megszólalási módja:
levegős, transzparens, nem torzít, és a lemezzaja is egészen más.
Popzenén nincs torzítás. A lemezzaj viszonylag erős, széles sávú,
egyenletes. Az egészen magasak is megvannak. Néhol zavar a sercegés,
de sohasem a torzítás. Country-zenén természetes, tiszta énekhang,
kitűnő arányok, a magas és a mély a helyén van. Semmiféle kételyem
nincs, semmiféle hiányt nem érzek. Tosca most szólt a legszebben, a
rezesek is megszólaltak mintha ott csücsülne az ember az operában.
(Megdöbbentő, hogy ez az agyonjátszott lemez 10 év után így tud
szólni!) Az énekhang is szép, jobb, mint eddig bármiféle hangszóróról.
A Propriuson erős lemezzaj: sok magasfrekvenciás összetevő, majd a
végén az orgona pedálhangja (amely egyébként mindig "üt") itt csak
megszólal, majd megszűnik, ahogy kell. A szoprán szép, a visszhang
annyi, amennyi a felvételen van.
A CD (mármint az, amit mi hallgattunk) nem alkalmas arra, hogy
ennek a hangszórónak a hibáit vagy erényeit kimutassa. A
zongoraversenynek se alja, se teteje, bizonyára ilyen a lemez. Az
operának is le van bunkózva a magashangja, nem torz, de nincs semmi
levegője. Gregor hangja azért szépen szólt.
Összegezve: hát ennyi ízelítőt kaptunk a High End Audio-ból, a
Csúcshifiből, amelyet mi most (ne feledjük) igencsak kommersz
készülékekkel párosítottunk. El tudjuk képzelni, mit produkálhat a
Mágneses Spanyolfal, ha mögötte nem NAD és Quad "öltözködik", hanem
mondjuk - SOTA és Audio Research.