Bemutatjuk |
Ebben a rovatunkban olyan készülékek tesztjét közöljük, amelyekkel
a hifi-kedvelők a hazai boltokban is találkozhatnak. A méréseket Dankó
Emil, Sólymos Antal és Szalai Lajosné végezte, a Magyar
Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet műszerparkján. Auditív ítéletünk a
Hifi Magazin kollektív véleményét tükrözi, teljesen elfogulatlan,
mindazonáltal - mint bárki másé - a szubjektivitás jegyeit is magán
viseli.
Ha nem csurran, cseppen - de tényleg éppen csak cseppen. Üresek a
kirakatok, s nem hisszük, hogy nekünk kéne mentegetődznünk miatta. Az
Olvasó (aki egyben Vásárló is) nagyon jól tudja, hogy amit nem talál
meg a RAVILL, a KERAVILL és a többi kereskedelmi vállalat boltjaiban,
azt a HFM hasábjain is hiába keresi. Beköszöntött a Hét Szűk Esztendő,
s vele együtt a Szűk Választék és a Szűk Tesztrovat. De azért így is
összeügyeskedtünk némi Bemutatni valót: két magnót, három hangsugárzót
és egy fejhallgatót (és még télire is sikerült félretennünk egyet s
mást).
Aiwa AD-R460V kazettás magnó
Mint minden olyan trükk, amely nem közvetlenül a hangminőséget
szolgálja, az oda-visszajátszás funkciója is kihívja a hithű hifisták
kételkedését: vajon nem a hangminőséggel fizetünk-e azért a
kényelemért, hogy szalagvégen nem kell megfordítanunk a kazettát? Az
Aiwa régebbi, AD-R450 típusjelű magnója (HFM 19) eloszlatta ezt a
gyanúnkat, 1985 végéig (s talán máig is) ez volt a legjobb Aiwa, sőt,
a legjobb kazettás "deck", amely Magyarországon valaha is forgalomba
került. Az üzembiztonságára sem volt különösebb panasz, holott
irányváltáskor a teljes fejszerelvénye megpördül, s mi attól
tartottunk, hogy e "salto mortale" miatt a fejszerelvény idővel
kikopik, elállítódik. (Gyanúnk alaptalannak bizonyult.) Más oldalról
nézve a dolgot, az Aiwák közül ennek a magnónak volt a legmagasabb a
típusszáma, valamint az ára, tehát joggal várhattuk el tőle a magasabb
Fidelityt is.
Azóta viszont nincs szerencsénk az Aiwa típusszámaival. A 200-as
sorozat minősége fokról fokra romlott, a 220-asnál gyöngébbre sikerült
a 250-es, és még gyöngébbre a 260-as. Úgyhogy az "R" ("Reverse", azaz
oda-visszajátszó) széria legújabb darabját látván, önkéntelenül is azt
találgatjuk: vajon mi mindent kellett kispórolni a 450-esből, hogy
460-as legyen belőle? Lehet, hogy jelen tesztünknek éppen ez a
tárgya?!
(A záróbetűnek, amely "Z" helyett most "V", nincs különösebb
jelentősége. Ez csupán egy belső, gyári kódjel, és nemigen jelenthet
mást, mint hogy: gépünk egy 220 voltos hálózati feszültséggel működő,
Magyarországra szánt készülék, magyar nyelvű figyelmeztető felirattal
és szabványos felvétel/lejátszás csatlakozóval.)
Kezelése, szolgáltatásai
Nagyon szép kivitelű, de természetesen egymotoros-kétfejes,
hagyományos felépítésű magnó. Automatikusan vált át egyik
szalagfajtáról a másikra, és van benne Dolby zajcsökkentő elektronika,
kétféle is: B és C. Hogy oda-visszajátszó rendszerű, azt már
említettük, viszont még nem mondtuk el, hogy az irányváltáshoz
mindössze 0,3 másodpercre van szüksége, tehát ilyenkor is csupán
egyetlen hangjegyet veszít el a zenéből. Természetesen az a legjobb,
ha felvétel közben résen vagyunk, és a szalag végéhez közeledve, egy
alkalmas időpontban, tehát a zene egy kisebb szünetében magunk
utasítjuk a magnót, hogy váltson irányt.
Külsejét tekintve, az AD-R460V nagyon hasonlít elődjére (valamint
az egyszer már sztárfotónkon is szerepelt AD-F990-re), amennyiben
ennek is van egy pultszerű, előrenyúló része, s kezelőszerveinek fele
azon helyezkedik el. Nekünk tetszik ez az elrendezés, nagyon
praktikusnak tartjuk.
Az előlapon baloldalt a ki-bekapcsolót találjuk, alatta a
kazettatartó rekesz nyitógombját, még lejjebb pedig a fejhallgató
csatlakozóhüvelyét. A kazettatartó jobb oldalán 3 számjegyű
számlálószerkezet. Alatta két, ellenkező irányú nyíl a szalag
játékirányát jelzi, vagyis hol az egyik, hol a másik világít.
Mellettük a három jól ismert szimbólum az odavisszajátszó magnók három
lehetséges üzemmódját szemlélteti: a folyamatos üzemet, az egyszeri
oda-visszajátszást, pedig a normál játékmódot indikálja. (Folyamatos
üzemben a gép addig játszik ide-oda, amíg meg nem állítjuk a Stop
gombbal. Felvételt természetesen csak egyszer készít mindkét irányban,
s azután leáll.)
A kivezérlésjelző két vízszintes LED-sor, bontása -oo, -20, -7,
-3, 0, +3, +6, +10dB.
Még mindig az előlapon maradva, a kijelzők alatt további
kezelőszerveket találunk. A zajcsökkentő háromállású (Off, B-Type,
C-Type) kapcsológombját egy piciny potméter követi, ezzel lehet
finomszabályozni felvételkor az előmágnesezési áramot (afféle védjegye
ez az Aiwa magnóknak!), majd a felvételi balansz-szabályozó
forgatógombja és a felvételi szintszabályozó síkpályás potenciométere
zárja a sort.
A "pulton" az üzemmódkapcsolók sorakoznak: Gyors Vissza, aztán
Lejátszás (ezen a magnón két gomb: Vissza és Előre), majd Gyors Előre,
Felvétel, Pillanat-Állj és legvégül a Mute (felvételi némító). A
némítógombot amíg nyomva tartjuk, a magnó "csendet vesz fel"; ha csak
röviden nyomjuk meg, 4 másodperces szünetet iktat a műsorba.
Rendelkezésünkre áll a "gyorskereső szolgálat" is, (CUE/REVIEW), ami
azt jelenti, hogy ha gyorspergetés közben a Lejátszás gombot is
megnyomjuk, akkor a legközelebbi műsorszám végén a magnó automatikusan
lejátszásra kapcsol.
Még két 3 állású kapcsoló van hátra. Az egyik a Timer (ez a
funkció azt jelenti, hogy távollétünkben, kapcsolóórával indíthatjuk a
felvételt, vagy lejátszást), a másik pedig a Reverse, a
játékirány-kapcsoló, amelynek (lóversenypályával és a másik két
szimbólummal jelölt) funkcióit már ismerjük.
A készüléken 2 pár RCA hüvely szolgál vonal ki- és bemenet
gyanánt, s ezek természetesen a hátoldalon helyezkednek el. Mint
említettük, van a gépen felvétel/lejátszás csatlakozó is. A bemeneti
választókapcsoló is a csatlakozóhüvelyek mellett található.
Felépítése
Felvételkor a vonalbemenet jele közvetlenül, a felvétel/lejátszás
csatlakozóé pedig egy kéttranzisztoros fokozaton keresztül jut el a
bemeneti választókapcsolóra, majd a felvételi balansz- és a
szintszabályozóra. A kikapcsolható pilotszűrőt egy emitterkövető
táplálja (a pilotszűrőt egy külön tranzisztor iktatja be, valahányszor
bekapcsoljuk a zajcsökkentőt), majd a Dolby IC következik. Ez egy HA
12058J) típusú integrált áramkörre épül. Ennek kimenete két IC-t
táplál: egy IR2E19 a kivezérlésjelző LED-eket hajtja, egy M5218L pedig
a fejhallgató kimenetet. A Dolby IC másik kimenete a fejmeghajtó
áramkört vezérli.
Ez egy M5218L típusú IC, melynek negatív visszacsatoló ágában két
tranzisztor kapcsolja a szalagfajták szerinti korrekciót. Az
előmágnesező és törlő oszcillátor tulajdonképpen egyetlen tranzisztor,
de tápfeszültségét egy öttranzisztoros áramkör állítja be. Ebben az
áramkörben helyezkednek el a szalagfajta-érzékelők, valamint az
előlapra kivezetett, az előmágnesezést szabályzó potméter is. Az
előmágnesezési jel frekvenciája 85kHz.
Lejátszáskor a kombináltfej egy 4 tranzisztorból felépített,
egyenáramúlag csatolt erősítőre kapcsolódik. Ennek negatív
visszacsatolásával állítják be a lejátszási korrekciót (70, illetve
120µs), kimeneténél pedig a gyorskereséshez (Cue/Review) szükséges
csendesítést. Megint a Dolby áramkör következik, s ennek kimenete a
kivezérlésjelző áramkört, a fejhallgató erősítőt és közvetlenül a
vonal kimenetet is táplálja.
A magnóban többhelyütt is találunk némító áramköröket. A vonal
kimeneten, valamint felvételkor közvetlenül a kombinált fejnél egy-egy
tranzisztor látja el ezt a feladatot (vezérlésükre 2 további
tranzisztor szolgál). Ha pedig a felvétel/lejátszás bemenetet
használjuk, felvételkor egy piciny relé leválasztja e csatlakozó
kimenetéről a jelet, s megakadályozza, hogy gerjedés lépjen fel. (A
vonalkimeneten eközben továbbra is megjelenik a magnón átfutó jel.)
Érdemes alaposabban megszemlélni a készülék vezérlőáramkörét. Az
összes funkciót lényegében egy IC (LM6402G-572) működteti és
ellenőrzi. Ide csatlakozik az irányváltási és a Timer funkció, s az
összes üzemmódkapcsoló is. Szalagvégen, az átlátszó kifutószalagnál
egy fotóérzékelő lép működésbe, jelet ad egy komparátornak (2
tranzisztor, 1 IC), s az itt feldolgozott jel jut a vezérlő IC-re. A
csévélőorsó forgását egy gyűrű alakú mágnes és egy Hallérzékelő
figyeli, s ennek kimenete ismét a központi IC-re kerül. Ezt az
áramkört tudósítják a különféle piciny kapcsolók is a kazetta
behelyezéséről, a szalag haladási irányáról stb. A vezérlőjelek nyomán
két elektromágnes működteti a mechanikát, illetve - három tranzisztor
közbeiktatásával - a motort. Az üzemmód-kijelző LED-ek meghajtásáról
újabb néhány tranzisztor gondoskodik.
A tápegység bonyolultabb a szokásosnál. A ki-bekapcsoló nem a
hálózati transzformátor primer körét választja le a hálózatról, hanem
két tranzisztort kapcsol ki-be. Ezek a tranzisztorok a már
egyenirányított tápfeszültséget bocsátják rá a stabilizátorokra. Soros
áteresztő tranzisztorral 11,4 voltot, stabilizátor IC-vel 12 voltot,
egy újabb tranzisztorral pedig 5 voltot állítanak elő a készülék
különféle áramkörei számára. Itt gondoskodnak arról is, hogy
bekapcsoláskor a vezérlő IC alapállapotba kerüljön.
A mechanikában egyetlen egy motort találunk, eltérően az
ADR-450-től, amelyben a gyorscsévélést egy második motor végezte. Mint
gyanítottuk, megint a mechanikán spóroltak. A kisméretű, egyenáramú,
kollektoros motor lapos gumiszíjjal forgat két lendkereket ugyanis két
menetirány van, két hangtengely közül hol az egyik, hol a másik
továbbítja a szalagot.
A készülék áramkörei több, kisebb-nagyobb áramköri lapon
helyezkednek el. A magnó belseje rendezett, jó benyomást kelt,
átgondolt konstrukciót sejttet. Az előlap műanyag, a doboz maga fémből
van.
Mindent egybevetve, az elektronika nagyjából-egészéből a régi -
csak a mechanika új.
Méréseinkhez
A szalagsebesség eltérése a névlegestől: csekély. Az átcsévélési
idő átlagos. Az egyenfutás becsülettel teljesíti a specifikációt
(szűrővel ±0,15%) - csak hát a régebbi modell 0,1%-ot tudott...
(Hiába, fejlődik a technika!)
A feszültségek/impedanciák megfelelőek. (Itt ragadjuk meg az
alkalmat, hogy felpanaszoljuk: ezen a magnón nincs mikrofonbemenet!)
A lejátszási frekvenciajelleggörbék igen szépek, 31,5Hz-en 1-2dB
és még 18kHz-en is csak 4,5dB hiányzik. A felvétel/lejátszási görbék
is becsületesek. Vasoxidon ugyan már 1kHz fölött kiemelést látunk, de
ez nem haladja meg a másfél-két decibelt. Krómdioxidon egyenletesebb
az átvitel, metálon pedig 80Hz és 15kHz között teljesen egyenes a
"görbe". (A jobb csatornán. A bal csatorna a középsávban 2dB-t
kiemel.) A zajcsökkentők természetesen ezúttal is belepiszkítanak a
jelleggörbébe, de nem kétségbeejtően. Az előmágnesezési
finomszabályozó hatásosságát egy extra diagramon (13.) szemléltetjük.
Látható, hogy a minimum, illetve maximum állás között 10kHz-en 6dB,
15kHz-en már 10dB a különbség. A magasabb kivezérlési szinteken (-10
és 0dB) felvett görbék átlagosak.
A 3. harmonikus torzítás vasoxidon és metálon rendkívül alacsony,
krómon átlagos. A 2. harmonikus torzítás végig átlagos.
Az üzemi zaj 0 decibeles kivezérlésen vasoxiddal átlag alatti (ez
a paraméter a kivezérlésjelző beállításától is függ, tehát
viszonylagos: részben azt jelenti, hogy a szalag "alul van
vezérelve"); metálon átlagos, krómdioxidon kifejezetten jó.
Csúcsszintű kivezérléskor aztán kitűnő értékeket kapunk, jobbakat,
mint annakidején az AD-R450-ről. A Dolby is megteszi a magáét (de
persze a zajcsökkentő ennek fejében mindig el is rontja egy kicsit a
hangminőséget). Az áthallási csillapítás alacsony és közepes
frekvenciákon igen jó, magasban átlag alatti. A törlési csillapítás
rendben van, a kivezérlésjelző jól van beállítva.
Összefoglalásul: átlagos nyávogás, ígéretes frekvenciagörbék,
csekély zaj. Az előmágnesezés finomszabályozhatósága igen hasznos
szolgáltatás. A mikrofonbemenet hiánya nem sorsdöntő, de azért
fájlaljuk.
Sherwood CD340B kazettás magnó
E romantikusan csengő cégnévről a sherwoodi erdő és Robin Hood jut
az ember eszébe. A dologban csak az a betyárság, hogy a Sherwood nem
angol, hanem amerikai cég volt, mindaddig, amíg fel nem vásárolták a
japánok (akár a Marantzot, a Fishert meg a többit). A Sherwood tehát,
amelytől most első ízben vásároltak a hazai kereskedők, ugyanolyan
távol-keleti cég, mint a többi.
A CD340B kétkazettás masina. Ebben a minőségében viszont már nem
az első, hiszen már 1984-ben is volt szerencsénk egy ilyen
másfélmagnóhoz avagy duplamagnóhoz (Sharp RT-1010H-lásd HFM 16.), és
az effajta készülékek az utóbbi időben egyre inkább divatba jönnek -
igaz, inkább a gyerekszobában és a strandon. Ott természetesen nem is
vitatjuk a létjogosultságukat, ami azonban a High Fidelityt illeti,
nos, abba már maga a kazettás magnófelvétel is csak nagyon nehezen, a
magnófelvétel másolata pedig egyáltalán nem fér bele. A duplakazettás
gépet tehát úgy tekintjük, mint közönséges kazettás magnót, amely
mellesleg módot ad rá a gazdájának, hogy visszakézből másolatot
készíthessen, és ne az eredeti hifi(?) kazettát kelljen az autómagnóba
dugnia. Ez tényleg csak afféle "mellesleg", és a mi szemünkben csak
akkor van értéke, ha a "főmagnó" önmagában véve kifogástalan. Mert két
rossz magnó együtt sem ér fel egyetlen jó magnóval. (Főmagnón a
készüléknek azt a felét értjük, amelyik felvenni és lejátszani is
képes. A duplamagnók ugyanis takarékoskodnak az erejükkel: egyik felük
csupán lejátszani tud.)
A Sherwood CD340B, ha a mellékmagnójától eltekintünk, minden
szempontból alapgép: egymotoros mechanika, kombináltfejjel. Vasoxid,
krómdioxid és metál szalagot fogad, és van benne Dolby B zajcsökkentő.
(Egyetlen különlegessége a kétszeres szalagsebességű másolás - ez a
szörnyű szolgáltatás a duplakazettásokon úgy látszik, kötelező.) Talán
még a típusjele szúr szemet a Sherwoodnak. CD itt feltehetőleg annyit
tesz, mint: Casette Deck - ámde ezt a két betűt manapság már egy
másfajta műsorforrásnak szokás fenntartani.
Kezelése, szolgáltatásai
Bal oldalt ki-bekapcsoló gomb, LED-del. Alattuk a fejhallgató
csatlakozóhüvelye (6,3mm-es Jack).
Most előbb az "A" jelzésű magnórész következik, a mellékmagnó,
amely csak olvasni tud, írni nem. Üzemmódkapcsolói között első a Relay
PB gomb, amelyet a kezelési útmutató "automatikus lejátszásfolytatás"
gombnak nevez. Nevezhetné tandem-gombnak is, hiszen arról van szó,
hogy a két magnó játékidejét összekapcsoljuk: amint az első gépezet
szalagvégre ér, automatikusan elindítja a második futóművet (vagy
fordítva). Ez természetesen igen hasznos szolgáltatás, hiszen így
30-60 perc helyett 60-120 percet játszhatunk egyvégtében.
Igaz, erre az oda-visszajátszó egykazettás gépek is képesek. A
többi üzemmódkapcsoló a szokásos: Gyors Vissza, Gyors Előre,
Lejátszás, Stop (egyben Eject, azaz a kazettarekesz nyitógombja) és
Pillanat-állj.
A főmagnó a "B" jelzést viseli. Üzemmódkapcsolóinak sora a
másológombbal (Dubbing) kezdődik, ha ezt megnyomjuk, az "A" futómű
lejátszásra, a "B" pedig felvételre kapcsol. Ez így kényelmes, és
ezért általában valamennyi kétkazettás magnón így csinálják. A többi
gomb: Felvétel, Gyors Vissza, Gyors Előre, Lejátszás, Stop/Eject,
Pillanat-állj.
A készülék jobboldalán, kissé zsúfoltan helyezkednek el a
szabályozószervek. Felül egy 3 jegyű számlálószerkezet,
nullázógombbal, alatta a kivezérlésjelző, egy csúcsszintmérő, amely
csatornánként mindössze 5 LED-et vonultat fel (-13, -8, - 3, 0, +3dB -
ez tényleg csak arra elegendő, hogy megszaglássza a műsort). Ráadásul
a Sherwood konstruktőrök, úgy látszik, színvakok, vagy legalábbis
színtévesztők, mert összetévesztik a zöldet a pirossal. A CD340B-n nem
a nulla decibel fölötti LED-ek a pirosak és az alsók a zöldek, ahogy
ezt évek óta megszoktuk, hanem pont fordítva.
A kivezérlésjelző alatt 5 nyomógomb sorakozik. Az első a
Dolby-kapcsoló (zöld LED-del, de van mellette még egy másik LED is, ez
felvételre kapcsoláskor világít). A második a másolás szalagsebességét
határozza meg (normál, avagy kétszeres sebesség - ezt is egy LED
indikálja). A harmadik a mellékmagnó korrekcióját kapcsolja át
(króm/metál, illetve vasoxid). A negyedik és az ötödik nyomógombbal a
főmagnó felvételi korrekcióját, illetve előmágnesezési áramát kell
beállítani, szalagfajták szerint.
Legalul a mikrofon bemenet 6,3mm-es Jack-csatlakozóhüvelye egy
apró szintszabályzóval; csak egyetlen, tehát monó mikrofont fogad, azt
viszont megtehetjük, hogy ennek jelét rákeverjük a vonal bemenet
jelére. A szintszabályzó egy nagyméretű, kettős potenciométer.
A hátoldalon 2 pár RCA-hüvely a vonal be- és kimenet. Van a
készüléken 5 pólusú felvétel/lejátszás csatlakozó is, ezt utólag
építették bele.
Felépítése
A két futómű mechanikailag azonos, mindkettőben kollektoros motor
hajt meg egy piciny lendkereket. Szalagvégen mindkét mechanika
automatikusan Stopra áll. A magnófejekről nem sokat tudunk, a
szervizkönyv szerint a fejek kemény permalloyból vannak, a törlőfej
pedig kétrésű.
Elektromos felépítése: felvételkor a (mint említettük, monó)
mikrofonjelet kéttranzisztoros fokozat erősíti, a mikrofon-keverő
szintszabályzóra adja, és arra az egytranzisztoros illesztő-erősítőre
juttatja, amely mind a két csatornát kiszolgálja. A vonal bemenet jele
a felvételi szintszabályzó után kerül ugyanide. A Dolby elektronika
következik, egy NE 657 jelű IC. Ebben az áramkörben egy
kikapcsolhatatlan pilotszűrő is helyet foglal. A Dolby-IC egyik
kimenete az egytranzisztoros fejhallgatóerősítőt és a kivezérlésjelző
LED-ek IC-jét (BA 6137), másik kimenete a szintén egytranzisztoros
fejmeghajtó erősítőt vezérli. (Másoláskor itt egy újabb erősítőfokozat
iktatódik közbe, ez tartja kézben a felvételi szintet. Ilyenkor
ugyanis gyárilag beállított szinten másolnak, nem avatkozhatunk közbe
manuálisan.) A felvételi korrekciót a fejmeghajtó tranzisztor negatív
visszacsatoló ágában állítják be; gyorsmásoláskor egy újabb
tranzisztor módosítja a korrekciót. A törlő-előmágnesező jelet
ellenütemű oszcillátor állítja elő, frekvenciája 105kHz. Az
előmágnesezési áramot az oszcillátor tápfeszültségének változtatásával
módosítják.
Lejátszáskor a mellékmagnó ("A") fejének jele kéttranzisztoros
erősítő fokozatot vezérel, ennek negatív visszacsatoló ágában állítják
be a 70µs (krómdioxid és metál), valamint 120µs (vasoxid) időállandót.
Gyorsmásoláskor természetesen itt is módosítják a lejátszási
korrekciót. A jel innét a Dolby IC-re kerül, ennek kimenete a már
leírt módon vezérli a fejhallgató erősítőt, a kivezérlésjelző
áramkört, és egyben a vonal kimenetet is táplálja. A főmagnó ("B")
feje is egy hasonló felépítésű erősítőt hajt meg, és itt is az erősítő
negatív visszacsatoló ágában állítják be (egyetlen tranzisztorral) az
időállandót. A jelet itt is a Dolby IC adja a vonal kimenetre.
Némítások: a vonal kimeneten, a fejhallgató erősítőnél
(felvételkor és lejátszáskor, valamint gyorsmásoláskor).
A két meghajtómotor működését - folyamatos lejátszáskor,
gyorsmásoláskor stb. - néhány extra tranzisztor hangolja össze.
A hálózati tápegység viszonylag egyszerű. Az egyenirányított
feszültség közvetlenül jut a meghajtómotorokra, ugyanis a
fordulatszámszabályozó elektronika a motorok házában található. A
magnó-elektronikát +18 volttal táplálja egy IC-s stabilizátor, és
ebből a 18 voltból egy újabb stabilizátor +12 voltot produkál a
kivezérlésjelzők és a motorvezérlő elektronika számára. A
ki-bekapcsolót az egyenirányítók után kötötték be, így a
transzformátor a készülék kikapcsolt állapotában is feszültség alatt
marad - ettől azonban nem kell megijedni, a magnó
teljesítményfelvétele igen alacsony.
A magnó áramkörei egy nagy- és több kisméretű lapon helyezkednek
el. A készüléket fémdoboz védi.
Méréseinkhez
Két dolgot előre kell bocsátanunk. Az egyik inkább formális: a
magyar nyelvű kezelési útmutatóban közölt specifikáció eltér a
szervizkönyv adataitól. Erre időnként hivatkozni fogunk.
Kényesebb ennél a méréshez használt kazettatípusok ügye. A mai,
korszerű és népszerű kazettákkal használva, ez a magnó erős
magaskiemelést produkál. Nemcsak európai kazettákról (BASF) van szó:
Maxellel, TDK-val, Pioneeral is próbálkoztunk, mindhiába: 10-13kHz-en
mindig fellépett egy 3-8 decibeles csúcs. Egyedi hibára gyanakodtunk,
újabb mintát kértünk, de azon a példányon is ugyanezt mértük, eszerint
az egész széria "homogén". Úgy véljük, a Sherwood CD340B-t a jó tíz
évvel ezelőtti, sokkal kisebb előmágnesezési áramot igénylő
szalagtípusokhoz állították be. Elővettünk egy régebbi, vasoxid anyagú
BASF "Bezugsband"-ot, azt, amelynek "üres" szakaszát annakidején, a
Kazettateszt alkalmával referenciának használtuk. Valóban: most már
lineárisabb görbékhez jutottunk. Krómdioxidból azonban már nem tudtunk
keríteni ilyen szalag-matuzsálemet - hogy metálkazettáról ne is
beszéljünk... Miután a vásárlóközönség túlnyomó többsége szintén nem
tud hozzájutni az "őskori" szalagokhoz, némi lelkitusa után úgy
döntöttünk, hogy a Sherwoodot igenis a korszerű szalagokkal mérjük
meg, mert az eredmény így lesz realisztikus. Csak azt nem értjük,
milyen cél vezethette a Sherwood konstruktőreit.
Most pedig nézzük a mérés eredményét.
A szalagsebesség eltérése a névlegestől a mellékmagnón
elfogadható, a főmagnón viszont túllépi a "hifi-szabványban"
megengedett ±1,5%-os maximumot. A nyávogás is túl harsány, a főmagnón
egy picivel még a ±0,2%-ot is meghaladja - igaz, csak a szalag
legvégén. Az átcsévélési idő is jócskán hosszabb az átlagosnál.
Szóval, ettől a kettős mechanikától háromszorosan nem vagyunk
elragadtatva.
A bemenő feszültségek/impedanciák nagyjából előírásosak. (Viszont
a specifikációban egy árva sort sem találunk a felvétel/lejátszás
csatlakozó jellemzőiről. Igaz, ezt a csatlakozót utólag építették a
készülékbe - de a kezelési útmutató azért már említést tehetne róla!)
A kimenő feszültségek nem érik el a nemzetközileg elfogadott,
szabványban rögzített értéket, ez a magnó a három szalagfajta közül
csak vasoxiddal produkál 500mV-nál nagyobb jelet. A gyakorlatban azért
nem lesz baj vele.
A lejátszási frekvenciajelleggörbék magasban erősen esnek,
16kHz-en már 7-10dB hiányuk van - ezt túl soknak tartjuk. A
felvétel/lejátszási görbék viszont már 2kHz-től kezdve felfelé
tartanak, különösen a bal csatornán, és 13kHz környékén érik el a
maximumot. Krómdioxidon különösen nagy a baj, a kiemelés 8,5 decibelre
rúg, és a görbe már 5,5-7,5kHz-en kilép a ±3dB-s tűrésmezőből. A
zajcsökkentővel kapott görbék krómdioxidon kriminálisak, az egyik
csatorna 11 decibel kiemelést mutat. Vasoxidon és metálon már kisebb a
vész. A magasabb kivezérléssel készített felvételeken a kiemelés
értelemszerűen csökken (metálon a frekvenciaátvitel úgyszólván
"belecsúszik" a specifikációba), de néhol még így is eléri a 6
decibelt.
Visszatérve a -20 decibelen készített görbékre, a szervizkönyv +1;
-3 decibelről beszél, és vasoxid szalagon 40Hz-13,5kHz-et ígér - nos,
ezt nagyjából teljesítené is ez a magnó, de csak őskori szalagokkal. A
méltányosság kedvéért egy extra diagramon (14.) egy tíz év előtti BASF
vasoxid szalaggal készítettük a felvételt, és ez valóban egészen
tisztességes, habár a jobb csatorna jele így is 2 decibelnyire
csúcsosodik ki. Egy további extra diagram (15.) a másolás, valamint a
gyorsmásolás hatását szemlélteti. Az "A" görbe az "eredeti" felvétel,
a "B" a normál másolat, a "C" pedig szintén az "A" görbe másolata, de
már kétszeres szalagsebességgel készült. Látható, hogy a magaskiemelés
megnő, és a mélytartomány hepehupái is erősödnek.
A 3. harmonikus torzítás vasoxidon és krómon megjárja, metálon
sokalljuk a 0dB-s kivezérlésen mért 2,6%-ot. Nem győzzük hangsúlyozni,
hogy ez az érték tulajdonképpen attól függ, hogyan állítják be a
kivezérlésjelzőt. Ez csupán elhatározás kérdése. Azzal, hogy a gyár a
0 decibeles szintet a csúcsszint (tehát 3% harmadik harmonikus
torzítás) közelében definiálja, erősen kivezérelteti velünk a
szalagot, miáltal kedvezőbb zaj-értékek adódnak, viszont a legkisebb
túlvezérlés hatására felszalad a torzítás, csökken a magasátvitel.
Tekintve, hogy a nyugalmi, s különösen az üzemi zajok magasabbak az
átlagosnál, a magasátvitel pedig így is, úgy is kiemel, nagyonis
megértjük a konstruktőrök célját.
A 2. harmonikus torzítás megfelelő. Az áthallási és a törési
csillapítás úgyszintén.
A kivezérlésjelző hibája igen nagy, de - részben - ezt is annak
tudhatjuk be, hogy nem olyan szalagot használunk, amilyenre a
készüléket beállították.
Összegezve: semmit sem tudunk felhozni a vádlott mentségére.
Mechanikája gyönge, elektronikáját nem a mai szalagokhoz állították
be. Ráadásul nem is olcsó: egy százas híján 16 ezer forint az ára.
Szeánsz
Miközben egyre inkább bebizonyosodik, hogy a hifi berendezés
sokkal-sokkal szebben tud szólni, ha a "láncot" minél rövidebbre
vesszük, ha a fölösleges készülékeket eltávolítjuk, a többit pedig
egyenként a lehető legkellemesebb helyzetbe hozzuk, speciális
állványokra helyezzük, a nekik leginkább megfelelő kábellel
csatlakoztatjuk stb. stb. stb. - szóval, miközben egyre inkább
meggyőződünk róla, hogy az audio-kultúrának igenis ez a felismerés
képezi a fő fejlődési vonalát, magunk is újra meg újra elcsodálkozunk,
tapasztalván, hogy mennyire felismerhető marad az egyes
készüléktípusok hangkaraktere akár a legpocsékabb tesztkörülmények
között is. A kazettás magnó mindenképpen a leggyatrább programforrás,
mindazonáltal a hibáit és erényeit (legalábbis ma) ismét meglehetős
biztonsággal tudtuk megítélni, noha a készülékek úgyszólván hemzsegtek
a szobában, és semmi nem úgy állt, ahogy kellett volna. Minden
tekintetben hagyományos, németes módon dolgoztunk, A-B vaktesztet
csináltunk kapcsolóberendezéssel, jelzőfényekkel, normál kábelekkel.
Nem lehetett nem észrevenni, hogy a lemezjátszó hangminősége
drasztikusan romlott! Mégis, jó lelkiismerettel tudtunk dönteni.
Általában mindig érvényesnek tartjuk a "határozatlansági relációt",
azt, hogy esetleg tévedünk, vagy a szóban forgó készülék más
körülmények között másképpen viselkedne. Ma viszont egyáltalán nem
tartjuk valószínűnek, hogy tévesen ítéltünk volna.
A csupasz NAD lemezjátszót használtuk MC10 Superrel, a Naim NAIT
erősítőt a Spendor hangsugárzókkal. A program mindig egy
dixieland-számmal kezdődött, egy operarészlettel folytatódott, és
könnyűzenével végződött (egy Shadows-számmal, vagy az újabbik -
Ortofonról a II/1 -gyel). Etalonnak még mindig az Aiwa AD-F220-at
hívtuk meg. A két tesztmagnót mindhárom szalagtípussal kipróbáltuk. A
vakteszten írt jegyzeteket úgy csoportosítottuk, hogy előbb mindig a
tesztpéldányt minősítjük az etalonhoz képest, zárójelben pedig az
etalon hangképét írjuk le, a tesztkészülék hangkarakteréhez
viszonyítva.
Aiwa AD-R460
Vasoxid. Kis különbség (zajban semmi). Élénk. Hangosabb?
Dinamikusabb? Magasabb tónusú. Prezenszben feltétlenül erősebb. Az
opera szólamhű, de kemény. Gitárzenén ez kell, definiáltabb, dögösebb.
* Mindig ez tetszett. Fényes, egészséges. * Kapkodó, gyors... vajon
jobb-e? * Jobban tetszik a mélyhang-karaktere. Az egész hangkép
világosabb, élénkebb, dinamikusabb. A gitárzene is ennek kedvez. (Az
etalon: kiegyenlített, lágyabb, tompább. Basszusban dúsabb.
Magashiány? * Lapos, matt. * Megnyugtató. Másutt visszafogott,
ványadt. * Fejbevert, összeesik.)
Az AD-R460 tehát feltétlenül élénkebb, világosabb hangképet
szolgáltatott - vasoxid szalaggal. A másik két szalagtípuson viszont
annyira más eredményt kaptunk, hogy utólag még egyszer visszaálltunk a
vasoxidra, hogy ellenőrizzük, nem tévedtünk-e. Azt találtuk, hogy a
különbség csökkent ugyan - feltehetőleg azért, mert az előző próbán az
AD-R460 egy kicsit hangosabban szólt a másiknál, most viszont
pontosabban egyeztettük a hangnyomás-szintet -, mindazonáltal a
hangkarakter valóban csengőbb, elevenebb. Érdekes viszont, hogy ketten
is gyengébbnek minősítették a térhatását. Nézzük most a másik két
szalagfajtát:
Krómdioxid. Mind a kettő jobban szól, mint vasoxiddal bármelyik.
Teltebb, tisztább, de ellágyul. Kis magas kéne. Tompa. Hallgathatóbb.
Operán feltétlenül magashiány. Shadows: tompa, felül nem cseng ki,
mosott, lágy, egyáltalán nem tetszik. * Magasban esik (igaz,
egyenletesen, nem pedig hirtelen), ezért kisebb a zaja, de ez nem
kárpótol a magashiányért. Durva hiba. * Kétoldalas. * Kifejezett
magashiány, a hangkép erősen mélytónusú, de basszusban sem jó. (Az
etalon: kaparósabb, szőrösebb, hifibb, pregnánsabb. Zajosabb. Több
magas a kelleténél. Gitárzenén fölényesen jobb, élénk, dögös. *
Feszes, jó magasak. Mindig ez tetszett. * Jól kitöltött színpad. *
Precízebb mélyek. Gitárzenén lényegesen jobb dinamika és basszus.
Zajosabb.)
Metál. A különbség csökkent. Magashiány. Lágy, "leül".
Kiegyenlített, néha jobban tetszik. Operán talán hallgathatóbb, de
sávhatárolt(?). Gitáron szerintem ez a helyes hangzási balansz. (Utána
megint feltettük a Shadows lemezt; a helyes hangzási arány
valószínűleg középen van a két magnóé között. A szerk.) * Kevés
magashang, de ugyanannyi zaj. * Kétoldalas. * Az opera nyugodtsága nem
igazán előny, valami hiányzik. (Az etalon: több magas, a rezesek
rezesebbek, minden gyorsabb, lendületes, de egy kicsit "túl sok".
Tosca: nyüzsgőbb. Gitárzenén sziszeg, présel, drasztikus. * Jobb,
csengőbb. Magasban-mélyben jobb. Amennyit a másik vág, ez ugyanannyit
kiemel. De végig ez a jobb. * Teresebb, természetesebb. Sokkal jobb. *
Egy kicsit ez a jobb, de közel vannak egymáshoz. Kicsit kapar a
magasa, de azért ez tetszik jobban. Dinamikusabb, ezért elfogadom a
torzításával együtt.
Összegezve: noha vasoxidon valamivel kellemesebb a hangképe, az új
oda-visszajátszó magnó nem nyert meg bennünket. A jó öreg AD-F220-at
(hibáival, enyhe zajtöbbletével és érdességével együtt) sikerültebb
készüléknek és jobb vételnek tartjuk. Az Aiwa cég, úgy látszik, megint
lejjebb szorította egy kicsit a mércét. Az AD-R460 határozottan
gyöngébb a múltkori AD-R450-nél.
Sherwood CD340B
Vasoxid. Prezenszes, a felsőközépsáv kiemel. Magasabb tónusú,
elevenebb, néha kapar. Cseng, élénk, sziszegő, magasban picit többje
van a kelleténél. Dinamikusabb. Viszont nyávog. Csengőbb gitár. Vagy
csak torzítás a magasakon? * A magasa kiemel, a mélye kiürül. Az
énekhangnak nincs tartása. Kiürül, felfelé húz, nyávog. Operán présel,
idegesítő. A kitartott gitárhangokon a nyávogás felerősödik. * Először
feszesebb, dinamikusabb volt - aztán egyre kevésbé tetszett. (Az
etalon: teltebb. Fojtottabb. Mélyben huppog, nagyon a hangszóróból
szól. Döng, tompább, de nem torzít. Magashiány. Zajtöbblet. *
Zajosabb. Matt? Jobb mélyek! Kiegyenlített. Jobb! * Rögtön jobb. A
mélye különösen. Széles tér. * Először nem tetszett - döngött,
tompának éreztem -, később megfordult az ítéletem.)
Krómdioxid. Magastöbblet. Rezesebb, definiáltabb. Lendületesebb.
Operán egyre inkább színezettnek hat, túl sok van belőle. Popzenén
nagyon mesterséges, kapar, mikrofonoz, színez. * Kiürül, kevés mély,
sok magas. Nyávogni most csak keveset nyávogott. * Nem akkora
különbség, mint az előbb, és nem is nyávog annyira. * Néha, a dixien a
sok magas kellemes, de többnyire inkább érdes. Forszírozza a
nyávogást. A hölgy orrhangon énekel. (Az etalon: tisztább? Kevésbé
hallom a szólamot. A mélye jobb! Nyugodtabb, teltebb, testesebb. Azt
hiszem, csak a másik hangképhez képest van magashiány mint ahogyan a
sós étel után minden sótlannak érződik. * Kiegyenlítettebb, de
mattabb; magasban diszkréten esik. Operán jobb, itt már nem kevés a
magas. * Valamivel ez a jobb. * Nyugodtabb, hallgathatóbb.)
Metál. Sziszegés. Helyes-e a magashangok aránya, ez itt a kérdés.
Előbb kellemes, aztán túl sok. Színez, nyüzsög. Magasabb tónusú zaj.
Színez. Hifi, forszíroz. Popzenén nagyon nem tetszik. * Először jobb,
csengőbb és a mélye is jó. Aztán, az operán már forszíroz, zajos is,
de még mindig elfogadom. Popzenén a gitár durván nyávog, magastöbblet,
nagyon ellene vagyok. * Zajos, elváltoztatja a hangzást, nyávog. * A
magasai néha finomabbak, egyes részleteken tetszene, még akár popzenén
is - ha nem nyávogna. (Az etalon: nyugodt. Teltebb. Nem halkabb?
Üresebb? Jobb basszus! Helyesebb arányok, természetesebb énekhang, a
basszusszólam jobban leválik. * Nincs kommentár. * Valahogy jobb.
Lüktetőbb. Mélyben határozottabb. * Nincs kommentár.)
Összegezve: etalonunkról, az AD-F220-ról mindig is tudtuk, hogy
magasban kicsit kiemel, a Sherwoodnak tehát minden kétséget kizáróan
magastöbblete van - ez hosszú távon alighanem fárasztó lesz. De ez a
kisebbik hiba. A biztonsággal kihallható nyávogás már eleve
diszkvalifikálja akár a legszebb hangú magnót is.
A zajcsökkentőt nem kapcsoltuk be, attól mi úgysem várunk sokat,
meg hát itt zajcsökkentő helyett inkább valamiféle nyávcsökkentőre
volna szükség. Kipróbáltuk viszont a CD340B másolási tudományát.
Nagyon rossz tapasztalatokat szereztünk, a hangminőség minden egyes
lépésben drasztikusan romlott, sőt: a felvétel már akkor is rosszabbul
szólt, amikor még nem is másoltuk le, csupán áthelyeztük a kazettát a
"B" (felvevő/lejátszó) magnórészből az "A" (csak lejátszó) magnóba. A
másolás aztán jócskán növeli a zajt, a torzítást, a sziszegést, és
nyeli, nyeli az információt. A nyávogás egyértelműen kihallható. Végül
gyorsmásoláskor már a sziszegés és a préselés dominál a zenében, és
teljesen elmegy a basszus. A kétkazettás Sherwood akkor szerezte
nekünk a legderűsebb perceket, amikor rájöttünk, hogy a két magnójával
egyszerre is vissza lehet játszani ugyanazt a zenét. Ilyenkor
fölöttébb érdekes visszhang-effektusok adódnak - dehát ezek kívül
esnek a High Fidelity territóriumán.
*
Ez se pici, az se pici
Az alábbi hangsugárzótesztet egy ismert anekdotával kell
bevezetnünk.
Két kisfiú elmegy szilvát lopni. A csősz rajtakapja és bezárja
őket a csőszkunyhóba. A gyerekek első mérgükben az összes szilvát,
amit a zsebükben találnak, odaszórják a sarokba, és mint minden baj
okozójára, rápi... rápislognak. Az ám, de az idő telik-múlik, a
csősznek esze ágában sincs kiengedni őket, és a két kisfiú szörnyen
megéhezik. Már-már ráfanyalodnának a szilvára, hanem hát az pi...
pillanatnyilag fölöttébb cseppfolyós. Végül az egyik gyerek nem bírja
tovább, hátulról óvatosan kiemel egy szilvaszemet, mondván: "ez nem
pi...ci"-és megeszi. Odanyúl a másik is, ő is kikeres egy szemet: "ez
sem pici" -és ő is bekapja. Így folytatják, "ez se pici, az se pici",
egészen addig, amíg a szilvát az utolsó szemig meg nem ették...
A hazai hangsugárzó-piac is hasonlóképpen cseppfolyós. Kedves
Olvasó, fölösleges figyelmeztetni bennünket az egyre-másra felbukkanó
hangdobozokra, mi is tudunk róluk, csak valahogy nincs gusztusunk
hozzájuk. Nem mi pipáljuk ki: a minőségük diszkvalifikálja őket.
Végtére, valahol csak meg kell húzni egy határvonalat-és ezt a határt
mi már eleve igen alacsonyan húztuk meg. A szükség azonban törvényt
bont, és ez nemcsak a kis-szükségre vonatkozik, hanem az áruhiányra
is. Tehát szemlét tartottunk az eddig negligált, többnyire pici és
olcsó hangsugárzók fölött. Olcsó hangdoboznak ugyan általában híg a
leve, de hátha lesz köztük olyan, amely nem is annyira pi...ci. Nos,
mi addig mondogattuk, hogy "ez se pici, az se pici", míg végül hármat
is találtunk, amelyet éhségünkben bízvást előhalászhatunk a halomból.
Az egyik az Unitra kisebbik hangsugárzója, amelyet az egyszerűség
kedvéért a ZGC-40-8-82 névre kereszteltek. Nem is olyan kisméretű,
legfeljebb a múltkori nagy ládához viszonyítva. A másik kettő a
Seltron márkanevet viseli, ugyanis a Skála-leányvállalat hozta be a
9208 típusjelűt a csehszlovák Teslától, a B9281-et pedig az NDK-beli
RFT-től. Mind a két doboz picinyke, az áruk pedig (a csehszlováké)
igen-igen alacsony, vagy legalábbis (a németé) elviselhető. Azt
vizsgáljuk, számításba vehetők-e ezek a hangsugárzók, ha az Orion
HS282 éppen nem kapható, vagy ha valakinek mást diktál az ízlése,
illetve szűkebb a pénztárcája.
Seltron 9208 hangsugárzó
Kétutas zárt doboz. A hangszórókat elölről szerelték fel az
előlapra, habszivacs alátéttel. A dobozka belsejében polietilén(?)
csomagolófólia a "csillapítóanyag", amilyenből csomagolóanyagokat,
bevásárlószatyrokat szokás készíteni, s amelyeken a gyerekek imádják
kidurrantani a kis hólyagocskákat). A doboz kivitele tetszetős.
A 160mm átmérőjű mély/középhangszórót az előlap középvonalában
szerelték fel. Membránja impregnált papír, a membránszél gumi. A magas
regisztert egy 28mm átmérőjű dómra bízták. Ez a hangszóró kissé balra
kacsint, mégpedig mind a két dobozon. (Pedig az aszimmetrikus
elrendezésű hangsugárzót célszerű volna vegyespárokba csomagolni, úgy,
hogy minden balosra egy jobbos essen. Ez semmibe sem kerül. Az
utólagos famunka viszont fölöttébb kényelmetlen.)
Méréseink
A két doboz frekvenciagörbéje (1. diagram) 1-2dB eltérést mutat
1,3 és 10kHz között. Az egész átvitel enyhén felfelé húz, de
egyenletesen teszi. Viszont 12 és 16kHz között határozottan kiemel,
majd lezuhan. A rendszer érzékenysége 84dB (1W, 1kHz, 1 méterről
mérve).
A közeltéri görbe (2. diagram) körülbelül 2 decibeles púpot mutat
- láttunk már rosszabbat is. A mínusz 3 decibeles pontot (általában
ezt tekintik a basszusátvitel tényleges határának) úgy 75Hz táján éri
el.
Az iránygörbék (3. diagram) tisztességesek, a 0 és a 20 fokos
görbe elég jól együtt fut, az utóbbinak valamelyest csökken a
magaskiemelése, és ez még jót is tesz neki. De még a 40 fokban
oldalról felvett görbe is teljesen elfogadható.
A harmonikus torzítás kis teljesítményen (4. diagram) mérsékelt,
különösen, ha eltekintünk egy 3. harmonikus csúcstól a
középtartományban és egy 2. harmonikustól 15kHz-en. Érdekes, a
teljesítmény növelésekor (5. diagram) a 3. harmonikus komponensek
alig-alig gyarapodnak, a második harmonikusok viszont annál inkább. A
kép azonban így sem rossz. A 96dB hangnyomáshoz egyébként (1kHz-en)
18W teljesítmény szükségeltetik.
A hangsugárzó impedanciája (6. diagram) 10kHz-en éri el minimumát,
de itt sem csökken a szabvány által megengedett érték (6 ohm) alá.
A burst-jelekre (1-5. oszcillogram: 900, 1200, 3620, 5200,
13000Hz) általában jól válaszol a rendszer, csupán 5,2kHz környékén
bolondul meg.
Seltron B9281 hangsugárzó
Háromutas zárt doboz, belsejét körülbelül 12mm vastag filc borítja
köröskörül. A mélyhangszóró átmérője 200mm, membránja papír, a széle
gumi. Húzott fémkosár tartja a jó nagy, nehéz mágnest. A középsugárzó
egy 80mm átmérőjű, szintén gumiszélű kónuszhangszóró (hátul le van
zárva egy műanyag serleggel, úgyhogy nem nyílik bele a basszusrendszer
terébe), a csipogó pedig egy 25mm-es dóm. A felső hangszórók
aszimmetrikusan helyezkednek el az előlapon, és természetesen ezt a
hangsugárzótípust sem tükörszimmetrikus párokban árusítják... A
keresztváltóba zárlatvédelmet építettek, hogy túlságosan nagy jel
esetén lekapcsolják a csipogót.
Az előlapot fém szitalemez takarja. Az egész doboz igen gondosan
van megépítve.
Méréseink
A két doboz hangnyomás-frekvenciagörbéje (7. diagram) a
középsávban erősen eltér, a differencia 2kHz körül eléri a 7dB-t. A
rendszer érzékenysége 82dB - ez 4 decibellel kisebb a specifikált
értéknél!
A közeltéri görbe (8. diagram) nem biztat sok jóval, a
basszusrezonancia aggasztó, 4-5 decibeles kiemelést mutat, és még így
is csak 80Hz-ig futja a szuflájából. (Ugyanezen a diagramon
szemléltetjük a fémszitából készült előlap magashang-elnyelő hatását
is. A hangnyomás 10kHz-en 3dB-t csökken, azaz pont a felére esik. A
szépségért meg kell szenvedni.)
Az iránygörbék (9. diagram) erősen eltérnek, elég 20 fokkal
elfordítani a dobozt, és teljesen belyukad a középtartomány.
A torzítás 1W erősítőteljesítményre (10. diagram) igen alacsony,
de ezen nem is lehet csodálkozni, mert a B9281 nagyon gyönge hatásfokú
rendszer, és ennyire kis teljesítmény hatására úgyszólván meg sem
szólal. Reálisabb képet ad a 96dB hangnyomáshoz rendelt torzítás (11.
diagram), amely a basszusrezonancia környezetében 10% fölé szökik, a
középsávban 3%-ot ér el - a magastartományban pedig nullára csökken,
ugyanis itt már működésbe lép az áramkorlátozó elektronika, és
lekapcsolja a magassugárzót. (Az alapgörbe azért fut végig, mert azt
még kisebb hangnyomáson vettük fel.)
A burst-jelek (6-10. oszcillogram: 850, 1680, 3970, 5650 és
13700Hz) szemre nem rosszak, de valójában 4 és 10kHz között végig igen
csúnyák: egy-egy jelcsomag hosszú nyúlványt hordoz maga után, mint
valami üstökös.
Unitra ZGC-40-8-82 hangsugárzó
Ez is három utas, de mindegyik hangszórója papírmembrános - még a
csipogója is! Átmérőjük 205, 90 és 60mm. A mélyhangszórót vékony
gumitömlővel tömítették, a magasságsugárzót viszont olyannyira nem
tömítették, hogy kijár a helyéből, és ha nem vigyázunk, ki is esik.
Tulajdonképpen nincs is felszerelve: a szélén egy cakkokra hasogatott
műanyag-harang rugózik, és (enyhén) megszorul, ha benyomják a doboz
kivágásába. Ezért valaki biztos felmarkolt egy kis újítási díjat
(enyhíti a bűnét, hogy zlotyban kapta). A doboz tehát szelel. A
szocializmus levegőjét árasztja magából.
A mélyhangszóró mögé műanyagba csomagolt, 4cm vastag
üveggyapot-lapokat helyeztek el. A keresztváltó: két kondenzátor.
Méréseink
A két doboz hangnyomás-frekvencia jelleggörbéjét (13. diagram) a
távolságtartás jellemzi, egymástól (2-3dB)és a linearitástól (2kHz
fölött ±8-9dB). Viszont meg kell adni, érzékeny hangsugárzó a
"zégécé": 1watt erősítőteljesítményre 88, illetve 90 decibel
hangnyomást produkált (1m távolságból mérve).
Noha ez a legnagyobb a három doboz között, ennek a leggyatrább a
mélytartománya (közeltéri görbe: 14. diagram), ugyanis a
rezonanciafrekvenciája magasra, 100Hz fölé tolódik, és már 90Hz-en
eléri a mínusz 3dB-s pontot.
Még egy "noha": annak ellenére, hogy a három doboz közül egyedül
ennek szimmetrikus az elrendezése, az iránygörbéi is ennek a
legrosszabbak (15. diagram). Habár a 20 fokos görbe még megjárja.
A torzítás átlagos volna, de a 8kHz-en felfutó tüske arra int,
hogy ne számítsunk kristálytiszta magashangokra (16-17. diagram). A
teljesítmény növekedésével főleg a 2. harmonikus komponensek
erősödnek. A 96 decibeles hangnyomáshoz mindössze 4,5 wattra volt
szükség.
Az impedancia értéke (18. diagram) sehol sem csökken a névleges 8
ohm alá.
A burst-válaszok sehol sem katasztrofálisak, de sehol sem szépek:
a jel nélküli szakaszokon is minden frekvencián rezgést mutatnak.
Szeánsz
Minthogy olcsó szilvának híg a leve, ezeket a hangsugárzókat nem a
Heybrook HB1-hez, csupán az Orion HS 282-höz mértük.
Seltron 9208
Kicsit szűkebb. Sziszegőbb, magasba húz. Kenődnek a szólamok. A
színeződés a szoprán tartományban van és kellemetlenebb.
Dinamikahiány, nem tud meglendülni igazán. * Kevesebb mély, jobb
magasak, középtől felfelé ez a jobb. Egész emberi. Tisztább, csengőbb.
Hasonló minőségű hangsugárzók, más-más hibákkal. Mind a kettőt nagyon
jól el lehet hallgatni. * Ez is egész jó. Kicsit harsány a magasa, és
fájlalom, hogy hiányzik az alja. A Toscán időnként torzít, és zavar,
hogy visszafogottabb. Leggyengébb a klasszikus zenén: kaparnak a
vonósai. De így is azonos kategória az Orionnal. (Az etalon:
lötyögősebb, tartalmasabb, hallgathatóbb. Operán ölesebb, teltebb,
nyíltabb. Reszelősebb - a színeződése az alt tartományban van.
Lendületesebb, öblösebb, követhetőbb. A középsávban kiemel. * Középtől
felfelé elfogy, a magasa kevés, nem cseng ki. A mélye jobb, mélyebb és
több. Néha brummog. Operán grízes, fojtott. Zongorán öblösebb, de
matt, a közepe fojtott. * Jobban tetszik. Emberségesebb, élénkebb,
jobb a balansza. Operán levegősebb, de a közepe több, mint kéne.)
Seltron B9281
Nincs magasa, ken, bummog, a faltól elhúzva valamit javul, nem
döng annyira, de így sincs magasa, csak csattog. Nem definiált. Le van
gyilkolva a teteje. Egy jó csipogóval ez volna a hallgathatóbb. *
Kevés a magasa, de van mélye. Matt, de a zongorája nem rossz. Úgy
7-8kHz-ig elmehet, aztán egyenletesen lekonyul - legalábbis ilyennek
hallom. A sztereója emiatt pocsék. * Fegyelmezett. Dohog. Nincs
magasa. Iskolázott, tiszta, nincs baja, de egyéb sincs benne, amit
szerethetnék. A zongorája nagyon szép. (Az etalon: lendületes, magasa
is van, de amikor visszakapcsolunk ide, sziszeg. Egészségesebb,
hifibb, de "súlya", az nincs. Tolakszik. Élénkebb, definiáltabb. *
Középtől felfelé több magasa van. Él, fényes, éneken torzabb. Sokkal
jobb magasak. * Dinamikusabb, zeneibb.)
ZGC 40-8-82
Egészségesebb, nyugodtabb. Emberségesebb. Viszont tölcséres.
Monós. Jobb zongorahang. * A közepe süvölt, kiemel. Hiányzik a magasa,
nem cseng ki, mélye viszont van. A torokhangokon erősen torzít.
Beethovenen süvít, torzít, középtől felfelé levág. Alul telt. A
lemezzaja lejjebb van, mint a másiké. * Előbb összekeveredtem, majd:
néha egészen elfogadható, ha a műsorban nincs sok magashang, mert azok
itt nem jönnek le. Lényegesen több mély, ez kellemes, de hiányzik a
teteje. A lemezzaja is jobban zavar. (Az etalon: középhang-hiány,
beszűkült szólamok. Van valami egészségtelen színezete. A színpad
közepe nincs meg, a hangkép szétesik. Sziszeg. * Középen üres, a
magasa présel, de feltétlenül ez a jobb. * Ahol nincs túl sok mély a
műsorban, ez a jobb.)
Ajánlás. Ezek hát azok a szilvák, amelyek nem túlságosan picik (ha
nagyon éhesek vagyunk).
Közülük is a Seltron 9208-at picinyelljük a legkevésbé, hiszen
sokkalta olcsóbb még az egyáltalán nem luxuskategóriájú Orion
HS282-nél is: két és félezer forintért ma tényleg szinte semmit sem
lehet kapni. Természetesen számításba kell venni a kis dobozka enyhén
dübörgő felső basszusát, valamint a felső tartomány sziszegését, s
lehetőleg kompenzálni kell ezeket (mondjuk) egy olyan hangszedővel,
amelynek éppen ott van hiánya, ahol a Seltronnak többlete. A legjobb
volna kicserélni a csipogóját - ha volna mire.
Ugyanez áll az Unitra hangsugárzóra, valamint a Seltron B9281 -re
is, mert ezeknek aztán egyértelműen a felső regiszterük a pici. Csak
hát ezek már drágább típusok, és a végén a leves már többe kerülhet,
mint a hús (avagy, ha ragaszkodunk eredeti hasonlatunkhoz: többe
kerülhet a befőttesüveg, mint a szilvalekvár). A lengyel dobozt,
mindazonáltal, még számításba lehet venni, mint a HS282 egy
teljesértékű alternatíváját, jobb basszussal, rosszabb
magastartománnyal. A darabonként 2100 forintos német hangsugárzót
viszont tényleg csak akkor merjük ajánlani, ha egy pici Orion se
dereng, sem közelben, sem távolban.
*
Videoton FH 10 fejhallgató
Végre megint egy közérthető típusjel (FH nyilván annyit tesz,
mint: fejhallgató), vagyis hazai gyártmányt vizsgálhatunk. Azonkívül
"büdzsé", holmiról van szó, amely mindössze 740 forintba kerül, tehát
igen olcsó, még a keletnémet fejhallgatónál is olcsóbb, nem is
beszélve a Kossokról és egyebekről. Érdemes odafigyelni rá. Már
hamarabb is odafigyelhettünk volna, de kezdetben (a Fejhallgatóteszt
idején) sehol sem találtuk. Most már többfelé is látni belőle.
Fülön felfekvő, nyitott rendszerű fejhallgató az FH 10, az
egyszerűbb Sennheiserekkel rokon. A felfekvő felület egy habszivacs
párna, amelyet fekete jersey anyag borít, nem izzad alatta a fül. A
kagylókat acélkengyel tartja, ezeket el lehet csúsztatni a műanyag
fejpánton, beállítva ezzel a távolságukat. A kagylók el is fordulnak
egy fémszegecsen, és műanyagtestük is úgy van kiképezve, hogy könnyen
elbillenhessenek. A nyomóerejük is elviselhető. Egyszóval, kényelmes
"viselet" az FH 10.
A spirális kábel, alaphelyzetében, körülbelül 1 méter hosszú, de
úgy három és fél méteresre megnyújtható. Ötpólusú "dominó" csatlakozó
van a végén (de a prospektus szerint 6,3mm-es Jack-dugóval is
forgalomba hozzák). A fejhallgató tömege 310 gramm,
kábelestül-csatlakozóstul-mindenestül. Csomagolása egyszerű
papírdoboz, különösebb feliratok nélkül - véleményünk szerint célszerű
volna rányomtatni a fontosabb gyári adatokat (impedancia,
terhelhetőség stb.).
Méréseinkhez
Impedanciája megfelel a specifikációnak. A frekvenciaátvitelével
már sok bajt okozott nekünk, sehogysem tudtuk megérteni, hogy a
boltból kölcsönkért, vadonatúj példánynak miért tér el ennyire a két
hallgatója (1-2. diagram), ezért sürgősen kértünk egy másikat, de az
is ugyanúgy szerepelt (3-4. diagram). A különbség főleg a
mélytartományban jelentkezik, a "balos" kagylók 100Hz környékén erősen
kiemelnek, a jobbosak egész jól követik a korrekciós görbét
(szaggatott vonal mindegyik diagramon). A középtartományban azonban
már mindig ott éktelenkedik egy csúnya, körülbelül 10 decibeles
kiemelés, a magas regiszter pedig igen hamar lekonyul.
(Tény, hogy mindkét fejhallgatónak a jobb fele viselkedik szebben;
a két jobboldali kagylóból mindenesetre jobb fejhallgatót lehetne
összerakni, mint a baloldaliakból, ha a gyár válogatná a kagylókat.
Dehát nem úgy néz ki, mint ha válogatná. Le kell szögeznünk, hogy
ilyen erős eltérést eddig még egyetlen fejhallgató-típus csatornái
között sem tapasztaltunk.)
A harmonikus torzítás viszont igen csekély. A "balos" kagylók
torzítása jócskán megnő ugyan a kritikus, 100Hz körüli sávban, de az
kívül esik az értékelési tartományon. Az FH 10 roppant érzékeny
fejhallgató, egészen kis erősítőteljesítmény hatására már nagyot szól
(feltehetően ezzel a paraméterével függ össze, hogy ennyire alacsony a
torzítása.)
A nemkívánatos hangsugárzás mértéke közepes. Az FH 10
hangcsillapítása nemleges: nyitott rendszer, nem zárja el tulajdonosát
a külvilágtól. Nyomóereje, mint már a bevezetőben említettük, nem túl
nagy.
Szeánsz
Legutóbb, a Koss fejhallgató tesztjekor (Mozaik 3.) a Sennheiser
HD430-at választottuk etalonnak, ez a típus mindig rendelkezésünkre
áll, minthogy két munkatársunk is ilyet használ odahaza. Most, amikor
"büdzsé" fejhallgató van terítéken, nem tartjuk indokoltnak ennyire
magasra helyezni a mércét. Inkább az NDK-gyártmányt, a KWH HOK 80-2-őt
vettük elő, idehaza alighanem ez a Best Buy (több ismerősünk
visszajelezte már, hogy hitt nekünk és nem bánta meg). Kicsit úgy
játszunk ezzel a kétféle etalonnal, a Sennheiserrel és HOK-kal, mint a
hangsugárzók mezőnyében a Heybrook HB1-gyel, illetve az Orion
HS282-vel. A két fejhallgatót párhuzamosan kötöttük az erősítő
teljesítménykimenetére; a hangerejüket ellenállásokkal
kiegyenlítettük, már amennyire lehetett. Teljesen ez sohasem sikerül:
két-két fejhallgatónak, akárcsak két-két hangsugárzónak, aggasztóan el
tud térni a frekvencia-egyensúlya. Egymástól függetlenül írt
jegyzeteink előbb a Videoton FH10-re, majd (zárójelben) az etalonra
vonatkoznak:
Dús, döngő, különösen az egyik oldalról. A basszusa nem jön
rosszul, általában véve rosszabbra számítottam. Magasban roppant
szegényes, a cintányérokból semmit sem hallok. Az opera testesen szól,
de a legalja hiányzik, a magasai sehol sincsenek, nincs elegendő
információ a zenéről. Nem torz, de unalmas. A dixien a bal fülemen
szörnyen dübörög, dummog. Alul a basszus nem igazi, de követhető;
felül egy színtelen, gyönge magas regiszter - ez a kettő érvényesül.
Nem kellemetlen, de jellegtelen, hiányérzetet kelt. * Mindhárom zenén
ugyanazt hallottam. A VT-fejhallgató bágyadt, a középtartomány fölött
nagyon kevés hangja van, emiatt rettenetesen matt. Időnként, a női
hangon mintha torzítana is. A cintányér teljesen eltűnik. De azért nem
rossz hallgatni, nem fárasztó, viselni pedig feltétlenül jobb, mint a
másikat. * A VT mély, döngő hangot ad, a magasa túlságosan kevés, a
hangkép emiatt tompa, nyomott. Mindegyik zenén ezt hallottam. Minden
élet elmegy, unalmas. A dixien még mintha lassabban is forogna a
lemez. Toscán az énekhangok kissé kásásak. * Durva magashiány, emiatt
bágyadt, tompa, a lendülete elvész. Torzítást nem hallottam. Komfortra
nézve kényelmes.
(Az etalon: keményebb, csengőbb, a mélye kevesebb.
Kiegyenlítettebb, sokkal sztereóbb. Közelebb áll a hangsugárzónk
hangjához. Operán azonban kicsit fárasztó. Dixien egészséges ritmusa
van, kicsit magasba húz, harsány, a mélyeket keveslem, nem tudom
követni a bőgőszólamot. * Ezzel is bajaim vannak. Csengő, szép,
tiszta, de a legszélei hiányoznak, különösen a mélytartományban érzek
hiányt. A felső basszus pedig kopogós. * Elfogadhatóbb, az arányai
helyesebbek, de nincs igazi mélye.)
Minthogy a fejhallgatóteszt számunkra még viszonylag új keletű
sportág, s nincsenek annyira biztos támpontjaink, mint mondjuk a
hangsugárzótesztben, ellenőrzésképpen fellapoztuk a Hifi Mozaik 2.
kötetét, és megnéztük, mit írtunk a HOK fejhallgatóról. Nos, most is
ugyanúgy hat ránk a KWH, ami azt jelenti, hogy ha a két fejhallgató
hangképe eltér, ez nem feltétlenül a Videoton hibája. Nem feltétlenül
- de többnyire azért igen. Véleményünk szerint feltétlenül a KWH
hangképe van közelebb valamiféle optimumhoz. A KWH-nak akkoriban 6
pontot adtunk, mely értékhez viszonyítva az FH10 pontszáma valahol 3
és 4 között helyezkedhet el. A komfortfokozatukat pont ellenkezőleg
ítéljük meg, ezt a menetet a VT nyeri, szintén úgy 6-3 arányban.
Mindenesetre nagyobb közöttük a különbség, mint amekkora az
árdifferencia, úgyhogy Magyarországon változatlanul a KWH HOK-80-2 a
Best Buy. Az FH10-nek akkor vannak esélyei, ha valamely
lemezjátszóerősítő rendszer hangképe túlságosan is felfelé húz, s
mindenképpen rászorul, hogy mélyítsék, basszusban dúsítsák. Ebben az
esetben ajánlhatnánk a Videoton fejhallgatót, azzal a fenntartással,
hogy próbáljunk ki belőle legalább 3-4 példányt. Kizárt dolog, hogy ne
találjunk köztük olyat, amelynek mind a két kagylója "jobbos" már
abban az értelemben, ahogy ezt diagramjaink magyarázzák. Tegyünk fel
valami monó programot, és figyeljük a basszus minőségét. Azt a
példányt kell megvenni, amelyiknek a két kagylója egyformán működik és
viszonylag kevéssé "üt".