Hetedhéthatár |
HFN/RR
1987. december
Az orvosi műszerektől a műanyagok szerkezetvizsgálatáig és
természetesen a hifiig, igen sok mindennel foglalkozott az a David
Wilson, aki később mint audiofil (analóg!) lemezfelvételek készítője,
még később pedig mint hangsugárzó-tervező szerzett nevet Amerikában.
Első konstrukciója, a WAMM egy minden elképzelhető hangszóróból
összetákolt monstrum (a HFM 18. számában, a 46. oldalon csodálhatjuk
meg), szekrény nagyságú szub-basszussal, több tízezer dollárért, a
második pedig, a "csupán" 4000 dolláros WATT a világ legdrágább
minimonitora.
"Egyiket sem eladásra szántam - nyilatkozza Wilson a HFN/RR
interjú-rovatában -, eredetileg a saját stúdiónk számára terveztem
őket, és engem is meglepett, hogy a kis dobozból egyetlen év alatt
több százat tudtunk eladni." Tervezési elveiről emígyen számol be:
"A WAMM-mal az volt a célom, hogy teljes mértékben reprodukálni
tudjam azt a hanganyagot, amelyet a stúdióban felvételkor hallunk, a
maga dinamikájával és sávszéleivel, különösen a basszustartományban;
én itt most nem 32Hz-ről beszélek, hanem 8Hz-ről. A kis WATT
természetesen nem képes igazán mély basszusra, viszont minden egyéb
tekintetben abszolút precíz hangsugárzó, amely pontosan érzékelteti,
hol álltak felvételkor a mikrofonok, hol a hangszerek, és hogy a
mikrofonok pozíciója helyes volt-e vagy sem."
"Amit egy hangsugárzó transzparenciának nevezünk, az nem más, mint
a zajküszöb és az információs küszöb aránya. A példa kedvéért:
digitális rendszerek hangján hajlamos vagyok azt érezni, hogy a
zajküszöböt még messze nem értük el, amikor az információ már régen
elfogyott; az analóg hangképben viszont információt hallunk jó 10
decibellel a zajszint alatt is. (V. ö. akusztikai cikkünkkel a HFM 14.
számában - a szerk.) Namármost, a hangsugárzók zajküszöbjét a rendszer
mechanikai rezonanciái határozzák meg. Nézzük a WATT keresztváltóját.
Ebben egyik alkatrész sem tud elmozdulni a másikhoz képest, mert
miután az alkatrészeket elrendeztük-beállítottuk (s ez által
kioltottuk elektromágneses kölcsönhatásukat), az egészet bezárjuk egy
4 kilós dobozba. Hasonlóképpen: a - csonkagúla alakú - hangszóródoboz
fala műanyagból, kerámiából és ólomból van öntve, egy-egy dobozka több
mint 30 kilót nyom. Ez éppen ellentétes a brit módszerrel (elsősorban
a Celestion-re gondolok), dehát nekik figyelembe kellett venniük a
költségeket is. Bennünket a költségek nem érdekeltek, hiszen nem
kommersz árucikket terveztünk. Tehát nem arra törekedtünk, hogy a
tömeg kicsi legyen, és a rezgések hamar lecsengjenek, hanem nagy
tömeget alkalmazunk, és eleve nem engedjük meg neki, hogy
rezeghessen." (Ha a dolog ennyire egyszerű volna! A britek nemcsak
arra spekulálnak, hogy a doboz rezonanciái hamar lecsengjenek, hanem
arra is, hogy ezek a rezgések felemésszék a hangszóró által keltett
energiákat; úgy vélik, hogy az abszolút merev dobozfal erre nem képes.
A szerk.)
"A mély/középhangszóró a SEAS gyártmánya, 6,5 coll átmérőjű, és
(impregnált) papírmembrános; véleményünk szerint a műanyag membrános
hangszórók nem annyira kiegyenlítettek, és rosszabbul viszik át a
tranzienseket. Ami a dómot illeti, valami 40 típust próbáltunk ki.
Végigcsináltunk minden létező tesztet, az impulzusméréstől a
spektrum-analízisig - és mindegyik típussal elégedetlenek voltunk.
Valamennyinek volt egy nazális kolorációja. Végül a Focal üvegszálas
membránú dómjánál kötöttünk ki. Ez valójában fordított (konvex) dóm,
kevesebb a levegő a háta mögött, és talán ez is segít. Mindenesetre
sokkal hűségesebben adja vissza a hangszerek felharmonikusainak
struktúráját, mint a többi dómsugárzó, függetlenül attól, hogy
melyikről lehet szebb görbét mérni. A hangszórókat egyébként enyhén
modifikáljuk is. A névleges keresztfrekvencia 1800Hz. A magasvágó
szűrő 6dB/oktávval indul, de a meredeksége két oktáv után már
18dB/oktáv."
"Minden kisdoboz: kompromisszum. A WATT is az. A basszusa
természetesen mérsékelt (most tervezünk hozzá egy
szubbasszussugárzót). Elsősorban azt kellett eldöntenünk, hogy
egyensúlyba hozzuk-e a kis doboz hangképét a felső basszustartomány
kiemelésével (a brit LS3/5A mintájára), vállalva, hogy elkenődik a
középsáv, romlanak a tranziensek. Mi lemondtunk erről, fenntartottuk a
linearitást, miáltal a rendszer - ha a falaktól távol, állványon
használják - már 100Hz körül eléri a - 3dB-es pontot. Ha közel viszik
valamelyik falfelülethez vagy a padlóhoz, illetve megtámasztják a
kiegészítésképpen hozzáadott hangfallal, a - 3dB-es pont 55-60Hz-re
csúszik le. A WATT reflex-rendszerű, és kétféle reflex-nyílása van: az
egyiket a 20-80, a másikat a 100-400 csillapítási faktorú erősítőkhöz
javasoljuk."
* A "kis nagy hangdoboz" után lássunk egy "kis kis hangdobozt", a
Heybrook új Point Five-ját. Minthogy a nálunk is elterjedt(?) HB1-nek
alaposan felment az ára (ma már 170 fontba kerül), meg aztán az
infláció Angliában is infláció, a Heybrook úgy érezte, itt az ideje
újra kirukkolni valami Olcsó-És-Mégis-Jóval.
A Point Five 120 fontba kerül páronként, van benne egy 165mm-es
ELAC és egy 14mm-es Audax, viszont nincs benne keresztváltó, csupán
egy polipropilén kondenzátor és néhány fémréteg-ellenállás a
dómsugárzóval párhuzamosan kötve. A hangszóró doboza nagyon cseles. A
legtöbb hangszóródoboz úgy készül, hogy a tető- és oldallapokból egy
keretet állítanak össze, és ebbe illesztik be az elő-, illetve a
hátlapot. A minden szempontból kritikus előlap tehát nincs eléggé
kimerevítve. Eltérve ettől a gyakorlattól, a Point Five dobozkeretét
az elő-, a hát- és a két oldallapból dolgozzák össze, s ezt zárják le
alul-felül egy-egy Medite-lappal. Ez a konstrukció állítólag kevésbé
engedi rezegni a hangszórókat.
Noha a Heybrook kezdetben ellenezte a merev (egyeres) kábelezést,
a Point Five-nak már a belső kábelezése is egyeres; a kábel
paramétereit már eleve bekalkulálták a keresztváltó tervezésekor.
Fémréteg-ellenállást is azért alkalmaznak, hogy - híven az egyeres
kábelezés filozófiájához - minél kisebb keresztmetszeten vezethessék a
jel útját. Ezt a hangsugárzót tehát egyeres kábellel kell
csatlakoztatni az erősítőhöz, mégpedig lehetőleg multikábelezéssel
(tehát két szál drótnak kell futnia a mély-, két szálnak a
magassugárzóhoz.)
Alvin Gold szerint a Point Five különösen a feljavított,
öntvénytalprészre épült HBS1 állványon) csaknem minden tekintetben
kitűnően szerepel. Jelzői: "gyors" "kontrollált", "felbontóképes".
Hibája, hogy az olcsó Audax dóm - akárcsak a HB1-ben - itt is egy
kicsit külön életet él, kikiabál a rendszerből. ("Ha a magassugárzóját
gondosabban válogatnák, nem volna versenytársa ebben a kategóriában.")
A Heybrook cég előírása szerint ezt a típust is szorosan rá kell tolni
a hátsó falra, éppúgy, mint a HB1-et. Nos, a HB1 a mi gyakorlatunkban
jobban érzi magát 20-40cm-re a hátsó faltól - és Gold azt tapasztalja,
hogy a Point Five is elvár úgy 10-15cm-nyi hézagot a háta mögött.
És hát (eltérően a gyár ajánlásától) mégiscsak jobb befelé
fordítani, úgy 20 fokkal.
* Hangszedők: Audio-Technica AT-OC7 (250,-), Azden GM-P5L (100,-),
Goldring Eroica (90,-), Grado XTE+ (20,-) és XF3E (43,-). A drágábbak
közül a Goldringot inkább klasszikus zenére ("tipikus BBC-hang!"), a
másik kettőt inkább könnyűzenére ajánlják. A két Grado közül nagyon
dicsérik a szerényebbiket. Lapzártakor megérkezik egy másik,
ugyanolyan Grado XTE+1, mint az előbbi, csak Peter Belt (a
"varázsvesszős ember") által modifikálva. "Nem tudjuk, mit művelt Belt
ezzel a hangszedővel, tény, hogy az ő példányán 4, illetve 7
decibellel nagyobb csatornaelválasztást, 1mV-tal magasabb kimeneti
feszültséget, azonkívül egyenletesebb frekvenciagörbét mértünk."
A "Centennial", a Yamaha cég 100 éves jubileumát ünneplő CD-X10000
ezüstlemezjátszó (HFN/RR december)
Hétkilós tányér, lineáris hangkar - a Lurné Audiomeca (Audiomekka?)
(HFN/RR január)
A világbajnok ezüstlemezjátszó, avagy a Digitális Kontra Analóg vita
vége: Accuphese DP80/DC81 (HFN/RR február)
* További tesztek: Yamaha CD -X10000 CD-játszó (2700,-). Csak két
másik gép veri meg: a CAL Tempest és a Cambridge Audio CD1;
"egyébként" ez a legjobb. Mordaunt-Short A5000 erősítő (350,-).
Kellemes, hallgatható, de nem ér fel a Musical Fidelity B200-zal.
Magneplanar 2.5 (2000,-). Mint a Magneplanarok általában, ez is
nagyszerű hangsugárzó, de azért ennek is "meg kell szokni" a
hangszínezetét. Érdekes, Colloms kissé elmarasztalja az új
ribbon-magassugárzót: nem igazán illeszkedik a fő rendszerhez. Dual CD
503 lemezjátszó(100,-). Valamivel jobb az 505-ösnél, de inkább
ajánlják helyette a 40 fonttal drágább Regát. Klimo Merlin csöves/FET
előerősítő (2475,-). Német készüléket ritkán dicsérnek ennyire
Britanniában. Denon DCD-800 CD-játszó (300,-). Átlagos.
1988. január
Decemberben szó esett David Wilson minidobozáról. Nos, most
megérkezett a WATT, "személyesen", 3000 fontsterlingért (darabonként).
Brit importáron számolva, méginkább nyilvánvalóvá válik, hogy tényleg
ez a világ legdrágább minimonitora. Valószínűleg a legnehezebb is
(54,5 kiló párja). Ken Kessler csodákat regél róla: transzparens,
tiszta, részletező, jó térhatású stb. stb. Hátránya kettő van. Az
egyik, hogy rendkívül szűk a "sztereó szék", azaz a rendszer teljes
képessége csak egyetlen pontban érvényesül mintha valamiféle
fejhallgató volna. (Monitorhangsugárzónál, amelyet csak a hangmérnök
hallgat, ez nem is igazi hátrány.) A másik hibájáról tulajdonképpen
nem is tehet. Ez a hiba abban a körülményben rejlik, hogy a kritikus
(Kessler) bevallottan utálja a komolyzenét, és ez egy kissé gyanússá
teszi előttünk a WATT hangsugárzó mértéken felüli dicséretét.
Minimax egy Peugeot áráért: a WATT (HFN/RR január)
Ritka állat mainapság: a TDL labirintsugárzó (HFN/RR február)
*
És mégsem mozog
Galilei azért küzdött, hogy a világ elismerje, "Mégis Mozog". A
hangtechnika Galileijei ezzel szemben azon fáradoznak, hogy ami eddig
mozgott, ne mozogjon, ami forgott, ne forogjon. Lomtárba akarnak
küldeni minden olyan hangrögzítő eszközt - magnót, lemezjátszót,
CD-játszót -, amelynek működése valamiféle körmozgáson alapul. A Hifi
Magazin 12. számában ("A jövő körvonalai") már szóba hoztuk az
úgynevezett buborékmemóriákat, amelyek alkalmasnak látszanak rá, hagy
a (természetesen digitális) adatfolyamot mindennemű mechanikai mozgás
nélkül, pusztán elektromágneses úton tárolják és reprodukálják.
Valójában egyéb nagy tárolóképességű félvezetők is képesek ugyanerre.
A februári HFN/RR-ben Barry Fox a brit Lyricdata cég
próbálkozásairól ír. Az első szabadalmak 1981-ből származnak; ekkor
még buborékmemóriáról volt szó, és arról, hogy a felvételt tároló
médium (a "hanglemez") nem lesz nagyobb, mint egy hitelkártya. Az első
működőképes rendszert ("IXI") 1984-ben készítették el és a rákövetkező
évben mutatták be a sajtónak. Ekkor már nem buborékmemóriával
dolgoztak: félvezető RAM-ok sorozatát zárták egy kazettába, s azon 15
másodpercnyi(!) felvételt tudtak rögzíteni. A Lyricdata ezután
hallgatásba burkolózott; Barry Fox még azt sem tudta elérni, hogy
interjút adjanak neki. Végül sikerült elcsípnie a menedzsert, aki
elmondta, hogy a jelenlegi prototípusnak a felvételi ideje még mindig
nem hosszabb 15 másodpercnél, azonkívül a rendszer nem is működik
kifogástalanul. De most majd Sir Clive Sinclair (a brit Mr.
Számítástechnika) nagykapacitású "chip"-eket hoz forgalomba, s azok
alkalmazásával az IXI rendszer potenciálja is jócskán megnövekszik.
A Lyricdata cég mindenesetre be fogja mutatni "magnóit" a nyári
stúdiótechnikai kiállításon. Programja azonban már távolról sem oly
ígéretes, mint kezdetben volt. Hitelkártya-nagyságú lapocskák helyett
jókora kazettába zárt RAM-ok tárolják a műsort, most már 10
műsorpercet monóban (ötöt sztereóban). A gépezet irányára 15-20 ezer
font, a kazettáé valami 3000 (nem tévedés, három nullával írták) font
darabonként. Inkvizíciós árak, dehát a számítástechnika rohamosan
fejlődik, a költségek rohamosan csökkennek. A méretek úgyszintén.
Olyannyira, hogy a japánok állítólag szintén kihoznak egy hasonló
hangtechnikai eszközt, amely tényleg hitelkártya-nagyságú lapocskára
dolgozik. És Mégsem Mozog.
*
* Még egy külföldi csúcsszuper: Lurné Audiomeca (1900,-), a J1/SL5
hangkarral (1750,-). A francia Pierre Lurné neves lemezjátszó-tervező,
aki eredetileg a Goldmund cégnek is dolgozott (a Goldmundok ma a világ
legdrágább lemezjátszói). Az Audiomeca tiszta vonalvezetésű, kissé
Bauhaus-stílusú, függesztett vázú, (természetesen) szíjhajtású futómű,
a hangkarja lineárisan fut, fotocellás, szervó-vezérlésű. Hangminősége
Martin Colloms szerint nem haladja meg azt, amit a brit lemezjátszók
5-600 fontért produkálnak - ez itt lesújtó ítélet. Colloms még
hozzáteszi, hogy a futóműn sokat segít, ha SMEV hangkarral párosítják
- másfelől, nem tudja érvényre juttatni az SME igazi potenciálját: "az
SME itt kiábrándítóan szerepel"...
Audiofil DD-lemezjátszó: Goldmund ST4 (HFN/RR március)
* Ki látott már CD-játszót, amelyben RIAA-korrektor is van?! Aki
még nem látott ilyet, nézze meg a Meridian cég új típuscsaládját.
A Meridian nemrég újra piacra hozott egy teljesítményerősítőt, a
205 típusszámú, 100 wattos monoblokkot (800,- párja). Ez azért
újdonság, mert a Meridian eddig az aktívrendszereket favorizálta,
vagyis az olyan hangsugárzókat, amelyekbe a teljesítményerősítő már
eleve bele van építve, a keresztváltókkal együtt. Ezt a koncepciót
szolgálja a 207-es típusszámú CD-játszó is: két darabból áll, de az
egyik doboz csupán tápegység, a másik CD-játszó plusz erősítő
(beleértve a RIAA-korrektort is, hiszen ez a központi egység, ez
fogadja a lemezjátszót is). A CD-játszó tehát közvetlenül az (aktív)
hangsugárzókhoz csatlakozik. Nos, ez az irányzat úgy látszik,
egyenlőre "nem nyer", ez az oka a pályamódosításnak.
Minthogy a CD-játszó legutóbbi verziója már az új, 16 bites
Philips áramkört tartalmazza, Colloms a monoblokkokkal együtt a
CD-játszót is teszteli. Ha jól értelmezzük dicsérő szavait, a
CD-játszó és az előerősítője feltétlenül nívós. A monoblokkok
becsületesek, de nem rendkívüliek.
* További tesztek: Rotel RC-870BX/RB-870BX elő/végerősítő (325,- a
kettő), RB-890BX teljesítményerősítő (375,-). A "kombó" jobb minőségű
az egybeépített menőmanóknál, a teljesítménye pedig 125 watt
csatornánként. A 2x200 wattos RB-890BX nemcsak hogy szépen szól, de
pályázhat a Legtöbb-Watt-Per-Fontsterling (vagy: a
Legkevesebb-Font-Per-Watt?) díjra is. Milltek Aurora (200,) és Olympia
(300,-) hangszedők: valójában a japán Kiseki olcsóbb, magaskimenetű
MC-modelljei, új márkanéven.
Február
Ha egy lemezjátszónak négyszögletes volna a tányérja, akkor sem
keltene nagyobb meglepetést, mint Ed Meitner amerikai konstruktőr
lemezjátszója. Ennek ugyanis egyáltalán nincsen tányérja. A HFN/RR
interjú-rovatában most Meitnert szólaltatják meg, magyarázza el, miben
látja a tányértalanítás előnyeit. Meitner a már jólismert elvre
hivatkozik: minden tömeg tárolja és visszarúgja az energiát, tehát meg
kell tőle szabadulni... (A szerkesztő megjegyzése: több Olvasónk is
felfigyelt a különös készülékre. Néhányan maguk is megpróbálkoztak a
tányértalanítással - a kísérletek még folynak. Feltehetően ugyanehhez
a témához kapcsolódik az a MOD is, melyet egyik Olvasónk ajánlott:
helyezzünk lemezcímkenagyságú, vékony alátétet a hanglemez alá, hogy
ne érhessen hozzá a tányérhoz...)
* Némi savanyú elégtétellel állapítjuk meg, hogy igazunk volt,
amikor azt jósoltuk, hogy a CD-játszók ára nem annyira csökkenni fog,
mint inkább emelkedni. Az új technika jelenlegi vezérhajója, az
Accuphase DP80/DC81 ezüstlemezjátszó Angliában 6000 fontsterlingért
került forgalomba. Kettős készülék; a DP80 a "transzport", a
tulajdonképpeni lemezjátszó (egymagában 15 kilót nyom!), a DC81 pedig
a Digitális/Analóg átalakító. Ez utóbbi nemcsak a CD-játszót, de
bármely DAT-magnót is kiszolgálja. Érdekessége, hogy nem annyira
integrált áramkörökből, mint inkább tranzisztorokból épül fel. A két
dobozt hagyományos, koaxiális kábellel, illetve száloptikával is össze
lehet kapcsolni. Egy apró részlet, amely nekünk különösen megragadta a
figyelmünket: ennek az ezüstlemezjátszónak nehéz fémváza van, s arra
rugósan függesztették fel a "szub-sasszit" -akárcsak a hagyományos
lemezjátszókét! (V. ö. az állványokról írt cikkünkkel a 20. oldalon -
a szerk.)
Ami az Accuphase-rendszer hangminőségét illeti, Colloms szerint ez
az első olyan CD-játszó, amely felveheti a versenyt a méregdrága
lemezjátszókkal (3500 fontig bezárólag). Eszerint rövidesen
értelmetlenné válik az Analóg Kontra Digitális vita; egyre inkább úgy
látszik, hogy a Compact Disc bajaiért nem a CD-rendszert, hanem a még
mindig nem eléggé kiérlelt konstrukciókat kell hibáztatnunk.
Colloms azt írja, hogy a DP80/DC81-hez képest minden
ezüstlemezjátszó vékonyan, rekedten és élesen szól, és hogy most
teljesen újra kellett írni a ranglistát, megkülönböztetvén az
előidőket az Accuphase eljövetele utáni időktől... A Cambridge Audio
DC1 például, amely eddig referencia gyanánt szolgált, 100%-ról 76%-ra
esett vissza "Post Accuphase". Az új Philipsek úgy 57%-on állnak; az
"átlagos minőség" fogalma 66%-ról 48%-ra devalválódott.
Utóirat a teszthez: Collomséknak sikerült korrelációt találni a
CD-technika egyik jellemzője, a linearitás, illetve a hangminőség
között. Az Accuphase mérésekor azt tapasztalták, hogy az Accuphase egy
kicsit kilóg a tűrésmezőből, amennyiben a linearitása -90 decibelen
csúnyán elromlik: a két csatorna -12,5/+7,5dB eltérést mutat. Ne
feledjük: -80 decibelen még minden rendben van! Colloms (a
szervizkönyv birtokában, jónéhány órai keresgélés után) megtalálta a
baj forrását, és ki is tudta javítani a hibát. A linearitás -90dB-en
most már nem tért el csak 0,3dB-t a tényleges értéktől, de ezen kívül
semelyik mérhető paraméter nem változott. A hangkép mégis érezhetően
tisztább, fókuszosabb, sztereóbb lett.
* További tesztek: Acoustic Research Ar 55BX, B&W DM1600 és
Mission Freedom hangsugárzók (650, 400, 400,-). Mindhármat dicsérik,
de az utóbbit inkább rockzenére ajánlják. Wharfedale Ritz Diamond
hangsugárzó (150,-). A sikeres minidoboz szuperváltozata - másfélszer
annyiért. Egy kicsit olyan, mint a szovjet törpe: óriási. Foundation
állvánnyal ajánlják - v. ö. állványtesztünkkel a 20. oldalon. Ortofon
MC3000/T-3000 hangszedő/ transzformátor (800/750,-). Valóban a
legjobbak közé sorolják, habár nem érzik annyira "szívhez szólónak",
mint a Koetsut. A T-3000-et nem dicsérik; az angolok mindig is jobban
szerették az elő-erősítőt az illesztőtranszformátornál. Musical
Fidelity The Preamp 3A és 3B, a P140 teljesítményerősítővel és az MC-4
hangsugárzóval (300/300/500,-). Jó minősítést kap; multiamplifikálva
(tehát két sztereó végfokkal) állítólag egészen kitűnő rendszer. Az
elpusztíthatatlan Thorens TD160S lemezjátszó, immár római négyessel
jelezve (280,hangkarral). Egyre jobb, de a karját változatlanul
érdemes kicserélni mondjuk egy Rega RB300-ra. Harman/Kardon PM640VXI
erősítő (225,-). Jó, de ebben az árkategóriában nem nyer.
Március
Némi késéssel, de a Hi-Fi News is "lereagálja" Peter Belt
varázslatait, amelyekről a Mozaik 4. kötetében írtunk. Nem hivatkozik
a HiFi Answers múlt évi cikkeire, hanem csak arra, hogy "az utóbbi 18
hónapban különféle gyártmányokat és gyártmányinformációkat kaptunk a
Leeds-i Peter Belt-től, azaz a PWB Electronics-tól, valamint azoktól,
akik kapcsolatban álltak vele. Tény, hogy eddig mindenki azt
állította, hogy a PWB-eszközök hatása igenis hallható." Ennek
ellenére, minthogy ez a (varázs)ló a szomszéd istállóból került ki,
Steve Haris, a Hi-Fi News szerkesztője nem lelkesedik fel túlságosan,
és három kérdést vet fel egymásután: 1. vajon tényleg működnek-e ezek
a varázslatok, 2. ha igen, akkor vajon mi lehet a "know-how" juk?
(ugyanis a Peter Belt által adott magyarázatok többet ködösítenek,
mint amennyit megvilágítanak) és 3. jogossá teheti-e bármi is a ezen
eszközök szemérmetlen árát? (A Reactive Electret fóliából 20 fontba
kerül 50cm2, a Sol Electret Oil flakonja 40font, és a különféle
"kezelt", azaz elektrét-jellegűvé tett tárgyak 25-60 fontba kerülnek.
A "polarizáló" ecset szemre semmiben sem különbözik az egy fontot sem
érő bolti ecsettől de mint a PWB cég terméke, csaknem 60-ért
árusítják.)
Peter Beltnek feltehetőleg az az álláspontja - folytatja Harris -,
hogy a fejlesztő munkába fektetett évekért megilleti őt a profit.
Dehát a polarizáláshoz használandó anyagok olcsók, ki-ki
eljátszogathat velük csaknem ingyen. Valószínű, hogy a hifi-ipar
profijai előbb-utóbb megértik a PWB-jelenségek lényegét, felhasználják
majd a saját gyártmányaikhoz - és akkor talán mindezek a jelenségek
szélesebb körben is hasznosulhatnak. "A szakembereket, mindazonáltal,
Peter Beltnek máris sikerült polarizálnia." Csatlakozva ehhez a
bevezetőhöz, Paul Miller tesztelésnek veti alá Peter Belt
gyártmányait, valamint irományait. Az irományokról megállapítja, hogy
áltudományos hókuszpókusz az egész, vagy legalábbis semmire sem ad
tudományosan elfogadható magyarázatot. A gyártmányokat (lényegüket
tekintve elektréteket, azaz permanens elektromosságot hordozó
anyagokat) vegyileg is elemzi, és nem talál bennük semmi különöset,
ami pedig a szubjektív hatásukat illeti, szerinte ez egyrészt csekély,
másrészt esetleg egyéb módon is magyarázható. Például: a Belt által
készített, elektrét jellegű kenőanyag, ha csapágyolajként alkalmazzuk,
már a viszkozitásával is változást idézhet elő a rendszerben, ha pedig
kontaktusokat tisztítunk vele, a hangminőség változását ismét csak
joggal tulajdoníthatjuk a tisztító- (s nem pedig az elektrét)
hatásnak.
Ami nem tetszik nekünk Miller attitűdjében: valahányszor be kell
ismernie, hogy a Belt és követői által észlelt-és eddig
elképzelhetetlennek tartott! - auditív effektusok igenis léteznek,
akkor bagatellizálni igyekszik az eredményt. (Ez az úgynevezett
Tizennegyedik Lajos szindróma: valakit azzal mentegetni, hogy az
elmeállapota tulajdonképpen nem is olyan veszélyes, mert már nem
képzeli magát Tizennegyedik, csupán Tizenkettedik Lajosnak.) Ilyenkor
tüstént magától értetődőnek nyilvánítja a szóbanforgó jelenséget,
például: "nyilvánvaló, hogy bármiféle áramkörnek - CD-játszóban,
erősítőben vagy akármi másban - megvan a maga jellemző
rádiófrekvenciás és mélyfrekvenciás karakterisztikája, és ez változást
szenved, ha bármiféle szélessávú zajnak tesszük ki". Igen, igen, ezt
mi is tudjuk, ezt mindenki tudja, ez valóban nyilvánvaló. Csak éppen
az nem nyilvánvaló, hogy ebből a nyilvánvalóságból végül miképpen lesz
auditív effektus. Végső soron Miller tudomány-védő, áltudomány-cáfoló
magyarázatai éppen annyira áltudományosak, mint Belt "irodalma".
* Az analóg orsós magnó sehogyan sem akar kihalni? A hírrovatból
megtudjuk, hogy - DAT ide, DAT oda - a Revox cég ismét piacra hozott
egy félprofi analóg szalagjátszót, C270 típusjellel, angliai áron 2500
fontért.
* Stúdióemberek ritkán látják be, hogy van mit tanulniuk a
hifiipartól. Mindazonáltal a Monster Cable cégnek sikerült meggyőznie
Hollywoodban a hangmérnököket, miszerint a kábelek igenis éreztetik
hatásukat a hangképen. Steven Spielberg új filmjének, az Empire Of The
Sun-nak felvételekor végesvégig audiofil-kábeleket használtak -
ilyesmi eddig még sohasem fordult elő.
* Barry Fox jelentése a CD-technika legújabb eredményeiről: a
Philips cég elkészült a harmadik generációs "chip"-ekkel. Amihez eddig
4 IC kellett, azt most már kettő is megteszi: az SAA 7310 és 7320 a
CD-játszó teljes elektronikáját magában foglalja. A kettő együtt úgy
20 fontba kerülhet, de ha a termelés felfut, az árak nyilván csökkenni
fognak. A "chip"-eket 5 voltról kell táplálni, s ha ehhez még
hozzávesszük, hogy mínusz 40 és plusz 85 fokos hőmérséklethatárok
között zavartalanul működnek, akkor máris nyilvánvalóvá válik, milyen
készülékekről fog szólni a zene a jövő évtized gépkocsijaiban.
Egyáltalán, a kilencvenes években a CD-játszó csaknem annyira
elterjed, mint egy-két évtizeddel előtte a zsebkalkulátor.
Csökken az ezüstkorongok ára is: a Philips duPont gyára még
karácsony előtt bejelentette, hogy 100 ezer példány fölötti
rendelésekre 20 százalék árengedményt ad a hanglemezgyáraknak.
* Tudósítás egy tudósításról: Ken Kessler Chicagóba látogatott, a
Consumer Electronics Show-ra. Kissé csalódott, mert rengeteg
DAT-magnóra, sőt most már CD-Video készülékre is számított, ámde
ezekből keveset látott, és nem is ezek körül volt legsűrűbb a
tolongás. Látott és hallott viszont több új szuperlemezjátszót,
mintsem várta volna, persze CD-játszókat is, a "kétdobozos", audiofil
fajtából, s azonkívül rengeteg hangsugárzót. Ez utóbbiak közül a
legérdekesebb (ha nem is a legértékesebb) az a galéria, amelyet az EMC
cég állított ki. A képünkön látható reprodukciók, jobbára zeneszerzők
portréi, csupán afféle hangszóró-selymek, és egytől egyig
hangsugárzókat rejtenek.
* Miután megtanultuk, hogy a lemezjátszóba épített nagy tömegek
károsak ("a tömeg kapacitással egyenlő, tárolja és visszalöki az
energiát" stb.), egyszercsak újra elburjánzanak a nagytömegű
lemezjátszók, éspedig a legfelső árkategóriában. A legdrágább: a
svájci Goldmund Reference, ez Angliában 20 ezer fontba kerül. Most itt
van a Goldmund ST4 négyezerért. Colloms sokkal jobb véleménnyel van
róla, mint a legutóbb tesztelt, félennyire drága Lurné Audiomecáról,
és azt állítja, hogy az ST4 tényleg méltó rá, hogy referenciának
tekintsék ebben az árkategóriában. Külön érdekesség, hogy a Goldmundok
nem szíj-, hanem közvetlenhajtásúak!
Egy kiállítás képei, amelyek mind-mind hangsugárzók (HFN/RR március)
*
KEZDŐK, FIGYELEM!
A Hi-Fi News tippjei 1988 januárjában
Kezdőkön itt azokat értjük, akik eddig nemigen törődtek vele,
hogyan hallgatják a zenét, s most akarják megvásárolni életük első
hifi-berendezését. Nekik ad tanácsot Martin Colloms.
850-1250 font
Colloms a CD-játszóval kezdi; szerinte erre a láncszemre (ebből a
keretből) 250-300 fontot érdemes fordítani. Jelöltjei: a Marantz
CD873, a Philips CD373 vagy 473, a Sony CDP-710 és a Pioneer PD7050.
Az erősítők piaca keveset változott, a tippeket már betéve tudjuk:
Cambridge Audio P55 (250,-), Audiolab 8000A (325,-), Mission Cyrus 2
(300,-), esetleg a Musical Fidelity A100 (400,-) és ugyanettől a
cégtől a B200 (300,-), valamint a hasonló árú Marantzok és
Harman/Kardonok.
Egy ígéretes ezüstlemezjátszó, a Sony CDP-710 (HFA március)
Hangsugárzóból itt már bőséges a választék: Rogers LS6 (230,-),
JBL 20t (250,-), KEF C60 (250,-), Monitor Audio MA 352 MD (300,-),
Spendor Prelude II (320,-), AR 44BX (350,-), kissé feljebb a Rogers
LS7t (360,-) és a JBL L60t (370,-), valamint az újonnan érkezett
Harbeth Compact (380,-), de akár még a Spendor SP2 is belefér a
keretbe, habár ez a típus már 420 fontba kerül páronként.
Néhány recept a fenti komponensekből kikeverve: Philips
373/Cambridge P55/Rogers LS6 (800,-), Marantz 873/Musical Fidelity
B200/Spendor Prelude II (950,-), Pioneer 7050/Audiolab 8000A/AR 44BX
(1050,-), Sony CDP 710/Musical Fidelity A100/Rogers LS7t (1200,-). Az
utóbbival teljesen kifutunk a pénzünkből, ha viszont valamelyik
olcsóbb kombináció mellett döntünk, lemezjátszóra vagy tunerre is
marad. Számításba jön ismét a Rega Planar III (190,-), a Logic Tempo a
Datum karral (240,-), a Manticore Mantra (330,-), a Linn Axis (310,-)
és a Systemdek IIX/LV Plus (275,-). Hangszedőnek Colloms a mágneses
RATA 40-et és a Linn K9-et ajánlja, illetve az olcsóbb MC-modellek
közül az Audio Technica AT-F3, a Dennon DL110 és az Ortofon MC 10S
valamelyikét. Tunerek: Creek CAS 3140, Arcam Delta, Sony STS 700ES,
Quad FM4 - valamennyi 300 font alatt.
1250-1750 font
Namármost - mondja Colloms -, ahogy felfelé haladunk a létrán,
egyszercsak azt vesszük észre, hogy nincs "adekvát" CD-játszó a
középkategóriában, például 450 fontért. Úgy is mondhatnánk, hogy a
250-300 fontsterlinges gépek annyira jók voltak, hogy egyelőre nincs
értelme felugrani a 6-700 fontsterlinges kategóriába, mert akkor
felborítanánk a rendszer egyensúlyát (vagyis nem jutna elég pénz
erősítőre stb.). Érdekes módon Colloms azt a tanulságot vonja le, hogy
hát akkor most térjünk vissza a hagyományos lemezjátszóhoz mint
elsődleges műsorforráshoz, s tekintsük a CD-játszót másodlagosnak...
Ez a logika nem túlságosan győzött meg bennünket. Sehogysem
értjük, hogyan is van ez: először a CD volt a jobbik, most meg
hirtelen mégis az LP?! Colloms maga is érzi "szavai közt az űrt", és a
szokásosnál jóval hosszabb magyarázkodásba kezd. Idézzük "Valóban
meglepő: hogyan is lehet jobb egy 700 fontsterlinges lemezjátszó a
3-700 fontsterlinges ezüstlemezjátszónál? Nos, bizonyára nem jobb
nála, ha csupán a hagyományos, jól dokumentálható paramétereket nézzük
(nyávogás, akusztikai visszahatás, frekvenciaátvitel, áthallás, nem is
beszélve a zajszintről és a torzításokról). Azonkívül a CD
kényelmesebb és higiénikusabb is. Mindazonáltal, ha a legmagasabb fokú
zenei élvezetre törekszünk, számításba kell vennünk a CD eredendő
korlátait. Hogy a vinil lemez miért jobb - erre jelenleg nehéz volna
válaszolni. Nincs rá egyszerű műszaki magyarázat. Ha azonban a kellő
lelki hozzáállással hallgatunk zenét, akkor az LP érdekesebb,
meggyőzőbb, muzikálisabb. Nem tudom bebizonyítani, de én az LP-ről
természetesebb hangzási balanszot, jobb vonóshangot, több teret,
hihetőbb akusztikát hallok, s egyáltalán: olyan hangminőséget, amelyet
inkább tudok a drága elektronikákkal s kevésbé az olcsó masinákkal
asszociálni. De hogy ez nyilvánvaló legyen, egészen a 'Linn-csoportig'
kell eljutnunk - még ha nem vonjuk is kétségbe, hogy vannak jó
középkategóriájú gépek is a piacon."
Vagyis hát akkor Colloms is visszatér a Linn-ideológiához: "a
legfontosabb láncszem a lemezjátszó-futómű". A berendezésünk tehát egy
500 fontsterlinges futóművel fog kezdődni (Linn Sondek, Pink Triangle
PT-TOO vagy Roksan Xerxes). További 150-200 font jut hangkarra és
hangszedőre, 300 az erősítőre, 4-500 a hangsugárzó-párra és úgy 100
font állványokra és kábelekre.
Ha mégis a CD mellett döntünk, akkor 3 választásunk van.
1. Felesküszünk valamelyik drágább ezüstlemezjátszóra, mint a
Meridian 207 (950,-) vagy a Cambridge Audio CD2 (600,-), és akkor
megint az erősítőn és a hangsugárzókon kell takarékoskodnunk.
2. Megmaradunk az előző árkategória szerény, de nívós
ezüstlemezjátszóinál (250-300 font), és a fennmaradó pénzt inkább
magas minőségű erősítőre és hangsugárzóra költjük. Szóba kerül a
Meridian M30 aktívrendszer, vagy pedig vehetünk teljesítményerősítőt a
komplett erősítő helyett (hiszen a CD-játszóhoz tulajdonképpen nincs
szükség előerősítőre!), mondjuk a Cambridge Audio A75-öt (275,-) vagy
a Musical Fidelity P140-et (300,-). S hozzájuk még futni fogja valami
drága hangsugárzóra, amilyen a KEF R104 II (800,-), nem sokkal
kevesebbért a Celestion SL 600 vagy 700, aztán a Spendor SP1 (640,-),
a Harbeth HL4 (475,-), a B&W Matrix 1E (600,-).
3. Semmire sem költünk túl sokat, és akkor valamelyik szerényebb
CD-játszón kívül még egy Axisra vagy Mantrára is futja.
*
A SLÁGERLISTA
(A Hi-Fi Answers tippjei 1988 áprilisában)
Eltérően a Hi-Fi News & Record Review "vevőszolgálatától", a Hi-Fi
Answers minden számában közzéteszi a mindenkori tipplistát,
naprakészen. Alább a legutolsó, áprilisi tippeket foglaljuk össze: A
HFA szakírói készülékcsoportonként, az olcsóbbtól a drágább felé
haladva sorolják fel a "Best Buy"-okat. Az ajánlatokat egy-egy
rövidteszttel indokolják, mi ezekből csak egy-két mondatot ragadunk ki
(vagy teszünk hozzá). Az árakat természetesen fontban kell érteni.
Lemezjátszó-futóművek
Rega Planar 2/3 (135/188,-). Kitűnő színpad és dinamika, de
mindkét gépnek rezgésmentes környezetre van szüksége: Systemdek IIX
(144,-). A középkategória egyik sztárja: széphangú és megbízható.
Logic Tempo (239,-). Javított változat. Különféle, olcsóbb vagy
drágább változatokban is kapható. Manticore Montra (265,-). A szegény
ember Linnje. Linn Axis (hangkarral 313,-). A szegény ember másik
Linnje. Elite (Townshend) Rock (450,-). Ellentmondásos; vitatkoznak
fölötte, de sokan nagyon szeretik. Linn LP12 (471,-). Nem látszanak
rajta az évek. Pink Triangle PT TOO (540,-). Műszakilag nem eléggé
megbízható, de egyébként elsőrangú. Roksan Xerxes (595,-). Az első
gép, amely megtörte a Linn egyeduralmát.
Hangkarok
Rega RB300 (90,-). Bármely hangszedőhöz ájánlják, de nem mindegyik
futóműhöz. Linn LV-X/LV-X Plus (115/129,-). Az árában már egy olcsó
hangszedő is benne van (bizonyítandó, hogy mire képes egy igazán jó
kar - de ezt már mi tettük hozzá). Logic Datum II (120,-). Több
futóművel kompatibilis. Alphason Xenon (200,-). Még nem klasszis, de
már elég drága - ezen a senkiföldjén ez a kar a legjobb. Linn Ittok
(400,-). A HFM-ben fölösleges bemutatni. Zeta 2 (460,-). Különlegesen
erőteljes basszus. Többféle kábelezéssel árulják. Mission Mechanik
(600,-).
Hangszedők
Audio-Technica AT95E (18,-). Az óriásölő. Nagaoka MP10SB (40,-).
Angliában modifikált típus. Élénk középtartomány. Linn K-9 (64,-).
Minden hanglemezen egyformán jól szól, megközelíti a drága MC-ket.
RATA RP70 (77,-). A Goldring Epic modifikációja; van den Hul tűs
változata 100 font. Goldring Eroica (89,-). Finom, civilizált hang.
Kétféle változat (alacsony, illetve magas kimenetű). Audio-Technica AT
- F5 (100,-). A legjobb "büdzsé-MC"; némi gyengeség itt-ott, de remek
sztereó kép. Ortofon MC30 Super (260,-). Visszahozta a dánokat az
élvonalba. Kiseki Purpleheart Sapphire (645,-). Nem fűzünk hozzá
kommentárt.
CD-játszók
Technics SL-P111 (180,-). Mint az új alapgép. Marantz CD75
(300,-). Mindaz, amit a Philips tud, meg amit a Marantz hozzáad. Denon
DCD-1500 (500,-). Dús basszus, "atmoszféra". Kenwood DP-3300D (600,-).
Úgy kell használni, mint komplett gépet, és nem szabad megvenni hozzá
az erősítőbe épített külső D/A átalakítót. Marantz CD94 (800,-).
Természetes, zenei, részletező. Sony CDP-555ESD (1000,-). Még jobb.
Tunerek
Ezekről az utóbbi időben úgy látszik, leszoktak.
Integrált erősítők
NAD 3020e (110,-). Megint ő a Menő Manó, de nem versenytárs nélkül
(Denon PMA-250, mint kérdőjel). A & R Arcam Alpha Plus (150,-). Jobb
basszussal, mint az előző változata. QED A240 CD/SA (150/200,-). Az
utóbbi változat MC-bemenettel. Marantz PM45 (200,-). Nagyobb
teljesítményű, mint a hasonlóan árazott brit erősítők. Cambridge Audio
P40 (200,-). Csaknem ideális kompromisszum a térhatás, a
felbontóképesség és a dinamika között. Nagyot szól. Musical Fidelity
A1 (250,-). Igazi A-osztályú - és forró. Myst TMA3 (290,-).
Minimálkoncepció alapján, és nagyon jól van megépítve. Musical
Fidelity B200 (300,-). Igazi audiofil-középkategória.
Minimál-koncepció. Musical Fidelity A100 (400,-). A szegény ember
ARC-je. Marantz PM94 (1000,-). Nagy teljesítmény.
Elő/végfokok
Audiolab 8000C/P (765,-)Semleges hangkép, kitűnő színpad és
dinamika. DNM Series 3 (csak előfok, 1000-1800,-). Brit terv, svájci
kivitel. DNM GEM (850,-). Rendkívüli "felbontóképesség", de csak 30
watt csatornánként. Krell KSA50 (2540,-). 1982 óta referencia a brit
piacon.
Hangsugárzók (páronként)
Goodmans Maxim (70,-). Semleges hangkép, megdöbbentően elfogadható
mélytartománnyal. Toshiba SS-33 (90,-). Filléres, de hifi. Heybrook
Point Five (120,-). Artikulált középtartomány, kellemes basszus,
kitűnő sztereofónia. Tannoy Mercury II (150,-). Minden rendszerhez és
zenéhez jól illeszkedik. Heybrook HB1 (170,- a már módosított típus).
"Egyike az igazán bevált konstrukcióknak. Művészi kompromisszum.
Basszusban némileg szegény, a treble enyhén grízes, de a középsáv
mesteri." A & R Arcam Two (240,-). Kitűnő mélyek, civilizált hang.
Monitor Audio R352 (250,-). Katonás, kontrollált, kicsit száraz,
precíz. Wharfedale 510 (280,-). Telt, erős, nagyot szól. Monitor Audio
R852/MD (350,-). Az egyik legjobb metáldómmal. Spica TC-50 (600,-). Az
amerikai audiofilek egyik kedvence, a térhatása szinte hihetetlen.
Yamaha NS1000M (900,-). Monitorminőség: semleges, tiszta, artikulált.
SD Acoustics SD-1 (1050,-). Nem teljesen semleges, de mindenfajta
zenén kitűnő. Quad ESL-63 (1460,-). Versenytársai 2-3000 fontba
kerülnek. Apogee Caliper (2500,-). Csaknem eléri a drágább Duetta és a
Scintilla minőségét. Rossz hatásfokú. Kettős kábelezés
elengedhetetlen.
*
HI-FI Answers
1987. december
"Tömegkommunikáció" - ez a szójáték (a decemberi szám címlapján) a
Townshend Glastonbury hangsugárzóra utal. Max Townshend már a Rock
lemezjátszóba is jókora tömegeket épített, s most ugyanezzel az
eszközzel veszi fel a harcot a hangszóródoboz rezgései ellen is. A
93cm magas és 45cm mély Glastonbury hangsugárzónak darabja 85, illetve
700 fontba kerül (attól függően, hogy éppen fel akarod-e cipelni az
emeletre, avagy éppen fizetni akarsz-e érte). Jó sok font, bármerről
nézve is.
A tömeg azonban nem minden, és a nehézsúlyú hangsugárzó a fontokon
és kilókon kívül sok tervezői rafinériát is felvonultat. Már maga a
doboz is igen bonyolult, hét rétegből rakták össze. Kívül alumínium
héj, üvegfeketére festve, aztán mindenféle flaszter, akarom mondani
betonkeverék, kívül kemény, belül egyre lágyabb - állítólag egyetlen
dobozt két és fél napig kőművelnek. Falvastagság: 1,5 coll, nem
számítva a 3/4 collos belső posztóbélést. A malomkerék nagyságú
mélyhangszórók rajongói nyilván fitymálni fogják a Glastonbury
mély/középhangszóróját, amely úgy 20 centis ha lehet, pedig ennek a
reflexdoboznak elsöprő basszusa van. A membrán alumíniumból készült,
körülbelül 14kHz-ig sugároz, a keresztfrekvencia 7,7kHz. Szokatlanul
magas, de a ribbon magassugárzókat nemigen szabad lejjebb engedni.
Akkor ugyanis vissza kéne fogni a teljesítményüket, márpedig ha
valakinek, Max Townshendnek nem ez volt a célja. Hangsugárzója nemcsak
nagyot szól, de "keveset is fogyaszt": egyetlen watt elektromos
teljesítményre 89 decibel hangnyomást produkál (1m távolságból).
Tömegkommunikáció, avagy a tömeg, amely nem kommunikál? A Townshend
Glastonbury II (HFA december)
A Glastonbury hangminősége John Bamford szerint hallatlanul
tiszta, erőteljes, transzparens, kissé száraz, - egyszóval, ha jól
értjük, olyan, mint a Rock lemezjátszóé, amelyet szintén lehet nagyon
szeretni vagy nagyon nem szeretni.
* Megérkeznek az első reflexiók Peter Belt varázsvesszős
kísérleteire (lásd Mozaik 4.). Az egyik egy pamflet: matematikailag
formulázza azt a hatást, amelyet az erős mágneses terek keltenek a
fogtömésben, valamint a karóra szíjában (délelőtt; délután a szíjat
meg kell fordítani stb. stb.). A másik levél teljesen komoly: John
Crabbe, a Hi-Fi News egykori szerkesztője felhívja a HFA figyelmét a
Hi-Fi News egyik tavalyi híranyagára, miszerint egy fizikus és egy
biofizikus laborkörülmények között kimutatta, hogy bizonyos
elektromágneses terek közvetlenül is befolyásolják az emberi
hallószervet: hanghatást keltenek benne.
Hogy ne kelljen annyiszor visszatérnünk Belt kísérleteire és
varázseszközeire, kissé előreszaladunk a lapszámokban. Az olvasók
visszajelzései szerint - mármint azok szerint, akik rászánták a
fáradságot és a költségeket, s nem csupán elméleti síkon próbálják
felvenni a harcot a mágia ellen - Belt varázslatai kivétel nélkül
működnek, éspedig igen hatásosan. Az egyik levélíró még fel is hívja a
szerkesztők figyelmét a polarizálás egy veszélyére. Mivel a kezelésnek
alávetett hangszedők hangminősége aggasztó mértékben megjavul (s
feltehetőleg a többi hangtechnikai eszközön is lehet segíteni vele), a
kereskedők könnyűszerrel manipulálhatják a vevőt, amennyiben a rivális
készüléktípusok közül amelyiket el akarják adni, azt polarizálják, a
másikat meg nem. Ezt a cselt nem is lehet kivédeni - hacsak nincs
kéznél egy polarizáló gép, amellyel az eladásra szánt eszközöket ott
helyben, a vevő jelenlétében kell kezelni. Persze, a gép már jóval
drágább, mint az ecset, meg a fólia, meg az olaj.
* Követve a Kenwood és mások példáját, a Denon cég is
"szétépítette" legújabb-legelitebb ezüstlemezjátszóját, vagyis külön
dobozba rakta a "transzportot (DCD-3300) és külön dobozba az
elektronikát (DAP-5500). Az utóbbi egység komplett előerősítő, t. i.
komplett a CD-játszónak, de nem a lemezjátszóknak, ugyanis
RIAA-korrektort nem tartalmaz. A két készüléket száloptika köti össze.
Áruk körülbelül 2000 font.
Száloptika a transzport és az elektronika, valamint a digitális és az
analóg áramkörök között: Denon DCD-3300/DAP-5500 (HFA december)
A DCD-3300 specifikációja nemigen tér el az olcsóbb modellekétől,
bizonyságául annak, hogy nem az alap-paraméterek, hanem sokkal inkább
a részletek azok, amelyek számítanak. Így például az alváz itt
különleges műgumi -acél szendvicsből áll, és rézlemezzel van borítva
(árnyékolás!), a lézer-egység pedig rugókkal van felfüggesztve. A
DAP-5500 előerősítő(?) 13,7 kilót nyom, szintén rézlemezzel van
árnyékolva, külön-külön tápegységgel szolgálja ki a digitális, illetve
az analóg áramköröket, s a két szekció között ismételten száloptikával
teremt kapcsolatot. Mint a magasabb rendszámú Denonokban általában,
itt is 16 bit felbontást és négyszeres túlmintavételezést alkalmaznak.
Ha a két csatornához egy-egy D/A átalakítót építettek volna, ezzel nem
leptek volna meg senkit; a DAP-5500-ban összesen négy átalakító
működik, csatornánként 2-2, push-pull konfigurációban: az egyik a
pozitív, a másik a negatív hullámformát dolgozza fel. A Denon cég
szerint ezzel megjavították az alacsony jelszintek linearitását (ezzel
kapcsolatban lásd az Accuphase tesztjét a HFN/RR februári számában -a
szerk.), és 3 decibellel tágítottak a dinamikatartományon.
Jimmy Hughes, mindazonáltal, nem próbálja megkeresni az új
szuperdenon helyét a Nap alatt: jó masina - mondja -, feltétlenül jobb
a DCD-1700-asnál, de nem annyival jobb... Ebből a szempontból most
valahogy nincs sok mondanivalója, ezért inkább a kábelezésen kérődzik
egy kicsit. A két készüléket, mint említettük, száloptikával is össze
lehet kötni, meg hagyományos kábellel is. Az utóbbi egyben össze is
földeli a két készüléket; a száloptikához külön földvezetéket kell
párosítani. Eredetileg a két készülék egyike sincs leföldelve. Ha
mégis valamelyiket (vagy pláne mind a kettőt.) leföldelik, akkor újra
és újra megváltozik a hangkép. Az újságíró drótoz-foldoz, minden
változatot kipróbál, és oda lyukad ki, hogy a száloptika szól jobban,
mégpedig földelővezeték nélkül -kivéve, ha a magastartományt túl
rezesnek találod, mert akkor mégiscsak érdemes leföldelni a
rendszert...
* További tesztek. NAD 6300 kazettás deck (650,-). Magnót itt
nemigen szokás tesztelni, ez is muszáj-feladatnak látszik. Szerény
kinézetű, de drága gépezet - megdicsérik, de nem hasonlítják össze
semmivel sem. Infinity 6 Kappa hangsugárzó (1200,-). Egy-színvonalon a
legjobb britekkel, a Naim SBL-lel és a Mordaunt-Short 442-vel. Tannoy
Eclipse hangsugárzó (120,-). Teljesértékű minibox; nehéz állványon,
gyurmával odatapasztva adta a legjobb eredményt. Ortofon 520/530
hangszedők (45/75,-). Az új olcsó mágnes (VMS) széria. Kissé drága, de
nem rossz.
Infinity 6 Kappa hangsugárzó a legújabb, neodímium-mágnesű EMIT-tel
(HFA december)
1988. január
Kezdjük két hangsugárzóval - bennünket ezek érdekeltek a
leginkább, különösen, hogy már mindkettőről ismerjük a HFN/RR
véleményét.
Az egyik a Mordaunt-Short 442 (1150,-), a fényképét, sőt a
metszetrajzát már többször is bemutattuk. Emlékeztetőül, ebben a
konstrukcióban a motorokat (a két mélyhangszórót és a csipogót)
központi pillér hordozza, és a hangszóródobozt rugalmasan
függesztették fel a pillérek köré. A doboztalanított hangdoboz hangját
itt Keith Howard ízlelgeti - és nem ízlik neki. Az Infinity Kappa
6-ját sokkal érdekesebbnek, a Mordaunt-Short zenéjét érdektelenebbnek
és színezettebbnek tartja. A két újság véleménye tehát eltér.
A másik hangsugárzó a Heybrook cég Point Five-ja (120,-), amelyet
a "szomszédban" már szintén bemutattak. Itt is csaknem szó szerint
ugyanazt írják róla, úgyhogy az ember már-már azt hinné, hogy most
biztosra mehet - szépséghibája a dolognak, hogy ezúttal mindkét lap
Alvin Gold tesztjét közölte. Ezért nem jó, ha az újságírók pendliznek.
Egyébiránt: időközben megjelent a piacon a Point Five
hangsugárzóállvány is "Kevésbé drága, mint a HB1S" - de még így is 50
font párja.
* A magyar olvasó számára is érdekes lehet a NAD VP System
(300,-), ahol is a VP annyit tesz, hogy: Vinyl Playing, azaz
lemezjátszás. Háromszáz font Angliában tényleg nem nagy pénz,
különösen, ha ennyiért olyan lemezjátszó rendszert kínálnak, amelyen
még zenét is lehet hallgatni. A lánc elejét - bárki kitalálhatta - az
5120-as lemezjátszó (csőkarral, Ortofon OM 10-zel) és a 3020e erősítő
alkotja, a végét pedig az újonnan konstruált 8020e hangsugárzó doboz.
Alvin Gold (a NAD cég nem tud megszabadulni tőle, a HFA mindig őt
jelöli ki recenzensnek!) mérsékelten van elragadtatva a Rendszertől,
de elismeri az erényeit, és nem vonja kétségbe, hogy az ára jutányos.
Ismerős néphifi (avagy Rút Kis Kacsafarm): a NAD VP System (HFA
január)
* További tesztek. Albarry M408/II teljesítményerősítő monoblokkok
(595,- párja). Nem nagy szám. Lynwood Emerald erősítő (400,-). Ez sem.
Creek CAS4140 erősítő (200,-). Jobb az átlagosnál. Counterpoint SA-20
csöves teljesítményerősítő (2350,-). Kifejezetten olcsó, ahhoz képest,
hogy mibe kerülnek az ennél nívósabb elektroncsöves nagyágyúk. Monitor
Audio R952/MD hangsugárzó (600,-). Dinamikus, kellemes, túl angolos,
egy kissé zavaros, felmelegedő felsőbasszustartománnyal. Denon DCD-600
ezüstlemezjátszó (250,-). Elmegy, de akkor már inkább ajánlják a
DCD-800-at, egy kicsit drágábban.
Február
Egy kép a hírrovatból: az Origin Live cég új gyártmánya, az Oasis
lemezjátszó, amelynek az az érdekessége, hogy mintegy "rátervezték"
ugyanezen cég Skyline elnevezésű lemezjátszóasztalkájára. A
Skyline-ról már sokat hallottunk, állítólag egyike a legjobb
asztalkáknak, az ára magasan 100 font fölött van. Ahogy az angolok
mondják: "food of thought" "táplálék a gondolatainknak". És egy
másfajta állvány: a TT8 falikonzol a Target Audio.
Kétemeletes Target falikonzol, a TT8 (HFA február)
* Múlt év októberében forgalomba került az első olyan képmagnó (a
JVC HR-D530, 750 fontért), amelybe már sztereó dekódert építettek -
tudósít Andy Benham -, a BBC viszont kijelentette, hogy a sztereó
hangú tv-adást nem kezdi meg 1991 előtt. Ugyanis ezt az új
szolgáltatását nem fokról-fokra, megyéről megyére akarja bevezetni,
hanem egyszerre az egész országban (és mellesleg a pénze is kevés - de
a BBC nem erre hivatkozott elsősorban).
Az a rendszer, amelyet végül bevezetnek, a NICAM 728 nevet viseli.
Természetesen digitális hangtechnikáról van szó, felbontása 14 bit(?),
mintavételi frekvenciája 32kHz(???). A felbontást ráadásul átvitel
közben még 10 bitessé komprimálják, mert csak így fér be a műsorjel a
8MHz-es tv-csatornába. Mint látjuk, a televíziósok gondoskodni fognak
róla, hogy a tévéműsor hangminősége továbbra is jócskán elmaradjon a
házi műsorforrásoké mögött. Analóg, digitális - ebből a szempontból
egyremegy.
* Az ehavi különlegesség: a Spica Angelus hangsugárzó (1200,-),
bátyja a szintén különleges formájú Spica TC-50-nek. Az Angelus
("angyal") nevet feltehetően a szárnyairól kapta; mi valahogy szebbnek
képzeljük az angyalokat. A fura alakzatnak feltehetően az az értelme,
hogy akusztikailag leválasszák a mélyátvitelhez elengedhetetlen, nagy
doboztestet a tulajdonképpeni funkcionális részről, vagyis a
hangszóróhordozó, kisebb dobozról. Az utóbbinak a homlokfala (akár a
TC-50-é) hátrafelé dől, ez nyilván valamiféle fáziskompenzációt
szolgál. A hangszórókészlet is hasonló, de a mélyhangszóró membránja
itt már nem (impregnált) papír, hanem műanyag.
Keith Howard, a szerkesztő izgatottan röpül haza az Angyalokkal -
és csalódottan röpül vissza velük. Szép hangszóró, jó hangszóró, okos
hangszóró - de hiányzik belőle mindaz a gyorsaság, magátólérthetőség,
könnyedség, muzikalitás, amely a kis TC-50-et az amerikai audiofilek
kedvencévé avatta, s amely a britek körében is sok hívőt szerzett a
Spica hangsugárzónak.
Bukott angyal, széttárt szárnyakkal: Spica Angelus (HFA február)
* További tesztek. Revox B260 tuner (920,-). Kitűnő készülék, csak
melegen kell fogyasztani (jó előre be kell kapcsolni, mert amíg nem
melegszik be, reszelősen szól) - és még így is elmarad a klasszikus
Marantzoktól és Yamaháktól. Castle Stirling hangsugárzó (380,-). Nem
annyira "konzisztens" a hangképe, mint a szerényebb Castle Durhamé
volt. Rotel RC850/RB850 elő/végfok (250,-). Ravasz húzás: a szeparált
erősítők piacán ez a legolcsóbb. Gyakorlatilag egy "szétépített"
820BX2, kicsit nagyobb (2X50watt) teljesítménnyel és egy kicsit jobb
hangminőséggel. Goodmans Maxim 2 hangsugárzó (80,-). Kissé dúsabb a
hangja, mint az előző változaté volt. Kellemes minimax, ajánlják is,
de nem előzi meg a Wharfedale Diamonds-t vagy a Toshiba SS-33-at.
Onkyo A8130 erősítő. Civilizált, nem japános, de nem ő az igazi
menőmanó.
Március
Ismét egy izompacsirta: az Acoustic Energy AE1 minibox (700,-) a
címlapon. Tervezői szerint az eddigi fémmembrános dómsugárzóknak az a
bajuk, hogy túlságosan jók. Túl jók - a kónuszos
mély/középhangszóróhoz mérten. A megoldást természetesen nem abban
látják, hogy el kell rontani a magassugárzót - ellenkezőleg: fémből
kell készíteni a nagyobbik membránt is (lásd a képen). Az AE1
hangszórói 110(!), illetve 25 milliméter átmérőjűek, és az ELAC cégnél
készülnek, külön rendelésre. Az Acoustic Energy konstruktőrei egyebek
között az Epos céggel tartanak fenn szoros barátságot, ez meglátszik a
filozófiájukon, az alkatrészeiken és a dobozka árán is. David Präkel
szerint az AE1 basszusa ugyan nem igazán súlyos, de precíz és
könnyedén szólal meg, a sztereofónia elsőrangú, a hangkép
transzparenciája és dinamikája pedig lélegzetelállító. "Bakugrással
előzi meg eddigi referenciánkat."
Miniatűr díjbirkózó Svájcból: Acoustic Energy AE1 és a különleges
alumínium membrán a lengőcsévével (HFA március)
* További tesztek. Musical Fidelity Preamp 3A/P140 elő/végfok
(300/300,-). Arányos Ár/Minőség. Sony CDP-710 ezüstlemezjátszó
(300,-). Itt korántsem dicsérik annyira, mint a szomszédban. (Sajnos.
Kinek higgyen az ember?!) "A közép- és a magastartomány civilizált,
dehát nem lehet mindig csak Monteverdit és Mozartot hallgatni.
Beethovenen a csellószólam már felmondja a szolgálatot." Harman/Kardon
PM640Vxi erősítő (hülye típusszám; 225,-). Nem a legjobb hangú erősítő
ebben az árkategóriában. Canton Karat 20 hangsugárzó (300,-). Német
hangja lehet, bár ezt angol udvariassággal mondják meg neki.
Wharfedale Ritz Diamond minidoboz (150,-). Kis mérete és szerény
megjelenése ellenére úgy a 6 legjobb közé számíthat ebben az
árkategóriában (NB az angolok tucatban számolnak).
Audio
Egy jó, félévig hiába vártunk az Audio-ra. Később aztán megkaptuk
a hiányzó lapszámokat, s - kissé visszapergetve az időt - ezeket most
gyorsan átfutjuk. (Az árak innen természetesen dollárban.)
1987. június
Interjút készítenek George Martinnal, a Beatles egykori
producerével, abból az alkalomból, hogy a négy első Beatles-album
(Please Please Me, With The Beatles, A Hard Day's Night, Beatles For
Sale) ezüstlemezen is megjelent, mégpedig monóban. Mint Olvasóink
(többsége?) még bizonyára emlékszik rá, ezek a korai hatvanas években
készített felvételek eredetileg kétcsatornásak voltak, az egyik
csatornán a zene szólt, a másikon a vokál, és abban az időben ezt
szterofónia gyanánt is eladták. Martinnak azonban sikerült most
meggyőznie az EMI céget, hogy jobb a becsületes monó, mint a
nevetséges sztereó-imitáció, úgyhogy a négy első albumot végül is
monóban hozták ki, és Martin nem is manipulált semmit e korai
felvételek hangképén. (A meglehetősen kezdetleges sztereofoniájú
Rubber Soul és a Help viszont már rászorult, hogy egy kissé
leporolják.)
* Hosszasan elcsemegéznek a Yamaha DSP-1 térhatásprocesszorral
(lásd: Mozaik 1.), amely 16 különféle - jellegzetes - helyszín
akusztikáját tartja a memóriájában, s kívánságunkra bármelyikkel
nyakonönti azt a műsort, amelyet éppen hallgatunk. Ezenkívül
tetszőlegesen változtathatjuk vele a visszhangot és a lecsengési időt
is.
Akusztikák a Yamaha DSP-1 memóriájából: a freiburgi templom, a
frankfurti (régi) operaház és a stuttgarti Liederhalle. Fent a
mikrofonok elrendezése (Audio június)
* Mint műszaki érdekességet, átvesszük a Sony egyik hirdetéséből a
"diszkzsoké" CDP-C5F ezüstlemezjátszó képét. Ez a masina 5 ezüstlemezt
fogad be, forgóasztalon tartja és tetszőlegesen programozza őket.
Mellesleg, van a Sonynak tízlemezes lemezváltós CD-játszója is
(CDP-C10), mely készülék (idézet a hirdetésből:) "módot ad rá, hogy
kényelmesen hátradőlj, és hallgasd a zenét tíz órán keresztül". Soha
ennél nagyobb gyönyörűséget.
* Tesztek. ADS CD4 (900,-) és Akai CD-A70 (380,-)
ezüstlemezjátszó, A.V.A. Transcendence 250/II teljesítményerősítő
(1250,-), Pioneer VSX-5000 audio-video receiver (620,-), Grado XTE+1,
Signature 8MX és MCX MM-hangszedők (20, 200-300,).
Forgóasztal az ezüstlemezjátszóban. A Disc-Jockey (DCP-C5F) öt
ezüstkorongot játszik le folyamatosan (hirdetés az Audioból)
Július
A Compact Disc a hangrögzítésen kívül sok egyébre is használható,
elsősorban képrögzítésre, de számítástechnikai adattárolásra is. Ken
Pohlman most ezekkel a változatokkal foglalkozik, főleg persze a CDV
(V=video) formátummal. Ismeretes, hogy a Compact Discnek is lesz SP és
EP (Single Play, Extended Play) változata, már amennyiben a Philips a
CDV-hez nemcsak 5, hanem 8 és 12 collos lemezméretet is ajánl.
Rövidesen piacra kerülnek a kombi játszók, amelyek mind a három
formátumot fogadni képesek, és az aranykorongokon (CDV) kívül az
ezüstkorongokat (CD) is le tudják játszani. (Lásd a képen. A különbség
természetesen nem csak a lemezméretben van.) Az első kombi-játszók
irányára úgy 750 dollár. Azok a gépek, amelyek csak az 5 collos
korongot fogadják (normál CD, plusz CDV "SP", azaz kislemez), 500
dollárba fognak kerülni. A CDV kislemez 8 dollár körüli áron jelenik
meg az amerikai piacon. A jelenlegi "CDV LP" (vagyis a Pioneer-féle
Laser Videodisc) 20-60, átlagosan 40 dollárba, a 8 collos EP-méret
11-17 dollárba kerül.
SP, EP, LP - mindegy, a kombijátszó bármelyik CD és CDV korongot
fogadni képes (Audio július)
"Így hát, ha még mindig nem vásároltál CD-játszót, akkor most már
igazán várhatsz néhány hónapot a kombi-játszóra. Vagy bevárhatod a
CDVI mindenjátszót, amely a CD kép- és hanglemezen kívül a CD
Interactive-ot (a számítástechnikai korongot) is fogadja. Ez már maga
lesz a tökély - mindaddig, amíg meg nem jelenik valami újabb
CD-korong."
* Tesztek. DAT-magnók (ármegjelölés nélkül): Technics SV-D1000,
Sony DTC-1000ES, Luxman KD-117 és a Mitsubishi autóba szánt, csak
lejátszani tudó DAT-magnója, Sony CDP-705ESD CD-játszó (1500,-), SAE
A202 teljesítményerősítő (450,-).
Augusztus
A Copycode-katasztrófa sötét fellege egyelőre még mindig itt lebeg
a fejünk fölött: a DAT-magnók ma még mindig nem szalonképesek, a
hanglemezgyárak még mindig rettegnek, hogy a DAT-tal D/D le lehet
másolni a CD-korongok műsorát, és változatlanul azt követelik, hogy a
magnógyárak igenis építsék be a DAT-magnókba a Copycode másolásgátló
elektronikát. Mint ismeretes (lásd Mozaik 2. és 3.), arról van szó,
hogy a zenei műsorban egy szűrővel keskeny szakadékot produkálnának
3840Hz táján. A Copycode áramkör ezt a hiányt érzékelné, és letiltaná
a magnófelvételt.
A Copycode-rendszert az Audio-ban Leonard Feldman elemzi. Szidja,
mint a bokrot. És nem is csak holmi hifi-spekulációk alapján.
Diagramok sorozatán mutatja be,hogyan dolgozik és mit művel a zenével
a Copycode-rendszer. Eugene Pitts, a szerkesztő még hozzáfűzi, hogy
munkatársaival együtt részt vett egy szakmai bemutatón, ahol is
sok-sok ezüstkorongot lejátszottak egy átlagos hifi-berendezésen,
Copycode-dal és anélkül. A gyilkos elektronika hatását általában
biztonsággal észlelni tudták; volt, aki 11 kísérletből 9-szer
megmondta, melyik az "A" és melyik a "B" hangkép.
* A LEDE koncepciót elemzi Don Davis. LEDE, avagy
Live-End-Dead-End annyit tesz, hogy: a lehallgató szobának a
hangsugárzók felőli részét csillapítani kell (hogy kioltsuk a korai
visszaverődéseket), a túlsó felét pedig visszaverővé kell tenni (hogy
elegendő térhatáshoz jussunk). Noha e tanulmány igen érdekes, ábráira
és diagramjaira itt nincs helyünk - az érdeklődő olvasót csak a
könyvtárba küldhetjük.
LEDE-lehallgatószoba: a műsor egy akusztikailag holt,
visszaverődésektől mentes térrészből szól, a hallgatóság háta mögött
pedig zengő teret alakítanak ki (Audio szeptember)
* Tesztek. Mission PCM-7000 ezüstlemezjátszó (1000,-). Mark
Levinson No. 20 monoblokk (9600,- párja); csatornánként 400 wattot
képes leadni 2 ohmon, de még 1 ohmon is hibátlanul működik, és úgy
persze még sokkal nagyobb teljesítményt ad le még ívhegesztésre is
alkalmas, lásd a képen!
Brutális erősítő: a Mark Levinson No. 20. Csatornánként 400W/8 ohm,
800W/4 ohm, 1250W/2 ohm - és még 1 ohmon sem zavartatja magát...
Felülnézetből megcsodálhatjuk a hűtőbordák rajzolatát, valamint azt
a két fémdarabot, amelyet ívhegesztéssel hegesztettek össze úgy,
hogy az áramot az 1 kHz-es négyszögjellel hajtott
teljesítményerősítő kimenete szolgáltatta (Audio július)
Szeptember
Az ismert brit hangsugárzó-specialista, Bob Stuart (a Meridian cég
feje) fejti ki nézeteit az aktívrendszerek előnyeiről.
* Tesztek. Luxman LV-109 erősítő (1500,-), Soundcraftsmen
Pro-Power Four végfok (750,-), NAD 7220 PE receiver (280,-), Kyocera
DA-710CX CD-játszó (800,-), CTI Astatic MF-100MR hangszedő (100,-),
Onkyo P-308/M-508 elő/végfok (1780,-).
Október
Az ez évi Hifi-Évkönyv.
November
Kazettateszt: 7 Dennon, 2 Fuji, 3 Maxell, 5 Memorex, 4 SKC, 7
Sony, 4 TDK, 3 Triad - összesen 35 típus. Százalékban adják meg,
melyiket mennyire taksálják. Íme:
I. csoport: Denon DX1 (46%), Denon DX3 (60%), Denon DX4 (61%),
Fuji FR-I Super (62%), Maxell XLI-S (50%), Memorex dBS (45%), Memorex
MRX I (50%), SKC GX (48%), SKC AX (51%), Sony HF (46%), Sony HF-S
(58%), TDK AD-S (58%), Triad F-X (61%).
II.csoport: Denon HD6 (49%), Denon HD7 (50%), Denon HD8 (51%),
Fuji FR-II Super (54%), Maxell XLII-S (40%), Memorex HB II (42%),
Memorex HBX II (47%), SKC QX (38%), Sony UX (46%), Sony UX-S (51%),
Sony UX-ES (59%), Sony UX-PRO (60%), TDK SA-XG (41%), Triad EM-X
(54%).
IV. csoport: Denon HD-M (64%), Maxell MX (75%), SKC ZX (77%), Sony
Metal-ES (88%), TDK MAX (80%), TDK MA-XG (81%), Triad MG-X (71%).
* További tesztek. Velodyne ULD-15 aktív szub-basszussugárzó
(1350,-), Sumo Polaris és Hafler XL-280 teljesítményerősítő (650 és
600,-) Linn Basik LVX/K9 hangkar/hangszedő (220/185,- dollár;
háttérinformációnak egy helyszíni tudósítás Glasgow-ból, a cég
főhadiszállásáról), Electrocompaniet EC-1 előerősítő (2000,-),
Tandberg 3015A CD-játszó (1900,-).
December
Tesztek. Onkyo DT-2001 DAT-magnó (még nincs ára!), Forté Audio
Model 1 teljesítményerősítő (950,-), Acoustic Research AR X -10
receiver (830,-), Technics SL-P1200 és Accuphase DP-70 CD-játszó (1300
és 5000,-).
1988 január
Tesztek. Klyne SK-5A előerősítő (3250,-), Yamaha CDX-5000 és
Sansui CD-X901 CD-játszó (2500 és 1400,-), Harman/ Kardon Citation
Twenty-Three és Creek 3140 tuner (595 és 375,-), Infinity 9 Kappa
hangsugárzó (2700,-).
Február
A kábelek és a készülékek árnyékolásával foglalkozik R. N. Marsh.
Erre az igen fontos témára később még visszatérünk - egyelőre csak
gyűjtjük az anyagot hozzá.
* Tesztek. McIntosh C31V és Soundcraftsmen Pro-Control Four
előerősítő (1900 és 700,-), KEF 107 hangsugárzó (4500,-).