Berlini kék |
Hogy ebből a kötetünkből se hiányozzék a "színes anyag" a "kis
kirándulás, kis kiruccanás" amikor is az újságíró "kilátogat a
zöldbe", a szerző (a Rádió hangmérnöke, a Hi-Figyelő című műsor
szerkesztője) ezúttal Nyugat Berlinből hozott magával egy csokor
frissen szedett, színes impressziót erről-arról amarról, de
mindenekelőtt a rádióállomásokról.
*
De jó nekem: van világútlevelem! Rohantam is a Malév jegyirodába,
hogy repülőjegyet vegyek Kelet-Berlinbe. Így derült ki, hogy nem is
olyan jó nekem. Az oda-vissza út 3090 forintba került, pontosan a
duplájába, mint tavaly. (Olcsóbban csak azok úszhatják meg, akik
Berlinben veszik meg a jegyet.) Sebaj, így is nyereséges lesz az út -
persze elsősorban nem anyagilag, habár a repülőtéren az útlevél és
vámellenőrzés sem szokott olyan szigorú lenni, eddig még soha nem
kutakodtak a csomagjaimban, és különben is, imádok repkedni. Meg is
lepődtem, amikor Ferihegy II-n tíz percig tanulmányozták az
útlevelemet, meredten nézték a statisztikai lapot, gondosan
megszámolták a pénzem, alaposan megtapogattak, és figyelmeztettek:
ugyanazt a "Sony Walkman Professional" magnópéldányt hozzam vissza,
amelyiket kiviszem.
Viszont - erre sem volt még példa - Ferihegyről pontosan indult,
és Schönefeldre pontosan szállt le a gép.
Falon innen...
Az első napot Kelet-Berlinben töltöttem. A csomagjaimat - a
repülőtérről induló S-Bahn (magasvasút) automata megőrzőjében hagytam,
és irány a Keleti pályaudvar, az Ostbahnhof. A "Friedrichstrasse" és
az "Alexanderplatz" feliratú járat egyből odavisz; a menetidő kb. 40
perc. A pályaudvarral szemben lévő Centrum áruház híradástechnikai
osztályán máris egy "HiFi stúdióban" gyönyörködhetünk. Naponta déli 12
és 1 óra között élvezkedhetünk a távkapcsolóval váltható készülékek
hangjában, és még a műszaki adatokat is színes képernyőre írja ki egy
Robotron hobbyszámítógép. A hifi-stúdió előtti területen egész nap
játszhatunk a berendezésekkel, amiből az következik, hogy ebben az
áruházban mindenből van legalább 2 darab.
A Centrum áruház-beli hifi-stúdió testvére az Alexander-platzon
található, az RFT szaküzletében. Az NDK-nak elsősorban az
alkatrész-ipara fejlett, hifi-készülékekkel eddig nem nagyon
büszkélkedhetett, a választék csekély, a minőség gyenge. Kivétel: a
hangsugárzók. Ezekből 23 típus között kapcsolgathatunk, és csaknem az
összes fajtát meg is lehet vásárolni. A 23 hangszórópár többsége
persze könnyen felejthető, volt azonban kettő, amelynek a hangja már
korábbi útjaim során megtetszett. A két doboznak a hangja is, a
kivitele is gyanúsan hasonlított. Én a B 9271-re szavaztam (a B
9281-es tesztjét lásd ebben a számunkban - a szerk.); mint kiderült,
ez a doboz a legdrágább, 495 DDM-be kerül darabja, tehát egy pár kb.
7000 Ft. (DDM: az NDK-beli márka; 1 DDM a kezelési költséggel 7,30
forint.) Háromutas doboz, méretei elég kicsik: 250x350x230mm. Az eladó
azt is elárulta, hogy a rosszabbik doboz alig feleannyiba kerül, és a
két doboz közötti lényeges hangzásbeli különbségnek csak az az oka,
hogy a drágábbikba válogatják az alkatrészeket, hangszórókat. A
diszkózenét kedvelőknek viszont bizonyára a Corina névre keresztelt B
9331 hangja felelne meg: csak úgy dörömböl belőle a "dögösség". Ez a
doboz is 3 utas, és 405 DDM-ért mérik darabját.
Egyébként maga Honecker jelentette be, hogy a tunerek, erősítők,
kazettás deckek új generációjának fejlesztése már elkezdődött, és
tervezik CD játszó, képmagnó gyártását is... "Az NDK vezetősége a
szórakoztató elektronika fejlesztését ugyanúgy kiemelt politikai
feladatnak tekinti, mint annak idején a lakásépítést."
Másnap - életemben először - átmentem a Falon. Határátkelőhely
több van ugyan, gyalogosan mégis a legcélszerűbb az S-Bahn
Friedrichstrasse-i végállomását választani. A külföldieknek
fenntartott sorba kell beállni. Könnyű megismerni ezt a sort, mert
lényegesen rövidebb, mint a főként nyugdíjasok alkotta másik. Kezünkbe
fognak nyomni egy kék vagy fekete betűkkel nyomtatott, "Zoll- und
Devisenerklärung" nevű papírt. Ebbe kell beírni a nálunk levő
fizetőeszközöket. Szocialista devizát nem vihetünk át (ezeket a
nyugat-berlini bankok is beváltják, igaz, elég rossz árfolyamon); az
NDK márkát, a csehszlovák koronát, a magyar forintot stb., ha
felszólítanak, letétbe kell helyezni.
Ha netán be nem vallott fizetőeszközt találnának, öt évig nem
számítanak megtisztelő látogatásunkra. Visszafelé jövet pedig fel kell
majd tüntetni mindazt, amit a túlsó oldalon vásároltunk, és ezt a
listát, még mielőtt elhagynánk Nyugat-Berlint, le is kell
pecsételtetnünk. Ellenkező esetben elképzelhető, hogy az NDK határon
elkobozzák féltett új kincseinket. Némelyik rubrika arra kíváncsi,
van-e nálunk CB-rádió, lőszer, fegyver és pirotechnikai eszköz. A
helyes válasz a "nem", ugyanis az NDK semmilyen indokkal sem enged be
és nem enged ki CB-rádiót! Ha tehát valaki olyan gépkocsival utazik,
amelyből elfelejtette kiszerelni a CB-t, legegyszerűbb, ha önként
visszafordul. Ennyit a vám- és devizaszabályozásról.
...Falon túl
Feltéve, hogy szerencsésen túljutottunk az összes vizsgálaton,
ellenőrzésen és ajtón (kb. 30-60 perc), ismét megérkeztünk az S-Bahn
végállomására, de most már Nyugat-Berlinben. Ha gyorsan és olcsón
akarunk vásárolni hifi készülékeket vagy alkatrészeket, utazzunk az
S-Bahnnal 4 megállót a Zoologische Gartenig, vagyis az állatkertig.
(Az S-Bahn jegyet NDK márkáért vásárolhatjuk meg a Friedrichstrassén.
Ez a jegy 2 órán belül használható fel. Ellenőrrel nem találkoztam.)
Az állatkertnél szálljunk át az U1 jelű földalattira, és utazzunk Nele
3 megállót, a Kurfürsten Strasse-ig. Ha feljöttünk a mélyből, a
négyemeletes Wegert fotó- és elektronikai áruház előtt találjuk
magunkat. Nem lehet eltéveszteni! A város szegénynegyedében vagyunk,
vendégmunkások lakta területen, tehát az áruház dolgozói
udvariatlanok, nem akarják kipróbálni a készülékeket otthon érezhetjük
magunkat. A választék persze óriási. A legolcsóbb CD játszó 150 márka,
a CD-k ára 9 és 30 márka között mozog. A legolcsóbb hifi-torony a
Panasonictól származik: kétkazettás deck, tuner, erősítő, lemezjátszó
és két kis ládikó ára 299 DM. A másik véglet a Revox hifi-tornya 13
ezer márkáért; ennek legérdekesebb része a tuner, mert az már képes az
RDS kódolt adások vételére. Az RDS: Radio Data System,
rádióadat-rendszer. (Audiofilek figyelem! RDSnélkül egy lépést se! A
szerk.) Egy kicsit bővebben róla:
A többlet-információk sugárzását a sztereó pilotjel 3.
harmonikusára, 57kHz-re eső segédvivő modulációja teszi lehetővé. Az
információk egy része magára az adásra vonatkozik, tartalmazza a
program nevét (pl. KOS, PET, BAR, DAN), a konkrét azonosítóját és azt,
hogy a műsort valódi sztereóban, álsztereóban vagy műfejes sztereóban
sugározzák-e; hogy alkalmaznak-e zajcsökkentőt, és ha igen, milyet -
és így tovább. Az azonos műsort sugárzó adók közül az RDS-vevőkészülék
mindig a legjobb minőségben foghatót választja ki. Beprogramozhatjuk,
milyen műfajú műsort szeretnénk hallgatni (hírek, hangjáték, rock,
komolyzene stb.), sőt a konkrét műsornevet is betáplálhatjuk. Az
RDS-rendszer folyamatosan sugározza a pontos időt, ugyanúgy, mint a
Képújság. A Képújsághoz annyiban is hasonlít, hogy (korlátozott
mennyiségben) szöveges és rajzos információ továbbítására is képes.
Mivel a beszéd és a zene kódja eltérő, a vevőkészülék két
hangerőszabályozójával külön-külön állíthatjuk be a beszéd és a zene
hangosságát. Berlinben és az NSZK-ban 1988. április 1-jén indult az
RDS-kódolás, szolgáltatásai egyelőre szűkkörűek, amennyiben az
optimálisan vehető adók kiválasztására, az adás nevének és a pontos
időnek megjelenítésére, a közlekedési információk be-ki kapcsolására
és a műfajok szerinti válogatásra korlátozódnak. Az RDS bevezetésére
az NSZK-beli és nyugat-berlini rádiók 23 millió márkát költöttek.
A Wegert DAT-magnót is árusít. Az igazi újdonság a vállra
akasztható, kb. írólap nagyságú, 4 cm vastag, hordozható DAT-magnó.
Ára 4500 DM.
A Wegert-től 10 méterre található a Conrad Electronic
alkatrészáruház. Mielőtt a boltba lépnénk, a csomagmegőrzőbe kell
tennünk cuccainkat. Ha ezt elfelejtenénk, addig ordítoznak, amíg -
alapfokú német nyelvtudás nélkül is meg nem értjük. Az alkatrészek
általában olcsók: RCA dugó 0,50ért, kis hálózati trafó 0,95-ért - de
például egy NYÁK-festő tollat (Decon-Delo) 13,25-ért mérnek.
Miután majd minden pénzemet elköltöttem, ismét földalattira
szálltam, és a régi rádiótoronyig utaztam.
A régóta nem működő torony tövében rendezték be a nyugat-berlini
rádiómúzeumot. Belépődíj nincs, és nem is annyira a rádiók érdekesek
(az egyik rádió hangszórójából éppen a Führer üvölt, miközben bombák
robbanása hallatszik), hanem a tv-készülékek. Láthatunk itt 30, 60,
120 és 170 soros Nipkowtárcsás tv-képet, és 405 soros angol rendszerűt
is. Az első, kísérleti tv-műsort bélyeg nagyságú képpel Hitler
hatalomra jutása után sugározták hosszúhullámon(!). A korabeli
propaganda szerint "a tv igazi jelentősége az, hogy ezentúl nemcsak
hallani, hanem látni is lehet a Vezért".
A torony teraszára 4 márkáért mehetünk föl. Én ugyan lealkudtam
két márkára, de még annyit sem ért: lényegében semmit sem látni.
A nyugat-berlini régi rádiótorony. A torony tövében a rádiómúzeumot
ingyen, a teraszról 4 márkáért semmit sem lehet látni
A torony közelében áll az állami rádió és televízió (SFB) épülete.
Egészen a közelmúltig az NSZK-ban és Nyugat-Berlinben állami
monopólium volt a rádió- és tv-műsor sugárzása. Az egyes szövetségi
tartományok és Nyugat-Berlin rádióállomásai (összesen tizenegyen) 1950
júniusában tömörültek az ARD-be, a műsorszóró szervezetek
munkaközösségébe. Az ARD tagjai között rendszeres a műsorcsere és a
koprodukciós tevékenység. A 11 szervezet - a közös műsorokat is
beleértve - 35 párhuzamos programot sugároz, a legtöbb szervezet
egyszerre négy egésznapos sztereó adást közvetít. A tartományi adások
szempontjából a középhullámú adóhálózat kevésbé jelentős, mert a
frekvenciák többségét a II. világháború után elvették. Éppen ezért
épült ki olyan gyorsan a ma már teljes egészében sztereó URH-lánc.
Az első olyan épület a kontinensen, amelyet már eleve rádióháznak
szántak: az SFB székháza. A maketten középen az 1100 férőhelyes
komolyzenei stúdió. Élőadásokon belépődíj nincs!
Az első olyan épület a kontinensen, amelyet már eleve rádióháznak
szántak: az SFB székháza. A maketten középen az 1100 férőhelyes
komolyzenei stúdió. Élőadásokon belépődíj nincs!
Peresztrojka koncertek
A legelső rádióállomás Berlinben épült meg, ekkor még Birodalmi
Német Rádiónak hívták. Székháza az első olyan épület volt a
kontinensen, amelyet már eleve rádióháznak szántak. A tervező Hans
Poelzig abból indult ki, hogy a stúdiókat el kell szigetelni a város
zajától. És e bölcs tervét meg is valósította! A Bauhaus szellemében
épült csúnyácska háromszög-szerű épület külső részén helyezkednek el
az irodák, szerkesztőségek, a belső, csendes területen pedig a stúdiók
- köztük a nagyzenekari stúdió is. Ez utóbbinak átlagos utózengési
ideje üresen 2,8s, ha pedig a nézőtéren mind az 1100 férőhelyet
elfoglalták (az élő koncertközvetítésekre nincs belépődíj!), akkor
2,4s. A felvételek többségéhez nem is kell zengetőt használni. A
rádióház 1929-ben készült el, majd 1931-ben némileg átalakították,
építését befejezték. Az építés során - villámvédelmi okok miatt szinte
sehol nem használtak vasbeton és vas szerkezeteket.
A háború alatt sztereó kísérleteket is folytattak; e felvételek a
Telefunken sztereó magnójával készültek. Az adásokat nem sugározták
ki, csak nyilvános bemutatótermekben lehetett meghallgatni őket. A
rádió SFB (Sender Freies Berlin) néven 1957-ben költözött vissza a
régi helyére. Sokáig úgy tudták, hogy valamennyi sztereó felvétel
megsemmisült. 1980-ban viszont a felvételek egy része hanglemezen is
megjelent - Moszkvában, a Melodia kiadásában. A hadizsákmány
mesterszalagjai a Peresztrojka eredményeként kerültek vissza az
SFB-hez, és az SFB harmadik programja 1988. április 17-e óta minden
vasárnap másfél órányit közvetít belőlük. Valamennyi művet Furtwängler
vezényli. Ízelítőül a programból néhány cím: Beethoven:
Coriolan-nyitány, Hegedűverseny, 4., 5., 6., 7., 9. szimfónia,
Bruckner 5. szimfónia, Ravel: Daphnis és Cloe 2. szvit, Schumann
zongoraversenye Walter Gieseking-gel.
A mai SFB négy sztereó programja közül az első a politikáé, a
tudományé és a komolyzenéé. Az SFB 2-n a műsoridő túlnyomó része
popzene. A 3. műsoron főként komolyzenét és hangjátékokat sugároznak,
a 4-en pedig rétegműsorokat, elsősorban a vendégmunkásoknak. Érdekes,
hogy az SFB 4. hajnaltól reggelig az Ö3 Weckert közvetíti. Az SFB
műsorainak időpontja állandó, a műsorszerkezetet könnyen meg lehet
tanulni.
Az SFB-ben nem is tagadják, hogy támogatják a hazai,
nyugat-berlini ipart, pontosabban a Neumann céget. A mikrofonok
többsége Neumann gyártmányú kondenzátor-mikrofon (KM84, U89, SM69
fet). Ezek elég régi típusok, valószínűleg csak a kapszulákat
cserélgetik bennük. A szimfonikus zenekar mikrofonozása
hangszercsoportonként "félközelben" történik. Elég sok sztereó
mikrofont használnak. Szélvédő szivacsot sehol, még a bemondóstúdióban
sem húznak a mikrofonokra. A diszkóstúdióban a diszkós mindent önmaga
csinál, és Sennheiser mikrofonba beszél. A keverőasztalok a Neumann
gyártmányai, nagyon áttekinthetők és jól kezelhetők. A 24 csatornás
változat ára másfélmillió márka.
Az összes nagy magnót a Telefunken készítette. Az M15A típusjelű
készülék semmilyen automatát nem tartalmaz, az SFB nem is gondol arra,
hogy bonyolulttá tegye az életét. Az M15A a világ egyik legdrágább
stúdiómagnója (háromszor annyiba kerül, mint a hasonló szolgáltatású
Studer). Karbantartást gyakorlatilag nem igényel, a fejrés évekig nem
mászik el. (Nem is tudom leplezni lányos zavaromat, hiszen a
Mechanikai Laboratórium fejlesztői elméletileg bebizonyították, hogy a
réshelyzet a szalagnyúlás következtében állandóan változik és
ennélfogva beállíthatatlan - lásd a HFM egyik korai számát.) Az SFB a
kilencvenes évek közepéig akarja használni az analóg technikát; addig
is, hogy megközelítsék a digitális technika által produkált jel-zaj
arányt, a Telefunken gyártotta Telcom zajcsökkentőt használják. A
riportokat orsós sztereó Uherrel készítik. (Érdekes, nem szakad le a
riporter válla...)
Az SFB-ben popzenei felvételt egyáltalán nem készítenek. A zenei
konzerveket természetesen - hacsak nem saját produkciójukról van szó -
lemezről és CD-ről sugározzák, eszükbe nem jutna a lemezt előbb
szalagra játszani és a magnófelvételt sugározni. A hangjátékstúdióban
legalább annyi effektberendezést láttam, mint a törökbálinti
popstúdióban. Az SFB nagyon büszke a hangjátékaira: ezekkel és
komolyzenei műsoraival igyekszik presztízsét megőrizni a szaporodó
magánreklámadókkal és alternatív rádiókkal szemben.
Az SFB nagyon gazdag rádiószervezet, mégsem tűnik pazarlónak. A
hangjátékstúdióban olyan állványt is használnak, amely még a 20-as
években készült. Ez a monstrum egy bonyolult fogaskerék- és
csigarendszerrel tetszés szerinti szögbe dönthető, magassága egy
kézihajtánnyal változtatható, az egész kolosszus egy precíziós ágyúra
emlékeztet. A stúdiókban nem Cannon, hanem ún. régi Tuchel
csatlakozókat (nem azonos a DIN dugóval!) alkalmaznak. Ezek is
legalább 30 évesek.
Formatervezett hang
Egy kis képzőművészet a Bang & Olufsen szaIonban. "Szem-szájnak (és
fülnek?) ingere..."
Miután kiléptem az SFB kapuján, természetesen kíváncsi voltam egy
igazi, belvárosi hifi-szaküzletre is. Választásom a formatervezéséről
híres Bang & Olufsenre esett. Itt már nagyon kedvesen fogadtak, még
pezsgővel is meg akartak kínálni. A rendkívül elegáns bolt falait
festmények díszítik, ezzel is azt sugallva, hogy itt kérem művészettel
állunk szemben. Valóban művészet lenne egy magyar turistának a Bang &
Olufsentől hifi-tornyot vásárolnia, mert az árak 6500 márkánál
kezdődnek. A boltvezető vallomása szerint már annak is örülnek, ha
hetente 1 hifi-tornyot sikerül eladni. A cég újabban a hangsugárzók
értékesítését szorgalmazza. Van olyan készülékük, amelyhez 16 pár
hangsugárzó is csatlakoztatható, és távvezérléssel dönthetjük el,
mikor melyiket hallgassuk. Mert, ugye, másmilyen kell a nagyszobába, a
fürdőszobába, a konyhába, az előszobába... A lényeg, hogy egyetlen
pillanatot se tölts csendben Bang & Olufsen hangsugárzók nélkül. Ez a
bolt csak CD-t forgalmaz, ám hangsugárzóinak minőségét - nocsak! -
analóg tesztlemezzel demonstrálta. Amikor megjegyeztem, hogy a
helyiség nem éppen a legalkalmasabb a hangzás megítélésére, a
boltvezető elmondta, hogy a berendezéseket egy-egy hétvégére szívesen
kölcsön is adják.
A zsúfolt program (valamint azután, hogy lepecsételtettem az
adóvisszatérítő papírt) "hazaesbánoztam" a barátaimhoz, Potsdamba.
Nagyon fontos, hogy Berlinben vagy környékén barátaink legyenek. A
szállodai árak megfizethetetlenek, és amúgy sincs bennük hely. A
fizetővendég-szolgálat olcsó ugyan (két személy számára 30 DDM), de
éppen ezért kevés van belőlük. Szállást foglalni az Alexanderplatzon a
Hotel Stadt Berlin mögötti utazási irodában lehet. Ha végképp nincs
szállásunk, vásároljunk az NDK-ban egy olcsó hálózsákot. Az Ostbahnhof
alagsorában levő étterem, a Mitropa előtti folyosón kellemes
nemzetközi társaságban és ami a leglényegesebb: kellemes melegben!
tölthetjük el az éjszakánkat... Ez az egyetlen hely, ahonnan a
rendőrök nem kergetik el az embert. Többször kipróbáltam.
*
Másnap visszamentem az adóvisszatérítésért, a következő napon
pedig hazarepültem. A nagyon alapos vámvizsgálat közben nem is
sejtettem, hogy két hónap múlva ismét Berlinben leszek, mégpedig
elegánsabb körülmények között, ezúttal ugyanis az NDK Rádiója látott
vendégül, és a Magyar Kultúra vendégházában laktam (útitársammal,
Kishonti Istvánnal együtt).
Rádió a város szélén
A megérkezésünket követő napon már kora reggel kivittek bennünket
az NDK Rádiójának épületébe azért mondom, hogy kivittek, mert a régi
rádióépület annakidején Nyugat-Berlinben maradt, az NDK Rádiója tehát
a város szélén, egy hajdani bútorgyárban kezdte meg működését. Az új
telephely egyetlen előnye, hogy a hatalmas területen kedve szerint
terjeszkedhet a Rádió. Négy országos műsora van, s természetesen
valamennyi program sztereó. Az adók túlnyomó többsége 87,5-100MHz
között sugároz, a legtöbb ottani vevőkészülék is csak ezt a tartományt
(a régi CCIR sávot) veszi. A negyedik műsor kb. két évvel ezelőtt
indult az új tartományban, a 100-104MHz közötti frekvenciákon, DT 64 a
neve, és programját tekintve a Reggeli csúcs, a Táskarádió, a
Poptarisznya, a Dzsessz világa és a Lemezbörze keveréke. A lassanként
egésznapos program tehát az NDK ifjúsági rádiója. Ugyancsak egyre
bővül a körzeti adások műsorideje; arra törekszenek, hogy a 18 körzeti
adás is egésznapos legyen. A körzeti adásokat szintén sztereóban
sugározzák. Az NDK javarészt saját gyártmányú berendezéseket használ.
A keverőasztalokat a 60-as években fejlesztették ki, és bár évek óta
ígérik az új hiper-szuper típust, kicsi az esélye, hogy még ebben az
évtizedben nekilássanak. (A tervei ugyan elkészültek már, de senki nem
akarja gyártani, mert - az új pártprogram jegyében - az jár jobban,
aki inkább fogyasztási cikkeket termel.) A magnók többsége is az
NDK-ban készült, de egyre több stúdióban van magyar stúdiómagnó, a
Mechanikai Laboratórium gyártmánya. Ahol a hangminőség nagyon fontos
(pl. a komolyzenei stúdiókban), ott azért inkább Studereket, illetve
Studer vagy Telefunken futóműre épített elektronikát használnak. Az
NDK Rádiója - a világon valószínűleg egyetlenként - az összes
felvételt hangszalagról sugározza. A CD-t is átjátsszák. Könnyű annak,
akinek van saját szalaggyára...
A rádió legkorszerűbb része az egy esztendeje épült
popstúdiókomplexum. Noha kívülről ez is éppen olyan barátságtalan,
mint a többi vöröstéglás épület, belülről új világot tár elénk. A
felvételi helységek akusztikája eleget tesz a popzene
követelményeinek. Utózengési idejük általában igen rövid. A
hangszercsoportokat külön-külön szektorokban helyezhetik el. A
felvételi helyiségekhez csatlakozó technikai helyiség központja egy
amerikai gyártmányú, Soundcraft keverőasztal. Ezt a típust azért
választották, mert ez volt a legolcsóbb. A soksávos magnó egy Studer
A80. (Eredetileg ML magnót rendeltek, de állítólag a Mechanikai
Laboratórium nem kapkodta el a szállítást...) A technikai helyiségben
rengeteg effektberendezés található, ám a felvételek összejátszását
nem itt végzik. Van ugyanis egy másik technikai helyiség is -és ez
csak annyiban különbözik az előzőtől, hogy a Soundcraft asztal itt egy
összejátszó automatikát is tartalmaz. A végterméket analóg és
digitális (processzor + képmagnó) formában is rögzíti. A popstúdiók
egyik igen lényeges helyisége az úgynevezett MIDI-előkészítő, ahol is
számos szintetizátor, ismétlőgép és számítógép található. A
szintetizátorokat össze lehet kapcsolni, az egyes hangszereket
egymással - vagy egy központi egységgel - lehet vezérelni: Vagyis a
szintetizátorok, dobgépek stb. hangját nem kell szalagra rögzíteni.
Elegendő, ha a vezérlő jeleket a számítógép memóriájába táplálják. Az
összejátszás során egy-egy hangszer ugyanúgy kezelhető, mint a szalag
egyik sávja - szalagzaj nélkül. Sajnos; a papstúdióban nagyon kevés
időt tölthettem, fényképezni pedig tilos volt.
Kábeli rend
A következő nap - méltányolva kérésünket - az NDK rádiója nem
szervezett programot. Újra elővettük hát világútlevelünket, mert
kíváncsiak voltunk Európa egyik legnagyobb kábeltelevíziós
rendszerére, a nyugat-berlinire, amely jelenleg 350 ezer lakásba
juttatja el a központ, a PK-Berlin által szétosztott jeleket.
Házigazdánk, dr. Hans Bismark elmondta, hogy a bekábelezést bárki
vállalhatja, de a műsor szétosztása a PK-Berlin kizárólagos joga. Az
egyes műsorok frekvenciáját a nyugat-berlini posta jelölte ki,
gondosan ügyelve, hogy az éterből is vehető műsorok ne interferáljanak
a kábelcsatornákkal. A PK-Berlin 21 tv-műsort kapcsol a
kábelrendszerre. Ezek egy része hagyományos földi tv-adás (közülük
kettő az NDK-ból!), többségük azonban távközlési műholdakról érkezik
(TV 5, Sky Channel, Super Channel, ARD 1 Plus, 3 SAT, SAT 1, RTL Plus,
Music Television, KMP, CNN, Eureka TV). Három programot pedig csakis
kábelen közvetítenek. Az első, a ZDF-Musikkanal éjjel-nappal zenét
sugároz, természetesen sztereó hanggal. A második, a Mischkanal
programját a PK-Berlin tv-stúdiója készíti, részben saját
felvételekből, részben 20 másik tv-műsorból. Az igazi különlegesség
pedig a Nyitott csatorna. Ezt a csatornát bármelyik nyugat-berlini
polgár ingyen használhatja. A berendezés használatáért és a
technikáért nem kell fizetni, mindenki olyan műsort csinál, amilyet
akar - a Nyitott csatorna afféle kábel-Hyde-park. Mindezeken felül a
PK-Berlin 22 rádióműsort is közvetít. (Az első közöttük 87,55MHz-en a
BBC, ezt követi a luxemburgi rádió német nyelvű adása, néhány magán-,
illetve az összes állami adó, aztán - egyebeken kívül - a Mischkanal
és a Nyitott csatorna, az amerikai, az angol és a francia hadsereg
adása, a négy országos NDK műsor és a kelet-berlini körzeti adó, végül
az Amerika hangja -ez utóbbi frekvenciája már 106,35MHz-re esik.)
A PK-Berlin jelenleg nem tudja bővíteni a csatornák számát, mert a
kábel-hálózat csak 300MHz-ig visz át. Tervezik, hogy az újabb
műsorokat - többek között a digitális rádióadásokat is - 300 és 450MHz
között fogják sugározni, de ehhez bizony a hálózatot ki kell cserélni.
A jövő pedig - úgy 10 év múlva - a fényvezető üvegszál. A
kábelrendszerhez való csatlakozás ára 0-100 DM, a havi karbantartási
díj pedig 10-50 DM, attól függően, hogy a szerelést melyik cég és a
város mely részén végzi. (Nyilvánvaló, hogy ahol nincs beugró, ott a
karbantartás a drágább.) Természetesen ehhez jön még a műsoronkénti
előfizetési díj és - régi készülék esetén - a kábeltuner ára, hiszen
12 tv-műsort csak a kábelhálózatok számára engedélyezett, ún.
különcsatornákon közvetítenek.
És amivel kezdenem kellett volna: a PK-Berlin a világ talán
legocsmányabb épületében található. Belül, persze, nagy a rend és a
tisztaság. (Parkinson professzor könyvéből tudjuk, hogy minden
intézmény addig virágzik igazán, amíg új, monumentális irodaházat nem
építenek neki. A szerk.)
DMM itt...
Beszámolómban már eddig is sokszor említettem a Neumann cég nevét
- biztosan senkit sem lep meg, ha elmondom, hogy sikerült
meglátogatnunk ezt a gyárat is. (Mellesleg a Magyar Rádió is rengeteg
Neumann mikrofont használ.) Dirk Rowehl, a gyár egyik vezető mérnöke
nagyon barátságosan fogadott, és - látván a nyakunkban lógó
fényképezőgépet - kijelentette: bármikor bármit lefotózhatunk, nekik
nincsenek gyártási titkaik. Miközben a speciális narancslevet
kortyolgattuk (speciális, ti. tényleg narancsból készült), arról
beszélt, mi a különbség köztük és más mikrofongyártó cégek - mondjuk
az AKG - között. Szóval, a mindössze 250 főt foglalkoztató Neumann
csakis csúcskategóriájú professzionális berendezéseket (mikrofont,
keverőasztalt, hanglemezvágó gépet) gyárt, és csakis akkor jön ki új
termékkel, ha az tényleg többet tud az előző típusnál. (Jó szöveg, de
már hallottunk ilyet. A szerk.) A Neumann cég havonta csak egyetlen
keverőasztalt készít. Jóllehet modulrendszert alkalmaz, nincs két
egyforma asztala, mert mindent folyvást módosít, a megrendelők
kívánsága szerint. A modulok VCA-s (feszültségvezérelt) erősítővel
készülnek; a legújabb keverőasztal automatikáját számítógép vezérli,
és nemcsak a szint-, hanem a hangszínszabályzók is
feszültségvezéreltek.
A szerelőcsarnokba lépve megértettük, miért nincsenek itt gyártási
titkok: a gépsorok a lehető leghagyományosabbak, hiszen minden egyedi
gyártással készül. A legnagyobb figyelmet a keverőasztal kábelezése
igényli. Itt dolgoznak a legképzettebb, leggyakorlottabb munkásnők,
mert kifizetődőbb dolog megbecsülni őket, mint a már kész asztalban
forrasztási hibát keresgélni. Amúgy a Neumannál a legtöbben rugalmas
munkaidőben dolgoznak, és a tervezőmérnökök, üzemvezetők között sok a
fiatal.
Minden egyes mikrofont külön-külön ellenőziznek a süketszobában
Neumann keverőasztal kábelezése. Kifizetődőbb a munkást megfizetni,
mint majdan forasztási hibákra vadászni
Neumann mikrofon és mikrofonalkatrészek.
A cég általában a vágógépeire a legbüszkébb. (Mellesleg: Neumann
vágógépet használ a Hungaroton is.) Az újabb analóg vágógépek már a
DMM technikához készülnek, vagyis lakklemez helyett üveglapra vitt
amorf (nem-kristályos szerkezetű) rézrétegbe vájják a barázdákat.
Megtekintettük a DMM CD-vágógépet is. E gép valamennyi alkatrésze a
Neumannál készül, kivéve a csigahajtást (a gép hátsó része), ezt
Svájcból vásárolják - ez az alkatrész a COCOM-listán is szerepel.
(COCOM: tilalmi lista; az ezeken szereplő termékeket szocialista
országnak nem adhatják el a nyugati cégek. A szerk.) A DMM
CD-technológia - a Neumann és a TELDEC szerint - azért előnyös, mert
nincs szükség hozzá különleges, steril levegőjű vágóhelyiségre,
eltérően a hagyományos CD-gyártástól. Azonkívül a technológiai lépések
száma is kisebb, miáltal a gyártás sokkal olcsóbb. Felvetettük ugyan,
hogy a DMM CD-k minősége állítólag gyengébb, mint a hagyományosaké, de
ezeket a teszteredményeket a Neumann mérnökei tömören ostobaságnak
nevezték. Fő az önbizalom...
Direct Metal Mastering LP-n (fenn) és CD-n
...és DMM ott
Másnap ismét Kelet-Berlinben voltunk. Illetve: éppen csak hogy
Kelet-Berlinben. Ugyanis szerettünk volna közelebbről is megismerkedni
a DMM technológiával, tehát arra kértük vendéglátóinkat, hogy vigyenek
el bennünket az Eterna vágószobájába. Nos, ez a helyiség az egykori
Reichstag melléképületében van, és ezt az épületet csak a határ
választja két részre... Idegenek csak különleges engedéllyel, szigorú
felügyelet alatt látogathatják, s elvileg csak két órányi időtartamra
léphetnek be. Ezt az időt jócskán túlléptük, de azért nagyon kedvesen
válaszolgattak kérdéseinkre a (hogy is mondjuk) Kelet-Reichstagban.
Házigazdánk, a vágómérnökök vezetője szintén azt fejtegette, hogy a
DMM előnyösebb a lakklemeznél, mégpedig azért, mert olcsóbb, és mert
sokkal kevesebb a selejtje. Az NDK a nyolcvanas évek elején
egyértelműen a hagyományos, analóg lemezek mellett voksolt, azzal,
hogy a DC minden szempontból drágább lenne, azonkívül nem is lehetne
annyi CD-játszót gyártani, amennyire szüksége lenne az országnak, ha
az NDK-lemezgyár is CD-t gyártana. (Elismerik persze, hogy a távolabbi
jövő feltétlenül a CD-é.) A DMM technológiát viszont bevezették,
egyszersmind a teljes gyártási technológiát megváltoztatták. Egyebeken
kívül új présanyagot fejlesztettek ki, ugyanis a licencadó TELDEC csak
akkor engedélyezi a DMM embléma használatát, ha hiánytalanul
teljesülnek az általa megadott műszaki paraméterek. A legkritikusabb a
lemez alapzaja. Az is kiderült, miért. A DMM vágás során a maximális
szint 1kHz-en 10cm/s (a szabvány szerinti 0dB: 8cm/s), és ez bizony
lényegesen kevesebb, mint ami lakklemezre vágható. A jel-zaj arányt
tehát csak "lefelé", az alapzaj csökkentésével lehet javítani. A
kritikus vágási szint miatt a mesterszalag elkészítésekor limitert
használnak, a műsor dinamikáját (hagyományos értelemben) 45dB-re
szűkítik. Bár ez a limitálás-komprimálás nem túl rokonszenves, el kell
ismernünk, hogy az Eterna DMM lemezek bizony szebben szólnak a
Hungarotonoknál. (Hazaérkezésünk után láttuk meg a Csehszlovák Kultúra
boltjában az első Supraphon-DMM-et. Remélem, mire ez a cikk
megjelenik, a Hi-Figyelőben már összehasonlíthattuk őket az
Eternákkal.) Házigazdánk szerint a szebb, kevésbé fátyolos hangzás nem
kizárólag a DMM-nek, hanem a teljes technológiai lánc
korszerűsítésének tudható be. Ezt a korszerűsítési folyamatot ők ma
már többé-kevésbé befejezettnek tekintik, bár még mindig nem
elégedettek az Eterna lemezek hangzásával. Az idén már az összes lemez
DMM technológiával készül, de a DMM-emblémát csak a műszakilag és
művészileg egyaránt kiváló lemezek viselhetik (becslésük szerint a
termelés 50 százaléka). Házigazdánk azzal büszkélkedett, hogy amióta
DMM van, azóta akár egyetlen nap leforgása alatt eljuthat valamely
felvétel a stúdiótól a lemezboltig.
Egy magánrádió
Egyik nap itt, másik nap ott most ismét "ott". A Radio 100 nevű
magánrádió a Wegert közelében, egy csődbe ment építőipari cég kívülről
elhanyagolt, belülről elegáns, fával burkolt épületének első emeletén
működik. Napi 6 órányi sztereó programja 17 órakor kezdődik és kb.
80km-es körzetben fogható. A Radio 100 gárdája mindössze 15 "belső" és
35 "külső" munkatársból áll. Nagyon sokan csak átmeneti munkahelynek
tekintik ezt a vállalkozást, mert igen gyengén fizet. A Radio 100
ugyanis pártállását tekintve baloldali valójában pártoktól független.
A műsoridő 25 százaléka itt is reklám, de a hirdetéseket kis cégek
rendelik meg. Sőt, a Radio 100 adományokat is szívesen fogad: sokan
havi 5-10 márkával támogatják. Ennek a rádióállomásnak az alapszabálya
csupán azt rögzíti, hogy a műsor nem lehet militarista, fajgyűlölő
vagy pornográf, és nem szolgálhatja a környezetrombolást. Hosszútávú
ideológiája nincs. Programjait "peremcsoportoknak": vendégmunkásoknak,
munkanélkülieknek és más, perifériára szorult rétegeknek (néha
éppenséggel homoszexuálisoknak) sugározza. Jellemző, hogy házigazdánk,
Annette Schäfer, a "sajtófőnök" is éppen állás nélküli, friss diplomás
újságíró volt, amikor a Radio 100-hoz szegődött.
Ennek a rádióállomásnak a stúdiója két részből áll: az egyik egy
előkészítő helyiség, a másik már az a szoba, ahonnan az adás megy. A
műszaki felszerelés: Studer keverő, 2 mikrofon, két Revox PR 99 orsós
magnó, két Technics lemezjátszó, egy kazettás magnó, egy CD-játszó és
végül egy képmagnó a műsor archiválására (mert videókazettán ez
olcsóbb, mint kompakt kazettán). Az egész rádiónak olyan a hangulata,
mint egy kollégiumi stúdiónak. A munkatársak is kivétel nélkül
fiatalok. Persze "fiatalos" zenét is sugároznak: a legújabb, frissen
felfedezett előadók számait. Olyan nótákat, amelyek független, kicsiny
cégeknél jelentek meg. A nagy cégek ugyanis a Radio 100-nak nem küldik
ingyen a lemezeket...