Állványimádás |
Ma már semmi kétségünk aziránt, hogy a lemezjátszó (CD-játszó,
erősítő stb.) alá való asztalkák, illetve a hangsugárzók fémlábazatai
teljesértékű hifi-készülékek. Nem is lett volna szabad lehorgonyoznunk
egyetlen típusnál, s ülni rajta, mint a babérjainkon, ahogy mi
csináltuk. Ki kellett volna próbálnunk másféle, bevált, gyári
konstrukciókat is. Pótolva mulasztásunkat alább a PM Systems és a
Target lemezjátszó-asztalkát, valamint a Foundation, a Heybrook HB1S,
a Linn Index, a Linn Sara és a Target hangsugárzó-lábazatot mérjük
össze etalonjainkkal, a HFM ajánlására idehaza is forgalomba hozott
Triangulummal, illetve Talppal.
*
Mentegetődzés jobbra és balra
Az idő száguld: két és fél esztendő telt el azóta (HFM 20,
"Negyedik Dimenzió", hogy vállalva a bolondsipkát végre saját
tapasztalatunkra hivatkozva is le mertük írni, hogy a különféle
hifi-készülékek (egyfelől a lemezjátszók, CD-játszók, tunerek,
erősítők, másfelől pedig a hangsugárzók) drasztikusan megváltoztatják
hangminőségüket, aszerint, hogy mire helyezzük őket. Sokat vívódtunk
rajta, egyáltalán szóba hozhatjuk-e ezt a misztikus jelenséget egy
műszaki-kulturális ismeretterjesztő kiadványban. Ellenérv: nem
ismerjük és magunktól nem is tudjuk felderíteni a Jelenség
hatásmechanizmusát. Ellen-ellenérv: ha hallgatunk róla, s nem hozzuk
ismereteinket a nagyközönség és a szakemberek tudomására, akkor még
kevésbé valószínű, hogy Jelenség valaha is szakszerű magyarázatot
nyer... Nos, ez a vita akadémikusnak bizonyult, mert mi végül
közreadtuk a cikket - de a Jelenség hatásmechanizmusáról ma is csak
annyit tudunk, mint két és fél esztendővel ezelőtt, vagyis úgyszólván
semmit.
Aknamunkánk azonban nem volt haszontalan, mert azóta
Magyarországon is százak és százak (sőt, inkább ezrek) tettek próbát a
legkülönfélébb asztalkákkal-állványzatokkal-lábazatokkal, és
bebizonyították az angol mondás igazságát: Hearing Is Believing - A
Zenehallgatás Meggyőz! Száz ember közül kilencvenkilencet egészen
biztosan meggyőz. Az "állványimádás" immár Magyarországon is
polgárjogot nyert (habár nem vált államvallássá); most már nyugodt
lélekkel visszautasíthatjuk a hifin (és zenén) kívülálló
szakembereknek ama vádját, miszerint amit hallani vélünk, azt csupán
bebeszéljük magunknak, és hogy mindenféle misztikus tanokat
terjesztünk, felelőtlenül.
Most már inkább egy másfajta vaddal kell szembenéznünk. Nem
"balról", hanem "jobbról" vagyunk támadhatók: ha a Jelenség tényleg
ennyire nyilvánvalóan létezik, akkor miért hagytuk abba oly hamar
transzcendens tevékenységünket, miért nem folytattuk az
állvány-tesztet, miért nem próbáltunk felfedezni "még hifibb"
állványtípusokat a nagyközönség, illetve legalább a kisközönség
számára (ez utóbbin azokat értjük, akiknek van dollárjuk, és utaznak
Nyugatra). Az érem másik oldala: ha ezt megtesszük, és mind újabb és
jobb állványistenségekhez fohászkodunk, akkor mit fognak ehhez szólni
azok, akik megvásárolták a mi ajánlásunkra forgalomba hozott, angol
modellekről lop...azaz másolt "készülékeket": a 2600 forintos balzafa
asztalkát, illetve a RAMOVILL-nál a Talp és a Tönk
hangsugárzó-lábazatokat?! Régi nóta, hogy műszaki fejlődés ide,
műszaki fejlődés oda, a vásárlóközönség becsapva érzi magát és
viszketni kezd a gyomra, valahányszor a gépkocsitípusnak, amelyet ő
már évek óta használ, egyszercsak megjelenik egy korszerűbb,
praktikusabb, nagyobb teljesítményű változata...
Minthogy most éppen erről lesz szó, indokoltnak látjuk leszögezni,
hogy az eddig állványozott bálványokat, azazhogy bálványozott
állványokat (Triangulum, Talp, Tönk) mi a legjobb hitünk szerint és
joggal ajánlottuk, rendkívül kiterjedt szubjektív tesztek nyomán.
Érdemes visszalapozni 20. lapszámunk 106. oldalára, a Triangulum
minősítésére. A prototípust 22 istenfélő zenebarát otthonába, valamint
a MAFILM stúdiójába és a Műszaki Egyetem hifi-klubjába is elvittük, és
a 24 próbából 23-ban az tűnt ki, hogy a balzafaasztalka sokkal inkább
istennek tetsző alkalmatosság, mint bármiféle szekrény, komód, asztal,
polc, márványlap, hifitorony-konzol. Olvasóink visszajelzése szerint
éppígy beváltak azok a szerkezetek is, amelyeket ők fabrikáltak
balzafából, sajátkezűleg. Ez tény.
Aminthogy az is tény, hogy a Triangulum bizony már speciálállvány
volt, idehaza az első a maga nemében, s persze mi többnyire olyan
bútordarabokhoz mértük, amelyek eredetileg nem arra szolgáltak, hogy
lemezjátszót hordozzanak. Más típusú, gyárilag készített, tehát
dollárért vásárolt lemezjátszó-asztalkával nem hasonlíthattuk össze,
olyan senkinek sem volt Magyarországon. Most se nagyon van. Jelen
tesztünk tárgyait (a Foundation kivételével, amely egy barátunké) nem
hifistáktól, hanem kereskedőktől kaptuk kölcsön: a bécsi Sound
Companytól és a PM Systemstől, illetve (a HB-állványt és a Targeteket)
a budapesti "Zsolt Audio"-tól. Mindnyájuknak itt mondunk őszinte
köszönetet.
Asztaltársaság
Legutóbbi kötetünkben, a Linn Axis lemezjátszó tesztjekor már
szóbahoztuk a Linnekhez használatos asztalkát. Ezt valójában nem a
Linn cég gyártatja, hanem ausztriai képviselője, Peter Mezek, s ő is
forgalmazza, PM Systems márkanéven. A kis hifi-bútor Angliában is
kapható, mint olyan segédeszköz, amely a Linn cég nyílt ajánlását
élvezi. Ausztriában 2000 schilling, Angliában 50 font körül van az
ára; ezt csak tájékoztatásul közöljük, mert fel sem merül bennünk,
hogy magyar zenebarát ennyi keménydevizát adjon ki hifi-cubehőrre.
(Habár ki tudja). Ez az asztalka fémcsőből, pontosabban 20x20
milliméteres zártszelvényből készült, külmérete körülbelül
430x340x340mm, nem számítva a láb- és tetőcsavarokat. Súlya 3,20
kilogramm, szintén csavarok és tetőlap nélkül. Összesen 8, tüskében
végződő csavar áll ki belőle, 4 alul, 4 felül, szimmetrikusan.
Valamennyinek szabályozni lehet a magasságát, hogy az asztalka
stabilan álljon a padlón, s hogy ugyanennyire stabilan - de azért
lazán! - támasszon alá egy 10mm-es pozdorjalapot, amelyre majd a
lemezjátszó kerül.
(Ebből a leírásból tüstént kiviláglik, mennyire nem ismerjük a
lemezjátszóasztalkák hatásmechanizmusát. "Könnyű és rezgésmentes?"
Könnyűnek éppen könnyű, de ami a másik kritériumot, a
rezgésmentességet illeti: ez a fémszerkezet, ha megkoccantjuk, minden
elképzelhető frekvencián cseng-bong, és a lecsengése rendkívül hosszú.
A pozdorjalap pedig puhán kong és döng... Erre általában azt a választ
kapjuk, hogy az állványnak igenis rezegnie kell, mert így tudja
elnyelni a lemezjátszóból érkező energiát. Most már csak azt kell
eldönteni, hogy mi rezegjen és mi ne. És ami rezeg, milyen frekvencián
rezegjen. És mennyi ideig rezegjen. És...)
Hasonló felépítésű, de sokkal komplikáltabb, praktikusabb és szebb
az angol Target asztalka, amely lényegében a drágább Sound
Organisation asztalt kopírozza. (A Target általában mérsékeltebb
árakat számol, ő a "nagy forgalom, kevés haszon" elvét vallja. Ennek
az asztalkának az ára is 50 fontsterling.) A tetőlap feltehetőleg
rétegelt lemez, és itt is négy tüske hordozza, de a tüskék csak akkor
látszanak, ha a lapot kiemeljük az őt körülölelő fémszerkezetből. Ez
az asztalka kétemeletes, tehát alul is van egy lapja, de azt már nem
tüskék tartják, hanem kicsiny, háromszögletű fémfülek a négy sarokban.
Miután a fémszerkezet alul lábakban végződik, a Target asztalka minden
irányban nagyobb, s természetesen nehezebb is a spártai PM-nél, mely
utóbbi konstrukció csupán a szigorúan funkcionális elemekből épül fel.
Eddigi etalonunkat, a Triangulum balzafa-asztalkát aligha kell
bemutatnunk, éppen eleget írtunk róla az utóbbi évek folyamán. Talán
csak annyit, hogy hangképe egy kicsit a fajsúlyától is függ. A balzafa
a leggyakrabban 0,12-0,25 grammot nyom köbcentiméterenként, és a mi
fülünknek a 0,2 g/cm3 fajsúlyú balzafa hangja a legkellemesebb. Az a
Triangulum, amelyet a fémasztalkák ellenében felvonultattunk, megfelel
ennek a kritériumnak.
Ezek tehát a mai körteszt résztvevői. De milyen
lemezjátszóberendezést használjunk? Mert ha valamely hifi-láncszem
rendszerfüggő lehet, akkor a lemezjátszóasztalka egész biztosan az:
remélhetőleg nem "erősítőfüggő" vagy "hangsugárzófüggő", de nyilván
"lemezjátszófüggő". Lemezjátszó nagyon sokféle van, mindet nem
próbálhatjuk ki, csak azt tehetjük, hogy összeválogatunk néhány
alapvetően eltérő konstrukciót. A Linn Axis (lásd Mozaik 4.) jelölése
mellett szól, hogy ez a legjobb készülék, amellyel rendelkezünk. Nem
igazi függesztett futómű, inkább átmenetet képez a függesztett és a
merev vázúak között. A NAD 5120 jóval szerényebb masina, viszont
klasszikus függesztett rendszerű; erényeit valószínűleg éppen ennek a
technikának köszönheti. Végül elengedhetetlennek tartottuk, hogy
bevegyünk a tesztbe egészen alapfokú, Magyarországon "népszerű"
(=elterjedt) Direct Drive lemezjátszókat is, amilyen a Taya DP-510 és
az Akai AP-D30. A Linnt az extraklasszis Ortofon MC-2000
mozgótekercses hangszedővel használtuk, a NAD-ba és a Tayába egyaránt
az olcsó, mágneses FF15E/II-őt szereltük, az Akaihoz megtartottuk a
saját, gyöngécske hangszedőjét. Mind a négy lemezjátszót mind a három
asztalkán meghallgattuk, azt remélve, hogy a különböző kombinációk
hangképe alapján eldönthetjük, melyik asztalka a legjobb, illetve - ha
működésük valóban rendszerfüggő - hogy milyen típusú lemezjátszókat
milyen fajta asztalra érdemes rakni.
(Egy fontos körülmény: a fémállványoknak felül lapjuk van, a
Triangulumnak viszont nincs tetőlapja, csak három függőleges pillére.
Mivel a szokatlan konstrukciójú Linn Axisnak mindenképpen a saját
gumilábain kell állnia, a Linn lemezjátszó és a Triangulum közé egy
pozdorjalapot tettünk. A többi lemezjátszót is kipróbáltuk e lappal és
nélküle is. Egyértelműen akkor szóltak jobban, ha nem használtunk
alátétet, és a lemezjátszó testét közvetlenül a hárompillérű állványra
helyeztük.)
A tesztműsort többnyire az Ortofon demólemez szolgáltatta,
valamint a Tosca-részlet a Philips demólemezről. Alkalmanként
feltettük a Proprius Messiás-felvételét is. Impresszióinkat
feljegyeztük, csoportosítottuk. Íme:
PM Systems lemezjátszó-asztalka, és a tüskék kiképzése
Target lemezjátszó-asztalka, a vázszerkezete, illetve a felső tüskék
kiképzése
Linn Axis
Triangulum. A basszusdinamika elfogy. Tiszta, de sterilebb.
Egyszínűbb. Van egy "fényes" színezete a szoprántartományban. Felül is
sávhatárolt. A dzsesszen nem rossz, de a karaktere itt is
felismerhető. Van egy sávja, ahol nagyon tiszta, de kicsit steril. A
zongora kisebb méretű, és egysíkban van a többi hangszerrel. Az operán
túlságosan elől van. Tisztán szól, teret nyit, de a tér statikus
marad, nem mozog. * Matt. A magasa kevés. Halkabb. Határozottan
gyengébb. Nincs igazán mélye, a felső basszus üt, hordós. Operán
egyértelműen a leggyengébb, kevés a magashang. * Megszokott hangkép.
Gyengébb a másik kettőnél. Középtől felfelé kicsit harsányabb,
elveszti az egyensúlyát.
PM Systems. Alul-fölül szélesebb sáv. Basszusdinamika. Súlya,
teste van. Természetes. Kiegyensúlyozott. Dinamikus, sok színe van.
Elevenebb. Hátulról, tért ölelően szól. * Élénk, részletgazdag.
Egyenletes átvitel (ha nem is annyira, mint a Targeté). Az operán jó
mélyek. Telt. Már ahogy rámegy a tű a lemezre, hallani, hogy jobb a
mélye, mint a balzafáé. Van tartása. Mintha még jobb is volna a
Targetnél. * Dinamika. Kicsit érdes. Nem annyira lendületes, mint a
Target. A balzafánál stabilabb, tisztább.
Target. Minden tekintetben a két másik állvány közé esik:
hangkarakterében is, minőségében is, térhatásában is (t. i. hogy
mennyire mozgatja meg a zenét előre-hátra). Alul nincs meg az a súlya,
mint a PM-nek, emiatt kicsit világosabb tónusú (ez a színezet
mélyebben fekszik, mint a balzán). A felső basszusban is van
színezete, ez zavar. A dzsesszen kicsit száraz. * Egy kicsit más, mint
a PM, de ahhoz áll közel; a kóruson ezt az állványt éreztem a
legjobbnak. Dixien erőteljes mély, picit kiemelve, de mélyre is megy.
Operán: jó egyensúly, nincs durva hibája, de nem annyira részletező,
mint a PM. * Nekem ez tetszett a legjobban, ez a legzeneibb. Az operán
levegős, lendületesebb a PM-nél.
Akai AP-D30
Triangulum. Szellős hangkép. A legteteje nincs meg. Alul döng a
felső basszus, de nem megy mélyre. Ellágyul, nincs igazi színe. Jól
pozícionálja a hangszereket. Az operán fakó és torz is. Az énekhang
nem eléggé stabil. A basszus kevés. * Tompább, mattabb. Dinamikahiány.
Kevesebb mély. Az operán jól szól, de magasban torzít; a hanglemez
bajai jobban kiugranak. * Már a zaja is forszírozott. Kifejezetten
torz. Érdes.
PM Systems. A basszus teltebb. Tartalmasabb. A magasak magasabbak,
a cinnek egészségesek. Dinamikusabb a Targetnél. Operán messze a
legjobb, a színe is a legszebb, azonkívül a legöblösebb, és az
énekhangok is itt a legstabilabbak. * Jobb mély (a dixien talán sok
is), a magasak egyértelműen jobbak. Operán a legjobb: élénk, több mély
és magas, viszont a legkevesebb torzítás. * Dzsesszen nagyon jó
basszusátvitel, megfogott hangkép, az operán jobb a Targetnél,
lényegesen nyugodtabb, alul-fölül meg van fogva". " Target. Minden
tekintetben jobb a balzánál, de gyengébb a PM-nél: nem annyira telt,
nem annyira szépek a magasai, nem annyira részletező, és a sztereó
képe is kissé statikus. Az operán nem annyira rendezett. Kicsit
előbbről szól, és fakóbban. * Kiegyenlített, tiszta, dixien a mélye
kicsit kevesebb, mint a PM-é, de itt ez a jobb. Az operán is
kiegyenlített, nincs hibája, keveset torzít, de a PM ott jobb. * Nem
annyira finom, mint a PM, de lényegesen jobb a balzánál.
Taya DP-510
Triangulum. Fakó, erőtlen, színtelen. A hangszórókról igen jól
leválik, de basszushiányos. Nem eléggé érdekes. Lágy, nem eléggé
definiált. Sávhatárolt. * Először jó, ismétléskor nem hallani, hogy
harsány, és időnként hiányoznak a mélyei. * Nincs elég mély, kiemelés
a felső basszusban. Felül matt. Operán egész jól szól. Serceg, matt,
de nincs nagy baja.
PM Systems. Eddig a leghatalmasabb különbség: mintha egy egészen
más lemezjátszót hallanánk! A balzánál sokkal jobb, és egy picit
elevenebb a Targetnél is: legfelül definiáltabb, a basszusa éppen
annyi, amennyi kell. Operán minden tekintetben javít a Targeten, a
basszus teljesen a helyére kerül. A zene előre-hátra hullámzik. *
Dixien időnként hibát érzek (nem tudom pontosan leírni), de így is
jobb a másik kettőnél. Operán már fenntartás nélkül a legjobban
tetszik: levegős, dinamikus, könnyedén zenél. * Valószínűleg ez a
legjobb, különösen a mélye. Az arányai is a leghelyesebbek. A
legszebb.
Target. Dixien jobb tartása van a balzafánál, kézzelfoghatóbb
magasakkal. Stabilabb énekesek. Alul ez is bummog. Valahogy ez sem
eléggé definiált és nem eléggé érdekes. Operán hatalmas
hangerő-többlet, sokkal-sokkal definiáltabb, elevenebb a
Triangulumnál, megfoghatóbbak a szólamai, szépek a rezesei. Basszusban
kicsit ken. * Az egész hangkép balansza javul a balzáéhoz képest, a
mélyei mélyebbek is, általában véve minden a helyére kerül (de a PM
ugyanebben az irányban további javulást hoz). * Lényegesen jobb a
balzánál, világosabb, nem üt a középmélye, kiegyenlített - egész jó
hang egy Tayáról. Több a mélye. Kiegyenlítettebb (de a PM méginkább
az).
NAD 5120
Triangulum. Nagyszerűen szól: itt derül ki, hogy a NAD klasszissal
jobb lemezjátszó az előbbi Tayánál (bármelyik állványon áll is!), van
basszusa, vannak magasai, telt, tartalmas, zenei. Másodszorra, a
fémállványok után már felismerhető, hogy megint ellágyult a hangkép.
Operán a fakósága nem vészes. Csupán a mélybasszus hiányzik; a felső
basszus itt nem üt. * Kellemes, ismerős hangkép, egészen jó mélyekkel,
és nem biztos, hogy a fémállványok jobbak. (Operán viszont már nincs
kétségem eziránt!) * Egész rendes hangkép, de ványadt. A piszton
rekedtes. Kicsit halkabb. Az operán minden rendben, semmi baj.
PM Systems. Itt a legkisebb a különbség, de azért megvan. Az
operán már határozottan jobb a másik kettőnél: a basszus itt már
meglendül, lehelete van. Definiáltabb is a Targetnél. * Élénkebb,
hangosabb, levegősebb. Jobb a Targetnél is. Természetesebb (viszont a
mélye mintha túltengene). Operán megint a legjobb, a
legkiegyenlítettebb, és semmiből sincs túltengése.
Target. Világosabb, nyíltabb, de nem feltétlenül jobb a
Triangulumnál! (Sőt!) A különbség inkább csak olyasfajta, mint mondjuk
az FF15 hangszedő és az OM 10 között (amikor is a PM Systems legalább
egy OM 20). Operán jobb basszus a balzafáénál (de még nem lendül meg
annyira, mint a PM). Felül is színesebb. * Elöször nem éreztem
javulást a balzához képest (sőt, mintha elveszett volna valami). De
azért kiegyenlítettebb, és megfogottabbak a mélyei. Az operán már
nincs kétség. Jobb mély, stabilabb színpad. Mindazonáltal a különbség
most nem drasztikus, inkább csak finomságokról van szó. * A rezek
kicsit feltisztultak (a balzáéhoz képest), de a mélye nem lett jobb.
Talán csak egy kicsit kiegyenlítettebb. Az operán több,jobb magas,
kiegyenlítettebb és tisztább (ha nem is annyival, mint a PM).
Összegezve: általános véleményünk szerint a két fémasztalka
egyértelműen (és valószínűleg bármiféle lemezjátszóhoz) jobb a
Triangulumnál (1-1,5 orto!); úgyszólván másik családot alkotnak.
Rokonságuk ellenére hangképük jól észlelhetően eltér. Az első menetben
a "T-modell" (a Target) is kapott egy szavazatot, később azonban
mindegyikünk a PM-et hozta ki győztesnek. A Triangulum a NAD
lemezjátszó alatt működött a legjobban, amikor is elérte vagy
legalábbis megszorította a Targetet - ha nem is a PM-et.
Jegyzetek az asztalfiából
1. Annakidején (1985 végén) amikor a balzafával és egyéb könnyű
anyagokkal kísérleteztünk, a Szerző próbát tett néhány fémállvánnyal
is (persze nem "speciálisakkal"). Természetesen ő is fémtüskékkel és
falapokkal izolálta a lemezjátszót az állványoktól. Volt köztük
könnyű, de rezonáns, drótvázas típus - ez nem vált be. Volt köztük
nehéz, hangsugárzóhoz készült, csillapított fémállvány - ez sem vált
be. A Szerző ekkor feladta a harcot. Be kell ismernie: túl hamar adta
fel.
2. A mostani, különleges fémasztalkák, azon kívül, hogy eleve
jobbnak bizonyultak a Triangulumnál, még egy további, igen praktikus
alternatívát is kínálnak: meg lehet építeni őket falikonzol gyanánt.
Hogy a falikonzoljobb-e az asztalkánál, arról egyelőre még viták
folynak. Állítólag még ez a technika is rendszerfüggő. Tény, hogy a
bécsi Sound Companynál a lemezjátszókat jobbára konzolokra állítják,
igaz, nem elvi, inkább csak gyakorlati okból, Huszti Zsolték viszont
eleve jobban szeretik (legalábbis a Targetnek) a
falikonzol-változatát. Sajnos, ehhez mi nem tudunk hozzászólni. A
konzolokhoz ugyanis fúrni és tiplizni kell, mi viszont nagyon
szeretnénk, ha a szerkesztőségnek legalább a falai épen maradnának.
3. A PM-asztalka körülbelül annyival jobb a Target-nél, amennyivel
a "T-modell" szebb és főleg praktikusabb őnála. A Target-re ugyanis a
lemezjátszón kívül még oda lehet rakni az erősítőt is, vagy a
hanglemezeink egy jókora csomagját. Kérdés, hogy ezzel a pótlólagos
tömeggel nem rontjuk-e el a lemezjátszó hangminőségét. Válasz: nem
túlságosan. A Linn (és később a NAD) lemezjátszót hallgatva, a Target
alsó polcára odaraktuk nehezéknek a 9 kilós Quad 405
teljesítményerősítőt. Ennek hangelszínező hatását hármunk közül ketten
elenyészőnek ítélték, a harmadik azt állította, hogy egész biztosan
hall egy kis kolorációt: a basszus nehézkesebbé válik, a templomi
zenén a hangkép kevésbé laza, kevésbé levegős. (Nota bene: a
Triangulum asztalkán is megfigyeltük már, hogyha a lemezjátszó alá -
az asztalka középső, tönkszerű részére - odatesszük a 4 kilós Naim
erősítőt vagy a csaknem ilyen súlyú Ortofon T-2000 transzformátort, a
hangkép azonnyomban veszít a derűjéből!)
4. A Triangulum és a fémasztalkák között az a legfeltűnőbb
hasonlóság, hogy egyiket sem kapni forintért. Alapanyagaikat tekintve
azonban ez a hasonlóság már nem áll fenn, mert míg balzafához szinte
egyáltalán nem lehet hozzájutni, a vascső és a pozdorjalemez nagyon is
hétköznapi anyag. Biztosra vesszük, hogy e cikkünk hatására sokan meg
fogják építtetni a PM vagy a Target (vagy valami hasonló) asztalka
másolatát, mégha ez nem is lesz olcsó mulatság. Mi a legkevésbé sem
tiltakozunk ellene, de nyomatékosan leszögezzük, hogy az eredményért
nem vállaljuk a felelősséget. Fogalmunk sincs, mennyit nyom a latban
az anyag milyensége és minősége, falvastagsága, megmunkálása, festése,
esetleges belső csillapítása.
5. Mert ezek az eszközök éppúgy hangszerszámba mennek, mint maguk
a hifi-készülékek.
Oszlopcsarnok
Az új Heybrook HBS1, öntött talprésszel
Bal: Linn Index és Sara
Jobb: Foundation és Target
Hangsugárzó-lábazatból nem kevesebb mint öt párat próbáltunk ki,
hatodiknak ott volt etalonunk, a Talp. Ha jól számolunk, a szeánsz
alatt összesen 12 darab, vasból készült oszlop, lábazat, talapzat
díszítette a szobát - ezt nevezik oszlopcsarnoknak?! Alább
meglehetősen pontos leírást adunk a tesztelésnek alávetett
kariatidákról és atlaszokról. Mint látni fogjuk, két fő típusba
sorolhatjuk őket. Az elsőnek vékony pillérei vannak, s azok
gyakorlatilag üresek, a másiknak egyetlen vastag központi pillére van,
s azt erősen csillapítják (többnyire homokkal). A súlyukat jobb híján
egy ócska és pontatlan személymérlegen mértük meg, ezért csak közelítő
pontossággal tudjuk megadni.
Heybrook HBS1. Magassága: 450mm. Pillérek: 25x25mm-es zártszelvény
(4 db). Két-két pillért 5mm-es, 220mm hosszú pántok fognak össze
alul-fölül, és az így kialakuló két szerkezetet fogja közre a
talapzat, illetve a 220x235mm-es, 5mm vastag tetőlap, 4-4 csavarral. A
felső csavarvégek enyhén hegyesek, ezek támasztják alá a hangdobozt. A
talapzat eredetileg szintén 25mm-es zártszelvényből készült, újabban
alumíniumból öntik (az eredetivel azonos méretre és fazonra). A
csillagszerűen szétálló lábak egy körülbelül 370x370mm-es négyzetet
határoznak meg, átlósan 470mm-t fognak át. A lábcsavarok átmérője 6mm.
Súlya: több mint 8 kiló. Ára Angliában kb. 75 font páronként.
Linn (az Index hangdobozhoz). Magassága: 493mm. Pillérek:
25x25mm-es zártszelvény (3 db), lefelé széttartanak, max. hosszúságuk
462, 462, 484mm. Kettőt (a hátsókat) felül összefogja egy 230mm hosszú
5mm-es pánt, ezt rögzíti felül két csavar. A hosszabb, elülső pillérre
egy 50mm-es, szintén 5-ös pánt van hegesztve, a harmadik rögzítőcsavar
számára. A tetőlap 240x180x5mm-es, és a három, lekerekített végű
rögzítőcsavar támasztja alá a hangdobozt. A talapzat egy T-alakú idom,
amelynek teteje (hátul, a fallal párhuzamosan) 310mm, előrenyúló szára
285mm. A kettőt egy csavar tartja össze, és a talapzat 3 további
csavarral csatlakozik a pillérekhez. A lábtüskék 5mm-esek. Súlya 4-5
kiló között. Ára Angliában:40 font fölött.
Linn (a Sara hangdobozhoz). Magassága: 500mm. Pillérek: 25x25-ös
zártszelvény (4 db), nettó hosszuk 460mm. Két-két pillért alul-fölül
összefognak 5mm vastag, 175mm hosszú pántokkal, a két szerkezetet
fölül a 250x210x5mm-es tetőlap, alul a szintén 25x25-ös
zártszelvényből szerelt talapzat fogja meg 4-4 csavarral. A fölső
csavarok enyhén hegyesek, ezek támasztják alá a hangdobozt. Az alapzat
komplikált. Bruttó mérete 444x310mm, a kiálló lábvégek hossza 100mm, a
középen kialakuló lyuk mérete 190x260mm. Ez a szerkezet elölről nézve
szimmetrikus, de a tetőlap középpontja kb. 85 milliméterrel hátrább
helyezkedik el, mint az alapzaté. A lábtüskék 8mm-esek. Súlya 9-10
kiló. Ára Angliában:70 font fölött.
Foundation. Magasság: 455mm. Pillér: egyetlen 80x40-es oszlop,
homokkal (illetve állítólag ólom-homok keverékkel) kiöntve.
Tetőlap: 190x190x5, talapzat: 280x230x5mm, mindkettőt
ráhegesztették a pillérre. A tetőlap sima, nincsenek rajta tüskék; a
gyár gyurmaszerű anyagot ("Blue-Tak") ajánl a hangdoboz és a lábazat
közé. A konstrukció szemből szimmetrikus, a tetőlap hátul 22, a
talapzat 62mm-rel ér túl a pilléren. A lábtüskék 6mm-esek. Súlya
legalább 12 kiló. Ára Angliában 100 font páronként, de léteznek jóval
drágább változatai is.
Target. Magassága: 510mm. Pillér: egyetlen 100x40-es oszlop,
homokkal kiöntve. Tetőlap: 90x165x5mm, talapzat 305x250x5mm,
mindkettőt 2-2 süllyesztett fejű csavar rögzíti a pillérhez. A
tetőlapból 4 pici, nem túlságosan hegyes csavar áll ki, mindegyiknek
szabályozható a magassága, ezek tartják a hangdobozt. A konstrukció
mindkét irányból nézve szimmetrikus. A lábtüskék 5mm-esek. Súlya: 9-10
kiló. Ára Angliában kb. 50 font páronként.
Namármost, a hangsugárzólábazatnak, mint hifi-eszköznek, szintén
igen keveset tudunk a hatásmechanizmusáról, de abban biztosak vagyunk,
hogy ez a "láncszem" legalább annyira, vagy talán még inkább
rendszerfüggő, mint a lemezjátszó-asztalka. A sokféle állványt tehát
ki kéne próbálnunk minden elképzelhető vagy legalábbis néhány
jellegzetes(???) hangsugárzó-típussal - az Olvasónak azonban itt
egyelőre meg kell elégednie az általunk etalonnak használt Heybrook
HB1-gyel. Körmérkőzést sem rendezhettünk; túlságosan is fel voltunk
állványozva, napokig tartott volna, ha mindegyik típust összemérjük az
összes többivel. Ezért valamennyit csak a bolti Talphoz hasonlítottuk,
A-B teszt keretében. Lemezjátszónak a közismert NAD 5120-at használtuk
Ortofon MC10S-sel és a T-2000 illesztő-transzformátorral, valamint a
Naim NAIT erősítővel. Ezt hallottuk:
Heybrook HBS1. Picit levegősebb, de színezettebb. Könnyedébb.
Picit magasabb tónus. Lendületesebb zongora. * Mélyben erősebb,
magasban csengőbb. Egyértelmű a különbség! * Hasonló, de a magasak
sokkal csengőbbek, a zongorája sokkal jobb. Kissé a hangszóróból szól.
(Talp: stabilabb. Nyugodtabb. Kicsit nehézkesebb. * Komorabb hangzású,
nehézkesebb, lomhább. * Mélyebb tónusú, néhol talán tisztább. Inkább a
térből szól.)
Linn Index. Ez is szárnyalóbb a miénknél. Alul nagyot döng. Kicsit
szétválik a két szélső regisztere. Könnyedébb. Derűsebb. A magasai
sokkal szebbek. Hasonló, mint az előző párosításban. Az operán szebb
színek, több levegő. * Talán világosabb, de a mélye mintha kevesebb
volna. A magasai picit jobbak. Gyengébb a HB1S-nél. * Kisebb különbség
a Talphoz képest, ennek ellenére nekem ez még jobban is tetszik, mint
a HB1S. A mélyek viszont nincsenek megfogva. A hangképe kellemesebb.
(Talp: nem olyan szép zongora, de az arányai talán helyesebbek. Kicsit
forszírozott. A női hang és a gitár nehézkes, piszkos. Az operán
prenzensztöbblet, érdesség. Mélyebb, rekedtesebb tónus. * Komorabb. *
Precíz, feszes, de nem jó.)
Linn Sara. Itt nem akkora a különbség. Valahol félúton az előzőek
és a Talp között. Viszont stabilabb, a balansza is jobb. Szintén egy
kicsit nehézkes, de definiáltabban szól a miénknél. A zongoraversenyen
is ugyanez. Jobb a miénknél, de nem fizetnék be rá. * A magasa picit
elmegy, a közép talán túl erős, alul piszokul megfogja. Erőteljesebb,
feszesebb. Dinamikusabb. Partiban van a HB1S-sel, de másfajta. A
gyönge basszusú hangdobozokat bizonyára megfogja, nem engedi
ficánkolni. * Világosabb, levegősebb, az egész hangleképzés precízebb.
A zongora életszerűbb. Eddig ez a legjobb: (Talp: nem annyira
definiált. * Laza, a mélye nem igazi. Mattabb. Dinamikailag
szegényebb, nehezebben indul meg. * A mély gitárhangok utánzengése
sok, nem áll meg, amikor kéne.
Foundation. Tónusában ez már hasonlít a miénkhez, de még mindig
könnyedébb valamivel. Kicsit jobb arányok és derű. Tisztább. Finomabb.
De azért nem szárnyal annyira, mint az előzőek. Az operán egyértelműen
jobb: nem annyira érdes, nem harsány. * Mélyebb, erősebb, de a magasai
egyenletesen lekonyulnak. Nem olyan nagy különbség. * Hangereje
mélyben megnő, nagyobb dinamika. De nem tetszik igazán. (Talp:
komorabb. Szőrösebb. A gitár nem tud igazán kicsengeni. Az ének
nehézkes. Operán hangosabb és torzabb. * Élénkebb. * Nincs kommentár.)
Target. Hasonlít az előzőre. Picit kevésbé harsány, de azért ez
áll a legközelebb a miénkhez. A mélye még gyengébb is. Ének és gitár
homályos, kissé mosott. Finomabb, de a dinamikája nem elegendő.
Hiányzik a basszusa. Tompább, nem tetszik. Zongora sem igazi, és a
háttérben valami elszíneződés. * Magasabb tónusú, de talán
egyenletesebb, jobb. Semmi különöset nem csinál, kellemes. * Nálam nem
nyer. Valamivel másképpen szól. Vonósok tisztábbak, de nem igazán jók.
Ugyanabba a kategóriába tartozik a két állvány. (Talp: jobb.
Definiáltabb, teltebb. Érdes? Vidámabb? Semmiképpen sem rosszabb.
Egészségesebb. Hallgathatóbb. A mélyek stabilabbak. Kevesebb magas,
lötyögősebb mélyek. * Tompább, kevésbé tiszta, de néha jobban
tetszett.)
Kacsalábon forgó Orion
A szeánsz jócskán elhúzódott, azon a héten már nem volt időnk
folytatni, az állványokat pedig vissza kellett szolgáltatnunk a
gazdájuknak. A Szerkesztő, szokásához híven, az utolsó este még
"ráhallgatott" egy kicsit, de már nem a Heybrook, hanem az Orion
HS282-es hangsugárzóval.
"Target. Ugyanaz, mint a szeánszon. Talán valamivel levegősebb és
magasabb tónusú, a Talp viszont mélyebb, stabilabb, dinamikusabb,
megnyugtatóbb. Foundation. Itt már kijönnek a különbségek. A
Foundation-nek jobb a hangzási balansza, megfogottabb a basszusa,
tisztább a legteteje, és a tere is nagyobb - hifibb, a szó jó
értelmében. Akkora különbség, mint a jól beállított Linn Sondek és az
Axis között! Linn Index. Eszköztelenebb. Magasabb színezet, de a
basszusa sem kevesebb, csak lágyabb. Nem feltétlenül jobb a
Foundation-nél, csak más. Talán hallgathatóbb. Dinamikailag viszont
lehetne erősebb. Linn Sara. Lényegesen mélyebb tónusú, lágyabb,
teresebb, emberibb. Levegősebb, nagyvonalúbb a miénknél. Itt is
Sondek-Axis típusú különbség. Heybrook HBSI. Ezt már nem a Talphoz,
hanem a Sarahoz hasonlítottam. Kicsit más arányok: a Sara hátrafelé
teresebb, a Heybrook sztereója viszont szélesebb. A Sara levegősebb, a
zongorája csengőbb. Eszköztelenebb. Az Orionhoz inkább a Sara-t
választanám - de ki vásárol ilyen drága lábazatot egy HS 282-eshez?!"
Láb(azat)jegyzet
Miként a lemezjátszó-asztalkákhoz, a hangsugárzó-lábazatokhoz is
kívánkozik néhány kommentár.
1. Mindenekelőtt be kell ismernünk, hogy a Target kivételével
valamennyi gyári lábazat lényegesen jobban szólt, mint a Talp.
Megvizsgálva azokat a külső jegyeket, amelyekben a Talp eltér a
többitől, azt találjuk, hogy a) az összes többi típus egy vékony,
5mm-es tetőtalpban végződik, b) a többi típus vagy egypilléres (és ki
van öntve), vagy többpilléres (és nincs kiöntve), ellentétben a
Talppal, amely többpilléres, és mégis ki van öntve homokkal.
2. Heybrook dobozt hallgattunk, és íme, többségünk a HBS1-re
szavazott. Könnyű volna azt mondani: "persze, hiszen a HB1hez
tervezték!" - dehát Orion HS282-hez biztosan nem tervezték, s az alatt
is kitűnően "működött". A HBS1 Angliában nagyon népszerű, afféle
dzsolidzsóker, számos hangsugárzó-típushoz ezt ajánlják a szakírók. A
gyár talán többet is adott el az állványból, mint magából a
hangsugárzóból.
3. A Szerzőnek módja nyílt összehasonlítani a kétféle Linn
állványt Linn Index hangsugárzó alatt. A Sara állvány szebben szólt,
holott azt (értelemszerűen) inkább a drágább, Sara fantázianevű Linn
dobozhoz ajánlják. Az Index állványt inkább csak az olcsósága miatt
párosítják az Index hangsugárzóval.
4. A Foundation állvány külön kategóriát alkot és külön kommentárt
érdemel. Noha ezeken a hasábokon lehetőleg csak a saját
tapasztalatainkra szeretnénk hivatkozni, nem hagyhatjuk figyelmen
kívül azt a körülményt, hogy az egyébként "univerzális" Linnés
Heybrook-féle állványokat a brit szakírók sohasem ajánlják bizonyos
hangsugárzó-típusokhoz, nevezetesen a Celestion SL6-hoz vagy az LS3/5A
minimonitorhoz. Ez a két típus abban tér el a hasonló, viszonylag
kisméretű dobozok többségétől, hogy testesek, mélytónusúak (az SL6
tesztjét lásd a HFM 14. lapszámában). Nos, a Foundation állványt éppen
az SL6-nak és az LS3/5A-nak "dedikálták" - és ezekkel párosítva
állítólag csodákat is művel. (Ide tartozik még, hogy a Szerző
annakidején azért szavazott a csillapított, nehéz, homokkal kitöltött
állványra, mert Spendor hangsugárzóval hallgatta. A Spendor egyáltalán
nem átlagos, nem jellegzetes típus; ugyanaz nagyban, mint az LS3/5A
kicsiben. Ugyanazok is tervezték!)
5. Avagy utolsó pont: megismételjük, amit a
lemezjátszó-asztalkákról mondtunk. Bármelyik konstrukciót le lehet
másolni, de szinte biztosra vehetjük, hogy a másolat nem egészen(?)
úgy fog szólni, mint az eredeti. Szóval, ki-ki a maga szerencséjének
kovácsa... lakatosa... hegesztője...
Darvas László