Bemutatjuk |
Ebben a rovatunkban olyan készülékek tesztjét közöljük, amelyekkel
a hifi-kedvelők a hazai boltokban is találkozhatnak. A méréseket Dankó
Emil, Sólymos Antal és Szalai Lajosné végezte, a Magyar
Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet műszerparkján. Auditív ítéletünk a
Hifi Magazin kollektív véleményét tükrözi, teljesen elfogulatlan,
mindazonáltal - mint bárki másé - a szubjektivitás jegyeit is magán
viseli.
Anitech AE-300 CD-játszó
A Philips, a VT-Dual és a Sony után immár a negyedik
ezüstlemezjátszó a hazai kereskedelemben; ha a másfél évvel ezelőtti
Sanyo-t is figyelembe vesszük, akkor már az ötödik. (Ez utóbbiból -
meg az egész Sanyo hifi-toronyból - csak igen kevés példány érkezett,
ez az oka, hogy végül is nem teszteltük.)
Az Anitech CD-játszóból több mint 700 példány jött be az országba;
tekintélyes mennyiség, különösen, hogy nem is valamelyik
híradástechnikával foglalkozó cég hozta be, hanem a DÉLKER vállalat,
és az Anitech nem is kapható másutt, csakis az ő üzleteiben. A szóban
forgó ezüstlemezjátszó egyébként nem teljesen névtelen szerzet. A
C.E.C., azaz a japán Chuo Denki gyártotta; ezt a céget idehaza ugyan
kevéssé ismerik, de külföldön már találkoztunk a lemezjátszóival,
erősítőivel. (Lásd: "Egy kiállítás képei", a Hifi Magazin 7. számában.
A szerk.) Az AE-300, akárcsak a többi importholmi, alapfokú készülék.
Áramköri felépítését tekintve korszerű masina. Mint a többi japán
készülék, 16 bit lineáris felbontással dolgozik, tehát nem a Philips
által szorgalmazott 14 bit négyszeres túlmintavételezést alkalmazza.
Kezelése, szolgáltatásai
A fekete előlapon baloldalt a hálózati kapcsoló, alatta a
fejhallgató csatlakozó 6,3mm átmérőjű Jack-hüvelye, kiegészítve egy
kisméretű forgatógombbal: hangerőszabályzóval a fejhallgatóhoz. Ez
nagyon hasznos szolgáltatás, dicséretet érdemel. A lemeztartó fiókot a
jobboldalán elhelyezett nyomógombbal lehet ki-be mozgatni
(OPEN/CLOSE). A kijelző következik; alatta jól áttekinthetően
helyezkednek el az üzemmódkapcsolók.
A kijelző mindkét oldalán 2-2 nyomógombot találunk. Balra fekszik
a program kapcsoló(PROGRAM), ezt akkor használjuk, ha valamiféle
műsort akarunk szerkeszteni (összesen 20 zeneszámig programozhatunk -
ez minden bizonnyal elegendő), vagy ha ellenőrizni akarjuk a
programot. Alatta a másik, a TRACK gomb is a programozáshoz kell,
ezzel szabjuk meg, milyen sorrendben állítsa össze a gép a műsort. A
harmadik gombbal (ez már jobboldalt következik) a kijelző funkcióját
tudjuk átkapcsolni: alaphelyzetben az éppen lejátszott műsorrész
sorszáma, a gomb megnyomására pedig a már eltelt műsoridő jelenik meg
előttünk. A negyedik gomb (REPEAT) az ismétlőgomb. Egyszeri
megnyomására az éppen lejátszott részt, kétszeri megnyomására a teljes
lemezt ismétli meg a készülék (amíg újabb utasítást nem közlünk vele).
Ez a lehetőség programozott játék esetén is fennáll. Ha harmadszor is
megnyomjuk a gombot, törli az ismétlésre vonatkozó utasítást.
A kijelző rész sok LED-et, azonkívül két darab 2 számjegyű
kijelzőegységet sorakoztat fel. Több funkciójuk van, és hogy éppen mit
mutatnak, azt a két számkijelző között elhelyezett 3 LED hozza
tudomásunkra. A legfelső LED felirata: PROGRAM-TRACK; ilyenkor a
program, illetve a hozzá rendelt zeneszám sorszámát jeleníti meg a
kijelző. Ha a középső LED világít (TRACK-INDEX), akkor az éppen futó
műsor sorszámát látjuk. A legalsó LED felirata (MINUTE-SECOND, azaz
perc-másodperc) a műsorból eddig eltelt időre vonatkozik. A
számkijelzők jobb oldalán is van két LED, ezek akkor világítanak, ha
meg akarjuk ismételni a teljes lemezt (REPEAT ALL), illetve az éppen
lejátszott műsorszámot (REPEAT ONE). Végül a display alján 3 LED
sorakozik. Az első a programozott játékot (PROG. PLAY), a középső az
egyszerű lejátszást (PLAY), a harmadik a játékszünetet (PAUSE)
indikálja.
A kijelző alatt 6 üzemmód kapcsoló sorakozik. A PROG. PLAY a
programozott lejátszást indítja. A TRACK SKIP (<<) visszafelé lépeget
a műsorban: első megnyomásakor az éppen hallható műsorszám elejére,
majd minden újabb gombnyomáskor egy-egy műsorszámmal előbbre ugrik a
kiolvasófej. A lejátszás (PLAY) után a másik lépegetőgomb (TRACK
SKIP >>) következik, ezzel előrefelé szökdécselhetünk. Az AE-300-on
tehát, akárcsak a Philips CD150-en, csak műsorszámról műsorszámra
lépegethetőnk, de nem "tekercselhetünk", nem kószálhatunk folyamatosan
ide-oda a műsorban. A Stop, illetve a Pillanat-állj gomb funkciója
magától értetődik.
Egyvalamit még nem mondtunk el az Anitech ezüstlemezjátszóról. A
kijelző bal oldalán pirinyó ablakocskát látunk, REMOTE SENSOR
felirattal. Eszerint a készülék távvezérelhető volna, csak éppen a
távvezérlőjét nem hozták be a kereskedők. Nagy kár érte. Ha már
egyszer fel van ruházva a gép ezzel a szolgáltatással!
A készülék hátoldalán a kimenet: 1 pár RCA csatlakozóhüvely.
Felépítése
Bajban vagyunk (mi most, a szervizműszerész majd akkor, ha az
AE300-at kezelésbe kell vennie), minthogy a rendelkezésünkre álló
dokumentáció nem egészen egyezik a gép belvilágával. Így hát csak
vázlatos, rövidre fogott ismertetést adhatunk róla.
Készülékünk jellemzője: a nagyfokú integráltság; néhány integrált
áramkör csaknem az összes fontosabb funkciót ellátja.
A kiolvasófej típusát és gyártóját nem tudtuk kideríteni.
A lézerdiódát háromtranzisztoros egység táplálja. A lézerfény 6
fotodetektor diódát világít meg, ezek közül 2 a sávontartáshoz ad
vezérlőjelet, 4 pedig nagyfrekvenciás jelet szolgáltat, egyrészt a
fókuszáláshoz, másrészt ebből nyerik a különféle információkat,
amelyek a számítóközpontot a műsorról tájékoztatják. A 6 érzékelő
dióda jelét nagybonyolultságú IC dolgozza fel (Yamaha gyártmány,
típusa IG-15630), ez az integrált áramkör gondoskodik a fókuszáló és
sávontartó tekercs vezérlőjeléről, valamint a nagyfrekvenciás jel
erősítéséről.
A nagyfrekvenciás jel a digitális processzor IC-re kerül (Yamaha
YM3805), ez - a hozzá csatlakozó néhány egyszerűbb áramkör
segítségével - igen sok feladatot lát el. Egyik része ellenőrzi és
vezérli a lemezforgató motort és a lemeztartómozgató motort, azon
kívül információt ad az optoelektronikai rendszernek. Másik része
digitális jelfeldolgozást (hiba-detektálást, hibajavítást) végez.
Hozzá csatlakozik a 16kbit-es tároló (Sony CXK 5816-os IC), és itt
találjuk a digitális szűrőt is. Kimenete a D/A átalakítóra jut
(YM3020). Az átalakító kimenetén kapott analóg jelet IC-s erősítő
dolgozza fel. Itt kapcsolják be - ha szükséges - a deemfázist, és itt
helyezkedik el a felülvágó szűrő. A vonal kimenetet egy némító
tranzisztor előzi meg.
A fejhallgató erősítő egy tranzisztort és egy IC-t tartalmaz. A
készülék minden funkcióját egy Hitachi HD63A01V1F típusú IC tartja
ellenőrzése alatt. Ide futnak be a kezelőszervek által adott
utasítások, és ez az IC vezérli a kijelző egységet is.
A hálózati tápegység meglehetősen bonyolult: ±12, ±8, ±10, ±5 és
+7V-ot állít elő, 8 stabilizátor tranzisztorral.
Amikor leemeljük a borítólapot, a masina nem is látszik
bonyolultnak. Egyetlen nagy nyomtatott áramköri lapon helyezkedik el
szinte a teljes elektronika. A fejhallgató erősítő kis panelje a
csatlakozóhüvelyre, a kezelőszervek, a kijelző és az azt meghajtó rész
NYÁK-ja pedig az előlapra van felerősítve. A CD-játszót fém dobozba
építették, előlapja műanyag.
Méréseinkhez
Háromféle specifikációt tartunk a kezünkben: egy angol, egy német
és egy magyar nyelvűt. Mindegyik eltér, több ponton is, a másik
kettőtől, úgyhogy most nem tudjuk, melyikre hivatkozzunk. A gyári
adatok táblázatában csillaggal jelöltük azokat a jellemzőket,
amelyeket az idegennyelvű specifikációkból vettünk át, a többi adat a
magyar nyelvű leírásból való.
A kimeneti feszültség/impedancia a vonal kimeneten megfelelő, a
fejhallgató kimeneten úgyszintén - az AE-300 ki tud vezérelni minden
elterjedtebb fejhallgató-típust.
A linearitás (a -90dB-a mért 3 decibeles eltéréssel) nagyjából
elfogad ható.
A frekvenciaátvitel már annál gyengébb, még ha teljesíti is az
(idegen nyelvű) specifikációt. A frekvenciagörbe 9kHz fölött kiemel,
15-16kHz-en csúcspontot ér el, és ekkor jó másfél decibellel tér el a
lineáristól (CD-játszón ez durva hibának számít!), majd 20kHz-en 1
decibelt vág. Nem hisszük, hogy ez a mi példányunk egyedi hibája volna
- a baj okát inkább a konstrukcióban, a felülvágó szűrő
tulajdonságaiban kell keresni. (Diagram a 90. oldalon.)
Az áthallási csillapítás közepes, de a gyakorlatban bőségesen
elegendő.
A zajok alacsonyak, a dinamikatartomány széles.
Az intermodulációs torzítást a gyár nem specifikálta, az eredmény
azonban megfelelő. A harmonikus torzítást 1kHz-en, 0dB körüli
kivezérlésen nehéz értékelni, minthogy a készülékhez adott különféle
specifikációk hol 0,004%-ot, hol 0,03%-ot emlegetnek, márpedig ez a
kettő majdnem egy teljes nagyságrenddel tér el egymástól. A
szerényebbik előírásnak a gép eleget is tesz. (Ezt a mérést nemcsak a
Philips mérőlemezzel, de ellenőrzésképpen a Sony YEDS 7-tel is
elvégeztük.) A kisebb szinteken a torzítás értelemszerűen megnő, de ez
minden CD-játszóra jellemző. A frekvencia függvényében kapott torzítás
sem alacsony, de úgy gondoljuk, nem ezen fog múlni a készülék
hangminősége.
A négyszögjel-fotók egészen tisztességesek, a 100-400-1002Hz-es
négyszögjelek jók, habár mindegyiknek a felfutásán-lefutásán ott látni
egy pici túllövést és berezgést. Az impulzus-átvitel (5. kép)
kimondottan jó. Az impulzust megelőző, illetve követő szakasz szinte
teljesen szimmetrikus. Ennek a 16 bit lineáris rendszerben működő
készüléknek az impulzusátvitele gyakorlatilag ugyanolyan jó, mint a
túlmintavételezéssel működő Philipsé (Hifi Magazín 20), és sokkal
szebb, mint a VT-Dualé és a Sonyé (Mozaik 1).
A hibajavító rendszer jól működik, a tesztlemez "légypiszkain" és
kartolásain az AE-300 gond nélkül túljutott.
Összefoglalva: vegyesfelvágott. Gyönge frekvenciaátvitel, magas
torzítás, alacsony zaj, igen jó impulzusátvitel.
Szeánsz
Etalonunk változatlanul a Philips CD150. A Naim NAIT erősítőt és a
közismert Heybrook HB1 hangsugárzót hallgattuk. Kapcsolóberendezést
nem használtunk, a két CD-játszót az erősítő Tuner és Tape bemenetére
kötöttük, és a két bemenet között kapcsolgattunk. A hangerőt nem
kellett korrigálnunk, hiszen az ezüstlemezjátszók kimeneti feszültsége
szabványos, hangerejük lényegében azonos. A program: duplikát magyar
ezüstkorongjaink közül a Don Pasquale és a Les Preludes, majd az Opus
első és harmadik demólemeze. Ez utóbbiakból ugyan csak egyetlen
példányunk van, de úgy intéztük a dolgot, hogy mindig mind a két
CD-játszó fusson, és senki se tudja, mikor melyik szól. Tehát ez is
kifogástalan A-B vakteszt volt. A háromtagú zsűri két tagja úgy vélte,
hogy a két gép között igen nagy a különbség; ők határozottan a
Philipsre szavaztak. A harmadik zsűror kisebb különbséget észlelt, és
úgy ítélt, mint az ökölvívó meccsek bírái: a mérkőzést 60:60 arányban,
egy pöttyel az Anitechnek adta. Kommentárjaink:
Az Anitech: Keményebb, definiált, prezenszes. A különbséget
azonnal meg lehet hallani. Elölről szól, a szólamok ezért
követhetőbbek, de ez nem feltétlenül előny. Zajtöbblet. Az énekhang
színezett. A Liszt-zenén a fúvósok tömörebbek, ez nem volna rossz.
Minden pregnánsabb, izgatottabb. Tolakszik. "Súlyos" mélyek, nem
szépek, ütnek. "Hifi". A gitárhúrok sokkal erősebben hangzanak.
Szűkebb tér, a zene a hangszóróból szól. A taps keményebb, hangosabb.
* Kezdetben több magasat hallottam, világosabb hangképet. Ez később
megváltozott. Inkább több mély, kevesebb magas. A fénye eltűnik. A
pánsípos zenén mattabb, puhábbak a mélyei. Valószínűleg jobb. *
Rárakódás, de kellemesen zengő, nem rossz. Majd: fedett, maszatos.
Magasvágás. Torzítások. Nem igazi. A fúvósok kevésbé levegősek, a taps
kevésbé csattan. (Az etalon: Lágy; dinamikája inkább a sávszéleken
érvényesül, nem a prezenszben. Hátrábbról szól. Gregor, Gáti hangja
természetesebb. Az igazi magasakból viszont lényegesen több van!
Áttörtebb. A fúvósok is magasabb színűek - ez nem biztos, hogy
előnyös. Jobb. Tovább hallgatni jobb. Szélesebb sáv. Nagyvonalúbb. *
Időnként kicsit csengőbb - ezeken a részleteken ez tetszik jobban. *
Tisztább. Több magas. Tisztább, emberibb.)
A CD-játszók (ebben a kategóriában) nagyon hasonlóan szólnak, de
most elég nagy biztonsággal úgy véljük, hogy az Anitech lényegesen
gyengébb a Philipsnél. A különbség még rövidteszten is számottevő,
hosszú távon még inkább érvényesülne, és egyre inkább igazolná az
árdifferenciát. Még annak a számára is, aki a Philipset nem 25
ezerért, hanem drágábban szerezte.
*
Unitra Semi-Slim torony
A kalandozó magyarok gyakran zsákmányolnak High Fidelityt a
germánok földjén. Az utóbbi másfél évben több barátunk is azzal tért
meg az NSZK-ból, hogy sikerült szert tennie egy minden valószínűség
szerint távol-keleti eredetű, tetszetős, sok szolgáltatással
felruházott, mindazonáltal igen olcsó hifi-toronyra.
Tüzetesebben megvizsgálva a zsákmányt, a lengyel ipar termékét
fedeztük fel benne. Aki ilyet szeretne vásárolni, nem kell kiváltania
az útlevelét, nem kell felvennie a maroknyi kis devizáját: most már a
boltban is hozzájuthat a Semi-Slim toronyhoz, mindössze 26900,-
forintért. Persze, aki márkáért vette, nyilván nem örül a dolgok
ilyetén fordulatának, amely jócskán csökkenti e masinák piaci értékét
- viszont mit sem von le a használati értékükből.
Hogy miért ennyire olcsó ez a torony? Rossz nyelvek szerint
Lengyelországban egyszer üzembe helyeztek egy automatát, amelyben
felül be kellett dobni egy zlotyt, és alul kiesett két zloty; a
készüléket később kivonták a forgalomból, mert rájöttek, hogy nem
rentábilis... De ne legyünk igazságtalanok: attól, hogy valami olcsó,
még nagyon jó is lehet - tessék csak visszaemlékezni a Merkury
receiverre. Ugye, mennyire megérte az árát?! (Igaz, a lengyel
minitoronyért már korántsem lelkesedtünk ennyire.)
A Semi-Slim 4 egységből áll: az AS632 tunerből, az MDS432
magnóból, a WS432 erősítőből és a ZGE60-8-570 típusjelű
hangsugárzó-párból. Lemezjátszó nem tartozik ehhez a rendszerhez.
Eltérően az olcsó távol-keleti hifi-tornyoktól, amelyeknek nemritkán
csak egyetlen, központi hálózati tápegységük van, a lengyel torony
tunerje, magnója és erősítője minden szempontból önálló egység,
valamennyit külön-külön is lehet használni - habár nem lehet őket
külön megvásárolni a boltban. (Legfeljebb majd egy fél év múlva, kéz
alatt.) A megszokott módon vesszük sorra őket: előbb a műsorforrásokat
teszteljük, tehát a tunert és a magnót (az utóbbit az Aiwa
AD-F260Z-vel együtt), majd az erősítő és végül a hangsugárzó
következik.
Unitra AS632 tuner
Egyszerű készülék, de a leglényegesebb szolgáltatások azért benne
vannak, amennyiben AM-en a hosszú és a középhullámot, FM-en pedig az
OIRT-sávot hozza be, és 4 állomást programozhatunk rajta. Hátránya az
Orionokkal és a Videotonokkal szemben, hogy a CCIR-sáv vételére nem
alkalmas, holott ma már Magyarországon szinte mindenütt "bejön"
egy-egy CCIR-adó: a Danubius, illetve a Kossuth (nem is beszélve a
határszéleken fogható osztrák vagy jugoszláv adókról). Fordult a
világ, ma már az OIRT-rádiókhoz kell a konverter?!
Ruházatában az AS632 igyekszik társaihoz, a torony másik két
készülékéhez igazodni; véleményünk szerint elegánsan öltözködik.
Kezelése, szolgáltatásai
Balra találjuk a hálózati kapcsolót. Fölötte jobbra 7 LED
sorakozik, ezek közül az első (piros) fény a sztereó indikátor, a
második (szintén piros) a pontos állomásra hangolást mutatja, a többi
5 a térerősséget jelzi ki. Ez utóbbiak a változatosság kedvéért
zöldek.
Ezután kétszer 5 nyomógomb következik.
A három sávváltó (hosszú, közép, URH) a monó/sztereó kapcsolóval
van egy csoportban, valamint az AFC/Muting gombbal, amelyet a pontos
állomásra hangolás után kell benyomni. Ha kiengedjük, kikapcsolódik a
zajzár, illetve az AFC.
A másik csoportból az első gombbal kézi hangolásra kapcsolunk, a
többi néggyel pedig programozunk. Mindegyik gomb alatt egy kis lyukat
találunk, azokon belül vannak a hangoló potméterek, amelyeket egy
kisméretű pálcikával lehet tekergetni. Hangoláskor a kivezérlésjelző
LED-ek mutatják, hogy hol tartunk éppen a sávban. A sáv elején 1 LED,
majd egyre több LED kezd világítani; a sáv végén már mind az 5 jelez.
(A meglehetősen szűkszavú kezelési útmutató erről nem is tesz
említést!) Kézi hangolásra egy nagyméretű forgatógomb szolgál, a
készülék jobb oldalán.
A tuner hátoldalán a kimenetek: 5 pólusú hangfrekvenciás
csatlakozóhüvely, valamint 1 pár RCA-hüvely. Az FM-bemenet 75 ohmos,
koncentrikus antennacsatlakozó hüvely. Van a készüléken szabványos
antenna-föld csatlakozóhüvely is. Az AM-vételt a hátlapból kihúzható
ferritantenna szolgálja.
Hát ennyit tudtunk mondani erről a tunerről; bárhogy nézzük
elölről-hátulról: nem feledkeztünk meg semmiről sem.
Felépítése
Belülről is egyszerű. Az AM sávokban az antennajel egy BF-245B
típusú FET-re kerül. A keverést és a KF-erősítést egy A-244D (UL-1203)
IC végzi. A KF-erősítő rész 4 LC-kört tartalmaz. Hangolás: kettős
forgókondenzátorral.
Az FM-rész varicap diódával készített, 3 hangolt körös egység. Az
(aszimmetrikus, 75 ohmos) antennabemenetre adott jel előbb
illesztőtranszformátorra, majd egy BF314-es tranzisztorra kerül. A
tranzisztor bázis- és kollektorkörében 1-1 hangolt kört találunk, 2-2
varicap-pal.
A helyi oszcillátor: BF195 típusú tranzisztor, melyet újabb 2
varicap hangol. A keverést egy BF314 tranzisztor végzi, kimenete
illesztőtranszformátoron keresztül hajtja meg az első KF-erősítő
tranzisztort (BF194). Az FCM 10,7 típusjelű kerámiaszűrő után újabb
erősítő fokozat (BF194) következik, ez 2 sorba kapcsolt kerámiaszűrőt
táplál. Most egy integrált áramkör van soron (UL 1200N), ez további
erősítést végez, a demodulátort is tartalmazza, továbbá vezérlőjelet
állít elő az AFC számára. A Bemodulált jelet (egyszersmind az AM-vétel
jelét is) tranzisztoros erősítő fogadja, s a sztereó dekóderre adja
(UL-1621N). A dekóder kimenetén pilot- és segédvivő-szűrő helyezkedik
el, s ezek már közvetlenül a készülék kimenetére adják a jelet
Az 5 térerőjelző LED meghajtásáról 3 tranzisztor gondoskodik. FM
üzemmódban az UL 1200N, AM-vételkor az A-244D típusú IC vezérli őket.
Azt a LED-et, amely a pontos állomásra hangolást jelzi, egy
tranzisztor táplálja, s ez utóbbit az FM KF-IC látja el vezérlőjellel.
A monólsztereó átkapcsoláshoz, valamint a zajzár működtetéséhez 1-1
tranzisztort iktatnak közbe.
A hálózati tápegység két egyenirányító részt tartalmaz. Az egyik
25 voltot szolgáltat a hangoláshoz, Zener-diódás stabilizátorral. A
másik 13,1 voltot állít elő a készülék többi áramköre számára; ebben
nem alkalmaznak stabilizátort. A ki-bekapcsoló a hálózati
transzformátor szekunder tekercseit kapcsolja.
A tunert fémdoboz zárja magába. Minden áramkör egy közös, nagy
lapon kapott helyet, eltekintve a térerősség-kijelző áramkörtől.
Méréseinkhez
A készülék árához mérten a mérés eredménye egész tisztességes.
A kimeneti feszültségek/impedanciák rendben vannak.
A zajhatárolt érzékenység monóban is jó, sztereó üzemmódban pedig
éppenséggel a drágább készülékekére emlékeztet. A zajok átlagosak,
sztereóban kicsit magasak. A zajzár-küszöbszint megfelelően van
beállítva. A pilotjelző érzékenysége és löketérzékenysége megfelelő, a
vivőjelek elnyomására nézve is tisztességes értékeket mértünk.
Szerencsére, a lengyeleket még nem érte el az a spórolási hullám,
amely el szokta sodorni a kommersz készülékekről ezeket a (szerintünk)
nagyon is fontos áramköri egységeket.
A harmonikus torzítás alacsony, emiatt sem kell szégyenkezniük a
konstruktőröknek.
A frekvenciagörbe egyenletes, bár 10 és 13kHz között 1 decibeles
kiemelést mutat - ebben feltehetőleg a nem elég gondosan megtervezett
szűrők a ludasak.
Az áthallási csillapítás kielégítően alacsony értéket ad, csak
14kHz fölött szökik fel, s ott sem túlságosan magasra.
A kétjeles szelektivitás, illetve a középfrekvenciás zavararány
megfelel, a nagyjel-szelektivitás rendkívül kedvező: a nemkívánatos
jelek csak kevés helyen és csak alig-alig ütik fel fejüket.
A zajzár már viszonylag kis antennajelre (0,8µV) kiiktatódik. Az
AFC behúzási és benntartási tartománya feltehetőleg elegendő; üzem
közben - amikor is a készülék melegedni kezd - az adó nem fog
"elmászni", nem kell utánahangolnunk. A skálapontosság viszont nem
erénye ennek a masinának, ugyanis 74MHz környékén már 730kHz-cel odébb
járunk, mint a skálamutató állásából hinnénk. A pontos állomásra
hangolást jelző LED jól működik.
A térerőjelzőhöz csak annyi kommentárt fűzünk, hogy célszerűbb
volna, ha az utolsó, ötödik LED csak igen nagy bemeneti jelekre
kezdene világítani. (Nem túl lényeges dolog.)
Összefoglalva: becsületes készülék, egyenletes, átlagosan jó
paraméterekkel. Nincsenek különösebb hibái, az érzékenysége pedig
dicséretre méltó.
Szeánsz
Amikor az Unitra rádió koncertjére egybegyűltünk, háromféle
muzsika áradt a frekvenciamodulált éterből, úgymint: 1. filmzene (Volt
egyszer egy vadnyugat); 2. popzene (Nina Hagen), 3. Kamarazene (Brahms
zongoranégyes, Bartók vonósnégyes). Mind a háromba belehallgattunk. Az
AS632-őt etalonunkkal, a Pioneer F-99X tunertel hasonlítottuk össze,
erősítőnek a Naim NAIT-et, hangsugárzónak éppen a Spendorokat
használtuk. A készülékek a megfelelő állványon álltak, a kábelezés
viszont hagyományos volt. Nem kötöttünk be kapcsolóberendezést, a két
rádióval az erősítő Tuner és Tape bemenetére csatlakoztunk, és így
kapcsolgattunk A és B között, "vakon" - igaz, a hangerőt kapcsolgatás
közben folyton korrigálni kellett.
A két rádió hangja meglehetősen eltér; ez általában rosszat
sejttet. A négy ítész közül három igen határozottan a Pioneerra
szavazott, a negyedik határozatlan volt, de a jellemzés, amit a két
tunerről adott, egybevág a többiek jegyzeteivel. Íme a kommentárok:
Kapatósabb, visítósabb, durvább. drasztikusabb. Torz.
Előretolakszik - popzenén ez jó. Definiáltabb szólamok. * Egész
tisztességes, de nem annyira sztereó, az igazi magasa kevesebb, a
teteje torzabb. * Torzabb, kváz, néha kellemes, de... * Gyakran
szavaztam erre is, talán azért, mert nincs elég magasa. (Az etalon:
Lágyabb, nyugodtabb, levegősebb, teresebb, letisztultabb. Kicsit
hátulról szól - popzenén ez nem jó, de talán a Spendor hibája. A
szólamok gyakran erőtlenek. * Mindig erre szavaztam, a magasa
tisztább, finomabb és több, és ezt az arányt tartom helyesnek. * Főleg
tisztaságban jobb; néha ugyan steril. Picit érdes. De több hangszert
hallok és jobb teret. Levegős, tisztább.)
Mivel túlságosan rövid idő alatt is túlságosan nagy különbséget
véltünk hallani, úgy gondoljuk, hogy az AS632 gyengébb tuner a kis és
a nagy Orionnál és mindenképpen az új Videotonnál, valamint a 4-5
évvel ezelőtti Pioneeroknál. A kommersz tornyok rádióvevőivel viszont
feltehetően "partiban van".
*
Aiwa AD-F260Z kazettás magnó
Az Aiwa AD-F220 tisztességes-becsületes, valamint olcsó magnó
volt, de gyakorlatilag már kifogyott. Utóda, az AD-F250 (hajszálra
ugyanaz, csak mikrofoncsatlakozó nélkül) mérsékelten tisztességtudó,
valamint kétségtelenül drágább készülék, de már szintén csak itt-ott
akad belőle. A legújabb típusváltozat, az AD-F260Z tovább halad a
megkezdett úton, amennyiben lényegesen több pénzért (mi 11 ezerért
láttuk kitéve) lényegesen kevesebbet kínál. A 220-as még ±0,1%-ot
nyávogott, az AD-F260Z nyávogása viszont a specifikáció szerint
±0,28%, tehát a magunk-alkotta szabályok értelmében nem is volna
szabad szóbaállnunk vele. Valójában mégsem nyávog ennyit, tehát
"hifi"-nek minősíthetjük - már amennyiben egy alapfokú kazettás magnó
egyáltalán hifi lehet.
Az új generáció inkább csak külsejében tér el a régitől,
elektromos szempontból sok hasonlóságot mutat vele. Hogy miért
drágább? Hát, istenem, inflálódunk, inflálódunk, az árak egyre nőnek,
a forint egyre romlik, egyre kevesebbet tudunk vásárolni érte - pedig
a nyugati konstruktőrök igyekeznek mindent leegyszerűsíteni, hogy
továbbra is állni tudják a versenyt a konkurenciával.
Kezelése, szolgáltatásai
Ez a magnó is vasoxid, krómdioxid és metál szalagot fogad, de - az
Unitrától eltérően - automatikusan alkalmazkodik hozzájuk (érzékeli a
kazettafajták eltérő kivágását, "ablakát"). És ahogy ezt már az AD-F
típuscsaládtól megszoktuk, az előlapon elhelyezett forgatógombbal ±20%
erejéig módosítani lehet a vasoxid és krómdioxid szalag
előmágnesezését. Dolbyból kétféle is van az Aiwán: B és C. Újdonság,
hogy az előlap alul pultszerűen folytatódik; magnónk a bátyjától, az
oda-visszajátszó AD-R450-tői tanulta ezt a módit.
Nézzük előbb a homloklapot. Balra van a ki-bekapcsoló, alatta
pedig a fejhallgató 6,3mm-es Jack csatlakozóhüvelye. A kazettatartó
rekesztől jobbra a 3 számjegyű szalaghosszmérő, nullázógombbal, alatta
egy piros LED a felvételi indikátor. Még lejjebb a Dolby zajcsökkentő
3 állású tolókapcsolója (Off; B Type; C Type). A két utóbbi pozíció
kijelzéséhez 1-1 LED járul.
Ugyanebben a sorban még 3 kezelőszervet találunk. Az előmágnesezés
finomszabályzója egy piciny forgatógomb. (A kezelési útmutatóban,
azonkívül a magnó tetejére ragasztott színes táblázatban is
felsorolják, hogy az ismertebb szalagtípusokhoz hogyan célszerű
beállítani a készüléket.) Egy másik forgatógomb a felvételi
balansz-szabályzó, egy síkpályás potenciométer pedig szintet
szabályoz, mindkét csatornán egyszerre (hát ezért van szükség
balansz-szabályzóra is). A szintszabályzók fölött kivezérlésjelző, 2x8
LED, vízszintes sorba rendezve. Végül 3 további, eltérő színű LED a
szalagfajták indikátora (Normal, CrO2, Metal).
Alul a pulton sorakoznak az üzem mód kapcsolók: Felvétel (Record),
Lejátszás (Play), Gyorsvissza/Keresés (Rew/Review), Gyorselőre/Keresés
(FFWD/Cue), Stop, Kivetőgomb (Eject) és végül a Pillanat-állj (Pause).
Nagyon kényelmesen lehet kezelni őket. Kisméretű, különálló gomb a
felvételi némító (Rec Mute): amíg ezt lenyomva tartjuk, felvétel
közben nem kerül jel a szalagra. A keresőfunkciók a szokásosak: ha
lejátszáskor egyszersmind valamelyik csévélőgombot is megnyomjuk,
hallani fogjuk a műsor "csiripelését", csökkentett hangerővel. Amikor
a csévélőgombot elengedjük, a gép lejátszásra áll. Mivel az
üzemmód-gombok nem közvetlenül, hanem elektromos kapcsolók útján
vezérlik a mechanikát, azt is megtehetjük, hogy távollétünkben
indítjuk a felvételt vagy a lejátszást, kapcsolóóra segítségével
(Timer).
A magnó hátoldalára 2 pár RCA hüvely és egy 5 pólusú
csatlakozóaljzat: a vonal be- és kimenet, illetve a felvétel/lejátszás
csatlakozó. Egy kisméretű tolókapcsolóval a bemenetek között
választhatunk (Line-DIN). Nincs a készüléken mikrofon bemenet, e célra
a felvétel/lejátszás csatlakozót használhatjuk, mert annak bemeneti
feszültsége/impedanciája nagyjából megfelel az általánosan használt,
közepes impedanciájú dinamikus mikrofonoknak. Persze, a két
mikrofoncsatorna kábeleit egyetlen 5 pólusú csatlakozóra kell
forrasztanunk (1-es és 4-es pont: hideg, 2-es pont: közös árnyékolás).
Nem valami elegáns megoldás, de a cél szentesíti az eszközt.
Felépítése
Kezdjük a mechanikával. Kétségtelenül egyszerűbb felépítésű, mint
a 220-as modellé volt. A kisméretű, egyenáramú, kollektoros
meghajtómotornak a búrájába építették a szabályzóelektronikát. A
piciny, filigrán lendkereket lapos szíj hajtja meg. A mechanika
bármely üzemmódról Stop-ra kapcsol a szalag végén. A kombinált fejen a
"DX" felirat díszeleg, többet nem tudunk róla.
A magnó-elektronika sem túl bonyolult. A felvétel/lejátszás
csatlakozóra adott jelet egytranzisztoros erősítő adja a bemeneti
választókapcsolóra. A vonal bemenet jele közvetlenül kerül ugyanide. A
felvételi balansz-, és a szintszabályzó következik, majd egy
emitterkövető, amely a pilot szűrőt táplálja; ez utóbbi csak akkor
működik, ha bekapcsoljuk a zajcsökkentőt. A szűrő
ki-bekapcsolgatásáról egyetlen tranzisztor gondoskodik. A zajcsökkentő
áramkör - Dolby B és C mind a két csatornára - egyetlen, HA 12 088
típusú IC. Ennek egyik kimenete a fejmeghajtó IC-t vezérli (M 5218L),
s az utóbbinak visszacsatoló ágában állítják be a szalagfajták
szerinti korrekciót, valamint a felvételi szintet is; kimenete
közvetlenül a kombinált fejet vezérli. A Dolby IC másik kimenete
(monitor kimenet) hajtja meg a kivezérlésjelzőt és a fejhallgató
erősítőt (M 5218L).
A kivezérlésjelző, mint már említettük, 8-8 LED-ből áll. Bontása:
végtelen, -20, -7, -3, 0 (zöldek), +3, +6, +10dB (pirosak). De a
kivezérlés beállítására tulajdonképpen csak 7-7 LED-ünk van, mert a
nyolcadik, a végtelen jelzésű már bekapcsoláskor világítani kezd, más
funkciója nincs. A LED-sorozatot egy IR2E19 típusú IC vezérli.
A törlő- és előmágnesező jelet ellenütemű oszcillátor állítja elő.
Az oszcillátort kéttranzisztoros fokozat látja el tápfeszültséggel,
eltérő mértékben, amint ezt a különböző szalagfajták megkívánják. Az
előmágnesező feszültség 85kHz frekvenciájú. A fent említett két
tranzisztor körében helyezkedik el az a bizonyos, előlapra kivezetett
finomszabályzó potméter is, de csupán egyenfeszültséget szabályoz, s
ennek révén állítják be a nagyfrekvenciás jel nagyságát.
Találunk még néhány további tranzisztort is a készülékben, így
például a szalagfajtákat érzékelő kapcsolók is 2 tranzisztort hoznak
működésbe. A tervezők nem bonyolították túl a dolgot, s - eltérően
némely Akai magnó konstruktőreitől - nem alkalmaztak mikroprocesszort
a funkciók vezérlésére. Másfelől, ez a magnó nem a hagyományos módon,
tehát nem mechanikus úton kapcsol felvételről lejátszásra, hanem
integrált áramkör tokozású, kisméretű félvezető kapcsolókkal. Összesen
három ilyen "félvezető kapcsolót" találunk a gépben: az egyik a
felvételi, a másika lejátszási korrekciót kapcsolja, a harmadik pedig
némít (néhány tranzisztor közreműködésével). A szalagindítás
szavatoltan kattanásmentes. Számos tranzisztort használtak fel az
oszcillátor indítására, a vonal kimenet némítására, valamint
gyorskereséskor a kimeneten megjelenő jel csökkentésére (nehogy
"kilőjük" a magashangszórót). Három tranzisztor a Dolby IC
referenciafeszültségét állítja elő. A kombináltfejet 1-1 FET kapcsolja
felvételről lejátszásra.
A tápegység egy kicsit bonyolultabb a szokásosnál. A ki-bekapcsoló
a hálózati transzformátor szekunder körében helyezkedik el. Egy
áteresztő tranzisztor bocsátja a tápfeszültséget a motorra, a
fejhallgató-erősítőre és a felvétel/lejátszás bemenet erősítőjére. Egy
másik áteresztő tranzisztor a készülék többi áramkörét látja el 12V
stabil feszültséggel, és innét kap feszültséget a harmadik
stabilizátor, amely a felvételi némító és az oszcillátor-indító
áramkört táplálja. Gondos munka.
A magnót fémdobozba építették, de az előlapja műanyag.
Méréseinkhez
(Kazetták a mérésekhez: BASF DlN Bezugsband 4,75 HiFi - Fe,
illetve Cr -, valamint Maxell UD I, 1DK SA-X, TDK MA-R).
Nem szeretnénk sopánkodni, de ennek a mechanikának az egyenfutása
messze elmarad az előzőétől. Igaz, a nyávogás nem ±0,28 (mint a
specifikációban áll), csak ±0,2% (szűrővel mért érték); a
hifi-normának megfelel ugyan, de a hifinek aligha. Már csak azért is
sérelmezzük az AD-F260Z e paraméterét, mert a kazettás magnók
nyávogása - ezt szinte biztosra vehetjük! - megnövekszik a használat
során. Nem véletlenül lelkendeztünk annakidején, amikor az AD-F220Z-a
mindössze ±0,1%-ot (vagy még kevesebbet) mértünk! Így múlik el a világ
dicsősége, Aiwa! Sőt: Aiwé.
A szalagsebesség meglehetősen eltér a névleges értéktől. Az
átcsévélési idő átlagos.
Az impedanciák, lfeszültségek megfelelőek.
A lejátszási frekvenciajelleggörbe igen szép, 16kHz-ig szinte
ideális. Még 18kHz-en is csak maximum 1dB a hiány. (Mert ki lehet
kapcsolni a pilotszűrőt!) A teljes frekvenciagörbék is megfelelőek.
Vasoxidon talán nem a legszebbek, krómon már jobbak - metálon magasban
kiemelnek. Az alacsonyfrekvenciás átvitel jónak látszik, 20 és 100Hz
között a jelszint nem ingadozik túlságosan. A zajcsökkentővel mért
görbék is egész tisztességesek, nem látszanak túl nagy hepehupák. A
nagyobb felvételi szinten készített jelleggörbék átlagosak, metállal
kifejezetten szépek.
A 0dB kivezérlésnél mért harmonikus torzítás azt mutatja, hogy a
magnót jól állították be.
A zaj csekély, még a felvétel/lejátszás bemenetről mérve is (ezt
külön ki kell emelnünk). Az áthallási csillapítás megjárja, de
gyengébb, mint amit az AD-F250-en mértünk. A törlési csillapítás
kitűnő, metál szalaggal 70dB körül jár.
A kivezérlésjelző gondosan van beállítva.
Összefoglalva: modern forma, praktikum, jó átlagos elektromos
jellemzők - és magas nyávogás. Ebben a kötetünkben úgyis sok az
irodalmi idézet, minősítsük hát az AD-F260Z-t is egy idézettel, A Pál
utcai fiúkból. A törökmézárus mondja, amikor felemeli a törökméz árát:
"hát most drágább, hát most kevesebb".
Unitra MDS432 kazettás magnó
A kezelési útmutatót olvasván, már az első mondatnál felcsillan a
szemünk: "korszerű, elektronikusan vezérelt, hárommotoros készülék" -
ez már igen, ilyen magnóra várunk évek óta! Pár sorral lejjebb aztán
kiderül, hogy az egyik motor csupán a kazettatartó fiókot tologatja
ki-be. Marad tehát a három motorból kettő: az egyik a szalagot
továbbítja, a másik pedig a gyorscsévélést végzi hol erre, hol arra.
Dehát a mai spórolós világban már ez is nagy szó.
Egyébként: átlagos szolgáltatású, viszonylag egyszerű készülékkel
van dolgunk. Vasoxid, krómdioxid és metál szalagot fogad, és van benne
Dolby B zajcsökkentő elektronika.
Kezelése, szolgáltatásai
Magnónk előlapja a távol-keleti divatot tükrözi - a régebbi, ma
már kissé letűnt, de mégiscsak japános divatot.
A bal alsó sarokban hálózati kapcsoló, fölötte fej
hallgatócsatlakozó, még feljebb a mikrofonok csatlakozóhüvelye (6,3mm
átmérőjű Jack-hüvelyek). A kazettatartó a nyelvöltögetős fajtából
való, gombnyomásra vízszintes irányban kitolódik, s ha beléhelyeztük a
kazettát, újabb gombnyomásra hamm! bekapja. Zenehallgatás közben tehát
nem látjuk a kazettát, nem tudjuk felmérni, hol tartunk a szalagon.
(Felvétel közben kínos érzés, különösen a tekercs végén.) Azt viszont
megtehetjük, hogy játék közben is nyitva tartjuk a kazettatartó fiókot
- igen szokatlan "szolgáltatás". A 3 számjegyes számláló, a
nullázógombjával együtt, a fiókra van ráépítve.
A kazettatartótól jobbra az üzemmódkapcsolók sorakoznak:
kivetőgomb, Stop, Gyorsviasza, Gyorselőre, Felvétel, Lejátszás,
Pillanat-állj. Fölöttük 3 LED: a két szélső a Dolby, illetve a
felvételi üzemmód indikátora, a középső azt jelzi, hogy mozgásban van
a szalag: zöld színnel egyenletesen világít, a szalagvégre érve pedig
egyenletesen villogni kezd. Fölötte felirat: "Auto Stop" (aligha kell
lefordítanunk).
Az üzemmód-kapcsolókkal egy sorban 5 kisméretű nyomógombot
találunk. Az első a bemeneti választókapcsoló, a második a Dolby B
zajcsökkentő, a további hárommal az egyes szalagfajtákhoz
alkalmazkodunk. (A vason, krómon és metálon kívül a negyedik, ma már
kiveszőben levő szalagfajtára, a vaskrómra is készíthetünk felvételt;
a kezelési útmutató szerint ilyenkor egyszerre kell lenyomni a vasoxid
és a krómdioxid gombját.)
Jobboldalt 5-5 LED helyezkedik el egy sorban: a kivezérlésjelző.
Ez a technika nemcsak szokatlan, hanem szegényes is. Mindössze 5 LED
csatornánként, ez bizony nagyon kevés. (Bontásuk: -12, -6, -2, 0,
+2dB.) A felvételi szintet két koncentrikus forgatógombbal kell
beállítani.
A hátlapon 2 pár RCA rendszerű hüvely (vonal be- és kimenet),
valamint a felvétel/lejátszás csatlakozóhüvelye.
A kezelési útmutatóban elfelejtették megemlíteni, hogy a magnó
üzembe helyezése előtt el kell távolítani a készülék aljáról két
csavart. Szállításkor ezek rögzítik a kazettafiókot.
Felépítése
Felvételkor a mikrofon, illetve a felvétel/lejátszás csatlakozó
bemenetéről érkező jelet egyenáramúlag csatolt, kéttranzisztoros
fokozat erősíti fel (két BC413), majd a felvételi szintszabályzóra
juttatja. A vonal bemenet jele természetesen közvetlenül ide fut a
bemeneti választókapcsolóról. Szintszabályzás után a Dolby elektronika
következik (LM 1112CN jelű IC, kikapcsolhatatlan pilotszűrővel), aztán
a kéttranzisztoros fejhallgató-erősítő, végül pedig az
egytranzisztoros fejmeghajtó fokozat. Ez utóbbinak visszacsatoló
ágában állítják be a szalagfajták szerinti felvételi korrekciót. A
fejhallgató-erősítőről kap jelet az az áramkör, amely a
kivezérlésjelző LED-eket táplálja. Ez az áramkör csatornánként 2
tranzisztort, 1-1 UL1111 típusú IC-t tartalmaz, nem számítva a már
említett 5-5 LED-et. A törlő és előmágnesező feszültséget ellenütemű
oszcillátor szolgáltatja. Tápfeszültségét egy áteresztő tranzisztor
szabályozza, így állítják be a nagyfrekvenciás jel nagyságát a
különböző szalagfajtákhoz.
Lejátszáskor a kombináltfej jele a kéttranzisztoros erősítőre jut,
itt iktatják be a lejátszási korrekciót. Majd a zajcsökkentő áramkörre
vezetik a jelet, de előbb egy tranzisztor segítségével elnyomják a
kapcsolási zajokat. A Dolby IC kimenete már közvetlenül a vonal,
illetve a felvétel/lejátszás csatlakozó kimenetére dolgozik.
Néhány tranzisztort, valamint két elektromágnest a mechanika
vezérlésére használnak fel. A felcsévélő orsó forgásáról egy piciny
állandó mágnes ad információt, ez a mágnes egy Reed relé előtt forog
(és hallhatóan "pittyeg"!), s az ebből eredő impulzusokat dolgozzák
fel a tranzisztorok. Ha a felcsévélő orsó megáll (szalagvégen, vagy ha
megszorul a szalag), a rendszer Stop-ra kapcsol. A kollektoros,
egyenáramú "capstan" motor a burájában hordja a fordulatszám-szabályzó
áramkört, és egy lapos szíjjal hajtja meg a pici lendkereket. A másik
két motor is egyszerű, egyenáramú típus. A tápegység két önálló
részből áll. A hálózati transzformátor egyik szekunder tekercséről
táplált egyenirányító rész a szalagtovábbító motort látja el 12
volttal, és tápfeszültséget ad a mechanika elektronikájának is. A
másik egyenirányító rész külön tekercsről kap feszültséget, s 25
voltot állít elő a magnó hangfrekvenciás áramkörei számára,
kéttranzisztoros stabilizátorról. A készülék áramkörei 2 nyomtatott
áramköri lapon helyezkednek el: a kisebbik lap a kivezérlésjelző
áramköreit, a nagyobbik az összes többi áramkört hordozza, a
funkciókapcsolókkal együtt. A magnót fémdobozba építették.
Méréseinkhez
(Kazetták a mérésekhez: BASF DIN Bezugsband 4,75 HiFi - Fe,
illetve Cr -, továbbá Pioneer Metal) A szalagsebesség csak mérsékelten
tér el a névleges értéktől. A nyávogást a magyar nyelvű leírásban
±0,2%-ra taksálják, holott a gép ennél valamivel többet tud. Ezzel
szemben az eredeti, idegen nyelvű prospektusban ±0,15%-ot ígérnek,
ebből a tűrésmezőből viszont az MDS432 már éppen "kilóg".
A be- és kimenetifeszültségek/impedanciák megfelelnek az
előírásnak. A lejátszási frekvenciajelleggörbe 16kHz-ig elfogadható,
feljebb már meredeken vág a kikapcsolhatatlan pilotszűrő, és 18kHz-en
a jel úgyszólván eltűnik. A felvétel/lejátszáskor kapott jelleggörbék
megfelelőek. Vasoxid és krómdioxid szalaggal viszonylag egyenletes
átvitelt mértünk, metállal viszont már elég furcsa a jelleggörbe: a
bal csatorna jele 50Hz-től kezdve egészen 12kHz-ig egyenletesen
emelkedik. A Dolby zajcsökkentő viszonylag keveset ront a dolgon,
krómdioxid szalaggal egészen emberséges jelleggörbékhez jutottunk.
(Bár a kezelési útmutató a vaskróm szalagra is kitér, ezzel az immár
kiveszőfélben levő szalagfajtával mi nem mértük meg a készüléket.)
A nagyobb kivezérléssel készített felvételek átlagosak, habár
krómdioxiddal 0dB-en valamivel jobbat vártunk. Dehát nincsenek csodák.
A harmadik harmonikus torzítás mértéke elárulja, hogy 0dB-en bizony
jócskán kivezérlik a krómszalagot, a mágnes réteg a magasabb
frekvenciákon korán telítésbe vezérlődik, az átviteli görbe lekonyul.
Mellesleg, a második harmonikus torzítás is magasabb az átlagosnál
(krómdioxidon és metálon).
A zajok is magasak, különösen a felvétel/lejátszás csatlakozón
mérve. Mindenkinek azt javalljuk, használja inkább a magnó vonal
(line) bemenetét. A komplett tornyot egyébként is így kell
összeállítani.
Az áthallási- és törlési csillapítás átlagos. A kivezérlésjelző
pontosan van beállítva.
Összefoglalva: közepes mechanika, közepes (vagy még annál is
gyengébb) elektroakusztikai tulajdonságok, és csatornánként 2-3
kivezérlésjelző LED-del kevesebb a kelleténél.
Szeánsz
Aiwa AD-F260Z
Annak idején (HFM 21) azt tapasztaltuk, hogy az AD-F250 ugyanaz a
magnó, mint az AD-F220, és mégis rosszabbul szól - vagyis nem volt
fölösleges a szeánsz. Most még kevésbé lesz fölösleges. Az AD-F260
ugyanis teljesen új konstrukció. Etalon gyanánt még mindig az AD-F220
szolgált, kapcsolóberendezést használtunk (természetesen hagyományos
kábelezéssel). a műsort a NAD lemezjátszó szolgáltatta, Ortofon
MC-ról. Zene: dixie és pop (Ortofon), dzsessz-trió (japán demólemez),
kamarazene (Händel egyik Concerto Grosso-ja). A vakteszten írt
jegyzeteket később rend beraktuk. Előbb a tesztkészülék, majd
(zárójelben) az etalon jellemrajza:
Vasoxid. Fakóbb, torzabb, szárazabb. Ványadtabb. * Picit magasba
húz. Kevesebb, de normálisabb mélyek. * Finomabb, hallgathatóbb. * Nem
természetes, elfullad. (Az etalon: Teltebb, stabilabb basszus. Ha
nincs valami disznóság, ez a jobb. Emberibb. Szélesebb sávú is. * Jobb
mély, de döng, túlteng. Zajosabb, de kellemesebb. * Túl sok mély. Néha
előnyös. - Mélyebb, természetesebb.)
Krómdioxid. Kisebb zaj. Mélyebb. Tompább. Magashiány. Erős
magashiány. Nagyon erős mélytöbblet. Rossz tér. Definiálhatatlan
térbeli elrendeződés. Vonósokon gyakran ez a jobb. * Bágyadt, kisebb
zaj, kiegyenlítettebb. * Ken, de nem bántóan teszi. * Ez a jobb, de
nem nagyon. (Az etalon: Zajos. Teresebb. Csattogó magasak? Kezd egyre
inkább ez tetszeni. Természetesebb arányok. Vonósokon száraz, merev. *
Élénk. de szúrós. Az emberi hang becsületesebb. * A női hang torzít. *
Kicsit kiürül, a szólisták és a zenekar aránya felborul.) Minthogy a
két hangkép "megfordult", legalábbis ahhoz képest; amit vasoxidról
hallottunk, ellenőrzésképpen később megismételtük ezt a vaktesztet.
(Vajon nem volt-e koszos a magnófej stb.) Másodszorra inkább az
AD-F220-szal szimpatizáltunk.
Metál. Mosott. Döglött. Monó. Magasvágás. Durva ál-basszustöbblet.
* Nincs kommentár. * Nincs kommentár. * Nincs kommentár. (Az etolon:
Definiáltabb. Szélesebb tér. Természetesebb arányok. A zaj csak
annyival több, amennyivel a magashang. * Bár a zaja nagyobb,
magasbán-mélyben egyaránt jobb. Ugyanez a véleményem. * Ugyanez a
véleményem.)
Az Aiwa cég egyenletesen fejlődik. Digitálisban előre-, analógban
visszafelé.
Unitra MDS432
Ez a magnó valami furcsa képzettársítás folytán a némafilmek nagy
nevettetőjére, a kancsal Ben Turpinre emlékeztet bennünket, amennyiben
a kivezérlésjelzője neki is középről széjjelfelé kacsingat. E
szépséghibája ellenére váratlanul jól szerepelt. Íme a kommentárok
(ezúttal csak három döntnöktől:)
Vasoxid. Zaftosabb, teltebb, egészségesebb, elevenebb, a
basszusszólam kivehetőbb. Ismerősebb. Lendületes, dinamikus. *
Kellemes, mélyben jobb, kisebb a zaja, jobban hasonlít a lemezhangra.
* Jobb mély, kevesebb sustorgó zaj. Testesebb; színesebb. (Az etalon:
Hervadtabb. Szűkebb. * A zaj sziszegősebb. Kevesebb mély.
Élettelenebb, kopogósabb, picit magasba húz. * Ez sem bántó.)
Krómdioxid. Nyugodtabb, mattabb, fáradtabb; magashiány, zajtalan,
de hiányérzetet kelt. Operán elfogadhatóbb, tisztább. Semlegesebb. A
basszus stabilabb. * Kiegyenlített, néha lapos. Természetesebb.
közelebb a lemezhanghoz. * Ez a jobb, de talán csak azért, mert kisebb
a zaja. (Az etalon: Sziszegő zaj. Nyersebb, dögösebb, élénkebb.
Torzítás. Grízes, kapar. * Zajosabb, élesebb, néha izgalmasabb, de
zavar. Kapar. Sok a magas. * Több a zaja.)
Metál. Lágy. Nem jó: nincs ereje, dunnyog. A sáv nincs meg.
Információtlan. Matt. Valahol az alsó prezensztartományban kiemelés.
Meleg, oldott, de hamis, nagyon le van kerekítve. * Bágyadt,
érdektelen. Matt. * Jobb: zajtalanabb, teltebb, jobban emlékeztet a
lemezre. (Az etalon: Definiált, kellemesebb volna, de a zaja erősebb.
Kicsit tolakszik. Szűkebb, kaparósabb, mikrofonos. * Zajos, de
élethűbb. * Nagyon zajos. Mintha a mélye jobb lenne.)
Nincs itt valami hiba a kréta körül?
Hacsak az nem, hogy az Aiwa AD-F220, mint már régebben is szó volt
róla, túlságosan óvatos készülék és gyári állapotában legalább 3-4
decibellel alulvezérli a műsort. Mint ismeretes, ez azzal jár, hogy
magasabb lesz a zaj, viszont kevésbé romlik a magashangátvitel.
Ellenőrzésképpen próbáljuk meg mindkét magnót erősebben kivezérelni.
Válasszuk a krómdioxid szalagot, mert mind a két masina ezen a
szalagtípuson produkálja a legjobb hangminőséget.
Krómdioxid (ellenőrző próba, nagyobb kivezérléssel:) Mindkét gép
jól szól. Az Unitra hangja sötétebb, tompább, pregnánsabb. Fád, az
éneken torzítás. Magashiány. * Nincs hiba, de érdektelenebb, mattabb.
Magashiány, bágyadt, de azért tisztességes. * Egyik se szép, de még ez
a szebbik. (Az etalon: Fényes, a zaj már csak picit több. Teresebb,
igazibb, szélesebb sávú. Egységesebb. Érdekesebb. Tisztább. Csillogó -
kicsit túlságosan is. Lendületesebb. * Kicsit zajos, de élőbb, jobb.
Szebb magasak, jobb arányok, jobban emlékeztet a lemezre. * Talán
jobban emlékeztet a lemezre, A zongora természetesebb.)
Kipróbáltuk a két magnót Dolby zajcsökkentővel is. Az Unitra így
is jól vizsgázott, a Dolby viszonylag keveset rontott, inkább csak egy
kicsit "hegyesebbé" tette a hangképet.
Úgy látjuk, hogy ez a lengyel magnó jobb készülék, mint a
frekvenciagörbéiből gondolnánk. De azért hosszabb távon már észlelni
lehet a hibáit - pontosan azokat, amelyekről a frekvenciagörbék
árulkodnak...
*
Unitra WS432 erősítő
Legfontosabb tulajdonsága: a kimeneti teljesítménye. Kétszer 40
watt, 8 ohmos terhelésre, kisebb mint 0,05% torzítással - ekkora
szufla már több mint tisztességes, és nemcsak a toronyhoz rendelt
hangsugárzókat tudja meghajtani.
Kezelése, szolgáltatásai
Baloldalt felül a hálózati kapcsoló, alatta a fejhallgató 6,3mm-es
Jack-rendszerű csatlakozóhüvelye. Aztán egy ma már szokatlan
szolgáltatás: két hangsugárzó-kapcsoló, ezekkel az "A" és a "B"
hangsugárzó-pár között választhatunk. Azazhogy mégsem. Csak aközött:
választhatunk, hogy az "A" szólaljon-e meg, avagy az "A" plusz a "B",
sorbakötve. Vagyis zenehallgatás közben ki tudjuk vinni a muzsikát a
konyhába, de nem tudjuk A- B tesztben összehasonlítani a régi
hangsugárzónkat azzal, amelyet meg szeretnénk vásárolni... A
kapcsolókra viszont már csak azért is szükség van, mert erről a
készülékről a hangsugárzók nem választódnak le automatikusan, ha
fejhallgatót kötünk be.
Öt gomb következik, a bemeneti választókapcsolók sorozata:
mágneses hangszedő, tuner, videó (ugyanaz, mint a többi nagyszintű
bemenet), magnó 1 és 2.
Három további, ugyanilyen nyomógomb közül az elsővel a
kivezérlésjelző méréshatárát változtatjuk ("x0,01"), a második a
fiziológiai hangerőszabályozó, a harmadik a mélyvágó szűrő. Mindegyik
kapcsolót angol nyelvű felirattal, azonkívül szimbólummal is jelölik;
ha a készülék be van kapcsolva, a szimbólumokat két izzólámpa
világítja meg.
Három kisméretű forgatógomb: a mély-, a magashangszín- és a
balansz-szabályzó. Az erősítő jobb oldalán a hangerőszabályzó
nagyméretű forgatógombja zárja a sort.
Van a készüléken kivezérlésjelző is, 5-5 LED libasorban
(feliratuk: 1,5; 5; 20; 50; 80W); a két csoport között pedig egy
tizenegyedik; piros LED a bekapcsolást jelzi.
A hátlapot szépen teletűzdelték csatlakozókkal. A hálózati vezeték
mellett 3 hálózati csatlakozóaljzatot találunk, ebből kettőt
közvetlenül a hálózatra kötöttek, tehát olyanok, mint egy-egy elosztó.
A harmadik aljzat csak akkor kap feszültséget, ha az erősíti be van
kapcsolva. Praktikus, hogy nem kell a lemezjátszó és a tuner hálózati
zsinórját a falig vezetni, hiszen kéznél van az elosztó az erősítő
hátoldalán.
Most 2 pár RCA csatlakozóhüvely következik. Ezek a
hangszínszabályzó részre futó vezetéket szakítják meg, és a
csatlakozókba helyezett rövidrezáró dugókkal juttathatjuk vissza a
jelet az erősítőbe. A hangszóróvezetéket 4 pár "Snap In" (rugós
rendszerű) szorító fogadja. A mágneses hangszedő és a tuner bemenethez
RCA-dugóval és ötpólusúval is csatlakozhatunk, a videóhoz csak
RCA-val. Az 1. számú magnó "terminálja" szintén kétféle kiképzésű (RCA
vonal ki-bemenet, illetve szabványos 5 pólusú felvétel/lejátszás
csatlakozó), a 2. számú magnó számára viszont csak felvétel/lejátszás
csatlakozót építettek. A tervezők minden elképzelhető kívánságunknak
elébementek. Csak egyvalamiről feledkeztek meg ebben a nagy
felfordulásban: a monitor kapcsolóról!
Felépítése
Elektromos "térképe" egyszerű; könnyű áttekinteni: Diszkrét
elemekből, tranzisztorokból épül fel.
A fono előerősítő egyenáramúlag csatolt, két tranzisztorból
(BC413C) álló rész: a karrekció a negatív visszacsatoló ágban
helyezkedik el. Innen; valamint a nagyszintű bemenetekről a
választókapcsolóra kerül a jel, majd pedig egy impedanciaillesztő
fokozat gyanánt szolgáló BC237B tranzisztorra. (Ennek kimenetét
vezették ki a hátlapra, s onnan egy rövidzárral vissza a
hangszínszabáiyzóra - zűrös megoldás. Ezt a csatlakozást ágitalában a
teljes előerősítő rész után, a teljesítményerősítő előtt szokták
kialakítani: "Pre Out - Main In"). Impedanciaillesztés után a mélyvágó
szűrő következik, majd egy újabb emitterkövető hajtja meg a
hangszínszabályozó áramkört. Egy kéttranzisztoros
erősítő-impedanciaillesztő fokozat a hangerő- és balansz-szabályzó
áramkört vezérli.
Innét már közvetlenül a teljesítményerősítő részre kerül a jel. Ez
az egység csatornánként 10 tranzisztort tartalmaz. Differenciál
fokozattal kezdődik, s azt erősítő nyugalmiáram beállító tranzisztorok
követik. A komplementer meghajtó és végtranzisztorok típusa BD139-140,
illetve 2N 6488-6491. Túlterhelés, illetve zárlat elleni védelemről
két tranzisztor gondoskodik. A teljesítményerősítő kimenetéről kap
jelet az a csatornánként 5 tranzisztor is, amely a kivezérlésjelző
LED-eket működteti.
A tápegység is egyszerű: A hálózati transzformátornak összesen 4
szekunder tekercse van: Két sorbakapcsolt tekercs egy egyenirányító
hidat lát el feszültséggel, és ±37Vo-t szolgáltat a
teljesítményerősítőnek. A pufferkondenzátorok 4700µF-osak. A másik két
sorbekapcsolt tekercs a többi áramkört látja el, két stabilizátoron
keresztül: Az első áteresztő tranzisztor 44V-ot ad a
hangszínszabályozó és illesztő erősítőknek, miközben az első
stabilizátor adta feszültséget újabb stabilizátor dolgozza fel a
fono-előerősítő számára (43V).
Ezt az erősítőt semmiféle áramkör nem védi a be-, illetve
kikapcsolási tranziens zajok ellen: készüljünk fel ezekre a
nemkívánatos kattanásokra. Pedig a teljesítményerősítőt hordozó
nyomtatott áramköri lapon félreismerhetetlenül ott a hely egy
nagyméretű jelfogó és néhány további alkatrész számára, s joggal
feltételezhetjük, hogy a szóban forgó relé éppen a hangszórókimenet
bekapcsolását késleltetné. Erősítőnknek tehát bizonyára létezik egy
olyan változata is, amelyet felruháztak a tranziens zajok elleni
védelemmel.
Ami a készülék "topológiáját" illeti, a kivezérlésjelző áramkörei,
illetve a stabilizátorok egy kisebb nyomtatott lapon, az összes többi
egység pedig egy nagyméretű panelen kapott helyet. Meglehetősen sok
kábel futkos ide-oda, nem a legesztétikusabb elrendezésben.
Méréseinkhez
Minden bemeneti feszültség és impedancia rendben volna, de a
maximális bemeneti feszültséget nem a gyár által megadott 0,05%
harmonikus torzítás elérésekor mértük. Nem is mérhettük - ugyanis a
készülék torzítása ennél mindig magasabb volt. Önkényesen a 0,1%-ot
tekintettük határértéknek. Szóval a maximális bemeneti feszültségek
átlag alattiak, a fono bemeneté csupán 30mV, éppen-hogy-csak megfelel
a szabványnak.
A jellemző kimenőteljesítmény teljesíti ugyan a specifikációt,
persze ismét csak 0,1%, s nem pedig 0,05% torzítással határolva. Ez
utóbbi küszöböt már 2x4 watt teljesítménynél átlépjük, 2x40 wattnál a
torzítás kis híján 0,1%. A zenei kimenőteljesítmény egy kicsit még
nagyobb is a prospektusban megadott 60 wattnál. A kimeneti feszültség
stabilitása megfelelő.
A nagyszintű, lineáris bemenetről kapott frekvencia-jelleggörbék
50Hz alatt enyhén lekonyulnak, a szintesés mértéke 20Hz-en 1-1,5dB. A
fono-előerősítőnek már sokkal nagyobb a basszushiánya, a szint 150Hz
tájékán kezd esni, és 20Hz-en 2,5 decibellel tér el a lineáristól.
Magas frekvencián az átvitel 20kHz-ig teljesen lineáris.
A hangszínszabályzók úgy működnek, ahogy ez a prospektusban írva
vagyon, de a fiziológiai hangerőszabályozó karakterisztikája
véleményünk szerint kissé szerencsétlen: sokalljuk a magaskiemelést
30, illetve 40dB-es hangerőszabályozó állásban. A mélyvágó szűrő a
megszokott karakterű: 12dg/oktáv meredekséggel vág 100Hz alatt.
A fázis-frekvencia jelleggörbe és az áthallás közepes.
A teljesítmény-frekvenciatartomány a bal csatornán elfogadható, a
másikon siralmas (holott, mint már említettük, nem 0,05%, hanem 0,1%
torzítással határoltuk). A hifi-szabvány persze ennél sokkal többet is
megenged, és 0,7% torzítással már jóval nagyobb sávszélességet
mértünk, de ez nem vigasztal bennünket (ekkor a felső határfrekvencia
100kHz környékére adódott). Kerítettünk egy újabb példányt: ennek
harmonikus torzítása a névleges kimenőteljesítményen 1/1,5% volt,
vagyis lényegesen magasabb torzítást produkált - viszont kisebb
teljesítmény-szinteken rendesebben viselkedett, és teljesítette a
specifikációt. Ezen az erősítőn a teljesítmény-sávszélesség
12Hz-13,6kHz, illetve 10Hz-11,7kHz volt.
Az intermodulációs torzítás közepes. A zajok alacsonyak, még a
fonobemenetről is.
A négyszögjel-átvitel 100Hz-en elárulja, hogy alacsony
frekvenciákon bizony esik a szint (számottevő tetőesés a négyszögön),
a 10kHz-es jel pedig a kapacitív terhelésre belengéssel válaszol.
A különbségi torzítás a nagyszintű bemenetről kicsiny, de a
korrekciós erősítőtől mérve már igen magasra szökik, 200kHz-en eléri a
20%-ot - manapság ennél jobbat várunk.
A maradékfeszültség-erősítés és a különböző bemenetek közötti
áthallás megfelelő. A kimeneti feszültségek/impedanciák szintén.
Összefoglalva: gondos munkával készített erősítő, de a minőségétől
nem vagyunk elragadtatva.
Szeánsz
Ezen a szeánszon már a Linn Axis lemezjátszót használtuk, MC10
Superrel, a T-2000 transzformátorral és a Heybrook HB1
hangsugárzókkal. Etalon gyanánt a jó öreg Quad405 teljesítményerősítő
és a HFM I előerősítő szolgált. Erényeit és hibáit egyaránt jól
ismerjük, és maglehetősen biztosak vagyunk benne, hogy ez a két gép
így, együttvéve hosszú távon sokkalta hallgathatóbb bármiféle
erősítőnél, amely eddig Magyarországon a boltok pultját koptatta. A
szeánszokon persze viszonylag kis különbséget szoktunk kimutatni -
hogy miért, arra feltehetőleg magyarázatot szolgáltat a jelen kötetűnk
elején ismertetett kísérlet.
Részben ezek a tapasztalataink magyarázzák, hogy ma próbaképpen
felfüggesztettük az objektív A-B vaktesztet. Nem kötöttünk be
kapcsolóberendezést, lámpákkal és kábelekkel és potméterekkel, hanem
szépen összeállítottuk a rendszert, úgy, hogy a műsorjel a lehető
legrövidebb úton fusson - csak éppen időről-időre kicseréltük az
erősítőt. Tehát mindig tudtuk, melyik szól. Aki úgy érzi, hogy
ítéletünk emiatt nem tárgyilagos (mert a lelkünk mélyén szurkoltunk az
Unitrának - vagy, ellenkezőleg, ellene szurkoltunk), annak
természetesen joga van a véleményéhez. Mi úgy gondoljuk, nem csaptuk
be magunkat, és nagy biztonsággal helyesen minősítjük az Unitra
WS432-őt.
A program ez volt: Ortofon (az újabb) I/1 és II/1, valamint
részlet a Toscából és Beethoven I. zongoraversenyéből. Kommentárjaink:
Kifogástalan, kellemes, de nem eléggé természetes, nem eléggé
levegős, túlzottan "hifi". Kiemelés a felső basszusban és az alsó
prezensztartományban. Elektronikusabb. Kicsit szűk a színpada.
Sziszeg. Az opera ömlesztve jön, de nincs nagy baj. A zongoraversenyen
érdesebb tónus, a prezensz kiemel, lenn a basszus nem eléggé mély. Nem
válik el eléggé a hangszóróról. * Nagyon másképp szól, de nem tudok
biztosan dönteni. Előbb csengőbbnek, levegősebbnek és főleg
visszhangosabbnak véltem ezt a hangot, de az operán már "túl sok" volt
belőle. * A középmély kiemel, üt. Felfelé élénkebb, csengőbb, néhol
talán jobb is, bár sovány az énekhang, Sziszeg. Az operán durva hiba,
túl harsány, túl élénk, hiányzik a mélye, nincs tartása. A
zongoraversenyen is soványabb. (Az etalon: Szélesebb sáv,
természetesebb, kevésbé gép szól, jobban leválik a hangszórókról, a
teteje kicsit döglött, az alja nagyon jó, különösen a Heybrookhoz.
Nagyobb szólamtisztaság. A bajok a magastartománynak egy jóval
magasabb szakaszán kezdődnek. Kicsit jobban kiszabadul az elektronika
rabságából. * Előbb fakóbb, tompább. Az operán feltétlenül jobb. A
zongoraversenyen vegyes: a zongorája jobb, a zenekara rosszabb. *
Egyenletes, néha bágyadt, de nem zavaróan az. Jobb. Ennek sincs elég
mélye, de azért kiegyenlítettebb a frekvenciabalansza.
A szerkesztő később még hallgatgatta az Unitrét, és nagyjából
ugyanazt érezte, mint a szeánszon. Igazán tisztességes kis gép, nincs
durva hibája; úgy körülbelül az Orion SE1025-tel állhat egy
színvonalon.
*
Export-Orionok
Sanyo hangsugárzókat régebben nem lehetett kapni Magyarországon.
Ezután sem lehet. Felbukkant ugyan a kereskedelemben egy kisebb és egy
nagyobb hangdoboz, mely a japán cég nevét viseli, de ezek sóha
életükben nem jártak a tengerentúlon. Nem utaztak sem hajón, sem
repülőgépen - legfeljebb csak teherautón. Budapestről, a Jászberényi
útról érkeztek, az Orion gyárból.
Régebben, ha (jobb) japán márkanevet láttunk a "bolti"
hangsugárzón, szinte biztosra vehettük, hogy a Videotonnak valamelyik
exportból visszamaradt dobozát tartjuk a kezünkben. (Külföldón
vásárolt Akaikról is kiderült már, nem túl nagy örömére a
tulajdonosnak, hogy valójában Székesfehérvárott készültek. Csak
mellesleg említjük meg, hogy a Videoton tavaly több mint 3 millió
dollárért szállatott hangdobozokat nyugati cégeknek.) Az Orion sohasem
vetette magát teljes lendülettel a hangsugárzó-bizniszbe, de az utóbbi
időben azért ő is eladogatott már nagyobb tételeket Nyugaton. Az
átlaghifista ebből csak annyit észlelt, hogy: nini, teljesen eltűntek
az Orion hangsugárzók. Mostanában csak egészen kis tételek jutnak el a
boltba, feltehetőleg azok is az úgynevezett biztonsági tartalékból
kerülnek ki, vagyis abból a hányadból, amelyet a biztonság kedvéért, a
megrendelt mennyiségen felül gyártanak.
Kevesebb tehát a hangsugárzó, de ami van, az többféle névre
hallgat. Ugyanis a külföldiek nem feltétlenül ugyanazt rendelik meg,
amit a gyár kiállítótermében látnak: csaknem mindig ragaszkodnak
valami változtatáshoz, minek következtében folyvást új
hangsugárzó-típusok keletkeznek. Olyasmi is előfordul, hogy a vevő
egyszerűen csak takarékoskodni akar: ő a minőséget nem bánja, de
csináljanak neki (mondjuk) egy szimplább keresztváltót. Például a
HS282-es is egy ilyen takarékossági akciónak köszönheti születését.
A Kelet-Európából Nyugatra emigrált hangsugárzók többsége
névtelenül tengeti életét, legfeljebb valami erőltetett fantázianevet
hordoz, de nincs is szüksége többre, hiszen úgysem hifi-boltban
árulják. Ha a Videoton üzletfele, az Akai, illetve most az Orion vevői
közül a Sanyo mégis adoptálja, a saját nevére íratja a "cucilista"
hangdobozokat, az már kétségtelenül valamiféle megbecsülés jele. Erre
mi sem mondhatunk mást, mint hogy sikert kívánunk az exporthoz,
babonásan megköpködve a hangsugárzókat: phű, phű, apád-anyád oda
menjen, és jöjjön helyette dollár. Vagy "igazi" nyugati hifi.
A két álsanyó közül, amelyet a boltban lefüleltünk és most
kötelességünk szerint tesztelni szándékozunk, a kisebbik az SX340, a
nagyobbik az SX511 típusjelet viseli. Az SX340-ről kiderült, hogy
eltérő típusszáma ellenére gyakorlatilag azonos a HS282-vel. Újra
megmérjük, de a szeánszon neki már csak egy rövidített, ellenőrző
tesztet szentelünk. A másik, az SX511 viszont, annak ellenére, hogy
típusszáma megegyezik a hazai piacra szánt HS511-essel, önálló
modellnek tekintendő, mert teljesen új a keresztváltója. Őt tehát
annak rendje és módja szerint minősítjük.
Különösen, hogy az alaptípusához, a "hazai piacra szánt"
HS511-eshez eddig még nem is volt szerencsénk...
A két Orionhoz hozzácsapjuk még az Unitra torony hangsugárzóját. A
három típus adatait - szokásunkhoz híven - közös táblázatba foglaljuk
(105. oldal), diagramjaikat és oszcillogramjaikat is egymás mellé
fektetjük (104. és 106, oldal), és természetesen szeánszra is
egyszerre invitáljuk meg őket (108. oldal).
Sanyo (Orion) SX340 hangsugárzó
Háromutas, zárt doboz, 20cm-es mélyhangszóróval. egy-egy közép-,
illetve magassugárzó dómmal. Mint említettük, semmiben sem tér el az
Orion HS282-től, mely hangsugárzó tesztjét a HFM 22. számában
közöltük. Ennek ellenére, jelen vizsgálódásunk sem céltalan, mert
kiderül belőle, hogy vajon egyformák-e a HS282 más-más szériái.
Méréseinkből ítélve, meglehetősen egyformák. A
hangnyomás-frekvenciajelleggörbén (1. diagram) megint feltűnik az
ismerős vályú 1,5 és 8kHz között. A közeltéri mérés (2. diagram)
eredménye talán fél decibelt ha változott. Ugyanúgy futnak az
iránygörbék is (3. diagram), és a torzítás (4-5. diagram) karaktere
sem módosult. Oszcillogramjaink is csaknem ugyanazokat a frekvenciákat
(875, 1560, 3400, 5350 és 11500Hz-et) jelölik meg, mint a rendszer
burst-átvitelének leggyengébb pontjait. Az impedanciagörbe (6.
diagram) különbözik ugyan a múltkoritól, de az eltérés csak
látszólagos (más a lépték).
Sanyo (Orion) SX511 hangsugárzó
Háromutas, zárt doboz. Akár a HS282 (vagy az SX340), ez is olyan,
mint a kárpitozott bútor: nincs levehető előlapja, a fekete
hangszóróselymet ráfeszítették és rátűzték az előlapra. Nem
lelkesedünk ezért a technikáért. Minden hangsugárzó jobban szól, ha
semmi sem takarja a hangszóróit. Igaz, a membránok ilyenkor ki vannak
téve a nagytakarítás viszontagságainak, dehát kockáztattak már a
hifisták ennél többet is.
A dobozt tehát csak hátulról lehet kinyitni. Belül üres, de a
hátlapra egy kb. 5mm vastag nemezlap van erősítve, hurkák formájában,
úgy, hogy ezek belógnak a légtérbe. A hangszórókészlet: alul az 500-as
típuscsalád 300 mm átmérőjű dohogója, felül a szintén jólismert HD25
dóm, a középhangszóró pedig olyasvalami, mint az a bizonyos "kék dóm",
de itt alumínium tölcsér van előtte. A típusjelben (MT40) a "T" erre a
tölcsérre utal. Hát ez mindenképpen valami újdonság. Nem emlékszünk
rá, hogy valaha is lett volna forgalomban tölcséres hangszórójú
hifi-hangsugárzó Magyarországon.
Méréseinkhez
A hangnyomás-frekvenciajelleggörbék (7. diagram) meglehetősen
szaggatottak, sehol egy egyenletes szakasz. Azonkívül: a két példány
érzékenysége jócskán eltér, az egyiké 90, a másiké csak 88dB (1W, 1
méter távolságból, 1kHz-en mérve). Az iránygörbék (9. diagram) 2 és
5kHz között beszakadnak, vályút képeznek.
A torzítás (10-11. diagram) csak a basszustartományban erős, de
azért minden frekvencián jelen van; igaz, hogy még a 8kHz-es csúcs is
csak 1%-ig nyúlik fel, és a hangnyomás növelésekor sem nő meg
aggasztóan. (A mélytartomány torzítása ilyenkor 10% alatt jár.)
A 96 decibeles hangnyomás (=szobahangerő) eléréséhez 4 watt
teljesítményre volt szükség, 1kHz-en.
Oszcillogramjaink a 890, 1620, 4000, 5150 és 12000Hz-es
frekvencián helyezik górcső alá a rendszer burst-átvitelét.
Unitra ZGC-60-8-70 hangsugárzó
A torony hangsugárzója.
A papírmunkát összecsapták a lengyelek: a hangdobozon egyáltalán
nem tüntettek fel típusjelet, a csomagolóanyagra azt írták, hogy
"ZgC-60-8-70". a specifikációban "ZGC-60-8-570" áll. A specifikáció
szerint a doboz mérete 250x500x220mm, miszerintünk 300x815x282mm, de
még ha a lábrészt nem számítjuk is, a doboz legalább 740mm magas.
Zárt doboz, három utas, de 4 hangszórója van. A két 20cm-es
mélyhangszórót párhuzamosan kötötték. A középsugárzó 120mm átmérőjű
kónuszhangszóró, vékony gumiszéllel. A csipogó szintén papírmembrános,
átmérője 65mm. Mindegyik hangszórónak húzott fémkosara van. Körülbelül
1mm vastag habszivacs alátéten fekszenek fel.
Méréseinkhez
A hangnyomás-frekvencia jelleggörbe (13. diagram) egészen
egyenletes. A két példány görbéje jól együtt fut. csak 6kHz környékén,
egy rövid szakaszon térnek el úgy 2-3 decibellel. Érzékenységük 91dB
(1W, 1m).
A közeltéri görbe (14. diagram) szerint a mélyhangszóróval komoly
bajok vannak, a membránszél külön életet él, önrezonanciája hol
hozzáadódik a membrán által kisugárzott jelhez, hol meg kivonódik
belőle, attól függően, hogy éppen azonos vagy ellenfázisban működik-e.
Ilyet legutóbb a Sharp hangszórók produkáltak (HFM 19.).
Az iránygörbék (15. diagram) hamar, már 2kHz-től kezdve
szétválnak. Ha csak 20 fokkal fordítjuk el a dobozt, még megjárja, de
40 fokos szögből már nagyon kevés magashang érkezik. Ezeknek a
dobozoknak az előlapját feltehetőleg pontosan a hallgatóság felé kell
fordítani.
A torzítási görbék (16-17. diagram) a középsávban teljesen
tiszták, még 96dB hangnyomáson is; a sáv két szélén már erősebben
felfut a torzítás, de soha rosszabbat. A 96dB-t 3,4 watt elektromos
teljesítmény nyomán sugározza le az Unitra doboz.
Az impedancia (18. diagram) sehol nem esik a szabványban
megengedett minimum alá.
A burst-jelek nagyon csúnyák, mégpedig a teljes sávban azok, tehát
nemcsak az oszcillogramjainkon szemléltetett frekvenciákon (740, 1780,
2220, 6020. 12600Hz).
Szeánsz
Sanyo (Orion) SX340. Ezzel a típussal, mint már mondtuk,
voltaképpen újrateszteljük a HS282-est, megint a Heybrook HB1
ellenében. A lemezjátszónk most már nem a NAD, hanem a Linn Axis. A
tesztműsor mára: dixie a régebbi Ortofon tesztlemezről, részlet
Beethoven V. szimfóniájából és Händel egyik Concerto Grosso-fából,
valamint a Toscából, country a JBL demólemezről. A hangdobozokat
mindig fémállványra raktuk, és kapcsoló berendezéssel váltottunk
egyikről a másikra (a hangerőt azonban kézzel kellett utána
állítanunk). Tessék összevetni jelen szeánszunkat azzal, ami a HFM 22.
számában olvasható. Az SX340 tehát:
Monó. Kemény. Trombitál, sávhatárolt. Hűvös, minden középről szól.
Rádiós visszhang a prezensztartományban. Tolakszik. Kevés információt
szolgáltat. Tölcséres, mikrofonhang. * Se mélye, se magasa, ami mégis
van, az kásás. A középtartomány rikoltozik. Sehogyan sem tetszik. Az
énekes náthás, zsebkendő van a szája előtt. Fátyolos, élettelen. * A
felső basszus döng, de nem megy elég mélyre. Unalmas. A női hang
kásás. * Fölfelé húz, torzít, elváltoztatja az énekes és a hangszerek
hangját; testetlenné válnak. A nőre nem lehet ráismerni. (Az etalon:
derűs, legfelül picit sziszeg, kapar. Összehasonlíthatatlanul jobb
basszus. Lágy, meleg hang, természetes, de néhol nem elég tiszta. *
Telt, egészséges, * Mindenben jobb, kiegyenlítettebb. * Sokkal
csengőbb, elevenebb, mélyebbre megy, kicsit érces, ez hiba ugyan -
jobb lenne, ha nem lenne ennyi magasa -, de így is sokkal jobb.)
Ha tíz pontot kellene szétosztanunk a delikvensek között, egy
behangzóan hetet adnánk a Heybrooknak és hármat a Sa... Orionnak, de
bármiféle pontszám illuzórikus, hiszen klassziskülönbség van köztük, s
ezt csak tovább nagyítja a jobb lemezjátszó.
Sanyo (Orion) SX511. Megint egy csillapítatlan nagydoboz;
hangkaraktere annyira ellentétes a Heybrookéval, hogy szinte
akklimatizálódni kell, amikor az ember az egyikről a másikra kapcsol.
A köd elültével ezt olvastuk jegyzeteinkben:
Dús, meleg, természetesebb, de aztán: dummog, kezd mélytöbbletem
támadni. Nem elég definiált. Színez. Tölcséres felhangok. Huppog.
Talán elviselhetőbb, de egyik se tetszik. Mind a kettő rosszabbnak
hat, mint az előbbi kettő (!). * Hordóhang, ványadt, fakó magasak.
Teljesen meghamisítja az énekes hangját. * Nagyon döng, és nem igazi a
mélye. Mindent összeken. Kamarazene: kár, hogy a basszus ráül
mindenre. De sokkal rosszabbra számítottam. * Középtől felfelé
bágyadt, mélye se nagyon van, de bummog. Elfogadható. Öblösebb. Nagyon
egymás ellen játszanak. (Az etalon: orrhangú, elvékonyodik, száraz,
kapar; aztán tisztább, igazibb. Komolyzenén kezd fölénybe kerülni.
Szőrös a teteje. A közepe jobb. * Tényleg rosszabbul szól, mint az
előző menetben, de így is sokkal tisztább és kiegyenlítettebb. *
Lényegesen több magashang, zeneibb, részletgazdagabb, még a mélyei is
jobbak. * Eleven, de kevés a mélye. Jobb.)
A pontszámok: 5-5, 5,5-4,5, 7-3, 8-2 (!) - részben hízelgő.
részben lesújtó. Óvaintés: noha az átlagpontszám magasabb, a
hangminőség gyanús; ízlés dolga, ki melyikkel alkuszik meg inkább a
két Sanyo márkanevű doboz közül. (Soha nem tudtunk jó lelkiismerettel
választani az Orion 200-as és 500-as típuscsaládja között. Most sem
tudunk. Az a bizonyos hordóhang idővel nagyon fárasztó tud ám lenni.)
(P. S. Megpróbáltuk még fémtüskével leválasztani a dobozt a
vasállványról, hátha úgy kevésbé huppog. A varázslat nem nagyon
sikerült.)
Unitra ZGC60-8-70. A lengyel toronynak a hangsugárzója is akkora,
mint egy torony, legalábbis az előzőkhöz, s különösen a HB1-hez
mérten. A mennyiség azonban - mint jegyzeteink tanúsítják - nem
csapott át minőségbe.
Valami egészen furcsa dolgot hallok: recseg a trombita, de mégis
matt. A hangszerek szétszaladnak. Présel, de van egy
frekvenciatartomány, amelyben dinamikát sejttet. A férfi énekesnek
szörnyen elváltozott a hangja. Fakó. Mos. Zagyva. "Phasing"-effektus.
Rossz érzés fog el. Az opera kiabálós. A sávszélek hiányoznak. * A
magasa reszel, mos, nincs elég belőle, de amennyi van, az minden hibát
elkövet. A mélye se igazi. A cinnje alumínium. Monósít. Középen
kiemel. * Testetlen hangzás, de nem idegesítő. Az opera belebújt az
egérlyukba. Nyeszlett, de nem bántó. * A középmély döng, a prezensz
harsány, a magas nem cseng ki, a basszus zavaró, a teteje idegesít -
de még így is sokkal rosszabbra számítottam. (Az etalon cinnek, és a
hangkép mégis meleg, lágy, talán színez. Nem eléggé nyílt? Túl dús,
néha maszatos. Country-zenén sokkal jobb, de kapar a teteje. "Csak az
a sziszegés csak azt tudnám feledni." De természetesebb. Az operán
telt, emberibb, a középtartománya sokkal tisztább. * Szuperjó,
cseng-bong, de azért a hibáit is hallani lehet. A mélyei kisebb
szinten jönnek, de mélyebbre mennek. * Nincs kommentár. * Jobb mélyek,
kiegyenlítettebb hangkép, több levegő.)
A pontszámok: 6,5-3,5, 7-3. 7-3, 8-2. Ez a hangdoboz se rosszabb
(lényegesen) a többinél, csak azt nem értjük, minek kellett erre a
szerény hangminőségre ennyi faanyagot pazarolni.
*
A fentiekkel egyidőben még egy hangsugárzó-szeánszot tartottunk.
Etalonunknak, a Heybrook HB1-nek ma már egy módosított változata van
forgalomban; a módosítás kizárólag a keresztváltót érinti. A MOD
rovatban. a 110. oldalon összehasonlítjuk az új keresztváltót a
régivel.