Hetedhéthatár |
HFN/RR
1987 augusztus
A múlt hónapban meginterjúvolták Stan Curtist, a Cambridge Audio
neves konstruktőrét, aki bejelentette, hogy elkészült a CD2, a
16-bit-16-szoros-túlmintavételezésű ezüstlemezjátszó. Az augusztusi
számban már terítékre is kerül ez a típus helyesebben prototípus. A
"transzport", a mechanika a Philips CD660-asé, de a lemezrögzítő
mechanizmusát átépítették, és a letapogató rendszerén is módosítottak
valamicskét. Az elektronika természetesen a végletekig "spéci". Ha jól
értjük David Präkel kritikáját, a CD2 precízebben szól, mint az
elődje, de nem annyira megnyugtató a hangja. Szóval megint a
hangminőséget kell szembeállítanunk a zenei minőséggel. Egyébként az
új gép lényegesen olcsóbb a réginél: másfélezer helyett csak 600
fontba kerül.
* Hogy egyszer már a magnósoknak is kedvükben járjanak, Ken
Kessler az 1650 fontsterlinges Tandberg 3014A kazettás magnóval
kacérkodik. Nagyon tetszik neki ("ha a DAT-tal 100%-os másolatokat
lehet csinálni, akkor a Tandberg is legalább 95%-os"), és kijelenti,
hogy ő maga is venne ilyen gépet. Ha volna 1650 fontja.
Kazettás magnó, amelynek most már szintén meg kell küzdenie a
digitális versenytársakkal: a DAT-nál kétszerte drágább(!) Tandberg
3014A. HFN/RR augusztus
* Tengerentúli erősítők: Conrad-Johnson PV7 (1000,-) PS Audio 4.5
(700,-) és Yamaha C65 (350,-) előerősítő, Krell KMA 100/II (6000,-) és
Yamaha M65 (670, ) teljesítményfokozat. Sajnos, az eredmény megfelel a
papír(pénz)formának, és bármily udvariasan méltatják is az egyébként
jónevű Yamaha gépek erkölcsi tisztaságát, semmi kétséget nem hagynak
afelől, hogy a kommersz hifit világok választják el a High End
Audio-tól.
* További tesztek: Arcam Delta 90/80 260/330,-) és Sony
STS-700/TA-F700 (300/500,-) erősítő/tuner; ha jól vesszük ki, nem
elsőrangúak, és nem is jutányosak. Clearaudio Gamma, Delta és Prädikat
MC-hangszedő (285, 450, 1225,-); nyugatnémet hangszedőkről már rég
írtak ennyi jőt, a legdrágábbik állítólag a Koetsukkal vetekszik.
Wharfedale Super Diamond (140,-); állítólag igencsak rokonszenves
kisdoboz.
* Végül egy bennünket is érdeklő információ. Eddig is sejtettük,
hogy a Heybrook HB1, ha valaha még egyszer forgalomba kerül
Magyarországon, lényegesen drágább lesz 10 ezer forintnál, már csak
azért is, mert a mi pénzünk közben leértékelődött a nyugati valutákhoz
képest. De mint a HFN/RR-ben olvassuk, a Heybrook nemrég még
módosította is a HB1-et, miáltal a dobozpár ára 150-ről 170 fontra
emelkedett. A módosításnak az a célja, hogy megszüntesse a
magastartomány "szúrósságát". A keresztváltót teljesen átalakították,
s egyebek között a polietilén kondenzátorokat kicserélték
polipropilénre (a francia Solen gyártmányaira). A már forgalomba
hozott hangsugárzókat 50 fontért újítja fel a gyár, ebben az összegben
a munkadíjon kívül a VAT is benne foglaltatik. Magyarországra
feltehetőleg lényegesen olcsóbban is elküldik az új keresztváltót,
legalábbis annak, aki ezt rokonai-barátai segítségével el tudja
intézni, mert - aligha kell bizonygatnunk - állami importra semmi
esély. Tekintettel a hazánkban állomásozó 1000 pár HB1-re, kerülő
utakon mi is beszereztünk egy pár eredeti, gyári X-váltót.
Tapasztalatainkat lásd a MOD rovatban.
Szeptember
Castle Durham. HFN szeptember, HFA szeptember
És akkor folytassuk rögtön ezzel, a módosított HB1-gyel.
Csoporttesztről van szó, Paul Crook a Heybrookora kívül (170, ) az
Acoustic Research AR22BX-et (160,-) és a Castle Acoustics cég "Durham"
fantázianevű hangsugárzóját (180,-) vizsgálja, és ha már
valamelyikkel együtt kéne élnie, akkor a Durhamot választaná
("semleges, kiegyenlített, részletező, dinamikus, a nagyzenekaron is
sztereó"). A másik kettő is jobb az átlagosnál, de a Castle-hoz képest
hűvösen és tolakodóan szólnak. Az AR észrevehetően színezettebb a
Heybrooknál, és a dinamikája is szűkebb. A HB1 tud jól szólni, de néha
fárasztó a hangja. Kényes rá, milyen hangszedővel és erősítővel
párosítják (dehát ez csaknem minden más hangsugárzóra is igaz).
Egyébként mind a három modell kétutas; az AR és a HB1 zárt doboz, 20
centis dohogóval, a Castle viszont basszreftex-rendszerű, de a
mélyhangszórójának átmérője csak 110mm. (A Durhamot és a HB1-et a HFA
is teszteli - lásd ott.)
* Minthogy a hagyományos képmagnók, s hozzájuk hasonlóan a
digitális hangmagnók is bizony csúnyán nyúzzák a szalagot (Betamaxon
és VHS-en gyakran már 30-50 lejátszás után dropout észlelhető),
Colloms kíváncsi volt rá, elhihetjük-e a japánoknak, hogy a DAT-magnók
akár kétszázszor is lejátszhatnak egy-egy kazettát. Egy Technics
D1000-rel kísérletezett, és a következő eredményre jutott:
A DAT-masina kétszázadszorra is mindennemű hiba nélkül játszotta
vissza az 1kHz-es teszthangot. Később, jóval a 300. lejátszás után
észlelték az első drop-outot, de annak is valószínűleg csak valami
szennyeződés volt az oka. Még az 500. lejátszás után is csak alig-alig
nőtt meg a torzítás. "Az eredmény természetesen csak egy bizonyos
gépre vonatkozik, de így is azt sejtteti, hogy az R-DAT rendszer
megbízható, és nincs kizárva, hogy a kétcsatornás mesterszalagokat a
jövőben R-DAT-on készítik. Nem tudhatjuk azonban, hogy az új
szalagtípus mennyire áll ellent az időnek, lehet-e sokáig tárolni."
* CD-csillapító alátéteket vizsgál Christopher Breunig: az
amerikai Mod-Squad módosított, újabb változatát, a francia Sicomin,
valamint a brit Audio uest csillapítókorongját, a Nobis cég "Reflex
Stabilszer"-ét és a Monster Cable-től a Discus-t, valamint a már
régebben forgalomba hozott csillapítófóliát ("Damping Foil". Többségük
jól hallható változást idéz elő a hangképben. A legjobb közülük a
Sicomin: "Minduntalan meglepődöm, mennyire kiszélesíti és stabilizálja
a sztereó színpadot, sőt, a dinamikát is. Artikuláltabbá, ritmikusabbá
teszi a zenét, közelebb viszi az analóg módon reprodukált muzsikához.
Térérzetet teremt, és megengedi, hogy növeld a hangerőt, anélkül, hogy
a zene csörömpölni kezdene." A Sicomin egyébként 30 fontba kerül,
azonkívül még ragtapasz-szerű gyűrűket is kell venni minden egyes
CD-koronghoz, és ezekből 20 darab kerül 2 fontba.
* A másik lap, a Hi-Fi Answers már kipróbálta (lásd: Mozaik 3.) a
Kenwood cég újszerű készülék-kombinációját, a DP-3300 CD-játszót a
KA-3300 erősítővel (1200, ), amelyek szokatlan módon osztják fel
egymás között a munkát. Az erősítő egy digitális/analóg processzort is
tartalmaz, így hát megtehetjük, hogy kikerüljük az ezüstlemezjátszó
saját D/A áramkörét, s inkább közvetlenül az erősítő dígítálís
bemenetére csatlakozunk, akár hagyományos kábellel, akár pedig
szál-optikával. Most a Hi-Fi News is a kezébe kaparintja a
Kenwood-készletet, nemkülönben a hasonló tervezői filozófiáról
tanúskodó Luxman LV-109/D-109-et (kb. 2400,-).
Ellentétben a HFA véleményével, Martin Colloms megvédi az
üvegszál-optikát, szerinte ez a, jobb, nem a hagyományos kábel.
(Mindkét vélemény misztikus, mert a digitálisan kódolt jelnek elvben
teljesen mindegy, milyen kábelen futtatják néhány araszos útján, a két
gép között.) Ami a készülékek minőségét illeti, Colloms szerint
mindkét CD-játszó igen jó, viszont mindkét erősítő gyatra, sőt: a
beléjük épített D/A konverter is silány, és sokkal-sokkal rosszabb
hangot ad, mint az ezüstlemezjátszók saját konvertere.
Habár nem egészen ide tartozna a dolog, Colloms megragadja az
alkalmat, hogy kiegészíthesse vásárlási tippjeit (amelyeket "Kezdők,
figyelem!" címen közlünk). Ha tehát valaki most kezdi kiépíteni a
berendezését, és az ezüstlemezt választja fő programforrásul, annak
Colloms először is egy CD-barát erősítő-hangsugárzó kombinációt ajánl,
mégpedig a Rogers LS7-et a Cambridge C75/A75 erősítővel. (Ha fekete
lemezt nem hallgatunk, akkor a C75 előerősítőre nincs is szükségünk,
megteszi egy passzív szintszabályzó.) CD-játszónak pedig válasszuk az
új, olcsó Sonyt, a 710 típusszámút (300,-). Colloms szerint ez a
készülék felér a jobb Philips-típusú játszókkal, akár a Marantz
CD75-tel is, és megveri a tekintélyes Sony CDP502-est. Tekintsük ezt
afféle előzetesnek, ugyanis a 710-es Sony tesztje csak az októberi
számban következik.
Egy "kiegyensúlyozott, CD-játszóra épített lejátszórendszer", Colloms
szeptemberi ajánlata: Sony CO-P710, Cambridge Audio C75/A75, Rogers
LS7t. (Ha az LP ről teljesen lemondunk, az előerősítő is fölösleges.)
* További tesztek: Elite Rock lejátszó-futómű és Excalibur hangkar
(350,-/350,-); úgy szól, mint a legjobb CD-játszók - gyanús dicséret.
Revox B226 CD-játszó (755,-); igazi svájci precíziós gép, a
hangminősége is megjárja, de ha jól olvassuk, nem igazán "audiofil".
Tunerek: Denon TU-450L (130,-), Marantz ST-54L (200,-) és NAD4155
(240,-); egyik se extra, de mind a három jó vétel.
Vályúhoz! Az Elite (Townshend) lemezjátszó szilikonolajjal csillapítja
a hangkar-hangszedő rendszer ficánkolását. HFN szeptember
Október
A szerkesztő, Steve Harris újra a Copycode-ot szidja: ez a
digitális másolásgátló rendszer (lásd Mozaik 2-3.) sajnos még mindig
nem került le a napirendről. A profik hajlamosak bagatellizálni a
különféle hangtechnikai bakik jelentőségét, és megbocsáthatónak
tartják még azt a súlyos hibát is, amelyet a Copycode használatával
idéznének elő, hiszen "a közönség úgysem hallja meg". Csakhogy a
közönség igenis mindent meghall. Elmúltak azok az idők, amikor a
hangmestereknek nem lehetett a körmükre nézni, minthogy a nagyközönség
birtokában lévő hifi-berendezések túlságosan is gyöngék voltak. Ma már
a professzionális hangtechnika nem képes úgy rögzíteni a műsort, hogy
egy jó hifiberendezésen hallgatva, azonnal fényt ne deríthessünk a
hangmester minden hibájára, sőt: az audiofilek általában jobb
berendezést használnak otthon, mint a hangmérnökök a
lehallgató-stúdióban. Emiatt aztán a "szoftver" ma már igenis gyengébb
a "hardvernél". Viszont reménytkeltőnek nevezi Harris a digitális
stúdióberendezések eljövendő generációját, amely már 22 bit
felbontással és 96kHz mintavétellel fog működni.
* Ide kapcsolódik az a hír, miszerint a Sony október folyamán
végre Angliában is forgalomba hozza DAT-magnóját, a DTC-1000ES
típusjelűt, körülbelül 1300 fontsterlingért. Elsősorban profi vevőkre
számítanak.
* Méginkább ide kapcsolódik egy műszaki cikk is az októberi
HFN/RR-ben. Richard Elen a jelenleg használatos profi digitális
berendezések szűrő-elektronikáinak működését elemzi, és megállapítja,
hogy ezek az áramkörök fölöttébb gyatrák. Hibáik felvételkor és
lejátszáskor (tehát például a hibridlemezek vágásakor) egyaránt
különféle torzításokat okoznak. Ezt azonban ma már a profik közül is
sokan tudják, és ma már mind több stúdió szeretne javítani a digitális
berendezésén. Elen az Apogee Electronics Corporationra hivatkozik (nem
azonos a hangsugárzó-gyártó Apogeevel!) ez a cég újtípusú
szűrőáramkört hozott forgalomba, s azt csaknem mindegyik profi
digitális berendezésbe be lehet cserélni. "A végső megoldás azonban az
lenne, ha túlmintavételezést tudnának alkalmazni a lánc mindkét végén,
tehát nemcsak a kimeneten, hanem a bemeneten is."
* Most mondják el azt a viccet, amelynek csattanóját már
szeptemberben elsütötték: Colloms öt CD-játszót vizsgál a 250-300
fontsterlinges árkategóriában (JVC XL-V5550, Pioneer PD7050, Sony
CDP-710 és CDP-M50, Technics SL-P320), de az olvasó már egy hónapja
tudja, hogy ezek között a CDP-710 a favorit. Csaknem azonos árukon
kívül egyébként az is közös nevezője ennek az 5 készüléknek, hogy
valamennyinek az összes funkciója távvezérelhető.
* A Musical Fidelity új készülékeit hallgatja Paul Crook: a B200
komplett erősítőt és T1 tunert (300,-/300,-); mindkettő nagyon tetszik
neki, ami pedig a harmadikat, az MC-2 hangsugárzót illeti (600,-),
erről valóságos dicshimnuszt zeng. Az utóbbi komponensről tehát bővebb
leírást adunk. Kétutas reflexdoboz, 160 mm átmérőjű dohogó, műanyag
membránnal, 25mm-es metáldóm. Dobozméretek: 485x255x265mm. A belső
kábelezés egyeres, teflonbevonatú LC-OFC réz (0,8mm), és természetesen
mindenütt forrasztva van. A keresztváltó két részre van osztva, készen
a multikábelezésre. Polipropilén kondenzátorok; vasmagos
induktivitások az alsó, légmagosak a felső regiszterben. Az MC-2 a
faltól távolabb, tüskés állványon érzi jól magát.
Crook szerint az MC-2 basszusa (annak minősége) elsőosztályú,
enyhén száraz, de nem hagy hiányérzetet még rockzenén sem. Reflexdoboz
ide, reflexdoboz oda: nem bummog, artikuláltan szól. A középtartomány
kifogástalan, a két hangszóró tökéletesen egybeötvöződik, a
magastartomány pedig elképzelhetetlenül tiszta; "ehhez képest még az
elektrosztatikus Quad is reszelős" - és ez nem kis szó.
* További tesztek: Arcam Delta CD játszó (500,-); "a Philips cég
még nem tudta igazán kifinomítani az új integrált áramkört, s egyelőre
ezzel kell beérni". Gale GS210 és GS220 hangsugárzók (130,-/170,-);
főleg az utóbbit dicsérik. A többi: csupa-csupa High-End modell,
nevezetesen: Goldmund Mimesis teljesítményerősítő (4750,-), Audio
Research SP9 elektroncsöves előerősítő (1700,-), Deltec DPA100S
(1900,-) és Yves-Bernard Andre YBA-1 (3000,-) teljesítményfokozatok,
Roksan Xerxes lemezjátszó-futómű a legutolsó módosítása után (600,-).
Nemes egyszerűség: Roksan Xerxes lemezjátszó a legutóbbi módosítás
után. HFN október
* Az interjú-rovatban a Celestion-legénységet, az immár legendás
törpehangsugárzók tervezőit szólaltatják meg. Végigkísérik útjukat az
SL6-tól (lásd: HFM 14.) az SL600-on és SL6S-en keresztül a legújabb
csúcsmodellig, az SL700-ig.
Celestion SL700 és hozzá a "nyolcas" alakú merevítőlap a Celestion
hangszóródoboz belsejében (az SL700-ban az egész konstrukció alumínium
méhsejtszerkezetű lapokból készül). A lábazat három tüskével támasztja
alá dobozt. HFA október, HFN november
A Celestion törpedobozok sikerének egyik titka, mint ismeretes, a
különlegesen merev dobozfal. Az SL6S dobozát belül egy "nyolcas alakú"
keresztdeszkával szilárdítják, a drága SL600-asnak a dobozfala pedig
alumínium méhsejtszerkezetű ("Aerolam"); az SL700-ban mindkét
technikát hasznosítják. Természetesen felülvizsgálták a keresztváltó
alkatrészeit is: hosszas kísérletezgetés után polipropilén
kondenzátort és "transzformátor-típusú, laminálttekercsű légtekercses
induktivitást" választottak. Javítottak a motorokon is - de hagyjuk a
filozófiát, nézzük a tesztet a Hi-Fi News következő számában.
November
"Präkel Első Törvénye kimondja, hogy minél érdekesebb valamely
készülék, annál kevesebb időt kapunk a tesztelésére" - így
mentegetődzik David Präkel, leszögezve, hogy ő most csak egy gyors
felmérő dolgozatot ír. Kétségtelenül nagyon tetszik neki a Celestion
új "cégére": ez a hangsugárzó tisztán, dinamikusan, artikuláltan,
színezetlenül, transzparensen szól - az utóbbi jelzőt különösen a
600-as modellel szemben érdemli ki. Präkel azonban csupán ebből az egy
szempontból hasonlítja össze az új dobozt a régivel, s az ilyesmi
könnyen megtévesztheti az embert.
* A Sony immár Angliában is forgalomba hozta DAT-magnóját; Barry
Fox a "Technológia" rovatban az új médium kilátásait latolgatja.
Ismeretes, hogy a hanglemezgyárak foggal-körömmel hadakoztak a DAT
ellen, arra hivatkozva, hogy az emberek lemezjátszás helyett
lemezmásolásra (illetve a DAT műsoros kazetták továbbmásolására)
fognak berendezkedni. A Sony, hogy elejét vegye a vádaskodásnak,
kettős másolásgátló rendszert alkalmaz a DAT-magnóban. Mindenekelőtt:
digitális műsorjel felvételekor a készülék nem 44,1kHz, hanem 48kHz
mintavételi frekvenciával működik (lásd Mozaik 2-3.), de van a gépben
egy másolásgátló áramkör is, amely azonnal "letilt", ha a műsorban
speciális kísérőjeleket ("flag bit") észlel. A DAT-rendszer gyári
műsoros kazettáinak anyagát el lehet látni ilyen kísérőjelekkel, és
akkor a DAT-kazettát sem lehet D/D (digitális formában, tehát elvileg
tökéletesen) továbbmásolni. Nota bene: a tiltó jeleket a CD-műsorra is
minden további nélkül felvihetnék a gyárak, hiszen a CD-szabvány erre
módot ad. A kísérőjelek egyébként nem részei a tényleges műsornak,
tehát nem okoznak semmiféle torzítást.
A japánok természetesen azt szeretnék, ha a nemzetközi
hanglemezipar az eddig csak LP-n, CD-n, műsoros kazettán árusított
zenei anyagot most már a negyedik formátumban, azaz DAT-kazettán is
forgalomba hozná. Ennek két feltétele volna: az egyik, hogy a
nagyközönség he tudjon digitális másolatot készíteni - a másik pedig,
hogy a hanglemezgyárak viszont tudjanak iparszerűen, gyorsan sok-sok
kópiát készíteni a digitális DAT-mesterszalagról. Nos, a Sony mindjárt
kétféle sokszorosító eljárást is ajánl.
Az egyik berendezés mágnesesen duplikálja a műsort. A
mesterszalagot és az üres szalagot egymásra tekercselik, és ezt a
szendvicset hő, valamint erős mágneses tér hatásának teszik ki,
miáltal a műsor átkopírozódik egyik szalagról a másikra. Ez az eljárás
300-szor gyorsabb, mint a hagyományos, normál sebességű, mondhatnánk
"real time" (azonosidejű) másolás. Viszont két lépésben kell végezni,
ugyanis az első másolat "negatív", "tükörfordított", és csak az arról
készített újabb kópia lesz "pozitív" (mint ahogyan hanglemezvágáskor
is az "apa" lemezről előbb egy "anyát" galvanizálnak, s az utóbbiról
másolják a "fiúkat", azaz présmatricákat). A szendvics-másolásnak még
az a hátránya is megvan, hogy 8,15 helyett 12,23mm/s, tehát 50
százalékkal nagyobb szalagsebességgel kell dolgozni, növelve a szalag
adatrögzítő kapacitását, s persze ugyanennyivel csökkentve a
műsoridőt. A kapacitástöbbletet extra hibakorrekcióra fordítják.
A másik módszer ugyanaz, mint amelyet a műsoros magnókazetták,
illetve a videoműsorok sorozatgyártósakor alkalmaznak: a
"mestergépre", amelyen a mesterszalagot játsszák, "szolgagépeket"
kapcsolnak, s mindegyiken egy-egy kópia készül. A munka ilyenkor
természetesen ugyanannyi ideig tart, mint maga a teljes műsor, viszont
sok másolat készül egyszerre. A DAT-mestergéphez 50 szolgagépet lehet
csatlakoztatni. Az azonosidejű másoláskor a 44,1kHz mintavételi
frekvenciát alkalmazzák, meggátlandó, hogy a műsort (akárcsak a CD
műsorát) tovább lehessen másolni egyik DAT-magnóról a másikra, még ha
a műsor tulajdonosa (a hanglemezgyár) elfeledi is felvinni a tiltó
segédjeleket a DAT-kazettára.
Semmi kétség: a DAT-rendszer tervezői kezdettől fogva biztosak
voltak benne, hogy a hanglemezipar előbb-utóbb fel fogja használni a
DAT-kazettát műsorhordozó médium gyanánt. "Vajon a hanglemeziparnak
ama reprezentánsai, akik oly vehemensen ágáltak a DAT ellen - vajon
tisztában vannak-e az új rendszer potenciáljával, s azzal, hogy a
DAT-ból ők is pénzt fognak csinálni?"
Függetlenül mindennemű hifitől, a Sony évek óta úgy tekint a
DAT-ra, mint ideális számítástechnikai adatrögzítőre, amely olcsóbb,
megbízhatóbb és effektívebb, mint az ugyancsak számítástechnikai célra
szánt Compact Disc vagy a hagyományos floppy disc.
* Ben Duncan újra nekilát, hogy modifikálja a 200-500
fontsterlinges, Philips-típusú CD-játszókat (dehát ő ezt már megtette
egyszer, és az eredmény nem volt éppen káprázatos). Ebben a lapszámban
az analóg áramköröket javítja fel, a következő hónapban a tápegységet
veszi szemügyre.
* Szuperlemezjátszók vetélkedője. Paul Miller négy drága, audiofil
gépezetet hasonlít össze: Heybrook TT2 (280,- plusz 100,- a külső
tápegységért és 250,- a hangkarért), Linn Sondek LP12/Ittok LVII (450j
400,-), Alphason Sonata/HR-100S MCS (700/412,-) és Omega
PointSilver/PointBlack(900/300,-). Valamennyit beható tesztnek veti
alá, részletesen leírja a konstrukciójukat - ez valóban érdekes,
szívesen át is vettük volna, de nincs rá helyünk -, és persze sokáig
hallgatja is őket. Meglepetésre az Alphasont hozza ki a legjobbnak.
Érdemes lesz figyelni, vajon hosszú távon is fenntartja-e majd a
véleményét.
Új trónkövetelő: az Alphason Sonata. HFN november
* Újra egy "doboztalan doboz": a Mordaunt-Short 442 ( 1150,-). A
prototípusáról egyszer már közöltünk egy rajzot (lásd Mozaik I), most
viszont már az "eleven" hangsugárzót is megcsodálhatjuk. Ennek a
konstrukciónak az a lényege, hogy két, egymásnak háttal álló,
alumínium lapra szerelt hangszórót 18mm átmérőjű alumínium csövekkel
összeerősítenek. Ezt a robusztus dupla motort közvetlenül a vastag
tartóállványzatra szerelik, és az egészet úgy "öltöztetik fel", hogy a
hangszóródoboz mindenütt puhán, rugalmasan érintkezik a funkciós
egységgel. A fadoboz tehát - noha basszreflex felépítésű - csak
kevéssé rezeg. A két hangszóró ellenirányban dolgozik, mechanikai
mozgásuk eredője nulla, magyarán szólva nem tudják rázni az állványt,
különösen, hogy a két mágnes külön is ki van merevítve egy
alumíniumcsővel. A mélyhangszórók egyébként 170mm átmérőjűek, a dóm
25mm-es, titánmembrános, mágnesfolyadék-csillapítású. A
keresztfrekvencia 5kHz, az X-váltó igen egyszerű.
Paul Crooknak nagyon tetszik az új Mordaunt-Short: színezetlen,
részletező, dinamikus, transzparens, precíz, egyszóval feltétlenül
egyike volna a legjobb brit hangsugárzóknak.
* Sok-sok egyéb teszt: a "profi" Technics SL-P1000 CD-játszó
(700,-); O. K. de nincs igazán versenyben az audiofil konkurenciával.
"Mezei" CD-játszók: Philips CD373 (250,-), Denon CDC-900 (300,-) és
Sharp DX-C6010 (360,-); a legolcsóbb a legjobb. Cambridge P40 (200,-)
Marantz PM35 (160,-) és Technics SU-VSSA (160,-) erősítők; a
legdrágább a legjobb. Audioquest 404B-MH és 404B-L (300,-) hangszedő,
ugyanannak a típusnak a magas, illetve alacsony kimenetű változata;
"az ajándék szép, de már ettem ilyet". JBL TLX3 minimonitor (140,-);
nagyhangú, ijesztően jó basszusú törpe (de azért vigyázat, mégiscsak
afféle "West Coast" hangsugárzó).
Reflextörpe: JBL TLX3. HFN november
*
KEZDŐK FIGYELEM!
A Hi-Fi News tippjei 1987 végén
Újra megindítja tanácsadó szolgálatát Martín Colloms, kezdők
számára, akik most szeretnének fejest ugrani a High Fidelitybe,
anélkül, hogy fel tudnák mérni annak mélységeit. Fontos szempont -
mondja Colloms -, hogy melyik műsorforrást pártoljuk: az
ezüstlemezt-e, avagy inkább a fekete lemezt? Vagy mind a kettőt
egyaránt kedveljük? Mert eszerint kell megválasztanunk az erősítőt és
a hangsugárzót. Ezzel egyébként mi is messzemenően egyetértünk. Ami
aztán itt következett, azon alaposan elcsodálkoztunk. A közismerten
digitálpárti Colloms azt írja: "Habár van némi igazság abban, hogy a
fekete lemezek többsége, jó berendezésen lejátszva, zeneibben szól a
CD-korongok többségénél, mégis, ha okosan állítjuk össze a CD-lejátszó
rendszert, jó eredményre van kilátásunk." A szerző eddig feltétel
nélkül jobbnak hirdette a digitális technikát az analógnál. Most
ugyancsak alább adta!
400-550 font
A menü, mindazonáltal, most már következetesen a CD-játszóval
kezdődik. A szerkesztő kívánságára Colloms először (az októberi
számbanj úgy 4-500 fontért próbál összeállítani különféle, de egyaránt
elfogadható, zenei hangú rendszereket. Néhol azért egy kicsit tüllégi
a keretet, de akkor sem "költ" többet 550 fontnál - ne feledjük, ez az
összeg még jócskán elmarad a brit átlagfizetéstől. A számbavehető
alternatívák: Philips CD160 (200,-), Technics SL-P111 vagy SL-P110
(kb. 180,-), aztán a hasonló árú Yamaha CD-X5, de esetleg érdemes
kiszaglászni, hol van kiárusítás, és akkor lehet venni ugyanennyiért
egy Philips CD450-et vagy Denon DCD-300-at.
Namármost, ha 200 fontot számítunk a Philips CD160-ra és úgy 40-et
elköltünk állványokra vagy kábelekre, akkor durván 260 font marad
erősítőre és hangsugárzókra. Colloms mindenekelőtt a Rotel RA820BX2-t,
majd a Mission Cyrus One-t ajánlja (e kettő közül mi gondolkodás
nélkül a Cyrust választanánk - lásd Mozaik 2.), esetleg a QED
A240CD-t; ezek mind 150 fontba kerülnek. Ha valaki spórolni akar,
leereszkedhet az alábbiakhoz: Rotel RA820 (110,-), Trio KA550 (130,-),
NAD3020e (110,-), Sansui AUG 11X/II ( ) 40,-), Yamaha AX-300 (120,-).
Colloms itt rámutat: mennyire fontos "bemelegíteni", azaz
zenehallgatás előtt legalább 30 perccel bekapcsolni az erősítőket.
Hidegen fogyasztva ugyanis érdes a hangjuk. (Ezzel a megfigyeléssel a
magunk részéről teljes mértékben egyetértünk.)
Marad úgy 120 font hangsugárzóra ("avagy még egy kicsit több is,
ha olyat választunk, amelyet a falra kell szerelni, és akkor
megtakaríthatjuk az állvány költségeit"). Ezek jöhetnek számításba:
AR18BX (130,-) a régebbi, nem módosított B & W DM100 (110,-), a
Marantz LD20DMS (130,--), a Mordaunt-Short MS25ti (130,-), a Rotel
RL850 (110,-), illetve bizonyos ízléseknek megfelelően, tehát
fenntartással a Wharfedale 504 (130,-), a Castle Clyde (115,-), a
Mission 700LE (130,--)és a JPW-hangsugárzó (125,-).
Lemezjátszónak Colloms a Rega Planar 2-t ajánlja (130,-), Ortofon
OM10 vagy AT110E LC hangszedővel. Végül, ha tunerre is szükségünk van,
a Rotel RT830 (100,-), a Creek (150,-) és az Arcam Alpha (140,-) jöhet
szóba.
750-800 font
Novemberben Colloms azokhoz szól, akik hajlandóak valamivel
mélyebben nyúlni a zsebükbe, s akár 800 fontot is spendíroznának egy
jóhangú, kiegyensúlyozott hifi-berendezésre. A büdzsét a
következőképpen célszerű felhasználni: 50-75 font állványokra és
kábelekre, 150-200 az erősítőre, 240-300 a CD-játszóra, 150-200 a
hangsugárzó-párra. Ebben a kategóriában már nagyon sokféle módon lehet
kombinálni, és Colloms számos készüléktípust sorol fel, de leginkább
ezeket ajánlja:
CD-játszók: Marantz 273SE (240,- vigyázat, nem lehet
távvezérelni!) és Sony CDP-710 (300,-). Erősítők: ugyanazok, mint az
előző árkategóriában, plusz a Musical Fidelity A1 (210,-) és az éppen
a novemberi számban tesztelt Cambridge Audio P40 (200,-).
Hangsugárzók: az előzőeken kívül a Mordaunt-Short MS35Ti, a Sony
APM20ES/II és a Tannoy MercuryII (egyaránt 150,-) majd feljebb a
Marantz LD50DMS (180,-), a Rogers LS6 (230,-) és a Monitor Audio
R352MD (250,-). A tuner-ekhez most a Cyrus csatlakozik (180,-), a
lemezjátszókhoz a Rega Planar 3 (190,-) és egyebeken kívül a Dunlop
Systemdek IIX ( 144,-), a Moth hangkarral (65,-) vagy a Rega
RB300-assal (90,-). Hangszedők: Linn K9 (64,-), esetleg valamelyik
Glanz vagy Nagaoka.
850-1350 font
A decemberi lapszámban Colloms tovább emeli a mércét. CD-játszónak
változatlanul ajánlja a Sony CDP-710-et, de igazából most már a
Marantz CD873 a favoritja, holott ez a gép se drágább 300 fontnál.
(Egyúttal arról is értesít bennünket, hogy a Marantz CD873, illetve a
vele rokon Philips-gépek jobban szólnak, ha egy csatlakozódugóval
rövidre zárjuk az üresen álló digitális kimeneti termináljukat -
misztikus dolog, de minket már semmi sem lep meg.) Erősítők: Cambridge
Audio P55 (250,-), Audiolab 8000A (325,-), Mission Cyrus Two (300,-),
Musical Fidelity A100 (400,-) és B200 (300,-). Hangsugárzók: az
eddigiek, plusz most már nagyon sok féle modell, egyebek között a
Spendor Prelude II (320,-), Rogers LS7t (360,-), JBL L60t (370,-) és
Spendor SP2 (420,-). Lemezjátszók: A Regák és a Systemdek után itt már
belép a Logic Tempo a Datum hangkarral (240,-), a Manticore Mantra
(330,-), a Linn Axis (310,-). Hangszedőnek Colloms a RÁTA 40 és a Linn
K9 mágneses, illetve az Audio-Technica ATF3, a Denon DL110 és az
Ortofon MC10 Super közül választana - egyik sem kerül többe 70
fontnál. Tunerek: az eddigieken kívül a Quad FM4, de még inkább a Sony
STS 700ES. Az áruk úgy 300 font körül lehet.
1000-2000 font
"Erről majd januárban".
*
A SLÁGERLISTA
A Hi-Fi Answers tippjei 1987 decemberében
Eltérően a Hi-Fi News & Record Review "vevőszolgálatától", a Hi-Fi
Answers - immár több mint egy éve - minden számában közzéteszi a
mindenkori tipp-listát, naprakészen. Mi is a legutolsó, decemberi
tippeket foglaljuk össze. A HFA "konzervatív", nem módosítja
egykönnyen a véleményét és a tippjeit, úgyhogy ez a lista sem
különbözik sokban a múltkoritól, de ha más nem, hát az árak azért
mégiscsak változnak - hát ezért közöljük újra a teljes listát. A HFA
szakírói készülékcsoportonként, az olcsóbbtól a drágább felé haladva
sorolják fel a "Best Buy"-okat. Az ajánlatokat egy-egy rövidteszttel
indokolják, mi ezekből csak egy-két mondatot ragadunk ki (vagy teszünk
hozzá). Az árakat természetesen fontban kell érteni.
Lemezjátszó-futóművek
Rega Planar 2/3 (135/188,-). Kitűnő színpad és dinamika, de
mindkét gépnek rezgésmentes környezete van szüksége. Systemdek IIX
(144,-). A középkategória egyik sztárja: széphangú és megbízható.
Logic Tempo (239,-). Javított változat. Különféle, olcsóbb vagy
drágább változatokban is kapható. Manticore Mantra (265, ). A szegény
ember Linnje. Linn Axis (hangkarral 313,-). A szegény ember másik
Linnje. Elite (Townshend) Rock (350,-). Ellentmondásos; vitatkoznak
fölötte, de sokan nagyon szeretik. Linn LP12 (471,-). Nem látszanak
rajta az évek. Pink Triangle PT TOO (530,-). Műszakilag nem eléggé
megbízható, de egyébként elsőrangú. Roksan Xerxes (595,-). Az első
gép, amely megtörte a Linn egyeduralmát.
Hangkarok
Rega RB300 (90,-). Bármely hangszedőhöz ajánlják, de nem mindegyik
futóműhöz. Linn LV-X/LV-X Plus (115/119,-). Az árában már egy olcsó
hangszedő is benne van (bizonyítandó, hogy mire képes egy igazán jó
kar - de ezt már mi tettük hozzá). Logic Datum II. (120,-). Több
futóművel kompatibilis. Alphason Xenon (200;-). Még nem klasszis, de
már elég drága - ezen a senkiföldjén ez a kar a legjobb. Linn Ittok
(400;--). A HFM-ben fölösleges bemutatni. Zeta 2 (460,-). Különlegesen
erőteljes basszus. Többféle kábelezéssel árulják. Mission Mechanik
(600,-). Sokak szerint tényleg a legjobb.
Hangszedők
Audio-Technica AT95E (18,-). Az óriásölő: Nagaoka MP 10SB (40,-).
Angliában modifikált típus. Élénk középtartomány. Linn K-9 (64,-).
Minden hanglemezen egyformán jól szól, megközelíti a drága MC-kel,
RATA RP70 (77;-). A Goldring Epic modifikációja. Audio-Technica AT-F5
(100,-). A legjobb "büdzsé-MC"; némi gyengeség itt-ott, de remek
sztereó kép. Ortofon MC30 Super (260,-). Visszahozta a dánokat az
élvonalba. Kiseki Purpleheart Sapphire (645,-), Koetsu Red Signature (
1300,-). Nem fűzünk hozzájuk kommentárt.
CD-játszók
Philips CD150B (18ö,-). Jól szól és mindent lejátszik, Marantz
CD75 (450,-). Mindaz, amit a Philips tud, meg amit a Marantz hozzáad.
Denon DCD-1500 (480,-). Dús basszus, "atmoszféra". Sony CDP-303ES
(500,-). Színes, mint a Technicolor. Marantz CD94 (800,-).
Természetes, zenei, részletező. Sony CDP-555ESD (1000,-). Még jobb.
Tunerek
Ezekről az utóbbi időben úgy látszik, leszoktak.
Integrált erősítők
NAD 3020e (110,-). Megint ő a Menő Manó, de nem versenytárs nélkül
(Denon PMA-250, mint kérdőjel). A & R Arcom Alpha Plus (150,-). Jobb
basszussal, mint az előző változata. QED A240 CD/SA (150/200,-). Az
utóbbi változat MC-bemenettel. Marantz PM45 (200,-). Nagyobb
teljesítményű, mint a hasonlóan árazott brit erősítők. Cambridge Audio
P40 (200,-). Csaknem ideális kompromisszum a térhatás, a
felbontóképesség és a dinamika között. Nagyot szól. Musical Fidelity
A1 (210,-). Igazi A-osztályú - és forró. Mission Cyrus Two (300,- az
erősítő, plusz 200 a teljesítménynövelő külső tápegység): Abszolút
könnyed és transzparens. Myst TMA3 (290,-). Minimálkoncepció alapján,
és nagyon jól van megépítve. Musical Fidelity A100 (400,-). A szegény
ember ARC je.
Elő/végfokok
Naim 42-5/110 (570,-). Még mindig a legjobbak között, versenyben a
kétszerte drágábbakkal. Audiolab 8000C/P (765,-). Semleges hangkép,
kitűnő színpad és dinamika. DNM Seríes 3 (csak előfok, 1400-1800,-).
Brit terv, svájci kivitel. Krell KSA50 (2500,-). 1982 óta referencia a
brit piacon. Audio Research SP8/D70 (4200,-). A Rolls-Royce.
Hangsugárzók (páronként)
Goodmans Maxim (70,-). Semleges hangkép, megdöbbentően elfogadató
mélytartománnyal. Toshiba SS-33 (80; ). Filléres, de hifi. Acoustic
Research AR18BX (130,-). Britek tervezték. Tannoy Mercury II (150,-).
Minden rendszerhez és zenéhez jól illeszkedik. Heybrook HB1 (170,- a
már módosított típus). "Egyike az igazán bevált konstrukcióknak.
Művészi kompromisszum. Basszusban némileg szegény, a treble enyhén
grízes, de a középsáv mesteri." A & R Arcam Two (240,-). Kitűnő
mélyek, civilizált hang. Monitor Audio R352 (250,-). Katonás,
kontrollált, kicsit száraz, precíz. Wharfedale 510 (280,-). Telt,
erős, nagyot szól. Monitor Audio R852/MD (350,-). Az egyik legjobb
metáldómmal. Spica TC-50 (600,-). Az amerikai audiofilek egyik
kedvence, a térhatása szinte hihetetlen. Yamaha NS1000M (900,-).
Monitor-minőség: semleges, tiszta, artikulált. SD Acoustics SD-1
(1050,-). Nem teljesen semleges, de mindenfajta zenén kitűnő. Quad
ESL-63 (1460,-). Versenytársai 2-3000 fontba kerülnek. Apogee Duetta
(3477,-). Jó berendezés kell hozzá - de ha meg tudtad venni az
Apogeet, a többit is bizonyára meg tudod fizetni.
*
HFA
1987 július
A Nagy Geg, avagy: a Harmadév Hirdetése. Az új Pioneer erősítők
reklámján Mozart riválisa, a kétségbeesésig irígy Salieri tombol
tehetetlenül. "Megértjük Önt, Mr. Salieri. A tiszta zsenialitás hangja
valóban lenyűgöző." HFA július
A bontott keresztváltókról ír Jimmy Hughes - a keresztváltót, mint
a 776 olvasói már tudják, azért kell megbontani, hogy alkalmas legyen
multikábelezésre, vagyis hogy a magas-, illetve mélyhangszóróját
külön-külön kábellel lehessen meghajtani (ugyanannak az erősítőnek a
teljesítményfokozatáról, vagy akár külön-külön végfokról - az utóbbi
esetben azonban már többutas erősítésről is beszélünk). Kétféle
módszer ismeretes. Vagy kiemelik a keresztváltót a hangdobozból,
egészen közel viszik az erősítőhöz, és akkor nem kell megbontani rajta
semmit. Vagy pedig bennehagyják a dobozban, de akkor külön bemeneteket
kell készíteni a magas- és a mélyhangszórónak (meg még a
középhangszórónak is, ha a rendszer történetesen nem két-, hanem
háromutas), és általában belül is szét kell bontani az áramkört.
Némely típuson ezt már gyárilag megcsinálják. (Habár gyakori, hogy a
hangsugárzón nem négy, csupán három bemenetet hagynak: egyet a magas-,
egyet a mélyhangszóró melegpontja, egyet pedig a közös "-" pólus
számára - lásd a képen. Ez kompromisszum, távolabb esik az ideális
megoldástól.) Ha aztán a tulajdonos meggondolja magát, és mégsem
kívánja komplikálni az életét, egyszerűen újra rövidre zárja a két
melegpontot (illetve a két hidegpontot is, ha azok is szét vannak
bontva), és akkor a hagyományos módon kábelezhet.
A multikábelezés műszakilag is indokolható eljárás, lényegében
analóg az erősítő-áramkörök úgynevezett csillagföldelésével. A célja
is ugyanaz: a lehető legjobban függetleníteni egymástól az egyes
komponenseket, esetünkben a hangszórókat. A multikábelezéssel ma már
egyre több szakíró kísérletezik, és gyakran nagyon meg vannak elégedve
az eredménnyel. Jimmy Hughes azonban, szokása szerint, megint előbbre
tart a többieknél egy pártkongresszussal. Óvatosságra int, amennyiben
jelzi, hogy a multikábelezés is rendszerfüggő, és bizonyos
hangsugárzókon inkább ront, semmint segít. Hughes az Arcam Two-t és a
Marantz LD20DMS-t említi: szerinte ezeknek a hangját meglehetősen
elrontja a multikábelezés, mégha elvben korrektebb volna is.
"Nem tudom, mások is osztják-e a nézetemet, de én azt
tapasztaltam, hogy amikor feljavítjuk valamely hifi-rendszer
hangminőségét, akkor ezzel igen gyakran súlytalanabbá tesszük a
basszusátvitelét. A basszus tisztább lesz, artikuláltabb, kevésbé
kenődik el, de valamiféle hiányérzetet kelt. Pontosan ezt az effektust
éreztem az Arcam multikábelezésekor. Úgy látszik, minden rendszerbe
sokféleképpen lehet beleavatkozni, és nem mindig a leglogikusabb lépés
vezet a célhoz."
"Ennek ellenére szilárdan hiszem, hogy a multikábelezés
koncepciója alapjaiban helyes - csak éppen a dolog nem annyira
egyszerű, mint hittük. Elképzelhető, hogy a multikábelezéssel
egyidőben egyéb változtatásokat is végre kell hajtani a rendszeren,
hogy visszanyerje hangzási balanszát." (Ez nagyon bölcs meglátás; ne
feledjük, hogy a hangsugárzó hangzási balansza már eredendően sem volt
természetes, hanem a konstruktőrök "állították be" a saját ízlésük
szerint, alkalmazkodva a sajátmaguk által teremtett körülményekhez! A
szerk.)
"A multikábelezéssel, valamint azzal, hogy a keresztváltót
kiemeltük a dobozból, további fontos változókat hozunk be a képletbe.
Például megtehetjük, hogy más-más fajta kábellel hajtjuk meg a
különféle hangszórókat. Aztán azon is elgondolkodhatunk, hogy hová
kerüljön a keresztváltó. A hangdoboz mellé? Az erősítő mellé? Esetleg
maradjon félúton a kettő között? Az erősítőnk ugyanis talán nem lesz
boldog, ha szemtől szembe kell néznie egy bonyolult, reaktív
természetű X-váltóval, s nem választja el őket jótékonyan néhány
méternyi kábel..."
"Szóval, csak annyit akarok mondani, hogy semmit se végy
készpénznek."
* Ugyanezt a tanulságot lehet levonni John Bamfordnak az Altarus
hanglemezstúdióról írt riportázsából is. Az Altarus eddig 10 felvételt
jelentetett meg, és abszolút specialistának minősül, lemezei állítólag
valóságos demólemezek. Mint sejthettük, ez a cég kizárólag analóg
készülékekkel dolgozik, a magnója egy erősen módosított Studer A80. A
lakkvágást pedig Direct Metal Mastering útján végeztette...
Egy kép az Altarus Records stúdiójából: "Reference Turntable" 40 kilós
réztányérral és olajnyomás-csapágyazással (olajpumpa az udvarban).
HFA július
Legalábbis kezdetben. És csúnyán megbánta! Tehát a Direct Metal
Mastering sem fenékig tejfel. (Pedig mennyi szépet olvashattunk erről
a technológiáról!) "Egyszerűen nem úgy szól, ahogy a mi
mesterszalagjaink! A zongorának kétségtelenül tere van, és
természetesen szólal meg, de nincs meg a sávszélessége, sem a
dinamikája. Úgy érezzük, hogy a DMM eljárásnak komoly bajai vannak.
Mindenekelőtt valamiféle modulációs zaj lép fel, s a vágás mélységével
egyre növekszik. Ez bizonyára a rézlemez-vágással függ össze."
A szóban forgó stúdiót egyébként Tim Paravicini installálta, az
Esoteric Audio Research csöves (és a Heybrook tranzisztoros)
erősítőinek tervezője.
Már civilizáltabb, de még mindig JBL: az L80T. HFA július
* Tesztek. A&R Delta 70 CD-játszó (500,-); bizonyos tekintetben
megközelíti a Marantz CD94-et, más tekintetben elmarad tőle. JBL L80T
hangsugárzó (550,-); már nem "tölcséres" hangzású (minthogy nincs is
benne tölcsér), kellemes, telt alsó oktávval, kissé zavaros
középtartománnyal és egy titán dómmal, amely azonban nemigen vetekszik
a legjobb fémdómokkal. Rogers LS7t hangsugárzó (360,-); módosított
változata a szimpla LS7-nek, más erényekkel és más hibákkal. Musical
Fidelity A370 teljesítményerősítő (2000,-); a legjobb brit
tranzisztoros gép. Sony CDP-555ES CD-játszó (1000,-); elsőrangú, eddig
a legjobb Sony. "A japánok addig-addig szidták a négyszeres
túlmintavételezést, amíg végül ők is azt alkalmazták." Acoustic
Research A-04 és A-06 erősítők (160,- és 250,-); csak a drágábbikat
dicsérik. Ariston Q-Deck lemezjátszó (Ortofon OM10-zel 130; ); ebben
az árkategóriában csak a Rega veri meg. Wha fedale Super Diamond
(140,-); az egyik legjobb minidoboz, de az ára lassanként már nem
mini.
Lépcső a Dual és a Rega között: Ariston Q-Deck. HFA július
Szégyen a túlmintavételezés, de hasznos? SONY CDP-555ES CD-játszó,
immár 16 bittel és 4-szeres túlmintavételezéssel. HFA július
* Apróság, de figyelmet érdemel. A Kérdések és Válaszok rovatban
valaki tanácsot kér, berendezésének melyik láncszemét cserélje le, és
mire. Azt a választ kapja, hogy vegyen jobb erősítőt, például egy
Mission Cyrus Two-t, de akár a Cyrus One is megteszi. Az illetőnek
jelenleg Quad 44/405-je van. "Sic transit..."
Augusztus
A címlapon a 18 bites Yamaha CD-játszó, a CDX-1100 (700,-).
Valójában egy 16-bit-négyszeres-mintavételezésű modell, amelynek a
digitális kimeneti szűrője olyan ravaszul van kiképezve, hogy
lényegében 18 bites felbontást ad. A tervezők mindent elkövettek, hogy
az analóg szűrőt leegyszerűsíthessék; mint egyszer már beszámoltunk
róla, a Nippon Gakki (=Yamaha) cég mérnökei kimutatták, hogy ha
behúzzuk a nyakunkat, és megpróbálunk nem figyelni bizonyos
torzításokra, akkor az analóg szűrő nélküli CD-játszó szól a
legjobban.
Alvin Gold riportja: "A Yamahát a Marantz CD-94-gyel hasonlítottam
össze, az egyik legjobb géppel 1000 font alatt. Nagyon hasonlóan is
szólnak. Mindkettő egy kicsit "csúcsos", amin azt értem, hogy nem
húznak ugyan magasba, de hallani lehet, hogy a magastartományuk
"dolgozik". Mindkettőnek megbízható, nyugodt basszusa van, a Yamaháé
egy kicsit könnyebb fajsúlyú (ami nem jó dolog), de természetesebb a
lecsengése (ami viszont jó dolog). Mindkettő sokkalta több dinamikai
szintet tud megkülönböztetni, mint a szokványos masinériák, és
mindkettő civilizáltan zenél. Amit hiányoltam mindkettőből, az nem
sok, de annál lényegesebb: a realizmus szikrája, amit a jóminőségű
LP-től megszoktam. Tudom, ez már megint a régi nóta, dehát..."
"Bizonyára Ti is tapasztaltátok, micsoda döbbenetes élethűséggel
tud megszólalni egy jó élőadás a rádióban. Az embernek borzongás
szalad végig a gerincoszlopán. Ez a borzongás a hifi igazi fokmérője.
És ez az, amiben a CD - minden erénye és fejlődése ellenére - ma még
gyöngébb az LP-nél. A "borzongásfaktor" alapján számomra a legjobb
CD-játszó a Cambridge Audio CD1, meg a Meridian Pro-MCD. A Yamaha e
tekintetben nem dönt rekordot; akkor már a Marantz talán valamivel
közelebb áll az élmezőnyhöz."
* További tesztek. Spica TC-50 hangsugárzó (600,-); szörnyű
kinézetű jószág, de nagy a híre: az amerikai audiofil szakíróknak ez
az egyik kedvencük. A brit színpadon is igen jól szerepel, külön
kiemelik azt a képességét, hogy a teljes frekvenciasávban képes
térérzetet kelteni, mindazonáltal hibái is vannak bőven, és hát ebben
az árkategóriában nagy ám a verseny. Acoustic Research CD-04
ezüstlemezjátszó 1290,-); nem rossz, de akkor már inkább ajánlanak
helyette valami olcsóbbat, vagy drágábbat, vagy akármit. The Source
lemezjátszó-futómű (1000,-); nagyszerű gép, de semmivel sem jobb, mint
a kétszerte olcsóbb Linn Sondek, Pink Triangle vagy Roksan Xerxes.
Sony TA-F700ES/ST-S700ES erősítő/tuner (500/300,-); az erősítő
mérsékelt, de a tuner ragyogó. SD Acoustics SD3 hangsugárzó (300,-);
precíz, de kissé érdektelen; Hughes így is nagyon dicséri, és még a
multikábelezését is ajánlja (!). Marantz LD50DMS hangsugárzó (180,-);
jól hallgatható, ha nem is éppen precíz hangú jószág, és elő van
készítve multikábelezéshez. Alvin Gold vitába elegyedik a gyárral (a
brit gyárral, nem a cégtulajdonos japánokkal), miért csak három
bemenete van a hangsugárzónak, miért nem négy?! A gyár válasza: így
sokkal könnyebb használni, és az eredmény csak 10 százalékkal
gyengébb...
Szeptember
Hálózati csatlakozózsinór, mint hifiláncszem. Paul Miller, aki a
"merev", egyeres kábelek híve, és (természetesen) hálózati zsinórnak
is ilyet használ, különféle - hangszóróhoz szánt - speciálkábeleket
próbál ki hálózati csatlakozó gyanánt, és nagy különbséget hall
köztük. Az LC-OFC anyagú Vecteur gyártmányt lényegesen gyöngébbnek
minősíti, mint a Kimben. Pedig az utóbbi nem igazán vág az
ideológiába, mert nem egyeres, hanem sodrott. Sőt, földvezetéket is
tartalmaz; Miller azt az érdekes megfigyelést teszi, miszerint romlik
a hangkép, ha a földvezetéket kikötik.
* Itt is terítékre kerül a módosított Heybrook HB1. Itt is
leszögezik, hogy az eredeti konstrukciónak kissé csörömpölős volt a
magastartománya, s emiatt a (szintén gyanús magasregiszterű)
CD-korongok nem szóltak szépen ezen a hangsugárzón - mindenekelőtt
ezért kellett javítani rajta. Alvin Gold, ha nem is lelkesedik
túlságosan, elégedett az eredménnyel, de három aranyszabályt állít
fel: 1. Okvetlenül a magassugárzók fókuszában kell ülni, vagyis befelé
kell fordítani a dobozokat (a gyár nem ezt ajánlja - többet erről a
MOD rovatban); 2. egyeres hangszórókábelt kell használni hozzájuk (a
gyár ezzel egyáltalán nem ért egyet - lásd újra a MOD rovatot); 3. a
HB1-et úgy 30-60 centire kell tenni a falhoz (mi inkább 20-40-et
mondanánk).
* Újra kipróbálják a - most már csakis csőkarral kapható - NAD
5120-at; úgy gondoljuk, érdemes részletesen idézni a tesztből, hiszen
nálunk változatlanul a Rút Kis Kacsa a Néplemezjátszó, tehát jó tudni,
hogyan viszonylik a többi masinához. "Nem csináltam A-B tesztet, de
így is az a benyomásom, hogy a Dual 505 tulajdonosainak nem kell
félredobniuk a masinájukat. Inkább a fordítottjára szavazok. A NAD
nehézkesebben, "lassabban" szól, kevésbé artikulált a közép- és
magastartománya, feltehetően a gyönge hangkar miatt. De a NAD így is
hifi, a szó jó értelmében. Nagyon becsületes, egységes,
kiegyensúlyozott a hangképe, nincs durva hibája. A középtartománya
különösen megbízható, hiteles. És a kielégítő hifilemezjátszók között
messze ez a legolcsóbb. Az Ortofon OM10-zel, a NAD 3020e erősítővel és
a Toshiba SS-33 hangsugárzókkal igencsak tiszteletreméltó berendezést
alkot, mindössze 280 fontért. Vagy, kábelekkel és állvánnyal,
320-ért."
A hifi-kritikus (miközben kezével a kereskedő torkát keresi) éppen
barátságuk fojtonosságán fáradozik. Eszmecseréjük tárgya: a Rút Kis
Kacsa. HFA szeptember
Meg kell mondanunk, hogy a NAD cég egyáltalán nem volt megelégedve
a kritikával. Minthogy a HFA a lap legvégén mindig szót ad azoknak a
cégeknek, amelyek a tesztkészüléket küldték, Andy Gilesnak (a NAD
egyik cégvezetőjének) is módja volt rá, hogy alaposan megmondja a
véleményét Alvin Goldnak. A fölöttébb civilizált hangú ellenkritika
valahogy így kezdődik: "Alvin revűje, amelyet láthatóan három perc
alatt csapott össze ez a borzas kecske, klasszikus a maga nemében. Ez
a visszataszító őrült a maga nonszensz állításaival..." stb. stb. stb.
Egy olvasó ezt később szóvá tette, mire a szerkesztő elmagyarázza
neki, hogy oda se neki: AG és AG valójában a legjobb barátok, és AG
levelén AG mulatott a legjobban - tanúsítsa ezt egy fénykép is (a 69.
oldalon). A Hi-Fi Answers példamutatóan kedélyes újság.
* További tesztek: ARC SP9 előerősítő (lásd a címlapon); Thorens
TD160S/IV lemezjátszó (280,-); jobb az átlagosnál, dehát ennyi pénzért
ez nem dicsőség. Sony Discman D-100 miniatűr CD játszó (300,-); "nincs
helye egy kiegyensúlyozott audiofil rendszerben - de azért jó
készülék". Goldring Eroica és EroicaL hangszedők ("L" az alacsony
kimenetű változat, de mindkettő 90,-); Jimmy Hughes mértékletesem
dicséri őket. Stax Lambda Pro elektrosztatikus fejhallgató
(tápegységtől függően 360-635,-); "extraklasszis, de nem töri meg a
szabályt", magyarul: a fejhallgató az csak fejhallgató. Castle Durham
hangsugárzó (180,-); akárcsak a szomszéd újságban, itt is igencsak
dicsérik.
*
A VARÁZSVESSZŐ RENESZÁNSZA
A varázsvesszős ember
Az októberi szám (az olvasói rovatban) egy teljes újságoldalt
szentel egy levélnek, amelyet valami magyar újságíró, a Hifi Mozaik
szerkesztője küldött. Így kezdődik: "Hadd jellemezzem Jimmy Hughest
úgy, mint az Önök kollektívájának legprovokatívabb tagját. Nézetei
gyakran botrányosak; még botrányosabb az a tény, hogy a végén mindig
kiderül, hogy neki van igaza." E bevezető után a levélíró beszámol
kábel-kísérleteiről, amelyek teljes mértékben Jimmy Hughest igazolták.
Ez a hozzászólás úgy jött a Hi-Fi Answers szerkesztőjének, mintha
ezt rendelte volna neki az orvos. Ugyanis éppen az októberi számban
közli Hughes-nak azt a cikkét, amely már nem is a negyedik, hanem a
hatodik vagy hetedik dimenzióba transzponál bennünket. A Tanítás
ezúttal sem közvetlenül az újságírótól származik, hanem egy bizonyos
Peter Belt-től, aki már évek óta "házal" misztikus tanaival, anélkül,
hogy bárki is hitelt adott volna neki. Nemrég valahogy sikerült
bejutnia Hughes-hoz, ahol is végre megengedték neki, hogy
demonstrálja, amit szeretne. A demonstráció hátborzongatóan hatásos
volt. Az újságíró most már riasztotta a kollégáit, és számos
demonstráció árán mindenkit sikerült meggyőznie róla, hogy Belt
teljesen épelméjű, és tényleg olyasmire jött rá, ami "nincs benne a
tankönyvben".
Peter Belt tudományát abban foglalhatjuk össze, hogy mind a
hifiberendezésünk, mind pedig egész fizikai valónk érzékeny (fogékony)
az elektromos terekre, és hogy számottevő elektromos terek vesznek
körül bennünket ott is, ahol nem is sejtenénk. Ezeket a tereket meg
lehet szüntetni, vagy legalábbis redukálni lehet őket, miáltal
egyrészt jobban fog szólni a hifi-berendezésünk, másrészt mi magunk is
(pszichikailag) jobban fogjuk érezni magunkat, és már csak ezért is
úgy érezhetjük, hogy jobban szól a zene. A két effektust néha nehéz
elválasztani egymástól. Figyelmet érdemel, hogy Belt valamikor benne
volt a hifi-bizniszben is (illesztőtranszformátorokat gyártott stb.),
de most egy egészségügyi kutatóintézet számára dolgozik, s
kutatómunkájának ("a környezet stresszhatásának vizsgálata") csak
mellékterméke volna az a felismerés, hogy a szóban forgó elektromos
terek kioltásával a High Fidelityben is profitálni lehet.
Az ecset, az olaj éa a fólia, Peter Belt bűvészdobozából. Az ecsetet
használat közben földelni kell
Töltéscsapda a telefonzsinóron (a krokodilcsipeszek "polarizálva"
vannak), azonkívül Polarizátor a vízcsaphoz, kísérleti (balra), majd
végső (jobbra) formájában
Rontja Belt hitelét, hogy mindent azért nem köt az orrunkra.
Hiszen pénzt akar csinálni a tudományából már forgalomba is hozott
mindenféle vicik-vacakokat: egy szimpla (?) ecsetet ("Electret
Induction Brush") 51 fontért, egy olajos flakont ("Sol-Electret Oil")
35-ért, valamint egy apró darabkákra téphető fekete műanyagfóliát
(Reactive Electret Foil") 23-ért. Ezek az eszközök valamiféle
elektromos kezelésen estek át, s ennek folytán permanensen polarizált
állapotba kerültek, s ezt a tulajdonságukat átviszik mindama
tárgyakra, amelyeket ővelük ecsetelünk, dörgölünk, kenceficélünk. A
kulcsszó: a "polarizálás", amelyet természetesen valamiféle elektromos
készülék segítségével kell elvégezni. Belt is ilyesfajta készülékkel
dolgozik, és elvben árusítaná is azt, de "a gépnek most még csak a
prototípusa van meg"; mi a magunk részéről arra gyanakszunk, hogy Belt
nem is akarja áruba bocsátani a gépet. Hiszen azt bárki szétszedheti
és leutánozhatja, és akkor ki fogja megvásárolni az ecetet és olajat?
(Ecsetet, nem ecetet.)
Most azonban nézzük, mit lehet elérni a "polarizálással". Nos,
Hughes hajmeresztő dolgokat állít. Kezelni lehet például a lemezjátszó
csapágytengelyét, miáltal jobban fog szólni a szomszédos CD-játszó.
Polarizálják a polcokon sorakozó CD-ket (a műanyagdobozokat), mire
megjavul a lemezjátszó hangminősége. Polarizálják a lemezjátszó
hangszedőjét és a hangszóró membránját - és a hangkép tovább
finomodik. Ezeket a kísérleteket persze nem lehet A-B teszt formájában
végezni, ide-oda kapcsolgatva a kétféle elektromos állapot között, de
a hatás állítólag elég drasztikus ahhoz, hogy bárkit meggyőzzön. Mi
több, Belt időközben azt is kikísérletezte, hogyan lehet
lepolarizálni, vagyis megszüntetni, elrontani az elektromos kezelés
hatását.
Belt elméletét ismertetve, Hughes szóbahozza a Linn cég ismert
teóriáját, miszerint a lehallgatószobából száműzni kell a fölösleges
hangsugárzókat, sőt, a telefonkészüléket is. Ezek az átalakítók (mert
hiszen a telefonkagylóban is átalakítók vannak!) elrontják a
hangminőséget, ugyanis akusztikailag csatolásba kerülnek a zenét
szolgáltató hangsugárzóval. Belt véleménye szerint a Linn a helyes
irányban tapogatódzott, csak éppen hibásan magyarázta a jelenséget.
Nem akusztikai, hanem elektromágneses effektusról van szó:
készülékeink megérzik az idegen elekromágneses erőteret, s emiatt
romlik a hangminőségük.
Eddig azokról a készülékekről beszéltünk, amelyekkel a hifit
előállítjuk. Ámde nemcsak ezeknek van káros elektromos terük. Az
összes elektromos berendezés gyanús, különösen a csatlakozózsinórjuk,
nemkülönben a hálózati konnektorok. Az egyik legkellemetlenebb
zavarforrás a tévé a maga képernyőjével; érdemes elgondolkodni rajta,
hogy sok ember számítógép-képernyők közvetlen közelében tölti a teljes
munkaidejét, és aztán nem tudja, mitől olyan ingerült, mitől olyan
zaklatott... Egyébiránt: bármely közönséges tárgynak is lehet saját
elektromos tere. A kárpittal bevont bútor és ajtó, a lakkozott
felületek egyaránt feltöltődnek. És ilyen felületek bőven akadnak
nemcsak a lakószobában, hanem (hogy a zenénél maradjunk) például a
koncertteremben is. Nemkülönben a munkahelyeken, a kórházakban, s
egyáltalán: bárhol, ahol emberek élnek és tevékenykednek.
Hogy honnan származik az energia, amely a tárgyakat elektromosan
feltölti? Belt szerint a hálózati feszültség "szivárgásából", amely
ionizálja a levegőt. Ezáltal a különféle vezetőképes felületek körül
feszültség, valóságos komplex áramkör képződik, s ez interferál az őt
létrehozó szórt elektromos térrel.
Ezek után nem meglepő, hogy a battériák (elemek) is bele tudnak
szólni a zenénkbe. Meglepő viszont, hogy - és ez Belt legérdekesebb
felfedezése -, hogy ha ezeket az elemeket megfelelőképpen alkalmazzák,
akkor a hatásuk megfordul, és nem rontanak, hanem javítanak a
hangképen! Csak meg kell keresni a lakásban a "stratégiai pontokat",
tehát azokat a helyeket, ahol a zavaró tér a legerősebb, és mindenütt
el kell helyezni egy battériából gyártott "csapdát". Hughes szerint
Belt-nek ehhez olyan érzéke van, mint valamiféle varázsvesszős
embernek...
Hughes azzal fejezi be, hogy még a felét sem mondta el annak, amit
Belűtől tanult. Keith Howard pedig, a HFA szerkesztője, egy rövid
utószót fűz a cikkhez: "Kezdetben én is ugyanannyira szkeptikus
voltam, mint bárki más, évekig nem voltam hajlandó tudomást venni
Peter Beltről, de most már kinyílt a szemem. Másoké, semmi kétség,
továbbra is zárva marad."
Novemberben Howard visszatér Peter Belt bűvészmutatványaira.
Elmondja, hogy azóta többször is összejött a varázsvesszős emberrel,
és két ízben is felkérte őt: tartson demonstrációt a Hi-Fi Answers
saját bemutatótermében. A második szeánszon jelen volt a világ
legcinikusabb embere: a lap kiadója, aki ekkor már elolvasta nemcsak
az éppen nyomdába adott októberi, hanem a még csak kéziratban lévő
decemberi cikket is, és a hideg verejték ütött ki tőlük a homlokán.
Nos, hitetlenekből lesznek a legjobb jezsuiták: a demonstráció után a
kiadó hazament, elkezdett kísérletezni a hifiberendezésével - és azóta
is lelkesen polarizál...
A decemberi lapszámban Hughes újra visszatér Beltre és a
polarizálásra. Ekkor már egészen hajmeresztő ötletekkel áll elő,
olyanokkal, amelyeket első nekifutásra, tehát még októberben nem mert
volna leírni. (Ugyanebből az okból mi most sem merjük.) Azt állítja,
egyebek között, hogy az egyik fő zavarforrás az épületek
vízvezetékrendszere, abból kifolyólag (vagy lefolyólag?), hogy a
vízcsövek általában párhuzamosan futnak az elektromos hálózattal, s
többnyire közel is vannak hozzá, miáltal a vízhálózat elektromosan
feltöltődik. Külön figyelmet érdemel, hogy a hideg-, illetve
melegvízrendszer más-más potenciállal rendelkezik. De a vízrendszert
is polarizálni lehet, miáltal megintcsak javul a High Fidelitynk. Belt
közben újabb csodaszert hozott forgalomba: a Töltéscsapdát ("Charge
Trap"), amelyen egy arasznyi, erősen és permanensen polarizált
polipropilén cső értendő. (Tehát már nem tartalmaz battériát.) Ezeket
a csöveket a lakás "stratégiai pontjain" kell elhelyezni, és akkor
megszabadítjuk a hifi-berendezésünket (és jómagunkat) a káros
erőterektől...
*
Október
A címlapon a Celestion SL700 (lábazattal 1200,-), mely
figyelemreméltó jószágnak természetesen Keith Howard is elmondja a
teljes fejlődéstörténetét, mielőtt a szeánsznak nekikezdene.
Ami az SL700 hangképét illeti, Howard nincs tökéletesen meggyőzve.
A 700-as többet tud a 600-asnál - ismeri el -, de lesznek, akiknek a
régi modell tetszik majd jobban. És aki a Celestion-hangot eddig sem
szerette, azt a 700-as sem fogja megnyerni magának. Túlságosan
civilizált ez a hangkép, nincs meg benne az a könnyedség és dinamika,
amely - például - a kétszerte olcsóbb Spica TC-50 sajátja. Howard
külön kitér a kifejezetten a 700-ashoz tervezett lábazatra, amelyet
nyilvánvalóan a Foundation állvány inspirált, mert ez is homok és ólom
keverékével van kitöltve. Ámde e lábazat miatt a 700-as (eltérően a
600-astól) nem kompatibilis a Celestion szub-basszussugárzóval, tehát
később nem lehet továbbfejleszteni a rendszert.
* Még egy hangsugárzó a felső régiókból: a Naim SBL, amelyről már
volt szó ezeken a hasábokon, még a robbantott rajzát is közöltük
(Mozaik 1). Aki nem emlékezne rá, ez egy jókora doboz, amely azonban
ügyesen "el van csatolva" két kisebb doboztól, és a hangszórók az
utóbbiakra vannak felszerelve. A tekintélyes méretű SBL teljes
hangszórókészlete egy 20 centis mélyhangszóró és egy dóm - újabb
tanúságául annak, hogy a jó mélyhang-visszaadáshoz nem kellenek
malomkerék nagyságú membránok. Peter Turner félelmetes erősítőkkel
hajtja meg az SBL-t (biamplifikálva, két Naim NAP250-nel), és el van
ragadtatva tőle. Különösen dicséri a basszus szólamtisztaságát.
A hangszórókészlete akár az Orion H520-é - és ez a hangsugárzó mégis
"High End" rendszereket szolgál ki. Naim SBL. HFA október
* Még mindig hangsugárzók. Musical Fidelity MC-4 (600,-); itt
azért nem lelkesednek érte annyira, mint a szomszéd lapban: kicsit
ízlés dolgának mondják, kinek mennyire tetszik ez a hangkép. LNB Lab-7
(260,-); ígéretes, de még nincs kiérlelve. Acoustic Research AR22BX
(160,-); nem rossz, de erősen rendszerfüggő.
Az eddigi legjobb metáldóm? Musical Fidelity MC-4. HFN október, HFA
október
* A Quad cég mindig megkülönböztetett figyelmet érdemel,
valahányszor csak színpadra lép, így John Bamford is kíváncsian
vizsgálgatja az új Quad 606 teljesítményerősítőt (460,-). Ismeretes,
hogy a Quad cég elutasítja az erősítők sajáthangjáról szóló okkult
tézist, szerinte a jól megépített erősítők teljesen egyformán szólnak.
Nos, a 606 ellen is ugyanazt hozzák fel, amit az elődei ellen:
műszakilag tökéletes ugyan, de nincs lelke. Idézzük Bamfordot: "Ahol
bizonyos erősítők meghozzák a zenehallgatási vágyat, s arra
késztetnek, hogy órákig ott ülj a sztereó székben, a 606-os csupán
vállat von, és azt mondja: nos, ez az a zene, amit kértél, ezt költ
szeretni." Lehet, hogy ez az érvelés okkult - mi inkább azt hisszük,
hogy a Quad cég nem okkult a tapasztalataiból.
Hiába profi - ezeknek még mindig nem eléggé audiofil? Quad 606
teljesítményerősítő. HFA október
* Ha már a múltkor újra jellemezték a NAD5120 lemezjátszót, és
éppen a Dual 505-őshöz mérték, célszerű most szemügyre venni az 505-ös
utódját, a CS503-1 típusjelűt. Alvin Gold szerint az új gép jobb is,
olcsóbb is a réginél, s nyilván különb a NAD-nál is - de nem annyival
különb nála. A Dual jobb és szebb, a NAD-nak viszont jobb a
hangszedője (Ortofon OM10), és mégis 25 fonttal olcsóbb, egyszóval a
vevőnek mindkettővel számolnia kell.
Egy lépéssel a NAD előtt: Dual CS503-1. HFA október
November
Hogy rögtön visszatérjünk a Dual505-re: az egyik olvasó azt írja,
hogy mekkora nagy ökör is volt ő, amikor eladta a Rega Planarját, és
CD-játszót vásárolt helyette, amelyet aztán nem képes hallgatni, és
jelenleg s több zenei élvezetet talál egy Dual 505-ősben. "Az Önök
cikkei, objektivitásuk és intelligens stílusuk ellenére, becsaptak
engem, mert nem cáfolták meg kategorikusan azt a botrányos hazugságot,
miszerint a CD a jobbik médium. Ezáltal úgyszólván eladták nekem a
CD-t." Ezt a levelet nem azért idézzük, mintha feltétlenül
egyetértenénk a panaszossal (hiszen sokan mások pedig azt írják, hogy
igenis megszerették a CD-t), hanem mert bennünket is ért már olyan vád
(lásd előző kötetünk olvasói rovatában), miszerint mi adtuk volna el
az Olvasónak a CD-rendszert.
* Tesztek: Harman-Kardon Citation 21/22/23 elő/végerősítő/tuner
(500/860/560,-); a nagyhírű elektronikák nem aratnak sikert, "Matti
Otala immár inkább csak talizmán, nem pedig tényleges tervező a
Harman-Kardonnál". Denon DCD-1700 CD-játszó (600,-); arányosan jobb az
olcsóbb Denonoknál. Musical Fidelity B200 teljesítményerősítő (300,-);
Alvin Gold nincs úgy elragadtatva tőle, mint a konkurencia. Apogee
Caliper hangsugárzó (2600,-); a híres szélessávú ribbonsugárzóknak ez
az "olcsó", "büdzsé" változata is nagyszerű, de kényes rá, hogyan
helyezzük el a szobában. MAP Audio X20 mágneses hangszedő (43,-); ha
igaz, 60 font alatt ez a "jövevény" a legjobb.
