A Szökött Szolga emlékiratai



    


    - Egy hosszú nevű sajtótermék rövid története


        Önmagában véve a legkevésbé sem rendkívüli jelenség, hogy valamely
    folyóirat   címében   a   hifin   kívül   a   video    kifejezés    is
    bennefoglaltassék.  Hiszen  a  nyugati  hifi-magazinok  némelyike  már
    évekkel ezelőtt programjára tűzte a képtechnikát. No de  mit  szóljunk
    egy  olyan  folyóirathoz,  amelynek  a  hifi  és  a   video   egyaránt
    "főprofilja", és mégis úgy bánik mindkettővel, mintha most  találkozna
    velük először, s mintha szíve szerint egyikkel sem akarna foglalkozni?
    Egészen természetes, hogy Olvasóink is  felfigyeltek  erre  a  különös
    kiadványra, és  elárasztottak  bennünket  észrevételeikkel  -  lásd  a
    Hangszerviz rovatban. Hogy választ adhassunk kérdéseikre, kissé vissza
    kell pergetnünk az Idő magnó-, illetve videokazettáját.
        Lesz Hifi Magazin. Nem lesz Hifi Magazin. Lesz hifi, de  nem  lesz
    magazin.  Lesz  magazin,  de  nem  lesz  hifi.  Hej,   de   keservesen
    megszenvedtünk, mire sikerült (sikerült?) minden kétséget kizáróan  az
    Olvasó tudomására hoznunk, hogy semmi sem változik, azon  kívül,  hogy
    köteteinket ezentúl más kiadó adja ki, másképpen terjesztjük,  a  címe
    pedig  nem  Magazin,  hanem  Mozaik.  Dehát  a  HFM  csak  négyhavonta
    jelentkezik,  s  holtidőben  bizony  nemigen  tudunk  kommunikálni  az
    Olvasóval.
        Talán még így is rendben mentek volna a dolgok,  ha  sima  talajon
    visz az utunk, s nem keresztbetett lábak  fölött  kell  szlalomoznunk.
    Máig sem világos, hogy a Lapkiadó Vállalat, miután eldöntötte, hogy  a
    veszteséges Hifi Magazint  felszámolja,  miért  jelentetett  meg  1987
    folyamán egy konkurens kiadványt, "Hifi Magazin  -  Video  és  Világa"
    címmel, noha sem szakembere, sem műszaki háttere nem volt sem hifihez,
    sem videóhoz. Arról nem  is  beszélve,  hogy  Magyarországon  jelenleg
    éppen elég kiadvány foglalkozik hifivel és  videóval,  tehát  szó  sem
    lehetett "légüres térről", ki nem elégített igényekről, rózsás  üzleti
    kilátásokról.
        Az Olvasót hívom tanúnak,  hogy  kezdetben  messzemenőkig  lojális
    voltam a Lapkiadó Vállalattal. Ugyanis nem szerettem volna, ha fejemre
    olvassák: "szökött szolga  sohasem  mond  jót  a  régi  gazdájáról"  -
    különösen, ha a szóban forgó személy  nem  is  annyira  Szökött,  mint
    inkább Elbocsátott Szolga (habár  erről  még  beszélünk).  Megértéssel
    tudomásul vettem (lásd a  Hifi  Magazin  21.  lapszámának  szerkesztői
    előszavát), hogy hobbilap nem lehet veszteséges - és szó nélkül vettem
    a kalapomat. Később is csak más fórumokon védekeztem a személyemet ért
    támadások  ellen,  óvakodva  tőle,  hogy  a  HFM-et   konkurenciaviták
    fórumává tegyem. Most viszont már felmentve érzem  magam  a  hallgatás
    alól, hiszen a "Hifi Magazin - Video és Világa" már  az  első  lapszám
    után úgy szertefoszlott, mint egy  rossz  álom.  Hadd  mutassak  rá  a
    Lapkiadó Vállalat (leányvállalatának) attitűdjére: nagy  dérrel-dúrral
    beharangoz egy új lapot, "engedjétek hozzám az olvasót"  -  mondja,  s
    amikor ezzel a vállalkozásával azonnyomban, csúfosan megbukik,  utólag
    még  azt  a  fáradságot  sem  veszi,  hogy  valami  mentegetődzésfélét
    rebegjen az olvasóközönségnek. Meg nekünk.
        A Szökött Szolga  tehát  (továbbiakban:  SzSz)  alább  megpróbálja
    papírra vetni e furcsa kiadvány oknyomozó történetét. Hogy hitelét  ne
    veszítse,   leveleket   fog   idézni;   dokumentumokat,   amelyek   "a
    cselédkönyvébe vannak bejegyezve". Tessék figyelni a dátumokra.
        1986. május 14.: a Nagy  Menedzser  döntésére  hivatkozva  közlik:


    "amennyiben  a  Hifi  Magazin   1986.   december   3l-ig   nem   képes
    gazdaságossági eredményén javítani, és legalább nullszaldó  egyenleget
    elérni,  abban  az  esetben  mint  önálló   lap   megszűnik,   és   az
    elkövetkezőkben mint az Új Impulzus egyik rovata jelenik meg."

    
        A  következő  levél  1986  augusztusában  érkezik.  Ismét  a  Nagy
    Menedzser döntésére hivatkoznak: ha az egyik  rokonvállalat  (amellyel
    SzSz az idő tájt tárgyalásban állt)  nem  veszi  át  a  lapot,  a  lap
    megszűnik, és 1987. január elsejével beleolvad  az  Új  Impulzus  című
    műszaki folyóiratba. A levél az alábbi szívélyes mondattal zárul   "Ez
    a végleges, nem vitatható, megváltoztathatatlan döntés!"
        November ötödikén - ismétcsak a Nagy Menedzser utasítására  -  már
    mint  tényt   közlik,   hogy   az   1986/3.   (tehát   a   22.)   szám
    megjelentetésével  befejezik  a  lap  kiadását.  "Mintegy  két  héttel
    ezelőtt ezt telefonon közöltük, s kértük, hogy a Szerkesztő az  utolsó
    szám hasábjain búcsúzzon el az olvasóktól. A lap 1987. január 1-től az
    Új Impulzus egyik rovatát képezi." A Szökött szolga  e  felszólításnak
    eleget is tett, s beletörődve a megváltoztathatatlanba (amelynek ekkor
    tulajdonképpen  már  örült,  hiszen  időközben  sikerült   új   gazdát
    találnia), a 22. lapszámban elbúcsúzott az Olvasótól, tájékoztatva őt,
    hogy hol és milyen körülmények között találkozhatnak ezentúl.
        Mielőtt azonban ez a szerkesztői jegyzet megjelent volna, december
    18-án a Szökött Szolgát váratlanul behívatta magához a Nagy Menedzser.
    Dél volt, éppen akkor hozták  neki  az  ebédet  az  üzemi  étkezdéből.
    Miközben a levest hörpölte, közölte a Szökött Szolgával, hogy: "Szóval
    akkor csinálod szépen tovább a  lapot.  A  feltételeket  biztosítjuk".
    SzSz (mikor  az  első  sokkon  túljutott)  megpróbálta  diplomatikusan
    elmagyarázni, hogy ő lényegében fél éve felmondás alatt  áll,  javában
    tárgyal más vállalatokkal, és  ezeket  a  tárgyalásokat  nem  szeretné
    felrúgni. A Nagy Menedzser erre azt válaszolta: "Hát ha nem te,  akkor
    majd más."
        SzSz (akit, miután az ajánlatot visszautasította, most már  joggal
    nevezünk Szökött Szolgának) először azt hitte, hogy  a Nagy  Menedzser
    csupán humorizál. Ámde csakhamar be  kellett  látnia,  hogy  tévedett.
    Ugyanis január elején felhívta őt Bácskai  László,  már  mint  a  Hifi
    Magazin új főszerkesztője, s felkérte: legyen a helyettese...  Bácskai
    Lászlóról annyit kell tudni, hogy ő volt  az  Ádám  című  férfimagazin
    szerkesztője, egészen addig, amíg a Lapkiadó Vállalat  váratlanul  meg
    nem szüntette ezt a maga nemében  kitűnő  (és  mellesleg  nyereséges!)
    lapot,  a  Nagyítóval  és  három  további  kiadvánnyal  egyetemben,  s
    helyettük meg nem indított egy  új,  súlyosan  veszteséges  hetilapot.
    Mint látjuk, a magyar sajtóéletben a gazdaságosság egyáltalán  nem  az
    első  számú  kritérium.   De   térjünk   vissza   a   két   szerkesztő
    eszmecseréjéhez.
        A (hiúságában megsértett) Szökött Szolga kijelentette, hogy  ő  az
    eddigi  kiadványt  mint  teljes  vállalkozást  magával  fogja   vinni,
    programjával, készülékeivel, összes munkatársával  együtt,  és  nagyon
    kíváncsi rá, hogy akkor ezek helyén vajon  mi  marad.  Bácskai  László
    erre nagyon higgadtan kifejtette, hogy:  lap  marad.  Mert  ő  hifiről
    ugyan ma hallott életében először, lapot szerkeszteni viszont tud,  és
    ha ő egyszer megígérte a Nagy Menedzsernek, hogy ebből lap lesz, akkor
    ebből lap lesz. Sőt: magazin lesz. Kiküszöböli belőle a  táblázatokat,
    diagramokat, meg egyáltalán ezeket a  holt  gépeket.  Emberek  lesznek
    benne. Meg érdekes cikkek, kitűnő  újságírók  tollából.  Tartozunk  az
    igazságnak annyival, hogy SzSz végülis elment a  tárgyalásra,  amelyre
    meghívták, a Magyar Médiához. (A Lapkiadó  ehhez  a  leányvállalatához
    tette át a HFM lapengedélyét.  A  lapengedély  -  ezt  az  avatatlanok
    kedvéért mondjuk el - mindig  a  kiadóvállalat  tulajdona,  azt  teszi
    vele, amit akar.) SzSz két hét gondolkodási  időt  kért,  majd  végleg
    elutasította,  hogy  közreműködjék  a   véleménye   szerint   teljesen
    kilátástalan programban. Még mindig nem hitte el, hogy felnőtt emberek
    a hifi és a video elemi ismerete nélkül tényleg nekiállnak  hifi-video
    magazint csinálni...
        Időközben megjelent az utolsó, 22. lapszám,  amelyben  SzSz  talán
    túlontúl is effektíven  produkálta,  amire  felszólították,  ti.  hogy
    búcsúzzon el az Olvasótól. Véleménye szerint ennek  tudható  be,  hogy
    március végén, amikor  a  felmondási  idő  lejártával  a  munkakönyvét
    kérte, azt csak  némi  huzavona  után  adták  ki  neki.  Később  azzal
    mentegetődztek,  hogy  csupán  félreértés  történt  -  annyi   azonban
    kiszivárgott, hogy SzSz-szel szemben bizonyos gyanú merült fel:  vajon
    nem tartott-e vissza a lakásán valamiféle laboratóriumot (???),  amely
    netán a Lapkiadó Vállalat törvényes tulajdona volna... Ennyit  a  régi
    gazda tájékozottságáról.
        A feszültség  akkor  transzformálódott  fel  igazán,  amikor  1987
    májusában a Rádiós Nap alkalmával  a  Szökött  Szolgát  is  meghívták,
    nyilatkozzon mikrofon  előtt  a  High  Fidelityről.  Ezt  a  műsort  a
    Rádióújságban  is  jelezték,  imigyen:  "beszélgetés  a  Hifi  Magazin
    főszerkesztőjével". A Magyar Média  ezt  annyira  sérelmesnek  érezte,
    hogy már az adás előtt tiltakozó levelet  küldött  a  Rádiónak  is,  a
    Szökött Szolgának is; utóbbit bírósággal fenyegette arra az esetre, ha
    a jövőben is "a Hifi Magazin  főszerkesztője  gyanánt  szerepelne".  A
    műsorcímet egyébként a rádiós kollégák adták, nem SzSz, aki felmondása
    óta csakis Hifi Mozaikról beszélt,  nem  pedig  Magazinról.  Azonkívül
    soha senki előtt sem nevezte magát főszerkesztőnek. Szívesen  idézi  -
    és a fentemlített rádióműsorban is idézte -  a  nagy  magyar  színházi
    rendező, Hevesi  Sándor  szavait,  miszerint  "színdarabot  nem  lehet
    főrendezni, csak rendezni". Ez feltehetően a lapszerkesztésre is  áll.
    Vállalatvezetőkre  viszont  nem  vonatkozik:  vállalatokat  nem   csak
    igazgatni lehet, de fő-, sőt, vezérigazgatni is.
        Olyannyira,  hogy   SzSz-nek   a   következő   csörtét   már   egy
    főigazgatóval kellett megvívnia, ezúttal  a  Heti  Világgazdaság  című
    hetilap levelezési rovatában. Minthogy a HVG és a HFM  olvasóközönsége
    csak kevéssé fedi át egymást, a vita anyagát most a mi  kiadványunkban
    is  részletesen  idézzük.  Az  történt,  hogy  a  Heti   Világgazdaság
    felfigyelt a Hifi Magazin körüli hercehurcára, utánajárt  a  dolognak,
    és közreadta, hogy természetesen továbbra is lesz Magazin, csak  éppen
    Mozaiknak. fogják hívni stb. Ez a kis tudósítás, noha a zöld  újságban
    jelent meg, vörös  posztónak  látszott  a  Magyar  Média  szemében.  A
    vállalat   főigazgatója   az   alábbi   levelet    küldte    a    Heti
    Világgazdaságnak:


        Meglepetéssel olvastam a lap 1987. június 13-i számában  megjelent
    hiradást a Hifi Magazin "átalakulásáról". A közlemény sajnálatos módon
    megtévesztheti az olvasót. Mive1  Darvas  Lászlónak,  a  Hifi  Magazin
    egykori  felelős  szerkesztőjének  nem  ez  az  első   ilyen   jellegű
    nyilatkozata, szükséges az olvasók tájékoztatása a valós helyzetről. A
    Pallas Lapkiadó Vállalatnak a Hifi Magazin az évek során mind  nagyobb
    gondot okozott, a lap deficitje egyre nőtt, és 1986-ban már meghaladta
    a kétmillió forintot (3 szám).  Ennek  ellensúlyozására  a  kiadó  azt
    szerette volna elérni, hogy a Hifi Magazin ne  csak  zenei  vájtfülűek
    szűk köréhez szóló exkluzív lap legyen, hanem közérthető és  népszerű,
    olvasmányos  szakmagazin,   s   ennek   eredményeként   növekedjen   a
    példányszám és a hirdetések száma. Mivel a felelős szerkesztő,  Darvas
    László erre nem vállalkozott, megváltunk egymástól. Darvas László  azt
    nyilatkozta, hogy "a lap  nem  szűnik  meg,  csak  átalakul",  a  Hifi
    Magazin Hifi Mozaikra változik. Ez nem felel meg a valóságnak: A  Hifi
    Magazin valójában nem szűnik meg, csak tartalmában  fog  felfrissülni,
    kiegészül a videózók mind szélesebb táborát érdeklő anyagokkal,  és  a
    Magyar  Média  lesz  a  kiadója.  Új  "Video-Hifi  Magazinunk"  ez  év
    szeptemberében kerül az olvasóhoz.

                                               Dr. Turai Tamás főigazgató,
                                                   Magyar Média (Budapest)


        A Heti Világgazdaság,  mielőtt  leközölte  volna  a  Magyar  Média
    főigazgatójának levelét,  a  sajtógyakorlatnak  megfelelően  másolatot
    küldött belőle az érintett személynek,  vagyis  a  Szökött  Szolgának:
    válaszoljon rá, ha tud. A választ  szintén  közreadták,  ugyanabban  a
    lapszámban  (HVG  1987.  július  18.).  A  Szökött  Szolga   hosszasan
    tűnődött: hogyan vitatkozzon hifiről és magazinról egy olyan emberrel,
    aki eddig még soha  nem  foglalkozott  sem  hifivel,  sem  magazinnal,
    hiszen csak néhány hónapja főigazgatja a  Magyar  Médiát,  nemrég  még
    egészen más területen tevékenykedett. (Ez  személyeskedésnek  látszik,
    pedig nem annyira a saját érvelésünket, mint inkább  Turai  főigazgató
    úr érdekét szolgálja: nehogy bárki is összecserélje őt. a Magyar Média
    előző főigazgatójával - akinek attitűdjét ma már a fél ország ismeri a
    Szépleányok című, nagysikerű magyar filmből...) A válaszlevél végül is
    így ütött ki:


        Mint a Hifi Magazin volt szerkesztője,  nem   várom  el  a  Magyar
    Média főigazgatójától, hogy pontos fogalmai legyenek a  High  Fidelity
    mibenlétéről, és azt sem vele szeretném megvitatni, hogy mivel is kell
    foglalkoznia egy  hifi  magazinnak.  (Habár  azzal  a  "közérthető  és
    népszerű, olvasmányos szakmagazinnal", mint fából vaskarikával, erősen
    felcsigázta a kíváncsiságomat.)  Kiadványunk  valóban  egy  viszonylag
    szűk réteghez szól, de azért így is  elkelt  belőle  vagy  25-30  ezer
    példány,  és  eljutott  legalább  80  ezer  olvasóhoz:  ez   mégiscsak
    valamiféle népszerűség jele.  Tény,  hogy  a  hazai  újságok  túlnyomó
    többségéhez hasonlóan  a  Hifi  Magazin  is  veszteségessé  vált,  nem
    utolsósorban a lapár különbözeti "adó" (valójában elvonás), valamint a
    hirdetések hiánya miatt. Erre hivatkozva,  kiadóm már  1986  májusában
    írásban közölte, hogy az év végével megszünteti a lapot, illetve rovat
    formájában az Új Impulzushoz csatolja.  E  közlését  augusztus  15-én,
    majd november  5-én  megismételte,  s  felszólított,  hogy  az  utolsó
    számban búcsúzzam el az olvasóktól.
        A Lapkiadó valahogy úgy képzeli  a  dolgot,  hogy  ő  most  csupán
    szerkesztőt   cserélt.   Ez   súlyos   félreértés:    mi    cseréltünk
    kiadóvállalatot. Ezentúl  a  Tudományos  Ismeretterjesztő  Társulat  a
    gazdánk, és Hifi Mozaik a nevünk  -  de  ettől  eltekintve  semmi  sem
    változott: sem a formátum, sem a program. A HFM-et (kezdettől  fogva!)
    ugyanaz a szerkesztő  szerkeszti,  a  saját  lakásán,  ugyanúgy,  mint
    eddig. Ugyanazokkal a mérnökkollégáival dolgozik, és ők is ugyanazt  a
    műszerparkot,  ugyanazokat  a  készülékeket   használják.   Azonos   a
    tördelőszerkesztő, a grafikus, a hanglemez-szakíró. Minden azonos. Még
    a  nyomdánk  is  ugyanaz.  Ennélfogva  tökéletesen  helytálló  a   HVG
    közleménye,  miszerint  a  Hifi  Mozaik  a  Hifi  Magazin  folytatása.
    Olvasóink erről rövidesen meggyőződhetnek, remélem, már július végétől
    kezdve. A Pallas  Lapkiadó  Vállalatot  egyvalami  köti  a  régi  Hifi
    Magazinhoz: egy  A/4  formátumú  papírlap,  "Lapengedély"  felirattal.
    Illett volna visszaküldenie a Tájékoztatási Hivatalnak.

                                                  Darvas László (Budapest)


        A vita ezzel  az  egyszeri  golyóváltással  befejeződött,  ha  nem
    tekintjük az alábbi  meglehetősen  faramuci  szövegezésű  hirdetést  a
    Magyar Nemzet (s talán még más napilapok) "Közlemények" rovatában:  "A
    Hifi rajongókkal közli  a  HIFI  MAGAZIN  kiadója,  hogy  a  különböző
    nyilatkozatokkal ellentétben, a lap nem szűnik meg, és nem is veszi át
    más kiadó. Az új szám népszerű, olvasmányos és közérthető tartalommal,
    kibővítve a videózók mind  szélesebb  táborának  szóló  újdonságokkal,
    Video-Hifi Magazin címmel szeptemberben jelenik meg." Ez  a  közlemény
    nem jelöli meg név szerint, ki mit ad és mit nem  ad  ki.  Szándékosan
    úgy van megfogalmazva, hogy az olvasót megtévessze, tehát  hogy  a  mi
    kínos-keservesen szervezett közönségkapcsolatunkat  megzavarja,  minek
    következtében annak is  el  lehessen  adni  az  új  kiadványt,  akinek
    különben esze ágában sem volna megvenni. Szerencsére ezt a  közleményt
    olyan ügyetlenül publikálták, hogy alig-alig keltett némi figyelmet.
        Végül is - ellentétben a fenti  közleménnyel  és  a  Magyar  Média
    főigazgatójának  állításával   -   a   szeptemberi   kiadvány   mégsem
    "Video-Hifi Magazin", hanem igenis "Hifi  Magazin"  címmel  (s  csupán
    "Video és Világa" alcímmel) jelent  meg,  mely  tényből  mi  nem  arra
    következtetünk, hogy  a  Magyar  Média  ne  volna  tisztában  a  saját
    kiadványának címével, hanem sokkal inkább arra, hogy a főhatóságok nem
    adtak engedélyt a címváltoztatáshoz, hiába kérelmezte a kiadóvállalat.
    Amit főzött, azt kellett megennie - az olvasónak.
        Azok kedvéért, akik netán lemaradtak róla, röviden. összefoglaljuk
    az egyszervolt hifi-video hibrid tartalmát:
        Beszélgetés a meteorológus Aigner Szilárddal, a  Cseke  Péter-Sára
    Bernadette  színészházaspárral  (képük  a  címlapon),  Petrovics  Emil
    zeneszerző-operaigazgatóval,  Zenthe  Ferenc   színművésszel,   Berkes
    Zsuzsa tévébemondóval, Bene Ferenc labdarúgó  szövetségi  kapitánnyal,
    Straub  Dezsővel,  Szűcs  Judit  táncdalénekessel,  aztán  egy  videós
    társkereső  szolgálat  vezetőnőjével  és   a   MAFILM   Video   Stúdió
    vezetőjével; valamennyi interjúnak az a fő témája. hogy milyen szép és
    hasznos dolog is a video, és mennyi mindenre lehet használni.
        Egyéb témák: 4 oldalnyi video-ABC Csabai  Dániel  tollából,  rövid
    áttekintés a nyugat-európai és az amerikai CD-piacról, nem  egészen  3
    oldal  lapszemle,  egy  kis   csevegés   a   CB-rádióról,   a   magyar
    videoklipekről, a világ video-újdonságairól és a magyar  Videotékáról,
    némi popzenei hanglemezkritika, s végül, de nem utolsósorban (most jön
    a    hifi!):    tudósítás    egy     hazai     és     egy     külföldi
    hangsugárzó-találmányról, amelyek egyaránt szenzációsak csak éppen  az
    nem derül ki róluk, hogy mi a lényegük.
        A legambiciózusabb természetesen a szerkesztői jegyzet: "Sok  éven
    át, pontosabban 1976 óta jelent meg közvetlen elődünk, a Hifi Magazin.
    Az élet azonban, ahogy mondani szokás,  kissé  túlhaladott  rajta.  Új
    igény  jelentkezett,  mégpedig  korunk  újabb  csodájára,  a  videóra.
    Részint ezzel magyarázható, hogy kiadónk, a Magyar Média úgy  döntött,
    elébe megy az igényeknek." Ő  pedig  végre  igazi  magazint  produkál,
    amely "a video és  a  Hi-Fi  világát,  a  szabadidőkultúra  ötletekben
    kimeríthetetlen  lehetőségét  fogja  szívósan  és  reméljük  érdekesen
    bemutatni". Novemberre egy, 1988-tól kezdve évi három kiadást ígér.
        Ebből már semmi sem lesz, de emiatt már  nem  Bácskai  László  fog
    mentegetődzni. Mint halljuk, mostantól kezdve újra azt  szerkesztheti,
    amit előzőleg szerkesztett: az Ádám  című  férfimagazint,  s  minthogy
    ahhoz több köze van, bizonyára az évszámozását sem fogja elhibázni.  A
    hifi-video hibrid pedig megszűnik.
        Nem lett volna egyszerűbb, ha rögtön ezzel kezdik?!  Nekünk  egész
    biztosan könnyebb lett volna az  életünk,  Olvasóink  megtakaríthattak
    volna a bosszankodáson kívül 58 forintot, a Magyar Média pedig (vagyis
    a Pallas Lapkiadó  Vállalat)  sokszázezret,  mert  nem  kellett  volna
    teljes esztendeig pénzelnie egy olyan szerkesztőséget, amely mindössze
    1, azaz egy lapszámot produkált.
        Avagy mégis volt valami haszna ebből az ügyből? A  Szökött  Szolga
    hosszas töprengés után oda  lyukadt  ki,  hogy:  igen.  Feltéve,  hogy
    hasznos dolognak nevezhetjük, ha valaki belefújja az orrát  egy  olyan
    zsebkendőbe, amely nem az övé.

                                                                      SzSz