Köz- és magánvarázslat |
- Felmérés a jelenségek észlelhetőségéről
Néhány oldallal előbb olyan auditív effektusokról írtam, amelyek,
hogy úgy mondjam, nincsenek benne a tankönyvben. Ha ezek a Jelenségek
valóban léteznek, alapjaiban megváltoztathatják szemléletmódunkat, és
nem csupán a High Fidelity, de az egész elektroakusztika számára is
tanulsággal szolgálhatnak.
Ha valóban léteznek.
Most tehát többről van szó, mint hogy a tesztrovatban vajon
helyesen minősítjük-e az árucikkeket. Ott mi csak afféle
színikritikusok vagyunk: nem feltétlenül bölcsebbek vagy
tehetségesebbek, de talán valamivel gyakorlottabbak a színházlátogató
nagyközönség átlagánál. Ezért sokan meghallgatják a véleményünket,
mielőtt eldöntik, melyik darabot érdemes megnézni és melyiket nem.
Prognózisunk gyakran beválik. Néha nem válik be, vagy nem mindenkinél
válik be. De ha jó a találati arányunk, továbbra is olvasni fogják a
színikritikáinkat, és el fogják nézni tévedéseinket.
Most sokkal többről van szó.
Amit most állítunk, annak nem valószínűleg kellene igaznak lennie,
hanem kétségtelenül. Kérdés, kinek a kétségeit milyen mértékben
sikerül eloszlatnunk. Szubjektív dolgokkal foglalkozunk - s emiatt
sohasem szabadulhatunk a szubjektivitás vádjától.
A szubjektivitás objektivitása
Azt, hogy egy hegedű szebben szól a másiknál, soha nem lehet
egzakt módon, tudományos érvényességgel bebizonyítani. Ugyanez
vonatkozik a lemezjátszókra, erősítőkre, hangsugárzókra is. Általában
kialakul ugyan köztük valamiféle értéksorrend, de az csak részben függ
a hegedű (lemezjátszó stb.) kvalitásaitól. Sok egyéb dolog is
visszatükröződik ebben az értéksorrendben: a szóban forgó eszköz
használhatósága, gyárthatósága, elérhetősége, kereskedői ügyesség,
vakszerencse, továbbá: hit, remény, szeretet. Legfeljebb
statisztikákat lehetne készíteni róla, hogy melyik hegedű (lemezjátszó
stb.) hány embernek tetszik jobban, de a statisztika, mint tudjuk,
osztálytudomány: szinte tetszés szerint manipulálható. Ha nagyon
akarjuk, még azt is ki lehet mutatni, hogy az infláció tényleg csak 15
százalékos az idén.
Ha viszont csupán azt kellene eldönteni, hogy két hegedű
(lemezjátszó stb.) közül melyik szól (mondjuk) magasabb és melyik
mélyebb tónusban, akkor ezt tényleg eldönthetnénk statisztikai úton,
amennyiben megszavaztatnánk egy százfőnyi hallgatóságot, és
megszámolnánk a szavazatokat. Ha a százból legalább kilencvenen
egyformán szavaznának, akkor ezt a szubjektív ítéletet nyilván
objektív igazságnak tekintenénk. Sőt, ha igen nagy számú adatot
dolgoznánk fel, akkor nem is kéne ragaszkodnunk a 90 százalékos
többséghez. A statisztikusok matematikai módszerekkel dolgoznak, és
pontosan meg tudják mondani, mekkora adatmennyiségre van szükségük,
hogy már a 80:20, a 70:30, vagy akár a még kisebb arányú
szavazattöbbséget is meggyőzőnek, szignifikánsnak, objektívnek
fogadhassák el.
Sajnos, azokat az auditív jelenségeket, amelyekről néhány oldallal
előbb írtunk, nemigen lehet statisztikai módszerrel vizsgálni. Ezek
ugyanis sohasem egyetlen jellemvonás képében jelentkeznek (magas vagy
mély tónus stb.). A teszt tárgya két komplett hangkép, és ezek sok
mindenben eltérnek, de mindenben csak igen kevéssé. A tesztek,
meghallgatások ezért többnyire ködös, bizonytalan eredményt hoznak...
Csakhogy ami a precíz, feszes, kényelmetlen rövidteszteken még
elhanyagolható apróságnak hallatszott, az váratlanul felnagyítódhat a
zenehallgatási folyamatban. A bolhából ilyenkor elefánt lesz, és
értelmetlen az a kérdés, hogy vajon most, utólag becsüljük-e túl a
bolhát, vagy ellenkezőleg: a tesztkörülmények között nem voltunk
képesek felismerni az elefántot. "Ha így nézed, domború, ha úgy nézed,
homorú egynek szörnyen mulatságos, másnak szomorú." A kívülállónak
inkább mulatságos. Ő nem ismeri azt a zenehallgatói attitűdöt,
amelyben az auditív jelenségek mintegy mikroszkóp alá kerülnek. Hát
ezért olyan nehéz demonstrálni a High Fidelity jelenségeit, különösen
a nem-zenehallgató közönség előtt.
Valamivel könnyebb a dolgunk, ha - mint most - nem azt kell
kimutatnunk, hogy mi a különbség két hangkép között, hanem hogy van-e
köztük különbség egyáltalán. Ez talán még a száraz tesztkörülmények
között is menni fog. De hogy statisztikánk megfeleljen a tudományosság
kritériumainak, arról alighanem le kell tennünk.
Habár: ki tudja.
AB-ragad-AB-ra
A tesztsorozatot, amelynek eredményét majd táblázatban is
összefoglalom, magam vezettem le, mint köz- és magánvarázsló, a saját
barlangomban. Látogatóim néha egyedül, máskor többedmagukkal jöttek a
szeánszra, aszerint, hogyan sikerült egyeztetni a programjukat. Mindig
ugyanazt a 4 varázslatot mutattam be (pontos leírásukat lásd A
bűvészinas című cikkünkben, néhány oldallal előbb!), s mindig
ugyanabban a sorrendben következtek. Elsőnek a Zerostat ionizáló
pisztoly hatását demonstráltam; ez a próba egyszeri,
megfordíthatatlan, mert igaz, hogy "A" és "B" állapotot hasonlítunk
össze, de nem tudunk köztük ide-oda kapcsolgatni. Vaktesztnek sem volt
igazi, habár gyakorlatilag senki se tudta, mire; való az a pisztoly,
amellyel a lemezjátszóra és a hangszórókra lövöldözök. A telefonzsinór
kiiktatása viszont már szabályos A-B vakteszt, a fűtéscső "földelése"
szintén, csak éppen az egyiket a szomszéd szobában, a másikat meg a
konyhában kellett "kapcsolgatnom". Legutoljára a réz-, illetve
ezüsthuzal különbségét demonstráltam, mégpedig szándékosan a
legvalószínűtlenebb szakaszon: a lemezjátszó hálózati zsinórján. Ez is
A-B vakteszt volt, a kapcsolót mindenki látta, de persze senki se
tudta, mire való.
Az első három effektus bizonyos mértékig rokon egymással:
összefüggő jelenségcsomagot alkotnak, amelyet (ha igaz) különféle
"idegen elektromos terek" hatásának tulajdoníthatunk. Az utolsó, IV.
varázslatot ráadásnak szántam. Tudtam, hogy statisztikailag ez a IV.
kísérlet lesz a legkevésbé eredményes. Nem azért, mintha a Jelenség
nem volna ugyanannyira pregnáns, mint az előző három esetben. A 4
effektus nagyjából egyformán erős, és csupán pillanatnyi. diszpozíció
kérdése, ki mikor melyiket észleli biztosabban. Ámde a szeánsz
végefelé már lankad a hallgatóság figyelme; számítottam rá, hogy a
legutolsó Jelenséget kevesebben (vagy kevésbé biztosan) fogják
észlelni. Elvben egyébként bármikor megtehetem, hogy valamely
hifi-láncban a rézhuzalt egyszerre több helyen is ezüstre cserélem, s
az Effektust ezáltal annyira felnagyítom, hogy "még a sarki rendőr is"
észlelni fogja. A IV. mutatvány tehát kevésbé szorul rá a Statisztika
támogatására. Ezért is tettem az utolsó helyre.
A lejátszóberendezés a következő volt: NAD lemezjátszó Ortofon MC
30S hangszedővel és a T-2000 trafóval, Naim NAIT erősítő, Heybrook
hangsugárzók. A tű hegyétől, pontosabban a fali csatlakozótól kezdve
egészen a hangszórókig minden kábelt egyeres ezüsthuzalra cseréltem.
Valószínűleg fontos körülmény, hogy a lemezjátszó a sarokban állt,
éppen ott, ahol a telefonvezeték és a fűtéscső fut a falban.
(Természetesen nem állítom, hogy ugyanezek a varázslatok más lakásban,
más körülmények között is ugyanennyire hatásosak volnának.)
Magától értetődik, hogy mielőtt "hivatalosan" is nekikezdtem volna
a mágikus szertartásnak, varázslataim eredményét már többeken
kipróbáltam. A jegyzetelést megkezdhettem volna már korábban is,
például pénteken éjjel tizenkét órakor, vagy el is halaszthattam volna
a következő boszorkányszombatig - ez mit sem változtatott volna az
eredményen. (Egy-egy "nem" szavazatra mindig számos "igen" esett.)
Egyszerűen csak elkövetkezett egy pillanat, amikor eldöntöttem,
miképpen fogom a tesztet levezetni, és ekkor határoztam el, hogy most
tehát "felvétel indulj!"
Ettől kezdve igyekeztem olyan vendégeket hívni, akik (elnézést a
nagyzolásért) valamilyen okból prominens személyek az én szememben.
Igen sok köztük a műszaki szakember, de akad köztük néhány profi a
zenei szakmából is. Egészen természetes, hogy vendégeim többsége (de
korántsem mindegyike!) kedveli a zenét, a hanglemezeket, ámde
viszonylag kevés közöttük az elszánt hifista. Valamennyiüknek itt
mondok őszinte, hálás köszönetet szívességükért, fáradságukért,
fegyelmezett szkepticizmusukért. Mert, és ebben biztos vagyok,
mindannyian őszinték és szkeptikusak voltak. Még akkor is, ha csaknem
mindegyikük úgy vélte: ő ugyan kellőképpen szkeptikus és gyanakvó - de
a többiek nem azok...
Egészen természetes, hogy egyetlen demonstráció előtt sem
közöltem, mi az, amit demonstrálni akarok. Utólag viszont, tehát
egy-egy varázslat után feltártam a kártyáimat, egyrészt, mert
tartoztam ennyivel vendégeim kíváncsiságának, másrészt, mert tényleg
voltak kártyáim - mint majd látni fogjuk. A hallgatóság ugyanis
papírt, tollat kapott, valamint élőszóban egy generálszöveget, amely
így hangzott:
"Bizonyos apró, de érdekes auditív effektusokat vélünk észlelni.
Nem tudjuk, nem csapjuk-e be magunkat. Kérjük, ellenőrizzetek
bennünket. Ne feszélyezzétek magatokat: nem mi vizsgáljuk a Ti
fületeket, hanem Ti vizsgáljátok a miénket. Ezek az effektusok, ha
léteznek egyáltalán, rendkívül gyengék, ezért pszichológiai próbát nem
csinálok, nem próbállak becsapni benneteket: tényleg mindig kapcsolok
valamit más kérdés, hogy ettől megváltozik-e a hangkép, vagy sem.
Egymást ne befolyásoljátok. Legyetek szkeptikusak. Ha nem hallotok
semmiféle különbséget, írjátok le: nem, és akkor ezen nincs is mit
elemezni. Ha történetesen mégis véltek hallani valamit, írjátok: igen,
és kontrollképpen fűzzétek hozzá, hogy szerintetek 50%-nál kisebb
avagy 50%-nál nagyobb-e a valószínűsége annak, hogy nem csapjátok be
magatokat. Végül pedig jellemezzétek néhány szóval, hogy mi is az,
amit hallotok, ha valóban halljátok. A legapróbb impressziók is
fontosak lehetnek. Én már előre felírtam, hogy én mit vélek hallani.
Utólag összevethetjük a Ti jegyzeteitekkel, hogy ellenőrizzük:
képzelődünk-e, vagy pedig tényleg van valóságtartalma annak, amit
észlelni vélünk."
Ennek a bevezetőnek az volt a célja, hogy enyhítse a szeánsz
légkörében mindig ott gomolygó stresszt, s megnyugtassa vendégeimet.
De azért így sem csaptam be őket. Mert amit mérlegre helyeztem, az
tényleg nem a fülük, a hallásuk volt, legfeljebb a pillanatnyi
diszpozíciójuk. Megpróbálom beleélni magam a helyzetükbe: időre
megbeszélt találkozón, idegen lakásban, ismeretlen lejátszóberendezést
hallgatva, mindössze néhány percnyi zenehallgatás után dönteni...
ilyen körülmények között magam sem észleltem volna többet a
Jelenségekből, mint vendégeim. (Sőt!) Bízom benne, hogy egyikük sem
neheztelt meg rám; ha mégis: ez úton kérem a bocsánatát.
Egy-egy szeánsz jegyzeteléssel és megbeszéléssel együtt körülbelül
másfél óráig tartott. Ezen belül a 4 varázslat egyikére sem áldoztunk
többet 20 percnél, a tényleges műsoranyag pedig a legtöbb alkalommal
nem tett ki 5 percet sem (!). A leggyakrabban egy átlagos minőségű
nyugati lemezről, Mozart I. hegedűversenyének első tételéből
játszottam le 3-4 percnyi zenét, majd az első másfél-két percet
néhányszor megismételtem a kétféle "kapcsolóállásban" ("A" és "B").
Utána a svéd Proprius demólemezről tettem fel egy 50 másodperces dalt,
egy kőtemplomban felvett, különleges térhatású szopránszólót - ezt a
felvételt eddig legalább ezerszer lejátszottam már (igen, egy
hanglemez ennyit kibír!). Jobbára csak az első 30 másodpercet
ismételgettem. Néha, ha vendégeim kérték, eltértem a programtól,
tovább játszottam a zenét, vagy feltettem az ő lemezüket stb. Minden
kapcsoláskor hangosan bemondtam: "ez volt az A, most jön a B" vagy
fordítva. Az első kísérletnél, a Zerostat-nál természetesen nem volt
mit kapcsolgatni: lejátszottam egy részletet a hegedűversenyből
először, másodszor, majd - ekkor már a lemezjátszó, a kábelek és a
hangszórómembránok antisztatizálása után - harmadszor is.
Fekete, fehér, igen, nem
Minden alkalommal elmagyaráztam, hogyan fogom értelmezni a
kontrollszámokat. Ha valakinek éppen csak hogy dereng valami, ez már
"igen" szavazatnak számít, és úgy fog szerepelni a statisztikában,
mint amelynek valószínűsége "kisebb mint 50%". A túlsó véglet: még ha
valaki nagyon biztos is a dolgában, akkor is csak annyit írjon, hogy a
valószínűségi arány "nagyobb mint 50%". Ez a módszer természetesen
önkényes és vitatható, viszont nevetséges lett volna arra
kényszeríteni a hallgatóságot, hogy ennél pontosabb becsléseket adjon,
s árnyalatnyi auditív effektusokat (amelyek talán nem is léteznek!)
"17" vagy "43" vagy "79" százalékosra taksáljon.
Szintén önkényes és vitatható azaz elv, miszerint ha valaki a két
zenei részlet közül akár csak az egyiken is hallani vél valamit, akkor
már "igennel" szavazott. A két zenei részletet én együtt számítom
tesztműsornak: az első inkább a hangkép frekvenciabalanszát és
dinamikáját tárja elénk, a második inkább a térhatást, a sztereofóniát
bontakoztatja ki. Hangsúlyozom, ez a tesztműsor így is aggasztóan
rövid volt, vendégeimnek jóformán arra sem hagyott időt, hogy
"vívóállásba helyezkedhessenek", nemhogy átengedhessék magukat a zene
élvezetének. Egyébként sem az volt a kérdés, hogy a szóban forgó
effektusokat hányból hány lemezen lehet kimutatni, hanem hogy
léteznek-e vagy sem. Egy hasonlattal: ha tegnap nem fájt a fejem, ma
viszont fáj, akkor a "fejfájás mint jelenség" biztosan létezik,
legfeljebb engem tegnap nem kínzott.
Amikor minden bűvölésen túljutottam, a megkopasztott adatokat
beledobáltam egy katlanba, akarom mondani táblázatba (46. oldal). A
vastagabb vízszintes elválasztóvonalak azt jelzik, ki kivel volt egy
csoportban, illetve, hogy ki hanyadmagával szeánszolt.
(Feltételezhetjük, hogy magánosan vagy kettesben jobban koncentrál az
ember, mint valamely népesebb társaságban.) Minden név után 8 rubrika
áll, varázslatonként 2-2. A következőképpen kell értelmezni őket:
Az első rublika az "igen-nem" szavazatoknak van fenntartva:
hallottam valamit - nem hallottam semmit. A "nem" szavazatot üres
kocka jelzi, az "igen" szavazatot pedig egy, két vagy három csillag,
aszerint, hogy ki mekkora biztonsággal állítja, hogy tényleg észlelt
valamit, s nem pedig csak bebeszéli magának. Tehát 1 csillag azt
jelenti, hogy a valószínűségi arány "kisebb mint 50%". Két csillag
"körülbelül 50%", három csillag pedig "nagyobb mint 50%"
valószínűséget jelez.
A második rubrikában azt ellenőrzöm, hogy vendégeim ugyanúgy
írták-e le a szóban forgó effektust, mint én. Ez a rubrika
értelemszerűen csak az "igen" szavazatok mellett van kitöltve, de
üresen is maradhatott, ha valaki nem tudta szavakba önteni, amit
hallani vélt. Ezeket a szimbólumokat alkalmaztam:
! a jellemzés jól korrelál az enyémmel,
- esetleg közös nevezőre hozható az enyémmel,
0 a jellemzés ellentmond az enyémnek.
Hogy az Olvasó is ellenőrizhesse, helyesen interpretáltam-e
vendégeim jegyzeteit, alább közreadom a teljes szöveget (lényegében
szöveghűen, törölve azonban előlük a minduntalan visszatérő
magyarázkodást: "úgy érzem", "úgy vélem", "kissé", "mintha",
"talán-talán", "véleményem szerint" stb.). A jegyzetek élén mindig az
én "jóskártyám" áll: az a jellemrajz, amelyet jóelőre megfogalmaztam
és legépeltem. Egy-egy varázslat után, amikor vendégeim már papírra
vetették, majd fel is olvasták impresszióikat, én is "kiterítettem a
kártyámat": nézzük, ugyanazt hallottuk-e. (Ezt az eljárást kötelezőnek
tekintem; különben utólag még az a vád érhetne, hogy megváltoztattam a
"jóskártya" szövegét és manipuláltam az eredményt!) Elsősorban azt
tekintettem kritériumnak, hogy a hallgatóság helyesen írja-e le a
kétféle hangkép különbségét, de persze az sem lényegtelen, hogy a
kettő közül kinek melyik tetszik jobban. Igaz, szerény eszközöket
használtam, a hangkép távolról sem volt semleges, a készülékek hibája
könnyen megzavarhatta az ítészek fülét; megnyugtat, hogy a többségnek
így is az a hangkép tetszett jobban, amelyik nekem. Ahhoz, hogy
egy-egy ítéletet helyesen interpretáljunk, természetesen mindkét felét
figyelembe kell vennünk. Én azt is "biztos találatnak" számítom, ha
valakinek nem tetszik ugyan a hangkép, de egyébként tökéletes
jellemzést ad róla - és megfordítva: nincs találat, ha valaki a helyes
hangképre szavaz ugyan, de alapvetően hibásan jellemzi. Némely
kritikus esetben dőlt betűvel szedettem azt a kitételt, amelynek
alapján az ítéletet minősítettük. "Másik"-on mindig a másik hangképet
értjük. Tessék ellenőrizni, helyesen bíráltuk-e el (a "!", "-",
illetve "0" szimbólummal) az egyes jellemrajzokat!
I. Zerostat ionizáló pisztoly (antisztatizálás) hatása: érdesség
csökken, a magasak finomabbak, tisztábbak, a hangkép teltebb,
testesebb, a basszus mélyebb és erősebb. Esetleges ellenvélemény: nem
valószínű.
1. Nyíltabb, tágasabb, kellemesebb. !
3. Mélyebb hangzás. (Másik: a lemez jobban pattog.) !
4. Simább hangzás, jobb tér. (Másik: reszelősebb hegedű.) !
6. Kevésbé szőrös, felül eltűnnek a grízek, az összhatás közelebb
a koncerttermihez (bár a szólóhegedű nem tetszik). !
7. Jobb sztereó, szebb mélyek. !
8. Mélyebb, kevésbé transzparens. (Másik: ez tetszik jobban,
világosabb, átláthatóbb.) 0
9. A tér kinyílik, vonósok levegősebbek, lágyabbak. !
10. Tisztább, lágyabb, érdesség eltűnik. !
11. Puhább hangkép. !
13. (Másik: tér beszűkül.) !
14. Fényesebb. Mintha elvettek volna előle egy függönyt. 0
15. Tompább, mélyebbre megy, nem eléggé fényes. !
16. (Másik: reszelősebb, de jobb.) !
17. Simább, de sávhatároltabb, a tere rosszabb, kevésbé tetszett.-
18. Jobb mélységérzet, kiegyenlítettebb, a hegedű nem visít, a
puffogó mélyek eltűntek. !
19. Kevésbé fényes, kevésbé bántó. (Másik: kellemetlen.) !
20. Kisebb hangkép, kevésbé éles, melegebb. !
21. Lágyabb hangzás. !
23. Tisztább, de nem annyira sztereó. -
24. Kicsit nyíltabb. -
26. Puhább. !
27. Teltebb, több lett a mélyhang. !
28. Lágyabb. !
29. Tisztább, nincs annyira összemosva. -
30. Lágyabb, összefolyóbb. A vonósok súlyosabbak. -
31. Intenzívebb sztereó hatás. !
32. Tompább, kevésbé csengőbb. !
33. Differenciáltabb. A tere is nagyobb. !
34. Teltebb, szebb, közelibb. (Másik: élesebb.) !
35. Kevésbé éles, lágyabb, jobb. (Másik: éles.) !
36. Kevésbé szőrös, puhább. (Lehet, hogy egy kicsit szűkebben is
szól?) !
37. Jobb, fényesebb, a mélyek tisztábbak. -
38. Plasztikusabb, ugyanakkor mattabb. !
42. Enyhe magasesés, teltebb, szebb. !
45. Jobb. !
46. Elevenebb. 0 47. Térbelibb. !
49. Érdesebb, csúnyább, de plasztikusabb. 0
50. (Másik: fényesebb.) -
II. Telefonzsinór kihúzásának hatása: a magasak finomabbak,
magasabbak és több is van belőlük, a zenei részletek jobban kijönnek,
a tér kiterjed, a zene inkább a levegőből, nem a hangszórókból szól,
kevésbé drasztikus, kevésbé "hifi". Esetleges ellenvélemény: unalmas,
kevésbé lendületes.
1. Definiáltabb tér. !
4. (Másik: simább hegedű. Tér megnő. Énekes előrelép.) 0
5. Lágyabb, puhább, teltebb, néha kaparósabb. (Másik:
visszafogottabb.) -
6. Nyugodtabb hangkép, de fakóbb. (Másik: reszelős, de az éneken a
visszhang tovább szól.) -
7. (Másik: teltebb hangzás, az ének visszhangosabb.) 0
9. (Másik: régi rádió, kisebb templom, felharmonikusok hiánya.) !
10. (Másik: zenekar messzebb kerül, üresebb. A vokál viszont, noha
eltávolodik, letisztultabb.) 0
11. Jobb mélység, melegebb hangszín, jobb szólamok. (Másik:
mélység csökken, énekes közelebb kerül, mégis bizonytalanabb
a helye.) !
12. Vegyes benyomások. (Másik: hosszabb a terem lecsengési ideje,
de az énekhang érdes.) -
13. Teltebb, egyenletesebb. Énekhang kissé függöny mögül szól.
(Másik: zenészek közelebb ülnek a mikrofonhoz.) !
14. (Másik: jobb tér.) 0
15. (Másik: sztereóbb. Kevésbé érdes. Az énekesnő beállt közép
re.) 0
16. Magashang picit több és torzabb. (Másik: jobb tér, jobban
leválik a hangszóróról.) 0
17. (Másik: nem annyira fényes, fojtottabb, simább, nem kapar,
nagyobb tér. Szoprán megfoghatóbb, kevésbé cseng.) 0
18. Sziszeg. (Másik: simább, ének jobban kicseng.) 0
19. Élesfényű, kisterű, a visszhang a magas regiszterekben
túlteng. (Másik: teltebb, testesebb, főleg basszusban.
Kifejezettebb, de kissé tompább visszhang.) -
20. Szopránosabb szoprán. (Másik: mezzóbb, szegényesebb, de
teltebb.) !
21. Teltebb, kellemesebb, szárnyalóbb. (Másik: az ének
közvetlenebb, személyesebb hatású.)!
23. Lágyabb, csengőbb, jobb térhatás. (Másik: érdesebb,
tolakodóbb, sokáig nem szívesen hallgatnám.) !
25. Teltebb énekhang. -
26. (Másik: visszhangosabb, a magasak fényesebbek, nagyobb tér,
mélyben teltebb.) 0
27. Fojtottabb, mosottabb, sávhatárolt. Több mély. (Másik:
teltebb, szélesebb a tere, tisztább, precízebb, élénkebb,
életszerűbb.) 0
28. Jobb. (Másik: basszus ködösebb, a magastartomány érdesebb, az
énekhang fátyolosabb.) !
29. Visszhangosabb. !
30. (Másik: a lemezhibák kevésbé hallhatók.) 0
31. Szoprán fátyolosabb. (Másik: vonósok fátyolosabbak, a magasak
kevésbé tiszták.) -
32. (Másik: pici repedés a hegedűn.) !
33. Differenciáltabb. (Másik: levegősebb, lágyabb.) -
34. Élesebb. (Másik: puhább, mattabb, távolabbi, kevésbé szép.) !
35. Fémes, éles, hosszú távon fárasztó lenne hallgatni. Az
énekhang zörejes. (Másik: lágyabb hangzás, természetesebb,
szebb.) 0
36. Ének magasabb hangszíne miatt kicsit közelebbről szól; a
különbség nagyon kicsi, talán csak a gégehangokon
észlelhető. !
37. Kisebb torzítás a, hegedűn, nagyobb torzítás az énekhangon.
Kevésbé prezenszes. (Másik: sztereóbb, prezenszesebb.) -
40. Torzítás. 0
41. Jobb. (Másik: tér eltűnik, fakóbb, érdesebb, élvezhetetlen.) !
43. Zenekaron kicsit kevésbé, az énekhangon nagy biztonsággal
jobban tetszett. Világosabb, fényesebb. (Másik: teltebb,
mattabb.) !
44. Másik: zengőbb, de nem tetszik.) -
45. Teltebb, térbelibb. (Másik: szűkebb hangkép; mintha elvesztené
a felharmonikusait.) !
46. Jobb, több hangszer, élénkebb, szebb magasak, több különbség a
szólamok között, sztereóbb hegedűk, artikuláltabb
ének a templomban. (Másik: tömörebb, mosottabb.) !
47. Érdes, jobb sztereó kép, tisztább, de steril, nincs tere,
kisebb lecsengés. (Másik: finom, bársonyos, néha
mosottabb, nagyobb térérzet, nagyobb templom,
közelebbi énekesnő, mindig jobb jelenlét-érzet.) 0
48. (Másik: teltebb, felharmonikus tartalma nagyobb.) 0
49. Művi, visszhangosított. (Másik: természetesebb térérzet,
különösen énekhangon. 0
50. (Másik: erősebben kijöttek a hátsó szólamok, több lebegés az
énekhangon, jobban érezni a hangszalagok fizikai munkáját. 0
III. Központi fűtésrendszer "földelése" a vízcsaphoz (hatása
lényegében azonos az előzővel): a magasak finomabbak, magasabbak és
több is van belőlük, a zenei részletek jobban kijönnek, a tér
kiterjed, a zene inkább a levegőből, nem a hangszórókból szól, kevésbé
drasztikus, kevésbé "hifi". Esetleges ellenvélemény: unalmas, kevésbé
lendületes.
1. Pregnánsabb térérzet, kevésbé fedett hang. !
4. Nagyobb tér. !
6. Teltebb, tömörebb. Nagyobb templom, vagy az énekes belép a
templomba. (Másik: "elrepülnek" a hangszerek.) !
7. Szebb, nagyobb a tere. !
8. (Másik: elment a teteje.) !
9. Élénk; koncertszerű. (Másik: fahangú, a basszus nem tiszta, a
visszhangok felerősödnek, zavaróan tovább szólnak.) !
10. (Másik: érzékletesebb tér, a hangszercsoportok követhetőbbek,
a vokál előrelép, a tér visszhangosabb, életszerűbb.) 0
11. Tiszta, plasztikus. (Másik: érdes, néha torz.) !
12. (Másik: tisztább.) 0
13. Zenekarnak több tagja van, összefogottabban is játszanak, az
ének zengőbb. !
14. Jobb tér. !
15. Jobb sztereó, szebb hangszín, tér. (Másik: idegesít.) !
16. Mosottabb. (Másik: több magas, szebb visszhang.) 0
17. (Másik: fojtottabb, érdektelenebb, laposabb. ) !
18. Nyíltabb. (Másik: tompább.) !
19. Élesfényű, de nem kellemetlen. Széles. Teresebb. (Másik:
elmélyült, hátrább húzódott, komolyabbá vált,
elhomályosodott.) !
20. Hifibb. (Másik: szürkébb, szűrtebb, néha finomabb.) 0
21. Élesebb, tisztább, fényesebb. (Másik: mosottabb, opálosabb,
nincs olyan kicsengése.) !
22. Lágyabb, simább. -
24. Magasabbra megy. (Másik: simább, kevésbé torz, de
sávhatárolt.) !
26. Keményebb magasak, teltebb mélyek. (Másik: kisebb tér, kevésbé
visszhangos. Lehet, hogy tempóváltozás, lassabb a lemezjátszó
és lefelé csúszott a hangkép?) !
27. Élénkebb. (Másik: tompább, több mély. Szélesebb sáv?) !
28. Jobb. (Másik: mélyben fátyolosabb.) !
29. Jobb. Tisztább. Tágabb tér. Utózengés. !
30. Tisztább sztereó kép. (Másik: elmosódottabb.) !
36. Az énekhang itt is fényesebb. !
37. (Másik: melegebb, a hegedű éneklőbb, enyhe prezensz többlet.)0
38. (Másik: színesebb, fényesebb, világosabb.) 0
43. Zenekaron jobb. Több mély. A termet jobban hallani. (Másik:
énekhang tisztább, itt tetszik a mélyszegénység.) -
44. Jobb. (Másik: mélye vágva van.) -
45. Jobb. !
46. Az ének nagyobb térben, nagyobb templomban. (Másik: szebb
énekhang.) !
47. Definiáltabb, megfoghatóbb. Több felharmonikus. (Másik:
tömörebb, tetszetősebb.) !
50. Jobb. (Másik: hangszerek tűnnek el, elkásásodik a zenekari
hangzás.) !
IV. Lemezjátszó hálózati csatlakozóvezetékének cseréje 1mm rézről
1mm ezüstre: a magastartomány érdessége feltisztul, a basszus
mélyebbre megy, a felső basszus púpja eltűnik, a tér kiterjed.
Esetleges ellenvélemény: unalmas, magasban szegény.
4. Kiterjedtebb tér. Mélyek jobbak, teltebbek. (Másik: az igazi
magashangok eltűnnek.) !
5. Cincogósabb, sziszegősebb. 0
6. Definiáltabb magasak, nem grízesek. !
7. Szebb, nagyobb a tere. !
9. Loudness, tisztátalan, sok a mély, bummog. Énekhang tompább.
0
11. Teltebb tónus, mélyebb hang, térérzet. (Másik: felfelé tolódó
hangkép, érdesebb.) !
13. Ugyanaz, mint az előbb. (Másik: szólóhangszer érdesebb és
közelebb van, ének torzabb.) !
15. Tér. (Másik: énekes előbbre lép, a zene síkban szól,
tompább.) !
16. Nyíltabb, lendületesebb, vidámabb, fényesebb. (Másik:
tompább.) -
17. Élőbb. (Másik: laposabb, érdektelenebb.) -
18. Fényesebb. (Másik: torz, sávhatárolt, összemosott.) !
19. Élesfényű, teres, kissé érdes. (Másik: hátrább húzódott,
homályosabb, bágyadtabb, torzabb.) -
20. (Másik: szegényebb, közelebb jön, emberibb.) -
21. Levegősebb hangkép. (Másik: magas hangok, szólóhangszerek
kiemelnek, fényesebbek.) !
27. Természetesebb. (Másik: mélyebb. Fojtottabb? Valami mély
színeződés.) !
28. Tisztább, jobb. (Másik: magasban élesebb, mélyben
elmosódottabb, visszafogottabb.) !
29. Jobb. Több magas, térben tisztább. Elkülönültebb hangszerek. !
30. (Másik: kellemesebb.) 0
31. Fátyolosabb. (Másik: érdesebb, de tágabb a tere.) -
37. Ismerős, korrekt sztereó kép, felfelé tágasabb. Jobb. (Másik:
zavaróan nem szól középről. Fent korlátozott.) !
38. (Másik: szikárabb, szárazabb, élesebb, tisztább, nekem jobban
tetszik.) 0
39. (Másik: tisztább és kevésbé zajos.) 0
40. (Másik: szép tiszta hangzás.) 0
41. Jobb. (Másik: szárazabb, érdesebb, mélye kevesebb,
"túlzengetett", mintha közelmikrofonozva lenne plusz
térmikrofonok.) !
45. Teltebb. (Másik: szűk, felharmonikusokban szegény.) !
46. Talán jobb, az énekhang részletesebb. (Másik: kerekebb,
tompább.) !
47. Tiszta, halvány, színszegény, de pontos, steril. (Másik:
legömbölyített, de mosott. Nagyobb tér. Lassúbb, lomhább,
tompított. Szebb hangszerhang.) 0
48. Markánsabb, határozottabb. !
49. Szebb. (Másik: szétszórtabb, kevésbé homogén, bár áttörtebb,
plasztikusabb, sztereóbb.) -
50. Egységesebb. Tisztább artikuláció. (Másik: vonósok élesebbek,
a szoprán kevésbé természetes, egysíkúbb.) !
Ráolvasások
A statisztika, mint már említettem, osztálytudomány, és az
eredménye nagyrészt azon múlik, mit szeretnénk bebizonyítani vele. Az
én statisztikámat is sokféleképpen lehet interpretálni. Nézzük csak:
Csillagvizsgálás. Az igen-nem szavazatok aránya: hány rubrika
maradt üresen és hány helyen van csillag. Természetesen külön-külön
kell megadni mind a négy kísérlet eredményét. Eszerint
az I. kísérletben 40 (80%),
a II. kísérletben 42 (84%),
a III. kísérletben 34 (68%),
a IV. kísérletben 32 (64%)
látogatóm vélte (képzelte, bebeszélte magának stb.), hogy hallott
valamit. Biztosnak látszik tehát, hogy "válámi ván".
Csillaghullás. Kevésbé tetszetős a csillagvizsgálás eredménye, ha
átlagot vonunk, vagyis kiszámoljuk, hány csillag jut egy-egy
tesztszemélyre. Ki fog derülni, hogy egy-egy ítészre még az I. és a
II. kísérletben sem esik két csillag ("**"), mely szimbólum a mi
kísérletünkben az 50%-os biztonságot jelöli.
Az 50%-os eredmény a nagy számok statisztikájában a nullával
egyenlő: ha a ruletten elegendően sok játékban veszünk részt, azt
fogjuk tapasztalni, hogy a golyó 100 játék közül 50-szer a piroson,
50-szer a feketén; 50-szer a pároson, 50-szer a páratlanon stb. áll
meg. Az 50%-os eredmény tehát nemcsak hogy semmit sem igazol, hanem
ennél rosszabbat nem is lehet elérni.
De vigyázat: az én 50%-om nem azonos azzal az 50%-kal! Az én
rulettemben az eredmény igenis lehet gyöngébb az 50%-osnál. Még nulla
százalékos is lehetne (ha senkire sem jutna egyetlen csillag sem)!
Figyelmet érdemel, milyen sokan voltak, akik az első és a második
kísérletben nagy biztonsággal ("***") állították, hogy észlelték az
Effektust. A harmadik és a negyedik kísérlet eredménye kevésbé
meggyőző.
Csillagjóslás. (A megerősített szavazatok aránya.) Számomra az
volt a legfontosabb, hogy áldozataim ne csupán hallani véljék, hanem
ugyanazt véljék hallani, amit én a "jóskártyákon" szuggerálok. A
találatok száma az I. oszlopban 28 (56%), a III-ban 25 (50%) és még a
IV-ben is 16 (32%). A II-ban szintén 16 találatot regisztráltam, de az
eredmény itt nem mond sokat, mert ebben az oszlopban csaknem ennyi a
"nulla találatok" száma is.
Csillagos osztályzat. (Egyes személyek találataránya.) Habár a 4
kísérlet egymástól független, érdemes megvizsgálni, hogy egy-egy
tesztszemély négyből hány "találatot" ért el. Ne tekintsük ezt
versengésnek, az "aranyfülűek vetélkedőjének". Fogadjuk el azt az
ésszerű magyarázatot, miszerint az emberek összpontosító képessége
napról napra, sőt: óráról órára változik. Némelyik vendégem reggel is
ráért, mások délutánra vagy késő estére jelentkeztek be. Volt, aki
jókedvűen jött, de olyan is akadt, aki előzőleg éppen fogorvosnál
járt, és csak becsületből nem mondta le a szeánszot. Ma én vagyok
indiszponált, és Te brillírozol - holnap pedig esetleg éppen fordítva
üt ki a dolog. Ebből a szempontból homogén csoportot alkotunk, és a
Véletlen határozza meg, melyikünk mikor van "formában".
Nos, 50 vendégem közül nem kevesebben, mint öten (10%)
telitalálatosak voltak. (Kívánom, hogy a totózás-lottózás is így
menjen nekik.) Játsszunk el egy kicsit ezzel a statisztikával.
Hogy véletlenségből hibáztak rá a helyes jellemrajzra: ennek
természetesen van némi valószínűsége, csak az a kérdés, hogy mekkora.
A rulettjátékban, ahol is a golyó csak kétféle (piros és fekete)
mezőben állhat meg, a nagy számok törvénye alapján minden második
tippelésre találatot fogunk elérni; elvben minden második játékos
nyer. Ha a rulett-tárcsán nem kétféle, hanem háromféle (mondjuk:
piros, fekete, zöld) mező sorakozna, egyenlően elosztva, akkor minden
harmadik tippünkkel lenne esélyünk, azaz minden harmadik játékos
nyerne. Ugyanígy, ha négyféle (piros, fekete, zöld, sárga) színt
alkalmaznánk, akkor csak minden negyedik játékostól várhatnánk el,
hogy visszakapja a zsetonjait a krupiétól. Ehhez nem kell semmiféle
"szisztéma", csak szerencse. "Szisztéma", vagy még inkább: varázslat
ahhoz kéne, hogy ennél magasabb találati arányt érjünk el. Ha
lényegesen többször nyernénk, mintsem ezt a valószínűségszámítás
megengedi, kiebrudalnának bennünket a képzeletünk szülte Monte
Carlóból, mert a varázslatokat nemcsak a tudósok, de a bankárok sem
kedvelik.
Az tehát a kérdés, hogy valójában mekkora a véletlenszerű találati
esély a mi misztikus rulett-, azaz inkább totójátékunkban.
Nyilvánvaló, hogy minél kisebb az esély, annál inkább el fog térni
vendégeim találati listája a véletlen értéktől, vagyis annál több
hitelt érdemelnek az én varázslataim. Könnyű kiszámolni, hogy ha a
véletlenszerű találat esélye 1:4, akkor 1280 játékosnak kell
szerencsét próbálnia, amíg öt darab négytalálatos "szelvényhez"
jutnak. Ha az esélyt 1:3-ra becsüljük (mint a totójátékban: egyes,
kettes, iksz!), akkor átlagban 405 játék után várhatjuk a fenti
eredményt. De ha az esély 1:2, akkor bizony már átlag 80 játék után
meglesz az 5 négytalálatos szelvényünk, márpedig 80 és (a mi
kísérletünkben:) 50 között nincs nagy különbség. Az eredmény 1:4 és
1:3 esetén szignifikáns, 1:2-vel számolva már nem látszik annak.
Pedig még így is az! És ezt nem én mondom, hanem a statisztikus
szakember, akitől megkérdeztem, "elbírja-e" a mi kísérletsorozatunk,
hogy szakszerű (statisztikai) analízisnek vessék alá, s megállapítsák,
hogy az eredmény véletlenszerű-e avagy sem. Azt a választ kaptam, hogy
igen - feltéve, hogy jól interpretáltuk a szöveges ítéleteket, vagyis
helyesen állapítottuk meg a találatok számát. (Hadd hangsúlyozzam,
hogy minden más statisztika tényanyagát is ugyanennyire szubjektíven,
vagy még szubjektívebben állítják össze. Én legalább módot adok az
Olvasónak, hogy a körmömre nézzen, és ellenőrizze az adataim
helyességét.) Ezúton mondok köszönetet a Központi Statisztikai Hivatal
munkatársának, Zelenay Annának a számításokért, valamint az azokhoz
csatolt szakszerű magyarázatért.*
(*Értelmezzük egy személy egyszeri
megkérdezésre adott válaszát "talált" (1), illetve "nem talált" (0)
kétértékű változóként. Így egy kísérleti személy négyszeri
megkérdezése után egy "0" és "1" értékekből álló négyjegyű számsort
kapunk. Kombinatorikai ismeretek nélkül is belátható, hogy két elemből
24=16-féleképpen állíthatunk össze négy elemű számsorokat. A 0
találatos válaszadás valószínűsége p0=1/16, mert a 16
lehetséges eseményből egyféleképpen lehet 0-t találni: akkor, ha
valaki mind a négy esetben helytelen választ ad (0, 0, 0, 0).
Ugyanekkora a valószínűsége a 4 találatos válasznak is:
p4=1/16 (1, 1, 1, 1). Egytalálatos válasz négyféleképpen
adható, tehát p1=4/16, és ugyanez a háromtalálatos válasz
valószínűsége is (p3=4/16). Két találatot viszont már
hatféleképpen érhetünk el, a valószínűsége tehát p2=6/16.
Ez a valószínűségi eloszlás következik be, ha kellően nagy számú
(legalább 50) kísérleti megfigyelést végzünk és a válaszadók
véletlenszerűen "hibáznak rá" a helyes válaszra.
Ha azt akarjuk bizonyítani, hogy a kísérleti személyek ténylegesen
létező hangzásbeli különbségeket érzékeltek, akkor statisztikai
próbával kell igazolnunk, hogy a válaszok találati aránya
szignifikánsan különbözik a véletlen valószínűségi eloszlástól. A
várható valószínűség (pi) és a megfigyelt gyakoriság
(fi) eloszlása közötti eltérés mértékét a x2
(khi négyzet) valószínűségi változóval adjuk meg. Képletben:
A x2 értékét az alábbi táblázat alapján számítottuk ki:
A kritikus érték (0,05-os valószínűségi szinthez, 4-es
szabadságfoknál) x2=9,488. A számítások szerint viszont
x2=20,1-et kapunk, nagyobb értéket a kritikusnál. Ez azt
jelenti, hogy a kísérlet eredménye 95%-os biztonsággal szignifikánsan
különbözik a véletlenszerű eloszlástól.
Ha a kísérleti személyeknek nem kétféle, hanem négyféle válasz
közül kellett volna eltalálniuk az egyetlen helyeset, akkor (szintén
0,05-os valószínűségi-szinthez, 4-es szabadságfoknál)
x2=154,4-et kapnánk a kritikus 9,488 helyett. Z. A.)
Ha jól értem, az a lényege, hogy a nulla, egy, két, három és négy
találatok egészen más eloszlást mutatnak a mi kísérletünkben, mint a
véletlenszerűséget modellező diagramon. Ha a véletlen találati arány
1:2 (s márpedig most annyinak vettük), akkor négy tippünkből átlag
kettő fog bejönni, magyarán: kéttalálatos szelvényből lesz a legtöbb.
Nálunk azonban kevesen értek el két találatot, a kísérlet eredménye
határozottan szignifikáns, és arra vall, hogy vendégeim nem vaktában
firkáltak össze-vissza, nem "hallani véltek", hanem tényleg hallottak
valamit. Ez persze így sincs "bebizonyítva". A statisztika sohasem
bizonyít, csupán valószínűsít.
*
Még néhány kommentár. Ha újrakezdeném a tesztsorozatot,
valószínűleg növelni tudnám a találatok számát. A zenei hangkép
irgalmatlanul komplex jelenség, tehát sokkal körültekintőbben kellene
megfogalmazni a "jóskártyák" szövegét. Úgy látszik, félreérthetetlenül
szembe kell állítani a "magashang-többletet" a rezensz-többlettel", a
térérzetet pedig a visszhang-hatással. Vendégeim ugyanis szívesen
használták a "tér", "térérzet", "teresség" jelzőt, de néha pont az
ellenkezőjét értették rajta, mint én. A 2-3-4. kísérletben a két
hangkép főleg abban tér el, hogy az egyik valóban teres, levegős, a
másik viszont elszínezi és visszhangossá teszi a szólista hangját,
mégpedig úgy, hogy ez a visszhang a prezensz-tartományban jelentkezik.
Sokan ez utóbbit érezték "teresnek". Nyilvánvaló, hogy a
játékszabályok értelmében ilyenkor a "0" szimbólumot kellett
használnom, mintha a leírás tényleg ellentmondott volna az enyémnek.
Pedig ugyanazt az effektust észleltük csak másképp interpretáltuk.
Egy-két órai zenehallgatás után ezek a félreértések minden bizonnyal
tisztázódtak volna. Hangsúlyozom: kísérletezés közben velem is
számtalanszor előfordult, hogy órákig, néha napokig tépelődtem, amíg
minden kétségem szertefoszlott, és biztonsággal el tudtam dönteni,
hogy két hangkép közül melyik a tisztább, színezetlenebb,
hallgathatóbb. Dehát itt most nem zenehallgatás folyt, hanem teszt.
Már hivatkoztam rá, hogy az I. kísérletben nem számítottam
ellenvéleményre, a másik háromban annál inkább. Kérem az Olvasót,
hasonlítsa össze a II. és a III. kísérlet "jóskártyáját": szóról szóra
ugyanazt írom rajtuk, ugyanis a kétféle effektus meglehetősen hasonló.
Érdemes megfigyelni, mégis milyen sokan voltak, akik a II. kísérletben
még ellentmondtak a "jóskártyának" ("0"), a III. próbán viszont már az
én véleményemmel egybehangzóan ("!") minősítették lényegében ugyanazt
a hangképet. Mellesleg, már előzőleg is gyanítottam, hogy a II. számú
próba (és persze a harmadik is) "becsapós": a hallgatóság nagy
biztonsággal észleli ugyan az effektust, de kezdetben inkább az
elszínezett, torzabb hangra szavaz, s időbe telik, míg észreveszi és
korrigálja tévedését. Rutinos munkatársaim közül is többen beleestek
már ebbe a csapdába - rólam nem is beszélve. (Bánatosan jegyzem meg,
hogy háromtalálatos vendégeim között nem kevesebben, mint hatan
voltak, akik gyakorlatilag mind a négy Jelenséget nagy biztonsággal
hallották, és ők is "telitalálatot" értek volna el, ha az ominózus II.
effektus meg nem téveszti őket.)
Csakhogy a teszt folyamán a hallgatóság is "tanult", "rutint
szerzett"! Azonkívül a II. próba végeztével, amikor összeolvastuk a
véleményeket, tehát összevetettük az ő ítéletüket az én "jóskártyám"
szövegével, mintegy a tudatára ébredtek, hogy: "figyelem! a térhatás
fogalmát többféleképpen lehet definiálni". Feltételezem, hogy a
harmadik próbán sokan már jobban összpontosítottak, s körültekintőbben
ítéltek. Bizonyos tekintetben "manipulálódtak". Mindazonáltal, ne
feledjük: mindegyik próba így is szabályszerű A-B vakteszt volt, és a
hallgatóság soha nem tudta, mit hasonlítunk össze mivel.
Különben is: ha vendégeim (akár a "manipuláció" következtében is!)
képessé váltak különbséget tenni a kétféle hangkép között, akkor ez
megintcsak azt bizonyítja, hogy a két hangkép igenis eltér. Végtére,
elképzelhető volna egy olyan teszt is, amelyben zenehallgatás előtt
pontosan elmagyarázzuk, milyen különbségre kell felkészülni. A szeánsz
résztvevői csupán azt találgatnák, melyik hangkép az "A" és melyik a
"B", mi pedig megszámolnánk, hogy 100 próbálkozásra hány találat esik.
Ez a teszt tökéletesen objektív volna, s eredményét a legszigorúbb
mérnök vagy fizikus is méltányol ...hatná.
*
Befejezésül: még egyszer eltűnődhetünk, miért is ennyire nehéz
társas összejövetelen, teszt- és stresszkörülmények között mikroszkóp
alá helyezni, kinagyítani, mindenki számára észlelhetővé tenni azt,
ami spontán zenehallgatás közben oly magától értetődő bizonyossággal
jelentkezik? Nos, kérdésünkre már a 17. század elején megadta a
választ egy nagyhatalmú varázsló, bizonyos Shakespeare, az ő mágikus
könyveinek egyikében (a régies angolsággal formulázott varázsigét egy
Vas István nevezetű igric ültette át magyarra):
"A varjú is zeng úgy, mint a pacsirta,
Ha egyikre se figyelünk, s talán
A csalogányt, ha nappal énekelne,
Amikor minden liba belegágog,
Nem vélnők jobb zenésznek
a verébnél.
Sok dolognak évadja szabja meg
Tökéletességét, s dicséretét."
Darvas László