A bűvészinas |
Elment hát a vén varázsló,
végre nincs ma itt a mester!
Szellemeit én varázslom
élni-halni most az egyszer!
Ellestem igéit s
hókuszpókuszát,
s bűverővel én is
művelek csodát!
Rajta! rajta!
Szedd a lábad,
töltsd a kádat
feredőre!
Gazdag árral fürge habja
hadd zuhogjon, fuss! előre!
(Goethe: A bűvészinas Kardos László fordítása)
Pontosan két évvel ezelőtt, a Hifi Magazin 20. számában misztikus
jelenségeiről számoltam be: különös effektusokról, amelyeket csak
észlelni tudunk, megmagyarázni egyelőre nem, tehát amelyek mintha
valamiféle Negyedik Dimenzióból gyűrűztek volna be a mi jámbor és
istenfélő háromkiterjedésű világunkba. Rá egy évre, a Hifi Mozaik 1.
kötetében még "vadabb" dolgok következtek: ekkor már csak egyetlen
misztériummal, nevezetesen a "kábelvarázzsal" foglalkoztam, de azzal
aztán kiadósan.
Ami most következik (újabb év elteltével, mert ilyesmit csak
egyszer egy évben szabad elkövetni) az tényleg varázslás, idézőjel
nélkül. Nem tudom, nem fognak-e máglyára küldeni érte. Abba talán még
bele is nyugodnék, de előbb konzultálnom kell a lelkiismeretemmel.
Mert hiszen ismeretterjesztéssel foglalkozom, nem fekete mágiával.
Szabad-e felhívnom tízezrek figyelmét olyan jelenségekre, amelyek a
tankönyvek szerint egyáltalán nem is létezhetnének? Munkatársaimat ez
a kétely ugyanennyire, vagy még jobban is megkínozta. Ők, mint
mérnökemberek, mindig kétségbe vannak esve, valahányszor kiderül, hogy
józan ésszel képtelenek magyarázatot találni egy-egy Jelenségre
amelyet mindazonáltal túlontúl is pontosan észlelnek, semhogy
nemlétezőnek nyilváníthatnák. Jómagam, mint már annyiszor elmondtam,
nem vagyok se mérnök, se fizikus, tehát nincsenek nemhogy tudományos,
de szimpla műszaki ismereteim sem. Mégis mint bölcsésznek, igenis
nagyon pontos fogalmaim vannak a tudományról mint olyanról, és
kitartok amellett, hogy Galilei óta mindennemű elmélettel szemben
elsőbbséget élvez a tapasztalat. Semmiféle tapasztalati tényt nem
lehet azzal cáfolni, hogy "a tudomány mai állása szerint ilyesmi pedig
nem létezhet". (Hátha mégis létezhet, csak jobban el kéne gondolkodni
rajta?!) Nyilvánvaló, hogy az egyelőre még megmagyarázatlan jelenség
nagyonis fontos ismeretanyag - néha még fontosabb is, mint a többi. És
aki ismeretterjesztésre adta a fejét, annak nemcsak hogy szabad, de
kötelessége is beszámolni ezekről a Jelenségekről. Különösen, ha az
Olvasónak ebből esetleg több haszna származik, mint egy-egy újabb,
drága hifi-masinából. Hiszen ezért fizet bennünket!
Természetesen magam is annak örülnék a legjobban, ha valaki - a
kellő fizikai-matematikai ismeretanyag birtokában - feltárná az
általunk megfigyelt Jelenségek tudományos hátterét.
Hogy mindenki előtt világos legyen, miről beszélek: nem valamiféle
kézenfekvő, logikus magyarázatra van szükségem, mert olyat mindenki
tud adni, ha nagyon akar. Még én is. ("Elektromos terek okozzák";
"rádiófrekvenciás zavarhatás"; "skin-effektus" stb.) A Jelenségek
hatásmechanizmusát kellene feltárni, vagyis precíz számításokat
végezve nagyságrendnyi pontossággal meghatározni, milyen effektus mit
idéz elő, és milyen mértékben.
Namármost, mi tudunk a Jelenségről, de nem tudjuk feltárni a
hatásmechanizmusát. Aki fel tudná tárni, annak meg nincs tudomása a
Jelenségről. Hát ezért követek el mindent, hogy a tudomására hozzam.
Attól tartok, mindazonáltal, hogy a Megoldást mi nem fogjuk
megérni. Nem mintha e Jelenségek természetfelettiek, tehát eleve
felfoghatatlanok volnának, dehogy is. Egyszerűen csak a társadalomnak
nem éri meg, hogy vesződjön velük. Lemezjátszó-futóművek, állványok,
kábelek - lárifári, ez mind a hifisták magánügye marad. Igen, a Mester
más vidékeken baraneol: számítástechnikával, mikroelektronikával,
beszédet értő gépekkel foglalkozik, s kisebb dolga is nagyobb, semhogy
felvállalja a hifista bűvészinasok gondját-baját. Magunkra vagyunk
utalva.
No vén seprű, jöszte szépen!
Ócska rongyod fölveszed most!
Rég nem éltél szolgaképpen,
amit mondok, azt teszed most!
Lábad lesz ma, talpra!
A hegyibe fej!
Uccu neki, rajta,
ihol a cseber!
Rajta, rajta!
Szedd a lábad,
töltsd a kádat
feredőre!
Gazdag árral fürge habja
hadd zuhogjon, fuss! előre!
Mindenekelőtt egy nagyon fontos figyelmeztetés. Ebben a cikkben
tucatnyi istentelenségről számolok be. A varázslat mindig akörül
zajlik, hogy valamilyen praktikával megpróbáljuk megváltoztatni a
hifi-berendezés hangképét, lényegében véve anélkül, hogy a
készülékekhez nyúlnánk. Mágikus munkánk eredményét azonban
kétféleképpen kell elbírálni. Elsősorban természetesen arra vagyunk
kíváncsiak, hogy a varázslatnak van-e egyáltalán bárminemű eredménye.
Erre az elvi kérdésre a Hifi Mozaik egész kollektívája határozott
igennel válaszol. Másodsorban (a hifista számára persze ez volna az
"elsősorban") arra keressük a választ, hogy varázslatainkkal vajon
megjavítjuk, avagy inkább elrontjuk-e a hifi-hangkép minőségét? Vagy
esetleg se meg nem javítjuk, se el nem rontjuk, hanem egyszerűen csak
megmásítjuk: körtét csinálunk az almából, kutyát a macskából? Nos,
ebben a nagyonis gyakorlati kérdésben korántsem egységes a HFM
véleménye. A szerző nézeteit tehát ebből a szempontból még
kritikusabban kell fogadni, mint egyébként. Aki fenntartás nélkül
behódol a Fekete Mágiának, és önkontroll nélkül alkalmazza, azt később
keserves csalódás érheti.
Legjobb az egyeres út
Tehát akkor ott folytatom, ahol abbahagytam: az úgynevezett
légvezetekes kábelezésnél. Emlékeztetőül felidézem, mit állítottam a
Hifi Mozaik 1. kötetében:
1. Az ideális kábel egyeres, tehát nem sodrott, és nem lehet
semmiféle szerkezete.
2. Az ideális kábel nincs sem szigetelve, sem árnyékolva. (Avagy:
a szigetelést vagy árnyékolást minét messzebb kell vinni a drót
felületétől.)
3. Az ideális kábel a lehető legvékonyabb: az elektronikák között
0,1mm; az erősítő és a hangsugárzó között nyilván vastagabb, mert ott
figyelembe kell venni az ellenállását is.
4. Az ideális kábel: komplett rendszer. Erényeit csak akkor lehet
garantálni, ha a légvezetéket végig kiépítjük. Ebben az esetben
bármiféle eltérés az ideálistói azonnal meghallható, még szerényebb
lejátszóberendezéseken ia.
Kétségtelen, hogy a levegőben kacskaringózó csupasz drótokkal
aggasztóan nehéz bánni; a lánc elején brummot szednek fel, lánc végén
pedig szívesen rövidre zárják az erősítő kimenetét. Ezért a
légkábelezést egyelőre úgy kell tekinteni, mint valami kísérleti
szituációt, nem pedig mint egy műszaki probléma praktikus megoldását.
Ennek ellenére már sokan megpróbálkoztak vele, többségükben
eredménnyel. (Ezen azt értem, hogy mérgelődve-szitkozódva ugyan, de
fenntartják a kényelmetlen légvezetékes kábelezést, mert zeneibbnek
ítélik a többi - általában szokványos - kábeltípusnál.) Voltak, akik
felemás tapasztalatokat szereztek; ők a láncnak csak egy-egy szakaszán
szeretik a légvezetéket (vagy legalábbis az egyeres kábelt). Néhányan
pedig - köztük igen rutinos hifisták, tekintélyt parancsoló készülékek
tulajdonosai - teljesen elvetik ezt a fajta kábelezést. Ezért
munkatársaimmal elhatároztuk, hogy a Hifi Mozaik szeánszain a jövőben
biztos, ami biztos - inkább hagyományos, átlagos minőségű kábelezést
használunk. Ami az egy res kábelezést (s azon belül a
légvezeték-elvet) illeti, egyre inkább belátom, hogy ez a tan is csak
olyan, mint minden egyéb filozófia: megvilágítja ugyan a valóság egyik
oldalát, de árnyékban hagyja a másikat. A merev kábelezés (s azon
belül a légvezeték) olyan technika, amelyet nem árt ismerni - de
amelyet nem lehet mindenütt alkalmazni. Lásd erről egyebek között
jelen kötetünk Linn-tesztjét.
Mindazonáltal, az egyeres kábel (lévén egyszerűbb szerkezetű a
hagyományosnál) szinte felkínálja magát kísérleti eszköznek. A
bűvészinas tehát továbbra is az egyeres kábel (s a légvezeték)
segítségével kutatja tovább a Titkot.
Nem komplett
Én ugyan azt állítottam, hogy egyeres, sőt, légvezetékes rendszert
építettem ki, dehát ez nyilván nem igaz. Eltekintve az erősítő belső
kábelezésétől (abba most még nem nyúlunk bele!), sodrott-szigetelt
maradt a vezeték a hangkar kivezetésénél, azonkívül a hangsugárzó
dobozon belül is. Nekiláttam, hogy ezeket is kicseréljem egyeresre és
(ahol lehet) szigeteletlenre. Négy szál 0,1mm átmérőjű rézdrótot
papírhüvelybe bugyoláltam, és belehúztam a NADjTesla lemezjátszó
hangkarjába, úgy, hogy megszakítás nélkül fussanak tovább a karbakig,
majd onnan a (közelben elhelyezett) illesztőtranszformátorig. A
hangkép nem igazolta várakozásaimat: tovább tisztult ugyan, de
érdesebb lett.
Mégis, a következetesség azt kívánta, hogy most már boncoljam fel
a hangsugárzót is, és nézzem meg, mi van a hasában. (NAGYON fontos
figyelmeztetés: amikor valaki nekiesik a hangsugárzójának, legelébb
okvetlenül készítsen "térképet" a doboz belsejéről, mert kínosan fogja
érezni magát, ha később vissza akarja állítani az eredeti kábelezést,
és nem emlékszik rá, melyik drót honnan való!)
Ebben az időben 1mm átmérőjű csupasz, egyeres rézdrótot használtam
hangszóróvezeték gyanánt. Első nekifutásra a Spendort is ilyennel
kábeleztem át. A BC1 ma már elavult típusnak számít, de annakidején,
úgy 17-18 évvel ezelőtt egyike volt a korszerű hangsugárzóknak:
kellemesen brummogó, mélyben dús, magasban és főleg a
prezensztartományban szegényes, kissé döglött hangja van, popzenén
elég szerencsétlenül érzi magát, komolyzenén viszont képes rá -
régebben ez ritka erénynek számított! - hogy egyetlen, összefüggő
légteret érzékeltessen, ne pedig 3-3 hangszórót jobbról-balról. Nos, a
Spendor BC1 hangképe az 1mm átmérőjű, egyeres drótok miatt teljesen
szétesett. A hat hangszóró elkezdett önálló életet élni, a basszus
elfogyott, a felső regiszter csörömpölt. Siralmas volt.
A Hit azonban hegyeket mozdít, és én nagyon hittem az egyeres
kábelezésben. Elkezdtem vékonyítani a drótokat. Kicseréltem a magas-
és a középsugárzó vezetékét 0,5mm, majd 0,2mm, végül 0,1mm
átmérőjűre.(A 0,1mm-es rézvezetéknek méterenként kb. 2 ohm az
ellenállása, tehát hangszórók előtt ebből a kábelfajtából csak egészen
rövid szakaszt szabad használni! A Spendoron ez a szakasz mindössze
10cm hosszú.) A hangkép fokozatosan javult, a hangszórók újra
"összeálltak", és végül úgy éreztem, hogy a Spendor szebben,
élénkebben, sztereóbban s mindenekelőtt: tisztábban muzsikál, mint
valaha. A mélyhangszóróhoz vezető kábellel sokat kísérleteztem;
sehogysem tudtam eldönteni, melyik az "igazi": az 1mm, avagy a 0,8mm
átmérőjű. Az előbbi "hifibb", élénkebb, lendületesebb, az utóbbi
nyugodtabb, kellemesebb, de unalmasabb - meg nem tudnám mondani,
melyik a "helyes". Még tovább vékonyítva a vezetéket, 0,6mm-nél egy
teljesen puha, fejbecsapott, dinamikátlan, túlságosan mélytónusú
hangképhez jutottam. Bizony, ennyire eltérhet a 0,6-0,8-1mm átmérőjű
vezetékek hangja! Pusztán a drót-átmérők variálgatásával teljesen meg
lehet változtatni egy-egy hangsugárzó karakterét! Látogatóim,
mindazonáltal - hifisták és laikusok - ez idő tájt nagyon dicsérték a
lemezeim minőségét. Közbevetőleg: a hifisták folyvást azon
siránkoznak, hogy a berendezésük "szuper", csak az a kár, hogy a
hanglemezeik rosszak. Szerintem pont a fordítottja igaz. A Heybrookkal
viszont, amikor átkábeleztem, korántsem volt sikerem. Azt mondták,
csörömpöl, kiürül, és kevesebb a basszusa, mint valaha.
Ni, a part felé rohan már!
Mint a villám, gyors a lába!
Máris ott van a folyamnál,
s itt a víz a korsajába!
Most már másodízben!
Kádunk színig áll!
Megmerül a vízben
rocska, dézsa, tál!
Állj meg! Állj meg!
Ami kellett,
mind betellett,
állj! de menten!
Jaj, mily sejtés réme száll! meg:
a varázsszót elfeledtem!
Fejjel a falnak
Hát akkor most már komplett a rendszer: száműztünk belőle minden
sodrott vezetéket.
Vagy mégsem?
A készülékek között tényleg mindenütt egyeres a kábel. De mi a
helyzet a készülékek és a fal között? Milyen kábelen érkezik a
hálózati feszültség a falból?
Ez a kétely sem újkeletű (lásd Mozaik 3, Hangszerviz). Az
audiofilek főleg azóta kísérletezgetnek a hálózati csatlakozókkal,
mióta az egyeres kábelezés tana bejárta Európát, mint a kísértet.
Engem is megkísértett; úgy gondoltam, egy próbát biztosan megér. Nem
egy, hanem nagyon sok próba lett belőle, "törököt fogtam, nem ereszt".
Ezeket a kísérleteket több tucat látogatóm (s természetesen a HFM
kollektívája) előtt is megismételtem, csaknem 100 százalékos
eredménnyel, így hát a legcsekélyebb kétségem sincs aziránt, hogy:
1. Megváltozhat a hangminőség aszerint, hogy a szobának melyik
konnektorát használjuk.
2. Megváltozik a hangminőség aszerint, hogy a hosszabbítózsinór
sodrott-e avagy egyeres. Még jobb, ha egyáltalán nem használunk
semmiféle hosszabbítózsinórt.
3. Romlik a hangkép, ha az erősítő és a lemezjátszó
csatlakozózsinórját ugyanabba az elosztóba vagy hosszabbítóba dugjuk.
Javul a hangkép, ha a két készülékhez két konnektort (avagy, ha
mindenképpen toldanunk kell): két külön: hosszabbítózsinórt
használunk.
4. Megváltozik a hangkép, ha a készülékeink gyári - sodrott -
csatlakozózsinórját kicseréljük egyeresre. (Persze, szigeteltre. Én
szimpla pvc-csövet használtam, de kötelességem elmondani, hogy a
szabvány - érintésvédelmi okból - kétszeres szigetelést ír elő.)
5. Ez a lemezjátszóra is vonatkozik!
6. Változik a hangkép az (egyeres) hálózati csatlakozózsinór
vastagsága szerint is.
Hogy valójában melyik a jobb, és hogy nem kéne-e tovább
vastagítani vagy vékonyítani őket? Feltehetőleg minden attól függ,
milyen az erősítőnk, a hangsugárzónk. Egy biztos: a hálózati vezeték
ugyanolyan irányban színezi el a zenét, mint a hangszóróvezeték, csak
nem annyira drasztikusan. A sodrott kábel hangja dús, basszusban
dinamikusabb, magasban szőrösebb; az egyeresé tisztább, nyugodtabb, de
sterilebb. A vastagabb zsinór hangja lendületes, "hifi", színezett; a
vékonyabbé laposabb, unalmasabb, de talán "igazibb".
Az ezüstdrót kincse
Miközben a rézdrótokkal piszmogtam, már ott lapult fiókomban a
Kincs: egy kis tekercs 0,1mm átmérőjű ezüstdrót. Azért csak kis
tekercs, mert az első kísérletekhez nem mertem többet rendelni ebből a
becses anyagból, csak vagy 20 méternyit. Ez a becses anyag valójában
fillérekbe kerül (no jó: másfél-két forintba méterenként), tehát
okosabban tettem volna, ha rögtön többet rendelek belőle.
Természetesen csak a vékony huzal olcsó. Az átmérő növelésével
négyzetesen nő a drót ára. Azért magyarázkodom ennyit, mert tudom,
hogy ez az átkozott ezüst már eleve gyanakvóvá tesz mindenkit.
Akárcsak múltkoriban a balzafa. "Persze, a közönséges fa nem jó.
Nektek balzafa kell. Mert az különleges. Egzotikus. Misztikus." Most
is majd azt kell hallgatnom: "Persze, a réz nem jó nektek. Bezzeg az
ezüst. Az biztosan ezüstösen csilingel. A középkori orvosok aranyat
reszeltek a gyógyszerekbe; miért nem kezditek ti is mindjárt
arannyal?!"
Kibontottam (nyolcvanadszor? kilenevenedszer?) a Spendor
hangdobozt, és tiszta (99,99%, "négykilences") ezüstre cseréltem a
keresztváltótól a két csipogóig futó rézszálakat. Dobozonként 4
huzaldarabról van szó, egyenként nem hosszabbak 10 centiméternél -
úgyszólván "nulla kábelt" képeznek. És mégis: döbbenetes módon
megváltoztatták a hang képet! A magas regiszternek drasztikusan
csökkent az érdessége, minden hang puhább, kellemesebb, valóságosabb
lett. Az oratóriumok különösen sokat nyertek, az énekesekről most
inkább el lehetett hinni, hogy húsból és vérből vannak, nem pedig
mikrofonból és elektronikából. Sietek leszögezni, hogy az ezüstnek
mindössze 5 százalékkal kisebb az ellenállása, mint a rézé (a pontos
arány 1,62:1,7); ez a paraméter semmire sem ad magyarázatot, az
eredmény tehát "misztikus". Annál is inkább az, mert amikor a
rézdrótot rövidebbre veszem, tehát csökkentem az ellenállását, semmi
sem történik. Ha pedig megvastagítom, akkor a hangkép nemhogy nem
javul, hanem még romlik is: egyre érdesebb lesz.
Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem: "megfogtam az isten
lábát". Mert ha a lánc egyetlen pontján, 10 centis drótdarabkákkal
ennyit tudtam elérni, mennyivel többet érhetek el a lánc többi
szakaszán!!! És máris rohantam vastagabb: 0,5-0,81mm átmérőjű
ezüstdrót után, hogy a Rendszert következetesen és maradéktalanul át
tudjam kábelezni.
Jaj, a szót, a szót, mely újra,
ami voltál, arra formál!
Jaj, hogy hordja futva, fújva!
Csak már megint seprű volnál!
Önti, egyre önti
új meg új patak,
mind nyakamba dönti,
ezer zuhatag.
Tűrni ezt nem,
nem fogom már:
megfogom már -
beste lélek!
Micsoda arc! Míly veszett szem!
Egyre szörnyűbb, jaj de félek!
És ekkor kezdődött kísérleteim legfárasztóbb, balsikerben
leggazdagabb periódusa. Sorra kicseréltem a rézkábeleket ezüstre;
minden egyes szakasz cseréjét azonnal "meg lehetett hallani", de
hazudnék, ha azt állítanám, hogy a hangkép tovább javult. Inkább még
romlott is. Mindenesetre megváltozott. Akárhol módosítottam a láncot,
akárhol kötöttem be ezüstdrótot, mindig ugyanazt éreztem: a hangkép
egyre teltebb, tömörebb, nyugodtabb, ámde dögunalmas, és ami a
legszomorúbb: hova tűnt a teteje?! A magastartományára mindent
lehetett mondani, csak azt nem, hogy "ezüstösen csilingel". (Hogy
vastagítani kéne a magassugárzókhoz futó vezetéket? Nem segít. A 0,5mm
átmérőjű ezüsthuzal sem ad több magasat. Csak érdesebben szól.)
Megpróbáltam mindent visszacserélni rézre. De szörnyűség: most mán
ez a hangkép is az idegeimre mászott. Mesterséges volt, torz és érdes.
Az ezüstkábel viszont még azzal az egészen különös rejtéllyel is
szolgált, hogy két etalon-hangsugárzónk közül a Spendorból főleg a
magastartományt, az elevenséget, a Heybrookból pedig inkább a basszust
irtotta ki. A nagy doboz teljesen "megdöglött", a kicsi pedig éppen
ellenkezőleg: "kiürült", elveszítette a testességét. (Ide tartozik,
hogy a Heybrook cég nem ellenzi ugyan az egyeres kábelezést, az ellen
viszont tiltakozik. hogy összehangolt rendszereket - például éppen a
HB1-et - önhatalmúlag átkábelezzünk egyeresre.)
Hogy teljes legyen a csőd, kipróbáltam fekete tudományomat a
hálózati csatlakozózsinórokon is - és a varázslat sajnos megint
sikerült! Még ezen a szakaszon is meg lehetett különböztetni a réz
hangját az ezüstétől! Nem tudom, mindenki felfogta-e állításom
jelentőségét, ezért duplán kiemelve írom le, hogy
MÉG A LEMEZJÁTSZÓ HÁLÓZATI KÁBELÉN IS MEG LEHET HALLANI,
HOGY EZÜSTBŐL VAN-E, VAGY RÉZBŐL!
Néhány oldallal később ezt egy szeánsz-sorozaton is megpróbálom
demonstrálni, mint a legabszurdabb jelenséget, amelyet ezidáig
tapasztaltam. De bátorság, kedves Olvasóm! ennél abszurdabb
jelenségekről is tudósítalak még, mielőtt ez a cikk végetér.
A rend kedvéért elmondom, hogy az ezüstdrót (a 0,1mm-es éppoly
kevéssé hagyta magát "csőbehúzni", mint a rézhuzal: ha szigeteltem,
sávhatároltabb lett a hangja. Ugyanez történt, ha nem 99,99%-os, hanem
csak 80%-os ezüstöt használtam. Igaz, az utóbbit még néhány mikronos
nikkelköpeny is borította, márpedig én azt állítottam: nem szabad,
hogy a fémszálnak bármiféle szerkezete legyen... Nos, csináltam még
egy ellenpróbát. Az ezüst felülete, sajnos, korrodálódik (nem
oxidálódik: szulfatizálódik); üdvös volna az ezüstszálat néhány
mikronyi arannyal borítani, és akkor a huzal korlátlan ideig megőrizné
"hangminőségét". Mivel csak egy leheletnyi aranyra van szükség, maga a
művelet nem kerülne sokba, de a technológiáját Magyarországon nem
sokan értik. Mindazonáltal sikerült bearanyoztatnom néhány méter
négykilences ezüsthuzalt, és ezzel kábeleztem át a NAD egyik
csőkarját. Nem vált be. Az aranyozás éppúgy elszínezte a hangot, mint
a nikkelköpeny.
Én arra tippelek, hogy az ezüst egyértelműen jobb kábelanyag a
réznél. Dehát ezt miért én döntsem el egyedül?! Megrendeltem
(hivatalosan, nem magánúton) néhány kilométer hosszúságú, azaz mit
nagyzolok: néhány dekányi 0,1mm-es tiszta ezüstszálat; nemsokára
elkészül, és akkor küldök belőle 25 olyan Olvasónknak - már
leleveleztük -, akiről tudom, hogy szívesen bűvészkedik kábelekkel.
Sajnos, a vastagabb, 0,8-1mm átmérőjű ezüsthuzalból nem küldhetek
kísérleti anyagot; ez már túl drága mulatság volna.
Hej, te sátán ronda fattya!
Fölvegye a víz a házat?
Hisz dagadó áradatja
minden küszöbünkön átcsap!
Átkos seprűnyél te!
Süket és konok!
Csillapodj le végre,
suta-buta bot!
Nem hagyod hát
abba rögtön?
Itt az öklöm,
ez megállít - s ott a balta - kerge, rongy fád
egy-kettő, szilánkra válik!
A jobbik eszemmel, persze, belátom, hogy az egész dolog
mélységesen reménytelen. Tegyük fel (korántsem biztos!), hogy a
sodratlan ezüstszál, ha ideális rendszerben használnánk, jobban szólna
bármiféle más kábeltípusnál. Csakhogy a konstruktőrök, amikor
lemezjátszót, erősítőt, hangsugárzót alkotnak, "tuningolás" közben
hagyományos szerkezetű, tehát sodrott, szigetelt, vastag rézkábelt
használnak, s annak hangkarakterét úgyszólván beletervezik a
készülékbe. Amikor kábelt cserélünk, teljesen felboríthatjuk a
rendszer egyensúlyát. Ez a körülmény csaknem lehetetlenné teszi, hogy
megismerhessük a kábelek igazi hangminőségét, s már eleve igen erős
érvet szolgáltat a merev kábelezés ellen. Másfelől viszont: érdemes
elgondolkodni rajta, hogy a hangszórók, hangszedők, transzformátorok
stb. tekercselése eredendően egyeres - akárcsak a nyomtatott áramköri
lap.
Ionoszféra
Éppen abban az időben, amikor az ezüstkábel "steril" hangjával
bajlódtam, megjelent a Hi-Fi Answersben egy cikk; hajmeresztő dolgokat
állítanak benne. Különféle elektromos terekre hivatkoznak, amelyek
körülvesznek bennünket és tönkreteszik (egyebek között) a High
Fidelityt is. Ilyen elektromos teret vélnek felfedezni a.) mindennemű
sztatikusan feltölthető tárgyban, b.) mindennemű kábelben, amely
elektromos jelet szállít (ilyen kábel a telefonkészülék zsinórja is!),
valamint c.) a lakás vízrendszerében, különös tekintettel a hideg- és
melegvízrendszer eltérő potenciáljára. Ezeket a tereket meg lehet
szüntetni, illetve semlegesíteni lehet őket, miáltal automatikusan
javul a hifi-berendezés minősége... Tébolyító ötlet, de a Hi-Fi
Answersnek már annyi tippje bevált, hogy elhatároztam: ezúttal
haladéktalanul ellenőrzöm, igaz-e, amit a Messziről Jött Ember állít.
(A részleteket lásd a Hetedhéthatárban, a 66-67. oldalon.)
Az angolok "polarizálásról" beszéltek; nos, polarizálni nem tudok
(azt sem tudom, mi az), de ionizálni talán igen. Ismeretes, hogy a
hanglemez a legkisebb dörzsölésre is elektromosan feltöltődik, minek
következtében magához rántja a levegőben lebegő port, piszkot. Ezt a
sztatikus töltést többféleképpen is meg lehet szüntetni. Egy időben
idehaza is kapható volt egy Zerostat elnevezésű hanglemezápoló
szerkezet, egy pisztolyformájú ionizátor, amellyel az ember "rálő" a
hanglemezre, és akkor a lemez elveszti a töltését, elektromosan
semlegessé válik. A Zerostat pisztolyhoz nem kell fegyverviselési
engedély, úgyhogy én is tartok egyet odahaza. Kipróbáltam, mi
történik, ha zenehallgatás közben "kezelem", azaz körbelövöldözöm az
angolok állítása szerint kritikus pontokat, mindenekelőtt a
hangszedőt, a hanglemezt, a lemezjátszó csapágytengelyét, a kábeleket
és a hangszórók membránját.
Hát igenis történik valami. Pontosan az történik, amit a HiFi
Answersben állítanak: a hangkép elveszíti érdességét, a sávszélei
jobban kiterjednek, a basszusa és a dinamikája megnő - még hangosabban
is szól egy kicsit. Nyilvánvaló, hogy az ionizálással nem lehet A-B
tesztet, pláne vaktesztet csinálni, ugyanis a hatása jó 10-15 percig,
talán tovább is tart, és a különféle tárgyak nem is ugyanabban a
tempóban töltődnek fel újra. Ennek ellenére, az ionizálás "jól hagyja
magát demonstrálni", amin azt értem, hogy 10 emberből legalább 8
hallani véli a szóbanforgó effektust, sőt: általában hasonló szavakkal
is jellemzi. (Legalábbis, ha az én berendezésemet hallgatjuk. Dehát az
angolok egészen más készülékeket használtak: a Jelenséget nem Teslákon
és Heybrookokon fedezték fel!)
Javaslom, hogy akinek van Zerostat pisztolya, próbáljon meg
lövöldözni vele, valahányszor úgy érzi, hogy a hangkép "máma valahogy
érdesebb a szokásosnál". Nincs kizárva, hogy nyerni fog l5-20 perc
zavartalan zenei élvezetet. De hogy ez miért van, és hogy ezt a hatást
hogyan lehetne permanenssé tenni - ezt ne éntőlem kérdezze.
Lám, megint hurcolja, hordja.
Jaj, hogy is teperjelek le!
Eltiporlak, gaz koboldja!
Reccsen és talál a fejsze!
Eltaláltam! éljen!
Kétfelé szakadt!
Visszatér reményem,
és szívem szabad.
Jaj, mi történt!
Mind a két fél
újra ép s él,
úgy loholnak
párba, talpra szökve tüstént!
Segítsetek, nagy Hatalmak!
Tereket fogtam
Lehetséges tehát, hogy azokat a bizonyos "elektromos tereket"
tényleg észlelni tudjuk a hifi-berendezésünkön keresztül? Nézzük a
másik fajtát, azt, amely miatt a telefonkészüléket kárhoztatják. A
telefon úgyis ott van a kezem ügyében. Minthogy az én telefonomnak
megvan az a kellemetlen szokása, hogy mindig zenehallgatás közben
szokott csörögni, igen gyakran kihúzom a dugóját a konnektorból.
Elvben ezt nem volna szabad (a Posta tiltja), de én megtehetem, mert
van két másik készülék is a lakásban.
Régebben már kipróbáltam, hogy kiviszem-behozom a
telefonkészüléket (amelynek a dugója eközben természetesen nem
csatlakozik a konnektorhoz). Semmi különbséget nem hallottam. Most azt
próbáltam ki, hogy a készüléket a helyén hagyom, viszont a a dugóját
időnként kihúzom a konnektorból. Megdöbbentő, de ettől tényleg javul a
hangkép: vidámabbá, elevenebbé, sztereóbbá válik. A "zárkózott"
Spendor BC1-nek feltétlenül javított a hangzási balanszán; a többi,
"nyitottabb" hangsugárzó-típuson nem annyira a magashangtöbblet segít,
inkább csak finomabbá, természetesebbé válik rajtuk a muzsika.
Nagyon érdekes élmény: az ember leül zenét hallgatni, a zene
valahogy nem szól szépen, nem annyira érdekes, mint máskor... egy
pillantás a telefondugóra: ahá, elfelejtettem kihúzni... úgy, most már
megint rendben van minden! Kétlem, hogy a javulás mértéke elérné az 1
orto-t (ami azt jelentené, hogy "behívom a sarki rendőrt, és még ő is
meghallja"), de - megismétlem! van akkora, hogy tíz zeneszerető
emberből 8 felismerje. Mégpedig vaktesztben. (Ugyanis az egész ötlet
annyira abszurd, hogy senki nem sejti, mit kapcsolgatok a hátam
mögött.)
A telefontalanítási technikát később továbbfejlesztettem. A a
szobám falának nemcsak a belső, hanem (ugyanott) a külső oldalára is
fel van szerelve egy konnektor, s ahhoz egy másik telefonkészülék
csatlakozik. Legközelebb tehát már a szoba falain kívül manipuláltam,
és mégis ugyanazt a hatást értem el, mint az első menetben. Végül már
két szobával odébb ágaztattam le a telefonvezetéket, és ott szereltem
fel a csatlakozót, de ez sem segített. Mert hiába távolítottam el 6-8
méternyire a telefonkészüléket zsinórostul-dugóstul, ha odáig
mégiscsak a szobám mellett fut el a vezeték.
Ez a kísérlet egyébként elvi jelentőségű, mert bebizonyítja, hogy
nem a telefonkészülék, hanem az elektromosan aktív telefonzsinór az,
amely - valamilyen, még nem tisztázott módon - befolyásolja a
hifi-hangképet. Pedig a telefonzsinór viszonylag kis feszültséget
hordoz. Ezek után mit tartsunk arról a hálózatról. amely
keresztülszövi az egész lakást, és mindenhová 220 volt feszültséget
szállít?! És mit tartsunk a lakás minden elektromos készülékéről,
közéjük értve a lámpákat is?! És ha ezek tényleg elrontják a
hangképet, akkor ugyan mi az ördögöt tehetünk ellenük?!
Boszorkánykonyha
De még a telefonvarázslat is túlságosan hihető, sőt: racionális a
következő mutatványhoz képest. Olvasmányaim szerint a hideg-, illetve
a melegvízrendszer eltérő potenciált hordoz, tehát össze kell földelni
őket, és akkor megintcsak javul a hangkép. Az angolok konyhájában és
fürdőszobájában tényleg külön csapja van a hideg és a meleg víznek,
tehát nekik van mit összeföldelniük. Magyarországon inkább a közös
csaptelep járja, azzal pedig nem tudok mit kezdeni. De hopp, mégiscsak
van egy elkülönített melegvízrendszerem: a központi fűtés, amelyet a
konyhában felszerelt "cirkogejzer" működtet. A melegvízcsövek
egyébként éppen a lemezjátszó közelében futnak be a szobámba.
Rákötöttem tehát a konyhában egy darabka drót egyik végét a
cirkogejzirre, másik végét a hidegvízcsapra. Visszamentem a szobába,
újra feltettem egy lemezt, és - és megdermedtem. A hangkép ugyanúgy és
ugyanannyit javult, mint az előző varázslattól! Mintha a fűtéscső is
valamiféle villanyzsinór volna, amelyet a földelés révén mintegy
kihúztunk a hálózatból! Megintcsak nem esküszöm meg, hogy a hatás
elérte az "1 orto"-t, vagyis mondjuk egy MC10-es és egy MC20-as
hangszedő különbségét. De annyit biztosan javított az az egy szál drót
a konyhában, mintha kicseréltettem volna a hangszedőm tűjét...
És rohannak! Egyre feljebb!
Lépcsőt, termet locska hab nyom!
Szörnyű tenger, árja ellep.
Mester, mester, halld a hangom!
Itt a mester éppen,
nagy a baj, gyere!
Szellemet idéztem,
s nem bírok vele!
"A sarokba,
vissza! térj meg
seprűnyélnek!
Szellemtesttel
nem citálhat itt dologra
senki más, csupán a mester!"
Goethe bűvészinasának végül segítségére sietett a Mester, s
helyreparancsolta az elszabadult rosszlelket. Nekünk, hifista
varázslótanoncoknak nincs ilyen szerencsénk. A Mester hét országon is
túl jár, és ha mégis meghallja segélykiáltásunkat, csak legyint: "ezek
már megint rémeket látnak". Mi pedig viaskodhatunk tovább a Gonosszal,
mert fogalmunk sincs, hogyan lehetne megfékezni, a fizika és a
matematika bilincseibe verni a lakásunkban garázdálkodó szellemeket. A
víz ugyan nem veti fel a házat - de már a halántékunkon üt ki.
Mester, mester, halld a hangom!
Darvas László
