Excelia |
Jön! Jön! Jön! Már itt is van! Azazhogy úgy van itt, hogy még meg
sem érkezett, de ilyen kicsiségekre ne adjunk, az a fontos, hogy íme,
végre nálunk is fényesen bemutatkozott ("excellált") a világ egyik
legkitűnőbb ("excellent") otthoni szalagjátszója, az Aiwa Excelia: az
immár szabványosított, minikazettás digitális magnó (DAT)
leges-legelső típusa.
Igaz, hogy csak annyival előzte meg a többit, amennyivel az
idősebbik ikertestvér a fiatalabbat. Vagy amennyivel a 100 méteres
gyorsúszásban az első helyezett a másodikat. A DAT-technológiát
jóideje kidolgozták, a japán gyárak mind ugrásra készen álltak, mint
az úszók a medence szélén - csak azok nem szokták a lábujjuk hegyével
kóstolgatni a vizet, hogy nem túl hideg-e. Végül is az Aiwa ugrott
elsőnek, amennyiben ő tette közhírré először, hogy 1987 márciusában
piacra dobja DAT-masináját. Példáját úgyszólván másodpercekkel később
már négy vagy öt más japán cég követte. De mind ez idáig sehol másutt
nem hozták forgalomba a DAT-magnót, csakis Japánban:
Európába-Amerikába csak a kiállításokra vitték magukkal. Legutóbb
júniusban a budapesti AUVIC-ra is elhozták, így fértünk mi is hozzá,
néhány napra - köszönet érte az Aiwának. Kérjük az Olvasót, vegyen
mély lélegzetet, és rögzítse emlékei között ezt a Történelmi
Pillanatot, amikor is Nyugat-Európához képest csupán néhány hónappal
vagyunk elmaradva - minthogy az Exceliának és társainak tesztje
odakint is csak nemrég jelent meg a magazinokban. Ismeretterjesztésben
tehát most éppen nem is állunk olyan rosszul. Olyan rosszul, mint a
kereskedelemben. Mert sok víz lefolyik még a Dunán, mire a DAT-magnók
a magyar kirakatokban is megjelenhetnek. Kiskereskedelmi áruk
kezdetben 800 dollár körül lesz (az NSZK-ban 2500-3000 márkára
rúghat!), és később sem fog pánikszerűen zuhanni. Igaz, az
elektronikai termékek gyorsan olcsóbbodnak, a finommechanika azonban
"tartja az árát", márpedig a DAT-magnó az elektronika és a
finommechanika házasságából született. Mellesleg: egy Revox B77 vagy
egy erősebb Nakamichi sem kerül kevesebbe.
Ha már árakról beszélünk: a hardverhez szoftvert is kell
vásárolni, és éppen a digitális technika (CD) tanított meg bennünket
arra, hogy a műsoranyag néha többe kerül, mint maga a gép. Vajon, ha
lesz DAT-magnónk, el tudjuk-e látni magunkat DAT-kazettával is? Nos,
máris több cég ajánl ilyen minikazettát: Aiwa, Fuji, JVC, Maxell,
Sony, TDK. A (tipikus) kezdő árak, angol fontban:
45 perces 5,33
60 perces 6,22
90 perces 7,55
120 perces 8,88
Összehasonlításul: egy 90 perces metál kompaktkazetta ára 3-5
font, a 3 órás videokazettáé úgy 6 font lehet, az orsós magnókhoz 5-7
fontért vásárolhatunk egy 540 méteres szalagot. Aki tehát most rögtön
(avagy: amint teheti) áttér a kompaktról a "D " kazettára, kétszerte
többet fog fizetni a zenéért, mint eddig. A "D" kazetta magas árát
persze aligha technológiai, inkább üzletpolitikai érvek indokolják.
Elvben sokkal-sokkal olcsóbb is lehetne. Lesz is.
Ennyit elöljáróban. Illetve ezt még megspékeljük egy kis
ideológiával. Olvasóink már jól ismerik rögeszménket, miszerint ebben
a rovatban minden teszthez valami eszmei mondanivalót muszáj
kiagyalnunk. Most nem kell törnünk a fejünket. Végtére, a DAT az új
(sőt: a még újabb) idők hírnöke, ez a példánya (jelenleg) amúgyis
unikum, azonkívül biztosra vesszük, hogy a digitális magnó máris
sokkal több hifistát érdekel, mint a digitális lemezjátszó. Ha ennyi
érv elegendő, akkor nem is folytatjuk a szemináriumot, hanem máris
mehetünk tovább.
Mi a DAT?
DAT annyit tesz, hogy: Digital Audio Tape, azaz digitális
hangfelvételhez használandó magnószalag, valójában kazettás szalag. A
hozzávaló magnó is úgy néz ki, mint egy jól megtermett kazettásmagnó -
jobban mondva egy kistermetű videomagnó, amelybe digitális processzort
(analóg/digitál, majd pedig digitál/analóg átalakítót, hibajavító
elektronikát stb.) építettek. Tehát látszólag nem sokban különbözik a
Hifi Magazin 13. számának poszterképén látható, VHS-rendszerű
digitális magnótól. Amiben mégis különbözik tőle, azt két nagyon
lényeges pontban foglalhatjuk össze.
Először is: míg az eddigi, főleg professzionális (ritkábban
félprofesszionális és csak elvétve "házi") digitális magnók nagyon is
különfélék voltak, a DAT-magnó egy széles körben egyeztetett, mindenki
által elfogadott, szabványosított rendszeren alapul, ennélfogva a
saját kategóriájában versenytárs nélkül áll. (Inkább csak a többi
médiummal: a hagyományos kazettás magnóval, illetve a
CD-lemezjátszóval kell versenyeznie.)
A másik lényeges különbség: a DAT-kazetta sokkal-sokkal kisebb a
VHS-képmagnó kazettájánál, sőt, a közönséges (audio) kompaktkazettánál
is, a játékideje azonban kiadós (3/4-4 óráig terjedhet), ennélfogva
módot ad a Ma Emberének arra, hogy teljes zenei könyvtárát egyetlen
fiókban berendezhesse.
Egyáltalán, a DAT felhasználja mindazt, amit a digitális
hangtechnikában, valamint a videotechnikában valaha is kitaláltak, és
tekintettel van minden igényre, amely vele szemben felmerülhet.
Magától értetődik, hogy nem kompatibilis semelyik eddigi rendszerrel,
hiszen úgy viszonylik a régebbi, nagyobb méretű digitális magnókhoz,
mint a hagyományos kazettás magnók az orsós gépekhez. Vagy mint a CD
az LP-hez. De még ezzel is túl keveset mondtunk. Ugyanis a DAT-magnó
nemcsak műsorforrás, hanem - ha úgy akarjuk - hatalmas kapacitású
háttértároló is egyben, az otthoni számítógépekhez!
Történelem és diplomácia
Hogy ki mindenki bábáskodott a DAT-magnó születésénél, az kiderül
a legutóbbi kötetünkben közreadott kis tanulmányból ("Óhajtó monDAT"),
annak 1. táblázatából, amely a digitális hangtechnika "mérföldköveit"
sorakoztatja fel 1965-től napjainkig. A forgófejes digitális magnóhoz
az 1967-es évszámot rendelik, az előzmények tehát legalább 20 évre
nyúlnak vissza. Valójában a Sony már 1982-ben, tehát a Compact Disc
évében bemutatott egy kiskazettás, forgófejes DAT-szerűséget. És ha
jól megnézzük a táblázatot, még valamit felfedezünk az 1982-es
esztendő krónikájában: ekkor szervezik meg a 8mm-es szalaggal működő
videorendszer szabványosítását. Hogy miért említjük meg ezt? Nos,
három évvel később, 1985-ben kidolgozzák a forgófejes DAT végleges
specifikációját - s ezzel egyidőben megoldják azt a feladatot, hogy a
8mm-es videorendszerben digitálisan (PCM-eljárással) rögzítsék a
hangjeleket. Vegyük észre, mennyire összefügg a kettő. Hiszen mindkét
rendszer majdnem ugyanazt a kazettatípust használja, részben ugyanarra
a célra! Ez a fejlesztőmunka egyébként nagyrészt a Sony nevéhez
kapcsolódik. A Sony természetesen szintén az elsők között dobta piacra
saját DAT-magnóját. És információink szerint az Aiwa cég is (részben
vagy egészben) a Sony tulajdona!
A fenti adatok ismeretében hadd engedjünk meg magunknak egy kis
spekulatív (de nem teljesen alaptalan) eszmefuttatást, miközben néhány
percre átruccanunk a képtechnika területére.
A tv-készülékek, videomagnók ágazatában a Sony cég: nagyhatalom.
Mindenfelé ismerik a Sony-féle (otthoni használatra szánt) Betamaxot
és a (profi-félprofi) U-maticot. A Betamax nem "nyerő" rendszer, a VHS
egyre inkább kiszorítja a piacról. "Előrefelé menekülvén", a Sonynak
sürgősen új terület után kellett néznie. Ezért is alkotta meg a Video
8 rendszert, amely már nem 1/2 collos, hanem 8 milliméter szélességű
szalaggal dolgozik, és egészen parányi kazettát használ. Először
természetesen a hordozható kamerarekordereket (kamkorder) reklámozták,
de azóta már asztali kivitelű Video 8-as képmagót is gyártanak.
Ezeknek a készülékeknek sokkal jobb a hangminőségük, mint a "normál",
VHS-rendszerű képmagnóké. Például a tavalyi EV-S700 típusú DAV (azaz
Digital Audio Video) magnó, amely a hanganyagot természetesen PCM
eljárással rögzíti, adatlapja szerint 88dB dinamikát, 20Hz-15kHz
átviteli sávot és 0,005%-nál kisebb nyávogást produkál. A konkurencia
a Hi-Fi VHS-sel próbál versenyben maradni (lásd: "A videorepülőgép",
HFM 21.), de a hifi-képmagnó sem mérkőzhet a DAV-val atekintetben,
hogy az utóbbi, ha közönséges hangmagnónak akarjuk használni, egy 90
perces videokazettán nem kevesebb, mint 18 órányi (!) műsort képes
rögzíteni, sztereóban - és a fent említett specifikációval!
Nézetünk szerint a DAV-tól a DAT már tényleg csak egy lépésnyire
esik, legalábbis a Sony mérföldes lépéseivel számolva. Kézenfekvő
gondolat még tovább kicsinyíteni a magnó-mechanikát, és beleépíteni
egy A/D plusz D/A átalakítót, meg ami még kell hozzájuk. Félreértés ne
essék, más cégek is "benne vannak" a DAT-technikában, képesek
DAT-magnót gyártani - de a Sonyé volt a főszerep. És mint mondottuk
volt, az Aiwa cég is része a Sony-birodalomnak.
Névsorolvasás: Aiwa, Sony, Matsushita (Technics), Sharp, Hitachi,
Toshiba - ezek a cégek összehangolt akció keretében, 1987 márciusában
hozták forgalomba első DAT-magnójukat. Mire jelen kötetünk napvilágot
lát, már követte példájukat a Denon, az Onkyo, a Kenwood, a
Mitsubishi, a Pioneer, a TEAC és a Yamaha is. Még az idén összesen 300
ezer darabot akarnak gyártani! De a DAT mind ez idáig csak
"belföldön", azaz Japánban került forgalomba, Európában és Amerikában
tudomásunk szerint még nem. Reklámja már az egész világot bejárta de
magát az árucikket a japán cégek mégsem merik kiadni a kezükből.
Legfeljebb tesztcélokra. Például az NSZK-beli Hifi Vision című magazin
is megkapta az Aiwa Exceliát. Ő is csak néhány napra, akárcsak mi. És
ő sem kapott hozzá egy árva sort sem - ezt onnan tudjuk, hogy
felhívtuk telefonon a főszerkesztőt, és tőle próbáltunk irodalmat
kérni, de hiába. "Sajnos, még a gép használati utasítása is csak
japánul van meg." A teszt egyébként a HiFi Vision májusi számában
olvasható. Közölnek benne egy olyan képet is, amelyen éppen egy
fegyveres őr vigyáz az újszülött DAT-magnóra...
Azért ennyire óvatosak a japánok, mert tartanak a hanglemezipar
haragjától. Mint lapszemléinkben már jeleztük: komoly jogvitákra van
kilátás. A hanglemezgyárak arra hivatkoznak, hogy a DAT-tal nem csak
másolni, hanem valósággal "klónozni" (a legcsekélyebb eltérés nélkül
sokszorosítani) lehet a CD-korong műsorát, vagyis az emberek sokkal
kevesebb CD-t vásárolnak majd, és inkább másolásra fognak
berendezkedni, minek következtében a hanglemezipart aggasztó
veszteségek érik. A japánok azzal próbálják elejét venni a
háborúságnak, hogy önként korlátozzák a DAT-magnó képességeit, nem
engedik meg neki, hogy közvetlenül, digitális formában is átvehesse a
CD-műsort. A másolás folyamán tehát közbeiktatódik még a CD-játszóban
a D/A átalakító, majd a DAT magnóban az A/D és végül újra a D/A
konverter. (Ha csupán a vásárló érdekeit, a hangminőséget néznék, és
digitális úton engednék át a jelet, a három átalakító elektronika
közül kettőt el lehetne hagyni!) Így aztán sikerül annyira elrontani a
másolat minőségét, hogy ne tekinthessük "klónozott", hiba nélkül
sokszorosított műsornak. Persze, ha a DAT-magnó még így is jóminőségű
másolatot ad, amely összemérhető a legjobb analóg szalagfelvételekkel,
vagy éppenséggel még felül is múlja azokat, akkor az egész okfejtésnek
nincs különösebb piaci jelentősége: a vásárlóközönség megveszi a
DAT-masinát - és másol vele, ahogy tud.
A hanglemezgyárak nincsenek is megelégedve a japán csomagtervvel,
hanem sokkal drasztikusabb módszert szorgalmaznak. Azt követelik, hogy
a készülékgyárak építsék be a DAT-magnó elektronikájába a CBS által
kimódolt áramkört, a Copycodeot. Szándékosan beszélünk kimódolásról,
mert ez a szörnyszülött elektronika méltatlan rá, hogy fejlesztésnek
nevezzük. Arról van szó, hogy a hangfelvételben 3838Hz-en egy keskeny,
de mélységes mély beszakadást idéznének elő; ez volna a jel, amelyet a
magnóba épített Copycode áramkör felismerne, és a szerzői jog
védelmében ünnepélyesen letiltaná a felvételt. Ha a japánok hajlandók
lennének erre az öngyilkos manőverre (amellyel gyakorlatilag
eladhatatlanná tennék a magnójukat!), akkor a hanglemezgyárak nem
tiltakoznának tovább, hanem minden hangfelvételt Copycode-dal
készítenének - aggasztóan lerontva azok hangminőségét. A józan,
állófejes ész megáll, azazhogy forgófejes lesz.
A CBS talán nem is blöfföl, és komolyan úgy képzeli, hogy ezt az
idétlenséget rákényszerítheti a japánokra. (Akiknek persze még
licencdíjat is kéne fizetniük a "találmányért"!) A többiek alighanem
inkább csak "be akarnak tartani" a riválisnak. Különösen a Philips, ez
az ipari-műszaki-szabványosítási nagyhatalom. Ne feledjük: a Compact
Discnek ő az igazi atyja. Ő kizárólag a CD-ben érdekelt. Habár olyan
hírek is terjengenek, hogy a Philips minden előkészületet megtett,
hogy szükség esetén pillanatokon belül be tudjon szállni a
DAT-bizniszbe. Jelenleg azonban neki áll leginkább érdekében, hogy a
szerzői jogokra hivatkozva, vagy bármi más módon, de hátráltassa a DAT
forgalombahozatalát. Ekkorát fordult a kocka!
Valaha ugyanis éppen a Philips volt az a jövevény, aki egy új
magnótípussal: a kompaktkazettással tört be a műsorpiacra. Akkor neki
kellett megvédenie magát a hanglemezipar ellenében. És milyen érdekes:
akkoriban senki sem akarta arra kötelezni a magnógyárakat, hogy
építsenek szájkosarat vagy erényövet a készülékeikbe. Egyszerűen csak
kivetettek egy szerzői-jogi adót a kazettára - s ezzel el volt intézve
az egész...
A DAT-rendszer
Mielőtt kézbevennénk az Exceliát, előbb nyilván magáról a
DAT-rendszerről kell szót ejtenünk. Előrebocsátjuk, hogy ismereteink
erősen hiányosak. Kapkodva, innen-onnan szereztünk információt erről
az új technikáról; a Hi-Fi News & Record Review nyári számai, amelyek
már számos fontos részletre is kitérnek, sajnos, túl későn kerültek a
kezünkbe. (Ehhez a forráshoz azért később még vissza fogunk nyúlni!)
Addig is igyekszünk nagy vonalakban megvilágítani a DAT-rendszer
lényegét, főbb megoldásait. Mindent azonban nem kezdhetünk elölről, és
ezért arra kérjük az Olvasót, hogy ha eddig nem tette volna, most
pótlólag nézze át a PCM-technika alapelveiről írt cikket ("A digitális
forradalom", HFM 7), a Technics digitális magnó tesztjét ("Digitális
Kontra Analóg", HFM 13), valamint a különféle típusú D/A átalakítókról
szóló tanulmányt ("Szűrővizsgálat", HFM 20).
A DAT-magnó tehát, mint már elmondtuk, digitális formában rögzíti
a hangfrekvenciás műsort. Működésében sok hasonlóságot mutat a
CD-játszóval, de egyrészt felvenni is tud, nem csak lejátszani,
másrészt többféle mintavételi frekvencia között választhat (erről még
lesz szó). Amikor a bejövő, analóg műsorjel átfut a készülék
analóg/digitál átalakítóján, kettes számrendszerben kódolt, igen nagy
mennyiségű - de megszámlálható! - információhoz jutunk. Ezt a hatalmas
információtömeget kétféleképpen rögzíthetjük magnószalagon:
a) A fejek állnak és a szalag mozog - akárcsak a hagyományos
magnóban, csak persze sokkal-sokkal gyorsabban. Ezt az eljárást
állófejes, azaz Stationary-Head DAT-nak, S-DAT-nak nevezik.
b) A fejek nagy sebességgel forognak, miközben a szalag viszonylag
lassan halad. Ez a forgófejes megoldás, a Rotary-Head DAT, röviden
R-DAT.
A hangsúly a relatív szalagsebességen van, tehát a két eljárás
elvben egyenértékű. A játékidejük azonban már nem azonos, hiszen az
állófejes magnót hatalmas szalagtekerccsel kellene indítani, hogy
annyi ideig játsszon, mint a forgófejes magnó egy csöpp kazettával. Az
állófejes magnó ezért egyelőre a stúdiók eszköze marad. Az otthoni
használatra szánt készülékek mind R-DAT-ok. Alább tehát csakis az
utóbbi eljárással foglalkozunk.
1. ábra. Így fekszik fel a szalag a fejdobon
2. ábra. Az információt ferde csíkok formájában viszik fel a szalagra
A DAT tényleges szalagsebessége normál üzemmódban 0,815cm/s,
vagyis a kompakt kazetta szalagsebességének (4,76cm/s) még az
egyötödét sem éri el. Azonkívül még van egy "lassú", félsebességű
üzemmódja is (0,4075cm/s) - ehhez képest a kompakt kazettában
valósággal száguldozik a szalag. A fejdob, amelynek átmérője 30mm, két
fejet tartalmaz. A szalag a fejdobra 90 fokos szögben fekszik fel (1.
ábra). A szalagra a fejek hasonló elrendezésű, ferde csíkokban viszik
fel az információt, mint a VHS-videomagnók, csak itt még kisebbek a
méretek (2. ábra). A fejdob fordulatszáma 2000/perc; ebből és a
tényleges szalagsebességből mintegy 3,1m/s relatív szalagsebesség
adódik. A szalag egyébként ugyanolyan széles, mint a kompakt kazettáé
(3,81mm). Viszont sokkalta rövidebb. A szalagsebességből
kiszámíthatjuk, hogy a 60 perces kazettában nem egészen 30, a 120
percesben nem egészen 60 méter szalag rejtezik... A szalag aktív
rétege 3µm vastagságú metálréteg, pontosabban (a kazettadobozra
nyomtatott használati utasítás szerint) "Metal Powder", azaz metálpor.
Ez aztán vagy tényleg valami rendkívüli anyag, vagy valami
technológiai eltérés miatt adtak neki más nevet. Vagy egyszerűen csak
meg akarták különböztetni a hagyományos metálszalagtól.
Már a méretekből is nyilvánvaló, micsoda félelmetes pontossággal
kell mozgatni a szalagot a fejek előtt. A hangcsík mindössze 13,591µm
széles, ezt kell letapogatnia a fejnek - mégpedig úgy, hogy később
vissza is találjon ugyanoda! A finommechanika és az elektronika
együttműködésének csodája ez, különösen, ha nem laboratóriumi
modellen, hanem nagy szériában gyártott készüléken kápráztat el
bennünket! A "trükk" lényegét a 3. ábra szemlélteti. Az automatikus
sávkeresés (Automatic Track Finding = AFT) abból áll, hogy a "hangsáv"
két oldalán 130kHz-es vezérlő (marker) jelek futnak. A forgófejek
fejrése, ha minden rendben megy, pont középen tapogatja le a szalagot,
és közben mindkét oldalról "belekóstol" a markerekbe is. Egy áramkör
folyvást azt figyeli, hogy ez a pótlólagos jelcsomag szimmetrikus-e,
nem húz-e el valamelyik irányban.
3. ábra. A hangsávok a marker-jelekkel
4. ábra. A műsorjel útja a DAT-magnóban
Maga a kazetta külön megér egy misét. Kifejezetten az R-DAT
céljára fejlesztették ki, és "D" kazettának nevezik. Méretei:
73x54x10,5mm (a kompakt kazettáé: 100x64x12mm). Reméljük, a fényképen
jól ki lehet venni, mennyivel kisebb a "D" formátum a
kompaktkazettánál s persze még inkább a VHS-kazettánál. A kazettatest
teljesen, csaknem légmentesen zárt, és takarólapok fedik. Csak ha már
behelyeztük a magnóba, akkor nyílik fel (a magnómechanika reteszeinek
elmozdulására) a szalagtakaró rész, s csak ekkor válik szabaddá a
csévélőorsókon a két lyuk, a meghajtótengelyek számára. Akárcsak a
kompakt kazettán, itt is megakadályozzák, hogy véletlenül
beletöröljünk a műsorba. A törlésgátló lapocskát azonban itt nem kell
kitörni, csupán odább kell tolni. Ha kell, később vissza lehet húzni a
helyére.
Jelenleg 4-féle DAT-kazettát ismerünk, ezek játékideje 46, 60, 90,
illetve 120 perc - normál szalagsebességen. Félsebességen a duplája,
de ilyenkor a hangminőség nem elsőrangú. (A kazettát nem kell és nem
is lehet megfordítani, a műsor a teljes szalagszélességre íródik fel.)
Üzemmódok
Azt talán itt fölösleges is megemlíteni, hogy a szalagon rögzített
információt (akárcsak a többi digitális rendszerben) előbb egy
hibajavító elektronikára, majd onnan a digitális/analóg átalakítóra
viszik, s ekkor kapják vissza az eredeti, analóg műsorjelet. Az is
nyilvánvaló, hogy van a DAT-magnón digitális bemenet is, tehát elvben
tényleg lehet vele közvetlenül másolni a CD-játszó (vagy egy másik
digitális jelforrás) digitális kimenetéről. Ezt egy blokksémával is
szemléltetjük (4. ábra), persze aggasztóan leegyszerűsítve a dolgokat.
Amit idáig elmondtunk, az a DAT-magnónak csupán az alapfunkciója:
a gép felvesz és lejátszik. A felbontás (kvantálás) ilyenkor 16 bit,
akárcsak a CD-rendszerben, de a DAT-nak valamivel magasabb a
mintavételi frekvenciája: 48kHz a 44,1-del szemben. A felső
határfrekvencia 20kHz-ről 22-re emelkedett, tehát mindössze 2kHz-et
nyertünk - a hangminőség emiatt még aligha javult ugrásszerűen,
viszont a módosítás következtében a két rendszer eltér egymástól, és a
CD-műsort nem lehet D/D átmásolni. Legalábbis ebben az üzemmódban nem.
A DAT-magnó azonban még sok egyébre is képes. Összesen 6 üzemmódja
van, ezeket az 1. táblázat szemlélteti. Láthatjuk, hogy a DAT a 48-on
kívül 32 vagy 44,1 (!) kHz-es mintavételezéssel is képes dolgozni, és
még a felbontása is kétféle lehet: 16 bit lineáris, illetve 12 bit
nemlineáris. Tény, hogy a "kényes kombinációban", tehát a Compact Disc
rendszerével megegyező 16 bit 44,1kHz üzemmódban a gép nem vesz fel,
csupán lejátszik. Mint hamarosan látni fogjuk, ilyenkor az Aiwa
Excelia is önmegtartóztatja magát; a japánok nyilván azért képezték ki
így a készüléket, nehogy más kényszerítsen rájuk valamit, például a
CBS az ő másolásgátló áramkörét, a már említett Copycode-ot. Csakhogy
nagy ám a különbség a kettő között! A Copycode-hoz ugyanis tönkre kéne
tenni a szép új világ összes hangfelvételét; ezt nagyon jó lenne
megúszni. Ha viszont nem lesz Copycode, akkor...akkor mire a dolgok
rendeződnek, tehát mire a háborúság elmúlik és a DAT forgalmát már nem
fenyegeti veszély, addigra alighanem az is kiderül, hogyan lehet
egyszerű eszközökkel mégis szóra bírni a DAT-magnókat 16
bit/44,1kHz-en is.
Hogyan tetszik mondani? Hogy a DAT-magnók gyártói most
felháborodottan tiltakoznak, mert az ő szándékaik tiszták, és ők
valóban meg akarják akadályozni, hogy D/D átvehessük a Compact Disc
műsorát? Tessék csak jól megnézni a legeslegalsó rubrikát a táblázat
V. oszlopában. Azt vajon miért hagyták üresen? És vajon mi mást
lehetne még oda beírni?...
Az I., II. és IV. üzemmódban a táblázat a műsorközlő műholdakról
beszél. A közvetlensugárzó műholdak digitális programját a
DAT-magnóval minden további nélkül venni lehet! És még egy érdekesség:
a IV. üzemmódban négy csatornán lehet felvenni és lejátszani. Csak nem
az igazi, "diszkrét" kvadrofónia lebegett a tervezők szeme (azaz füle)
előtt? Ha igen, akkor elmondhatjuk: "ezek mindenre gondoltak".
Valóban, ezek a tervezők rendszerben gondolkodtak.
Mi több, ezek a tervezők a vásárlóközönségnek még a gondolatait is
kitalálták. Szinte nem is jut az eszünkbe olyan szolgáltatás, amelyet
egy magnótól jónéven vennénk, és a DAT-masina azt mégse tudná.
Praktikus, kényelmes, kézbentartható. Automatikusan (és
nem-automatikus üzemmódban is) mindig pontosan azonosítani tud minden
programot. A hozzáférési ideje rendkívül rövid, magyarul: igen gyorsan
megkeresi a kiválasztott műsorokat. (A hagyományos orsós és kazettás
magnók tulajdonosai talán nem is tudják elképzelni, mennyire gyorsan
és biztosan tájékozódik a szalagon a DAT.) A 2. ábrán megjelölt "Sub",
azaz Subcode tartományban programszám és időkód jeleket írhatunk fel,
és azok segítségével mindent megkereshetünk vagy beprogramozhatunk. A
háttérinformációkat tekintve a DAT-nak körülbelül négyszerte nagyobb a
kapacitása, mint a CD-játszónak!
Excelia XD-001
Mi tagadás: mi is csak felületesen ismerjük. Amit olvastunk róla
(egy Aiwa prospektusban), azt rögtön közre is adjuk. A specifikáció
egyelőre ennyiből áll:
Méretek (szélesség x mélység x magasság): 430x421x116,5mm
Tömeg: 11,7kg.
Nyilvánvaló, hogy a vevők kezelési útmutatót is kapnak a
készülékhez, dehát mi nem vagyunk vevők - és sajnos egyébként sem
beszélünk japánul. Specifikációval tehát majd pótlólag szolgálunk.
Igaz, elveinkkel ellenkezik, hogy olyan készüléket mutassunk be,
amelynek nincs meg az adatlapja, de az Exceliával nyilván kivételt
tehetünk, és nem is csak azért, mert egész Európában csak 1-2 példány
van belőle. Nem vagyunk bizalmatlanok vele szemben. Hiszen csak úgy
sugárzik róla, hogy átgondolt konstrukció, és alkalmas a
tömeggyártásra. Úgy véljük, azt fogja produkálni a laborban és a
szeánszon is, amire a DAT-magnók általában képesek,
hibáikkal-erényeikkel együtt. Módot ad rá, hogy reális képet
alkothassunk az új technikáról, amely ugyan még nem a Ma technikája,
de már nem is a Holnaputáné. Hangsúlyozzuk, hogy eszünk ágában sincs
dicshimnuszokat zengeni róla, nem osztjuk kritikátlanul a reklámok
optimizmusát - már óvatosságra tanított bennünket a hasonlóképpen,
felelőtlen derűvel propagált CD-technika. De már most is meg vagyunk
győződve róla, hogy a digitális magnó előbb vagy utóbb feltétlenül
legyőzi az analógot. Ez csupán idő kérdése.
Kezelése, szolgáltatásai
Mint már említettük, az Excelia nagyon hasonlít a hagyományos
kazettás magnókhoz. Már nem olyan zömök, mint a régebbi, VHS-típusú
digimagnó volt. Elegáns, fekete, lapos, "daxli" kivitelű.
Az előlap bal felső sarkában hálózati kapcsoló, alatta kisméretű
forgatógomb: a fejhallgató szintszabályzója. "Timer" kapcsoló
következik, jelezve, hogy időkapcsoló segítségével a távollétünkben is
felvételre vagy lejátszásra kapcsolhatjuk a készüléket. Mindezekkel a
kezelőszervekkel egy oszlopban, legalul, egy 6,3mm átmérőjű Jack
hüvely hívogatja randevúra a fejhallgató csatlakozódugóját.
A kazettatartó fiók már a CD-játszóéra emlékeztet: nem kihajlik,
hanem kicsúszik. Van rajta 4 LED, ezek a következőkről tudósítanak
bennünket:
Felvételre kapcsolás (kerek, piros LED);
Lejátszás (zöld nyíl);
Pillanat-Állj (két függőleges sárga hasáb);
A kazetta benn van a helyén (a közismert "magnó" szimbólum).
A kazettatartó alatt megszakítatlan sorban húzódnak a
legkülönfélébb kezelőszervek, szinte végig a magnó előlapján. Egy
részük gyakorlatilag azonos az analóg magnók kapcsolóival, gombjaival,
más részük pedig a CD-játszók kezelőszerveivel. Ugyanúgy is vannak
jelölve, de a rend kedvéért ott van fölöttük a felirat is:
Gyors Előre és Hátra (REW, FFWD);
Felvétel (RECORD, a gomb közepén piros pont);
Gyorskeresés Hátra (B SKIP);
Lejátszás (PLAY);
Gyorskeresés Előre (F SKIP);
Stop (STOP);
Pillanat-Állj (PAUSE);
Felvételi Némítás (REC MUTE);
Kazettafiók Nyitás-Zárás (OPEN/CLOSE)
Ezek voltak az üzemmódkapcsolók. Most kisméretű kerek gombok
következnek. Az első a DISPLAY, azaz a kijelzőrendszer
váltókapcsolója. Gombnyomásra a szalagon még hátralévő időt jelzi ki
órában és percben (REMAINING), ha pedig kétszer nyomjuk meg, akkor a
programozott műsorból már eltelt időt jeleníti meg percben és
másodpercben (PROG. TIME). "Alapállásban", tehát ha nem nyúlunk a
gombhoz, a kijelző a normál, a szalag indítása óta eltelt játékidőt
mutatja órában, percben és másodpercben (például 1h
01m 07s).
A következő két gomb a számlálóhoz tartozik. Az egyik a nullázó
(RESET), a másik a memória (MEMORY), amelyről még lesz szó.
Három egymáshoz rendelt nyomógomb közös felirata: START ID,
egyenként pedig AUTO, MANUAL és ERASE a nevük. A start identifikálása
(ID) azt jelenti, hogy felvételre kapcsoláskor azonosító jelet teszünk
a műsor elejére, sajátkezűleg, illetve automatikusan. A harmadik
gombbal törölni lehet ezeket a jeleket.
További gombok, amelyek szintén a programozással kapcsolatosak:
MARK PNO (programok megjelölése), SKIP ID (az így megjelölt
részleteket átugorja a gép - és a jelzést utólag, a már kész
felvételre is felvihetjük), MARK (azonosító jel a program
összeválogatásához), és persze ezekhez is van törlőgomb (ERASE).
A sort (vagy legalábbis ezt a sort) a bemeneti választókapcsoló
(INPUT SELECTOR) zárja. Háromállású: egy digitális plusz két analóg -
vonal - bemenet között választ.
Jobb oldalt, a készülék legszélén a távvezérlő
érzékelő-ablakocskáját látjuk.
A kijelző nagyméretű, többfunkciós, fluoreszcens típus.
Nagyfelbontású csúcsszintmérő, bal és jobb csatornára külön-külön.
Osztásai: végtelen, -50, -40, -30, -20, -10, -6, -3, 0dB és végül a
túlvezérlést szimbolizáló piros mező. Valójában még ennél is finomabb
a felbontása; mínusz 20 és 10dB között 2 decibeles, mínusz 10 és 0dB
között 1 decibeles szintlépcsőket tud megkülönböztetni. A műsor
mindenkori csúcsszintjét 2 másodpercig jelzi ki,
felvételkor-lejátszáskor egyaránt. Egyéb információkat is ad: kiírja,
hogy minek az időtartamát jelzi (COUNTER, REMAINING, PROG. TIME), hogy
van-e korrekció a felvételen (EMPHASIS), és hogy éppen mekkora
mintavételi frekvenciát alkalmaz a gép (48; 44,1; 32kHz). Tény, hogy a
készülék sehogysem vált át a 44,1kHz-es mintavételi frekvenciára,
bárhogy erőszakoskodunk is vele, hanem piros betűkkel kiírja, hogy a
másolás tilos (COPY PROHIBIT). Erről már beszéltünk.
Még mindig a kijelzőnél maradva: megjelennek rajta a mindenkori
programra, illetve a zenekeresésre utaló feliratok is (PNO és MS, azaz
MUSIC SEARCH). Mindegyik fölött számok világítanak (1-99), aszerint,
hogy hány programlépést írtunk elő. A számokat egy PNO (azaz PROGRAM
NUMBER) jelölésű, 0-tól 9-ig terjedő gombsorral adhatjuk be a gép
memóriájába. Van még hozzájuk egy törlő (CLEAR) és egy indítógomb is
(START), ezek hosszúkás alakúak.
Kissé jobbra a kijelzőtől 6 piciny LED sorakozik. Az első 3 a
START ID funkcióit indikálja (lásd ott), a negyedik (PNO MARK)
programjelöléskor villan fel, a maradék kettő pedig (MARK és ERASE)
akkor világít, ha a SKIP ID funkció során markert helyezünk el,
illetve töröljük azt.
Az előlap jobb oldalán nagyméretű szintszabályozó: kerek, kettős
potenciométer gomb.
A hátoldalon a be- és kimenetek: 3 pár aranyozott, RCA-rendszerű
hüvely: a vonal kimenet (LINE OUT), illetve a két egyenértékű vonal
bemenet (LINE IN). Egy-egy darab (nem pár!) RCA hüvely a digitálisan
kódolt jelet hozza és viszi (DIGITAL IN és OUT). A hátoldalból
kinyúlik még egy hűtőborda, mellette pedig egy terebélyesebb, zárt
dobozszerűség, amelyben a két hálózati transzformátort helyezték el.
Kezünkben a vezeték nélküli távvezérlővel, nyugodtan beülhetünk a
fotelba: magnónknak gyakorlatilag minden funkcióját távvezérelhetjük.
A távvezérlő dobozkán - akárcsak a magnó PNO szektorában - megtaláljuk
a 0-tól 9-ig terjedő gombsort a törlő és az indítógombbal, nemkülönben
az üzemmód-gombokat, a marker-elhelyező és törlőgombot vagy éppen a
kijelzőszerkezet átkapcsolóit.
Áttekintve még egyszer az Excelia kezelőszerveit, alább röviden
definiáljuk azokat a főbb funkciókat, amelyek magyarázatra szorulnak:
START ID. A zeneszámok kezdetének megjelölése. Bármikor és bárhol
el lehet helyezni a markereket, automatikusan vagy manuálisan, és akár
a kész felvételre is rávihetjük őket, anélkül, hogy beletörölnénk a
műsorba.
PROGRAM NUMBER (PNO). Az általunk kiválasztott műsorszámokat,
összesen 99-et, tetszőleges sorrendben programozhatjuk. Ha kell,
később változtathatunk is a táncrenden.
SKIP ID. Ha a készülék ilyen kódot érzékel, automatikusan a
következő START jelre ugrik. A SKIP (ugrás) jeleket szintén bárhol és
bármikor el lehet helyezni, anélkül, hogy beletörölnénk a szalagba.
Mindezek alapján a szubkód segítségével megtehetjük, hogy
gyorskeresés vagy lejátszás közben előre-hátra ugráltassuk a gépet
bármely szalagrészen; hogy sorban minden egyes műsorszámba 8
másodpercig belehallgassunk (INTRO PLAY); hogy zenehallgatás közben
átugorjunk minden olyan műsorblokkot, tehát például a lemezlovas
szövegelését, amelyre éppen nem vagyunk kíváncsiak (BLOCK SKIP); hogy
megkeressük - helyesebben: hogy ne kelljen keresgélnünk - a legutolsó
műsor végét, ahol is az új felvételt elindíthatjuk.
Reméljük, sikerült hű képet adnunk a DAT-masináról, melynek
ismérveit négy pontban foglalhatjuk össze:
1. CD-hangminőségű készülék, amely természetesen nemcsak
lejátszani, de felvenni is tud;
2. Miniatűr műsorhordozó, kisebb a kompakt kazettánál, kisebb a
CD-nél, és mégis 2 órányi megszakítatlan műsort szolgáltat;
3. Ultragyors keresőszolgálat(200-szorta gyorsabb a normál
szalagsebességnél); és végül "feltéve, de meg nem engedve":
4. Digitális műsorjel másolása közvetlenül, D/D, tehát
minőségromlás nélkül.
Felépítése
Sajnos, ezt a fejezetet rövidre kell fognunk, a részletek még
nemigen kerültek nyilvánosságra. Viszont a Hi-Fi News júliusi számában
olvastunk a Sony DTC 1000 típusjelű DAT-magnóról, és az kívül-belül
kísértetiesen hasonlít az Aiwáéra (szerintünk csak a karosszériájuk
különbözik!), tehát nyugodtan közreadhatjuk a blokkrajzát (5. ábra).
Mellesleg a briteknek valahogy sikerült szert tenniük gyári
specifikációra is, nem éppen részletesre, de az is több a semminél,
úgyhogy a mérések során majd megpróbálunk arra támaszkodni.
5. ábra. A DAT-magnó blokkvázlata
Felvételkor az Excelia analóg vonalbemenetéről a felvételi
szintszabályzó potméterre kerül a jel, majd egy illesztő erősítő
következik, utána nagy meredekségű aluláteresztő szűrő (Anti-Aliasing
szűrő; kivágja a műsorból a 22kHz feletti összetevőket). Most jön az
analóg/digitális átalakító. Valahányszor analóg jelet viszünk be a
készülékbe, az automatikusan 48kHz-es mintavételi frekvenciára és 16
bites lineáris felbontásra kapcsolódik - értelemszerűen így dolgozik
az A/D átalakító is. Kimenetéről a Pulse Code Modulation (PCM)
egységbe kerül a jel. Ez egy igen nagy bonyolultságú IC-n épül,
amelyhez két 64K memóriájú RAM is kapcsolódik. Ez a készülék lelke: ez
ismeri fel a digitális jel mintavételi frekvenciáját, felbontását (a
letiltást is ő foganatosítja, ha kell!), hozzá csatlakozik a digitális
ki/bemenet választó és illesztő rész is. Úgy tudjuk, hogy a
hibajavítást kétszeres keresztbehelyezéses Reed-Solomon kód szerint
végzik (lásd róla: HFM 7). A nagyobb gondosság itt mindenképpen
indokolt, hiszen a keskeny mágnescsíkon sokkal könnyebben megsérülhet
a jel, mint a lézer-letapogatta CD-korong felszínén. Sőt, itt már
felvételkor is becsúszhatnak hibák. A PCM-egységből egy
nagyfrekvenciás erősítőn keresztül a fejmeghajtó áramkörre vezetik a
jelet. A forgó fejek a 2. ábrán látható, ferde csíkok alakjában viszik
fel a szalagra az információt. Igen fontos, hogy a felvételt ne
vezéreljük túl. Külön figyelőáramkör néz a körmünkre, és ha az A/D
konverter bemenetéről érkező jelek túl nagyok, kigyújtja a piros OVER
feliratot.
Lejátszáskor a fejek által szolgáltatott, igen kicsiny jelet
nagyfrekvenciás erősítő dolgozza fel, majd visszaadja a PCM-egységre.
Innen kezdve minden "visszafelé", "tükörképszerűen" játszódik le:
megtörténik a hibajavítás, majd a digitális információt
visszaalakítják analóg jellé. (A konverter 16 bit négyszeres
túlmintavételezéssel dolgozik.) Korrekciós erősítő következik, de ez
csak akkor kapcsolódik be, ha a szalagon lévő kódok erre felszólítják
(aszerint, hogy jeleznek-e kiemelést a felvételen, vagy sem).
Aluláteresztő szűrő, illesztő erősítő, némítás - és már meg is
érkeztünk a vonal kimenetre. A vonal kimenetről kap vezérlést a
fejhallgató-erősítő, nemkülönben a kivezérlésjelző is.
A PCM egységhez csatlakozik még a fő CPU, azaz Central Processzor
Unit is: a központi vezérlőegység. A számítógépekben találni hasonló
áramköröket. Ez koordinálja a DAT minden funkcióját, együttműködve egy
másik CPU-val, amely a mechanikát vezérli. A két CPU szabályozza - a
PCM részből érkező szubkód és egyéb vezérlőjelek nyomán - a
szalagsebességet, a fejdob fordulatszámát, a programkereső funkciókat.
A blokktáblázatban nem tüntettük fel, de hozzájuk futnak be a
távvezérlő utasításai is, amelyet az érzékelő-egység észlel.
Már csak a tápegység van hátra. Az Exceliának két, egymástól
teljesen független transzformátora van: az egyik az analóg, a másik a
digitális áramköröket látja el tápfeszültséggel. Gépünk 100 voltos
hálózati feszültségről üzemel - a 220V-os kivitelre majd csak akkor
lesz szükség, ha már megkockáztatják az exportját.
Érdemes néhány szót szólni a gép mechanikai felépítéséről is. A
magnómechanika leginkább egy kisméretű videomagnóéra emlékeztet.
Méretei: 60x120x180mm. Meglehetősen bonyolult. Négy direkthajtású
motort találunk benne: az egyik a fejdobot forgatja 2000/perc
fordulatszámmal, egy a szalagot továbbítja ("Capstan"), kettő pedig
csévél. És van a készülékben még két egyszerűbb motor is, ezek közül
az egyik a fiókot tologatja, a másik a szalagot fűzögeti ki-be.
A vasváz erős, és rézzel van futtatva; a gyári irományok szerint a
rézbevonat és a vas helyett alkalmazott réz csavarok csökkentik a
mágneses torzításokat. A hangfrekvenciás áramkörökben is oxidmentes
rézhuzalt alkalmaznak. A nyomtatott áramköri lapokon példás rend
uralkodik, az egész konstrukció kiforrottnak látszik, sehol nem
találni benne utólag beforrasztott, pótlólagos alkatrészeket,
átkötéseket ("gyógy-alkatrészeket"). Minden jel arról árulkodik, hogy
ez a gép megérett a tömeggyártásra. Az egyes funkcionális egységek jól
el vannak határolva egymástól, és külön feliratot hordoznak. A belső
összekötőkábelek bontható csatlakozókkal vannak felszerelve.
Többhelyütt látni beforrasztott, sokpólusú mérőcsatlakozókat. Az
áramköri lapokhoz könnyű hozzáférni, a szervizmunka egyáltalán nem
látszik nehéznek, bármennyire bonyolult is a készülék. Minden világos
és áttekinthető.
Méréseinkhez
Folytatjuk a szabadkozást: szinte csak percekre kaptuk meg az
Exceliát, kutyafuttában kellett kiismerni, megmérni, meghallgatni,
lefényképezni. A nagy kapkodásban néhány mérésről megfeledkeztünk, és
erre csak utólag jöttünk rá. Késő bánat: a masina azóta már
hetedhéthatáron is túl jár.
A bemeneti impedancia mindkét analóg bemeneten 69 kohm, jellemző a
tengerentúli készülékekre. A bemeneti feszültség is elfogadható, bár a
hagyományos magnókon általában kisebb, 100mV vagy az alatti értéket
mérünk. A vonal kimenet feszültség/impedanciája is korrekt, nagyjából
megfelel a CD-játszóénak.
A harmonikus torzítás 0dB kivezérlésen kisebb mint 0,01% - ez
megint a CD-játszók világa. A jelidegenfeszültség és a jel-zaj arány
(0dB-hez) szintén kiváló, ezt semmiféle hagyományos, analóg magnóval
nem lehet elérni. Ha a felvételi szintszabályzót minimumra vesszük
vissza, a jobb csatornán a zajérték gyakorlatilag nem változik, a bal
csatornán 1dB-vel javul (91,5dB). A bemeneti erősítő-fokozat
viszonylag keveset erősít - ezért adódik magasnak a bemeneti
feszültség. Igaz, a 16 bites rendszer elvben 96 decibeles jel-zaj
arányt enged meg, és a CD-készülékek tudnak is ennyit - dehát azoknak
nem kell felvenniük, csak lejátszaniuk.
Rendkívül szépek a teljes frekvencia jelleggörbék. A diagrampapír
most mindössze 10dB-t fog át, egy-egy osztásköz csupán 0,2dB-t
reprezentál. Láthatjuk, hogy az átvitel szinte egyáltalán nem változik
a kivezérlés függvényében. Legfeljebb 0,2 decibellel tér el a
lineáristól, és 2, azaz két Hz-től 22kHz-ig terjed.
Az áthallási csillapítás lényegesen jobb, mint az analóg magnóké,
viszont gyöngébb, mint a CD-játszóké. Dehát ne legyünk telhetetlenek.
A törlési csillapítás fenomenális, a 120dB-es érték nem annyira a
magnó, mint inkább a mérőműszer korlátait mutatja.
A linearitást, a digitális készülékek e fontos jellemzőjét 10
decibelenként csökkenő mérőjellel határoztuk meg (ennyivel
csökkentettük felvételkor a bemenetre adott feszültséget, majd a
felvételt visszajátszva azt figyeltük, a vajon a jelszint is mindig 10
decibelnyit változik-e). A hiba csak -90dB-n jelentékeny (1, illetve
2,5dB). Szelektív módszerrel mértünk, kiszűrve a nemkívánatos zajokat.
Említettük már, hogy a DAT igen kényes a túlvezérlésre. A finom
kijelző útmutatásai nyomán könnyű elkerülni a túlvezérlést, de
kíváncsiságból azért mégis meghatároztuk azt a maximális bemeneti
feszültséget, amelyet a készülék még elfogadható torzítás árán
feldolgozni képes. Nos, 0,5% teljes harmonikus torzítás esetén a
bemeneti feszültség 480mV-ra rúgott, és ez nem okoz csak körülbelül
1,4dB túlvezérlést. Ennél nagyobb jel hatására a szinusz jel
alsó-felső csúcsa egyformán levágódik, tipikus szimmetrikus "analóg"
torzítás jelentkezik. Valószínűleg még a hangfrekvenciás
erősítőrészben lép fel határolás, hogy megvédje az A/D konvertert a
túlvezérléstől.
A 2. táblázatban 0 és -80dB közötti felvételi szinteken adjuk meg
a második és harmadik harmonikus torzítás mértékét. Kezdetben minden
rendben megy, -20dB-ig a második harmonikus csekély, a harmadik nem is
látható, majd alacsonyabb szinteken a torzítás fokozatosan megnő.
Tapasztaltunk azonban valami furcsát is: -40, -50 és -60dB-s szinten
hol a bal, hol a jobb csatornán változó mértékű, gerjedésszerű
"pamacsokat" produkál a gép a vonal kimeneten. Ezért annyira
egyenetlen a számsor, ezért nem mutatja elég pontosan a digitális
rendszerektől megszokott, fokozatosan növekvő torzításkaraktert.
Feltehetőleg kisebb, egyedi hibáról van szó. A torzítás így is
csekély, összevethető a CD-játszókéval.
Az 5. diagram egy igen kis szinten, -60 decibelen felvett 1kHz-es
jel analízise. Az 1kHz-es csúcs a hasznos jel szintje, ez felel meg a
-60dB-nek. A második harmonikus (2kHz) jó 30dB-re esik tőle (3,1%
torzításnak felel meg), a 3. harmonikus (3kHz) alig látható.
Felmérhetjük e diagram alapján az 50Hz-es hálózati frekvenciából,
valamint annak felharmonikusaiból származó nemkívánatos jelek szintjét
is. A legerősebb közülük a 150Hz-es összetevő, de még ez is 90dB-re
(!!!) esik a 0 decibeles referenciaszinttől.
Végül a mechanikai jellemzők közül a gyorscsévélést tudjuk még
minősíteni. A gépezet igen gyorsan csévél, de kíméletesen bánik a
szalaggal. Megállás előtt lassít, hogy ne kelljen a szalagot
megrántania.
A táblázatban nem tüntettük fel, de megmértük azt az időt is,
amely a kazetta behelyezésétől a lejátszás megkezdéséig telik el. Ez
nem több, mint 7 másodperc. Ha pedig a kazetta már benne van a
magnóban, és Stop-ról kapcsolunk Lejátszásra, másfél másodperc után
megszólal a zene. Ugyanez a hagyományos kazettás magnóval sem megy
gyorsabban.
Szeánsz
(A szerkesztő tollából)
A digitális hangátvitelnek azt szoktuk felróni, hogy rövid távon
megnyeri, hosszú távon viszont esetleg kifárasztja az embert. Hát
akkor most itt az alkalom, hogy a DAT magnó műsorát napokig vagy akár
hetekig hallgassuk, mielőtt véleményt mondanánk róla...
Fájdalom, ez az alkalom még mindig nem érkezett el. Az Exceliát
alig néhány napra sikerült megkaparintanunk, közvetlenül az AUVIC
után. Mondhatnánk, már az is nagy szó, hogy egyáltalán megtisztelt
bennünket a látogatásával - de sajnos, pont a Fejhallgatóteszt kellős
közepén érkezett, amikor úgyszólván még a csilláron is fejhallgatók
lógtak. A DAT-nak osztoznia kellett a fejhallgatókkal a műszerparkon
(meglehetősen akadályozták egymást), meg természetesen a fülünkön is.
Úgyhogy megint csak egy kurta szeánszra futotta: magnófelvételt
készítettünk a leginkább bevált tesztprogramról (Ortofon I/1 és II/1,
tehát dixie és popzene, aztán kórus, szoprán, orgona, rézfúvók a
Proprius demólemezéről, végül Händel egyik Concerto Grosso-ja egy
Deccáról), és aztán váltogatva hallgattuk a magnó- és a lemezhangot. A
szeánsz játékideje nem haladta meg a nettó 40 percet. Nyilvánvaló,
hogy ebben az A-B tesztben a lemezműsor - definíció szerint -
tökéletes, a másolat pedig vagy ront rajta, vagy nem, de sohasem lehet
jobb az eredetinél. A magnófelvételnek sosem szabad "nyernie". Mert
még ha a magnófelvétel tetszik is jobban, ezzel is csak azt
bizonyítjuk, hogy a másolat nem úgy szól, mint az eredeti. (Meg azt
is, persze, hogy bádogból van a fülünk. De ez már más kérdés.)
Szeánszunk eredményét feltétlenül érdemes összevetni a Technics
VS-P100 digitális magnó tesztjével (HFM 13.). A lényeg itt is, ott is
ugyanaz: forgófejes videomagnó plusz digitális processzor - csak a
DAT-készülék modernebb, és kisebb a kazettája.
Lemezjátszónk ezúttal is a NAD 5120 volt, doboza nélkül,
csőkarral, Ortofon MC 30 Super hangszedővel, Triangulum asztalkán,
Ortofon T-2000 transzformátorral és a Naim NAIT erősítővel. Egészen az
erősítőig légvezetékes kábelezést használtunk. Hangsugárzónak most a
Heybrook HB1-et kötöttük be (természetesen Talpon állt), és 1,5mm
belső átmérőjű, egyeres, de szigetelt kábellel csatlakozott az
erősítőhöz. A DAT-magnó viszont hagyományos kábelen kapta és adta a
műsorjelet - erre még utalni fogunk a szeánsz végén. Hogy a
hangminőséget a végletekig megóvjuk, kapcsolóberendezést,
szintszabályzókat nem kötöttünk be, a kétféle program között úgy
választottunk, hogy e sorok írója az erősítő Phono, illetve Tape
gombját nyomogatta, és közben kézzel egyenlítette ki a
hangerőkülönbséget. Eközben - mivel a hangszóróvezetékek viszonylag
rövidek voltak - történetesen éppen a két hangsugárzó között kellett
ülnie, vagyis nem éppen páholyból hallgatta a műsort, viszont megvolt
az az előnye, hogy tudta, mikor mit hall. A következő menetben aztán ő
ült a sztereó székbe, és más vette kezelésbe a kapcsológombokat, hogy
a szerkesztő is átessen a vakteszten.
Az Excelia, ahogy a zenekritikusok mondanák, "excellált".
Egyhangúlag elismertük, hogy kivételesen jó magnó, mindazonáltal:
mindegyikünk felismerte a magnófelvétel hangját. (Jómagamnak két
teljes műsorszámot kellett végighallgatnom, hogy biztonsággal
dönthessek.) SA jellemzése szerint "a lemezhang élénk, levegős,
tiszta, a magnófelvételről elfújták a levegőt, a könnyedséget, de a
mély-középmagashangok aránya változatlan, csak valami kipusztult a
hangképből. Ha most is fejhallgatókat pontoznék, mint az előbb, akkor
az egyikre 9,5-öt, a másikra 8,5-öt adnék". SzM inkább a térhatásban
érezte a legnagyobb különbséget: "a lemezen középről is énekelnek, a
magnófelvétel mindig kétoldalról szól. Azt hiszem, nem téveszteném el;
a magnón valami sterilitást is érzek, elmegy belőle az élet".
Jómagam, amikor a kapcsológombokat kezeltem, mást is hallani
véltem. A két hangsugárzó között ülve nyilván nem annyira a térhatásra
összpontosítottam, mint inkább a hangkép frekvenciabalanszára. Én is
felfigyeltem a magashangveszteségre, sőt, én úgy éreztem, hogy eltűnik
a felső magastartomány bizonyos "szőrössége", és emiatt a hangkép
tisztábbnak (de sterilebbnek) érződik, mint az eredeti. De ezen kívül
még úgy is rémlett, hogy a magnófelvételen kiürül a felső
basszustartomány, minek következtében a bőgőszólam hűvösebbé,
egyszersmind definiálhatóbbá, de kevésbé élvezetessé válik. Ezt a
megfigyelésemet azonban "vakon" nem tudtam megismételni; a társaságnak
egyhangúlag az volt a véleménye, hogy ezt csak bebeszéltem magamnak.
("Eppour si muove!")
Egyvalamit azonban biztosan nem beszéltem be magamnak. Amikor a
kapcsológombokat nyomkodtam, közben szabályoznom kellett a hangerőt
is. Namármost, a hanglemezműsoron gond nélkül megtaláltam a kellő
hangerőt, a magnófelvétel hangját viszont a többiek hol túl hangosnak,
hol túl halknak ítélték, és folyton reklamáltak, hogy ügyetlenül bánok
a potméterrel. A magnóhang erejének beállításakor tehát mindig
korrigálnom kellett, és én ezt hajlamos vagyok úgy interpretálni,
miszerint a magnófelvétel dinamikailag kissé beszűkítette a muzsikát.
Másrészt, éppen nekem, mint kábelspecialistának kötelességem
rámutatni, hogy a lemezjátszó műsorjele nemcsak a DAT magnón futott
keresztül, hanem azonkívül még két hagyományos,
sodrott-szigetelt-árnyékolt kábeldarabon is. Ezek is elszínezik a
hangot! (Habár nem abban az irányban, amerre a DAT magnó. Nem
"tisztábbá", "sterilebbé", hanem inkább dúsabbá, öblösebbé,
"piszkosabbá" teszik a zenét.) Az Excelia tehát hátrányos helyzetből
startolt - és mégis nagyszerűen szerepelt. Most sem mondhatunk mást,
mint a Technics VS-P100 tesztje után: ennyire jó (analóg) magnóval még
nem találkoztunk.
Vajon, ha összehasonlíthatnánk a kettőt, melyik gépet hoznánk ki
jobbnak: a régi, VHS-rendszerűt-e, avagy az új, kiskazettásat?
Némelyikünk véleménye szerint az új a jobbik. Ellentmond ennek, hogy
az Excelia hangját vakon is mindnyájan felismertük, a VS-P100-ét pedig
nem. (Habár egy külső, hattagú zsűri a múltkor is azonnal detektálta a
lemezhang és a magnófelvétel különbözőségét - lásd HFM 13.) Viszont
azóta javult a kontrollberendezésünk, és a tesztmódszerünket is jobban
"kihegyeztük".
Az a legvalószínűbb, hogy a két digitális magnó hangminősége egy
és ugyanaz. Csak hát a DAT kisebb, praktikusabb, elegánsabb az öt
évvel ezelőtti félprofi gépnél. És sokkal olcsóbb: harmadannyiba (az
infláció hatását is belekalkulálva még annyiba sem) kerül. Ha ez a
tendencia folytatódik, a DAT tényleg átveszi a kazettás magnók helyét.
Lelki szemeinkkel már látjuk is a cédésített-datosított midi és mini
hifi-tornyokat.
Sőt, már halljuk is őket a lelki füleinkkel.
Sólymos Antal