Hetedhéthatár |
Hi-Fi News & Record Review
1987. május
Karácsonykor az amerikaiak már 99 dollárért, néhány hónappal
ezelőtt pedig már 84-ért is vásárolhattak CD-játszót - fedezi fel
Steve Harris, a szerkesztő. Az USA-ban olyannyira és olyan hamar
virágzásnak indult a CD-biznisz, hogy 1986-ban már el is tömődtek a
csatornák, muszáj volt leengedni a gépek árát. A "standard" áruházi ár
(a suggested retail price?) 149 dollárra esett. A gyárak, hogy ne
kényszerüljenek öngyilkosan nagy árengedményre, mind igyekeznek
kitalálni valami extrát, valami új szolgáltatást, amivel megnyerhetik
a vevőket. Ez a trend, mutat rá Harris, előbb-utóbb fontos műszaki
innovációkhoz vezet. Ezek között is az ezüstkorong videósítása a
legfontosabb, legalábbis az ipar számára. A CD hangminőségével, úgy
látszik, elégedettek a gyárak.
* Némely audio-kritikusok azonban még mindig morognak, és a Hi-Fi
News egy teljes újságoldalon közli az egyik legismertebb amerikai
szakírónak, az Absolute Sound szerkesztőjének, Harry Pearsonnak a
véleményét. Bevezetőben Ken Kessler elmondja, hogy a CD-technika végül
is fetakomplé elé állította a világot, az "ellenzék" nem gátolhatta
meg a CD karrierjét, viszont kritikájával serkentőleg hatott az új
médium fejlődésére. És éppen az utóbbi 12 hónap folyamán számos
"ellenzéki" vezérnek sikerült olyan gépet (vagy ezüstkorongot)
találnia, amely lassan már megközelíti az Analóg Rivális minőségét.
Harry Pearson is (az Absolute Sound év végi kiadásában) méltányolja a
CD-játszók legújabb generációjának minőségét, egyszersmind azonban
rámutat a gyengéikre is, "hatásosabban, mint eddig bárki más". A
cikket teljes terjedelmében átveszi a Hi-Fi News. Mi is ugyanezt
tesszük (lásd a 66. oldalon).
* Visszatérő rovata a Hi-Fi News-nak a "Designer Series", amelyben
a neves konstruktőröket szólaltatják meg. Ezúttal Max Townshend van
soron, az Elite Rock lemezjátszó ausztrál származású tervezője. Nem
várhatjuk tőle, hogy elfogulatlan legyen a CD-vel szemben, de a
véleményét azért érdemes idézni. "Bárki, akinek jóminőségű berendezése
van, tudja, hogy a 20-30 éves analóg felvételek kenterbe verik a
modern digitális hangot. A - szabványosított - digitális technika
feltehetően kitűnően beválik a rádiózásban, háttérzenének is megfelel,
High Fidelitynek azonban nem. Az egyik helyi rádióadó egyébként nemrég
CD-show-t rendezett, s azt természetesen az egyik CD-gyártó
sponzorálta.
Afféle A-B tesztet is ígértek a hallgatóknak, ezért fordultak
hozzám lemezjátszóért. Vittünk egy Rockot, Mission karral, Pickering
hangszedővel, meg egy régi Elite 600C előerősítővel. A Sheffield egyik
dzsesszfelvételét tettük fel, ez egy direktvágott (tehát minden
tekintetben analóg) lemez, amelynek műsorát azonban egyidejűleg
digitálisan is rögzítették, keverték, majd CD-re vitték (az utóbbi
tehát digitális-digitális-digitális program). A szinteket nagyon
pontosan egyeztették. Váltogatva, hatszor-hatszor játszották be a két
programot, és a hallgatóságot megkérték, telefonáljon be, és mondja
meg, melyik tetszett jobban. Az jött ki, hogy nyolcszor annyian
szavaztak az LP-re, mint amennyien a CD-re." (Erre aztán kapott is a
HFN/RR néhány indignált olvasói levelet. Egyebek között azt
kifogásolták, hogy a rádió miért könnyűzenét használt tesztprogramnak,
miért nem mondjuk egy szimfóniát, átlagos minőségű LP-ről,
végigjátszva az egész oldalt, egészen a belső barázdán bekövetkező
fortisszimóig...)
* Mintha az amerikaival meg az ausztrállal akarna vitatkozni,
Martin Colloms hat CD-játszót tesztel, köztük néhány igen értékeset
is. Alulról felfelé: Yamaha CD-X700 (300,-), Technics SL-P720 (400,-),
JVC XL-V 1100BK (650,-), Sony CDP-502ES/II (700,-), Marantz CD94
(800,-), Nakamichi OMS-4E (1200,-). A csoportteszt eredménye: "A
Nakamichi a legdrágább és ennek megfelelően a legjobb is (kiállja az
összehasonlítást a Cambridge CD1-gyel és a CAL Tempesttel). Közel
ennyire jó az új Marantz is. Jó benyomást keltett a Technics (amely
csak kevéssel gyengébb a régebbi Marantz CD75-nél és a Mission-nál).
Kissé hátrábbra helyezzük a Sonyt. A JVC és a Yamaha kevésbé tetszett,
különösen, ha tekintettel vagyunk az újkeletű, szerényebben árazott,
de magas minőségű Philipsekre."
Sony, Marantz, Nakamichi CD-játszók. HFN/RR május
* Ami a CD-videót illeti, a legutóbbi nemzetközi konferencián 9
nagy cég bizalmat szavazott ennek a médiumnak; tizediknek a CBS is
"érdeklődését fejezte ki iránta". Az új formátum a már ismert, 5
collos CD-re épül, de a készülékeknek a 30 centis LaserVision lemezt
is le kell tudniuk játszani. A készülékgyártók közül egyetértését
fejezte ki a Philips, a Sony, a Matsushita és a Yamaha. (Az új
médiumról máshelyütt bővebben is írunk.)
* Hogy azért az analóg technikáról is legyen valami a lapban,
bemutatják a Source-Odyssey lemezjátszót (700,- hangkar nélkül). Ez
egy 22 kilós masina, amelynek csupán a tányérja is 7,5 kilót nyom, és
amelyhez mindjárt kétféle tápegységet is terveztek: az egyiket ingyen
adják a géphez, a másikért további 300 fontot kell fizetni.
A Source Odyssey lemezjátszó, máris két (egy olcsóbb és egy drágább)
tápegységgel. HFN/RR május
* Alpha Genesis 100 - de szép neve van a Monster Cable új
hangszedőjének (meg ára is: 850,-). Természetesen MC-modell, és az
abszolút elsőkhöz kell mérni. Ken Kessler megismertet bennünket az ő
saját fon-skálájával, amelyben 100% a mesterszalag minősége, 90% a
Koetsu Red Signature, és amögött csak néhány százalékkal marad el az
Alpha. "Ezen a skálán 50% az átlagos közép-hifi norma, mondjuk egy 50
fontsterlinges MC-típus, és 75% körül érjük el, mondjuk az
Audio-Technica AT-F3-mal, az igazi hifi-színvonalat."
A teremtésit! (Ugyanis ezt jelenti a neve.) Alpha Genesis 100
MC-hangszedő a Monster Cable-től. HFN/RR május
* Új, új, de nem vadonatúj: engedve a csőmániákusok lankadatlan
követelődzésének, a Radford cég újra gyártja a hatvanas évek legendás
teljesítményerősítőjét, az STA25-öt, mégpedig mindjárt két változatban
is. A szimplábbik a Mark IV névre hallgat (1000,-), a Mark V
változatnak pedig beceneve is van: "Reneissance" (1900,-). Ezek a
gépek persze tetőtől talpig modern technológiába vannak öltöztetve, az
alkatrészeik is teljesen újkeletűek, kivéve a csöveket. (A Mark IV
teljesítménycsövei KT77-esek, a Reneissance-ba General Electric
6550-eseket építettek.) De megjelenésükben ugyanolyan bumfordiak,
amilyennek őket annak idején megismertük és megszerettük. A
hangminőségük hallatlanul magas, legalábbis Ken Kessler szerint. Igaz,
ő afféle "anakrofil", a régi holmik kedvelője, de mint láttuk, egész
szépen belejött már a tranzisztorizálásba, a "digitálásba"...
Régi áramkör, vadonatúj technológia: a haló poraiból megelevenedett
Radford STA25 elektroncsöves teljesítményerősítő. HFN/RR május
* Annyira azért még nem jött bele, hogy tessenek neki a
végre-valahára forgalomba hozott Beatles-CD-k. Ahhoz túlságosan is a
szívén fekszenek a poptörténet e remekművei (Please Please Me, With
The Beatles, A Hard Day's Night, Beatles For Sale). Hosszasan
magyarázkodik, részletesen elemzi az ezüstlemezek hangképét,
leszögezi, hogy a monoprogramot nem lett volna szabad sztereósítani és
végül így fejezi be:
"A szívem azt súgja, hogy bármilyen Beatles jobb, mint semmi
Beatles, és ha csak ebben a formában kapjuk meg őket CD-n, ám legyen.
Ha meggondolom, rosszabbul is járhattunk volna. Meg persze sokkal
jobban is. Hálistennek, én már rég nem fogok élni, mire elnyűvöm a
régi Beatles-lemezeimet." A recenziónak különben ez a címe: "Nem
akarok ünneprontó lenni..."
"Bármiféle Beatles jobb, mint semmiféle Beatles?" Végre CD-n is
megjelentek. HFN/RR május
Június
"Európában éltem 1969-től 1981-ig, és európai gyártású
hangsugárzókkal kereskedtem. Már akkor megtanultam, hogy az emberek
hifi-ízlése részben az anyanyelvüktől függ. Ezért készítjük mi a
hangsugárzóinkat háromféle változatban. Az egyik a japán változat, a
másikat a német nyelvű országoknak szánjuk, a harmadik pedig a britek
ízlését követi; ez utóbbit szállítjuk a világpiac fennmaradó részébe
is." Aki nem jött volna rá, a fenti idézet egy japán illetőségű
személytől származik. Az interjúalany, Masao Kamijo jelenleg ismét
Európában él, mint a Sony cég Londonba "akkreditált" gyártmánytervező
menedzsere. Az APM22ES hangsugárzót, amelyre a beszélgetésben utal,
mind a HFN/RR, mind a HFA szakírói rokonszenvvel fogadták, és
dicsérték a "nem japános" (=zenei) hangját.
* Szóval, ha igaz, a CD-hang kellemetlenségeiért nem a
CD-technika, hanem a gyatra CD-játszó a felelős. Vagyis munkára, fiúk:
tessék felspécizni az ezüstlemezjátszót, tessék kihozni belőle
apait-anyait, úgy, ahogy ezt a Meridian, a Mission és a többi fineszes
cég csinálja. Méltányolva e programot, a Hi-Fi News szerkesztősége
teret ad Mark Nortonnak: hajtsa végre a nagy trükköt, és avassa be az
olvasókat is. Norton meglehetősen beható módosítást ajánl, közli a
kapcsolási rajzot és az alkatrészlistát, fúr-farag, alkatrészeket
cserél és külön (kettős!) tápegységet épít. "A Philips CD-104-et
választottam, ez a készülék eleve kitűnő, és ma már 200 font alatt meg
lehet szerezni. Az eredmény egy olyan gép lesz, amely lényegesen
jobban szól, mint az etalonnak választott, modifikálatlan Nakamichi
OMS7E Mk 1." A szerző felkéri Christopher Breunigot (a lap zenei
szerkesztőjét), hogy minősítse a poraiból megelevenedett,
duplatápegységes Philips szuper-CD játszót. Breunig dicsérgeti a
hangképet, legalábbis kezdetben, de aztán addig-addig tekergeti a
szót, amíg ki nem derül, hogy bizony a Meridian Pro azért sokkalta
hallgathatóbb. Minthogy a módosított Philipset úgy 800-1200
fontsterlingből lehet kihozni, holott a Meridian sem kerül többe
850-nél, ezzel a módosítással - hogy is mondjuk - adtunk egy nagy
pofont...a Philips CD-104-nek.
* Ellenállás-szeánsz... Furcsán hangzik, pedig teljesen ésszerű,
hiszen minden egyes alkatrésznek megvan a maga sajáthangja, amellyel
elszínezi a zenét, többé vagy kevésbé. Martin Colloms most 19-féle (33
kohmos) ellenállás hangját hallgatja meg jól bevált zsűrijével. Az
eredményt százalékban adja meg: 100%-os hangminősége nyilván csak a
Nulla Ellenállásnak lehetne. A legsemlegesebb hangú rezisztort 94, a
legrosszabbat 70%-osnak minősítették. Ez a különbség még nem látszik
aggasztónak, de ha úgy fogalmazunk, hogy az egyik ellenállás csak 6, a
másik viszont 30 százalékban változtatta meg az eredeti hangképet,
akkor már rossz gondolataink támadhatnak. Különösen, ha meggondoljuk:
egy-egy készüléknek hány olyan kritikus pontja lehet, amely "megérzi"
az ellenállások milyenségét. Megjegyezzük még, hogy ezúttal az
előadóművészek között csak legalábbis fémrétegbe öltözött, vagy még
elegánsabb rezisztorok szerepeltek. A legszerényebbeknek úgy 10-15
penny, a legnevesebbeknek 5 font volt a fellépti díjuk. A "military
grade" úgy 10 fontnál kezdődik...
* Ezután kábelhüllők következnek vagy húszan. Az ő hangminőségüket
64-től 98%-ig pontozzák. Colloms favoritja a van den Hul MC Silver:
egy 1,2 méteres "interconnect" 950 fontért. (Nem sajtóhiba!)
Kommentárunk: Collomsék egy rendkívül rövid kábelhez viszonyítnak,
abban a hitben, hogy az egy "kvázi-nulla" kábel. Ámde, mint egyszer
régebben már leírták, ez a kábel körülbelül 10cm hosszú, tehát
véleményünk szerint meglehetősen messzire esik a nulla kábeltől.
Collomsék referenciája tehát valójában az a hangelszíneződés, amelyet
az a fajta kábel okoz, amelyből azt a bizonyos "kvázi-nulla"
csatlakozót készítették.
* Nagy teljesítményű erősítők. Revox B242 (túl drága 1635
fontért), Musical Fidelity P270 ("valóságos lopás megvenni 995-ért"),
és Hafler XL-280. Ez utóbbiról többet is fogunk mondani, nem azért,
mert "csupán" 580 fontba kerül, mint "kit", hanem mert ugyancsak
feladta a leckét a szakíróknak (lásd a következő oldalon).
* További tesztek: Luxman D-100 és Shure Ultra D6000 CD-játszó
(435, illetve 500 fontért; egyikért sem lelkendeznek túlságosan),
Audio-Technica AT-F5 és Denon DL-103M MC-hangszedők (100, illetve 130
fontért; mindkettőt dicsérik), Spica TC-50 hangsugárzó (600 font; ez a
fura alakú hangdoboz az amerikai underground magazinok egyik kedvence,
és az angoloknak is meglehetősen tetszik), Sansui D705 kazettás magnó
(280 font; "jópofa magnó, kár hogy olyan rosszul szól") és végül
Cliff/Stone legújabb hangsugárzó-állványa 300 fontsterlingért (két
nulla van a végén), kifejezetten a BBC-tervezte neves minidoboz, az
LS3/5A számára. Ken Kessler, akinek valóban LS3/5A-ja van, kipróbálja
a hangsugárzónál másfélszerte drágább lábazatot, és oda lyukad ki,
hogy szégyen-gyalázat bevallani, de az új állvány tényleg óriást
csinált a törpéből.
A hasáb formájú Spica, az amerikai audiofilek kedvence, próbát tesz
a brit piacon is. HFN/RR június,
Július
A Copycode, ha bevezetik, valóságos természeti csapás lesz -
állapítja meg Martin Colloms a CBS-ajánlotta másolásgátló eljárásról,
amely 60-90dB mélységű beszakadást idéz elő a zenei programban,
éspedig 3838Hz-en, tehát körülbelül ott, ahol az emberi fül a lehető
legérzékenyebb bármiféle rendellenességre. Nemrég egy konferencián azt
próbálták bizonyítani, hogy a Copycode hatása auditíve észlelhetetlen.
Menet közben már lejjebb adták, és úgy beszéltek a Copycode-ról, mint
"elfogadható kompromisszumról". A találkozó vége felé viszont már
inkább csak arra hivatkoztak, hogy "a legtöbb ember úgysem fogja
hallani - popzenén"... És ez volna az a kód, amit minden elképzelhető
zenei anyagra rávinnének a szép új zenei világban!
* Születésének 100. évfordulóját ünnepli rövidesen a Yamaha. Ez a
japán cég kezdetben csak hangszereket gyártott, ma viszont már "minden
szinten szinte mindent", a hifitől a motorkerékpárig. A jubileumra
természetesen új típuscsaládot ígérnek, amelynek középpontja a
távvezérelhető CX-1000 előerősítő, beépített DSP-l
térhatásprocesszorral, de talán még nála is érdekesebb lesz a CDX-900
ezüstlemezjátszó, amelynek kvantálása már 18 bites.
* Az árakkal játszik Barry Fox a Technológia rovatban: mennyibe
kerülhet majd a CD-játszó és a DAT-magnó, ha már mindkettő nagyon
olcsó lesz? (Persze mindenütt fontsterlingben számolunk.) A japánok
azt rebesgetik, hogy a DAT-mechanika árát talán 20 fontra
csökkenthetik. Akkor úgy 100 fontért lehet összehozni a teljes gépet,
és 200 fontba kerülne a boltban. De ez majd csak a következő évtizedre
várható. Ezzel szemben CD-játszót ma már 80 fontért is produkál a
japán dömping, úgyhogy rövidesen 65-70 font lesz az ezüstlemezjátszók
"standard" ára.
Sony DAT tesztje a júliusi Hi-Fi Newsban
* A Sony DAT-magnója, amelyet Martin Colloms tesztel a júliusi
Hi-Fi Newsban, pillanatnyilag éppannyira nem kapható Angliában, mint a
jelen kötetünkben tesztelt Aiwa Magyarországon, de persze ez az
egyenlősdi nem fog soká tartani. Meglepő hogy Colloms mennyire hűvösen
fogadja a digitális technika e régvárt újdonságát. "A hangminőségét
kétféle szempont szerint lehet megítélni. Először is úgy tekinthetjük,
mint egységnyi erősítésű erősítőt, és akkor azt kell figyelnünk,
mennyire színezi el a hangképet. Másodszor pedig összehasonlíthatjuk a
hangminőségét más készülékek hangminőségével, mondjuk a
CD-játszókéval; végül is a lejátszó része megfelel egy
középkategóriájú CD-játszó azonos egységének. Igaz, a felvevő része
sokkal kifinomultabb, dehát felvételt készíteni sokkal kínosabb
művelet, mint csupán lejátszani. Tekintettel kell lennünk arra a
körülményre is, hogy nem másolhatunk digitális úton, a CD-játszó
műsorát előbb vissza kell alakítani analóggá, aztán újra fel kell
dolgozni egyszer oda, egyszer vissza." (Kommentárunk: ez csak elvben
igaz. Addig legyünk szegények, amíg a DAT-magnók - ha egyszer
túljutottak a jogvitákon és ténylegesen forgalomba kerültek - nem
fogják D/D is lemásolni a CD-műsort!)
"Mint egységnyi erősítésű elektronika, a DAT-magnó nem szerepelt
különösebben jól a mi szeánszainkon. A CD-hang bizony jobban szólt
közvetlenül a CD-játszóról. Ha közbeiktattuk a magnót, a hangminőség
ugyan kellemes maradt, és nem is volt fárasztó hallgatni, de már nem
volt annyira zenei, nem késztette lábdobogásra a zenehallgató embert.
Nem hozta vissza az eredeti hangkép basszuskiterjedését, lendületét,
stabilitását, sztereó fókuszát, levegősségét, mélységérzetét,
magashangtisztaságát. A tranziensek lelassultak, a dinamikai
árnyalatok elmosódtak."
"Aztán összehasonlítottuk a DAT-magnót egy Sony PCM 701
processzorral. Mindkettő a jellegzetes elsőgenerációs digitális hangot
produkálta, de a kettő közül a 701-es egy árnyalatnyival különb."
"Mint magnó, a DAT természetesen kitűnő. Egy jó kazettás magnót
tekintsünk 35 százalékos minőségűnek, egy jó félprofi orsósat 55
százalékosnak (Dolby nélkül; a szalagzaj zavaró lesz!), és ezekhez a
számokhoz kell viszonyítani azt a 64%-os minősítést, amelyet a DAT a
mi szeánszainkon szerzett. De ez még nem jelenti, hogy érdemes lenne
beiktatni a láncba, lerontva vele az eredeti műsort."
"Így hát ez a magnó műszakilag sikeres ugyan, de szűk az
alkalmazási köre. Leginkább még az amatőr és a félprofi magnósok
fognak érdeklődni utána. Nem látom az igazi tömegbázisát."
* Minthogy igen drága hangsugárzót kell minősítenie (a Roksan
Dariust, 1525,-), Colloms nagy körültekintéssel lát munkához, és
mindenekelőtt aprólékosan elmagyarázza, miféle - eltérő - auditív
szempontok vezérelhetik a konstruktőröket, illetve a szakírókat. Aki
tud olvasni a sorok között, az rögtön sejteni fogja, hogy a teszt nem
lesz hízelgő. Nem is az.
Tüskék közé fogott hangdoboz passzív keresztváltóval, rugókon függő
dómsugárzó: a Roksan Darius. HFN/RR július, HFA május
Még elmondjuk, hogy a brit cég, amely a perzsa királyról
elnevezett hangsugárzót gyártja, tényleg iráni tulajdonban van.
Lemezjátszójával ("Xerxes") nagy sikert aratott; a Dariussal ezt a
sikert aligha fogja megismételni. A másfélezer fontsterlinges dobozpár
középméretű, kétutas rendszer. Különlegességei: passzív keresztváltója
van: a doboz tüskékkel van felerősítve az őt körülvevő állványra, a
dómsugárzója pedig négy rugón függ, tehát egy bizonyos
frekvenciatartományban le van választva a dobozról.
* Normálisabban árazott, normálisabban tervezett és normálisabban
is szóló hangsugárzók: Monitor Audio R352MD, Ruark Sabre és Rogers LS7
(280-360,-). Az elsőt fenntartás nélkül dicsérik. A frekvenciaátvitele
kiegyenlített, enyhén ereszkedő karakterű.
* Még egy hangdoboz, de ez már Amerikából: az Infinity második
legkisebb modellje, az RS2000 (190,-). Ken Kessler vizsgálgatja, meg
is kedveli, de azért nem cserélné fel vele az LS3/5A-t.
* És még egy hangsugárzó, de nem doboz, hanem panel: az
Audiostatic ES200, a hollandusok jónevű elektrosztatikus rendszere.
(Ára 1465 font; az élelmes állványspecialista Cliff Stone már javában
gyártja hozzá a különleges lábazatot, további 150-ért.) Alvin Gold
végigelemzi a már forgalomban levő nagy panelsugárzók (Quad,
Martin-Logan, Magneplanar, s melléjük most már az Audiostatic)
hangkarakterét, és úgy érzi, mindegyiknek vannak erényei is, hibái is.
Csak az erényeiket élvezni, de a hibáik nélkül - ezért már az Apogee
Duetta árát kéne kifizetni.
* Az új Thorens lemezjátszószériát, a TD 280, 166/II és 320 jelű
típusokat (160, 180 és 280 font, mind hangkarral együtt) Paul Crook
vezeti fel. Meg van elégedve velük, a legjobbnak természetesen a
320-ast hozza ki, azzal a fenntartással, hogy a hangkarját ajánlatos
lenne kicserélni egy Rega RB300-ra.
* Az ezüstösen csillogó SME IV hangkar a maga 675 fontjáért afféle
"büdzsé" modell, legalábbis ha az 1200 fontsterlinges V-höz mérjük.
Paul Miller is ahhoz méri, és megállapítja, hogy az árarány reális.
Igen, igen, de mi inkább arra lettünk volna kíváncsiak, mit tud az SME
IV a többi cég drága (vagy pláne olcsóbb) hangkarjaihoz viszonyítva.
Az SME V. után itt az SME IV. HFN/RR július
* "Special Edition" - ez úgy hangzik, mint ha valami
hiperszuper-extra volna, holott amit jelöl, az a Marantz legolcsóbb
CD-játszójának, a 200 fontsterlinges CD273-nak az ötven fonttal
drágább, "felspécizett" változata. Minőségét megítélhetjük Collomsék
saját "fon-skálájából", amelyen 65,4%-ot ért el a Philips CD160,
67,7%-ot a "közönséges" Marantz CD273, 72,3%-ot a Philips CD360 és
74,5%-ot a fent említett SE, azaz Special Edition modell. De azért ne
ugorjunk túlságosan magasra a fotelből, ez a gép sem éri el a Marantz
CD75 (450,-) minőségét, nem is beszélve a 800 fontsterlinges Marantz
CD94-ről.
Olcsó gép "spéci" változata: Marantz CD273 Special Edition CD-játszó.
HFN/RR július
* A konstruktőrök sorában most azt a Stan Curtist szólaltatják
meg, aki egyebeken kívül a Cambridge Audio CD-játszóját tervezte. Ez a
gép minden valószínűség szerint a világ egyik legjobb
ezüstlemezjátszója, mi több: sokak szerint az egyetlen, amellyel
tartósan lehet CD-t hallgatni. A CD1 ára jó másfélezer font, Curtis
azonban így is arra panaszkodik, hogy takarékoskodnia kellett,
anyaggal-technológiával egyaránt, és emiatt túl sok kompromisszumra
kényszerült. "Ha a készülék 9000 fontba kerülhetett volna, fölényesen
jobban szólna." Az új CD2 nem lesz drágább a régi modellnél, viszont
16-szoros túlmintavételezéssel működik majd, és ezért a szűrője
rendkívül egyszerű lehet - igaz, hogy 8 D/A konvertert fog tartalmazni
csatornánként. Ami a CD-technika kritikáját illeti, Curtisnak az a
véleménye, hogy a 16 bites kvantálás, illetve a 44,1kHz-es a
mintavétel egyaránt szűkmarkú, "dehát jelenleg ez van, ebből kell
kihoznunk a lehető legtöbbet. Az analóg rendszerek felbontóképessége
sokkal nagyobb - csaknem végtelenül nagy -, ezért a digitális
technikában is legalább 18-20 bitre és 88,2kHz-re volna szükség. A mi
CD-játszónk gyakorlatilag azt tudja, amit a CD-technika maga. Ideje
volna, hogy a hanglemezipar végre áttérjen egy második, fejlettebb
PCM-rendszerre."
*
A HFN/RR esete a Hafler-féle kapcsolódobozzal
Mi, szegény pannón bennszülöttek, akik arccal a földre borulva,
rémülten csodáljuk a High Fidelity megmagyarázhatatlan jelenségeit,
néha visszanyerjük önbizalmunkat, látván, hogy a felsőbbrendű brit
audiofilek időnként éppígy zavarba jöhetnek. Fontos dologról van szó,
kéretik nagyon figyelni.
Martin Colloms nemcsak vezető "technologistája" a HFN/RR
szerkesztőségének. Sokkal több annál. Ő a módszeresség megtestesítője.
Még a szubjektív teszteket is valóságos célgépekkel végzi. Ezt úgy
kell érteni, hogy begyakorlott zsűrit tart fenn (no jó, a tagok
nincsenek alkalmazásban Collomsnál, ő csak időről időre összehívja
őket), és ezek olyannyira összeszokott testületet képeznek, hogy ha a
vakteszten Colloms ellenőrzésképpen (a tagok tudta nélkül!) "bedob"
egy évekkel ezelőtt tesztelt hangsugárzót, akkor a zsűri
nagyjából-egészéből megint ugyanazt a pontszámot hozza ki, mint annak
idején! Holott az ő vaktesztjük soha nem A-B teszt, nincs mihez
viszonyítaniuk, csak az emlékképeikhez! Amire Martin meglehetősen
büszke is. És bízik zsűrijének ítéletében.
Namármost, David Hafler, a valamikori hírneves Dynaco csöves
erősítők, illetve mainapság a szintén jónevű Hafler-kitek tervezője
nemrég közreadott egy tesztmódszert, amely arra hivatott, hogy
kiküszöböljön minden szubjektivitást az erősítők minősítésekor. Az a
lényege, hogy egy (munka)erősítővel meghajtanak egy hangsugárzót,
illetve alternatív módon leosztják a kimenetét, közbeiktatják a
teszterősítőt, és azt figyelik, hogy ez utóbbi mennyire változtatja
meg a hangképet. Hasonló metódust mások is alkalmaztak már, de a
Hafleré nagyon ravaszul van kimódolva. A kapcsolódobozzal (amelynek
fényképét és rajzát is bemutatjuk), "A", "B" és "D" helyzet között
lehet választani. "A" állásban a munkaerősítőt egy hátsó hangsugárzó
terheli, a monitoron a teszterősítőt hallgatjuk. "B" állásban a
munkaerősítő szól, és a teszterősítő kapcsolódik a hátsó
terhelőellenállásra, hogy az elektromos szituáció ne változzék. Ami a
"D", azaz "differencia" állásban hallható, illetve "zaj" formájában
mérhető, az lényegében torzítás. Tehát csendet vagy csaknem csendet
kell hallanunk, és akkor elmondhatjuk, hogy az erősítő "meglehetősen
precíz". Hafler azt nyilatkozta, hogy ez a tesztmódszer tökéletesen
objektív, és hogy készüljünk fel rá, hogy a drága készülékek, főleg a
kimenőtranszformátoros elektroncsöves típusok torzítanak a leginkább.
Lehet, hogy ez a torzítás kellemes, de akkor is csak torzítás.
Namármost Collomséknak éppen az új Hafler XL-280-as
teljesítményerősítőt kellett tesztelniük (kit formában 580,-).
Kézenfekvő volt, hogy a szeánsz előtt megcsinálták a Hafler-próbát
előbb az XL-280-ason, majd pedig ellenőrzésképpen két méregdrága
gépen, a Krell KMA 100/II-n és a csöves Croft 4-en. Azt tapasztalták,
hogy "D" állásban (amikor csöndnek kell lennie), a Haflert tényleg
alig lehetett hallani, a zajszint csak - 50 decibelt ért el. Ezzel
szemben a Krell zaja -36, a Crofté pedig éppenséggel -20dB-re rúgott!
Viszont amikor Collomsék a saját, szubjektív módszerükkel
minősítették e három gépet, akkor az jött ki, hogy a Krell egy
nagyágyú, a Croft meglehetősen jó erősítő, a Hafler pedig alig jobb
mint közepes.
Kétségbeesetten futottak megint a kapcsolódobozért, és mégegyszer
megcsinálták a Hafler-próbát, ezúttal sztereóban (tehát két dobozzal
és négy hangsugárzóval). Megint a Hafler nyert.
Ekkor már derengeni kezdett Collomséknak, hogy itt valami nagyon
nagy baj van. Visszamentek a zeneterembe, de magukkal vitték a
kapcsolódobozt is, hogy A-B tesztet csináljanak vele: előbb
"direktben" hallgatták az erősítőket, aztán meg a kapcsolódobozon
keresztül. (Ilyenkor természetesen egy csomó újabb kábelt is közbe
kellett iktatniuk.) Az erősítőknek Collomsék maximum 15 pontot adnak.
Most ez jött ki:
közvetlenül/kapcsolódobozon át
Hafler 7.7/6.5
Croft 10.5/6.7
Krell 12.5/7
A Hafler-doboz bekötésével tehát mindenekelőtt durván leromlik a
berendezés hangminősége. Collomsék nem is bajmolódtak vele tovább. Ami
persze nem ok arra, hogy az embernek teljesen megnyugodjék a
lelkiismerete.
Hogy el ne feledjük: a Hafler XL-280-nak átlagos osztályzatot
adtak, vagyis "fejlődőképesnek" nyilvánították (az előző
Hafler-kitekhez képest), és drágának (a jóminőségű középmodellekhez,
tehát a Cambridge A75-höz, az Audiolab 8000P-hez, a Mission Cyrus
Two-hoz képest).
*
HFA
1987. május
Hosszú hallgatás után újra néhány sor (és két fotó) a Finial
"Laser" lemezjátszóról, amely - mintha CD-játszó volna! - lézerfénnyel
tapogatja le a hagyományos hanglemez barázdáit, majd a visszavert
fényt műsorjellé alakítja, a RIAA-korrekciót is végrehajtja, és 1 volt
feszültséget szolgáltat az erősítők nagyszintű bemenete számára.
Állítólag most már tényleg forgalomba kerül néhány hónapon belül,
legalábbis Amerikában. Az ára 2500 dollár.
Mégis gyártani fogják a lézerletapogatású analóg lemezjátszót? Két
újabb kép a Finialról. HFA május
* Felgyorsulnak az események - az LP végóráit éljük? Jimmy Hughes
három újságot mond. Az egyik tulajdonképpen nem is újság, mert már
régebben is hírét vettük, hogy némely hanglemezgyárak visszavonták
LP-katalógusaikat, és ezentúl csak CD-t bocsátanak ki. A kis Nimbus
például ezt már egy évvel ezelőtt eldöntötte. Most viszont olyan
jelentékeny cégekről van szó, mint a Telarc és még inkább a PolyGram,
akik - ha nem álltak is le végleg az LP-gyártással -, legutóbbi
komolyzenei kiadványaikat már csakis CD-n jegyzik.
A másik hír: a PolyGram (és mások is) közepes "árú ezüstkorongokat
hoznak forgalomba. Ezeken általában régebbi, analóg felvételek
szólalnak meg, de a hangminőségük kitűnő, "reprezentálják, amit az
analóg technika produkált az elmúlt 20 esztendőben". Angliai áruk
körülbelül 7,40 font, tehát sokkalta olcsóbbak a "vadonatúj"
CD-termésnél - még ha az LP-hez képest drágák is.
De már ez sem igaz: a CD olcsóbbodik, az LP drágul. Az
elsőosztályú hanglemez ára most már 6,50-6,70 font között van. A CD és
az LP árkülönbsége lassanként kiegyenlítődik, és rövidesen már azzal
sem lehet érvelni a fekete lemez mellett, hogy "a hardver ugyan sokba
kerül, de a szoftver olcsó".
* A párizsi hifi-kiállításról tudósít John Bamford. A
legérdekesebb talán az Infinity új "Kappa" hangsugárzó családja,
amelynek "Trade Mark" ja a különleges, grafitszállal merevített
polipropilén kónusz, a módosított membránú EMIT magassugárzó és a
neodymium mágnes.
A távvezérelhető új Meridian 201 előerősítő. HFA május
* Tesztek. Meridian 201 előerősítő (500,-), "annyira jól szól,
hogy a nem igazán vájtfülű zenehallgató azt hiszi, csúcshifit hall".
Audio-Technica AT-F3 hangszedő (70,-), kitűnő közép-MC. Infinity
RS4000 (450,-), a legkisebbik modell, amelyikben már EMIT magassugárzó
van, de valahogy éppen a magastartományban nem szól elég jól. Gale
GS302 (370,-), jó hangsugárzó, de inkább dzsesszre és rockra. A&R
Arcaim Delta erősítő (330,-), jónak ígérkezik. Panasonic NV-H65
hifi-videomagnó (570,-), a HFA változatlanul nincs oda ezért a
médiumért, habár úgy érzi, ez a hifi-videomagnó már jobb, mint az
elődei, de nem véletlen, hogy a japánok Panasonic, s nem pedig a
rangosabb Technics márkanévvel hozták ki... "Most már egy olyan
hifi-videomagnót szeretnénk látni, amely tényleg Technics." Denon
DCD-300 CD-játszó (200,-), "mindenben tűrhető, semmiben sem mester, de
hát mit akarsz ennyiért".
* És végül valami nagyon-nagyon különleges: a Foundation cég Blue
Chip hangsugárzója. Mindössze 200 fontba kerül párja, csak az a
kérdés, hogy ebből a kétszáz fontból mennyi esik a hangsugárzóra és
mennyi a hangsugárzó lábazatra. Cliff Stone (a Foundation cég
egyszemélyben) mindig is azt hangoztatta, a lábazat annyira fontos,
hogy többet kell áldozni rá, mint magára a hangsugárzóra. Hát ez most
összejött, ugyanis a Blue Chip nem más, mint a (valamelyest
módosított) Videoton Minimax, egy elsőrangú lábazattal párosítva. A
basszusa állítólag egész jó, "ahhoz képest". Onnan felfelé azonban
megkezdődnek a bajok, és a Blue Chip magasátvitelét Alvin Gold a
rántottasütéskor hallható hangokhoz hasonlítja. Azonkívül: zizeg,
torzít, magasba húz, "phasing" hatást kelt, és a hallgatóság legkisebb
fejmozdulatára megváltoztatja a hangképet. "A lábazat mindenesetre
kitűnő."
Amikor drágább a leves, mint a hús: Foundation lábazat + Videoton
minidoboz = Blue Chip
Június
Eretnekség, eretnekség, éppen ezért fölöttébb érdekes. A zseniális
Russ Andrews, a szintén egyszemélyes RATA cég megtestesítője, a
balzafaállvány feltalálója (ő ugyan Torlytenak nevezi és
védjegyeztette is az általa használt anyagot, de ez ne zavarjon meg
bennünket), szóval Russ Andrews egy 150 fontsterlinges módosítást
ajánl a Linn Sondek lemezjátszóhoz. A MOD lényegében abból áll, hogy
Torlyte-ra cserélik az LP12 fémből készült függesztett alvázát,
továbbá a kardeszkáját, és minthogy az utóbbi jóval vastagabb a
réginél, kényszerűségből meg kell toldani alul a lemezjátszó dobozát
is, szintén balz...Torlyte-tal. Ez az affér megért annyit a Hi-Fi
Newsnak, hogy a "RATA-LP12" fényképét a címlapján közölje, és
természetesen szeánszokat is rendezzen a kétféle LP 12-vel. A két gép
állítólag teljesen másképpen szól, de nehéz dönteni közöttük. Az
eredetinek piszkosabb a hangképe, de valahogy több benne az élet, a
módosított változat tisztábban szól, de kissé steril.
Módosításnak álcázott szentségtörés: Torlyte talapzat, alváz és
kardeszka a Linn Sondekhez. HFA június
* "A házasság." A CDV-ről, azaz CD-videóról ír Keith Howard. A
Philips cég olyan CD-formátumot javasol szabványosítani, amely képet
is, hangot is játszik. Lényegében a (sikertelen) LaserVision
formátumot házasítja össze a CD-vel. Emlékeztetőül: a LaserVision
szintén lézersugárral tapogatja le a maga 30cm átmérőjű képlemezét. A
Philips háromféle formátumot javasol:
Az első változat ugyanakkora (5 collos) korongot játszik, mint a
normál CD, csak a korong nem ezüst-, hanem aranyszínű. Kapacitása 5
percnyi kép- és hanganyag, plusz további 20 perc hang. Ez utóbbi
program kompatibilis a normál CD-vel, tehát a közönséges
ezüstlemezjátszókon is le lehet játszani. (A képpel kombinált hangot
eltérő fordulatszámmal játsszák, ehhez a programhoz a konvencionális
CD-játszó nem fér hozzá.)
A középméretű CDV ezüstkorongja 8 collos, és mindkét oldalát
kihasználják. Oldalanként 20 percnyi, kombinált kép- és hanganyag fér
rá. Műsoridejét tekintve ez a formátum volna az LP megfelelője.
A 30 centiméteres formátum lényegében megfelel a LaserVisionnak
(kompatibilis is vele - feltéve, hogy a lemezen ugyanazt a videonormát
alkalmazták, mint a készülékben!), és oldalanként nem kevesebb, mint
60 perc kombinált kép és hanganyagot hordoz.
* A Kenwood azt találta ki, hogy a CD-játszó digitál/analóg
átalakítója nagyon rossz helyen van a CD-játszóban, mert nemkívánatos
kölcsönhatásba lép a készülék különféle áramköreivel. A konvertert
tehát át kell helyezni az erősítő dobozába, ahogy ezt a
DP-3300D/KA-3300D készülékkombináció szemléltetné (ha bele tudnánk
látni a lelkébe). Ha jól értjük, a problémát ezzel nem oldották meg,
csak besöpörték a szőnyeg alá, hiszen az erősítő áramköreit szintén
zavarhatja a közibük telepített D/A konverter...
Áthelyezéssel távozott: a D/A konverter átkerült a CD-játszóból az
erősítőbe. Kenwood DP/KA-3300D. HFA június
Az egész ügyet valami más teszi érdekessé. Minthogy az átalakító
az erősítőben csücsül, a CD-játszó és az erősítő között még
digitalizált formában kell futtatni a jelet, és a Kenwood e célra
száloptikát (Light Pipe) használ - ezt a fajta "kábelezést" sokan a
jövő század technológiájával azonosítják. Ámde a hifi-technikában
semmi sem megy olyan egyszerűen, mint ahogy a mérnökök szeretnék.
Keith Howard eljátszik a száloptikával, és azt tapasztalja, hogy az
rosszabbul szól bármiféle hagyományos kábelnél... Nem tudom,
felfogta-e mindenki ennek a megállapításnak a jelentőségét, ezért
megismétlem: nem az analóg, hanem a digitális jeláradatról beszélünk,
ez érezte meg a kábelezés milyenségét.
* Tesztek. DNM teljesítményerősítő (690,-), állítólag versenyben a
háromszorta drágábbakkal. Nevezetessége: belül egyeres vezetékkel van
kábelezve. (DNM=Denis Morecroft, a merev kábelezés tulajdonképpeni
feltalálója.) Egy olcsóbb erősítő: Crimson 610/620 Mk IV elő/végfok,
kit-formában (400,-) szintén merev kábelezéssel. Dicsérik a tiszta
hangját. Még olcsóbb erősítők: Denon PMA-250 és Yamaha AX-300
(egyaránt 120,-), "a Yamaha egy jó büdzséerősítő, a Denon egy
elhibázott klassziserősítő" - ismerős jelzők, mi is hasonlókkal
operáltunk előző kötetünk erősítőrevüjében. Audio-Technica AT-F5
MC-hangszedő (100,-); ha igaz, ebben az árkategóriában ez a bajnok.
Kuzma Stogi hangkar (300,-), a jugoszlávok második próbálkozása a brit
piacon. Ha hihetünk Jimmy Hughes-nak, ez a hangkar alig-alig marad el
az extraklasszis modellektől - de sokkal olcsóbb amazoknál.
Spártai elő/végerősítő: Crimson 610/620. HFA június
*
A slágerlista
Mire a Hi-Fi News befejezte a tippadást, a Hi-Fi Answersnek éppen
megjött a kedve hozzá. Tavaly óta minden számban közzétesz egy (nem
zenei értelemben vett) slágerlistát. Ezt mi napra készen közöljük. Az
ajánlatokat mindig egy rövidteszttel indokolják, mi ezekből csak
egy-két mondatot ragadunk ki (vagy teszünk hozzá). Az árak
természetszerűleg fontban értendők.
Lemezjátszó-futóművek
Rega Planar 2/3 (125/188,-). Kitűnő színpad és dinamika, de
mindkét gépnek rezgésmentes környezetre van szüksége. Systemdek IIX
(144,-). A középkategória egyik sztárja: széphangú és megbízható.
Logic Tempo (230,-). Drága hangkép, elfogadható áron. Manticore Mantra
(235,-). A szegény ember Linnje. Linn Axis (hangkarral 300,-). A
szegény ember másik Linnje. Elite Rock (300,-). Ellentmondásos;
vitatkoznak fölötte, de sokan nagyon szeretik. Linn LP12 (450,-). Nem
látszanak rajta az évek. Pink Triangle PT TOO (500,-). Műszakilag nem
eléggé megbízható, de egyébként elsőrangú. Roksan Xerxes (545,-). Az
első gép, amely megtörte a Linn egyeduralmát.
Hangkarok
Rega RB300 (90,-). Bármely hangszedőhöz ajánlják, de nem mindegyik
futóműhöz. Linn LV-X/LV -X Plus (111,-). Az árában már egy olcsó
hangszedő is benne van (bizonyítandó, hogy mire képes egy igazán jó
kar - de ezt már mi tettük hozzá). Logic Datum II (120,-). Több
futóművel kompatibilis. Alphason Xenon (200,-). Még nem klasszis, de
már elég drága - ezen a senkiföldjén ez a kar a legjobb. Linn Ittok
(350,-). A HFM-ben fölösleges bemutatni. Zeta 2 (460,-). Különlegesen
erőteljes basszus. Többféle kábelezéssel árulják. Mission Mechanik
(600,-). Előző lapszemlénkben került szóba.
Hangszedők
Audio-Technica AT95E (18,-). Könnyű karokhoz. Nagaoka MP10SB
(40,-). Angliában modifikált típus. Élénk középtartomány. Linn K-9
(60,-). Minden hanglemezen egyformán jól szól, megközelíti a drága
MC-ket. RATA RP70 (70,-). A Goldring Epic modifikációja.
Audio-Technica AT -F5 (100,-). Az "igazi" büdzsé-MC. Ortofon MC30
Super (260,-). Visszahozza az Ortofon céget az élvonalba. Kiseki
Purpleheart Sapphire (600,-), Koetsu Red Signature (1100,-). Nem
fűzünk hozzájuk kommentárt.
CD-játszók
Philips CD 150 B(200,-). Jól szól és mindent lejátszik. Marantz
CD75 (430,-). Mindaz, amit a Philips tud, meg amit a Marantz hozzáad.
Denon DCD-1500 (440,-). Lásd a decemberi lapszámban. Sony CDP-303ES
(500,-). Színes, mint a Technicolor. Sony CDP-502ES/II (700,-). Még
jobb. Marantz CD 94 (800,-). A 16 bites Philips technológiát teljes
mértékig érvényre juttatja.
Tunerek
Rotel RT-850L (150,-). A bestseller. Hitachi FT5500/II (200,-).
Kristálytiszta hang. Quad FM4 (270,-). A legprofibb brit tuner.
Integrált erősítők
NAD 3020e (110,-). Ez most a Menő Manó, de szóba jöhet a Denon
PMA-250 is. A & R Arcam Alpha Plus (150,-). Jobb basszussal, mint az
előző változata. QED A240 CD/SA (150/200,-). Az utóbbi változat
MC-bemenettel. Marantz PM45 (160,-). Nagyobb teljesítményű, mint a
hasonlóan árazott brit erősítők. Cambridge Audio P40 (200,-). Csaknem
ideális kompromisszum a térhatás, a felbontóképesség és a dinamika
között. Nagyot szól. Musical Fidelity A1 (210,-). Igazi A-osztályú -
és forró. Mission Cyrus Two (260,-). Abszolút könnyed és transzparens.
Myst TMA3 (290,-). Minimálkoncepció alapján, és nagyon jól van
megépítve. Musical Fidelity A100 (395,-). A szegény ember ARC-je.
Elő/végfokok
Naim 42-5/110 (570,-). Még mindig a legjobbak között, versenyben a
kétszerte drágábbakkal. Audiolab 8000C/P (725,-). Semleges hangkép,
kitűnő színpad és dinamika. DNM Series 3 (csak előfok, 1400-1800,-).
Brit terv, svájci kivitel. Krell KSA50 (2300,-). 1982 óta referencia a
brit piacon. Audio Research SP8/D70 II (4200,-). A Rolls-Royce.
Hangsugárzók (páronként)
Goodmans Maxim (70,-). Semleges hangkép, megdöbbentően elfogadható
mélytartománnyal. Toshiba SS-33 II (80,-). Filléres, de hifi. Acoustic
Research AR18BX (120,-). Britek tervezték. Tannoy Mercury II (150,-).
Minden rendszerhez és zenéhez jól illeszkedik. Heybrook HB1 (150,-).
"Egyike az igazán bevált konstrukcióknak. Művészi kompromisszum.
Basszusban némileg szegény, a treble enyhén grízes, de a középsáv
mesteri." A & R Arcam Two (200,-). Kitűnő mélyek, civilizált hang.
Tannoy M20 Gold (200,-). Feljavított Mercury. Monitor Audio R352
(200,-). Katonás, kontrollált, kicsit száraz, precíz. Wharfedale 510
(250,-). Telt, erős, nagyot szól. Monitor Audio R852/MD (350,-). Az
egyik legjobb metál dómmal. Celestion SL600 (750,-). Doboztalan,
"elektrosztatikus hangkarakterű". Yamaha NS1000M (900,-).
Monitor-minőség: semleges, tiszta, artikulált. SD Acoustics SD-1
(1050,-). Nem teljesen semleges, de mindenfajta zenén kitűnő. Quad
ESL-63 (1340,-). Versenytársai 2-3000 fontba kerülnek. Apogee Duetta
(3350,-). Jó berendezés kell hozzá - de ha meg tudtad venni az
Apogee-t, a többit is bizonyára meg tudod fizetni.
*
Audio
1987 január
Bármennyire ellenzői vagyunk is mindannak, ami Torony, mi sem
vonhatjuk ki magunkat a Bang & Olufsen Beosystem 5500 varázsa alól.
Már az is látványos, ahogy a lemezjátszó, magnó és (végfok nélküli)
receiver egyetlen egységbe simul, és kiszolgáltatja magát a kontroll
panelről. A Penta hangsugárzó oszlop pedig kész gyönyörűség.
Ötszögletű, telistele van hangszórókkal és 150 wattos
teljesítményerősítőkkel, de azokból semmi sem látszik, csak a
digitekkel kiírt műsorinformáció az oszlop felső harmadában húzódó,
övszerű sávon... Nem, ne kapcsoljuk be. Ragaszkodjunk az
illúzióinkhoz.
Csábos torony: Beosystem 5500, a Penta hangsugárzóval. Audio január
* A tesztkészülékek közül figyelmet érdemel a zajcsökkentő és
dinamikaalakító áramköreiről híres dbx cég Soundfield Ten elnevezésű
hangsugárzója. Különféle pszichoakusztikai vizsgálatok eredményét
tükrözi, a keresztváltóját számítógéppel tervezték, szóval sok-sok
Tudomány van benne, azonkívül két mély-, két közép- és négy
magashangszóró, és ezek meglehetősen ravasz irányokban sugároznak.
Adnak hozzá ekvalizátort is, ezt az elő- és végerősítő közé kell
iktatni. A Soundfield Ten diagramjai persze csúnyák (a
Mindenfelésugárzó Hangsugárzók frekvenciagörbéje mindig olyan, mint a
fésű), de állítólag kellemesen szól.
Ismét egy Mindenfelésugárzó Hangsugárzó: dbx Soundfield Ten, sok-sok
hangszóróval és egy ekvalizátorral. Audio január
* Az Audio szerkesztőségében Anthony Cordesman a hifista, ő az
egyetlen, aki hosszabban és lelkesebben tud írni valamely készülék
hangminőségéről, mint a felépítéséről vagy a műszaki adatairól. Most
éppen a VPI HW 19/II lemezjátszó-futóműért lelkesedik, véleménye
szerint ezt a gépet csakis a SOTA Star Sapphire múlja felül, és az is
csak a legutóbbi módosítása után...
* További tesztek. Threshold SA/1 teljesítményerősítő, SR-3A
receiver, Pioneer SA-V70 erősítő, Azden GM-P5L MC-hangszedő, Nikko
Gamma 30 tuner.
Csak monó... Threshold SA/1 teljesítményerősítő. Audio január
Február
A hangmérnökök múlt év végi találkozóján a legnagyobb szenzációt a
Direct Metal Mastering keltette - csak nem az a fajta, amelyet már mi
is ismerünk, és amellyel LP-t vágnak. Éppen arról van szó, hogy a
DMM-eljárást most már a CD-gyártásban is alkalmaznák, minek
következtében felére-harmadára csökkenthetnék a Compact Disc árát!
Direct Metal Mastering, de immár a CD-technikában. Audio február
Emlékeztetőül: a TELDEC cég által kidolgozott DMM-eljárásnak az a
lényege, hogy a hanglemezbarázdát nem lakk-, hanem rézlemezbe vágják,
és rendkívül rövid időn belül, tehát mielőtt a rézfelület oxidálódna,
galvánozásra küldik. Az eredmény: különlegesen tiszta barázdafelület,
csekélyebb zaj, szebb magasak.
A DMM-CD-t szintén valamiféle fémrétegbe vágják (vagy inkább
szurkálják?, ugyanis a CD felületén nem folyamatos barázdát kell
vágni, hanem "pit"-ek sorozatát kell kijelölni!). Ez a fémfelület csak
néhány nanométer vastag, s ezért - hogy tartása legyen - üvegkorongra
van felhordva. "Vágás" után 300 nanométernyi rézréteget gőzölögtetnek
rá, és ez már van annyira vastag, hogy elektrolitikus úton
megerősíthessék további néhány mikronnyi nemesfémréteggel, majd
nikkelt galvanizálhassanak rá, egészen 0,25mm vastagságig. A
fémszendvicset ekkor leválaszthatják az üvegről (az üvegkorongot újra
fel lehet használni), tárolhatják, szállíthatják.
A következő művelet: szétszedni a szendvicset. Megmarad a
nemesfémfelület a nikkel hordozón, mint "apa", amelyről galvanikus
úton "anyákat", azokról pedig présmatricákat készíthetnek - éppen úgy,
mint a hagyományos hanglemezgyártás során teszik. Sőt, ha kell, az
apalemezről közvetlenül is préselhetnek, feltéve, hogy nemesfémnek
ródiumot használnak, mert az elegendően kemény. Ilyenkor a
lemezvágástól két órán belül eljuthatnak a préselés fázisáig!
A TELDEC hangsúlyozza, hogy a DMM-CD gyártóüzemben nem kell
különlegesen tisztán tartani a levegőt, és hogy a gyártás költsége a
harmadára csökken. A gyártóberendezést ez év júniusában hozzák
forgalomba.
* Tesztek. Shure HTS5000 térhatásprocesszor, EPI STAT 450
hangsugárzó (középméretű, a felső regisztere elektrosztatikus),
Eminent Technology 2 hangkar és Talisman Virtuoso B hangszedő, AR
Powered Partners mini-aktívsugárzó.
Rút Kis Kacsa, de a magasabb régiókból: VPI HW19/II
lemezjátszó-futómű, a légpárnás Eminent Technology hangkarral. Audio
január
Március
Ennek a lapszámnak egy pszichoakusztikai cikk a fő attrakciója, no
meg az a (filmre préselt és a magazinba befűzött) hanglemez, amelyről
az olvasó maga is meghallgathatja a kísérlet tárgyául szolgáló
effektusokat. ("Illusions for Stereo Headphones" - a
pszichoakusztikusok, mint ismeretes, a fejhallgatót kultiválják, mert
így kézben tudják tartani a kísérletet. Más kérdés, hogy ezáltal
eltávolodnak a valóságtól.) Ezek a kísérletek egyébként tényleg
érdekesek. Többségükben azáltal idéznek elő érzékcsalódást, hogy a
bal, illetve a jobb fülünkbe eltérő dallamvonulatokat játszanak,
olyanokat, amelyek egy vagy több oktávnyira vannak egymástól, és akkor
ezeket a dallamokat a tudatunk összekombinálja.
* A brit lapok szemléjében már felbukkant Mark Levinson neve. Most
az Audio riportere látogat el hozzá, de nem a személyhez, hanem a
céghez - amelyből a szóban forgó személy már régesrégen kivonult.
(Mint ahogyan Saul Marantz sincs benne a Marantz cégben stb.)
Faramuci egy szituáció, ha valakinek a saját tulajdon nevével
fémjelzett cég a konkurrense. A Levinson cég persze ma már Mark nélkül
is prosperál, építgeti az ő sztratoszferikusan árazott, katonai
minőségű komponensekkel telerakott elő- és végerősítőit.
Távvezérlő a mellényzsebben: Magnavox CDB 650 CD-játszó. Audio március
* A Philipsnek Amerikában is vannak leányvállalatai, ilyen a
Magnavox is - nem csoda, hogy a Magnavox CDB650 CD-játszó lényegében
azonos az ugyanekkora típusszámú, már 16 bites Philipsszel. Az Audio,
szokása szerint, el van ragadtatva. "Nem titok, hogy kicsiny, elszánt,
audiofil cégek, mint a Mission, a Meridian, a Distech a Philips
alapgépéből indulnak ki, azt módosítják. Csodálkoznék, ha ez a trend
továbbra is folytatódna. Csak az idejüket vesztegetik: fogalmam sincs,
hogyan is tudnák feljavítani azt, amit a hollandusok ennyire jól
megcsináltak." No-no. Láttunk már karón varjút, láttunk már éjjeliőrt
nappal meghalni, és halottunk már egyéb rokonértelmű közmondásokat.
* További tesztek: JVC RX-9V receiver, Thorens TD320 lemezjátszó.
Elment a Thorens Amerikába. A TD 320-at teszteli a márciusi Audio
Április
Bert Whyte rendes éveleji beszámolója a téli CES-ről (Consumer
Electronics Show). Ő egyértelműen a digitális technikára koncentrál,
azon belül is persze a DAT-ra. Elmeséli, hogy a Sony már "műsoros
kazettákat" játszott le, ezeket a Telarc és a Sheffield készítette,
mely két cég készségét nyilvánította az együttműködésre, arra, hogy ha
kereslet mutatkozik, DAT-kazettán is forgalomba hozza felvételeit. Ez
persze csak a kicsiny cégek attitűdje - mutat rá Whyte -, a nagyok
következetesen elzárkóznak mindentől, ami kapcsolatba hozhatná őket a
DAT-tal. "Majd meglátjuk, mit szólnak a nyári CES-en, ha az egész
kiállítást úgy elözönlik a DAT-magnók, mint a sáskák!"
A CD-játszók rohamosan fejlődnek (a Sony egymaga 16 új géppel
rukkolt elő; legrangosabbjuk a 16 bit-négyszeres mintavételezésű CDP
-705ESD), és lassan a CD-gyártás is fejlődésnek indul: a General
Electric például új öntési technológiát fedezett fel, és azt állítja,
csökkenteni tudja a lézeroptika követési hibáját, amelyet az addigi
öntési eljárás okozott. (Hogy mik nem derülnek ki.)
* Az áprilisi szám gerincét (a szokásos, a digitális technika
részleteivel foglalkozó cikksorozaton kívül) egy hosszú cikk képezi, a
Direct Metal Masteringről.
* Tesztek: Tandberg TCA 3018A/TPA 3026A elő/végfok, Shure D6000
CD-játszó, Monster Cable Alpha 2 MC-hangszedő.
A szörnyen jó kábelek után egy szörnyen jó MC-hangszedő: a Monster
Cable Alpha 2. Audio április
A hangsugárzó-konstruktőr. Karikatúra az áprilisi Audioból
Május
Az idei Autó-Hifi Évkönyv.
* Teszt: Linn Axis lemezjátszó.
*
Nagy Generáció?
Harry Pearson (The Absolute Sound) a legjobb CD-játszókról
Megismertük immár a CD-játszók első High End generációját is. És
miután intenzív szeánszokat tartottunk a leges-legjobb gépekkel, most
már jobban el tudjuk választani a digitális technika körüli babonákat
azoktól a problémáktól, amelyek a digitális kódolással és lejátszásra
használatos elektronikákkal kapcsolatosak. Vagyis kezdünk reálisabb
képet alkotni arról, hogy mi rejlik ama pitekben - és mi nem rejlik
bennük.
Ez az első High End generáció wagneri szélsőségességgel tanúsítja,
mennyire gyalázatos volt az összes eddigi CD-játszó, közéjük értve az
agyondicsért Meridian Pro-t is (amelynek magasztalása egyre
érthetetlenebb számunkra). Az új High End gépek azt is kimutatják,
mennyire eltérő a különféle Compact Disc-ek hangja. Ha az egyes gépek
erényeit egyetlen készülékben lehetne összesíteni (ami kétségtelenül
rövidesen megtörténik), akkor olyan CD-játszónk lenne, amely oly távol
esik a legelső modellektől, mint a Goldmund Reference lemezjátszó a
japán Direct Drive-októl.
És noha ez már kívül esik ennek a cikknek a keretein, meg lehet
jósolni, hogy alig egy újabb év leforgása alatt még jobb gépek látnak
napvilágot. Új, bonyolultabb áramkörök a maximumot fogják kihozni a
digitális eljárásból.
Jó hír mindazoknak, akik szeretik a zenét, hogy a "csúcs" gépek
tolmácsolásában a digitális hang nem is annyira rossz, mint hittük;
hogy a digitális hang szalonképes, sőt, akár még hallgatható is.
Mindnyájunknak (jelen sorok íróját is ideértve), akik érdes, fémes,
fejfájdító, fárasztó digitális hangfelvételeket jövendöltünk, felül
kell vizsgálnunk nézeteinket. Az új gépek bebizonyítják, hogy ezek a
felvételek - bár ma még többségben vannak -, nem szükségképpen a
digitekből következnek. Okozójuk: a rossz gépek, a rossz felvételi
technika és talán a rossz minőségű Compact Disc.
Az új gépek legjobbjai olyan erényeket mutatnak ki a legjobb
digitális felvételekben, amelyek valóban igazolják az új médium
potenciálját és ígéreteit. Mégis, mint ezt e gépek tervezői is
készséggel elismerik (kiemelés tőlem - a szerk.), az analóg hang még
mindig nagyobb felbontású. Hogy aztán a digitális technikában
felfedezni vélt hibák közül melyiket kell visszavezetni a jelenlegi
kevés-bites-alacsony-mintavételű rendszerre és melyiket a felvételi
technikára, magára a lemezre vagy a lejátszó technikára - ezt ma még
nem lehet biztonsággal meghatározni. Csak kerülgetni tudjuk az
igazságot. Annyi biztos, hogy identifikálható bajok vannak számos
digitális enkóderrel (általában: lágy, de grízes hang a vonóskarokon
és a magas harmonikusokon), sample-and-hold áramkörrel (repesztő,
szakító, fejfájdító hangkép) és a felvevőgép bemeneti szűrőjével
(ridegség és hasonlók). Ezekért a felismerésekért külön hálával
tartozom a Reference Recordings hangmesterének, Keith Johnsonnak.
A High End gépek első generációjának tesztje bebizonyítja, hogy a
digitális hangfelvétel igenis lehet kiegyenlített, lehet meglehetősen
transzparens, képes lehet reprodukálni a kritikus vonós és fúvós
alaphangokat - ha nem is a harmonikusaikat - képes lehet megjeleníteni
az emberi hangot és reprodukálni azt a dinamikatartományt, amelyet
maga a lemez eddig csak ritkán örökített meg. Amire viszont (ezidáig)
egyetlen CD-játszó sem volt képes, azt alább sorolom fel:
1. Színpadszélesség. A színpadkép általában alig lép túl a bal és
a jobb oldali hangsugárzón, és soha nem adja vissza a közvetlen
hangtéren kívülről érkező tranziens információt. Ebből a szempontból a
digitális hang a szegényes csatornaelválasztású, hibás polaritású,
gyatra fázisátvitelű analóg felvételekre emlékeztet. Ennek feltehetően
köze van a digitális technika szegényes impulzusátviteléhez.
2. Színpadmélység. Ha valamiben, hát ebben eltérnek egymástól a
CD-játszók. Nagyon kevésnek van számottevő mélysége; még a hátsó falat
is csak a legjobbak tudják érzékeltetni. A konvencionális gépek
hangjában egyáltalán nem érezni színpadmélységet.
3. Pontos csatornaelválasztás. A színpad hátrafelé nemcsak hogy
kvázi-monóvá szűkül, de még csökkenti is az egyes hangszerek méreteit.
Gyakori egy bizonyos bal-jobb kiegyenlítetlenség is.
4. Korrekt visszhanginformáció. A legújabb High-End játszók,
eltérően a korai modellektől, közvetítenek ugyan visszhanghatást a
színpadról - de nem a teremről. (Kivéve, ha a mikrofonokat
lehetetlenül messzire rakták a zenekartól; ilyenkor a zenekar
belefullad a visszhangba, mint például a Telarc felvételén,
Saint-Saëns 3. szimfóniáján.) Figyeljétek meg például Reiner analóg
változatát az Egy kiállítás képeiről, különösen a "Gnóm"-ot a nagy
basszus dobütéssel és cintányércsengéssel. Aztán hallgassátok meg
ugyanezt digitálisan. Soha nem fogjátok hallani, amikor a dob hangja
az Orchestra Hall hátsó falának ütközik. Túlságosan gyorsan hal el a
hang, és ez a karakterisztika teljesen hibás. A valóságban a hang
természetes módon hal el; ha hirtelen "lecsapják", a hallgatóságban
várakozás ébred valamiféle feloldás után, ami azonban nem következik
be.
5. Dimenziók. A hangkép lapos, mint a palacsinta. Az előadók
között nincs meg az a tér, amelyet az utóbbi 25 év felvételeiről
ismerünk. Az egyes személyek testetlenek, mintha papírból volnának
kivágva, és még árnyékuk se volna (a természetes visszhanghatás
hiánya).
6. Fókusz és imagináció. Az összes digitális hiba közül ez a
legbántóbb. A különféle készülékek, jól-rosszul, megjelenítik ugyan az
előadókat, de még a legjobb CD-játszó sem közelíti meg az analóg
technikának azt a képességét, hogy idevarázsolja elénk a zenészt és
ott is tartja. Minél összetettebb a zenei anyag, annál nagyobb a baj.
7. A nagyzenekari és általában a nagydinamikájú zene könnyedsége.
Minél hangosabb a hang, annál rosszabbul viselkednek a CD-k. Ez
zsúfoltságban, gyakran grízességben és túlzott fényességben
jelentkezik; a zene nem eléggé magátólértetődő, nem eléggé könnyed, a
terem nem lélegzik. A hang elvékonyodik, és a színpad közepe felé húz.
(Ezt egyébként valószínűleg nem annyira a CD-játszó okozza, mint
inkább maga a CD. Analóg forrás digitálisan feldolgozva általában
kitűnően visszaadja a nagyzenekar hangját, és a beszűkülés nem
feltétlenül jelentkezik rajta.)
8. A harmonikusok korrekt reprodukciója. Már elmondtam, és most
újra elmondom: CD-ről soha nem szólnak együtt az alaphangok a
harmonikusaikkal. Nagyon furcsa jelenség: néha a harmonikusok vannak
meg, és az alaphang hiányzik. Kommentátorok gyakran meg is jelölik a
frekvenciát, ahol ezt észlelni vélik. Ez a betegség főleg a legfelső
tartományban heveny, ott, ahol a levegősségnek, a könnyedségnek
kellene találnunk a zálogát. A felső oktáv nem kellemes. A CD-játszók
tervezői különféle módon foglalkoznak ezzel a felső oktávval, amely
már, a határfrekvencia közelébe esik. A Spectral, például, egészen a
tetőig merészkedik, és érintetlenül elénk tárja azt a habarékot, amit
a legtöbb CD produkál ebben az oktávban. Az Accuphase legömbölyíti ezt
az oktávot, a lágyság és a grízmentesség nevében. A Meridian
egyszerűen belevág, és ez áldás lehet a London/Decca felvételeknek,
amelyek elviselhetetlenül "fényesek". Persze a többi lemezmárkának is
megvan a maga sajátos hangja, amely részben attól függ, hogyan kezelik
a kritikus oktávot. A Telarc ködös. (Sok) RCA édes-eufónikus. A
Harmonia Mundi zaftos.
Mindent egybevetve, azt kell látnunk, hogy pontosan a legfontosabb
dolgokat, amelyekért egy évtizede küzdünk, ezeket kell feláldoznunk,
ha hozzá akarjuk szoktatni magunkat a jelenkor digitális
technológiájához. És bár a fejlődés enyhítheti a fenti gyatraságok
némelyikét, megszüntetni nem tudja őket. Más szóval: ahogy a lejátszó
rendszerek elektronikája egyre javul, mind biztosabban lelepleződnek
napjaink szabványosított digitális technikájának eredendő gyöngeségei.
*
CD és LP
Jimmy Hughes a kétféle médiumról
Hogyan is áll a két médium meccse, melyik a jobb, a CD-e, avagy
még mindig az LP? Mindennapos kérdés, amelyre a HFA szakíróinak
folyvást válaszolniuk kell. Nézzünk egy "szabványlevelet", amelyre
Jimmy Hughes fog választ adni egyáltalán nem szabványosat.
"Kérdésem lényege: hogyan aránylik egy körülbelül 500
fontsterlinges CD-játszó egy extraklasszis lemezjátszóhoz? Az én
berendezésemben Linn Sondek a lemezjátszó, Ittok karral és K9 mágneses
hangszedővel. Az erősítő Naim 32.5/NAP 135, a hangsugárzó Spendor SA2.
Sok hanglemezem van. Azon tűnődöm mi lenne, ha bizonyos régebbi
felvételeimet zajtalan CD-korongra cserélném. De addig nem nézek
CD-játszó után, amíg nem hiszek benne."
És a válasz:
"Nagyon nehéz meghatározni, hogyan illeszkedik majd a Compact Disc
ebbe a Naim-re alapozott rendszerbe. Erre nézve bizonyára Ön is
meglehetősen ellentétes véleményeket hallott a különféle
kereskedőktől. Minthogy jómagam CD-párti vagyok, úgy vélem, érdemes
pénzt CD-játszóba invesztálni. De nem tudom, hogyan fog tetszeni Önnek
a CD-hang.
Hallottam már CD-játszót afféle orthodox Linn/Naim rendszerbe
illesztve. Nekem nagyon tetszett. Még jobbnak is találtam a Linn-nél -
habár a tulajdonosnak más volt a véleménye, ő teljes mértékben
elutasította a CD-hangot.
Ez az egész CD-ügy annyira felkavarja az érzelmeket, hogy nagyon
nehéz lesz objektív, kiegyensúlyozott álláspontra jutnunk. Azt
hihetnénk, hogy a vélemények, amelyeket hallunk, vagy még inkább
nyomtatásban olvasunk, egészségesek és kiegyensúlyozattak. Valójában
nemigen találni olyan embert, aki kerülné a szélsőségeket, amikor a
CD-ről, nyilatkozik. Vagy tökéletesen zeneitlennek és
hallgathatatlannak minősíti - vagy pedig annyira fölébe helyezi az
LP-nek, mint ha a hangtechnika a CD eljövetele előtt a kőkorszakban
leledzett volna.
A specialista hifi-árusok közül sokan az első álláspontra
helyezkednek. De ha rákérdezünk, kiderül, hogy gyakorlatilag soha nem
hallgattak CD-t odahaza, nem próbálták meg a berendezést "összelőni",
és tulajdonképpen nem is érdekük, hogy megpróbálják. Ezeknek a
"szakembereknek" a véleményét nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk.
Nézetem szerint a CD-vel kapcsolatos legtöbb "probléma" pszichológiai
természetű. Akik nem szeretnék, hogy egy másik fő programforrásuk is
legyen, azok mindent elkövetnek, hogy a CD-t lejárassák, miközben
annak a látszatát keltik, mintha őket tulajdonképpen érdekelné az új
médium, csakhát az nem akar működni...
Az imént említett fickó, a Linn/Naim berendezéssel, ha képes lett
volna tárgyilagosan ítélni, beismerte volna, hogy az a nyavalyás vacak
CD-játszó bizonyos dolgokat sokkal különb módon ad elő, mint a
lemezjátszó.
A másik szélsőséget azok képviselik, akik átálltak a CD-re, és
most elviselhetetlennek találják még a gondolatát is, hogy LP-t
hallgassanak, hiszen az oly szörnyen szól. Ismerek közülük néhányat,
akik annak idején éppen a fent említett Linn/Naim brigádba tartoztak.
Néhány évvel ezelőtt azt vallották, hogy zenét hallgatni csakis egy
módon lehet: Linnen keresztül. Most meg csakis CD-játszón keresztül.
Ennyire szélsőséges vélemények kereszttüzében, kényelmetlenül érzi
magát, aki (mint én) egyaránt hallgat LP-t és CD-t. Számomra mindkét
formátum kitűnő tud lenni, és látogatóim általában élvezik a zenét,
akár LP-ről, akár CD-ről játszom nekik. Rávettem már heves
antidigitalistákat, hogy CD-t és hibridlemezt hallgassanak.
Hasonlóképpen: akik már végleg feladták az LP-gyűjteményüket, nálam
kényelmesen hátradőltek, és újra gyönyörködtek a hanglemezhangban,
amely íme, kristálytiszta és zajtalan.
Tehát hogy válaszoljak a kérdésére: az Ön helyében minden
bizonnyal vennék CD-játszót. Viszont sok függ attól, hogy milyen
műfajokat és mikori felvételeket kedvel. Ha a klasszikusokat szereti,
a digitális felvételek CD-változatát általában jobbnak fogja ítélni az
LP-nél. Régebbi, analóg felvételek nekem gyakran jobban tetszenek
LP-n. Sok múlik rajta, hogyan sikerült a digitális újrakeverés,
illetve hogy mennyire gondosan jártak el a hanglemezkészítők. (...)
Végül is Önnek kell rájönnie, hogyan áll a CD-vel, amennyiben
szerez egy CD-játszót és kipróbálja. Például egy Technics SL-P720-at
nem egészen 400 fontért - ez a gép nemrég igen jó benyomást tett rám.
Ha elszánta magát, ügyeljen rá, hogy berendezésében a kétféle
rendszer, tehát az LP és a CD egyaránt erős legyen. Egyik sem szólhat
sokkal jobban, mint a másik. Mindkettőt úgy kell tekinteni, mint fő
programforrást - és egyforma örömmel kell élvezni a zenéjüket."
Lehet 2 bittel több? Yamaha 18 bites CD-játszó