Kontrapunkt (Analóg technika) |
Hogy az elején kezdjük, tavasszal Budapestre látogatott Flemming
Jensen, az Ortofon cég exportmenedzsere, és mi a mellének szegeztük a
kényelmetlen, de egyre időszerűbb kérdést:
- Ha a Compact Disc végleg antikvárba küldi az analóg hanglemezt,
mihez fog kezdeni az Ortofon a maga hifi-hangszedőivel?
Látogatónk mosolygott és azt mondta:
- Erre inkább Koppenhágában szeretnék válaszolni.
És hogy ezt komolyan gondolta, bizonyítja a hasonló tartalmú
levél, amelyben gyárlátogatásra hívta a HFM szerkesztőit. A meghívás
augusztus elejére szólt, egyrészt, mert a gyáriak addigra már
túlvannak a szokásos júliusi szabadságoláson, másrészt, mert akkor még
elég jó az idő ahhoz, hogy elvihessenek bennünket a Tivoliba, az
ottani Vidámparkba, amelyre a koppenhágaiak nagyon büszkék (és mint
tapasztalhattuk, erre minden okuk megvan). Az augusztusi terminus
nekünk is konveniált, egy harmadik okból: a lapzártát úgy körülbelül
augusztus 20-ra, a szentistváni alkotmány kenyérünnepére terveztük,
tehát bízhattunk benne, hogy a koppenhágai riportot az utolsó
pillanatban még éppen benyomhatjuk jelen kötetünkbe. Úgyis túlságosan
"digitalizálva" van, jól jön bele valami a hagyományos technikáról. Az
analóg technika olyan nekünk, mint a kontrapunkt: nélküle egyelőre még
felborulna egész zenei világunk.
Koppenhága jelképe ez a szobor: a kis hableány, Andersen meséjéből
Itt most átugrunk néhány hónapot, és a történetet Dániában
folytatjuk. A koppenhágai repülőtéren Flemming Jensen azonnal
lefülelte és védőszárnyai alá fogadta a kéttagú pannón delegációt,
azaz a HFM szerkesztőit. Személyesen fuvarozott bennünket ide-oda a
városban, és percnyi pontossággal szervezte a programjainkat.
(Természetesen a Tivoliba is elvitt. Ha a Képes 7-nek dolgoznánk,
elragadtatott riportban számolnánk be erről a tündérkertről; ha az
Élet és Irodalomnak, akkor összehasonlítanánk a Tivolit a városligeti
romhalmazzal - dehát mi nem ezeknek a lapoknak dolgozunk, hanem a
HFM-nek.) Házigazdánk annyira szívélyes volt, és annyira nekünk
áldozta minden idejét, hogy egyrészt nem győztünk hálálkodni neki,
másrészt (ősi magyar átok) már-már arra kezdtünk gyanakodni, hogy
talán nem is lehet ő annyira fontos ember az Ortofon cégnél...amiben
persze alaposan tévedtünk.
Olyannyira, hogy akár a fő témánk is ez lehetne: hány személynek
kell irányítania összesen hány alkalmazottat egy olyan cégnél, amely
magyar pénzben kifejezve évente csaknem egymilliárd forint értékű árut
termel (és ehhez még egy-kétszáz millió forintot hozzá is kereskedik)?
Minthogy azonban a mi kiadványunk még mindig a HFM (s nem pedig a Heti
Világgazdaság), csak a legfontosabb adatokra szorítkozunk. Az
Ortofonnak Dániában 200, külföldön további 50 alkalmazottja van,
összesen tehát 250 embert foglalkoztat. A "menedzsment" 5 emberből
áll: az elnök-tulajdonosból, a két exportmenedzserből, valamint a
pénzügyi és a műszaki igazgatóból. De még a kibővített vezérkar sem
tesz ki 15 főt; még ha a két titkárnőt, a szállítási osztályvezetőt és
a marketing-asszisztenst beleszámítjuk, akkor sem. Ami a kereskedelmet
illeti, a két exportmenedzser felosztotta egymás között az egész
világot. Csak a "hazai" piaccal, tehát a skandináv országokkal nem
foglalkoznak, ezt átengedik egy kollégájuknak - egyébként viszont
igyekeznek mindent személyesen intézni, "magad uram, ha szolgád
nincs"... És a többi vezető tisztviselő is ezt teszi. Megfoghatatlan,
hogyan tudnak meglenni ezek a dánok egy kiterjedt hivatali apparátus,
valamint egy öntudatos, a hatóságok bizalmát élvező Üzemi Négyszög
nélkül.
Persze, ez talán a méreteken is múlik. A tekintélyes
multinacionális cégeknél aligha lehet ennyire patriarchális a légkör,
mint ennél a koppenhágai kis(?) vállalatnál. Ahol is éppen az üzemi
kantinban ülünk, amikor Jensen rábök a szomszéd asztalnál barátságosan
beszélgető csoportra: "Látják azt a kékpulóverest? Az ott Rohmann, a
tulajdonos. Mindenkit személyesen ismer, mindenkivel tegeződik.
Nemcsak ezekkel a mérnökökkel, hanem a legfiatalabb szállítómunkással
is. És hol ebben, hol abban az üzemrészben tartózkodik; mindegyikben
otthon van."
*
Hangszedés felsőfokon (70 év krónikája)
Az archívumból: az alapítók, a világ egyik legelső
hangosfilm-berendezbsének társaságában
1918 Axel Petersen és Arnold Poulsen megalapítja az Electrical
Phono Film Companyt, hogy megalkossa az egyik első
hangosfilm-rendszert.
1923-24 Elkészülnek az első hangosfilmek, stúdióban, illetve
szabadban mikrofonozva.
1938 Az első 16mm-es hangosfilm-rendszer.
1938-44 Mikrofonok, dinamikakompresszorok, oszcillográfok, optikai
berendezések.
1946 Vágófej a hanglemezipar számára; a hanglemez
frekvenciaátvitelének felső határa 5kHz-ről 14 kHz-re tolódik.
1948 Az első MC-hangszedő. (Eredetileg saját célra tervezték, hogy
ellenőrizhessék a lemezvágás minőségét.)
1951 A cég felveszi az Ortofon nevet.
1953 Precíziós hangkar.
1957 Sztereó vágófej.
1959 A legendás SPU hangszedő (SPU = Stereo Pick-Up), amelyet még
ma is gyártanak a japán audiofileknek. Kezdetben persze ez is
professzionális célokat szolgált.
1969 Mágneses hangszedők: a VMS-rendszer.
1970 A gyártósort áttelepítik a nakskovi iparvárosba.
1980 A dán Erik Rohmann visszavásárolja az időközben idegen
tulajdonba került cég részvényeit az amerikaiaktól. Ugyanebben az
évben kifejlesztik a P400 elnevezésű mérőprogram-berendezést
akusztikai mérésekhez (hangsugárzók, mikrofonok, fejhallgatók,
telefonhallgatók).
1984 Scan-Micro néven az Ortofon most már az elektronikai iparnak
is szállít mikro-komponenseket, és kereskedni kezd automatikákkal,
robotokkal.
1987 (és a közeljövő): 300-as és 500-as MM-család (az OM-ek és a
VMS-ek továbbfejlesztése); MC3000/T-3000; X5-MC; teljesítményerősítő
előbb professzionális, majd később hifi-használatra is.
*
A gyártóüzem mellesleg nem az ország központjában található, hanem
Nakskovban, erősen délnyugatra a fővárostól (tehát úgy Veszprémben),
egy ipartelepen, számos más neves dán üzem szomszédságában. A cég
főhadiszállása (irodák, laboratóriumok, szerszámüzem, szállítási
részleg stb.) persze Koppenhágában székel, Valby kerületben, szintén
délnyugatra a városközponttól (tehát körülbelül Kelenföldön), az
"ősi", 70 évvel ezelőtti gyár helyén, éppen szemben a legrégibb dán
filmstúdióval, a Nordisk Filmmel, amely az első és legnagyobb
megrendelője volt az Ortofonnak.
Helyesebben az elődjének. Ugyanis Petersen és Poulsen urak, akik
oly komolyan néznek ránk az archívképről, annakidején (1918-ban)
Electrical Phono Film Company néven alapítottak vállalatot, azzal a
szándékkal, hogy kidolgozzák a világ egyik legelső
hangosfilm-rendszerét. Innen a barátság a filmiparral. ("A Poulsen név
fölöttébb ismerős. Csak nem a drótszalagos magnó feltalálójáról van
szó?" "Nem, ez csak névazonosság. De az a másik, a Valdemar Poulsen,
tanára volt emezeknek a politechnikai főiskolán.") A gyár története
nemcsak hosszú, de érdekes is, úgyhogy egy külön táblázatban
összefoglaltuk a nevezetes dátumait.
Nem mintha fontos ipari titkokra vadásztunk volna, dehát ugye
mégiscsak más, ha az ember magával viheti a fényképezőgépét és
szabadon lődözhet vele. Gyanítottuk, hogy az üzemben ezt megengedik
nekünk, a laborban viszont nem (holott számunkra az volna az
érdekesebb). Meglepetésünkre pont fordítva történt: megkértek, hogy az
üzemben lehetőleg ne fényképezzünk, mert eltereljük vele az ott
dolgozók figyelmét a munkájukról ("úgyis ott járt nemrég egy
televíziós forgatócsoport, és éppen elég nagy felfordulást okozott"),
inkább adnak kész fotót mindenről; a laborban viszont meg egyáltalán
bárhol a főépületben nyugodtan kattogtathatunk. Ebből azt a
következtetést vontuk le, hogy a dán cég titka nem annyira az egyes
részletekben keresendő, mint inkább a munka módszerességében és
pontosságában. Azt nehezebb ellopni. A mi fotóinkat Sólymos Antal
készítette, látástól vakulásig. Szerintem jól sikerültek.
Jövetelünknek az lett volna az egyik célja, hogy interjút
készítsünk Flemming Jensennel a hangszedőgyártás - illetve az Ortofon
cég - jövőjéről. Beszélgettünk is vele eleget, miközben végigkalauzolt
bennünket a Főhadiszálláson (meg Koppenhágán), és el is mondott nekünk
mindent, amire kíváncsiak voltunk. E beszélgetések tartalmát azonban
nem szeretnénk szabályszerű kérdés-felelet formába önteni. Reméljük,
az Olvasónak így sem támad hiányérzete; ha mégis, akkor a mi
képriportunk valószínűleg nagyon gyatrára sikeredett.
A lényeget Jensen egy kis megjátszott optimizmussal imígyen
foglalta össze:
"A pickupgyárak most még évente 20 millió hangszedőt adnak el,
ehhez mi nem egészen másfél millióval járulunk hozzá. Öt év múlva már
nem fognak eladni, csak évi 10 millió darabot; ebből a mi
részesedésünk, mint mondottam, másfél millió darab. Tíz év múlva az
összes hangszedőgyár együttvéve már csak évi másfél millió hangszedőt
tud eladni. Abból másfél millió a miénk."
Ez persze afféle akasztófahumor. Tény azonban, hogy a dán cégnek
pillanatnyilag még nagyon jól mennek az ügyei, egyre több hangszedőt
vesznek tőle világszerte. (A tényszám mindenesetre közelebb van az 1,2
millióhoz, mint a másfélhez.) De ma már az Ortofont is baljós előjelek
riogatják. Csak a két legjellemzőbbet említjük meg. Az első: az
Ortofon mindig nagyon büszke volt rá (és persze reklámozta is), hogy ő
az egyetlen cég a világon, amely nemcsak hangszedőt, de vágófejet is
gyárt. Ez ma már csak elvben igaz, ugyanis ma már a kutya se vesz
analóg vágófejet... A második: a dánok listát vezetnek a világ
valamennyi számításba vehető hifi-lemezjátszójáról, feltüntetve, hogy
melyik készülékhez melyik hangszedőt ajánlja. Nos, ez a lista
aggasztóan szűkül, merthogy újabban egyre kevesebb lemezjátszótípus
lát napvilágot...
Ezért az Ortofon ma már céltudatosan a két szélső végletre, tehát
azokra a gyártmányokra összpontosít, amelyekre a legtovább lesz
szüksége a hifi-társadalomnak: a legolcsóbb MM-típusokra (a
hifi-tornyok milliói még évtizedekig szolgálatban maradnak!), illetve
a legdrágább MC-hangszedőkre (amelyeket az audiofilek még hosszú ideig
dédelgetni fognak). Summa summárum: teljes bevételének 85%-át az
Ortofon ma még mindig a hangszedőkkel szerzi...
...tizenöt százalékát viszont egyéb ügyletekkel - merthát azért ő
is érzi, hogy két lábbal kell állnia a földön. Szóval, másutt is
befekteti a pénzét. Mindenekelőtt kereskedelemmel próbálkozik. Ez
annál is könnyebben megy, mert leányvállalatai vannak az NSZK-ban,
Angliában, az USA-ban, Svédországban, sőt, ez év augusztusa óta
Japánban is. Ezek nemcsak hangszedőt árulnak, hanem ellátják más neves
hifi-cégek képviseletét is. Az Ortofon képviseli Dániában a Monster
Cable-t, az Opus 3 hanglemezgyárat (róla még lesz szó néhány oldallal
később!), a Raunát, a Rotelt és az SME-t, az USA-ban a Dualt és a
Tandberget, Japánban az előbbi kettőn kívül még a Cantont is,
Angliában pedig a Kosst.
Ezenkívül megpróbálja más területen is hasznosítani mindazt a
finommechanikai és elektronikai tudást, amelyre az analóg
hangtechnikában tett szert. Ott van például az Ortofon tesztkomputer.
(A Belgrád rakparti RAMOVILL Áruházban is láttunk belőle egyet.) Ezt
az okos kis jószágot eredetileg a hangszedők rutinellenőrzésére
találták ki, de azóta továbbfejlesztették, különféle akusztikai
vizsgálatokra is alkalmassá tették, és P400 néven mint komplex
mérőprogramot sikeresen árusítgatják a hangszóró-, fejhallgató- és
mikrofongyártó üzemeknek.
Egy másik "melléküzemág": bármilyen komikusan hangzik, az
Ortofonnak saját gumiipari laboratóriuma és miniatűr gumigyára van. Ez
úgy jött össze, hogy minden hangszedőhöz (MC-hez is, MM-hez is)
szükség van egy parányi gumidarabkára, amely - konstrukciótól függően
- afféle "csapágy" vagy csillapítóelem gyanánt szolgál. Sokáig egy
független vegyészmérnöktől rendelték meg ezeket az apró, de
létfontosságú alkatrészeket, majd gondoltak egy nagyot, és
"megvásárolták" a szóban forgó vegyészmérnököt
laboratóriumostól-mindenestül. A "gumidoktor" (ez a beceneve)
naphosszat kotyvaszt, és a legkülönfélébb tulajdonságú gumifajtákat
állítja elő. Egy-egy új anyagot minden elképzelhető szempontból
megvizsgálnak: megmérik az engedékenységét és a csillapító hatását,
valamint a fázisátvitelét (!), aztán mechanikai fárasztópróbának vetik
alá, magas hőfokon aszalják, hűtőszekrényben fagyasztják, tucatnyi
diagramot készítenek róla, és a végén alkatrészt készítenek belőle,
részben az Ortofon saját hangszedőihöz, részben pedig más
finommechanikai vagy elektronikai cégek termékeihez (feltehetően
műszerekhez). Nekünk is mutattak valami meghatározhatatlan
rendeltetésű, csőszerű gumi alkatrészt, akkorát, mint a bolha köldöke.
Az volt benne a pláne, hogy a furatának belül kellett kiszélesednie.
Az effajta árucikkben az a szép, hogy könnyű szállítani. Tízezer darab
kényelmesen elfér egy családi gyufásdobozban.
Aztán ott vannak az automaták és robotok. Az Ortofon kezdetben
ezeket is a saját használatára készítette. Nakskovi gyárában mindössze
száz embert (főleg nőket, többségükben betanított munkásokat)
foglalkoztat, többre nincs szüksége, ugyanis a legtöbb munkafolyamatot
időközben teljesen automatizálta. Ez nem vonatkozik az MC-gyártásra; a
mozgótekercses hangszedőket ma is kézzel kell tekercselni ("15 menet a
kereszt alakú armatúrának mind a négy ágára, olyan huzalból, amely
háromszorta vékonyabb az emberi hajszálnál"). Az MM-gyártósor viszont
a végletekig gépesítve van - ennek köszönhetik a dánok, hogy
versenyben tudtak maradni a közismerten alacsony munkabérű
távol-keletiekkel. A tekercselő- és összeszerelőgépek általában
forgóasztal-rendszerűek, és többségüket számítógép ellenőrzi.
Valamennyit "odahaza", a Főhadiszálláson, a szerszámüzemben
konstruálták. Namármost, ilyesfajta berendezésekkel nyilván nem csak
hangszedőt lehet gyártani; az Ortofon 1984 óta szép csendben másoknak
is szállít automatákat, robotokat, "Scan Micro" márkanéven. Hogy ezt a
programot mennyire komolyan veszik, mi sem bizonyítja meggyőzőbben,
mint hogy a nakskovi üzem homlokzatára nem az van kiírva, hogy
Ortofon, hanem hogy: Scan Micro!
Az Electrical Phono Film Company hosszú utat járt be - és
remélhetőleg hosszú út áll még előtte. De ezen az országúton egyre
ritkulnak a lakott települések, és egyszercsak feltűnik egy útjelző
tábla, High Fidelity felirattal.
És a tábla át van húzva.
DL
Az Ortofon auditóriumában. KEF monitorok, Micro Seiki, de már
szíjhajtású lemezjátszó-futómű, régi és új SME karral.
Középen: a raktár egyik sarkában Rauna hangsugárzók várnak
szállításra készen.
Alul: egy íróasztal a laboratóriumban, az elmaradhatatlan Micro Seiki
lemezjátszóval (tucatnyit láttunk belőle), mikroszkóppal, B&K
műszerekkel, Rauna hangsugárzóval és Ortofon tesztkomputerrel
Felül: gumi csapágyak alapanyaga a klímaszekrényben; alatta
lemezjátszó, amellyel a pickupmérést a klímaszekrényben is
elvégezhetik. Alul: pickupmérés gyorsulásérzékelővel
Tekercselőgép. Automata gépsor; a kép jobb alsó sarkában a kész
hangszedőtekercsek utaznak a szállítószalagon
Az olcsóbb MM-modellek tűjét automata forgóasztalon montírozzák.
MM hangszedő tűtartójának szerelése. A kamera a merőlegessóget figyeli
Pillantás az egyik üzemcsarnokba
Az MC-pickupokat kézzel tekercselik
Az SPU hangszedő, amely 30 év óta egyfolytában hifi...
*
Sajtókonferencia finnugoroknak
Ezekben a napokban a két magyaron kívül 6 finnt is vendégül látott
az Ortofon: újságírókat; kereskedőket, továbbá a cég helsinki
képviselőit. A sok finnugor számára mindjárt egy sajtótájékoztatót is
rögtönöztek, elibük tárva az Ortofon legfiatalabb és legkívánatosabb
modelljeit. (Nem fotomodellekről van szó.) Némelyikkel, a
szerényebbekkel az Olvasó egyszer még idehaza is találkozhat, s akkor,
a maga idején mi is Bemutatjuk őket. Most éppen csak említést teszünk
a 300-as típusszámú új MM-családról, amely az OM-sorozatra épül (T4P
rendszerű hangszedők, 1/2 coll felfogású adapterrel), úgyszintén a
magaskimenetű MC-család újszülöttjéről, az X5-MC-ről. Ez utóbbinak
rafináltabb tűje van, mint az X1-MC-nek és az X3-MC-nek, s várhatóan
még inkább megközelíti az "igazi", alacsonykimenetű MC-típusokat.
Aligha talál utat a HFM tesztrovatába az Ortofon cég
szenzációja-büszkesége, az MC3000 hangszedő, erről az igazgyöngyről
tehát bővebben szólunk. A hangminőségét ugyan nem ismerjük, de ha
igaz, hogy fölényesen jobb a (szerintünk fenomenális) MC2000-nél,
akkor a dánoknak most valóban sikerült valami nonpluszultrát
tervezniük, amellyel végre felvehetik vagy akár meg is nyerhetik a
versenyt a Koetsuk-kal, Kisekikkel és a többi szamurájjal szemben.
Mellesleg, annyira esztétikus, és annyi "geg" van benne elrejtve, hogy
élvezet írni róla.
Már a csomagolása is különleges. Kívül egy szimpla, lécekből
készült láda, jellegzetes "ládabetűs" felirattal. Szabályszerű
feszítővasat adnak hozzá (persze, miniatűrt), és ha felfeszítjük a
tetejét, belül szalmán heverve találjuk a ládikó tartalmát: egy
csiszolt plexitömböt - a vágókés alakú tűhegy pontos mását. A plexi
belül üreges, ki lehet nyitni, ott van benne az MC3000.
A hangszedőtest erősen emlékeztet elődjére, de nem alumíniumból
készült. hanem alumíniumoxidból, tehát kerámiából. Amikor kiégetik,
eredeti méretének 70 százalékára zsugorodik össze (!), és kemény lesz,
akár a rubint. Mulatságos összehasonlítani a kétféle darabot, a
hangszedőtestet kiégetés előtt és után. A kész darab annyira tömör,
hogy nemigen lép fel benne önrezonancia, és minden rezgést hűségesen
elvezet a hangkarhoz. A gyémánttűt a svájci Gieger cégtől veszik. A
tűhegy alakja (lásd balra) a vágótűére emlékeztet, igen nagy felületen
érintkezik a barázdával, ennek folytán az MC3000 viszonylag nagy
(2-25mg) tűerővel játszhat. Engedékenysége nem túl nagy (15µm/mN). A
mágneses egy neodymium nevű anyagból készült, s állítólag annyival
"erősebb" a szamáriumkobaltnál, mint a szamáriumkobalt a hagyományos
báriumferritnél. A hangszedő minden funkcionális eleme úgy van
kiképezve, hogy a légrésben tényleg ne mozogjon semmi más, csakis az a
bizonyos mozgó tekercs - vagyis ne léphessen fel örvényáramú
veszteség. Az MC3000 kimeneti feszültsége kétszerte nagyobb, mint az
MC2000-é volt, így félakkora erősítésre, pontosabban: egyszerűbb
illesztésre van szüksége - és valóban, van is már hozzá egy új
transzformátor (T-3000).
Az új pickup frekvenciaátvitele meghökkentően széles: 90kHz-ig
terjed. De nem ez az a paramétere, amellyel reklámozzák. Fontosabbnak
tartják a fázishűségét. Az "Ortophase" koncepció értelmében (lásd az
MC2000 tesztjénél, HFM 20) a hangszedők fázisgörbéjét mindenáron
linarizálni kell, akár a frekvenciagörbe rovására is. Ezt tükrözi az
MC3000 pontosabb specifikációja: 5Hz-50kHz (+4; -1dB). A felső sávban
tehát megengednek egy 4 decibeles kiemelést. Ha ugyanis elektromos
eszközökkel kisimítanák ezt a púpot (meg lehet csinálni!),
elkerülhetetlenül tönkretennék a hangszedő fázisátvitelét. Kérdés,
hogy ez a tézis vajon más hangszedőkonstrukciókra is érvényes-e. Az
Ortofon szerint feltétlenül.
*
Aranyfülű műszerek
Ezzel a címmel nem azt akarjuk mondani, hogy a legjobb műszereknek
be volna aranyozva a fogantyújuk. Inkább a High Fidelity központi
problémájára célzunk, nevezetesen, hogy a műszeres méréssel
voltaképpen a hangminőséget kell meghatározni: korrelációt kell
találni a mérés és a meghallgatás eredménye között. Nekünk, sajnos, ez
nem megy. De a profiktól sokat megtudhatunk. Ha valakinek, nekik
biztosan tudniuk kell, mit mérnek - és miért pont azt mérik.
Az Ortofon laboratóriumában Per Windfield fejlesztési főmérnök
fogadott bennünket, németes kávéval, de magyaros barátsággal.
*
Rögtön a lényegre tértünk: hogy az ördögbe tudják ennyire
"eltrafálni" az Ár/Minőség mutatót? Hogyan lehet, hogy a drágább
hangszedők többnyire tényleg jobban szólnak az olcsóbbaknál, holott a
diagramjaikból ez nem derül ki? Hogy például a mozgótekercses
hangszedők jobban szólnak a mágneseseknél, pedig a diagramjaik csaknem
egyformák?
- Nekünk is ez az egyik legnagyobb problémánk. A műszaki minőség
és a hangminőség között ma sem áll fenn egyértelmű korreláció. Talán
bizonyos intermodulációs torzításfajtákra érdemes jobban odafigyelni.
Meg a négyszögjel-átvitelre, amelyből kiderül, hogy az MC-modellek
"gyorsabbak" az MM-eknél.
Végül is képesek-e megjósolni a "papírokból", hogy melyik típus
hogyan fog szólni?
- Nem, erre mi sem vagyunk képesek. A hangminőség nagyon összetett
dolog.
Mit ért azon, hogy valamely pick-up "gyorsabb" a másiknál?
- Az MC-típusok impedancája 5-10µH, az MM-eké sokkal nagyobb: úgy
körülbelül 500mH. Ebből következik, hogy lassabb az időkonstansuk.
Miben látja a legfontosabb eltérést a két alaptípus között?
- Az MC-k merevebbek. A mozgó rendszer acéldróttal van
felfüggesztve, ezért a "csapágyuk" forgáspontja precíz, stabil. Ezzel
szemben a mágneses hangszedőknek gumiból, tehát rugalmas anyagból van
a "csapágyazásuk", a forgáspont tehát enyhén bár, de ide-oda rugózik.
Erről jut eszünkbe: valahol azt olvastuk, hogy "az MM-hangszedők
tornacipőben járnak". Dehát az MC-modellekben is van egy gumialkatrész
a "csapágy" közelében.
- Van, de az csupán arra való, hogy csillapítsa valamelyest a
rendszer mozgását.
Ha mármost csupán a mozgótekercses hangszedőkkel foglalkozunk,
azokról sem tudjuk előre megmondani, melyik hogyan szól. Az Ortofon az
utóbbi időben a fázishűségre esküszik mint döntően fontos paraméterre.
De vajon az amplitúdó-jelleggörbének nem kell-e hasonlóképpen
lineárisnak lennie?
- Hangszedőink mechanikai rezonanciája 3-5 decibeles, és 20kHz-re
vagy afölé esik. Ha elektromosan csillapítjuk, akkora fázistolás már
viszonylag alacsony frekvencián megkezdődik. Ezért inkább nem
csillapítjuk ezt a rezonanciát, csak arra vigyázzunk, hogy ne essék
egybe a lakk lemez-rezonanciával. Ez a második rezonancia magasabb
frekvenciájú, körülbelül egy oktávval feljebb esik, hogy hová, az a
hangszedőtű geometriájától függ. Kioltani nem szabad, mert abban a
tartományban még mindig van információ, amelyre szükségünk lehet.
Önmagában véve egyik rezonancia sem hallható. Csillapítani csak
egészen óvatosan szabad őket, addig, amíg a magasfrekvenciás torzítás
viszonylag alacsony marad, és az intermodulációs torzítás még éppen
nem kezd növekedni. Auditíve ekkor kapjuk a legjobb eredményt.
Az Ortofonnak egy időben az volt a javallata, hogy a VMS
hangszedők magasfrekvenciás rezonanciáját egy pótlólagos, 440pF-es
kapacitással csillapítsuk, s ezáltal lineárisabbá tegyük a
frekvenciaátvitelt. Nekünk azonban nem tetszett az a hangkép. Lehet,
hogy ez is a fázisátvitellel függ össze?
- Elképzelhető. Hiszen a mechanikai rezonanciához egy elektromos
rezonancia járult, és ilyenkor általában fázistolás lép fel a magasabb
frekvenciákon.
Hogyan mérik a fázis-frekvencia átvitelt? Mérőlemezzel?
- Nem, hanem B&K gyorsulásmérővel.
Engedjen meg egy megjegyzést. Amióta Ortofon hangszedőket mérünk,
folyvást azt tapasztaljuk, hogy az egyik csatorna görbéje enyhén
emelkedik. Nem sokat, úgy fél-egy decibelt 100Hz és 10kHz között. Ezt
minek kell betudnunk?
- Véleményem szerint a mérőlemez hibájának. B&K 2010-est
használnak?
Igen.
- Jobb a JVC 1005-ös. A Brüel mérőlemez egyrészt hamar tönkremegy,
másrészt magasban hamar kiemel. A JVC-lemez 1 és 50kHz között
lineáris. A középtartományban ugyan van egy kis bemélyedése, ezért a
mérést érdemes elvégezni a DIN 43 453-as mérőlemezzel is. Annak 20Hz
és 20kHz között hűséges az átvitele.
Amikor az első "Ortophase" hangszedőt, az MC2000-est tervezték,
hogyan láttak munkához? Előbb méréseket végeztek? Vagy inkább a
fülükre hallgattak?
- A japánokkal (akik nekünk állandó vevőink) közösen végeztünk
felméréseket. Kiderült, hogy nem szeretik a csillapított rezonanciájú
hangszedők hangját.
Nem azért, mert ők a magasba húzó, "japános" hangot kedvelik?
- Ez is belejátszhat. Mi is azt tapasztaltuk, hogy más-más
nemzetek másféle hifi-hangzást kultiválnak. A németek ragaszkodnak a
lineáris frekvenciaátvitelhez. A japánok "ízlésgörbéje" alul lineáris,
felül kiemel. Az amerikaiaké alul-felül kiemel, az angoloké
úgyszintén, csak nem olyan nagyon. Végül is a mérések és a
meghallgatások eredménye együttesen győzött meg bennünket az Ortophase
koncepció helyességéről.