Stúdió a szomszédban |
Építsünk könnyen, gyorsan hanglemezgyárat? Nem, ez nem jó:
hanglemezgyárak nem épülnek sem könnyen, sem gyorsan. Az OPUS is, a
szlovákiai hanglemezkiadó vállalat (nem tévesztendő össze a svéd Opus
3-mal) a csehszlovák Supraphon cég leányvállalata volt egészen
1971-ig, amikor is önállósult. (Ez nem jelenti azt, hogy volna saját
présüzeme is.) Ennek már jó 15 esztendeje. De az OPUS így is a
legfiatalabb hanglemezkiadó vállalat itt a közelben. S mert a
legfiatalabb, hát ő akar lenni a legmodernebb is: stúdióját még
1983-ban "digitalizálta", s azóta már a második generációs digitális
magnóknál tart. Ezekről a magnókról, valamint az (analóg, de rendkívül
sokoldalú), komputervezérlésű keverőasztalról számol be most szóban és
képekben az OPUS gyár főmérnöke. Ajánlott olvasmány ehhez a
cikkünkhöz: HFM 7. és 15-18.
Az Opus a jól ismert Supraphon cég pozsonyi leányvállalatából
alakult 1971-ben. Fő stúdiójául az akkori Zenei Színház szolgált, a
maga meglehetősen szerény berendezésével. A cégek kettéválásával a
tevékenységi körük is kettévált, így az Opus elsősorban a szlovák
kultúra terjesztéséért felelős minden vonalon, tehát a meselemezektől
kezdve a mai modern szlovák zenéig. A lemezkiadáson túl
kottakiadással, a zenei irodalom terjesztésével is foglalkozik. Saját,
országos bolti hálózata van, de a lemezei persze más vállalatok
boltjaiba is eljutnak.
Néhány szót még a múltról, csak hogy megvilágíthassam a jelent.
Cégünk számára égetően fontos volt, hogy új stúdióhoz jusson. 1973-ban
(jobb híján) kibérelte egy Pozsony melletti kisváros kastélyának a
nagytermét, néhány mellékhelyiséggel, hogy a hangmérnöki szobának is
legyen helye... A berendezés azonban már ekkor is a legjobbak közül
került ki: 24 csatornás NEVE keverőpult, 8 sávos Studer A80 magnó. A
mesterszalagok szintén A80-as magnókon készültek. Működött egy másik
stúdiónk is, egy még távolabbi kisvárosban, szerényebb berendezéssel,
de szintén már Studer keverőpultokkal és magnókkal. Csakhogy 80
kilométert kellett utaznunk odáig, úgyhogy végül leszereltük.
Pozsonyban találtunk új helyiséget, itt épült meg a cég második
stúdiója, egy 18 csatornás Studer keverőpulttal és a régi 8 sávos
A80-nal - a NEVE pultot akkor már egy újabb, immár 16 sávos Studer
magnóval használtuk. Így már fel lehetett futtatni az évi "termelést"
60 komolyzenei lemezre és 60 egyéb lemezre. (Ez mind LP vagy
legalábbis a műsoridőt tekintve annak felel meg.) A könyvkiadásba is
"belejöttünk": cégünk saját nyomdát rendezett be.
A pophullám a mi partjainkat sem kerülte el, egyre több
popfelvételt készítettünk, egyre komplikáltabb technikával. A külföldi
partnerek azonban főleg a komolyzenei felvételek minőségét szerették
volna javítani, ezért az OPUS 1982-ben úgy döntött, hogy átáll a
digitális felvételi technikára. Még az év végén megjelentek a Szlovák
Filharmónia épületében az első digitális felvevő berendezések: a jól
bevált Sony PCM 1610 digitális processzor két videomagnóval (Sony BVU
800 DA), valamint a DAE 1100-as montírozóval. Alapkövetelménnyé vált a
lehető legalacsonyabb zajszint, illetve a lehető legnagyobb dinamika.
Az új technikára való tekintettel változtatni kellett egyebek között a
mikrofonozáson is (tekintettel a digitális felvételek nagyobb
mélybasszus-tartalmára), és egyre gondosabban kellett kiválasztani a
felvétel színhelyét, mert a csendes digitális hangfelvétel kimutatja a
környezet zaját! Újrakezdődtek az országjáró körutak, egy-egy
elhagyott templom vagy kastély után... Csakhogy egyrészt a kiszállás
is sokba került, másrészt a nem éppen olcsó és könnyű készülékek sem
viselték jól a hurcolkodást. Végül is a cég új székházat épített,
stúdiókkal-irodákkal-raktárakkal; tavaly novemberben készültünk el
vele. Ebben a cikkben természetesen csak a stúdióinkról lesz szó. Az
új épületben két stúdiót rendeztünk be. (Nem beszélek itt a
lehallgatószobákról, keverőhelyiségekről stb.) A nagyobbik mintegy
2500m3 térfogatú, és kisebb zenekarok felvételére alkalmas.
Két sarkában kisebb tereket tudunk elszigetelni, ott speciális
felvételek készülhetnek. A nagyterem akusztikája alig van csillapítva,
hogy maguk a zenészek is jól érezzék magukat benne. Voltaképpen csak a
terem frekvenciaátvitelét egyenlítettük ki. Ez az elmélet bevált;
tényleg jó felvételeket tudunk itt készíteni. Valamennyi
stúdióhelyiség rugókon van elhelyezve ("felfüggesztve"), hogy védve
legyen a külső zajok és rezgések ellen. A kisebb stúdió mintegy
160m3 térfogatú, ezt eleve popzenei felvételekhez
tervezték. E teremnek szintén van egy "kisterme", azaz elszigetelt
része, ahol mikrofonokat lehet felállítani.
Az volt az elgondolásunk, hogy a zenei alapokat a nagyteremben
vesszük föl, és a munkát a kis stúdióban, illetve a hozzátartozó
keverőszobában fejezzük be. Ennek az a feltétele, hogy a két
keverőszoba berendezése minden szempontból azonos legyen. Mindkettőben
ott áll a Solid State Logic Inc. 32, ill. 48 csatornás keverőpultja és
a szomszédságukban két 24 csatornás Sony digitális magnó. Ezeket akár
össze is lehet kapcsolni, és akkor 48 csatorna áll rendelkezésünkre.
Mindezt természetesen erősítők és hangsugárzók egészítik ki. Utóbbiak
a JBL gyártmányai, kétutasak és aktív rendszerűek, de másféle
hangsugárzókat is tartogatunk: Orion HS 280-asokat, amelyekkel az
"otthoni" zenehallgatást imitáljuk, azonkívül Auratonjaink is vannak -
ezek az apró dobozok az úgynevezett "muszáj" hangszórók a
stúdiószakmában. Valamennyit egy-egy JBL erősítő hajtja meg. A
keverőpultot effektberendezések egészítik ki.
Most pedig rátérek a lényegre: a komputervezérlésű keverőasztalra
és az új digitális magnókra.
A nagyobbik stúdió mérete 14.5*16*9 méter. A helyiség két sarkában
kisebb elszigetelt terek vannak, a szólóhangszerek stb.
elkülönítésére. A felszereléshez tartozik két csembaló és két zongora:
egy Petroff és egy Bösendorfer - és nemsokára lesz egy Steinway is
A nagyobbik keverőszoba az SSL pulttal és több kiegészítőegységgel.
Balra fent a keverőpult számítógépének színes monitora, mellette a
falba épített JBL 4435-ös hangsugárzó. A kép jobb oldalán külön
állványon a Sony PCM 3324-es magnó két komputer-interface-e
SSL keverőpult
Az SSL keverőpult (fenn) és egyik csatornája
Az effektusberendezések állványa. Balról lefelé: a két Lexicon
időmodulátor, konnektorpanel, a DN360-as grafikus szűrő, Scamp
tápegység, Valley people Dyna-Myte kompresszor-limiter-expander,
Aiwa kazettás deck, különféle Scamp egységek, Kepex és Gain Brain
dinamikaszabályzók. A sort a világításszabályzó zárja
Két, kissé eltérő típust használunk a nagyobbik stúdióban az SL
4032-est, a kisebbikben az SL 4048 TR-t. A két pult alapjában véve
azonos, csak szolgáltatásaikban térnek el. A pult ismertetését két
fejezetre kell osztanom, külön kell szólnom a hangfeldolgozó részről
és külön a komputerről.
Ami a hangfeldolgozást illeti, a keverőpult csatornákra van
osztva. Valamennyi csatorna (32, ill. 48) teljesen egyforma, és a
következő egységeket tartalmazza: sínválasztó*, (* Síneknek nevezik a
keverőpultokon azokat a gyűjtővonalakat, amelyek a rájuk kapcsolt
jeleket összegyűjtik és az adott kimenetre vezetik.), mikrofon és
vonalerősítő, dinamikus szekció, alapfilterek, parametrikus
ekvalizátor, segédsínkeverők, monitorkeverő; vágó, ill. szólóba
kapcsoló áramkörök, magnósávvezérlés, panoráma szabályozók, végül a
főszabályozók a komputer-interfaceszel.
A pultnak 32 fő sínje van, tehát max. 32 sávos magnó kapcsolható
hozzá közvetlenül. (A pult In-Line rendszerű, vagyis minden
magnósávhoz legalább egy bemeneti modulra is szükség van.) A
sínválasztó részben tehát 32 kapcsolóval lehet megválasztani a kívánt
kimenetet. Ezenkívül további 4 kapcsoló a főkimeneteket választja:
jobb hátsó, jobb, bal, bal hátsó. E részhez tartozik még egy panoráma
potméter, amellyel a tér szélességét lehet szabályozni két csatorna
között. Ha egyetlen gomb sincs benyomva, akkor automatikusan a
megfelelő magnócsatorna-bemenetre jut a jel (pl. a 4. keverőcsatorna
értelemszerűen a 4. magnósávot táplálja).
A pult következő része a mikrofon-, valamint a vonalerősítő a
megfelelő szabályozókkal. A mikrofonerősítő 90dB-es, a vonalerősítő
csak 40dB-es (±20dB) tartományban szabályozható. Ezenkívül található
itt még egy fázisváltó, amivel a bemenetet ellenfázisba lehet
kapcsolni. A potmétereken található kapcsolókkal a fantom* (*Fantom:
különleges módon bekötött tápfeszültség, amely a kondenzátor
mikrofonokat táplálja szimmetrikus mikrofonkábelen. Ha a szóban forgó
mikrofon nem kondenzátortípusú, akkor jobb, ha a fantom feszültség
nincs jelen, mert esetleg kattanásokat okozhat, illetve
brumfeszültséget indukálhat.), tápfeszültséget lehet ki-bekapcsolni.
(A vonal/mikrofon átkapcsolást központilag végzik, de itt is van rá
mód - aminek sok előnye van.)
Sorrendben a következő egység a dinamikai rész: kompresszor,
limiter, expander és gate. Az előbbi három ismert fogalom, a negyedik
feltehetőleg ismertetésre szorul. Ha a felvételt zajos környezetben
készítik, vagy a hangszer maga is zajos (sok szintetizátor!), és ez a
zaj nem vész el a zenében, akkor egy gate (kapuzó) áramkörrel lehet
segíteni a bajon. Beállítjuk a hasznos jelszintet, és valahányszor a
jel ez alatt a szint alatt marad, az áramkör teljesen (legalább
90dB-re) lezár. Használata nagy körültekintést kíván, de ha óvatosan
állítják be, teljesen eltüntetheti a zajt. Még zárási késleltetése is
van, hogy a kizengő hang a zajban vesszen el, ne szűnjék meg hirtelen.
A kompresszornak és az expandernek 3-3 kezelőszerve van. Ezek is
különleges kivitelű áramkörök; a vezérlőjelük nem analóg módon
érkezik, hanem egy beépített analóg/ digitális váltó útján, amelynek
gyorsasága és pontossága felülmúl minden eddigi ilyen célú áramkört -
és ráadásul még beállítani sem kell. A külső kezelőszervekkel a
kompresszió mértékét, küszöbértékét, gyorsaságát és lecsengését lehet
szabályozni. Hasonló, de persze ellentétes feladatú kezelőszervei
vannak az expandernek. Mindkét egység 5-5 diódás kijelzővel jelzi
működésének egyes fázisait. A vezérlő jelet magából a bemeneti jelből
nyerik, de mód van az úgynevezett idegenvezérlésre, a frekvenciafüggő
vezérlésre, valamint több dinamikai egység párhuzamos működtetésére
is.
A dinamikai rész alatt a két szűrő helyezkedik el. A kettő közül
az egyszerűbbik csak felül és alul határol, és van egy kapcsolója,
amivel egyenesen a mikrofonerősítő után kapcsolható - egyébként a
parametrikus ekvalizátor után helyezkedik el. Ez az ekvalizátor nem
más, mint egy sokféleképpen beállítható szűrőáramkör, amellyel az
éppen befolyásolt frekvenciasávnak nemcsak a középfrekvenciáját, de a
szélességét is meg lehet határozni. Az ilyen szűrőnek általában 3
kezelőszerve van (frekvenciaválasztó, sávszélesség választó és
emelés/vágás szabályozó), de az SSL keverőasztal ekvalizátorának még
egy 4. kapcsolója is van, ezzel a szűrő karakterét lehet
megválasztani. Ez főleg a szélfrekvenciákon fontos. Például
kiemelhetjük csak a 100Hz körüli sávot, vagy esetleg az összes jelet a
megjelölt frekvencia alatt. Az SSL asztal parametrikus szűrője
egyébiránt négysávos, de a két középfrekvenciás szűrő részben át is
fedheti egymást, vagyis két közeli frekvenciát is el tudunk érni
velük. Bizonyára érdekli az olvasót, hogy az SSL pultban a szűrők
kétfélék lehetnek: az egyik változatnak "meleg" ("csöves") a hangja, a
másiké "hidegebb", "tranzisztoros". Csak a hangmérnökön múlik, hogy
melyiket választja. A szűrőknek szintén 3 kapcsolójuk van, ezekkel
lehet kijelölni a szűrő helyét a jelláncban. Az áramkörhöz még egy
LED-es indikátor is tartozik, amely 5 helyen figyeli a bemeneti jel
szintjét; ha felvillan, akkor a torzítás elérte az 1%-ot.
A szűrőket a 6 sínes segédkeverő követi, innen lehet táplálni a
fejhallgatókat, illetve az éppen bekötött effektberendezéseket. Az
Opus cégnél különleges fejhallgató-táplálást alkalmaznak: minden
fejhallgatónak külön kis keverőpultja van, s azzal a fent említett
sínek közül 4-nek a jelét lehet kívánság szerint bekeverni, hogy
ezután egy apró erősítővel a fejhallgatót táplálja. Ennek a
megoldásnak az az előnye, hogy a hangmérnök szétosztja a jelet az
egyes sínekbe (pl. ritmikai vonal, szóló hangszer, vokál és
szólóének). Ezeket a jeleket kiküldi a stúdióba, és ott mindenki
kikeverheti magának azt a hangzást, amit szeret. Az 5. és a 6. sín
ilyenkor vagy effektusokat táplál, vagy nincs kihasználva. Amikor
viszont már a felvételt keverik a mesterszalagra, akkor természetesen
valamennyi sín effektusokat táplál. Az első sín, minthogy sztereó, még
egy panorámaszabályzóval is el van látva.
A segédsínkeverők után egy csoport kapcsoló következik (leírásukat
nem részletezem, nagyon bonyolult dologról van szó, nem szeretném
túlterhelni az olvasót), majd pedig a magnósávváltó következik. Három
nyomógombja van: kettő a magnósáv státuszát váltja (bemenet vagy
szalagutáni lehallgatás - otthoni magnózásban ez felel meg a Tape
Monitornak), a 3. gomb pedig aktivizálja a kiválasztott sávot.
A következő egység egy rövid tolópotméter, amivel szintet
szabályoznak. Hogy hol, az a pult "státuszától" függ: minthogy
ugyanazon a csatornán jöhet is, de mehet is a jel, mindkét irányban
szükség lehet a szabályozásra. Mondok egy példát. A szóban forgó
potméter éppen a kimenő jelet szabályozza, úgy, hogy a szalag
optimálisan legyen kivezérelve. Biztosra vehetjük, hogy ez a szint nem
felel meg a zene harmóniájának, és ezért a lehallgató hangszórókon
újra szabályozni kell a jelet. Ha ügyes a hangmérnök, akkor
összekombinálja a kettőt, vagyis már felvétel közben készre keveri a
zenét. A kispotenciométer mellett ott vannak a panorámaszabályozók,
amikkel a jobb-bal, illetve az előre-hátra viszonyt lehet beállítani.
Lejjebb két elektronikus nyomógomb található: a SOLO és a CUT gombok.
Ezekkel a csatornát kiemelhetjük - a többi addig elnémul, míg a
benyomott szól -, illetve némíthatjuk.
Most már csak a fő-potenciométer van hátra, de ez is csak
egyenfeszültséget szabályoz. A feszültséget ezután digitálisan 1024
szintre osztják, egyrészt, hogy a komputer "meg tudja jegyezni",
másrészt pedig, hogy a hangerőt szabályozni lehessen a csatornába
épített VCA-val*. (*VCA: Voltage Controlled Amplifier. Különleges
erősítő, amelynek erősítését egyenfeszültség szabályozza, 110dB
tartományban.)
Amit eddig felsoroltam: 110 kapcsoló és potméter, csatornánként.
Ezekhez járul még a központi egység száznál is több kezelőszerve (és
akkor még mindig nem beszéltem a komputerről!). A központi
vezérlőegységen a pult alapüzemmódját lehet megválasztani: egyetlen
gombnyomással kerülünk felvételi üzemmódból lejátszásba vagy keverő
helyzetbe. Ilyenkor a csatornabemenetek státusza is azonnal
megváltozik. Ezenkívül található itt még egy nagyon hatásos
kompresszor, amivel a kimeneti jelet lehet szabályozni - kvadróban
(azaz négy csatornán). Itt vannak a segédsínek kezelőszervei, egy
kapcsolótáblán pedig 13-13 forrás közül választhatjuk ki a keverőszoba
és a stúdió hangszóróiba küldött jelet. Az asztal alsó részében
található a fő kimeneti hangerőszabályozó (szintén VCA-kivitelben),
valamint az egyes hangszórók potenciométerei. Egy 9 gombos
kapcsolótábla a pultban elhelyezett mikrofon jelét küldi a kívánt
helyre. Ugyanitt találjuk a piros lámpa kapcsolóját, valamint néhány
apróbb automatika kezelőgombját. Végül legfelül egy jelgenerátort
építettek a pultba, hogy egyetlen gombnyomásra ellenőrizni lehessen
amplitúdót és frekvenciát egyaránt, a pult valamennyi bemenetén és
kimenetén.
Remélem, nem terheltem túl az olvasót szakmai apróságokkal. Vagy
igen? Nos, ennyi adat valójában a hangmérnököt is túlterheli, az ő
feje sem káptalan. Még szerencse, hogy az imént leírt kezelőszervek
nagyrészét egy beépített számítógép ellenőrzi. Van hozzá egy
tasztatúramező, a pultba építve, valamint egy képernyő, mely utóbbi
természetesen kivezethető egy nagyobb monitorra is. Ezeken az
eszközökön keresztül tud a hangmérnök társalogni a berendezéssel.
Először is, a komputer ismeri az órát és a dátumot is. Fejlécébe
beadható minden információ az éppen felvett műsorról, például, hogy mi
a címe, kik dolgoznak a felvételen, hány szalag áll a rendelkezésükre
és milyen gépeken, továbbá, hogy milyen szabvány szerint készül a
felvétel. A komputer ezek után egy újabb kérdőívet állít ki, és most
már a részletek iránt érdeklődik, például megkérdi a tételek vagy
számok címét és időtartamát (az utóbbit esetleg maga számolja ki).
Aztán tudni szeretné az egyes tételek sávbeosztását (hogy melyik
magnócsíkon mi szól, esetleg ki játszik). A következő fejezet már egy
4 oldalas jegyzetfüzet, ahová mindent be lehet "írni", amit az ember
fontosnak tart. Természetesen valamennyi oldalt ki lehet nyomtatni
közönséges papírra is, hogy mások számára is hozzáférhető legyen.
Az adminisztráció végeztével a komputert egyéb feladatokkal is meg
lehet bízni. Egyebek között folyamatosan olvassa a magnószalagról
érkező időkódot, amelynek révén 1/30 másodperc pontossággal lehet
beállítani a szalag helyzetét. Olvasás közben rögtön ki is értékeli a
jelet és jelzi, hogy milyen szabvány szerint készült a műsor
(EBU-SMPTE), és hogy minden rendben van-e. Ezután már kiadhatjuk a
jelszót, hogy: gyerünk a kívánt felvételre! Nincs szükség
lapozgatásra, sem belehallgatásra - a gép azonnal tudja, hogy a
felvétel hol kezdődik. Elindítja a magnót, és a célponthoz vezeti a
lehető leggyorsabban, de egyben a legkíméletesebben. Mindezt a
komputer életében csak egyszer kell jól beprogramozni.
Az intelligens számítógép egyik legértékesebb tudománya az
úgynevezett automix: a hangmérnök által kezelt tolópotenciométerek
mozgását a gép megfigyeli és megjegyzi magának. A keverést bárhol abba
lehet hagyni, bárhol meg lehet ismételni, és akár szakaszonként is el
lehet végezni. Ez azt jelenti, hogy hangszercsoportonként is lehet
keverni - ezt eddig nem sok pult tudta. Valamennyi információ egy
floppy discre kerül, amely együtt mozog a szalag időkódjával, így a
számítógép adatai nem foglalnak helyet a szalagon. És a számítógép
nemcsak egy magnót tud kezelni, hanem akár többet is, egyszerre...
De még nincs vége a komputer tudományának. Sőt, most jön a java.
Minden hangmérnökkel előfordulhat, hogy félbe kell hagynia a munkáját,
mert más van soron. Mi mást tehetne: előveszi a jegyzetfüzetét meg a
ceruzáját, és feljegyzi, mit manipulált eddig a pulton. Ezen a
keverőasztalon 5280 kezelőszerv állását kellene feljegyezni... Az SSL
TR komputer azonban egy gombnyomásra pillanatfelvételt csinál a
pultról, a beállításokat videokép formájában floppyn rögzíti, sőt: nem
csak egy beállítást memorizál, hanem akármennyit. Újrakezdéskor pedig
azt is jelzi a képernyőn, mégpedig élénkebb színekkel, hogy melyik
szabályozó sincs abban a helyzetben, amelyben lennie kéne. Csak végig
kell nézni a képeket (csatornánként), és utánaállítani az
utánaállítandókat.
Hát ennyit a keverőpultról. Nem mondtam el róla olyan dolgokat,
amelyek inkább csak a hangmérnök számára fontosak. Így például nem
említettem a különleges plazma szintmérőket, amelyek minden csatorna
jelét mérik és mutatják, kétféleképpen: mint csúcskijelzők, vagy mint
VU-méterek. A kezelő maga döntheti el, hogy mit akar látni. Ha még ez
sem elég, akkor csak egy kapcsolás, a műszerek máris
spektrumanalizátorrá alakulnak át, és sztereóban jelzik a műsor (a
csatornák) spektrumát. Ezenkívül még egyenfeszültség mérésére is
szolgálnak, amikor a fő tolópotméterek kimenetét mérik. Erre akkor van
szükség, amikor a pult automix üzemmódban dolgozik, és miután a
potmétereket a komputer mozgatja, jobban mondva csak a jelet
szabályozza - nem árt látni, hogyan. Ugyanezt persze a komputer
képernyője is mutatja, de annál néha áttekinthetőbb ez a másik fajta
kijelzés. Arról már talán kár is beszélni, hogy minden üzemmódhoz
külön skála is tartozik, s az természetesen automatikusan
kapcsolódik...
Sony PCM 3324 digitális magnó
A két Sony PCM 3324-es, 24 sávos digitális magnó. A nyitott gépen jól
látható a magnóelektronikát tartalmazó szekrény (digitális kódoló,
dekódoló, vezérlőkomputer, hibadetektorok). Itt van a magnó négy
analóg sávjának elektronikája is. Az alsó sorban 6*4 A/D és 6*4 D/A
váltó, mellettük a tápegység
Két generáció. Balra a PCM 3324-es A/D váltója a modern egychipes
áramkörökkel (4 darab), a dobozokban a bemeneti szűrők láthatók. Egy
kártyán 4 csatorna fér el. Jobbra a régi PCM 1610-es két váltója. A
"szardíniás doboz" sok diszkrét elemet tartalmaz, ezeket még
rendszeresen szabályozni is kell
A PCM 3324-es magnó fejblokkjai, sorban: digitális felvevő-, majd
lejátszófej, analóg törlő-, majd kombináltfej, digitális szinkronfej
Az OPUS másik nagy újdonsága a SONY PCM 3324 digitális, 24+4
csatornás magnó. Első látásra közönséges kinézetű, nagy stúdiómagnónak
gondolhatná az ember, amíg ki nem derül, hogy a mindössze 1/2 collos
szalagon 24 digitális csík és további 4 segéd csík fér el. Ez a magnó
még az eddigi digitális felvételi eszközökhöz képest is új. A Sonynak
sikerült egyetlen chip-re integrálnia sok, nagyon bonyolult
részegységet. Már mindjárt a magnóelektronika elején is: az A/D váltók
"egychipesek".
Megpróbálom röviden leírni a PCM 3324 felépítését. A bemeneti
erősítőt a 20,4kHz-es szűrő, az SH mintavételező áramkör, majd az A/D
áramkör, utána pedig a 0,47Hz-es felüláteresztő szűrő követi - ez
utóbbira azért van szükség, hogy kiszűrje az elég jelentős offset
(egyenáramú összetevő) jelet a digitális jelfolyamból (az A/D váltó
bizony produkál ilyet néha). Az eddigi berendezéseken ezt a hibát
rendszeres méréssel és beállással kézileg kellett kiküszöbölni.
Az A/D váltók után a kódoló áramkörök következnek (a kódok,
segédinformációk, a jel "szétkeverése" a későbbi hibajavítást
szolgálják - lásd HFM 7.). A keverő áramkört már a felvevő áramkör
követi. Ennek nagyon egyszerű a feladata: csupán telítésig kell
vezérelnie a szalagot, a bemeneti jelnek megfelelően. A szalagról jövő
jelet a lejátszófej olvassa. Egy fejerősítőn keresztül a
lejátszóerősítőbe jutnak a bitek, majd egy komparátor áramkör után a
szétkeverőbe kerülnek, ahol ismét helyreáll a sorrend. Most
következnek a dekódoló áramkörök, ahol megjelenik a hibajel, melynek
nyomán a korrekciós áramkörök kijavítják a hibát, többféle módon: az
eredeti jel generálásával, interpolációval vagy helyettesítéssel. Csak
ha semmiképpen sem boldogul, akkor "tilt" az áramkör. Egyébként
valamennyi hibát kijelzi a gép; a helyettesítő korrekciót jelző LED
már fel sem villan, ami azt jelenti, hogy nincs szükség ilyen fajta
hibajavításra. Ez valószínűleg csak a szalag ragasztásakor következne
be.
A digitális jelfeldolgozás alapvető követelménye a gyorsaság -
nos, ebben is előreléptünk. Igaz, a ki- és bemeneti váltók még
csatornákhoz vannak kötve, tehát minden csatornához van belőlük
egy-egy. A többi elektronika azonban már kombinált: egyetlen egy
kódoló és keverő áramkör képes ellátni valamennyi csatornát! Erre nagy
szükség is van, mert különben nehéz lenne azonosítani őket. Ugyanígy a
lejátszási ágban is a szétkeverő és dekódoló áramkör valamennyi
csatorna, jelét feldolgozza, és szétküldi az egyes D/A váltókhoz,
amelyek szintén egychipes áramkörök. Ezeket követik a szűrők és a
kimeneti erősítők. Valamennyi csatornának külön emfázis kapcsolója van
a felvételi ágban. Lejátszáskor ez automatikusan bekapcsolódik.
A magnó műszaki adatai közül csak a legfontosabbakat említem. A
gép 44,1kHz vagy 48kHz mintavételi frekvenciával dolgozik, tehát
változtatni lehet a szalagsebességét, minthogy a mintavételi
frekvenciával a szalagsebesség is megváltozik (70,01cm/s, ill.
76,20cm/s). Frekvenciaváltáskor a magnó órajelének frekvenciája
automatikusan átkapcsolódik, hogy ne keletkezzenek interferenciás
zavarok. A magnófejek szereposztása is más, mint a hagyományos
magnókon. A gép nem két hangfejet tartalmaz, hanem hármat: 1.
felvevőfej - lejátszófej - 2. felvevőfej. (Külön törlőfejre nincs
szükség, ugyanis a felvevőfej egyúttal töröl is.) A 2. felvevőfej
szinkronfelvételkor működik, amikor a már felvett műsorhoz játszanak
fel egy újabb dallamot a következő sávra. Ilyenkor a régi felvételt a
lejátszófejről hallgatjuk, és az azt követő felvevőfej rögzíti az új
műsort. A két felvevőfej távolsága (99,06mm, adatblokkokban kifejezve
520 blokk) éppen megfelel annak az időnek, amennyit a második jel
késik az elsőhöz képest.
A magnó egyéb műszaki adatai inkább csak informatív jellegűek;
némelyiket egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen lehet mérni. A
frekvenciaátvitel például 20Hz-20kHz +0,5; -1dB, a torzítás 0,05%
alatt marad, az áthallás 80dB, a nyávogás 0,1%, (effektív érték,
széles sáv), a jel/zaj 90dB (1kHz, deemfázissal).
Eddig nem szóltam a magnó négy segéd csatornájáról. Ezek adnak
helyet a digitális vezérlőjelnek (CTL), illetve az ugyancsak
digitálisan felvitt külső időkódnak, amely a számítógépes vezérlést
teszi lehetővé. A maradék két sávra tetszőleges analóg információt
lehet felvenni, természetesen szerényebb minőségben, hiszen a
mágnescsík szélessége nem nagyobb a kazettás magnókénál. Főleg
segédinformációkat visznek fel rájuk, abból a célból, hogy
gyorscsévéléskor is megtaláljuk a kívánt szalagrészt. A digitális
jeleket ugyanis gyorscsévéléskor nem tudja olvasni a gép.
A kapcsolóüzemű tápegység igen stabil egyenfeszültséget állít elő.
A gép vezérlését egy jólismert, Z-80-as mikroprocesszor tartja kézben.
A Z-80-asnak emellett arra is marad kapacitása, hogy közben a
szalagfutást vezérelje, ezenkívül az elektronikus montírozásban is van
feladata, s egyáltalán, ez a processzor tartja a kapcsolatot a
"külvilággal". A magnó természetesen távvezérelhető, de ehhez további
két mikroszámítógépre van szükség. Így viszont távolból lehet
vezérelni a magnó valamennyi funkcióját, ideértve a montírozást is, és
össze lehet kapcsolni 2 (vagy akár 3!) magnót is, úgy, hogy egyetlen
sáv sem vész el, tehát mind a 48 csatorna működik. Ilyenkor mindkét
magnó teljesen autonóm: tőlünk függ, melyik szalagot tekintsük
mesterszalagnak. (Ennek néha nagyon nagy jelentősége van.)
Már csak a margón jegyzem meg, hogy az analóg bemeneteken kívül
minden csatornának van digitális bemenete is, tehát közvetlenül is
átmásolhatjuk rájuk a digitális műsort egy másik PCM 3324-ről vagy
esetleg a régi PCM 1610-ről. Ezzel mindenképpen megspórolhatunk 2
(A/D, D/A) átalakítást, mely művelet minden bizonnyal ma is a
digitális technika leggyengébb pontja.
A magnóban nincs semmiféle olyan áramkör, amely a felvételt
elektronikusan befolyásolná, digitális magnóhoz nem kell sem Dolby,
sem dbx. De meg kell mondanom, hogy az OPUS már 1980-ban úgy döntött,
hogy többé nem foglalkozik elektronikus zajcsökkentőkkel. Azt
tapasztaltuk, hogy bár a Dolby is, a dbx is hatékonyan csökkenti a
zajt, mindkettő sok bajt okoz. Ezért a régi stúdiókat átépítettük, és
a Dolby-A használatáról áttértünk a 76cm/s szalagsebességre. A
tapasztalat azt mutatta, hogy az így készült felvételek
magastartománya messzemenőleg szebb, mint a dolbyzottaké.
*
Stúdiónk kiegészítő berendezéseire itt most nincs módom kitérni,
csak annyit jegyzek meg, hogy ezek a készülékek általában két fő
csoportra oszthatók. Az egyik fajta (zengetők, visszhangosítók) az
előnytelen akusztikát próbálja helyettesíteni, a másik csoportba a
popműfajban használatos effektberendezések tartoznak. Az OPUS-nál
mindegyik fajtából található néhány - és ezek többnyire digitális
hangfeldolgozók, mint például a Lexicon 224 XL zengetők vagy a Sony
DRE 2000A térhatáskeltők.
Az már inkább csak szakmai szempont, hogy a digitális
készülékeket, bár összehasonlíthatatlanul bonyolultabbak analóg
elődeiknél, összehasonlíthatatlanul könnyebb karbantartani, és még
inkább: beállítani! Az OPUS például régebben 4-5 szabvány szerint is
készített analóg felvételeket, és gyakran ugyanabból a felvételből is
szüksége volt eltérő normájú kópiákra. Ilyenkor aztán gondban voltunk,
hogyan állítsuk át és hogyan mérjük be a magnókat a lehető
leggyorsabban és legpontosabban... A digitális technikában ilyenkor
csak szinteket kell állítani, az pedig nem éppen bonyolult dolog. A
digitális gépek messzemenően önellenőrzőek, és ha valami mégsem volna
rendben, akkor a szakember pillanatokon belül be tudja határolni a
hibát. Remélem, ezzel sikerült meggyőznöm azokat, akik eddig inkább
analógpártiak voltak.
De egészen más dolog analógpártinak lenni otthon, egyetlen
lemezjátszóval - mint egy profi stúdióban, 20-30 magnóval...
Takács Jenő