Manók Tánca |
ROTEL RA-820BX2 ERŐSÍTŐ
Sztárfotónk címét természetesen az Ibsen művét megzenésítő Grieg
inspirálta, a Peer Gynt szvit negyedik tételével. (Hadd reklámozzuk
egy kicsit ezt a színes, "hifi" programzenét.) Hogy ezek a manók - a
Troll-ok - voltaképpen mifélék, kicsik-e, avagy nagyok, az nem derül
ki a muzsikából. Mindenesetre hegyimanók, tehát a csúcsok közelében
élnek...
Annakidején, a HFM 8. számában a NAD3020 erősítőt Menő Manónak
neveztük, és ez a név rajtaragadt, olyannyira, hogy levélíróink azóta
is manónak hívnak minden kisteljesítményű, de viszonylag jóminőségű,
ígéretes erősítőt. Sajnos, Magyarországon ez idáig még mindig nem
hoztak forgalomba olyan gépezetet, amely a manóság ismérveivel bírna,
és ez nagy baj, mert az idő röpül. (Ahogy az angol mondja: Time Is
Manó.) A dollárnak időközben felment az ára, meg nem is nagyon van
belőle, úgyhogy igazán nem tudjuk, miben reménykedhetnénk. De azért
továbbra is ott állunk a vártán, és nagyítóval figyeljük a nyugati
piacot, hogy el ne kerüljék figyelmünket a mind újabb Menő Manók. Ma
már meglehetősen sokan vannak, sürögnek-forognak - de sajnos, csak a
Hetedhéthatáron túl.
Ha mégis idelátogatnak, igyekszünk randevúzni velük, mint például
most a Rotel cég legsikeresebb minierősítőjével, az RA-820BX2-vel,
amely távol-keleti származása ellenére is élvezi a brit szakírók
támogatását. A randevú úgy jött össze, hogy az Ortofon nemrég
elvállalta a Rotel készülékek kelet-európai képviseletét, és úgy
vélte, igazán kölcsönadhat néhány gépet a RAMOVILL-nak, mert ha már az
Ortofon hangszedők úgyis ott vannak a Belgrád-rakparti
bemutatóteremben, miért ne lehessen meghallgatni őket Rotel
lemezjátszóban, Rotel erősítőn keresztül. Az utóbbira rögtön
lecsaptunk, hogy műszerrel megmérjük (nem, nem manóméterrel!),
lefényképezzük és szeánszra hívjuk, ahol is több más manó között
mutathatja be a tudományát.
A Rotel cégről annyit kell tudni, hogy japán illetőségű, de
Taivanon is van gyára - az RA-820BX2 ott készült. A Rotel választéka
ma már mindenféle hangfrekvenciás készüléket felölel. Hifi-masinái
közül a legismertebbek az erősítők (4 integrált típus, azonkívül egy
előerősítő és két teljesítményerősítő). De van a Rotelnek két
lemezjátszója, CD-játszója, kétféle tunerje, négyféle receivere és
három kazettás magnója is. Legalábbis ezeket láttuk a cég
prospektusában.
Rotel RA-820BX2
Akárcsak az immár klasszikus NAD3020, a Rotel erősítő is többször
megváltozott az idők folyamán. (Minthogy az egyes modellek típusjele
hasonlít, könnyen össze lehet téveszteni őket!) Érdekes, sőt,
tanulságos, hogy a legkisebb modell, az RA820-as névlegesen alig
kisebb teljesítményű, viszont van rajta hangszínszabályzó is - és
mégis jóval olcsóbb, mint az RA-820BX2, amelyért Angliában ma 150
fontot kérnek! (A másik gép csak 110-be kerül.)
Sztárfotónk tárgya afféle fekete doboz, "nincsen benne semmi, ámde
az legalább érthető". Méretétől függetlenül a minimálkoncepció
szülötte. Szinte semmi sincs rajta, amit kezelni kéne - ennélfogva
nagyon könnyű kezelni. Mint OIvasóink tudják, mi is hívei vagyunk
ennek a koncepciónak.
Az előlap bal oldalán hálózati kapcsoló, bekapcsolásjelző LED-del.
A fejhallgató csatlakoztatására kapcsolóval ellátott 6,3mm átmérőjű
Jack-hüvely szolgál. (A fejhallgató fogadásakor leválasztja a
hangsugárzót az erősítőről - erről később még szót ejtünk.) A
monó-sztereó kapcsoló következik, majd a Tape, amely a magnó bemenetet
kapcsolja, de monitorkapcsoló is egyben. A külön csoportosított
bemeneti választókapcsolók: Tuner, CD, Phono. Jobb oldalt a
hangerőszabályzó jókora forgatógombja. Ez kettős, koncentrikus
potméter, két gombja egymáson elfordítható, így lehet balanszírozni a
két csatorna között.
A hátoldalon 5 pár RCA csatlakozóhüvely; a mágneses hangszedő
csatlakozója mellett földelőcsavar. A hangsugárzókhoz futó vezetéket 3
pár csavaros-szorítós banánhüvely fogadja. A három pár úgy jön ki,
hogy 1 pár fekete ("hideg"), 2 pár pedig piros ("meleg"), csak az
utóbbiak közül az egyik pár mindig él, a másik pár viszont elhallgat,
ha fejhallgatót csatlakoztatunk az erősítőre.
Felépítése
Igazán egyszerű készülék, sehol nem találunk benne semmi
fölöslegeset.
A korrekciós erősítő csatornánként 2 integrált áramkörből áll,
mindkettő NE-5534N típusú. Korszerű, igen kis zajú áramkör. A
bemeneten 300pF+150pF kapacitást találunk, ez meglehetősen nagy érték,
valószínűleg a rádiófrekvenciás zavarok elhárítására szolgál. Az első
IC körülbelül ötszörös lineáris erősítésű fokozat.
A második IC végzi a korrekciót és a további erősítést. A teljes
erősítés mintegy hatvanszoros (1kHz-en).
A bemeneti választókapcsolón keresztül a hangerőszabályozóra jut a
jel. Illesztőerősítőt nem alkalmaztak, ezért a bemeneti impedancia
meglehetősen alacsony, ugyanis a potenciométer 50 kohmos, az utána
következő teljesítményerősítő-rész bemeneti impedanciája pedig nem éri
el a 47 kohmot sem. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy a nagyszintű
bemenetek impedanciája 20 kohm körül jár - lásd majd méréseinket. Ez
az érték már jócskán alatta marad bármiféle szabványelőírásnak, sőt:
konvenciónak. Mellesleg ugyanezt tapasztaltuk annakidején a NAD3020
mérésekor is.
A teljesítményfokozatot diszkrét elemekből építették fel.
Áramgenerátoros differenciál erősítővel kezdődik, majd erősítő,
illetve a nyugalmi áramot beállító tranzisztorok következnek. A
komplementer meghajtó-végerősítő áramkör elrendezése: 2SD600-2SB631
páros hajtja meg a két-két, párhuzamosan kapcsolt 2SD1047, illetve
2SB817 típusú végtranzisztort. Túlterhelés ellen semmiféle
elektronikus védelmet nem alkalmaztak, a zárlatvédelem a
hangszórókimenet előtti 3,15 amperes olvadóbiztosítóból áll, ez
utóbbival egy 0,22 ohmos ellenállást találunk sorbakötve. A
hangsugárzó-vezeték (mint antenna) által felvett, zavaró
nagyfrekvenciás jeleket egy induktív-kapacitív-rezisztív tag küszöböli
ki. Ezeket az alkatrészeket egy piciny nyomtatott áramköri lapon
helyezték el, ráépítve közvetlenül a hangszórókimenet kapcsaira.
A teljesítményerősítőt ±31V egyenfeszültségről táplálják, két
8200µF-os pufferkondenzátorról. Itt megjegyezzük, hogy a hasonló
teljesítményű erősítőkben ennél jóval kisebb, 3300-47000µF-os
kondenzátorokat találunk. A fonoelőerősítő ±18V-ot kap, ezt 1-1
áteresztő tranzisztoros stabilizátor állítja elő. A teljes áramkört
egyetlen nagyméretű nyomtatott áramköri lapra építették; szellős, jól
áttekinthető. A bemeneti csatlakozókat kisméretű nyomtatott áramköri
lapokra szerelték, ezeket egy lapos kábelköteg köti össze a fő
panellal. A teljesítményerősítő, illetve a nyugalmi áramot beállító
tranzisztorok egy lapos hűtőlemezen ülnek, s az a szellőzőnyílásokkal
ellátott aljlemezre van felerősítve.
Méréseinkhez
A bemeneti feszültségek rendben vannak, nem így a bemeneti
impedanciák. A korrekciós erősítővel nincs bajunk, de a nagyszintű,
lineáris bemenetek 22 kohm-os impedanciájával sehogysem tudunk
megbarátkozni. Már régen beletörődtünk, hogy a szabványos 220 kohm
helyett néha 68, máskor meg csak 47 kohm-ot kapunk - de ez még ennek
is csak a fele!
A maximális bemeneti feszültségek kifogástalanok - ezen ne
csodálkozzunk, hiszen nincs közbülső erősítőfokozat, a jel közvetlenül
a hangerőszabályzóra jut. A korrekciós bemenet is dicséretesen
helytáll, igen nagy bemeneti feszültséget is csekély torzítással képes
feldolgozni.
A kimeneti teljesítmény lényegesen nagyobb a specifikáltnál: 4
ohmos terhelésen 2x46W, 8 ohmon 2x38,7W teljesítményt mértünk, mindkét
csatornát üzemeltetve. Ez a kis erősítő tehát meglepően nagy
teljesítménytartalékot mutat fel, és külön jó pontot érdemel amiatt,
hogy 4 ohmra is hajlandó dolgozni. Teljesítményét tekintve ez a manó
túlnőtt a törpéken.
A kimeneti feszültség instabilitása csekély; méréseinket
lefordítva a specifikáció nyelvére, körülbelül 28-as csillapítási
tényezőt kapunk 1kHz-en.
A nagyszintű bemenetről kapott frekvencia-jelleggörbe +1; -3dB
tűrésmezőben 5Hz-től 150kHz-ig terjed, jóval szélesebb tehát, mint
ahogy specifikálták. A korrekciós bemenetről mért görbe viszont nem
teljesíti a gyár ígéretét: a 2. diagram tanúsága szerint 20 Hz-en nem
0,3dB-t, hanem 1,4-et esik. Az alacsonyfrekvenciás átvitel 40Hz táján
kilép a specifikált tűrésmezőből. A fázis-frekvencia átvitel
megfelelő. Az áthallási csillapítás az egyik irányban (a jobb
csatornából a balba) gyengébb, de így is megfelel a specifikációnak.
A torzítás alacsonyabb, mint ahogy a specifikációban áll. A teljes
harmonikus torzítás lényegesen 0,08% alatt marad, még 4 ohmos terhelés
esetén is. Érdekes, hogy mágneses hangszedő bemenetről mérve még
kisebb a torzítás. Feltehetőleg azért, mert a teljesítményerősítő rész
ilyenkor kedvezőbb meghajtó impedanciát "lát", mint amikor tisztán
feszültséggenerátorról vezérlik. A teljesítményfrekvencia-tartomány
nem volna kielégítően széles, de ha a gyár által vállalt 0,08%
torzításlimit helyett 0,7%-ot engedünk meg, akkor már szebb az
eredmény. A harmonikus torzítást a frekvencia függvényében egy külön
diagram (a 8. számú) ábrázolja, ezen jól (átható, hogy a 2. harmonikus
dominál, és 100kHz fölött éri el maximumát, ahol már a 3. harmonikus
is felüti a fejét. A kimeneti teljesítmény függvényében mért
harmonikus torzítás dicséretesen alacsony, sehol sem éri el a
specifikált 0,08%-ot. Az intermodulációs torzítás viszont a duplája
annak, amit a gyár bevall. A különbségi torzítás a
teljesítményerősítőről lényegesen magasabb, mint amire számítottunk:
50kHz fölött meredeken emelkedik, meghaladja a 3%-ot. Mágneses
hangszedő bemenetről viszont igen alacsony értéket mértünk, persze,
ilyenkor a teljesítményerősítőt csak egészen kis teljesítménnyel
üzemeltetjük, éppen azért, hogy ne hamisítsa meg az eredményt.
A négyszögjelátvitel megjárja, bár 10kHz-en a kapacitív terhelésre
túllövéssel válaszol.
A zajok mind enyhék, az RA-820BX2 csöndes gép. A
maradékfeszültség-erősítés és a bemenetek közötti áthallási
csillapítás teljes mértékben megfelelő.
A fejhallgató- és a magnókimenet feszültség/impedanciája
előírásos.
Összefoglalva tapasztalatainkat: magas kimeneti teljesítmény,
alacsony harmonikus torzítás, csekély zaj - ez áll a napos oldalon. Az
árnyékos oldal krónikája: túlságosan alacsony a nagyszintű bemenetek
impedanciája, nem eléggé korrekt a korrektor, magas az intermodulációs
és a különbségi torzítás.
Szeánsz
Mint mondottuk volt, a Rotel ára Angliában 150 font; Kovács
Jánosnak nagy pénz, viszont John Smithnek alig egy heti fizetése - a
pénzzel együtt a Menő Manók is inflálódtak. Úgyhogy senki se higgye,
hogy valamiféle High End Audio erősítőről van szó; igaz, nem is
valamiféle hifi-torony egyik emeletére látogatunk el.
Ebben a kategóriában ez időtájt meglehetősen erős a verseny, de a
Rotel állja. Legalábbis igen jó sajtója van: legutóbb a Hi-Fi News &
Record Review egy csoporttesztben (Mission, Rotel, NAD, A & R,
Marantz, QED, Trio, Yamaha) másodiknak hozta ki a Mission Cyrus One
mögött, megjegyezve, hogy ha figyelembe veszi a Rotel nagyobb
teljesítményét, akkor a játszma legalábbis kétesélyes, és a konkurens
brit lap, a Hi-Fi Answers is jó véleménnyel van az RA-820BX2-ről,
habár legutóbb Jimmy Hughes sokallotta érte a 150 fontot (ezzel
szemben fenntartás nélkül ajánlotta a NAD3020 legújabb inkarnációját,
a 3020e típusjelűt; igaz viszont, hogy az csupán 110 fontba kerül).
Hogy tágítsunk a horizontunkon, s hogy együtt lássuk a mezőnyt, a
következő ellenfeleket toboroztuk a Rotel számára: HFM I/Quad 405
(mint etalon), Naim NAIT (a Szerkesztő kedvenc munkaeszköze, a 200
fontsterlinges kategóriából, amely mindazonáltal rendszeresen
leszerepel a HFM közös szeánszain), a 6-8 évvel ezelőtti Menő Manó, a
NAD3020 (ezúttal a "B" jelű változat, szintén a RAMOVILL
bemutatóterméből), aztán - ez érdekes lesz! - a vetélytárs, a Mission
Cyrus One (Lévai Jenő barátunk kölcsönözte), és végezetül a hazai
minimanó, az Orion SE1025-nek egyik ősrégi példánya (még a Sanken
végerősítő-IC-vel), hogy egészen világos legyen, mit ér az erősítő, ha
magyar.
Minden egyes párviadalnak megadjuk a számszerű eredményét is (a
"döntetlen" ítélet nyilván fél-fél pontot hoz mindkét erősítő
számára), de statisztikánk félrevezetheti az Olvasót, mert nem mutatja
meg, melyik szavazat volt magabiztos, és melyik volt határozatlan,
afféle "ha már dönteni kell, akkor... (így ítélnek a pontozóbírók a
boxmérkőzésen, amikor 60-60 pontot adnak a két öklözőnek, de az
egyiknek még egy pöttyöt is írnak a neve fölé). A teljes kép csak a
kommentárok alapján áll össze. Az egyes zsűrorok mindig ugyanabban a
sorrendben nyilatkoznak, "*" után mindig újabb személy teszi le a
garast. Ehhez a szeánszunkhoz egyébként később még érdemes lesz
visszalapozni, amikor a kötetünk végén Bemutatandó Pioneer tornyok
erősítőit teszteljük.
Ami a tesztmódszert illeti, szabályos A-B vaktesztet rendeztünk,
kapcsolóberendezéssel és jelzőfényekkel. A kontrollberendezés: NAD5120
lemezjátszó, csőkarral, doboztalanítva (lásd HFM 22!), Triangulum
állványon, Ortofon MC30S hangszedővel (tesztjét lásd következő
kötetünkben!), T-2000 transzformátor. A lánc végén Spendor, Tönkre
állítva. Természetesen hagyományos kábeleket használtunk - ha ennyi
kábelhüllő tekereg ide-oda a készülékek és a kapcsolódoboz között,
akkor muszáj megtartani a szigetelést is, az árnyékolást is. Program:
dixie és "szelíd" pop (Ortofon I/1, II/1), Händel Concerto Grosso
(Op.6. No.4. - Decca), The Shadows: 36-24-36 (EMI), dzsessztrió (japán
demólemez), templomi zene: orgona, rézfúvók, kórus és szoprán
(Proprius demólemez). Valaki megkérdezhetné, miért nem raktuk fel a
Peer Gynt szvitből a Manók Táncát is. Sajnos, ez az asszociáció csak
később, a "a lépcsőházban", vagyis jóval a szeánsz után jutott az
eszünkbe...
Elsőnek a sokkal drágább Naim minierősítővel állítottuk szembe a
Rotelt. Ahogy ez már lenni szokott, a NAIT ezúttal se rúgott labdába
(maga a Szerkesztő is ellene szavazott):
Rotel RA-820BX2 - Naim NAIT
(A szavazatok aránya: 3,5-0,5)
Rotel. Jobban együtt a tér? Kiegyenlítettebb, levegősebb,
eszköztelenebb. Vonószenén szebbek és jobbak a magas sípok. Mélyhiány.
Dzsessz tompább, de egységesebb. Templomi zenén kétségtelen
magaskiemelés. A szopránnak is egy magasabb tartományban szól a
visszhangja. * Mindig ez tetszik jobban (csak a dzsesszen nem).
Lényegesen jobb, magasban-mélyben. A templom sokkal nagyobb. * Sokkal
jobb mélyek, nagyobb tér, mindig ez a jobb. * Az Ortofon-számokon
magasba húz. A vonóskaron mindig jobb, élénkebb, szárnyal a zene.
Dzsessz: zavar a lemezzaj. Néha nagyon jól szól, de gyakran kevesebb a
mélye.
Naim. Elektronikus színezet? Vonósokon több mély, mélyebb a tónus.
A dzsessz öblösebb. Shadows: a basszus-szólam kivehetőbb,
lekottázhatóbb. A templomi visszhang más (mélyebb) tartományban szól!
* Nem rossz, nem torzít, de bágyadtabb, soványabb. * Összemos, nem
eleven, elvész a visszhang, torzftásokat is hallok. * Nyugodtabb,
hallgathatóbb.
Mint érdekességet, megemlítjük, hogy a tesztrovatunkban rövidesen
szóhoz jutó Pioneer toronyerősítőket szintén összeeresztettük a Naim
NAIT-tel - és az angol erősítő még ezek ellen se tudott nyerni! (Ezt a
vaktesztet kétszer is megejtettük: egyszer Heylirook, egyszer pedig
Spendor hangsugárzón. Ugyanaz az eredmény!)
Másodiknak a közkedvelt NAD erősítőt szólítottuk a porondra, hogy
eldönthessük, melyik manó a menőbb, az új-e, avagy a régi.
Rotel RA-820BX2 - NAD3020B
(A szavazatok aránya: 3-1)
Rotel. Egzaktabb? Tárgyilagos? Szűk? Kicsit száraz. A mélye nem
szép, de tisztább, és mélyebbre megy. Szűkebb, fojtottabb. Magasba
húz. Szárazabb szoprán. * Csaknem egyformák, de enyhén ez tetszik
jobban. Előbb keveselltem a mélyét, majd átpártoltam hozzá: üresebb,
de levegősebb, tisztább. * Jobb mély, nagyobb tér. A templomban jobb a
kórus és a hangszerek aránya. Más jellegű visszhang. * Világosabb
hangkép. Az énekhang jobb. Gyakran egyformák.
NAD. Nagyobb a súlya, zaftosabb, nyíltabb, ködös néha, de ez a
jobb. Gyakran kellemes, de színezett. Vonóskar öblösebb, teltebb, jobb
hallgatni. A templomban többen vannak, jobb hallgatni őket, a szoprán
visszhangosabb. * Élénk, dinamikus. Teltebb. Erősebb és több
visszhang. * Prezenszes, hangsúlyt kap a trombita. Shadows: tömörebb,
dögösebb. Szólamarányok rosszabbak. * Dögösebb. Időnként torzítás a
vonósokon. Mélyebbre megy, a szoprán levegősebb, visszhangosabb.
Rotel RA-820BX2 - Mission Cyrus One
(A szavazatok aránya: 2-2)
Rotel. Laposabb, ködösebb. A zongora szebb? Vérszegény? Szűk
színpad, nem tetszik. Kissé visszafogott, nyugodtabb, de kis stílűbb.
Visít. Nincs alja. Némely szólama megnyerő, mégse tetszik. Shadow
mesterséges, nincs lelke. Nem telt, nem teres. * Nagyon közel vannak,
nálam döntetlen. Csengőbb, középtől fölfelé ez a jobb (ez kellene, meg
a másiknak a mélye). Komolyzenére ezt gondolom jobbnak, könnyűzenére a
másikat. (Itt azért célszerű közbeszúrni, hogy akitől ez az ítélet
származik, az odahaza kizárólag könnyűzenét hallgat. A szerk.) * Előbb
furcsa színezetet éreztem rajta, de azért talán mégis inkább ez a
jobb: a Händel-Concerto szélesebb sávban szólal meg, plasztikusabb,
tömörebb. A Propriuson nagyobb templom, visszhangosabb. * Döntetlen. A
Propriuson nagyobb tér, de gyöngébb visszhang.
Mission. Lendületesebb. Jobb, nyíltabb, kicsit harsány, de
egységesebb. Concerto lendületesebb (tulajdonképpen lehetne egy kicsit
nyugodtabb; folyton hangosabbnak hallom, pedig biztosan nem az).
Shadows szebb, jobb, tisztább, nincs verseny. Templomban többen
vannak, tisztábban énekelnek, a szoprán is sokkal jobban tetszik. *
Több-jobb mély. * Nincs kommentár. * Mélyebb, levegősebb az
Ortofonokon, az énekhang sokkal tisztább. Propriuson a szopránnak jobb
a visszhangja.
Ezek után nézzük, mit produkál az új minimál-erősítő a mi
etalonunk, tehát a szimpla, meghajtófokozat nélküli HFM I
fono-előerősítő és a 100 wattos Quad teljesítményfokozat ellenében
(mely utóbbi gépet Magyarországon nagyon sokan megépítették,
többé-kevésbé korrekt rajzok alapján, többé-kevésbé elfogadható
alkatrészekből):
Rotel RA-820BX2 - HFM I/Quad405
(A szavazatok aránya: 3,5-0,5)
Rotel. Vékonyabb, nincs eléggé együtt, de nyugodtabb. Nem tud
igazán tetszeni, van benne valami furcsa. De - talán - inkább a
levegőből szól, mint a másik, kevésbé színezett, tisztább,
eszköztelenebb. A Händelen feltétlenül jobb, a hangszerek
felismerhetőbbek. Shadows: egyik se tetszik, de ez levegősebb.
Propriuson tisztább rezesek. Kicsit száraz, de jobb. * Élénk, tisztább
a közepe, mindig mélyebbre megy (holott a másikon érzek mélyemelést!),
a végén: kisebb visszhang a nagyobb templomban? * Eleinte úgy éreztem,
hogy "csinálja" a zenét. A végén a templomi zene szebb,
visszhangosabb. Dilemma! * Szám szerint döntetlen. Néhol jobb
énekhang. A templom itt tetszett jobban.
HFM I/Quad 405: Nyílt, lendületes. Színez? Igen, színez. "Hifibb."
Egyre inkább érzem, hogy elektronika zenél. A Concerto is lendületes,
de mesterséges - a végén már zavar. A templomban recseg, torzít;
többen vannak, de túl nagy a banzáj. A szoprán elektronikus. *
Felső-mélykiemelés. * Csak eleinte tetszett jobban. * Eleinte jobban
tetszett; úgy üdvözöltem, mint egy rég nem látott ismerőst.
Az idő jócskán előrehaladt, a szeánsz már ötödik órája tartott, de
nem tudtuk megállni, hogy sort ne kerítsünk az Orion minierősítőre is.
A társaságon ugyan már a fáradtság jelei mutatkoztak (a négy ítélet
közül kettő döntetlen, a harmadik alig erősebb a döntetlennél), de
mindnyájan egyetértettünk abban, hogy most nagyobb különbséget
hallunk, mint az előző párosításokban, és a jellemrajzok, amiket
adtunk, minden valószínűség szerint helytállóak:
Rotel RA-820BX2 - Orion SE1025
(A szavazatok aránya: 2-2)
Rotel. Dögösebbnek hallom. Ortofon II/1: nagyobb lélegzet,
nagyobbat tágul. Shadowson fojtott. Propriuson tisztátalan. * Jobb,
magasban-mélyben egyaránt. A Concerto simább, a templom
visszhangosabb, egészen másféle különbségek, mint eddig - viszont:
mindkettő rosszabb lett?! * Több mély, sokkal jobb. * Mintha többet
torzítana.
Orion. Nyugodtabb. Árva, szegényes. Spendornak jót tesz? Tisztább
magasak. Nyitottabb. - Mindkettő rosszabb lett? * Előbb tisztábbnak
hallottam. Aztán úgy éreztem, mesterséges, visszhangosított. * Az
énekhang csúnyább.
*
A szeánsz, a vakteszt objektív ugyan, de - mint már régóta valljuk
- nem elég nagy a felbontóképessége. (Hogy egyebet ne mondjunk: a
zsűri "dolgozik", stressz hatása alatt áll, könnyen kifárad. És akkor
még nem is beszéltünk arról, hogy az egész társaságból csak egyetlen
személy ülhet a "sztereó székbe", a többi oda fészkel, ahol helyet
talál magának, és úgy hallgatódzik, ahogy tud.) Célszerű hát
kiegészíteni a riportot egy olyan jellemrajzzal, amelyet nem zsűri alk
ott, hanem egy "magánember", aki eközben nem tesztet készített, hanem
csupán zenét hallgatott. Ennek a "zenehallgató egyénnek" a szerepét
általában a Szerkesztő játssza, aki rövidesen át fog váltani egyes
szám első személybe. Mint bárki más, ő is fenntartja magának azt a
jogot, hogy szubjektív, sőt, akár elfogult is lehessen. (Ezt amúgysem
lehet kizárni; "fogadjunk, hogy megint a NAIT-et hozod ki legjobbnak!"
- mondta a Kollektíva. Esküdöztem, hogy nem így lesz.) Hangsúlyozom:
nem annyira azt figyeltem, melyik készülék "hogyan szól", hanem hogy
melyikkel mennyire tudok zenét hallgatni. Kézenfekvő következtetés,
hogy a kétféle teszt - a kollektív és az egyéni - csak együtt
érvényes. A korrelációt kell figyelni a kettő között. Előrebocsátom:
erős lesz a korreláció - habár sok tekintetben másképp ítéltem, mint a
közös szeánszon.
Egyébiránt ugyanazt a kontrollberendezést használtam, amit a
szeánszon is hallgattunk, azzal a különbséggel, hogy a kábeleket
légvezetékre cseréltem (csupasz, szigeteletlen-árnyékolatlan drótra,
úgy ahogy ezt előzó kötetünkben leírtam), és elégtétellel
konstatáltam, mennyire feljavult a hangminőség, a térhatás,
egyáltalán: mennyire megnőtt a rendszer felbontóképessége, s ennek
folytán mennyire magabiztosan tudtam dönteni, holott nagyon kevés volt
az időm (a gépeket még le is kellett fényképezni, aztán sürgősen
"visszaszármaztatni" a gazdájukhoz), és egy-egy erősítőre alig
szánhattam többet egy félóránál. Műsornak azt a zenei műfajt
választottam, amely mostanában a legkedvesebb nekem: a barokkzenét,
közelebbről Händel egyik Concerto Grossóját (op.6. No.1.) elejétől
végéig, illetve Bach János-passiójából a "Christus, der uns selig
macht" kezdetű korált és az utána következő recitatívót.
Olvasóink gyakran kérdezik tőlünk, hogy ez vagy az a gép szól-e
jobban - és erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert a gépek nem
feltétlenül jobban vagy rosszabbul szólnak, hanem inkább
másféleképpen. Ahogy Sólymos Antal szokta mondani: "nem egy egyenesen
fekszenek", vagyis nem úgy kell elképzelni őket, mint a számegyenest,
amelynek egyik pontja hetet vagy nyolcat ér, a másik meg csak ötöt
vagy hatot. Egyszerre több ilyen számegyenes húzódik előttünk, még
csak nem is párhuzamosan, és nem is biztos, hogy metszik egymást;
lehet, hogy az egyik erősítő hatot ér, a másik meg nyolcat, de nem
biztos, hogy az utóbbi mutat a helyes irányba...
Az a vonal, amelyen a Rotel RA-820BX2 fekszik, feltétlenül a
nagyigényű erősítők felé mutat. Hangképe meglehetősen tiszta, és
"együtt van", vagyis a középső sávban nincsenek zavaró kiemelések,
emiatt a szólamok jól érvényesülnek, és a zene szépen leválik a
hangszórókról. A szubjektíven érzékelhető sáv is igen széles. Van
azonban a Rotelnek egy jellegzetes kolorációja, amelyre abban a
pillanatban felfigyeltem, amikor rátettem a tűt a lemezre: a
magastartomány legfelső szakasza túlteng, és állandóan érezteti
jelenlétét. Ugyanebben az irányban hat, hogy a felső basszus egy
kicsit erőtlen, és a zenének - bizonyos műfajokban legalábbis - nincs
meg a kellő "súlya". A Rotel hangja megnyerő, de egy kicsit fárasztó -
és ha végignézem a szeánsz jegyzőkönyvét, ámulva fedezem fel, hogy a
vaktesztben mindössze két ízben szavaztam rá: legelőször (igaz, a NAIT
ellenében, de fenntartásokkal!), és aztán már csak a HFM I/Quad 405
ellenében... Tudom, hogy ha ez a hiba nem állna fenn, akkor a Rotelért
sokkal többet kellene fizetni - ebben az árkategóriában (meg még a
magasabbakban is) csupa-csupa kompromisszumot vásárol az ember.
Ellentmondásos dolog, de tény, hogy a Rotel hangja egyfelől a "nagy"
erősítőkre emlékeztetett, másfelől pedig azokra a hazai
konstrukciókra, amelyekből az utóbbi időben - foglalkozásomból
kifolyólag - oly sokat kényszerültem végighallgatni...
Ha közvetlenül a Rotel után hallgatjuk, a NAD3020-ról azonnal
kiderül, hogy más vonalon fekszik - és hogy kisebb igényű erősítő. A
sávszélei sokkal közelebb vannak, és a középső tartománya sincs
annyira kiegyenlítve. A hangképe nem annyira sztereofonikus, nem
eléggé levegős, néha kifejezetten monós. A felső basszustartomány is
önállósítja magát. Egyszóval: olcsóbb erősítő. Viszont nincsenek durva
hibái. Ha a Rotelt hallgatom, zavar a magas tónusú színeződés. Ha a
NAD-ot, akkor az a gondolat zavar, hogy a másik mennyivel jobb
erősítő...
A HFM I/Quad kombinációról nincs sok mondanivalóm: a szeánszon
éppen a helyére tettük. Telt, hallgatható, de tisztátalan, kissé
mesterséges hangkép, alul-felül egy-egy domináns elszíneződéssel; egy
olyan számegyenesen fekszik, amelyet valamikor régen húztak meg a
mérnökök, és amely nem teljesen előrefelé mutat. Mindenesetre kisebb
szögben hajlik az igazsághoz, mint a szokványos toronyerősítők - de ez
minden. Illetve: ezen kívül azért még ott van az a 100 wattnyi
teljesítmény, valamint a Quad megbízhatósága is...
A Mission Cyrus One ugyanazon az egyenesen fekszik, mint a
NAD3020, de lényegesen jobb annál. Szélesebbnek érz8dik az átvitele,
jobb a sztereofóniája is, tisztábbak a szólamai - érezni lehet, hogy a
két gép tervezése között több év telt el. A Mission egy pillanatig sem
kelti nagy erősítő látszatát, de nagyon jól el lehet hallgatni. Van
azért egy kis kolorációja neki is, valamivel alacsonyabban, mint a
Rotelnek, úgy az "sz" tartomány alján, de ez sem zavart túlságosan.
Ha pontszámokat kéne osztogatnom, akkor azt mondanám, hogy a
NAD3020 átlagos tanuló, nem vállal sok feladatot, legfeljebb ötöt, de
azokat meg is oldja. Ugyanezt teszi a mi etalongépünk is, de nem oldja
meg annyira jól a feladatait. A Rotel legalább nyolc feladatot vállal,
de az egyiket csúnyán elhibázza. A Mission nem vállal többet hatnál,
de azokat teljesíti is.
A Naim NAIT abban tér el a többitől, hogy nem vállal feladatokat.
Egyszerűen csak zenél. Nemritkán hiányérzetet kelt (sávszélek,
dinamika, mint ezt már annyiszor elmondtuk), de mindent megtesz, ami a
2x15 (vagy csak 2x12?) wattjától kitelik; a középső sávja teljesen
semleges, és sokkal inkább kelti élő zene illúzióját, mint a többi
miniatűr (és nem-miniatűr) gépezet. Számomra továbbra is a NAIT hangja
a zsinórmérték, amellyel a többi hangkép színeződését ki lehet mutatni
- viszont belátom, hogy ez a szerény (?) holmi, már csak
teljesítményének korlátai miatt is, teljesen alkalmatlan bármiféle
nyilvános demonstrációra.
Hogy el ne feledjem: az Orion SE1025. Nyugodt, nem bántó, de
nagyon jelentéktelen hangkép, hiányzik belőle a szín, az íz, a
lendület, éspedig bármelyik erősítőhöz képest (a fenti öt közül).
Megerősítve látom azt az ítéletünket (lásd az Orion és Videoton
erősítők tesztjét a HFM 18. számában), miszerint a hazai bolti
elektronikák vérszegényen szólnak, ugyanis még az Orion volt közöttük
a "legdögösebb". Az igazság tehát valóban a HFM I/Quad 405 irányában
fekszik, még ha etalon-erősítőnk - ez tény - egy kicsit túlszínezi is
a zenét.
Mert egyik erősítő az egyik vonalon fekszik, a másik a másikon -
de már az is valami, ha egyáltalán eléri a vonalat...