Kis kiruccanás - I.: A zene országhatárai



        A "Hi-Figyelő" című rádióműsor szerkesztője és kollégái a bécsi út
    túlsó  végén  tanulmányozták  a  rádió-  és  tévétechnikát.  Ezzel   a
    tapasztalatcserével jó cserét csináltak.


                                      *

        A zene nem ismer határokat. Én  annál  inkább.  Életemben  először
    1954 nyarán közelítettem meg Ausztriát: Szentgotthárdon nyaraltunk, és
    anyám a  napi  babakocsiztatás  közben  véletlenül  majdnem  áttolt  a
    határon. A mai napig rejtély a határőrség előtt is, hogyan kerültük ki
    az aknákat.
        Itt most átugrok néhány évet,  hogy  beszámolhassak  róla,  hogyan
    jutottam el mégis Ausztriába.
        Furfangos  diplomáciai  hadműveletek  után  1986.  december  16-án
    harmadmagammal  indultam  el  (Kishonti   Istvánnal,   stúdiótechnikai
    osztályunk  mérnökével,  valamint  György   Gábor   gépkocsivezetővel,
    egyszersmind   tolmáccsal,   aki   mellesleg    a    Danubius    Rádió
    főszerkesztője), hogy három napot, azaz, hogy pontos legyek: háromszor
    egy napot töltsek Bécsben, az AKG cég vendégeként. Valójában az volt a
    célunk, hogy a hagyományos újévi koncertről szóló  műsor  készítésének
    ürügyén  ellessük  mindazokat  a  módszereket,  amelyektől  a  sógorok
    rádiója szebben szól a miénknél.  Az  AKG-nál  percre  pontos,  profin
    megszervezett programmal vártak minket, és igyekeztek figyelembe venni
    minden  kívánságunkat.  Köszönet  érte   Fritz   Sippl-nek,   az   AKG
    menedzserének (a megszállott pszichoakusztikusnak) és Koschabek úrnak,
    a    cég    kelet-európai    kereskedelmi    kapcsolataiért    felelős
    osztályvezetőnek.
        A percre pontos program persze azonnal fölborult, mert elkéstünk -
    hála a hidegfrontnak, illetve a hidegháború maradványának (Hegyeshalom
    és Bécs között még mindig  nincs  autópálya).  Így  aztán  szerencsére
    elmaradtak a protokoll szövegek, és  az  Osztrák  Rádió  és  Televízió
    (ORF) műszaki igazgatóját  is  sikerült  gyorsan  megúsznunk.  Az  ORF
    középvezetői, dolgozói - vagyis  a  gyakorló  rádiósok  -  készségesen
    válaszoltak kérdéseinkre, már amelyikre tudtak.
        Elmondták, hogy az ORF állami intézmény; azon kevés nyugat-európai
    műsorszóró  szervezet  közé  tartozik,  amely  monopolhelyzetben  van.
    Ausztriában tehát nincs magánrádió-magántelevízió,  sőt,  saját  helyi
    műsort sugárzó kábeltársaság  sincs.  A  nagy  közösségi  rendszerekbe
    viszont már bekapcsoltak néhány műholdas TV-programot (SAT 1,  3  SAT,
    RTL-Plus, Music Box, Sky Channel). Az  ORF  nyereségesen  dolgozik,  a
    bevétel java részét a TV-reklámok hozzák. A  rádió  első  műsora  (Ö1)
    főként a komolyzenéé és a politikáé. Ezt  a  műsort  középhullámon  és
    URH-n is sugározzák, utóbbin sztereóban. A második  műsor  (ÖR  -  "R"
    mint regionális) a tartományi stúdiók műsorából tevődik össze.  Itt  a
    napi adás egy része közös, jelentős hányada pedig vidékenként  más  és
    más. Ez monó műsor. Tervezik ugyan, hogy sztereósítják, de  nem  lehet
    tudni, mikorra. A Magyarországon is nagyon népszerű 3.  műsor  (Ö3)  a
    fiataloké: popzenét sugároz. Eltekintve az  éjszakai  adásoktól,  csak
    URH-n vehető, természetesen sztereóban. (Az Ö3 közlekedési információt
    is sugároz. Ebből a szempontból három területre osztották az országot;
    például  a  burgenlandi  Ö3  adók  nem  tájékoztatják  hallgatóikat  a
    számukra  érdektelen  salzburgi  útlezárásokról.  Az  Ö3   közlekedési
    információs adásai egyébként is tömörek, rövidek.) Végül a Blue Danube
    Radio angol és francia nyelven sugároz napi hét órányi sztereó műsort,
    és természetesen vannak rövidhullámon közvetített, külföldieknek szánt
    adások is.

    

    A Rádió épületei madártávlatból


    

    Tisztaság és rend: a folyosó padlójáról enni lehetne...


        A rádió épülete (1. képünk) kívülről nem  éppen  látványos.  Belül
    viszont (2. kép) szokatlan, sőt, nálunk elképzelhetetlen tisztaság  és
    rend fogadott. Ez a titkok titka: a rend és a  tisztaság.  Ahol  tilos
    volt a dohányzás - például a stúdiókban -, ott nem is bagózott  senki,
    feleslegesen viszont nem tiltották a cigizést. "Na ugye" -  mondhatják
    joggal a Magyar  Rádió  karbantartói,  akik  rengeteget  szenvednek  a
    keverőasztalokba jutott hamu, kávé, kóla, zsemlemorzsa stb. miatt.  Ám
    az érem másik oldala, hogy egyetlen osztrák kolléga  sem  panaszkodott
    recsegő keverőasztalokra, és  mi  sem  hallottunk  ferde  résű,  tehát
    fázishibás  magnókat.  Még  mindig  a  rendhez,  a   közgondolkodáshoz
    tartozik, hogy mindegyik  technikusnak  saját  kulcsa  van  az  összes
    stúdióhoz. Vagyis van egy kulcs,  amely  az  összes  ajtót  nyitja.  A
    hangszedőket nem veszik ki adás után a lemezjátszókból és  nem  zárják
    el gondosan - mégsem tűnik el semmi.
        Az ORF épületében 1983 óta 38  stúdió  és  30  technikai  helyiség
    üzemel.  A  nagyszabású  rekonstrukció,  a  modernizálás   félmilliárd
    schillingbe került. (Kisebb-nagyobb  átalakításokat  persze  azóta  is
    végeznek.)

    

    A komolyzenei stúdióban még orgonát is installáltak


        Az  egyik  legnagyobb  stúdióba   (3.   kép),   ahol   komolyzenét
    rögzítenek, még orgonát is építettek. A keverőasztalt  a  Siemens-szel
    közösen fejlesztették ki a hetvenes évek végén;  ma  már  a  fontosabb
    külső helyszíneken (Opera, Musikvereinsaal)  is  ilyen  található.  Az
    asztalnak 36 panorámázható (iránykeverhető) monó és 8  sztereó  bemenő
    csatornája, 10 mellék- és 8 főkimenete  van.  Tizenkét  monó  csatorna
    csoportképzésre is használható. A  24  csatornás  magnóról  visszajövő
    jelet külön asztal fogadja (4. kép), ennek 24 iránykeverhető monó és 2
    sztereó bemenő csatornája van. A soksávos magnót a  Studer  gyártotta;
    valamennyi üzemmódja távvezérelhető, zajcsökkentője  Dolby-A.  Ezen  a
    magnón kívül egy  négycsatornás  magnót  (kvadró  felvételekhez),  egy
    sztereomagnót  és  10  "szabad",  bárhová   csatlakoztatható   Dolby-A
    egységet is beépítettek.
        A technikai helyiség  egyik  érdekessége  a  csatlakozó  tábla.  A
    svájci Lemo céggel fejlesztettek ki egy sokpólusú  típust,  amely  nem
    nagyobb a DIN-dugónál, de jóval sokoldalúbb, 7 pólusú, és - a rádiósok
    szerint - megbízható is. (A tévések nem voltak így oda  érte,  ők  egy
    nagyobb  átmérőjű  Lemo-t  használnak.)  A  lehallgató   rendszer   is
    négycsatornás, bár kvadró felvétel évek óta nem készül. A hangsugárzók
    Tannoy gyártmányúak, a hangkép erőszakosnak tűnik. Ottjártunkkor éppen
    egy  Mahler-szimfóniát  rögzítettek,  sok-sok   AKG   mikrofonnal   és
    digitális zengetővel. (Iszonyú munka volt: szinte soronként vették föl
    a nótát, mert a fúvósok vagy pontatlanul léptek be, vagy ha egyszerre,
    akkor biztosan gikszert fújtak.) Ehhez a stúdióhoz még  egy  technikai
    helyiség tartozik,  bemondófülkével,  4  sztereó  Studer  magnóval,  2
    sztereó lemezjátszóval és egy kisebb keverőpulttal. Elsősorban  a  már
    felvett anyagok montírozására használják.

    

    4-5. A komolyzenei stúdió (felül) és a popstúdió (alul) berendezései


        A másik  szuperstúdió  a  popstúdió  (5.  kép).  A  keverőasztalok
    együttes hossza 6,5 méter.  A  főasztal  40  panorámázható  csatornája
    közül  bármelyik  (de  egyszerre   legfeljebb   16)   csoportként   is
    használható. A 24 csatornás magnó  itt  is  Studer,  csakúgy,  mint  a
    négycsatornás és  a  4  sztereó  készülék.  Ez  utóbbiak  vadonatújak,
    típusjelük A820, mikroprocesszor vezérli őket, és  rengeteg  (rengeteg
    felesleges) szolgáltatásuk van. Így például  félautomata  montírozásra
    is alkalmasak. Ez úgy történik, hogy megkeressük a vágási pontot, majd
    megnyomunk egy gombot. Ekkor a magnó az ollóhoz viszi a  szalagot,  az
    olló kibújik és nyisszant egyet, ±2mm-es pontossággal. Márpedig ±2mm a
    szalagon elegendő ahhoz, hogy meg lehessen  hallani.  Azonkívül  a  µP
    időnként megbolondul, és beletöröl a kész felvételbe...
        Szerencsére volt időnk ilyesmiről is beszélgetni, mert a -  minden
    elképzelhető effekt-cuccal felszerelt - popstúdió éppen  nem  üzemelt.
    Úgy sejtjük, gyakran van ilyen "éppen", mert mint halljuk, a  "bandák"
    inkább az olcsóbb kisstúdiókat bérlik.  Azt  is  megkérdeztük  osztrák
    kollégáinktól, mi a  véleményük  a  popstúdióban  található,  általunk
    ismeretlen, µP-vezérelt Eumig kazettás magnóról. A  válasz  egyértelmű
    volt: jó kazettás magnó - akár Eumig, akár Revox - nincs.  A  kazettás
    gépek  póteszközök,  gyakran  bedöglenek,  hangminőségük   gyatra.   A
    hangminőségről egyébként hivatalosan ők  is  azt  szajkózzák,  hogy  a
    rádióműsor nem a vájtfülűeknek készül. Abban  viszont  egyetértettünk,
    hogy  a  stúdióberendezések  hangminősége  egyre  gyengébb,   mert   a
    gyártóknak fontosabb az automatizálás. Legjobbnak a réges-régi WSW (ez
    az osztrák Siemens régebbi neve) tranzisztoros asztalokat tartják,  de
    ez nem is véletlen, mert ezek túlvezérelhetősége a  főkimeneten  jobb,
    mint 30dB. Az újabb Siemens már csak 26dB-t tud. Mélyet  sóhajtottunk.
    Ha ezt a BEAG-osok hallanák...
        Azt hiszem, meg kell magyaráznom, miért olyan fontos paraméter  (a
    többi között) a  túlvezérelhetőség.  Gyakran  halljuk:  "azért  van  a
    hangmérnök, hogy ne legyen túlvezérlés, a kivezérlésmérő  mutatója  ne
    menjen a pirosba". Nos, két dologról van szó. Egyrészt a  műsor  akkor
    is  túlvezérlődhet,  ha  a  műszer  ezt  nem  mutatja.  A   szabványos
    csúcsmérők  felfutási  ideje  10ms,  márpedig  például  a  beszéd   is
    rengeteg, ennél sokkal rövidebb idejű, akár +20  decibeles  tüskét  is
    tartalmazhat. Használhatnánk gyorsabb műszert is  -  ám  akkor  nagyon
    alacsony lenne az átlagos kivezérlés. A berendezéseknek tehát el  kell
    viselniük a rövid idejű tüskéket. Másrészt  előfordulhat,  hogy  olyan
    hirtelen jön a nagy hangerő - például a színész a vártnál jobban üvölt
    -, hogy kézzel már  nem  lehet  visszatolni  a  keverőt.  (Sajnos,  ha
    megismétlik a jelenetet, a színész már soha többé nem mondja el  olyan
    átéléssel  a  szövegét...)  Jelentős  túlvezérlés  természetesen   nem
    kerülhet  a  magnóra,  még  kevésbé  az  adásba,  ezért   határolókat,
    limitereket is kell használni. De még a legjobb automata is  torzítani
    fog,  ha  eleve  torz  jelet  kap.  Ha  viszont  az  asztal  torzítása
    túlvezérléskor is csekély, mód nyílik  egyebek  között  a  beszéd-zene
    arány javítására (lásd később).
        A műszaki  adatoknál  maradva,  az  ORF  ún.  teljes  hangláncokat
    specifikál: a keverőasztal bármelyik bemenetétől bármelyik kimenetéig;
    a stúdiótól az adóig stb. tartó szakaszokat.  Az  előírások  látszólag
    lazák, ám ha be is kell tartani őket, roppant  szigorúakká  válnak.  A
    frekvenciamenet  40Hz-15kHz  között  legfeljebb   1,5dB-t   ingadozhat
    (gondoljuk meg, hány trafó van egy ilyen láncban!); 20dB-s túlvezérlés
    esetén sem lehet a harmonikus és az intermodulációs torzítás  1,5%-nál
    nagyobb; a fázishiba két csatorna között a  60Hz-10kHz-es  sávban  nem
    érheti el a 3 fokot, és így tovább. De megismétlem: az a legfontosabb,
    hogy tényleg betartják, betartatják a specifikációt. Tudni való,  hogy
    a stúdiókat külső cégek építik, és tőlük csak akkor veszi át a  Rádió,
    ha minden rendben van. Rosszul működő berendezésekkel  a  hangmérnökök
    egyszerűen nem hajlandók dolgozni, és hát odaát viszonylag kevés is az
    üzemhiba, és nem kell  mindent  naponta  beállítani.  Leggyakrabban  a
    hangszedőket cserélik - az EMT TSD 15-ök átlagosan negyed évig  bírják
    azokat a gyötrelmeket, amelyeket a  javarészt  lemezről  lebonyolított
    adások okoznak.
        És máris eljutottunk a műsorok adásáig, a műsorstúdiókig.
        Az ORF-ben rendkívül  egyszerűen  és  praktikusan  dolgoznak,  nem
    bonyolítják túl az életüket. Hagyományos értelemben vett bemondó  csak
    a hírolvasások egy részében működik közre, a főszerepet  az  általában
    igen barátságos műsorvezető játssza. És a lemezjátszó. Nagyon lényeges
    szemléletbeli kérdés,  hogy  amit  csak  lehet,  közvetlenül  lemezről
    adnak. Ha a barázda átszakad - hát átszakad. (Az NDK rádiójában  ilyen
    hiba főbenjáró bűn lenne. Ott minden lemezt átjátszanak szalagra.  Még
    a CD-t is! Minálunk már ismét kezd  hódítani  a  lemez.  Újvidéken  és
    Belgrádban úgy 75:25 lehet az arány a  lemez  javára.)  A  komolyzenei
    lemezekből több példányt is  beszereznek,  ezek  egyikét  szalagra  is
    másolják - vastartaléknak. (Vasoxid-tartaléknak. A szerk.) A  popzenei
    lemezeket nem játsszák át. A Studer 950-es lemezjátszókat  gyorsan  és
    könnyen,  nagyméretű,  különböző  színű,  világító   gombokkal   lehet
    kezelni,  nincsenek  rajtuk   zavaró,   összevont   kezelőszervek.   A
    műsorvezető (6. kép) fülessel dolgozik,  így  egyből  kontrollálhatja,
    hogy például nem hajolt-e túl közel a mikrofonhoz. Ez a  mikrofon  AKG
    D202-es kétutas, dinamikus (jó 20 éves!) típus; vese karakterisztikájú
    ugyan, mégsem  emeli  ki  a  mélyeket,  még  akkor  sem,  ha  közelről
    beszélnek bele. A riportalany mikrofonját szintén az AKG gyártotta, ez
    egy    C414    típusjelű    kondenzátormikrofon,     karakterisztikája
    átkapcsolható, és jól látható, hogy nincs rajta szélvédő szivacs!

    

    6. A műsorvezető "fülvédővel" - a mikrofon szélvédő nélkül

        A műsorvezetői stúdiók csendesek, nem konganak. Hogy  a  különböző
    kapcsolások zaját  se  lehessen  hallani,  a  műsorvezető  szenzorokat
    tapogat. Megkérdeztük, mi  történik  akkor,  ha  a  szenzor  önmagától
    kapcsol be vagy ki. "Előfordul" - ez volt  a  válasz.  De  volt  olyan
    kérdésünk is, amelyet nem is értettek. Megpróbálom rekonstruálni egyik
    beszélgetésünket:

        - A kazettás magnókkal készített riportfelvételeket  hol  játsszák
    át stúdiószalagra?
        - Minden műsorstúdióban van kazettás magnó. A technikus beteszi  a
    kazettát a magnóba, és a kívánt időben elindítja. Egyből mehet adásba.
        - Na jó, de  ha  vágni,  rövidíteni,  átszerkeszteni  kell?  (Némi
    csönd, homlokráncolás, majd a vélt felismerés örömteli mosolya.)
        - Aha, szóval, ha dokumentumműsort  készít  valaki!  Arra  is  van
    lehetőség...
        - És ha a riport rossz minőségű, nem sikerült a felvétel, ki dönti
    el, hogy adható-e?
        -  Hát  ez  kínos  probléma.   Mert   bizony   előfordul,   főként
    tengerentúli telefonbeszélgetések során, hogy a vonal nem  a  legjobb.
    Én is hallottam már ilyet...

        Fölöslegesnek tartottuk tovább forszírozni a  dolgot  (még  gyanút
    fognak), inkább arra kértünk magyarázatot, mi az  oka  annak,  hogy  a
    legkülönfélébb  gyártmányú  lemezek  is  hasonló  hangzással  szólnak.
    Milyen  hangzáskiegyenlítő   "kütyüt"   használnak?   Kiderült,   hogy
    semmilyet. A szűrők (becsszóra, láttam!) ki  vannak  kapcsolva,  sehol
    egy automatika, pedig isten  bizony  állandóan  azokat  kerestük.  Így
    továbbra  is   csak   találgathatunk:   az   egész   rendszer   precíz
    karbantartása, a  hangszedők  pontos  rögzítése,  a  hibás  hangszedők
    azonnali cseréje és a jobb préselésű lemezek együttes hatásáról  lehet
    szó. Tény, hogy az adás szépen, egyenletesen szépen szól.
        És    nemcsak    a    lemezek.    A    műsorvezető     mikrofonját
    dinamikakompresszor-limiter és egy enyhe  középkiemelő  szűrő  követi.
    Jóllehet, a műsorvezetők hangszíne és hangereje Ausztriában is eltérő,
    e két készülék a  beszédet  eleve  érthetővé  teszi  anélkül,  hogy  a
    kedvesen csicsergő lányhangokból Gobbi Hildát, a  kappanhangú  fiúkból
    Bőzsöny Ferencet akarnának faragni. A  beszéd  magashangjai  különösen
    szépek,  mert  hiányzik  a  mikrofonról  a  szélvédő.  A  beszéddel  a
    keverőasztalt jócskán: +6, +10 decibellel túlvezérlik. A zene  viszont
    csak a csúcsokban éri el - esetleg - a 0dB-t. Az  asztal  végén  levő,
    ún. tranziens csúcslimiter ezt az összekevert jelet 0dB-nél fogja meg.
    Vagyis a zenéhez  nem  nagyon  nyúl  (de  a  lemezkattogást  hatásosan
    csökkenti), a beszéd viszont még  kedvezőtlen  körülmények  között  is
    elegendően   hangos   lesz,    hiszen    megnövekedett    a    hatásos
    energiatartalma. Ugyanakkor sem a beszéd, sem a  zene  nem  torz,  nem
    hüppög.
        A limiter egyik áramköre a műsor spektrumától függően  változtatja
    az előkiemelést, mindent összevet, és az adót állandóan optimálisan, a
    lehető legjobban vezérli  ki.  (Lehet,  hogy  szerepe  van  a  lemezek
    hangzásában is?). Az  átviteli  lánc  további  szakaszain  nincs  több
    limiter!
        Számításaink szerint az Ö3 mintegy 10dB-lel  "hangosabb",  mint  -
    mondjuk - a Poptarisznya. Ennek egy része a CCIR  szerint  megengedett
    nagyobb löketből adódik,  kb.  4dB  a  csúcslimiter  következménye,  a
    "maradék"  az  áttekinthetőbb  technológia,  a   különböző   területek
    együttműködésének  hozadéka.  Utunknak  ez   az   egyik   legfontosabb
    tanulsága:   műsorstúdiónként   11000DM   beruházással    számottevően
    kitágíthatnánk  a  vételkörzet  határait,   egyszersmind   a   hangzás
    minőségén is javíthatnánk. Akkor  nem  kellene  annyi  új  adóállomást
    telepíteni.  (Más  kérdés,  hogy  OIRT-normájú  adóinktól  előbb-utóbb
    búcsút kell vennünk.) E módszer bevezetését egyébként a  Magyar  Rádió
    műszaki vezetői fontolóra vették.
        Az ORF műsorstúdiói mellesleg  mind  egyformák.  Egyetlen  kivétel
    van: a  diszkóstúdió.  Ez  ugyanis  egyszemélyes:  mindent  a  diszkós
    csinál. Az Ö3 több diszkóst is foglalkoztat, és  ma  már  valamennyien
    tudják kezelni a  diszkóstúdiót.  Sőt,  erre  nemcsak  ők,  hanem  más
    műsorok vezetői is képesek! Érdekes, pedig nekik nem is volt  kötelező
    megtanulniuk...
        A diszkóstúdióba 3  darab  EMT  950-es  lemezjátszót,  két  Studer
    B67/1000-es sztereó magnót, Studer A80R-es sztereó magnót,  három  ITC
    99-es  cartridge  (végtelenített  kazettás)  szignálmagnót,  Eumig  µP
    1000-es  kazettás  magnót  és  két  Sony   CD-játszót   építettek.   A
    keverőasztal    14    csatornás,     Siemens-gyártmány.     A     "dj"
    mikrofoncsatornájában  a  már  említett  eszközökön  kívül  zajzár  is
    található, hogy a felesleges zajok (például a lapozásé) ne zavarják  a
    műsort, és el ne indítsák véletlenül a voice-over limitert. Ez  utóbbi
    eszköz nálunk is használatos: a Reggeli  csúcsban,  a  Poptarisznyában
    stb. (Csak éppen nem a fejére teszi a műsorvezető. Hogy miért is tenné
    a fejére? Én sem tudom - de a Kölyök című ismeretterjesztő  magazinban
    ilyesmit olvastam.) Működésének az  a  lényege,  hogy  amikor  a  "dj"
    megszólal, a mikrofon jeléből képzett vezérlő jel lejjebb  úsztatja  a
    zene szintjét,  a  beszéd  végén  pedig  a  zene  visszaúszik.  Az  Ö3
    diszkóstúdiójának   voice-over   limitere   ennél   elegánsabban    is
    vezérelhető: ha a "dj" megérinti a megfelelő szenzortappancsot,  akkor
    is úszik a zene. Nem véletlen, hogy alig lehet megkülönböztetni, mikor
    megy az ottani Reggeli csúcs (az  Ö3  Wecker)  a  diszkóstúdióból,  és
    mikor máshonnan.  Apróság,  de  nem  lényegtelen,  hogy  a  voice-over
    limiter nem éppen intelligens eszköz: mindig úsztat, ha úgy érzi, hogy
    parancsot kapott rá. A "dj"-nek  tehát  tudnia  kell,  mikor  illik  a
    zenébe belebeszélnie. Tapasztalataim szerint az Ö3 diszkósainak ritkán
    van olyan fontos és sürgős mondandójuk, amit a  nóta  közepén  kellene
    elfecsegniük. A diszkóstúdiót szintén  1983  végén  helyezték  üzembe,
    CD-játszót viszont csak néhány hónapja szereztek.
        Az ORF-hez is betört hát a  digitális  technika.  Terveik  szerint
    először   a   hangjáték-stúdiójukat   fogják   átalakítani    teljesen
    digitálisra. Ők is aggályoskodnak: a digitális magnók,  keverőasztalok
    egyelőre megbízhatatlanok, a  digitális  hangfelvételek  hangzása  nem
    megnyugató - ezt a technikát is meg kell tanulni.
        Tanulni, tanulni, tanulni. E mondás egy éppen hogy nem kapitalista
    vezetőtől  származik,  az  ORF  mégis  rendkívül  fontosnak  tartja  a
    tanulást és a  tanítást.  Minden  témából  és  bármelyik  dolgozójának
    megszervezi az oktatást, amely természetesen ingyenes - és munkaidőben
    tartják.  A  hangmérnök  a  szűken  vett  szakmai  ismereteken   kívül
    zeneesztétikát vagy irodalomtörténetet tanulhat,  a  riporter  műszaki
    ismereteket - és így tovább. A  részvétel  általában  önkéntes,  nincs
    kötelező vizsga, nincsenek engedélyező vagy tiltó  bizottságok,  senki
    nem kérdezi,  ki  mennyit  tanult,  de  aki  előbbre  akar  jutni,  az
    természetesen továbbképzi magát. Az ORF hangmérnökei mégsem  látszanak
    agyonhajszoltnak; munkájuk valahogy  lazább  és  -  nem  ellentmondás!
    -fegyelmezettebb. Egyre  gyakoribb,  hogy  egy-egy  műsor  készítésére
    alkotóközösségi  stáb   szerveződik.   A   hangmérnökök   munkáját   a
    szerkesztők és a műszaki vezetők is minősítik.
        Az első nap estéjét egyébként egy  kínai,  pontosabban  szingapúri
    étteremben töltöttük, ahol e sorok írója is megpróbálta elsajátítani a
    pálcikák  használatát,  megfogadván  Sippl  úr  tanácsát:  "jobb  most
    önként, mint húsz év múlva esetleg kötelezően". A  sokfogásos  vacsora
    után irány Sopron - mint mondottam, nem  háromnapos,  csak  3x1  napos
    utazásra volt módunk! -, reggel pedig újra Bécs, csak  ezúttal  nem  a
    rádió-, hanem a tv-centrum.  Ott  már  senki  sem  csodálkozott,  hogy
    megint elkéstünk.
        Azt már tudtuk, hogy az osztrák rádió és a miénk között is csaknem
    egy technikai generáció a különbség. Az osztrák tv új épület-együttese
    azonban össze sem hasonlítható a  mi  tőzsdepalotánkkal.  Sokkal  több
    stúdió, emberi  munkakörülmények,  korszerű  berendezések,  célszerűen
    megkötött kompromisszumok - mindez a hangminőségre is  érvényes.  Noha
    az ORF még nem sugároz sztereó  hangú  önálló  tv-programot  (csak  az
    Ö1-gyel közöset), a nemzetközi műsorcserére  való  tekintettel  számos
    produkcióját sztereó hanggal készíti. Az 1987-es újévi koncertet pedig
    már digitális hangú képmagnóval is  rögzítették.  A  keverőasztalok  a
    Studer 900-as sorozatból valók. (Egy ilyet a Magyar Rádió is  vásárolt
    már.) A nagyobb stúdiókhoz 24  csatornás  Studer  magnó  is  tartozik.
    (Szóba kerültek a műholdas sugárzás kérdései is; úgy láttuk az ORF nem
    túlzottan rajong ezért a lehetőségért.)
        Ebéd után becsületből  meglátogattunk  egy  hifi-szaküzletet  majd
    végre volt két óránk, hogy bevásárolhassunk. (Számos kedves  kollégánk
    szerint úgy is csak ezért mentünk Bécsbe. El is költöttem 1  schilling
    híján mind a 300-at, ami volt. Itthon aztán a guta kerülgetett, amikor
    a játékboltban megláttam azt a bébijátékot 350  forintért,  amit  kint
    159 schillingért vettem.) Vacsora  közben  vendéglátóink  a  lelkünkre
    kötötték, hogy  reggel  a  harmadik  nap  reggelén  -  legyünk  nagyon
    pontosak, mert zsúfolt a program.
        Másnap több, mint egy órát állunk a határnál. György  Gábor  tövig
    nyomja a Zsiguli gázpedálját, és egyszercsak  eltévedünk.  Kisvártatva
    megfordulunk a  sztrádán;  a  város  szélén  dugóba  kerülünk.  Amikor
    megérkezünk, vendéglátóink mégsem idegesek. Az AKG amúgyis Karácsonyra
    készülődik, munka nem nagyon folyik. A kedvünkért  (?)  beindítják  az
    egyik automata gyártósort - minden  tisztán  és  precízen  működik.  A
    többi tapasztalatunkat nem  érdemes  leírni,  azt  hallani  kell(ene).
    Remélem, mire ezek a sorok  megjelennek,  már  a  Hi-Figyelő  műsorára
    tűzhettük  azokat  a  beszélgetéseket,  készülékpróbákat,   teszteket,
    effekteket, amiket az AKG-nál készítettünk.
        Befejezésül elmondom egy vitánk történetét.
        Még az első este, pálcikázás közben arról faggattuk házigazdánkat,
    mi a véleménye neki, mint  osztrák  állampolgárnak  -  tehát  egy  kis
    ország lakójának - a műholdas műsorsugárzásról. Sippl úr  határozottan
    kiállt amellett, hogy az információ nemzetközi, mindenkinek  joga  van
    hozzá. Ha az információ műholdon érkezik a leggyorsabban, akkor úgy is
    kell használni. A kérdés tehát csupán pénzügyi: akinek van  pénze,  az
    igénybe veheti a műholdat, akinek nincs, az lemarad róla. Pedzegettük,
    hogy netán politikáról is szó lehet; nem mindegy,  hogy  -  például  -
    Ausztria problémáit ki és  hogyan  tálalja  a  világ  elé.  Ő  azonban
    ragaszkodott hozzá, hogy azé a műhold, aki megfizeti.
        Ugyanő  két  nap   múlva   az   esti   búcsúzkodáskor   udvariasan
    megemlítette, hogy szívesen lát minket  bármikor  az  AKG-nál.  Ő  egy
    bécsi randevúra gondolt; mi persze egy budapesti találkozót tartottunk
    valószínűbbnek. "Hát jó -  mondta  -  akkor  1987  nyarán  találkozunk
    Budapesten, a Sportcsarnokban, a nemzetközi szórakoztató  elektronikai
    kiállításon". Elég ostoba képet vághattunk, mert Sippl úr megkérdezte:
    "Maguk,  mint  Hi-Figyelő,  nem  tudják  még,  hogy  lesz  egy   ilyen
    kiállítás?"  Töredelmesen  bevallottuk,  hogy  bennünket  bizony   nem
    értesített a kiállítást szervező Skálaleányvállalat. (Bennünket sem. A
    szerk.)
        Érthetetlen, érthetetlen - hümmögte, majd elmosolyodott, és kicsit
    huncutul, de igazán nem bántó szándékkal jegyezte meg: -  Pedig  ehhez
    az információhoz nekünk műhold sem  kellett...  Ám  hogy  biztosan  be
    tudjanak jutni, meghívom Önöket az AKG standjára!