Kis kiruccanás - I.: A zene országhatárai |
A "Hi-Figyelő" című rádióműsor szerkesztője és kollégái a bécsi út
túlsó végén tanulmányozták a rádió- és tévétechnikát. Ezzel a
tapasztalatcserével jó cserét csináltak.
*
A zene nem ismer határokat. Én annál inkább. Életemben először
1954 nyarán közelítettem meg Ausztriát: Szentgotthárdon nyaraltunk, és
anyám a napi babakocsiztatás közben véletlenül majdnem áttolt a
határon. A mai napig rejtély a határőrség előtt is, hogyan kerültük ki
az aknákat.
Itt most átugrok néhány évet, hogy beszámolhassak róla, hogyan
jutottam el mégis Ausztriába.
Furfangos diplomáciai hadműveletek után 1986. december 16-án
harmadmagammal indultam el (Kishonti Istvánnal, stúdiótechnikai
osztályunk mérnökével, valamint György Gábor gépkocsivezetővel,
egyszersmind tolmáccsal, aki mellesleg a Danubius Rádió
főszerkesztője), hogy három napot, azaz, hogy pontos legyek: háromszor
egy napot töltsek Bécsben, az AKG cég vendégeként. Valójában az volt a
célunk, hogy a hagyományos újévi koncertről szóló műsor készítésének
ürügyén ellessük mindazokat a módszereket, amelyektől a sógorok
rádiója szebben szól a miénknél. Az AKG-nál percre pontos, profin
megszervezett programmal vártak minket, és igyekeztek figyelembe venni
minden kívánságunkat. Köszönet érte Fritz Sippl-nek, az AKG
menedzserének (a megszállott pszichoakusztikusnak) és Koschabek úrnak,
a cég kelet-európai kereskedelmi kapcsolataiért felelős
osztályvezetőnek.
A percre pontos program persze azonnal fölborult, mert elkéstünk -
hála a hidegfrontnak, illetve a hidegháború maradványának (Hegyeshalom
és Bécs között még mindig nincs autópálya). Így aztán szerencsére
elmaradtak a protokoll szövegek, és az Osztrák Rádió és Televízió
(ORF) műszaki igazgatóját is sikerült gyorsan megúsznunk. Az ORF
középvezetői, dolgozói - vagyis a gyakorló rádiósok - készségesen
válaszoltak kérdéseinkre, már amelyikre tudtak.
Elmondták, hogy az ORF állami intézmény; azon kevés nyugat-európai
műsorszóró szervezet közé tartozik, amely monopolhelyzetben van.
Ausztriában tehát nincs magánrádió-magántelevízió, sőt, saját helyi
műsort sugárzó kábeltársaság sincs. A nagy közösségi rendszerekbe
viszont már bekapcsoltak néhány műholdas TV-programot (SAT 1, 3 SAT,
RTL-Plus, Music Box, Sky Channel). Az ORF nyereségesen dolgozik, a
bevétel java részét a TV-reklámok hozzák. A rádió első műsora (Ö1)
főként a komolyzenéé és a politikáé. Ezt a műsort középhullámon és
URH-n is sugározzák, utóbbin sztereóban. A második műsor (ÖR - "R"
mint regionális) a tartományi stúdiók műsorából tevődik össze. Itt a
napi adás egy része közös, jelentős hányada pedig vidékenként más és
más. Ez monó műsor. Tervezik ugyan, hogy sztereósítják, de nem lehet
tudni, mikorra. A Magyarországon is nagyon népszerű 3. műsor (Ö3) a
fiataloké: popzenét sugároz. Eltekintve az éjszakai adásoktól, csak
URH-n vehető, természetesen sztereóban. (Az Ö3 közlekedési információt
is sugároz. Ebből a szempontból három területre osztották az országot;
például a burgenlandi Ö3 adók nem tájékoztatják hallgatóikat a
számukra érdektelen salzburgi útlezárásokról. Az Ö3 közlekedési
információs adásai egyébként is tömörek, rövidek.) Végül a Blue Danube
Radio angol és francia nyelven sugároz napi hét órányi sztereó műsort,
és természetesen vannak rövidhullámon közvetített, külföldieknek szánt
adások is.
A Rádió épületei madártávlatból
Tisztaság és rend: a folyosó padlójáról enni lehetne...
A rádió épülete (1. képünk) kívülről nem éppen látványos. Belül
viszont (2. kép) szokatlan, sőt, nálunk elképzelhetetlen tisztaság és
rend fogadott. Ez a titkok titka: a rend és a tisztaság. Ahol tilos
volt a dohányzás - például a stúdiókban -, ott nem is bagózott senki,
feleslegesen viszont nem tiltották a cigizést. "Na ugye" - mondhatják
joggal a Magyar Rádió karbantartói, akik rengeteget szenvednek a
keverőasztalokba jutott hamu, kávé, kóla, zsemlemorzsa stb. miatt. Ám
az érem másik oldala, hogy egyetlen osztrák kolléga sem panaszkodott
recsegő keverőasztalokra, és mi sem hallottunk ferde résű, tehát
fázishibás magnókat. Még mindig a rendhez, a közgondolkodáshoz
tartozik, hogy mindegyik technikusnak saját kulcsa van az összes
stúdióhoz. Vagyis van egy kulcs, amely az összes ajtót nyitja. A
hangszedőket nem veszik ki adás után a lemezjátszókból és nem zárják
el gondosan - mégsem tűnik el semmi.
Az ORF épületében 1983 óta 38 stúdió és 30 technikai helyiség
üzemel. A nagyszabású rekonstrukció, a modernizálás félmilliárd
schillingbe került. (Kisebb-nagyobb átalakításokat persze azóta is
végeznek.)
A komolyzenei stúdióban még orgonát is installáltak
Az egyik legnagyobb stúdióba (3. kép), ahol komolyzenét
rögzítenek, még orgonát is építettek. A keverőasztalt a Siemens-szel
közösen fejlesztették ki a hetvenes évek végén; ma már a fontosabb
külső helyszíneken (Opera, Musikvereinsaal) is ilyen található. Az
asztalnak 36 panorámázható (iránykeverhető) monó és 8 sztereó bemenő
csatornája, 10 mellék- és 8 főkimenete van. Tizenkét monó csatorna
csoportképzésre is használható. A 24 csatornás magnóról visszajövő
jelet külön asztal fogadja (4. kép), ennek 24 iránykeverhető monó és 2
sztereó bemenő csatornája van. A soksávos magnót a Studer gyártotta;
valamennyi üzemmódja távvezérelhető, zajcsökkentője Dolby-A. Ezen a
magnón kívül egy négycsatornás magnót (kvadró felvételekhez), egy
sztereomagnót és 10 "szabad", bárhová csatlakoztatható Dolby-A
egységet is beépítettek.
A technikai helyiség egyik érdekessége a csatlakozó tábla. A
svájci Lemo céggel fejlesztettek ki egy sokpólusú típust, amely nem
nagyobb a DIN-dugónál, de jóval sokoldalúbb, 7 pólusú, és - a rádiósok
szerint - megbízható is. (A tévések nem voltak így oda érte, ők egy
nagyobb átmérőjű Lemo-t használnak.) A lehallgató rendszer is
négycsatornás, bár kvadró felvétel évek óta nem készül. A hangsugárzók
Tannoy gyártmányúak, a hangkép erőszakosnak tűnik. Ottjártunkkor éppen
egy Mahler-szimfóniát rögzítettek, sok-sok AKG mikrofonnal és
digitális zengetővel. (Iszonyú munka volt: szinte soronként vették föl
a nótát, mert a fúvósok vagy pontatlanul léptek be, vagy ha egyszerre,
akkor biztosan gikszert fújtak.) Ehhez a stúdióhoz még egy technikai
helyiség tartozik, bemondófülkével, 4 sztereó Studer magnóval, 2
sztereó lemezjátszóval és egy kisebb keverőpulttal. Elsősorban a már
felvett anyagok montírozására használják.
4-5. A komolyzenei stúdió (felül) és a popstúdió (alul) berendezései
A másik szuperstúdió a popstúdió (5. kép). A keverőasztalok
együttes hossza 6,5 méter. A főasztal 40 panorámázható csatornája
közül bármelyik (de egyszerre legfeljebb 16) csoportként is
használható. A 24 csatornás magnó itt is Studer, csakúgy, mint a
négycsatornás és a 4 sztereó készülék. Ez utóbbiak vadonatújak,
típusjelük A820, mikroprocesszor vezérli őket, és rengeteg (rengeteg
felesleges) szolgáltatásuk van. Így például félautomata montírozásra
is alkalmasak. Ez úgy történik, hogy megkeressük a vágási pontot, majd
megnyomunk egy gombot. Ekkor a magnó az ollóhoz viszi a szalagot, az
olló kibújik és nyisszant egyet, ±2mm-es pontossággal. Márpedig ±2mm a
szalagon elegendő ahhoz, hogy meg lehessen hallani. Azonkívül a µP
időnként megbolondul, és beletöröl a kész felvételbe...
Szerencsére volt időnk ilyesmiről is beszélgetni, mert a - minden
elképzelhető effekt-cuccal felszerelt - popstúdió éppen nem üzemelt.
Úgy sejtjük, gyakran van ilyen "éppen", mert mint halljuk, a "bandák"
inkább az olcsóbb kisstúdiókat bérlik. Azt is megkérdeztük osztrák
kollégáinktól, mi a véleményük a popstúdióban található, általunk
ismeretlen, µP-vezérelt Eumig kazettás magnóról. A válasz egyértelmű
volt: jó kazettás magnó - akár Eumig, akár Revox - nincs. A kazettás
gépek póteszközök, gyakran bedöglenek, hangminőségük gyatra. A
hangminőségről egyébként hivatalosan ők is azt szajkózzák, hogy a
rádióműsor nem a vájtfülűeknek készül. Abban viszont egyetértettünk,
hogy a stúdióberendezések hangminősége egyre gyengébb, mert a
gyártóknak fontosabb az automatizálás. Legjobbnak a réges-régi WSW (ez
az osztrák Siemens régebbi neve) tranzisztoros asztalokat tartják, de
ez nem is véletlen, mert ezek túlvezérelhetősége a főkimeneten jobb,
mint 30dB. Az újabb Siemens már csak 26dB-t tud. Mélyet sóhajtottunk.
Ha ezt a BEAG-osok hallanák...
Azt hiszem, meg kell magyaráznom, miért olyan fontos paraméter (a
többi között) a túlvezérelhetőség. Gyakran halljuk: "azért van a
hangmérnök, hogy ne legyen túlvezérlés, a kivezérlésmérő mutatója ne
menjen a pirosba". Nos, két dologról van szó. Egyrészt a műsor akkor
is túlvezérlődhet, ha a műszer ezt nem mutatja. A szabványos
csúcsmérők felfutási ideje 10ms, márpedig például a beszéd is
rengeteg, ennél sokkal rövidebb idejű, akár +20 decibeles tüskét is
tartalmazhat. Használhatnánk gyorsabb műszert is - ám akkor nagyon
alacsony lenne az átlagos kivezérlés. A berendezéseknek tehát el kell
viselniük a rövid idejű tüskéket. Másrészt előfordulhat, hogy olyan
hirtelen jön a nagy hangerő - például a színész a vártnál jobban üvölt
-, hogy kézzel már nem lehet visszatolni a keverőt. (Sajnos, ha
megismétlik a jelenetet, a színész már soha többé nem mondja el olyan
átéléssel a szövegét...) Jelentős túlvezérlés természetesen nem
kerülhet a magnóra, még kevésbé az adásba, ezért határolókat,
limitereket is kell használni. De még a legjobb automata is torzítani
fog, ha eleve torz jelet kap. Ha viszont az asztal torzítása
túlvezérléskor is csekély, mód nyílik egyebek között a beszéd-zene
arány javítására (lásd később).
A műszaki adatoknál maradva, az ORF ún. teljes hangláncokat
specifikál: a keverőasztal bármelyik bemenetétől bármelyik kimenetéig;
a stúdiótól az adóig stb. tartó szakaszokat. Az előírások látszólag
lazák, ám ha be is kell tartani őket, roppant szigorúakká válnak. A
frekvenciamenet 40Hz-15kHz között legfeljebb 1,5dB-t ingadozhat
(gondoljuk meg, hány trafó van egy ilyen láncban!); 20dB-s túlvezérlés
esetén sem lehet a harmonikus és az intermodulációs torzítás 1,5%-nál
nagyobb; a fázishiba két csatorna között a 60Hz-10kHz-es sávban nem
érheti el a 3 fokot, és így tovább. De megismétlem: az a legfontosabb,
hogy tényleg betartják, betartatják a specifikációt. Tudni való, hogy
a stúdiókat külső cégek építik, és tőlük csak akkor veszi át a Rádió,
ha minden rendben van. Rosszul működő berendezésekkel a hangmérnökök
egyszerűen nem hajlandók dolgozni, és hát odaát viszonylag kevés is az
üzemhiba, és nem kell mindent naponta beállítani. Leggyakrabban a
hangszedőket cserélik - az EMT TSD 15-ök átlagosan negyed évig bírják
azokat a gyötrelmeket, amelyeket a javarészt lemezről lebonyolított
adások okoznak.
És máris eljutottunk a műsorok adásáig, a műsorstúdiókig.
Az ORF-ben rendkívül egyszerűen és praktikusan dolgoznak, nem
bonyolítják túl az életüket. Hagyományos értelemben vett bemondó csak
a hírolvasások egy részében működik közre, a főszerepet az általában
igen barátságos műsorvezető játssza. És a lemezjátszó. Nagyon lényeges
szemléletbeli kérdés, hogy amit csak lehet, közvetlenül lemezről
adnak. Ha a barázda átszakad - hát átszakad. (Az NDK rádiójában ilyen
hiba főbenjáró bűn lenne. Ott minden lemezt átjátszanak szalagra. Még
a CD-t is! Minálunk már ismét kezd hódítani a lemez. Újvidéken és
Belgrádban úgy 75:25 lehet az arány a lemez javára.) A komolyzenei
lemezekből több példányt is beszereznek, ezek egyikét szalagra is
másolják - vastartaléknak. (Vasoxid-tartaléknak. A szerk.) A popzenei
lemezeket nem játsszák át. A Studer 950-es lemezjátszókat gyorsan és
könnyen, nagyméretű, különböző színű, világító gombokkal lehet
kezelni, nincsenek rajtuk zavaró, összevont kezelőszervek. A
műsorvezető (6. kép) fülessel dolgozik, így egyből kontrollálhatja,
hogy például nem hajolt-e túl közel a mikrofonhoz. Ez a mikrofon AKG
D202-es kétutas, dinamikus (jó 20 éves!) típus; vese karakterisztikájú
ugyan, mégsem emeli ki a mélyeket, még akkor sem, ha közelről
beszélnek bele. A riportalany mikrofonját szintén az AKG gyártotta, ez
egy C414 típusjelű kondenzátormikrofon, karakterisztikája
átkapcsolható, és jól látható, hogy nincs rajta szélvédő szivacs!
6. A műsorvezető "fülvédővel" - a mikrofon szélvédő nélkül
A műsorvezetői stúdiók csendesek, nem konganak. Hogy a különböző
kapcsolások zaját se lehessen hallani, a műsorvezető szenzorokat
tapogat. Megkérdeztük, mi történik akkor, ha a szenzor önmagától
kapcsol be vagy ki. "Előfordul" - ez volt a válasz. De volt olyan
kérdésünk is, amelyet nem is értettek. Megpróbálom rekonstruálni egyik
beszélgetésünket:
- A kazettás magnókkal készített riportfelvételeket hol játsszák
át stúdiószalagra?
- Minden műsorstúdióban van kazettás magnó. A technikus beteszi a
kazettát a magnóba, és a kívánt időben elindítja. Egyből mehet adásba.
- Na jó, de ha vágni, rövidíteni, átszerkeszteni kell? (Némi
csönd, homlokráncolás, majd a vélt felismerés örömteli mosolya.)
- Aha, szóval, ha dokumentumműsort készít valaki! Arra is van
lehetőség...
- És ha a riport rossz minőségű, nem sikerült a felvétel, ki dönti
el, hogy adható-e?
- Hát ez kínos probléma. Mert bizony előfordul, főként
tengerentúli telefonbeszélgetések során, hogy a vonal nem a legjobb.
Én is hallottam már ilyet...
Fölöslegesnek tartottuk tovább forszírozni a dolgot (még gyanút
fognak), inkább arra kértünk magyarázatot, mi az oka annak, hogy a
legkülönfélébb gyártmányú lemezek is hasonló hangzással szólnak.
Milyen hangzáskiegyenlítő "kütyüt" használnak? Kiderült, hogy
semmilyet. A szűrők (becsszóra, láttam!) ki vannak kapcsolva, sehol
egy automatika, pedig isten bizony állandóan azokat kerestük. Így
továbbra is csak találgathatunk: az egész rendszer precíz
karbantartása, a hangszedők pontos rögzítése, a hibás hangszedők
azonnali cseréje és a jobb préselésű lemezek együttes hatásáról lehet
szó. Tény, hogy az adás szépen, egyenletesen szépen szól.
És nemcsak a lemezek. A műsorvezető mikrofonját
dinamikakompresszor-limiter és egy enyhe középkiemelő szűrő követi.
Jóllehet, a műsorvezetők hangszíne és hangereje Ausztriában is eltérő,
e két készülék a beszédet eleve érthetővé teszi anélkül, hogy a
kedvesen csicsergő lányhangokból Gobbi Hildát, a kappanhangú fiúkból
Bőzsöny Ferencet akarnának faragni. A beszéd magashangjai különösen
szépek, mert hiányzik a mikrofonról a szélvédő. A beszéddel a
keverőasztalt jócskán: +6, +10 decibellel túlvezérlik. A zene viszont
csak a csúcsokban éri el - esetleg - a 0dB-t. Az asztal végén levő,
ún. tranziens csúcslimiter ezt az összekevert jelet 0dB-nél fogja meg.
Vagyis a zenéhez nem nagyon nyúl (de a lemezkattogást hatásosan
csökkenti), a beszéd viszont még kedvezőtlen körülmények között is
elegendően hangos lesz, hiszen megnövekedett a hatásos
energiatartalma. Ugyanakkor sem a beszéd, sem a zene nem torz, nem
hüppög.
A limiter egyik áramköre a műsor spektrumától függően változtatja
az előkiemelést, mindent összevet, és az adót állandóan optimálisan, a
lehető legjobban vezérli ki. (Lehet, hogy szerepe van a lemezek
hangzásában is?). Az átviteli lánc további szakaszain nincs több
limiter!
Számításaink szerint az Ö3 mintegy 10dB-lel "hangosabb", mint -
mondjuk - a Poptarisznya. Ennek egy része a CCIR szerint megengedett
nagyobb löketből adódik, kb. 4dB a csúcslimiter következménye, a
"maradék" az áttekinthetőbb technológia, a különböző területek
együttműködésének hozadéka. Utunknak ez az egyik legfontosabb
tanulsága: műsorstúdiónként 11000DM beruházással számottevően
kitágíthatnánk a vételkörzet határait, egyszersmind a hangzás
minőségén is javíthatnánk. Akkor nem kellene annyi új adóállomást
telepíteni. (Más kérdés, hogy OIRT-normájú adóinktól előbb-utóbb
búcsút kell vennünk.) E módszer bevezetését egyébként a Magyar Rádió
műszaki vezetői fontolóra vették.
Az ORF műsorstúdiói mellesleg mind egyformák. Egyetlen kivétel
van: a diszkóstúdió. Ez ugyanis egyszemélyes: mindent a diszkós
csinál. Az Ö3 több diszkóst is foglalkoztat, és ma már valamennyien
tudják kezelni a diszkóstúdiót. Sőt, erre nemcsak ők, hanem más
műsorok vezetői is képesek! Érdekes, pedig nekik nem is volt kötelező
megtanulniuk...
A diszkóstúdióba 3 darab EMT 950-es lemezjátszót, két Studer
B67/1000-es sztereó magnót, Studer A80R-es sztereó magnót, három ITC
99-es cartridge (végtelenített kazettás) szignálmagnót, Eumig µP
1000-es kazettás magnót és két Sony CD-játszót építettek. A
keverőasztal 14 csatornás, Siemens-gyártmány. A "dj"
mikrofoncsatornájában a már említett eszközökön kívül zajzár is
található, hogy a felesleges zajok (például a lapozásé) ne zavarják a
műsort, és el ne indítsák véletlenül a voice-over limitert. Ez utóbbi
eszköz nálunk is használatos: a Reggeli csúcsban, a Poptarisznyában
stb. (Csak éppen nem a fejére teszi a műsorvezető. Hogy miért is tenné
a fejére? Én sem tudom - de a Kölyök című ismeretterjesztő magazinban
ilyesmit olvastam.) Működésének az a lényege, hogy amikor a "dj"
megszólal, a mikrofon jeléből képzett vezérlő jel lejjebb úsztatja a
zene szintjét, a beszéd végén pedig a zene visszaúszik. Az Ö3
diszkóstúdiójának voice-over limitere ennél elegánsabban is
vezérelhető: ha a "dj" megérinti a megfelelő szenzortappancsot, akkor
is úszik a zene. Nem véletlen, hogy alig lehet megkülönböztetni, mikor
megy az ottani Reggeli csúcs (az Ö3 Wecker) a diszkóstúdióból, és
mikor máshonnan. Apróság, de nem lényegtelen, hogy a voice-over
limiter nem éppen intelligens eszköz: mindig úsztat, ha úgy érzi, hogy
parancsot kapott rá. A "dj"-nek tehát tudnia kell, mikor illik a
zenébe belebeszélnie. Tapasztalataim szerint az Ö3 diszkósainak ritkán
van olyan fontos és sürgős mondandójuk, amit a nóta közepén kellene
elfecsegniük. A diszkóstúdiót szintén 1983 végén helyezték üzembe,
CD-játszót viszont csak néhány hónapja szereztek.
Az ORF-hez is betört hát a digitális technika. Terveik szerint
először a hangjáték-stúdiójukat fogják átalakítani teljesen
digitálisra. Ők is aggályoskodnak: a digitális magnók, keverőasztalok
egyelőre megbízhatatlanok, a digitális hangfelvételek hangzása nem
megnyugató - ezt a technikát is meg kell tanulni.
Tanulni, tanulni, tanulni. E mondás egy éppen hogy nem kapitalista
vezetőtől származik, az ORF mégis rendkívül fontosnak tartja a
tanulást és a tanítást. Minden témából és bármelyik dolgozójának
megszervezi az oktatást, amely természetesen ingyenes - és munkaidőben
tartják. A hangmérnök a szűken vett szakmai ismereteken kívül
zeneesztétikát vagy irodalomtörténetet tanulhat, a riporter műszaki
ismereteket - és így tovább. A részvétel általában önkéntes, nincs
kötelező vizsga, nincsenek engedélyező vagy tiltó bizottságok, senki
nem kérdezi, ki mennyit tanult, de aki előbbre akar jutni, az
természetesen továbbképzi magát. Az ORF hangmérnökei mégsem látszanak
agyonhajszoltnak; munkájuk valahogy lazább és - nem ellentmondás!
-fegyelmezettebb. Egyre gyakoribb, hogy egy-egy műsor készítésére
alkotóközösségi stáb szerveződik. A hangmérnökök munkáját a
szerkesztők és a műszaki vezetők is minősítik.
Az első nap estéjét egyébként egy kínai, pontosabban szingapúri
étteremben töltöttük, ahol e sorok írója is megpróbálta elsajátítani a
pálcikák használatát, megfogadván Sippl úr tanácsát: "jobb most
önként, mint húsz év múlva esetleg kötelezően". A sokfogásos vacsora
után irány Sopron - mint mondottam, nem háromnapos, csak 3x1 napos
utazásra volt módunk! -, reggel pedig újra Bécs, csak ezúttal nem a
rádió-, hanem a tv-centrum. Ott már senki sem csodálkozott, hogy
megint elkéstünk.
Azt már tudtuk, hogy az osztrák rádió és a miénk között is csaknem
egy technikai generáció a különbség. Az osztrák tv új épület-együttese
azonban össze sem hasonlítható a mi tőzsdepalotánkkal. Sokkal több
stúdió, emberi munkakörülmények, korszerű berendezések, célszerűen
megkötött kompromisszumok - mindez a hangminőségre is érvényes. Noha
az ORF még nem sugároz sztereó hangú önálló tv-programot (csak az
Ö1-gyel közöset), a nemzetközi műsorcserére való tekintettel számos
produkcióját sztereó hanggal készíti. Az 1987-es újévi koncertet pedig
már digitális hangú képmagnóval is rögzítették. A keverőasztalok a
Studer 900-as sorozatból valók. (Egy ilyet a Magyar Rádió is vásárolt
már.) A nagyobb stúdiókhoz 24 csatornás Studer magnó is tartozik.
(Szóba kerültek a műholdas sugárzás kérdései is; úgy láttuk az ORF nem
túlzottan rajong ezért a lehetőségért.)
Ebéd után becsületből meglátogattunk egy hifi-szaküzletet majd
végre volt két óránk, hogy bevásárolhassunk. (Számos kedves kollégánk
szerint úgy is csak ezért mentünk Bécsbe. El is költöttem 1 schilling
híján mind a 300-at, ami volt. Itthon aztán a guta kerülgetett, amikor
a játékboltban megláttam azt a bébijátékot 350 forintért, amit kint
159 schillingért vettem.) Vacsora közben vendéglátóink a lelkünkre
kötötték, hogy reggel a harmadik nap reggelén - legyünk nagyon
pontosak, mert zsúfolt a program.
Másnap több, mint egy órát állunk a határnál. György Gábor tövig
nyomja a Zsiguli gázpedálját, és egyszercsak eltévedünk. Kisvártatva
megfordulunk a sztrádán; a város szélén dugóba kerülünk. Amikor
megérkezünk, vendéglátóink mégsem idegesek. Az AKG amúgyis Karácsonyra
készülődik, munka nem nagyon folyik. A kedvünkért (?) beindítják az
egyik automata gyártósort - minden tisztán és precízen működik. A
többi tapasztalatunkat nem érdemes leírni, azt hallani kell(ene).
Remélem, mire ezek a sorok megjelennek, már a Hi-Figyelő műsorára
tűzhettük azokat a beszélgetéseket, készülékpróbákat, teszteket,
effekteket, amiket az AKG-nál készítettünk.
Befejezésül elmondom egy vitánk történetét.
Még az első este, pálcikázás közben arról faggattuk házigazdánkat,
mi a véleménye neki, mint osztrák állampolgárnak - tehát egy kis
ország lakójának - a műholdas műsorsugárzásról. Sippl úr határozottan
kiállt amellett, hogy az információ nemzetközi, mindenkinek joga van
hozzá. Ha az információ műholdon érkezik a leggyorsabban, akkor úgy is
kell használni. A kérdés tehát csupán pénzügyi: akinek van pénze, az
igénybe veheti a műholdat, akinek nincs, az lemarad róla. Pedzegettük,
hogy netán politikáról is szó lehet; nem mindegy, hogy - például -
Ausztria problémáit ki és hogyan tálalja a világ elé. Ő azonban
ragaszkodott hozzá, hogy azé a műhold, aki megfizeti.
Ugyanő két nap múlva az esti búcsúzkodáskor udvariasan
megemlítette, hogy szívesen lát minket bármikor az AKG-nál. Ő egy
bécsi randevúra gondolt; mi persze egy budapesti találkozót tartottunk
valószínűbbnek. "Hát jó - mondta - akkor 1987 nyarán találkozunk
Budapesten, a Sportcsarnokban, a nemzetközi szórakoztató elektronikai
kiállításon". Elég ostoba képet vághattunk, mert Sippl úr megkérdezte:
"Maguk, mint Hi-Figyelő, nem tudják még, hogy lesz egy ilyen
kiállítás?" Töredelmesen bevallottuk, hogy bennünket bizony nem
értesített a kiállítást szervező Skálaleányvállalat. (Bennünket sem. A
szerk.)
Érthetetlen, érthetetlen - hümmögte, majd elmosolyodott, és kicsit
huncutul, de igazán nem bántó szándékkal jegyezte meg: - Pedig ehhez
az információhoz nekünk műhold sem kellett... Ám hogy biztosan be
tudjanak jutni, meghívom Önöket az AKG standjára!