Lovasiskola |
Két és fél évvel ezelőtt egy új könnyűzenei magazint találtunk a
postaládánkban, ezzel a különös címmel: Disco Info. Akkor nem
tulajdonítottunk neki jelentőséget - ezek a popkiadványok hol
feltűnnek, hol eltűnnek -, ámde a Disco Info azóta is rendíthetetlenül
megjelenik, és tükröt mutat a könnyűzenei világnak, vagyis pontosan
azt produkálja, amire mi nem vállalkozhatunk, noha Olvasóink rajtunk
kérik számon. Igaz, a Disco Info nem szabályszerű, utcán terjesztett
újság. Félhivatalos, "belső", de kívülállók számára is elérhető fóruma
egy egész szakmának: a diszkózásnak. Szerkesztője, Hölzer Tamás a
lemezlovasok "szakfelügyelője" is egyszemélyben (az engedélyügyi és
közművelődési csoport vezetője az Országos Szórakoztatózenei
Központban). Az alábbi interjúval tehát nemcsak egy érdekes és a mi
programunkat kiegészítő - igaz, méregdrága - kiadványról tájékoztatjuk
Olvasóinkat, hanem a hazai diszkó-iparágról is. DL.
*
Hogy jobban meg tudjuk állapítani, hol kezdődik a lapszerkesztő és
hol végződik a tisztviselő, kérlek, beszélj előbb magadról. Honnan
jöttél ide, hogyan kerültél ide.
Műszaki embernek indultam, a Bánki Donát gépipari technikumot
jártam ki, de viszonylag hamar elpályáztam, nem éreztem
elhivatottságot - huszonegynéhány évesen az ember még nem mindig
találja a helyét. Én például egy ideig importügyeket intéztem a
papíriparban, aztán az Autóker-nél... Viszont zenélgettem is közben,
teljesen amatőrként. Beletartozom abba a bizonyos generációba,
amelyről manapság annyit beszélnek, és amelynek - ennyi biztosan igaz
- a zene nagyon sok mindent kezdett jelenteni. Bárki, akinek csak egy
egészen kis adottsága is volt, az mind zeneszerszámot ragadott,
többnyire persze gitárt. Én ugyan zongorázni tanultam (nem tipikus
eset), és mondhatnám kényszerűségből kezdtem el gitározni.
Mennyire vitted?
Kultúrház-színvonalú pódiumokig, egy amatőr együttesben (több
nevünk is volt, például Lucky Star - ez jut az eszembe).
Elzenélgettünk egy pár évig, de amikor már túljutottunk a "jó buli, jó
hecc, meg még egy láda sör" korszakunkon, és kezdtünk pénzt keresni,
akkor már nem vitt tovább a lendület. Azt hiszem, nem is a zene volt
nekünk a legfontosabb, hanem a társas zenélés...amelynek során bárki
felkerülhet a pódiumra. Az akkori technika egyszerű volt, a
basszusgitárosunk például maga fabrikálta a hangszerét, pickupostól,
és mégis, ezzel a megszólalással közönség elé lehetett állni. Persze
csak angol számokat játszottunk, kottáink nem voltak, mindenki csak
"kagylózta" a zenét, az énekes is. Ki beszélt volna közülünk angolul?
(Ma sem jellemző.) Másrészt ez a zenélés akkor valahogy másmilyen
volt, többet nyújtott, főleg érzelmileg...a kívülállónak nehéz ezt
elmagyarázni. Azt hiszem, Magyarországon a zene ekkor kezdett több
lenni, mint zene. Nagyon sok mindennek a kifejezőjévé vált, sok
mindent magára vett, külsőségeket és fontos dolgokat egyaránt. Több
volt, mint "szabadidő-tevékenység".
Ma már nem több ennél?
Akkoriban másképp volt. A fiatal zenészek elsősorban nem pénzért
dolgoztak...és nem ugyanolyan közönség előtt. Ragyogó közönség volt.
Azaz-hogy sok-sok közönség volt. Zenekarpártok alakultak - igaz, ma is
megvan ez a "pártrendszer", de másképpen tagozódik: felül a nagy
együttesek, alul azok, akiket csak egy-két középiskolában ismernek -
és köztük semmi. Nincs köztük átmenet. Megvallom, én a magyar
könnyűzenei élettel nem foglalkozom, de úgy érzem, van annyi
rálátásom, hogy meg tudjam ítélni a zenét is, a közönségét is. A
fiatalok ma kevésbé szeretik a zenét, már abban az értelemben, hogy
visszaszorul az aktív zenélés, egyre kevesebben vállalkoznak rá, hogy
megtanuljanak játszani valamilyen hangszeren, nem pénzért, csak a
saját kedvükért, önkifejezésből. Aki meg valameddig eljutott, az
mindenáron profi akar lenni. Ez tükröződik az újabb keletű
stílusirányzatokban is; hangszertudásának korlátait érezve sok fiatal
zenész szinte belekényszerül a zenén kívüli extravaganciákba...
Elkalandoztunk, térjünk vissza Hozzád. Hogyan kerültél az
OSZK-hoz?
Zongoratanárom, Kertész Kornél az Országos Szórakoztatózenei
Központ stúdiójában is tanított, tőle tudtam meg, hogy létezik egy
ilyen intézmény, és amikor megint egy olyan periódusba kerültem,
amelyben az ember azt kérdi magától, hogyan tovább, ide is
bekopogtattam. Ennek tavaly volt 10 éve. Pátosz nélkül mondhatom
tehát, hogy a zene révén kerültem ide.
Ha nem is a diszkózene révén...
Nem, de akkoriban, 1976-ban Magyarországon még nem nagyon volt
diszkó, diszkósok is alig voltak, legalábbis nem voltak hivatásosak. A
kulturális miniszter 1978-ban szabályozta tevékenységüket
rendeletileg, amikor is szervezésükkel-irányításukkal az OSZK-t bízta
meg. Előzőleg csak a népi és tánczenészek képzésével,
vizsgáztatásával, közvetítésével foglalkoztunk. A zenészek körébe
persze beleértek mindenféle hangszeres zenészt: brácsást, szaxofonost,
gitárost - és ma már közéjük tartoznak a diszkósok is.
Hány "kliensetek" van?
Összesen úgy 16 ezren lehetnek, és köztük körülbelül 1000 a
diszkós. Mint a zenészek, a diszkósok is kétfélék, mármint a mi
mércénkkel mérve: kategorizáltak - tehát A, B vagy C kategóriájúak -,
illetve olyanok, akiknek működési engedélyük csak ideiglenes.
Mennyi időnként kell megújítaniuk az ideiglenes engedélyt?
A zenészeknek 4 évenként, a diszkósoknak minden évben. Ez a
"műfaj" ugyanis nagyon gyorsan változik, éspedig nem csak adataiban.
Nemcsak újabb előadók, újabb slágercímek jönnek, de újabb zenei
stílusok is. A felülvizsgálattal színvonalasabbá akarjuk tenni ezt a
szakmát. Jó érzés megfigyelni egy-egy jelentkezőt, aki "négy évvel
ezelőtt annyira gyenge volt, hogy éppen csak megkapta a papírt, és
most tessék!" - sajnos, azt is látjuk, hogy mások stagnálnak vagy
éppen visszafejlődnek, felveszik a rutinszöveget...
Például?
...lejátszanak egy lemezt, és aztán annyit mondanak róla, hogy
"hölgyeim és uraim, ez a kellemes kis zene nem más, mint..." és akkor
jön az együttes neve és a cím. Ez nagyon kevés.
Hiányzik hozzá a "pletyka"?
Nemcsak az. A jó lemezbemutató három mondatba összesűrítve mondja
el mindazt, ami érdekes, az előadóról, a zenéről. Jópofán,
hangulatosan, és nagyon röviden. Ez ebben a művészet. Abban a
zeneszakaszban beszélni, amelyikben kell, olyan tempóban, olyan
hangerővel - és közben is adatok is stimmeljenek.
Ez voltaképpen előadóművészi pálya?
Meggyőződésem, hogy a jó diszkós egyben előadóművész is. Mégha
nagyon ritka is az igazán jó produkció, és sok fiatalember még csak
nem is találkozott ilyennel.
A rádióban, a tévében sem?
Az nem az. Más a rendeltetése. Zeneszolgáltatás, könnyed
csevegéssel... A rádiós diszkózás különben is mindentől eltér,
akárcsak a többi rádiós műfaj... Külföldön talán, ahol non-stop
tánczenei műsorok vannak, ott megjelenhetett a rádiós "dídzsí" meg a
televíziós változata, a "vídzsí"... De még azok is valami mást
csinálnak, mert nekik nincs igazi, közvetlen kontaktusuk a
közönséggel. A diszkós mindig a helyszínen, a közönségnek dolgozik,
akárcsak a színházban a színész, rögtön kontrollálhatja, hogy sikert
ért-e el vagy kudarcot vallott. A közönség reakciója azonnali és
heves. Ehhez a munkához egyéniség kell, márpedig abból kevés van.
Kevés a kiemelkedő diszkós, és ha mégis akad, nehéz megőriznie az
egyéniségét...hogy később, amikor már nem törődik annyit a dolgaival,
még akkor se látszódjék rajta, hogy rutinból dolgozik.
Mindent a közönségért?
Hát igen, a közönséget ki kell szolgálni, a diszkós (mint az
előadóművészek közül annyian) kompromisszumra kényszerül, el kell
döntenie, milyen arányban adagolja a slágeresebb, illetve a zeneileg
értékesebb számokat.
Mit értesz "zeneileg értékesebb" diszkózenén?
Nemcsak diszkózenéről van szó. Igaz, kezdetben a diszkó egy igen
jól meghatározható zenei stílust is jelentett. Ma már nem így van, a
diszkóban ugyanazok a népszerű számok szólalnak meg, mint bárhol
másutt a világon, magnóról vagy lemezről, vagy újabban CD-ről.
Legfeljebb nálunk valamivel később szólalnak meg, mint Amerikában. De
a késés nem több, mint néhány hét.
Mekkora a diszkósok közönsége?
Ezt csak százezres számokkal lehet kifejezni. Én abból indulok ki,
hogy nem nagyon van olyan helység Magyarországon, hogy legalább egy
pontján - a művelődési házban vagy a kocsmában - ne tartanának fenn
diszkót. Szorozd meg a helységek számát a helyi közönség létszámával.
Mi kell a lemezlovagláshoz?
Három dolog...
Pénz, pénz és pénz?
...nem, pénz csak az elsőhöz kell, a berendezéshez - habár,
gondolom, a HFM olvasói számára ez a legérdekesebb. Alapvető, hogy a
berendezés jól szóljon, márpedig Magyarországon tudomásom szerint nem
gyártanak komplett diszkó-berendezést. A diszkósnak tehát értenie kell
hozzá, hogy berendezését összeszedje és üzembe állítsa. A helyiség,
ahol dolgoznia kell, általában amúgysem zenehallgatásra való: rideg
falak vagy hodályok, esetleg kiskocsmák - nehéz behangosítani őket.
Tapasztalatom szerint a berendezés milyensége általában nem arányos a
hangminőséggel. Persze a készülékek minősége már eleve megszab egy
bizonyos korlátot, de gyakran előfordul, hogy a berendezés fényes, és
a hang mégis gyatra. Tény, hogy ma már egyre nagyobb értékű készülékek
szükségek, különösen, hogy nemcsak hangot kell produkálni, de
fényhatásokat is, és akkor már nem lehet megúszni 100 ezer forint
alatt. Megjegyzem, a diszkósok (meg a hifisták!) egy része éppen
műszaki oldalról keveredett erre a területre, és magával hozta a
technikai ismereteket. Előbb volt dolga a berendezéssel, és csak
azután a zenével. A másik dolog, illetve valójában az első, ami kell a
diszkózáshoz: a zenei anyag. Ez általában szalagról szól; a magyar
diszkósok többsége nem is annyira lemez-, mint inkább magnólovas - ez
magyar sajátosság.
A külkereskedelem nyelvén ezt úgy mondanák: devizát váltanak ki...
Persze. A lemezbemutatás gyökerei ugyan az ötvenes évekig nyúlnak
vissza, dehát akkor lemez alig volt, csak rádió. Meg a Mambó magnó
(amelyet előbb csak a zenekari szünetekben vittek fel a pódiumra).
Vagy a lemezkölcsönző a Rákóczi úton. Ma is igen kevés az olyan
diszkós, aki lemezről dolgozik. Habár ma már nálunk is vannak maszek
lemezboltok, szép számmal. Úgyhogy legalább a zenei anyag frissességét
illetően nem vagyunk elmaradva az angolszászoktól.
És a harmadik dolog, ami a lemezlovagláshoz kell?
Az ember. Ezt, sajnos, nem lehet megvásárolni a boltban. Ma a
vizsgákon szerzett benyomásaimból indulok ki, azt kell mondanom, hogy
nagyon kevés az olyan diszkós, akit a zeneszeretet hozott ide, nem
pedig...
A pénzszerzés lehetősége?
Igen. Nem. Ebben azért nem vagyok biztos.
Mi egyébről lehet még szó, a pénzen és a zenén kívül?
A diszkózás népszerű tevékenység. A fiatal embernek tetszik, hogy
ő itt a diszkós. De ez önmagában nem elég. Mindenekelőtt beszélni is
tudnia kell. Gátlásosságnak itt nincs helye. Más vizsgákon még el
lehet fogadni, hogy a jelölt egyébként jól tudja a fizikát vagy a
biológiát, csak éppen túlságosan izgul. De egy diszkós a vizsgán sem
lehet izgulós.
Vagy legalábbis nem jobban, mint a színész a színpadon.
Pontosan. A visszahúzódó, szorongó, félénk alkat (a beszédhibásról
nem is beszélve) nem arat sikert, a közönségnek nincs türelme
megvárni, amíg a diszkós belelendül. És ez még csak pusztán alkati
követelmény. Ezenkívül legyen a diszkósnak egy bizonyos fokú általános
műveltsége, ismerje az angol kifejezéseket, rendelkezzék zenei,
illetve műszaki-technikai ismeretekkel, és végül azt is be kell
mutatnia a vizsgán, hogyan dolgozik a "pultnál", a jellegzetes
kétlemezjátszós berendezéssel.
Angolul mennyire kell tudnia?
Mi nem igazi nyelvtudást várunk el, csak annyit, hogy a diszkós
helyesen ejtse ki az idegen szavakat, elsősorban az előadók nevét és a
slágercímeket. Ez tehát a nyelvismeretnek éppen csak a minimuma. A
kategóriavizsgán sem várunk el többet, csak ott aki jobban szerepel,
tehát aki le tud fordítani dalszöveg-részleteket is, az több pontot
szerez, vagyis nagyobb az esélye, hogy magasabb kategóriába sorolják.
Persze, neki is több vizsgaszakaszon kell átmennie, és hiába tud
tökéletesen angolul, ha mondjuk a műszaki-technikai ismeretekből
megbukik.
Az ezer diszkósból hánynak van végleges, azaz kategóriavizsgája?
Körülbelül a felének. Egyébként a kategóriavizsga sem végleges,
ezt is meg kell újítani 5 évenként.
Mi függ attól, hogy alacsonyabb, avagy magasabb kategóriába
tartozik-e a diszkós?
A tekintélye, a presztízse. A jövedelme kevésbé.
Mennyi időnként rendeztek vizsgákat?
Kategóriavizsga évente van, ideiglenes engedélyért csaknem havonta
lehet vizsgázni.
A zsűri?
Lényegében A-kategóriás profik, továbbá az OSZK szakemberei. De
például az általános műveltség vizsgáját (amit inkább
ismeretfelmérésnek neveznék) évek óta a Fővárosi Pályaválasztási
Intézettel közösen tartjuk, erre a célra egy tesztmódszert is
kidolgoztattunk. Angolból is szakember bírálja el a jelentkezőket.
Eljön a diszkós a vizsgára, nem felel meg, elutasítjátok.
Megkérdezhetné: honnan kéne tudnia mindazt, amit elvártok tőle? (Azt
hiszem, rövidesen eljutunk a Disco Info-ig.)
Hát igen, amikor a miniszteri rendelet kijött, összeállítottuk a
vizsgakövetelményeket és leszögeztük, hogy mi a lényeg: a zene
bemutatása, szavakkal. És máris elkezdődtek a bajok. Képzelj el egy
fiatal, talpraesett srácot, sugárzik belőle, hogy "együtt van" a
zenével, kifejezetten jó benyomást kelt, és akkor egyszercsak vége a
zenének, és kiderül, hogy a közhelyeken kívül nincs semmi
mondanivalója. De miért nincs? Gyakran csak azért, mert az égvilágon
semmit sem tud a szóban forgó zenéről, a címén és az előadójának a
nevén kívül. Mert a többség kazettán kapja az anyagot, kiesik a
lemezborító mint információhordozó; a külföldi újságok drágák, nehéz
megszerezni őket, és persze azokban nem magyarul írnak, a képektől
pedig nem lesznek okosabbak a diszkósok.
Nem tudnátok felkészíteni őket?
Csak általában véve készíthetjük fel őket, javíthatjuk a
készségüket, de a műsoranyag napról-napra változik, azt nem lehet
megtanítani - csak egy rendszeresen megjelenő kiadványban írhatunk
róla.
Kinek az ötlete volt a Disco Info? (Itt most nyugodtan lehetsz egy
kicsit szerénytelen...)
Azért nem mondom, hogy én találtam ki, mert az egész dolog
úgyszólván itt volt a levegőben, a jelentkezők gyakran felvetették,
hogy jó lenne segítséget, információkat kapni - ha nem is úgy
fogalmaztak, hogy "kellene egy Disco Info". Ismétlem, rendszeresen
szervezünk tanfolyamokat is, de azoknak nem az a rendeltetésük, hogy
előadókról és zeneszámokról meséljenek. Ezt másnak kellett
felvállalnia, és ezért indítottuk meg a Disco Info-t, ezt a
HFM-méretű, több mint 60 oldalas, negyedévenként megjelenő kiadványt,
bőséges képanyaggal és még bőségesebb információkkal a külföldi
együttesekről, zenészekről és énekesekről, és természetesen az általuk
produkált számokról. Eddig 8 számunk jelent meg (illetve mire a Hifi
Mozaiknak ez a kötete az olvasókhoz jut, mi már a tizedik számmal is
elkészülünk).
Minősége, ahogyan Te látod?...
Én fogalmazzam meg? Nem tudom, mihez kéne hasonlítanom: a
Népszabadsághoz, az Ifjúsági Magazinhoz, a Hifi Magazinhoz? Bizonyos
szempontból mindegyiknél rosszabb, más szempontból mindegyiknél jobb
valamivel. Sok elismerő levelet kapunk.
A Disco Info ára azonban meglehetősen magas.
Igen. Minthogy a példányszám alacsony, egy-egy számért 250
forintot kérünk. Ebben viszont már egy magnókazetta ára is benne van.
Várj csak, a HFM-ben hifistákhoz szólunk, úgyhogy gyorsan
szögezzük le, hogy a kazettátok hangminősége igen gyenge. Olcsó magnón
készül a műsor, gyorsmásolással.
Ennek a kazettaműsornak nem az a rendeltetése, hogy
hifi-berendezésen játsszák le. Az a rendeltetése, hogy kóstolót adjon
azokból a zeneszámokból, amelyekről a Disco Info-ban írunk. Nem
élvezeti célra készül; információt kell szolgáltatnia. (Mellesleg az
írásos anyag sem arra való, hogy a diszkós ezt majd a helyszínen
felolvassa.) Egyébként sem vehetünk fel teljes számokat, csak nem
egészen 1 perces részleteket - ez jogvédelmi előírás. A műsor
körülbelül 30 perces, ebbe 15-20 zenerészlet fér bele, és mindegyik
előtt bemondják a címet és az előadót, a lehető leghelyesebb
angolsággal. Rákerül még a szalagra néha egy-két "jingle", azaz
hangulatkeltő effekt is, nem árt ezekkel megismerkedni. A kazettát
amatőr eszközökkel készítjük, ugyanannyira házilagosan, mint magát a
Disco Info-t. Nálunk senki sincs főállásban, még a szerkesztő sem.
Kinek szól a Disco Info?
Elsősorban a diszkósoknak, de mindenki másnak is, aki olvassa.
Alaprendeltetése - nem győzöm hangsúlyozni! - tényszerű tájékoztatás a
külföldi előadókról. Ez a kiadvány gerince. Ezenkívül persze vannak
egyéb rovataink is, amelyek a diszkósokat (vagy általában a
magnósokat) érdekelhetik. Például írunk a videózással kapcsolatos
jogszabályokról, hang- és fénytechnikáról, zeneelméleti
témákról.Foglalkozunk a különféle zenei irányzatokkal (slágerzene,
rap, heavy metal, funky, rock és minden egyéb). És persze
slágerlistákat is közlünk.
Angolt, amerikait?
Mindenfélét, még hazait is - már abban az értelemben, hogy
összesítjük a diszkósok tapasztalatát: mely számokkal aratták a
legnagyobb sikert. Tehát nem az ő saját ízlésükről van szó, hanem a
közönség véleményéről.
Hány példányt adtok el?
Közel járunk az ezerhez.
Éppen ennyi diszkós van Magyarországon. Vagyis mindegyikük
előfizet az Info-ra?
Nem egészen így van. A diszkósok - akár a magnósok - csoportokat
alkotnak, tehát többen járatják a lapot, közösen. (Gondolom, a HFM-mel
is ez a helyzet.) Az ezer példány úgy jön ki, hogy sok nem-diszkós is
előfizet: amatőrök, KISZ-klubok, művelődési házak stb.
Véleményed szerint a Disco Info a kívülállók, a nem-diszkósok
számára is érdekes lehet?
Biztosan. Akit a zeneszámok érdekelnek, azt a zenéről szóló hírek
is érdeklik.
Nem gondolod, hogy ebben a műfajban mi túl lassúak vagyunk? Arra
célzok, hogy a HFM háromszor jelenik meg évente, és Ti se többször,
csak négyszer, sőt: legutóbb összevont őszi-téli számot adtatok ki,
vagyis 1986-ban tulajdonképpen csak három alkalommal jelentkeztetek.
Szóval: a hetilapok leköröznek, minden információt közreadnak, minden
csontot lerágnak...
Én nem félek a konkurenciától. Ellentétben a hetilapokkal, a Disco
Info kizárólag könnyűzenével foglalkozik, és egyetlen számában is több
információt ad, mint a hetilapok egész évben, együttvéve. Sőt, még a
frissességünket is meg tudjuk tartani. A nyomdai átfutásunk ugyanis
igen rövid: alig egy hónap. És a slágerlistákat meg néhány másfajta,
gyorsan avuló információnkat az utolsó percben tesszük be a lapba,
úgyhogy ezeket nem is szedetjük ki nyomdabetűkből, hanem csak a
kéziratot adjuk le fotózásra. Ilyenkor a nyomdai minőség természetesen
romlik, de az információ frissebb marad. És ne feledd, hogy a
hetilapok, folyóiratok munkatársai általában csak néhány külföldi
kiadványhoz férnek hozzá, mi viszont a Disco Info egy-egy számához
több mint 40 különböző zenei szaklapot használunk fel. Nekünk átfogóbb
képünk van a világ könnyűzenei életéről.
A könnyűzene viszont nagyüzem, és iszonyatosan sokat termel. Mi
szerint döntitek el, miről írtok és miről nem? Hogyan szelektáltok?
Nekünk is megvannak a szempontjaink. Érdeklődéssel kísérjük
például a feltörekvőket, akik valamivel felhívták magukra a figyelmet;
egy kislemez persze nem a világ, de néha úgy érezzük, "van mögötte
valami". (Vagy csak egyszerűen tetszik a zene. De hát mi is
zenehallgatók vagyunk...) Nyilván érdekesek számunkra mindazok, akik
már a csúcson vannak: akiknek a kedvéért a közönség a diszkóba bemegy.
Vagy akik igen gyorsan törtek be a lemezpiacra. Aztán szóba
kerülhetnek a régi nagy nevek, különösen, ha valami miatt hirtelen
időszerűvé válnak. De olyanokról is írunk, akikről tudjuk, hogy igen
nagy valószínűséggel sohasem fognak szerepelni a hazai
diszkóműsorokban. Nem árt, ha legalább a diszkós tud róluk...talán nem
is mint diszkós, csak mint magnós. Vagy mint hifista.
Gyakran hallgatsz zenét?
Egész nap azt teszem. Igaz, főleg háttérzenének hallgatom, de
alkalmanként ki tudok emelkedni a munkámból, és akkor odafigyelek a
zenére. Sőt, újabban egyre inkább nézem is, videoberendezésen, a
clip-eket.
Eszerint otthon is van berendezésed?
Igen, van egy Siemens videomagnóm, azonkívül egy Sanyo kétkazettás
készülékem (tudom, hogy nem "hifi", de nekem megfelel), és egy egészen
olcsó lemezjátszóm. Az orsós magnóm Tesla és Grundig, sőt Grundigból
kettő is van, habár ezeknek inkább a magnómúzeumban volna a helyük. Az
orsós gépeket ma már csak ritkán használom, főleg akkor, amikor archív
anyagot veszek elő. Tulajdonképpen nagyon is el tudnám képzelni, hogy
ezt a fajta zenét főképp videóról kapjam, csak az én gépem még nem
sztereó, és a sztereó clip-ekről rosszabb a hangminőség, mint a
monókról. De így is videopárti vagyok. Megjegyzem, külföldön a nagy
slágerek gyakran már előbb jönnek ki videofelvételen, mint
hanglemezen. Ti még nem gondolkodtatok el rajta?