Hangszerviz |
Rossz nyelvek szerint a Szerkesztő csupán egy kis jótékony pánikot
akart kelteni hűséges Olvasói körében, amikor (két kiadással ezelőtt)
felvillantotta az Utolsó és Végleges Lapzárta látomását - de az az
igazság, hogy bizony magunk is meg voltunk szeppenve. Segített
helyrebillenteni megrendült önbizalmunkat az a sok-sok tucatnyi levél,
amelynek írói erkölcsi támogatásukról biztosítottak bennünket (nem
ritkán olyasfajta kijelentéssel adva nyomatékot mondandójuknak, mint:
"ezt a lapot akár 300 forintért is megveszem", vagy: "ha ez a lap
megszűnik, egy évig nem veszek a kezembe semmilyen hazai újságot").
Nem akartunk visszaélni az Olvasó türelmével, és ezért úgy döntöttünk,
hogy ezek közül a számunkra oly fontos dokumentumok közül csak egyet
emelünk ki, mutatóban. A Szerkesztő némi töprengés után az alábbi
levelet választotta.
Ifj. Szűcs Mihály
Debrecen, Besze J. u. 2/A, 4028
(...)Szomorú és nagyon fájó szívvel olvastuk 21. számotok
szerkesztői jegyzetét és folytatását, a Holtidőt. Érthetetlen,
felháborító és borzalmas, hogy nem hagynak élni egy olyan lapot, ami
sikeres (mert mi, olvasók megvesszük, és úgy érzem, nem hagyunk
cserben Benneteket), és a legkomolyabban állítom, hogy az ország
legszínvonalasabb lapja! Hogyan segíthetnénk Nektek? Itt Debrecenben
szerintem jó kis HFM-hez hű tábor létezik, és mindent megtenne azért,
hogy lapunk továbbra is megjelenhessen! Gyűjtsünk pénzt? Vagy írjunk
valahova és könyörögjünk? Vagy aláírást gyűjtsünk? Bármelyiket
szívesen vállalnám. Az audio-kultúrának hazánkban rajtatok kívül nincs
semmiféle fóruma! Amit Ti csináltok, az jó és helyes! Szükség van rá!
Ahogy munkaidőm ebédszünetében megvettem a 21-es számotokat, nem
tudtam letenni! Fantasztikus volt újra olvasni Benneteket!
Nagyon várom válaszotokat, a 22-es számot, a különszámot!
Kompromisszumot ne kössetek! (Nagyot ne.) Baráti üdvözlettel: egy
hozzátok hű debreceni olvasótok.
Konkrétumok híján mi valamennyi levélre tömören csak annyit
válaszolhattunk: "köszönjük együttérzését: reméljük, 1987-ben is lesz
HFM" - de (utólag megvalljuk) e lakonikus sorokkal a meghatottságunkat
igyekeztünk palástolni.
Most pedig folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Természetesen
bármiféle kompromisszum nélkül.
Keleti pályaudvar
Rosszalló levelet is kaptunk - igaz, csak egyetlenegyet. Így
hangzik:
Kiss L.
Bp. Róbert K: krt. 12/B, 1138
A 21. szám szerkesztői jegyzetében azt írja, hogy: "igazság
szerint a lap árát újra fel kellene emelni, de ehhez meg a hatóságok
nem szívesen adnak engedélyt..." Nos, ha van "bőr" a hatóságok képén,
nem adnak engedélyt! Munkám kapcsán, viszonylag nem nagy időközönként,
hétfőn ültem vonatra a Keleti pályaudvaron. Míg az indulásra vártunk,
egy élelmes újságárus (több alkalommal is) közel 100 oldalas magazint
ajánlott 9 (!) forintért. Két alkalommal vett valaki a kupéban, és így
tudtam meg, hogy 1db Fáklya és 1db Lányok, asszonyok volt egymásba
téve, hogy a vevő csak akkor tudta meg, mit vett, amikor az árus már
elment. A Hifi Magazinnál jobb papírra nyomott magazinok oldalankénti
ára kb. 9 fillér, szemben a HFM közel 65 filléres oldalankénti
árával. (...)
De hogy még ennek árát is felemeljék!
A tegnapi újság
Tóth Tibor
Kecskemét, Daróczi köz 7., 6000
Megragadta figyelmemet az egyik kiadványuk. Eléggé régi; azt
hiszem, ez az első évkönyvük. Mindenesetre számomra még ez a kissé
talán elavult sajtótermék is rengeteg újat, meglepőt, érdekeset
nyújtott.
Eszerint nem volna igaza a közmondásnak, miszerint "nincs
érdektelenebb, mint a tegnapi újság"? Reméljük, nemrég megjelent
második évkönyvünk is csak néhány év elmúltával válik majd tegnapi
újsággá. És mivel most éppen címet (és vállalatot) változtattunk, az
új Olvasók kedvéért a következő oldalpáron bemutatjuk eddigi, tegnapi
újságjaink címoldalát.
Buzás Ferenc
Komárom, Műszerész u. 3., 2921
Szeretnék - kicsit késői - köszönetet mondani Pádár Györgynek. A
19. számban oly érthető módon ismertette a frekvencia szintézeres
tunerek működését, hogy egyszeriben tisztában lettem oly dolgokkal is,
melyeket a hagyományos készülékeknél sem értettem...
Nagyházi Sándor
Kazincbarcika, Szabó Lajos út 3. 3700
(...) Az én tetszésemet nem nyerte meg, hogy számítógéppel is
foglalkoztak. Feltételezni sem merem, hogy ez esetleg azért került a
Magazinba, mert nem volt miről írni. Azt nem tartom elfogadható
érvnek, hogy sok hifista foglalkozik számítástechnikával. Az én baráti
körömben minden hifis elég komolyan kerékpározik is, mégsem várom el,
hogy a Hifi Magazin kerékpározással is foglalkozzon...
Szatmári Dezső
Szekszárd, Ocskó L. u. 10., 7100
A lényeggel kezdem: egy szavazatom van a HFM továbbélése mellett!
(...) Mint az összes megjelent HFM szerencsés tulajdonosa, igen
szomorú lennék, ha nem pocsékolhatnám pénzemet e lapra. (...) Azért
engedjétek meg a következő néhány észrevételt az elmúlt két évvel
kapcsolatban.
Legnagyobb csalódásom a tunerteszt volt. Évekig készültetek rá,
ígértétek, erre kaptunk egy "táviratot" az abban a pillanatban kapható
készülékekről. Nem ezt vártam. Jó állapotban levő készülékeket
valószínűleg sokan felajánlottak volna. (Sólymos Antal véleményét
ezzel kapcsolatban előre is tudom.) A lényeg az, hogy a magyar hifi
alapjait még mindig inkább a rádió műsorai adják, mint akármi más.
Különösen vidéken. Ezért lenne szükségünk FM antenna és
erősítő-ajánlatokra - no meg elsősorban jó minőségű rádióadásra.(...)
A tunertesztet mi a magunk részéről korrektnek tartjuk, úgy
érezzük, "helyére tettük" az összes idehaza forgalomba hozott
készüléket, s végül is ez volt a célunk. Antennákkal és
antennaerősítőkkel valóban helyes lenne foglalkoznunk, de hát az egy
külön szakterület, nehéz megtalálni azt a "profit", aki az elmélethez
és a gyakorlathoz egyaránt ért - és úgy mellesleg még írni is tud,
közérthető emberi nyelven.
A rádióadások minőségéről kéthelyütt is írunk ebben a
kiadásunkban: az 52. és az 58. oldalon.
*
Köszönetet mondunk a Fővárosi állat és Növénykertnek a címlapunkon
látható jól szigetelt, anakonda típusú kábelhüllőért.
Amerikából jöttem
Tamás István
Miskolctapolca, Bokros át 9. 3519
(...) Most néhány személyes tapasztalatomról írnék, melyeket az
Egyesült Államokban szereztem a múlt nyáron. San Francisco High End
Audio üzleteiben hallgattam különféle rendszereket, s mindegyik egy
életre szóló élmény volt. Egy-egy ilyen bolt öt-hat helyiségből áll,
ahol különböző összeállításokat hallgathat bárki, akit érdekel,
függetlenül attól, hogy vásárol-e vagy sem. Az eladók végtelenül
udvariasak és készségesek mindenkivel, nyugodtan tölthetünk órákat a
légkondicionált termek kényelmes foteljeiben...
Bámulatba ejtő tisztasággal szóltak az amerikai Thiel dobozok, a
Magnepan Tympani-IVa, de térhatásban, színezetlenségben, dinamikában,
s egyáltalán: zeneiségben mindent fölülmúlt egy elektrosztatikus
hangsugárzó: a Martin-Logan. Ehhez fogható zenei élményben soha nem
volt még részem. Elképesztő sztereója még akkor sem szűnt meg, amikor
abszurd módon közvetlenül az egyik panel elé álltam, Az én helyzetem
változott a zenészekéhez képest, de minden hangszer ugyanúgy a helyén
maradt, s tökéletesen lokalizálható volt. Egy kamarazenei darab ment,
csellót ilyen tökéletesen, szinte boszorkányos hitelességgel "gépről"
semmi máson nem hallottam. Mélytartománya gyönyörű volt, pedig erről
azt olvastam, hogy nem éppen az elektrosztatikus rendszerek fő erénye.
(A Martin-Logant lásd lapszemlénkben. A szerk.)
Általában Linn Sondek lemezjátszó szolgáltatta a zenét, máshol
Sota Sapphire, az erősítők csöves Audio Research és Conrad-Johnson-ok,
félvezetőben Krell, Threshold és Mark Levinson. Ez utóbbiakat és a
jobb MOS-FET-es erősítőket, mint például a Wingate, a Perreaux, már
teljesen egyenértékűnek ítélik a méregdrága csöves gépekkel az eladók.
Persze, ezek se sokkal olcsóbbak. Árakról különben sem érdemes
beszélni (nekünk), a High End-en kétezer dollár körül kezdődnek az
árak.
Többnyire komolyzenét hallgattam, amit Sheffield, Opus, Mobile
Fidelity lemezekről adtak.
A lemezekről. Fantasztikus a CD előretörése! Már-már kiszorítani
látszik az analóg LP-ket, s minden kapható már CD-n, ami analóg
lemezen hozzáférhető, sőt, bizonyos műfajokban még gazdagabb a
választék. Nem egy hanglemezboltban jártam, ahol kizárólag csak CD-n
árultak zenét, és az előbb említett bemutató üzletekben is sokszor
digitális lemezjátszóval demonstráltak hangfalakat, erősítőket. Talán
a "lézer-lemez" lassan kinövi gyermekbetegségeit, és ugyanazt nyújtja,
amit a világ legjobb, analóg demó-felvételei? Mindenesetre
elgondolkodtató, hogy a nagy audiofil lemezcégek (Sheffield,
Reference, Mobile Fidelity) mind készítenek CD-t. (A Sheffield ezzel
kapcsolatos véleményét mindazonáltal lásd 17. kiadásunk
sajtószemléjében, a 67. oldalon. A szerk.) A témához kapcsolódóan:
megvan-e a Magazinnak (Mozaiknak. A szerk.) a Reference Recordings
"Professor Johnson's Astounding Sound Show című (RR-7) lemeze? Ami
ezen van, azt szavakkal leírni lehetetlen...a miskolci egyetem
hifiklubjában végighallgattuk, senki ehhez foghatót lemezről még nem
hallott. A Fantasztikus szimfóniát kissé ellentmondásosnak találtuk
hogy a harmadik-negyedik tétel elsöprő erejű fortisszimói
dinamikaszűkítés nélkül beleférjenek a felvételbe, az első tételeket
annyira kis szinttel vette fel prof. Keith Johnson, hogy - különösen a
leghalkabb zenei részeknél - a lemezzaj és a rendszer zaja már
zavaróan előtérbe kerül. Több Reference lemezt végighallgatva, a
legjobb tere a Forward Look című Red Norvo felvételnek volt (RR-8), s
ami a dolog pikantériája, ez 1958-ban lett lemezre véve!! Prof.
Johnson egyedülálló mestere lehet a hangtechnikának! (...)
S végezetül, miért a Spendorokra esett a választásom?! Sietve
leszögezem, semmi előre eltervezett szándékom nem volt, a Spendorról
nem hallottam ismerőseim körében véleményt, s mint a Magazin (Mozaik.
A szerk.) referencia-hangszórójára sem gondoltam.
Igazából egy jó végfokra fájt a fogam, s titokban egy csöves gép
álmait dédelgettem, de ez naivitásnak bizonyult: a legolcsóbb gép, az
Audio Research D-70 MkII is 1999 dollár... Aztán egy üzletben
hangsugárzókat hallgattam: Apogee Scintilla, B&W Matrix, Rogers
LS3/5A. Szépen szóltak, de egyiktől sem estem hanyatt... aztán az
eladó bekapcsolt egy Spendor SP1-est, és valami megfoghatatlan csoda
történt: eltűnt minden, és csak a zene, Wagner muzsikája volt a
teremben. A kürtöket tisztán meg lehetett különböztetni a harsonáktól,
a klarinétokat az oboáktól, a csellókat a bőgőktől... mindegyik
tisztán kivehetően, gyönyörű muzikalitással szólt.
Persze, azzal tisztában voltam, hogy ezt az élményt itthon nem
kapom vissza, mert nem Linn Sondeken, Conrad-Johnson erősítőkkel
hallgatom majd. Mivel nekem teljes berendezésem még nincs, elvittem
egy barátomhoz, Vass-Andrási Györgyhöz, aki az egyetemi hifi-klub
vezetője, s igen színvonalas rendszere van. A hangdobozai KEF Carlton
III-asok, ezekkel mértük össze a Spendorokat. Általános benyomásunk az
volt, hogy a Spendor több hangszert jelenít meg, szélesebb a
sztereója, míg a KEF-nek kicsit mélyebb színezetű a hangja,
erőteljesebb basszusai vannak.
Bizonyára sokan érdeklődéssel olvassák majd ezt az igen érdekes
beszámolót. Különösen elgondolkodtatónak tartjuk, hogy még az amerikai
High End Audio árnyékában is heurisztikus örömmel lehet felismerni a
klasszikus brit BBC-hangot.
Hárompróba
(Állandó levelezőink és egyben kísérleti alanyaink egyike alább
három ötletünket minősíti: a balzafaállványt, a NAD lemezjátszó
doboztalanítását és a kábel-légvezetéket - ez utóbbiról lásd A
kábelhüllő című cikkünket a 17. oldalon.)
Dr. Ábel László
Szerep, Lenin u. 6., 4163
Annyira csábító volt az ötlet, hogy fogadalmam ellenére
hozzáfogtam kísérletezni. Először természetesen a könnyebbik
feladathoz fogtam hozzá, kicseréltem az összekötő fémpatkót. (A NAD
3020 erősítőn egy vastag fémpatkó köti össze az előfok kimenetét a
végfok bemenetével, ezt kell vékony vezetékre cserélni Jimmy
Hughes-nak, a HFA szakírójának tippje nyomán. A szerk.) Annyira
érzékelhető volt a változás, hogy azonnal tovább folytattam,
megépítettem a légvezetéket. A változás most is vitathatatlan volt.
Ezek a változások egy irányba mutattak. A lemezjátszó levetkőztetése,
a fent leírtak elvégzése után a basszus mind erősebb, teltebb, lágyabb
lett, és mint írtam, eltűnt az én berendezésemen oly bántó
magas-többlet. A tér valóban kitágult, főleg a légvezeték megépítése
után. Most értettem meg, mit jelent az, hogy kéthangszórós sztereó -
eddig ilyen lehetett az enyém is. (Egy későbbi levélből:) Amit nem
tudtam elérni több tízezer forintos beruházással, azt most egy
lemezjátszó-roncs, egy szoba csúfja maradéktalanul nyújtja. A balzafa
okozta javulást sem tudnám pontosan megfogalmazni, egyszerűen sokkal
jobban szeretek azóta zenét hallgatni, mint előtte. Minden jobb. A
dinamika, a sztereó kép. A burok eltávolítása után megjött az igazi
basszus. A légvezeték kialakításával pedig eddig nem hallott,
csodálatos sztereofónia alakult ki.
Filcet, de máshová
Tóth Károly
Pécs, Herman Ottó u. 3., 7624
Még a 19-es számban megjelent "Kirakós játék" című cikkel
kapcsolatban szeretnék leírni néhány tapasztalatot.
Végigcsináltam az ebben a cikkben szereplő összes variációt: lapos
kar filc nélkül, ugyanez filccel és a csőkarral mindez. A csőkart
nagyon jónak találtam, az első napokban szinte csak ezzel használtam a
NAD lemezjátszót (klasszikus nagyzenekari felvételek, kamarazene és
néha "klasszikus dzsessz"), és szép lassan visszatértem a lapos
karhoz, filc alátéttel természetesen. Úgy tűnik, mintha valóban
helyesebbek lennének az arányai, mint a csőkarnak. A csőkar túl élénk,
néha kicsit zavaró is volt (nem minden lemeznél), a két hangkar
hangzási balansza között valami űrt éreztem.
Amikor kezdtem a filc alátéttel próbálkozni, idehaza nem volt,
csak kb. 1mm-es filcem, ebből két darabot vágtam, és így próbáltam a
különböző variációkat. (...)
"Bevillant" nekem, mi van akkor, ha az egyik filcet a gumilemez
alá teszem. Megpróbáltam - és elcsodálkoztam a változáson, nem akartam
hinni a fülemnek. Jobb lett a basszus-dinamika, élénkebb és mégis
természetesebb. Majd amikor a cintányér és a triangulum is megszólalt,
ez végképp meggyőzött. A vonósokat soha nem hallottam ilyen
valósághűen szólni. (...)
Gondoltam egy merészet, mindezt leírtam, és az egyik filc
kíséretében elküldtem dr. Láng Miklósnak, aki végül is kitalálta a
filc MOD-ot. Ma megkaptam a válaszát, ami röviden ennyi: "kipróbáltam
az új variációt, és nálam is nyert". Javasolta, feltétlenül írjam meg
tapasztalatomat Darvas Lászlónak. Hát most megírtam, és kíváncsian
várom a választ, természetesen, ha egyáltalán próbára érdemesnek
tartja a Szerkesztőség.(...)
Minden ötlet, amellyel javítani lehet a hangminőségen, megérdemli,
hogy kipróbálják; most ezt a MOD-ot is közreadjuk, és alkalomadtán
magunk is eljátszunk vele. (Habár egyre inkább arra gyanakszunk, hogy
a puha alátétek mindig valami újabb hiba árán próbálnak megszüntetni
egy-egy régebbi hibát még ha esetleg az előnyök vannak is
túlsúlyban...)
Há-Bé teszt
A Heybrook HB1, amelyet a HFM ajánlott behozatalra, kétségtelenül
bevált, amennyiben hetek alatt az utolsó darabig elkelt; a vevők
túlnyomó többsége felismerte a kis angol dobozka erényeit, elfogadta
hátrányait, és méltányolta, hogy a HB1 ennyire olcsón került a boltba.
(Ne a hazai átlagjövedelmekhez - a külföldi bolti árakhoz
viszonyítsunk!) Mi magunk sem bántuk meg, hogy megkockáztattuk ezt a
Tippet. Úgy hisszük, helyesen jártunk el. Csak egyvalami nem tetszett
nekünk. Az általunk tesztelt, régebbi, Nyugat-Európában vásárolt
példány (HFM 20.) igaz, ugyanúgy szól, mint az idehaza vásárolt
szériadarab (HFM 21.) - a frekvenciaátvitelük azonban nem teljesen
azonos. Olvasóinknak már jeleztük, hogy szeretnénk konzultálni a
Heybrook céggel, elvégre nyilván nem örülne, ha azt feltételeznék
róla, hogy amit ide szállít, az egy speciálisan Közép-Európának szánt
széria volna. A Heybrook részéről Stuart Mee igazgató válaszolt.
Idézünk leveléből:
"Biztosíthatom, hogy igen régóta nem változtattunk a HB1
hangsugárzón. Arról is biztosíthatom, hogy a RAMOVILL-lal való
megállapodásunknak megfelelően a hangsugárzókat közvetlenül a normál
termelővonalunkról szállítjuk, bárminemű módosítás nélkül. Az egyetlen
dolog, amire gondolni tudok, a következő. Az eredeti HB1-be egy régi
típusú mélyhangszórót építettünk, s ezt később módosítottuk, a 16275
szériaszámtól kezdve. Ez időtől (1983. II. 1.) minden azonos maradt; a
módosítás tényét akkoriban széles körben publikáltuk. Úgy véljük, hogy
a két változat hangminősége csaknem teljesen azonos."
Arany Kakadu Díj
Az immár hagyományos, kitüntető okiratot ezentúl is átfogjuk
nyújtani az arra érdemeseknek. Csak az szerezheti meg, aki valami
éktelen nagy madárságot ír le, akkorát, amelynek olvastán lelkünkben
reménytelenség árad szét, és tehetetlenül nézünk magunk elé: vitának
itt semmi értelme... Jelen kiadásunk Arany Kakadu Díjára a Magyar
Nemzet című napilap kvalifikálta magát, 1987. március 9-én közölt
cikkrészletével.
Basszusbosszúságok
Trunk Andor
Siófok, Vas Gereben u. 3., 8600
...Most pedig néhány mondatot a Heybrook HB1-ről. Mondanom sem
kell, én is megvettem, és elégedett vagyok a dobozokkal. Annyira régen
hallgatok itthon és máshol borzalmasnál borzalmasabb magyar
hangfalakat, hogy a HB1 erényeit néhány perc alatt kitaláltam. Az
eddig általam hallott hangfalaknál tisztábban, részletezőbben és
meggyőzőbben szól a HB1. A basszusával én meg vagyok elégedve; ami
elvárható egy ekkora doboztól, azt talán többé-kevésbé teljesíti. Meg
kell azonban jegyeznem, hogy a Radford csövest használom hozzá, és az
szeret jónagyokat belerúgni a kis dobozokba. Olvasva a magazinban
néhány okos ember véleményét, bizony sokszor derűre fakadok. Hordók
döngését összehasonlítani a pintesüveggel - kicsit merész dolognak
tartom. Szerintem az szólja le a HB1-et, aki ezért a pénzért vagy
olcsóbban jobb hangfalat tud mutatni - forintért!
Székács János
Szeghalom, Nádasdy u. 17., 5520
(...) A 21. számban szubjektív ítéletet olvastam a HS 280 és a H1
hangfalakról. A HS 280-ast már régebbről ismerem, s azóta sikerült a
H1-et is meghallgatni. Mondhatni, nem egy maradandó élmény volt, ezek
után a véleményem az egészről (barátaimmal együtt kipróbáltuk): azonos
hangátviteli láncban a H1 a négyszeres áráért KORÁNTSEM szól
négyszeresen jobb hangminőséggel!
Nem H1 a típusszáma, hanem HB1. (Mint a ceruzák minőségjelzéséből
tudjuk, H azt, jelenti, hogy "kemény", HB hogy csak "félkemény"...) Az
ára egyébként 9650, a HS 280-é úgy 3400, arányuk tehát nem 4:1, sőt
még csak nem is egészen 3:1. Tény, hogy a készülékek ára mindig is
meredekebben emelkedik, mint a minőségük. Azt hisszük, ez más
iparágakban is így van.
Gramantik Zoltán
Bp., Szilágyi Erzsébet fasor 3., 1024
Én is vettem egy pár Heybrook HB1-et. Köszönet érte, jó tipp volt,
hangminőségben azt kaptam, amire már nagyon régóta áhítoztam. A HFM a
HB1-nél kivételesen nem jelezte, hogy a frekvenciagörbéket a
hangszóró-borító szivaccsal, vagy anélkül mérte. Hangszórókról
fázis-frekvencia jelleggörbét nem mérnek, de miért nem? Ha jól
emlékszem, az első és az utolsó is egyben a Spendor BC1-ről készült,
az is hibásan. (A diagram nem volt hibás, csak megtévesztő. A
hangsugárzók fázisfrekvencia jelleggörbéjét azért nem adjuk meg, mert
a mérőmikrofonunk már önmagában is fázishibát mutat 10-20kHz között,
és ezzel meghamisítja az eredményt. Ezt utólag ugyan, de elmondtuk a
HFM-ben. A HB1-et a szivacsborítása nélkül mértük, de a borítás
ali-alig változtat az eredményen. A szerk.)
De maradjunk a HB1-nél. Gyengének, erőtlennek érzem a mélyhangú
hangszerek legmélyebb hangjait. (...) Volna egy ötletem, csak nem
vagyok biztos benne, hogy valóban jó-e az ötlet. Én Orion SE 260-nal
hajtom meg a HB1-et. Építenék egy olyan passzív ekvalizációs áramkört
a magnókimenet és a monitorbemenet közé, amely kiemeli a mélyhangokat.
De hogyan kell ezt megtervezni? Ehhez kérnék segítséget egy kapcsolási
rajz erejéig. Érzésem szerint egy ilyen ekvalizáció az átvitel alsó
határát lejjebb vinné fél oktávval, jelentősebb torzításnövekedés
nélkül.
Ezzel rímel a következő olvasói levél. Úgy érezzük, alkalomadtán
nekünk is foglalkoznunk kell majd ezzel a műszaki megoldással.
Gergely László
Bp., Kápolna u. 2-4., 1223
A Hifi Magazin 19. számában felfigyeltem az 50. oldalon a HFN DC1
kis hangdobozleírására, Martin Colloms tervei alapján.* (*A szerkesztő
itt megragadja az alkalmat, hogy helyesbítse egy fa-tális tévedését. A
DC1 dobozáról azt írta, hogy hársfából van. A doboz anyagául valójában
a nyírfát ajánlották.) A cikket elolvasva elgondolkodtam: ha ehhez a
jó minőségű kis hangdobozhoz tervezője egy passzív ekvalizációs
áramkört is ajánl, mert a keresztváltó nem képes a hangsugárzó
frekvenciabalanszát kiegyensúlyozni, akkor egy köztudottan
basszusszegény HS 280 vajon hogyan szólhat evvel az áramkörrel?
A kísérletezések embere vagyok, tehát megépítettem gyorsan ezt a
kis áramkört, és bekapcsoltam. Az eredmény jobb volt, mint amire
számítottam: felébredt Csipkerózsika-álmából a mélysugárzó. A
hangfalakból most már előjött az a soha eddig nem hallott lágy, meleg
basszus. (Noha biztos, hogy ez sem az igazi!) A cinnek így eltűntek
ugyan, de az áramkör 3,9 kiloohmos ellenállását 5,1 kiloohmosra
cserélve, a hangkép nyomban kitisztult, visszajött a térhatás. Az
áramkört egy Akai 4000DS MKII és egy házi építésű Quad 405 közé
kötöttem, de használom lemezjátszóval és rádióval is, jó eredménnyel.
Ahogy hallgatom már hetek óta, felvetődött bennem egy kérdés:
ezzel az áramkörrel butaságot csináltam, nonlinearitást - vagy
hasznosat a fülre nézve? (Vagy ez is kompromisszum volna?)
Mindenesetre én úgy vettem észre a HS 280 több éves - basszusszegény -
hallgatása után, hogy azok a mélyhangszórók valóban jelen vannak.
Nincsen kettő négy nélkül?
Ezzel a címmel adtuk közre a HFM 21. kiadásában Császár László
levelét az úgynevezett négyvezetékes kábelezésről. Mint ő is utalt rá,
ezt az elvet a méréstechnikában már régóta ismerik, csak éppen a
híradástechnikában eddig még nem alkalmazták, holott kitűnően beválik
az erősítő és a hangsugárzó összekapcsolásakor.
Némely ismerősünknek úgy rémlett, hogy ezt az ötletet valamelyik
japán gyár már "lelőtte" - csak sehogysem tudtak visszaemlékezni,
melyik prospektusban találkoztak a négyvezetékes kábelezéssel.
Hargitai András olvasónknak jobb a memóriája. Ő megtalálta és nekünk
is megküldte egy 6 éves Kenwood erősítő leírását, bebizonyítva, hogy
nincs új a nap alatt. Hogy maga a módszer mennyire értékes, arról
időközben élénk polémia kezdődött Cs. L. és H. A. között (a
levélmásolatokat nekünk is megküldték), de okfejtéseiket - melyek
helyenként kissé komplikáltak is - nem szeretnénk közreadni ezeken a
hasábokon.
Csupán Császár Lászlónak arra a múltkori kitételére szeretnénk
visszatérni, hogy a négyvezetékes kábelezés "egyszer s mindenkorra
megnyugtatóan lezárhatja az egész kábel-históriát". Jelen számunk
olvasói gyaníthatólag ráfognak jönni, hogy "ez az egész
kábel-história" még csak most kezdődik el igazán.
Az Ultra a Ultrább?
Rimár Tibor
Oroszlány, Dózsa György út 21/5. 2840
(...) Kissé neheztelnem kell a Kenni vagy nem kenni című cikkért.
Eszem nélkül futottam a boltba a Plastool tisztítóért. Sajnos, annak
idején ugyanígy futottam a Lenco után, és két lemezem áldozatul esett
neki. Szerencsére csak kettő. Arra gondoltam, hogy végre kipucolom ezt
a két szerencsétlent, a maradékot meg elteszem későbbre, mert koszos
lemezem még lehet ezután is. A Plastoolt megvettem, és végrehajtottam
a merényletet. A folyadék nagyon szépen szétterült elsőre. Meg is
száradt, ahogy ez a Nagykönyvben áll. Egy nap után szedtem le,
egészben. Nagyon ügyesnek éreztem magam, meg kell mondanom. A műtét
sikerült, a beteg meghalt. No nem szó szerint, csak úgy jelképesen.
Vagyis inkább úgy kell fogalmazni, hogy a hatás elmaradt! Nem szedett
ki semmit a Lenco-féle folyadék glicerines maradványaiból. Szerintem
csak a lemez felületéről távolította el a port. Mielőtt használtam
volna, sokszor meghallgattam a "koszos" lemezt. Sercegett, pattogott
rendesen. A tisztítás után szintén sercegett, pattogott. (...)
Ennél sokkal jobb módszert tudok, amivel tényleg ki lehet szedni a
Lencót. Mosogatóvizet kell csinálni Ultra Daisy mosogatószerből úgy,
ahogy azt az útmutató írja. Azután ebben a kézmeleg vízben vattával
körbe-körbe kipucoljuk a koszt. Ajánlatos az öblítést desztillált
vízzel csinálni, mert a csapvíz foltokat hagy. Ezzel a módszerrel már
kijött a Lenco, a lemez azóta sem serceg, de ami a legfontosabb: az
ára. Össze sem érdemes hasonlítani!
A High Fidelity a meglepetések birodalma. Lehetséges, hogy a
Plastool is rendszerfüggő?! Nálunk (és még sokaknál) jól "működik" a
Plastool; a Lenco-okozta szennyeződést egész biztosan eltávolítja -
persze, csodát nem tesz, az elhasználódott lemezt nem tudja
kijavítani.
Az ultrás eljárással régebben magunk is megpróbálkoztunk, és a
hatását akkor nem éreztük tökéletesnek. Többen ma is esküsznek rá,
habár nem Ultrát használnak, hanem TIP-et és hasonlókat. A
mosószerekkel szemben ugyanazok az aggályaink merülhetnek fel, mint az
összes többi vegyianyaggal szemben: vajon nem károsítják-e a lemez
anyagát. A közeljövőben megpróbálunk kitalálni valami mérési eljárást,
amellyel kimutathatnánk a lemeztisztító anyagok esetleges
mellékhatásait.
Kovács Attila
Szeged, Keresztöltés u. 29/A, 6723
(...) A leglényegesebbről el is felejtkeztem: a 22. számukban
írták ezt a Kenni vagy nem kenni cikket. Éppen mostanában jártam pórul
én is. Ugyanis eddig csak puha ruhával törültem le a lemezeimet,
mielőtt meghallgattam őket. Mindig piszkált, hogy milyenek lehetnek
ezek az aerosolos lemeztisztítók. Végül is csak rászántam magam,
vettem huszonegy-két forintért egy ilyen prevent hanglemeztisztítót.
Hát annyit elértem vele, hogy most már vehetek 450 forintért egy
Lemezőrt, mert az a habos akármi nem jön le rendesen, és
elképzelhetik, mit csinál, ha odaér a tű.
Kerényi István
Budapest, Kárpát u. 14., 1133
Kedves Darvas László, nagyon örülök, hogy korábbi véleményét
(miszerint a hanglemeztisztítással nem kíván foglalkozni a HFM
hasábjain) megváltoztatva nagyterjedelmű cikkben számol be részletesen
a legújabb magyar hanglemeztisztító újdonságról, és állást foglal a
lencózással kapcsolatban is. Jobban örültem volna a cikknek, és
bizonyára az olvasók is, ha a KMAL (Keith Monks Audio Laboratory)
profi hanglemeztisztító gépéről és szolgáltatásainak előnyeiről nem
olyan szűkszavúan ír, ti. csak a hátrányait említi: drágább, el kell
vinni a lemezt stb. Eddigi tapasztalataimról szívesen számoltam volna
be Önnek és Önön keresztül az olvasóknak is, ha cikke megírása előtt
informálódik. De talán még most sem késő. Tisztelettel: Kerényi István
okleveles villamosmérnök, mellékfoglalkozású kisiparos, akinek van egy
ilyen gépe, és már hirdette a HFM-ben.
Úgy gondoljuk, valamely szolgáltatás hasznáról nem annál kell
informálódnunk és nem annak a tapasztalatait kell ismertetnünk, aki a
szóban forgó szolgáltatást fizetség fejében kínálja. Másnak is van
KMAL gépe, nekünk például már évekkel ezelőtt is tisztítottak lemezt
ilyen géppel. Az eredmény nem volt minden esetben meggyőző, és
másoktól is kaptunk már hasonló értelmű visszajelzést. Ezzel együtt
hallgatólagosan elfogadtuk, hogy a KMAL - ha lelkiismeretesen
alkalmazzák - kifogástalan. Cikkünk egyáltalán nem mond ellent ennek a
feltevésnek. A KMAL hátrányai, miszerint "drágább, el kell vinni a
lemezt stb." véleményünk szerint vitathatatlanok, legalábbis az első
kettő, mert "stb."-ről nem írtunk.
Figyelmet érdemel, hogy némelyek közönséges mosogatószerrel
tisztítják a lemezeiket, és meg vannak vele elégedve - ez a módszer
mindennél olcsóbb és praktikusabb, és még ha fenntartásaink vannak is
vele szemben, nehéz mit mondanunk rá. A lemeztisztító eszközöket
egyelőre nem tudjuk objektív módon minősíteni, csak tapasztalati úton,
és ezért változatlanul nem akarunk foglalkozni velük - legalábbis
módszeresen nem. Inkább a kétségtelen negatívumok azok, amelyekről
okvetlenül tájékoztatnunk kell az Olvasót, ezt tettük legutóbb, amikor
a LencoClean használatát tettük kritika tárgyává.