Audio-kultúra



Hát ha már megint ilyen szépen együtt vagyunk, beszéljük meg röviden a fejleményeket. Hogy szót szóba öltsek: hol volt, hol nem volt, de évente háromszor mégiscsak volt egy Hifi Magazin, amely időközben, sajnos, veszteségessé vált. Van, akinek ezt elnézik (de még mennyire, hogy elnézik!), a HFM-nek nem nézték el, hanem felszólították a szerkesztőt, búcsúzzon el olvasóközönségétől. Ő azonban úgy vélte, hogy fentnevezett olvasóközönséggel továbbra is nagyon jól ki tudna jönni, és csak a régi vállalatának mondott búcsút. Leltárt csinált, és visszaadott mindent, amit kapott, tételesen: az irodalámpát, a táskaírógépet és a széket. Megtartott minden egyebet, tételesen: a saját különbejáratú szerkesztőségi lakószobáját a beépített titkárnővel, nemkülönben az összes többi munkatársát. Ha tehát az Olvasónak az az érzése támad, miszerint bármi is megváltozott volna a HFM programjában, akkor ezt csakis az újonnan beszerzett lámpa, írógép és szék teheti. Gazda nélkül maradván, új menedzser után néztünk, és meg is találtuk. Új gazdánk a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (ismertebb és rövidebb nevén: TIT), ahol dr. Préda Tibor személyében még egy hifi-pártoló igazgatóra is leltünk. Úgy hisszük, jó cserét csináltunk - a HFM végül is ismeretterjesztő kiadvány. A régi újság helyett most tehát egy Hifi Mozaik cimű, ismeretterjesztő könyvsorozatot ajánlunk, amelynek évente három kötete jelenik meg. Ára kötetenként 100 forint, mindaddig, amíg a nyomdai árak nem emelkednek, a pénzügyi szabályozók nem változnak. Bízunk benne, hogy kiadványunkat - immár a könyvkiadás keretei között - gazdaságossá tudjuk tenni. Ez persze elsősorban az Olvasón múlik: hajlandó-e ő is búcsút venni az újságárustól, hajlandó-e elmenni, ha nem is a világ végére, de legalább néhány utcányira: a 4-5. oldalon felsorolt több mint 500 szerviz és alkatrészbolt valamelyikébe. Kezdetben előfordulhat, hogy egyik-másik szervizben még nem tudnak a HFM-ről, de hangsúlyozzuk, módjukban áll annyi példányt rendelni a központtól, amennyit csak akarnak. Hogy azért gazdája is legyen a dolognak, a lista végére odaírtuk különmegbízottunk nevét-címét is: neki írhat, aki lemaradt valamelyik kötetünkről, és utánvéttel szeretné megkapni. Előfizetni, a szokásos módon, egyelőre nem lehet a Hifi Mozaikra - de talán később még ezt is meg tudjuk szervezni. És ha már a terjesztési ügyeknél (és a lap aljánál) tartok, hadd mentegetőddzem mások helyett, amiatt, hogy számos olvasónktól a Posta 1987-re is elfogadta az előfizetési díjat arra az újságra, amelyet mi már nyilván nem fogunk megszerkeszteni. Nem bennünket terhel a mulasztás: régi kiadóvállalatunknak kellett volna lemondania a lapot a Postánál. A Fekete Holló természetesen bárkinek, aki kéri, visszatéríti a pénzét. Senkit nem érhet kár, kár, kár.