Kazettateszt - II. |
Pontosan két évvel ezelőtt, 15. kiadásunkban már közreadtunk egy
monstre kazettarevüt. Akkor sok-sok olvasónk tett nekünk (és tesz
azóta is) szemrehányást, hogy miért hagytunk ki a tesztből számos
ismert, népszerű típust. Újra elmondjuk hát, hogy nekünk általában az
a célunk, hogy felmérjük a hazai választékot. Ezen túlmenően
természetesen mintát kértünk a legismertebb gyáraktól is - volt, aki
méltányolta kérésünket, volt, aki nem is válaszolt. Ismerve a
kelet-nyugati kereskedelem jellegét, azon sem akadhattunk fenn, hogy
némelyek egyáltalán nem a legújabb, legkorszerűbb típusaikat küldték
el. Végülis nekik kell tudniuk, mely árucikkeikkel esélyesek
Kelet-Európában. Így is összesen 49 kazettatípust minősíthettünk.
(A rend kedvéért felsoroljuk őket.
Vasoxid: Agfa superferro HDX C-60, ferrocolor HD C-60, superferro
dynamic I. C-60+6, Ampex ELN 60 és 90, EDR 60 és 90, GM I. 60 és 90,
Audio Club AC super C-60, BASF ferro super LH I C-60 és LH super I.
C-60, Denon DX-1 C-90 és LX C-90, Philips SQ-C60 Pioneer N1 C-60,
Polimer LH, Low noise C-90, Skála LH super C-60, Schneider ferro low
noise C-60 és ferro super C-60, Sony CHF C-90, TDK D C-60.
Krómcsoport: Agfa CrII-S superchrom HDX C-60, Ampex GM II-60 C-60
és GM II-90 C-90, Audio Magnetics XHE C-60 és C-90, BASF Chromdioxid
Maxima II C-90, Scotch XS II C-60, TDK SA60 C-60 és SA-X C-90.
Vaskróm: Sony FeCr, Agfa Carat FeCr C-60+6, BASF ferrochrom III
C-60, Polimer ferrochrom C-90.
Metál: Agfa metal IV. C-60, Ampex MRT-60 C-60, BASF metal IV.
C-60, Hitachi ME-C60, Pioneer M1 C-60, Polimer metal C-60 és C-90, TDK
MA-R C60.)
Két év nem nagy idő, legalábbis idehaza nem, de a nyugati gyárak
jórésze azóta már típusváltást hajtott végre. Ennek ellenére az állami
boltokban kevés újdonságot találtunk, viszont az egyre erősödő
magánkereskedelemben tekintélyes választék tárult elénk. Felhagytunk
tehát a levelezéssel (vagyis nem kértünk mintát a gyáraktól), ehelyett
végiglátogattuk a KERAVILL, a RAVILL, a Skála üzleteit és betértünk
jónéhány magánkereskedőhöz is. A tesztmezőny most sem teljes ugyan, de
azért számottevő, és a tényleges választékot tükrözi (bár ez a
választék korántsem állandó). Az összes fellelhető kazettatípusból 2-2
darabot vásároltunk, ennyi kell a teszthez. Előrebocsátjuk és
hangsúlyozzuk, hogy nem nyakló nélkül vásároltunk; csakis olyan
kazettatípusokat vettünk be a tesztbe, amelyek - tapasztalataink vagy
legalábbis véleményünk szerint - nagyobb darabszámban érkeztek
Magyarországra, tehát több-kevesebb utánajárással (és szerencsével)
ugyan, de beszerezhetőek. A mostani kazettateszt 30, a két teszt
együttvéve 79 típust ölel fel; bízvást mondhatjuk, hogy jellemző képet
adnak a magnókazetták piacáról.
Ezúttal elhagytuk a hosszú bevezetőt és az áttekintést a kazetták
történetéről. Viszont most is megadjuk az egyes műszaki jellemzők
rövid magyarázatát, hogy ez a teszt is önállóan megálljon a lábán -
megítélésünk szerint erre szükség van. A méréseket ugyanazzal a
Pioneer CT-F 1250 típusú magnóval végeztük, mint annakidején.
(Tesztjét lásd: HFM 4.) Maga a magnó azonban változott valamelyest: az
eredeti "UNI-X'TAL" fejet egy szintén gyári, de hagyományos
technológiával készült felvevő-lejátszó fejjel helyettesítettük. A
kétféle fej nem ugyanúgy viselkedik. Főleg a magas tartományban térnek
el, emiatt meg kellett változtatnunk a felvevő erősítő korrekcióját (a
magashangemelés mértékét) - ennek következtében viszont némileg el
kellett térnünk az előmágnesezési áramszükséglet meghatározásának
eddig követett módszerétől. Erre még visszatérünk, amikor a
szóbanforgó paramétert definiáljuk. A készüléket egyébként gondosan
beállítottuk, megmértük. A magnót és az új fejet a Pioneer budapesti
képviselete, a Nissho-Iwai cég bocsátotta rendelkezésünkre, itt
mondunk érte illő köszönetet.
A szabványosításról
Első tesztünkben részletesen foglalkoztunk a 4 szalagfajtával.
Beszéltünk a nemzetközi szabványosítási törekvésekről, arról, hogy
igyekeznek egységesíteni a jelöléseket, megkönnyítve ezzel a
felhasználók dolgát. Nos, e fáradozások meghozták eredményüket: ma már
a legtöbb kazettán megtaláljuk a szabványosított, IEC-ajánlás szerinti
jelölést:
normál (vasoxid) = IEC I.
krómdioxid (és hasonló) = IEC II.
vaskróm = IEC III.
metál = IEC IV.
A gyárak persze továbbra is feltüntetik a hagyományos
megnevezéseket (vasoxid, krómdioxid, metál), ezenkívül utalnak a
megkívánt korrekciókra (120 vagy 70µs), illetve az előmágnesezésre
(pl: "High Bias"). A jelölések egységesítésénél is fontosabb, hogy az
előmágnesezés mértéke is egyre inkább uniformizálódik. Régebben erősen
eltért a Japánban és az USA-ban, illetve a Nyugat-Európában gyártott
típusok előmágnesezési áramszükséglete: az előbbiek nagyobb, az
utóbbiak kisebb áramot kívántak meg (legalábbis ez volt jellemző
rájuk, noha akadtak kivételek is). Ma már a legtöbb szalagtípus
nagyjából egyformán magasabb előmágnesezési áramot vár el a magnótól.
Kétségtelen, hogy a vaskróm-szalagok kihalóban vannak. Az utóbbi
pár évben már alig láttunk olyan (korszerű) magnót, amelyen lett volna
vaskróm szalagválasztó-állás. Ezt a tényt tükrözi a kazetta-választék
is. Nem találtunk újabb fejlesztésű vaskróm kazettát. Ne tévesszen meg
senkit, hogy néhány nagy gyár (Sony, BASF) választékában ma is jelen
vannak a vaskrómtípusok. Ezeket ma már nemigen gyártják. E tesztben
nem is foglalkozunk a vaskróm-csoporttal, már csak azért sem, mert
újabb keletű típust nem is tudtunk beszerezni. Természetesen ezzel nem
azt akarjuk mondani, hogy a vaskróm-szalagok használhatatlanok
volnának. Csupán arról van szó, hogy nem nyújtanak olyan előnyt,
amiért érdemes volna fenntartani ezt a külön szalagfajtát.
Egyre inkább terjednek viszont a metál szalagok. Nem mintha az
áruk csökkent volna (inkább emelkedett, a többiekével együtt), de a
minőségük most már egyértelműen indokolja széleskörű alkalmazásukat.
És ha valami beválik, akkor oda is figyelnek rá. Régebben gyakran
előfordult, hogy a gyárak lefelejtették a kazettáról a "metál
ablakot", vagyis azt a kivágást, amiről a magnók felismerik a
metálszalagot (mármint azok a magnók, amelyeken automatikus
szalagfajta-érzékelő is van ilyen például az Aiwa AD-F220Z, az Akai
HX-3 is). Ma már a gyárak betartják az előírást: egyetlen típusról sem
hiányzik az ablakocska. (Igaz, ebben a tesztben csak 2 metál-típus
szerepel, de az utóbbi időben legalább 5-6-féle gyártmány került a
kezünkbe, és valamennyin megtaláltuk a metálablakot.)
Tavaly már csaknem elnyerte végleges formáját a szalagjellemzők
meghatározását és a mérési módszerek leírását tartalmazó IEC-ajánlás
(IEC 94/5 Publication), ez megkönnyíti és összehasonlíthatóvá teszi a
különféle méréseket. Az érdeklődők számára megadjuk a szabványajánlás
pontos címét: IEC Publication 94 Magnetic Tape Sound Recording and
Reproducing Systems, Part 5: Electrical Magnetic Tape Properties.
Időközben itt-ott változtattak a szabványokon; az első tesztünkben
említett IEC 60A (sec) 85 című kiadványt az idén valószínűleg
felváltja az IEC 60A (co) 71, amely már e változásokat is tartalmazza.
Ebben a tesztben mi már igyekeztünk tekintettel lenni a módosításokra.
Kazetta-jellemzők és mérésük
A legfontosabb tudnivaló: a mérések elején definiálni kell egy
kivezérlési szintet, amely viszonyítási alapként szolgál az összes
többi paraméter meghatározásához. Ezt vonatkoztatási szintnek hívják.
A vonatkoztatási frekvencia 315Hz, a kivezérlés mértéke 250nWb/m
(nanoweber per méter), másképpen kifejezve 250pWb/mm (pikoweber per
milliméter). Ezt a gyárilag felvett jelet tartalmazzák a mérőszalagok
(Bezugsband), mint etalont. A magnók kivezérlésjelzőjét úgy állítják
be, hogy a 0 decibeles kivezérléssel nagyjából vonatkoztatási szintű
mágnesezést hozzunk létre a szalagon. (Ez azonban csak a legújabb
fejlesztésű magnókra áll; régebben 160, illetve 200nWb/m volt a
referenciaszint.) A mérőszalagok ezenkívül üres részt is tartalmaznak,
erre készíthetünk felvételeket a mérés során. Léteznek üres
referenciaszalagok is, gyári beállító- és mérőjelek nélkül. (Minthogy
Olvasóink gyakorta érdeklődnek a mérőszalagok-mérőkazetták iránt, itt
is elmondjuk, hogy ezek rendkívül drágák, játékszernek használni őket
túlságosan költséges dolog! A szerk.)
Az IEC ajánlás szerint az IEC I. (normál, vasoxid) szalagokhoz a
BASF R723DG, az IEC II (krómdioxid és hasonló) szalagokhoz a BASF S
4592A, az IEC IV (metál) típusokhoz pedig a TDK E 912BH szolgál
referenciául. A BASF mérőkazetták nekünk is rendelkezésünkre állnak, a
TDK-referenciakazettát nem tudtuk beszerezni, helyette a TDK MA-R
típust választottuk vonatkoztatási szalagnak, úgy, mint előző
tesztünkben tettük.
Most pedig nézzük a szalagjellemzőket, abban a sorrendben, ahogy
majd táblázatainkban is szerepelnek.
1. Előmágnesezési áramszükséglet.
Felvételkor a hangfrekvenciás jelen kívül egy 50-150kHz
frekvenciájú előmágnesező jelet is a felvevő fejre kell bocsátani,
hogy a szalagot optimális állapotba hozzuk (munkapont). Ezt hívják
előmágnesezésnek. Igen nagy a jelentősége, mert kisebb-nagyobb
mértékben ugyan, de közvetlenül befolyásolja a szalagnak szinte minden
jellemzőjét! Természetesen az lenne az ideális, ha a magnógyárak már
eleve azt az előmágnesezési áramot állítanák be, amire majd a
szalagnak szüksége lesz. Ez csak többé-kevésbé sikerül. Amikor az
előmágnesezési áramot változtatjuk, egyes paraméterek javulnak, mások
romlanak, tehát csakis valamiféle kompromisszumra törekedhetünk.
Érthető tehát, hogy a szalagmérés során mindenekelőtt azt kell
meghatározni, mekkora előmágnesezési áramot bocsássunk a vizsgálandó
szalagra.
Hogy közös nevezőt találjunk és függetlenítsük magunkat a mérésre
használt magnó tulajdonságaitól, az összes szalag előmágnesezési
áramszükségletét a referenciaszalagéhoz viszonyítjuk. Az utóbbit
0dB-nek tekintjük, ehhez képest adjuk meg a többi szalag
áramszükségletét, plusz, illetve mínusz előjellel. Az lenne a legjobb,
ha egyáltalán nem volna eltérés. Ez azt jelentené, hogy mindegyik
szalag ugyanazt szereti a legjobban, ennélfogva a világ összes
magnóját ugyanúgy lehetne beállítani. Sajnos, ez nincs így, bár az
eltérés általában csekély. Táblázatunkban ilyenkor 0dB körüli érték
szerepel, és akkor nem is bogarászunk tovább: a szalagot ezután a
referenciaszintű előmágnesezéssel mérjük tovább. Ha azonban az eltérés
meghaladja az 1 decibelt, akkor nincs más hátra, kétféleképpen kell
végigmérni a szalagot: egyszer referenciaszintű, egyszer pedig a neki
optimális előmágnesezéssel. Az utóbbi beállítással kapott mérési
adatokat mindenütt kapcsos zárójelben közöljük. Megjegyezzük azonban,
hogy így is az első helyen közölt adatot tartjuk jellemzőnek, mert a
köznapi életben, átlagosan beállított magnókkal általában ezt az
eredményt kapnánk. A zárójelbe tett adatok csupán azt jelzik, hogy
mire képes a szalag akkor, ha a magnót eleve hozzá állítják be. Első
tesztünkben még számos, ezúttal azonban már csak egyetlen típuson
(Samsung XM-5) mértünk 1db-nél nagyobb eltérést, pontosabban 1,2dB-t.
Az előmágnesezést a következőképpen határozzuk meg. A felvevőfejre
6,3kHz-es jelet bocsátunk, úgy, hogy csak kevéssé vezéreljük ki a
szalagot. Az előmágnesezést lassan növelni kezdjük, és közben
folyamatosan mérjük a szalagról visszakapott 6,3kHz-es jel nagyságát.
A jel növekszik, elér egy maximumot, majd csökkenni kezd. Amikor a
maximum után éppen 3,5 decibelt esett a jel, az ekkor alkalmazott
előmágnesezési áramot tekintjük optimálisnak. Ezt a gyakorlatot
követtük a vasoxid és a metál szalagoknál. De ajánlanak más
módszereket is, és a krómdioxid szalagoknál mi magunk is eltértünk
eddigi gyakorlatunktól.
Múltkori tesztünkben elégedetlenek voltunk a BASF
referenciaszalaggal, mert nem ugyanazt az eredményt kaptuk vele, mint
az ugyanabból a gyárból származó kommersz szalagokkal, ami végül is
elég váratlan. Nem is hagyott nyugodni bennünket a dolog, és más
módszert kerestünk. Azt tapasztaltuk, hogyha 3,5dB szintesés helyett
7,5dB-t választunk, akkor az ily módon beállított előmágnesezéssel
közel lineáris frekvenciagörbét kapunk mind a BASF referenciaszalagon,
mind pedig a kommersz típusokon: a BASF-en és a többin is, tehát ezt a
beállítást választottuk. Így viszont más paraméterek térnek el a BASF
specifikációjától. Főleg a maximális kivezérelhetőséggel volt bajunk:
a referenciaszalaggal 315Hz-en +0,7dB-t kaptunk, holott a gyári
specifikáció szerint +4,5dB lenne a helyes eredmény. Felhívjuk ezért
Olvasóink figyelmét, hogy a krómdioxid szalagon kapott adatainkat nem
lehet összevetni az IEC-előírás szerint készített tesztek
eredményével.
2. Vonatkoztatási szinten mért harmadik harmonikus torzítás.
A bevezetőben már említettük, hogy a vonatkoztatási szint 250nWb/m
mágnesezettségnek felel meg. Tehát: ekkora mágnesezettséget hoztunk
létre a szalagon a 315Hz frekvenciájú mérőjellel, és megmértük a
harmadik harmonikus torzítást. Nyilván minél jobban kivezérelhető a
szalag, annál kisebb a torzítása a vonatkoztatási szinten. Más
oldalról nézve a dolgot: körülbelül ekkora torzítást várhatunk e
szalagról az otthoni magnónkkal is, ha annak 0 decibeles kivezérlése
tényleg a 250nWb/m-nek felel meg.
3. Maximális kivezérelhetőség.
A magnók frekvenciaátvitelét -20dB felvételi szinten mérik, itt
általában még nem lép fel szaturáció, azaz a mágnesezhető anyag
telítődéséből eredő veszteség a magasabb frekvenciákon. A gyakorlatban
persze sokkal jobban kivezéreljük a szalagot: annyira, amennyire csak
hagyja magát. A kivezérelhetőséget a legújabb IEC-ajánlás értelmében a
következőképpen mérjük: 315Hz-es mérőjellel meghatározzuk azt a
legnagyobb kivezérlést, amelyen a harmadik harmonikus torzítás éppen
eléri a 3%-ot. Ez pontosan az a csúcsszintű kivezérlés, amelyet
magnóméréskor is emlegetünk. Ugyanezt a mérést 1 és 2kHz-en is
megismételtük. Magasabb frekvenciákon ez a módszer nem követhető, mert
a 3. harmonikus már kívül eshet a rögzíthető frekvenciasávon. (Például
a 7kHz-es jelnek a 3. harmonikusa 21kHz-re esik.) A magastartományban
tehát más módszert kell választani. Kézenfekvő, hogy inkább a
különbségihang-torzítást válasszuk indikátornak. Két, célszerűen
megválasztott mérőjel különbsége torzításként jelentkezik a hallható
hangok tartományában. Mi 5+6, 7+8 és 10+11kHz-es, azonos nagyságú
mérőjelet alkalmaztunk, és mindig a különbségüket: az 1kHz-es jelet
mértük. Azt a kivezérlést tekintettük maximálisnak, amelyen a
torzítási produktum éppen 3 százalékot tett ki. A táblázatunkban
megadott számértékek azt mutatják, hogy mekkora kivezérlést képes
elviselni a szalag (a fentebb definiált torzításig) egy-egy
frekvencián, a vonatkoztatási szinthez képest. Minél nagyobb a szám,
annál jobban kivezérelhető a szalag.
4. Maximális kivezérelhetőség 10kHz-en.
Lényegében ugyanaz mint az előző paraméter, csak most 10kHz-en
vizsgáljuk a szalag kivezérelhetőségét, meghatározva, mekkora a
legnagyobb kimeneti feszültség ezen a frekvencián. Az így kapott
kimeneti feszültséget a 315Hz-en mért maximális kivezérelhetőséghez
viszonyítjuk, és dB-ben adjuk meg. Minthogy a magnószalag a
legmagasabb hangokon már nem képes akkora jelek rögzítésére, mint
közepes frekvenciákon, az ebben a rubrikában álló számok előtt
értelemszerűen mindig mínuszjel áll. Ebben az esetben tehát minél
kisebb a számérték, annál jobb a szalag, mert viszonylag kevésbé
romlik le a magasabb frekvenciákon.
Fel kell figyelnünk azonban valamire. A 10kHz-en mért maximális
kivezérelhetőséget a csúcsszinten kapott kivezérléshez arányítjuk.
Eszerint az a szalag, amely 315Hz-en igen nagy kivezérlést képes
viszonylag kis torzítással elviselni, látszólag hátrányba kerül, mert
10kHz-en majd jóval kevesebbet fog produkálni, tehát túl nagy lesz a
különbség. De hát tényleg arról van szó, hogyha kihasználjuk e
szalagok (közepes frekvencián mért) nagy kivezérelhetőségét, akkor a
hangkép pontosan azt fogja mutatni, amit a mi mérési táblázatunk.
5. Relatív érzékenység.
Ugyanakkora hangáram hatására a különböző szalagok eltérő
mértékben mágneseződnek fel, lejátszáskor tehát eltérő kimeneti
feszültséget szolgáltatnak. A relatív érzékenységet öt frekvencián
vizsgáltuk (315Hz-1-6,3-10-12,5kHz), viszonylag alacsony kivezérlésen:
a vonatkoztatási szinthez képest 20 decibellel csökkentett jelszinten.
Ez a mérés a frekvenciaátvitelről is tájékoztat, csak éppen nem
folyamatos görbét szolgáltat, hanem öt diszkrét számértéket.
Referenciaszintnek itt is az etalonszalag adatát tekintjük, és az
attól való eltérést adjuk meg decibelben. Megjegyezzük, hogy a
magasabb frekvenciák jelszintjét rendkívül erősen befolyásolja az
előmágnesezési áram nagysága.
6. Vonatkoztatási szinthez viszonyított, jel-zaj arány.
Ez lényegében a szalag saját zaja. Műsorjel nélküli felvételt
készítünk - a felvevőfejre csupán az előmágnesezési áramot juttatjuk
-, és azt lejátsszuk. A jel-zaj arányt a vonatkoztatási szintnek
megfelelő kimeneti feszültséghez viszonyítjuk, IEC "A" szűrővel
súlyozva. Minél nagyobb a számérték, annál jobb a szalag.
Ennél a vizsgálatnál azt feltételezzük, hogy a magnó
lejátszó-erősítőjének zaja - lásd magnó-méréseinknél a nyugalmi
zajszint adatát - elhanyagolható a szalagéhoz képest. A való világ
magnói persze nem teljesen zajtalanok, emiatt mérésünk eredménye a
szalag és a lejátszóerősítő zaját összegzi. A már említett IEC-ajánlás
erre is gondol, és egy korrekciós görbe használatát írja elő. Előző
kazettatesztünkben ezt a korrekciót még nem alkalmaztuk, most viszont
már igen. Zárójelben azért megadjuk a korrigálatlan értéket is: ezt
lehet összevetni a múltkori teszt számadataival.
7. Maximális kivezérléshez viszonyított előmágnesezési zajarány.
Ez a jellemző nem egy újabb mérés, hanem csupán egy egyszerű
összeadás eredménye. Hogy miért van rá szükség? Azért, hogy közös
nevezőre hozzuk a különböző paraméterű szalagokat.
Előfordul, hogy valamely szalag zaja a vonatkoztatási szinthez
viszonyítva nem volna éppen alacsony, de maga a szalag esetleg annyira
jól kivezérelhető, hogy a gyakorlatban - amikor is megfelelőképpen
kivezérlik - mégis viszonylag kevés zajt érzünk. Tehát a
vonatkoztatási szinthez viszonyított jel-zaj arányhoz most hozzáadjuk
azt az értéket, amely a vonatkoztatási szintet a maximális
kivezérelhetőségtől elválasztja.
Minthogy az előző paramétert (a vonatkoztatási szinthez
viszonyított jel-zajt) kétféleképpen adtuk meg, értelemszerűen most is
kétféle adathoz jutunk. Első helyen ezúttal is a korrigált értéket
adjuk meg, és zárójelben közöljük a közvetlenül mért számértéket,
amely összevethető a múltkori teszt adatával.
8. Vonatkoztatási szinthez viszonyított egyentér zaj-arány.
Magnózás közben a fej és a szalaggal érintkező fémrészek
felmágneseződhetnek, de ezen kívül külső, állandó mágneses terek is
hatással lehetnek a szalagra. Ezt a hatást szimuláljuk, amikor az
előmágnesezési áramon kívül még egyenáramot is átbocsátunk a felvevő
fejen. (Az egyenáramú jel nagysága akkora, mint a vonatkoztatási
szintet létrehozó 315Hz-es jel effektív értéke.) A zajt speciális
szűrővel súlyozzuk, ez 8-10dB-vel csillapítja az 500Hz alatti
zajkomponenseket. A jó minőségű szalagok zaja egyenletes,
ingadozásoktól mentes. A gyengébb típusok zaja ingadozik, nem lehet
megadni egyetlen számértékkel. csak "tól-ig".
9. Vonatkoztatási szinthez viszonyított átmásolódási jel-arány.
A magnószalag mindig felcsévélt állapotban van (eltekintve attól a
ritka pillanattól, amikor éppen elfut a fejek előtt). Az egymással
érintkező részek műsora átkopírozódik. Ezt a nemkívánatos effektust -
amely, sajnos, elkerülhetetlen - úgy modellezzük, hogy 500Hz-es,
vonatkoztatási szintű felvételt készítünk a szalagnak egy akkora
szakaszára, amely a felcsévélő orsó nem egészen egy fordulatára kerül.
Ezután 10 fordulatnyi jelnélküli felvételt készítünk, és 24 órán át
így tároljuk a kazettát. Akkor megmérjük az üres részekre átmásolódott
jel nagyságát, és a vonatkoztatási szinthez viszonyítjuk, decibelben.
Minél nagyobb a számérték, annál kisebb az átmásolódási hajlam, annál
jobb a szalag (ebből a szempontból). Az átmásolódás a gyakorlatban
olyképpen jelentkezik a legpregnánsabban, hogy valamely műsor vagy
műsorrész előbb csak egészen halkan szólal meg, majd utána következik
az igazi műsor ("Pre-echo"). Még szerencse, hogy az átmásolódott jel
nagysága általában elenyésző az őt létrehozó jelhez képest, ezért
legtöbbször észre sem vesszük, mert elvész a magnó és a szalag jóval
erősebb zajában.
10. Azimut-hiba.
Legfőbb oka: a magnó felvevő-lejátszó fejének rése nem pontosan
merőleges a szalagfutás irányára, s emiatt egy kissé "elmegy" a
magashang. Bizonyára sokaknak okozott már bosszúságot, hogyha idegen
felvételt akart meghallgatni a saját magnóján vagy saját felvételt egy
idegen magnón, a hangminőség romlott, a magashangok elvesztek.
Ilyenkor biztosra vehetjük, hogy a két magnó közül legalább az
egyiknek a feje pontatlanul van beállítva.
De még ha a magnófej függőlegesen áll is (mint a
referencia-magnóban), azimut-hiba lép fel, ha a kazetta nem vezeti
precízen a szalagot.
Az azimut-hibát tulajdonképpen fokban kéne megadni (hány fokkal
tér el a kazettában a szalag futásiránya az ideálistól), de ezt így
nem tudjuk mérni, és az eredmény amúgy sem mondana sokat. Kínálkozik
azonban egy egyszerű és szemléletes módszer: 10kHz-es felvételt
készítünk előbb az egyik, majd a másik irányban, és megvizsgáljuk,
van-e szintkülönbség a kettő között. Minthogy a magnó jól van
beállítva, a két irányban kapott jelnagyságnak egyenlőnek kellene
lennie. Ha mégis van köztük különbség, akkor ebből a kazettatest
pontatlanságára, a szalagvezetés (vagy esetleg a szalag hibájára
következtethetünk. Az eltérést dB-ben adjuk meg; minél nagyobb a
számérték, annál gyengébb a kazetta.
Mielőtt tovább haladnánk, rá kell mutatnunk egy összefüggésre az
azimut-hiba és az 5. pontban definiált relatív érzékenység között. A
már sokat emlegetett IEC-ajánlásban azt javasolják, hogy a szalagon
mindkét irányban határozzuk meg a relatív érzékenységet, mert
előfordulhat, hogy bizonyos gyártási hibák következtében a szalag nem
teljesen ugyanúgy viselkedik errefelé, mint arrafelé. Bár
táblázatunkban erre nem voltunk tekintettel, valójában több szalagon
is ellenőriztük ezt a jelenséget. Közepes frekvenciákon nem találtunk
eltérést, de magasabb frekvenciákon némelyik típus nem viselkedett
egyneműen. Kérdés, hogy szalaghiba, vagy inkább azimut-hiba okozta-e
ezt. Erre a kérdésre azonban meg lehet adni a választ.
Meghatároztuk a 10kHz-es jel nagyságát az egyik irányban, majd
megfordítottuk a kazettát, és megismételtük a mérést. Ha eltérést
tapasztaltunk, állítottunk a fejen, és megkerestük a jel maximumát.
(Vagyis: ráállítottuk a fejet a nem pontosan futó szalagra.) Ha most
már nagyjából azt kaptuk, mint az ellenkező futásirányban, akkor
biztosra vehettük, hogy nem a szalaggal van baj, hanem a
szalagvezetéssel. Ezt a próbát minden esetben elvégeztük, valahányszor
csak azimut-hibát tapasztaltunk, nehogy megtévesszen bennünket a
mérésünkbe belejátszó, de valójában egész másféle eredetű jelenség.
11. Modulációs zaj.
Ezt eddig nem mértük sem az orsós szalagokon, sem a kazettákon,
mert nem volt hozzá műszerünk. Most sincs - de találtunk egy
közelítő-helyettesítő mérési módszert.
A modulációs zaj mindig jelen van a szalagon, a műsor hátterében.
Ugyanis (a hasznos jel felvételekor-lejátszásakor egyaránt)
nemkívánatos jelek is keletkeznek. Ezek frekvenciája a vizsgáló
frekvencia közvetlen közelébe esik. A modulációs zajt a magnó
nyávogása, a szalag sebességének ingadozása és természetesen a szalag
bizonyos tulajdonságai okozzák. A jel mellett fellépő, úgynevezett
oldalsávokat frekvencia-analizátorral kellene kimutatni. A mi
módszerünkhöz elég egy torzításmérő, amellyel kiszűrjük a
vizsgálójelet a szalagról visszakapott jelkomplexumból - amely azonban
nemcsak a modulációs zajt tartalmazza, hanem a harmonikus torzítást
is. Hogy az utóbbiaktól megszabaduljunk, olyan mérőjelet választunk,
amelynek felharmonikusait a magnó már nem viszi át. Mi a 10kHz-es
frekvenciát választottuk. Mivel ezt a jelet a magnók csak viszonylag
kis kivezérlésen rögzítik hűségesen, a vonatkoztatási szintnél
15dB-vel kisebb jellel mértük - ez a jel még egyik szalagtípuson sem
okoz szaturációt. A modulációs zajt a vonatkoztatási szinthez
viszonyítottuk. Az eredmény csupán tájékoztató jellegű, mindazonáltal
jól szemlélteti az egyes szalagok közti különbséget.
12. Kiesés (drop-out) és egyenletesség-ingadozás.
Saját magunkat idézzük: "nem elég, ha jó a szalag, egyenletesen
kell jónak lennie." Ámde minden szalag egyenetlen, többé vagy kevésbé.
Ha konstans nagyságú mérőjellel felvételt készítünk, s ezt
visszajátsszuk, akkor a jel kisebb-nagyobb mértékben, de ingadozni
fog.
Az IEC-ajánlás megkülönbözteti az egyenletesség-ingadozást
(uniformity-variations) a kiesési hibától (drop-out annoyance). Az
előbbin általában rövid idejű (40ms-1 s) és hosszabb idejű (>1s)
szintingadozást értenek, az utóbbit pedig úgy definiálják, mint "a
reprodukált jelszint jelentős pillanatnyi csökkenését". Meglehetősen
hosszadalmas mérési és értékelési eljárást írnak elő. Mi némileg
egyszerűsítettük ezt a procedúrát, de azért olyan módszert
választottunk, amely valamennyi hibatípust nagy biztonsággal kimutatja
és dokumentálja.
A szalag eleje és közepe táján 2 perces felvételt készítettünk 1
és 10kHz-es mérőjellel, 20 decibellel a vonatkoztatási szint alatt. A
felvételeket visszajátszva diagrampapíron rögzítettük a jelszint
ingadozását. Ezt a módszert egyébként az IEC a rövid idejű
egyenetlenségek, az ismert angol szakíró Angus McKenzie pedig a
drop-out mérésére ajánlja - szerintünk mindkét célra megfelel.
Hangsúlyozzuk, hogy ezt a mérést az érintetlen, még semmilyen más
mérésre nem használt kazettákon végeztük, az esetleges hibákat tehát
nem mi okoztuk. A szalagvégeket pedig kihagytuk: legalább 5 méterrel
beljebb kezdtük a műsort, hogy meg ne tévesszenek bennünket a
befutószalag felragasztásakor és a kazetta összeszerelésekor
óhatatlanul fellépő hibák.
Minden kazettáról 1-1 diagramot közlünk, párhuzamosan ábrázolva az
1, illetve 10kHz-es szintingadozást. A szintíró sebessége meglehetősen
nagy volt (500mm/s), a papír viszont mindössze 1mm/s sebességgel
haladt az írótoll előtt. A teljes diagrampapír 10dB-t fog át, egy-egy
osztás 0,2dB szintváltozást reprezentál. Az eredményt számszerűen is
megadjuk, a következőképpen:
a) átlagolva a szintingadozás mértékét, külön 1 és 10kHz-en,
figyelmen kívül hagyva az 1 másodpercnél hosszabb kieséseket, valamint
a ritkábban jelentkező, rövid idejű ingadozásokat;
b) csak az 1 másodpercnél hosszabb és 1dB-nél nagyobb, tehát
valóban erős szintingadozások összidejét arányítjuk a teljes, 2+2
perces teljes felvételi időhöz, szintén külön 1 és külön 10kHz-en.
Felhívjuk Olvasóink figyelmét: diagramjaink előírásosak, de a
kiértékelésük bizonyos mértékig önkényes (egyébként ugyanezt a
módszert követtük előző szalagtesztjeinken is). Tehát: szemléletes
képet adunk a különféle szalagtípusok közötti különbségekről, de az
eredmény csak a mi régebbi tesztjeinkkel vethető össze; azokkal a
vizsgálatokkal már nem, amelyeken az IEC ajánlotta kiértékelési
módszert alkalmazták.
KAZETTÁK ÉS KOMMENTÁROK
Most pedig sorra vesszük a kazettákat, fajtánként és betűrendben.
Rövid leírást adunk róluk, és összefoglaljuk erényeiket-hibáikat.
Mechanikai tulajdonságaikkal nem foglalkozunk, csupán arra
szorítkozunk, hogy megemlítjük, ha valami különleges szerkezeti
megoldást tartalmaznak. Ahol tudtuk, az árukat is feltüntettük.
Csillaggal jelöltük a magánkereskedelemben vásárolt típusok árát. A
többi típus az állami kereskedelemből származik, áruk "rögzítettnek"
tekinthető.
Vasoxid (IEC I)
Mint előző tesztünkben, most is ez a csoport a legnépesebb,
összesen 17 típust ölel fel. Becsületükre szóljon, hogy előmágnesezési
áramszükségletük alig-alig tér el a referenciaszalagétól. Úgy látszik,
a szabványosítás itt már diadalmaskodott. Természetesen minden típus
más és más, de kifejezetten gyönge szalag nemigen akadt az egész
tesztmezőnyben.
Audio Club AC Super C 90.
Hagyományos kazettatest, egyenletes, átlagos minőség. Az
egyenletesség diagramon (1.) egy kismértékű kiesés-gyanús rész is
látható, de ettől eltekintve minden rendben van. Ismerve az árakat,
jutányosnak tartjuk 90 perc játékidőért a 71 forintos árat. Talán csak
a gyanakvóbb természetű vevők akadnak majd fenn azon, hogy a kazetta
nincs lezárva burkolófóliával.
BASF LH-MI 90 (IEC I).
Tetszetős csomagolás, szép kivitel. A burkoló fólián LH maxima I
felirat (hogy tudjuk, mit rövidít az M betű) és egy kis diagram
látható, utóbbi a szalag dinamikatartományát ábrázolja. Az IEC I
feliratot mindenhová felviszik, de ezenkívül pontosan fel tüntetik a
felvételi korrekciót és a hagyományos elnevezéseket is (Fe; Normal).
És a burkolaton még ott díszeleg a "precision cassette" felirat is. A
tokban újra a diagram és egy magyarázó szöveg, amely a kazetta
alkalmazhatóságára is utal: a kazettatest a hőnek jól ellenáll, a
kazettát autómagnókba is ajánlják. A szalagot apró terelőnyelvek
vezetik. Az LH-M I minőségi jellemzői jók, a
magashang-kivezérelhetősége kiemelkedő, a zaja pedig alacsony (ebből a
szempontból ez a típus a nyertes).
BASF LH-E I 60 (IEC I).
Hasonlóan szép kivitelű, de itt csak a burkoló fólián találjuk meg
azt a bizonyos diagramot és az LH extra I, valamint a "precision
cassette" varázsigét. A kazettatest is egyszerűbb. A szalagot ebben is
terelőlapok irányítják. Ennek a szalagnak jobb a közepes, gyengébb a
magas frekvenciákon mérhető kivezérelhetősége. Zaja meglehetősen
magas, habár a maximális kivezérelhetőséghez viszonyítva már
elfogadható, és mint említettük, a közepes frekvenciákon ez a szalag
igen jól kivezérelhető. Precíziós mechanika ide vagy oda, találtunk
egy kis azimut-hibát is, nem nagyot. Az egyenletesség és a modulációs
zaj átlagos.
Magna Super Ferro XD 60 (IEC 1).
Nincs burkolófólia. A tokban lévő kartonlapon a DIN 45500 HIFI és
a "Tape Made in Western Germany" feliraton kívül Polimer embléma és
cégjelzés, valamint az IEC I jelzés és "ferric bias, 120µs EQ"
felirat. Tehát nyugatnémet szalaganyag Polimer tokban. A szóbanforgó
kartonlap erős, nem gyűrődik össze, amikor a tokba helyezik ezt azért
emeljük ki, mert eddig sok panasz volt a Polimer kazetták
etikettpapírjára. A kazettatest egyszerű, hagyományos kivitelű. A
szalagminőség kísértetiesen hasonlítana a BASF LH-E I-ére, ha nem
hűtené le örömünket a magas, ingadozó egyentéri zaj (mind között a
legmagasabb), valamint a meglehetősen csúnya egyenletesség diagram
(szintén a legcsúnyább az összes között).
Magna Ferro Dynamic S 90 (IEC I).
Szintén lezáró fólia nélküli tok, erős kartonlappal. Hasonló
utalások a gyártmány eredetére. Rendkívül olcsó kazetta: 56,50-ért 90
percnyi játékidőt kínál. Szerény kivitelű kazettatest, szerény
képességű szalaggal töltve. Frekvenciagörbéje magasban esik (lásd a
relatív érzékenységet 10-12,5kHz-en!), egyentérzaja ugyanolyan magas,
mint a másik Magnáé, viszont az egyenletesség diagramja jobb amazénál.
Legsúlyosabb baja nem derül ki a táblázatból: mérés közben megszorult
a szalag a kazettában! A szabványok egyébként megadják, mekkora lehet
a felcsévélő orsó súrlódásából eredő nyomaték. Esetünkben ez
lényegesen nagyobb volt a megengedettnél. Ehhez nem kívánunk
kommentárt fűzni. El kell ismernünk azonban, hogy ez a kazetta
rendkívül olcsó: 56,50-ért 90 percnyi játékidőt kínál.
Maxell LN 90 (IEC I).
Szép kivitelű tok, benne a kartonlapon ismertető, amely
összehasonlítja e szalagot a régebbi LN-nel (frekvenciagörbe,
kivezérelhetőség). Különlegesen precíz mechanikáról ejtenek szót - mi
szétszedtük a kazettatestet és semmi különlegeset nem találtunk benne,
de persze a mechanika egyes elemei még lehetnek igen precízek. A
befutószalag fejtisztító részt is tartalmaz. A szalag a közepes
frekvenciákon jól kivezérelhető, a magasakon már kevésbé. Relatív
érzékenysége átlagos, frekvenciaátvitele felül enyhén esik. A zajok
átlagosak, a modulációs zaj csekély, az egyenletesség tisztességes.
Van egy kis azimut-hibája - egy precíziós mechanikától illetlen dolog.
Maxell UD I 90 (IEC I).
Tetszetős tok és kazetta, külön felragasztható címkével. A
befutószalag egyben fejtisztító is. A kartonlapon rövid ismertető,
mely szerint "Phase Accuracy", azaz "akkurátus" fázisú mechanikával
van dolgunk - ez valószínűleg a pontos szalagvezetésre utal.
Szétszedve a kazettát, nem találtunk benne semmi különlegességet,
legfeljebb annyit, hogy a szalaggal érintkező műanyag betétlapok
kismértékben meg vannak hajlítva. A szalag igen jó: kivezérelhetősége
átlag feletti, érzékenysége jó, zaja csekély, a modulációs zaja a
legalacsonyabbak között van. Az egyenletesség diagramja szó szerint
véve egyenletes. Magas viszont az átmásolódása: e csoportban a
legrosszabb.
Maxell UR 60 (IEC I).
Akárcsak az előbbi, ez is szép kivitelű. A kartonlapon rövid
ismertető, konkrétumok nélkül. Fejtisztító rész a befutó szalagon,
felragasztható címkék mellékelve. Nagyjából átlagos kivezérelhetőség,
enyhe magasesés, átlagos zajok, csekély egyentér-zaj és a lehető
legcsekélyebb modulációs zaj. Az egyenletesség 1kHz-en a lehető
legjobb, és 10kHz-en is a jók közé emeli az UR-kazettát, amelynek
jellemzői kiegyensúlyozottak.
Memorex dB Series (IEC I).
Egyszerű, de becsületes kivitelű tok és kazetta. A kartonlapon
szokványos reklámszöveg, mely egyetlen konkrétumot tartalmaz,
nevezetesen, hogy a kazetta Koreában készült. A szalag
kivezérelhetősége és érzékenysége átlag alatti, frekvenciagörbéje
magasban esik, azimut-hibája is van (közepes mértékű), egyenletessége
közepes. Erénye: neki a legkisebb az átmásolódási jel-aránya.
Philips SQ*I 60 (Type I).
Egyszerű kivitelű tok, még egyszerűbb minőségű szalaggal töltve. A
legszükségesebb feliratokon kívül semmiféle szöveget nem találni
sehol, de azt hisszük, nehéz is volna valamiféle külön erényét
hangsúlyozni. Ez a szalag éppen hogy csak 0dB-ig vezérelhető a közepes
frekvenciákon, magasban, pedig a leggyengébb a mezőnyben.
Érzékenységét és frekvenciaátvitelét tekintve is sereghajtó, és jókora
azimut-hibája is van. Erről a szalagról elmondhatjuk, hogy a minősége
egyenletes - csak éppen egyenletesen gyenge, de akkor mi kerül rajta
119 forintba? A Philips márkanév?
Philips SQ*I 90 (Type I).
Ugyanolyan, mint a 60 perces változata, csak más a
színösszeállítás a kazettán és a kartonlapján. Valamivel jobb szalag,
de hát ezzel nem mondtunk sokat. Sok az átlag alatti paramétere, habár
legalább azimut-hibát nem találtunk rajta. Ezt a kazettatípust is
drágálljuk.
Sony HF 60 (Type I).
Szép kivitelű tok, átlátszó kazettatest, felragasztható címkék -
és néhány, a CHF-szériára utaló összehasonlító adat, valamint egy
frekvenciagörbe a csomagolófólián. Fejtisztító rész a befutószalagon.
Nagyjából egyenletes minőségű szalag, bár az előmágnesezési zaj-aránya
meglepően gyenge. Rendkívül csekély ugyan az átmásolódási jel-aránya,
de ez önmagában még kevés az üdvösséghez. Érdekes képet mutat az
egyenletesség-diagram. A szalag elején az 1kHz-es jel egy idő után
0,2-0,3 decibelt esik, de aztán végig megtartja ezt a szintet. Csekély
hiba, nincs különösebb jelentősége.
Sony HF 90 (Type I).
Külsőre teljesen azonos az előzővel, de határozottan jobb annál.
Átlagos kivezérelhetőség a közepes frekvenciákon, jó kivezérelhetőség
10kHz-en, kiegyenlített frekvenciaátvitel, átlagos zajok, szép
egyenletesség-diagram (a 10kHz-es jel különösen sima!) - és a légy a
levesben: aggasztóan magas előmágnesezési zaj-arány.
TDK D90 (Type I).
Szép a tok és a kazetta. A szlogen: "Super Precision Cassette
Mechanism". Előző tesztünkben a 60 perces változata szerepelt, a
mostani típust akkor még nem vizsgálhattuk, mert - a burkoló fólia
felirata szerint - 1985-ös kiadású. A kivezérelhetősége a
középfrekvenciákon lényegesen kisebb, a magas frekvenciákon lényegesen
jobb mint a 60 percesé volt. Zajai átlagosak, kivéve az egyentér-zajt,
mert az csekély. Egyenletesség-diagramja szép. Mindent összevetve,
átlag feletti szalag.
TDK AD 60 (Type I).
E "Laboratory Standard Cassette Mechanism" belsejében sem
találtunk semmi különlegességet, azon kívül, hogy a szalagot közrefogó
fóliák nem sík felületűek, hanem kör alakú domborítások vannak rajtuk.
A kartonlapon általános ismertető, mellette a felragasztható címkék.
Ízléses tok és kazetta - 1984-es típus. A szalag minden frekvencián
igen jól kivezérelhető, érzékenysége és frekvencia átvitele majdnem a
legjobb (csak a TDK AD-X 60 előzi meg), zaját tekintve is kitűnő. Az
egyenletesség diagramja valamivel gyengébb. Mindazonáltal jó minőségű
típus.
TDK AD-X 60 (Type I).
Ez is "Laboratory Standard Cassette Mechanism". A cubehőrt lásd
fenn, ezenkívül itt a kartonlapon érdekes ismertetés olvasható a
roppant előnyös tulajdonságú, TDK-Super-Avilyn mágnesrészecskékből
álló aktívrétegről. Szó ami szó, a reklám itt nem hazudik, mert
valóban ez a legjobb szalag az összes vasoxid-típus között.
Kivezérelhetősége minden frekvencián a legnagyobb, érzékenysége
úgyszintén, frekvenciaátvitele kitűnő, egyenletesség-diagramja átlag
feletti (habár a D-90-é szebb). Modulációs zaja csekély. A
vonatkoztatási szinthez viszonyított zaj-aránya csupán átlagos, de
ezen sokat segít a nagy kivezérelhetőség. Mindent figyelembe véve, ez
a típus a csoportgyőztes - holott nem újkeletű. A kartonon az 1982-es
évszám áll. Hazai ára 180 forint; Svájcban, ahol ezt a kazettát
vásárolták, 5 frankot kérnek érte - nem olcsó holmi.
Krómcsoport (IEC II)
BASF CR-S II 60 (chromdioxid Super, IEC II).
Tetszetős kazetta, szép tokban. A kartonlapon egy diagram a szalag
dinamikai képességeit szemlélteti, magyarázó szöveg kíséretében. Arra
nézve is adnak tanácsot, mi mindenre alkalmazhatjuk ezt a kazettát:
mivel a kazettatest a hőnek jól ellenáll, autómagnóba is ajánlják. A
kazettatest nagy része átlátszó, megfigyelhetjük a szalagterelő
nyelveket. A szalag kivezérelhetősége átlagos, érzékenysége és
frekvenciaátvitele átlag feletti, zaja alacsony (ez a legcsendesebb
szalag a krómcsoportban), egyenletesség diagramja igen szép.
Kiegyenlítetten jó minőségű szalag.
Fuji FR-II (Type II).
Szép a kazetta, szép a tokja. A csomagoló fólia és a kinyitható
kartonlap hemzseg az információktól. Az aktívréteg "Fine Grain
Beridox", azaz finomszemcsézetű Beridox. A kazettára életfogytiglani
garanciát adnak (ez vajon nem a kazetta életére vonatkozik? A szerk.)
mármint abban az esetben, ha gyári hibára derülne fény. A csomagoló
fólián parányi frekvenciagörbét mutatnak, ezen is látszik, hogy
magasabb frekvenciákon kismértékű kiemelés várható. A szalagterelő
lapocskákon apró köralakú domborítások vannak. A szalag jól
kivezérelhető, érzékeny, lineáris átvitelű, az egyenletesség-diagram
nagyon szép. A zaj, az átmásolódás csupán átlagos. Jó minőségű szalag.
Magna Chromdioxid 60 (IEC II).
Ugyanúgy néz ki, mint a normál Magnák, de ezt már ellátták
csomagoló fóliával. A közepes frekvenciákon csak mérsékelten lehet
kivezérelni, de a magas frekvenciákon annál jobban szerepel. Relatív
érzékenysége, zaja, frekvenciaátvitele nagyjából megfelel a
referenciaszalagénak. Egyenletessége számszerűen igen jó, de a szalag
elején 1kHz-en némi megingás látszik. Minőségét figyelembe véve, a 71
forintos ár igazán jutányos.
Magna SC Superchrom 45 (IEC II).
Egész tetszetős kazettatartó tok, zárófólia nélkül. A teljesen
átlátszó kazettatestben jól mutat a két kicsiny orsó - mintha egy
miniatűr orsós magnó működne odabenn. Ezt a szalagot is a Polimer
jegyzi. Szétszedve a kazettát, felfedeztük, hogy az orsók alumíniumból
készültek, átlátszó műanyaglapok fedik őket. Egyszóval mutatós holmi -
sajnos, a szalagjellemzői már kevésbé mutatósak. A torzítás magas, a
kivezérelhetőség minden frekvencián gyenge, az érzékenység és a
frekvenciaátvitel átlag alatti, a zajok erősek, az átmásolódás
úgyszintén. Az egyenletesség-diagram 1kHz-en szép, 10kHz-en átlag
alatti. Vajon mi kerül 185 forintba ezen a 45 (negyvenöt) perc
játékidejű kazettán? A két szép kis orsó?
Magna SC Superchrom 60.
Egyszerű csomagolás, egyszerű tok és kazetta. Nem találjuk rajta
sem a megszokott Type II vagy IEC II jelzést, csak a többi
Magna-Polimer kazettáról ismert HIFI DIN 45500 feliratot és a
közleményt, miszerint a szalag az NSZK-ban készült. A szalag
meghajlított műanyaglapok között fut. Ez a típus sem remekel, nem
vezérelhető ki még a vonatkoztatási szintig sem. Érzékenysége,
frekvenciagörbéje gyenge, zajai magasak. Ráadásul még jókora
azimuthibát is produkált. Az egyenletesség diagramjai is lehetnének
szebbek. Feltűnő, hogy ez a szalag gyöngébb minőségű a nála olcsóbb
Magna Chromdioxidnál.
Maxell UD-II 90.
Csinos kazettatok, a kazettára aranyszínű betét van felragasztva
és ehhez is vannak matricák. A kartonon az áll, hogy az aktívréteget
"Fine-Epitaxial" mágnesrészecskék képezik. A mechanika ezúttal is
"Phase Accuracy". A befutószalag fejtisztító is egyben. Az IEC II
helyett ezeket a jelzéseket találjuk: High (CrO2), EQ 70µs,
II. A szalag kivezérelhetősége átlagos, de 10kHz-en már jó, az
érzékenység és a frekvenciaátvitel megfelelő, a zaj, az átmásolódás
átlagos. A szintingadozás rendkívül csekély, ez a szalag és az XL II a
legegyenletesebb ebben a csoportban.
Maxell XL-II 90 (IEC Type II).
A staffirung ugyanaz, mint az előző Maxellen. Ezt a szalagot
viszont inkább a középsávban lehet jól kivezérelni, 10kHz-en már
kevésbé. Az érzékenység megfelelő, a frekvenciagörbe magasban enyhén
esik, a torzítás alacsony, az átmásolódás úgyszintén. A zaj közepes,
az egyenletesség kiváló. Jó szalag.
Maxell XL II-S 90 (IEC Type II).
Tartozékok mint fenn. A szalag rendkívül jól kivezérelhető,
különösen a közepes frekvenciákon. Ennek tulajdonítható, hogy a
vonatkoztatási szinten mért torzítása ennyire alacsony, a
legalacsonyabb a csoportban. A magaskivezérelhetőség látszólag
gyengébb, de ne feledjük, hogy most a 315Hz-en mért +4,1 decibelhez
viszonyítunk! Ugyanígy, a zaj-arány is csak a vonatkoztatási szinthez
képest magas, a maximális kivezérléshez képest már nem az, sőt: egyike
a legalacsonyabbaknak. A relatív érzékenység is nagy, habár a magas
frekvenciákon enyhén lekonyul a görbe. Az egyentér-zaj és az
átmásolódás közepes, az egyenletesség diagram is nagyon tetszene
nekünk, ha az előző Maxell el nem kényeztetett volna bennünket.
Összesítve: igen jó minőségű, korszerű szalagnak látszik.
Samsung XM-5 90.
Átlagos külcsín. A kartonon frekvenciagörbe látható és utalás a
magnó beállítására ("Bias: High-CrO2 EQ: 70µs"). Belül
semmi különlegesség. Érdekessége viszont ennek a szalagnak, hogy
egyedül neki kellett kétszer is végigmérni a tulajdonságait, mert az
előmágnesezési áramigénye több mint 1 decibellel eltér a
referenciaszalagétól. Táblázatunk kapcsos zárójelben adja meg a
Samsung számára optimális előmágnesezéssel mért adatokat. Az XM-5
átlagos kivezérelhetőségű szalag, 10kHz-en jobb is az átlagosnál,
érzékenysége és frekvenciaátvitele megfelelő, de csak a
referencia-előmágnesezéssel. Az ugyanis kisebb az optimálisnál, s
ennek következtében a magasabb frekvenciák kiemelődnek, de persze ez
egy adok-veszek játék, az előnyökért mindig hátrányokkal kell fizetni,
itt például csökken a maximális kivezérelhetőség a közepes
frekvenciákon stb. A zajok közepesek, az átmásolódás aggasztó
méreteket ölt, és meglehetősen nagy azimut-hibát is mértünk. Az
egyenletesség diagramja 1kHz-en enyhén hullámzik, de ezzel együtt sem
rossz. Mindent egybevetve, átlagos (vagy valamivel átlag alatti)
szalag.
Sony UCX 90.
Elegáns csomagolás, szép tok, a kazettatest középső része
átlátszó. A befutószalag egyben fejtisztító is. A relatív érzékenység
és a frekvenciagörbe kiváló, az egyenletesség példás - csak a zajok
átlagosak. Így is ragyogó szalag.
Sony UCX-S90 (Type II).
Ugyanaz zöldben (pontosabban: barnás felirattal). Hasonló a
minősége is: a kivezérelhetőség, az érzékenység, a frekvenciaátvitel
egyaránt jó, a zaj sem magas, az átmásolódási jelarány a legkisebb az
egész krómcsoportban és az egyenletesség-diagram is szép, bár nem
annyira, mint az előző Sonyé. Mindazonáltal az egyik legjobb szalag a
mezőnyben.
Metál csoport (IEC IV)
Tényleg egyre jobban tért hódítanak a metál szalagok, még akkor
is, ha mi most csak ezzel a két típussal rukkolhatunk elő. Nem sokkal
azután, hogy túljutottunk a teszten, 3-4 egyéb típust is láttunk az
üzletekben, persze: a magánkereskedőknél. Késő bánat; legközelebb majd
alaposabb piackutatást végzünk.
PD Magnetics 1100 Metal C-60 (Type IV).
Szép kivitelű kazettatest, olyan tokban, amelyet előbb alig lehet
kinyitni, aztán meg majd szétesik a feszegetés hatására. A kartonlapon
frekvencia-jelleggörbe, amely - meglehetősen demagóg módon -
krómdioxid referenciaszalaghoz viszonyítva demonstrálja az 1100 Metal
előnyeit. Még egy szlogen a kartonon: "ACQ Precision Quality Cassette"
- ezt nem tudjuk lefordítani, mert nem tudjuk, mit jelent az ACQ. A
szalag egyébként - a metál csoportban referenciának választott TDK
MA-R-hez képest - bizony gyenge. Kivezérelhetősége, relatív
érzékenysége, frekvenciaátvitele egyaránt igen szerény. A zaj is
magas, az egyenletesség-diagram nem szép, és közepes azimut-hibát is
mértünk. Az 1100 Metal egyetlen kiugró paramétere: rendkívül alacsony
az átmásolódása. De hát így sem vagyunk elragadtatva tőle.
That's MG-X 60 (Type IV).
Újkeletű márkanév, annyit tesz, hogy "ez az" vagy "emmán igen!" A
kazettatest egy kissé nonfiguratív: egyik oldalán egy háromszög alakú
ablakon lehet belátni a szalagra. A burkoló fólián frekvenciagörbe
látható, valamiféle "IEC IV szalag" és a nála persze kissé jobb MG-X
átviteléről. Itt tüntetik fel a gyártót is (Taiyo Yuden Co., Ltd.
Japan). Néhány műszaki jellemzőt magára a kazettatestre is felírtak.
Ez a szalag jobban megközelíti a referenciának választott szalag
tulajdonságait, de azért a legtöbb jellemzőjével elmarad attól.
Átlagos minőségűnek tartjuk. Az egyenletesség diagramjai szépek,
10kHz-en a szalag közepe táján a 0,2 decibeles szintlépcső nem
veszélyes.
Összefoglalás és ajánlás
Véleményünk szerint az utóbbi időben érezhetően javult a kazetták
minősége. A legszembetűnőbb jele ennek, hogy 30 típus közül egyetlen
egyen sem találtunk kiesést.
A vasoxid alapanyagú kazetták között a TDK AD-X 60-at tartjuk a
legjobbnak. Átlag feletti a BASF LH-M I, a Maxell UD I, a TDK AD 60 és
a Sony HF 90 is.
A krómdioxid (vagy hasonló) típusok csoportjában ezekkel a
típusokkal voltunk elégedettek: BASF CR-S II, Maxell XL II-S és XL II,
Sony UCX és UCX-S, Fuji FR-II. Valamennyi meglehetősen drága.
A metálszalagok között nyilván nem állíthatunk fel rangsort, a
kettő közül a drágábbik a jobb, de egyiket sem ajánljuk. Viszont
biztosak vagyunk benne, hogy legközelebb már több jelöltünk lesz!
Sólymos Antal
