Hetedhéthatár |
Hi-Fi News & Record Review
1986.január
Az egyik olvasó (az erősítők hangminőségét kóstolgatva) maga is
felfedezi, hogy a hangsugárzó nem passzív jószág, hanem generátor,
amely "visszapofázik" az erősítőnek. A visszatáplált jel bekerül az
erősítő visszacsatolási körébe és torzítást okoz. Mi a teendő? Először
is csökkentem a visszacsatolás mértékét, másodszor pedig
ellenállásokat kell kötni az erősítő és a hangsugárzó közé,
úgynevezett Pi-hálózat formájában (mint ezt rajzunk is mutatja).
Az erősítő így csaknem pontosan 8 ohmos és csaknem teljesen
rezisztív terhelést érez, de nem ez a fontos; a damping, azaz a
csillapítási faktor leromlik, de ez sem fontos. Ami fontos: az erősítő
nem zavartatja magát a hangsugárzó generátorhatásától, és a
hangminőség érezhetően javul. Az ellenállásoknak persze nagy
teljesítményűeknek kell lenniük. Az erősítőnek úgyszintén, hiszen a
teljesítmény egy része hővé alakul. Az ellenállásokat hűtőbordákra
kell ragasztani.
A szerkesztő válasza: a hangsugárzók generátor-hatását jól
ismerik, ezt elsőnek Matti Otala írta le 1980-ban (Interface
Intermodulation Distortion), és azóta többen is foglalkoztak vele, de
eddig még senki sem javasolta ilyesfajta leválasztó tag használatát.
"Hasonló hatásuk lehet a nagyon vékony hangszórókábeleknek is." A
magunk részéről megjegyezzük, hogy márkás nyugati erősítők kimenetén
gyakorta látni ismeretlen rendeltetésű ellenállásokat.
* Remélhetőleg sikerül a Hitetlen Tamásokat is meggyőzni - vagy ne
legyünk ennyire optimisták? Mindenesetre elmondjuk, hogy a HFN&RR
szerkesztősége most beszámol róla: az őszi kiállításon a látogatók
bevonásával módszeres vizsgálatokat végzett és a statisztika erejével
bizonyította, hogy az átlagos emberi fül igenis felismeri az
úgynevezett abszolút fázist (lásd HFM 20., 776), nemkülönben a
különféle kondenzátorok hangkarakterét.
* Tunerteszt. Angus McKenzie nagyon megdicséri a Hitachi FT
5500/II-est (200,-).
* Újra divatba jön a kvázikvadrofónia? Megint kapható egy sereg
adapter és kvadaptor, ezek különféle trükkökkel imitálnak térhatást,
illetve megfelelőképpen dekódolják az előkódolt műsorokat, mint
például a Dolby Stereo-t. Ken Kessler most éppen a Sansui DS-77 jelű
processzorral játszik, ez 180 fontba kerül, de van benne csatornánként
10 wattnyi erősítő is.
Kessler már kipróbálta a Marantz és a Yamaha
kvázikvadró-technikáját is, és az alábbi módon ajánlja őket.
Dolby Stereo dekódolására: Marantz, Sansui.
Kvázikvadró a szetereóból: Sansui, Marantz.
Álsztereó a monóból: Sansui, Yamaha.
Kezelhetőség: Yamaha.
Hangolhatóság: Marantz, Sansui.
A beépített erősítő minősége: Yamaha.
A konstrukció minősége: Sansui, Yamaha.
Sokoldalúság: Sansui.
Ár/minőség: Marantz.
Lelkibéke: Sansui
mely utóbbi kritériumon azt kell érteni, hogy az ember beállítja a
masinát, hátradől a karosszékben és élvezi a zenét, ahelyett, hogy
folyvást fel kelljen ugrálnia és finomra hangolnia a kvadró-effektust.
* A Naim Audio egyszer ugyan aprópénzre váltotta a nevét ("NAIT" -
lásd HFM 16.), egyébként azonban mindig tekintélyes mennyiségű
banknótát kér a készülékeiért. Így most is, a 32-5 típusjelű új
előerősítőért 368 fontsterlinget gombol le a vevőről, ehhez jön még (a
képen a háttérben látható) tápegység, de minthogy ez utóbbi
egyszersmind a teljesítményfokozatot is ellátja, bagatell ár érte 327
font; ahogy az angolok mondanák: "valóságos lopás megvásárolni"... A
régi 32-es, illetve 42-es típusjelű előerősítőket, amelyek egyébként
pont úgy néznek ki, mint a 32-5, a gyár 112, illetve 75 fontért hozza
naprakész állapotba.
Az új NAIM előerősítő, háttérben a tápegységgel (HFN/RR január)
Érdekes, a Naim Audio következetesen tiltakozik az ellen, hogy
teljesítményerősítőit más cég előfokozataival használják (pedig, mint
Olvasóink is emlékezhetnek rá, a NAP 250 kitűnően szólt az idegen,
amerikai, AGI 511A előerősítővel) - viszont a fordítottja ellen nincs
kifogása: a 32-5-öt is bátran ajánlja bármely cég
teljesítményerősítőjéhez. Ez annyit jelent, hogy a 32-5 minden további
nélkül összehasonlítható a többi előerősítővel. Nos, Christopher
Breunig - aki hangsúlyozza, hogy otthon Naim elektronikákat használ és
szereti a Naim-hangot - nincs elragadtatva az új készüléktől jobb
ugyan a réginél, de nincs versenyben a csöves "nagyágyúkkal".
Különösen gyengén muzsikál CD-ről.
(És ha már a CD is szóba került, Breunig így zárja a revüt: "hogy
őszinte legyek, az én CD-játszóm általában ki van kapcsolva, kivéve,
ha lemezkritikához van szükségem rá. Mindazonáltal, a CD-kakukk már
nem száll messze a fészkéből, és igen jól is tud szólni, még olcsóbb
berendezéseken is." Hát ez nem hangzik valami meggyőzően.)
Február
"Ha netán bármelyiktek is kételkedne a CD jövőjében, olyasféle
alternatívákban gondolkodva, hogy: a CD vagy megbukik, vagy megjavul -
nos, az illető sürgősen hagyjon fel naiv aggályoskodásával. A vita már
lezárult, mindenütt, kivéve az audiofil berkeket. És akár tetszik,
akár nem, mi - a hifi-társadalom - a lehető legkisebb légy vagyunk a
digitális levesben." Ezeket az egyáltalán nem lelkes bevezetőszavakat
Ken Kessler mondja, amikor is beszámol a Sony háromnapos, Digitális
Információcserének nevezett szemináriumáról.
"Bármint szeretnék is az LP-rajongók, benne vagyunk a digitális
korban. A fekete lemezek lassan kifogynak, ami marad, az sem lesz
analóg többé, és az audiofilek hite annyit nyom csak a latban, mint
mondjuk az én csőmániám a Hitachi IC-fejlesztőinek szemében. A
Nagyfiúk döntöttek, a jövő muzsikáját számjegyekkel írják."
"A háromnapos konferenciának én az első napján voltam jelen, a
sajtót mindössze hárman képviseltük. Eltűnődtem, hogy tulajdonképpen
minek is vagyunk ott. A konferenciát profik tartották, abban a
hangnemben, amelyet csak az használ, aki fetakomplé elé állítja a
másikat. Ez egy digitális örömünnep volt, gyakori hivatkozással a
rózsás jövőre, amelyet a CD-nek köszönhetünk majd. Az egész testület
legfeljebb olyasmiben látott problémát, hogy egyelőre még nem tudnak
elegendő CD-t szállítani, meg hogy vajon mennyi időnek kell még
eltelnie, amíg a legutolsó stúdió is szemétre hányja az utolsó analóg
felvételt. A CD zenei minősége még csak fel sem vetődött."
"Amikor elérkezett a Kérdés-Felelet ideje, megkérdeztem tőlük
valóban azt képzelik-e, hogy az összes zsurnaliszta, aki panaszkodik a
CD-re, egytől-egyig félre van vezetve vagy ostoba?! Kaptam ugyan
néminemű feleletet (olyasmit, hogy a műszakiak nem tehetnek a
reklámszakemberek túlkapásairól stb.), de azt hiszem, meg sem értették
igazán, amit kérdeztem. Hogy is lehet megkérdőjelezni a digitális
hangtechnika fölényét? - ez sugárzott a tekintetekből."
"Én nem szeretem, de nem is gyűlölöm a CD-t. Bármit megadnék, ha
olyan lemezgyűjteményhez juthatnék, amely nem megy tönkre és kisebb
helyet foglal el, mint az LP - de több zenei örömöm van az LP-ből,
mint a CD-ből. És azt is tudom, hogy nem bolondítom magam és nem
nosztalgiázom. Ők erre persze azt válaszolták, hogy én még nem
töltöttem elegendő időt mesterszalagok hallgatásával, ahhoz, hogy
tudjam, mit kéne hallanom. Én meg azt válaszoltam, hogy farmokat sem
látogatok, mégis tudom, milyen a jó marhaszelet."
"Talán - talán - azáltal, hogy a nagyközönség elfogadja a
digitális műsort, egyszer majd megjavul a minőség, reálisabbak lesznek
az árak. De ehhez az kéne, hogy valaki legalább annyit törődjék a
közönséggel, mint ezek a profik törődnek a profikkal. Sajnos, mi
hárman, hifi-újságírók, akik részt vettünk a szemináriumon, túlnyomó
többségben voltunk a lemezgyári szakemberekhez képest - és az ő
távollétük sokat elárul. Ők nem érzik, hogy bármit is meg kéne
beszélni."
* Megint a háromlábú RATA Torlyte lemezjátszó-asztalka. Ezúttal
Ivor Humphreys kóstolgatja ezt a "speciálisan megválasztott anyagú,
vékony rétegelt lemezzel borított farácsozatot". Ő is azt tapasztalja,
hogy a Torlyte hatására "kinyílik a színpad, feltisztul a hangkép, a
szólisták kivehetőbbek" stb. Az asztalka drága ugyan, 99 fontsterling,
de a HFN/RR olvasói egy szerkesztőségi akció keretében potom 87,50-ért
megkapják (további 2,50 a postaköltség). A Torlyte háromféle méretben
készül, a kis-, közép- és nagyméretű lemezjátszók számára. (Ugyanebben
a számban Chris Breunig is szóba hozza a RATA asztalkát, azzal, hogy
az CD-játszó alatt is "működik".)
Lemezjátszó-asztalka és toronyállvány, egytől-egyig Torlyte-ból (HFA
április)
* Vasoxid kazetták tesztje: AGFA, BASF, Maxell, Philips, Sony,
TDK, That's, összesen 36 típus. A legjobbnak a TDK AD-t hozzák ki.
Koetsu Red Signature (HFN/RR április)
Ön még nem tudja, mi az LC-OFC? Pedig az Audio-Technica már csakis
ilyen huzallal tekercseli még az olcsó hangszedőit is. (HFA február)
* Egy maroknyi hangszedő, és köztük (a címlapon) az Ortofon MC20
Super. Szó ami szó, tarka-barka választék, minthogy ahány darab, annyi
árkategóriából való, nehéz közös nevezőre hozni őket. Mindazonáltal a
miáltalunk is ismert MC20S tesztje némi támpontot adhat a többi típus
megítéléséhez. Röviden összefoglaljuk Ken Kessler ítéleteit.
Audio-Technica AT 115E (25,-). Az Audio-Technica felesküdött az LC-OFC
technikára (nagykristályú, illetve oxigénmentes rézvezeték), ma már a
legolcsóbb hangszedőit is ezzel a különleges huzallal tekercseli.
Mindazonáltal Kessler nem lelkesedik a 115E-ért: ennyiért sok
hasonlót, akár jobbat is lehet venni. Audio-Technica AT140-ML (96,-).
Szintén MM-típus, de a tűje már van den Hul. Állítólag igen kellemes
hangú, szép térhatású, picit nazális hangszedő; "ha jobbat akarsz,
akkor már MC-t kell venned". Ortofon OM 40 (70,-). A kistömegű MM-ek
egyike. "Nem rossz, de ennyiért már sokkal jobb MC-t kapsz az
Ortofontól." Ortofon MC20 Super (125,-). Kessler lelkesedik érte.
"Kéznél volt egy Koetsu Signature Red, valószínűleg a legjobb
hangszedő ezen a planétán, tízszerte drágább az Ortofonnál.
Meghökkentő, hogy az MC 20 Super képes volt reprodukálni a Koetsu
színpadszélességének 90, színpadmélységének 70 százalékát." Hibái is
vannak, így például a férfihangjai kissé rozsdásak - hát igen, mi is
ezt tapasztaltuk (HFM 20.). Shure Ultra 500 (452,-). Csodálatosan
tiszta és zajtalan - és egy kicsit steril. "Ez a legcédésebb
hangszedő. Olyan csendesen siklik a barázdákon, hogy ez mindenkit
meglep, kivéve a drága MC-k (és az olcsó CD-k) tulajdonosait... Ez a
hangszedő azoknak van kitalálva, akik át szeretnének állni CD-re, de
jókora LP-gyűjteményük van... Az MC-pártiakat nem fogja meggyőzni, de
a Shure-hívőket sem fogja kiábrándítani..." Technics P205C Mk4
(133,-). Ez történetesen P-Mount, azaz T4P rendszerű - meglepő dolog,
hiszen a T4P rendszert csak nagyon olcsó lemezjátszókban használják.
("Tapasztalataim szerint a P-Mount tulajdonosok már egy 15
fontsterlinges hangszedőtől is visszariadnak.") De van hozzá adapter,
szabványosan is fel lehet erősíteni. Kessler leírása szerint kissé
magastónusú jószág lehet, de nagyon széphangú, csaknem olyan, mint az
MC20 Super - és még trafóra sincs szüksége.
* A Philips CD 450 és 650 jelű CD-játszókkal barátkozik Martin
Colloms. Az új Philipsek a laboratóriumban elég gyatrán szerepeltek, s
bár jól szólnak, Colloms kissé koraszülött típusoknak tartja őket,
amelyek nem érik el a (velük ekvivalens!) Marantz CD-65 vagy a Sony
552-es minőségét. John Atkinson, a szerkesztő a Meridian Pro-MCD-re
teszi rá a kezét. Ez a gép mérve nem különbözik túlságosan a normál
Meridiantól (amely voltaképpen egy módosított Philips CD 101), de
szebb a hangja. "Az alatt a három hét alatt, amíg a Pro-MCD nálam
volt, csakis CD-t hallgattam - és tudjátok mit: nem hiányoltam a Linnt
annyira, mint hittem volna." Mindazonáltal: "meg kell azonban
mondanom, hogy utána azért jól esett visszatérni a Linnre". Már megint
ez a kancsal ajánlás...
Philips CD 650, Denon DCD 1100 és a Cambridge Audio készüléke
* Hangsugárzók, páronként 200-500 fontért. Colloms teszteli őket.
B&O "Redline" 60 (225,-), Elegáns, mint a többi B & O, de "mi értelme
a gyönyörű technológiának, ha az eredmény úgy szól, mint ez itten?!"
Gale GS301 (250,-). Klasszikus zenére hangolt, nívós kisdoboz. Harbeth
HL1 MkIV (340,-). "BBC-hangkarakter", TPX-memrános
mély/középhangszóróval. A TPX állítólag annyival jobb a
polipropilénnél, mint az a Bextrénnél. Klasszikus zenére hangolt,
kitűnő minimonitor. KEF C80 (500,-). Háromutas állódoboz, kitűnő
mérnöki munka, sehol semmi durva hiba - de a hang kissé steril. Morel
MLP 202 (250,-). Meghökkentően jóhangú kisdoboz, jellegét tekintve
"inkább SL6, mint Linn Kan". A mérés eredménye viszont csúnya, a Morei
cég máris jelezte: módosítja a 202-est. Rogers LS6 (206,-).
Jellegzetes BBC-monitorhang. Nem igazán dinamikus, de rendkívül
kiegyenlített, olyannyira, hogy "inkább a 300 fontsterlinges
kategóriába sorolható". Yamaha NS500 (500,-). Kitűnő, kiegyenlített,
nagydinamikájú hangsugárzó, inkább rockra, semmint klasszikus zenére.
* További hangsugárzók: a pici Wharfedale 504 (110,-) és a Monitor
Audio R700 (250,-). Kessler teszteli - és nem dicséri őket agyon.
Április
Hatalmas, négyhasábos levél; írója egy hangmérnök, aki szintén
jelen volt azon a Sony-féle Digitális Információcserén, amelyről
Kessler tudósított februárban. A levélíró ugyan ízig-vérig
digitálpárti ("végülis olyan egységcsomagot produkáltunk, amelyben az
előnyök messze túlszárnyalják a hátrányokat"), de megértő Kessler
érveivel szemben, és ő is úgy érzi, hogy a szemináriumon nem azok
voltak jelen, akiknek a számára rendezték.
"Sajnos, azok a fickók (a hanglemezgyáriak) nem jöttek el. Ők
sohasem jönnek el. Valahányszor hívjuk őket, mindig táblás napjuk van,
vagy valami mással mentik ki magukat, hogy ne kelljen elmenniük
sehová, ahol esetleg tájékozatlannak bizonyulnának."
Két hangsugárzó a Las Vegas-i hifi-bemutatóról: a Wolcott Omnisphere,
amelyben a magassugárzó egy gömbre "dolgozik", szétszórandó a
magashangokat (láttunk mar néhány hasonlót az utóbbi 20 évben), és a
páronként 4400 dolláros Wilson WATTS, a világ legdrágább kisdoboza.
(HFN/RR április)
* A Las Vegas-i hifi-kiállításról csak nagyon röviden számol be a
szerkesztő (mi sem vettük át, csak két különleges hangsugárzó
fényképét). Ami leginkább felkeltette a figyelmét: a Tube Trap, azaz
Csőcsapda, egy cső alakú hangelnyelő szerkezet - lásd bővebben a HFA
szemléjében.
* Kétrészes cikk a kondenzátorokról. Első rész (most): elmélet,
második rész (a következő hónapban): gyakorlat. Kapcsolódva e cikkhez,
Walt Jung és az elméleti munkásságáról is ismert John Curl pontos
leírást ad egy mérési eljárásról, amellyel a kondenzátorok minőségét
lehet megvizsgálni.
* CD-játszók, "dögivel": kicsi és nagy, olcsó és drága. (Akai
CD-M515, Cambridge Audio CD1, Denon DCD 1100, NEC CD 509E, Philips
CD-150 és 555 - ez utóbbi egy hordozható kompaktberendezés! - Sharp DX
610, a hordozható Sony D50/II Discman, a Teac PD300 és a szintén
Walkman-típusú Technics SLX-P7).
CD revü: a Sony és a Technics miniatűr CD-játszói
Colloms a Cambridge gépét (1500,-) teszi az első helyre, ez jobb
volna még a Sony 552/702 kombinációnál is. A Meridian Pro csak
kevéssel marad el a Sony mögött. Lejjebb már nem ennyire világos a
kép; Best Buy-nak leginkább a Denon látszik (kiegyenlített műszaki
paraméterek, kiegyenlített hangzás és még távvezérlés is 300-ért),
valamint a 200 fontsterlinges Philips CD 150.
* Érdekes, hogy mindkét fő információs forrásunknak (a HFN/RRnek
és a HFA-vak) a szerkesztője ugyanazt a hangsugárzótípust hallgatja
otthon: a Celestion SL600-at. Előzőleg mindketten az olcsóbb és régibb
modellt, az SL6-ot használták. Érthető hát, hogy most, amikor a
Celestion kihozta az SL6S-t, mindkét újságnál a szerkesztő írja róla a
revűt. Atkinson nem lelkesedik az új, "S" jelzőjű SL6-ért. "Bár
akkurátusabban szól és kimutatja az SL6 hibáit, nem annyira muzikális,
mint a régi volt. Csalódik, aki arra számít, hogy az SL6S-sel egy
leolcsósított SL600-hoz juthat."
* Csak a rend kedvéért: Ken Kessler most teszteli azt a bizonyos
Koetsu Red Signature hangszedőt, amelyre a februári pickupparádén már
hivatkozott. "Nyugodtan mondhatom, hogy ez az egyik legmuzikálisabb
hifi-komponens 1986 áprilisában. Talán 1996 áprilisában is." A Koetsu
ára 1000 font, és illesztőegység is kell hozzá. Egy másik
csodahangszedő, bár csak félennyiért, a van den Hul MC10. Chris
Breunig teszteli, és két oldalon keresztül nem mondja el, hogy
valójában tetszik-e neki vagy sem.
* No és akkor, Ladies and Gentlemen, "a nemzetközi helyzet
fokozódik". Hogy az összekötőkábeleknek is nagy áruk van, azon már
túlvagyunk. De eddig még senki sem ajánlott olyan összekötőkábeleket,
amelyek annyiba kerülnek, mint egy komoly hifi-berendezés (nem
torony). A Siltech cég "lineárisi kristály" ezüstkábeleiről van szó. A
Siltech-ek egyeresek, bár van köztük kéteres is, az érpár meg van
csavarva, az egyes erek vastagsága 0,75mm, illetve a hangsugárzókhoz
1,5mm. Az ellenállásuk 18-50 miniohm/méter. Áruk 33-125 font/méter,
monóban. Colloms odáig van a Siltech-ekért, azt javasolja, hogy a jobb
lejátszóberendezéseket teljesen át kell rendezni: 2-2 gép minél
közelebb kerüljön egymáshoz, és akkor kevesebb ezüstöt kell építeni a
rendszerbe... Isten tudja; mi még aludnánk egyet a dologra.
Ezüstkábel: Siltech MC2-20, speciális kivitelű harangcsatlakozókkal.
(HFN/RR április)
*
Meg'font'olt kiadások
Martin Colloms átlépi a bűvös 1000 fontsterlinges határt - bár ez
a határ inkább csak nekünk, magyaroknak bűvös, minthogy 1000 font
odaát körülbelül másfélszerese a havi átlagjövedelemnek, vagyis annyi,
mint nekünk 10000 forint, úgyhogy ők ezt a bűvös határt lépték csak
át.
Ennyiért azonban már nagyon sokféle berendezést lehet
összeállítani, magyarázza Colloms: ha a lánc egyik végén
takarékoskodunk, a másik végén herdálhatunk egy kicsit és viceverza,
ennélfogva minden egyes láncszem árát tág határok között kell megadni.
Colloms előbb láncszemenként adja meg a számításba vehető
típusokat.
Lemezjátszó: Rega Planar 3 az RB 300 karral és olcsó hangszedővel
(Linn Basik, Ortofon OM 10), vagy az AR EB101 a saját karjával, vagy a
C&J Walker CJ58, esetleg a Dunlop Systemdek IIX, utóbbiak Linn LVX
Plus hangkarral és Basik hangszedővel. "Nemesebb" változatok: Thorens
TD318, az AR "Legend" (Linn LVX Plus-szal és K9 hangszedővel), "de a
klasszikus tipp ebben a kategóriában a megbízható Heybrook TT2
(235,-), ez jól illeszkedik a Rega RB300 hangkarhoz. Ez az én első
számú ajánlásom; 450 font a Linn Trak MC-hangszedővel. A
Linn-alternatíva (LP12/LVX Plus/K9) már 600-ba kerülne."
CD-játszók: a korai, de jóhangú Philips CD 101 és 104B, a Marantz
CD-63B és CD-54 ma már 300 fontba sem kerül, a Philips CD-150-nek
éppenséggel 230 font az ára. Egy kategóriával feljebb "jelenlegi
favoritom a Sansui PC-V750 (330,-), szorosan a nyomában a Philips, a
Marantz és a Yamaha készülékeivel. Ha elmehetünk egészen 450 fontig,
lőtávolba kerülnek a távvezérlésű készülékek: Akai CD-M88, Yamaha CD3,
illetve kedvencem, a Mission DAD 7000R. Még egy ötvenessel drágább a
Sony CD-P302 - ennél feljebb menni itt nem volna célszerű."
Erősítők: Rotel RA 820BX, Mission Cyrus One, az utóbbit "140
fontért nehéz volna megverni". A drágább modellek közül figyelmet
érdemel a Rotel RA 840BX, a Musical Fidelity A-1, majd a Rotel RA
870BX, a Myst tma3 és az Audiolab 8000A (ez utóbbi már 275,-). "Végső
ajánlásom mindazonáltal a 260 fontsterlinges Mission Cyrus Two." Ez az
erősítő 2x50 wattos, de kiegészíthető a PSX tápegységgel (120,-), és
akkor nagyobbat szól.
Hangsugárzó: Sony APM22-es (200,-), Rogers LS6 (206,-), a
szerkesztő itt közbeszúrja, hogy "Martin szerénysége tiltja, hogy
ajánlja a Celestion DL8-at, amelynek a tervezésében közreműködött, így
hát ezt a típust én ajánlom őhelyette", aztán a Spendor Prelude és
Tannoy Venus (250,-), Wharfedale 708 (350,-), de legfőképpen a Spendor
SP2 (360,-).
Namármost, hogyan lehet ezekből a láncszemekből egy 1000
fontsterlinges láncot fűzni? Például:
Heybrook TT2/Rega RB 300/Linn Trak (illetve mindezek helyett a
Mission CD-játszó), Mission Cyrus Two, Spendor SP2.
Ugyanez, egy kicsit olcsóbban: a Cyrus Two helyett csupán a One,
vagy esetleg a Mission CD-játszó helyett a Sansui PC-C750.
A "Linn-alternatíva", amelyben persze CD-ről szó sem eshet:
LP12/LVX Plus/K9, Cyrus One vagy Rotel 820BX, Spendor Preludes vagy
Rogers LS6. Aki kisebb hangerővel is megelégszik, a kicsiny
dobozmérethez pedig ragaszkodik, annak ma is érdemes felfigyelnie az
LS3/5A jelű BBC-típusra (a Rogers, a Spendor és a Goodmans
gyártmányára).
Colloms tippjei az ezerfontos lejátszóberendezéshez: a Spendor SP2
hangsugárzó (alul) és a "megbízható" Heybrook TT2 lemezjátszó-futómű
(középen). Fenn: az Ortofon MC 20 Super a februári szám címlapján
(HFN/RR január)
*
HI-FI ANSWERS
1986. január
A Linn LK1/LK2 elő- és végerősítő revűje. Alvin Gold elmondja,
hogy a prototípus, amelyet annakidején Glasgowban, a Linn cégnél
hallgattak, nem tetszett az újságíróknak. A végleges változat már
jobb, de még mindig nem az igazi. Gold nem győz csodálkozni rajta,
hogyan állíthatta a Linn, hogy már a prototípus is szebben szólt a
(nyilvánvaló etalonnak számító) Naim 32/135-nél...
A Linn LK1/LK2 elő/végerősítő, a kezelőszervek és az előerősítő
hátoldala (HFA január)
A HFA egyébként azt a gyakorlatot folytatja, hogy a
revűketrecenziókat vagy minek is nevezzük (teszteket, na) idejében
megküldi az érintett cégeknek, és azok lapzártáig még elmondhatják a
maguk véleményét: egyetérthetnek, vitatkozhatnak, esetleg - ultima
ráció - kétségbevonhatják a revüíró józanságát is. Nos, a Linn ezúttal
azt írta, hogy: "Amikor a Linn Sondek lemezjátszó megjelent a piacon,
kevesen ismerték fel, hogy mennyire korszakalkotó ez a készülék. Az
idő meg fogja mutatni, hogy az LK1/LK2 ugyanennyire korszakalkotó
produktum." Erre persze nehéz mit válaszolni.
* A digitális lemez után a digitális műsoros kazetta következik. A
gépek, vagy legalábbis a prototípusaik már készen állnak. Szabvány még
nincs, kétféle rendszer küzd egymással, az állófejes rendszert a Sanyo
és a Sharp támogatja, a mozgófejeset pedig az összes többi japán gyár
és Európából a Philips. A kazettaméretet illetően szintén nem jutottak
még egyességre.
Ezt nem is érzik égetően sürgősnek a gyárak: nem akarnak ajtóstul
törni a házba a digitális technikával. Előbb meg akarják várni, hogy a
CD megerősödjék. Régi piacpolitika, hogy valamit akkor tekinthetnek
"elfogadottnak", ha már a családoknak legalább 5 százaléka használja.
A briteknél, ha igaz, jelenleg a családok 1 százalékának birtokában
van CD-játszó.
A digitális kazetta mindazonáltal, akárcsak Hannibál, ott áll a
kapuk előtt.
Módosították a Celestion SL6-ot. Ezt a fenomenális kisdobozt mi is
teszteltük (14. számunkban), ezért érdeklődéssel olvastuk az SL6S
("Super"?) születéséről szóló tudósítást (itt is, a HFN/RR-ben is).
A tervezők elég sok mindenhez hozzányúltak. A dómsugárzót most már
nem rézből, hanem alumíniumból készítik, a membrán "betörését"
feltornázták 23,5kHz-re; ez a rezonancia már kevésbé kellemetlen,
tehát elhagyhattak a keresztváltóból bizonyos csillapító tagokat. Az
X-váltóban a felüláteresztő szűrő meredekségét 12-ről 18dB/oktávra
növelték. A dobozfalat (állítólag lézerinterferometriás kísérletek
nyomán) kimerevítették. Végül a mélyhangszórón is javítottak: a
pvc-membránszélt kiegészítették egy habszivacs toldalékgyűrűvel. Az
SL6S jóval érzékenyebb a régi modellnél (85dB/W/1m), persze drágább is
nála (350,-). Állítólag nyíltabban, könnyedebben, dinamikusabban szól,
de nyilván nem éri el a kétszerte drágább SL600 nívóját.
A & R Arcam Three hangsugárzó (HFA január)
Egy olcsóbb kisdobozról, a 130 fontsterlinges A&R Arcam Three-ről
értekezik Alvin Gold. A mi számunkra azért lehet érdekes ez a revü,
mert az Arcam-ot ahhoz a hangsugárzóhoz mérik, amelynek képe 20.
számunk poszterén látható. "Szinte kötelező, hogy az Arcam Three-t a
Heybrook HB1-hez hasonlítsuk, amely szintén bizonyos mértékig
kiegyenlítetlen, prominens basszusú és a felső regisztere is kissé
hegyes. Ámde fontos különbség, hogy a HB1 (és néhány más típus)
hangképe folyamatos, konzisztens; mintha a hibákat csak azért hagyták
volna benn, hogy megtarthassanak bizonyos erényeket is. Ezekhez képest
az Arcam egy kicsit gépiesen zenél, nem eléggé artikulált.
Mindazonáltal, ebben az árkategóriában kevés doboz szól lényegesen
jobban."
* Tesztek. Akai AM-A90 erősítő (400,-). Nem rossz, de nincs
versenyben a Menő Manókkal. Igaz, sokkalta nagyobb teljesítményt,
2x130 wattot produkál. QED A240CD erősítő (150,-). Ezt afféle
midimanónak szánták, de az eredmény még kétséges. Dynavector DV-50X
(43,-). MC-rendszerű, de magas kimenetű hangszedő, tehát nem kell
hozzá illesztőegység. Elég jó bizonyítványt kap. B&O CDX CD-játszó
(350,-). Philips alapgép, dán karosszériában - nem rossz kombináció.
Dynavector DV-50X magaskimenetű mozgótekercses hangszedő (HFA január)
Február
Az Armageddon nem valamiféle egzotikus állat, de nem is készülék,
csupán egy MOD, azaz módosítás, amely a híres Linn Sondek
lemezjátszó-futóművet van hivatva feljavítani. Ezt a MOD-ot nem a Linn
cég, hanem a vele szoros kapcsolatot tartó Naim Audio találta ki. Az
Armageddon-átalakítás ára 500 fontsterling - holott maga a futómű csak
420-ba kerül, és a MOD gyakorlatilag abból áll, hogy külső tápegységet
csatlakoztatnak a készülékhez, továbbá kicserélik a kivezetőkábelt és
másképpen rögzítik a kardeszkát. Peter Turner már a múlt hónapban
meghallgatta a szuperlinnt, és lelkesen dicsérte, mondván, hogy azóta
teljesen meghasonlott a saját Linnjével, annyival gyengébb az
Armageddonnál...
Most Paul Messenger (valaha hifi-újságíró, jelenleg a HFA kiadója)
rávilágít a műszaki ügy ideológiai hátterére. Úgy látszik, elválnak a
Linn és a Naim útjai. Ismeretes, hogy ez a két cég eddig szorosan
együttműködött, de a Linn időközben "kinőtte a kooperációt", sajátmaga
is készít elektronikákat (lásd a januári szám címlapján), és most már
nyilván ezeket fogja ajánlani a lemezjátszóihoz, hangsugárzóihoz. Mi
több: miután a Linn mindig komplett rendszerben gondolkodik, a
lemezjátszót is egyre inkább a saját erősítőjéhez fogja idomítani. A
Naim nyilván pont az ellenkezőjét teszi. Tanulságos dolog, azt
bizonyítja, hogy a hifi-készülékek feljavításakor bármennyire indokolt
és bármennyire demonstrálható is az eredmény, a módosított készüléknek
mindig lesz "sajáthangja", és emiatt az egyik rendszerhez jobban, a
másikhoz esetleg kevésbé fog illeszkedni. És ahogy mondani szokták: a
jól összehangolt rendszer több, mint a saját alkotórészeinek
összessége.
* Teszt a Heybrook C2/P2 elő/végerősítőről (vö. HFM 20, "Például
Heybrook"). Alvin Gold jó véleménnyel van róla, fölébe helyezi a Linn
LK1/LK2-nek és egyenrangúnak tartja a középkategóriájú Naimekkel -
mindhárom készlet egyformán 800 fontsterlingbe kerül (most ne vesszünk
össze 10-20 fonton). A Heybrook 2x80 wattot specifikál, az előerősítő
MC-hangszedőt is fogad.
* Átmenet a Menő Manók és a Heybrook között a Cambridge C75/A75
(500,-): Alvin Gold "a gondolkodó ember NAD-jának" nevezi.
* Fentebb viszonylag olcsó erősítőkről tudósítottunk (ne feledjük,
még a 800 font is alig-alig több a brit átlagjövedelemnél), az új
Krellek viszont három-négyszerte többe kerülnek - holott ezek csak
végfokok. A KSA 50 és a KSA 100 nem kínál többet 2x50, illetve 2x100
wattnál, de azt akár egy széklábba is képes belepumpálni, nem kényes a
hangsugárzó-impedanciákra, és könnyedén hajtja az egzotikus,
Magneplanar és Apogee-féle rendszereket is...
Népszerűek a Krell erősítők a brit szakírók körében: itt éppen a KSA
100 teljesítményerősítőt láthatjuk. Lent: kinagyítva a hűtőbordák,
amelyeken ventilátorok fújják keresztül a levegőt - bizony 100 watt A
osztályú üzemmódban jókora hőt termel. (HFA február)
* Lehet, hogy az analóg lemezjátszó napjai már meg vannak
számlálva, de elég sokat számlálhattak össze belőlük, ha még ma is
egyre-másra tűnnek fel az olyan kifinomult hangkarok, mint a japán
Sumiko Premier FT-3 (500,-). Ezen a karon egyebek között állítani
lehet a karbak magasságát, vagyis változtatni lehet a hangszedő
dőlésszögét, függőleges letapogatási szögét. Az USA-ban állítólag nem
is lehetne eladni olyan audiofil hangkart, amelyről hiányzik ez a
szolgáltatás. Ismert jelenség (lásd róla: HFM 13, "Utazás a
lemezjátszó körül"), hogy ha a hangkart előredöntjük, nyíltabbá,
prezenszesebbé válik a hangkép, ha pedig hátradöntjük, testesebb,
fojtottabb, "loudnessesebb" hangot kapunk. Sajnos, ez nem csupán a
hangszedő helyzetétől függ. A függőleges vágási szög lemezenként, de
legalábbis lemezmárkánként változik, valójában minden egyes lemezre rá
kéne hangolni a lemezjátszót...ha valaki rászánja a fáradságot. J. M.
Hughes nem szánja rá ("inkább felteszek egy CD-t, megnyomom a gombot
és hátradőlök a karosszékben") - dehát az ő nézetei meglehetősen
digitálisak, mint ezt másutt is megemlítjük ebben a lapszemlében.
Abban viszont igaza lehet, hogy a Premier FT-3 ezzel együtt sem szól
annyira jól, mint elvárható volna. Persze azért (mondja Hughes) jó
nagy különbség van ám a 100 fontos és a 300 font fölötti hangkarok
között. Vajon mit szól ehhez az a zenebarát, akinek az egész
lemezjátszója nem ér száz fontot?
Az állítható bakmagasságú Sumiko premier FT-3. (HFA február)
* Albionba is eljutott a Sony CDP 552/DAS 702 kombináció, ez a
külső processzorral megfejelt CD-játszó, amely kihívja maga ellen a
sorsot és a hifi-szakírók kritikáját, ugyanis mindenkinek az a
véleménye, hogy a CDP 552 nem (vagy csak alig) szól szebben a külső
processzorral, mint a saját belső D/A átalakítójával. David Präkelnek
is ez a tapasztalata, viszont leszögezi, hogy a CDP 552 mindenképpen
jobban szól, mint a régebbi CDP 502.
* Nagy a handabanda a Linear Crystal, nemkülönben az Oxygen Free
Copper (a kettő nem teljesen ugyanaz) kábelek körül. Az ismert
hangszedőgyár, az Audio-Technica LC-OFC kábelekkel készíti valamennyi
pickuptípusát, köztük a legolcsóbb (12,-) AT 105-öst és a csaknem
ennyire jutányos áru (17,-) AT 110E-t, mely utóbbit John Bamford
teszteli és melegen ajánlja, mint olyan jószágot, amely nemcsak a
"büdzsé", de szükség esetén akár az egészen kifinomult rendszerekhez
is jól illeszkedik.
* És ha már a kábeleknél tartunk a Dean Cameo (140,-) az egyik
első, de aligha az utolsó rendszer, amelyen belül kizárólag egyerű
kábel található. Alvin Gold élénk, dinamikus, bár nem éppen semleges
hangúnak nevezi - és ajánlja.
Március
Íme három újdonság a hírrovatból.
Az elsőre majd sokan ráismernek: ez csak Quad lehet - valóban az,
de nem a régi teljesítményerősítő, a 405-ös, hanem az új, a 306-os. Ez
a készülék kétszer 70 wattos, kettős tápegysége van, és nem állít sem
biztosítékot, sem relét a jel útjába.
250 fontsterlinges "Pi" hangsugárzóállvány (HFA március)
A másik a Pi hangdoboz-állvány, Cliff Stone gyártmánya. Belül
homokkal és ólommal van kiöntve, különleges recept szerint - Stone
előbb szabadalmat kért rá, majd menetközben visszavonta a beadványt,
jobbnak látta inkább titokban tartani a "know-how"-t. Egyébként,
kapaszkodjatok meg, nem kevesebb, mint 250 font a Pi ára. (Nem marad
pénz a Pi ára - bocsánat a rossz szójátékért.)
A harmadik jószág egy kábelfajta, és csak a KERAVILL-kábelhez
mérten drága, a szupergyártmányokhoz képest rendkívül olcsó: 95 penny,
méterenként. A Soli-core hangszórókábelben kettős ér fut: az egyik
2,5mm2, a másik csak 0,5mm2 vastag (multikábelezés? - vesd össze a
múltkori sajtószemlével!), és a szigetelésen fel van tüntetve a kábel
iránya, vagyis nem teljesen mindegy, hogyan forgatjuk a kábelt...
Mindenesetre leírjuk a cég címét: Cable Design, 87 Chassel Crescent,
Bitterne, Southampton SO2 4BT, England.
* Olcsóbb masinákat - de megbízhatókat! Ez a summája David Präkel
e havi esszéjének, amelyet szokásához híven a CD-technikának szentelt.
A CD-játszókról mindenki tudja, hogy bombabiztosan működnek - ha
működnek egyáltalán. Nos, állítólag mostanában egyre gyakrabban nem
működnek. A nagy szériában gyártott, műanyag házba épített, olcsó
modellek kevésbé üzembiztosak, és akárcsak egy időben a "büdzsé"
lemezjátszók és erősítők, most a "büdzsé" CD-játszók egészsége is
megsínyli a takarékossági akciókat.
"Őszintén szólva, a CD-játszók között több a hibás darab, mint az
egyéb készülékfajták között. Sőt: 10 év alatt együttvéve sem
találkoztam annyi hibás készülékkel, mint ahány hibás CD-játszót
láttam egyetlen esztendő leforgása alatt - és ne feledjétek, hogy
ezeket a gépeket a gyár közvetlenül küldte az újságírónak, tehát
nyilván megnézte, mit ad ki a kezéből..."
Präkel oda lyukad ki, hogy az elektronikák egyre javulnak, a
mechanikák folyvást romlanak. "Megkértem egy japán mérnököt, nevezze
meg a kedvenc CD-játszóját. Hümmögött, és azt mondta: egy első
generációs mechanikát kéne párosítani egy jó második generációs
elektronikával..."
* A KEF cég legújabb és legjobb hangsugárzója, a Model 107 olyan,
mintha két régebbi típusból rakták volna össze. A felső regiszter a
105-ösből való (emlékeztek még 5. kiadásunk címlapjára?), a
bassuszdoboz pedig csaknem olyan, mint a 104/2-ből ismerjük (HFM 17.,
776), tehát két, egymással szembeállított és fémrúddal kimerevített
hangszóró dolgozik egy közös üregben, amely egy hangolt nyíláson át
érintkezik a külvilággal. A hang azonban most felfelé lép ki a
dobozból, közvetlenül a középsugárzó alatt, hogy a két regisztert
jobban összehangolhassák.
KEF 107 hangsugárzó (HFA március)
Újdonság, hogy azt a basszusekvalizátort (K-UBE), amelyet a
104/2-höz még külön kellett megvásárolni, az új dobozba már eleve
"beletervezték". Változtatni lehet a -3dB-s pontot 20 és 50Hz között,
és szabályozni lehet a rendszer Q-ját, azaz a csillapítatlansági
faktorát is. Ezáltal jobban alkalmazkodhatnak a lakószoba
akusztikájához, pontosabban: a hangsugárzót a falaktól távol, de
szükség esetén a falakhoz közel is használhatják.
* A "mágikus" AR-hangsugárzóról, az MGC-1-ről már legutóbb
tudósítottunk. Emlékeztetőül: ez a rendszer erősen elválasztja a
közvetlen, illetve a falakról visszavert hangot. Homlokrésze csak a
hallgatóságra, oldalsó (segéd) rendszere csak a falakra sugároz, és a
"teremhangot" még elektronikusan is késleltetik egy meglehetősen
komplex elektronika segítségével.
A HFA-ban most Alvin Gold ízlelgeti az MGC-1 hangminőségét. Mint
mondja, felismeri a civilizált, de kissé sápadt AR-hangot,
mindazonáltal az új rendszer valóban "kitágítja a teret" és megnöveli
a dinamikát. Az MGC-1-hez pontos "ülésrendet" ajánlanak, meghatározzák
a "sztereó szék" helyét. Ez a hely Gold tapasztalata szerint nem túl
széles, de nem is túl szűk. "Ha a Magneplanarnak és az összes
fejhallgatónak - ebből a szempontból - 1-es osztályzatot adnék, a Linn
Kan-nek pedig 10-est, akkor az MGC-1 úgy körülbelül 6-ost kapna.
Gold igen sokra becsüli az MGC-1 térleképző-képességét, de azért
óvatosan beleszövi mondandójába, hogy a hangminőség és a zenei minőség
nem teljesen azonos fogalom, és az új AR-hangsugárzó inkább az
előbbivel jeleskedik...
* Tesztek. Marantz PM-84. A-osztályú, valójában félig A, félig A-B
osztályú erősítő (420,-). Keith Howard szerint "nem nyer". Zeta vdH
hangkar (550,-), azaz: a régi Zeta, de most már van den Hul kábellel.
Denon DCD-1000 CD-játszó (250,-). J. M. Hughesnak nagyon tetszik.
Denon TU-717 tuner (90,-), A & R P77 hangszedő (64,-), és végül a
Toshiba SS-33/II hangsugárzó (80,-), amely ha nem jobb, de nem is
rosszabb, mint az elődje...
A Toshiba "bébihangsugárzó" az SS-33/II. (HFA március)
*
Csak kettőn áll a vásár - avagy szereti-e a HFA a CD-t?
Eddig habozás nélkül azt válaszoltam volna: hogy a fenébe ne
szeretné! Kezdetben, persze, úgy 1983-84-ben, még morgolódtak a Hi-Fi
Answers szakírói, panaszkodtak a digitális hangra, de aztán hamar
beadták a derekukat. Az új technika (és a mögötte tornyosuló pénz)
elhallgattatta az ellenzéki szavalókórust. Azóta már a Hi-Fi Answers
is minden számában dicshimnuszt zeng az ezüstlemezről és a
tökéletesnél-tökéletesebb CD-játszókról. Lehet-e kételye bárkinek is
az iránt, hogy a Hi-Fi Answers, mint kollektíva, igenis odáig van az
új technikáért?!
Mert nézzük csak például a (minden tekintetben "szabványos")
januári számot. J. M. Hughes hátulról mellbetámadja az analóg
lemezjátszó-technikát, mondván, hogy egy időben folyvást
kísérletezett, javítgatott a lemezjátszóján, de ma már esze ágában
sincs ilyesmivel pepecselni, mert sokkal egyszerűbb módon is elsőrendű
hangminőséghez juthat (ezzel természetesen a CD-re utal), mégpedig
megbízhatóan elsőrendű hangminőséghez. A nagyközönséget sem kell most
már "nevelni", nem kell megmagyarázni neki, milyen a jó hang. Elég
volt a konzervatív audio-szalonok rutintanácsaiból, amelyekkel az
ügyfelet aki új hangsugárzót, erősítőt szeretne vásárolni - mindenáron
a lemezjátszója feljavítására akarják rábeszélni.
"A jövőben minden megváltozik - írja Hughes -, a Compact Disc
mindenkit felráz. Sajnálom azokat, akik még mindig bíznak abban az
ostobaságban, miszerint a CD eleve alábbvaló médium volna. A
vásárlóközönség nagyrésze az új rendszert fogja támogatni. És személy
szerint én is azt támogatom, mert hiszem, hogy éppen azt adja a
közönségnek, amire annak szüksége van. Az emberek megvásárolják a CD-t
(magas ára ellenére is), mert élvezik a minőségét. Ezt mindenképpen
tudomásul kell vennünk. Még ha olyan CD-ellenes volnék is, mint
annakidején, akkor is felül kéne vizsgálnom a nézeteimet, tekintettel
a közönség véleményére. Nem volna pofám kiállni, és diktálni az
embereknek, hogy mit kell szeretniük és mit nem."
Ez a szónoklat olyan, mintha hordón állva mondták volna el, tapsra
várva. Hughes egyébként nagyon jól ír, talán a legjobban az egész
szerkesztőségből; én nagyon sokra becsülöm ezt a képességét. Sőt,
általában a filozófiájával is meg szokott nyerni, és őszintén
bevallom, hogy az én gyakorlatomban eddig minden tanácsa "bejött".
Ezúttal azonban ellenérzést keltett bennem a demagógiájával. Teljesen
függetlenül attól, hogy a CD-vel kapcsolatban mi az igazság,
véleményem szerint az audio-újságírókat (meg a művészeket, meg az
esztétákat stb.) nem azért fizetik, hogy mindent ráhagyjanak az
olvasóra, és ezzel széles körben tetszést arassanak. Az
audio-újságírót azért fizetik, hogy igenis mondjon el mindent, amit ő
tud (vagy valószínűsít), és amit mások esetleg nem tudnak. És ha
nagyon sokan vannak, akik sok mindent nem tudnak, akkor az újságírónak
azt is vállalnia kell, hogy feldühíti az embereket. Ez már a
hivatásával jár.
Messze kanyarodtam, térjünk vissza a főútvonalra: vajon szereti-e
a HFA a CD-t?
Minden bizonnyal szereti, hiszen csak egyet kell lapoznunk, s
újabb tirádákat találunk, itt már David Präkel tollából. Präkel
lelkesen üdvözli azt a hifi-paradicsomot, amelybe az új technika
juttatja az emberiséget, további árcsökkenést jósol, és valósággal
örömmámorban úszik, midőn hírt adhat a CD-technika legújabb
fejleményéről, a "CD-Clip"-ről, amelyen azt kell érteni, hogy a
szabványos ezüstkorong 7 percnyi sztereó hangot plusz színes
képanyagot hordoz, csupán egy konvertert kell a CD-játszó és a
tévékészülék közé iktatni.
Akkor hát szereti-e a HFA a CD-t? Micsoda kérdés...persze, hogy
szereti. Hiszen két év óta örömriportok özönét közli a digitális
technikáról. Nem lehetnek kétségeink a HFA attitűdje iránt.
(Legfeljebb csak a digitális technika képességei iránt.)
*
És akkor februárban egyszercsak kiderül valami. Nem vezércikkben
derül ki, nem valami nagy riportázsban, csak szerényen hátul, a
Kérdések és Válaszok rovatban, mintegy mellesleg, "bájdevéj". Azt
kérdezi az egyik olvasó, hogyan és mivel javítsa fel a berendezését;
körülbelül 350 fontot szán erre a célra. Mint mondja, eredetileg
CD-játszóra gondolt, de olvasván a hifi-magazinok kommentárjait,
elbizonytalanodott. John Bamford, a szerkesztő helyettese válaszol,
imigyen:
"Nem csoda, hogy Ön is határozatlan. Én magam egy hifi-újságnál
dolgozom, minden időmet olyan emberekkel töltöm, akik hifivel
foglalkoznak (szakírók, gyártók, kereskedők), és mégis határozatlan
vagyok, ha a CD-ről van szó.
Nálunk az a helyzet, hogy a Hi-Fi Answers teljes szerkesztőségi
gárdájából (számolja össze őket a tartalomjegyzék-oldalon) csupán
ketten, Jimmy Hughes és David Präkel vannak elkötelezve a Compact Disc
mellett. Ők jó hangot is csinálnak a CD-játszójukkal. Legutóbb, amikor
Hughes-nál CD-t hallgattam, csekély különbséget éreztem a CD és az LP
között, Präkelnél pedig demonstrálhatóan jobb a hang CD-ről, mint
LP-ről. Mi többiek viszont valahányszor CD-t próbálunk hallgatni
otthon, mindig visszatérünk a lemezjátszónkhoz, amikor el akarjuk
engedni magunkat és élvezni akarjuk a kedvenc lemezeinket (ezeket a
kifejezéseket a hallgatni ellentétének szántam). Valahányszor CD-t
hallgattam odahaza, mindig azt tapasztaltam, hogy a hangja furcsa
módon érdektelen. Ha vendégek előtt tartottam A-B demonstrációt, ők
vagy egyáltalán nem hallottak különbséget a kétféle forrás között,
vagy az LP-t választották, mondván, hogy a CD túlságosan bádoghangú."
Utánanéztem a tartalomjegyzékoldalon, hány szakírót foglalkoztat a
Hi-Fi Answers. Tizenegy nevet számoltam össze - tizenegyet! És ezek
közül mindössze kettő a CD-párti! Dehát akkor hogy lehet, hogy az
egész HFA-ból csak úgy sugárzik a kompakt digitítisz?
Hát csak úgy, hogy egyre-másra érkeznek a CD játszók és az
ezüstlemezek. Valakinek foglalkoznia kell velük. Kilenc ember nem
szívesen, kettő viszont annál szívesebben vállalja a feladatot. Ergo:
folyton ez a kettő fog írni a CD-technikáról. Pozitív visszacsatolás
lép fel: minél kritikusabb valaki a CD-vel szemben, annál ritkábban ír
róla - a túlsó oldalon pedig a dicséretek önmagukat erősítik és
gyarapítják. És ez nagyon nagy baj. Mert a vásár mindig kettőn kell
hogy álljon. Nem pedig mindig ugyanazon a kettőn.
D. L.
*
Április
Egy pillantás a hírrovatba, és megtudjuk, hány új lemezjátszó
pillantja meg a digitális szmoggal szennyezett napvilágot... A Thorens
TD 316-ról megtudjuk, hogy most már kar nélkül is kapható ("BC"
jelzéssel, 150,-), a TD 321 pedig drágult, mert módosították:
"hatékonyabban csillapítják és jobban izolálják a szubsasszit, továbbá
biztonságosabban fogják fel rá a hangkart"... A Logic cég új
csúcsmodellt ajánl, hangkartól függően 6-700 fontért... És itt a Pink
Triangle új futóműve, a PT TOO, 520-ért...
Ezek a cégek, úgy látszik, még nem értesültek róla, hogy az LP
halálra van ítélve.
* A speciális asztalkák és alátétek után most speciális
toronyállványokat tervezett a RATA cég. Ezek az állványok különleges
anyagból: Torlyte-ból készültek, akárcsak a háromlábú RATA asztalka
(amelyről azonban mi változatlanul azt valljuk, hogy balzafából van -
a szerkesztő megjegyzése). A toronyállvány magassága 540, 750 vagy
1000mm, az árának a magassága 350, 400 vagy 450 fontsterling.
* Miközben a Technika hétmérföldes léptekkel halad előre (ezt már
sokszor leírtuk), és közben időnként belénk törli a hétmérföldes sáros
csizmáját (ezt viszont még nem mondtuk), sajnos, egy fikarcnyit sem
fejlődött a lakásakusztika. A HFA szerkesztője újabban azt fejtegeti,
hogy valószínűleg nem teljesen jó az a bizonyos LEDE elrendezés ("Live
End - Dead End", lásd a 10. szám szemlerovatában, a 65. oldalon),
vagyis az a gyakorlat, hogy a hangsugárzók körül süketté csillapítják
a falakat és ezáltal kioltják az úgynevezett korai visszaverődéseket,
a szemközti oldalon viszont erős visszaverő felületeket képeznek ki, s
ezáltal "teremhangot" imitálnak. Howard azzal érvel, hogy a
csillapítóanyagok csak a középsávtól felfelé hatékonyak, a
basszusrezonanciákat nem nyelik el, miáltal a korai visszaverődések
nem szűnnek meg, csak éppen felborul a frekvenciaegyensúlyuk, az pedig
még rosszabb. A LEDE koncepciót eszerint alighanem módosítani kell.
A fentiekből következik, hogy a padlón is éppen csak a
hangsugárzókhoz közel eső részt kellene szabadon hagyni, de hát -
kérdi Howard, sajátmagától - "ki hallott már olyasmit, hogy a szőnyeg
csak körben, a fal mentén takarja a padlót?!"
A Csőcsapda: ízléses, sarokba állítható fehér oszlop, amely elnyeli a
felső basszustartomány állóhullámait. (A prospektusból vett diagram a
9 és 11 collos kivitelű cső abszorptív hatását szemlélteti.) A JBL
hangsugárzók között látható panel a sztereó hatást növeli (HFA
április)
Visszatérve a basszustartomány rezonanciáira, azaz a szoba
sajáthangjaira, a kitűnő szakíró érdeklődéssel fogadja a Tube
Trap-nak, Csőcsapdának nevezett amerikai találmány hírét. Howard egy
AES-tanulmányban, továbbá az amerikai magazinokban olvasott a
Csőcsapdáról, meghallgatni azonban még nem tudta. A képen látható
ízléses kályhacsöveket három lábnyi darabokban árulják; a hosszméret
itt egyébként nem kritikus, minthogy nem Helmholtz-rezonátorról van
szó, a csillapító hatás a vékony, lyuggatott csőfal és a mögötte levő
levegődugó összműködéséből fakad. A HFA egy diagramot is átvesz az
amerikaiaktól, ezen gyönyörűen látszik, hogy a 11 coll átmérőjű
Csőcsapda 150, a 9 collos 250Hz-re van hangolva - félve jegyezzük meg,
hogy a szobák legkellemetlenebb sajáthangjai úgy 40 és 80Hz közé
esnek.
Az új DNM előerősítőt három húszutas kábel köti össze a tápegységgel
(HFA április)
Audio
1985. november
Előző számunkban már közreadtuk a Lead Balloon (Ólomléggömb)
elnevezésű lemezjátszó-asztalka képét. Most Bert Whyte veszi elő ezt a
robusztus alkalmatosságot, amely, mint írja, "szimpla, de elegáns
megoldást ad az akusztikai visszahatás problémájára". Miután mi már
jól tudjuk, mit művel a lemezjátszó, ha nagy tömegekkel kerül
kölcsönhatásba, érdeklődéssel olvastuk Whyte beszámolóját az ólommal
töltött vasállvány csodálatos hangminőségéről: "a hanglemez egész
tisztességesen megközelítette a CD hangminőségét". Whyte jobbára egy
Technics SP-10/II-t használ, egy 18 kilós Direct Drive-ot, amelynek a
hangminősége - saját tapasztalataink szerint - a nyomába nem ér még az
olcsóbb szíjhajtású gépekének sem. Teljesen egyetértünk vele
atekintetben, hogy a nagytömegű állvány és a DD együttvéve tényleg
olyasfajta hangot produkálhat, mint a CD. Dehát az Audio számára a CD
a zsinórmérték, a per definitio nem tökéletes médium. Ennyit a
gyakorlatról.
* Ami az elméletet illeti, arról Ken Pohlmann szokott cikkezni.
Most éppen egy másféle, a PCM-től eltérő digitális rendszert ismertet,
ennek neve: Delta Moduláció. A PCM, azaz pulzuskód-modulációs
rendszerben (lásd A digitális forradalom, HFM 7.) a minták nagyságát,
a Delta Modulációban viszont a szomszédos minták közötti különbséget
kódolják. A DM-ben sokkal nagyobb a mintavételi frekvencia, viszont
minimális a bitszám - de a kettőnek a szorzata, az információsűrűség
körülbelül akkora, mint a PCM-é. A szimpla Delta Moduláció nem követi
elég pontosan az analóg jelalakot; differenciáltabb változatai közül
az ADM (Adaptive Delta Modulation) változó nagyságú "lépcsőkkel"
alkalmazkodik az analóg jelhez, a CPDM pedig (Companded Predictive
Delta Modulation) az eredeti jel amplitúdóját változtatja oly módon,
hogy az jól illeszkedjék a rögzített "lépcső-mérethez".
* Tesztek. Pioneer F-99X tuner, Thiel CS3 hangsugárzó, Esoteric
Sound Re-Equalizer (valójában egy változtatható profilú
RIAA-korrektor), Bryston 4B teljesítményerősítő.
Esoteric Re-Equalizer: különféle hanglemezekhez különféle
lemezkorrekció (Audio november)
Hangsugárzó-csatlakozódugó mint önálló hifi-termék? Monster Cable
X-terminator (Audio január)
December
Mission DAD-7000R CD-játszó (Audio december)
Tesztek. Yamaha R-9 receiver, Mission DAD-7000R CD-játszó, NEC T-6
tuner, Apogee Scintilla hangsugárzó, Krell PAM-3 előfok és KSA-50
teljesítményerősítő.
Apogee Scintillák (felül) és KMA-200 erősítő, iszonyatos tápegységgel
kiegészítve (alul) a Krell auditóriumában (HFN/RR április)
1986.január
Anthony H. Cordesman (megérdemli, hogy leírjuk a nevét, mert ő az
első, aki az Audio hasábjain - némileg - kritikai hangot üt meg a
CD-játszókkal szemben), áttekinti a CD-játszók piacát. Véleménye
szerint ugyan a legrosszabb CD-játszó is jobban szól a szokványos
toronyhifinél, de még a legjobb gépeknek is megvannak a maguk "auditív
problémái", úgyhogy ezek is "éppen csak hogy kezdik elérni a legjobb
lemezjátszók hangminőségét". Érdekes, főleg brit forrásokra
hivatkozik, köztük a Hi-Fi News 1984 decemberi számára, ahol is a
digititisz, azaz jellegzetes digitális hangszínezet okát a CD-játszók
gyönge analóg áramköreiben vélik megtalálni. Cordesman ezután maga is
végigpróbálja a legjobb CD-masinákat. A legszebb hangú CD-korongokat
hasonlítja össze a velük azonos műsorú analóg (vagy hibrid)
hanglemezzel. Ezek némelyikét mi is ismerjük: a Reference
Recordingstól a Däfost és a barokkzenét, a Propriustól a Cantate
Domino-t és a Jazz at the Pawnshop című lemezt. (Lásd
Proprius-revünket a 41. oldalon. A szerk.)
"Mindent egybevetve - írja Cordesman - számomra a legjobb
lemezjátszók még mindig többet produkálnak egy hajszállal (avagy,
zenei értelemben, kevesebbet tesznek rá a zenére egy hajszállal), de a
legjobb CD-játszók már sokkalta szebben szólnak, mint az első
generációs gépek szóltak, és kiállják az összehasonlítást a velük
azonos árkategóriájú lemezjátszókkal, vagy még felül is múlják azokat.
A Mission és a két Meridian pedig azt is jelzi, hogy a következő,
negyedik generációs készülékek talán már túltesznek a legértékesebb
lemezjátszókon is."
Még ha feltesszük is, hogy Cordesman jóslata beválik, cikkéből mi
az alábbi képletet formulázzuk, amelyben a -> szimbólum annyit tesz,
hogy "jobb mint":
legjobb LP-játszó -> legjobb CD-játszó ->->-> első generációs CD-játszó
mely utóbbiról immár 3 éve tudjuk, hogy "perfect for ever", és amely
eddigi kritikáink tárgyát képezte.
Yamaha K-1020 kazettás magnó (Audio március)
Lent: Tandberg 3008A/3009A (Audio január)
* Tesztek. Tandberg 3008A/3009A elő/végerősítő (egészen kivételes
az Audio gyakorlatában, hogy más, nívós erősítőkkel is
összehasonlítják, köztük a Mark Levinsonéval, és azt írják, hogy
"vaktesztben nem tudtuk kimutatni a különbséget" holott a lemezjátszó
egy Linn volt), Technics EPC-205C Mk4 hangszedő, Terk 8403 szobai
FM-antenna, Grace G-747 hangkar és F9E hangszedő, Uher CR 160 AV
hordozható kazettás magnó, Electrocompaniet MC-2 elő-előerősítő
(etalonná minősítik - ez is ritkán olvasható az Audio-ban!), valamint
Monster Cable X-terminator, ez egy speciális
hangsugárzó-csatlakozódugó, páronként 25 dollárért.
A német alaposságra ma is van kereslet az Államokban. Uher CR160 AV
hordozható kazettás magnó (Audio január)
Lent: Yamaha R-9 receiver (Audio december)
Március
Tesztek: Bang & Olufsen Beogram CDX és Akai CD-M88 CD-játszó,
Yamaha K-1020 kazettás magnó.
A verhetetlenül elegáns Bang & Olufsen CD-játszó (Audio március)
Április
Főleg autó-sztereó készülékek, továbbá néhány áprilisi
konstrukció; a legjobb közöttük a Lirpa lemezjátszó, ez egyáltalán nem
dübörög, minthogy gőzzel hajtják (lásd képünkön).
Lirpa professzor legújabb zseniális találmánya: a gőzerővel forgó
lemezjátszó (Audio április)